Ismét jelentkeztek az RMDSZ-ellenes „matricások”
Közleményben magyarázták akciójuk indítékát azok a fiatalok, akik néhány nappal korábban RMDSZ-ellenes matricákat ragasztottak erdélyi városok belvárosában. A szövetség jelezte: nem tudják komolyan venni az akciót.
„Az ország a csőd szélén, számolatlanul veszik fel azokat a hiteleket, melyeket majd nekünk kell sokszorosan visszafizetni, szétverték az oktatást, elüldözik az orvosokat, amit lehetett eladtak vagy elloptak, tombol a korrupció és lassan de biztosan – kis lépésekkel – a demográfiai összeomlás szélére kerültünk. Szüleink már belerokkantak, mi nem akarunk! Nincsen autonómia és nincsen magyar egyetem. Nincsen jólét és nincsen becsülete a tisztességes munkának. Huszonkét év eredménye! Eredménytelensége. Mindez úgy, hogy közben magyarjaink másfél évtizede vannak a kormánykeréknél. Illetve az RMDSZ. Huszonkét év után visszatért a nélkülözés, a reménytelenség és a félelem” – fogalmaznak az önmagukat csak „mai tizen- és huszonévesekként” meghatározó „matricások”.
Mint írják, a korábban felragasztott matricákon ezért teszik fel a kérdést: „RMDSZ! Eredmény ez?!”, azoknak, „akik a mi jövőnkből építenek maguknak jelent”.
A közleményüket csak „matricásokként” aláíró fiatalok döbbenetesnek nevezik az öntapadós-ragasztás utáni reakciókat.
„Miután az elhallgatás módszere nem működött, a múlt rendszer valamennyi reflexe egyszerre támadt fel. Ha nem a saját sorskérdéseinkről lenne szó, már-már komikusnak hathatna az, ahogyan városainkban tulipános pártaktivisták csapatai kajtatják közterületeinken a kis feliratos téglalapokat és kaparásszák buzgón, mielőtt túl sokan láthatnák azokat” – írják.
A csoport hazugsággal vádolja a Marosvásárhelyi Rádiót, mivel az szerintük úgy számolt be akciójukról, hogy : „Magyar nemzetiségű fiatalokat értek tetten a hétvégén a helyi rendőrség járőrei, miközben gyűlöletet szító, RMDSZ-ellenes plakátokat ragasztgattak Marosvásárhely főterén”. Azt kifogásolják, hogy a rádió a „gyűlöletet szító” jelzővel illette üzeneteiket.
Ezért külön matricát készítettek a Marosvásárhelyi Rádiónak, amelynek szövege ez: „Közpénzen hízik a pártsajtó! RMDSZ! Eredmény ez?!”
A „matricások” azt ígérik: nem hagyják abba akciójukat.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerdán az MTI-nek elmondta: a szövetség nem tudja komolyan venni ezt az akciót, amely különben névtelenül zajlik. Kovács szerint ugyanis nem valószínű, hogy a kezdeményezők maguk is komolyan gondolják azt, amit állítanak, ha nem merik vállalni nyíltan álláspontjukat.
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ-ellenes szöveget tartalmazó öntapadókkal a hétvégén telt meg Marosvásárhely belvárosa, de más városokban, például Nagyváradon is láthatók voltak a matricák. A piros-sárga-kékre színezett tulipán alatt több olyan magyar nyelvű kérdés jelenik meg, melyre a szövetség csúcsvezetősége lenne hivatott válaszolni.
A tiltakozó akció részeként kiragasztott öntapadók szerkesztői arra kérnek választ a kisebbik kormánypárttól, hogy hol van a beígért erdélyi autópálya, miért kurtították meg a tanárok és az orvosok fizetését, miért űznek csúfot a kisnyugdíjasokból? Ugyanakkor azt vetik az RMDSZ-vezetők szemére, hogy a bársonyszékért eladták a magyarságot.
A marosvásárhelyi rendőrség azonosította az öt tettest, közülük a négy nagykorú fiatalembert megbírságolták.
Krónika (Kolozsvár)

Az új oktatási reform nem szabályozza az egyetemek együttműködését
Az új tanügyi törvény legnagyobb hiányossága, hogy nem szabályozza egyértelműen az egyetemek egymás közti viszonyát, késnek a végrehajtási módszertanok, továbbá helyenként visszaélésekre adhat lehetőséget – hangzott el többek közt a Jakabffy–Sapientia Klub szervezte Lehetőségek és kihívások a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) számára az új tanügyi törvény tükrében című kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
A Sapientia EMTE-nek otthont adó Bocskai-ház Óváry Termében megrendezett fórumon Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese, Soós Anna  egyetemi docens, a BBTE Matematika és Informatika Karának dékánhelyettese és Pozsony Ferenc professzor, a BBTE Bölcsészkarának dékánhelyettese, az MTA külső tagja vettek részt.
A beszélgetést moderáló Toró Tibor politológus, a Sapientia EMTE Jogtudományok és Európai tanulmányok tanszékének oktatója az új tanügyi törvény változtatásait firtató kérdésére elsőként Magyari Tivadar reagált. A BBTE magyar tagozatának vezetője elmondta: a jogszabály legnagyobb hiányossága, hogy nem szabályozza egyértelműen az egyetemek közti kapcsolatot, együttműködési lehetőségeket. „Ugyanaz a káosz van a felsőoktatásban, mint azelőtt, például ma sem  tudjuk, hogyan fogadjuk az áthallgatni kívánó külföldi diákokat” – magyarázta Magyari Tivadar.
Pozsony Ferenc szintén úgy nyilatkozott, hogy a kiszámíthatóság hiánya jellemezi a tanügyi rendszert. Hozzáfűzte, fontos fejleménynek számít, hogy az új oktatási törvény szétválasztja az egyetemi adminisztrációban a törvényhozó és végrehajtó hatalmat, és hogy a szenátus tagjait közvetlenül és titkosan választják ezentúl. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a törvény egy új elemet is tartalmaz, mely szerint a rektor nevezheti ki a karok dékánjait és a doktori iskolák vezetőit, s ez számos visszaélésre ad lehetőséget. Pozsony Ferenc szerint fennáll annak a veszélye, hogy megszűnnek a magyar doktori iskolák és mesterképzők, mert több karon a magyar professzorok nyugdíj előtt állnak, a képzések akkreditációja pedig a legtöbb esetben ahhoz kötött, hogy legyen valaki akinek megvan a kellő egyetemi fokozata az doktori iskola vagy a mesterképző irányításához. Soós Anna ugyanakkor inkább a törvény pozitívumairól beszélt: mint kifejtette pozitív fejlemény, hogy a jogszabály önálló egységekbe szervezi az intézetek révén a magyar oktatást. Hangsúlyozta: a következő fontos lépés az lesz, hogy a magyar tanintézetek hogyan fogják megtalálni az együttműködés lehetőségeit annak érdekében, hogy a magyar tagozatok életképesek legyenek.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Megalapozott félelem
Bő hét évvel ezelőtt a magyar balliberális oldal húszmillió román beözönlésével riogatta Magyarországot a külhoni magyarok kedvezményes honosítása kérdéskörében is kiírt népszavazást megelőzően, most meg azt hangoztatva próbál valamiféle politikai tőkét kovácsolni magának, hogy az elmúlt évben regisztrált állampolgárság-igénylések száma elhanyagolható, a több mint 200 ezer leadott iratcsomó a kezdeményezés népszerűtlenségéről árulkodik.
Szintén emlékezetes, a 2004. december 5-ei népszavazás előtt úgy indítottak aljas és sértő eszközökkel operáló ellenkampányt az MSZP és az SZDSZ politikusai és tollforgatói, hogy magasról tettek a határon túli magyarság akaratára és érdekeire, most pedig álságos módon amiatt jajveszékelnek, hogy az állampolgárság kiterjesztésével a jobboldali kormány nem gondolt arra, milyen megtorló intézkedéseket kell majd elszenvedniük szülőföldjükön a szegény sorsú, kisebbségben élő magyaroknak.
A magyarországi balliberális oldalnak nem volt, nincs, és valószínűleg nem is lesz jól kidolgozott, hosszú távú stratégiája arra vonatkozóan, mit is kezdjen a néhány millió lelket számláló határon túli magyarral. Kormányzása idején „nesztek, itt a pénz, aki kapja, marja” alapon tudta le ez irányú kötelezettségét, és csak akkor szólalt meg ez ügyben, ha mások kész tények elé állították.
A 2010-es magyarországi választásokon elszenvedett súlyos vereség után pedig még szánalmasabban cseng át a határon a baloldali politikusok és újságírók hamis hangja, akik most azon csámcsognak, hogy a pártlistás szavazati joggal is rendelkező új magyar állampolgárok mégsem fogják „megmenteni” Orbán Viktort, ugyanis számításaik szerint ehhez nem lesznek elegen.
Hét éve az országra támadó románokként írtak le minket, az elmúlt egy évben pedig olyan agyagkatonáknak néztek, akiket a magyar állampolgárság megadása révén mesterségesen hozott létre az anyaországi nagyhatalom. A tönkrevert, saját táborát még mindig veszettül kereső magyarországi baloldal a sokk ellenére továbbra is kénye-kedve szerint, pillanatnyi érdekeinek vagy félelmeinek alárendelve beszél a határon túli magyarokról. És ez biztosan visszaüt, hiszen ezzel a hozzáállással éppen a félelmeik válnak egyre megalapozottabbá.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Az új tanügyi törvény kihívásai és lehetőségei
Második kerekasztal-beszélgetését szervezte meg kedden délután a Jakabffy–Sapientia Klub, Lehetőségek és kihívások a Babeş–Bolyai Tudományegyetem számára az új tanügyi törvény tükrében címmel, a Sapientia-EMTE székhelyének Óváry-termében. Az esemény moderátora Toró Tibor politológus volt, aki Magyari Tivadarral, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettesével, Soós Anna egyetemi docenssel, a BBTE Matematika és Informatika Karának dékánhelyettesével és Pozsony Ferenc professzorral, a BBTE Bölcsészkarának dékánhelyettesével beszélgetett. Toró Tibor négy kérdést tett fel beszélgetőpartnereinek. Először az új tanügyi törvény életbe léptetése által generált gondok feltérképezésére kérte fel a meghívottakat, majd a magyar tagozat, illetve vonal közti különbségről érdeklődött. A harmadik kérdés tárgya az egyetemi új struktúrák, az intézmények kialakítására vonatkozott, míg zárszóként a további tennivalókra tértek ki az oktatók.
Először Tonk Márton, a Sapientia-EMTE kolozsvári karának dékánja köszöntötte a Bocskai-ház Óváry termében megjelenteket, majd bejelentette: folytatni kívánják a tavaly év végén elkezdett, aktuálpolitikai kérdéseket feltérképező kerekasztal-beszélgetéseket.
Továbbra is vannak megoldatlan problémák
Toró Tibor moderátor először a tavaly februárban életbe lépett 2011/1-es új, oktatási törvénynek a magyar oktatásra vonatkozó gondjairól, problémáiról érdeklődött.
Magyari Tivadar az új oktatási törvény első hiányosságaként azt említette, hogy a jogszabály „nem tisztázta a közös játékszabályokat”, azaz egyes kérdésekben túlszabályozza a felsőoktatást, másrészt pedig ennek ellenkezőjére is akad épp elég példa. – A végrehajtási módszertanok késnek, és az eddigi rendetlenség, kiszámíthatatlanság továbbra is fennáll – tette hozzá Magyari, majd ennek alátámasztásaként megemlítette a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esetét, amelyre az „idétlen sasszézás” jellemző. – Ez a törvény nem orvosolta a felsőoktatás „klasszikus” problémáit, mint például a tanárképzés és az oktatói létszámok gondját.
Soós Anna dékánhelyettes az új tanügyi törvény pozitívumaként értékelte azt, hogy megvalósult a romániai egyetemek rangsorolása, amelynek alapján a BBTE az első kategóriába került. – A magyar oktatói közösség lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a BBTE bekerült az országos rangsor első kategóriájába. Ezt kell továbbépíteni és kihasználni – magyarázta a dékánhelyettes asszony.
Pozsony Ferenc, a Bölcsészkar dékánhelyettese szerint eddig is nagyon bonyolult volt a romániai felsőoktatás a folytonosság és a biztonság hiánya miatt, továbbá a bolognai rendszerre való áttérés sem volt zökkenőmentes, ám az új tanügyi törvényben előrehaladásként értékelte azt a cikkelyt, miszerint az egyetemen kettéválik a végrehajtói és a törvényhozói hatalom. Az egyetem szenátusának elnöke ezentúl nem a rektor lesz, akinek a rendelkezéseit a szenátusnak kötelezően el kell fogadnia, hanem közvetlenül, titkos szavazással választják meg. – Bevezetik továbbá a habilitációt, amelynek köszönhetően a nyugat-európai egyetemi struktúrákhoz közelíthetünk. Jó, hogy az új tanügyi törvény értelmében létrejöttek az önálló magyar intézetek, ám ezek kapcsán is számtalan probléma merülhet fel – figyelmeztetett az oktató.
Tagozat vagy vonal?
A moderátor második kérdésében arra kérte fel beszélgetőpartnereit, hogy magyarázzák meg, illetve véleményezzék a magyar tagozat, illetve a magyar vonal szókapcsolatok közti különbséget.
Magyari Tivadar emlékeztette a jelenlevőket, hogy 1990 után a BBTE magyar részét még csak konkrét elnevezéssel sem illették. A fordulópont 1998 tavaszán következett be, amikor a magyar résznek egyfajta státust próbáltak adni, és ezért „linie maghiară”-nak nevezték. 2004-ben Salat Levente akkori rektorhelyettes szakemberek véleményét kérte ki ebben az ügyben, akik a tagozat megnevezést tartották a megfelelőnek. Magyari az új tanügyi törvény 135. cikkelyét idézte, amely kisebbségi tagozat intézet-alakító jogkörét mondja ki, illetve azt, hogy a kisebbségi tagozat egyetemi szinten milyen autonómiát élvez, és, hogy saját szabályzat alapján működik.
Soós Anna szerint a legfontosabb az, hogy a magyar tagozat a románnal egyenrangú struktúrát alakítson ki. Pozsony Ferenc válaszában arra összpontosított, hogy a két egyetemnek – a Babeş-nek és a Bolyainak – az ötvenes évekbeli összeolvasztásakor két egyenértékű felsőoktatási intézmény vált eggyé, és ezáltal a magyar oktatás másodrangú helyzetbe került, amelyért soha senki nem kért bocsánatot. Szerencsétlennek tartotta a „vonal” kifejezést. Zárszóként Magyari Tivadar megjegyezte, hogy a legfontosabb az, hogy a magyar tagozatot tartalommal töltsék fel.
Kevés a magyar professzor
Az új tanügyi törvény értelmében megszűntek az eddigi tanszékek, és helyettük intézmény („department”) struktúrákat alakítottak ki. Soós Anna előrehaladásnak tartotta azt, hogy a magyar nyelven oktató matematikusok és informatikusok egy intézetbe tömörülhettek, szemben az eddigi helyzettel, amikor a magyar oktatók különböző tanszékeken, szétszórva tevékenykedtek. Pozsony Ferenc azt értékelte, hogy olyan karokon is alakultak magyar intézetek – igaz, kisebb létszámmal –, ahol eddig nem volt erre lehetőség. Az oktató feltette azt a kérdést, hogy ha a magyar csoportok jóval kisebb létszámúak, akkor mi a helyzet a gazdasági fenntarthatósággal? – Előfordulhat, hogy egy-egy magyar intézet veszteségesen működik – figyelmeztetett az oktató, majd arról értekezett, hogy a magyar oktatók nemzedéki szerkezete aránytalan: nyugdíjhoz közeli életkorú az egyetemi professzorok és docensek jó része, és az egyetemi oktatók között kevés a negyvenes, ötvenes életkorú. Pozsony szerint problémát okoz majd, ha a jelenlegi doktorátusvezetési joggal felruházott magyar oktatók nyugdíjba mennek. Ezért a fiatal tanársegédek „helyzetbe hozását”, azaz a tanári ranglétrán való előrelépés támogatását javasolta. Soós Anna kifejtette, hogy az új tanügyi törvény értelmében a doktorátusvezetés nem a professzori címhez, hanem a habilitációhoz kötődik. Visszatérve az intézmények kialakításához, Magyari megjegyezte: az új intézeteknek köszönhetően a magyar tagozat először válik egyenértékűvé a román tagozattal. Megoldásként azt látja, hogy a BBTE új vezetősége – amely a következő hetekben megejtendő választások után, március elejétől kezdheti majd el működését – leszögezi a humán-erőforrás elosztására vonatkozó szabályokat.
Életképes a magyar tagozat
A „hogyan tovább?” kérdésre válaszolva Soós Anna bizakodóan jegyezte meg, hogy a magyar intézetek közti együttműködés megvalósítása a magyar tagozat életképességét jelenti. Pozsony Ferenc szerint az intézményes struktúrák megerősítése és tartalommal való feltöltése szükséges, továbbá a humán erőforrással való jobb gazdálkodásra és a gazdasági fenntarthatóságra kell összpontosítani.
Péntek János nyelvész, nyugalmazott egyetemi professzor, KAB-elnök meglátása szerint a mostani találkozó aktualitása egyrészt abból adódott, hogy az oktatók elmondhatták a tanügyi törvény alkalmazásával kapcsolatos eddigi tapasztalataikat. Péntek rákérdezett: javult-e az összetartás a magyar oktatók között? A tagozat vagy vonal körüli vitában szerinte a tartalom a lényeges, és nem az elnevezés. Vajon az új tanügyi törvény értelmében a tagozatoknak lehet önálló személyzetpolitikája? Ha ez megvalósul, akkor nem lesz gond – magyarázta.
Vekov Károly egyetemi oktató azt hangsúlyozta: „ha gyenge a törvény, akkor a politikumnak kellett volna pótolnia azt, ami abból hiányzott”, mert „ha nincs politikai hátszél, akkor szélmalomharc lesz továbbra is”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A lehetőségekhez mérni a megvalósításokat”
Nagyvárad – A Magyar Kultúra Napján Nagyváradon tartózkodott Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ országos szövetségi elnöke. Az Erdély Online-nak többek mellett az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, és a magyar-magyar viszonyokról nyilatkozott.
– Egy hónap híján egy éve annak, hogy az RMDSZ nagyváradi kongresszusán a Szövetség elnökévé választották önt. Hogyan értékeli az azóta eltelt egy esztendőt?
- Ha nagyon röviden kellene válaszolnom arra a kérdésre: az elmúlt egy esztendőt hogyan értékelem, akkor azt mondanám, hogy mindig a lehetőségekhez is kell mérni a megvalósításokat. A lehetőségekhez képest szerintem egy jó évet zártunk, és legalább három részre kellene osztani, ha ezt részletesebben ki akarnám fejteni. Egyrészt az RMDSZ szempontjából szeretném megközelíteni a történteket, mert talán ez a legfontosabb. A tavalyi váradi kongresszus után elkezdtünk egy újratervezését az RMDSZ-en belüli szervezeti munkának. Megújult a főtitkárság, és egy nagyon fiatal csapat Kovács Péter vezetésével a szervezési munkával foglalkozik, a döntések előkészítésével. Ilyen szempontból úgy érzem, hogy az elmúlt egy évben az RMDSZ működését sokkal dinamikusabbá, sokkal láthatóbbá tettük, és rengeteg olyan programot indítottunk el, amelyeknek a 2011-es esztendőben jó volt a visszhangja és az eredmények is jók. Kettőt említenék ezek közül. Az egyik az Erdélyi konzultáció, ezen keresztül 100 ezer emberrel álltunk szóba, 100 ezer embert tudtunk megszólítani. Megkézdeztük tőlük, hogy mit gondolnak a politikáról, a saját életükről és mindennapjaikról, illetve a magyar közösségnek a jövőjéről. Ebből a szempontból ez a konzultáció nem csupán egy sikeres kezdeményezés volt, de egy olyan párbeszédet is elindított, melyet folytatni szeretnénk, függetlenül attól, hogy éppen milyen esztendő van, éppen választásokra készülünk, vagy sem. Úgy gondolom, hogy a párbeszéd, és ahogy az emberek viszonyultak a kérdésekhez, nagyon kis kivétellel azt erősíti meg, hogy ezekre a fajta beszélgetésekre szükség van. Ennek köszönhetően tulajdonképpen összeállt az a problémalista, amellyel ma az erdélyi emberek, az erdélyi magyar családok szembesülnek. A másik ilyen nagyobb horderejű rendezvényünk a múlt esztendőben a népszámlálási kampány volt, az a több hónapos akciósorozat, melyen keresztül megpróbáltuk megszólítani és meggyőzni arról minden magyar embert, hogy vállalja az identitását, illetve a magyarságát, és a népszámláláskor fenntartások nélkül mondja el a biztosoknak, hogy milyen nemzetiségű, milyen vallású és milyen anyanyelven beszél. Ez megint egy nagyon sikeres akció volt, mely a Minden magyar számít! szlogen alatt futott. Úgy érzem, hogy a múlt évben ez is, és az Erdélyi konzultáció is a Szövetséget közelebb vitte az emberekhez. Ma már, 22 évvel a forradalom után a politikát és a politikusokat kell az emberekhez közel vinni, nem azt kell várni,hogy az emberek jöjjenek el és keressenek meg bennünket. Az RMDSZ szempontjából tehát úgy értékelem, hogy egy jó évet zártunk és azokat a célokat, melyeket kitűztünk 2011-ben, meg tudtuk valósítani, ami a szervezeti életet illeti.
Kormányzati munka
– Ejtsünk néhány szót a kormányzati szerepvállalásról is…
– A dolgok árnyaltabbak, mert nem mi kormányzunk egymagunkban, hanem egy kormánykoalíciónak a részeként próbáljuk érvényesíteni a véleményünket. 2011-ben sikerült a Kogălniceanu-programot elindítani, amit egyébként egy volt bihari képviselő kollegánk, Lakatos Péter kezdeményezett, és ezen keresztül 100 ezres nagyságrendű ma már azoknak a kisvállalkozóknak a száma, akik kedvezményes hitelhez jutottak és munkahelyeket teremtettek, beindították a vállalkozásaikat, vagy újra talpraállították ezeket. Ez volt az egyik fontos célkitűzés, hogy a 2010-es megszorítások után valamiféle olyan ösztönzést indítsunk el kormányzati szinten, amely a munkahelyteremtéshez és a jövedelmekhez, ezeknek a szinten tartásához hozzájárul. Nagyon nehéz esztendő volt 2011, s 2012 sem lesz könnyebb, de minden nyűg, minden baj ellenére, minden felelős politikus arra kell törekedjen, hogy ne legyen további életszínvonal csökkenés, és ha lehet, akkor a munkahelyteremtéssel a jövedelmeket, azt a fajta létbiztonságot garantálja, ami minden embernek fontos. Nem tudtunk előrelépni a kisebbségi törvény elfogadásával, hogy a negatívumokról is beszéljek, és azzal szembesültünk, hogy olyan kezdeményezésekkel kellett megbírkoznunk, melyeket nem mi találtunk ki, hanem például az államelnök: a régióátszervezést vagy újramegyésítést. Ezekkel mi nem tudtunk egyetérteni, és az energiánknak, az időnknek a jelentős része arra ment rá, hogy ezt megakadályozzuk, elmagyarázzuk a partnereinknek, hogy miért nem kell napirenden tartani, és miért nem lehet megvalósítani. Azt látjuk a közvélemény-kutatások eredményeiből, hogy a romániai magyaroknak a 80 százaléka azonosul az RMDSZ azon véleményével, hogy nincs szükség most erre a fajta közigazgatási átszervezésre. Sok energiánk ráment, de jól döntöttünk, jól mértük fel a helyzetet, mert éreztük, hogy a a magyar közösségeknek a jövőjéről van szó akkor, amikor a megyéknek az átrajzolásáról beszélünk. Nyilván a választási rendszernek az újragondolása is sok időt felemésztett, de végül is a rendszer nem változik, ami jó is, meg nem is. Jó azért, mert az arányos képviseletet biztosítani tudja és rossz amiatt, mert továbbra is a rendszeren belül tartja a szerencsét, a véletlent. Nem lehet kiszámítani, hogy honnan jut be egy-egy képviselő, melyik körzetből, hogy ha nem szerzi meg a fele plusz egy szavazatot a saját körzetében. Volt nekünk ehhez egy jobb javaslatunk, a vegyes rendszernek a bevezetése, de a koalíciós partnereinket nem tudtuk meggyőzni, hogy elfogadják.
Műemlékfelújítás
–Ami a parlamenti munkát illeti, azt gondolom, hogy a frakciók jól teljesítettek, a kormányzati támogatás a frakciók részéről megvolt, és például néhány kérdésben sikerült előrelépni, még akkor is, ha ezek később az alkotmánybírósági döntés miatt még mindig nem léphettek hatályba. Gondolok itt például az állami levéltárakban „fogvatartott” egyházi levéltári anyagnak a visszaszolgáltatására. Ami a magyar vonatkozását illeti az egész kormányzati-parlamenti tevékenységünknek, néhány kérdést külön kiemelnék, mert nem tudok eltekinteni attól, hogy a kulturális tárcát is vezetem. Tavaly elkezdtük sok műemléknek a felújítását, néhányat be is fejeztünk. Ma már olyan helyzetet teremtettünk, hogy nincsen olyan megyéje Romániának, ahol magyar műemlékek vannak, ahol a magyar kulturális örökségnek valamilyen tárgyi vagy épített bizonyítéka van, hogy ne kezdtünk volna el jelentősebb felújításokat. Elfogadtattuk az országos bizottsággal azt, hogy felkerüljön a csíksomlyói búcsú a szellemi világörökségi listára. Az idén fog kelleni ezt továbbvinni a párizsi UNESCO igazgatósága felé egyrészt, másfelől pedig a Házsongárdi temetőben több mint 300 síremléket nyilvánítottunk védett műemlékké. Nyilván a sort hosszan folytathatnám, de ezt a két dolgot emelném ki, mert itt volt a legnagyobb aránytalanság, ha figyelembe vesszük az elmúlt évtizedet gyakorlatát.
A válság megvisel
– Mennyire erodálja az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalás?
- Ezt ma adatokkal nem tudjuk alátámasztani, de biztos, mert van ennyi tapasztalatunk az elmúlt évekből. Amúgy pedig, ha valaki a politikában él, és az emberek közt mozog, illetve szóba áll velük, akkor ezt érzi, és statisztikai adatok nélkül is kijelentheti bátran, hogy igen, a kormányzás ilyen nehéz időszakban bennünket is megvisel. Az intézkedések ugyanis, különösképpen azok, amelyeket 2010-ben hoztunk, nem voltak népszerűek, és ez valamilyenfajta kopást az RMDSZ esetében is okozott. A bércsökkentés, a nyugdíjaknak a lefaragása, illetve más megszorító intézkedések, a közszférából való elbocsátások mind-mind olyan intézkedések, melyek népszerűtlenek. Igaz viszont az, hogy a nyugdíjaknál mi voltunk, akik nem engedtünk, hogy a 10 millió ROL alatti járandóságokhoz hozzányúljanak, de kénytelenek voltunk ezért áfát emelni. Ezzel együtt azt mondom, hogy azok az intézkedések szükségesek voltak, mert ma a magyar emberek is láthatják, hogy mi történik az Európai Unió országaiban, a szomszédainknál, vagy távolabb Erdélytől és Bihartól. A világgazdasági válság másokat is megvisel és azok, akik még nem találták meg a megfelelő megoldást, vagy valamilyen ok miatt még nem lépték meg, ahhoz hasonló intézkedéseket fognak hozni 2012-ben, mint amilyeneket mi hoztunk 2010-ben. Ez bennünket ugyan megviselt, de az emberek elfogadták és megértették, összeszorították a fogukat, és ezért a türelemért és megértésért köszönet jár. Látták, hogy nincs más kiút ahhoz, hogy a fizetésképtelenséget elkerüljük, hogy a béreket és a nyugdíjakat folyósítani lehessen. Nem lehetett többet költeni, mint amennyit megtermelünk, a bevételi oldal nem lehet kisebb, mint a kiadási oldal. Éreznie kell egy politikusnak, egy politikai pártnak, egy vezető közéleti politikai szereplőnek meg különösen tudnia kell, hogy hol van az a határ, amit nem szabad túllépni, bármilyen nehéz időszakot élünk. Ugyanakkor nekünk most az a legnagyobb kihívás, hogy azt a jó néhány, 10-15 százaléknyi embert, aki elfordult tőlünk,mert ezekkel a megszorító intézkedésekkel nem tudott egyetérteni, és esetleg a bizalmat elveszítette bennünk, azokat meggyőzzük arról, hogy felelős politikai szervezet, illetve politikusok vagyunk. Nekünk két dolgot mindig szem előtt kell tartanunk: az erdélyi magyar embereknek a véleményét, és ez az, ami a legfontosabb, a másik pedig az ország általános érdekei, illetve ilyen helyzetben a gazdasági-pénzügyi egyensúly fenntartása.
Magyar-magyar viszony
– Térjünk át a magyar-magyar viszonyokra. Gondolok itt az Erdélyi Magyar Néppárt megjelenésére, valamint az RMDSZ-Fidesz kapcsolatra…
- A pártalapítókról nem szívesen beszélek hosszan, mert a véleményem nem változott. Téves döntésnek, téves pályának tartom, mert hogyha igaz lenne, amit ők mondanak, hogy az új párt mozgósít és jobb eredmények eléréséhez vezet, akkor ezen a logikán menvén én azt mondanám, hogy akkor még újabb pártokat kell létrehoznunk. Akkor nem három, hanem négy-öt, esetleg tíz párt még inkább mozgósít. Egy olyan társadalomban, mint a román, ahol ismert az arányunk és a létszámunk, és nem haladjuk meg a hét százalékot, azt gondolom, hogy felelőtlenség azt állítani – vagy a helyzet teljes félreértésén alapul ez a kijelentés-, hogy minél több párt van, annál jobb nekünk. Szerintem ebben az esetben a fordított aritmetika az igaz: a három mindig kevesebb, mint a kettő, a kettő kevesebb, mint az egy, illetve a három aztán végképp kevesebb, mint az egy, nem pedig több. Kockázatot jelent azt illetően, hogy mennyire lesz erős a parlamenti képviselete a romániai magyarságnak. Akik pártalapításra adták a fejüket, és akik a pártalapítást támogatják, finanszírozzák, akik ehhez erkölcsi vagy anyagi segítséget nyújtanak, azok rosszul számolnak. Nagyon határozottan ki kell jelentsük azt, hogy ők nem együttműködésre készülnek, hanem a versenyre. A pártlogika azt követeli meg, hogy ha pártot alapítasz, akkor versenyre kell lépjél. Az erdélyi magyarok 2011 decemberében is azt mondták, és az mondják most is, hogy a parlamenti képviseletnek a megőrzése, az egységes parlamenti képviseletnek a fenntartása önmagában érték. 85-86 százaléka az embereknek állítja ezt nagyon határozottan.
Ami a magyarországi kapcsolatokat illeti: egy kimozdulás figyelhető meg arról holtpontról, ami 2008-2010 között az RMDSZ és a Fidesz viszonyát leírta. Volt néhány találkozó Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol alapvető kérdéseinkről, közös nemzetpolitikai céljainkról beszéltünk, és ezeket illetően nincsen vita közöttünk. Én indokoltnak tartanám azt, hogy gyakrabban találkozzunk, hogy gyakoribb legyen a konzultáció, mert olyan a helyzet Európában, Romániában és Magyarországon, hogy minél többször cserélünk véleményt egymással, annál jobb döntéseket fogunk tudni meghozni a jövőben. Nem érdemes ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, hogy az RMDSZ Romániában kormányzó politikai szereplő, hogy van egy nagyon alapos kormányzati tapasztalata, ami több cikluson keresztül gyűlt össze. Ezt a tapaszlatot érdemes lenne később is hasznosítani. Én úgy vélem, hogy jó úton haladunk, kimozdultunk a holtpontról, de a bizalmat erősíteni kell, ezért gyakoribb konzultációkra tartok igényt, mert szükségét látom ennek.
Erdély 2020
– A napokban mutatta be Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel közösen az Erdély 2020 gazdasági tervet. Mi ennek a stratégiának a lényege?
– Az Erdély 2020 program gyakorlatilag felkészülés és felkészítés egy időben: a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra, mert egy alapos konzultáció után, az év második felében készítjük el azt a stratégiai és konkrét cselekvési tervet, amelyet be kivánunk illeszteni a Románia 2020-as tervbe, amit 2013-ban, tehát a jövő év elején kell leadnia az országnak Brüsszelnek. Nem szeretnénk, ha ebből kimaradna Erdély, kimaradnának azok a közösségek, ahol magyar emberek élnek. Ezért indítottuk el ezt a munkát, ennek a stratégiának és ennek a tervnek a kidolgozását, és ez konkrét, kézzel fogható célokat fog tartalmazni. Hány kilométer utat kell építeni, milyen vállalkozás típusokat kell segíteni, vagy az agráriumban milyen támogatásokra van szükség, mert látni kell azt, hogy 2014-2020 között a romániai fejlesztésekre fordított pénzeknek 30-40 százaléka az Európai Unióból fog jönni, a többi fennmaradó 60-70 százalékot pedig az országos költségvetésből kell biztosítani. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy mit teszünk le papírra, nem mindegy, hogy milyen programokat fog indítani Románia 2014-től kezdődően, milyen uniós támogatásokat tud szerezni, és nem mindegy, hogy ebben mi milyen helyet fogunk elfoglalni, erdélyi magyarok, önkormányzatok és közösségek. Ezek nem vágyálmok és nem olyan forrásokra támaszkodnak, melyeket senki sem tud megnevezni, hanem igenis konkrét tervekről és forrásokról van szó. Nekünk az a fontos, hogy az erdélyi magyar embereknek jövőt teremtsünk itt, a szülőföldünkön, hogy tudjanak tervezni és építkezni, legyen munkahelyük és decens jövedelmük, és legyen létbiztonságuk.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

BBTE: nem oldotta meg a gondokat az új törvény
A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának oktatói szerint az lenne a méltányos, ha az új tanügyi törvény következtében létrejövő úgynevezett intézetek tartalmilag és minőségileg is egyenjogúak lennének a egyetem román tannyelvű vonalával.
Az új tanügyi törvény kívánatos volt az BBTE számára, nem hozta el az egyetem egyes sürgető problémáira a megoldást – hangsúlyozta Magyari Tivadar rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője kedd este a Jakabffy–Sapientia Klub által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetésen. „A tanügyi törvény a korábbi elvárások ellenére nem szögezi le a minimális közös játékszabályokat, nem konkretizálja a közös feladatok, módszertanok törvényi alapjait. Például a mai napig nem tudjuk pontosan, hogyan, milyen feltételek mellett kell külföldi cserediákokat fogadnunk, hogyan kell elszámolnunk azokkal a diákjainkkal, akik külföldről térnek vissza, vagy hogyan, milyen feltételek mellett fogadjuk vissza a szülési szabadságról visszatérő, tanulmányaikat tovább folytatni akaró diáklányokat” – mutatott rá Magyari a törvény legfontosabb hiányosságaira a Lehetőségek és kihívások a Babes–Bolyai Tudományegyetem számára az új tanügyi törvény tükrében című kereasztal-beszélgetésen. Mint elmondta, az egyetem magyar tagozatának megnevezése a rendszerváltás óta nyelvi, politikai és tartalmi vita tárgya is. „Mi a különböző magyar intézmények létrehozása során arra törekedtünk, hogy a tanügyi törvény azon passzusait, amelyek tartalmazzák a multikulturalizmus és az egyetemi autonómiáról szóló kitételeket, vonatkoztassuk ezekre a magyar intézményekre” – mondta el Magyari.
Soós Anna docens, a Matematika–Informatika Kar dékánhelyettese elmondta: a név talán mellékes, viszont a mögöttes tartalomról az intézmények dönthetnek, elsősorban az oktatókon múlik, hogy milyen minőségű lesz az új intézményekben az oktatás. Abban viszont Pozsony Ferenc, a bölcsészkar dékánhelyettese, Magyari Tivadar és Soós Anna is egyetértenek, hogy a BBTE magyar intézményei nem állnak jól oktatók terén: csak nagyon kevés professzor, doktori iskolák vezetésére jogosult személy dolgozik a jelenlegi karokon. Az oktatók a kerekasztal-beszélgetésen kifejtették: feladatuknak tekintik az egyetemek fiatal oktatóinak a „helyzetbe hozását”.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

EU: szolidáris kisebbségek
Fontos lépés történt tegnap Brüsszelben a kisebbségek védelme érdekében: Winkler Gyula EP-képviselő bemutatta az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának  közös nyilatkozatát, amely együttműködésre kéri fel az európai őshonos kisebbségi szervezeteket az EU-s kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó állampolgári kezdeményezés kivitelezésében.
A polgári kezdeményezés a Lisszaboni Szerződés által létrehozott jogi eszköz, amely az unió legkevesebb egymillió állampolgárának lehetővé teszi, hogy az EB hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen. Az uniós jogi eszköz 2012. április elejétől lép életbe. „Ezért is sürget az idő” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Winkler Gyula. Az RMDSZ-es EP-képviselő a közös nyilatkozatot kerekasztal-megbeszélésen mutatta be, amelyen az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának számos tagja, a FUEN vezetősége és több érdeklődő vett részt. A rendezvényen az RMDSZ-t Winkler Gyula mellett Sógor Csaba EP-képviselő, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Vincze Loránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte.
Az értékek közös nevezője
A nyilatkozathoz csatlakozott a kisebbségi frakcióközi munkacsoport vezetősége, az európai nemzetiségek ifjúsági szervezete (YEN) és a Dél-tiroli Néppárt is. A dokumentum hivatkozik a Lisszaboni szerződésre, amely a kisebbségeket európai értéknek nevezi, utal azokra a nehézségekre, amelyekbe hazai érdekérvényesítő erőfeszítéseik során a kisebbségi szervezetek ütköznek, a kisebbségi közösségek fogyására és fenyegetettségükre, a gazdasági válság által egyre nehezebb helyzetbe kerülő kisebbségi oktatási, kulturális és médiaintézményekre, ugyanakkor az európai jó gyakorlatok hasznosításának hiányára. Mindezek tükrében a nyilatkozat az őshonos nemzeti kisebbségek megmaradása és védelme érdekében felkéri az európai kisebbségi szervezeteket és népcsoportokat, hogy csatlakozzanak egy összeurópai sikeres aláírásgyűjtési kampányhoz.
Az EP-képviselő a kezdeményezés hátteréről az ÚMSZ-nek elmondta: az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2011. április 3-án határozta el az állampolgári kezdeményezés jogintézményére is támaszkodó európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását. Az RMDSZ a FUEN tavaly júniusi kongresszusán az európai kisebbségi szervezet tagjaként határozatot javasolt kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés elindítására. Ezt követően széles konzultáció kezdődött a Kárpát-medencei magyar kisebbségi szervezetekkel és más európai őshonos kisebbségekkel. „A kétoldalú találkozókon minden megkeresett szervezet egybehangzóan támogatta a keretszabályozás megalkotását igénylő indítvány tervét” – mondta Winkler. Az EP-képviselő szerint a tegnapi találkozó fő üzenete a szolidaritás szükségessége volt. „Meg kell találnunk az európai őshonos nemzeti kisebbségek érdekeinek közös nevezőjét, és ebben már erős partnereink vannak” – magyarázta.
Húsz hónapos procedúra
A brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen Markó Attila a korábbi kisebbségi kezdeményezések tartalmát ismertette, és megállapította, hogy a bennük foglalt javaslatok ma is érvényesek, még akkor is, ha nem sikerült elfogadtatni az Európai Unió intézményeivel. Markó Attila úgy fogalmazott, hogy a mostani kezdeményezés során érdemes lesz hasznosítani az Európai Tanács és az EBESZ kisebbségi tematikájú szabályozásait.
Vincze Loránt ismertette az állampolgári kezdeményezés részleteit, a szükséges technikai lépéseket. Hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni a különböző határidőkre, összességében a kezdeményezés húsz hónap alatt kivitelezhető – összegezte a nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár.
A rendezvényt és a kezdeményezést üdvözölte Tabajdi Csaba, a kisebbségi frakcióközi munkacsoport új társelnöke, méltatva az RMDSZ javaslatát. Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója köszönetet mondott az RMDSZ kezdeményezéséért, és a szervezet 90 tagjának támogatásáról biztosította az új tervet.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó: sírni-nevetni, csak óvatosan
„Mindannyiunknak vállalnunk kell a felelősséget,akik ebben a kormányban vagyunk azért, hogy 2010 első felében nagyon kemény megszorító intézkedéseket hoztunk. A mostani tüntetéseken az ezzel kapcsolatos elégedetlenség is előelőjön” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek adott interjúban Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
– Az RMDSZ egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, mert annak a kormánynak a tagja, amely most falhoz van állítva. És nevet, mert – ennek ellenére, vagy ettől függetlenül – a szövetség népszerűségi indexe felmérések szerint nem csökkent, sőt talán még nőtt is.
– Én óvatos vagyok sírásban is, és nevetésben is. A tüntetések folytatódnak, bár minden becslés szerint lassan enyhülni fog a részben valóban spontánul – a sürgősségi mentőszolgálat vezetője és az államfő közti konfliktus miatt – kialakult, részben mesterségesen szított feszültség. Mindannyiunknak vállalnunk kell a felelősséget, akik ebben a kormányban vagyunk azért, hogy valamikor 2010 első felében nagyon kemény megszorító intézkedéseket hoztunk. A mostani tüntetéseken az ezzel kapcsolatos elégedetlenség is elő-előjön, bár akkor tetőzött, és számunkra az valóban mélypont volt. Akkora elégedetlenségi hullám söpört végig az országon, hogy egyik-másik kolléga arra panaszkodott, hogy az utcára sem szívesen megy ki... Azóta már eltelt több mint másfél esztendő, és azt kell mondanom, hogy ezekre a megszorításokra szükség volt.
– A tiltakozáshullám végül az egészségügyi törvény miatt pattant ki.
– Az egészségügyi törvénytervezettel kapcsolatban alapvető hibát követtek el, nem történt egyeztetés a koalícióban, az egészségügyi miniszter is csak a kezébe kapott egy, az államelnök mellett dolgozó bizottság által elkészített törvénytervezetet. Ennek a tervezetnek nemcsak a formális elfogadtatási módjával, hanem a tartalmával is baj van, mert nem hiszem, hogy most, gazdasági válságban az a megoldás, hogy mindent privatizáljunk, ha kell, ha nem. Az államot azért működtetjük, hogy felelősséget vállaljon a biztonságunkért, az oktatásunkért, az egészségünkért, a kultúra fenntartásáért. Az utcai tiltakozásnak az egészségügyi törvény csak a kiindulópontja volt...
– Igen, ugyanakkor nagyon komoly figyelmeztetés arra is, hogy a demokratikus játékszabályokat tiszteletben kell tartani. Egy ilyen törvénytervezet elkészítésébe be kell vonni a szakmát, tudomásul kell venni, hogy a törvénytervezeteket a kormány, a minisztériumok dolgozzák ki, és a törvényeket a parlament fogadja el, a kormányzati felelősségvállalás vagy a sürgősségi kormányrendelet pedig csak kivételes törvényhozási módszer kell, hogy legyen.
– Nézzük akkor most az RMDSZ másik szemét, a nevetőt.
– A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az RMDSZ-nek megvan a támogatottsága, és hogy az RMDSZ bírálói nem tudnak egyebet mondani, mint amit a korábbi években is mondtak. Az utóbbi években kicsúszott egy nagyon fontos érvrendszer a kezükből: az az érvrendszer, hogy Magyarország támogatásával Európa, a nemzetközi intézmények, szervezetek rendezni fogják a helyzetünket. Jelenleg én nem érzem azt, hogy Magyarország Romániával szemben keményen fel tud lépni, hogy ki tud kényszeríteni dolgokat. Azoknak, akik azt sugallják, hogy nem Bukarestben vagy otthon, az önkormányzatokban kell változtatnunk a sorsunkon, hanem kívülről kell várnunk a megoldást, most nincs nagy hitelük, s a támogatottságuk is csökkent.
– Változik a választási stratégia a közvélemény-kutatások kedvező eredményei tükrében? Szükség van még egyáltalán összefogásra?
– Nekem az utóbbi években nem változott az a határozott véleményem, hogy az erdélyi magyarság csakis egységes politikai képviselettel érvényesülhet. Ennek a véleménynek a része az is, hogy bár a közvéleménykutatások nagyjából háromnegyedes támogatottságot mutatnak az RMDSZ esetében, nekünk a száz százalékra kell törekednünk. Ami az összefogást illeti, annál a kompromisszumnál, amelyet annakidején az utólag megalakult Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel megkötöttünk – vagyis helyeket, első helyet adni az RMDSZ listáján –, nem hiszem, hogy lehet kötni. A baj az, hogy erre a válasz az volt, hogy ezek az emberek lépten-nyomon belénk rúgtak, és amikor úgy látták, hogy kedvező szelek fújnak Magyarországról, létrehoztak egy új pártot. Ennek ellenére nem mondom azt, hogy nem kell összefogni. Értse úgy: lehet, hogy erről a nagykabátról, amely az RMDSZ, hiányzik egy-két gomb, de nem a hiányzó gombhoz varrjuk a kabátot, hanem azt az egy-két gombot szívesen felvarrjuk a kabátunkra.
– Visszatérve a politikai válságra: a kormány a tüntetések hatására elkezdett feszültségoldó intézkedéseket hozni – regadó elhalasztása, közalkalmazottak pénzügyi amnesztiája, és ezeket mind-mind RMDSZ-es javaslatra. Folytatódik ez az engedménysorozat?
– Először is, amint többször is elmondtuk, 2012 nem lehet a megszorítások éve. Másodsorban mi azt mondtuk a koalícióban, hogy ott, ahol ezt a költségvetés lehetővé teszi, engedni kell a szorításon. Amikor adni nem tud egy kormány, mert egyensúlyban kell tartania az országot, akkor legalább ne vegyen el.
– A napokban több szakmai találkozón is részt vett, tanfelügyelőkkel, oktatási szakemberekkel. A találkozóknak az volt az egyik fő konklúziója, hogy az oktatási törvény gyakorlatba ültetése nehezen halad. Mi ennek az oka? Netán az, hogy ezt a törvényt is parlamenti és közvita nélkül vitte keresztül annakidején a kormány?
– Nézze, egy ilyen nagy lélegzetű reformot, az egész társadalmat érintő területen, valóban hasznos lenne konszenzussal elfogadni. Persze mindig minden reformnak lesznek ellenzői, de jó lett volna, ha például az oktatási törvény élvezi a szakma nagy többségének támogatását, ugyanakkor a parlamenti pártok esetében is az erre vonatkozó egyetértés átnyúlik a kormányoldal és az ellenzék közti törésvonalon. Nem így történt. Hogy miért nem alkalmazzák a kívánt ritmusban? Mert minden téren változást feltételez: új iskolai tantervek kidolgozása, új tankönyvek... A nehézkes gyakorlatba ültetés másik oka az, hogy ellenzéki oldalról mindent megtesznek, hogy halogassák a törvény alkalmazását. Van egy olyan titkos remény is, hogy ősszel, a választásokon ha kormányváltás lesz, a törvényt vagy egyes rendelkezéseit vissza lehet majd csinálni.
– Lassan egy éve, hogy Markó Béla nem az RMDSZ elnöke. Mi változott meg?
– Én az RMDSZ-elnöki tisztséget nem vállaltam tovább, de a politikából nem léptem ki egyből. Most is miniszterelnök-helyettes vagyok, és amíg ennek a kormánynak a mandátuma tart, addig vállalom tovább. Szenátor is vagyok, és nap mint nap követem azt, ami a politikában van. A közéletből viszont nem fogok kivonulni, én nem azt vallom, hogy alkotó értelmiséginek nem kell időnként kinéznie a könyvtár csendjéből. De a politikából kivonulok, ezt a döntést meghoztam.
– Több verset ír, többet van a családjával?
– Valamivel többet tudok lenni a családommal, de nem eleget: a családom Marosvásárhelyen van, én pedig a hét egy részében itt vagyok, Bukarestben. Írni is többet tudok, de azt sem eleget. Igaz, két verses könyvet írtam meg ebben az évben, ami nagyon sok. Egyesek neheztelnek is, hogy Markó az egész közösség életét érintő problémákkal az irkálást-firkálást állítja szembe, de számomra a kultúra, az irodalom fontos dolog, bár készséggel elfogadom, hogy sokkal kevesebb embert érdekel. 
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Az RMDSZ partner-szervezetei is bekapcsolódnak a Civil Konzultációba
Az RMDSZ Szociáldemokrata Platformjának (SZDP), illetve a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének (RMDE) vezetőivel találkozott Kovács Péter szövetségi főtitkár. A tegnap, Kolozsváron megszervezett tanácskozáson a két testület által jelzett problémákat, illetve aktuálpolitikai kérdéseket beszéltek meg. A felek megállapodtak abban, hogy az SZDP és az RMDE részt vesz az RMDSZ Főtitkársága által kezdeményezett és koordinált Civil Konzultációban, amelynek a lényege, hogy a törvényhozási folyamatba becsatornázásra kerüljön a civil és a szakmai szervezetek tudása, tapasztalata, gyakorlati ismerete. A két szervezet elsősorban aszociális jellegű törvények kidolgozási és módosítási folyamatában kíván részt venni. A Szociáldemokrata Platform képviselői elmondták, hogy megítélésük szerint Romániának alkalmazni kellene a progresszív, vagy legalább a kétkulcsos adózási rendszert, hiszen elemzésük szerint ez előnyösebb lehetne az alacsony keresettel rendelkező munkavállalók számára. Ebben a vonatkozásban megegyezés született, hogy a Főtitkárság megrendel egy hatástanulmányt, amely az egykulcsos, illetve a progresszív adózás előnyeit és hátrányait tartalmazza, a romániai gazdasági valóságra kivetítve. A két szervezet jelezte, hogy a munkatörvénykönyv, és a szociális kerettörvényben lévő mintegy 15 módosításra váró törvény, illetve ezek végrehajtási rendeletei vonatkozásában javaslatokat fogalmaznak meg. A Főtitkárság vállalta a szervezetek és a parlamenti csoport közötti közvetítői szerepet. A megbeszélésen a Szociáldemokrata Platform részéről jelen volt Gál Éva elnök, Kira Miklós ügyvezető elnök, Gulácsy Pál szervezési alelnök, valamint Bánhegyesi József gazdasági alelnök. A Romániai Magyar Dolgozók Egyesületét Láng János-Tamás elnök, Miklós György alelnök és Nagy Károly tanácsos képviselte. (hírszerk.)
Transindex.ro

Nem zárja ki az EMNP-vel az együttműködést Antal Árpád
Nem zárja ki az EMNP-vel a helyi együttműködés lehetőségét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem titok, hogy jó kapcsolata van a Néppárt országos vezetőivel; ám hogy a helyhatósági választásokon lesz-e valamilyen együttműködés Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az EMNP között, az annak függvénye, mi a szándéka a Néppártnak, és hogy a közös érdekérvényesítés szempontjából mi a legjobb. Nem kell meglepődni vagy megsértődni, ha az EMNP saját polgármester-jelöltet indít, fogalmazott Antal Árpád, de szerinte az összefogás sem zárható ki; „ha ők nem keresnek meg minket, mi keressük meg őket” – tette hozzá. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Van esély a magyar misére
Tárgyalási folyamat kezdődött, amely a csángóföldi falvak magyar nyelvű misézését szorgalmazza. A Csángó Tanács képviselői Jászvásáron tárgyaltak a helyi Római Katolikus Püspökséggel a magyar nyelv használatáért a moldvai templomokban. Válasz egy-két héten belül várható, de a Csángó Tanács előrelépésnek nevezte, hogy végre tárgyalni lehet erről.
A moldvai csángók köztudottan nagyon vallásos emberek, katolikusok, de még sincs joguk a magyar nyelvű szentmiséhez. Évek óta kérik, hogy engedélyezzék a magyar nyelv használatát a templomaikban, sajnos ezt eddig elutasították. Most a csángóföldi falvak helyi magyar szervezetei, tárgyaltak a Jászvásári Római Katolikus Püspökséggel több témában is. Duma András író, vezető, Szeret-Klézse Alapítvány „Egyik dokumentáció a Csángó Tanácsnak volt a dokumentációja, amelyikben a szervezetek feltettek pár kérdést, például a magyar nyelvű mise kérdését, ugye, hogy mikor lehet ezt megvalósítani, és milyen módszerekkel, ahol kérték, és ahol kérni fogják. A másik dolog pedig a nyelvhasználat a román nyelvű misékben, ahol élnek magyarok, ott is legyenek olvasmányok, hirdetések magyarul, vagy más szertartások és szentségek átadása.”
Hajlák Attila katolikus segédlelkész szerint nemcsak a csángó magyarok számára, hanem minden nép számára fontos, hogy a saját nyelvén kapcsolódhasson be a liturgiába, a legszentebb áldozatba. Hajlák Attila István tisztelendő, segédlelkész, Marosvásárhelyi Plébánia „A második vatikáni zsinat, 40, több mint 40 éve, hogy szorgalmazza azt, hogy minden nép, minden nemzet a maga nyelvén dicsérhesse az Istent, és a legszentebb áldozatban a maga anyanyelvén vegyen részt, kapcsolódjon be. Ez azért is fontos, mert ugye azelőtt tudjuk, hogy latinul volt a szentmise.” A püspökség képviselői egy-két hét múlva választ adnak a csángók által benyújtott kérésekre. A csángók a kilencvenes évek elejétől harcolnak az anyanyelvű, magyar misékért. Szép Zoltán Erdély Tv
Erdély.ma

A lakosságot arra kérik, aki teheti, ne utazzon el otthonról
Már halálos áldozata is van a havazásnak Romániában. Hóvihar bénítja a közúti, a vasúti és a légi forgalmat is az ország déli és dél-keleti részén. Több mint száz településen áramszünet van, és 700 iskolában szünetel az oktatás. Több száz autó tegnap óta vesztegel a hó fogságában. A hófúvásban rekedtek mentését már katonák, csendőrök és tűzoltók is segítik – számolt be a Duna Televízió Híradója. Árokba csúszott, felborult autók Dél-Romániában. Összesen 26 főutat kellett részben lezárni. 45 elszigetelt település került a hó fogságába. Giurgiu, Calaras, Ilfov és Buzau megyében van a legnagyobb baj. Ott az elakadt kamionok miatt már tegnap estétől áll a közúti forgalom. A lezárt vagy nehezen járható főutakon több száz jármű vesztegelt a hó fogságában. Egy ember az autójában fagyott meg. A román-bolgár határhoz vezető ötös országúton ma több mint 400 kamion vesztegelt.
A hóviharban Bukarest és Konstanca között kisiklott egy gyorsvonat. Késnek a vonatok is, több mint negyven járat indulását törölték. Ma 28 Bukarestből induló repülőjáratot is töröltek. Több Bukarestbe tartó gépet pedig a temesvári vagy a konstancai repülőtérre irányítottak. Székelyföldön is két napja folyamatosan takarítják az utakat. Hargita megyében 16 hókotró dolgozik. A meteorológusok szerint enyhül a havazás, ma estétől viszont országszerte jelentős lehűlés várható. A lakosságot arra kérik, aki teheti, ne utazzon el otthonról. hirado.hu 
Erdély.ma

Tamás Sándor tanácselnök: szükség van a magyar pártok összefogására 
Aki pártot épít, az konfrontációra készül, véli Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki szerint szükség van a magyar pártok összefogására az idei parlamenti választásokon.
- Korodi Attila, RMDSZ-es parlamenti képviselő, a külügyi bizottság elnöke a Közbeszédben úgy fogalmazott, hogy Magyarország rossz nemzetközi megítélése kihatással van az erdélyi magyarságra és különösen az autonómia-törekvésekre, hiszen nehéz előre vinni és az erdélyi magyar érdekeket érvényesíteni, ennyire negatív nemzetközi visszhang mellet. Lát ön erre utaló közvetlen jeleket?
– Azt hiszem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja ennek a Magyarország körüli nemzetközi megítélésnek, mert sok más ország – Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország – sokkal rosszabb, nehezebb helyzetben van, mint Magyarország és mégsincs ekkora hisztéria Európa-szerte körülöttük. Én azt hiszem, hogy nem a melegek házasságát, a melegek jogait kellene pártolja az Európai Unió néhány országa, hanem inkább azt kéne megnézzék, hogy Felvidéken mi történik a magyar nemzetiségűekkel, akik felvették a magyar állampolgárságot, vagy mi történik Romániában, Erdélyben, mondjuk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körül, holott jogszabályok is garantálják a kisebbségi, emberi jogokat. Ha kisebbségi jogokról beszélünk, akkor az Unió nagy országai inkább ezt kellene megvizsgálják elsősorban.
– Tőkés Lászlóék tettek egy olyan javaslatot, hogy a romániai választási rendszerben a kisebbségek számára töröljék el az 5 százalékos parlamenti küszöböt és egyfajta etnikai arányosság elvét vezessék be. Ezt az RMDSZ elutasítja. Korodi Attila például alkotmányos aggályokat megfogalmazott ennek kapcsán. Mit gondol erről?
– Az etnikai arányosság kérdése egy fontos kérdés, az RMDSZ ezt rég, hogy mondja és néhány esetben sikerült is elérnünk eredményeket, de azt semmiképpen nem nyílt levéllel, hanem politikai tárgyalások során. Etnikai arányosság sok esetben szükséges a kisebbségben élő magyar közösségek számára, akár választási rendszerről beszélünk, akár kinevezett tisztségekről. Egyáltalán az etnikai arányosság, mint elv és törvénybe iktatása kétségtelen, hogy hasznos lehetne más dimenzióban, más megfogalmazásban, számukra is. Egy jó példát mondok: Dél-Tirolban, ahol etnikai arányosságról szóló törvény szabályozza azt, hogy köztisztséget – beleértve nem csak tanári állást, hanem egy óvodai takarítónői állást is – kik tudnak és milyen arányban elfoglalni. Ilyen szempontból az etnikai arányosság, mint téma, egy hálás téma. Talán szerencsésebb lett volna előre egyeztetni a magyar politikai aktorok között.
– Lát egyébként arra esélyt, hogy a magyar pártok össze tudnak fogni? Hiszen, ha mondjuk ez megtörténne, nyilván a magyarok parlamenti képviselete igazodna és jobban igazodna a lélekszámukhoz.
– Nézze, az elmúlt időszakban sok esetben konfrontáció volt, akár magyar politikai szereplők között és én azt hiszem, hogy az együttműködés fontosabb, és a mostani időszakra jobban érvényes egy együttműködés, mint a versengés. Az kétségtelen, hogy aki pártot épít, az konfrontációra készül. Mindezzel együtt én alkatilag is megegyezés-párti, együttműködés-párti ember vagyok.
– Ez meg is fog valósulni? Tehát azt gondolja, hogy úgy mennek neki a választásoknak, hogy – akár országos, akár helyhatósági szinten – összefognak a magyar pártok?
– Sok helyen igen. Jó példát mondok.: Marosvásárhelyen az RMDSZ és az EMNT sikerült közös nevezőre jusson polgármesterjelölt, Vass Levente doktor úr személyében. Ez rendkívül fontos lépés.
– De helyhatósági szint és nem országos.
– Az valószínűleg egy kicsit később fog következni, különösen, hogy nemrég döntött úgy a parlament, hogy ez a két választás egyben lesz.
– Románia is nehéz gazdasági helyzetben van, IMF köldökzsinóron. Ez konkrétan az ön megyéjében beruházásban, gazdasági helyzetben mennyire jelent negatívumokat, vagy hoz negatívumokat 2012-ben?
– Nézze, ezt jó előre láttuk, éreztük, sikerült ellensúlyozni Európai Uniós programokban való részvétellel, hiszen elvégeztük otthon a házi feladatot jó ötletek mellé, elkészítettük a kivitelezési terveket is, pályázatokat nyertünk. Tehát én azt mondom, hogy a gazdasági válság ellenére is, hogyha jól forgatjuk az eszünket és projekteket tudunk érvényesíteni, akkor lehet vinni a közberuházásokat jó ütemben előre.
Duna Tv
Erdély.ma

Az anyanyelven tanulás fontosságát hangsúlyozza az RMDSZ
Interjú Magyari Tivadarral, a szövetség oktatásért felelős főtitkárhelyettesével
„Minden magyar gyermek számít” szlogennel indított tájékoztatási kampányt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A szövetség ennek keretében arra kívánja biztatni a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy gyermekeiket magyar iskolába, magyar osztályba írassák. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettese lapunknak megvilágította a kampány okait és körülményeit, elsősorban azokat, amelyek a szövetség által kivívott új oktatási törvény ránk vonatkozó előírásaiból erednek, és amelyek kihasználása végeredményben rajtunk, magyar embereken múlik.
– Miért most indul ez a kampány?
– Az előző években is odafigyeltünk arra, hogy tudatosítsuk az anyanyelvi tanulás fontosságát a romániai magyar családokban. Igény szerint támogattuk pedagógusoknak, szórványkollégiumok képviselőinek minden ilyen igyekezetét. El kell mondanom: kiváló munkát végeztek, a magyar iskolák választása mellett nem csak ésszerű, közérthető érveket mondtak a szülőknek vagy iskolaválasztó tizenéveseknek, hanem tájékoztatták őket minden továbbtanulási lehetőségről, olykor pályaválasztási tanácsokat is adtak. Például a tavaly az anyanyelv iránti elkötelezettségéről és lényeglátásáról ismert nyelvészprofesszor, Péntek János juttatott el levelet a magyar szülőkhöz. Most sok minden megváltozik az oktatásban, főleg az új törvény miatt. Újfajta, átfogó tájékoztatás is szükséges, sok szereplő, közvetítő bevonásával.
– Hogyan készült az RMDSZ Főtitkárság Oktatási Főosztálya erre a kampányra?
– Ez része az RMDSZ Új fejezet című programjának, és a tavalyi „Erdélyi Konzultáció” tanulságait is használja. Ismert, hogy ennek keretében a lakosság körében gyűjtöttük össze a gondokat, bajokat, tanácsokat, prioritásokat. Közvetlen szakmai előzményeként felderítettük azokat az indokokat, amelyek megfogalmazódnak a magyar szülőkben akkor, amikor nem magyar, hanem román tannyelvű iskolába, osztályba íratják a gyereket. Ők kevesebben vannak: a romániai magyar lakosságra, szerencsére, továbbra is az jellemző, hogy fiataljait magyar nyelven taníttatja.
– Hogyan juttatják el az üzeneteket a magyar családokhoz?
– Igyekszünk a családhoz elmenni, de minden más eszközt is felhasználunk. Lesznek szórólapok, plakátok, a sajtó eddigi érdeklődése kedvező, jobb, mint amire számítottam. Valószínű azért, mert egy fontos, a napi politikán túlmutató ügyről van szó.
– Sokan úgy gondolják, hogy a gyerek jobban érvényesül, versenyképesebb lesz, ha román iskolában tanul…
– Vannak szülők, akik úgy vélik, hogy a román környezetben tanuló, szocializálódó, szaknyelvet elsajátító fiatal később sikeresebben nyer el állásokat, sikeresebben integrálódik román szakmai, környezetben, sőt társadalmi életben. Gyakori ez az iskolaválasztási indok nagyvárosi szórványban. Az így gondolkodó szülő a gyereknek általában egy tágabb társadalmi teret akar biztosítani, kiterjedtebb kapcsolati hálót, de ebben a gondolkodásban az is megjelenik olykor, hogy – az amúgy felvállaltan magyar identitású – fiatal ne maradjon a maga, főleg magyarokból álló kapcsolati hálózatában, hanem szokja, tanulja a román környezetet. Érthető a szülőknek ez az érve, de meg kell nekik magyarázni, hogy a környezetünkben levő sikeres magyarok javarésze magyar iskolába járt. A gyerek azon a nyelven tud a legjobban tanulni, amit először tanult meg: anyanyelvén. Ez nem csak a kisebb iskolásokra igaz, hanem minden életkorban, beleértve a középiskolát és az egyetemet is. Sőt, az anyanyelvén tanított gyerek más nyelveket is, így a románt is jobban elsajátítja, magabiztosabban használja. Tehát nem a távlati, felnőttkorban elérendő beilleszkedés a tét, hanem egy azonnali cél: az iskolai sikeresség, az, hogy az amúgy is összetett tanulnivalók elsajátításában, készségek fejlesztésében a gyerek anyanyelvét használja.
– Mit tudnak mondani azoknak, akik közömbösen viszonyulnak a magyar nyelv fontosságához, és azt mondják, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy milyen nyelven tanul a gyerek?
– Ezek a családok vállalják, vallják a magyarságukat, de az életük különböző fontos döntéseiben, mint például az iskolaválasztás, sőt a párválasztás a magyar identitás nem kulcstényező. Ők mérlegelik, hogy a gyerekük mely iskolában, milyen szakon tanulna jobban, lenne sikeres, versenyképes, és az is lehet, hogy a mérlegelt tényezők között szerepel a tanítás nyelve is, de nem az a döntő számukra. Ha más okokból jobbnak, előnyösebbnek látják, román iskolába íratják a gyereket. Igyekszünk érzékennyé tenni őket e kérdés iránt, élve azzal, hogy – adataink szerint – az ilyen szülők többsége a hetvenes, nyolcvanas években maga is magyar iskolába járt. Itt mondom el, hogy ebből a szempontból olykor a sokkal tudatosabb nagyszülők hatására is számítunk! Azt javasoltam a munkatársaknak, hogy ne hagyjuk ki az érzelmi érveket: utaljunk arra a külön, közös élményvilágra, ami bennünket, magyarokat itt és mindenhol összeköt. Ezzel az élményvilággal a gyerek magyar iskolában találkozik. János vitéz, Ludas Matyi, Nyilas Misi, a természeti és történelmi legendák, az ismert regények, a dalok, a táncok, a játékok, a versek ismerete közös bennünk, és ezeket azért ismerjük, szeretjük, mert az iskolák közös élményvilágot jelenítenek meg nekünk. A román iskolában a gyerek kimarad egy sor olyan irodalmi, történelmi vagy más kulturális élményből, tudásból, ami közös azokban, akik magyarok.
– Sokan azért íratják a gyereket román osztályba, mert úgy vélik, hogy jobban meg tud tanulni románul…
– Sajnos még a Székelyföldön is találtak a kollégáim erre példát. A gyerek alig értette a román nyelvet, amikor tanítani kezdték neki az írást, olvasást, számolást, természetrajzot. El akarjuk mondani a magyar embereknek: a román nyelv elsajátítására igenis van lehetőség a magyar iskolákban is. Eddig a magyar iskolákban sajnos úgy tanították a román nyelvet a gyerekeknek, hogy nem voltak tekintettel arra, hogy a hétköznapi román nyelvű kifejezési képességüket fejlesszék. A tananyag és a tanítási módszerek sokszor arra sem voltak tekintettel, hogy a nem román anyanyelvűeknek teljesen másképpen kell a románt tanítani. Ez végre megváltozott. Az új oktatási törvény előírja, hogy a magyar gyerekeknek külön, szakszerűen átgondolt tantervvel, nem anyanyelvként tanítják a románt. De igazán jól érteni és beszélni románul elsősorban nem az iskolában lehet megtanulni. Azok a romániai magyarok, akik jól tudnak románul, főleg iskolán kívül, játszótársaktól, tévéből és más módon tanulták meg ezt a nyelvet. A hétköznapi román nyelvet, amivel az élet különböző helyzeteiben jobban lehet boldogulni, inkább az iskolán kívüli környezetben lehet jobban elsajátítani. Én magam tizenkét évig magyar iskolába jártam, magyarul érettségiztem. Az egyetemre elsőnek jutottam be, második helyen végeztem, pedig az már akkor román egyetem volt (abban az időben nem volt magyar tagozat). Hogyan boldogultam a román nyelvvel sok-sok év magyar iskola után? Egyszerű: a román barátoktól, játszótársakról, szomszédoktól, szép román lányoktól.
– Mit tudnak üzenni azoknak, akik azért választják a román iskolát, mert a magyar iskola távolabb van, ezért talán költségesebb is oda járatni a gyereket?
– Sokan azért választanak a gyerek számára román iskolát, mert a magyar iskola valamilyen többletköltséget jelent, például távolság miatt. Legtöbbször a magyar iskola nem vagy alig kerül többe, de ha valamiért igen, akkor tudni kell, hogy a rászorulóknak számos támogatási lehetőség áll a rendelkezésére. Azt is vállaljuk, hogy azonosítva a rászorulók körét, folyamatosan információval látjuk el őket a támogatási lehetőségekről. Szeretnénk egy olyan tájékoztatási rendszert kialakítani, amivel a gyerekeiket áldozattal tanító magyar családok mellett álljunk: az óvodától az egyetemig.
T. SZ. Z. 
Szabadság (Kolozsvár)

Ráhúzták a huzatot a hatalmával visszaélő rendőrségre
Tunyogi Béla Csaba első fokon megnyerte a rendőrség elleni perét
Nem habozott és jól tette: Tunyogi Béla Csaba hatósági megfélemlítés miatt egy évvel ezelőtt beperelte a Kolozs Megyei Rendőrfelügyelőséget, hétfőn pedig megnyerte a bírósági eljárást. A taxisofőrként dolgozó kolozsvári lakost, aki mellesleg íjászoktató, 2010. december 1-jén bekísérte a rendőrség azért, mert jól látható piros-fehér-zöld színű céltáblahuzattal igyekezett edzést tartani az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba. Többórás fogvatartás után végül büntetés nélkül távozhatott a Rudolf úti (Decebal utca) rendőrőrsről, sőt jegyzőkönyvet is csak tessék-lássék módra bocsátottak ki neki. Tunyoginak sikerült egy tanút is magával vinnie az őrsre, és elhatározta, hogy bepereli a hatóságot. A rendőrség becsületét védőket valósággal leseperte a bíró, és Tunyogi első fokon megnyerte a pert. Ügyvédje szerint ez nem lenne ritka eset, ha az emberek szembe mernének szállni a rendőrséggel, amikor úgy érzik, visszaélés áldozatai.
Szokásos szerdai íjászedzését tartotta volna Tunyogi Béla Csaba az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 2010. december 1-jén, de alaposan felforgatták az esti programját. Az íjászoktató autója tetején szállította az 1x1 méteres céltábláit, mert ezek nem férnek be a csomagtartóba. Az aznapi esős idő miatt azonban kénytelen volt huzattal bevonni a szivacs anyagú céltáblákat, mert ha ezek beáznak, alkalmatlanok az íjazásra.
Leparkolt az iskola előtt, ahol arra lett figyelmes, hogy egy rendőrkocsi elhalad az autója mellett, majd visszafordul. Leigazoltatták, mégpedig jó alaposan: mivel bajuszt növesztett, a rendőrök kételkedtek abban, hogy a személyi igazolványon található fényképen ő szerepel. A jogosítvány felmutatása után hitték el, hogy nincs semmi átverés a pakliban. Rövidesen azonban változott a pakli összetétele, és kezdett piszkálódással, megfélemlítéssel telítődni.
Kihagyták a nyilvántartásokból
Egyórás utcai „semmittevés” után megjelent a rohamrendőrség, – a magyarázat szerint – azért, mert a céltáblák az ominózus huzattal csak az ő autójukba fér be. A maszkos rendőrök közül kettő alkalomadtán meg-meglökdöste őt, miközben kiderült, hogy Tunyoginak be kell mennie velük az őrsre. Magyarázatot nem fűztek a „meghíváshoz”.
„Nem zavarta őket az íj az autómban, sem a tanítványaim kezében. A tulajdonképpeni fehér fegyvernél is veszélyesebb volt a céltábla-huzat” – emlékezett vissza az esetre az érintett.
Tunyogi Béla Csaba már ekkor eldöntötte, hogy bepereli a hatóságot, és erősödött benne az elhatározás, amikor biztossá vált, hogy bevihet magával egy tanút. Az őrsön nem engedték el a mosdóra, sőt vizet sem adtak neki, de még csak nem is törődtek vele. Az egész eljárást egy fiatal rendőr vezette le, akivel nem mondhatni, hogy szoros barátságot alakított ki Tunyogi. Az íjászoktatóról fényképet is készítettek, majd órák múlva elengedték – a semmivel! Ugyanis még jegyzőkönyvet sem tudtak felmutatni a sértettnek. Tunyogi a formaságokhoz ragaszkodva íratott egy jegyzőkönyvet. Ebben azt fogalmazták meg, hogy emberségesen bántak vele az őrsön, viszont nem adták át a taxisofőrnek, hogy – az előírásokhoz híven – ő is hozzáfűzhesse az észrevételeit.
Kiderült, a rendőrség bejáratánál sem vették nyilvántartásba, holott a fiatal rendőr ennek ellenkezőjét állította. Amikor Tunyogi szóvá tette az ügy kezelése miatti felháborodását, a rendőrnek az volt a válasza, hogy „költözzön Magyarországra!”
„Nem erőltettem ezt a bíróságon, mert nem nemzetiségi botrányt akartam okozni, csupán állampolgári jogaimat védtem” – nyilatkozta az íjászoktató.
Labdába sem rúgott a rendőrség
Az esetről értesült az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári szervezete is, és felkarolták az ügyet. Ügyvédet bíztak meg Tunyogi számára, és feljelentették a rendőrséget. A bírósági ítéletek közlésére szolgáló portál alapján 2011. február 12-én iktatták a feljelentést.
A tárgyalásokkal sokat várattak az érintettekre. Egy teljes év telt el hallgatással, illetve azzal, hogy a bíróság és a törvényszék találgatta, melyik szerv hozhat ítéletet ebben az ügyben. Végül a bíróságot nevezték meg felelős ítélethozó testületként.
Idén januárban vágtak bele az „érdemleges” tárgyalásokba, és Tunyogi Béla Csaba szerint a rendőrség igazát képviselőket valósággal leseperték a porondról. „Kiváló bírót jelöltek ki számunkra. Meglehet, hogy egy ettől eltérő nézeteket valló bíróval vesztett ügyem lett volna. Az én tanúmat is »megkínozta«, de a rendőrség tanúit is. Engedte, hogy érveljek az igazam mellett, és sikerült csapdába csalogatni a rendőrség tanúit” – mondta Tunyogi.
A taxisofőrnek fényképek és videofelvételek is rendelkezésére álltak, amivel igazolni tudta, hogy a kérdéses napon nem hágta át a szabályokat. A második tárgyaláson – hétfőn – bemutatta ezeket a bizonyítékokat, és ettől kezdve nyert ügye volt.
Tunyogi Béla Csaba és ügyvédje 5000 lejes erkölcsi kártérítést követelt, és az igényelt összeget a bíró szó nélkül jóváhagyta. A rendőrség 15 napon belül fellebbezhet.
– Ezzel az egésszel az volt a célom, hogy bebizonyítsam azok számára, akiket eltipornak, hogy igenis vállalhatják a jogaikat, megvédhetik magukat akár a rendőrséggel szemben is – összegzett Tunyogi, megjegyezve, hogy a kártérítésből esetlegesen befolyó összeget az íjászatra fordítaná.
Csigi Levente, az EMNT kolozsvári szervezetének elnöke üdvözli a tényt, hogy Tunyogi Béla első fokon megnyerte a pert a rendőrség ellen. „Reméljük, hogy a rendőrség számára is tanulsággal szolgált, hiszen hatósági megfélemlítés történt. Nem kell erőszakosan fellépni az ellen, aki nem ünnepel december elsején” – nyilatkozta lapunknak az elnök.
„Kevés ember mer szembeszállni a rendőrséggel”
Tunyogi Béla Csaba ügyvédje, Györffy Emőke szerint a bíróság nagyon alapos munkát végzett, de két jogi bukfenc is becsúszott a perbe: túl sokáig húzódott a folyamat, másrészt nem hallgatták ki azt a rendőrt, aki a 2010. december elsejei „kihallgatást” levezette. A rendőr arra hivatkozott, hogy a szakmai titoktartás ellen vétene, ha vallana a bírósági tárgyaláson. „Az egész per lejárhatott volna három terminus alatt” – véli Györffy Emőke.
Az ügyvéd szerint a rendőrség várhatóan megfellebbezi a döntést, mert a számvevőszék felé bizonyítania kell, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen állami pénzből kártérítést fizetnie. Ennek ellenére „normál körülmények között” nem változtathatna a törvényszék a bírósági döntésen. „Amennyiben jogállamban élünk, ennek a döntésnek a törvényszéken is meg kell állnia a helyét” – nyilatkozta az ügyvéd.
Nagyon ritkán történik meg, hogy valaki pert nyer a rendőrség ellen, de ez nem a bíróságon múlik.
– Kevesen mernek szembeszállni a rendőrséggel, és kevés embernek van türelme, ideje, nem utolsósorban pedig pénze ahhoz, hogy vállalja a pert, látva, hogy ilyen sokáig elhúzódik az eljárás – mondta Györffy Emőke.
KOVÁCS HONT IMRE 
Szabadság (Kolozsvár)

Egyre több orvos távozik külföldre Hargita megyéből
Duplájára nőtt Hargita megyében a külföldön munkát vállaló egészségügyi alkalmazottak száma. A megyei Egészségügyi Igazgatóság adatai szerint 2011-ben 30 személy jelezte, hogy külföldön szeretne munkát vállalni, ez a szám 2010-ben mindössze 17 volt.
Tar Gyöngyi igazgató sajnálatosnak tartja, hogy többnyire a fiatal orvosok távoznak külföldre, mivel kicsi az esély, hogy még visszajöjjenek Romániába dolgozni.
„Egyesek már a rezidensvizsga után mennek is külföldre. Ez nem is volna baj, ha utóbb hazajönnének. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy 65 százalékuk többé nem jön vissza, hanem külföldön telepedik le” – mondta az Egészségügyi Igazgatóság vezetője.
Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere azt állítja: a múlt évben a legtöbben a sürgősségi osztályról vállaltak külföldön munkát, azonban többségüknek szándékában áll hazatérni. Mint mondta, többnyire olyan ápolókról van szó, akik egy-két évre szakították meg munkaviszonyukat, jelenleg pedig Olaszországban vagy Németországban tevékenykednek.
Demeter megjegyezte: a kórháznak jelenleg is tíz orvosra van szüksége.
Krónika (Kolozsvár)

Egyed Péter előadása Aradon
Értelmiség látlelete
Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe.
Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít.
Ami az értelmiség második „fő csapását”, a területi elosztást illeti, Egyed Péter úgy véli, az említett három régió értelmiségei között erős mentalitásbeli és kommunikációs különbség alakult ki, ennek okait, mozgatórugóit is részletezte, kiemelve az erdélyi magyar egyetemi központok szerepét.
Rendkívül érdekes volt a romániai magyar értelmiség múltjának elemzése. Ebben kifejtette többek között, hogy 1973-tól kezdődően a ’80-as évekig drasztikusan csökkent a magyar képzés, a magyar iskolák kettős tannyelvűvé váltak, a kommunista rezsim elsorvasztotta a magyar felsőoktatást, a kevés, végzett értelmiségit pedig szó szerint kitelepítette a Kárpátokon túlra. Ez a magyarsorvasztó, homogenizáló politika pedig gyorsította a kivándorlást, főként a magyar írók és színészek körében.
Egyed Péter beszélt arról is, hogy a’90-es években egy tisztázódási folyamat indult, s ekkor megjelent a magyar politikai értelmiség a szakértelmiség mellett. Sajnálattal állapította meg, hogy a két értelmiség aztán megszakította a kommunikációt egymás között, most pedig az RMDSZ kellene felvállalja ennek visszaállítását.
A jövővel kapcsolatban az előadó figyelmeztetett, hogy az értelmiség belső kommunikációja áttevődik a hálózatokra, ma, a „jövő, internet-bennszülött értelmisége” a kapcsolatot már nem találkozókon, konferenciákon végzi, hanem az elektronikus levelezésen, a hálón át.
Persze, egy ilyen érdekes, izgalmas előadásnak csak morzsáit lehet felvillantani a beszámolóban, valóban kár, hogy Aradon ilyen kevesen érdeklődnek személye, mondandója iránt.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Hazatért” az író és a színész
Nemcsak Sebestyén Aba, az Északi Színház Harag György Társulatának volt tagja tért vissza pár nap erejéig Szatmárnémetibe „A tér” című előadás kapcsán. Kocsis István, a darab szerzője is újra itthon járt, és Szatmárhoz kötődő emlékeiről mesélt kedden este az előadást követő kötetlen beszélgetésen. Az irodalomtörténész, történész, drámaíró Kocsis István a legnagyobb erdélyi írók sorában vált ismertté novelláival, történelmi tárgyú drámáival, a Szent Korona tanáról írt alkotásaival. Ombodon született 1940-ben, a középiskolát Szatmárnémetiben végezte 1956-ban. Sebestyén Aba – akit az előadásban Bolyai János szerepében láthattunk – a marosvásárhelyi színművészeti egyetem elvégzése után, 1996-tól 2002-ig volt a Harag György Társulat tagja. Jelenleg a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze, a Yorick Stúdió alapítója, vezetője és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. „A tér” kedd esti előadását követően az alkotókkal beszélgetésre került sor. Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy azért esett erre a két kiváló, Szatmárnémetihez jócskán kötődő alkotóra a választásuk, mert, amint már többször is hangsúlyozta, a Magyar Kultúra Hetének tematikájába az is benne foglaltatik, hogy nemcsak a magyar kultúrához, hanem a szatmári kultúrához kapcsolódó programokra is hangsúlyt fektetnek. Kocsis István elmondta, hogy az évek múltával egyre fontosabbá válnak a gyermekkori, a szatmári emlékek, csupa szívet melengető dolog jut eszébe, a szatmári gimnázium, az avasújvárosi tanítói évek kapcsán. A drámaíró elmondása szerint most látta másodjára az előadást, és tökéletes munkának tartja. „A drámaíró nem azért ír drámát, hogy majd elolvassa, mint egy regényt; látni akarja a színpadon, és át akarja élni a nézőkkel együtt a katarzis élményét” – nyilatkozta a szerző. A közönség arra vonatkozó kérdésére, hogy miért döntött pont a Bolyairól szóló monodráma mellett, Sebestyén Aba elmondta: „Régóta izgatott már Bolyai személyisége, és az, hogy hogyan lehet a zsenik mibenlétét színpadi eszközökkel megfogni. Ugyanez foglalkozatott akkor is, mikor Szatmárnémetiben az Amadeust játszottam, most pedig ugyanebben volt a kihívás Bolyai János kapcsán is. A személyisége mellett kíváncsi voltam arra is, hogy vajon milyen lehetett emberként, hiszen vajmi keveset tudunk róla; a magánéletéről, az édesapjához való viszonyáról sincsenek egyértelmű információink.” Sebestyén Aba ugyanakkor elmondta, hogy a Yorick Stúdió produkciója közel két év alatt készült, Török Violával, az előadás rendezőjével, dramaturgjával akkor próbáltak, amikor épp idejük engedte; nem volt egy folytonos munkafolyamat, de a szakaszos munka nagyon jót tett az előadásnak, mert sikerült „beérnie” közben. Legközelebb Bukarestben, majd azt követően Budapesten lép fel az előadással. „Ha sikerült emberközelbe hozni ezt a hatalmas személyiséget, ha sikerült megidézni Bolyai szellemiségét, akkor valóban értelme volt a munkának” – vallotta a színművész.
Kovács Eszter
Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Balekok
„Úgy néz ki, kedves sorstársaim, hogy a tüntetések, a forrongás, a tiltakozás korát éljük. Ki ezt, ki azt akarja a világ tudomására hozni. Van, aki munkahelyét, kenyerét, keményen ledolgozott éveit félti, gyerekei jövőjét, vagy éppenséggel elege van abból, amit az úgynevezett demokráciától kapott. Magyarországi testvéreink pedig a pénzvilág zsarolását és mind hazai, mind külföldi csatlósaik, kiszolgálóik arroganciáját unták meg. Szűkebb hazánkban, Erdélyben – a magyarországi szimpátiatüntetéstől eltekintve – mintha mély álomba, révületbe, téli merevségbe zuhant volna a magyarság. Úgy néz ki, a mieink némasági fogadalmat tettek, feltétlen hűséget fogadtak pártunk-kormányunk és vezetői felé. Pedig lenne mit szóvá tenni, nem is kevés, hiszen amiért most az emberek utcára mennek, abban a „magyar” pártvezetőknek is oroszlánrészük van, hiszen nem egy kormányban vettek részt. De hagyjuk a közelmúltat. A mostani kormányban két olyan tárcát is elvállaltak melyekről előre lehetett tudni, hogy zsákutcák; az egészségügy és a természetvédelem. Nem számított, hogy szinte lehetetlen, illetve társadalomellenes intézkedések tömkelegét kell meghozni. Vállalták, pedig tudták mivel jár…”
Gábor Ferenc
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássunk
– „Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit” – vallja a két világháború közötti revíziós politika és a bécsi döntés Esztergomban dolgozó jeles szakértőjeként L. Balogh Béni levéltáros-történész, akivel Szilágyi Aladár beszélgetett
- Tudom, hogy Temesváron született. Ejtsünk néhány szót a tanulóéveiről és arról, hogyan kezdte a pályáját?
– Édesapám bánsági, édesanyám tordai származású. Mindketten pedagógusok voltak, az ő példájuk nyomán választottam a tanári pályát. A történelem és az olvasás szeretetét Édesapámtól tanultam meg. A temesvári magyar tannyelvű líceumban érettségiztem, egyetemi diplomámat pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán szereztem 1984-ben. Olyan kiváló tanárok tanítottak, mint a történész Csetri Elek és Magyari András, vagy a szociológus Ion Aluas. A szászvárosi román tannyelvű Aurel Vlaicu líceumba helyeztek ki, ahol történelmet és filozófiát tanítottam. Az épületben − 1925-ös kényszerű megszűnéséig − az egykori Kún Kocsárd Református Gimnázium működött. Itt végzett például Petru Groza román miniszterelnök és Nagybaczoni Nagy Vilmos magyar honvédelmi miniszter. Amikor én odakerültem, a szászvárosi magyarság létszáma már jelentősen megcsappant, egy-egy osztályban legfeljebb két-három magyar tanuló, ha akadt. A tanítást nagyon szerettem, de hamarosan megelégeltem, hogy filozófia meg történelem címen többnyire Nicolae Ceausescu pártfőtitkárt dicsőítő propagandaszövegeket kellett leadnom. Ezért már egy-két év után elhatároztam, hogy a sokkal szabadabb légkörű Magyarországon telepedek le. A tervemet keresztülhúzta, hogy még turistaútlevelet sem kaptam, hiába kérvényeztem minden évben. Ekkor határoztam el, hogy a zöldhatáron keresztül hagyom el az országot. Erre 1989 áprilisában került sor. A Magyarországra érkezésem napja azért is emlékezetes számomra, mert április negyedike volt, és akkor ünnepelték utoljára ezt a „neves” dátumot…
- Hová került a sikeres átkelés után?
- Néhány hétig a budapesti Akadémiai Könyvtárban dolgoztam, majd Esztergomba, a megyei levéltárba kerültem, amely máig a munkahelyem. Közben az ELTE Bölcsészettudományi Karán elvégeztem a levéltár kiegészítő szakot. Egyetemi doktori címet, majd PhD-fokozatot szereztem, és a Limes című tudományos szemlét is szerkesztem.
- Kérem, vázoljon fel egy összefoglalót tevékenysége színteréről, az esztergomi intézményről.
- Ez a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, ahol a 13. századig visszamenőleg vannak okiratok. A legrégebbi és talán legértékesebb dokumentumokat az intézményünkben őrzött egyetlen családi gyűjtemény, az egykori Hont megyei kisbirtokos Palásthyak iratai képezik. Közel 250 darab latin nyelvű, Mohács előtti oklevélről van szó. A legrégebbi közülük 1256-os keltezésű, és a család két ága közötti birtokmegosztásról szól. A levéltár összesen több mint nyolcezer ötszáz iratfolyóméternyi (azaz nyolc és fél kilométernyi) anyagából külön említést érdemel Esztergom szabad királyi város 1708-ban elnyert díszes, bőrkötésű kiváltságlevele. A szintén a levéltár által őrzött történeti Esztergom vármegye iratanyagában találhatóak az igen értékes nemességi iratok, köztük a híres Petőfi-versből ismert Pathó Pál családjának nemességét igazoló oklevél. A fentieken kívül persze sok egyéb olyan irategyüttes található még a levéltárunkban, amely nem csak a történészek, hanem a múlt iránt érdeklődő nagyközönség kíváncsiságát is felkeltheti.
- Ön a levéltáron belül melyik pászmával foglalkozik?
- Az én kutatási területem a 20. század. A 20. századi közigazgatási iratokat, Esztergom város és Esztergom vármegye iratait rendezem. Kutatási témám a koalíciós korszakon belüli népmozgások, a ki- és betelepítések. Az 1940−1944 közötti korszakkal, a menekültkérdéssel, a dél-erdélyi magyarság történetével és a 20. századi magyar−román kapcsolatokkal is rendszeresen foglalkozom – ez mondható akár hobbinak is. Két könyvem jelent meg a második bécsi döntésről: az egyik 2002-ben magyarul, a másik – Romsics Ignác professzor jóvoltából – 2011-ben angolul. A Magyar Országos Levéltárba több mint 20 éve, a Bukaresti Nemzeti Levéltárba és a Román Külügyi Levéltárba pedig a kilencvenes évek közepe óta járok kutatni.
- Gondolom, Magyarországon első pillanattól kezdve nem volt különösebb akadálya annak, hogy hozzájusson a dokumentumokhoz. És Romániában?
- Az 1990-es évek közepén, amikor magyar állampolgárként elkezdtem kutatni Bukarestben, egy „zárt világba” csöppentem. Nagyon sok iratanyaghoz nem fértem hozzá. Arra hivatkoztak, hogy „rendezés alatt áll”. Amit nem akartak megmutatni, arra azt mondták, hogy emiatt kutathatatlan. De azóta azt tapasztaltam, hogy egyre több anyag hozzáférhető, köztük olyan iratok, amelyekről nem is álmodtam, hogy megvannak, mert hiszen fondjegyzéket korábban nem mutattak. Csak találgatni lehetett, hogy egyáltalán mi létezik, mi nem. Ehhez képest a 2000-es években már viszonylag nyitott és fogadókész intézmény lett a Román Nemzeti Levéltár épp úgy, mint a Külügyi. – Ez a „viszonylag” mit takar?
- Az iratok jó része manapság már hozzáférhető, de teljesen elégedett persze sohasem lehet a kutató. És ez nem csak a román levéltárakra vonatkozik, hiszen a magyar levéltárak esetében is szembesülhetünk néha emberi gyarlósággal, hanyagsággal. 
- Javasolom, ezdjünk beszélgetésünk fő témája körül forgolódni. A második bécsi döntés előtti periódusban magyar részről mennyire volt remélhető, román részről félő, hogy mindez bekövetkezik?
- Nem volt előre látható. A két világháború közötti magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az igazságtalan trianoni békeszerződés megváltoztatása volt, de 1940 nyara előtt magyar-román viszonylatban nem volt reális esély a határrevízióra. Elsősorban azért nem, mivel Mussolini Olaszországán kívül egyetlen nagyhatalom sem támogatta azt. 1928-tól kezdve a Bethlen-kormány, majd az azt követőek is nyíltan hangoztatták, hogy békés határrevízióra törekszenek. Hogy ebből mennyi fog megvalósulni − ha egyáltalán sor kerül rá −, azt senki nem láthatta előre. A magyar vezetés hallgatólagosan azt vallotta, hogy minden elvesztett területet vissza kell ugyan szerezni, de mivel a revízióra újra és újra lehetőség lesz, a részleges megoldásokba is bele kell menni. Teleki Pál kormányfő több alkalommal is bizalmasan kifejtette: mint magánember mindent visszakövetelne, de mint államférfi hajlandó a kompromisszumra. A két világháború közötti magyar kormányok s a magyar sajtó a közvélemény számára azonban sohasem fogalmazta meg nyíltan és egyértelműen a területi kérdésekben való esetleges kompromisszum lehetőségét. Azt a tényt, hogy a történelmi Magyarország visszaállításánál reálisabb alternatíva a részleges revízió. A mából visszatekintve ez súlyos hiba volt. A nagyrevíziós célok lebegtetése, valamint a hiteles tájékoztatás és a realitásokkal való nyílt szembenézés elmulasztása igen káros hatást gyakorolt a korabeli közgondolkodásra, mert erősítette az irracionális „mindent vissza” jelszó rögzülését. Aki viszont valamennyire is tájékozott volt a nemzetközi porondon, láthatta: Olaszországon kívül nincs más nagyhatalmi támogatója Magyarországnak, még a 30-as évek végén sem. Hathatós külső segítség nélkül pedig még a részleges revíziót sem lehetett elérni, nemhogy Nagy-Magyarország helyreállítását. Igaz, az egyre erősödő náci Németország is revízióra törekedett, de egyedül Csehszlovákia viszonylatában támogatta a hasonló magyar törekvéseket. Az Erdélyért folytatott magyar-román „küzdelemben” inkább Románia oldalán állt. Tudjuk, miért: mert szüksége volt a román kőolajra, a román gabonára, és Románia stratégiailag is fontosabb szerepet töltött be a térségben, mint Magyarország. 
1940 nyarára azonban radikális változás állt be a nagyhatalmi erőviszonyokban. Románia legfőbb támogatója, Franciaország fokozatosan gyengült az 1930-as években, 1940 májusában pedig kapitulált Németország előtt. Nagy-Britannia élet-halál küzdelmet folytatott Németországgal. A kisantant megszűnt, az európai status quo teljesen felborult. Románia így teljesen elszigetelődött nemzetközi téren. Magyarország mellett a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben, amely így körül volt véve revizionista államokkal. A bukaresti vezetés számára ekkor már nem csak Erdély hovatartozása volt a tét, hanem az ország puszta léte is kockán forgott.
- Kevesebb szó esik arról, hogy a Szovjetunió hogyan viszonyult ekkoriban a magyar igényekhez?
- Változó módon. Végig fenntartotta Romániával szemben a saját revizionista törekvéseit, hiszen az első világháború végén elveszített Besszarábiát vissza akarta szerezni. De ez nem jelentette azt, hogy automatikusan támogatja a magyar igényeket Romániával szemben. 1940 júniusában Moszkva ultimátumban szólította fel a román vezetést, hogy sürgősen adja át Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Bukarest eleget tett a felszólításnak, és ellenállás nélkül visszavonta hadseregét és közigazgatását a vitatott területről. Ez nagy presztízsveszteséggel járt Bukarestre nézve, és csökkentette az ország nemzetközi tekintélyét. Főleg Berlinben és Rómában, ahol addig az időpontig úgy számoltak Romániával, mint jelentős „szovjetellenes bástyával”, amely adott esetben meg tud állítani egy keletről jövő támadást. A kaotikus besszarábiai kivonulás után a német vezetés már inkább azt gondolta: Magyarország alkalmasabb e szerepre − s a korabeli magyar propaganda is ezt hangoztatta. Besszarábia és Észak-Bukovina bekebelezése után a Szovjetunió, diplomáciai úton, támogatásáról biztosította a magyar kormány Romániával szembeni revíziós politikáját. Ez a helyzet állt fenn 1941 nyaráig, addig, amíg Németország oldalán Magyarország hadba nem lépett a Szovjetunió ellen. Ezt követően Magyarország – akárcsak Románia – ellenséges államnak minősült. A második bécsi döntést ekkortól érvénytelennek tekintették Moszkvában. Mégis, 1944. augusztus 23-ig Erdély jövőbeli hovatartozása nyitott kérdésnek számított. A sikeres román átállás aztán jóval kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál. Bizonyossá vált, hogy Erdély, vagy annak nagyobb része visszakerül Romániához. Az új határokról azonban még ekkor sem született végleges döntés. A magyar esélyeket rontotta, hogy Horthynak 1944. október 15-én nem sikerült a kiugrási kísérlete. A magyar–román határkérdés a baloldali Petru Groza-kormány 1945. márciusi, erőszakos hatalomra juttatásával dőlt el végleg szovjet szempontból. Sztálin ekkor Észak-Erdély teljes visszaadásával „jutalmazta meg” a román baloldalt. 
- Térjünk vissza a kezdetekre. Ma már mennyire követhető nyomon a bécsi döntés minden egyes fázisa, ma már mindent lehet tudni, akár napokra is lebontva, hogy mikor, mi történt?
- Igen, már régóta. Elsősorban a háború után publikált német és olasz diplomáciai okmánytáraknak, valamint a magyarországi forráskiadványoknak köszönhetően. Ráadásul a Magyar Országos Levéltár iratait már jóval a rendszerváltás előtt is szabadon lehetett kutatni, a román levéltárak dokumentumai pedig, amint említettem, a kilencvenes évektől „szabadultak fel” fokozatosan. Ma már senki nem hivatkozhat arra, hogy egyik vagy másik vitatott kérdést a források hiánya miatt nem lehet kellőképpen tisztázni. Ez azért különösen fontos, mert a román történészek többsége mind a mai napig nem ismeri el, hogy 1940 nyarán a román kormány kérte Berlintől a német beavatkozást. A rendelkezésünkre álló iratok viszont egyértelműen tanúsítják: bár a tengelyhatalmak képviselői határozták el a döntőbíráskodást, a gondolatot román részről vetették föl először az 1940. július 26-i, berchtesgadeni találkozón. Hitler akkor elutasította az ötletet. Berlini követe útján a román kormány néhány héttel később, augusztus 21-én Hitler döntőbírói közbelépését kérte, 27-én pedig közölte a tengelyhatalmak képviselőivel, hogy elfogadna egy „valódi döntőbíróságot”. A diplomáciai iratok tehát azt bizonyítják, hogy többször is elhangzott ilyen román kérés, amit azonban Berlin a legutolsó pillanatig visszautasított. Miért kérte Bukarest a döntőbíráskodást? Azért, mivel az utolsó pillanatig abban bízott, hogy a közvetlen német beavatkozás inkább az etnikai elven és a lakosságcserén alapuló román álláspontnak kedvez majd, mintsem a status quót gyökeresen megváltoztatni kívánó magyar revizionista elképzeléseknek. Tehát abban reménykedtek, hogy a körülményekhez képest − az ő szemszögükből − méltányos döntés születik majd. Arra egyáltalán nem gondoltak, ami végül bekövetkezett, hogy Erdély kétötödét Magyarországnak ítélik: mintegy 43 ezer négyzetkilométert, két és félmillió lakossal. A lakosság anyanyelv szerinti megoszlása mind a mai napig vitatott: az 1941-es magyar népszámlálás szerint abszolút magyar többség, az 1930-as román népszámlálás szerint viszont relatív román többség volt Észak-Erdélyben. Feltehető, hogy az 1941-es magyar népszámlálás idején valóban magyar többség volt már, hiszen a bécsi döntés kihirdetése utáni hónapokban több tízezer román menekült hagyta el Észak-Erdélyt, Dél-Erdélyből viszont – amely továbbra is Románia részét képezte – több tízezer magyar jött át Észak-Erdélybe. 
- Bizonyára nem egyik pillanatról a másikra született meg a döntés. Ennek az alkufolyamatnak is megvannak a dokumentumai?
- Megvannak, és azok alapján nagyon izgalmas végigkövetni, hogy 1940 nyarán miként módosult fokozatosan a német álláspont. A leglényegesebb − a magyar fél szempontjából pozitív − változás július első felében következett be. Ekkor Hitler, megváltoztatva korábbi elutasító álláspontját, elismerte a Romániával szembeni magyar revíziós követelések jogosságát. Nyers hangon megüzente Bukarestnek, hogy kezdjen tárgyalásokat Magyarországgal és Bulgáriával a területi kérdésekről, és mutasson kompromisszumkészséget. Mi lehetett a változás oka? Az egyik legfontosabb tényező a Romániával szembeni fenyegető magyar fellépés volt a Besszarábia átadását követő napokban. A magyar vezérkari főnökség ugyanis a pillanatnyi, magyar szempontból kedvező katonapolitikai helyzet kihasználása mellett kardoskodott, és az erdélyi bevonulást sürgette. A józanabb politikai vezetés, köztük Teleki sem zárta ki teljesen a háború lehetőségét. Németország érdekeitől azonban mi sem állt távolabb, mint egy balkáni konfrontáció, amely szovjet beavatkozással és a román olajforrások megsemmisülésével járt volna. Berlin ezért úgy döntött, hogy a térség „pacifikálása” érdekében mielőbb rendezni kell a feszültséget gerjesztő területi vitákat. A döntőbírói szerepet ekkor azonban még következetesen elutasította. 1940. augusztus utolsó napjaiban következett be az újabb jelentős változás, amikor Hitler váratlanul mégis elszánta magát a döntőbíráskodásra. Az augusztusban lezajlott Turnu Severin-i magyar−román tárgyalások ugyanis sikertelenül végződtek. Egyik fél sem engedett eredeti álláspontjából: Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből. A magyar fél Erdély egy részének átadását követelte − a Maros vonalától északra eső területet −, míg a románok lakosságcserét szorgalmaztak, minimális területkiigazítással párosítva. A magyar minisztertanács közben úgy döntött: a tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. A Románia elleni hadműveletek megindításának irányelveit augusztus 23-án adta ki a vezérkar főnöke, Werth Henrik. A budapesti vezetés − mivel tisztában volt a román katonai erőfölénnyel − titokban azért abban reménykedett, hogy a háború megelőzése végett Hitler beavatkozik, és nagyobb engedékenységre bírja Bukarestet. Számolt a döntőbíráskodás lehetőségével is, anélkül, hogy azt kérné, vagy akár csak felvetné Berlinben. Ami végül is bekövetkezett. Hitler tudniillik értesült a Románia ellen készülő magyar támadásról, valamint a román határ mentén végrehajtott komoly szovjet csapatösszevonásokról, és a balkáni krízis elkerülése végett gyors beavatkozásra szánta el magát. Közbelépése nyomán elmaradt a magyar támadás, a tengelyhatalmak jóvoltából pedig Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt. A döntést augusztus 27-én személyesen Hitler hozta meg, erről azonban akkor még egyik félnek sem volt tudomása. Mindkét küldöttség abban a tudatban utazott 29-én Bécsbe, hogy ott kétoldalú tárgyalásokra kerül majd sor. Ehelyett másnap, augusztus 30-án, a Belvedere palota aranytermében, Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter ismertette a döntőbíráskodás eredményét, amelynek hallatán a jelenlévő Mihail Manoilescu román külügyminiszter ájultan esett össze. 
A magyarországi és az észak-erdélyi magyar közvélemény kitörő örömmel fogadta a döntés hírét. Azonban Teleki Pál, akárcsak a nagy tekintélyű korábbi miniszterelnök, a szintén erdélyi származású Bethlen István, szűk körben mélységes aggodalmának adott hangot a náci Németország újabb térnyerése miatt. Mindketten tudták, hogy Magyarországnak nagyon nagy árat kell majd fizetnie a Hitlertől kapott ajándékért. Erről nyíltan beszélni azonban nem volt módjuk. A revizionista jelszavaktól átitatott magyar közvélemény hazaárulásnak tekintette volna a felkínált terület visszautasítását. Összességében a második bécsi döntés, a korábbi titkos német és olasz határtervekkel összehasonlítva, kedvező volt magyar szempontból, és bizonyos mértékig etnikai szempontokat is követett. Mindenekelőtt azonban német stratégiai érdekeket szolgált: a román kőolajmezők és a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelmét. Hitler olyan megoldást talált, amely részben kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen a jövőt illetően hatékony szövetségesként számolt vele.
- Megtörtént az aktus. Elkezdődött a bevonulás. Maga a hivatali apparátus, a hatóságok mennyire voltak felkészülve a magyar közigazgatás beindítására?
- Akárcsak az első bécsi döntés nyomán 1938-ban visszatért felvidéki részen, majd a következő év tavaszán megszerzett Kárpátalján, „pacifikálás” végett Észak-Erdélyben is katonai közigazgatást léptettek életbe a bevonulással egyidejűleg. Erre már 1940 nyarán megtették az előkészületeket, amikor is felcsillant az erdélyi revízió lehetősége. Csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor és mekkora terület tér vissza. A magyar vezetést ilyen szempontból tehát nem érte váratlanul a visszacsatolás. A miniszterelnök már augusztusban eligazítást tartott a katonai közigazgatás kijelölt tisztviselőinek. Arra figyelmeztette őket, hogy az erdélyi embereket, legyenek akár magyarok, akár románok, mindennél jobban becsüljék meg. Óva intett mindenkit attól, hogy az erdélyi románságban ellenséget lásson, fölényeskedjen vele, vagy kicsinyes bosszúra vetemedjen. Akárcsak az őt követő két miniszterelnök, különösen Kállay Miklós, az ún. Szent István-i, viszonylag türelmes nemzetiségpolitikát és az erdélyi népek megbékélésének szükségességét hirdette. Ez az elképzelése azonban nem valósult meg, mivel az 1940. november 26-ig fennálló katonai közigazgatás, élén Werth Henrikkel, teljesen alkalmatlannak bizonyult a nemzetiségi kérdés tapintatos kezelésére. A vezérkar a román lakossággal szembeni kemény fellépés híve volt, és nem tartotta időszerűnek Teleki nemzetiségpolitikai elveit. Így már a bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút helységekben, továbbá Zilahon, Bánffyhunyadon, majd később a mezőségi Omboztelkén és Vasasszentgothárdon. Ezenkívül tömegesen internáltak embereket, köztük igen sok románt. Több száz román telepes családot kiutasítottak az országból, mivel csak 1918 után települtek be. A katonai közigazgatás a kapkodva meghozott, átgondolatlan intézkedéseivel jelentősen hozzájárult a magyar–román viszony elmérgesedéséhez. Maga Teleki is jóvátehetetlenül nagyot hibázott, amikor elveszítette türelmét és a retorzió eszközéhez nyúlt. 1940. október 4-én ugyanis, válaszként a Romániában maradt magyarok fokozódó üldözésére, úgy rendelkezett, hogy az észak-erdélyi városokból százával utasítsák ki a románokat, főleg az értelmiségieket. Ezzel kezdetét vette az ún. kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely 1944 augusztusáig a két kormány nemzetiségpolitikájának legfőbb jellemzője maradt. 
Az érem másik oldala az, hogy a korabeli román propaganda mérhetetlenül felnagyította és eltúlozta a magyar atrocitásokat, a bukaresti kormány pedig a tengelyhatalmak fővárosaiban igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból. Az akkori román közbeszédben és a sajtóban uralkodó toposzok a magyarok „ázsiai barbárságáról”, a „horthysta bandák” által elkövetett „több ezer barbár tettről” szóltak. E tételeket aztán a nyolcvanas évek Romániájában is lépten-nyomon harsogta a propaganda, amely szerint az atrocitások összefüggő rendszert alkottak, egy jól átgondolt, a románok „kiirtását” célzó magyar terv részét képeztek. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy része mind a mai napig a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra.
- Egyáltalán: román és magyar történészek átbeszélték-e ezeket a dolgokat?
- Az erről az időszakról szóló magyar és román történeti diskurzus a kilencvenes években, a romániai cenzúra és a felülről irányított propaganda megszűnésével sem került közelebb egymáshoz. A legtöbb román feldolgozás még ekkor is a nemzeti „martirológia” szempontjait részesítette előnyben az elfogulatlan, tudományos vizsgálattal szemben. Ma már azonban születnek új, friss hangvételű írások is, a korábbinál sokkal tárgyilagosabb szemlélettel. Ezeket olvasva úgy tűnik, van remény arra, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a témában jártas magyar és román történészek között, és ténylegesen közeledjenek egymáshoz az álláspontok. 
- Melyek voltak a legsürgősebb feladatok a magyar hatóságok számára az átvétel után?
- A reintegráció, tehát a visszaszerzett területek gazdasági, társadalmi, kulturális beillesztése az „anyaország” életébe. Mivel Észak-Erdély gazdaságilag jóval elmaradottabb volt a trianoni Magyarországnál, a budapesti kormányzat nagyszabású modernizációs programot hirdetett a visszacsatolt területen. Ez az infrastruktúra több százmillió pengős fejlesztése mellett az ipar és a mezőgazdaság nagyarányú modernizációját is magába foglalta. Becslések szerint az Észak-Erdélyre fordított összkiadások ebben az időszakban megközelítették Magyarország egyéves költségvetési kiadásait. Tekintetbe véve azt is, hogy az ország 1941 nyarától háborúban állt, ez szinte emberfeletti erőfeszítésnek mondható. A magyar kormányzat jelentős „örökséget” hagyott hátra Észak-Erdélyben: ma is használatos műutakat, vasútvonalakat, hidakat, épületeket. Az oktatás területén nagyszabású iskolamodernizációs program indult. Maradandó alkotás volt a népegészségügyi hálózat kiépítésére, az igen rossz egészségügyi viszonyok javítására tett kísérlet is. A rendelkezésre álló négy év azonban − ebből három háborús volt − kevésnek bizonyult a nagyszabású tervek befejezéséhez.  
- Atyáink elbeszéléséből tudom, hogy az anyaországiak közül sokan úgy viselkedtek, mint az elefánt a porcelánboltban…
- Az észak-erdélyi nyilvánosság egyik állandó témája valóban a Magyarországról érkezett tisztviselők, az „ejtőernyősök” cím- és rangkórsága, lenéző, pökhendi modora, gyakori arroganciája volt. A helybeliek és az „anyaországiak” közötti feszültség azonban csak egyetlen, bár valóban fontos vetülete az észak-erdélyi társadalmi viszonyoknak. Ami kezdetben minden más érzést elnyomott, az a kitörő, euforikus lelkesedés volt, amivel a helybeli magyarok a döntés hírét, majd a bevonuló honvédeket fogadták. A visszacsatolást a 22 éves román uralom alóli felszabadulásként élték meg, ami azt jelentette számukra, hogy szabadon és félelem nélkül vállalhatták magyar identitásukat. Észak-Erdély magyarságának a „kicsi magyar világhoz” kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása ma is egyértelműen pozitív színezetű. Ezen alapjában véve az sem változtatott, hogy a honvédség bevonulása utáni négy évben az eufóriát nem egy esetben keserű kiábrándulás követte a kezdeti ellátási nehézségek, később a háború miatt szaporodó megélhetési gondok, a katonáskodás során tapasztalt kíméletlen bánásmód, vagy a már említett „ejtőernyős”-viselkedés miatt. Az eddigi közfelfogással szemben a legújabb kutatások arra mutatnak rá, hogy anyaországiakat jelentős, de nem túl nagy arányban neveztek ki közszolgálati állásokba. Legnagyobb arányban az egészségügyben és a közigazgatásban voltak jelen. Az utóbbi területen is csak 25%-ot képviseltek, mivel a kinevezettek túlnyomó többsége helybeli volt. Ami a kinevezett tisztviselők nemzetiségi összetételét illeti, szembetűnően alacsony volt a románok aránya, alig több mint hat százalék. Ennek okai egyrészt a velük szemben alkalmazott diszkriminatív politikában, másrészt abban keresendők, hogy a román kormány közvetlenül a második bécsi döntés után visszarendelte észak-erdélyi tisztviselőinek jelentős részét, sokan pedig önként elmenekültek.
- A két kormány tartott-e rendszeres kapcsolatot egymással a további visszaéléseket elkerülendő?
- Valódi párbeszédről nem volt szó. A kisebbségi kérdés elmérgesedése miatt az 1940. őszi, Budapesten folytatott ún. likvidációs tárgyalások megszakadtak. A román vezetés ezután fokozatosan arra a „felismerésre” jutott, hogy közvetlen tárgyalások útján nem tud megegyezni a magyarokkal, és csak a tengelyhatalmak beavatkozása járhat eredménnyel. Úgy gondolta, a tengelyhatalmak előtt rá kell mutatnia a bécsi „diktátum” abszurd következményeire. Innen már egyenes út vezetett a döntés érvénytelenségének kimondásához. Erre 1941. szeptember 15-én kerített sor, egy-egy Berlinnek és Rómának címzett jegyzék útján. Lépését azzal indokolta, hogy szerinte a magyar kormány az észak-erdélyi románok elleni erőszakos cselekedeteivel megszegte a döntőbírói határozatban vállalt kötelezettségeit, így Románia kénytelen megállapítani a határozat érvénytelenségét. A bejelentésnek nem lett közvetlen következménye (a magyar vezetés például nem is tudott róla 1943 júniusáig), a román diplomácia lehetőségeit mégis jócskán leszűkítette. Ezt követően ugyanis Bukarest − ha következetes akart maradni az álláspontjához − nem bocsátkozhatott sikeres tárgyalásokba a magyar kormánnyal a bécsi döntés alapján, és mindössze a határok megváltoztatásának a lehetősége érdekelhette.  A második bécsi döntés nyomán felgyorsult a két ország 1940 nyarán elkezdődött versengése a náci Németország kegyeiért. Ion Antonescu úgy vélte: a Hitlerhez való feltétlen hűségét értékelve, Németország visszajuttatja majd Romániának Észak-Erdélyt. Ez azonban ugyanolyan illuzórikus elképzelésnek bizonyult, mint a magyar katonai és politikai elit számos képviselőjének meggyőződése, hogy az addigi revíziós eredmények megtartása, valamint Dél-Erdély megszerzése csak odaadó németbarátsággal érhető el. Homályos megjegyzéseivel, kétértelmű magatartásával Hitler mindkét ország vezetését manipulálta és kijátszotta egymás ellen. Így próbálta még inkább Németországhoz kötni őket. 
- Az utóbbi években kerültek-e elő újabb dokumentumok, amelyek esetleg módosították, finomították a rálátást az akkor történtekre?
- Könyveimben nagy hangsúlyt fektettem annak bizonyítására, hogy a román vezetés valóban kérte Németország döntőbírói beavatkozását 1940 nyarán. Ennek persze mai szemmel nézve semmi relevanciája nincs. Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Tízezer fővel csökkent Kolozsvár magyar lakossága
Beigazolódtak a tavalyi népszámlálás kolozsvári eredményeiről korábban lapunk hasábjain is közölt jóslatok: a magyarság aránya minden idők legalacsonyabb szintjére, 16 százalékra csökkent. Ez derül ki a kincses város polgármesteri hivatala által összesített és feldolgozott statisztikából. A 2011-es cenzus alkalmával Kolozsváron összesen 49 426-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, ami a 309 316 lakosú város 16, 04 százalékát jelenti. A kolozsváriak 16,02 százaléka, azaz 49 354 lakos vallotta magyar anyanyelvűnek magát.
László Attila alpolgármester lapunk kérdésére kifejtette, feltehetőleg valamivel magasabb a magyarok reális aránya a városban, mint ami a statisztikából kiderül. „A népszámláláskor a megkérdezettek 1,63 százaléka, összesen 5018-an nem kívánták bevallani nemzetiségüket. Úgy gondolom, ezek közt voltak magyarok is, akik egyrészt a román kérdezőbiztosoktól ijedtek meg, másrészt az is elképzelhető, hogy vegyes házasságok esetében így oldották meg a házastársak ezt a kérdést” – magyarázta lapunknak az alpolgármester. Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal az összesített adatokat továbbította a statisztikai hivatalnak, és hitelesítésre várnak, azonban lényegi változás az arányokat tekintve a hitelesítés után sem várható.
A kolozsvári magyarság nagymértékű csökkenése Kiss Tamás szociológus véleménye szerint egyrészt a nagyarányú asszimiláció számlájára írható. Mint kifejtette, a kincses város magyar fiataljainak egynegyede választ román nemzetiségű házastársat, és a vegyes házasságokból született gyerekek háromnegyede már román nemzetiségű lesz. „Ugyanakkor a kolozsvári magyarság korfája is rossz, elöregedett a magyar lakosság. Ez nagyrészt a kilencvenes évek elején történt kivándorlási hullámmal magyarázható” – magyarázta lapunknak a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Úgy fogalmazott: nem számítottak a magyarság arányának növekedésére, ám a szám szerinti csökkenés nagysága a szociológusokat is meglepte. „Azt tudjuk, hogy Kolozsvár nagyszámú betelepedési mutatóval bír, ám úgy tűnik, hogy egy még nagyobb számban bekövetkezett kitelepedési mutató is megtörtént az elmúlt tíz évben. Ennek okait és körülményeit még nem ismerjük, ezek további kutatás tárgyát képezik” – kommentálta a szociológus azt a jelenséget, hogy az elmúlt tíz évben több mint tízezer fővel csökkent a kolozsvári magyar közösség. Erdélyi viszonylatban Kiss Tamás kifejtette: a magyarság arányának mutatói kétfélék. Míg Székelyföldön és Partiumban a magyarság, ha nem is számban, de arányban mindenképp enyhén növekszik, addig a szórványban és Erdély déli részein élő magyarság aránya csökkenő tendenciát mutat.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Fehér „apokalipszis” Romániában
Halálos áldozatokkal járt a Bukarestet is foglyul ejtő viharos havazás
Ketten meghaltak, másfél ezren pedig az utakon rekedve órákig gépkocsijukban fagyoskodtak tegnap a második napja tartó viharos havazás miatt, amely csaknem ellehetetlenítette a közlekedést az ország déli megyéiben. Bukarest szó szerint a hó foglya volt egy fél napig.
Két halálos áldozatot követelt, és csaknem teljes mértékben ellehetetlenítette a közlekedést tegnap a második napja tartó erőteljes viharos havazás az ország déli részén. Több megyében a katonaságot kellett bevetni a hó eltakarítására és az elakadt autók utasainak kimentésére.
A tegnap délutáni órákban az A1-es és A2-es autópálya, 25 országút és 80 megyei út járhatatlan volt. A vasúti társaság ötven vonatjáratot törölt. A bukaresti repülőtereken összesen negyven járatot töröltek, az utasoknak órákig kellett várakozniuk, amíg elhagyhatták a fővárost. Közel kétszáz település maradt áram nélkül, 718 helységben pedig tegnap reggel nem nyitottak az iskolák.
Kegyetlen Crivăţ a bukaresti körgyűrűn
Tegnap reggelre Bukarest szó szerint a hó foglya lett, a fővárosba vezető utakat már szerdán este kivétel nélkül lezárták. Ennek az lett az eredménye, hogy a főváros felé igyekvő autósok a bukaresti terelőúton és a DN1-es országúton rekedtek, a gépkocsijukban kellett éjszakázniuk, járművüket pedig reggelre teljesen betemette a hó. Az utakon valóságos drámák játszódtak le.
„Kérem, segítsenek!” – könyörgött elcsukló hangon az egyik hírtelevízióhoz betelefonáló, élő adásba tegnap délben bekapcsolt nő. Mint elmondta, a bukaresti körgyűrű Măgurele és Jilava közötti szakaszán, lakásától alig három kilométerre akadt el, és autójával a hófúvás kellős közepébe került, még szerda délután. Könnyeivel küzdve panaszolta el a műsorvezetőnek, hogy bukaresti munkahelyéről igyekezett haza Măgurelére, de valamikor szerda délután 5 óra körül meg kellett állnia, mert nem tudott tovább haladni. Lassan a Crivăţ (az orosz sztyeppék felől Moldva és Havasalföld irányába fújó, hideg szél) befújta a bukaresti körgyűrűn álldogáló autókat, így egy idő után már az ajtót sem lehetett kinyitni, reggel pedig már alig szűrődött be némi fény a kocsiba, annyira be volt temetve a hóba. „Húsz órája ülök itt, étel és ital nélkül, a szükségeimet is az autóba végeztem. A benzinem az éjjel elfogyott, a mobiltelefonom hamarosan lemerül, annyit hívtam vele a 112-t, mindhiába... Szörnyű, mi van itt, segítsenek!” – zokogott az amúgy cukorbeteg, elmondása szerint 160 kilogramm testsúlyú asszony.
Egy Marosvásárhelyről Bukarestbe igyekvő fiatalember lapunknak arról számolt be: éjjel kettőkor indultak útnak, nyolcra értek Ploieşti-ig, ahová gond nélkül sikerült eljutniuk, a Prahova völgyében sem akadozott a közlekedés. „Ploieşti után azonban, a bufteai letérőnél lezárták az utat. Nem is csodálom, hiszen teljes egészében betakarta a hó. Kérdeztük a rendőröktől, hogy mi történt, mire ők visszakérdeztek: nem látják, hogy tél van?” – számolt be az ÚMSZ-nek a fiatalember, aki reggel nyolctól délután kettőig vesztegelt autójával egy Buftea környéki benzinkútnál, amíg beindult a forgalom. Mint mondta, folyamatosan járatta a motort, hogy melegedni tudjon. „Ki is számoltam, félmillió régi lejembe került az üzemanyag-fogyasztás miatt nekem ez a hatórás várakozás, de legalább nem fagytam meg” – mondta lapunknak.
Boc is lapátolt
A miniszterelnök előbb szerda estére, majd tegnap délre is válságtanácskozást hívott össze a belügyminisztérium, a védelmi és az egészségügyi tárca képviselőinek részvételével, és távértekezletet tartott a nap folyamán a prefektusokkal. Emil Boc a déli órákban jelentette be, hogy a katonaságot és tankjaikat hívja segítségül a közlekedés helyreállítására és az elakadt autósok megsegítésére Ilfov, Buzau és Giurgiu megyében. A nap folyamán a hadsereg országosan ezerháromszáz embert mentettek ki, akik gépkocsijukkal akadtak el az országutakon. Őket a hatóságok a polgármesteri hivatalokban és egyéb, erre a célra alkalmas létesítményekben szállásolták el.
Emil Boc jó példát kívánt mutatni, amikor tegnap terepszemlét tartott a Bukarest–Piteşti autópályán Anca Boagiu szállításügyi miniszterrel. A kormányfő csatlakozott az utat takarító munkásokhoz, és hólapáttal a kezében megszabadított a hótól egy veszteglő gépkocsit.
Az autóban fagyott halálra
A bajba jutottakon az országos rohammentő-szolgálat is próbált segíteni, alapítója, Raed Arafat helyettes államtitkár személyes irányításával. Az egészségügyi minisztériumba nemrégiben visszatért orvos a kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján két halálesetről számolt be. Egy bolgár állampolgárságú férfit autójában találtak meg reggel megfagyva a DN 5-ös országúton két Giurgiu megyei település között. A gépkocsit annyira betakarta a hó, hogy csupán az antennája látszott ki, amit az arra járó katonák vettek észre. Közvetve a hóvihar áldozata volt az a Tulcea megyei cukorbeteg férfi is, aki rosszul lett, ám a hótorlaszok miatt a mentők későre jutottak el hozzá.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ö S S Z E F O G L A L Ó
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei Elnöksége szerint az RMDSZ által folytatott megalkuvó és népnyomorító politika az erdélyi magyarság hitelét rontja.
Nagy József Barna partiumi régióelnök és Török Sándor Bihar megyei elnök péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatójukon fogalmazták meg az RMDSZ országos, illetve helyi politikájával szembeni ellenvetéseiket. Török aggasztónak nevezte az országos méreteket öltött kormányellenes demonstrációk miatt kialakult bizonytalan helyzetet, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tüntetéssorozatot kiváltó megszorításokban – az állami alkalmazottakat érintő, 25 százalékos bércsökkentésben, a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek befagyasztásában, vagy az adóemelésben – az RMDSZ-nek is jelentős szerepe volt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fizetések és a nyugdíjak emelését javasolta a román kormánynak, amire Török szerint nagy szükség lenne. Érhetetlen, hogy miért nem emeli fel a szavát az RMDSZ a megszorítások enyhítése, és a fizetések és nyugdíjak emelése érdekében, miközben az egész ország nyomorban van, hangzott el a sajtótájékoztatón. A szövetség politikai tehetetlensége a környezetvédelem és az egészségügy terén is hangsúlyosan kiütközik. Ezt igazolandó Török az Erdély kirablásával felérő verespataki bányatervet említette meg, amely annak ellenére valósulhat meg, hogy a környezetvédelmi tárca tulipános kézben van. Ez nemcsak az RMDSZ, hanem az egész erdélyi magyarság hitelét és becsületét rontja, hangsúlyozta Török Sándor.
Nagy József Barna a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ tevékenységéről szólva lajstromba vette, kiket látott vendégül az elmúlt években a szervezet. Megállapította, hogy a legtöbb meghívott a balliberális szférából került ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elszakított területeken, egyedül Nagyváradon látták vendégül Gyurcsány Ferencet…
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei Elnöksége egy közleményben figyelmezteti a magyar nemzet ügyét és sorsát szívén viselő művészeket, tudósokat, politikusokat és a közélet minden szereplőjét a Bihar megyei RMDSZ viselt dolgaira.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei Elnöksége által kiadott közlemény alább olvasható.
K Ö Z L E M É N Y
„Aki korpa közé keveredik...!”
Mély tanulságokat rejtő közmondásunk juthat eszébe mindazoknak, akik nyomon követik a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ tevékenységét. Számos közbotrányt és derültséget okozó megnyilvánulásukkal (lásd pl. az utcanév-fordítási, ferdítési tevékenységüket) most nem foglalkozunk, csupán – mint rossz szellemeket – megidézzük azokat a személyiségeket, akiket a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ látott vendégül az elmúlt években.
A rosszemlékű, nyolcéves MSZP-s, SZDSZ-es kormányzás alatt a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ képviselői szinte kivétel nélkül csak MSZP-s és SZDSZ-es politikusokat és hozzájuk kötődő történészeket, írókat hívtak Nagyváradra. Vendégük volt többek között: Horn Gyula, Kuncze Gábor, Demszky Gábor, Mesterházy Attila (vele és az MSZP más politikusaival együtt mulat az RMDSZ az évente megrendezésre kerülő Partiumi bálnak nevezett rendezvényen).
Vendégük volt Gyurcsány Ferenc, akit egyedül a nagyváradi RMDSZ látott vendégül a határon túli szervezetek közül. Nem csoda, hiszen egyik Bihar megyei parlamenti képviselőjük a sajtóban nyilatkozva kijelentette: „Nem találok semmi kivetnivalót Gyurcsány őszödi beszédében”. De előadást tartott Nagyváradon Aczél György, Nyakó István és Újhelyi István is. A két utóbbi politikus Nagyváradon, az RMDSZ rendezvényén, vendéglátójuk nagy megelégedésére a FIDESZ és Orbán Viktor ellen uszított. A FIDESZ a két politikust nagyváradi kijelentéseik miatt a közéletből való távozásra szólította fel.
Újhelyi kijelentette: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték. Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog”. Hogy az RMDSZ (különösen a nagyváradi és Bihari szervezet) és az MSZP ezer szállal kötődik egymáshoz, ez mindenki számára egyértelművé vált. A Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ vezetői – jó tanítványokként – minden megnyilvánulásukban, beszédükben a FIDESZ, annak vezetői és nemzetpolitikai elképzelései ellen szólaltak és szólalnak meg.
Az elmúlt évben Szacsvay Akadémia néven előadássorozatot szerveztek, ahová nagyrészt az MSZP-s, balliberális eszmerendszert képviselő előadókat hívtak meg, de több gyanútlan, jóhiszemű, a nagyváradi RMDSZ kétes ügyeiről, nemzetrontó vendégeiről mit sem tudó előadót is vendégül láttak.
Nem tudjuk, milyen dicsőség a nagyváradi RMDSZ vendégének lenni, a Szacsvay Akadémián előadást tartani Gyurcsány, Demszky és a többiek után.
Felkérjük a magyar nemzet ügyét és sorsát szívén viselő művészeket, tudósokat, politikusokat és a közélet minden szereplőjét, jól gondolják meg, be szeretnének-e állni ebbe a sorba, szeretnének ezek után is a nagyváradi RMDSZ vendége lenni?
Mi figyelmükbe ajánljuk ősi népi bölcsességünket: „Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!”
Nagyvárad, 2012. január 27.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Bihar megyei Elnöksége

Leáll az egyházi restitúció?
Nem érdeke már Romániának a történelmi magyar egyházak ingatlaninak mielőbbi visszaszolgáltatása, ezért a folyamat mára szinte teljesen leállt. A nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Böcskei László szerint Románia uniós csatlakozása óta folyamatosan lassul a restitúció. A nagyváradi egyházmegye tavaly egyetlen épületet sem kapott vissza, ingatlanainak egyharmadával még tartozik az állam.
A nagyváradi premontrei kanonokrend egykori iskoláját, rendházát és birtokait is követeli, több mint húsz éve, de hiába.
Fejes Rudolf Anzelm apát, premontrei rendfőnök hangsúlyozta: kérelmük elutasítását azzal indokolták, hogy a kommunisták nem követtek el jogtalanságot, mert már 37 előtt a román államé volt, és emiatt nem vonatkozik rá a visszaszolgáltatási törvény.
Az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény ugyanis csak az 1945 és az 1989 közötti egyházi ingatlanokra vonatkozik. Nincs jobb helyzetben az Irgalmas Rend belvárosi bérpalotája sem. Két éve üresen áll, és bár a püspökség minden igazoló irattal rendelkezik, a restitúció mégsem történt meg.
Romániában tavaly az ingatlanok visszaszolgáltatása gyakorlatilag teljesen leállt.
Most már nem fontos ennek a restitúciós törvénynek az alkalmazása. Fontos volt ez, amikor még uniós csatlakozás előtt álltunk, akkor nagyon jól működött – fogalmazott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök.
A nagyváradi római katolikus püspökség 121 ingatlanát kérte vissza a rendszerváltás után, ám eddig csak 78 épületről döntött a bukaresti bizottság.
A nagyváradi egyházfő azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul a restitúció meggyorsítása érdekében. hirado.hu
Erdély.ma

Új Hívó Szó – A Kolozsvár Társaság kiáltványa
Újabb huszonkét év telt el Erdély történetében 1989 reményeket ébresztő karácsonya óta. Az akkor megfogalmazott Hívó Szó, kolozsvári értelmiségiek felhívása utáni hónapokban, években körülményeink gyökeresen megváltoztak. Bizonyos vonatkozásokban változott a romániai valóság, a megosztottság és a gyűlölség azonban korántsem tűnt el a többségi társadalomból, politikából. A Hívó Szóban megnevezett magyar elvárások egy része – az anyanyelv használatában, a közoktatásban, művelődési és tudományos intézményeink működésében, a szabad vallásgyakorlásban, a médiában (korlátozott pénzügyi feltételek közt) – megvalósult ugyan, bővültek a magyar nyelvű egyetemi oktatás keretei, mindmáig azonban nincs önálló állami tudományegyetemünk, legfőképpen azonban nem történt előrehaladás a Kós Károlyék által már több mint kilencven éve Romániát, a román politikai hatalmat megszólító, világgá kiáltott szó, az autonómia-igény ügyében. Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságát 1921-ben még kétmilliós tömegnek számították – ez a szám (a 2011-es népszámlálás várható adatai szerint) nyolc évtized alatt jelentősen lecsökkent. De elmondhatjuk, hogy a romániai magyarság mégis számít a politikában, nem vagyunk leírható tényező, országosan. Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy jövőnket ma már egy európai politikai-gazdasági összefüggésrendszerben, az információs és tudásalapú társadalom digitális és elektronikus, kulturális médiáknak összefüggésében kell elgondolnunk – a külső és belső válsághelyzetektől és kihívásoktól nem függetlenül. Mára a politika tartalma, a politizálással, a politikai osztállyal magával kapcsolatos feltételek és elvárások is megváltoztak. A közösségi hálózatok életünk részeivé váltak. A jövőben ezeken, és egy új politikai rendszer szerint is kell tudnunk politizálni, az új típusú szerveződésekre és közösségi hálózatokra is építve. Megváltoztak a személyi feltételek is, a rendszerváltók közül sokan nincsenek már közöttünk, új nemzedékek veszik kézbe az erdélyi, a romániai magyarok sorsának az újratervezését. Nekik kell összehangolniuk a megsokszorozódott politikai opciókat, a civil társadalomban, szervezetekben és intézményekben megnyilatkozó kreatív társadalmi potenciált, az emberek változtató szándékát, törekvéseit és energiáit. A helyben maradás garanciáihoz már nem elég az egyszerű túlélés ígérete – csak a színvonalas, tartalmas élet biztosítása, csak a biztonságos politikai, gazdasági és kulturális, tudományos intézményi garanciák tarthatják itthon, Erdélyben a jövendő nemzedékeit. A tudás presztízsét feltétlenül emelni kell a romániai magyar társadalomban, mert hosszú távon csak a tudás és az abból származó gazdasági erő biztosíthatja anyagi, gazdasági forrásainkat, intézményeink önfenntartását. Ugyanakkor követeljük, hogy a román kormányzat állítsa helyre az oktatás, tudomány és kultúra törvényileg előírt anyagi támogatását és szüntesse meg az oktatási személyzet felvételére meghirdetett létszámkorlátozást, annak szinte teljes leállítását az állami felsőoktatási intézményekben.
Új hívó szavunk, amely az egész erdélyi magyarságot kívánja megszólítani, Belső-Erdély, a Partium, Bánság mellett hangsúlyosan Székelyföld magyarságát, saját energiáink mozgósítására, összefogására akarja felhívni a figyelmet – ahogy ezt már a Kiáltó Szó elsőrendűnek tekintette. Ide tartozik ma önkormányzataink jobb működése is. Nyilván nem hagyható figyelmen kívül, hogy a két főváros – Bukarest és Budapest, Budapest és Bukarest – közelsége vagy távolsága életünk alakítója. Éppen ezért nem csupán taktikai, hanem stratégiai kérdés megszabadulni a türelmetlenségtől, a kizárólagosságtól, korántsem mellékes a más nemzetiségekhez, más etnikumokhoz való viszony, a kölcsönös tisztelet.
Nemzetközi tapasztalat – mindenekelőtt Dél-Tirol pozitív példája – bizonyítja, hogy céljaink elérése, az értük folytatott küzdelemnek akár a rész-sikere is csak együtt, összefogással lehetséges. Most egy sok tekintetben csalódott, bizonyos fokig megosztott társadalomhoz szólunk. De nézzünk előre! Bízzunk magunkban! Győzzön a józan ész! 2012 nagyon fontos valamennyiünk számára! Választási évben vagyunk és a romániai magyar társadalom joggal és feltétlenül elvárja a különböző pártállású politikusaitól, hogy biztosítsák jelenlétünket a román parlamentben. Ez történelmi felelősségük.
Kolozsvár, 2012. január 27.
Kolozsvár Társaság
Erdély.ma

Sirató helyett
Erdély nyilván nem veszítheti el fővárosát Kolozsvárban, az ottani magyarság címére azonban újabb rossz hír érkezett. A tíz évvel ezelőtti 60 ezer helyett a tavalyi népszámlálás már csak 49 ezer lelket talált falai közt Mátyás fajából, s noha a település népessége egészében is kisebb, a magyarság vesztesége nemcsak abszolút számokban tetemes, hanem arányait tekintve is, mivel hányadának súlya 19-ről 16 százalékra csökkent.
Az alábbi sorok mégsem elsiratni kívánják a kincses várost, hiszen pontosan kincseiből még sokat és pótolhatatlan értékűeket megőrzött, illetve tovább gyarapíthat. A fél százezres közösség különben olyan demográfiai erőt képvisel továbbra is, mellyel ha bírna, sok vegyes lakosságú erdélyi város kimondottan életerősnek és reményt keltőnek lenne nevezhető szempontunkból. Mára tény, erdélyi ága nemzetünknek a tartományban új központokat épített ki magának az utóbbi évtizedekben, a székelyföldi urbanizáció például jelentősen fellendítette az évszázadokon keresztül alig vegetáló valamikori mezővárosok egész hálózatát. Amióta pedig az országhatár képezte válaszfalak, ha nem is leomlottak, de könnyen átjárhatóakká váltak – nyugati urbánus közösségeink is mintegy hátországhoz jutottak, mely kapcsolati tőkeként élettel töltheti fel őket. Emellett belső-erdélyi hagyományos központjaink meggyengülése, ha nem is örvendetes, de távolról sem tűnik végzetesnek. Kolozsvár mint fel nem adható magyar központ jövője mindenekelőtt művelődési csúcsintézményein és magyar társadalmának összefogásán múlik. Amíg az erdélyi magyar értelmiség jó hányada mint eszmélése városára, második szülőföldjére tekint rá, addig nem veszítheti el önmagát, és mi sem őt. A Bolyai Egyetem visszaállítása, az EME és a számtalan egyesület, a sajtó, a színház, a kiváló iskolák és mögöttük a jól szervezett társadalom jó ideig ellensúlyozhatja még a népesedési veszteségeket is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történész honfoglalás kori harci díszben
Népes sepsiszentgyörgyi érdeklődő sereg előtt tartott harcművészeti bemutatóval színezett rendhagyó történelemórát a magyar honfoglalásról dr. Hidán Csaba László magyarországi egyetemi tanár a Bod Péter Megyei Könyvtárban csütörtök este. Ez volt a magyar nemzet történetét ismertető rendezvénysorozat első előadása.
Lakatos Mihály, Magyarország Kulturális Koordinációs Központjának vezetője mutatta be a harcművész történészt, és ismertette új rendezvénysorozatukat. Az elképzelés forgatókönyvébe Hidán Csaba László és két apródja tökéletesen beilleszkedett, mert a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa nemcsak érdekes és színes előadást tartott a honfoglalás koráról, mondandóját hitelesítendő maga is korabeli viseletbe öltözött, övére a bemutatott korszakban használatos fegyvereket csatolta. A magyar honfoglalás, Álmos és Árpád népének honfoglalása tágabb értelmezésben egy 2800–3000 éves folyamat eredménye, szűkebb értelmezésben pedig a IX., illetve X. századbeli történéseket jelenti – mondotta az előadó, hozzátéve: a Kárpát-medencébe való beköltözést tudatos, mély előkészítés előzte meg, ezt tények igazolják, a honfoglalás nem pusztulással járó menekülés volt. Fő eseménye 895-höz kötődik, erős kultúrájú nép költözött be a Kárpát-medencébe, majd következtek a magyarok európai lovas csatái, hetven-hetvenöt év alatt 47 hadjáraton vettek részt, ebből 41–42 győzelemmel, öt-hat pedig vereséggel végződött, ez “nagyon pozitív” mérleg; nem lehet úgy feltenni a kérdést, hogy a “keresztény Európa” ellen fordultak a “pogány magyarok”; az akkori magyar haderő mellett a viking volt a legerősebb sereg, a magyarok számára az egy emberöltő alatt Európáról szerzett információ és tudás volt a legfontosabb; a 895-ös honfoglalás István megkoronázásával, a magyar állam megalakulásával fejeződik be. Talán a tizedik az egyik legsikeresebb magyar évszázad – vélekedett Hidán Csaba László, mint mondta, maga is László Gyula kettős honfoglalás elméletének híve, így a székelyeket a Kárpát-medencébe korábban beköltözött magyar népcsoportnak tartja, akik testvérként, nem ellenségként fogadták a honfoglalókat. Kérdésre válaszolva, hogy mi az akkori magyarok sikerének titka, Hidán Csaba László úgy fogalmazott, valószínűleg a fegyelem és az összetartás, nincs tudomásuk X. századi belső viszályokról. Előadása után részletesen szólt a honfoglalók katonai viseletéről, bemutatta fegyvereiket – legfontosabbként az íjat és a szablyát –, végül harcművészeti ízelítővel tette látványosabbá előadását.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új Hívó Szó az egész erdélyi magyarság számára
Múltunkról, jelenünkről, jövőnkről szóló tanácskozás a Kolozsvár Társaságnál
A Kolozsvár Társaság tegnap délután tanácskozást szervezett az erdélyi magyar politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, amelyre meghívták a civil társadalmi szervezetek képviselőit, politikusokat, vezető értelmiségieket. A rendezvény nyitó mozzanataként elhangzott a társaság felhívása, az Új Hívó Szó, amelyben az erdélyi magyarsághoz szól, saját energiáinak mozgósítására és az összefogásra akarván felhívni a figyelmet, valamint 2012 fontosságára: „Választási évben vagyunk és a romániai magyar társadalom joggal és feltétlenül elvárja a különböző pártállású politikusaitól, hogy biztosítsák jelenlétünket a román parlamentben”. Kolozsvári értelmiségiek 1989 decemberében fogalmazták meg a Hívó Szót, az azóta bekövetkezett történések teszik szükségessé az új felhívást. Mindkét szöveget lapunk harmadik, Vélemény oldalán olvashatják, a lapzártánkkor még tartott tanácskozásról hétfőn közlünk részletesebb beszámolót.
Szabadság (Kolozsvár)

Tízéves a Termini – a hálózat, amely összeköti a magyarokat
Termini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében
A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében.
Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait.
– Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb.
2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János.
Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre.
Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel.
A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”.
Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János.
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Maurer Gyula (Dicsőszentmárton, 1927. január 18. – Maglód, 2012. január 8.)
Visszatér a Házsongárdi temető szülői sírjába nagyrabecsült kollegánk, barátunk, tanárunk, Maurer Gyula, aki nem egészen jószántából hagyta el városunkat néhány évtizede.
1927. január 18-án született Dicsőszentmártonban s enyedi, keresztúri és kolozsvári tanulmányai után az éppen alakuló Bolyai egyetem természettudományi karára – mintegy alapító tagként – iratkozott be, ezen kar matematika szakára. Tanárai itt hamar felfedezték benne a tehetséges ifjút, s már egyetemi hallgató korában gyakornoknak nevezték ki.
1949-től tanársegédként, később adjunktusként oktatta a matematika és kémia kar diákjait, akik hamar megszerették a fiatalembert, aki őket nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel tanította erre a nem sokak által kedvelt tantárgyra. Különösen a jó tanuló diákok keltették fel érdeklődését, ezekkel foglalkozott odaadóan és nagy lelkesedéssel anélkül, hogy a gyengébb képességűekről megfeledkezett volna. Ez az odaadás öregkorára hozta meg a gyümölcsét, amikor az öt-, tíz-, harmincéves találkozó tanítványai nagy szeretettél vették körül s hálásan, immár érett fejjel mutatták ki szeretetüket és nagyrabecsülésüket egykori tanáruk iránt.
Az 1954–55-ös tanévben a Bolyai magyar és a Babeş román negyedéves hallgatóinak algebra előadást tartott. 1956 után a forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos nyilvános állásfoglalása miatt eltávolították az egyetemről, s csak később, az egyetemek egyesítése után kapta vissza állását.
1967-ben a topologikus algebra tárgyköréből Bukarestben doktorált. Tomescu Kombinatorika és alkalmazásai című könyvét románról magyarra fordította, amelyik aztán Budapesten jelent meg. 1953–56-ban a kolozsvári Matematikai Lapok szerkesztője volt. Tudománynépszerűsítő írásai a Hétben, Korunkban, a Matematikai Lapokban jelentek meg. A román nyelvű tankönyvek magyarra való fordításának munkálataiból is kivette részét, miközben közgazdasági diplomát is szerzett.
Csoport és gyűrűelméleti munkái magyar, román, német, francia, angol, olasz, orosz nyelveken jelentek meg. Virág Imre kollegájával közösen két magyar nyelvű algebra könyvet jelentett meg a kolozsvári Dacia kiadónál. A Kriterion által kiadott Matematikai kislexikon algebra vonatkozású szócikkeit is ő írta.
1984-ben két fia után Magyarországra távozott, ahol 1985-től a nyugdíjazásáig a Miskolci Műszaki Nehézipari Egyetemen tanított.
Megrendült egészségi állapotában, a vég közeledtével haza vágyódott ősei földjébe, s most mi, kollegái, barátai és tanítványai itt állunk hazatért hamvai előtt azzal az ősi kívánsággal: nyugodj békében, Gyula!
Bitay László, nyugdíjas tanár 
Hamvait a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Szabadság (Kolozsvár)