BBTE: rivalizálás a magyar feliratokért
Versenyt fut egymással a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar szimbolikájának megteremtéséért az intézmény magyar tagozata és az önálló állami magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). Miközben a BBTE magyar tagozatának vezetősége diplomáciai sikerként és előrelépésként könyveli el, hogy csütörtökön sikerült elhelyezni a Bolyai Egyetem rektorainak arcdomborművét a meglévő román rektorok képei mellett, „aktív polgári engedetlenségi akciója” keretében a BKB pénzdíjat és jutalmat ajánlott fel azoknak, akik különböző magyar feliratú táblákat helyeznek el az egyetem épületében.
Kincses városi felsőoktatási intézmény rektori hivatalának folyosóján csütörtökön elhelyezték az 1959-ben beolvasztott Bolyai Egyetem rektorainak arcdomborművét is a meglévő román rektorok képei mellé, miután az egyetem magyar tagozata többször sérelmezte, hogy csak az intézet román rektorainak állítanak emléket a Farkas utcai arcképcsarnokban. A BBTE vezetőségével folytatott tárgyalások nyomán Csőgör Lajos orvostudós (1945 és 1948 között töltötte be a rektori tisztséget), Balogh Edgár publicista és kisebbségpolitikus (1948–1949), Nagy István író (1950–1952), Bányai László történész, kisebbségpolitikus (1952–1956) és Takács Lajos (1956–1959) gipszdomborműves arcmását az egyetem készítette el fényképek alapján. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint a magyar tagozat régebbi, nem kiemelt prioritású, de fontos kérése teljesült az arcképek felszerelése révén, amelyet a szimbolikus elemekről szóló korábbi tárgyalások során tisztáztak a román tagozattal és Andrei Marga rektorral.
„Abban egyeztünk meg, hogy a rektori hivatal folyosóján a legközelebbi tatarozáskor bontjuk meg a román rektorok domborművének időrendi sorát, és a Bolyai Egyetem rektorai is méltó helyükre kerülnek ebben a sorrendben. Nos, ennek most jött el az ideje, mert újrafestették a falakat. Az akciót nem hoztuk nyilvánosságra, mert nem akartuk, hogy a korábbiakhoz hasonlóan xenofób románok fellépése tántorítsa el az egyetemet, de főleg azt nem, hogy az egyetem magyar tagozata normalizálásában ellenérdekelt agitációs magyar csoport bizonytalanítsa el a helyzetet, mint pár évvel ezelőtt. A következőkben folytatjuk azt az akciósorozatot is, amely folyamán az egyes épületekben tudós magyar elődökről elnevezett amfiteátrumokat avatunk” – nyilatkozta a magyar tagozat vezetője.
Ezzel egy időben a Bolyai Kezdeményező Bizottság – Magyari Tivadar vélhetően a szervezetre utalt az „agitációs csoport” emlegetésekor – ugyancsak csütörtökön „aktív polgári engedetlenségi akciót” hirdetett a BBTE magyar feliratozása érdekében. „A Babeş–Bolyai Tudományegyetem multikulturálisként határozza meg önmagát, de magyar feliratokat csak mutatóba tűr meg a falain. A magyar akadémiai közösséget fejlődésében akadályozzák, és nyelvi jogaiban súlyosan megsértik” – szerepel a bizottság elnökségének felhívásában, amelyből kiderül: a szervezet pénzdíjat és különböző jutalmat ad azoknak, akik elhelyezik a BKB által elkészített magyar feliratokat az egyetem épületében. A BKB kolozsvári irodájában igényelhető táblák elhelyezéséről a vállalkozó szellemű jelentkezőknek fényképfelvételt kell készíteniük.
Első díj (50 euró és egy kétszemélyes sétarepülés a Dunakanyar fölött) jár például azért, ha valaki a BBTE főépületének kapusfülkéjétől jobbra elhelyezkedő „Informaţii” felirat alá magyar feliratot helyez el. Második díjból (40-40 euró, továbbá tetszés szerint egy kétszemélyes gyertyafényes vacsora vagy két rövid sétarepülés) kettőt osztanak ki azoknak, akik egy-egy aranyszínű „Fumatul oprit!” felirat alá elhelyezik annak magyar megfelelőjét bárhol a BBTE főépületében, harmadik díjból (30-30 euró és egy-egy uszodai merülés könnyűbúvár-felszerelésben) pedig hármat osztanak ki azoknak, akik egy-egy ezüstszínű „Fumatul oprit!” felirat alá elhelyezik annak magyar megfelelőjét a BBTE bármely épületében, és a felirat legalább félórán át a helyén marad.
A BKB különben vállalja, hogy nemzetközi gyűjtést szervez, ha valakit pénzbüntetésre ítélnének a történtek miatt, ugyanakkor a lehetséges retorziókra tekintettel nem ajánlja a felhívásban való részvételt a BBTE hallgatóinak. A Krónika kérdésére, miszerint nem minősíthető-e törvénytelenségre, kihágásra való felbujtásnak az akció, a BKB elnökségének egyik, neve elhallgatását kérő tagja úgy fogalmazott: „Európa egyetlen nemzeti kisebbségének sem sikerült kivívnia jogait kéremszépenre”. Mint ismeretes, Hantz Pétert és Kovács Lehelt, a BBTE egykori oktatóit – a BKB alelnökeit – 2006-ban éppen a magyar feliratok elhelyezése miatt zárták ki a kolozsvári felsőoktatási intézmény tanári karából.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András

Boldoggá avatás: a hit ünnepe
Nagyvárad - 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
- Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
- Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
- Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
- A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
- Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette övéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék övéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
- Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
- A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
- Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
- Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
- Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete.
Rais W. István, Erdon.ro

Szamizdatok új kora jön?
Beszélgetés Kuszálik Péter bibliográfussal a Tőkés Lászlóról írt könyvéről
Egy évvel a Sütő Andrásról szóló, Purgatórium című kötete után újabb munkájával ismét „meredek” témát ostromol interjúalanyunk, a csípős hangvételéről is ismert marosvásárhelyi bibliográfus és pamfletíró. A forradalom szikrája címmel sokszorosított kiadványt – amolyan szamizdatot – terjeszt baráti körben, amely Tőkés László forradalmi szerepéről és politikai tevékenységéről szól.
Újabb dokumentumkötetet írt, ezúttal Tőkés Lászlóról. Mi motiválta megírását?
Hangzatosnak, ám hamisnak tűnne, ha azt mondanám, hogy az igazság érvényesülése érdekében tettem. Az összeállítás csupán a „másik oldal” látószögéből kívánja bemutatni az utóbbi húsz év bizonyos eseményeit, azok véleményét összegezi, akik Tőkésben nem az Új Messiást látják, hanem egy botcsinálta politikust, akinek erősen vitatott az eddigi közéleti tevékenysége.
A kötet összehordását az anyag bősége motiválta, s az a kényszerű helyzet, hogy betegnyugdíjasként időmilliomos lettem. Minden találgatás elhárítása végett már most leszögezném: semmilyen érdekcsoport nem áll a hátam mögött, a kötetet nem megrendelésre írtam.
Milyen forrásokból dolgozott?
Elsősorban a sajtóból. Bibliográfusként sok újságot végiglapoztam, s rengeteg hírt, közlést mazsoláztam ki az évek folyamán. A Tőkésről 1990-ben megjelent két kötet, az Íme az ember és a Temesvár ostroma is jó forrásnak bizonyult, nemkülönben az internet. Hihetetlen mennyiségű anyag kering a világhálón, de ezek egy része minősíthetetlen hangvételű, tehát vizsgálatnak kell alávetni minden gyanús információt.
Két bukaresti szerzőnek a forradalmat elemző kötetét is feldolgoztam, egy kevés levéltári anyaghoz is hozzájutottam, de a legfontosabb forrást, a titkosszolgálati Tőkés-dossziékat nem tanulmányozhattam.
Sokszorosított, spirálozott füzetként terjeszti a közel kétszáz oldalas anyagot, a címlapon nem szerepel szerző, viszont ott áll a „szamizdat” szó. Úgy gondolja, hogy ismét a szamizdatok korát éljük?
Kezdetben úgy képzeltem, hogy egy erdélyi kiadónál jelenik meg, szabályos könyvként, de a kötet véglegesítése idején, a kézirat egyik bírálójának tanácsára a sokszorosítás mellett döntöttem. Ennek két fő oka van. Az egyik gazdasági: ha nyomdában készül, a terjedelme 450 oldal, az ára pedig közelítené az ötven lejt. Ennyi pénzt nem lehet elkérni egy ilyen könyvért.
Sokszorosított füzetként nincs befektetői kockázat és eladatlan példány, az ára pedig megfizethető. A másik ok politikai. A jobb erdélyi kiadók a magyar kormány támogatásától függenek, s ha kiadnak egy ilyen könyvet, utána lehúzhatják a redőnyt. A Tőkés-barát Fidesz-kormány embargóját senki sem szeretné kipróbálni. Ilyen alapon elmondható, hogy néhány évig, a Fidesz–KDNP-koalíció teljhatalmú kormányzása idején még visszatérhet a szamizdatok divatja.
Egy kényelmetlen szerző, aki szeretné megmenteni a kiadókat a kellemetlenségektől...
Nem tagadom, néhány embernek valóban kényelmetlen vagyok, ezt sokan a szememre is vetik, viszont a drukkereim száma jóval nagyobb. Öt-hat pamfletkötet után megszoktam azt, ami amúgy is normális jelenség: mindenki vérmérséklete és pártállása szerint viszonyul az írásaimhoz. Tavaly ősszel eléggé nagy visszhangja volt a Sütőről írt, Purgatórium című kötetnek, a marosvásárhelyi és országos magyar lapok egyaránt írtak a kötetről és a róla szóló vitaestről; a kritikák hangja pedig hű tükre volt a szerzők személyiségének.
A vita végül elcsitult, s én azzal a tanulsággal maradtam, hogy márpedig demitizálásra szükség van. Természetesen ez is csak egy vélemény, amit bármely klub, grémium, egylet leszavazhat. A legjobb úton megyünk afelé, hogy Sütőnek szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. Nem történt semmi különös, csak nem az én véleményem győzött. Akár ötöt is állíthatnak, nem érdekel. Bronzot, rezet viszont ne kérjenek tőlem, a nagyanyám mozsarát már odaadtam egy másik szoborhoz.
A forradalom szikrája is a mítoszrombolás szándékával íródott?
Teljes mértékben. Akár szerzői programnak is lehet tekinteni, de itt véget is ér a sor, nincs több kipécézett személy, akiről könyvet írhatnék. A mai erdélyi közélet alakjai között csupán Sütő és Tőkés az, akit rajongók kába serege kísért és dédelgetett. Mivel Szent Ferenc nyomán vallom: senkit sem lehet dicsérni, míg le nem zárult az életpályája, ezért mindkettejükről összeszedtem azokat az adatokat, amelyek megpróbálják árnyaltabbá tenni a róluk festett, túl rózsaszín képet.
Mindkettejük sorsában vannak hasonló körülmények, szerencsés konstellációk, amelyeknek köszönhetően a hívek kicsiny csoportja eljuttatta őket a kritikátlan imádat csúcsaira. Az én szerepem csupán annyi, hogy ezeket a lebegő alakokat visszahozzam a földre. No de úgy látom, túl korán zártam le a kéziratot, mert íme, újabb szép akciót készít elő László atyánkfia: autonomista pártot készül alapítani. Közmondásos szerénysége viszont tiltja, hogy pártelnök legyen.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában”. Érdekes szerep, kíváncsian várom, mi lesz belőle. A kristálygömbben viszont csak egy lufit látok, nem a magasban, hanem a járda aszfaltján, cafatokban.
Milyen hatása van vagy lehet ennek a demitizálásnak az erdélyi kisebbség szempontjából?
Itt is megoszlanak a vélemények. Amikor 1993-ban Balogh Edgárról szerzettem egy őszinte írást, többen felszisszentek. Akkor arra biztattam Edgár atya védelmezőit, írják meg, miért nem jó, amit írtam, de senki sem tette. Hát akkor tessék elviselni, hogy valakinek nemcsak véleménye, hanem tolla is van.
Vannak, akik a „zászlóvivők” fontosságát hangsúlyozzák, de az én meglátásom szerint nem egy Bábel-díjas építésvezetőre van szükségünk, hanem tízezernyi hozzáértő pallérra, akik a saját helyükön fölényes biztonsággal oldják meg a felmerülő feladatokat. Az 1990-es kivándorlási hullám viszont komoly vérveszteséget jelentett, amit azóta sem lehetett pótolni.
Itt maradtunk „a Kárpát-medencei magyarság tiszteletbeli elnökével”, mint örökös zászlóvivővel, aki mögül viszont elfogyott a sereg. Úgy vélem, a dolgok ilyen állása mellett mégiscsak jogos a demitizálás. Tévedés ne essék, én nem kívánok seregeket vezetni, csupán annyit tehetek, hogy szólok: ez és ez a személy nem alkalmas zászlóvivőnek.
Ki hát akkor az erdélyi magyarság vezéralakja, aki mögé felsorakozhatnak a választópolgárok?
Én nem alakot, csupán egy vezéreszmét neveztem meg másfél évtizede: az össznemzeti okosodást, de senki sem figyelt rám. Elhiszem, mert a tanulás kiment a divatból. Véleményem szerint az univerzális nemzetstratégia egy ötbetűs szó: tudás. Tessék a japán példát követni.
Kuszálik Péter (1949, Kolozsvár)
Mérnök, bibliográfus, szerkesztő. 1973-ban diplomázott a Kolozsvári Műegyetem gépgyártás-technológia szakán, azóta Marosvásárhelyen él. 1990-ig a Metalotehnica gépgyár mérnöke, azóta volt már szabadúszó lexikonmunkatárs, sajtóbibliográfus és alapítványi adminisztrátor, 2001-től könyvkiadói szerkesztő. 1992-től van jelen a hazai sajtóban, meghívott publicistaként rovatai voltak a Népújságban, Krónikában, 1998–2005 között a Romániai Magyar Szóban.
Leveleskönyv című regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet pályázatán díjat nyert, sajtóbibliográfusi munkájáért Joseph Pulitzer Emlékdíjat kapott (2002). Könyvei közül: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 (1996, Teleki László Intézet, Bp.); Mörfi. Följegyzések a 20. század végéről (1996, Mentor); Mörfi újabb szövegei (1998, Pro-Print); Mörfi a köbön (1999, Pro-Print); A romániai magyar sajtó 1989 után (2001, Teleki László Intézet – Erdélyi Múzeum-Egyesület); A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (2001, Pro-Print); Kós Károly emlékkönyv (Mentor, 2003).
Térjünk vissza a kötet hősére. Milyen a viszonya Tőkés Lászlóval?
Egy iskolába jártunk Kolozsvárott, ő három vagy négy évvel utánam végzett. Két bátyját ismerem közelebbről, András – Marosvásárhely egyik legjobb fizikatanára – vett rá 1979-ben arra, hogy szakórákat vállaljak a Papiu Líceumban, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista rendszer egyik programjaként bevezették a középiskolákban is a magyar nyelvű szakmai oktatást.
Óriási haszna ennek a munkának az volt, hogy megtanultam a magyar műszaki nyelv gépgyártással foglalkozó fejezetét. Lászlóval nem volt semmilyen kapcsolatom, éveken keresztül írtam róla is a Morfondír rovatomban, róla meg a Reform Tömörülés rebellis ügyeiről, de közvetlen kapcsolatunk nem volt. Tőkés Lászlónak elismerem az érdemeit, de a politikai tevékenységét – sem úgy általában, sem részleteiben – nem tudom dicsérni, körülbelül erről szól az a szamizdat, amiről beszélünk.
Kiállna Tőkéssel egy nyilvános vitára?
Nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Ő kiváló prédikációkat tart és tüneményes sérelmi beadványokat fogalmaz, én csak egy sima pamfletíró vagyok. Ő lebilincselő szónok, én csak papír előtt tudom összehozni a mondanivalóm. Különben még nem volt rá példa, hogy valamely kritikusát vitára invitálta volna.
Bíróság elé viszont nem egy megtévedt bárányt idézett az eddigiekben. Az én kétszáz oldalas magánlevelem viszont nem bírósági ügy, legfennebb az újságíró-egyesület etikai bizottsága mondhat róla véleményt.
A kötetben több utalás esik a Szentírásra. Ön keresztény emberként vitatkozik Tőkéssel?
A politikai opcióm elvileg a kereszténydemokrata irányba húz, de inkább saját pártot alapítottam, a Mörfi Barátai Frakciót, de e kis tömörülés aktivitása nem éri utol az EMNT-ét. Írásomban néhai Ágoston Albert szokását követem, ő presbiterként olvasta a fejére László atyánkfiának azokat a bibliai igéket, amelyekről időközben megfeledkezett.
Hogyan látja a politika és az egyház viszonyát a 21. század eleji Erdélyben?
Évszázadokon át folyt a harc az egyház és a hatalom szétválasztására, kár lenne most ismét összemosni a kettőt. Tőkés példája igazolja a legszebben, mi lesz abból, ha a politikusok zsoltárokat idéznek a parlamentben, s a papok hirdetik az autonómiát.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

A forradalom szikrája
(részletek)
Kuszálik Péter
A romániai gengszterváltás körüli események – tova húsz év után is – újabb és újabb írásműveket inspirálnak. E korszakot négy hónapnyira becsülik (Temesvártól az 1990-es többpárti választásokig), de ebből én csupán a kezdetekre, különösképpen a forradalom szikrájára fókuszálok. Mert az roppant derék dolog, ha az ember fia hirtelen fölindulásból (vagy előre megfontolva) megtagadja, hogy kilakoltassák a temesvári lelkészlakásból, s ezzel valamely arányban hozzájáruljon a gengszterváltás nemes folyamatához, de a forrongás elmúltával dolgos esztendők következnek, melyekhez alaposság, szakmai tudás, kiegyensúlyozottság, józan értékítélet szükségeltetik.
A forradalmárok helyét átveszik a reformpolitikusok. Ez törvény. Mert az utca népe fel tudja ugyan borogatni a hatalom szekerét, de nem tud reformokat, alkotmányt szövegezni. A reformokat nem közfelkiáltással hagyatják jóvá egy népgyűlésen, ezervalahány ártatlan résztvevővel, más annak a módja. – A szerepek ki vannak osztva, s ki a szerepét nem tudja eljátszani, azt kifütyülik, leváltják, félreállítják. Nincsenek cáfolhatatlan bizonyítékaim a romániai gengszterváltás igazi történetéről, így magam is csak spekulálgatok a lehetséges változatok özönében. (...)
1989/90 fordulóján történt, ami történt, a vélemények különbözősége jegyében egymásnak ellentmondó írások születtek, kérem az olvasót, hogy írásomat is csak annak tekintse. E szamizdat csupán a jéghegy csúcsa! Az anyaggyűjtés során elsősorban a sajtóközleményekre alapoztam, s hol vannak még a titkosszolgálati források... (...)
Hálátlan dolog a ’nemzet nagyjairól’, a ’zászlóvivőkről’ terhelő adatokat közzétenni, de minden nemzetben annyi önbírálatnak is kell lennie, hogy hűvös elmével fogadja egy-egy demitizáló szöveggyűjtemény megjelenését. Darázsfészek, tudom. A Purgatórium is megszülte a maga vitácskáit, ám az olvasói vélemények döntő többsége elismerte, hogy azt „a kötetet meg kellett írni”, mert „ezekről az eseményekről nem tudtunk” és „szomorú dolog, de el kell fogadni”.
Egy korai figyelmeztetés
Szilágyi Aladár – azok után, hogy elolvasta Sáfrán István könyvét – nyílt levélben tette közzé a véleményét. (Kelet-Nyugat, 1990. febr. 22.) – Amit kifogásolt: a magyarországi újságíró túlzott gyorsasággal írta meg a könyvét, emiatt sok pontatlanságot tartalmaz, ugyanakkor Sz. A. nem ért egyet a kötet által képviselt eszmeiséggel sem.
Idézem: „A Tőkés Lászlóról írottak bizonyára helytállóak, hitelességüket a tiszteletes úr tudná igazolni. Csakhogy egy ellenvélemény – lehet, hogy előítélet – mocorog bennem. Mindaz, amit és ahogyan a magyarhoni és más külországi publicisták a ’Tőkés sztori’-ból gyártanak, nagyrészt a szenzációra épül, kísértetiesen emlékeztet a sztárcsinálás gyakorlatára. Évekkel ezelőtt sokat ártott nekünk a Nálatok kialakított Sütő-kultusz [nota bene: ez a levél a véres márciusi események előtt íródott]. Úgy hiszem, Sütő Andrásnak is... Számunkra ő a primus inter pares az erdélyi írói rendben.
De alakját egyoldalúan és túlságosan felnagyították, s így árnyékát is megnövelték, mely sokáig rávetült az erdélyi magyar irodalomra, s ezáltal sok, jobb sorsra érdemes életmű maradt számotokra részleges vagy teljes homályban. Ne tegyétek ugyanezt Tőkés Lászlóval! Emberi nagyságát, bátorságát, karizmatikus egyéniségét valóban csodáljuk, de minden esztendőnek megvoltak a maga mártírjai mifelénk.” (Sz. A. több példát is ad, 1958-cal kezdődően.)
Két példát idéznék a kötet lapjairól:
„Ez a könyv a 20. század egyik legnagyobb eseményének a krónikája egy református erdélyi magyar pap szavaiból felépítve. (...) Ez az ember Krisztus édestestvére! Nagy hatalmat adott Néki az Úr! Ő küldte. Nemcsak Nekünk, hanem Közénk!” (Végh Antal fülszövege; Sáfrán: borító.)
„Tőkés László az első nem-mel, amit a temploma szószékéről kimondott, megdöntötte Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúráját. Nem egyedül, [hanem] a hívekkel együtt, azokkal a magyarokkal és románokkal, akik mindent kockáztatva kiálltak az igazságért.” (Bertha Bulcsu előszava; Sáfrán: 7.) – Nosza! Itt van Krisztus kisöccse, akinek egyetlen szavába került megdönteni a diktátor hatalmát... Ki a Szentírást ismeri, tudja, hogy Krisztus nem diktátorok megdöntésére használta az Úrtól kapott hatalmát. Értem én, hogy egy jó reklámszöveggel a matrachulladékot is dohányként lehet eladni, de pusztán kereskedelmi megokolásból nem kellene ekkora jelzőket akasztani László barátunk nyakába. Nem szabad a Messiás-tudatot erősíteni egy mezítlábas halandóban, mert számtalan mellékhatást eredményez.
S hogy ez az idejekorán kimondott jámbor óhaj nem talált meghalló értelemre, azt n számú idézettel tudnám igazolni. Sokan még ma is istenként tekintenek a lelkészre, holott ő n+1 esetben igazolta, hogy csak egy gyarló ember, nem Messiás.
Szilágyi Aladár 1990 februárjában a személyi kultusz átkaira figyelmeztetett, de már elkésett vele. A temesvári segédlelkész már 1989 nyarától VIP-nek számított (...) s ez a VIP-árnyék – minden átkával és áldásával – azóta is rávetül az életére, karrierjére.
Őszintén kívánom: óvja meg őt a Megváltó a sztárok csúfos bukásától! Új Magyar Szó (Bukarest)

Megbuktatná az ellenzék a kormányt az oktatási törvény elfogadása miatt
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a PSD és a PNL a Boc-kabinet ellen, amiért ez felelősségvállalással fogadta el az oktatási törvényt. A 22 oldalas indítvány címe Nemzeti oktatási törvény, az oktatás- és románság-ellenes törvény. Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök szerint csekély annak az esélye, hogy a kormány megbukjon. Ecaterina Andronescu PSD alelnök elmondta, a bizalmatlansági indítványban tartalmi kifogásokat is megfogalmazott az ellenzék. Rámutatott, a benyújtók szerint az oktatási törvény tanügyirendszer-ellenes. Úgy gondolják, hogy bizonyos cikkelyek alkotmányellenesek. (realitatea)
Transindex.ro

Tőkés Szili segítségét kéri
Tőkés László arra kérte Szili Katalint, segítsen abban, hogy a romániai magyar politikai szervezetek közös nevezőre jussanak, és ott is megvalósulhasson a nemzeti együttműködés, összefogás.
Az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke erről a Szociális Unió elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután egyeztetést folytattak pénteken a Parlamentben.
Szili Katalin elmondta, a megbeszélésen ismertette Tőkés Lászlóval a nemrég megalakult Szociális Unió törekvéseit, beszéltek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) jövőjéről, illetve a felkészülésről a 2012-es romániai parlamenti választásokra.
Az Országgyűlés volt elnöke szerint a KMKF várhatóan még az idén összeülhet, és a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívása után is folytatja munkáját.
Tőkés László a sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a KMKF eddigi tevékenységéről, amely álláspontja szerint az együttműködés kiváló példája és komoly "nemzetpolitikai fegyvertény". A romániai magyar politikus bátornak tartja Szili Katalin lépését, amellyel megalakította az új baloldali pártot.
A határon túliak szavazati jogával kapcsolatos kérdésre a volt házelnök közölte, ezt nem szabad leegyszerűsíteni. Mint mondta: előbb más, az államberendezkedésre vonatkozó kérdéseket kell a helyére tenni. Példaként említette a parlamenti kamarák számát, a kisebbségek országgyűlési képviseletét, a kötelezettségek, illetve a jogok arányait, valamint azt, meddig tartozik felelősséggel az állam a polgáraiért.
Tőkés László ezt annyival egészítette ki, nem tudják egyelőre azt sem, hogy a határon túl élők magyarországi, vagy magyar pártokra szavazhatnak majd. Úgy fogalmazott, nem kell félni a határon túliak szavazati jogának lehetőségétől, mert egyik párt sem tud "évtizedekre bebetonozott szavazatokat vásárolni, mivel a határon túli magyarok nem birkák".
Szili Katalin szintén kérdésre válaszolva jelezte, a Szociális Unió részt kíván venni az alkotmány-előkészítési folyamatban, és lesz erre vonatkozóan saját javaslatuk is. MTI

Az erdélyi tudomány kötetei
Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) több tudományos kötetét ismertették tegnap este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A rendezvényen jelen volt az EME korábbi elnöke, Egyed Ákos akadémikus is. Vargha Mihály múzeumigazgató az EME és a Székely Nemzeti Múzeum közötti kapcsolat folytonosságát említve köszöntötte a kolozsvári vendégeket: Egyed Ákos mellett Sipos Gábor történészt, az EME új elnökét és W. Kovács András tudományos főmunkatársat. Fórumot kell biztosítani ezeknek az igen szűk rétegnek szóló könyveknek — vélekedett Vargha. Sipos Gábor jubileumiként emlegette az igényes kiadású könyveket, azok az EME tavalyi, 150. évfordulója alkalmával láttak napvilágot, ő maga azokról beszélt, melyek az EME kiemelkedő személyiségeit, illetve gyűjteményeit ismertetik. Egyed Ákos két kötetről szólt, mindkettő gróf Mikó Imréhez, Erdély Széchenyijéhez kötődik. Egyik, felhívásait és beszédeit tartalmazva, tükrözi az ,,ő nagy koncepcióját”, miszerint az erdélyi magyarság számára fontos az intézmények alapítása, azok éltetése. Felidézte az EME 1859-es alapítása idején időszerű nemzetiségi és politikai alapelvet, melynek értelmében minden erdélyi nemzetnek létre kellett hoznia a maga intézményrendszerét. ,,Mai körülmények között legalább annyira fontos a nyelv és a hagyomány kérdése, mint annak idején volt, ehhez az alapelvhez az EME hűséges maradt” — hangsúlyozta Egyed Ákos.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hónap könyve a Teleki Tékában
A Teleki Téka polcain sorakozó értékes és híres kötetek mellett számos olyan munka is megtalálható, amely – annak ellenére, hogy megjelenésének időszakában több-kevesebb sikert könyvelhetett el – a mai laikus közönség számára nem ismert. „A hónap könyve” sorozat célja egy képzeletbeli tárlóba helyezni néhány ilyen kötetet, olyan munkákat, amelyek magyar szerzőinek kerek(ebb) évfordulója van az illető hónapban.
Október hónap könyve széki Teleki József Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata.
*
Széki Teleki József (1790-1855) október 24-én született Pesten, szülei Teleki László és Teleki Mária. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban kezdi, később a pesti jogi egyetem hallgatója lesz, majd 1812-től Göttingenben tanul. Élete során több közfunkciót is viselt: 1824-ben királyi táblabíró, 1827-ben csanádi, majd 1830-ban szabolcsi főispán. Ebben az időszakban már tevékeny részt vállal a magyar tudományos életben is. Fontos szerepet játszik a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, ezért is választják őt 1830-ban az intézmény első elnökévé. Az Akadémia szakszerű működését jelentős anyagi támogatással próbálja biztosítani, a saját könyvtárát is a tudós társaságnak hagyja. 1840-ben koronaőr, 1842-1848 között pedig Erdély kormányzója. A forradalom után visszavonul és a tudományos munkának szenteli magát.
Politikai és kulturális tevékenysége mellett Teleki József több tudományos munkát is megjelentetett. Nyelvészettel foglalkozó első írásai: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólások által, illetve Javaslat a magyar nyelv teljes szótára ügyében felkeltették a kortársak figyelmét is.
Fő műve a Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata. A cím nem egy családtörténetet takar; a szerző szándéka a Hunyadi kori Magyarország történetének feldolgozása. Azért választotta ezt a korszakot, mivel szerinte a magyar történelem egyik legérdekesebb és legfényesebb időszaka volt. Munkáját 12 kötetesre tervezte, viszont haláláig csak öt kötet készült el, ezeket 1852-1855 között publikálja Pesten. A tárgyalt időszak (1438-1490) történéseit részletesen ismerteti, évekre lebontva. Törekedett arra, hogy minél teljesebb képet nyújtson a korszakról, ezért igyekezett felkutatni minden lehetséges forrásdokumentumot. Nemcsak politikai eseményekről tárgyal, hanem társadalmi folyamatokat is elemez.
A könyvsorozatból származó bevételt az Akadémiának ajánlja fel, az intézmény gondoskodik a sorozat befejezéséről is. A Hunyadiak kora Magyarországon nagy értékét az adja, hogy módszertanilag meghaladja korát. Gróf Teleki József számos érdekes adatot bocsát az erdélyi helytörténet iránt érdeklődők rendelkezésére; olyan tudományos igénnyel megírt, alaposan dokumentált munkát hoz létre, amelyet mind a történelem iránt érdeklődő olvasó, mind a szakember sikerrel forgathat.
Csillón surrant a Nyárád...
Berde Mária verséből, a Nyárádmenti álomból származik e fél sor. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb Erdély – Székelyföld könyvének hátsó borítójáról emeltem ki. A kiadvány a szerzők azonos című sorozatának 31. kötete, a történelmi Marosszék 5. honismereti albuma. Az Alsó-Nyárád vidéke, a sokak által „Murokországként” ismert és kedvelt tájegység tündököl benne. A fotós Váradi Péter Pál 2004 és 2010 között rögzítette kamerájával a Nyárádszereda és Nyárádtő közötti, sokszor megénekelt, kincsekkel telített tájat. A hagyományőrző, marasztaló vidéket, e sajátos vonzerejű kistérség 36 települését bemutató szöveget ezúttal is Lőwey Lilla írta, válogatta. Múltidéző próza, krónikás korrajzrészlet, drámai és lírai irodalmi szemelvény, mai valóságot megszólaltató útleírás is bőven van benne, a legbeszédesebb azonban most is a szebbnél szebb képek halmaza.
Mi, akik itt vagyunk itthon e szűkebb pátriában, jól ismerjük a vidéket, az album mégis sok újdonsággal, különlegességgel képes meglepni. Hogyne tudná elbűvölni azokat, akik e kötet révén találkoznak vele először! Életre szóló élményt tudott nyújtani e vidék az itt születetteknek, lélekben nyárádmentivé tudta változtatni a dolgozni ide érkezetteket, visszaszólított mindenkit, aki egyszer is járt ezen a szelíd, mégis varázsos tájon. „Közép- és Alsó-Nyárád vidéke nemcsak gazdasági, hanem szellemi értékekkel is hozzájárult az erdélyi magyarság kincseinek gyarapításához – írja előszavában Balás Árpád földrajztanár. – Erre figyelt fel sok néprajztudós és a népdalgyűjtő Bartók Béla is, aki itt több tucat dallamot jegyzett le. E kis tájegység hírnevét öregbítette Backamadarasi Kiss Gergely tudós professzor, Szentiváni Mihály szépíró, politikus, Nyárádi Erazmus Gyula botanikus, Ferenczy Júlia festőművész, Gagyi László író, Benkő Samu Bolyai- kutató, Bálint Károly szobrászművész és még sokan mások, akik Reményik Sándorral együtt vallották a Nyárádmente népének hitvallását: ...alkalmazkodva, de meg nem alkudva akarunk békés építőmunkával megmaradni örökre magyarnak ezen a földön.”
A fotóalbummal a közeljövőben a szerzők, szerkesztők bemutatkozó körúton vesznek részt. November 9-én délután 5 órakor a nyárádszeredai művelődési házban, majd az egymást követő napokon Marosvásárhelyen, Szovátán, Backamadarason, Nyárádszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön találkoznak az érdeklődő közönséggel.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest

Boldoggá avatták Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt Nagyváradon
Boldoggá avatták Bogdánffy Szilárd egykori vértanú püspököt október 30-án Nagyváradon a partiumi város székesegyházában tartott ünnepi mise keretében.
A szertartáson Böcskei László nagyváradi megyéspüspök kérte Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását, majd ismertették a vértanú püspök életútjának főbb mozzanatait. Ezt követően Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa felolvasta a boldoggá avatásról szóló apostoli levelet. Ebben XVI. Benedek pápa kifejti, hogy Bogdánffyt ezentúl boldognak tisztelhetjük, és ünnepe megtartható minden év október 3-án. Ezt követően került sor az új boldog arcképének leleplezésére.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentbeszédében kifejtette: Közép-Kelet-Európában Bogdánffy Szilárd személyisége és vértanúsága arra tanít, hogy minden mártíriumnak van előtörténete, ugyanis a szorgalmas diák, a minden egyházi megbízatását szívesen elvállaló papnövendék és fiatal pap, aki nem bizakodik el, nem könnyelműsködik, nem lázad fel a rá záporozó sokféle feladat ellen, a kegyelem rendjében érett meg lassan a vértanúságra.
Bogdánffy Szilárd boldoggá avatása - mondta Erdő - megtöri az évtizedek hallgatásának csendjét, a liturgia fenségével és titokzatos erejével indítja el azok hosszú sorának nyilvános tiszteletét, akik vértanúként vagy hitvallóként szenvedés árán is helytálltak Krisztus és az egyház igazságáért. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon is csak egy éve emelték oltárra Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspököt, elsőként a korszak katolikus mártírjai közül. Felidézte a prímás azt is, hogy Bogdánffyt másfél hónappal püspökké szentelése után már letartóztatták. Különböző börtönökben kegyetlen kínzásokat szenvedett, kőbányában, ólombányában dolgozott, akárcsak az ókeresztény kor vértanúi - mondta a bíboros, aki szerint Szilárd püspök vértanúsága „a remény forrása számunkra”. Mint mondta, szenvedésével és halálával igazolta, hogy olyan örömre, olyan boldogságra kaptunk hivatást, ami nagyobb, mint ez a földi élet.
A szertartáson képviseltette magát az ortodox egyház is, és jelen volt többek között Tőkés László volt református püspök is, az Európai Parlament alelnöke.
Bogdánffy Szilárd a volt kommunista diktatúra romániai vértanúi közül az első, akit a katolikus egyház boldoggá avat. 1934-ben szentelték pappá, a második világháború idején számos zsidó üldözöttet mentett meg Nagyváradon. A nagyenyedi fegyházban tüdőgyulladást kapott, és 1953. október 2-án halt meg. Magyar Rádió

1956 és következményei Romániában
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer” irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus”-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista” Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit. A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése. A romániai ’56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak” a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok” szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán” elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi” tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek”, a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk” idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel” sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás” középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről” és „kívülről” érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott” az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal”) szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása”). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”).
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta” emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Stefano Bottoni, Transindex.ro

Új főszerkesztője van a Háromszék napilapnak
Farcádi Botond megújulást ígér
Miután szeptember 30-án írásban nyújtotta be felmondását Farkas Árpád költő, publicista, aki tizennyolc évig töltötte be a főszerkesztői tisztségét, október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén ismét lemondott. A szavazati joggal rendelkező harminc munkatársnak titkos szavazással kellett döntenie, hogy a két jelölt – Farcádi Botond és Csinta Sámuel – közül ki legyen Farkas Árpád utódja a főszerkesztői székben.
Miután a két főszerkesztőjelölt ismertette jövőbeli terveit az október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén, a titkos szavazás nyomán Farcádi Botond tizenkilenc, Csinta Sámuel pedig tizenegy szavazatot kapott. Szombaton a részvényesek közgyűlésén a jelen levő tizenhárom tulajdonos közül tizenketten Farcádi Botond mellett voksoltak, neki szavaztak bizalmat.
A 27 éves Farcádi Botond, miután két esztendeig a Krónika országos napilapnál dolgozott, 2007-ben került a Háromszékhez, ahol ez év elején főszerkesztő-helyettes lett. Elmondása szerint nem a becsvágy, a karrierizmus, a törtetés, a pénz vezérelte arra, hogy jelöltesse magát, hanem a kötelesség, a bizonyítás vágya. Nagy felelősséggel járó tisztségét kihívásnak, esélynek tartja, hiszen tiszta a múltja, nincs semmilyen pártos vagy szervezeti elkötelezettsége.
Az új főszerkesztő a napilap függetlenségének a megőrzését, folytonosságát és ugyanakkor megújulását ígéri. A főszerkesztő-helyettes megválasztásáról a szerkesztőségi közgyűlés november folyamán dönt.
IOCHOM ZSOLT, Székelyhon.ro

Gyertyák Kiss Edének
Egy boroszlánfához rögzített kopjafa, és egy újrafaragásra váró, elhasadt táblácska jelzi, hogy Kiss Ede őrmester a csíkszentimrei temetőben pihen. Sok elesett honvédétől eltérően, sírjára minden esztendőben virág kerül, és gyertyát gyújtanak érte.
A falubeliek azt mondják, nem tudják, hogy ki volt Kiss Ede. Állítólag Aklostetőn sebesült meg, s Csíkszentimrén hunyt el. Ennyit tud róla sírjának gondozója, a hófehér hajú, nyolcvanegyedik éves Poszti Regina is. „Az uram harminc éve, a fiam több mint egy éve halt meg. Az uram szüleinek a sírja ott van a honvédé mellett, s így régóta én gondozom. – magyarázza Regina néni. – Ahogy tudtam, ősszel árvácskát, máskor is valamilyen virágot raktam rea. Egy öregembert megkértem, hogy hozzon keretet. A kopjafa ki volt rothadva, azt kikötöztem, hogy legalább maradjon meg. Nem tudja senki, ki állította, pedig sokan érdeklődtek, próbáltak utánajárni, hogy vannak-e hozzátartozói. Csathó Andrásné is mondta, hogy érdeklődtek, de nem jutottak semmire.”
Az elhasadt táblácskát a sír gondozója László Józsefnek adta oda, akinek szándékában áll újrafaragni (László József hívta fel figyelmünket a honvédsírra is).
Ki volt Kiss Ede?
„Kiss Ede/ őrmester/ A hazáért 1917/ Aklostető/ A magyar nemzet kegyeletibe 1945. május 30.” – ez a felirat állt a hasadt táblácskán. Megpróbáltunk utánanézni az adatoknak. Amint megtudtuk, a Hadtörténi Intézet és Múzeum - Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartásaiban Kiss Ede őrmester nem szerepel. Aklos környékén 1944. augusztus 30-a körül zajlottak a harcok, így esetleg az is elképzelhető, hogy a táblán téves adatok szerepelnek.
Ők is a mi halottaink
Dr. Szőts Dániel adatai szerint az 1944. augusztus 26. és szeptember 11-e közötti harcokban vidékünkön kb. 2000 magyar katona halt meg.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartása a történelmi Magyarország területén elhunyt 42000 magyar katona és munkaszolgálatos nevét tartalmazza, akiknek temetési helyéről és halálának körülményeiről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár adatokkal rendelkezik. “Az összes, mindenre kiterjedő kísérlet ellenére több ezerre tehető azon hősi halottak száma, akik beazonosítását nem lehet elvégezni – véli Dr. Bús János hadtörténész. Ők a háború ismeretlen halottai maradnak, akiket feltehetően eltűntként tartanak nyilván.”
Az ismeretlen Kiss Ede sírján minden esztendőben gyertyák égnek, s vele együtt sok csíki faluban gyújtanak gyertyát ilyenkor mindazokért a honvédekért, akik nálunk találtak végső nyugodalmat, s egyben a háborúk és forradalmak azon csíki halottjaiért, akik idegen földben nyugszanak.
Daczó Katalin, Székelyhon.ro

A vértanúk vére magvetés
Nagyvárad – Szombaton a székesegyházi Bazilikában Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregáció prefektusa felolvasta XVI. Benedek pápa apostoli levelét, s ezzel a boldogok sorába iktatta Isten szolgája dr. Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros pontifikálta.
Hatalmas, több ezres tömeg gyűlt össze október 30-án a nagyváradi székesegyházi Bazilikában és környéken, hogy jelen azon a rendkivüli rendezvényen, melyen a római katolikus egyház példaképet és közbenjárót állított a világ elé Isten szolgája dr. Bogdánffy Szilárd vértanú püspök személyében. Váradon utoljára Szent László király szentté avatását ünnepelték őseink 1192. február 2-án, tehát több mint nyolcszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ilyen történelmi eseménynek lehessen tanúja erdélyi magyarságunk, illetve a katolikus közösség. Zarándokseregek érkeztek az elmúlt hétvégén a megyeközpontba nem csupán a Partiumból és Erdélyből, hanem többek közt Szerbiából, Magyarországról, Ausztriából, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából is. Ráhangolódásképpen 10 órától Mons. Fodor József általános helynök ismertette dr. Bogdánffy Szilárd életét és tevékenységét. Annak érdekében, hogy a lelkületéről képet alkothassanak az egybegyűltek, azokból a liturgikus írásaiból idézett, melyek 1935-36-ban a Szív és az Apostol folyóirat hasábjain nyomtatásban megjelentek.
Félszáz püspök
Az ünnepi szentmise a főpapság bevonulásával 11 órakor kezdődött, majd Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. A körülbelül húsz percig tartó boldoggá avatási szertartás során Őeminenciája Angelo Amato újonnan kinevezett bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregáció prefektusa felolvasta XVI. Benedek pápa apostoli levelelét, s ezzel a boldogok sorába iktatta Bogdánffy Szilárdot. Felemelő pillanat volt, amikor a ceremónia csúcspontjaként lehullt a lepel a vértanú püspököt ábrázoló képről, majd Beethoven: Laudate című szerzeménye csendült fel a Bazilika Ének- és Zenekarának előadásában.
A szentmisét csaknem félszáz püspök és több száz pap koncelebrálásával Őminenciája Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke pontifikálta. A szentáldozás után Kovács Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója olvasta fel a Szentatya magyar nyelvre fordított üzenetét. A két fél órás szertartás a pápai és magyar himnusszal, majd a kivonulási énekkel (Handel: Halleluja) zárult.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Antonescu-kultusz a marosvásárhelyi iskolában?
?Az 1991-ben kiadott Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet ékesíti a marosvásárhelyi Serafim Duicu kéttagozatos általános iskola vitrinjét. A kötet – borítóján a háborús bűnös marsall portréjával – a főbejárattal szemben álló kirakat közepén kapott helyet. Radu Botez iskolaigazgató azzal mentegetőzött, hogy a könyv az iskola névadójának munkásságát képezi, ráadásul a vitrint így „örökölte” elődjétől. Dumitru Matei főtanfelügyelő a Krónikának megígérte, hogy eltávolíttatja az iskolából a Duicu özvegye által adományozott kötetet. Ion Antonescu és a Vasgárda népszerűsítése a fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet előírásaiba ütközik.
Miután a legtöbb településen a hatóságok alkalmazkodtak a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelethez és eltávolították a háborús bűnösöknek emléket állító szobrokat és emléktáblákat, megváltoztatták az utcák, terek és intézmények nevét, Marosvásárhely egyik általános iskolájában előkelő helyen, a főbejárattal szemben elhelyezett vitrinben díszeleg a Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet – tudósít a Krónika.ro. A háborús bűnösnek nyilvánított marsall könyvborítóra nyomtatott képe az erdélyi román történelem kiemelkedő személyiségei, Gheorghe Şincai, Petru Maior, Alexandru Papiu Ilarian, Octavian Goga társaságában tekint a belépőre.
A kötet közel húsz évvel ezelőtt, Serafim Duicu irodalmár és közíró és az iskola későbbi névadójának tollából, a Rom-Edition Kiadóházban látott napvilágot. Szerzője, aki az 1990-es évek elején mind a közéletben, mind a helyi Cuvântul Liber napilapban számtalanszor tett tanúbizonyságot nacionalista eszméiről, tisztára mossa Ion Antonescut, akit nemzeti hősként állít be. Ezelőtt tizennégy évvel bekövetkezett haláláig Duicu számos kisebbségellenes cikket írt, Maros megye művelődési főfelügyelőjeként pedig nemcsak a magyarokat, hanem az európai gondolkodású románokat is megpróbálta lejáratni, vagy legalábbis háttérbe szorítani. Halála után előbb iskolát, majd – az RMDSZ-tanácsosok döntő szavazataival – utcát neveztek el róla Marosvásárhelyen.
A gyerekeket nem zavarja
A Bodoni utcai iskola folyosóin a gyerekek, pillantást sem vetve a vitrinre, rohangálnak az épület egyik végéből a másikba. Amikor a Krónika újságírója találomra egyikükre rákérdezett, hogy tudja-e, ki az a katonatiszt, akiről könyvet írtak, képe meg ott díszeleg a borítón, nemet int. Aztán, hogy ne tűnjön teljesen tudatlannak, kiböki, hogy „biztos valami hős”. Elmondja, hogy ő a román tagozat hatodikosa, szereti nézni az akciófilmeket, de eddig egyikben sem látta Antonescut. Társa viszont magabiztosan állítja, hogy „egy nemzeti hős, akivel Románia megnyerte a második világháborút”.
Egy náluk valamivel nagyobb magyar fiú is a világégéshez kapcsolja Antonescu nevét. „Valamit hallottam róla, hogy állítólag Hitlerrel meg Horthyval együtt vívták a világháborút. A nagytatám mesélte, hogy nagyon sok zsidó életéért felelős. De egyszer az egyik román katona- vagy rendőrtiszt szomszédunk azt mondta, hogy ebből semmi sem igaz, a zsidókat csak a németek meg a magyarok ölték. Ezek után fogalmam sincs, hová tegyem ezt az embert” – mondja a tizenhárom éves fiú, megvallva: eddig meg sem fordult a fejében, hogy Romániának is vannak háborús bűnösei.
Az illetékesek csak csodálkoznak
Radu Botez iskolaigazgató szerint a Ion Antonescu şi Garda de fier című kötet eddig nem keltette fel senkinek a figyelmét, alulírott az első, aki szóvá teszi. „Félreértés ne essék, mi nem Antonescunak szeretnénk emléket állítani. A vitrinbe iskolánk névadója munkái kerültek, azok a könyvek, amelyeket Serafim Duicu özvegye adományozott nekünk. Ha valakit zavar – és valóban zavarhat is –, minden további nélkül kivehetjük onnan” – fejtette ki a Krónikának az igazgató. Mentségül Botez hozzáfűzte, a könyv sokkal régebbről ott van, mint amennyi ideje ő vezeti az iskolát, és megígérte, hogy hamarosan ő is elolvassa.
A Krónika.ro kérdésére, hogy mi a véleménye a kiállított tárgyról, Dumitru Matei főtanfelügyelő is meglepődésének adott hangot. Kijelentette: nem tudott arról, hogy a kötet ki van állítva, de utánanéz a történteknek és eltávolíttatja onnan. „Egyértelmű: egy ilyen kötetnek nincs mit keresnie az iskola vitrinjében” – szögezte le a főtanfelügyelő, megköszönve az értesítést.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Magyar iskolát eredményezhet az összefogás Szalontán

Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség már jóváhagyta, hogy Szalontán a következő tanévtől önálló, I.–XII. osztályos magyar iskola kezdjen működni. Az engedélyek most a szaktárcánál várnak aláírásra. Helyi illetékeseknél érdeklődtünk az ügy részleteiről.
Szalontán jelenleg három tanintézmény működik: az Arany János nevét viselő általános iskola, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnázium, illetve egy mezőgazdasági szakiskola. Valamennyi vegyes tannyelvű, és az új iskola létesítésével a vegyes iskolák szétválasztásáról beszélhetünk, fogalmazott Török László polgármester, a helyi RMDSZ elnöke. A szalontai magyarság egy „szigetet” képez a környező román ajkú települések között. A városban az általános iskola tekintetében tartják a létszámot, ám a középiskolában már megkétszereződik a román anyanyelvű diákok száma, mivel a környékről is bemennek a tanulók a városba. Ebben a helyzetben hiába van a magyarság57%–os többségben városi szinten, az iskolában más a helyzet, ahogyan az elöljáró fogalmazott, csorbul az érdekvédelem a tanári kar és az iskolaszék összetételében is. Török László idézte a Nagyváradi Egyetem professzorának, Adrian Hatoşnak szociológiai tanulmányát, miszerint a gyerekek szocializációjában meghatározó tényező a kisebbségben való lét, ez rányomja bélyegét a további életükre. A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, a magyar diákokat és pedagógusokat „egyenrangusítani” kell, utóbbik szakmai tudásukat is jobban kibontakoztathatják majd, vélte az elöljáró, hozzátéve: „nagyon jó nevelőink vannak, akik most a rendszer hálójában sínylődnek”.
Mint minden válás…
Szemes Sándor mint szülő, és mint a képviselő–testület RMDSZ–frakciójának vezetője mondta el, hogy mint az egykori nagyváradi Al.Moghioroş Liceum (ma Ady) végzettje tudja, tartást ad az embernek, ha magyar iskolában végezheti tanulmányait. A Helyi Tanács a román tanácsosok beleegyező szavazataival adta elvi jóváhagyását az iskola létrehozásához, mondta el a frakcióvezető.
Az iskola szétválasztása – mint minden válás – fájdalmas lesz, fejtette ki Fábián Boglárka. Az Arany János Főgimnázium aligazgatója úgy véli, ha lesz vita, akkor azt az épületek elosztása fogja okozni. A létesülő Arany János Iskolacsoportnak (a főgimnáziumi rangot a megmaradó iskola örökli) 40 tanteremre lesz szüksége, emellett a kiegészítő (pl. laboratóriumok) helyiségekre. A gyereklétszám az előre látható 3–4 évben biztosan nem fog csökkeni, sőt, növekedés várható, ha sikerül bentlakással „bevonzani” a környék magyar, tanulmányait egyébként román osztályban folytató diákjait. Az iskola érdekében 3025aláírást is gyűjtöttek, a napokban pedig egy gyűlést tartottak a szülők és pedagógusok részvételével, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. A két és fél órás fórumot így összegezte az aligazgatónő: a nevelés és oktatás témájában egy felé nézünk, csak nem mindenkivel látjuk ugyanazt.
Sajátos szellemiséget
A szalontai RMDSZ és a városvezetés a református egyházzal együtt kívánja ma már létrehozni az iskolát, úgy, hogy az egyházé volt az első lépés. Arra jutottak, hogy az egyházi iskola magában nem érne célt, gyengülne a magyar jelenlét a megmaradó állami iskolában, ezután döntöttek az összefogás mellett. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka 39 évig állt a katedra mellett, és úgy gondolja, hogy a román tagozat előnyben van a vegyes iskolában. Azt is elmondta, hogy több kollégája nem ért egyet a szétválással, ez szerinte „kenyérkérdés”, mert félnek, csökkenhet az óraszámuk. Szerinte szakítani kell a túlzottan liberális szemléletű iskolarendszerrel, ahol „divat” lett, hogy nem kell tanulni, sem viselkedni. Ezzel ellentétben az eredményes munkához fegyelem kell, a nevelés pedig nem fér össze az úgynevezett „ideológiamentes” felfogással. A reformátusságot senkire nem kényszerítik rá, ellenben a törvényes előírásokat betartva egy sajátos szellemiségetalakítanak ki, melyben nem csak a diákokat, de a fiatal pedagógusokat is lehet „nevelni”, fejtette ki Bődi Kálmán.
Megértő lelkülettel
Az egykori református vegyes iskolát 1846–1847–ben építették, Arany János jegyzősége idején, és 1948–ban államosították, mondta el Mikló Ferenc tiszteletes. Az épületben időközben is iskola működött, mely sportpályával tornateremmel bővült. Az egyház 2007márciusában kapta vissza, jelentős felújítást hajtott végre, de bérleti díj ellenében továbbra iskola működik benne. A presbitérium 2009–ben határozta el, hogy az épületébenvisszaállítja a református iskolát egy első osztály indításával, ami aztán 2012–ig minden évfolyamra kiterjed. Már idén tavasszal, a beiratkozásokkor kiderült, két osztályra való jelentkező is lesz. A Tanfelügyelőség illetékese megfelelőnek tartotta a körülményeket, ellenben a városban kialakult az a vélemény, hogy a református iskolával „megosztják” a helyi magyarságot. Ezt követően indult meg az egyeztetés az RMDSZ–szel. Mikló Ferenc felsorolta, milyen feltételekkel vállalták az együttműködést: az iskolába vallástól és akár nemzetiségtől függetlenül is bármilyen gyerek járhat, de ott „református szellemiség” kell uralkodjon; a nevelést a „megértő lelkület, a gyerek és a szülő felé fordulás” kell jellemezze; havonta legyen családnap; hangsúlyt kap a román nyelv és irodalom oktatása; legyen zenei (néptánc, népdal, hangszeres) képzés és sportolási (ide értve a túrázást is) lehetőség; a református egyházközség tesz javaslatot az igazgató személyére. Az iskolában – mint az élet gyökere – a hit, az erkölcs és a szorgalom kell főszerepet kapjon, fejtette ki Mikló Ferenc szalontai lelkész, a Bihari Egyházmegye esperese.
Aláírásra várva
Érdekesség, hogy Arany János nevét többször felvették, majd „elvesztették” szalontai iskolák. Legutóbb, 2007–ben már a 7. névadásra került sor az idők folyamán, akkor a főgimnáziumra tehették ki a névtáblát. Mint arról beszámoltunk, a margittai Horváth János Iskolacsoport nemrégiben kapta meg a tanügyminisztériumi jóváhagyást arra, hogy a következő tanévtől megkezdhesse működését. Hasonlóra vár pillanatnyilag a szalontai Arany János Iskolacsoport. erdon.ro

Az RMDSZ nem fogadhatta el, hogy ismét elakadjon az oktatási törvény
Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter kedden Csíkszeredában elmondta: az RMDSZ nem fogadhatta el, hogy az oktatási törvény ismét elakadjon. Ugyanakkor felháborítónak minősítette a PSD egyes honatyáinak érvelé- sét a bizalmatlansági indítvány benyújtása után.
Sajtótájékoztatóján Kelemen elmondta: sze- rinte ebben az időszakban szolidaritásra van szükség a kormánykoalícióban a reformok folyatása érdekében.
„Az ellenzék alkotmányos joga, hogy bizal- matlansági indítványt nyújtson be. De a bizalmatlansági indítvány után a Szociálde- mokrata Párt (PSD) egyes erdélyi honatyái által felhozott érvek egyenesen felháborítóak, hiszen ők románellenes, nemzetellenes törvényről beszélnek. Van még olyan ellenzéki honatya, aki a ’90-es évek elejére térne vissza, vagy inkább a tizenkilencedik századba. Ez nem lehetséges. A bizalmatlansági indítvány megszavazására nincs esély, az nem megy át”, szögezte le Kelemen Hunor.
Szerinte az oktatási törvény kapcsán benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájára jövő héten kerül sor. „Meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróság is úgy dönt, a felelősségvállalás alkotmányos, szerintünk semmi alaptörvénybe ütköző dolog nincs ebben. Azok, akik nem támogatják a törvényt, azt bírálják, hogy anyanyelven oktatják majd a földrajzot és a történelmet, a román nyelvet pedig különleges tankönyvek alapján tanítják a kisebbségen tanulóknak. Nem komoly érvek ezek, hanem nacionalista érvek, amelyek a múltat idézik fel”, fejtette ki a kulturális miniszter.
Kelemen Hunor azt kérdezte az oktatási törvény bizonyos részeit bíráló ellenzéki képviselőktől, hogy „hol voltak tavaly, amikor a kormányon levő Szociáldemokrata Párt elfogadta ezeket a javaslatokat, amikor a tanügyi tárcát a PSD-s Andronescu miniszter asszony vezette?”.
Majd hozzáfűzte, „vajon a PSD akkor volt őszinte, vagy most az?”.
Mihail Hărdău, a szenátus tanügyi bizottságának elnöke bejelentette: az általa vezetett bizottság az oktatási törvényre vonatkozó minden tevékenységet megszakított, így a jelentés befejezésének határidejére vonatkozó összes kijelentés érvényét vesztette, és csak politikai képzelgések kategóriájába tartozik már.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a PSD újabb bizalmatlansági indítványt nyújtott be, miután a kormány felelősséget vállalt az oktatási törvényért. A 22 oldalas dokumentumot 137 parlamenti képviselő írta alá.
A parlament házbizottságai az elkövetkezendőkben döntenek a bizalmatlansági indítvány megvitatásának ütemtervéről.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma

Tőkés: mondjanak le a jogtalanul megválasztott KREK-tisztségviselők
Azonnali lemondásra szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tisztújításán szerinte illegitim módon megválasztott egyházi és világi tisztségviselőket. A KREK előző püspöke szerint ugyanis olyan személyek nyertek el bizonyos pozíciókat az egyházkerület vezetésében, akiknek különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk.
Kénytelen vagyok felemelni szavam azon jelenségek ellen, amelyek az egyházi választásokon nyilvánvalóvá váltak. Az egyház jogszintjéről a politikum jogszintjére emelkedik a kérdéskör” – fogalmazott az európai parlamenti alelnök. Tőkés nehezményezi, hogy egyre nagyobb mértékű az összefonódás a református egyház és a politikai szféra, legfőképp az RMDSZ között.
Mint ismeretes, a mintegy tíz nappal korábban tartott KREK-választásán a főgondnoki címet Varga Attila Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő nyerte el, akinek jelölése ellen előzőleg Tőkés levélben emelte fel szavát. A volt püspök azt mondja, egyértelmű volt, hogy Kovács Zoltán előző főgondnokot, „a bihari RMDSZ fekete bárányát” meg kellett buktatni. A helyébe megválasztott Varga Attila pedig 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondott” akkori egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről, ezért a szatmárnémeti honatya a választási szabályzat szerint nem jelölhető egyházi tisztségre. Hasonló okokból marasztalható el a szabályzat értelmében az egyházmegyei főgondnokból presbiteri főjegyzővé választott Szilágyi Péter olaszi presbiter, aki korábban szintén lemondott igazgatótanácsi tisztségéről.
Nagy Sándor nagykárolyi esperes, Szatmár megyei tanácsos újraválasztásával azért nem ért egyet az EP-alelnök, mert róla már kiderült, hogy a kommunista rendszer kollaboránsa volt. Tőkés nehezményezi Seres Dénes parlamenti képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsosi megválasztását is, „aki nemrégen még ádáz küzdelmet folytatott a Református Wesselényi Kollégium ellen”. Serest, az egykori egyházmegyei jogtanácsost előző mandátuma idején azért mentették fel tisztségéből, mivel feladatkörének betöltését rendszeresen elmulasztotta, és ezáltal „nyilvánvalóan egyházunk kárára járt el” – írja közleményében Tőkés.
Az EP-alelnök szerint aggasztó méreteket ölt az RMDSZ-nek az egyházi életbe való behatolása, amely „mintha valahonnan irányítva volna”.
Tőkés László azt mondja, az érintettek igencsak megkönnyítenék az egyház dolgát, ha önként lemondanának. (Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását méltatta Tőkés László. Történelmi fontosságú eseménynek nevezte Tőkés László Bogdánffy Szilárd egykori római katolikus püspök boldoggá avatását. „Egész Közép-Kelet-Európában késik a kommunizmus bűneinek felfedése és az igazságtétel a múlt ügyeiben, ezzel szemben XVI. Benedek pápa, a Vatikán példát mutatott abban, hogy legalább erkölcsi elégtételt szolgáltasson az áldozatoknak” – nyilatkozta az Európai Parlament alelnöke. Kijelentette: bízik benne, hogy Bogdánffy püspököt sokan követik majd a sorban. Hamarosan Scheffler János és Márton Áron püspököket is boldoggá avathatják, és Tőkés a diktatúra börtöneiben mártírhalált halt román görög katolikus püspököket is azok közé sorolta, akiknek a családja megérdemelné ezt a morális elégtételt. „Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni” – írja nyilatkozatában Tőkés László.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Mellszobor Batizi Andrásnak
Születésének 500. évfordulóján szobrot emeltek Batizi András reformátornak szülőfalujában, a Szatmár megyei Batizon. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igét.
Az istentiszteleten jelen volt a szatmári református egyházmegye valamennyi lelkipásztora, lelkészkórusa, valamint számos egyházi és világi elöljáró. Az igehirdetést követően ünnepi műsorra került sor, szavalatok hangzottak el. Az ünnepségen jelen volt a reformátor Budapesten élő 40. ági leszármazottja is, Batizi László építészmérnök, nyugalmazott lelkipásztor.
Batizi András reformátor, költő feltehetően 1510-ben született. Gálszécsi István tanítványa volt Kassán, ahol egyházi énekeket is írt felekezete számára. 1542-ben beiratkozott a wittenbergi egyetemre. Az erdődi zsinaton 1545-ben tokaji papként vett részt, s egyike volt azon 29 reformátornak, kik az itt kelt 12 hitcikkelyt aláírták. Batizi volt a bibliai históriák egyik kezdeményezője is, az ünnepi műsor alatt ezek közül néhányat előadott a nagykárolyi Collegium Régizene-együttes. Batizi András tiszteletére egyébként korábban emléktáblát is állított a templom belső falán szülőfaluja református gyülekezete, de a templomkertben lévő felújított gyülekezeti ház is az ő nevét viseli.
A mellszobor makettjét Erdei István szatmárnémeti képzőművész, a szobrot pedig a lázári Kovács Albert kőfaragó készítette. A hitújító Batiziról semmilyen festmény vagy ábrázolás nem maradt fenn. „Nem tudtuk, hogyan nézett ki Batizi András. Nem szolgai másolásról volt szó, a szoborral az ő személyiségét, optimizmusát, komolyságát, ugyanakkor fiatalságát, dacát, tettrekészségét próbáltuk meg ábrázolni” – részletezte Király Lajos, a batizi református egyházközség lelkipásztora, a szoborállítás kezdeményezője. A lelkész hangsúlyozta: október 31-én, a reformáció emléknapján bevonultak a történelembe, hiszen Batizon állíttatott fel a világon elsőként a hitújító Batizi András szobra. A szobor leleplezése és megkoszorúzása után Csűry István püspök, valamint Kovács Sándor szatmári esperes megáldották az alkotást.
Zahoránszki Brigitta, Krónika (Kolozsvár)

Egy püspök vértelen vértanúsága
Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspököt lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerték és tisztelték, aki egyben a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt
Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök után a kommunista diktatúra újabb áldozatát avatták boldoggá Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök személyében.
Minden hatalom üldözöttje
Az 1911-ben a Torontál vármegyei Feketetó községben született Bogdánffy Szilárd a temesvári piarista gimnáziumban tanult, majd Budapesten szerzett hittudományi doktorátust, a Központi Papnevelő Intézet növendékeként. Ezt követően a nagyváradi egyházmegye papja lett. Lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerte és tisztelte mindenki, aki ugyanakkor a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt.
Mivel következetesen és nyíltan védte az üldözötteket, szembe kellett néznie a román csendőrség zaklatásával. Ám később a nyilasok is fenyegették, mivel zsidókat rejtett el a teológián és mentett meg ily módon a biztos haláltól. Azonban zsidó körökben sem örvendett osztatlan rokonszenvnek, tekintve, hogy az orsolyita Merici szent Angéla Harmadrend megalapításával a keresztény családok erősítését szorgalmazta.
Hűséges – mindhalálig
Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a titokban szentelt püspököket. A bukaresti nuncius így 1949 februárjában püspökké szentelhette. Amikor a kommunista hatóságok a katolikusokat a román ortodox nemzeti egyházba akarták beolvasztani, szembefordult a hatalommal. Az elsők között tartóztatták le.
Négy évet töltött az ország legnehezebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban. „Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Nagyon sokat kínozták, verték. „El lehet viselni” – mondta rabtársainak. A börtönben is társai vigasztalása foglalkoztatta. Naponta kereste a szeretetszolgálat lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengültnek, cigarettát a dohányosnak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat. Ezért a börtönőrök többször megverték.
Ellenállása miatt a hatóságok hazaárulás bűnével vádolták – 12 évi kényszermunkára ítélték, mely alatt tüdőgyulladást kapott, a börtönorvos azonban nem adott neki gyógyszert. „Nem kár, ha elpusztul a nép gyilkosa” – mondták fogvatartói. 1953 október 1-jén halt meg a nagyenyedi börtönben.
Az egyházhoz való hűségéért szenvedett. Halála vértelen vértanúság volt.
Többszáz évig eltarthat
A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása (latinul: beatificatio) a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás (latinul: canonisatio) a pápának az az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A boldoggá avatás a szentté avatás előfeltétele, utóbbihoz két csoda igazolt kimutatása szükséges. A vértanúk esetében viszont nincs szükség csodára. Az Apostolok Cselekedetei szerint az első vértanú, Szent István volt.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623–1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. Ha az illető szent híre beigazolódik, tíz év múlva indítják a pápai felülvizsgálatot.
Amennyiben a jelölt halála után 50 évvel szentségének a híre még eleven, s legalább egy csoda történt általa, akkor a pápa boldoggá avathatja. A boldoggá avatott személy „boldog” (beatus) címet és korlátozott tiszteletet nyer és bekerül a szentek névjegyzékébe. Egyben meghatározott területen (ország vagy szerzetesrend) nyilvánosan tisztelhetik (zsolozsmában és szentmisében), de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot sem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét legutóbb II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg.
A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították, azóta ez foglalkozik a boldoggá- és szentté avatások ügyével. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet.
Elemzéseiket továbbítják a bíborosi testületnek, a végső döntést a pápa hozza meg. Hogy mennyire körültekintő az egyház a végső szó kimondásában, jól jelzi az, hogy a boldoggá- és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak.
Magyar boldogok
XVI. Benedek pápa 2005. május 4-én úgy döntött, hogy a jövőben nem ő fogja vezetni a boldoggá avatási szertartásokat, azt átruházza a boldoggá- és szentté avatási kongregáció prefektusára, José Saraiva Martins bíborosra. A szentté avatást azonban a jövőben is maga végzi. Ez volt az első jelentős változtatás XVI. Benedek hivatalba lépése óta. Elődje, II. János Pál mindig maga celebrálta a boldoggá avatási szertartásokat is.
A legutóbbi magyar boldoggá avatására 2009. október 31-én került sor, ekkor Meszlényi Zoltán egykori esztergomi segédpüspök nyerte el a megtisztelő titulust.
Az idők során huszonhét magyar személyt avattak boldoggá. Közöttük van Árpád-házi Erzsébet és Jolánta, Apor Vilmos győri püspök, mártír, Báthory László pálos szerzetes, IV. Károly király, esztergomi Özséb, a pálosok alapító atyja, temesvári Pelbárt, az obszerváns ferences rend tagja, Romzsa Sándor munkácsi püspök, Salkaházi Sára, szociális nővér, Sebestyén, első esztergomi érsek.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

MÁÉRT: Kik a meghívottak? – SEMJÉN: PÉNTEKEN ÖSSZEÜL A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET
Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT); a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a MÁÉRT programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze.
Kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli magyar szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta össze a MÁÉRT-et, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is egy identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvá tenni, amit az előző kormány elrontott - mondta, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a magyar nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül.
Közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a MÁÉRT-ra, mert - a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban - a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Ez fundamentális kérdés a magyar megmaradás érdekében - emelte ki a miniszterelnök-helyettes.
Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal - amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát - ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek.
„A korrekt partneri kapcsolat az egy dolog, és a MÁÉRT-ra való meghívás az egy másik dolog” - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Semjén Zsolt hozzátette: ha ezen túlléptek volna, és magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor „ennek nem lenne vége”. Példaként említette, hogy a szerbiai Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő - fogalmazott.
Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: személyes és pártja véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat. A konzultációk során egyértelművé vált, a határon túli magyarság ragaszkodik a szavazati jogához.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a MÁÉRT legfontosabb mondanivalója az újjáalakulás. Újrakezdjük a munkát, újra rendszeres fórumot szeretnénk biztosítani a magyar szervezetek számára - fogalmazott, hozzátéve: ez egy olyan fórumot jelent, ahol közösen megbeszélhetik a valamennyiüket érintő ügyeket.
Jelezte: újraindítják a MÁÉRT melletti bizottsági rendszert. Napirenden lesz a státusztörvény módosítása is, amit azért kell megtenni, mert mostani formájában azok, akik magyar állampolgárságot szereznek, nem tartozhatnának hatálya alá. Azt is szeretnék, ha az oktatási-nevelési támogatás újra vonatkozna az óvodásokra is.
Felidézte, hogy a MÁÉRT 1999 február 20-án alakult meg intézményes formában, előzménye az 1996-ban kétszer ülésező magyar-magyar csúcs, amit azonban az akkori Horn-kormány nem folytatott. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a MÁÉRT-et utoljára 2004. novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”.
A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európa parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívnak meg az USA-ból, a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség.
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a MÁÉRT az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök. (MTI)
A magyar-magyar értekezletek krónikája
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a magyar kormány - hatéves szünet után - november 5-re összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Az első találkozót 1996-ban tartották, majd az első MÁÉRT 1999-ben ült össze. Eddigi összesen 8 MÁÉRT tanácskozást, majd 2005-től a határon túli magyar szervezetek részvételével több „kis-MÁÉRT”-et tartottak. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az eddigi magyar-magyar találkozókról:
1996. július 4-5., Budapest: „Magyarország és a határon túli magyarság” címmel rendeztek tanácskozást, amelyen a kormány, a parlamenti pártok, a szomszédos országok magyar pártjai, szervezetei, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselői vettek részt. Közös nyilatkozatban nyilvánították ki, hogy a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint szülőföldjén való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása. A konferencia vendégeit fogadta Horn Gyula miniszterelnök.
1996. szeptember 4., Pápa: A tanácskozáson részt vettek a romániai, a vajdasági, a horvátországi, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar szervezetek képviselői, valamint a Magyarok Világszövetsége és valamennyi parlamenti párt küldöttei, azonban a kormány nem képviseltette magát. A találkozó közös közlemény kiadásával zárult. Az ülést követően a találkozót kezdeményező határon túli magyar szervezetek vezetői bejelentették: bizottságot hoznak létre, amely elemzést készít az addig elkészített alapszerződések hatásáról.
1999. február 20., Budapest: A „Magyarország és a határon túli magyarság, 1999” címmel rendezett tanácskozáson - amely a záróokmány szerint az első Magyar Állandó Értekezlet volt - részt vett valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező, határon túli romániai, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpátaljai magyar szervezet, a Magyarok Világszövetsége, mint a nyugati magyarság képviselője, illetve a magyar parlamenti pártok küldöttei. A konferencián beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. Az elfogadott záródokumentum Magyar Állandó Értekezlet néven politikai konzultatív testületet hozott létre, amelynek feladata Magyarország és a határon túli magyarok folyamatos kapcsolattartásának biztosítása. Az értekezlet - a magyar miniszterelnök meghívására - évente legalább egyszer ülésezik. A dokumentum kimondta, hogy a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához és polgárosodásához, kezdeményező politikát folytatva a kisebbségben élő magyarok egyéni és közösségi jogainak biztosítása érdekében.
1999. november 11-12., Budapest: A második Magyar Állandó Értekezleten a hazai parlamenti pártok, valamint a szomszédos országok azon magyar szervezetei képviseltették magukat, amelyek parlamenti vagy tartományi mandátummal rendelkeztek. Tanácskozási joggal jelen volt a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának elnöke is. A tanácskozás zárónyilatkozatban kérte fel a magyar kormányt arra, hogy a szomszédos országok közös integrációs törekvésével összhangban vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét.
2000. december 13-14., Budapest: A harmadik MÁÉRT-ülésen a magyar Országgyűlés pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának képviselői voltak jelen. Felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. A fórum a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel (kedvezménytörvény) összefüggésben megfogalmazta javaslatait a „magyarigazolvány” kiadásáról.
2001. október 25-26., Budapest: A negyedik MÁÉRT-ülésen részt vettek a magyar kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli magyar politikai szervezetek és a nyugati magyarság képviselői, s megvitatták a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseit. Úgy határoztak, hogy magyarigazolványt az a magát magyarnak valló személy kaphat, aki tud magyarul, aki valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja, akit valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartanak számon vagy az állampolgársága szerinti állam magyarként tart nyilván. Az értekezleten beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter.
2002. július 17., Budapest: A Magyar Állandó Értekezlet ötödik ülésén kiemelt témaként szerepeltek az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatai. A zárónyilatkozatban a résztvevők megállapították, hogy tovább erősödött Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatrendszere. Támogatták a kormányt a kedvezménytörvény céljainak megvalósításában, elfogadták a jogszabály módosításának szükségességét, s üdvözölték a kabinet azon szándékát, hogy a határon túli magyar szervezetek számára tényleges részvételt biztosít az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. Az értekezleten beszédet mondott Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter is.
2002. november 17., Budapest: A MÁÉRT hatodik ülésén létrejött megállapodás szerint az Országgyűlés módosítani fogja a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvényt. Az ülés résztvevői elfogadták azt a kormány által előterjesztett változtatási javaslatot, amely lényegében kiemelné a státustörvényből a munkavállalásra vonatkozó szabályozást, ugyanakkor kiterjesztené az oktatás-nevelési támogatást. Az értekezleten felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter is.
2003. május 24., Budapest: A hetedik ülés a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) nem írta alá.
2004. november 12., Budapest: A MÁÉRT nyolcadik ülése a határon túli magyaroknak járó kettős állampolgárságról hivatalos zárónyilatkozat elfogadása nélkül zárult. A határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF a kettős állampolgárság támogatásáról fogadtak el nyilatkozatot, melyet az MSZP és az SZDSZ nem írt alá. Az MSZP azt javasolta, hogy az Országgyűlés még a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazás előtt fogadjon el törvényt a külhoni magyar útlevélről. Ez az okmány akadálytalan bejutást biztosítana a határon túli magyaroknak Magyarországra. A Fidesz azt indítványozta, hogy még a népszavazás előtt az „európai útlevélről” közösen megalkotandó törvénnyel határozzák meg, mit tartalmazzon a kettős állampolgárság. Az SZDSZ szorgalmazta, hogy alakuljon a MÁÉRT-en belül integrációs bizottság, az öt európai parlamenti párt egy-egy képviselőjének bevonásával, míg az MDF azt sürgette, hogy a magyar Országgyűlés keretén belül jöjjön létre a határon túli magyarokkal foglakozó bizottság, s javasolta a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzésének lehetővé tételét, illetve a külhoni állampolgárságról szóló törvény megalkotását. Vajdaságma.info

Nemzet közti híd a Reménység Szigete
Az Erdélyi Gyülekezet által létrehozott Emlékkertben gyújtottak gyertyát halottaik emlékére a hazánkban élő határon túliak
Kőbányán emlékeztek tegnap a Magyarországon élő erdélyiek a halottaikra. Az Erdélyi Emlékkertben felavatták és megszentelték Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron arckép-domborművét. Az idén is erdélyi halottakért gyújtottak gyertyát a hazánkban letelepedett külhoni magyarok Kőbányán, az Erdélyi Gyülekezet által két éve létrehozott Erdélyi Emlékkertben, amely a Reménység Szigete elnevezéssel létrehozott karitatív, kulturális és oktatási központ területén helyezkedik el. A Magyarországon élő – gyakran már idős – erdélyiek számára nem mindig könnyű eljutni a szülőföldben nyugvó hozzátartozóik és barátaik sírjához. A református gyülekezet ezért létrehozott egy virtuális temetőt. A háromnegyed körívet alkotó emlékhely 16 szelvényből (külön emlékhelyből) áll, a 16 erdélyi régiónak megfelelően. Ezek mindegyikén több száz emléktábla elhelyezésére van mód. Minden régió szellemiségét, történelmi szerepét, értékeit a régió tíz-tíz nagy szülöttét felidéző gondolatok és bronz plasztika képviseli. Az idei Erdélyi Halottak Napja alkalmából hétfőn újabb arckép-domborműveket avattak fel és szenteltek meg Erdély nagyjainak, ezúttal Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron emlékére. Az emlékezők tegnap úrvacsorás istentiszteleten, majd katolikus szentmisén is részt vehettek. Az előbbin Zalatnay István, a református gyülekezet vezető lelkésze szolgált, az utóbbit az idén Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök, Gergely István volt csíksomlyói plébános és a kolozsvári, ferences rendi Bakó Béla „Pál atya” celebrálta.
Az Erdélyi Halottak Napján részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka is, aki a Reménység Szigete jelentőségét emelte ki lapunk kérdésére. Mint emlékeztetett rá, 1990-ben az Erdélyi Gyülekezetet az ő édesapja, Németh Géza református lelkész alapította. „Ezért az Erdélyi Halottak Napja számomra mindenekelőtt édesapámról szól, illetőleg arról a munkáról, amely ennek a »szigetnek« a jóvoltából zajlik. Hiszen 1992-ben ez az egykori orosz laktanya vált a Reménység Szigetévé, majd lett összekötő kapocs Magyarország és Erdély között. Olyan kapocs, amely nagyon sajátos színfoltja Magyarország és Erdély kapcsolatának, s amely arra figyelmeztet, hogy a magyarság igazából úgy képes megmaradni, hogy ha keresztény alapokra építkezik. Ugyanakkor figyelmezteti a keresztény egyházakat és a híveket is, hogy mindenekelőtt a nemzetünkhöz tartozókat kell szolgálni, mert egészen napjainkig nagyon nagy nehézségekkel kell szembesülniük a kisebbségi sorba taszított magyaroknak” – mondta az államtitkár, majd megjegyezte, hogy a határon túli egyházak ezt a feladatot nagy elkötelezettséggel végzik el. Magyar Hírlap

Megemeli a kormányzat a határon túli magyarságnak juttatott összeget
A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt.
Jelentősen bővülhet a határon túli magyaroknak szánt oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés. A határon túli magyar felsőoktatásra az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jutna. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részesedhet, mintegy 2 milliárd forinttal. Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. Ebből a fejlesztésre szánt közel háromszázmillió forintból Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának egy meghatározott összeget, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai kampusz modernizációja, és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása kezdődhet el.
A beregszászi II.Rákóczi Ferenc Főiskola kétszáz millió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepelt. A biztos a felvidéki Selye János Egyetemről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatás-nevelési támogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl a magyar óvodások is megkaphatnák majd. Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények támogatása, például az egyetemfenntartó intézmények, alapítványok, vagy a kárpátaljai egyházi fenntartású intézmények segítése.
Új programként indulnak a Határtalanul! tanulmányi kirándulások, amelyre összesen 1200 millió forintot különítenének el a jövő évi büdzsében. Ebből háromszáz millió forint juthat a különböző pedagógiai tartalmak, segédanyagok kidolgozására az oktatási államtitkárság költségvetésében, és kilencszáz millió forint kifejezetten a határon túli magyar területekre szervezendő osztálykirándulások támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között. A miniszteri biztos úgy számol, hogy ebből az összegből mintegy 30 ezer diák utazhat jövő évben állami támogatással külhoni kirándulásra. Ennek lebonyolítása az Apáczai Közalapítvány feladata lesz. Ha a rendszer normatívvá válik az százezer diák kiutazásának támogatását jelenti majd, aminek költsége három milliárd forint feletti.
A Szülőföld Alap támogatási kerete 1,375 milliárd forint lesz, ez ugyan mintegy 225 millióval kevesebb, mint idén, de a különbséget a nagyobb pályázó intézmények célzott támogatásként megkapják majd - jelezte. A magyar-magyar kapcsolattartásra, a kárpátaljai vízumtámogatásra mintegy 260 millió forintot különítettek el. Ez szintén kevesebb, mint korábban, de ennek az az oka, hogy a vajdasági magyarok már nem tartoznak a vízumkötelezetti kategóriába. A biztos kiemelte: a jövő évi költségvetés már annak szellemében készül, hogy a támogatások átláthatók és feladatcentrikusak legyenek, és az eddigi párhuzamosságok megszűnjenek. MR/MTI

Támogatás székely műemlékekre
„Sem morális, sem politikai szempontból nem tudom elfogadni a pénzügyminisztérium által kidolgozott 2011-es költségvetést” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki szerint a 2010-esnél kisebb összeget nem lehet elfogadni.
A Hargita megyei műemlék épületek állapotáról tájékozódott tegnapi székelyföldi látogatásán Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki egyúttal tárgyalt a megye kulturális téren tevékenykedő szakembereivel is. A szaktárcavezető többek között Csíkszépvízre is ellátogatott, ahol egy 1799-ben készült, a Hargita megyei önkormányzat által meghirdetett program keretében restaurált székely kaput tekintett meg.
Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke közölte, a miniszterrel közösen megnézték az A kategóriás csobotfalvi Szent Péter római katolikus barokk műemlék templomot, emellett ellátogattak a felújítás alatt álló, a Márton Áron, illetve a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó csíkszeredai ingatlanba, valamint délután Máréfalvára utaztak tovább, ahol a helyi tájházban található műemlék kapukat nézték meg. Innen Székelydályára vezetett útjuk, ahol a helyi református templomot tekintették meg, amelynek felújítási munkálatai a tervek szerint jövőre befejeződnek.
„Igyekeztünk olyan igényeket, elvárásokat megfogalmazni a látogatás során, amelyek mentén munkája során a miniszter úr jobban tud ránk figyelni” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke. Kelemen Hunor mintegy válaszként közölte, nagy figyelmet fordítanak a műemlékek helyreállítására, mint tájékoztatott, jelenleg országos viszonylatban 300 műemléket restaurálnak a szaktárca költségvetéséből.
Hozzátette: Hargita megyében a székelydályai templom mellett folyamatban van a csíkmenasági, valamint a gyergyótekerőpataki római katolikus templom felújítása. Ezek mellett az országos restaurálási programban szerepel a csíkszeredai Mikó-vár, amelynek felújítására kiírt versenytárgyalás november 11-én zárul, és a remények szerint már idén nekiláthatnak a restaurálási munkának. Ugyancsak a közbeszerzési eljárás végére vár a székelyderzsi unitárius templom, valamint a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár felújításának elkezdése.
Kelemen Hunor tegnap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az általa vezetett tárca továbbra is támogatni kívánja a kortárs alkotókat és a kulturális fesztiválokat. A szaktárcavezető azonban arra is kitért, hogy a támogatások folytatása és azok mértéke nagyban függ a 2011-es költségvetéstől, amiről konkrétumokat még nem lehet tudni. „Egyelőre csak a pénzügyi tárca által javasolt költségvetés-tervezetet ismerem, amit azonban sem morális, sem politikai szempontból nem tudok elfogadni” – közölte Kelemen Hunor leszögezve, a 2010-es költségvetésnél kisebbet még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem fogadhat el.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Miért csillog könny a búzaszemeken – Az elfojtott hegyközi lázadásról
A rendszerváltó hatalmak nagy kudarca a mezőgazdaság volt, mert nem számoltak azzal az alapvető tényezővel, hogy a földműves ember, aki a földből él, nem csak fizikailag, de érzelmileg is kötődik ahhoz. Amikor az embereket szovjet típusú kollektív gazdaságokba kényszerítették, kirántották a lábuk alól a földet, többé nem érezték azt magukénak. Ez az eredményeken, a termésen meg is látszott. Ott születtek jobb eredmények, ahol egyéni érdekeltséget vezettek be. Sokan ott is hagyták a sok esetben vérrel-verítékkel megszerzett földet, és a nagyvárosok üzemeiben helyezkedtek el.
A kommunista diktatúra mindent elkövetett, hogy a földműveseket a téeszekbe kényszerítse. Ennek egyik módja az volt, hogy nagy beszolgáltatásokat vezettek be, s cséplésnél a nagygazdáktól az utolsó szem búzát is elvették. Az egyik hegyközi földművesnek hatvan mázsa búzája termett, s egy szem búzát sem vitt haza.
Ilyen körülmények között került sor 1949-ben Biharban a hegyközi lázadásra, amikor Csatárban, Tótteleken, Siterben követelték az embertelenül nagy beadások eltörlését, nyíltan ki is jelentették, hogy nem adják oda a búzájukat. A lázadók egy csoportja a községháza előtt gyülekezett, s kommunizmus-ellenes jelszavakat is hangoztattak. A hírhedt Szekuritáté nem késlekedett sokáig, csírájában igyekezett elfojtani a lázadást. Másnap egy teherautónyi szekus jött ki a Hegyközre, a hangadókat felhívták a községházára, s megkezdődtek a megtorlások. Egy Hatházi nevű embert csak a neve miatt vertek meg, azt hitték, hogy hat háza van, de válójában egy fél háza volt. Az volt a szavajárása, hogy vár a dolog az emberre. Vitéz Szilágyi Károlynak az volt a „bűne”, hogy bíró volt a régi rendszerben, és két vitézségi érmet szerzett az első világháborúban – őt is agyba-főbe verték.
Ifj. M. A. véletlenül került a tüntetők közé, őt is felhívták a községházára. Mikor belépett, behajították az egyik terembe, ahol már többen voltak, köztük az apja is. Őket másnap éjjel két órakor hozták be nagy kerülővel Váradra a Szekuritáté épületébe, ahol egy pincehelyiségbe zárták őket, ahol nem volt sem szék, sem asztal, sem ágy. Másnap egy karéj kenyeret adtak nekik enni. Ifj. M. A. éppen a kenyeret ette, mikor kihallgatásra hívták. Sajnálta otthagyni a kenyeret, nem is volt hova letegye, azt gondolta, ez lesz az „utolsó vacsora”. Így kenyérrel a kezében, kalappal a fején állított be a kihallgató tiszthez, aki éktelen haragra gerjedt. „Hogy jössz be hozzám, te paraszt?” -- kiáltott rá. A fiatalember zavarában a tiszt íróasztalára tette a kenyeret és a kalapot. „Vidd innen a mocskod!” – üvöltötte a tiszt. Erre a fiatalember a földre tette le a kenyeret. „Hogy becsülöd meg a drága román kenyeret?” – ordított rá a tiszt. Ő lehajolt, hogy felvegye, de ebben a pillanatban ütni-verni kezdték. És mikor elengedték, a hátsójába is rúgtak. Utána a fogdmegek elégedetten dörzsölték a kezüket, jöhetnek a többiek. Mindenki hasonló bánásmódban részesült.
Utána legtöbbjüket a kolozsvári hadbíróságra vitték, ahol koholt vádak alapján ítélték el őket. Id. M. A. kilenc hónap börtönt, míg I. B. négy hónapot kapott. Voltak, akik rosszabbul jártak: mikor négy nap múlva a Szekuritátéról hazavitték őket Biharra, két lövés is eldördült, állítólag szökni próbáltak. Mindez a házuk előtt történt.
Jó lett volna, ha a golyók célt tévesztettek volna.
Vajon miért csillog könny a búzaszemeken?
V. Szilágyi István, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kilépést fontolgat az RMDSZ?
Alaptörvénybe ütközik a román oktatási törvénycsomag beterjesztése a parlament elé gyorsított eljárással, hiszen “alkotmányos természetű jogi ellentét merült fel a kormány és a parlament között” – állapította meg szerdán a román alkotmánybíróság.
Most elsősorban az RMDSZ ragaszkodott ahhoz, hogy a koalíció gyorsított eljárással terjessze a parlament elé a jogszabályt, amely számos kedvező előírást tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerdán, közvetlenül azalkotmánybíróság döntése után bejelentette: hétfőre összehívta a szövetség ügyvivő testületét, az állandó tanácsot, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Markó szerint nem volt olyan megalapozott ok, amely a felelősségvállalás alkotmányellenessége mellett szólt. Mint mondta, az RMDSZ számára komoly problémát jelent, hogy nem tudták kiiktatni a most érvényben lévő oktatási törvényből a magyar kisebbséget érintő diszkriminatív intézkedéseket.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ kiléphet-e a kormánykoalícióból, elmondta: nem hibáztatja a koalíciós partnert a kialakult helyzet miatt, de a mindenkori román kormányban való RMDSZ-jelenlét egyik feltétele, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak bővítése terén is történjen előrelépés. Az RMDSZ-en belül korábban többen is felvetették, hogy a szövetség lépjen ki a kormányból, miután a bukaresti kabinet kemény megszorító intézkedéseket foganatosított. erdon.ro

Bukott az oktatásügyi…
Korántsem biztos, hogy a kisebbségek számára kedvező marad az oktatásügyi törvény – amelyt hiába fogadott el a kormány, most visszakerül a parlamenthez.
A PSD eddig is többszáz módosító indítvánnyal próbálta megváltoztatni a kisebbségek számára kedvező, s az oktatást amúgy politikamentesítő oktatási törvényt (a jogszabály részleteit már ismertettünk lapunkban). Sőt, a kormányzó PD-L részéről is érkeztek kisebbségi szempontból kedvezőtlen javaslatok, amelyeket azonban nem építettek bele a tjogszabályba. Most azonban, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán mégsem tekinthető elfogadottnak a tövény, hanem visszakerül a parlamenthez, arra lehet számítani, hogy ott sok és rossz módosításon esik át. Pető Csilla parlamenti képviselő a fejleményekről szerdán oldalunknak elmondta: ahhoz, hogy a törvény reformista kitételei megmaradjanak, egységes koalíciós fellépés kell majd. Hétfőre össze is hívták a PD-L és az RMDSZ honatyáit egy vonatkozó egyeztetésre. Addig az RMDSZ-en belül is kialakítják saját stratégiájukat.
Újabb?
A felelősségvállalással kapcsolatban egyébként épp szerdán, az alkotmánybíróság döntése előtt Kelemen Hunor az RMDSZ nevében ezt mondta: “azért kellett ilyen gyorsított eljáráshoz folyamodni, mert nem akarhattunk újabb stagnálást az oktatási törvény ügyében, a PSD utólagos kifogásai és keleckedései pedig egyeneksen felháborítóak”. Közben újabb ilyen eljárást sem zár ki a kormány. Emil Boc jelezte: “nem lehetetlen, hogy az egységes közalkalmazotti bértörvényt is kormányzati felelősségvállalással fogadjuk el, azonban végső döntés csak a koalíción belül születhet”. Ezzel egyidőben más fontos jogszabályok is a parlament útvesztőiben vannak. Az államfő visszaküldte a törvényhozásnak az áfa-csökkentési és a nyugdíjtörvényt, de Emil Boc máris nehezményezte azt, hogy a szenátus egyik szakbizottságában akadt el a nyugdíjtörvény, holott az IMF sürgeti a megváltoztatott jogszabály elfogadását.
erdon.ro

Alkotmánybírósági döntés: Markó összehívta a SZÁT-ot
Markó Béla az oktatásügyi törvény kapcsán született alkotmánybírósági döntést követően összehívta a Szövetségi Állandó Tanácsot. Elmondta, véleménye szerint nem létezett alapos alkotmányossági indok a felelősségvállalás elutasítására. Hozzátette, a kisebbségi jogok terén való előrelépés az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik fontos feltétele.
Elmondta, mielőtt felelősségvállalással elfogadta volna az oktatási törvényt, a kormány tüzetesen ellenőrizte az Alkotmánybíróság tavalyi, ugyancsak az oktatási törvény kormányzati felelősségvállalása kapcsán megfogalmazott indoklását. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt a taláros testület úgy döntött, semmi nem indokolja azt, hogy az oktatási törvényt ne a parlament fogadja el.
"Továbbra is az az álláspontunk, hogy nem létezik megalapozott alkotmányellenesség az ügyben, de természetesen elfogadjuk az Alkotmánybíróság döntését, attól függetlenül, hogy egyetértünk ezzel vagy sem" - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a szövetségnek fel kell mérnie a továbblépési lehetőségeket. Hangoztatta, a kisebbségi oktatás szempontjából problémát jelent ez a döntés.
Elmondta, meggyőzték arról, hogy ezúttal sikerül majd azokat a diszkriminatív rendelkezéseket kiküszöbölni, amelyek a jelenlegi törvényben még szerepelnek, és így a kisebbségi oktatást érintő korlátozások megszűnnek, azonban ez nem következett be.
Markó néhány politikus kijelentésére utalva sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy 2010-ben, bizonyos tantárgyak magyar nyelven zajló tanítása kérdésével még fel lehetett éleszteni a magyarellenes érzelmeket.
"Abban reménykedtem, hogy magunk mögött tudhatjuk ezt a fajta viszonyulást, de úgy látszik, ez sem sikerült" - így Markó.
Elmondta, a történteket meg kell tárgyalni a kormánykoalíción belül.
Markó tájékoztatása szerint hétfőre hívta össze a Szövetségi Állandó Tanácsot, és ugyancsak hétfőn találkozik a parlamenti csoportok képviselőivel, így néhány napon belül levonhatják a következtetéseket.
(hotnews) Transindex.ro