Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. március 20.
Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)
Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg.
A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irányítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.
Puczi Béla emlékezik
A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.
,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg.
A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irányítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.
Puczi Béla emlékezik
A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.
,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. március 20.
Szükségünk van az igazságra!
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 20.
A magyarság szabadságharca volt ’90-ben
Az RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott
"Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el.
Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt.
Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására
Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak.
Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez".
A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni
Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke.
Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút.
Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Az RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott
"Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el.
Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt.
Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására
Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak.
Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez".
A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni
Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke.
Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút.
Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 20.
Főpróba
Marosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre.
A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés.
1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!).
És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!!
Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre.
A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés.
1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!).
És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!!
Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 20.
Egy történet kikerekedik
Kossuth-díj Kovács András Ferencnek
A magyarországi média hét eleji rohama után most már itthon, a Látó főszerkesztői irodájában gratulálhatunk Kovács András Ferenc költőnek frissen átvett Kossuth-díjához.
– Sok budapesti újságíró, rádió- és tévészerkesztő szólított meg a kitüntetés alkalmából. Mi volt az a legfontosabb gondolat, ami e magyar viszonylatban legrangosabb elismerés kapcsán megfogalmazódott benned?
– Az ember életében minden díj fontos mérföldkő, olyan biztos pont az életúton, ahonnan el lehet rugaszkodni valamerre. Ez a díj minden eddigi elismerésemnél jelentősebb, de a Kossuth- díjtól sem lesz az ember jobb vagy rosszabb író vagy költő, legfennebb – egy bonmot-i fordulattal – romlékonyabb vagy javulékonyabb lehet. De azt is elmondtam, hogy a díjakhoz többnyire kedvező pillanat, szerencse is kell, színházi hasonlattal élve olyan ez, mint amikor a színészeket megtalálja a megfelelő szerep, és van úgy is, hogy egész életükben elmegy mellettük. A találkozáshoz szerencse is szükséges, de sok munka is. Az ilyen visszajelzés különben megerősítheti a díjazottat, hogy jó, amit csinál, a Kossuth-díj pedig különösen alkalmas erre.
– Egy olyan üzenete is lehet ennek a díjnak, hogy miközben napjainkban az emberek nagy hányada inkább a talmi értékekre, színvonaltalan dolgokra figyel, azért a versnek ma is van becsülete.
– Úgy érzem én is, hogy Közép-Kelet- Európában általában még olvasnak verseket az emberek, lehetséges, hogy Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon már kevésbé. A díj tényleg ezt is jelezheti. De meg kell említenem, azt is majdnem mindenki megkérdezte tőlem, hogy ezt a díjat magyar költőként kaptam, vagy kimondottan egy erdélyi magyar költőnek szól.
– Én ilyet nem kérdeztem volna.
– Ott óhatatlanul elhangzott. Nem veszélyes. Könnyű kitalálni, hogy mit feleltem minden esetben: én magyar költőnek tartom magam, és valami olyasmit próbáltam írni az eddig eltelt fél életem során, ami ezt a vonalat erősítheti. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennék egy sajátosan erdélyi magyar költő. Sorsszerűségeimet, életemet tekintve persze, hogy az vagyok. Ebben a mivoltomban soha nem éreztem semmiféle beszűkítést, sőt ettől valamiféle többletet is kaptam.
– A díjazásod tömör indoklásában az áll, hogy a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművedért részesültél a magas kitüntetésben. Akik ismerik a verseidet, egyaránt dicsérik újító kedvedet és ragaszkodásodat a klasszikus értékekhez, kiemelik sokarcúságodat, szerepjátszó kedvedet, megannyi költői leleményedet, csalhatatlan egyéni hangodat a lírai sokszínűségben. Tavaly az 50. születésnapodra jelent meg fajsúlyos köteted Sötét tus, néma tinta címmel a Magvető Kiadónál, most újrakiadásban vehetjük kézbe a rendkívüli sikert megért, könnyedebb Jack Cole daloskönyvet.
– Ez is a Magvetőnél jelent meg, március 16- án került könyvárusi forgalomba. Változatlan kiadás, nem tartottam szükségesnek, hogy bármit is hozzáírjak. Ez is egy vállalt alteregó, a magam neve szerepel a Jack Cole fölött. Egyrészt játékból, másrészt egy vidám elvágyódásból született 1988 nyarán. Látszólag messzire visz, de bizonyos olvasatban ez is erdélyi könyv, illetve reményeim szerint egy jó magyar verseskötet.
– Az sem volt könnyű korszak, mégis vidámabb költő voltál talán, mint manapság. Vagy az csak téves benyomás, hogy mára valamelyest elkomorult a hangod?
– Összetett dolog ez. Még mindig megvan a vidámabb hangom is. De tényleg érzékelhető némi változás az általad említett irányban, amit javarészt a társadalom alakulása hozott magával, azon túl meg az embert a magánszféra is befolyásolja. Azt hiszem, hogy ma sem vagyok bölcsebb, mint húszéves koromban, és rezignált se vagyok igazán, de az emberben akaratán kívül is felgyűl a keserű méz. Így aztán hol a melankolikus, hol meg a kolerikus én jön elő a verseimben. Néha szeretnék nagyon lezser, piknikus és nyugodt lenni, de nem mindig sikerül. Az eltelt ötven évem érzésem szerint még mozgásban van, a versek nem apadtak el, ezt az ötvenévnyi periódust remélhetőleg kötetekben le tudom zárni, de még szerkesztésre vár a Lázáry René Sándor oeuvre, a Caius Licinius Calvus minden verse és még sok dolog, amit nagyon régen kezdtem meg, és nyilván új elképzeléseim, terveim is volnának. Bizalom, erő és lendület kell hozzá. Szabad íróként, szabad költőként mindez valahogy más volt, még ha húsz éve szerkesztem is a Látó versrovatát, de jóval bonyolultabb egy ilyen folyóirat főszerkesztőjének lenni. Bármilyen kiváló lap a Látó, és bármilyen megtisztelő ezt vezetni, a feladat költőként, szabad íróként egy kissé visszafog. Kötelességtudatból, a körülmények hatására elvállaltam, de a belső habitusomhoz ez a munka nem talál. Én elsősorban írni szeretnék. De ne így zárjuk a beszélgetést, hiszen ez most az öröm pillanata, és valóban örömöt is szerzett nekem a díj. Gyermekkoromban egyszer talán jártam az Országgyűlés kupolatermében, ahol most a Kossuth- díjat vehettem át, igaz, nem vagyok benne egészen biztos, lehetséges, hogy először jutottam el oda. Meglehetősen szépnek és otthonosnak tűnt. A legmegindítóbb számomra mégis az volt, hogy a Himnusz után elhangzott a Szózat is, és eszembe jutott, hogy a marossárpataki Kovács családban, személyesen apai nagyapámnak, Kovács Ferencnek és édesapámnak a Szózat volt a legfontosabb éneke. Rájuk gondoltam akkor, a frissen megjelenő könyvem kapcsán is, hiszen abban is a haldokló Kálmáncsehi József / John Coleman a fiának, Andrew Colemannak egyszer még elszavalja a Szózatot. Ez még szebbé, kerekebbé tette a saját történetemet. Meg a Jack Cole daloskönyve történetét is.
Nagy Miklós Kund. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Kossuth-díj Kovács András Ferencnek
A magyarországi média hét eleji rohama után most már itthon, a Látó főszerkesztői irodájában gratulálhatunk Kovács András Ferenc költőnek frissen átvett Kossuth-díjához.
– Sok budapesti újságíró, rádió- és tévészerkesztő szólított meg a kitüntetés alkalmából. Mi volt az a legfontosabb gondolat, ami e magyar viszonylatban legrangosabb elismerés kapcsán megfogalmazódott benned?
– Az ember életében minden díj fontos mérföldkő, olyan biztos pont az életúton, ahonnan el lehet rugaszkodni valamerre. Ez a díj minden eddigi elismerésemnél jelentősebb, de a Kossuth- díjtól sem lesz az ember jobb vagy rosszabb író vagy költő, legfennebb – egy bonmot-i fordulattal – romlékonyabb vagy javulékonyabb lehet. De azt is elmondtam, hogy a díjakhoz többnyire kedvező pillanat, szerencse is kell, színházi hasonlattal élve olyan ez, mint amikor a színészeket megtalálja a megfelelő szerep, és van úgy is, hogy egész életükben elmegy mellettük. A találkozáshoz szerencse is szükséges, de sok munka is. Az ilyen visszajelzés különben megerősítheti a díjazottat, hogy jó, amit csinál, a Kossuth-díj pedig különösen alkalmas erre.
– Egy olyan üzenete is lehet ennek a díjnak, hogy miközben napjainkban az emberek nagy hányada inkább a talmi értékekre, színvonaltalan dolgokra figyel, azért a versnek ma is van becsülete.
– Úgy érzem én is, hogy Közép-Kelet- Európában általában még olvasnak verseket az emberek, lehetséges, hogy Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon már kevésbé. A díj tényleg ezt is jelezheti. De meg kell említenem, azt is majdnem mindenki megkérdezte tőlem, hogy ezt a díjat magyar költőként kaptam, vagy kimondottan egy erdélyi magyar költőnek szól.
– Én ilyet nem kérdeztem volna.
– Ott óhatatlanul elhangzott. Nem veszélyes. Könnyű kitalálni, hogy mit feleltem minden esetben: én magyar költőnek tartom magam, és valami olyasmit próbáltam írni az eddig eltelt fél életem során, ami ezt a vonalat erősítheti. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennék egy sajátosan erdélyi magyar költő. Sorsszerűségeimet, életemet tekintve persze, hogy az vagyok. Ebben a mivoltomban soha nem éreztem semmiféle beszűkítést, sőt ettől valamiféle többletet is kaptam.
– A díjazásod tömör indoklásában az áll, hogy a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművedért részesültél a magas kitüntetésben. Akik ismerik a verseidet, egyaránt dicsérik újító kedvedet és ragaszkodásodat a klasszikus értékekhez, kiemelik sokarcúságodat, szerepjátszó kedvedet, megannyi költői leleményedet, csalhatatlan egyéni hangodat a lírai sokszínűségben. Tavaly az 50. születésnapodra jelent meg fajsúlyos köteted Sötét tus, néma tinta címmel a Magvető Kiadónál, most újrakiadásban vehetjük kézbe a rendkívüli sikert megért, könnyedebb Jack Cole daloskönyvet.
– Ez is a Magvetőnél jelent meg, március 16- án került könyvárusi forgalomba. Változatlan kiadás, nem tartottam szükségesnek, hogy bármit is hozzáírjak. Ez is egy vállalt alteregó, a magam neve szerepel a Jack Cole fölött. Egyrészt játékból, másrészt egy vidám elvágyódásból született 1988 nyarán. Látszólag messzire visz, de bizonyos olvasatban ez is erdélyi könyv, illetve reményeim szerint egy jó magyar verseskötet.
– Az sem volt könnyű korszak, mégis vidámabb költő voltál talán, mint manapság. Vagy az csak téves benyomás, hogy mára valamelyest elkomorult a hangod?
– Összetett dolog ez. Még mindig megvan a vidámabb hangom is. De tényleg érzékelhető némi változás az általad említett irányban, amit javarészt a társadalom alakulása hozott magával, azon túl meg az embert a magánszféra is befolyásolja. Azt hiszem, hogy ma sem vagyok bölcsebb, mint húszéves koromban, és rezignált se vagyok igazán, de az emberben akaratán kívül is felgyűl a keserű méz. Így aztán hol a melankolikus, hol meg a kolerikus én jön elő a verseimben. Néha szeretnék nagyon lezser, piknikus és nyugodt lenni, de nem mindig sikerül. Az eltelt ötven évem érzésem szerint még mozgásban van, a versek nem apadtak el, ezt az ötvenévnyi periódust remélhetőleg kötetekben le tudom zárni, de még szerkesztésre vár a Lázáry René Sándor oeuvre, a Caius Licinius Calvus minden verse és még sok dolog, amit nagyon régen kezdtem meg, és nyilván új elképzeléseim, terveim is volnának. Bizalom, erő és lendület kell hozzá. Szabad íróként, szabad költőként mindez valahogy más volt, még ha húsz éve szerkesztem is a Látó versrovatát, de jóval bonyolultabb egy ilyen folyóirat főszerkesztőjének lenni. Bármilyen kiváló lap a Látó, és bármilyen megtisztelő ezt vezetni, a feladat költőként, szabad íróként egy kissé visszafog. Kötelességtudatból, a körülmények hatására elvállaltam, de a belső habitusomhoz ez a munka nem talál. Én elsősorban írni szeretnék. De ne így zárjuk a beszélgetést, hiszen ez most az öröm pillanata, és valóban örömöt is szerzett nekem a díj. Gyermekkoromban egyszer talán jártam az Országgyűlés kupolatermében, ahol most a Kossuth- díjat vehettem át, igaz, nem vagyok benne egészen biztos, lehetséges, hogy először jutottam el oda. Meglehetősen szépnek és otthonosnak tűnt. A legmegindítóbb számomra mégis az volt, hogy a Himnusz után elhangzott a Szózat is, és eszembe jutott, hogy a marossárpataki Kovács családban, személyesen apai nagyapámnak, Kovács Ferencnek és édesapámnak a Szózat volt a legfontosabb éneke. Rájuk gondoltam akkor, a frissen megjelenő könyvem kapcsán is, hiszen abban is a haldokló Kálmáncsehi József / John Coleman a fiának, Andrew Colemannak egyszer még elszavalja a Szózatot. Ez még szebbé, kerekebbé tette a saját történetemet. Meg a Jack Cole daloskönyve történetét is.
Nagy Miklós Kund. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 20.
Ellenforradalmi kísérlet is volt a fekete március – állítja Markó Béla
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult – mondta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Markó kifejezte meggyőződését, hogy nem spontán eseményekről volt szó, azokat meg kellett szervezni, hiszen faluról hoztak a városba embereket, akiket botokkal fegyvereztek fel. Továbbra is az a kérdés – mondta –, hogy mindez kinek állt érdekében. Emlékeztetett: a két közösség között egyenlőtlen volt a helyzet, amennyiben a románság a magyarokhoz képest több joggal és lehetőséggel rendelkezett. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek mindig megvannak a haszonélvezői, nyilvánvalóan nekik állt érdekükben ilyen viszályt szítani – mondta. Szerinte jól jött ez a konfliktus a régi rend képviselőinek is. „Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – mondta. Hozzáfűzte: ha ugyanis sikerült volna tartós etnikai konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet kialakítani, a demokratikus folyamat is elakadt volna.
Az 1989-es decemberi eseményekre is kevéssé derült fény, a kormány csak most oldotta fel a titkosítás alól az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokat. Marosvásárhely márciusa egyesek számára még ennél is kényesebb – tette hozzá Markó –, hiszen a románok között még mindig lehetnek olyanok, akik továbbra is vallják, hogy a véres események szervezői a román nemzeti érdeket képviselték a magyarok „indokolatlan követeléseivel” szemben. Ma még nem lehet tudni pontosan, hogy az akkori hatalom képviselői közül kik voltak azok, akik ezzel egyetértettek vagy egyszerűen csak szemet hunytak felette, és nem tettek semmit akkor, amikor cselekedhettek volna – mondta az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Bár a marosvásárhelyiek közérzete mára alapvetően megváltozott, az a húsz évvel ezelőtti március visszavetette magát a várost, amelyet még a befektetők is évekig elkerültek, a két közösség viszonyát is sokáig beárnyékolta a kölcsönös gyanakvás – fejtette ki Markó. – Ez most, húsz év múltán már nem jellemző, de nem szűntek meg a problémák, feszültségek.
Hangsúlyozta: ma már bizonyos kérdések nem a román–magyar viszonyról szólnak. Marosvásárhelyen például most azon fáradozik a romániai magyarság, hogy megakadályozza a szoborállítást az egyik „ellenforradalmárnak”, Ştefan Guşă tábornoknak. Az egykori vezérkari főnök a temesvári tüntetők közé lövetett, és ennek akkor a Ceauşescu-diktatúra ellen tüntető románok is áldozatul este. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult – mondta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Markó kifejezte meggyőződését, hogy nem spontán eseményekről volt szó, azokat meg kellett szervezni, hiszen faluról hoztak a városba embereket, akiket botokkal fegyvereztek fel. Továbbra is az a kérdés – mondta –, hogy mindez kinek állt érdekében. Emlékeztetett: a két közösség között egyenlőtlen volt a helyzet, amennyiben a románság a magyarokhoz képest több joggal és lehetőséggel rendelkezett. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek mindig megvannak a haszonélvezői, nyilvánvalóan nekik állt érdekükben ilyen viszályt szítani – mondta. Szerinte jól jött ez a konfliktus a régi rend képviselőinek is. „Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – mondta. Hozzáfűzte: ha ugyanis sikerült volna tartós etnikai konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet kialakítani, a demokratikus folyamat is elakadt volna.
Az 1989-es decemberi eseményekre is kevéssé derült fény, a kormány csak most oldotta fel a titkosítás alól az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokat. Marosvásárhely márciusa egyesek számára még ennél is kényesebb – tette hozzá Markó –, hiszen a románok között még mindig lehetnek olyanok, akik továbbra is vallják, hogy a véres események szervezői a román nemzeti érdeket képviselték a magyarok „indokolatlan követeléseivel” szemben. Ma még nem lehet tudni pontosan, hogy az akkori hatalom képviselői közül kik voltak azok, akik ezzel egyetértettek vagy egyszerűen csak szemet hunytak felette, és nem tettek semmit akkor, amikor cselekedhettek volna – mondta az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Bár a marosvásárhelyiek közérzete mára alapvetően megváltozott, az a húsz évvel ezelőtti március visszavetette magát a várost, amelyet még a befektetők is évekig elkerültek, a két közösség viszonyát is sokáig beárnyékolta a kölcsönös gyanakvás – fejtette ki Markó. – Ez most, húsz év múltán már nem jellemző, de nem szűntek meg a problémák, feszültségek.
Hangsúlyozta: ma már bizonyos kérdések nem a román–magyar viszonyról szólnak. Marosvásárhelyen például most azon fáradozik a romániai magyarság, hogy megakadályozza a szoborállítást az egyik „ellenforradalmárnak”, Ştefan Guşă tábornoknak. Az egykori vezérkari főnök a temesvári tüntetők közé lövetett, és ennek akkor a Ceauşescu-diktatúra ellen tüntető románok is áldozatul este. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. március 20.
Emlékezzünk! - Meghívó Marosvásárhelyre
Húsz esztendővel a romániai – és kelet-közép-európai – rendszerváltozás után, intő figyelmeztetésként hangzik felénk Jánosnak, a szeretet apostolának szava: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk” (2. Jn. 8).
„Akik az igazságban járnak” (2. Jn. 4), gyakran szembe találják magukat a hazugsággal, a gyűlölettel, a gonoszsággal. Nekik szól Pál apostol bátorító biztatása: „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat” (2. Tm. 2,22).
Az elmúlt két évtizedben olyképpen kellett végighaladnunk a rendszerváltozás göröngyös útján, akadályain és buktatóin, miképpen a kereszthordozás stációin. Már a kezdet kezdetén súlyos próbatételt jelentett számunkra Marosvásárhely Fekete Márciusa”.
2010. március 19–20-án erre emlékezünk, és az „elkezdett munka”, a rendszerváltozás töretlen folytatásának szándékával kívánunk szembenézni a húsz évvel ezelőtti eseményekkel, melyek nem csupán hogy megrontották a magyar–román kapcsolatokat, de a beindult demokratikus változásokat is lefékezték, és utat nyitottak a lopakodó posztkommunista visszarendeződés előtt. A volt titkosszolgálat – a Szekuritáté – burkolt helyreállítása ellenforradalmi nacionál-kommunista forgatókönyv szerint terelte tévútra a dicsőséges romániai – temesvári – forradalmat.
Országunk kommunizmus utáni átmeneti korszaka nagy mértékben hasonlít a volt szovjet tábor országainak sorsához. Kárpát-medencei magyarságunk saját hazájában, valamint a környező országokban – többé vagy kevésbé változatos formában és alakban – fokozott mértékben volt kénytelen elszenvedni nem csupán a diktatúra visszatérését, hanem ezzel együtt a kommunista ideológia helyébe lépő nacionalizmus feléledését.
Emlékezzünk, hogy az igazság erejével munkáljuk a békességet!
Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást!
Emlékezzünk, hogy az akkor ébredt szeretet és szolidaritás erejével küzdhessük le az embereket és népeket megosztó gyűlöletet!
Hitben és igazságban való közös emlékezésünk ellopott forradalmunk Fekete Márciusából vezessen bennünket a remélt jobb jövőnket ígérő Szeretet Márciusába!
A szervezők szeretettel hívnak mindenkit Marosvásárhelyre, az EMNT szervezésében sorra kerülő rendezvényekre:
– március 19-én, pénteken este 7 órakor az igazság fáklyásmenetével emlékezünk a tragikus eseményekre.
– március 20-án, szombaton 10 órától nemzetközi konferencia veszi kezdetét Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel (helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház, Rózsák tere 61. sz.).
Március 20-án délután 5 órakor kárpát-medencei ökumenikus találkozó lesz a Vártemplomban, testvéregyházaink vezetőinek és képviselőinek részvételével.
Hitünk és sorsunk közösségében szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
Húsz esztendővel a romániai – és kelet-közép-európai – rendszerváltozás után, intő figyelmeztetésként hangzik felénk Jánosnak, a szeretet apostolának szava: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk” (2. Jn. 8).
„Akik az igazságban járnak” (2. Jn. 4), gyakran szembe találják magukat a hazugsággal, a gyűlölettel, a gonoszsággal. Nekik szól Pál apostol bátorító biztatása: „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat” (2. Tm. 2,22).
Az elmúlt két évtizedben olyképpen kellett végighaladnunk a rendszerváltozás göröngyös útján, akadályain és buktatóin, miképpen a kereszthordozás stációin. Már a kezdet kezdetén súlyos próbatételt jelentett számunkra Marosvásárhely Fekete Márciusa”.
2010. március 19–20-án erre emlékezünk, és az „elkezdett munka”, a rendszerváltozás töretlen folytatásának szándékával kívánunk szembenézni a húsz évvel ezelőtti eseményekkel, melyek nem csupán hogy megrontották a magyar–román kapcsolatokat, de a beindult demokratikus változásokat is lefékezték, és utat nyitottak a lopakodó posztkommunista visszarendeződés előtt. A volt titkosszolgálat – a Szekuritáté – burkolt helyreállítása ellenforradalmi nacionál-kommunista forgatókönyv szerint terelte tévútra a dicsőséges romániai – temesvári – forradalmat.
Országunk kommunizmus utáni átmeneti korszaka nagy mértékben hasonlít a volt szovjet tábor országainak sorsához. Kárpát-medencei magyarságunk saját hazájában, valamint a környező országokban – többé vagy kevésbé változatos formában és alakban – fokozott mértékben volt kénytelen elszenvedni nem csupán a diktatúra visszatérését, hanem ezzel együtt a kommunista ideológia helyébe lépő nacionalizmus feléledését.
Emlékezzünk, hogy az igazság erejével munkáljuk a békességet!
Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást!
Emlékezzünk, hogy az akkor ébredt szeretet és szolidaritás erejével küzdhessük le az embereket és népeket megosztó gyűlöletet!
Hitben és igazságban való közös emlékezésünk ellopott forradalmunk Fekete Márciusából vezessen bennünket a remélt jobb jövőnket ígérő Szeretet Márciusába!
A szervezők szeretettel hívnak mindenkit Marosvásárhelyre, az EMNT szervezésében sorra kerülő rendezvényekre:
– március 19-én, pénteken este 7 órakor az igazság fáklyásmenetével emlékezünk a tragikus eseményekre.
– március 20-án, szombaton 10 órától nemzetközi konferencia veszi kezdetét Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel (helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház, Rózsák tere 61. sz.).
Március 20-án délután 5 órakor kárpát-medencei ökumenikus találkozó lesz a Vártemplomban, testvéregyházaink vezetőinek és képviselőinek részvételével.
Hitünk és sorsunk közösségében szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. március 20.
Szomorú évforduló – Kik és miért rendeztek fekete márciust Marosvásárhelyen?
Húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen olyan véres összecsapások voltak románok és magyarok között, amelyek során öt ember (három magyar és két román) meghalt, 278-an pedig megsérültek. A konfliktus mögött az 1989-es rendszerváltás nyomán megszületett új hatalom és a hírhedt Szekuritáté embereit kell keresni. A marosvásárhelyi etnikai összetűzéseket utóbbiak provokálták ki, az alábbiak okán.
A szekusoknak az 1989. decemberi rendszerváltó események, valamint korábban a kommunizmus idején játszott dicstelen szerepe miatt a tömegek körében maga a Szekuritáté intézménye 1990 márciusában rendkívül népszerűtlennek számított, mondhatni közutálatnak örvendett. A Szekuritátét az új hatalom képviselői a rendszerváltó események során törvényen kívül helyezték. (Ezt azért is meg kellett tenniük, mivel korábban ez az erőszakszervezett számított a megdöntött rendszer legfőbb tartópillérének.) Ám a Ceauşescu idején politikai rendőrség és titkosszolgálat szerepet egyszerre betöltő Szekuritáté törvényen kívül helyezése azt is jelentette, hogy Románia (legalább hivatalosan, formailag) titkosszolgálat nélkül maradt. Új titkosszolgálatot kellett alakítani. Azonban az országban akkor olyan szekus-ellenes közhangulat uralkodott, hogy azok, akik a Ceauşecu-diktatúra megdöntése nyomán hatalomra jutottak, túlságosan kockázatosnak vélték, csak úgy, valamilyen nyomós okra való hivatkozás nélkül Szekuritáté-jogutódot létrehozni.
Nos, a nyomós okot, amelyre való hivatkozással egy héttel az 1990-es március 19-i és 20-ai véres események után a hatalom új birtokosai már bátran létrehozhatták a Román Hírszerző Szolgálatot, a Marosvásárhelyen történtek szolgáltatták. Persze ehhez a tömegek kellő félretájékoztatására, illetve arra is szükség volt, hogy az ottani eseményeket a célnak megfelelő „tálalásban” hozzák a román közvélemény tudomására. A szekusok számára azonban ennek a feladatnak a „szakszerű” kivitelezése sem okozott gondot, hiszen 1989 decemberéig a Szekuritáté keretében külön álhír-terjesztő ügyosztály is működött.
Az egész jól megtervezett és hatásosan levezényelt akció lényege pedig a következő volt: nagyszabású tömegverekedést kiprovokálni románok és magyarok között, erről készült felvételeket a televízióban is bemutatni, mégpedig úgy kommentálva, hogy minden azért történt, mert a magyarok – kihasználva a helyzetet, hogy Szekuritáté hiányában nincs olyan szerv, amely fellépjen ellenük – túlzó követelésekkel álltak elő, illetve el akarják szakítani Erdélyt Romániától. Miután ezzel a maszlaggal megetetették, a román közvélemény addig Szekuritáté-ellenes része is azt kezdte el mondogatni, hogy a Szekuritáté szükséges rossz, ilyen szervre mégiscsak szükség van, mert íme, mire vetemednek a magyarok, ha nincs…
Így történt, hogy ugyanabban az országban, ahol 1990 márciusának az elején még erősen szekusellenes hangulat uralkodott, 1990 márciusának a végén a Szekuritáté jogutódját, a Román Hírszerző Szolgálatot már mondhatni közkívánatra alakították meg.
Szatmárnémetiben nem sikerült
A Román Hírszerző Szolgálat megalakítása érdekében szükségesnek ítélt román-magyar tömegverekedés színhelyéül eredetileg Szatmárnémetit szemelték ki. 1990. március 15-én lényegében itt is a Marosvásárhelyről ismert forgatókönyvet alkalmazták volna: bepálinkáztatott avasi románokat Szatmárnémetibe szállítanak, akik nekiesnek a szabadságharc évfordulója megünneplésére összegyűlt magyaroknak – és jöhet a tömegverekedés, meg a magyarellenes uszítás a médiákban.
Az erre a célra kiszemelt – a köznyelv által osányokként emlegetett – román népcsoport tagjairól tudni kell, hogy megsérteni bizony nem tanácsos őket, mert ebben az esetben hamar ütnek, sőt gyakran szúrnak is, mégpedig késsel. Azonban – bár, ha ilyesmire kerül sor, eszükbe sem jut félre állni – ok nélkül általában nem kezdeményeznek verekedést. Nos, Szatmárnémetiben legalább részben a szekusok által ide irányított osányok ez utóbbi tulajdonsága miatt nem következett be nagyobb szabású román-magyar összecsapás. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy „késelők” hírében álló osányok (a Görgény-völgyiekkel ellentétben) nem hagyták magukat az orruknál fogva vezetni.
Boros Ernő. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
Húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen olyan véres összecsapások voltak románok és magyarok között, amelyek során öt ember (három magyar és két román) meghalt, 278-an pedig megsérültek. A konfliktus mögött az 1989-es rendszerváltás nyomán megszületett új hatalom és a hírhedt Szekuritáté embereit kell keresni. A marosvásárhelyi etnikai összetűzéseket utóbbiak provokálták ki, az alábbiak okán.
A szekusoknak az 1989. decemberi rendszerváltó események, valamint korábban a kommunizmus idején játszott dicstelen szerepe miatt a tömegek körében maga a Szekuritáté intézménye 1990 márciusában rendkívül népszerűtlennek számított, mondhatni közutálatnak örvendett. A Szekuritátét az új hatalom képviselői a rendszerváltó események során törvényen kívül helyezték. (Ezt azért is meg kellett tenniük, mivel korábban ez az erőszakszervezett számított a megdöntött rendszer legfőbb tartópillérének.) Ám a Ceauşescu idején politikai rendőrség és titkosszolgálat szerepet egyszerre betöltő Szekuritáté törvényen kívül helyezése azt is jelentette, hogy Románia (legalább hivatalosan, formailag) titkosszolgálat nélkül maradt. Új titkosszolgálatot kellett alakítani. Azonban az országban akkor olyan szekus-ellenes közhangulat uralkodott, hogy azok, akik a Ceauşecu-diktatúra megdöntése nyomán hatalomra jutottak, túlságosan kockázatosnak vélték, csak úgy, valamilyen nyomós okra való hivatkozás nélkül Szekuritáté-jogutódot létrehozni.
Nos, a nyomós okot, amelyre való hivatkozással egy héttel az 1990-es március 19-i és 20-ai véres események után a hatalom új birtokosai már bátran létrehozhatták a Román Hírszerző Szolgálatot, a Marosvásárhelyen történtek szolgáltatták. Persze ehhez a tömegek kellő félretájékoztatására, illetve arra is szükség volt, hogy az ottani eseményeket a célnak megfelelő „tálalásban” hozzák a román közvélemény tudomására. A szekusok számára azonban ennek a feladatnak a „szakszerű” kivitelezése sem okozott gondot, hiszen 1989 decemberéig a Szekuritáté keretében külön álhír-terjesztő ügyosztály is működött.
Az egész jól megtervezett és hatásosan levezényelt akció lényege pedig a következő volt: nagyszabású tömegverekedést kiprovokálni románok és magyarok között, erről készült felvételeket a televízióban is bemutatni, mégpedig úgy kommentálva, hogy minden azért történt, mert a magyarok – kihasználva a helyzetet, hogy Szekuritáté hiányában nincs olyan szerv, amely fellépjen ellenük – túlzó követelésekkel álltak elő, illetve el akarják szakítani Erdélyt Romániától. Miután ezzel a maszlaggal megetetették, a román közvélemény addig Szekuritáté-ellenes része is azt kezdte el mondogatni, hogy a Szekuritáté szükséges rossz, ilyen szervre mégiscsak szükség van, mert íme, mire vetemednek a magyarok, ha nincs…
Így történt, hogy ugyanabban az országban, ahol 1990 márciusának az elején még erősen szekusellenes hangulat uralkodott, 1990 márciusának a végén a Szekuritáté jogutódját, a Román Hírszerző Szolgálatot már mondhatni közkívánatra alakították meg.
Szatmárnémetiben nem sikerült
A Román Hírszerző Szolgálat megalakítása érdekében szükségesnek ítélt román-magyar tömegverekedés színhelyéül eredetileg Szatmárnémetit szemelték ki. 1990. március 15-én lényegében itt is a Marosvásárhelyről ismert forgatókönyvet alkalmazták volna: bepálinkáztatott avasi románokat Szatmárnémetibe szállítanak, akik nekiesnek a szabadságharc évfordulója megünneplésére összegyűlt magyaroknak – és jöhet a tömegverekedés, meg a magyarellenes uszítás a médiákban.
Az erre a célra kiszemelt – a köznyelv által osányokként emlegetett – román népcsoport tagjairól tudni kell, hogy megsérteni bizony nem tanácsos őket, mert ebben az esetben hamar ütnek, sőt gyakran szúrnak is, mégpedig késsel. Azonban – bár, ha ilyesmire kerül sor, eszükbe sem jut félre állni – ok nélkül általában nem kezdeményeznek verekedést. Nos, Szatmárnémetiben legalább részben a szekusok által ide irányított osányok ez utóbbi tulajdonsága miatt nem következett be nagyobb szabású román-magyar összecsapás. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy „késelők” hírében álló osányok (a Görgény-völgyiekkel ellentétben) nem hagyták magukat az orruknál fogva vezetni.
Boros Ernő. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. március 20.
Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet
2010. március 21.
"A jövő csak igazságra építhető"
2010. március 19-én, a Marosvásárhelyi Fekete Március tragikus eseményeinek huszadik évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Europa Liga az Igazság és Tolerancia Menetére hívta a város polgárait.
A résztvevők a Románia elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez intézett felhívásban kérték a Fekete Március értelmi szerzőinek és megszervezőinek megnevezését és felelősségre vonását.
Mi, a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” nemzetközi konferencia részvevői, csatlakozva ezen felhíváshoz, megerősítjük:
A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt.
Az erőszakos események értelmi szerzőit és szervezőit meg kell nevezni, bíróság elé kell állítani és meg kell állapítani a felelősségüket. Amíg ez nem történik meg, a szégyenfolt ott marad a demokratikus jogállamnak tekintett Románia arcán.
Szükségesnek tartjuk A Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet hatáskörének kibővítését a ’90-es évek posztkommunista bűneinek kivizsgálásával.
Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését.
A Marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján ezúton adunk hangot meggyőződésünknek: a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését.
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: erdon.ro
2010. március 19-én, a Marosvásárhelyi Fekete Március tragikus eseményeinek huszadik évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Europa Liga az Igazság és Tolerancia Menetére hívta a város polgárait.
A résztvevők a Románia elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez intézett felhívásban kérték a Fekete Március értelmi szerzőinek és megszervezőinek megnevezését és felelősségre vonását.
Mi, a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” nemzetközi konferencia részvevői, csatlakozva ezen felhíváshoz, megerősítjük:
A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt.
Az erőszakos események értelmi szerzőit és szervezőit meg kell nevezni, bíróság elé kell állítani és meg kell állapítani a felelősségüket. Amíg ez nem történik meg, a szégyenfolt ott marad a demokratikus jogállamnak tekintett Románia arcán.
Szükségesnek tartjuk A Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet hatáskörének kibővítését a ’90-es évek posztkommunista bűneinek kivizsgálásával.
Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését.
A Marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján ezúton adunk hangot meggyőződésünknek: a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését.
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: erdon.ro
2010. március 21.
Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro
2010. március 21.
Mindenhol javult a határon túli magyarok helyzete, kivéve Romániát
Hétvégén ülésezett a kis-MÁÉRT. Megállapították, hogy minden határon túli magyar közösségben történtek pozitív változások, csupán a szlovákiai magyarságot éri állandó támadás.Szombatom Horvátországban, Pélmonostoron ülésezett a kis MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet). A házigazda szerepét most a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége töltötte be Jakab Sándor elnök vezetésével.
A MÁÉRT még a Fidesz kormány idején (1998-2002) jött létre, amelyet a szocialista kormány már nem műküdtetett tovább. Az MSZP kormányzás idején a Szili Katalin vezette KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) próbálta felvállani a hasonló konzultációs fórumot.
A határon túli szervezetek ennek ellenére tovább folytatták az egyeztetést kis-MÁÉRT elnevezéssel. A horvátországi magyarok szervezése már korábban is felmerült, ezért került sor a mostani ülésre Pélmonostroron.
A szlovákiai magyar küldöttséget Duray Miklóson kívül Berényi József képviselte, aki a Bummnak elmondta, hogy azt állapította meg az értekezlet, hogy mindenhol pozitív irányban változik a magyar kisebbségi közösségek élete, azonban Szlovákiában sajnos rosszabodott a helyzet. Romániában a Romániai Magyarok demokratikus Szervezete (RMDSZ) a kormányba került, és megkapták többek között a kulturális tárcát. Horvátországban megalakultak a magyarországihoz hasonló kisebbségi önkormányzatok, helyi és megyei szinten. Nem műküdnek hibátlanul, mégis fontos előrelépést jelentenek. A Vajdaságban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a kulturális autonómia irányába tett fontos lépésnek is tekinthetünk – mondta el Berényi.
A közelgő magyarországi választások kapcsán a MÁÉRT fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határon túli ügyekben elvárják a konszenzust a magyarországi pártoktól, és stratégiai kérdésekben pedig kérik a konzultáció lehetőségét, hogy ne szülessenek meggondolatlan lépések – fejtette ki Berényi József, az MKP elnök-helyettese.
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma 2010. március 20-i pélmonostori tanácskozásának nyilatkozata:
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről.
A HTMSZF tagjai üdvözlik, hogy Horvátországban létrejöttek a kisebbségi tanácsok (önkormányzatok), de nehezményezik, hogy a kulturális autonómiával, különösen a közoktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalánál a legtöbb esetben mellőzik ezeknek a legitim tanácsoknak és az általuk létrehozott országos koordinációnak a véleményét. A legtöbb esetben következmények nélkül marad a kisebbségek jogállásáról szóló törvények megsértése is.
A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek intézményrendszerének fejlődése és a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából fontos eredménynek tartják a vajdasági magyarság jogi helyzetének javulását. A Magyar Nemzeti Tanács státusának megszilárdulásával és jögkörének bővülésével valós közelségbe került a kulturális autonómia jogintézménye. Reményüket fejezik ki, hogy a többi államban is, ahol magyar nemzeti közösségek számbeli kisebbségben élnek, ez követendő példa lesz.
Üdvözlik, hogy az RMDSZ 2010-ben ismét tagja lett a romániai kormánykoalíciónak, melynek kormányprogramja alapján, valamint kormányzati tisztségviselői révén hozzájárulnak az ország és a magyar közösség szempontjából is fontos gazdasági, társadalmi és politikai célok eléréséhez.
A HTMSZF meggyőződése, hogy a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek és a térségben lévő államok közötti kapcsolatok kibontakozása és a partneri viszony erősítése szempontjából kívánatos, hogy a magyar közösségek legitim politikai képviselete részese legyen az adott ország kormányának.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adnak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Ennek tükrében, a magyar politikai érdekérvényesítés szempontjából, veszélyesnek tartják azt, hogy a Magyar Koalíció Pártját elhagyó politikusok olyan új pártot hoztak létre, amely megosztja a szlovákiai magyarokat, valamint amelynek célja a 2010. június 12-i szlovákiai parlamenti választásokon a magyarok politikai súlyának csökkentése.
A magyarországi parlamenti választások előtti helyzetet áttekintve, elvárják, hogy a nemzetpolitikai egyeztetések Magyarország meghatározó politikai köreiben a lehető legszélesebb körű egyetértésben történjenek. A választások után a magyar Országgyűlésbe kerülő pártok nemzetstratégiai kérdésekben az állásfoglalásaikat hangolják össze a Magyarországgal szomszédos országokban a nemzeti célok érdekében tevékenykedő legitim magyar politikai erőkkel.
Arra kérik a 2010. áprilisi magyarországi parlamenti választások után alakuló új kormányt, hogy hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, amely 2004 novemberétől szünetel.
A résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
Jakab Sándor, elnök
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Pásztor István, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Takács Csaba, ügyvezető elnök
Románia Magyar Demokrata Szövetség
Berényi József, elnökhelyettes
Magyar Koalíció Pártja
Duray Miklós, stratégiai alelnök
Magyar Koalíció Pártja
dr. Sepsey Csaba, alelnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Forrás: Bumm.sk
Hétvégén ülésezett a kis-MÁÉRT. Megállapították, hogy minden határon túli magyar közösségben történtek pozitív változások, csupán a szlovákiai magyarságot éri állandó támadás.Szombatom Horvátországban, Pélmonostoron ülésezett a kis MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet). A házigazda szerepét most a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége töltötte be Jakab Sándor elnök vezetésével.
A MÁÉRT még a Fidesz kormány idején (1998-2002) jött létre, amelyet a szocialista kormány már nem műküdtetett tovább. Az MSZP kormányzás idején a Szili Katalin vezette KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) próbálta felvállani a hasonló konzultációs fórumot.
A határon túli szervezetek ennek ellenére tovább folytatták az egyeztetést kis-MÁÉRT elnevezéssel. A horvátországi magyarok szervezése már korábban is felmerült, ezért került sor a mostani ülésre Pélmonostroron.
A szlovákiai magyar küldöttséget Duray Miklóson kívül Berényi József képviselte, aki a Bummnak elmondta, hogy azt állapította meg az értekezlet, hogy mindenhol pozitív irányban változik a magyar kisebbségi közösségek élete, azonban Szlovákiában sajnos rosszabodott a helyzet. Romániában a Romániai Magyarok demokratikus Szervezete (RMDSZ) a kormányba került, és megkapták többek között a kulturális tárcát. Horvátországban megalakultak a magyarországihoz hasonló kisebbségi önkormányzatok, helyi és megyei szinten. Nem műküdnek hibátlanul, mégis fontos előrelépést jelentenek. A Vajdaságban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a kulturális autonómia irányába tett fontos lépésnek is tekinthetünk – mondta el Berényi.
A közelgő magyarországi választások kapcsán a MÁÉRT fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határon túli ügyekben elvárják a konszenzust a magyarországi pártoktól, és stratégiai kérdésekben pedig kérik a konzultáció lehetőségét, hogy ne szülessenek meggondolatlan lépések – fejtette ki Berényi József, az MKP elnök-helyettese.
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma 2010. március 20-i pélmonostori tanácskozásának nyilatkozata:
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről.
A HTMSZF tagjai üdvözlik, hogy Horvátországban létrejöttek a kisebbségi tanácsok (önkormányzatok), de nehezményezik, hogy a kulturális autonómiával, különösen a közoktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalánál a legtöbb esetben mellőzik ezeknek a legitim tanácsoknak és az általuk létrehozott országos koordinációnak a véleményét. A legtöbb esetben következmények nélkül marad a kisebbségek jogállásáról szóló törvények megsértése is.
A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek intézményrendszerének fejlődése és a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából fontos eredménynek tartják a vajdasági magyarság jogi helyzetének javulását. A Magyar Nemzeti Tanács státusának megszilárdulásával és jögkörének bővülésével valós közelségbe került a kulturális autonómia jogintézménye. Reményüket fejezik ki, hogy a többi államban is, ahol magyar nemzeti közösségek számbeli kisebbségben élnek, ez követendő példa lesz.
Üdvözlik, hogy az RMDSZ 2010-ben ismét tagja lett a romániai kormánykoalíciónak, melynek kormányprogramja alapján, valamint kormányzati tisztségviselői révén hozzájárulnak az ország és a magyar közösség szempontjából is fontos gazdasági, társadalmi és politikai célok eléréséhez.
A HTMSZF meggyőződése, hogy a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek és a térségben lévő államok közötti kapcsolatok kibontakozása és a partneri viszony erősítése szempontjából kívánatos, hogy a magyar közösségek legitim politikai képviselete részese legyen az adott ország kormányának.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adnak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Ennek tükrében, a magyar politikai érdekérvényesítés szempontjából, veszélyesnek tartják azt, hogy a Magyar Koalíció Pártját elhagyó politikusok olyan új pártot hoztak létre, amely megosztja a szlovákiai magyarokat, valamint amelynek célja a 2010. június 12-i szlovákiai parlamenti választásokon a magyarok politikai súlyának csökkentése.
A magyarországi parlamenti választások előtti helyzetet áttekintve, elvárják, hogy a nemzetpolitikai egyeztetések Magyarország meghatározó politikai köreiben a lehető legszélesebb körű egyetértésben történjenek. A választások után a magyar Országgyűlésbe kerülő pártok nemzetstratégiai kérdésekben az állásfoglalásaikat hangolják össze a Magyarországgal szomszédos országokban a nemzeti célok érdekében tevékenykedő legitim magyar politikai erőkkel.
Arra kérik a 2010. áprilisi magyarországi parlamenti választások után alakuló új kormányt, hogy hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, amely 2004 novemberétől szünetel.
A résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
Jakab Sándor, elnök
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Pásztor István, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Takács Csaba, ügyvezető elnök
Románia Magyar Demokrata Szövetség
Berényi József, elnökhelyettes
Magyar Koalíció Pártja
Duray Miklós, stratégiai alelnök
Magyar Koalíció Pártja
dr. Sepsey Csaba, alelnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Forrás: Bumm.sk
2010. március 22.
A kulcsmondatokról
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. március 22.
Tisztul a láthatár
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 22.
A szeretet márciusa
Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában
Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen!
A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről.
Így volt – így legyen
A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt.
Családom fekete márciusa
A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta.
A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa
A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez".
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában
Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen!
A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről.
Így volt – így legyen
A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt.
Családom fekete márciusa
A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta.
A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa
A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez".
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 22.
A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 22.
A Marosvásárhely-Vártemplomi Kárpát-Medencei Ökumenikus Találkozó állásfoglalása
Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, a társadalmi igazságosság és jogosság érvényesülése érdekében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt.
A marosvásárhelyi református Vártemplomban megrendezett ökumenikus találkozón Egyházaink testvéri közösségben összegyülekezett képviselői és tagjai ebben a szellemben emlékeztek meg az 1990 márciusi, marosvásárhelyi tragikus eseményekről és azok áldozatairól. A jelenlevők fájdalommal állapították meg, hogy az 1989-es romániai népfelkelés, „Temesvár szellemével” ellentétben 1990 „Fekete Márciusán” az alighogy megbuktatott nacionál-kommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen.
A csodálatos temesvári forradaloma kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át.
A „Megváltó Karácsony” idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt Szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el.
A „divide et impera” – „oszd meg és uralkodj” – módszerét alkalmazva, a posztkommunista hatalom, a román többség, valamint a kisebbségi magyarok és cigányok között a meglévő szeretet helyett újból a gyűlölet magvait hintette el.
Az Ökumenikus Találkozó résztvevői értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy minden erre irányuló törekvés, kísérlet és követelés ellenére az 1990 márciusi, marosvásárhelyi eseményekről az igazság húsz év után még mindig nem derült ki, mint ahogy az 1989-es forradalomról és az azt követő, sorozatos bányászjárásokról sem ismerjük a teljes igazságot.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházaink ökumenikus közössége egyöntetűen támogatja a „Fekete Március” 20. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi Fáklyásmenet Felhívását az igazság- és jóvátétel, valamint a román–magyar megbékélés érdekében.
Az erdélyi tolerancia és Temesvár szellemében, Marosvásárhely „Fekete Márciusa” ellenében a Szeretet Márciusának krisztusi üzenetét hirdetjük meg, az önmagát értünk áldozó és harmadnapon feltámadott Úr Jézus evangéliumát idézve: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27)
Az Európai Nemzetek Közösségének nagy Családjában, az Európai Unió
Duna-stratégiájának lelki-szellemi kiterjedésében József Attila: A Dunánál című versének értelmében valljuk, hogy: „A múltat be kell vallani (…) A harcot, amelyet őseink vívtak, / Békévé oldja az emlékezés, / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, a társadalmi igazságosság és jogosság érvényesülése érdekében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt.
A marosvásárhelyi református Vártemplomban megrendezett ökumenikus találkozón Egyházaink testvéri közösségben összegyülekezett képviselői és tagjai ebben a szellemben emlékeztek meg az 1990 márciusi, marosvásárhelyi tragikus eseményekről és azok áldozatairól. A jelenlevők fájdalommal állapították meg, hogy az 1989-es romániai népfelkelés, „Temesvár szellemével” ellentétben 1990 „Fekete Márciusán” az alighogy megbuktatott nacionál-kommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen.
A csodálatos temesvári forradaloma kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át.
A „Megváltó Karácsony” idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt Szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el.
A „divide et impera” – „oszd meg és uralkodj” – módszerét alkalmazva, a posztkommunista hatalom, a román többség, valamint a kisebbségi magyarok és cigányok között a meglévő szeretet helyett újból a gyűlölet magvait hintette el.
Az Ökumenikus Találkozó résztvevői értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy minden erre irányuló törekvés, kísérlet és követelés ellenére az 1990 márciusi, marosvásárhelyi eseményekről az igazság húsz év után még mindig nem derült ki, mint ahogy az 1989-es forradalomról és az azt követő, sorozatos bányászjárásokról sem ismerjük a teljes igazságot.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházaink ökumenikus közössége egyöntetűen támogatja a „Fekete Március” 20. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi Fáklyásmenet Felhívását az igazság- és jóvátétel, valamint a román–magyar megbékélés érdekében.
Az erdélyi tolerancia és Temesvár szellemében, Marosvásárhely „Fekete Márciusa” ellenében a Szeretet Márciusának krisztusi üzenetét hirdetjük meg, az önmagát értünk áldozó és harmadnapon feltámadott Úr Jézus evangéliumát idézve: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27)
Az Európai Nemzetek Közösségének nagy Családjában, az Európai Unió
Duna-stratégiájának lelki-szellemi kiterjedésében József Attila: A Dunánál című versének értelmében valljuk, hogy: „A múltat be kell vallani (…) A harcot, amelyet őseink vívtak, / Békévé oldja az emlékezés, / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. március 22.
Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 22.
Román naggyűlés Maroshévízen: „Székelyföld nem létezik”
A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlésre. A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen több mint hatszázan gyűltek össze – legtöbben más megyékből, buszokkal érkeztek a helyszínre –, köztük a Nagy-Románia Párt (PRM) vezéregyéniségei, Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar, valamint Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A magyarellenes szónoklatokban bővelkedő rendezvény különösebb rendbontás és zavargás nélkül zajlott le, annak köszönhetően, hogy a híresztelések ellenére a Székely Gárda képviselői mégsem jelentek meg a rendezvényen, illetve mert Maroshévíz lakossága – mind a magyarok, mind a románok – tisztes távolságból figyelték az eseményeket.
Érkezésünkkor Maroshévíz főutcáján hosszú autóbuszsor fogadott, de a főtérről leágazó mellékutcákban is nehezen lehetett parkolót találni, mert a helyeket elfoglalták az idegen megyékből érkezett gépjárművek. Három autóbusznyi „elnyomás alatt élő román” érkezett Maros megye falvaiból, azokból, amelyeknek lakói cselekvő részesei voltak a húsz évvel ezelőtti „fekete márciusi” eseményeknek, de jöttek Dolj, Prahova, Iaşi, Vaslui, Botoşani, Máramaros, Temes, Beszterce-Naszód és Kolozs megyéből is. A buszok többségén a Nagy-Románia Párt (PRM) jelképe volt látható, a járművekkel érkező „erősítés” is főleg a nagy-romániások zászlóját, illetve a trikolórt lengette. Néhányan „Erdély román föld” (Ardealul pământ românesc) táblát emeltek a magasba. A tömeg a felújított kultúrház előtt gyülekezett, míg a házigazdák a négysávos főutca szemközti oldalán szemlélték az eseményeket.
Tartózkodó helybéliek
„Ki hívta ide ezeket?” – tették fel a kérdést románul, illetve magyarul többen is az út túloldalán szemlélődő helybéliek közül és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyöntetűen rosszallásuknak adtak hangot. Mellesleg a helybéliek csekély számú csoportjában több román szót lehetett hallani, mint magyart. „Mi itt jóban-rosszban együtt vagyunk, egyaránt vannak román és magyar barátaim. Nem értem, miért kell ilyen rendezvényeket szervezni, ha mi itt jól megvagyunk egymással?” – méltatlankodott Ioan Turcu maroshévízi lakos, aki a kérdésünkre adott válaszát a nyomaték kedvéért magyarul is megismételte. Elmondta, neki soha semmilyen hátránya nem származott abból, hogy ő román egy többségben magyarok lakta megyében, nem érzi, hogy őt „elnyomnák” a magyarok.
Markó: felelőtlenek a román politikusok
Markó Béla szerint a maroshévizi román nagygyűlés résztvevőit szándékosan félrevezették kijelentéseikkel a rendezvényen felszólaló román politikusok, akik részéről, mint mondta, több felelősséget várna el.
Az RMDSZ elnöke felelőtlennek nevezte Victor Ponta maroshévizi kijelentéseit, s úgy véli a PSD-elnök felkorbácsolta a kedélyeket a rendezvényen.
A Maroshévízen elfogadott memorandum kapcsán Markó leszögezte: amikor a magyarság több jogot kér, ezzel egyáltalán nem csorbulnak a magyar többségű megyékben élő románok jogai.
A gyűlést megelőzően egy kis szóváltásra is sor került a szervezők és az „erősítés” között, ugyanis a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma tartott attól, hogy az „elnyomott” négyszázezernyi román jogait követelő eseményt valamelyik párt kisajátítja. Ezért nem engedték bevinni egyik párt zászlóját sem, csak a trikolórt. A tiltás ellenére meglehetősen sok PRM-s zászló lengedezett a teremben és bejutottak az „Erdély román föld” feliratos táblák, valamint a szélsőjobb Noua Dreaptă kelta keresztes zászlói is.
Ponta: Székelyföld nem létezik
Az egymást váltó szónokok felszólalásából kiderült, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma hatalmas veszélyt lát a régiók újraszervezésében, és soha nem fognak egyetérteni azzal az RMDSZ-es kezdeményezéssel, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson.
„A PSD soha nem fogadja el, hogy a román mellett más hivatalos nyelv is legyen az országban, de az etnikai alapú autonómiát sem – jelentette ki Victor Ponta. „Egyetlen románnak sem kell innen elköltöznie, a Székelyföld pedig valóban nem Románia, mert a Székelyföld nem létezik” – magyarázta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője – utalva a március 15-i kolozsvári megemlékezésen a „Székelyföld nem Románia!” transzparensre, melyet az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának tagjai emeltek magasba.
Ponta hozzátette: pártja vigyáz majd arra, hogy a képviselőház ne fogadhassa el az RMDSZ javasolta egy régióba soroló régióátszervezési törvényt. A politikus határozott állásfoglalásra szólította fel az államelnököt és a kormányfőt az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlés kapcsán, ahol a résztvevők egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét is követelték. Mircea Duşă, a képviselőház PSD-s alelnöke a helybéli románság nevében arra kérte a más vidékről érkezőket, hogy óvakodjanak a magyarellenes megnyilvánulásoktól. „Önök elmennek, de mi itt maradunk” – szögezte le Hargita megye korábbi prefektusa.
Nicolai: a székely nagygyűlés szánalmas
Norica Nicolai, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szánalmasnak, nem európainak és embertelennek minősítette a székely nagygyűlést. Kijelentette: a liberális párt betartja a környéken élő románoknak tett ígéreteit és pártja mindenekelőtt a románság érdekeit képviseli. Kirobbanó tapsvihar fogadta Corneliu Vadim Tudort, aki biztosította a románságot, hogy a kisebbségi törvényt nem fogadja el a parlament. „Mindenkinek tisztelni kell az egységes román nemzetállamot. Nem létezik semmiféle Székelyföld, ez itt Románia” – szögezte le az EP-képviselő.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselői nem vettek részt az eseményen, azonban Emil Boc kormányfő, a PDL elnöke már a román nagygyűlés alatt közleményben sietett leszögezni: az alkotmány értelmében Romániában a román a hivatalos nyelv, a magyar nyelv hivatalossá tételét illető viták alaptalanok, az alkotmány pedig nem alku tárgya.
Az ülés végén az egybegyűltek memorandumot fogadtak el, amelyben felkérik a hatóságokat, az elnöki hivatalt, valamint a kormányt és a civil szférát, hogy lépjen fel a szeparatista és revizionista törekvések ellen. Aggódnak amiatt, hogy a Hargita és Kovászna megyét ugyanazon régióba soroló régióátszervezési törvényt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Felszólítják a képviselőházat és Traian Băsescu államfőt, hogy utasítsák el a kisebbségi törvény elfogadását, emellett olyan jogszabály elfogadását sürgetik, amely a román nyelvnek „közigazgatásban használatos egyedüli nyelv státusát biztosítja”.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlésre. A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen több mint hatszázan gyűltek össze – legtöbben más megyékből, buszokkal érkeztek a helyszínre –, köztük a Nagy-Románia Párt (PRM) vezéregyéniségei, Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar, valamint Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A magyarellenes szónoklatokban bővelkedő rendezvény különösebb rendbontás és zavargás nélkül zajlott le, annak köszönhetően, hogy a híresztelések ellenére a Székely Gárda képviselői mégsem jelentek meg a rendezvényen, illetve mert Maroshévíz lakossága – mind a magyarok, mind a románok – tisztes távolságból figyelték az eseményeket.
Érkezésünkkor Maroshévíz főutcáján hosszú autóbuszsor fogadott, de a főtérről leágazó mellékutcákban is nehezen lehetett parkolót találni, mert a helyeket elfoglalták az idegen megyékből érkezett gépjárművek. Három autóbusznyi „elnyomás alatt élő román” érkezett Maros megye falvaiból, azokból, amelyeknek lakói cselekvő részesei voltak a húsz évvel ezelőtti „fekete márciusi” eseményeknek, de jöttek Dolj, Prahova, Iaşi, Vaslui, Botoşani, Máramaros, Temes, Beszterce-Naszód és Kolozs megyéből is. A buszok többségén a Nagy-Románia Párt (PRM) jelképe volt látható, a járművekkel érkező „erősítés” is főleg a nagy-romániások zászlóját, illetve a trikolórt lengette. Néhányan „Erdély román föld” (Ardealul pământ românesc) táblát emeltek a magasba. A tömeg a felújított kultúrház előtt gyülekezett, míg a házigazdák a négysávos főutca szemközti oldalán szemlélték az eseményeket.
Tartózkodó helybéliek
„Ki hívta ide ezeket?” – tették fel a kérdést románul, illetve magyarul többen is az út túloldalán szemlélődő helybéliek közül és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyöntetűen rosszallásuknak adtak hangot. Mellesleg a helybéliek csekély számú csoportjában több román szót lehetett hallani, mint magyart. „Mi itt jóban-rosszban együtt vagyunk, egyaránt vannak román és magyar barátaim. Nem értem, miért kell ilyen rendezvényeket szervezni, ha mi itt jól megvagyunk egymással?” – méltatlankodott Ioan Turcu maroshévízi lakos, aki a kérdésünkre adott válaszát a nyomaték kedvéért magyarul is megismételte. Elmondta, neki soha semmilyen hátránya nem származott abból, hogy ő román egy többségben magyarok lakta megyében, nem érzi, hogy őt „elnyomnák” a magyarok.
Markó: felelőtlenek a román politikusok
Markó Béla szerint a maroshévizi román nagygyűlés résztvevőit szándékosan félrevezették kijelentéseikkel a rendezvényen felszólaló román politikusok, akik részéről, mint mondta, több felelősséget várna el.
Az RMDSZ elnöke felelőtlennek nevezte Victor Ponta maroshévizi kijelentéseit, s úgy véli a PSD-elnök felkorbácsolta a kedélyeket a rendezvényen.
A Maroshévízen elfogadott memorandum kapcsán Markó leszögezte: amikor a magyarság több jogot kér, ezzel egyáltalán nem csorbulnak a magyar többségű megyékben élő románok jogai.
A gyűlést megelőzően egy kis szóváltásra is sor került a szervezők és az „erősítés” között, ugyanis a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma tartott attól, hogy az „elnyomott” négyszázezernyi román jogait követelő eseményt valamelyik párt kisajátítja. Ezért nem engedték bevinni egyik párt zászlóját sem, csak a trikolórt. A tiltás ellenére meglehetősen sok PRM-s zászló lengedezett a teremben és bejutottak az „Erdély román föld” feliratos táblák, valamint a szélsőjobb Noua Dreaptă kelta keresztes zászlói is.
Ponta: Székelyföld nem létezik
Az egymást váltó szónokok felszólalásából kiderült, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma hatalmas veszélyt lát a régiók újraszervezésében, és soha nem fognak egyetérteni azzal az RMDSZ-es kezdeményezéssel, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson.
„A PSD soha nem fogadja el, hogy a román mellett más hivatalos nyelv is legyen az országban, de az etnikai alapú autonómiát sem – jelentette ki Victor Ponta. „Egyetlen románnak sem kell innen elköltöznie, a Székelyföld pedig valóban nem Románia, mert a Székelyföld nem létezik” – magyarázta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője – utalva a március 15-i kolozsvári megemlékezésen a „Székelyföld nem Románia!” transzparensre, melyet az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának tagjai emeltek magasba.
Ponta hozzátette: pártja vigyáz majd arra, hogy a képviselőház ne fogadhassa el az RMDSZ javasolta egy régióba soroló régióátszervezési törvényt. A politikus határozott állásfoglalásra szólította fel az államelnököt és a kormányfőt az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlés kapcsán, ahol a résztvevők egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét is követelték. Mircea Duşă, a képviselőház PSD-s alelnöke a helybéli románság nevében arra kérte a más vidékről érkezőket, hogy óvakodjanak a magyarellenes megnyilvánulásoktól. „Önök elmennek, de mi itt maradunk” – szögezte le Hargita megye korábbi prefektusa.
Nicolai: a székely nagygyűlés szánalmas
Norica Nicolai, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szánalmasnak, nem európainak és embertelennek minősítette a székely nagygyűlést. Kijelentette: a liberális párt betartja a környéken élő románoknak tett ígéreteit és pártja mindenekelőtt a románság érdekeit képviseli. Kirobbanó tapsvihar fogadta Corneliu Vadim Tudort, aki biztosította a románságot, hogy a kisebbségi törvényt nem fogadja el a parlament. „Mindenkinek tisztelni kell az egységes román nemzetállamot. Nem létezik semmiféle Székelyföld, ez itt Románia” – szögezte le az EP-képviselő.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselői nem vettek részt az eseményen, azonban Emil Boc kormányfő, a PDL elnöke már a román nagygyűlés alatt közleményben sietett leszögezni: az alkotmány értelmében Romániában a román a hivatalos nyelv, a magyar nyelv hivatalossá tételét illető viták alaptalanok, az alkotmány pedig nem alku tárgya.
Az ülés végén az egybegyűltek memorandumot fogadtak el, amelyben felkérik a hatóságokat, az elnöki hivatalt, valamint a kormányt és a civil szférát, hogy lépjen fel a szeparatista és revizionista törekvések ellen. Aggódnak amiatt, hogy a Hargita és Kovászna megyét ugyanazon régióba soroló régióátszervezési törvényt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Felszólítják a képviselőházat és Traian Băsescu államfőt, hogy utasítsák el a kisebbségi törvény elfogadását, emellett olyan jogszabály elfogadását sürgetik, amely a román nyelvnek „közigazgatásban használatos egyedüli nyelv státusát biztosítja”.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 22.
A PSD és a PNL politikai is részt vettek a maroshévízi magyarellenes gyűlésen
Ismét felerősödött a nacionalizmus a marosvásárhelyi véres konfliktus évfordulóján
Ponta szerint nem létezik, a „szórványrománok” szerint már most is van Székelyföld – AGERPRES
Míg a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az 1990-es marosvásárhelyi véres etnikai konfliktusra emlékezett, a Hargita megyei Maroshévízen a székelyföldi románok egyik civil szervezete nagygyűlést rendezett. Ez utóbbi összejövetelnek a jelentőségét növelte, hogy számos vezető román politikus részt vett rajta. Így a magyarellenes szónoklatokból kivette a részét többek között Victor Ponta, a jelenlegi legerősebb ellenzéki politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) frissen megválasztott elnöke. Ennek a pártnak több vezető politikusa is megjelent az összejövetelen, akárcsak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Norica Nicolai, volt Kolozs megyei törvényhozó. A két ellenzéki erő ezzel a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy-Románia Párt (PRM) mellé sorakozott fel, amely szintén képviseltette magát a rendezvényen. A feszültséget csak növelte, hogy a marosvásárhelyi megemlékezésen is részt vettek a magyar gárdisták, miután korábban a kolozsvári március 15-ei ünnepségen voltak jelen.
A Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fórumának maroshévízi gyülekezetén a mintegy ezer résztvevő elfogadott egy memorandumot, amit elküldtek a parlamentnek, a kormánynak és az államfőnek. Ebben azt kérik, hogy a hatóságok konkrét intézkedéseket foganatosítsanak „egyes magyar vezetők szeparatista akciói ellen”, biztosítsák, hogy tiszteletben tartják a román nyelv hivatalos státusát, és vizsgáljanak ki a románokat Székelyföldön sújtó minden egyes diszkriminatív intézkedést. A résztvevők arra is kérik a hatóságokat, hogy lépjenek fel határozottan „az irredenta, revizionista és szeparatista törekvések ellen”, amelyek szerintük a három megyében tapasztalhatók a magyarok részéről. Úgy vélik, hogy ezek a törekvések nyíltan a román állam és nemzet egységét, szuverenitását veszélyeztetik, akárcsak „a románoknak a székelyföldi létét”.
A résztvevők aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a szenátus „könnyedén” elfogadta hallgatólagosan, vita nélkül az RMDSZ által beterjesztett új régiófelosztási törvénytervezetet. Azt kifogásolják, hogy szerintük az RMDSZ visszaállítaná ezzel a Sztálin által elrendelt, 1952 és 1968 között működött Magyar Autonóm Tartományt, valamint az 1940-es második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyt. A dokumentum nem részletezi, hogy milyen szempontok szerint hasonlítják össze és azonosítanak egy mai gazdasági fejlesztési régiót az említett két történelmi képződménnyel, amelyek maguk is egymástól teljesen különböznek, miután gyökeresen más történelmi kontextusban születtek, és státusuk is különbözött, hiszen a Magyar Autonóm Tartomány Romániához tartozott, Észak-Erdély pedig Magyarországhoz. Ráadásul az RMDSZ vezetői számtalanszor leszögezték, hogy még a területi autonómia sem jelenti Székelyföld kiszakadását Romániából.
A résztvevők azt kérték a parlamenttől és az államfőtől, hogy ne fogadja el, illetve ne hirdesse ki a kisebbségi törvénytervezetet, amely szerintük „az etnikai területi autonómia törvényes alapjának a megteremtését tűzte ki célul a kulturális autonómia révén”. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérik a három megyében a románok ellen elkövetett diszkrimináció és visszaélések kivizsgálására. A memorandum aláírói leszögezik, hogy „a civil fórum nem a magyarok ellen irányul, hanem a hatóságok figyelmét akarja felhívni egy gazdasági fejlesztési terv kidolgozásának a szükségességére, mert a szegénység az egyik fő oka a régióban az etnikai alapú konfliktusoknak”. Szerintük Székelyföld már „állam az államban”, amelynek saját jelképei vannak, a románokat pedig semmibe veszik, alárendeltként kezelik őket.
A tanácskozáson felolvasták a határon túli románok érdekeit képviselő, meglehetősen ismeretlen Románok Világtanácsának és a Románok Világkongresszusának az állásfoglalását is. Azt kérik a román miniszterelnöktől, hogy hívja vissza funkciójából Cseke Attila egészségügyi minisztert, a külügyminisztérium pedig küldjön Magyarországnak egy tiltakozó levelet, amelyben kérjék, hogy Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja vagy határolódjon el a magyar gárdisták kolozsvári akciójától – amikor azok a március 15-i ünnepségen Székelyföld nem Románia! transzparenssel vonultak fel –, vagy ha ezt nem teszi meg a főkonzul, akkor nyilvánítsák nemkívánatos személynek Romániában. A román szervezetek azt kifogásolják, hogy Cseke és Szilágyi nem határolódtak el a nyilvánosság előtt a gárdások akciójától.
Victor Ponta, a PSD elnöke beszédében arról biztosította a székelyföldi románokat, hogy nincsenek egyedül, és „sokan küzdenek majd az ő igazukért”. Ponta hozzátette: Székelyföld valóban nem Romániában van, ugyanis – mint mondta – Székelyföld nem létezik. Rámutatott: a PSD soha nem fogadja el, hogy a románon kívül más nyelv legyen a hivatalos Romániában, és nem alkuszik majd az alkotmány 1-es cikkelyéről sem, amely kimondja egyebek között, hogy Románia nemzetállam.
Norica Nicolai EP-képviselő, a PNL alelnöke „keserűségének” adott hangot amiatt, hogy a székelyföldi románok ellen visszaéléseket követnek el húsz évvel a rendszerváltás után olyan európai állampolgárok, akik ezzel „embertelen és nem európai” magatartásról tesznek bizonyságot. Nicolai szerint Székelyföld mélységesen román föld, amely egyaránt a románoké és a magyaroké.
A kormánypártot, a Demokrata Liberális Pártot (PD-L) nem képviselte a rendezvényen vezető politikus. Emil Boc demokrata pártelnök egy szűkszavú közleményt adott ki szombaton, amelyben leszögezte, hogy az alkotmány szerint az országban a román a hivatalos nyelv, és a 152-es cikkely szerint a hivatalos nyelvről rendelkező cikkelyt nem lehet módosítani. Boc leszögezte: „a magyar nyelv hivatalosítására való törekvéseknek így nincs alkotmányossági alapjuk”. Hozzátette: a PD-L álláspontja az, hogy az alkotmányt alkalmazni kell, és az nem képezheti alku tárgyát.
B. T. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
Ismét felerősödött a nacionalizmus a marosvásárhelyi véres konfliktus évfordulóján
Ponta szerint nem létezik, a „szórványrománok” szerint már most is van Székelyföld – AGERPRES
Míg a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az 1990-es marosvásárhelyi véres etnikai konfliktusra emlékezett, a Hargita megyei Maroshévízen a székelyföldi románok egyik civil szervezete nagygyűlést rendezett. Ez utóbbi összejövetelnek a jelentőségét növelte, hogy számos vezető román politikus részt vett rajta. Így a magyarellenes szónoklatokból kivette a részét többek között Victor Ponta, a jelenlegi legerősebb ellenzéki politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) frissen megválasztott elnöke. Ennek a pártnak több vezető politikusa is megjelent az összejövetelen, akárcsak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Norica Nicolai, volt Kolozs megyei törvényhozó. A két ellenzéki erő ezzel a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy-Románia Párt (PRM) mellé sorakozott fel, amely szintén képviseltette magát a rendezvényen. A feszültséget csak növelte, hogy a marosvásárhelyi megemlékezésen is részt vettek a magyar gárdisták, miután korábban a kolozsvári március 15-ei ünnepségen voltak jelen.
A Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fórumának maroshévízi gyülekezetén a mintegy ezer résztvevő elfogadott egy memorandumot, amit elküldtek a parlamentnek, a kormánynak és az államfőnek. Ebben azt kérik, hogy a hatóságok konkrét intézkedéseket foganatosítsanak „egyes magyar vezetők szeparatista akciói ellen”, biztosítsák, hogy tiszteletben tartják a román nyelv hivatalos státusát, és vizsgáljanak ki a románokat Székelyföldön sújtó minden egyes diszkriminatív intézkedést. A résztvevők arra is kérik a hatóságokat, hogy lépjenek fel határozottan „az irredenta, revizionista és szeparatista törekvések ellen”, amelyek szerintük a három megyében tapasztalhatók a magyarok részéről. Úgy vélik, hogy ezek a törekvések nyíltan a román állam és nemzet egységét, szuverenitását veszélyeztetik, akárcsak „a románoknak a székelyföldi létét”.
A résztvevők aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a szenátus „könnyedén” elfogadta hallgatólagosan, vita nélkül az RMDSZ által beterjesztett új régiófelosztási törvénytervezetet. Azt kifogásolják, hogy szerintük az RMDSZ visszaállítaná ezzel a Sztálin által elrendelt, 1952 és 1968 között működött Magyar Autonóm Tartományt, valamint az 1940-es második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyt. A dokumentum nem részletezi, hogy milyen szempontok szerint hasonlítják össze és azonosítanak egy mai gazdasági fejlesztési régiót az említett két történelmi képződménnyel, amelyek maguk is egymástól teljesen különböznek, miután gyökeresen más történelmi kontextusban születtek, és státusuk is különbözött, hiszen a Magyar Autonóm Tartomány Romániához tartozott, Észak-Erdély pedig Magyarországhoz. Ráadásul az RMDSZ vezetői számtalanszor leszögezték, hogy még a területi autonómia sem jelenti Székelyföld kiszakadását Romániából.
A résztvevők azt kérték a parlamenttől és az államfőtől, hogy ne fogadja el, illetve ne hirdesse ki a kisebbségi törvénytervezetet, amely szerintük „az etnikai területi autonómia törvényes alapjának a megteremtését tűzte ki célul a kulturális autonómia révén”. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérik a három megyében a románok ellen elkövetett diszkrimináció és visszaélések kivizsgálására. A memorandum aláírói leszögezik, hogy „a civil fórum nem a magyarok ellen irányul, hanem a hatóságok figyelmét akarja felhívni egy gazdasági fejlesztési terv kidolgozásának a szükségességére, mert a szegénység az egyik fő oka a régióban az etnikai alapú konfliktusoknak”. Szerintük Székelyföld már „állam az államban”, amelynek saját jelképei vannak, a románokat pedig semmibe veszik, alárendeltként kezelik őket.
A tanácskozáson felolvasták a határon túli románok érdekeit képviselő, meglehetősen ismeretlen Románok Világtanácsának és a Románok Világkongresszusának az állásfoglalását is. Azt kérik a román miniszterelnöktől, hogy hívja vissza funkciójából Cseke Attila egészségügyi minisztert, a külügyminisztérium pedig küldjön Magyarországnak egy tiltakozó levelet, amelyben kérjék, hogy Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja vagy határolódjon el a magyar gárdisták kolozsvári akciójától – amikor azok a március 15-i ünnepségen Székelyföld nem Románia! transzparenssel vonultak fel –, vagy ha ezt nem teszi meg a főkonzul, akkor nyilvánítsák nemkívánatos személynek Romániában. A román szervezetek azt kifogásolják, hogy Cseke és Szilágyi nem határolódtak el a nyilvánosság előtt a gárdások akciójától.
Victor Ponta, a PSD elnöke beszédében arról biztosította a székelyföldi románokat, hogy nincsenek egyedül, és „sokan küzdenek majd az ő igazukért”. Ponta hozzátette: Székelyföld valóban nem Romániában van, ugyanis – mint mondta – Székelyföld nem létezik. Rámutatott: a PSD soha nem fogadja el, hogy a románon kívül más nyelv legyen a hivatalos Romániában, és nem alkuszik majd az alkotmány 1-es cikkelyéről sem, amely kimondja egyebek között, hogy Románia nemzetállam.
Norica Nicolai EP-képviselő, a PNL alelnöke „keserűségének” adott hangot amiatt, hogy a székelyföldi románok ellen visszaéléseket követnek el húsz évvel a rendszerváltás után olyan európai állampolgárok, akik ezzel „embertelen és nem európai” magatartásról tesznek bizonyságot. Nicolai szerint Székelyföld mélységesen román föld, amely egyaránt a románoké és a magyaroké.
A kormánypártot, a Demokrata Liberális Pártot (PD-L) nem képviselte a rendezvényen vezető politikus. Emil Boc demokrata pártelnök egy szűkszavú közleményt adott ki szombaton, amelyben leszögezte, hogy az alkotmány szerint az országban a román a hivatalos nyelv, és a 152-es cikkely szerint a hivatalos nyelvről rendelkező cikkelyt nem lehet módosítani. Boc leszögezte: „a magyar nyelv hivatalosítására való törekvéseknek így nincs alkotmányossági alapjuk”. Hozzátette: a PD-L álláspontja az, hogy az alkotmányt alkalmazni kell, és az nem képezheti alku tárgyát.
B. T. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. március 22.
Naponta összehozza a magyarokat
Nagyvárad – Vasárnap fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte Nagyváradon az erdélyi Mária Rádió. Délután ünnepi köszöntőbeszédek hangzottak el a Székesegyházban, fellépett a Mozaik együttes.
Március 21-én negyedik születésnapját ünnepelte az erdélyi Mária Rádió. Az évfordulóhoz köthető főbb rendezvényeknek a nagyváradi Bazilika biztosított otthont, ahová zarándokok érkeztek a Székelyföldről, Szatmár megyéből és Magyarországról is.
A vasárnap délután lezajlott záróünnepségen Szatmári Ferenc rádióelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, hogy a Székesegyházban teheti ezt meg, ugyanis hat évvel ezelőtt ezen a helyen imádkozott Istenhez és a Szűzanyához, útmutatást kérve tőlük a rádió elindításához. Fohásza meghallgattatott, és az Úr meghívta őt a szőlőjébe. Szatmári Ferenc ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, külön megemlítve Mons. Fodor József általános helynök nevét, aki eleitől kezdve bátorította őt, bízott a néha reménytelennek tünő küldetésben. Az elnök úgy vélte: a rádió nemzetünk megújulásának alapfeltételét biztosítja azáltal, hogy szolgálatkészséget és áldozatvállalást közvetít. “Hiszen, hogy semmi sem köti úgy össze népünket, mint az ima, ezért a Mária Rádió naponta összehozza a magyarokat”, fogalmazott.
Dr. Szabó Tamás, a magyarországi Mária Rádió vezetője megjegyezte: a csíksomlyóiSzűzanyának köszönhető az általa képviselt kommunikációs intézmény. A 2005-ös búcsún őhozzá imádkoztak, s három hónapra rá aláírhatták a szerződést, és kaptak egy budapesti frekvenciát. Arra hívta fel a figyelmet: a rádió a Kárpát-medence szinte valamennyi olyan országában fogható, ahol magyarok élnek, ezért az egyházhoz hasonlóan összeköt bennünket, és egy eszköz ahhoz, egy istentelen világban Isten jelenlétéről tegyünk tanúbizonyságot.
Keresztény kötelességünk
A két elnök üdvözlő szavai után a regionális stúdiók igazgatóinak leveleit olvasták fel. A székelyudvarhelyi László Attila atya jókivánságait Balázs Erzsébet szerkesztő, a csíksomlyói Koncsag László atya gondolatait Ferencz Kornélia műsorvezető továbbította. A Mária Rádió világcsaládjának nevében Tadeusz Bienas atya üzent, mondatait Csorba Mihály koordonátor közvetítette.
Exc. Böcskei László váradi megyés püspök hangsúlyozta: nincs szebb annál, amikor az emberek mosolyogva, bizalommal és örömmel közelítenek egymáshoz, szerinte ezt lehet megtapasztalni valahányszor a Mária Rádiót hallgatjuk. “Isten új utakat és lehetőségeket nyújt számunkra, ezeknek felismerése keresztény kötelességünk, kihasználása pedig feladatunk. A Mária Rádió is az evangélium üzenetét közvetíti közösségünknek, Isten jóságát és szeretetét hirdeti”, közölte.
Az ünnepség fényét emelte a Mozaik együttes és a Mária Rádió önkénteseiből verbuválódott duónak a fellépése.
Ciucur Losonczi Antonius
Nagyvárad – Vasárnap fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte Nagyváradon az erdélyi Mária Rádió. Délután ünnepi köszöntőbeszédek hangzottak el a Székesegyházban, fellépett a Mozaik együttes.
Március 21-én negyedik születésnapját ünnepelte az erdélyi Mária Rádió. Az évfordulóhoz köthető főbb rendezvényeknek a nagyváradi Bazilika biztosított otthont, ahová zarándokok érkeztek a Székelyföldről, Szatmár megyéből és Magyarországról is.
A vasárnap délután lezajlott záróünnepségen Szatmári Ferenc rádióelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, hogy a Székesegyházban teheti ezt meg, ugyanis hat évvel ezelőtt ezen a helyen imádkozott Istenhez és a Szűzanyához, útmutatást kérve tőlük a rádió elindításához. Fohásza meghallgattatott, és az Úr meghívta őt a szőlőjébe. Szatmári Ferenc ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, külön megemlítve Mons. Fodor József általános helynök nevét, aki eleitől kezdve bátorította őt, bízott a néha reménytelennek tünő küldetésben. Az elnök úgy vélte: a rádió nemzetünk megújulásának alapfeltételét biztosítja azáltal, hogy szolgálatkészséget és áldozatvállalást közvetít. “Hiszen, hogy semmi sem köti úgy össze népünket, mint az ima, ezért a Mária Rádió naponta összehozza a magyarokat”, fogalmazott.
Dr. Szabó Tamás, a magyarországi Mária Rádió vezetője megjegyezte: a csíksomlyóiSzűzanyának köszönhető az általa képviselt kommunikációs intézmény. A 2005-ös búcsún őhozzá imádkoztak, s három hónapra rá aláírhatták a szerződést, és kaptak egy budapesti frekvenciát. Arra hívta fel a figyelmet: a rádió a Kárpát-medence szinte valamennyi olyan országában fogható, ahol magyarok élnek, ezért az egyházhoz hasonlóan összeköt bennünket, és egy eszköz ahhoz, egy istentelen világban Isten jelenlétéről tegyünk tanúbizonyságot.
Keresztény kötelességünk
A két elnök üdvözlő szavai után a regionális stúdiók igazgatóinak leveleit olvasták fel. A székelyudvarhelyi László Attila atya jókivánságait Balázs Erzsébet szerkesztő, a csíksomlyói Koncsag László atya gondolatait Ferencz Kornélia műsorvezető továbbította. A Mária Rádió világcsaládjának nevében Tadeusz Bienas atya üzent, mondatait Csorba Mihály koordonátor közvetítette.
Exc. Böcskei László váradi megyés püspök hangsúlyozta: nincs szebb annál, amikor az emberek mosolyogva, bizalommal és örömmel közelítenek egymáshoz, szerinte ezt lehet megtapasztalni valahányszor a Mária Rádiót hallgatjuk. “Isten új utakat és lehetőségeket nyújt számunkra, ezeknek felismerése keresztény kötelességünk, kihasználása pedig feladatunk. A Mária Rádió is az evangélium üzenetét közvetíti közösségünknek, Isten jóságát és szeretetét hirdeti”, közölte.
Az ünnepség fényét emelte a Mozaik együttes és a Mária Rádió önkénteseiből verbuválódott duónak a fellépése.
Ciucur Losonczi Antonius
2010. március 22.
Március fekete fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. március 23.
„Több pártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a cél…” – Miről tárgyalt a szovjet nagykövet Ilescuékkal?
Romániában – tudjuk meg a legnagyobb példányszámú román napilapból, az Adevărulból – nemrég került elő egy igen fontos történelmi dokumentum: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es romániai események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy csak korlátozott mértékben nem hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: erdély.ma
Romániában – tudjuk meg a legnagyobb példányszámú román napilapból, az Adevărulból – nemrég került elő egy igen fontos történelmi dokumentum: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es romániai események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy csak korlátozott mértékben nem hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: erdély.ma
2010. március 23.
Vita a magyar nyelv hivatalossá tételéről
Az RMDSZ támogatja, hogy például a magyarok által többségben lakott Székelyföldön a magyar legyen a második hivatalos nyelv. Korábban a Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzati képviselői határozatot fogadtak el arról, hogy a három megyében a magyar is legyen hivatalos nyelv a román mellett.
Ezt követően vita alakult ki a román közvéleményben arról, hogy van-e létjogosultsága ennek a kérésnek. Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi tanácsadója a múlt héten kifejtette, hogy véleménye szerint a magyar nyelv hivatalossá tételéhez alkotmánymódosítás szükséges.
A PDL vezetői többször is állást foglaltak a kérdésben, miután a hétvégén a székelyföldi románok érdekeit képviselő egyik civil szervezet maroshévízi gyűlésének résztvevői egyebek között azt a kérést fogalmazták meg, hogy ne engedjék a magyar nyelv hivatalossá tételét.
Emil Boc, a PDL elnöke közleményben szögezte le, hogy Romániában a román a hivatalos nyelv és emlékeztetett arra, hogy az alaptörvény 152-es cikkelye szerint a hivatalos nyelvről rendelkező szakaszt nem lehet módosítani. Boc rámutatott, hogy a magyar nyelv hivatalossá tételére irányuló törekvéseknek így nincs „alkotmányossági alapjuk".
Markó Béla, az RMDSZ elnöke hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján azonban úgy vélte, hogy a román alkotmány „bármely rendelkezése módosítható, sőt azok a szakaszok is megváltoztathatók, amelyek más cikkelyek megváltoztathatatlanságát írják elő".
Hozzátette: számára már közvetlenül a rendszerváltás után „abszurdnak" tűnt, hogy az akkor elfogadott alkotmányban bizonyos rendelkezéseket örökre, a következő nemzedékek számára is rögzítettek. Markó szerint nem az ország egész területén kellene hivatalossá tenni a magyar nyelvet, hanem olyan régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él.
Duna Tv / MTI. Forrás: Erdély.ma
Az RMDSZ támogatja, hogy például a magyarok által többségben lakott Székelyföldön a magyar legyen a második hivatalos nyelv. Korábban a Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzati képviselői határozatot fogadtak el arról, hogy a három megyében a magyar is legyen hivatalos nyelv a román mellett.
Ezt követően vita alakult ki a román közvéleményben arról, hogy van-e létjogosultsága ennek a kérésnek. Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi tanácsadója a múlt héten kifejtette, hogy véleménye szerint a magyar nyelv hivatalossá tételéhez alkotmánymódosítás szükséges.
A PDL vezetői többször is állást foglaltak a kérdésben, miután a hétvégén a székelyföldi románok érdekeit képviselő egyik civil szervezet maroshévízi gyűlésének résztvevői egyebek között azt a kérést fogalmazták meg, hogy ne engedjék a magyar nyelv hivatalossá tételét.
Emil Boc, a PDL elnöke közleményben szögezte le, hogy Romániában a román a hivatalos nyelv és emlékeztetett arra, hogy az alaptörvény 152-es cikkelye szerint a hivatalos nyelvről rendelkező szakaszt nem lehet módosítani. Boc rámutatott, hogy a magyar nyelv hivatalossá tételére irányuló törekvéseknek így nincs „alkotmányossági alapjuk".
Markó Béla, az RMDSZ elnöke hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján azonban úgy vélte, hogy a román alkotmány „bármely rendelkezése módosítható, sőt azok a szakaszok is megváltoztathatók, amelyek más cikkelyek megváltoztathatatlanságát írják elő".
Hozzátette: számára már közvetlenül a rendszerváltás után „abszurdnak" tűnt, hogy az akkor elfogadott alkotmányban bizonyos rendelkezéseket örökre, a következő nemzedékek számára is rögzítettek. Markó szerint nem az ország egész területén kellene hivatalossá tenni a magyar nyelvet, hanem olyan régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él.
Duna Tv / MTI. Forrás: Erdély.ma
2010. március 23.
Iliescu: Többpártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a cél
Egy igen fontos történelmi dokumentum került elő a napokban, írja a bukaresti Adevărul: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: Erdély.ma
Egy igen fontos történelmi dokumentum került elő a napokban, írja a bukaresti Adevărul: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: Erdély.ma
2010. március 23.
Egy elfelejtett erdélyi mártír: Demeter Béla
Egy elfelejtett erdélyi mártír erkölcsi kárpótlása. Demeter Béla a magyar örökségnek hivatalosan is része lett, hiszen posztumusz megkapta az azonos nevű díjat. Demeter Béla a két világháború közötti Erdély tudós falukutatója volt, de magyar kormányzati ember is, aki 1945-ben Románia-szakértőként vett részt a Párizsi Békeszerződést előkészítő Bizottság munkájában. Kisebbségi tervét a szövetséges hatalmak elutasították, Székely autonómiatervezete, pedig ki se került a béketárgyalásokra. Magyar állampolgárként az ÁVH kiszolgáltatta Bukarestnek, s a Zsilávai börtönben -1952-ben – belehalt a kínzásokba.
„Megfelelő társadalmi érdeklődéssel, politikai tájékozottsággal egyben, hihetetlenül mély és egyértelmű elkötelezettséggel képviselte az erdélyi magyarság érdekeit, közéleti szerepet vállalt, egyrészt az Erdélyi Fiatalok Csoportosulásában vezető szerepet töltött be és a falukutatásnak egy kiemelkedő képviselője volt, nagyon jól ismerte az erdélyi társadalmat, az erdélyi falu életét, amelyről több vonatkozásban is írt. Forrás: Erdély.ma
Egy elfelejtett erdélyi mártír erkölcsi kárpótlása. Demeter Béla a magyar örökségnek hivatalosan is része lett, hiszen posztumusz megkapta az azonos nevű díjat. Demeter Béla a két világháború közötti Erdély tudós falukutatója volt, de magyar kormányzati ember is, aki 1945-ben Románia-szakértőként vett részt a Párizsi Békeszerződést előkészítő Bizottság munkájában. Kisebbségi tervét a szövetséges hatalmak elutasították, Székely autonómiatervezete, pedig ki se került a béketárgyalásokra. Magyar állampolgárként az ÁVH kiszolgáltatta Bukarestnek, s a Zsilávai börtönben -1952-ben – belehalt a kínzásokba.
„Megfelelő társadalmi érdeklődéssel, politikai tájékozottsággal egyben, hihetetlenül mély és egyértelmű elkötelezettséggel képviselte az erdélyi magyarság érdekeit, közéleti szerepet vállalt, egyrészt az Erdélyi Fiatalok Csoportosulásában vezető szerepet töltött be és a falukutatásnak egy kiemelkedő képviselője volt, nagyon jól ismerte az erdélyi társadalmat, az erdélyi falu életét, amelyről több vonatkozásban is írt. Forrás: Erdély.ma
2010. március 23.
Tőkés-díjat kapott Makovecz Imre
Makovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán.
A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" - mondta Tőkés László EP-kéviselő.
Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" - fogalmazott a kitüntetett építész. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Makovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán.
A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" - mondta Tőkés László EP-kéviselő.
Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" - fogalmazott a kitüntetett építész. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. március 23.
A szülőföld visszaszerzése
Még óvodáskorú voltam, de már az olvasás tudományából annyit felcsíptem, hogy a nyomtatott betűket ki tudtam silabizálni. „C-é-r-n-á-t-u-l d-e J-o-s" — betűztem, valahányszor a mezőről hazamenet a szekérderekában kuporogva beértünk szülőfalumba, és egy szót sem értettem, hogy valakik mit akarnak ezzel a cérnát-tal.
A bécsi döntés előtt Erdély sorsának változása már a levegőben volt, olyannyira, hogy apám, lévén cséplőgép-tulajdonos, eltávozást kapott a besszarábiai koncsentráról, mert kenyérre minden államnak szüksége van. Az újabb hosszabbításért jelentkeznie kellett volna valamilyen hatóságnál, de nem tette meg, a Cernatul de Jos-i csendőrparancsnok durva ember lehetett, mert amikor a bárányt és némi pénzt eljuttattak hozzá a szüleim, akkor is fenyegetően üzengetett, hogy apámat visszavágja oda, ahol lennie kellene...
Aztán bekövetkezett a várva várt pillanat, 1940. augusztus 30-a, s a következő napokban a kerítésdeszka résein át kukucskáltam az anyai feddések ellenére, amint a szártekerős, kétszarvú csákós román katonák egymástól háromméternyi távolságra az út két szélén libasorba fejlődve, ütemes ritmusban vonulnak, úgy húszméterenként fél térdre ereszkednek, és a fegyvert lövésre emelik.
Vonultak a Cernatul de Jos településjelző tábla felé, amely aztán, még meg sem érkeztek a magyar honvédek, egyik percről a másikra eltűnt, mert valakik a bevonulókat köszöntő díszkapu ácsolása közben erre is szakítottak időt.
Az általános eufóriában, ha én nem is tudtam az érzést szavakba önteni, a település névtáblája láttán átsuhant rajtam, hogy valamit, a falu nevét visszakaptuk.
Elemi iskolás koromban természetes volt, hogy szülőfalumban minden kiírás magyar. A földrajzi és történelmi témájú leckéket, a házi feladatot, az olvasnivalókat rajongva szerettük. Nyelvünket csücsörítve kóstolgattuk az anyanyelv szavait. A háború után Kézdivásárhelyre, a kantai Nagy Mózes Gimnáziumba kerültem. Az impériumváltást azon érzékelhettük, hogy románóráink is voltak az órarendben, de az iskola magyar jellege megmaradt. Magyar—román balhék voltak azért, emlékszem, hogy visszajött a faluba Buletti, a hírhedt tanító, és az iskolából hazajövő apró gyermekek fülét felszaggatta a falu közti rét ösvényén, a Kertekben, mert azok az anyjuk nyelvén csiviteltek. Aztán „az oroszok" az atrocitások miatt kiparancsolták a román adminisztrációt és a félkatonai csoportokat Székelyföldről...
Nos, a kantai gimnáziumban csak a riasztó hírekből s a románórákból lehetett tudni, hogy valami változott. Egyébként nagy volt a diákok között a magyarkodás, és tanáraink is éreztették velünk, hogy magyarok maradtunk, különösen, amikor megjelent a Nemzetiségi Statútum, majd megalakult a Groza-kormány, és akkor senki sem hitte volna, hogy valaha is csak az egynyelvű Cernatul de Jos felirat kerüljön ki újra szülőfalum bejárataihoz.
A tanítóképzőben is anyanyelvünkön tanultuk a földrajzot és a történelmet. Emiatt szerettük is. Román szavakkal akkor találkoztunk, amikor a moldvai vagy a havaselvi földrajzi neveket, a települések, hegyek, folyók nevét kellett bevágni. Erdély nagyjából magyar szavakba öltöztetett maradt. Szerettük is ezeket a tantárgyakat. Gyakori kirándulásaink során azonosítani tudtuk a mesékkel, mondákkal, egyéb történetekkel. Ika vára, Bálványos vára, a Szent Anna-tó és a többiek, Benedek Elek és mások mesefeldolgozásai bearanyozták ezeket a tájakat.
Éreztük, hogy ez a föld, a táj, a falu és népe a miénk, úgy, egészben, ahogy van.
Aztán felnőtt koromban rontott ránk istenverésként nyelvünk megtépászása, szavaink elorzása.
Amikor egészen fiatalon kineveztek Kézdi rajon tanügyi osztályának vezetőjévé, huszonnyolc létesítendő román tagozatot örököltem, amelyet a brassói tartományi tanfelügyelőség akart ránk oktrojálni. A történetet másutt megírtam, most nem részletezem. Végül is nyolc ilyen tagozat maradt Kézdi rajonban.
Ennél is elidegenítőbb és súlyosabb érzelmi csapás volt, amikor a Kárpátok Géniuszának uralgása idején a történelmet és földrajzot minden iskolai szinten románul kellett tanulni, és román nyelvből tájszavaktól, népies fordulatoktól hemzsegő szövegeket kellett szajkózva bevágni.
Aztán következett az az időszak, amikor az iskolán kívül sem lehetett településneveinket anyanyelvünkön használni. Ezzel érzelmileg elvették tőlünk, elidegenítettek, nemcsak szavaktól, nyelvtől, beszédtől, hanem az államtól, ennek intézményeitől, a románságtól is.
Olvasom a híreket az új tanügyi törvénytervezetről, amely szerint a román nyelv tanulását speciális tankönyvek és kézikönyvek alapján kell majd tanítani. A történelmet és földrajzot is.
Jóleső érzés hallani, olvasni és majd alkalmazni is. Ezzel elidegenített szülőföldünket szerezzük vissza, ez a törvény közelít bennünket azokhoz az intézményekhez, emberekhez, magához az államhoz, amelynek keretében adatott élnünk és alkotnunk. És megfogalmaztatja velünk azt is, hogy parlamenti, kormányzati képviseletre szükségünk van.
Én erősen hiszem, hogy a tanügyi törvénytervezet vitájában a magyar pedagógusok tömegei is részt vesznek, kiemelik belőle azt, ami számunkra, a románság és az ország számára is üdvös, ami a szülőföld szeretetének és megbecsülésének, a jó közérzetű országépítésnek az alapja, és kigyomláltatják belőle azt, ami számunkra kedvezőtlen.
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Még óvodáskorú voltam, de már az olvasás tudományából annyit felcsíptem, hogy a nyomtatott betűket ki tudtam silabizálni. „C-é-r-n-á-t-u-l d-e J-o-s" — betűztem, valahányszor a mezőről hazamenet a szekérderekában kuporogva beértünk szülőfalumba, és egy szót sem értettem, hogy valakik mit akarnak ezzel a cérnát-tal.
A bécsi döntés előtt Erdély sorsának változása már a levegőben volt, olyannyira, hogy apám, lévén cséplőgép-tulajdonos, eltávozást kapott a besszarábiai koncsentráról, mert kenyérre minden államnak szüksége van. Az újabb hosszabbításért jelentkeznie kellett volna valamilyen hatóságnál, de nem tette meg, a Cernatul de Jos-i csendőrparancsnok durva ember lehetett, mert amikor a bárányt és némi pénzt eljuttattak hozzá a szüleim, akkor is fenyegetően üzengetett, hogy apámat visszavágja oda, ahol lennie kellene...
Aztán bekövetkezett a várva várt pillanat, 1940. augusztus 30-a, s a következő napokban a kerítésdeszka résein át kukucskáltam az anyai feddések ellenére, amint a szártekerős, kétszarvú csákós román katonák egymástól háromméternyi távolságra az út két szélén libasorba fejlődve, ütemes ritmusban vonulnak, úgy húszméterenként fél térdre ereszkednek, és a fegyvert lövésre emelik.
Vonultak a Cernatul de Jos településjelző tábla felé, amely aztán, még meg sem érkeztek a magyar honvédek, egyik percről a másikra eltűnt, mert valakik a bevonulókat köszöntő díszkapu ácsolása közben erre is szakítottak időt.
Az általános eufóriában, ha én nem is tudtam az érzést szavakba önteni, a település névtáblája láttán átsuhant rajtam, hogy valamit, a falu nevét visszakaptuk.
Elemi iskolás koromban természetes volt, hogy szülőfalumban minden kiírás magyar. A földrajzi és történelmi témájú leckéket, a házi feladatot, az olvasnivalókat rajongva szerettük. Nyelvünket csücsörítve kóstolgattuk az anyanyelv szavait. A háború után Kézdivásárhelyre, a kantai Nagy Mózes Gimnáziumba kerültem. Az impériumváltást azon érzékelhettük, hogy románóráink is voltak az órarendben, de az iskola magyar jellege megmaradt. Magyar—román balhék voltak azért, emlékszem, hogy visszajött a faluba Buletti, a hírhedt tanító, és az iskolából hazajövő apró gyermekek fülét felszaggatta a falu közti rét ösvényén, a Kertekben, mert azok az anyjuk nyelvén csiviteltek. Aztán „az oroszok" az atrocitások miatt kiparancsolták a román adminisztrációt és a félkatonai csoportokat Székelyföldről...
Nos, a kantai gimnáziumban csak a riasztó hírekből s a románórákból lehetett tudni, hogy valami változott. Egyébként nagy volt a diákok között a magyarkodás, és tanáraink is éreztették velünk, hogy magyarok maradtunk, különösen, amikor megjelent a Nemzetiségi Statútum, majd megalakult a Groza-kormány, és akkor senki sem hitte volna, hogy valaha is csak az egynyelvű Cernatul de Jos felirat kerüljön ki újra szülőfalum bejárataihoz.
A tanítóképzőben is anyanyelvünkön tanultuk a földrajzot és a történelmet. Emiatt szerettük is. Román szavakkal akkor találkoztunk, amikor a moldvai vagy a havaselvi földrajzi neveket, a települések, hegyek, folyók nevét kellett bevágni. Erdély nagyjából magyar szavakba öltöztetett maradt. Szerettük is ezeket a tantárgyakat. Gyakori kirándulásaink során azonosítani tudtuk a mesékkel, mondákkal, egyéb történetekkel. Ika vára, Bálványos vára, a Szent Anna-tó és a többiek, Benedek Elek és mások mesefeldolgozásai bearanyozták ezeket a tájakat.
Éreztük, hogy ez a föld, a táj, a falu és népe a miénk, úgy, egészben, ahogy van.
Aztán felnőtt koromban rontott ránk istenverésként nyelvünk megtépászása, szavaink elorzása.
Amikor egészen fiatalon kineveztek Kézdi rajon tanügyi osztályának vezetőjévé, huszonnyolc létesítendő román tagozatot örököltem, amelyet a brassói tartományi tanfelügyelőség akart ránk oktrojálni. A történetet másutt megírtam, most nem részletezem. Végül is nyolc ilyen tagozat maradt Kézdi rajonban.
Ennél is elidegenítőbb és súlyosabb érzelmi csapás volt, amikor a Kárpátok Géniuszának uralgása idején a történelmet és földrajzot minden iskolai szinten románul kellett tanulni, és román nyelvből tájszavaktól, népies fordulatoktól hemzsegő szövegeket kellett szajkózva bevágni.
Aztán következett az az időszak, amikor az iskolán kívül sem lehetett településneveinket anyanyelvünkön használni. Ezzel érzelmileg elvették tőlünk, elidegenítettek, nemcsak szavaktól, nyelvtől, beszédtől, hanem az államtól, ennek intézményeitől, a románságtól is.
Olvasom a híreket az új tanügyi törvénytervezetről, amely szerint a román nyelv tanulását speciális tankönyvek és kézikönyvek alapján kell majd tanítani. A történelmet és földrajzot is.
Jóleső érzés hallani, olvasni és majd alkalmazni is. Ezzel elidegenített szülőföldünket szerezzük vissza, ez a törvény közelít bennünket azokhoz az intézményekhez, emberekhez, magához az államhoz, amelynek keretében adatott élnünk és alkotnunk. És megfogalmaztatja velünk azt is, hogy parlamenti, kormányzati képviseletre szükségünk van.
Én erősen hiszem, hogy a tanügyi törvénytervezet vitájában a magyar pedagógusok tömegei is részt vesznek, kiemelik belőle azt, ami számunkra, a románság és az ország számára is üdvös, ami a szülőföld szeretetének és megbecsülésének, a jó közérzetű országépítésnek az alapja, és kigyomláltatják belőle azt, ami számunkra kedvezőtlen.
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. március 23.
A történelem nem ismétlődhet meg!
Konklúziók az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán
Van-e remény, hogy valaha fény derüljön a felbujtók, szervezők kilétére, hogy az igazságszolgáltatás valóban megbünteti azokat, illetve azokat bünteti meg, akik kirobbantották a márciusi véres eseményeket? Ezt a kérdést intéztük az RMDSZ elnökéhez, valamint A szeretet márciusa szervezőihez, résztvevőihez.
Ellenforradalmi kísérlet volt, nem csak magyarellenes megmozdulás
Markó Béla: – Nem tudom, fény deríthető-e arra, hogy kik és mi módon szervezték azt, ami akkor Marosvásárhelyen történt. Egy biztos: tudnunk kellene, hogy mi történt akkor, és meg vagyok győződve, hogy egyes dokumentumok napvilágra kerülésével, titoktalanításával sok információhoz hozzájuthatnánk. Nem csak a múlt szempontjából fontos ez, hanem a jövő szempontjából is, azért, hogy elkerülhessük, hogy azok, amik akkor történtek, megismétlődhessenek. Nem hiszek abban, hogy a történelem csak úgy, magától nem ismétlődhet meg. Akkor nem ismétlődik meg, ha ismerjük bizonyos események okait, és ezeket az okokat újból és újból elkerüljük vagy kiküszöböljük. Azt, ami Marosvásárhelyen akkor, március 19-én és 20-án történt, előre eltervezték és előkészítették. Nyilván az agresszorok nem spontánul gyűltek össze, faluról is nagyon sok embert behoztak, botokkal fölfegyverezték őket, és máig nem derült fény arra, hogy ezt kik csinálták, kik tervezték, kik szervezték.
Nemcsak magyarellenes megmozdulás volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, a régi rend emberei, akik 1989 decembere után nagyon hamar felocsúdtak és megpróbáltak visszaütni, minden bizonnyal ezt a román-magyar szembenállást is megpróbálták felhasználni arra, hogy a demokratizálódási folyamatot lebénítsák. Hiszen, ha sikerült volna itt egy tartós etnikumközi konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet teremteni, akkor leállt volna az ország demokratizálódása is. Egyfelől a magyarok jogköveteléseit akarták vérbe fojtani. Ez azért nem sikerült, mert a magyarok szembefordultak és megakadályozták, másrészt egyúttal a demokráciát is föl akarták számolni, ami szintén ebből az okból nem sikerült. Ebben a térségben ez volt az első erőszakos etnikai konfliktus, amelyet nem sikerült kiterjeszteni itt, Romániában azoknak, akik elindították.
El kell jutni a fejéhez, ahol a hal büdösödik
Kincses Előd: – Véleményem szerint nagyon lelassította Románia európai uniós csatlakozását, mert ha nem rombolják le azt a nimbuszt, amelyet a televízió által közvetített álforradalommal maguknak kivívtak, akkor minden valószínűség szerint Románia első körös csatlakozó lett volna Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO-csatlakozás is hamarabb megtörtént volna, és az Iliescu-rezsim nem tartott volna olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére, és egy sokkal korrektebb restitúciót lehetett volna csinálni. Azt hiszem, egy szuszra épp eleget mondtam, hogy mennyi bajt okozott a fekete március.
Annak, hogy kiderüljön a teljes igazság, hogy a kitervelőket és szervezőket, kivitelezőket felelősségre vonják, akkor lehet esélye, ha lesz politikai és jogi akarat, hiszen van kiktől elindulni: lehet tudni, hogy mit mondott az ortodox pópa a templomban, az ortodox pópa meg kell mondja, hogy neki ezt ki sugallta, aki sugallta, meg kell mondja, hogy ő honnan hallotta, és akkor el fogunk jutni oda, ahol a hal is büdösödik, a fejhez, vagyis Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Stanculescuhoz és Chitachoz. Ami a politikai akaratot illeti, az uralkodó párt és az államelnök eléggé kétkulacsos politikát folytat.
Nem lehet a végtelenségig titkolni a valóságot
Gabriel Andreescu: – Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események a demokratikus folyamatok ellen irányultak, és vissza akarták helyezni jogaiba a szekuritátét, ami sikerült is. Sikerült feluszítani a multikulturalitás és a demokrácia eszméitől teljesen idegen románságot. Paradox módon pozitív következmény, hogy a magyar kisebbség éppen ezzel adott lökést a politikai és civil öntudat kifejlődésének. A marosvásárhelyi márciusi események után Románia Európa fekete báránya lett, amikor az európai integráció ideálja, amely 89 után logikusnak és természetesnek tűnt, a messzeségbe került. Az események idején és rögtön azokat követően "kialakultak azok az úgynevezett "öntudatos román körök", amelyek nem óhajtották a változást. Azóta megváltoztak a dolgok, az emberek rájöttek, hogy a román-magyar viszonyban az 1996-2000-es magyar kormányzati részvétel szinte egy második forradalmat jelentett. A márciusi eseményeket a román társadalom belső harcának tekintem, amelyek a káros hatások mellett pozitív következményekkel is jártak a román–magyar kapcsolatokban.
Az igazság kiderítésének van esélye most, amikor a résztvevők elmondták, hogy őket behívták Vásárhelyre. Az ügyészség ezt bizonyítéknak kellene tekintse. Hogy ez nem történik meg, azt bizonyítja, hogy a politikai többség szintjén nincs akarat, hogy felderítsék az igazságot. Elég, ha a parlament összetételét nézzük. Mégis, azt hiszem, nem lehet a végtelenségig tagadni, titkolni a valóságot, a dolgok menete afelé halad, hogy fény derüljön az igazságra. Ehhez elég jó példa, hogy a szekuritáté dossziéiba ma már beletekinthetünk. Tehát optimista vagyok, tudom, hogy nem ma vagy holnap derül ki az igazság, de esély van, hogy legalább holnapután.
Sok pénzre lenne szükség, nem csak szólamokra
Smaranda Enache: – Sokat tárgyaltunk erről az elmúlt húsz év során. De azt hiszem, hogy most egy olyan történelmi pillanathoz jutottunk, amikor nyíltan beszélhetünk a márciusi eseményekről, az ellentétekről, de ugyanakkor arról is, hogy mindenek ellenére létezik egy közös múltunk, létezik egy közös jelenünk, és meg vagyok győződve, hogy lesz közös jövőnk is. A mindennapi életben sokat haladtunk előre. Az emberek képesek együttműködni és továbblépni. De fájdalmas számomra, hogy kialakultak a szélsőségek mind a románoknál, mind a magyaroknál. Ezeket a szélsőségeket nyugtalanítja, hogy a két nép, a két közösség Erdélyben meg tud békélni, és próbálnak szítani, próbálnak fiatalokat bevonni. Azt hiszem, olyan programokat és közös akciókat kellene létrehozni, amelyek kizárják a szélsőségek befolyását. Épp most zajlik Hévízen a román civil fórum, ahová bevonták az Új Jobboldalt és a Vatra Româneascat is. Ugyanakkor a marosvásárhelyi fáklyás tüntetésen is megjelent egypár magyar gárdás fiatalember, akikre egyáltalán nincs szükség ilyenkor, de amíg nem beszéljük ki ezeket a dolgokat, amíg a két kormány nem invesztál többet, több pénzt is abba, hogy a megbékélés létrejöjjön és tartós legyen, addig még lesznek problémák. A francia–német megbékélés modelljét még nem vettük át, mert a két kormány nagyon kevés pénzt fektetett abba a román–magyar ifjúsági irodába, amiről szó lett volna. A francia–német modell olyan volt, hogy több mint hatmillió fiatal utazott a két országba, és úgy jött létre húsz év alatt ez a megbékélés. Nálunk is nemcsak szólamokra, nemcsak rendezvényekre lenne szükség, hanem konkrét pénzre és politikai akaratra is, hogy zárjuk ki a szélsőségeket és egy tartós román–magyar megbékélést tudjunk létrehozni.
Nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni
Tőkés László: – A megrendülés és meghatódás érzése mellett nem lehet eltekinteni a politikai-jogi természetű valóságtól. Igazságot kell tenni, ki kell deríteni azt, megoldást kell találni jogi és politikai értelemben arra, ami egykor történt, nem lehet a fesztív megemlékezés ködébe burkolni, nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni, hanem megoldást kell találni például a román–magyar együttélésre, a vásárhelyi magyarság jelenére és jövőjére, a tovább élő kommunizmus változatos formában és alakban megjelenő kérdéseire és nehézségeire. A felhívásunk erre nagyon alkalmas volt, és az a demonstráció is, amely stílszerűen a húsz évvel ezelőtti tüntetésekre és ellentüntetésekre emlékeztetett, meghaladva azokat, mert azok az ellentét jegyében születtek. Adekvát módon kifejezte politikai szándékainkat: megbékélés, rendezés, megoldáskeresés. Szombaton a tudományosságra esett a hangsúly, románokkal–magyarokkal több oldalról, több szemszögből, minden fél meghallgatásával próbáltuk helyre tenni a dolgokat, itthon Európában, itthon Erdélyben. Otthont a hazában, mondtuk ezelőtt húsz évvel. Most ha Románia és Magyarország is Európában van, és itt vannak a magyarországiak és itt vannak a sokat szenvedett délvidékiek, a felvidékiek képviselői, akkor valóban legyünk otthon Európában és nemzetközi összefüggésben gondolkozzunk.
A rendezés nem lehet partikuláris. Itt nem holmi egyedi esetről volt szó, a kommunizmus minden nyomorúsága öröksége, a nacionalizmus és a kettő kombinációjában a nacionálkommunizmus és a kommunista ideológiát felváltó sovén nacionalizmus minden gondjával-bajával szembe kell néznünk, ami Kárpát-medencei kérdés, európai kérdés. Ez Európa ügye, mert ha nem akarja importálni ezeket a nyomorúságokat a tagországokkal együtt, akkor ezeknek a végére kell járnunk.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Konklúziók az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán
Van-e remény, hogy valaha fény derüljön a felbujtók, szervezők kilétére, hogy az igazságszolgáltatás valóban megbünteti azokat, illetve azokat bünteti meg, akik kirobbantották a márciusi véres eseményeket? Ezt a kérdést intéztük az RMDSZ elnökéhez, valamint A szeretet márciusa szervezőihez, résztvevőihez.
Ellenforradalmi kísérlet volt, nem csak magyarellenes megmozdulás
Markó Béla: – Nem tudom, fény deríthető-e arra, hogy kik és mi módon szervezték azt, ami akkor Marosvásárhelyen történt. Egy biztos: tudnunk kellene, hogy mi történt akkor, és meg vagyok győződve, hogy egyes dokumentumok napvilágra kerülésével, titoktalanításával sok információhoz hozzájuthatnánk. Nem csak a múlt szempontjából fontos ez, hanem a jövő szempontjából is, azért, hogy elkerülhessük, hogy azok, amik akkor történtek, megismétlődhessenek. Nem hiszek abban, hogy a történelem csak úgy, magától nem ismétlődhet meg. Akkor nem ismétlődik meg, ha ismerjük bizonyos események okait, és ezeket az okokat újból és újból elkerüljük vagy kiküszöböljük. Azt, ami Marosvásárhelyen akkor, március 19-én és 20-án történt, előre eltervezték és előkészítették. Nyilván az agresszorok nem spontánul gyűltek össze, faluról is nagyon sok embert behoztak, botokkal fölfegyverezték őket, és máig nem derült fény arra, hogy ezt kik csinálták, kik tervezték, kik szervezték.
Nemcsak magyarellenes megmozdulás volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, a régi rend emberei, akik 1989 decembere után nagyon hamar felocsúdtak és megpróbáltak visszaütni, minden bizonnyal ezt a román-magyar szembenállást is megpróbálták felhasználni arra, hogy a demokratizálódási folyamatot lebénítsák. Hiszen, ha sikerült volna itt egy tartós etnikumközi konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet teremteni, akkor leállt volna az ország demokratizálódása is. Egyfelől a magyarok jogköveteléseit akarták vérbe fojtani. Ez azért nem sikerült, mert a magyarok szembefordultak és megakadályozták, másrészt egyúttal a demokráciát is föl akarták számolni, ami szintén ebből az okból nem sikerült. Ebben a térségben ez volt az első erőszakos etnikai konfliktus, amelyet nem sikerült kiterjeszteni itt, Romániában azoknak, akik elindították.
El kell jutni a fejéhez, ahol a hal büdösödik
Kincses Előd: – Véleményem szerint nagyon lelassította Románia európai uniós csatlakozását, mert ha nem rombolják le azt a nimbuszt, amelyet a televízió által közvetített álforradalommal maguknak kivívtak, akkor minden valószínűség szerint Románia első körös csatlakozó lett volna Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO-csatlakozás is hamarabb megtörtént volna, és az Iliescu-rezsim nem tartott volna olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére, és egy sokkal korrektebb restitúciót lehetett volna csinálni. Azt hiszem, egy szuszra épp eleget mondtam, hogy mennyi bajt okozott a fekete március.
Annak, hogy kiderüljön a teljes igazság, hogy a kitervelőket és szervezőket, kivitelezőket felelősségre vonják, akkor lehet esélye, ha lesz politikai és jogi akarat, hiszen van kiktől elindulni: lehet tudni, hogy mit mondott az ortodox pópa a templomban, az ortodox pópa meg kell mondja, hogy neki ezt ki sugallta, aki sugallta, meg kell mondja, hogy ő honnan hallotta, és akkor el fogunk jutni oda, ahol a hal is büdösödik, a fejhez, vagyis Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Stanculescuhoz és Chitachoz. Ami a politikai akaratot illeti, az uralkodó párt és az államelnök eléggé kétkulacsos politikát folytat.
Nem lehet a végtelenségig titkolni a valóságot
Gabriel Andreescu: – Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események a demokratikus folyamatok ellen irányultak, és vissza akarták helyezni jogaiba a szekuritátét, ami sikerült is. Sikerült feluszítani a multikulturalitás és a demokrácia eszméitől teljesen idegen románságot. Paradox módon pozitív következmény, hogy a magyar kisebbség éppen ezzel adott lökést a politikai és civil öntudat kifejlődésének. A marosvásárhelyi márciusi események után Románia Európa fekete báránya lett, amikor az európai integráció ideálja, amely 89 után logikusnak és természetesnek tűnt, a messzeségbe került. Az események idején és rögtön azokat követően "kialakultak azok az úgynevezett "öntudatos román körök", amelyek nem óhajtották a változást. Azóta megváltoztak a dolgok, az emberek rájöttek, hogy a román-magyar viszonyban az 1996-2000-es magyar kormányzati részvétel szinte egy második forradalmat jelentett. A márciusi eseményeket a román társadalom belső harcának tekintem, amelyek a káros hatások mellett pozitív következményekkel is jártak a román–magyar kapcsolatokban.
Az igazság kiderítésének van esélye most, amikor a résztvevők elmondták, hogy őket behívták Vásárhelyre. Az ügyészség ezt bizonyítéknak kellene tekintse. Hogy ez nem történik meg, azt bizonyítja, hogy a politikai többség szintjén nincs akarat, hogy felderítsék az igazságot. Elég, ha a parlament összetételét nézzük. Mégis, azt hiszem, nem lehet a végtelenségig tagadni, titkolni a valóságot, a dolgok menete afelé halad, hogy fény derüljön az igazságra. Ehhez elég jó példa, hogy a szekuritáté dossziéiba ma már beletekinthetünk. Tehát optimista vagyok, tudom, hogy nem ma vagy holnap derül ki az igazság, de esély van, hogy legalább holnapután.
Sok pénzre lenne szükség, nem csak szólamokra
Smaranda Enache: – Sokat tárgyaltunk erről az elmúlt húsz év során. De azt hiszem, hogy most egy olyan történelmi pillanathoz jutottunk, amikor nyíltan beszélhetünk a márciusi eseményekről, az ellentétekről, de ugyanakkor arról is, hogy mindenek ellenére létezik egy közös múltunk, létezik egy közös jelenünk, és meg vagyok győződve, hogy lesz közös jövőnk is. A mindennapi életben sokat haladtunk előre. Az emberek képesek együttműködni és továbblépni. De fájdalmas számomra, hogy kialakultak a szélsőségek mind a románoknál, mind a magyaroknál. Ezeket a szélsőségeket nyugtalanítja, hogy a két nép, a két közösség Erdélyben meg tud békélni, és próbálnak szítani, próbálnak fiatalokat bevonni. Azt hiszem, olyan programokat és közös akciókat kellene létrehozni, amelyek kizárják a szélsőségek befolyását. Épp most zajlik Hévízen a román civil fórum, ahová bevonták az Új Jobboldalt és a Vatra Româneascat is. Ugyanakkor a marosvásárhelyi fáklyás tüntetésen is megjelent egypár magyar gárdás fiatalember, akikre egyáltalán nincs szükség ilyenkor, de amíg nem beszéljük ki ezeket a dolgokat, amíg a két kormány nem invesztál többet, több pénzt is abba, hogy a megbékélés létrejöjjön és tartós legyen, addig még lesznek problémák. A francia–német megbékélés modelljét még nem vettük át, mert a két kormány nagyon kevés pénzt fektetett abba a román–magyar ifjúsági irodába, amiről szó lett volna. A francia–német modell olyan volt, hogy több mint hatmillió fiatal utazott a két országba, és úgy jött létre húsz év alatt ez a megbékélés. Nálunk is nemcsak szólamokra, nemcsak rendezvényekre lenne szükség, hanem konkrét pénzre és politikai akaratra is, hogy zárjuk ki a szélsőségeket és egy tartós román–magyar megbékélést tudjunk létrehozni.
Nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni
Tőkés László: – A megrendülés és meghatódás érzése mellett nem lehet eltekinteni a politikai-jogi természetű valóságtól. Igazságot kell tenni, ki kell deríteni azt, megoldást kell találni jogi és politikai értelemben arra, ami egykor történt, nem lehet a fesztív megemlékezés ködébe burkolni, nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni, hanem megoldást kell találni például a román–magyar együttélésre, a vásárhelyi magyarság jelenére és jövőjére, a tovább élő kommunizmus változatos formában és alakban megjelenő kérdéseire és nehézségeire. A felhívásunk erre nagyon alkalmas volt, és az a demonstráció is, amely stílszerűen a húsz évvel ezelőtti tüntetésekre és ellentüntetésekre emlékeztetett, meghaladva azokat, mert azok az ellentét jegyében születtek. Adekvát módon kifejezte politikai szándékainkat: megbékélés, rendezés, megoldáskeresés. Szombaton a tudományosságra esett a hangsúly, románokkal–magyarokkal több oldalról, több szemszögből, minden fél meghallgatásával próbáltuk helyre tenni a dolgokat, itthon Európában, itthon Erdélyben. Otthont a hazában, mondtuk ezelőtt húsz évvel. Most ha Románia és Magyarország is Európában van, és itt vannak a magyarországiak és itt vannak a sokat szenvedett délvidékiek, a felvidékiek képviselői, akkor valóban legyünk otthon Európában és nemzetközi összefüggésben gondolkozzunk.
A rendezés nem lehet partikuláris. Itt nem holmi egyedi esetről volt szó, a kommunizmus minden nyomorúsága öröksége, a nacionalizmus és a kettő kombinációjában a nacionálkommunizmus és a kommunista ideológiát felváltó sovén nacionalizmus minden gondjával-bajával szembe kell néznünk, ami Kárpát-medencei kérdés, európai kérdés. Ez Európa ügye, mert ha nem akarja importálni ezeket a nyomorúságokat a tagországokkal együtt, akkor ezeknek a végére kell járnunk.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 23.
Vitatott oktatási reform
A magyar pedagógusok, oktatásügyi szakértők körében megoszlanak a vélemények arról, hogy elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremt-e a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint korábban. A sokak szerint jót és rosszat egyaránt tartalmazó jogszabályjavaslatot a tanügyi tárca csütörtökön bocsátotta nyilvános vitára, a módosító javaslatokat két hétig fogadják, majd április közepén összesítik. A módosító javaslatok benyújtására szabott rövid határidőt Daniel Funeriu tárcavezető azzal indokolta, hogy a tervezet nem teljesen új, csupán módosított változata a korábban széles körben megismert, az Andronescu–Miclea-féle változatokból ötvözött jogszabálynak.
„Ez egy jó kerettörvény” – szögezte le a Krónika kérdésére Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Mint mondta, nagyra értékeli, hogy a tervezet szerint a magyar gyerekek elsőtől a tizenkettedik osztályig külön, sajátos tanterv és program alapján tanulhatják ezután a román nyelv és irodalom tantárgyat, és a vizsgáztatás is ennek megfelelően zajlana, ugyanakkor a magyar diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Lászlóffy azonban azt is elmondta, hogy tart a parlamenti vitától, amely szerinte tönkreteheti az amúgy összességében jónak ítélt törvénytervezetet.
„Szkeptikus vagyok, mivel ez a rendszer nincsen kellőképpen kikísérletezve” – fogalmazott lapunknak Bencze Mihály, a brassói Áprily Lajos Gimnázium matematikatanára is. A pedagógus szerint össze kellene állítani egy olyan szakbizottságot, amely a tanterv, a tankönyvírás és a tanügyi törvény kérdéseiben konzultál, és kísérleti jelleggel kipróbálja az újításokat, melyeket így később problémamentesen lehetne gyakorlatba ültetni. „Fontos a változtatás, a folyamatos újítás, de csak megfelelő körültekintéssel” – tette hozzá a pedagógus.
Derűlátó a szülők szövetsége
Mindenképpen előrelépés az új tanügyi törvénytervezet a korábbiakhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Vilcsek Károly, az Országos Szülői Szövetség igazgatótanácsának kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke. Vilcsek szerint a tervezet kisebbségi oktatást érintő legfontosabb változtatása, hogy a jövőben valamennyi, teljes egészében magyar tannyelvű iskolában az igazgatónak kötelező tudnia magyarul, míg a vegyes tannyelvű iskolákban legalább egy igazgatóhelyettesnek kell ismernie a magyar nyelvet.
„A következő lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az iskolák adminisztratív tanácsában a szülők harmincszázalékos arányban vehetnek részt” – mondta a Krónikának Vilcsek, aki annak a módosításnak is örül, hogy ezentúl nem a tanfelügyelőség nevezi ki a tanárokat, hanem az iskola, azaz közvetlenül az igazgató alkalmazza őket. Hozzátette, a szülői szövetség legutóbbi ülésén a kisebbségi oktatás számára két fontos javaslatot is sikerült elfogadtatni, amely vélhetően bekerül majd a törvénytervezetbe.
Az első javaslat szerint a heti maximálisan megengedett 30 órában benne lesz a kisebbségek nyelvén tanuló diákok anyanyelvórája is. A szövetség ugyanakkor azt is kéri, hogy a közoktatási intézményekben működő különleges osztályok ugyanúgy igényelhessenek ingyenétkeztetést és tanszertámogatást, mint a kisegítő iskolák.
Vitatott átrendezés
A Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó szerint több vitatható paragrafusa van a tanügyi törvénytervezetnek.
„Nem tudom eldönteni, hogy ha a tervezett formában fogadná el a parlament, akkor jobb vagy rosszabb lesz a tanügy helyzete – fejtegette a Krónika kérdésére a pedagógus. – Mi Maros megyében a napokban mindenképpen megszervezzük a tanfelügyelők és tanintézeti vezetők fórumát, összegyűjtjük az ott felmerülő javaslatokat, és eljuttatjuk azokat a szaktárcához.”
Illés Ildikó szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz.
„Jól meg kell gondolni azt, hogy ez a megoldás alkalmazható-e Romániában. Persze a községekben, falun élő tanulóknak ez előnyös, mert ők esetleg nem akarnak továbbtanulni, és akkor jó az, ha még egy évet pluszban okosodhatnak. Viszont Erdélyben tradíciója van a nyolcosztályos rendszernek, és nem kellene ettől eltérni” – jegyezte meg.
Ugyanezt a törvénycikkelyt tartja a tervezet legnagyobb problémájának Ioan Lung, a nagyszalontai Arany János Gimnázium igazgatója is. Az iskolai elöljáró elmondta, a Bihar megyei városban nem biztos, hogy helyet tudnának szorítani még egy évfolyamnak az általános iskolában.
Funeriu: fölösleges az aggodalom
A tiltakozások beszüntetését kérte a tanügyi szakszervezetektől tegnap Daniel Funeriu tárcavezető. Mint mondta, a pedagógusok fölöslegesen aggódnak, a kormánynak ugyanis megvan a szükséges kerete a tanügyi alkalmazottak fizetéseire.
„Tudok arról, hogy a szakszervezetek arra mozgósítanak, hogy a tanárok ne írjanak be jegyeket a naplóba. Arra kérem a tanárokat, ne csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – fogalmazott Funeriu. A miniszter külön kiemelte a buzăui tanárok esetét, akik amiatt tiltakoznak, hogy bizonyos pótlékokat nem fizettek ki nekik.
Mint mondta, a kormány mihamarabb törleszteni fogja a törvényes járandóságokat. Mint arról beszámoltunk, a tanárok egy része tegnaptól azzal tiltakozik az alacsony bérek ellen, hogy nem írja be a jegyeket az osztálynaplóba.
„Nagyon kényes probléma ez, hiszen nemcsak a helyhiányról van szó, hanem arról is, hogy a hároméves középiskolában már másoknak kell lenniük a tanárokkal szembeni elvárásoknak is, mint eddig, így fokozottan figyelnünk kell, kit veszünk fel a jövőben” – magyarázta.
Meglátása szerint az is gond, hogy a jelenlegi állás szerint nincs elég tanár az iskolában ahhoz, hogy a gimnáziumi órarend változásával együtt járó tanóraszám-növekedést problémamentesen lefedjék, ám általában elég nagy a fluktuáció a tanári karon belül, így elképzelhető, hogy az új munkaerőt már új szempontoknak megfelelően alkalmazzák, ha erre kerül a sor.
Ez azonban az igazgató reményei szerint nem fog megtörténni: hamarosan ugyanis módosító javaslattal áll majd elő, melyben azt kéri, maradjanak a kilencedik osztályok a középiskolai ciklusban.
Eközben Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett.
Újabb RMDSZ-es javaslat
Bokor Tibor felső-háromszéki szenátor jelentős fejleménynek nevezte, hogy a tanintézmények jogi személyiségére vonatkozó RMDSZ-es javaslat is bekerült abba a törvénytervezetbe, amelyet a kormány legutóbbi ülésén bemutattak.
A jelenlegi törvényben egy tanintézmény abban az esetben kaphatja meg a jogi státust, ha 200 feletti gyereklétszámmal rendelkezik, a tervezetben a demokrata-liberális párt ezt 300-ra emelte.
Sikerült bevinni azonban az RMDSZ javaslatát, miszerint egy adott közigazgatási területen mindenképpen létezhet egy jogi személyiséggel rendelkező iskola, függetlenül a diáklétszámtól.
Egy községben mindenképpen lesz önálló tanintézmény, akkor sem kell a szomszéd község iskolájához csatolni, ha például csak 176 gyerek tanul ott, magyarázta az RMDSZ tanügyi szakértője. A szórvány szempontjából fontos kitétel, hogy városokban a kisebbségi iskolák ugyancsak a gyereklétszámtól függetlenül rendelkezhessenek önálló jogi személyiséggel.
Bokor eredménynek tartja, hogy a tervezetbe bekerült, ha a gyereknek lakóhelyén nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, az állam fizeti az ingázás költségeit, vagy ha 50 kilométernél távolabbi iskolában tanul, a bentlakást és az étkezést fedezi.
A tanügyi szakember szerint szükséges a változtatás, de sokan csak a reformok bevezetését hangoztatják, ám alkalmazkodni nem akarnak hozzájuk.„Azzal, hogy kötelezővé teszik a 9. osztályt is, megkönynyítik a tanulók helyzetét. A gyerekek 16 évesen, megkomolyodva dönthetnek arról, szakiskolát vagy elméleti pályát választanak” – hangsúlyozta.
Nem baj a politikai szerepvállalás?
Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője pozitívan nyilatkozott az új tanügyi törvényről. „Jónak találom az új tanügyi törvénytervezetet, és ha ellátják a szükséges metodológiákkal is, akkor új alapokra lehetne helyezni a román tanügyi rendszert” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferencz Salamon Alpár, hozzáfűzve, „a román társadalom nincs felnőve a tervezethez”.
Mint mondta, a decentralizáció sok szempontból jót hoz az iskolák életébe, jónak tartja például, hogy a tervezetben oly módon szabályozzák a humánerőforrás alkalmazását, hogy az iskolaigazgatók dönthetnek arról, kit alkalmaznak és kit nem.
Hasonlóan elismerően szólt arról is, hogy a tananyagot csökkenteni akarják, mint mondta, az eddigi tananyag hatvan százaléka képezi majd törzsanyagot, amit a diákoknak el kell sajátítaniuk, ez pedig lazább munkaritmust tesz lehetővé tanárnak és diáknak egyaránt. „Ettől függetlenül vannak módosító javaslataink” – mondta a főtanfelügyelő.
Hozzátette: az osztályok mellé rendelt tanítók létszámával kapcsolatosan javasolni fogják, hogy vegyék be a keretbe a step by step alternatív módszert is, amely két tanítót ír elő egy osztályhoz. De a főtanfelügyelő újragondolná azt is, amely tiltja az iskolaigazgatóknak a politikai elkötelezettséget.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Máthé Éva, Kiss Előd-Gergely, Jánossy Alíz, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
A magyar pedagógusok, oktatásügyi szakértők körében megoszlanak a vélemények arról, hogy elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremt-e a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint korábban. A sokak szerint jót és rosszat egyaránt tartalmazó jogszabályjavaslatot a tanügyi tárca csütörtökön bocsátotta nyilvános vitára, a módosító javaslatokat két hétig fogadják, majd április közepén összesítik. A módosító javaslatok benyújtására szabott rövid határidőt Daniel Funeriu tárcavezető azzal indokolta, hogy a tervezet nem teljesen új, csupán módosított változata a korábban széles körben megismert, az Andronescu–Miclea-féle változatokból ötvözött jogszabálynak.
„Ez egy jó kerettörvény” – szögezte le a Krónika kérdésére Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Mint mondta, nagyra értékeli, hogy a tervezet szerint a magyar gyerekek elsőtől a tizenkettedik osztályig külön, sajátos tanterv és program alapján tanulhatják ezután a román nyelv és irodalom tantárgyat, és a vizsgáztatás is ennek megfelelően zajlana, ugyanakkor a magyar diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Lászlóffy azonban azt is elmondta, hogy tart a parlamenti vitától, amely szerinte tönkreteheti az amúgy összességében jónak ítélt törvénytervezetet.
„Szkeptikus vagyok, mivel ez a rendszer nincsen kellőképpen kikísérletezve” – fogalmazott lapunknak Bencze Mihály, a brassói Áprily Lajos Gimnázium matematikatanára is. A pedagógus szerint össze kellene állítani egy olyan szakbizottságot, amely a tanterv, a tankönyvírás és a tanügyi törvény kérdéseiben konzultál, és kísérleti jelleggel kipróbálja az újításokat, melyeket így később problémamentesen lehetne gyakorlatba ültetni. „Fontos a változtatás, a folyamatos újítás, de csak megfelelő körültekintéssel” – tette hozzá a pedagógus.
Derűlátó a szülők szövetsége
Mindenképpen előrelépés az új tanügyi törvénytervezet a korábbiakhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Vilcsek Károly, az Országos Szülői Szövetség igazgatótanácsának kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke. Vilcsek szerint a tervezet kisebbségi oktatást érintő legfontosabb változtatása, hogy a jövőben valamennyi, teljes egészében magyar tannyelvű iskolában az igazgatónak kötelező tudnia magyarul, míg a vegyes tannyelvű iskolákban legalább egy igazgatóhelyettesnek kell ismernie a magyar nyelvet.
„A következő lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az iskolák adminisztratív tanácsában a szülők harmincszázalékos arányban vehetnek részt” – mondta a Krónikának Vilcsek, aki annak a módosításnak is örül, hogy ezentúl nem a tanfelügyelőség nevezi ki a tanárokat, hanem az iskola, azaz közvetlenül az igazgató alkalmazza őket. Hozzátette, a szülői szövetség legutóbbi ülésén a kisebbségi oktatás számára két fontos javaslatot is sikerült elfogadtatni, amely vélhetően bekerül majd a törvénytervezetbe.
Az első javaslat szerint a heti maximálisan megengedett 30 órában benne lesz a kisebbségek nyelvén tanuló diákok anyanyelvórája is. A szövetség ugyanakkor azt is kéri, hogy a közoktatási intézményekben működő különleges osztályok ugyanúgy igényelhessenek ingyenétkeztetést és tanszertámogatást, mint a kisegítő iskolák.
Vitatott átrendezés
A Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó szerint több vitatható paragrafusa van a tanügyi törvénytervezetnek.
„Nem tudom eldönteni, hogy ha a tervezett formában fogadná el a parlament, akkor jobb vagy rosszabb lesz a tanügy helyzete – fejtegette a Krónika kérdésére a pedagógus. – Mi Maros megyében a napokban mindenképpen megszervezzük a tanfelügyelők és tanintézeti vezetők fórumát, összegyűjtjük az ott felmerülő javaslatokat, és eljuttatjuk azokat a szaktárcához.”
Illés Ildikó szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz.
„Jól meg kell gondolni azt, hogy ez a megoldás alkalmazható-e Romániában. Persze a községekben, falun élő tanulóknak ez előnyös, mert ők esetleg nem akarnak továbbtanulni, és akkor jó az, ha még egy évet pluszban okosodhatnak. Viszont Erdélyben tradíciója van a nyolcosztályos rendszernek, és nem kellene ettől eltérni” – jegyezte meg.
Ugyanezt a törvénycikkelyt tartja a tervezet legnagyobb problémájának Ioan Lung, a nagyszalontai Arany János Gimnázium igazgatója is. Az iskolai elöljáró elmondta, a Bihar megyei városban nem biztos, hogy helyet tudnának szorítani még egy évfolyamnak az általános iskolában.
Funeriu: fölösleges az aggodalom
A tiltakozások beszüntetését kérte a tanügyi szakszervezetektől tegnap Daniel Funeriu tárcavezető. Mint mondta, a pedagógusok fölöslegesen aggódnak, a kormánynak ugyanis megvan a szükséges kerete a tanügyi alkalmazottak fizetéseire.
„Tudok arról, hogy a szakszervezetek arra mozgósítanak, hogy a tanárok ne írjanak be jegyeket a naplóba. Arra kérem a tanárokat, ne csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – fogalmazott Funeriu. A miniszter külön kiemelte a buzăui tanárok esetét, akik amiatt tiltakoznak, hogy bizonyos pótlékokat nem fizettek ki nekik.
Mint mondta, a kormány mihamarabb törleszteni fogja a törvényes járandóságokat. Mint arról beszámoltunk, a tanárok egy része tegnaptól azzal tiltakozik az alacsony bérek ellen, hogy nem írja be a jegyeket az osztálynaplóba.
„Nagyon kényes probléma ez, hiszen nemcsak a helyhiányról van szó, hanem arról is, hogy a hároméves középiskolában már másoknak kell lenniük a tanárokkal szembeni elvárásoknak is, mint eddig, így fokozottan figyelnünk kell, kit veszünk fel a jövőben” – magyarázta.
Meglátása szerint az is gond, hogy a jelenlegi állás szerint nincs elég tanár az iskolában ahhoz, hogy a gimnáziumi órarend változásával együtt járó tanóraszám-növekedést problémamentesen lefedjék, ám általában elég nagy a fluktuáció a tanári karon belül, így elképzelhető, hogy az új munkaerőt már új szempontoknak megfelelően alkalmazzák, ha erre kerül a sor.
Ez azonban az igazgató reményei szerint nem fog megtörténni: hamarosan ugyanis módosító javaslattal áll majd elő, melyben azt kéri, maradjanak a kilencedik osztályok a középiskolai ciklusban.
Eközben Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett.
Újabb RMDSZ-es javaslat
Bokor Tibor felső-háromszéki szenátor jelentős fejleménynek nevezte, hogy a tanintézmények jogi személyiségére vonatkozó RMDSZ-es javaslat is bekerült abba a törvénytervezetbe, amelyet a kormány legutóbbi ülésén bemutattak.
A jelenlegi törvényben egy tanintézmény abban az esetben kaphatja meg a jogi státust, ha 200 feletti gyereklétszámmal rendelkezik, a tervezetben a demokrata-liberális párt ezt 300-ra emelte.
Sikerült bevinni azonban az RMDSZ javaslatát, miszerint egy adott közigazgatási területen mindenképpen létezhet egy jogi személyiséggel rendelkező iskola, függetlenül a diáklétszámtól.
Egy községben mindenképpen lesz önálló tanintézmény, akkor sem kell a szomszéd község iskolájához csatolni, ha például csak 176 gyerek tanul ott, magyarázta az RMDSZ tanügyi szakértője. A szórvány szempontjából fontos kitétel, hogy városokban a kisebbségi iskolák ugyancsak a gyereklétszámtól függetlenül rendelkezhessenek önálló jogi személyiséggel.
Bokor eredménynek tartja, hogy a tervezetbe bekerült, ha a gyereknek lakóhelyén nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, az állam fizeti az ingázás költségeit, vagy ha 50 kilométernél távolabbi iskolában tanul, a bentlakást és az étkezést fedezi.
A tanügyi szakember szerint szükséges a változtatás, de sokan csak a reformok bevezetését hangoztatják, ám alkalmazkodni nem akarnak hozzájuk.„Azzal, hogy kötelezővé teszik a 9. osztályt is, megkönynyítik a tanulók helyzetét. A gyerekek 16 évesen, megkomolyodva dönthetnek arról, szakiskolát vagy elméleti pályát választanak” – hangsúlyozta.
Nem baj a politikai szerepvállalás?
Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője pozitívan nyilatkozott az új tanügyi törvényről. „Jónak találom az új tanügyi törvénytervezetet, és ha ellátják a szükséges metodológiákkal is, akkor új alapokra lehetne helyezni a román tanügyi rendszert” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferencz Salamon Alpár, hozzáfűzve, „a román társadalom nincs felnőve a tervezethez”.
Mint mondta, a decentralizáció sok szempontból jót hoz az iskolák életébe, jónak tartja például, hogy a tervezetben oly módon szabályozzák a humánerőforrás alkalmazását, hogy az iskolaigazgatók dönthetnek arról, kit alkalmaznak és kit nem.
Hasonlóan elismerően szólt arról is, hogy a tananyagot csökkenteni akarják, mint mondta, az eddigi tananyag hatvan százaléka képezi majd törzsanyagot, amit a diákoknak el kell sajátítaniuk, ez pedig lazább munkaritmust tesz lehetővé tanárnak és diáknak egyaránt. „Ettől függetlenül vannak módosító javaslataink” – mondta a főtanfelügyelő.
Hozzátette: az osztályok mellé rendelt tanítók létszámával kapcsolatosan javasolni fogják, hogy vegyék be a keretbe a step by step alternatív módszert is, amely két tanítót ír elő egy osztályhoz. De a főtanfelügyelő újragondolná azt is, amely tiltja az iskolaigazgatóknak a politikai elkötelezettséget.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Máthé Éva, Kiss Előd-Gergely, Jánossy Alíz, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)