Legionárius Mozgalom? Isten őrizz!
Falánk mozgalmak és diverziók
Az Adevărulban közölt legfrissebb vezércikkében Ion Cristoiu a közvita asztalára tesz egy olyan kérdést, amely senkit sem hagyhat közömbösen: a Legionárius Mozgalom ilyen vagy olyan formában való újjászületésének lehetőségét a mai Romániában. Ion Cristoiu Nicolae Brebant idézi, akinek meggyőződése, hogy a jelenség elkerülhetetlenül megismétlődik.
Húsz év után eljutunk a jobboldali totalitarizmus eszméihez? Az Adevărulban közölt legfrissebb vezércikkében Ion Cristoiu a közvita asztalára tesz egy olyan kérdést, amely senkit sem hagyhat közömbösen: a Legionárius Mozgalom ilyen vagy olyan formában való újjászületésének lehetőségét a mai Romániában. Ion Cristoiu Nicolae Brebant idézi, akinek meggyőződése, hogy a jelenség elkerülhetetlenül megismétlődik.
Higgadtan mérlegelve, találhatunk néhány olyan elemet, amelyek egy ilyen következtetéshez vezetnének el. Elsősorban, Románia gazdasági válságban van. A romániai vezető osztály úgy döntött, hogy a válság minden terhét a lakosságra hárítja. Így történik ez mindenütt a világon, ahol megszorító intézkedéseket vezetnek be. A nagy pénzügyi intézetek olyan erősek, hogy megtagadják vállalni a maguk okozta veszteségeket. Az elszegényedett lakosság, a munkahelyek nélkül maradt fiatalság ideális terepet jelent egy ilyen „mozgalom” meggyökeresedéséhez.
Másodszor, a román társadalom az értékek mély válságát éli. A politikusoknak sikerült elveszíteniük a lakosság bizalmát, a vezetők aljas viselkedésükkel sárba tiporják a demokráciát, a szélhámosság és faragatlanság sikeres modellé vált. Harmadszor, az állam intézményeit felelőtlen módon elhiteltelenítették. A jogállam uralma és tekintélye padlón van. Mindenki meg van győződve arról, hogy mindaz, ami ebben az országban történik, a politikai játszmák, intervenciók, a pénz vagy a hatalomért folytatott harc által diktált parancsok eredménye.
Negyedszer, a románok megalázottnak érzik magukat saját hazájukban, s e megaláztatás a határokon túl is ismétlődik. Kimondani, hogy román vagy, sokszor azzal a kockázattal jár, hogy tolvajnak, koldusnak vagy útonálló banditának tartanak. Ámde bármily megalázottak is, az emberekben, a lényük mélyén fojtottan izzik a büszkeség és méltóság parazsa. Még a patriotizmusé is. Az ilyen érzelmeket felébreszteni képes politikai mozgalom robbanásszerűen megnövekedhet. Jó vagy rossz irányban.
A két világháború közötti Románia ismerte a hasonló körülményeket, Corneliu Zelea Codreanu pedig az a karizmatikus vezér volt, aki összefogta és kihasználta mindezeket a frusztrációkat. A Legionárius Mozgalom totalitárius párt volt. A mozgalom célja a demokrácia és az alkotmányos jogok felszámolása volt. A legionárius álom a diktatúra bevezetése volt bűncselekmények útján. Zelea Codreanu saját kezével ölt, a politikai gyilkosság pedig a legionáriusok gyakorolt módszere volt. Vegyük hozzá az ugyanolyan gyilkos antiszemitizmust, és megkapjuk egy vegytiszta fasiszta állam receptjét. A fasiszta és a kommunista totalitarizmus között nincs nagy különbség, egyébként a legionáriusok egy részét a kommunisták visszanyerték, hogy aztán a szocialista gulágban szenvedjenek. Vajon megoldás-e Románia számára a kommunista diktatúra megdöntése, hogy húsz évvel később az ország eljusson a jobboldali totalitarizmus eszméihez? Igen, szükségünk van karizmatikus vezetőkre. De olyanokra, akik a demokráciáért, ne pedig ellene cselekedjenek.
Ion M. Ioniţă, Adevărul (Fordította: K. B. A.)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Piramis hazugságból
Kimondottan megesett a szívem Nicolae Breban, a 83 éves román akadémikus gondolatait olvasva egy interjúban (Evenimentul zilei, ápr. 18., Florin Saiu készítette). Mondja, három évet dolgozott egy könyvén mostanság. Egy kiadó vállalta, de pénz, tiszteletdíj nélkül. Ez nem lepett meg, ugyanilyen helyzetben vagyunk. Ő súlyosan vádolja a demokráciának nevezett társadalmi rendszert (rendszer lenne ez?!) Romániában. Ebben is egyezünk. Mindvégig keserű hangja sokszorosan nyilallik belém, amikor a román nyelv és történelem védelmében panaszkodik. „A magyarok, ugyebár ők a hunok, iskolákban tanítják a latint. A román nyelv törzse latin, és mi nem tudunk latinul… A történelem a padlón van nálunk. Pedig ha nincs történelmed, nincs román államod.”
Igazat adnék Breban akadémikusnak nagy marékkal, ha lenne arra módom, és tele a magyar markom. Breban úr máig is az 1989-es gengszterváltás nagy csalódásában él. Vajon veszi-e észre azonban, hogy az „egységes nemzeti állam” szedett-vedett alkotmányát még egyetlen kormány, kormányzó román párt nem tartotta be? És azt igen-e, hogy eddigelé minden román kormány (1920-tól és nem ’89-től!) a mai napig a magyar nyelv, hagyományrendszer, a kultúránk és a történelmünk – egyáltalán a magyar nemzetrész – eltakarításáért tesz meg mindent?
Mondja: „a románok felkészületlenül beleestek a demokráciába, bizonyos pártok megkaparintottak mindent, a bíróságok pártosak… És még valami, ami hiányzik: a nép reakciója.”
Így van. S mi magyarokként ebben úgy vagyunk benne, hogy már félni sem merünk. Mert aki félti övéit, nemzetét, az cselekszik érettük! Hazug valót és történelmet tanítunk, tanulunk román nyelven. Száll a hazugság a középkortól máig híres pozsonyi csata (907) után egy nem létező frank császári dekrétumról, hogy „a magyarokat ki kell irtani.” Olvassuk latinul a 16. (és nem a 10.) században leírt bajor hamisítást: „UGROS ELIMINANDOS ESSE”. Mára a magyarság ellenségei „kiirtásra” ferdítették a soha le sem írtakat. Románia ehhez alkalmazkodik a maga hamisításaival.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)