Ajánlanék egy jó befektetést a közeljövőre
December elsején az első világégést lezáró szerződés kapcsán tartott egyik rendezvény hallgatója voltam. Önjelölt magyarvezető pártunk megyei ügyelnöke meghívására határon túli balliberális történész (Romsics Ignác . szerk. megj.) ismertette múltunknak a mohácsi vésszel vetekedő pillanatát (a trianoni diktátumot . szerk. megj.). A tárgyalt momentum fájdalmas következményeit máig is sínyli minden generációnk. Ez érzékelhető volt a rossz idő ellenére is telt házat produkáló rendezvény láttán, és az előadást követő, a hallgatóság részéről elhangzó kérdések kapcsán is. De most nem a rendezvényről írnék beszámolót, mert azt már régen megtették mások, akiknek közlendő véleményük vagy hivatali közlendőjük volt azzal kapcsolatosan.
Én egy elhangzott kérdés kapcsán szeretném e néhány sor közlési lehetőségét, valamint a kedves olvasó szíves figyelmét megkapni. A kérdés nagyjából arról szólt, hogy végre mikortól tudnánk ismét itthon érezni magunkat az által is, hogy a városházán, a hivatalokban magyarul is tudnánk értekezni, ügyeinket intézni?
Az est házigazdája (Szabó Ödön . szerk. megj.), miután az elért ez irányú eredményeket felsorolta, ügyes csavarral magára a népes hallgatóságra irányította a figyelmet. Azt mondta, hogy ha mindnyájan élnénk a nehezen meghozott törvények adta lehetőségeinkkel, továbblépni is volna mód.
Állítása szerint hónapok hosszú sora alatt alig van rá példa arra, hogy helyi polgár venné a fáradtságot és anyanyelvén, magyarul fogalmazná meg egy-egy beadványát vagy kérvényét a városi hivatalok felé. Mert bár a helyi közigazgatásról szóló 2001/215. törvény ugyan lehetőséget ad rá, de úgy tűnik, hogy nincs kinek.
A közönség találva érezvén magát az ügyes vágástól, tapssal jutalmazta a szólót. Remélhetően az elismerő tapsnál egyébbel is maradunk, ha többünkben foganatja lesz az elhangzott szavaknak, felismerésnek. Magunk is meg kell hogy lépjük a sokszor kellemetlenséggel járó lépéseinket, és nem várhatjuk el ezek mások általi kiváltását. Nem arathatjuk le mind újra eleink vetését. Nem hivatkozhatunk a végtelenségig őseink munkájára, becsületére, harcaira. Mint ahogy a földeken minden évben elvetik a magot, hogy őszre betakaríthassák a termést, úgy minden nemzedék is meg kell hogy küzdjön a jussáért. Közösségi értékeink, érdekeink és persze jogaink ismerete és az azokért való egyéni és közös kiállás nélkül csak a kiszorítás a sorsunk. Nem kell országhatárt átlépnünk azért, hogy szemléletes példát kapjunk egy nacionalista államba szorult kisebbségi nemzeti entitás bekebelezésének példájáért. Az ország, amiben élünk, fennállásának kezdetétől fogva elől járt, mondhatni zászlóshajója volt annak az ügynek, hogy az állami gépezet által preferált nemzet bekebelezze, elemészsze az attól eltérő anyanyelvűek vagy más kultúrán osztozók-. Számukra mindég láb alatt lévő - tömegét. Ez az ország fennállása óta sok mindenben változott, de ebben a törekvésében, ha különböző dinamikával, agresszivitással is, de állandó maradt.
Nézzük csak a moldvai csángók vagy dobrudzsai törökök és tatárok elrománosítását, a magyarság lassan évszázados ellehetetlenítését, vagy a németség kiárusításának ügyét.
Még lehetne sorolni, de elég lesz csak a hatvanas évek elején még magyar jellegű Nagyvárad mai állapotát látnunk. Szóval, tenni kell, ha még lenni akarunk! Hinni akarom, hogy nemcsak az ingyen nótaest az, amire még hajlandó foteljéből kivájni magát az átlag helyi magyar, hanem képes a nemzeti közösségéért mást is tenni. Tudom is, hogy sokan a gyermeküket akár egy másik városnegyedbe is eljáratják óvodába, iskolába, hogy az anyanyelvén tanulhasson, lehetőleg kiváló pedagógusoktól. Mások hivatali tisztségbe kerülve mozgatnak meg mindent a kétnyelvűség meghonosításáért. Ismét mások hit- és kulturális közösségekbe járnak vagy anyanyelvükön egyetemi oktatásra iratkoznak azért, hogy nemzettársaik körében lehessenek, erősítve azt. És az is tett, ha kis pénzért a nemzeti kultúrát, a sajátos tájékoztatást szolgálják, sőt már az is, ha magyar utcaneveinket használjuk ismét a közbeszédben.
Az elméletről most had térjek át a gyakorlatra. Felbuzdulva az előadást követő, anyanyelven történő ügyintézésre való biztatáson, egy hét múlva magyarul írt kérvénnyel tértem be a nagyváradi városháza kapuján. Egy időközben érvénytelenített adó összegének visszafizetését kértem benne. A megfelelő hivatalban az ügyintéző hölgy nagy szemeket kerekített, mintha ilyet sosem látott volna, majd a falon kifüggesztett eligazításra mutatott, miszerint idegen nyelvű kérvényt nem áll módjában iktatni. Mikor azonban belátta, hogy nem tudja velem az általa kedvezményezett újlatin nyelven megíratni a kérésemet, és szent őrültként nem tágítok pultja és szándékom mellől, a közszolgálati irodába tanácsolt. Itt is furcsállották a dolgot nagyon, hogy nem oláhul íródott a kérvény, s hogy akkor nekik kellene talán maguknak értelmezhetővé tenni az iratot.
Hát várjak, ameddig érdeklődnek, intézkednek. Nos, én türelemmel vártam. A körülöttem asztalaiknál serénykedő, magyarul nem tudó KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATI, szám szerint öt hölgy komor némaságba burkolózva végezte munkáját.
Előbb-utóbb előkerült a velem foglalkozó hivatalnok is, főnökasszonya kíséretében. Őasszonysága megkérdezte, hogy bírom-e a román nyelvet, hogy megírjam a kérésemet azon? Mondtam, hogy bírom, de nem tenném ez egyszer. Pedig a pénz rögtön ütné a markomat, ha tenném. (Így ő.) Inkább adja a pénzt, és vegye el az írást. (Így én.) Akkor nem. Akkor fordíttatunk, igényelünk, s majd egyszer megkapja a pénzt. (Így ő.) Tegyen úgy! (Így én.) Csak megjegyzésként írom, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak képviselői már másfél évvel ezelőtt írásban hívták fel a városvezetés figyelmét arra, hogy a agyváradi városházán nincs semmiféle magyar nyelvű ügyfélszolgálat..
Biztatnám a kedves olvasót, hogy anyanyelvén adja be kéréseit. Ha sokan vesszük a fáradságot erre, akkor legközelebb, ha dolgom adódik a városi hivatalokban, vagy Önnek, esetleg ismerősömnek, netán gyermekemnek, ne nézzenek ott ránk, mint borjú az új kapura, amikor természetszerűleg saját nyelvükön intéztetnék ügyeiket! Esetleg alkalmaznának addigra olyan hivatalnokokat, akik értik a használandó helyi nyelveket, és dolgukat végeznék a (most éppen) csendes megbotránkozás helyett.
Teszem azt nyomtathatnának addigra kétnyelvű űrlapokat is, ami még plusz költséget sem róna a hivatalra, és a nyelvünket nem beszélő alkalmazottak sem szemlélnék értetlenül az iktatandó papirost.
A jelen állapot pontosabb feltérképezésére és a fentebb leírtakalátámasztására gyorsszemlét tettem a városháza közemberek által bejárható folyosóin, a Teleki utcai szárny első és második szintjén. Az irodahelyiségek ajtaján többnyire szerepelnek az ott dolgozó tisztviselők nevei. Szám szerint 67 nevet találtam, amelyekből mindössze 5 (öt!) volt magyarnak vélhető. Ez, akárhogy számolom is, arányában mindössze 7,5%. Ugyan az 1910-es népszámlálás még 91,4%-át találta magyarnak a város összlakosságából, az országváltás következtében a legutóbbi már csak 27,6 %-át találhatta annak. Ez az adat rendes körülmények között még mindig 3,7-szer több magyar tisztviselő jelenlétét indokolná a város hivatalában, vagyis a jelenlegi mintavétel 5 főjéhez képest legalább 18-at. Az itt és még annyi más - hatalommal, döntéshozói beosztással, jól fizető állással bíró - hivatalban, intézményben tapasztalt torzulás magáért beszél. Bizonyítja a máig működő, a más nemzetiségeket kiszorító, azok életfeltételeit elvonó román nemzetállami modellnek a meglétét, gyomszerű életképességét még az EU-ba történt besomfordálás után is.
Legyünk a megszokottnál kissé bátrabbak, vállaljuk magunkat, és már aznap este jobban fogunk aludni!
Bősze László Antal
Nagyvárad, Reggeli Újság (Nagyvárad)

A prefektusnál a Bajor-ügy
Beadvánnyal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) és Bihar megye prefektusához a Magyar Jogvédő Bizottság két tagja, valamint Kolozsi Árpád ügyvéd a nagyváradi Bajor Andor utcanév-módosítás ügyében. Kristófi Kristóf, Bősze László és Kolozsi Árpád sajtótájékoztatójukon közölték: a diszkrimináció megelőzését és büntetését szavatoló 2000/137-es törvényre hivatkozva kérik a prefektustól a helyi határozat felülvizsgálatát.
Az érintettek felhívták a prefektus figyelmét, hogy a Bajor Andor utca lakóinak kérése nemcsak diszkriminatív, hanem ellenséges, kirekesztő, nemzetellenes és antidemokratikus, amely méltán sérti a többnemzetiségű város több tízezres nagyságrendű magyar közösségét.
Kristófi, Bősze és Kolozsi elfogadhatatlannak tartja a váradi önkormányzat, illetve a polgármester hozzáállását az ügyhöz. Véleményük szerint a hatóságoknak kötelessége fellépni az egyértelmű diszkriminációval szemben, és mindent megtenni azért, hogy a kisebbséghez tartozó adófizető polgárok jogai ne sérüljenek. „Az eset azért is aggasztó, mert precedenst teremthet. Félő, hogy más, magyar elnevezésű utcán lakó románok is hasonló – vagy még ennél is súlyosabb – kérésekkel állnak elő. Érthetetlen, hogy tíz évig senkit sem zavart az, hogy az utcát magyar személyiségről nevezték el” – hangsúlyozták a jogvédő bizottság képviselői, akik szerint az is előfordulhat, hogy politikai indíttatású az utcanévcsere kérelmezése. Kolozsi hozzátette: nem hagyhatták szó nélkül, hogy ilyen formában gyalázzák meg a jeles író emlékét. Az ügyvéd úgy véli, ha az utca nem is kapja vissza a Bajor Andor nevet, beadványukkal legalább azt szeretnék elérni, hogy az illetékesek bocsánatot kérjenek Nagyvárad magyarságától.
Amint arról beszámoltunk, a nagyváradi helyi tanács nemrég fogadott el egy határozatot arról, hogy a Bajor Andor utca a Veteranilor nevet kapja, miután az utca 52 lakója beadványban kérte az önkormányzatot, változtassa meg az elnevezést, mert nem akarják, hogy utcájuk Bajor vagy más magyar személyiség nevét viselje. Az önkormányzat döntése alapján egy másik nagyváradi utca kapta meg a Bajor Andor nevet. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott: szégyenletesnek és mélységesen zavarónak tartja, hogy ilyesmi megtörténhet 2013-ban, az ügy pedig egyértelműen a váradi magyarsággal szembeni diszkrimináció. Szabó felhívta a figyelmet: a továbbiakban minden bizonynyal az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmébe ajánlja a kérdést.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Bajor-ügy: halasztottak a váradi utcanévperben
Február közepére halasztotta a nagyváradi ítélőtábla szerdán annak az ügynek a tárgyalását, amelyben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két évvel ezelőtti döntését támadta meg magánszemélyként Kristófi Kristóf, Bősze László és Kolozsi Árpád.
Az Erdélyi Magyar Néppárt által alapított Bihar megyei magyar jogvédő bizottság tagjai közül utóbbi ügyvédként is képviseli a felpereseket, akik azért kértek jogorvoslatot, mert a diszkriminációellenes tanács korábban elutasította a Bajor Andor utca átnevezésének kivizsgálását, arra hivatkozva, hogy a panasz benyújtói nem közvetlenül érintettek és érdekeltek a városi tanács erre vonatkozó határozatában.
Kristófi, aki egyben az EMNP váradi szervezetének elnöke, emlékeztetett, miután kézhez kapták a CNCD döntését, előbb a helyi törvényszékhez fordultak, ám onnan elutasították őket, és az ítélőtáblát jelölték ki illetékes hatóságként. A három magánszemély mellett az EMNP váradi szervezete is csatlakozni akart a perhez, ám ezt a talárosok legutóbb elutasították, csakhogy a székhelyváltoztatás miatt az erre vonatkozó értesítést csak tegnap kapták kézhez, a fellebbezési időszak miatt pedig halasztani kellett.
Kristófi tájékoztatása szerint öt napjuk van a döntést megtámadni, de várhatóan ezzel most nem fognak élni, hanem hárman magánszemélyként viszik tovább az ügyet. „Alapos kivizsgálást szeretnénk, ellenkező esetben az európai emberjogi bírósághoz fordulunk” – szögezte le a néppárti vezető.
Mint beszámoltunk, két évvel ezelőtt a partiumi megyeszékhely Bajor Andor utcája lakóinak kérésére a helyi tanács – beleértve az RMDSZ-frakciót is – polgármesteri ajánlással, egyhangú szavazással Veteranilor névre keresztelte az említett külvárosi utcát.
A Váradon született író, publicista nevét egy biharpüspöki utca vette fel. Kolozsi Árpád korábban kijelentette: a lakosoknak jogukban áll aláírásgyűjtéssel kérni utcájuk nevének megváltoztatását, de diszkriminációnak minősíthető az, ahogyan Ilie Bolojan polgármester és az önkormányzat helyt adott ennek a nyilvánvalóan etnikai indíttatású kérésnek.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro