Emlékek és tervek keltek életre a falubálon
Lozsád élni akar!
Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget.
– Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is.  Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon.
Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok.  A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák. 
– Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre.
Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban.
A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka.
Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is.
A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.  
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad Megyei Magyar Napok
„Haza jött” a Vas megyei nagykövetség
A több mint egyhetes rendezvénysorozatot már nyolcadik alkalommal szervezték meg, az időpont mégis újdonság, mivel a korábbi években mindig május–június táján került rá sor.
Sporttal, vallásos dalokkal és testvérvárosi kapcsolatokkal kezdődtek. Vajdahunyadon a Corvin-Savaria magyar házban a magyarországi Vas testvérmegye küldöttségét fogadták a helyi magyarok. „Haza jöttetek”, így fogadta Ferenczi István, a májusban megválasztott új vajdahunyadi RMDSZ-elnök köszöntötte a népes Vas megyei küldöttséget, amely immár harmadik alkalommal jött el a Hunyad Megyei Magyar Napokra.
Az együttműködés hosszú múltra tekint vissza, Vas és Hunyad megyék, illetve Szombathely és Vajdahunyad már a rendszerváltás utáni első hónapokban testvérmegyei, illetve testvérvárosi kapcsolatot alakítottak ki, az együttműködés mégis az utóbbi években élénkült meg, hangsúlyozta Marton Ferenc, a Vas megyei közgyűlés alelnöke. Korábban ugyanis a kétoldalú kapcsolat inkább hivatalos, intézményi szinten zajlott, az utóbbi években viszont lejutott az emberekhez is, mindenekelőtt a civilszervezetek együttműködése révén. Megtisztelő Vajdahunyadra jönni, már itthon érzik magukat és feltöltődnek, kitartással, a nemzetbe vetett hittel és mindenekelőtt az összefogás felemelő példájával, hangsúlyozta Marton Ferenc, aki fontos fejleménynek tartja, hogy Magyarországon a szórványra is egyre jobban felfigyelnek, nem csupán a Székelyföldre.
Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke is köszöntötte a magyarországi vendégeket, amolyan jelképes Vas megyei nagykövetségnek nevezve a kétoldalú kapcsolat nevét viselő Corvin-Savaria magyar házat. A kohászvárosi magyarság kulturális és közösségi központjaként szolgáló ház ugyanis jelentős Vas megyei támogatással épült meg több, mint egy évtizeddel ezelőtt. A magyarországiak nemzeti zászlót ajándékoztak a házigazdáknak, utóbbiak pedig Fazakas Tibor vajdahunyadi képzőművész alkotásaival ajándékozták meg a vendégeket.
A hat csapat részvételével zajlott focibajnokság pénteken kezdődött el, de csak a szombati mérkőzések után ért véget. A csernakeresztúriak nyerték meg a tornát, megelőzvén a másik két Hunyad megyei csapatot, a dévait és a lupényit, illetve a kolozsvári, szegedi és mezőkövesdi vendégeket.
A magyar napok hivatalos megnyitójára szombaton került sor, ráadásul nem is valamelyik jelentősebb városban, hanem Lozsádon, az alig 200 lakosú, fele-fele arányban magyar–román faluban. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen, mivel 2020-ban a település első okiratos megemlítésének 700. évfordulóját ünnepli, az RMDSZ falu-revitalizációs programot indított el. Akárcsak annyi más erdélyi falu, Lozsád népessége is folyamatosan csökken, a fiatalok elvándorolnak és főleg az idősek maradnak. Az életkörülmények javításával (aszfaltozás, közművesítés kibővítése) révén a folyamat megállítását, sőt, remélhetőleg visszafordítását célozzák.
A Hunyad megyei magyar napok szombati hivatalos megnyitójára Lozsád úgy megtelt élettel és pezsgéssel, hogy már az öregek sem igazán emlékeztek hasonlóra. A helyiek is szép számmal gyűltek össze a kultúrotthonnál, de dévai, vajdahunyadi, magyarországi és hollandiai vendégek is eljöttek. A megye két nagyvárosából sokan mentek el Lozsádra, és nyílván, hogy a Vas megyeieket is elhozták, sőt, Zsargó János, a vajdahunyadi református egyházközség lelkipásztora az éppen látogatóba lévő hollandiai testvérgyülekezet küldöttségét is elvitte Lozsádra. Aligha bánták meg, nagyszerű élményben volt részük.
A Martinyesdi községházán folytatott megbeszélés után (Lozsád oda tarozik) Székely Attila helyi tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, majd Adinel Botescu községi polgármester a parányi magyar közösség felkarolásának közös szándékát hangsúlyozta. Vetési László, a kolozsvári erdélyi református püspökség szórványigazgatója a belső összetartás fontosságát hangsúlyozta. A várak – melyek terén Hunyad megye kimagasló helyet foglal a Kárpát-medencében – megvédik a közösséget a külső támadásoktól, a belsőktől azonban már nem. A nemzeti megmaradás tartópilléreit, a templomot és az iskolát a közösségnek kell megőriznie. Marton Ferenc a testvérvárosi kapcsolat fontosságáról beszélt, Laczkó Albert, a Hargita megyei Gyergyóremete polgármestere pedig a szórvány és Székelyföld közötti kapcsolat kiépítésének lehetőségét említette fel a szórványfalú esetében. Sípos Szabolcs a Lozsádra beszolgáló szászvárosi református lelkipásztor a hit fontosságát ecsetelte, Winkler Gyula pedig 3 nyelven köszöntötte az egybegyűlteket: magyarul, románul és angolul. A kultúrotthonban ugyanis helyi románok is eljöttek együtt ünnepelni a magyarokkal, a holland vendégeket viszont nem tudta anyanyelvűkön, hanem csak a nemzetközi közvetítőnyelven megszólítani.
Az igazi látványra azonban az ünnepi beszédek után került sor, amikor a dévai szivárvány nyugdíjas-kórus, a martinyesdi néptánccsoport és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület lépett fel. Utóbbiak nagyszerű teljesítményét vastaps fogadta. Közben kint az udvaron mindhárom üstben elkészült a finom gulyás, melyet a helyiek és a vendégek sokáig falatozták, kellemes beszélgetések mellett és magyar nóták kíséretében.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)