Annak ellenére, hogy nagyon régen kivándorolt innen és élete legnagyobb részét a Balaton mellett töltötte, sohasem feledkezett meg Erdélyről – hangzott el a március 17-én Marosvásárhelyen a tárlatnyitón. Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész vándortárlatának a Bernády Ház adott otthont. A kiállítást Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke nyitotta meg. Borsos Miklós minden téren remekművet alkotott, úgy is, mint szobrász, mint grafikus és mint éremművész. Borsos Miklósnak Magyarországon 96 köztéri szobra van, de szülőföldjén életében soha nem lehetett kiállítása. Borsos Géza a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Alapítvány nevében szólalt fel: a művész az egész Székelyföldé, az egész magyar nemzeté. /Nagy Botond: Reneszánsz ember munkái. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

A vasárnapi Székely Nemzetgyűlést elítélő levél érkezett a Nyugati Jelen szerkesztőségébe Ditróból. Szerzői a következőket írják: “A magyar kormány, a Katolikus Egyház, az RMDSZ, az MPSZ, SZNT és EMNT figyelmébe. A ditrói közösség elkötelezett híve a demokráciának és a szólásszabadság gyakorlásának, amellyel szöges ellentétben áll a falunkban tervezett elnemzetlenítő gyűlések elvével. Tiltakozunk magyar közösségünk önjelölt képviselőinek azon szándéka ellen, hogy a ditrói napok szellemiségét bármiféle Székely Gyülevész célokra kisajátítsák. Megítélésünk szerint az ilyen jellegű tevékenységek sárral fröcskölik be a demokrácia eddigi vívmányait, összetévesztve a szólásszabadságot az előre gyártott eszmék diktatórikus terjesztésével, összetévesztve egy exkommunista parancsnokság alatt álló gyülevész, munkanélküli és tehetségtelen hordát az igazi Nagy Székely Nemzetgyűléssel. A ditrói lakosság ezúton fejezi ki nemtetszését arra vonatkozólag, hogy véleményük kikérése nélkül néhány jól ismert volt kommunista káder – mint például Csapó József, Fekete Károly és Borsos Géza, a tudományos szocializmus fejlesztésének szaktekintélyei saját érdekeiknek megfelelően használja fel a trianoni szerződés aláírásának évfordulóját. Amennyiben az igazság ezeknek  a jövevényeknek az oldalán áll, amennyiben cselekedeteik által csupán jót tesznek velünk, felkérjük őket, hogy a saját portájukon rendezzenek kis- és nagygyűléseket! Nincs szükségünk arra, hogy egy háromszéki munkanélküli idejöjjön feltalálni a spanyolviaszt, miután tervei dugába dőltek mind Udvarhelyen, mind Brüsszelben. Mindaz, amit izgágaságaik elértek, az volt, hogy román zsebpártokkal kössenek szövetséget, és az, hogy okot adjanak a szélsőséges román tömörüléseknek a székelyföldi rendfenntartó erők növelésére, jelentősen hozzájárulva a régió elrománosításához, vagy Isten ments, a marosvásárhelyi események megismétléséhez. Hívatlan vendégek vagytok mifelénk. Ne feledjétek, hogy mi is ott leszünk.” A levelet Mezei József, Bajkó Imre, Fülöp Sándor, Hompoth Ferenc, Simon Mária, Tamás Anna Mária, Csibi Erzsébet, Hompoth Antal, Köllő István, Csibi József, Kovács Árpád és Bíró András írta alá. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

Emlékbeszédekkel idézték július 22-én Kisborosnyón, a történelmi emlékparkban a nándorfehérvári győzelem 550. és az önálló Erdély függetlensége 450. évfordulóját. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A Damó Gyula ny. igazgatótanító vezette helyi Nyíres Lokálpatrióta Kör emlékkopját állíttatott a nándorfehérvári győzelemre (1456) annak éppen napján, július 22-én, és a hársfák árnyékában elhelyezték tizennégy választott erdélyi fejedelem – János Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig – háromszéki jeles faragómesterek által készí­tett díszes kopjáját.  Igazi történelemlecke volt Kónya Ádám előadása. A Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, író és helytörténész a Hunyadi János vezette csata részleteit ismertette. Az Erdély-szerte egyetlen olyan kopjánál, amely a nándorfehérvári győztes csatájára emlékeztet (Bartha Árpád helybeli faragó munkája) virágot tettek a helybeliek, majd koszorúzás követlezett. Az ünnepségen jelen volt Borsos Géza, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, aki egyben a Székely Nemzeti Tanács és a Mi Vagyunk a Nép mozgalom üdvözletét is tolmácsolta. /Kisgyörgy Zoltán: Történelemlecke Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

Már jó ideje nem olvassa sem a magyarországi, sem az erdélyi balliberális pártsajtót, írta Borbély Zsolt Attila. A most szóba hozott cikket egyik barátja hozta el, nézze csak meg, miket írnak apjáról. Székedi Ferenc Tehénszarv és útilapu (Új Magyar Szó, aug. 22.) című írásában a balliberális sajtó tollnokaitól megszokott módon keveri a csúsztatást, a torzítást és a tényhamisítást. Székedit alighanem az zavarta, hogy Borbély Imre az EMI gyergyószentmiklósi táborában kimondta, hogy az RMDSZ 1996 óta a komprádor-logika szerint működik. Székedi azt állította, hogy az RMDSZ-t még soha nem nevezték komprádornak. Valójában Toró T. Tibortól Szilágyi Zsolton keresztül a mostani cikk írójáig már többször mutattak rá az RMDSZ neptuni politikai vonalvezetésének komprádori ihletettségére.      Székedi azt írta: „Borbély Imre, mielőtt Budapestre telepedett volna, olyan temesvári képviselőként koptatta a bukaresti parlament padjait, akit a szervezet helyi tagságának megdöbbenésére a Székelyföldre hajóztak be, és amikor másodszor is függetlenként próbálta megtenni ugyanazt, csakhamar zátonyra futott.” Valójában Borbély Imrét az RMDSZ akkoron érvényben levő alapszabályzatának megfelelően megtartott választmányi gyűléseken választották meg. Az alapszabályzat szellemével és betűjével ellentétben „megalakították” a Hargita megyei RMDSZ-szervezetet, mely mellesleg azóta sem létezik, egyetlen funkciója az volt, hogy összehívhassák azt a manipulált elektorgyűlést, amelynek a román hatalomnak és a Domokos vonalnak egyaránt megfelelő megyei listát kellett hogy formailag „legitimálnia”. A manőver sikerült. A kialakult ex lex állapotban az elnökség hozott kompromisszumos megoldást, a két listát, a szabályszerűt és a manipuláltat „összeházasította”. E listába Domokos Géza még egyszer belenyúlt, és Borsos Gézát kihúzta a befutó helyről. Borbély Imre azért indult a Székelyföldön parlamenti mandátumért, mert kezdettől fogva Székelyföld területi autonómiáját hirdette, már akkor is, amikor ez eretnekségnek számított az RMDSZ-ben. Azért indult függetlenként, mert az RMDSZ megakadályozta, hogy részt vegyen az előválasztáson   Székedi azt állítja, a hitelrontás nyilvánvaló szándékával: Borbély Imre Budapesten telepedett le. A valóság az, hogy Borbély Imre, az MVSZ nemzetstratégiai bizottságának elnöke soha el nem költözött Temesvárról, s nem rendelkezik sem letelepedési engedéllyel, sem magyar állampolgársággal. /Borbély Zsolt Attila: Az újságírói alkalmasságról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./

Megkezdődött a XIV. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor Gyergyószárhegyen a több száz éves iskolából átalakított korszerű alkotóközpontban. Idén 27 pályázó tölthet tíz napot a táborban. A felvidéki Jókától a moldvai Frumószáig érkeztek gyermekek a táborba. Borsos Géza, az alapítvány elnöke törekvéseiket ismertette. Hangsúlyozta, hogy minden táborozás a nemzeti érzés nevelését is szolgálta. /Bajna György: XIV. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

Urmánczy Nándor (1868-1940) volt országgyűlési képviselő (1902-1918), az ereklyés országzászló és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) magalapítójának maroshévízi sírja valóságos zarándokhellyé nőtte ki magát. A napokban Gyergyócsomafalva Székely Tanácsa koszorút helyezett el Urmánczy Nándor sírjánál, a küldöttek: Borsos Géza az SZNT alelnöke, Ambrus A. Árpád a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke és Fülöp Sándor a települési székely tanács tagja. /Czirják Károly: Koszorúzás Urmánczy Nándor sírjánál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

A csángó maradjon csángó, ne akarjunk belőle székelyt faragni, fogalmazta meg a székelység feladatát a csángókkal szemben Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke az általuk negyedik alkalommal megszervezett csángó–székely találkozón, Gyergyócsomafalván. El kellene fogadni, hogy a csángó másképp osztja a világot, nem feltétlenül románokra és magyarokra, szögezte le Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse. Nem a csángók a felelősek azért, hogy a román nyelv „jön könnyebben szájukra”. „Nagyon kegyetlenül elbántunk a csángókkal azáltal, hogy több száz éven keresztül ott hagytuk őket egy román tengerben, magyar értelmiség nélkül. Sok évig kérték a magyar tanítókat, magyar papokat, de nem kapták meg. Ez választ ad a kérdésre, hogy miért beszélik inkább a román nyelvet a magyar helyett” – magyarázta Hegyeli Attila, a magyarságnak nem futja annyira, hogy magyar tanítót, magyar papot küldjön oda. /Barabás Cs. Márti: „Ne akarjunk székelyt faragni a csángóból!” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

Székely Himnusz emlékművet állít Szegeden, a Vér-tónál, augusztus 1-jén a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület. Ünnepi beszédet mond Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, és üzenetet küld Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapítója. A rendezvény másik társszervezője a Magyarok Szövetsége. A világon elsőként avatják fel a Székely Himnusz emlékművét, és emléket állítanak Mihalik Kálmánnak és Csanády Györgynek, a Székely Himnusz szerzőinek. /Székely Himnusz emlékmű Székely Himnusz emlékmű. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

Több mint egy éve kezdődtek el a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület létrehozásának az első lépései Maroshévízen. Azóta már hivatalosan is bejegyeztették az egyesületet. Alapítói között az egész Gyergyói-medence képviselteti magát. A hivatalos bejegyzést követően, a múlt héten tartották az első közgyűlést, ahol vezetőséget is választottak. Elnök Czirják Károly, alelnökök Borsos Géza, Bodor Attila, Hámos Mihály, Blénessy Zoltán, tiszteletbeli elnök Szabó Kálmán. Az egyesület programjában többek között szerepelnek a kulturális- és sportrendezvények szervezése és támogatása, az autonómiatörekvések támogatása, Urmánczy Nándor eszméjének a folytatása, a hagyatékának a megőrzése és ápolása. Ugyanakkor fiókegyesületek létrehozása más településeken is szerepel a célkitűzéseik között. /Dr. Urmánczy Nándor Egyesület alakult. = Új Kelet (Gyergyószentmiklós), 2009. aug. 3./

Magyar civil szervezetek ellen fogta össze a székelyföldi román szervezetek
A székelyföldi románok érdekképviseleti szervezetei a Maroshévízen tartott március 20-i román nagygyűlést követően arra szánták el magukat, hogy a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet feloszlattatják, mert ennek célkitűzései között szerepel az önrendelkezés ügyének támogatása, tehát nem tartja tiszteletben az Alkotmány egységes nemzetállamra vonatkozó első cikkelyét. A Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor alapítványok pert is kezdeményeztek az egyesületet ellen, az elnökség maroshévízi tagjait múlt héten hallgatta ki a rendőrség. A bíróság többször is - legutóbb június 1-jén - elhalasztotta az ügyben a döntést.
A Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek 3 csomafalvi alapító tagja is van: Borsos Géza-József alelnök, Ambrus Albert-Árpád cenzor és Fülöp Sándor tag. Ők tegnap a csomafalvi rendőrőrs egyik altisztjétől idézést kaptak, amelyben az áll, hogy június 4-én, pénteken délben 12 órakor jelentkezzenek Csíkszeredában, a Hargita Megyei Rendőrség Szervezett Bűnözés Osztályán.
“Az idézésben nincs beírva, hogy milyen minőségben és milyen céllal vannak a fent említett személyek beidézve, de mivel mindhárman alapító tagjai a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek és az egyesület ellen per folyik, feltételezhető, hogy ez ügyben akarja őket a rendőrség kihallgatni” - áll az egyesület által kiküldött közleményben. (hírszerk.)
Transindex.ro

Fellebbez a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület
A bíróság nem oszlatta fel a szervezetet, de a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek törölnie kell az alapszabályzatából a székelység önszerveződési és önkormányzati tevékenységének támogatására vonatkozó passzust. Legalábbis ez áll a maroshévízi bíróság által hozott alapfokú ítéletben. Az egyesület azonban a tagokra gyakorolt nagy nyomás ellenére sem fogadja el az ítéletet. A bíróság nem oszlatta fel a szervezetet, de a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek törölnie kell az alapszabályzatából a székelység önszerveződési és önkormányzati tevékenységének támogatására vonatkozó passzust. Legalábbis ez áll a maroshévízi bíróság által hozott alapfokú ítéletben. Az egyesület azonban a tagokra gyakorolt nagy nyomás ellenére sem fogadja el az ítéletet.
Amint arról már beszámoltunk, a Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor Alapítványok az egyetlen maroshévízi székhelyű magyar kulturális szervezet feloszlatását kérték a bíróságtól. Kérésüket olyan valótlanságokra alapozták, miszerint az egyesület névadója, dr. Urmánczy Nándor románellenességéről hírhedt személy volt, aki például 1935-ben a Magyar Országgyűlésben románság ellen uszító beszédet mondott. Czirják Károly egyesületi elnök és Borsos Géza alelnök azonban a felperesek ezen állítását egyenesen nevetségesnek nevezte. Urmánczy Nándor ugyanis 1918-ig volt képviselő, így 1935-ben semmiképpen nem mondhatott beszédet a budapesti parlamentben. Románellenességét cáfolja az is, hogy Urmánczyt többször újraválasztották képviselői tisztségébe egy olyan körzetben, ahol a lakosság 70 százaléka román volt. Sőt, képviselőként, de magánszemélyként is mindent megtett a térség fejlődéséért, anyagilag támogatta például a hévízi görögkeleti templom építését is. Egy másik vádpont az egyesület ellen az volt, hogy a szervezet statútumának 4. cikkelye támogatja az önrendelkezési tevékenységeket, ez pedig a három alapítvány szerint alkotmányellenes. Az alapfokú ítélet többszöri halasztás után június másodikán született meg. Az Urmánczy egyesület vezetői és az ügyüket képviselő Kincses Előd ügyvéd meglepetéssel értesültek az ítéletről. A hévízi bíróság nem oszlatta fel az egyesületet, és a szervezet a továbbiakban is használhatja az Urmánczy Nándor nevet. Ellenben az egyesületnek törölnie kell az alapszabályzatából a székelység önszerveződési és önkormányzati tevékenységének támogatására vonatkozó részt. Az egyesület alapító tagjai június 8-án közgyűlést tartottak. Itt nagy többséggel, egyetlen tartózkodás mellett eldöntötték, a bíróság ítéletét nem fogadják el, fellebbeznek. Czirják Károly egyesületi elnök elmondta, nem ijednek meg a rájuk nehezedő nyomástól. A per időszaka alatt az egyesület alapító tagjait a Hargita Megyei Rendőrség Szervezett Bűnözés Osztálya (DIICOT) sorban beidézte, a kihallgatások során pedig olyan jegyzőkönyvet írattak alá velük, amiben az áll, hogy kijelentik, nem törnek az ország területi egysége ellen. Az egyesület tagja szerint az sem véletlen, hogy többüket éppen június 4-ére, a trianoni megemlékezés napjára idézték be.
Gergely Imre
Új Kelet (Gyergyószentmiklós)

Székely nép vagy székelyföldi magyar kisebbség?
Mi teszi indokolttá annak vizsgálatát, hogy a székely nép fogalma napjainkra már letűnt történelmi kategória, vagy ma is létező, élő és cselekvésre kész közösség?
Először is a székely nép nehéz, szinte reménytelennek mutatkozó mai helyzete és ennek jövőbeli kilátástalansága. Amennyiben a jelenlegi folyamatok nem vesznek gyökeres és radikális fordulatot, akkor néhány évtized leforgása alatt megvalósul az „erdélyi magyar nemzeti közösség homogenizálódása”, azaz a Székelyföld szórvánnyá változtatása. Ez lesz az ára a székelykérdés elbagatellizálásának, kisebbségi (a szó közjogi és nem a számbeli arányosság értelmében) kérdésként kezelésének, más szóval a székely nép beolvasztásának, átalakításának „székelyföldi magyarsággá”.
Ez természetesen egyet jelent a székely népnek mint történelmi, etnikai és kulturális közösségnek a végleges felszámolásával. A kérdés eldöntése abból a szempontból is sürgető, mivel ez alapvetően befolyásolja, sőt meghatározza és behatárolja a székelyföldi politizálás stratégiáját és a kivitelezés során bevethető eszközöket! Kissé leegyszerűsítve a kérdést, arról van szó, hogy „székelyföldi magyar kisebbségként” vagy pedig a „Székelyföld őstelepes népeként”, más szóhasználattal, nemzeti kisebbségként, vagy önálló múlttal, önigazgatási gyakorlattal rendelkező népként hirdetjük-e meg autonómiaigényünket, azaz önrendelkezési akaratunkat.
Kisebbségi politizálás vagy önrendelkezési stratégia?
Lehetséges stratégiák egy államon belüli kisebbségnek (a romániai magyarságnak) mint nemzeti közösségnek a fennmaradása és közösségi jövője megteremtése érdekében. Hogy egy államon belüli számbeli kisebbség melyik utat választja, az mindenekelőtt attól függ, hogy az illető közösség milyen történelmi feltételek mellett jutott számbeli kisebbségi helyzetbe, de a döntő az, hogy saját magát hogyan határozza meg! Az emberi és egyéni kisebbségi jogokra építő stratégia (kis lépések stratégiája, vagyis a lassú beolvadás vagy aránylag fájdalommentes felszívódás stratégiája) fő eszközei az egységes politikai képviselet, a parlamenti jelenlét és a kormányzati tényezővé válás, egyszóval szerves beépülés az adott ország politikai kultúrájába és gyakorlatába. Kik vehetik ezt igénybe?
Ez az út mindenekelőtt a bevándorló kisebbségek számára kecsegtet sikerrel. Ennek a stratégiának megfelel az erdélyi magyar nemzeti közösség, kisebbségi jogok, egységes magyar képviselet, székelyföldi magyarság, „regionális tudat”, erős parlamenti képviselet, kormányba lépés stb. fogalma. Fő jellegzetessége, hogy folyamatos harcot jelent a többségi hatalommal, és jellege az erőviszonyok helyzetétől függően húzd meg, ereszd meg folyamat.
Ezzel szemben az önrendelkezési jogra építő stratégia az illető ország területén őshonos, erős és öntudatos népi-nemzeti közösségek számára járható és eredménnyel kecsegtető út. Legfőbb eszköze az illető őshonos nép erős nemzeti önazonosság-tudatára, önkormányzati, kulturális (vallási) elkülönülésére, önigazgatási hagyományaira és gyakorlatára építő közösségi akarat kinyilvánítása és közösségi fellépés ennek elérése érdekében, ha kell, áldozatok árán is. Kik vehetik igénybe? Mely közösségek számára járható ez az út? Mindenekelőtt az illető országban élő vagy oda csatolt területek őshonos közösségei számára, melyek önmagukat népként határozzák meg. Eme stratégiának megfelelő fogalmak: „székely nép”, „székely nemzet”, társnemzet, népek önrendelkezési joga stb.
Fő jellegzetessége, hogy a magát népként meghatározó közösség önakaratából táplálkozó és önerejére támaszkodó egységes fellépéssel próbálja célját, területi önigazgatását, függetlenségét elérni, a népek számára nemzetközileg elismert önrendelkezési jogára támaszkodva. Míg utóbbi, a „népstátus” az összetartozás, a saját közösségi értékeink ismeretére, azok megóvására, közösségi jövőnk iránt érzett felelősségtudatra mint erkölcsi értékekre és ezek parancsára alapoz, addig az első (felolvadás-beolvadás) az anyagi érvényesülést, a közösségi értékek mellőzését, a kisebb ellenállás irányába való sodródást, a liberális életfelfogást mint erkölcsi értékeket helyezi védőpajzsként maga elé. Azzal is számolnunk kell, hogy míg a „népstátus” megtartása és erősítése mindenekelőtt a közösség évezredeken át felhalmozódott belső tartalékain alapszik és azok felszínre hozásával erősíthető, addig a felolvadás-beolvadás folyamata kívülről vezérelt, külső források és külső erők bevonását teszi szükségessé, és ezek hatásában bízik (lásd uniós polgári kezdeményezés).
A diktatúra megszűnését követő, több mint két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a romániai magyar politikai elit és értelmiség – megalkotva az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség fogalmát – mereven ragaszkodik ennek koncepciójához és az erre felépített „kisebbségi politizáláshoz”. Ha úgy tetszik, közismert nevén a „kis lépések stratégiájához”, vagyis a maga „egységes nemzetállami” koncepciójához. Ezen belül tudomást sem akar venni a székely közösségnek mint „népnek” a létéről. 1990-től vizsgálva az erdélyi magyar politikai életet, majd 2003-as megalakulásától figyelemmel követve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tevékenységét, sorsát a 2010. november 19-ei budapesti ülésig, továbbá mai helyzetét, világosan kirajzolódik, hogy „a kis lépések stratégiájában” mint egyedüli célravezető elképzelésben lényegi egyetértés uralkodik, és eredményes együttműködés jött létre a hazai magyar politikai pártok, a magyarországi politikai hatalom, valamint a hozzájuk igazodó egyházak és civil szerveződések körében.
Az is nyilvánvaló, hogy ez az egyetértés egyértelműen hátrányos helyzetet teremtett a székely közösség számára, már-már székelyellenes összefogást eredményezve. Ennek az egyetértésben született stratégiának a kifejezése és megnyilvánulása volt a 2011-ben rendezett népszámlálás szégyenteljes, nemzetáruló propagandája, amelynek során arra biztatták, sőt hazugságokkal ijesztgették a székelyeket, hogy tagadják meg „székely magyar” önazonosságukat, és vallják magukat csak magyarnak. Izsák Balázs SZNT-elnöknek ebben a szégyenteljes kampányban való részvételével veszítette el végérvényesen az SZNT 2003-ban kinyilvánított közképviseleti jellegét, és vált végérvényesen a Magyar Polgári Párt szatellitszervezetévé.
Ennek a politizálásnak a legnagyobb, mondhatni történelmi vesztese maga a székely nép, hisz történelmi lehetőségét szalasztotta el annak, hogy statisztikailag felmutassuk a székely népet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a magatartás és az említett erők összefogása volt tetten érhető az erdélyi magyar politizálás minden olyan mozzanatában, mely felcsillantotta a reményét annak, hogy a székelykérdés kikerülhet a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindulhat az önrendelkezési jogra építő, közösségi akaratot érvényesíteni szándékozó, önálló székely politikai küzdelem.
Kik is a székelyek?
2003-ban az SZNT-t azzal a gondolattal hoztuk létre, hogy kiemelje a székelykérdést a kisebbségi politizálás tárgyköréből, és elindítsa a népek önrendelkezési jogára építő, önálló politizálás útján. Sajnálatos módon 2008-tól kezdve fokozatosan adta fel a szervezet a megkezdett önrendelkezési stratégiáját, és lépett rá lassan a kisebbségi politizálás RMDSZ-es útjára. Ez a fordulat végérvényesen 2010-ben, az SZNT budapesti ülésén vált nyilvánvalóvá, majd teljesedett és csúcsosodott ki a 2011-es népszámlálási kampány során, a székely nép létének nyílt tagadása formájában. „Ha mi magunkat székelyeknek mondjuk – vagy valaki csak így emleget minket –, ezzel csak arra az erkölcsi, nemzeti és népi jelentésre teszünk külön hangsúlyt, amelyet nekünk ez a szent név jelent: magyar” – szerepel az SZNT 2010. november 19-én, Budapesten született határozatában.
„Székely vagyok, annak a népnek a fia, amely Urunk születése után a negyedik században az ősi Dácia területén telepedett meg, és amely ma az Erdélyi Fejedelemségben él” – írta Kőrösi Csoma Sándor, a világhírű székely tudós 1825. január 28-án Kennedy századoshoz, a brit alakulatok parancsnokához írt bemutatkozó levelében. Mi sem mondhatunk mást, hisz számunkra a népi emlékezet nem csak hit, de bizonyosság is. A szkíta–hun származástudat családi örökségként él ma is minden székely családban. A székelység tudja, hogy a Kárpát-medence őstelepes népe. Mindezek felidézését elégségesnek tartom ahhoz, hogy ne legyen kétséges, a székelyek jogosan határozták meg önmagukat népként (nemzetként a fogalom akkori értelmében), és nevezték dokumentumaikban szülőföldjüket, a Székelyföldet „a mü országunknak”. Ez az önmeghatározás szervesen illeszkedett az akkori Magyarország, a Szent Korona országának jogrendjébe, az országszervezés koncepciójába. A székely nép léte tehát a 20. század elején még történelmi valóság: az 1890-ben Csomafalván rendezett népszámlálás során például 62-en magyarnak, 2400-an székelynek vallották magukat.
Orbán Dezső így vall a székelyekről Székely Gesta című írásában: „A székely nép történelme folyamatos harc a megmaradásért és hihetetlen véráldozattal járó küzdelem a szálláshely, a szabadság megtartásáért, a mindenkori központosító hatalommal és idegen hódítókkal szemben.”
Egy ezeréves és annál régebbi időkre visszanyúló múltat akar felejtetni, közösségi önazonosság-tudatot lerombolni a nemzeti egység jelszava mögé bújtatott politikai érdek. A folyamat érdekessége és sajátossága, hogy ebben a törekvésben segítő partnerként jelenik meg a magyarországi politika. Orbán Dezső Székely Gestájában keserűen állapítja meg: „Keserűség fogja el a székely embert, ha az elmúlt 1000 év együttélési tapasztalataira gondol, és próbálja számba venni a kölcsönösség alapján az egymást segítő gesztusokat. A székely nép az elmúlt ezer esztendő során mérhetetlen áldozatokat hozott a magyar állam védelme és fenntartása érdekében. Ezzel szemben magyar részről nemhogy semmit nem kapott, hanem úgy bántak vele, mint a mostohagyerekkel, teljesen megfeledkezve arról, hogy a székely nép a magyar államnak talán legfőbb tartóoszlopa volt, és ha ez elsorvad, annak kárát az egész ország megérzi”.1 Az első világháború végén még feléledt a felismerés, hogy a székelykérdés megoldásának kulcsa az önálló Székelyföld és ennek politikai jogalanya maga a „nemes székely nép” (Székely Nemzeti Tanácsok megalakítása, Rugonfalvi Kiss István, Páll Árpádék, Urmánczy Nándor stb.). Magyar politikai támogatás, sőt ellenséges magatartás következtében (a Székely Hadosztály hátbatámadása és lefegyverzése) természetesen gyorsan kifulladtak. „A magyar nemzetet nem a vér, nem a nyelv, nem az államiság teremtette meg, hanem egy merőben szellemi tényező” – vallotta Joó Tibor 1939-ben. Ennek szellemében született meg a Magyarok VII. Világkongresszusán elfogadott meghatározás, mely megadja a székely nép méltó helyét a magyar nemzet testében: „3.1. A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép. A magyar néppel egymást kiegészítő, mellérendelő viszonyban él az ugyancsak magyar anyanyelvű, határőrző székely nép, amelynek tagjai születésüknél fogva nemességet élveztek.”2
Mi a helyzet ma, 2012-ben, a 21. század elején? Létezik-e ma a székely nép fogalma mai értelmezésben mint önmagát meghatározni képes, sajátos identitástudattal rendelkező, önvédelemre képes, cselekvő közösség? A kérdésre határozott igennel válaszolhatunk. A székely nép ugyan önbizalmában megtépázottan, közösségi kohéziójában gyengítetten, értelmisége és politikai vezetői által többszörösen is félrevezetett és elárult közösségként, de ma is létező valóság. A mai Székelyföld 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területén a 808 739 lakosból a 2002-es népszámlálás alkalmával 609 739 vallotta magát magyar nemzetiségűnek (75,33 százalék) és 175 787 román nemzetiségűnek (21,73 százalék). A székelyek hun eredetét először a 18. században kérdőjelezték meg. Célja megfosztani a székely népet történelmileg kialakult, ősidők óta lelki táplálékként szolgáló ősi önazonosság-tudatától. Sajnos ez a szervezett tudatrombolási folyamat napjainkban is tart. Fő zászlóvivői az úgynevezett „elismert”, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődő és a finnugrizmuson nevelkedett történészek, az oktatás irányítói, a szellemi életbe egyre nagyobb szerepet játszó liberális szemléletű internacionalisták, a politikai élet irányítói, az írott és elektronikus sajtó és sok esetben az egyházi szereplők.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogyan lát minket a hivatalos magyar politika, a magyar állam. Mennyire illeszkedik ez a magatartás és megnyilvánulás a 2010/XLV. törvényben foglaltakhoz? Az alábbi idézet önmagáért beszél. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság volt elnöke 2010. október 18-án Traian Băsescu román államfővel tartott sajtótájékoztatóján Bukarestből üzent nekünk, határon túliaknak, és az alábbi kijelentést tette: „Arra biztatom a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat…” Az SZNT néhány tisztségviselője akkor nyílt levelet fogalmazott meg, melyet eljuttatott a budapesti elnöki hivatalba. Ebből egy idézet: „Tisztelt Elnök Úr! Emlékeztetjük, a székelység nem Romániába beszivárgott nemzeti kisebbség, melynek tagjai kisebbségi jogokért kellene folyamodjanak, hanem szülőföldjén őshonos, ma is többséget alkotó NÉP, mely a magyar nemzet részének tekinti magát, és élni akar a népeket megillető önrendelkezési jogával!”3 (A történelmi igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök elutasította a levél aláírását.) Jó úton jár-e a magyar nemzetpolitika, ha a hivatalos állampolitika szintjére emeli a székely nép önazonosság-tudatának gyengítését, veszélybe sodorva ezáltal önrendelkezési esélyeit?
Nézzünk szét itthon, Erdélyben és a Székelyföldön. A székelyföldi szellemi élet egyik, ma is jelesnek tartott képviselője, a Székelyudvarhelyen élő dr. Hermann Gusztáv Mihály történész fennen hirdeti, hogy a székelységnek van egy úgynevezett „virtuális (képzeletszülte) múltja” (a szkíta–hun eredet), és mellette létezik a valós, melyről ugyan semmit sem tudunk, de mindenként valami sárba ragadt, a honfoglaló magyarsághoz tapadt, Erdélybe betelepített népesség lennénk.4 Tulajdonképpen ez a szemlélet dominál a mai szellemi életben és az oktatásban. Hogy ez a népesség hogyan volt képes saját írást alkotni, önigazgatásra alkalmas sajátos jogrendet, katonai és adminisztrációs szervezetet létrehozni, és évezreden át működtetni, arról nem beszél a szerző. A fontos számára „a mítosszal való leszámolás”, az egészséges nemzeti önazonosságtudat lerombolása, sárba tiprása. Megkockáztatom, hogy a székely társadalom értékvesztésének, elbizonytalanodásának, jelenlegi, kilátástalanságot tükröző állapotának előidézésében legfőbb tényező a saját, értsd székely önazonosság-tudattal rendelkező, népe iránt elkötelezett székely értelmiség hiánya. Ennek a kérdésnek a megválaszolása talán a legbonyolultabb az összes tényező között. Miért nincs, ha volt, hová lett, ha meg van, miért hiányzik belőle az elkötelezettség, a tisztánlátás? Ha nincs, milyen módszerekkel lehet újratermelni és csatasorba állítani?
A politikai és közéleti megnyilvánulások
Izsák Balázs SZNT-elnök szerint „a székelység a magyarság legmagyarabb törzse”. A kijelentés – amellett, hogy paradoxon – rendkívül irritáló lehet a magyarországiak és általában a magyarok szemében, ugyanakkora nyílt tagadása a székelységnek mint népi közösségnek. (Ha magyarabb a magyarnál, az már nem magyar, mint ahogy, ami pirosabb a pirosnál, azt már nem pirosnak hívjuk, hanem bordónak.) Ugyancsak Izsák Balázstól származik az alábbi meghatározás arra a kérdésre, hogy ma kit tekint székelynek. „Székely az, aki a Székelyföldön lakik, és magyarul beszél”. Innen már csak egy lépés annak dokumentumba erőszakolása és megszavaztatása, hogy a székely nép olyan közösség, mely egyformán őrzi magyar nemzeti és sajátos regionális önazonosságát,5 azaz a székely önazonosság tudat nem őseinktől örökölt meghatározó tudati elem, hanem a régióban tartózkodás következtében felvett tulajdonság, amely természetesen megszűnik, eltűnik a régióból (értsd a Székelyföldről) történő távozással. Így születik meg a székely nép fogalma helyett, és helyettesíti azt a politikai és közéleti szóhasználatban a székelyföldi magyarok közössége, mint bizonyos regionális önazonossági jegyekkel rendelkező, önrendelkezési jogától megfosztott kisebbség.
Ez képezte, és képezi ma is az elvi alapját a 20 éve folytatott, és egyedi lehetőségnek beállított kisebbségi politizálásnak, más néven a kis lépések politikája egyeduralkodóvá tételének. Ebből következően és ezzel az elvi megalapozottsággal mondanak le a székely nép önrendelkezési jogának követeléséről és érvényesítéséről, hisz a Székelyföld többségi lakosságát nem a székely nép, mint e terület őshonos népe, hanem a székelyföldi magyarok teszik ki. A cél visszautalni a székely önrendelkezés kérdését a kisebbségi jogok területére és ezzel a román hatalom belügyeként annak jóindulatára bízni. És történik mindez az „egységes magyar nemzet”, „az egységes erdélyi magyar nemzeti közösség”eszméjének égisze és jelszava alatt, mely éppúgy nem igaz, mint az úgynevezett „egységes román nemzetállam”.
Hogy mennyire így van, arra a 2011-es népszámlálás előtt kifejtett, összehangolt és hazugságokra alapozott, székelyellenes kampány derített egyértelműen fényt. Az elmúlt 20 év legszervezettebb és legátfogóbb, a székely önrendelkezés elvi alapját támadó, lényegében székelyellenes kampányának lehettünk tanúi. Egyetlen táborba verődtek a magyarországi, az erdélyi politikai pártok, az egyházak és a civil szerveződések jeles képviselői, a lakájsajtó teljes támogatását élvezve, hazug érvekkel beszélni rá a székelyeket arra, hogy tagadják meg székely–magyar kettős identitásukat, és vallják magukat csak magyarnak. Mindezek ellenére a székely nép múltja része történelmünknek, léte pedig mai valóságunknak. Minden közösségi megnyilvánulása azt jelzi, hogy magát a magyar nemzet részének tekinti. A kérdés csak az, hogyan értik, értelmezik, és miként értékelik ezt a kinyilvánított akaratot a felek?
Ilyen körülmények között tehát az alapvető elvi kérdés, aminek eldöntése halaszthatatlan, melynek egyértelmű megválaszolása nélkül lehetetlen székely jövőstratégiát készíteni: létezik-e ma a Székelyföld őshonos, ma is többségi lakosságát alkotó székely nép mint sajátos önazonosság-tudattal rendelkező etnikai-történelmi-kulturális, önigazgatásra és önvédelemre képes közösség, melynek önrendelkezési jogára építhető egy, a megvalósítás reményével kecsegtető jövőkép? A kérdés mind a mai napig megválaszolatlan, holott megválaszolására egyedül és kizárólagosan a székely értelmiség az illetékes, és köteles javaslatot tenni, majd a politikai vezetéssel közösen ebben népi közmegegyezést kialakítani. Ennek a kérdésnek az eldöntését a székelyekre kell bízni. Egyedül csak ők illetékesek. A felelősség tehát mindnyájunké, székely értelmiségieké. Lehet félrehúzódni, lehet értetlenséget mutatni, lehet másokra mutogatni és várni, lehet kifogásokat találni, de ez nem mentesít senkit a történelmi felelősség alól, éljen itthon a Székelyföldön vagy bárhol a világon; legyen fiatal vagy idős.
A felelősség hatalmas. A 2013-as esztendő sorsunk és jövőnk vízválasztó éve lesz. A székelység beolvasztására tett kísérletek, sorozatos lépések (szándékosan nem írtam Székelyföldet, hisz a cél a székelység, nem pedig a Székelyföld) újabb, mondhatni döntő szakaszba érkeztek. A Ponta-kormány eltökélt szándéka véghezvinni az ország közigazgatási átszervezését, előzetesen pedig lezajlik az alkotmánymódosítás vitája a parlamentben. Csak parlamenti eszközökkel ezekre döntő befolyást nem tudunk gyakorolni. Eredményes stratégia semmi másra, csak a székely nép önrendelkezési jogára építhető. Ehhez mindenekelőtt a székely népre van szükség, annak őszinte és hiteles megszólítására, az igazság nyílt és kendőzetlen képviseletére.
Fel vagyunk-e készülve mi, a székely közösség arra, hogy ezt véghezvigyük, vagy kénytelenek leszünk néhány látszatakció kifulladtával és néhány látszatengedmény elfogadásával belenyugodni felszámolásunkba? Egyet biztosan állíthatunk: nem a székely népen fog múlni. A politikusok, értelmiségiek, az egyházak és a sajtó viseli a felelősség 90 százalékát. A 2011-es összefogást kell megismételni, de ezúttal a székelyek érdekében, és nem ellenük. A nép követni fogja a menet élére álló, megválasztott vezetőit.
A nagy kérdés, hogy lesznek-e ilyen vezetők?
Jegyzetek: 1 Orbán Dezső: Székely Gesta
2 Magyarok VII. Világkongresszusa, Budapest, 2012. augusztus 16–20., Nemzetstratégiai Konferencia 3 Nyílt levél Schmitt Pál úrnak, a Magyar Köztársaság elnökének, 2010. október 21.
4 Hermann Gusztáv Mihály: Székely történeti kistükör 1848-ig (rövidebb változata megjelent a Limes 2004 (XVII). 1-2. számában)
5 Elvi nyilatkozat a SZNT történelmi folytonosságáról, Budapest, 2010. november 19.
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Autonómiatüntetés: ideje a szólásnak!
Látszólag a székely zászló ügye kavarta fel a csendes politikai vizeket, és egy rövid időre közbeszéd tárgyává tette a székely nép, a Székelyföld és a székely jelképek ügyét, egyszóval a „székelykérdést”. Nem mi, nem a mi politikusaink tették a közbeszéd tárgyává és államok közötti (nemzetközi) kérdéssé.
Mindenekelőtt Bukarestnek, a berendezkedő, az előzőnél is tehetetlenebb és tehetségtelenebb hatalomnak volt, van és valószínűleg lesz rá szüksége a közeljövőben is. Hogy nem minden úgy alakult, ahogyan szerették volna, az sem annyira rajtunk (értsd: politikusainkon, a médiában megszólaló vezetőinken) múlott, mint inkább a különböző médiumokban megszólaló, a soviniszta hangvételre gyorsan ráhangolódó, egymást a butaságban és tájékozatlanságban felülmúló „szakértők” melléfogásain. Egyszóval: jól jöttünk ki ebből az ellenünk szervezett hecckampányból.
Védekezés helyett helyzetteremtés
Na nem azért, mert megszólaló képviselőink nyíltan és határozottan, az igazságnak megfelelően elmondták volna, hogy igenis él Erdélyben, ősi szülőföldjén egy nép, mely több mint ezer éve önigazgatja magát. Melyet saját törvénykezése, törvényei, 500 éves írott alkotmánya, ősi kultúrája alkalmassá tett arra, hogy ezer éven át védje szülőföldjét és Istentől kapott szabadságát, ha kellett a jog és élete árán is. Ezért ragaszkodik szokásaihoz, kultúrájához, ősi jelképeihez. Inkább kínkeservesnek mondható majd mindegyik megszólalása: egyeseké (Frunda György, Borbély László) egyenesen arcpirítóan szánalmas dörgölődzés a „kenyéradó” hatalomhoz, másoké (Tánczos Barna) a székely önismeret teljes hiányáról árulkodott. Mindezek ellenére mégis győztünk. Mi az, amit nyereségként könyvelhetünk el?
Mindenekelőtt azt a tényt, hogy ország-világ felfigyelt jelképeinkre, hogy megszólalt végre Budapest is, és elmondta, hogy az anyaországnak kötelessége támogatni azt, amit a romániai magyar közösség, amit a székelyek akarnak. Most először hallottuk ezt a bukaresti magyar nagykövet, a magyar külügyminiszter szájából. És először hallottuk azt egy székely választott személyiségtől, egy politikustól a román médiában, hogy „területi autonómiát akarunk”! Hát ennyi, amit nyertünk. Hozzászoktunk ahhoz, hogy nem mi osztjuk a lapokat, mi csak védekezünk, reagálunk a minket ért érdemtelen támadásokra. Pedig ideje lenne már megtanulnunk helyzetet is teremteni az örökös defenzíva helyett. Azt hiszem, sőt állítom, hogy eljött ennek az ideje. Itt az idő! Ha életben akarunk maradni közösségként, akkor másként már nem is tehetünk. A 24. órában vagyunk. Nincs már hova hátrálni. Nincs már miben „okos kompromisszumokat kötni”. Nyakunkon az alkotmánymódosítás és a regionalizáció. Teljesen mindegy, hogy a jelenlegi megyéket megtartva vagy pedig szétszabdalva olvasztanak be egy román többségű adminisztratív egységbe. Mindkettő a székely közösség csángósodását, a Székelyföld elszórványosodását fogja eredményezni. A második megoldás csak annyiban „jobb”, hogy még néhány évig alibit biztosít az RMDSZ számára az „okos kompromisszumok” megkötéséhez. Nem egyéb, mint fájdalomcsillapító ópium a haláltusájában vergődő beteg számára.
A helyzetteremtő védelmi küzdelemnek lehetne (lehet) az első állomása a székely vértanúk napjára meghirdetett, marosvásárhelyi tüntetés (székely nagygyűlés?). Itt lett volna az alkalom (azért lett volna, mert az RMDSZ SZKT-ja máris elhatárolódott a részvételtől) megteremteni egy cselekvési egységet, olyat, amelyet létrehoztak ugyancsak az SZNT elnökének vezetésével a 2011-es népszámlálást megelőző kampányban a pártok az egyházakkal karöltve. Ezúttal azonban nem a székelyek ellen, hanem a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítése érdekében kellett volna öszszefogni. Ebben a mesterségesen felfűtött, nacionalista indulatokkal telített légkörben természetes, hogy messze felértékelődött Marosszék székely tanácsa által a székely vértanúk napjára, március 10-ére meghirdetett „autonómiatüntetés” tétje! Készülünk, sokan készülünk – pártállástól függetlenül – az autonómiatüntetésre.
Most már az is bizonyosnak látszik, hogy az RMDSZ nélkül, sőt lehetséges, hogy ellenében kell megszervezni a nagygyűlést. Azt is tudjuk már, hogy milyen ruhában, milyen jelképekkel, milyen énekekkel szabad, esetleg nem szabad megjelenni. Azt is tudjuk, hogy a székely vértanúk napját a székely szabadság napjává keresztelték át a szervezők, habár a vértanúkért a legtöbbet azzal tehetjük, ha emlékük ápolása mellett megtanulunk élni azért, amiért ők az életüket adták. Hogy az eszmei előkészítés hol tart (egyeztetések, dokumentumok előkészítése), abba viszont nincs betekintésünk. Hogy milyen üzenetet, eszmei tartalmat szántak a szervezők a megmozdulásnak – azt nem tudhatjuk.
Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy az RMDSZ nélkül vagy vele, de a székely népnek el kell indulnia az önrendelkezés útján. Más járható út a székely közösség számára nincs, ha nem akarjuk unokáink átkát, megvetését a fejünkre vonni. Ennek tudatában és felelősségével kell a megmozdulás eszmeiségét megadni. Lejárt a névadó ünnepségek ideje. Nem autonómiaévre, -évekre van szükségünk, hanem valóságos területi autonómiára, a székely nép reális önrendelkező szabadságára van szükségünk. Elég volt a demagógiából!
Bukarest és a „székelykérdés”
Itt az idő. Cselekedni kell, ha nem akarjuk, hogy néhány évtized múltán a Nemzetstratégiai Kutatóintézet akkor már őszülő vezére unokáinkat is „gyöngyhalássza” majd az elnéptelenedett puszta újraélesztésére. Amennyiben nem akarjuk, hogy falvaink pusztán a külföldi néprajzkutatók kedvenc felfedező területévé váljanak. A társadalmi-politikai realitásoktól viszont nem lehet eltekinteni. Számunkra, székelyek számára a legnagyobb jelentőséggel bíró valóság, hogy a román hatalom eltökélt szándéka véglegesen megoldani a „székelykérdést”. Bukarest elérkezettnek és alkalmasnak látja az időt arra, hogy saját belső ellenségeinek viszszaszorítása, azaz saját helyzetének megerősítése mellett végleges megoldást találjon a számára egyre kényelmetlenebbnek mutatkozó „székelykérdésre” is.
Ehhez a lehetőséget és a keretet az alkotmánymódosítás és az ország adminisztratív átszervezése szinte tálcán nyújtja. Nem elhanyagolható kérdés, hogy ehhez számíthat az Európai Unió (EU) hathatós támogatására és az RMDSZ csendes aszszisztálására is. A terv véghezvitelére Bukarestben két forgatókönyv is körvonalazódik. Felszámolni a megyéket, és új közigazgatási egységekbe – melyek egyben fejlesztési régiók is – sorolni be a Székelyföldet feldarabolva, avagy teljes egészében. Továbbá átmenetileg magukat a megyéket csoportosítani nagyobb „fejlesztési régiókba”, melyek adminisztratív egységekként is működnek majd, természetesen egyre bővülő hatáskörökkel.
Mindezekkel szemben, amik a székelység szempontjából a teljes felszámolást jelentik, két stratégia körvonalazódik lehetséges megoldásként. Az első nem más, mint az eddigi folytatása, vagyis a székelyek 80 százalékának szavazatát bíró RMDSZ-re bízni a megoldást. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ fog a román hatalommal tárgyalni, és „okos kompromisszumokkal” megoldást találni. Ennek alapján a történelmi felelősség is ilyen arányban (80 százalék) az RMDSZ és az őt támogató szervezetek és egyházak vállára nehezedik. Milyen szerep juthat nekünk, székelyeknek ebben az RMDSZ vezérelte, „okos kompromisszumokkal” vívott küzdelemben?
A válasz egyszerű: a választásokon adott 80 százalékos felhatalmazás alapján csendben várjuk, majd elszenvedjük az RMDSZ által „kiharcolt kompromisszumos megoldást”, bármilyen is legyen az. Ez talán elfogadható is lenne egy jogállami demokrácián belül jól működő, valódi székely érdekképviselettől. Sajnos a szórványszemléletű és -vezérlésű RMDSZ-től ez nem várható el. Borítékolni lehet, hogy a megoldás – az RMDSZ természetéből fakadóan – nem lenne más, mint saját nomenklatúrájának átmentése, vagyis a megyék ideiglenes megtartásával a Székelyföld beolvasztása egy többségi román régióba. Ez nem más, mint az ópiumos nemzethalál változata.
Az önrendelkezés joga
A másik stratégia a népek önrendelkezési jogára épül. Össztársadalmi akarattal, önrendelkezési jogunk tudatában és birtokában szabjuk meg mi, a székely nép az új helyzetnek megfelelően az elérendő célokat és az elfogadható megoldásokat. Erre történelmi hagyományaink és gyakorlatunk alapján egyetlen fórum jogosult, melynek döntései kötelezőek a székely nép minden tagjára és tisztségviselőjére, vagyis a székely nemzetgyűlés. Ezt hívták össze őseink minden olyan alkalomkor, amikor a székely nép életét befolyásoló fontos döntéseket kellett meghozni, vagy a közösség létére törő, jövőjét veszélyeztető ellenséggel kellett szembeszállni. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, hiszen a hatalom által felkínált bármelyik lehetőséget is fogadjuk el, az a székely nép közösségi jövőjének feladását, a Székelyföld szórvánnyá alakítását jelenti. A március 10-ére, a székely vértanúk napjára összehívott székely nagygyűlés teheti meg – és az RMDSZ kihátrálása okán –, ennek kell megtennie a folyamat elindítását.
A nagygyűlésnek ki kell mondania, hogy a székely nép ma is létező, szülőföldjén őshonos, a népeket megillető önrendelkezési joggal bíró cselekvő közösség, amely élni akar önrendelkezési jogával, szabadon akar dönteni sorsáról, jövőjéről, ragaszkodik ősi önigazgatási hagyományaihoz, és nem hajlandó a beolvadás, a felszámolódás útját választani. Ennek megfelelően további életét csakis a fejlesztési régióként is elismert, autonóm Székelyföld kereteiben tudja elképzelni, ehhez a végsőkig ragaszkodik, és ennek a megvalósításáért minden eszközzel küzdeni fog.
Románia parlamentjének és kormányának alkotmányos garanciákat kell nyújtania erre vonatkozóan. A nagygyűlés bízza meg a szervezőket vagy egy általa megjelölt szervezetet (kik lennének azok?), készítsék elő a székely nemzetgyűlés összehívását a 2013. negyedik évnegyedére. A székely vértanúk napja akkor válhat igazán a székely szabadság napjává, amikor megvalósítjuk a székely szabadságot, azt, amiért ők életüket adták. Erre tegyünk majd Marosvásárhelyt fogadalmat!
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Lezárták a Wass-ügyet
Az ügyészségről kapott levelet több olyan személy is, akit a gyergyószentmiklósi Wass Albert-rendezvények kapcsán hallgattak ki korábban a rendőrségen, ügyészségen.
Kisné Portik Irén, Selyem Antónia, Árus Zsolt és Borsos Géza esetében is megszüntették az ellenük indított bűnügyi kivizsgálást. Borsos Géza – akit mint a Borsos Miklós-est szervezőjét hallgattak ki, és aki a rendezvény alkalmával Wass Albert írásából is felolvasott – tegnap levélben tájékoztatott a történtekről.
„A mai postával érkezett a gyergyószentmiklósi ügyészség átirata, amelyben arról értesítenek, hogy a 129/P/2013 iktatószámú bűnügyi dosszié alapján, a Wass Albert személyi kultuszának ápolása ürügyén ellenem folytatott bűnügyi kivizsgálást megszüntették, a büntetőtörvénykönyvben leírt bűntett elkövetésének hiányában” – fogalmazott, köszöntet mondva egyúttal támogatóinak. „Külön köszönetet mondok azoknak, akiket méltatlan módon rendőrségi zaklatás ért, és akiknek korrekt hozzáállása segített abban, hogy a szégyenletes vádat ejteni volt kénytelen az ügyészség” – áll Borsos Géza levelében.
Krónika (Kolozsvár).

Lezárták a Wass Albert-megemlékezések miatt indult nyomozást
Lezárta a kivizsgálást, és nem indított bűnvádi eljárást, illetve nem emelt vádat a gyergyószentmiklósi ügyészség azon gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségiek ellen, akik Wass Alberthez kapcsolódó rendezvényeket szerveztek az év elején.
A kivizsgált személyek közül néhányan sajtótájékoztatón számoltak be tapasztalataikról kedden Gyergyószentmiklóson. Elmondták, valamennyien az elmúlt napokban kaptak levelet az ügyészségtől, melyben a nyomozás lezárásáról tájékoztatták őket. A Wass Albert írói munkásságát felidéző eseményeket szervező értelmiségiek úgy vélték, a hatóságok esetükben visszaéltek a hatalmukkal.
Árus Zsolt, az egyik kivizsgált személy az MTI-nek elmondta, a sajtótájékoztató által rá szerették volna irányítani a figyelmet a hatósági túlkapásokra. Hozzátette, a kézbe kapott ügyészségi dokumentum megállapítja, hogy bűncselekmény hiányában zárják le a vizsgálatot.
Árus Zsolt elmondta, a dokumentum alapján arra következtet, hogy az ügyészség lehallgatásokat is eszközölt az ügyben, ezért szándékában áll kérni az ügy felülvizsgálatát, és a túlkapások megállapítását. Irinel Crudu ügyész, a gyergyószentmiklósi ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, az ügyészség hivatalból indított kivizsgálást négy gyergyói ügyben. Azt vizsgálta, hogy az események a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá esnek-e. A kivizsgálás során tanúkat hallgatott meg, bizonyítékokat tanulmányozott. Irinel Crudu – aki maga vezette a kivizsgálásokat – hangsúlyozta, az érintettek megtámadhatják a most közölt ügyészségi dokumentumokat. Kisné Portik Irén és Selyem Antónia ellen azért indult bűnvádi eljárás, mert január 8-án, Wass Albert születésének a 105. évfordulóján megemlékezést tartottak a helyi művelődési házban az íróról. A gyergyócsomafalvi Borsos Géza ellen azért indult nyomozás, mert a Borsos Miklós képzőművész emlékére tartott január 26-i csomafalvi rendezvényen egy Wass Albert regényrészletet is felolvastak. Árus Zsolt ellen azért indult ügyészségi kivizsgálás, mert két társával együtt február 15-én a városháza tanácstermében Wass Albert-felolvasóestet szervezett, és azért is, mert segédkezett abban, hogy március 3-án Gyergyószentmiklóson is bemutassák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Mustármag című előadását. Az előadás Kulcsár-Székely Attila színművész Wass Albert művei alapján összeállított egyéni estje. Utóbbi ügyben az ügyészség a szervezésben szintén részt vállaló Kéménes Lóránt tűri plébános szerepét is vizsgálta. Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.
MTI
Erdély.ma.

Megtartotta harmadik közgyűlését a Székelyek Fóruma
Megtartotta harmadik közgyűlését a Székelyek Fóruma nevű kezdeményezés. A gyergyócsomafalvi Borsos Géza köré csoportosult székely atyafiak a Székely Nemzeti Tanács „puhasá- gát", a hatalommal szemben használt szűkös eszköztárát kifogásolják.
A 2006. június 18-án „összesereglett minden székelyek Nemzet- gyűlésére” hivatkoztak (Ditrói Székely Nemzetgyűlés – szerk.), amely kinyilvánította, hogy „a magyar nemzet részét képező székely nép élni akar önrendelkezésre való jogával, és ezen jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását” – írja az Erdély.mának elküldött közleményében a Fórum. Emlékeztetnek, hogy akkor közfelkiáltással eldöntötték, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2006. őszén hívja össze a Székely Nemzetgyűlést, hogy az döntsön a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról
Emlékeztetnek, hogy ebben az ügyben ez év júliusában Nagy Pál, az EMNT székelyudvarhelyi elnöke, és Bíró Edith, a Székelyudvarhelyi Székely Tanács elnöke nyílt levelet címezett Tőkés Lászlóhoz, az EMNT, és Izsák Balázshoz, az SZNT elnökéhez. Megállapítják, hogy székelység mint önszerveződésre és önigazgatásra képes, cselekvő közösség végveszélyben van. A román hatalom régiósítási tervével Székelyföld Trianonját készíti elő, a szórványosodás útjára taszítva a székely népet.
A III. Székely Fórum kijelenti, hogy a döntéshozatalt az önrendelkező székely nép kezébe kell adni. Kijeletik, hogy elérkezett az idő az önrendelkezési jog gyakorlatba ültetésére, azaz az önrendelkező gazdasági, társadalmi és kulturális élet kiépítésére.
A Fórum javaslatot tett a Székely Nemzetgyűlés összehívásának módozatára és annak összetételére vonatkozóan. A Székely Nemzetgyűlést pártpolitikai megfontolásból összehívni nem lehet, sőt, a pártoskodást teljes egészében ki kell zárni a nemzetgyűlési munkából, mert egy Nemzet önállóságát csak a Nemzet egésze (annak képviselői) nyilváníthatják ki.
A Székely Nemzetgyűlésen jelen kell lennie a Székelyföld összes települése küldöttének, a történelmi egyházak képviselőinek, a szakmák és az élethivatások képviselőinek, a székelység kíválóságainak, a tudományos-művészeti-gazdasági-pénzügyi-sportélet reprezentánsainak, az intézmények vezetőinek, mindazoknak, akik közösségi megbízatást, felhatalmazást teljesítenek, vagy annak alapján nyerték el tisztségüket, akikről köztudomású és ezt nyilatkozatban is megerősítik, hogy vállalják székely identitásukat és kinyilvánítják népükkel szembeni elkötelezettségüket.
A Székely Nemzetgyűlést, a Ditrói Székely Nemzetgyűlés határozata értelmében a Székely Nemzeti Tanács hívja össze.
A Fórum szerint a Székely Nemzetgyűlésre meghívást kell kapjanak:
Jeles székely költők, írók, Jeles székely népművészek, Jeles székely tudósok, kutatók, Jeles székely zeneművészek, Jeles székely élsportolók, A Székelyföldön mandátumot nyert és itt élő parlamenti képviselők Összesen 50 személy
A Fórum arra is javaslatot tett, hogy kik legyenek tisztségviselők a Székely Nemzetgyűlés ideje alatt:
A Sapientia Egyetem rektora és két tanszékvezetője, 3 fő A Székely Levéltár igazgatója, 1 fő A Széki múzeumok igazgatói, 1 fő A Székely Népi Együttesek igazgatói A Székelyföldi színházak képviselői, 5 fő A katolikus egyház, 20 fő A református egyház, 12 fő Az unitárius egyház, 6 fővel A bírói kar, 6 fő Az ügyészi kar, 3 fő A Magyar Polgári Párt elnöke és széki elnökei, 8 fő Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és széki elnökei, 8 fő RMDSZ széki elnökei, 8 fő A Székely Nemzeti Tanács elnöke és ÁB tagjai, 15+1 fő Rangidős székely katonatisztek, 3 fő Összesen:101 személy A Fórum szerint küldöttek útján a Székely Nemzetgyűlés tagja:
Minden székely község Települési Székely Tanácsának elnöke és 3 tagja, Minden székely város Települési Székely Tanácsának elnöke és 5 tagja, Minden székely szék Széki Tanácsának elnöke, Minden székely község és város megválasztott polgármestere ?fő Az oktatási intézmények képviselői 8 fővel, A művelődési központok képviselői 8 fővel, A múzeumok, levéltárak képviselői 8 fővel, Az önkormányzatok jegyzőinek képviselői 8 fővel, A helyi rendőrség képviselői 8 fővel, Az önkéntes tűzoltóság képviselői 8 fővel, A közjegyzők képviselői 4 fővel, Az ügyvédek képviselői 8 fővel, A könyvkiadók és könyvterjesztők képviselői 4 fővel, Az orvostársadalom képviselői 8 fővel, A gyógyszerészek képviselői 8 fővel, A kis és nagykereskedelem képviselői 8 fővel, A szállítók képviselői 8 fővel, A közlekedés képviselői 8 fővel, Az gazdaszövetségek képviselői 16 fővel, A vadásztárságok képviselői 8 fővel, Az ipar képviselői 8 fővel, Az ifjúság képviselői 16 fővel, A sport képviselői 16 fővel, A média képviselői 8 fővel, A szakszervezetek képviselői 8 fővel, A román nemzetiség 6 fővel, A cigány nemzetiség 6 fővel, A szász nemzetiség 6 fővel, A csángómagyarság 16 fővel, Az örmény nemzetiség 6 fővel, A Vitézi Rend 8 fővel, Összesen : 186 fő
A III. Székelyek Fóruma azt is meghatározta, hogy a Székely Nemzetgyűlésre kit kell vendégként meghívni: A Román Parlament küldötteit, A Román kormány küldötteit, A román pártok küldötteit, A romániai magyar pártok küldötteit, A romániai magyar szervezetek , szövetségek, egyesületek küldötteit, A Magyar Parlament küldötteit, A Magyar kormány küldötteit, A magyarországi parlamenti pártok küldötteit, A kárpát medencei magyar pártok küldötteit, A Székelyföld testvér településeinek küldötteit, Az Európai Unió tagállamainak küldötteit, Az Európai Néppárt küldötteit, Az Európa Parlament küldötteit, Az Európa Bizottság küldötteit, Az Európai Szabad Szövetség tagországait, Az Európai Régiók Gyűlése vezetését, A Közép-Európai Emberjogi Bizottság vezetését A Vatikán képviselőit, A magyarországi történelmi egyházak képviselőit, A székelyföldi és a nemzetközi írott és elektronikus sajtó képviselőit. A Székely Nemzetgyűlés, mint a Nemzet képviselete az a testület, amely által a Székely Nép (Nemzet) részt vesz az államhatalom gyakorlásában.
A Székely Nemzetgyűlés népképviseleti alapon, az ősi székely nemzetgyűlési hagyományok tiszteletben tartásával jön létre.
A Székely Nemzetgyűlés fő feladata a Nemzet akaratának kifejezése, vagyis a törvényalkotás.
Törvény formájában bármiféle akarat-kijelentés történhet. Jogi korlát nincsen.
A törvényhozó szerv az állam legmagasabb rangú, szuverén szerve; az állami szuverenitás letéteményese.
A Székely Nemzetgyűlés a parlamentáris kormányzat révén a végrehajtói hatalom gyakorlására is befolyással van.
A Székely Nemzetgyűlés tagjait különleges jogi helyzet illeti meg: fokozott büntetőjogi védelem, mentelmi jog.
A Székely Nemzetgyűlés tagjainak alkalmasságát az összeférhetetlenségi szabályok biztosítják.
A Székely Nemzetgyűlésnek a törvényhozói jogkör mellett törvénykezési jogkört is be kell töltenie.
A Székely Nemzetgyűlésen csak az a személy vehet részt, aki a Székely Nemzetgyűlést Előkészítő Bizottság megbízólevelével rendelkezik.
A székelyföldi községek, városok, székek, a székek székvárosai küldöttségét a települési székely tanácsok által összehívott állampolgári gyűlések választják és hatalmazzák fel küldötti mandátummal.
A küldöttek létszáma: községenként 4 fő, városonként 5 fő, székvárosonként 6 fő. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagjai a Székely Nemzetgyűlés küldöttei.
Erdély.ma

Patakfalvi Czirják Ágnes „A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!” A székely zászló jelentéseinek rétegei Hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, hogyan változik a használók „kezében” a tartalma, jelentése?
„Elmondhatjuk tehát, hogy Közép Európa Keleti Kárpátok övezte részén, a Székelyföldön, él egy, a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. (...) Következésképpen: Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve! Választania kell: vagy élni fog a népeket megillető önrendelkezési jogával és önigazgatási hagyományaihoz visszatérve, saját kezébe veszi sorsának irányítását, vagy a lassú felszámolás útjára lép és szétszóratik a nagyvilágban.” Borsos Géza József
„Őshonos”, „államiság feltételei”, „vérével védett”, „önrendelkezés joga”, „önigazgatási hagyomány”, „saját kezébe veszi sorsának irányítását”, csak hogy a legfontosabb fogalmakat kiszemezgessük az idézett szövegből, amely jó példája a székelység kapcsán körüljárható gondolati mezőnek. A székely közösség időbeli folytonosságának elképzelése, amely megalapozza a jelenről és a jövőről alkotott gondolatok medrét, a Borsos Géza József-féle idézetben egyfajta morális parancs és elkerülhetetlen sors-beteljesülés erejével bír:
„Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve!”
Az elképzelés medrét a különböző, múltból örökölt elemek kövezik ki: jogrend, ősi írás, himnusz, zászló, címer stb., és mindez az idő-tér által meghatározott koordinátarendszerbe ágyazódik. A tér az ugyancsak elrendeltnek és állandónak mondható, vagyis Székelyföld területe, az idő pedig egy jól felépített folyamatosság. Ez a folyamatosság a különböző korszakokhoz tartozó történeteket, történelmi eseményeket (eredetmítoszok, legendák, különböző csaták és harcok történetei, 1848-49-es események, majd a világháborúk, Trianon stb.) egy adott időszálra fűzi fel, az állandó alanya pedig a harcolni kényszerülő székelység.
A székely közösség megszervezését, közösséggé formálását, annak módját irányító elképzelések és stratégiák hátterében az – a gyakorlatban könnyen megragadható alapvetés – áll, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagyis, ha visszautazunk az időben, megtaláljuk a hiteles identitást, a helyes irányt. A székely zászló története kapcsán is markánsan jelen van ez az elképzelés.
A székely zászlóként ismert jelkép története 2004-ben kezdődik. Ezt a datálást egyes kritikusok túl közelinek ítélik meg, ebből fakadóan a zászló vizuális megjelenítését alkalmatlannak, méltatlannak tartják a székelység autentikus és ősi jellegének hangsúlyozására. A zászló hitelességével kapcsolatban az elmúlt tíz év azonban kegyesnek bizonyult, és kialakult egyfajta kompromisszum a kérdésben. Fogalmazhatunk úgy, hogy az igény és a használat felülírta a hitelesség kapcsán felmerülő kételyeket. Egy jól menedzselhető szimbólummal van dolgunk, ismerjük a „születésének” körülményeit (erről bővebben lásd itt), pontos dátumát, mindez megkönnyíti a köré szervezhető események kivitelezését is. Itt elsősorban olyan nemzetközileg is elterjedt ünnepekre (National Flag Day, Flag Day) gondolok, amelyek egy-egy adott ország nemzeti zászlója köré, általában az adott ország függetlenségének vagy egy fontosabb megemlékezésének dátumára szerveznek. Romániában 1998-ban döntöttek a nemzeti zászló napjának beiktatásáról és kötelező ünneppé nyilvánításáról, ami minden évben június 26-án kerül megrendezésre. A dátum a piros-sárga-kék zászló jelképpé választásának időpontjára emlékeztet.
Másrészt a szimbolikus politikai cselekvések sora, amely a jelkép jelentését, a zászló jellegét és használatának körülményeit meghatározta, elég muníciót szolgáltat ahhoz, hogy egy eseményekben gazdag történet kerekedjen a szűk tíz év alatt. A nyilvános terek, épületek felzászlózásának a román hatalom általi szankcionálása és az arra adott reakciók, valamint a nyilatkozatok és közösségi akarat kifejezésre juttatásának folyamata a zászlót fokozatosan a közösség központi szimbólumává avatta.
Miközben bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik a „székelység” nevében jogokat követelnek, „cselekednek”, vele „szolidaritást vállalnak” (itt nemcsak a magyarországi politikai szereplőkre és egyes civil szervezetekre gondolok, hanem az Isztambulban szervezett, a székelyföldi autonómiát támogató szolidaritás-napra, a türk-török hagyományok felelevenítését támogató, konzervatív értékeket valló Hoca Ahmed Yesevi Vakfi szervezésében), ha közelebb lépünk, nyilvánvalóvá válnak azok a törésvonalak, amelyek ezen az egységesnek láttatott székelységen belül, illetve rajta kívül léteznek (Ki/kik képviselik az autonómia ügyét hitelesen?, Mit jelent pontosan ez a hitelesség?, Ki/kik vállalnak a székelyföldi autonómia ügyével szolidaritást? Mennyire esnek egybe az autonómiát szorgalmazó helyi szervezetek céljai és értékei a szolidaritást vállaló szervezetekével? Stb.).
A kommunizmus éveiből megörökölt, az erdélyi magyar kisebbségi kontextus kapcsán kirajzolódó, mostanra jelentésében túlterhelt diskurzusokat a „menni vagy maradni”, „megmaradni vagy asszimilálódni” dilemmái alakították. Ehhez képest a kétezres évektől kezdődően a nyilvánosságban egyre inkább az a kérdéskör tematizálódott, hogy hogyan lehetséges megszervezni a magyar közösségek hétköznapjait gazdaságilag- kulturálisan-társadalmilag kiegyensúlyozottabb módon, hogyan lehet beindítani az otthonteremtés és újjászervezés folyamatait. Ehhez kapcsolódóan a lokális, alulról jövő kezdeményezések mellett, a közösségépítés, nemzetépítés módszertanának olykor mintha tankönyvszagú utasításait követné. A székelyföldi/magyar közösség önmeghatározásának folyamata során artikulálódó új irány megpróbálja összhangban kezelni az értelmiségi körök által indítványozott kezdeményezéseket az alulról építkező folyamatokkal.
A kibontakozni látszó diskurzus ugyanakkor, egyelőre úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt a kultúrakutatásban, társadalomtudományokban elfogadott tételt, mely szerint a kultúra nemcsak egy monolit, sok könyvön és magas kultúrán keresztül elérhető transzcendens szféra, hanem ennél jóval hétköznapibb dolog (is!). Ennek megfelelően fontos hangsúlyozni azt is, hogy a (kulurális/etnikai) identitás nem kizárólag egy politikai identitás (a csoporthoz való tartozás érzése, annak kinyilvánítása és a közös kultúra birtoklása), hanem a hétköznapi fogyasztáson keresztül is megragadható. „A fogyasztás ugyanis nem csupán az áruvásárlás aktusából vagy szolgáltatások egyszeri igénybevételéből áll, hanem különböző, szervesen összekapcsolódó tevékenységek láncolatából: a fogyasztói vágyak felismerésétől és preferenciákba rendezésétől kezdve a fogyasztás megtervezésén és a megfelelő áruk vagy szolgáltatások megválasztásán át azok használatáig, élvezetéig és a tárgyi javak karbantartásáig, majd elhanyagolásáig, elfelejtéséig vagy eldobásáig. A fogyasztási tevékenységsorozat időigényességének megkésett felismerése kétségkívül maga után vonja a fogyasztást korábban pillanatszerűnek és ezáltal marginálisnak tekintett nézetek dekonstrukcióját.” (http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/2122/voros.htm) A fogyasztás és az identitás megélésének tereit, módját, alkalmait pedig meg kell szervezni, az etnicizált/nemzetiesített termékeket, tárgyakat, szimbólumokat, ízeket, élményeket elő kell állítani, forgalmazását meg kell oldani. Erre tesznek kísérletet azok a kezdeményezések, amelyek a székely identitás megélésének alkalmait megpróbálják az ünnepnapok mellett a hétköznapokra is kiterjeszteni, például a „székely termékek” forgalmazásával – ilyen a Góbé termékek forgalmazása – vagy az idén másodjára megszervezett katrosai Székölykök Gyermekfesztivál ötlete, a szabadidő eltöltésének kitalálásán, vagy az internetes tartomány-név, levelezési-rendszer (sic.hu, @sic.hu) megalkotásán keresztül. De ugyanúgy az iskolai oktatásban, a kulturális emlékezet kitüntetett eseményein és helyszínein (március 15., iskolai koszorúzások), a szabadidős tevékenységeken (honismereti biciklitúra, lovagló és hagyományőrző táborok, baba-mama-papa klubok, könyvek és ismeretterjesztő kiadványok), a hagyományok újrahasznosításán/feltalálásán (Székely Vágta, székely gasztronómia, Csíksomlyói búcsú mai formája, székelyföldi gombász egyesületek, helyi turizmus stb.), a kollektív ünnepek (búcsúk, vásárok, vallási ünnepek) és a hétköznapok megszervezésén, projekteken (fészekrakó projektek, Székely Előfutár Ösztöndíj, Barabási László-ösztöndíj, stb.) keresztül. A Székelyföldön megfigyelhető közösségépítés új irányában a szülőföld – kultúra – székely identitás hármasa a pragmatikus, tudatos és aprólékos, lokális és regionális építkezésen keresztül alakul.
A székelyföldi régió egységes, jól megjeleníthető, körülhatárolt, áruvá tehető – így fogyaszthatóvá tett – identitáscímkéjének kialakítása az erőteljes önreprezentációra való igény megfogalmazódásaként érthető. Az elmúlt évtizedekben ez a reprezentáció, a határok pontos ki-, és megjelölését, a térség valamelyest egységes megjelenítését és etnikai jellegét célozta. Az otthonteremtés összetett és befejezetlen folyamatában a székely zászló, mint központi szimbólum folyamatosan jelen volt.
A székely zászló történetének alakulásában az erős önreprezentációs és a határmegjelölő szerep mellett, egy másik folyamat is közrejátszik. A székelyföldi magyar lakosság számára a zászló a román közigazgatási reformfolyamathoz kapcsolódó küzdelmek kitüntetett szereplője lett, ennek tétje a Székelyföld mint közigazgatási egység létrejötte. A decentralizáció hatékony megszervezése körüli kérdések a romániai nyilvánosságban egyre nagyobb lendületet vettek, amelynek szükségességével a nyilvánosság szereplői általában egyetértenek, de a régiók kialakítása és hatáskörökkel való felruházása kényes kérdésnek bizonyult, főleg ami a székelyföldi magyar közösséget és autonómia-elképzeléseket illeti. Az autonómiatörekvések hátszelével egyre látványosabbá vált a zászlót használó szimbolikus politizálás a virtuális-, és a köztereken. A székely zászló a romániai közigazgatás és decentralizáció vitája révén egyfajta cselekvővé vált, mivel nem csupán eszköze lett az etnikai mobilizációnak, az autonómiatörekvéseknek, hanem szervezője, főszereplője is.
A 2009-ben szervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen, a székelységre vonatkozó jelképek elfogadását követően Hargita és Kovászna megye tanácshatározattal döntött a szimbólumnak a két megye zászlójaként való elfogadásáról is. E két döntéssel szemben folyamatosan megfogalmazódtak ellenérvek, azt kifogásolva, hogy a régió jelképének kialakítása teljesen mellőzte a székelyföldi románság reprezentációját.
Azzal, hogy a megyei tanácsok a zászlót a törvénynek megfelelően megtették a megyék jelképének, megváltozott a tárgy használatának kontextusa. Már nem kizárólag egy etnikailag homogén közösség törekvéseit, civil kezdeményezését testesítette meg, hanem az adminisztratív módon (a helyi közigazgatáson keresztül) és pragmatikusan (különböző szimbolikus gyakorlatok által) építkező Székelyföld létrejöttét, vagyis egyfajta intézményesülési folyamatot mutatott.
A jelentésváltozás és popularizálódás mértéke pontosan követi azt a logikát és versengést, amelyben a civil kezdeményezések beolvadnak a politikai életbe, vagy sok esetben perifériára szorulnak. A zászlóval kapcsolatos események zászlóvivőivé a nyilvánosságban leginkább a megyei elnökök és polgármesterek váltak, akik performatív események sorozatán keresztül bizonyították a kiállásukat az autonómiatörekvések és a székely jelképek intézményesült használata mellett.
Az intézményesülési folyamat mellett, azzal párhuzamosan a zászló egyre inkább megjelent a használók körének személyes szférájában. A magánházakra kifüggesztve leginkább a külvilággal kommunikál, egyfajta „célzatos kommunikáció”, az érdekesebb azonban az, ahogy az otthonokban kezdték használni. A különböző méretekben, alakban előállított, forgalmazott tárgyak pont azt a célt szolgálják, hogy a lakásbelső, az otthon díszei lehessenek, vagyis egyfajta dekorációs funkciót is betöltenek. A zászló körüli román és helyi magyar vezetők közötti ellentétek akkor váltak igazán a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ismét nyomatékosítja szolidaritását a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. A „zászlóügy” ennek szimbolikusan is a szereplőjévé vált, mivel a magyarországi nyilvánosság a székely zászló hivatalos használatának tiltását a román nacionalizmus kézzelfogható jeleként értelmezte, azét a zászlóét, amely „egy etnikai csoport jogosan használt jelképe, az önreprezentáció jogának alapvető megnyilvánulása” (Idézet Izsák Balázs SZNT-vezető beszédéből, ami a Virtuális Székelyföld születik című sajtótájékoztatón hangzott el, 2014. május 07-én). 2013 elejére a „zászlóügy” egy magyar-román diplomáciai ellentétté duzzadt.
A magyar kormányzat a „nemzetegyesítés”, vagyis a kisebbségi helyzetben élő magyar lakosság melletti kiállását több szimbolikus cselekedettel nyomatékosította, például a székely zászló az Országházra való kifüggesztésével, vagy a székely himnusz éneklésével egy-egy hivatalosnak számító eseményen. Ezzel a performatív aktussal jelezte a hatalom/hatalma azon privilégiumát, hogy meghatározza a nemzeti jelképek helyét, – a törvény által előírt, kötelező érvényű jelképek használata mellett (magyar zászló, lobogó és himnusz) beiktatta a székely himnusz és zászló használatát is, mintegy nyomatékosítva az egységes Székelyföld létét, a Romániából való „kiemelését”, és mindezzel a magyar nemzethez való szimbolikus kapcsolását.
A szolidaritási akció kezdeményezőjeként fellépő budapesti kerület (XXII., Budafok-Tétény) városházának felhívását követően egyre több magyarországi önkormányzat tette ki a székely zászlót. Ahogy a kerület polgármestere fogalmazott: „Fontos, hogy érezzék a székelyföldi magyarok, hogy nincsenek egyedül, közösséget vállalunk velük”, majd a többi önkormányzatot megszólító felhívás így szólt: „Tűzze ki minél több önkormányzat a polgármesteri hivatalára a székely zászlót! Érezzék a székelyföldi, erdélyi magyarok, nem csak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás!” Természetesen azt is látnunk kell, hogy a székely zászló magyarországi kitűzése során alakuló jelentések is mennyire eltérnek egymástól.
Fontos érzékelni, hogy mekkora különbség van egy budapesti önkormányzatra felfüggesztett székely zászló és például a gyöngyöspatai vezetőség szimbolikus aktusa között.
Mivel a székely zászló használatát és hozzáférhetőségét a magyarországi jogrend törvény által nem szabályozhatja, a zászló a kitüntetett, a nemzeti összetartozás szemléltetésére kiszemelt tárgyak kategóriarendszerében a címeres, majd az angyalos-címeres magyar zászló, valamint az Árpádsávos zászló nemzeti jelképrendszerébe tagozódott.
E zászlók kapcsán is felrajzolható egy érdekes életút, a redszerváltástól kezdődően különböző hullámokban megfigyelhető zászló-, és jelképkultusz tárgyaiként, adott időszakokban mindegyik a nemzeti érzelem intenzitását és az összetartozás hőfokát hivatott demonstrálni. Majd a kétezres évek közepétől, főleg 2006 októbere után e zászlók a tömegessé váló radikális jobboldali gyakorlatokon keresztül a nemzet egyfajta alternatív felfogásával asszociálódtak,
amelyben a nemzeti mint etnikai és faji kategória jelölőivé váltak. Vagyis nem egy modern nemzetállam állampolgárainak összetartozása a hangsúlyos a zászló jelentési tartományában, hanem a leszármazáson és közös kultúrán keresztül beazonosítható és elkülöníthető egység.
A székely zászló a magyarországi nemzeti jelképek és hagyományos termékek árurendszerében legtöbbször a „történelmi és egyéb zászlók” kategóriájába került. A használat során is összefonódott a többi ilyen típusú tárggyal: a nyilvános terekben tüntetéseken, ünnepeken (budapesti pártrendezvényeken, megemlékezéseken), Magyarország-szerte magánházakon, az Árpádsávos, és/vagy címeres magyar zászló mellett (olykor helyett) került kifüggesztésre, mintegy hangsúlyozva a szimbolikus megkülönböztetést, az „igazi magyar” kategóriájának megkonstruálásában betöltött funkcióját. A székely zászló története koránt sem befejezett, értelmezési és jelentési mezői pedig folyamatosan gazdagodnak, egyelőre ebben a szövegben csak pár elkülöníthető tartományát, fázisát, értelmezési kontextusát mutattam be: a hitelesítés folyamatától az intézményesülés, az autonómia-törekvések, a „külső hatalmi erőkkel szembeni harc” szimbólumán keresztül, a jelölő/etnikai marker jellegtől, a domesztikált, személyes szférában betöltött szerepéig. Ugyanakkor, ami egy ilyen mozgó célpont (jelentésében folyamatosan változó tárgy) vizsgálatának értelmét adja, a popularizációjának megértése is. Vagyis hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, a használók „kezében” hogyan változik a tartalma, jelentése.
Érdekes megfigyelni a lokális közösségek, szervezetek, erdélyi, magyarországi és külföldi (például a török szolidaritási akciók) kontextusaiban folyamatosan kialakuló jelentéseket, folyamatosan változó tartalmakat. Ezzel párhuzamosan pedig fontos megfigyelni a zászló definíciójáért, értelmezéséért folytatott harcot is (itt szeretnék visszautalni Örkény István a címben szereplő „szóvirágára”), vagyis azt, hogy milyen csoportok, személyek alakítják és ellenőrzik a közösség önreprezentációját. A kutatást a Balassi Intézet-Magyar Ösztöndíj Bizottsága támogatta. A szerzőről
Patakfalvi Czirják Ágnes kultúrakutató, szociológus a Pécsi Tudományegyetem Kultúrakutatás program dokori hallgatója, főbb érdeklődési területei: ifjúsági szubkultúrák, fogyasztás és populáris kultúra, ezekben a témákban Romániában, Törökországban és Magyarországon végzett terepkutatásokat. Tanulmányai tulnyomó részt szerkesztett kötetekben jelentek meg, főleg zenei szubkultúrákról, alkotói közösségekről és radikális jobboldali csoportokról. A szerző a budapesti Collective Morning alkotói közösség tagja, szabadidejében képzőművészettel, könyvekkel és társadalmi problémákkal foglalkozik.
Transindex.ro

Székelyek a székelyekért
A texasi székhellyel rendelkező Székelyek Világszövetségének első székelyföldi találkozóját szombaton tartották Csíkszeredában, a Sapientia egyetem nagy aulájában.
András Mihály, a három évvel ezelőtt létrehozott világszövetség elnöke azt szeretné, hogy minden országban, ahol székelyek élnek, az önrendelkezési jogukat hangsúlyozzák. Mint elmondta, jelenleg tagok vannak Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Argentínában.
Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke üdvözölte a világ székelységét átfogni kívánó szervezet alapítását, hisz nagy szükség van a székelyek érdekvédelmének képviseletére. „Egyetlen lehetséges útja van a székely megmaradásnak, és ez nem más, mint a székely nép önrendelkezési jogát kiépítendő stratégia létrehozása. Tudatosítanunk kell, hogy a székely nép ma is létező valóság” – fogalmazott az alelnök. Ismertette, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával mindössze 1665-en vallották magukat székelynek. „Ilyen statisztikákkal operál most a román hatalom, és ezeket mutatja fel Brüsszelben” – hívta fel a hallgatóság figyelmét az előadó. Javasolta, hogy meg kellene szervezni a székelység belső népszámlálását.
Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felszólalásában a székely nemzetgyűlés összehívását sürgette. Véleménye szerint az önrendelkezési jog birtokosát, a népet kell megkérdezni, nem az államot. „Az önrendelkezési jog birtokosa nem az állam, hanem kizárólag a nép, amelynek ki kell nyilvánítani a véleményét” – mondta. Sövér Zsolt azt javasolta, hogy keressük meg köreinkben azt a számos nagyon tehetséges embert, aki képes vezetni a székelységet és bízzunk meg bennük. Balázs Szabolcs hozzáfűzte, hogy a székelyföldi autonómiát a többi itt élő nemzettel együtt lehet megvalósítani, románokkal, cigányokkal, örményekkel közösen.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Nem volt könnyű a Caritas beteggondozó szolgálatának kiépítése
Nemrég készült el az a film, amelynek főszereplői nem világhírű sztárok, hanem hétköznapi emberek. A története valóság, mégis időnként hitetlenkedik a néző: tényleg élnek így emberek? Emberek, akik lehet, hogy szüleink, szomszédaink vagy rokonaink, de egyszer majd akár mi is lehetünk. Segítségre várók. A film címe: Áldásos szolgálat, témája pedig a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálat bemutatása.
„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.
Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.
Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.
Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.
A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.
„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.
A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.
De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.
A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.
A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Az MVSZ elnöke is tiltakozott – Újabb tüntetés Kézdivásárhelyen
Szombat délután huszonhetedik alkalommal vonultak az utcára azok a kézdivásárhelyiek, akik a terrorvád miatt vizsgálati fogságban lévő Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását és a bizonyítékok bemutatását követelik. A szimpátiatüntetésen mintegy nyolcvanan vettek részt. A rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag is jelen volt, a magukkal vitt transzparensen magyarul és rovásírással a Velünk az Isten! Önrendelkezést a székely népnek! szöveget lehetett olvasni.
Beke Ernő, István Attila édesapja szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: Létünk a tét! Évek óta egy visszarendeződési folyamat szenvedő alanyai vagyunk, azé, amely Victor Ponta és díszes társasága színre lépésével még jobban felerősödött, és sajnos bukásukkal sem ért véget, hanem azóta is napról napra fokozódik. Következményei súlyosak, és életünk minden területére negatív hatást gyakorolnak. Látván, hogy magyarellenes megnyilvánulásaik köreinkben nem váltanak ki általános felháborodást, hanem csak itt-ott tiltakoznak kisebb csoportok, vérszemet kaptak, és a kezdeti óvatosság helyett egyre durvább intézkedéseket foganatosítanak ellenünk.
Eltelt két hónap, és napról napra kérjük, követeljük, hogy mutassák fel a bombát vagy annak alkatrészeit mint bizonyítékot, tegyék a bíróság asztalára. Ez nem történt meg. Ha az egy napon át tartó házkutatás során sem találták meg, akkor milyen terroristavádról beszélhetünk? A tortacsillagszórókról vagy a 196 pukkantós petárdáról? Nevetséges vádak! Ezeknek a magyarellenes intézkedéseknek egyetlen jól meghatározott céljuk van: beolvasztásunk és/vagy elüldözésünk, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak tőlünk.
Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője lapunknak nyilatkozva arról számolt be: a vármegyések és a fogságban tartott fiatalok hozzátartozói azt sérelmezik, hogy amikor látogatásra vagy csomagátadásra került sor, mindkét esetben órákon keresztül várakoztatták őket, az iratcsomójukkal foglalkozó ügyész többszöri hívásra sem veszi fel a telefont, Szőcs Zoltánnal letartóztatása óta nem találkozhattak családtagjai. 
A védőügyvéd szerint az ő vádiratában nem indokolták meg, hogy miért tartják fogva. Ugyanakkor a küldött levelek el sem jutnak a fogvatartottakhoz, és ez fordítva is érvényes, az általuk írt levelek nem érkeznek meg a címzettekhez. Nemrég Szőcs Zoltán vissza akart küldeni a fogdából egy könyvet, amelybe be volt írva, hogy Boldog születésnapot, a könyvet a rendőrök lefoglalták és átadták az ügyészségnek, hátha kódolt írásról van szó. Egy keresztrejtvényfüzetet szintén elkoboztak ugyanazzal az indokkal, abban is kódolt szöveget véltek felfedezni. 
A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy február 7-én Kézdivásárhelyen jótékonysági K1-es gálát szerveznek, amelynek bevételét a két fogva tartott vármegyés ügyvédi költségeinek a fedezésére fordítják. Ugyanakkor azt is elmondta: örömmel fogadták, hogy Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban a kézdivásárhelyi terrorügyet is érintette, és álláspontja szerint „a terrorizmus a legsúlyosabb vádak egyike, ezért különösen nagy a felelősségük a román hatóságoknak, hogy a gyanúsított jogait tiszteletben tartó, átlátható, az igazság kiderítésére irányuló eljárást folytassanak le”.
Patrubány Miklós elmondta: számára úgy tűnik, az egész ügy provokáció a román hatalom részéről, amelyet előre eltervelt szándékkal hajtottak végre. Értesülése szerint elkészült az ország régiósítási terve, amelynek során fel akarják szabdalni Székelyföldet. Erre próbálnak most jogalapot kreálni a párizsi terrormerényletek utáni hangulatban. Világszerte a legsúlyosabb a terror és a terrorizmus vádja, és ha a hatóságok ki tudják mutatni, hogy Székelyföld, ahol a székelyek és a magyarok tömbben élnek, terroristafészekké válik, azt fel kell darabolni, hogy a veszélyt eloszlassák, és ebben minden európai állam igent fog mondani, és támogatni fogja ebbéli szándékukat. 
Ezt a szándékot kell a világszövetség elnöke szerint leleplezni, ennek kell elejébe menni és a vármegyések számára igazságos ítélkezést követelni, egy percig sem feledve az ok-okozati összefüggést, és nagy hangsúllyal előtérbe helyezni a székely önrendelkezési követelést.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre tovább, székely nép? (Fórum és lapbemutató)
Quo vadis, székely nép? címmel tartott fórumot és lapbemutatót szombat este a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag. Erdélyi körútjuk során a világszövetség által kiadott Magyarságtudományi Füzetek 26. számát mutatták be. Azt teljes terjedelmében a székelységnek szentelték, címe: Nemzet vagy nép a székelység, netán kisebbség?
A százoldalas kiadvány összeállítója és részben szerzője is Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapító alelnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A füzet egyértelmű választ ad a címben szereplő kérdésre, és önálló népként határozza meg a székelységet, amely nép elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A füzet részletesen taglalja a székelység mai, őrlődésekkel teli önrendelkezési törekvéseit is. Hátsó borítójáról megtudjuk, mit mondott a székelyekről Jókai Mór, Werbőczi István, valamint azt is, miként vall e népről a Székely-Magyar Világtalálkozó és maga a Székely Constitutio.
Beke Ernő házigazdaként köszöntötte a jeles vendégeket és az érdeklődőket, majd Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus arról beszélt, örül, hogy a Magyarok Világszövetsége felvállalta azt, hogy ez az anyag egy helyen legyen, és világszinten is közismertté váljon. Mike Bernadett tanuló tréfás székely mesét adott elő, majd Borsos Géza felolvasott egy 1918-ban Kézdivásárhelyen írt nyilatkozatot, amelyet az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács adott ki, és amelyből kiderül, hogy itt a nemes székely nemzet nevében tudtak még beszélni, és egyértelműen kifejtették, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni. Azt is megmagyarázta, hogy miért adták a fórumnak ezt a címet. Meglátása szerint a román hatalom stratégiai célpontja mindenekelőtt a székely társadalom szétzúzása, atomizálása, fiataljainak szétkergetése a nagyvilágban, mert akkor a többi nemzetrésszel nagyon könnyű lesz elbánni, hiszen a székelység az egyetlen ütközőpont, amit 1918 óta a mai napig nem tudtak megemészteni – hangsúlyozta Borsos Géza.
Fuksz Sándor felvidéki magyarként szólt hozzá a témához, saját tapasztalatából ismerve a helyzetet, amikor az elszakított területeken tevékenykedő magyar pártok nagyon ügyesen olyan kapcsolatba kerültek az illető ország vezető pártjaival és titkosszolgálataival, amelyektől vagy nem tudnak szabadulni, vagy örömmel, dalolva szolgálják őket, hangzatos szavakkal mondják, hogy céljuk az ott élő magyarság képviselete, de amikor azt látjuk, hogy pusztulunk, fogyunk, azt bizonyítja, hogy sajnos amit csinálnak, nagyon rosszul csinálják, vagy eleve nem az a céljuk. A felvidéki és az erdélyi magyarság, a székelység annyira meggyengült, hogy pár évtized alatt elveszíti jelentőségét és felmorzsolódik – hangsúlyozta Fuksz Sándor.
Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, író, aki a füzetben a sokak által hamisítványnak vélt Csíki Székely Krónikáról értekezett, a dokumentumot nyelvészeti szempontól vizsgálta, és teljes határozottsággal állítja, hogy hiteles. Patrubány Miklós, a kiadvány főszerkesztője arról szólt, hogy a székelységről szóló füzet nem szerepelt a világszövetség kiadói tervei között, és pénz sem volt rá, de amikor kiadása szóba került, Fuksz Sándor vállalta, és elő is teremtette a kiadásához szükséges anyagiakat. Patrubány a székely rovásírásra hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd a szerzők dedikálták a füzetet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MVSZ-könyvbemutató és fórum Marosvásárhelyen
Quo vadis, székely nép?
Azért jöttünk Marosvásárhelyre, mert Marosvásárhely Székelyföld régi fővárosa, és mint ilyen megkerülhetetlen, és innen indítjuk a fórumsorozatot, amelyet Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, majd Kézdivásárhelyen folytatunk – nyilatkozta a Népújság kérdésére Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke szerdán, amikor az MVSZ vezetői a Deus Providebit Tanulmányi Házban könyvbemutatóval egybekötött fórumot tartottak, amelyen a Magyarságtudományi Füzetek 26. kiadványát ismertették.
A rendezvényen jelen volt Borsos Géza, a világszövetség Kárpát-medencei térségért felelős alelnöke, Fuksz Sándor felvidéki elnökhelyettes, Benkő Emőke, az MVSZ elnökségének póttagja, bardóc-miklósvárszéki elnök, Hompoth Zoltán magyarországi elnökségi tag.
Az MVSZ elnöke megnyitóbeszédében kijelentette: a Magyarok Világszövetségét a Magyarok Világkongresszusa hozta létre, "egyedi szervezet, nem egyike a Magyarországon bejegyzett 65 ezer civil szervezetnek". Reális szükségszerűségből hozták létre 1938-ban, hogy "az egyetemes magyar nép ne maradjon képviselet nélkül".
A bemutatott 96 oldalas "füzetet", melynek címe Nemzet-e vagy nép-e a székely? Netán kisebbség? Patrubány Miklós és Borsos Géza szerkesztette.
A rendezvény szünetében beszélgettünk Patrubány Miklóssal és Borsos Gézával.
"A Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot"
Patrubány Miklós kérdésünkre elmondta, hogy a füzetsorozat 26. kötete kimondottan a székelységgel foglalkozik, olyan őstörténeti elemekkel, amelyek a ma élő nemzedék számára teljesen ismeretlenek vagy alig ismertek. Például a Csíki Székely Krónika, amelyet évtizedekig hamisítványnak bélyegzett a magyar tudóstársadalom egy része, de amelyről meggyőző bizonyítékok állnak ma rendelkezésre, távolról sem hamisítvány, hanem a székelység három-négyszáz éve megőrződött ősgestája.
– Tárgyalja a székelység ősiségét, s a Kárpát-medencében Árpád magyarjait megelőző jelenlétét, de tárgyalja a jövőbe vezető utat is, mert ebben az önmaga keresésében a székelység nem tudja eldönteni a maga státuszát, hogy népnek vagy nemzetnek tekintse magát – miután Erdély történetében évszázadokon keresztül a magyar mellett a székely és a szász nemzet alkotta a trium nationumot –, amely része a magyar nemzetnek. Ha ez utóbbit választja, akkor attól kezdve már nem kisebbség, és egészen más nemzetközi jogviszonyba kerül, mintha kisebbségként határozná meg önmagát. Ugyanis a népeket az ENSZ alapokmányoknak minősülő határozatai szerint vitathatatlanul megilleti az önrendelkezés joga. Ha tehát a székelység népként határozná meg magát, akkor senki a nemzetközi jogban nem vitathatná el a jogát, mondjuk úgy, a legszerényebbre, az autonómiára – jelentette ki Patrubány.
Azért tartottak fórumot, azért jött el az MVSZ vezérkara, hogy "miután a füzet tág időkeretet tekint át a székely–magyar viszony tekintetében, és évezredekre visszamenően taglalja a székely–magyar egymásrautaltságot több földrészen", úgy gondolták, semmiképpen sem szabad kizárni a kérdezés lehetőségét. Körútjuk első állomásának Székelyföld régi fővárosát, Marosvásárhelyt választották.
– A meghívón az áll, hogy Quo vadis, székely nép?; az MVSZ elnöke szerint merre tart a székelység?
– Ez a cím visszautal arra, hogy a Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot, egy nagyon jól elgondolt és jól kidolgozott stratégia mentén, mindvégig a háttérben maradva. De a legfontosabb nyilvános aktus, amivel ténylegesen létrehoztuk a Székely Nemzeti Tanácsot, az a Quo vadis, Székelyföld? konferenciasorozat volt 2003-ban, amikor végigjártuk Székelyföldet, és amelynek eredményeként októberben létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Ezzel a címválasztással is visszautalunk arra, hogy most új kihívások előtt áll egész Európa, új kihívások előtt áll az egész emberiség. A Magyarok Világszövetsége szervezi a magyarok 9. világkongresszusát, amelyre augusztusban kerül sor, tehát alkalmas az idő arra, hogy újból számba vegyük, kik vagyunk, hányan vagyunk, és merre megyünk.
"A székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal"
Borsos Géza: – Amint a meghívóból is látszik – Quo vadis, székely nép? – ez a füzet abból az igényből született, hogy végre tisztázzuk a mai generáció szemében is, hogy tulajdonképpen mi is a székely közösség, vagy minek vallja magát. Mert a kérdést úgy is föl lehet tenni, hogy minek tekinti a székely közösséget a mai társadalom itthon, esetleg külföldön. A mi meggyőződésünk az – és a füzet szerkesztése is ezt a célt szolgálja –, hogy a székely közösség nép, egy olyan közösség, amely a nép minden kritériumát magában hordozza, tehát többre hivatott, és több joggal rendelkezik, mint amennyit ma magáénak tud mondani. Úgy gondolom, hogy erre az útra kell állítani a székely népet és a Székelyföld autonómiájáért küzdő összes erőket, abból kiindulva, hogy a székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal, és ez egy nemzetközileg elismert, védett jog, ami a népeknek kijár, és ennek alapján az egész Kárpát-medencei nemzetegyesítési folyamatot új stratégiává lehet alakítani.
– Mikor, meddig? Quo vadis? Mert sem a hazai kormány, sem az Európai Unió nem fogadja kitörő örömmel ezeket az önrendelkezési törekvéseket.
– Igen, ez óriási probléma, hogy tulajdonképpen egy ezeréves történelmi múlttal rendelkező közösség elismertetheti-e magát népként. Mert az volt egészen 1867-ig, és azután is annak vallotta magát. Az első világháború végén az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács még ugyanezt az elvet képviselte, akkor is székely népnek nevezték magukat, és kísérlet is történt arra, hogy az önrendelkezési jogukat érvényesítsék. Azt hiszem, hogy ebben az irányban kellene sokkal erősebb és összefogottabb diplomáciát folytatni, és eleve el szeretném oszlatni azokat a félremagyarázásokat, amelyek azt mondják, hogy ha egy nép, jelen esetben a székelység, kinyilvánítja az önrendelkezés igényét, az rögtön konfliktussal fog járni a többségi népességet képviselő országgal, hatalommal szemben. Úgyhogy tisztán és világosan, elvszerűen és dokumentáltan felvetve szeretnénk elindítani azt a folyamatot, amely majd egységbe kovácsolja mindazokat, akik egyáltalán a székely társadalom és az egész erdélyi magyarság jövőjével foglalkoznak.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

A közös gondolkodásért
Különleges kiadványt mutattak be 
Gyakran illetnek kiadványokat a „hiánypótló” jelzővel, többé-kevésbé indokoltan. Megalapozott viszont ezt a kifejezést használnunk a Magyarságtudományi füzetek tematikus száma kapcsán, amelyet szombat este telt ház előtt mutattak be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában.
A Borsos Géza és Patrubány Miklós szerkesztésében megjelent, számos tanulmányt és releváns dokumentumot tartalmazó kiadványból kiderül, kiknek az örökségét és génjeit hordozzuk, és serkentheti a közös gondolkodást, hogy milyen úton kellene elindulnia a székely népnek.
A szerkesztők, valamint Fuksz Sándor és Hompoth Zoltán a Magyarságtudományi füzeteket kiadó Magyarok Világszövetsége képviseletében voltak jelen, Sántha Attila a Csíki székely krónika kutatójaként. Beke Ernő házigazdai minőségben köszöntötte a közönséget, a beszélgetést Ambrus Ágnes vezette fel, Mike Bernadett diáklány pedig vicces mesével teremtett oldott hangulatot.
Erre szükség is volt, hiszen a felszólalók borús képet festettek a székelység helyzetéről, az öntudatra ébredés, a magyarsággal nemzetközösségben élő néphez tartozásunk felvállalása mindennél sürgetőbb, összegezhetjük a felszólalásokat. (Az elhangzottaknak egy későbbi lapszámunkban biztosítunk megfelelő teret.)
(fi) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Önálló nép a székely
A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetői kedden délután Baróton mutatták be a Magyarságtudományi Füzetek 26. Nemzet-e, vagy nép-e a székelység? Netán kisebbség? címet viselő számát. Patrubány Miklós, a szervezet elnöke, Oláh István és Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei elnöke, illetve alelnöke, Benkő Emőke elnökségi póttag és Borsos Géza, az SZNT alapító alelnöke a székelység múltbéli és jelenlegi helyzetére tért ki, s fogalmazott meg kritikát az erdélyi és anyaországi politikum irányába.
A feltett kérdésre egyértelmű választ adtak a felszólalók: igenis, önálló népként kell meghatároznunk magunkat. Véleményük szerint több mint hibát, nemzetárulást követtek el azok a közszereplők, akik a legutóbbi népszámláláskor arra buzdítottak, valljuk magunkat egységesen magyarnak. Érvelésük szerint tettükkel a székelyföldi önrendelkezés megvalósítását lehetetlenítették el, hiszen ha a magyar tengerben csak cseppnyi, ezerhatszáznál alig több – abból Baróton huszonhét – székely létezik, nekik nem járhat az autonómia.
Borsos Géza szerint bő ezeréves ittélésünk alatt kialakított és megőrzött kultúránk és erkölcsi értékrendünk feladása közösségünk beolvadásához vezet. „Ha lett volna hat-hétszázezer ember, aki székelynek vallja magát, lett volna mit felmutatnunk: itt vagyunk, nemzet vagyunk, jogaink vannak, és élni kívánunk velük. Hogy múltunk ne legyen az enyészeté, a székely öntudatot vissza kell állítanunk – jelentette ki. – Hogy ne lépjünk az önfeladás útjára, arra van szükség, hogy ne hagyjuk megalkuvásra kész, koncot leső vezéreinket kihátrálni céljaink mögül.” Ilyen kihátrálásnak mondta az Erdővidéken elkezdett belső népszavazás véghezvitelének megszakadását s a Székelyudvarhelyen 2006-ban a Székely Nagygyűlésen elfogadott kiáltvány megcsonkítását. Benkő Emőke annak a százötven önkéntesnek mondott köszönetet, akik a belső népszavazást Baróton és a tájegység tizenkilenc településén véghezvitték, majd elítélően szólt azokról, akik annak eredményeit elhallgatták. Véleménye szerint a fontos kérdésekben nem politikusoknak kellene dönteniük, hanem „az önrendelkezési jog birtokosának, a székely népnek” kellene lehetőséget biztosítani, hogy népszavazás által véleményt nyilváníthasson, s az így eldöntötthöz kellene képviselőinknek ragaszkodniuk – hangsúlyozta. Bottyán Zoltán arra kérte az erdélyi politikai pártok képviselőit, ne követeljék a román államtól a gyulafehérvári nyilatkozat betartását, hiszen az éppen ellenük íródott: abban a románok mindenkit testvérnek tekintenek – még az osztrákokat is –, csak a magyarokat nem. „A románok évtizedek óta éppen azt teszik, amit abba belefoglaltak: minket próbálnak ellehetetleníteni, megosztani és beolvasztani.”
A lapbemutatót követő fórumon felszólalt Barót volt polgármestere, Nagy István és a Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós is. Az eszmecsere során vita alakult ki arról, tényleg káros volt-e, hogy a népszámlálás alkalmával mindenki magyarnak vallotta magát, de kijutott az erdélyi és magyarországi pártoknak is. Patrubány Miklós elítélően szólt a FIDESZ mindent – az adóhivataltól a dohánykereskedelemig – nemzetivé tevő kommunikációjáról: a szó elhasználódik, közönségessé válik ezáltal. Figyelmeztetés hangzott el a románság székelyföldi terjeszkedéséről is: az ortodox püspökség játssza az előretolt helyőrség szerepét, templomokat építenek, nyomukban pedig rögtön megjelennek a házat vásárlók és -építők, egyre többen élnek vegyes házasságban, közülük sokan szívesen cserélnek vallást, mert ortodoxként könnyebbnek vélik az életet.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a ma kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a szerdán kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Volt is, lesz is, ez itt a praxis
A vasárnapi választások előtt nem árt elismételni, hogy kik képviseltek bennünket, udvarhelyieket a román parlamentben. Névsorolvasás.
A 1989 év végi rendszerváltás zűrzavaros hetei után 1990 februárjára rendeződött annyira az ország, hogy megalakulhatott a Nemzeti Egységtanács (Consiliul Provizoriu de Uniune Națională – CPUN) – ekkor még nem voltak választások, tehát parlamentje sem volt az országnak.
Az 1989 végén létrejött RMDSZ viszont minden magyarlakta településen megalakult és a marosvásárhelyi véres eseményeket követően az egész ország az 1990. május 20-i választásokra készült – erről itt írtunk bővebben.
Az első fecskék, tavasszal
A májusi voksoláson fölényesen győzött Ion Iliescu és a közben párttá alakult Nemzetmentési Front, az RMDSZ pedig bekerült a parlamentbe 12 szenátorral és 29 képviselővel – ez akkor nagyon jó szereplésnek számított, de ez a ciklus csak két évre szólt, hiszen még az új alkotmány sem volt meg, azt csak 1991-ben fogadták el.
Udvarhelyszékről Verestóy Attila vegyészmérnök lett szenátor és Incze Béla egykori gyárigazgató képviselő, mellettük Hargita megyéből Hajdu Menyhért Gábor jogász jutott be szenátornak, illetve Borbély Ernő, Csutak István Ferenc, Borsos Géza József és Nagy Benedek ülhettek be a képviselőházba.
Ezek a személyek 1992 őszéig maradtak a parlamentben, közülük többen már nem indultak ebben az évben, például az udvarhelyi Incze Béla. Utóbbi később a Magyar Polgári Pártban vállalt szerepet, idén októberben, 75 éves korában hunyt el.
És jött az Antal-Asztalos kettős
1992-ben szeptember végén rendezték meg a választásokat, ezt Iliescuék megint megnyerték, az RMDSZ továbbra is tartotta magát ellenzékben.
Ami Udvarhelyszéket illeti, Verestóy Attila továbbra is szenátor maradt, a képviselőházba viszont két új arc jött be – Antal István gépészmérnök, valamint Asztalos Ferenc tanár, tanfelügyelő.
Az Antal-Asztalos páros került fel a Hargita megyei listára 1996, 2000 és 2004 őszén is, mindketten befutó helyekre kerültek mindig, egészen 2008-ig együtt dolgoztak.
Ami a szakterületüket illeti, Asztalos „asztala" főleg az oktatás volt (mindig benne volt a képviselőház oktatási szakbizottságában), Antal szakterülete pedig az ipar és a vidékfejlesztés volt, az Ipar és Szolgáltatások Szakbizottságának volt az elnöke, alelnöke, titkára és tagja, persze nem egyszerre.
1996-ban kemény volt az előválasztás RMDSZ-en belül Székelyudvarhelyen, mert komoly kihívók akadtak: szenátorjelölt volt Hosszú Attila üzletember, képviselőjelölt pedig Szilágyi Edit jogász, de a szeptember végi előválasztáson a Verestóy-Antal-Asztalos trió került a befutó helyekre.
Kiszállás, majd egy kiszállítási kísérlet
Asztalos 2008-ban már nem indult, ekkor átalakult a rendszer is, hiszen Udvarhelyszéket külön csak egy képviselői hely illette meg a megyében, s ez a hely az Antal Istváné lett.
Azonban négy év múlva, 2012-ben egykori irodavezetőjével, Ladányi Lászlóval kellett megküzdenie az RMDSZ belső előválasztásán úgy, hogy a szervezet nagyemberei, illetve a székelyudvarhelyi RMDSZ is inkább Ladányit támogatták.
Antal azonban a Csíkszeredában lezajlott előválasztáson 35-32 szavazatarányban győzött, így ő kerülhetett be ismét a parlamentbe újabb négy évre – idén már ő sem indul, viszont a szenátori listán már ott van – igaz, nem befutó helyen − a fia, Antal Lóránt.
2012-ben az EMNP is benevezett az országos választásokra, Zakariás Zoltán személyében udvarhelyszéki szenátorjelöltjük is volt, Székely Kinga Réka pedig képviselőjelöltként indult, de a kis párt közelébe se járt a bejutási küszöbnek.
Összefoglalva az eddig a parlamentben szenátorként vagy képviselőként eltöltött évek számát: Verestóy 26 év, Antal 24 év, Asztalos 16 év, Incze 2 év. Antal idén befejezi, Verestóynak még kinéz négy év.
Katona Zoltán uh.ro

Ott tartotta aranymiséjét, ahol keresztelték és szentelték
Különleges volt idén Gyergyócsomafalva templomának búcsúünnepe, hiszen a helybéli születésű dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. A község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.
A Szent Péter és Pál búcsú alkalmából Gyergyócsomafalva szülöttjét, dr. Czirják Árpád pápai prelátust tüntette ki díszpolgári címmel a községvezetés, kiemelkedő egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseképpen. Márton László-Szilárd polgármester az ünnepségen azt mondta, a községi díjakat olyan személyiségeknek adják, akik értékeket teremtettek a közösség számára, életüket, munkásságukat szentelik annak, szolgálva ezáltal a közösség fejlődését. Az eseményen dr. Borsos Géza, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum elnöke mondott méltató beszédet, dr. Czirják Árpádot a Márton Áron-i magatartás folytatójaként jellemezte. Mint mondta, Csomafalváról indulva, messzire jutott, de szülőfaluját lélekben sosem hagyta el, erkölcsi értékrendjét híven megőrizte. Az Erdélyi magyar breviárium című, háromkötetes munkáját a nemzeti önismeretet elősegítő, hiánypótló, nevelő írásnak nevezte. Dr. Czirják Árpád is felszólalt: köszönetet mondott a kitüntetésért és hangsúlyozta, továbbra is harcolni fog szülőfalujáért, az erdélyi magyarságért. Mint fogalmazott, „szóval és tollal” harcol azért, hogy Székelyföldnek, a magyarságnak jövője legyen. Az eseményen a Csomafalváért díjat is átadták, amelyet idén Vaszi Miklós leköszönő önkéntes tűzoltóparancsnok kapott a közösségért végzett munkájáért. A községvezetés továbbá pedagógusoknak adott át érdemdíjat, köszönetképpen munkájukért. A Szent Péter és Pál búcsú szentmiséje a megszokottnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy törekedjenek a jóra. Szót ejtett arról a veszélyről is, ami ma az egész keresztény Európát fenyegeti, és azt mondta, ez alól Székelyföld sem kivétel. Hangsúlyozta, a szülőföld megvédésében nagyon fontos azoknak a jelenléte, akik képesek felrázni a csüggedésbe süllyedt magyarságot, éppen ezért nem jó, hogy olyan sokan elhagyják szülőhazájukat. Az aranymisén résztvevők megtekinthették Balázs József festőművész alkotását, dr. Czirják Árpád atya arcképét is.
– Biztos vagyok benne, hogy a kép nem olyan magas rangú, mint amilyen a modell. Mert ha olyan képet festettem volna róla, mint amilyen pap Czirják atya, akkor én nem Balázs József lennék, hanem legalább Munkácsy Mihály – fogalmazott a festőművész.
Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. A teológiai évek után Tűrben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyen volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa. 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érseki helynöke. 1989-től jelentek meg írásai. 2007-ben vonult nyugdíjba. Legismertebb könyvei közé tartozik az Erdélyi Magyar breviárium három kötete, melyben fontos szerepet kap a magyarság múltja, jelene és jövője. Hargita Népe (Csíkszereda)

Kettős szoboravatás Kolozsváron – Márton Áron és Jakab Antal püspökök emléke előtt tisztelegtek
Kolozsváron a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata keretében működő Szent Kamill Szociális Otthon udvarán 2017. október 7-én kivételes eseménynek lehetett tanúja az alkalomra összegyűlt ünneplő közösség: az intézet impozáns szoborparkja két újabb alkotással, Márton Áron és Jakab Antal püspökök mellszobrával gyarapodott. Pakot Áron farkaslaki népi faragó kőmunkájának kivitelezését Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke támogatta, a Jakab Antal Keresztény Kör pedig csatlakozott a nemes kezdeményezéshez.
Az ünnepség az otthon kápolnájában az Ausztriából hazalátogató Vencser László igazgató, valamint a Kolozsvár-Monostoron szolgáló id. Kádár István címzetes esperes és a kisbácsi Kovács Árpád plébános által bemutatott szentmisével kezdődött, majd a szoborparkban ünnepi műsorral folytatódott.
Megnyitószavaiban Tokay Rozália, az intézet elnöke elmondta: a szobrok állításához a két nagy püspök iránti tisztelet kifejezésének a szándéka vezette, amihez Borsos Gézától nagyfokú megerősítést és támogatást kapott.
A Felső-Ausztriában élő dr. Vencser László morálteológus, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára és vicerektora, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója köszöntőjében elmondta: mindkét főpásztor maradandót alkotott, nagy elődjük, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök által az egyházmegyében lerakott fundamentumokra építkezve. „Az idő múlásával az őket övező megbecsülés és tisztelet egyre növekszik. A mai nap is ennek bizonyítéka” – fogalmazott Vencser László.
Hozzátette: a szobrok, domborművek, emléktáblák és a különféle emlékjelek segítenek minket abban, hogy ne feledjünk. „Nagyjaink számunkra fontosak voltak életünkben és fontosak ma is. Nem akarjuk őket soha elfeledni, emléküket őrizzük ma és továbbadjuk a jövő nemzedéknek” – emelte ki.
Végül megállapította: szükségünk van ma is a Márton Áron és a Jakab Antal lelkületét hordozó emberekre, szükségünk van olyan személyekre, akik az ő szellemük és tanításuk szerint beszélnek és cselekednek. „Legyen a mai napnak Rózsafüzér Királynője és a holnap ünnepelt Magyarok Nagyasszonya ebben segítség és támasz mindazok számára, akikhez eljut a mai nap eseményének üzenete” – zárta szavait a szónok.
Dr. Ónody Rita Éva, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzul asszonya ünnepi beszédében úgy találta: ezen a különleges helyszínen, ebben az egyre jelentősebbé váló szoborparkban kiváló társaság közé kerül Márton Áron és dr. Jakab Antal mellszobra. „Nagyjaink ezeken a mindent bíró kőlábazatokon a jövő nemzedékeinek is üzenik: magyarnak lenni jó, magyarnak lenni érték, s hozzon a sors bár földi poklot, bármily vészt, mi, magyarok együtt megyünk előre, emlékezünk s erőt merítünk a holnapokhoz a tegnapok igaz magyarjainak példáiból” – hangsúlyozta.
A konzul asszony emlékeztetett: bármilyen veszedelem, megpróbáltatás jutott is a magyarságnak osztályrészül, minden kornak megvoltak a maga kiemelkedő, szívükben megtörhetetlenül szilárd személyiségei, akik továbbvitték nemzetünk értékeit, hitet, reményt és példát adva az őket követőknek. „Ez a két, most még letakart szobor és ez a mai délután engem mindig arra fog emlékeztetni és tanítani, hogy csak a másokat elfogadó, nyíltszívű, de töretlen hozzáállás – amely Márton Áront és Jakab Antalt is jellemezte – hozhat a magyar nemzet számára örömteli jövőt” – vélelmezte Ónody Rita.
Varga Gabriella Budapesten élő újságíró, Jakab Antal püspök unokahúga, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója kifejtette: Márton Áron és Jakab Antal összetartoztak, egy úton jártak, ezért illő, méltó és igazságos, hogy az utókor is együtt emlegesse őket. Áttekintette a két püspök kapcsolatát, egymáshoz viszonyulását 1926-tól, gyergyószentmiklósi találkozásuktól kezdődően 1980-ig, Márton Áron haláláig bezárólag. Üdvözölte, hogy ez alkalommal „kettejük egyszerre emelt mellszobrát egyszerre leplezzük le”.
Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke az eseményt így nyugtázta: „Szívünkben elégtétellel állunk itt, hisz’ Istennek tetsző dolgot cselekszünk.
Abból az adósságból törlesztünk, amellyel nemcsak nagy püspökeink emlékének, hanem azoknak az értékeknek, erkölcsi magatartásnak és szellemiségnek is tartozunk, amit – Márton Áron és Jakab Antal – képviseltek, megvalósítottak és amellyel közösségünket gazdagították.
Történelmi adósságunkból törlesztünk egy csekélységet.” Rávilágított: mindenekelőtt azért állítunk szobrot, mert azonosulni tudunk és akarunk azzal az értékrenddel, amelyet a szobor alanya képviselt, azzal a móddal, ahogyan cselekedett, ahogyan életében ezeket az értékeket megvalósította. De a szoborállítással a tisztelet és emlékezés mellett kötelezettséget is vállalunk, hisz’ a szobor emlékeztet és egyben késztet is mindarra, amiért Márton Áron és Jakab Antal küzdött.
Ezt a két „emberkatedrálist” – hallhattuk –, azon túl, hogy mindketten a székely nép sarjai és egymást követve vitték egyházunk ügyét félévszázadon át, a hitből fakadó népszolgálat köti össze. Borsos Géza rámutatott: a szobor emlékeztet és üzen. A szobornak erőtere, lelke van. A szobor a gondolatok, a szeretet erővonalainak találkozása. Nemcsak az alkotó megálmodott emberi munkája van benne, de magában hordozza mindazok gondolatát, érzését, akik akarták vagy éppen nem akarták létrejöttét.
Ez a szobor is szellemi misztérium, maga a csoda, melynek vonzása, üzenete és parancsa van, hiszen székely szívek összefogásával született és székely kéz faragta a szülőföld termette kőből. Felhívta a figyelmet arra is: a szobor nem fénykép, nem az élet adott pillanatát örökíti meg. A szobor jel; múlt, jelen és jövő egysége. Lelkeinket, gondolatainkat köti össze térben, időben és eszmeiségben. Összefogja mindazokat, akiknek akaratából és hozzájárulásával megszületett. A szobor a múltat a jövővel, az égieket a földiekkel kapcsolja össze. Ha majd ránézünk, ennek szimbolikus jelét is láthatjuk.
Bajor Andor Nem mi választjuk ki a szentjeinket című verse – amelyet Fuchs Tünde közjegyző tolmácsolt a jelenlévőknek –, majd a Kovács Árpád plébános vezetésével közösen elénekelt, Van egy jó hely, odamegyek kezdetű ének után a szobrokat Bányai Csilla és Pál Karsai András leplezte le, áldást pedig Vencser László kért az alkotásokra. Az ünneplés befejező pillanataiban a jelenlévő szervezetek, intézmények képviselői elhelyezték a szobroknál a kegyelet koszorúit.
A kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon kertjében jelenleg Boldogasszony anyánk, Árpád-házi Szent Margit, Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes, Szent István király, Petőfi Sándor, Attila, Csaba, Árpád, Nimród, Hunor és immár Márton Áron, illetve dr. Jakab Antal szobra áll, továbbá a szemlélő Szent László, Szent Márton, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc domborművét is megtekintheti a falakon. Az alkotások sora a közeljövőben továbbgazdagodik: 2017. november 18-án Árpád-házi Szent Erzsébet szobrának avatására hívják majd az érdeklődőket. Székely Pálma Erdély.ma

Szoros szavazati aránnyal szerzett újabb elnöki mandátumot Izsák Balázs az SZNT élén
Az SZNT szombat délután Marosvásárhelyen tartott tisztújító küldöttgyűlésén a harmadik négyéves mandátumára jelölt Izsák Balázsnak Farkas Csaba, az SZNT alelnöke volt a kihívója. Farkas Csaba azt rótta fel az elnöknek, hogy elszakadt az SZNT bázisától, és emiatt erejét vesztette a szervezet. Úgy vélte: vissza kell hozni azt a korszakot az SZNT-be, amikor a tanács állandó bizottsága akár hosszú viták után is, de konszenzusos döntéseket hozott. Hozzátette: Székelyföld területi autonómiája nem lehet vita tárgya. „Székelyföld vagy autonóm lesz, vagy nem lesz” – jelentette ki.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtti megválasztásakor a közösség belső kohéziójának az erősítését, a székelyföldi önkormányzatoknak a munkába való bevonását, az anyaország támogatásának a megőrzését, a román többségi társadalommal párbeszédet, és az SZNT nemzetközi kapcsolatainak az építését vállalta. Úgy vélte, valamennyi területen sikerült előre lépni. A belső kohézió erősítésének a legfontosabb eseményeként a 2013 októberében megtartott “székelyek nagy menetelését” tartotta. Elnökjelölti beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a közösen hozott döntések alapján látta el az elnöki teendőket, ezektől soha nem tért el. „Önök ismernek engem” – fogalmazott az elnök további négy évre kérvén bizalmat.
A székely székek felszólaló képviselői többnyire ugyanazt rótták fel az elnöknek, amit Farkas Csaba. Többen elmondták: sok esetben a sajtóból kellett értesülniük arról, hogy mi történik az SZNT-ben. Az elnök nem tartotta a kapcsolatot a helyi szervezetekkel. Amint Korpos Levente a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke fogalmazott: „az elnöknek volt SZNT-je, nem az SZNT-nek volt elnöke”.
A szavazás a bírálatok ellenére a régi elnököt erősítette meg a tisztségében. Izsák Balázs elnökségét 109, Farkas Csabáét 93 küldött támogatta. Az újraválasztott elnöknek kihívója a színpadon gratulált. Izsák Balázs azt ígérte, hogy a szervezet további vezetésében figyelembe fogja venni a küldöttgyűlésen elhangzott bírálatokat, és hamarosan valamennyi széki tanácshoz ellátogat, hogy a helyszínen vitathassák meg a megoszló nézeteket.
A küldöttgyűlésen Borsos Géza gyergyószéki küldött arra kérte az elnököt, hogy ne nevezze ezentúl székelyföldi magyaroknak a székelyeket. Kijelentette: „székely nép vagyunk, amely a magyar nemzet része”, és a népek önrendelkezési joga alapján kell a székelységnek követelnie Székelyföld területi autonómiáját. Úgy vélte, helytelen volt a 2011-es népszámláláson arra biztatni a székelyeket, hogy vallják magyarnak magukat.
A küldöttgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy meghirdeti a Székely Nemzeti Tanács 1918-as megalakulásának a centenáriumi évét. Felkérte a székelyföldi szervezeteket, önkormányzatokat, egyházakat, egyetemeket és iskolákat, hogy 2018. november 19-ig szervezzenek rendezvényeket a centenárium kapcsán.
Az SZNT marosvásárhelyi küldöttgyűlésén a színpadot a székely zászlók mellett Katalónia zászlói díszítették. Izsák Balázs beszédében példaként mutatta be azt az egységet, amellyel a katalán nép küzd az önrendelkezéséért. MTI; Erdély.ma