Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Boros Éva
1 tétel
2013. április 17.
Helytörténeti barangolás a Maros jobb partján
Templomkulcsok nemes őrzői
A 700 éves településként számon tartott Harón kezdték barangolásukat e hétvégén a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör tagjai. A falu nevét a történészek az ómagyar horó (szakács) szóból eredeztetik.
Első írásos feljegyzése, a szomszédos településekkel együtt egy 1330-as pápai tizedjegyzékben szerepel, mint bőkezű adományozó egyházközség. Feltehetően ekkor már temploma is volt, hiszen a mai toronyban 15. századi harang szól. A reformáció idején is önálló egyházközségként szerepel a falu, melynek kora középkori temploma valószínűleg az 1658-as tatárjárás idején pusztult el. Újraépítésére csak jó 300 évvel később kerülhetett sor. Addig Kéménd leányegyházaként tartották számon az itteni gyülekezetet – meséli Boros Éva, a helytörténeti kör harói származású tagja. Mint mondja, az 1700-as években újra felvirágzott a falu élete, a Maroson tutajozás folyt, és számos mesterember, cipész, kovács, szabó, kocsmáros talált itt megélhetést. – Feltehetően a tutajozás, meg a földművelés miatt szaporodott meg a faluban a jobbágyság száma, akik aztán az 1784-es parasztlázadás alkalmával kegyetlen pusztítást végeztek a településen, számos nemesi családot irtva ki. Maga a református pap, Kölönte József, illetve a vidék két legjelentősebb birtokosa, Jósika Dániel és Zeyk János is áldozatul esett a pusztításnak – meséli Boros Éva. Az öblös kövekből épült lakóházak, kúriák nagy része azonban megmaradt. Szinte hihetetlen, mennyi középkori ház áll még Haróban! Többségüket az utóbbi században bővítették, bevakolták, de az alapok, a falak, s némelyiknek a szobái is még őrzik a hajdani formákat. A falu élete nehezen állt helyre a Horea-féle pusztítás után. 1873-ban azonban Albert Imre lelkipásztor telket vásárol, és megépül a templom, illetve az első magyar iskola, amit aztán átvesz a románság. 50 évvel később Filep Albert lelkész új telket vesz, új iskolát épít. – Mi is ebben tanultunk, emlékszik vissza Csuka László, egyházi gondnok, aki maga is régi nemesi család leszármazottja. Boros Éva emlékei szerint az 1940-es 50-es években alig féltucatnyi gyermek járt a magyar elemibe. Tanítóik is évente cserélődtek. Az 1960-ban bezárt magyar iskola épületét lerobbant állapotban kapta vissza néhány éve az egyház. Ma már nincs miből és nincs kiért rendbe tenni – véli a gondnok. Mint mondja, a faluban összesen 103 magyar ember él, de többnyire idősek. – A régi nemesi családok közül még itt van a Csuka, Bíró, Enyedi, Markocsány család. A fiatalok többségükben már vegyes házasságban élnek, de gyermekeik azért megtanultak magyarul – mondja Boros Éva.
Magyarság szempontjából ennél lehangolóbb a kéméndi református gyülekezet, mely tíznél kevesebb tagot számlál. És a 13. századi szentély bővítésével épült középkori templomának állapota sem túl biztató, annak ellenére, hogy 1999-ben beomlott tetőszerkezetét kolozsvári fiatalok helyreállították. A templom falain 14. és 15. századi freskó-részletek láthatók, melyeken az utolsó ítéletre utaló jelenet, illetve három magyar király alakja vehető ki. A falu bőkezű patrónusa, Kéméndi Váradi Miklós által készítetett 18. századi barokk szószékkoronának azonban már nyoma sincs, akárcsak a szintén általa megrendelt festett mennyezetnek. A templomban jelenleg csupán a freskómaradványos falak láthatók, illetve a nyugati és keleti oldalon lévő keskeny karzatok. A különálló haranglábban 1769-ből való a harang. – Kéménden az 1784-es parasztfelkelést megelőzően szintén 47 nemesi családot tartottak számon. Mára azonban mind kihaltak, elmentek innen – mondja Boros Éva, aki szerint a faluban álló giccses kastélyszerűség egy középkori kúria romjaira épült. Kéménd nemesi családjainak már a 19. század végén csupán emléke élt a faluban. Téglás Gábor 1910-ben kiadott Hunyad vármegyei utikalauzában így ír róluk: „A hajdan virágzó szép családok (a Zeykek, Váradyak, Kéméndyek) szétszóródtak innen, s a Várady udvarháznak szépen kifestett kapuja szomorúan hirdeti, hogy itt hajdan szebb élet volt”.
A Maros jobb partján haladva Algyógy irányába, Nagyrápolt történelmi emlékeit is meglátogatták a helytörténeti kör tagjai. A hajdan itt is virágzó életre elsősorban a falu felett magasló többszintes udvarház utal. Téglás Gábor feljegyzései szerint a birtokot a 16. században a Rápolthy, illetve Matskásy család bírta, majd leányágon öröklődve előbb Jósika, majd Hollaky tulajdonba került. A 20. század elején a Kénosi Sándor család lakta. A kastély épületegyütteséhez eredetileg egy főépület, kápolna, malom és a mészkőtufába vájt pince tartozott, melynek fala ma is történelmi emlékeket őriz. Bejáratánál egy latin feliratú kő felett Jósika Dániel neve és az 1783-as évszám olvasható. A pincebejárat gerendáján pedig az 1778-as évszámot sikerült kiböngészni. A falubeliek szerint azonban a különleges pince jelenleg egy helybeli lakos magántulajdonába került. Ezért lakattal van elzárva, és az említett 200 évesnél öregebb gerendán felszegzett tábla hirdeti, hogy „proprietate privată”. A település talajának adottságait amúgy az elmúlt századokban sokan kihasználták, Téglás Gábor feljegyzése szerint még a 20. század elején több barlanglakás, illetve tufa-pince volt használatban Nagyrápolton.
A teljesen elhanyagolt, ám boltíves beltereivel még mindig impozánsnak mondható kastély szomszédságában áll a nagyrápolti református templom. Istentiszteletet évek óta nem tartanak benne, a faluban összesen két református család lakik. Az eredetileg román kori templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. A hajóban még láthatók a 14. századi freskótöredékek (Fájdalmas Krisztus és Pieta). Külső falába a környéken talált római köveket építettek be. 1930-ban Debreczeni László tervei alapján újították föl. Faerkélyes alacsony tornyában 1523-ból való harang található.
A maroknyinál is kisebb gyülekezet kéthetente szokott összegyűlni a templommal szemközt található, szintén lepusztult parókia épületében – számol be Bakó Gábor, a templom kulcsának őrzője. S az évszázados kőkerítések tövében futó rápolti utcácskán haladva, óhatatlanul felötlik az emberben a kérdés, hogy ki őrzi majd 50-100 év múltán a Maros jobb partján a templomkulcsokat?!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).
Templomkulcsok nemes őrzői
A 700 éves településként számon tartott Harón kezdték barangolásukat e hétvégén a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör tagjai. A falu nevét a történészek az ómagyar horó (szakács) szóból eredeztetik.
Első írásos feljegyzése, a szomszédos településekkel együtt egy 1330-as pápai tizedjegyzékben szerepel, mint bőkezű adományozó egyházközség. Feltehetően ekkor már temploma is volt, hiszen a mai toronyban 15. századi harang szól. A reformáció idején is önálló egyházközségként szerepel a falu, melynek kora középkori temploma valószínűleg az 1658-as tatárjárás idején pusztult el. Újraépítésére csak jó 300 évvel később kerülhetett sor. Addig Kéménd leányegyházaként tartották számon az itteni gyülekezetet – meséli Boros Éva, a helytörténeti kör harói származású tagja. Mint mondja, az 1700-as években újra felvirágzott a falu élete, a Maroson tutajozás folyt, és számos mesterember, cipész, kovács, szabó, kocsmáros talált itt megélhetést. – Feltehetően a tutajozás, meg a földművelés miatt szaporodott meg a faluban a jobbágyság száma, akik aztán az 1784-es parasztlázadás alkalmával kegyetlen pusztítást végeztek a településen, számos nemesi családot irtva ki. Maga a református pap, Kölönte József, illetve a vidék két legjelentősebb birtokosa, Jósika Dániel és Zeyk János is áldozatul esett a pusztításnak – meséli Boros Éva. Az öblös kövekből épült lakóházak, kúriák nagy része azonban megmaradt. Szinte hihetetlen, mennyi középkori ház áll még Haróban! Többségüket az utóbbi században bővítették, bevakolták, de az alapok, a falak, s némelyiknek a szobái is még őrzik a hajdani formákat. A falu élete nehezen állt helyre a Horea-féle pusztítás után. 1873-ban azonban Albert Imre lelkipásztor telket vásárol, és megépül a templom, illetve az első magyar iskola, amit aztán átvesz a románság. 50 évvel később Filep Albert lelkész új telket vesz, új iskolát épít. – Mi is ebben tanultunk, emlékszik vissza Csuka László, egyházi gondnok, aki maga is régi nemesi család leszármazottja. Boros Éva emlékei szerint az 1940-es 50-es években alig féltucatnyi gyermek járt a magyar elemibe. Tanítóik is évente cserélődtek. Az 1960-ban bezárt magyar iskola épületét lerobbant állapotban kapta vissza néhány éve az egyház. Ma már nincs miből és nincs kiért rendbe tenni – véli a gondnok. Mint mondja, a faluban összesen 103 magyar ember él, de többnyire idősek. – A régi nemesi családok közül még itt van a Csuka, Bíró, Enyedi, Markocsány család. A fiatalok többségükben már vegyes házasságban élnek, de gyermekeik azért megtanultak magyarul – mondja Boros Éva.
Magyarság szempontjából ennél lehangolóbb a kéméndi református gyülekezet, mely tíznél kevesebb tagot számlál. És a 13. századi szentély bővítésével épült középkori templomának állapota sem túl biztató, annak ellenére, hogy 1999-ben beomlott tetőszerkezetét kolozsvári fiatalok helyreállították. A templom falain 14. és 15. századi freskó-részletek láthatók, melyeken az utolsó ítéletre utaló jelenet, illetve három magyar király alakja vehető ki. A falu bőkezű patrónusa, Kéméndi Váradi Miklós által készítetett 18. századi barokk szószékkoronának azonban már nyoma sincs, akárcsak a szintén általa megrendelt festett mennyezetnek. A templomban jelenleg csupán a freskómaradványos falak láthatók, illetve a nyugati és keleti oldalon lévő keskeny karzatok. A különálló haranglábban 1769-ből való a harang. – Kéménden az 1784-es parasztfelkelést megelőzően szintén 47 nemesi családot tartottak számon. Mára azonban mind kihaltak, elmentek innen – mondja Boros Éva, aki szerint a faluban álló giccses kastélyszerűség egy középkori kúria romjaira épült. Kéménd nemesi családjainak már a 19. század végén csupán emléke élt a faluban. Téglás Gábor 1910-ben kiadott Hunyad vármegyei utikalauzában így ír róluk: „A hajdan virágzó szép családok (a Zeykek, Váradyak, Kéméndyek) szétszóródtak innen, s a Várady udvarháznak szépen kifestett kapuja szomorúan hirdeti, hogy itt hajdan szebb élet volt”.
A Maros jobb partján haladva Algyógy irányába, Nagyrápolt történelmi emlékeit is meglátogatták a helytörténeti kör tagjai. A hajdan itt is virágzó életre elsősorban a falu felett magasló többszintes udvarház utal. Téglás Gábor feljegyzései szerint a birtokot a 16. században a Rápolthy, illetve Matskásy család bírta, majd leányágon öröklődve előbb Jósika, majd Hollaky tulajdonba került. A 20. század elején a Kénosi Sándor család lakta. A kastély épületegyütteséhez eredetileg egy főépület, kápolna, malom és a mészkőtufába vájt pince tartozott, melynek fala ma is történelmi emlékeket őriz. Bejáratánál egy latin feliratú kő felett Jósika Dániel neve és az 1783-as évszám olvasható. A pincebejárat gerendáján pedig az 1778-as évszámot sikerült kiböngészni. A falubeliek szerint azonban a különleges pince jelenleg egy helybeli lakos magántulajdonába került. Ezért lakattal van elzárva, és az említett 200 évesnél öregebb gerendán felszegzett tábla hirdeti, hogy „proprietate privată”. A település talajának adottságait amúgy az elmúlt századokban sokan kihasználták, Téglás Gábor feljegyzése szerint még a 20. század elején több barlanglakás, illetve tufa-pince volt használatban Nagyrápolton.
A teljesen elhanyagolt, ám boltíves beltereivel még mindig impozánsnak mondható kastély szomszédságában áll a nagyrápolti református templom. Istentiszteletet évek óta nem tartanak benne, a faluban összesen két református család lakik. Az eredetileg román kori templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. A hajóban még láthatók a 14. századi freskótöredékek (Fájdalmas Krisztus és Pieta). Külső falába a környéken talált római köveket építettek be. 1930-ban Debreczeni László tervei alapján újították föl. Faerkélyes alacsony tornyában 1523-ból való harang található.
A maroknyinál is kisebb gyülekezet kéthetente szokott összegyűlni a templommal szemközt található, szintén lepusztult parókia épületében – számol be Bakó Gábor, a templom kulcsának őrzője. S az évszázados kőkerítések tövében futó rápolti utcácskán haladva, óhatatlanul felötlik az emberben a kérdés, hogy ki őrzi majd 50-100 év múltán a Maros jobb partján a templomkulcsokat?!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).