Nogyon, nogyon szép vót” – súgja oda egy népviseletes pusztinai öregasszony társának a május 9-én tartott magyar miséről kijövet. A pusztinai templomban most először celebráltak magyar misét. Ezt is csak úgy engedélyezte az egyház, hogy azt a veszélyeztetett kultúrákról Bákóban és Pusztinában szervezett nemzetközi konferencia részének tekintették. Elvileg azt a célt szolgálta, hogy a csángókról hangsúlyosan szóló konferencia külföldi vendégei imádkozhassanak, a gyakorlatban viszont a pusztinai magyar érzelműeknek is egyedi lehetőséget teremtett vágyaik beteljesülésére. E település csángómagyar közössége tett ugyanis eddig a legtöbbet a magyar misék engedélyezéséért. A Nyisztor Tinka helyi néprajzkutató vezette Szent István Társaság tagjai megannyi alkalommal gyűjtöttek aláírásokat, írtak leveleket, kértek személyes meghallgatásokat a római katolikus egyház vezetőinél. Bákóban, Iasi-ban, Bukarestben és a Vatikánban is hallatták a szavukat. Kérésük azonban mindeddig nem talált megértésre. Petru Gherghel iasi-i püspök többször is kijelentette, csak akkor engedélyezi, hogy magyar misét is tartsanak, ha meggyőződik róla, hogy a hívek legalább öt százaléka nem érti a román szertartást. A sors fintora, hogy a mostani magyar mise engedélyezésének feltétele volt, hogy Nyisztor Tinka ne legyen ott a templomban. „Ezt nagyon nehéz volt elfogadni, de azt hiszem, mégis szükség volt a kompromisszumra” – nyilatkozta Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke. „Nyisztor Tinka azzal vigasztalódhat, hogy mindannyian tudjuk: nagymértékben az ő érdeme, hogy eljutottunk ide” – tette hozzá Solomon Adrián. Elmondta, a mise előtt a Magyarországon és Olaszországban tanult Pogár Róbert csángó származású pappal kereste fel a pusztinai plébániát. „Azt éreztem, a pusztinai papok is kockázatot vállaltak azzal, hogy engedélyezték a misét. Paptársaik rosszallására számíthatnak emiatt” – magyarázta Solomon. Hozzátette, a moldvai klérus hozzáállását talán inkább jellemzi a klézsei történet, ahol nemrég azzal fenyegette a pap a gyermekeket, hogy nem engedi őket bérmálni, ha magyarórákra járnak. A misét a népviseletbe öltözött pusztinai asszonyok torkából felcsendülő magyar egyházi énekek tették ünnepélyessé. Noha a papok a magyar mise előtti harangozást sem engedélyezték, a mise végéig több mint kétszázan gyűltek össze a templomban, és a vendégek maradtak kisebbségben. Afféle kultúrdemonstráció várt a konferencia vendégeire a pusztinai magyar közösségi ház udvarán is, ahol a felcsendülő zenére táncra perdültek a népviseletbe öltözött helybeliek. A pusztinai bemutató egyébként a bákói Iulian Antonescu Múzeum tanácstermében megtartott tudományos előadásokat kapcsolta a helyszíni valósághoz. A jelenlévők ugyanis azokat a néphagyományokat tanulmányozhatták, amelyeket például az 1906–1907-ben a Csángóföldön járt finn nyelvész Yrjö Wichman írt le. Wichman csángóföldi látogatásairól Ildikó Lehtinen, a finn nemzeti múzeum kutatója tartott előadást. Meinolf Arens történész, a Müncheni Egyetem kutatója természetesnek tartotta az európai nemzetépítési folyamatok létét. Chris Davis, az Oxfordi Egyetem kutatója úgy látta, a magyar állam rossz szolgálatot tett a csángóknak azzal, hogy a második világháború idején megpróbálta magyar területre telepíteni őket. Cornel Boritz, az Oslói Egyetem tanára úgy vélte, a romániai csángókérdés kezelésében példaként lehetne felhasználni azt a tapasztalatot, amely a norvég nemzetállam és a norvégiai számi kisebbség közötti konfliktus megoldásában felhalmozódott. Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője szerint az RMDSZ nem vállalt kezdeményező szerepet a csángók jogküzdelmében, a kritikus pillanatban azonban fontos segítséget nyújtott ahhoz, hogy a moldvai iskolákban elkezdődhessen a magyar nyelv tanítása. Hatos Pál budapesti történész arra figyelmeztetett, hogy a magyar politika akkor talált partnereket a csángógondok orvoslásához, hogyha azt nem magyar nemzeti, hanem demokráciakérdésként közelítette meg. Agnieszka Barszczewska, a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója szerint a 19. század végén a csángó falvakra jellemző analfabetizmus segítette a magyar nyelv fennmaradását. Úgy vélte, a csángók azért őrizhették meg hosszú ideig identitásukat, mert zárt társadalmat alkottak. Tánczos Vilmos kolozsvári néprajzkutató egy, ez év elején végzett Tatros menti kutatás alapján állapította meg: a csángók nyelvi asszimilációja megállíthatatlan. A konferencián Tőkés László európai parlamenti képviselő azok iránti elismerését hangsúlyozta, akik nemcsak szakmai kérdésnek, hanem nemzeti ügynek tekintik a csángókérdést. Arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az Európai Parlament frakcióközi kisebbségi munkacsoportja javaslatára döntött arról februárban, hogy megfigyelők csoportját küldi a Csángóföldre. Immár a sokadik csángókonferenciát szervezi a Diószegi László által vezetett Teleki László Alapítvány. Szerinte a pusztinai magyar mise volt a legjelentősebb újdonság. Az is figyelemre méltó, hogy Bákó központjában, a Iulian Antonescu Múzeum termében tanácskozhattak, és a moldvai középkori emlékeket számba vevő kiállítás tablói távozásuk után is a falakon maradtak. Elszomorító, hogy a román kollégák nem jötte el. Helsinkiből, Münchenből, Varsóból, Oslóból jöttek előadók Bákóba, a helyi román értelmiség mégsem érezte, hogy itt a helye. /Nogyon, nogyon szép vót. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./