Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bordi Panna
1 tétel
2016. augusztus 29.
Vásárhelyre vitt minden út
Intim terek nosztalgiája
Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput.
Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket.
Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet.
– Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia"
"Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó
B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!"
A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből.
– Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében.
– Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket.
– Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul.
Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott.
Bársony Rózsi, virágárus Jócka
Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját.
Őrzők ünnepe
Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé.
Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit.
– Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje.
– A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező.
A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón.
– A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba.
– Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték.
A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez.
– Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre.
– Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia.
– Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád.
Együtt versben, táncban, dalban
A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Intim terek nosztalgiája
Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput.
Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket.
Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet.
– Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia"
"Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó
B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!"
A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből.
– Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében.
– Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket.
– Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul.
Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott.
Bársony Rózsi, virágárus Jócka
Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját.
Őrzők ünnepe
Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé.
Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit.
– Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje.
– A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező.
A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón.
– A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba.
– Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték.
A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez.
– Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre.
– Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia.
– Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád.
Együtt versben, táncban, dalban
A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)