Gazda Árpád emlékeztetőül közölte az erdélyi katolikus egyházmegye 20 vezető papi személyiségének memorandumát, melyet Jakab Antal erdélyi püspöknek címeztek. A beadványban felsorolták a problémákat és a memorandumot 1988. aug. 29-re, Grósz Károly miniszterelnök és Ceausescu aradi találkozójának napjára keltezték. A memorandumot öt évvel ezelőtt, 1989. márc. 5-én a Kossuth Rádió - akkor Győry Béla által szerkesztett - Vasárnapi Újság című adásában Sinkovits Imre olvasta fel. A beadvány kilenc pontban foglalta össze a sérelmeket, az orvoslásra váró problémákat. A hívek között nagy a megdöbbenés, az elkeseredés több olyan hatósági intézkedés miatt, amelyek a vallást és annak akadálytalan gyakorlását érintik. A papság nem maradhat néma a hívek aggodalmával szemben. Katasztrofálisnak tartják a papi utánpótlásnál a felvételi keretszám korlátozását minden jogalap nélkül. A városokban a régi templomok a hívek befogadására elégtelenek, új templomok építését nem engedélyezik. A Biblia teljes terjedelmében a háború óta egyszer sem jutott a hívek kezébe. Ha az Újszövetség, imakönyv nagy ritkán, korlátozott számban megjelenik, a szükségletnek csak csekély töredékét elégíti ki. Más vallásos könyv, folyóirat kiadására az egyház kísérletet sem tehet. A legifjabb nemzedék számos tagja nem tanulhat anyanyelvén, mert egyre osztályban folyik anyanyelvi oktatás. Az egyetemek végzettjeit szülőföldjüktől távol eső vidékekre helyezik, legutóbb hasonló sorsra jutottak a közép- és szakiskolát végzett fiatalok is. A tudományos, művészeti és közéleti pályákon hátrányos megkülönböztetéssel kell számolnia annak, aki vallását gyakorolja. A memorandum aláírói: Bakos Sándor, Bartalis Árpád, Borbély Gábor, Csató Béla, Csintalan László, Csenkey Ágoston, Csiszér Albert, Czirják Árpád, Gál Alajos, Gáll Sándor, Gere Béla, Hajdó István, Horváth Antal, Jakab Gábor, Kovács Sándor, Lestyán Ferenc, Mihály Imre, Nagy Imre, Nutz Ottó, Orbán László. /Gazda Árpád: ?89 kezdetei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

Csíkszeredában hetek óta folyik a szoborvita, hogy ki készítse el a városban felállítandó Márton Áron-szobrot. A városban alig van szobor /csak a román katona és a fáktól elrejtett Petőfi-Balcescu kettős/. A csíksomlyói kegytemplom elé Domokos Pál Péter szobrát tervezik, ezért Márton Áron szobrát a csíkszeredai katolikus templom elé szeretnék felállítani. Borbély Gábor csíkszeredai főesperes Szervátiusz Tibort kérte fel egészalakos szobor elkészítésére, aki ezt nem vállalta, helyette felajánlotta saját, készen álló Márton Áron mellszobrát. A polgármesteri hivatal szoborbizottsága viszont nagyobb, andezitből készült szobor mellett döntött, melyet a város főterén állítanának fel, és a pályázaton csak helyi művészek vehetnének részt. Azt ajánlották, hogy a felajánlott Szervátiusz-szobrot máshová helyezzék el. Csíkszereda polgármestere Budapestre utazott, hogy Szervátiustz Tiborral tárgyaljon, engedélyét kérve a szobor máshol való felállítására. A polgármestert a művész felesége fogadta, aki elutasító hangnemet használt, törpéknek nevezte a szoborbizottságot. /Székedi Ferenc: Kis vita, nagy szobor, nagy vita, kis szobor? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

Az 1993-ban alakult Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság helytörténeti pályázatot hirdetett Településeink kialakulása és története címmel. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése a nagyváradi Varadinum Napokon történt. Két kategóriában érkeztek a pályaművek, tizennégy felnőtt és tíz diákdolgozatot kellett elbírálni a zsűrinek. A felnőttek csoportjában az első díjat a nagyváradi Borbély Gábor nyerte el Szalacs marad, Szeged halad című dolgozatával. Borbély Gábor húsz éve foglalkozik néprajzzal. Második díjat Major Miklós /Szilágynagyfalu/ kapott Egy szilágysági nagyközség történeti múltjából című munkájáért, harmadikat pedig Magyari Etelka /Arad/ Az Arad megyei Árpád-kori településekhez fűződő történelmi mondák címen összeállított dolgozatáért. Diákkategóriában György Irén /Szalacs/ kapta az első díjat Szalacs, egy érmelléki település helytörténete című tanulmányáért. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 5./

Csíkszeredán tartották /júl. 6-7./ az Ezerszáz Székely Leány Napját, nagyon sok helyről érkeztek csoportok, hogy bemutassák szép népviseleteiket. Domokos Pál Péter kezdeményezte az Ezer Székely Leány Napjának megtartását. Borbély Ernő, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy ezen az ünnepen végre nem veszteségeinket vesszük számba, hanem történelmileg dokumentálható ezerszáz éves ittlétünket a Kárpát-medencében. Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy a gondok ellenére van ok bizakodásra, igenis van magyar jövendő. Jún. 7-én reggel kezdődött a csoportok felvonulása, az ünnepség Csíksomlyón folytatódott. A kegytemplomban tartott szentmise után a résztvevők a két Somlyó közötti nyeregbe vonult, ahol a Makovecz Imre vázlatai és Bogos Gábor csíkszeredai építész tervei alapján készült Hármashalom oltárt Borbély Gábor főesperes megszentelte. Az oltár a hármashalmot, a leveles koronát és a kettős keresztet tartalmazza, mindez az Árpád-házi királyok óta a magyarság szimbólumait jelképezi. Tabajdi Csaba államtitkár beszédében megállapította, hogy ez a legnagyobb magyar nemzeti oltár, amelyet most szenteltek meg. Csíksomlyó az egyetemes magyarság gyülekezőhelye, imahelye, ünnepi seregszemle-helye. A beszédek után kezdődött meg a csoportok bemutatója. A fellépők között voltak a moldvai csángók Külsőrekecsényből érkezett csoportja is. /Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

Székelyudvarhely és Csíkszereda között, a Tolvajostetőn fából ácsolt hatalmas kereszteket avattak fel a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére. A legnagyobb nyolcméteres, mellette áll két kisebb kereszt. Az emlékmű értelmi atyja Borbély Gábor csíkszeredai főesperes, aki a vereckei emlékmű felállításának hírére határozta el, hogy ha ott nem, akkor itt legyen emlékmű. Albert Márton műépítész tervezte, a kivitelezésben Pataki Imréé az oroszlánrész. Pataki Imre Hargita megye utolsó magyar prefektusa, a Kriterion Alapítvány ügyvezetője, aki helyi cégek segítségével, igazi közösségi összefogással érte el az emlékmű felállítását. A hideg időben több mint ezren jöttek el az avatásra, hogy meghallgassák dr. Jakubinyi György érsek beszédét, majd Kolumbán Gábor megyei tanácselnököt, dr. Csedő Csaba polgármestert és Borbély Gábor főespres jelkép-magyarázatait. Félszáz katolikus pap, Hegyi István református, Simén Domokos unitárius lelkész biztosította az ökumenikus jelleget. A keresztállítók ugyanitt tizenegy fenyőfát is elültettek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

A Festum Varadinum keretében, máj. 20-án tartotta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság az Árpád-kori települések kialakulása és története elnevezésű pályázatának díjkiosztó ünnepségét. Dukrét Géza elnök üdvözlőszavai után Schneider Németh Katalin, a zsűri elnöke ismertette a bírálóbizottság döntését. Külön értékelte a beérkezett 11 pályaművet. A hatodik honismereti pályázatra ezúttal kevesebb, de számos kitűnő dolgozat érkezett. Kiemelte az első díjra érdemes érsemjéni Ciorba Mihai másodéves katolikus teológus dolgozatát. Mint mondta, többek között benne látja Bunyitay Vince négykötetes munkájának a folytatóját. Második díjat nyert Juhász Viktor Révről, harmadik lett Dukrét Géza. A helyezettek: Borbély Gábor, Antal Béla és dr. Jósa Piroska. /Tanulmányok az Árpád-korról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 22./

Nov. 11-én előadással egybekötött kihelyezett ülést tartott Biharon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (PBMEB). Az ülésen kegyelettel emlékeztek meg a nemrég váratlanul elhunyt aradi tagtársról, Alföldy Pálról, majd Dukrét Géza elnök ismertette a 14. darabjához érkezett Partiumi Füzetek sorozatot. Az első kötetet éppen a Biharon megtartott konferencián mutatták be, 1997-ben. Dukrét Géza előadást is tartott, a Szent Jobbról emlékezett meg. Az ősmagyarság jelképéről, a turulmadárról beszélt Borbély Gábor. Dr. Kéri Gáspár beszámolt a székelyhídi millenniumi emlékmű helyreállításáról. Bara István /Szatmárnémeti/ a műemlék kastélyok és udvarházak restaurálásáról, Major Miklós Szilágynagyfalu demográfiai mutatóiról, Kordics Imre a Bihar megyei Fráter-kúriákról. a temesvári Pálkovács István Schlauch Lőrinc váradi püspök életútjáról tartott előadást. /Péter I. Zoltán: Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 13./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság Szatmártól és Szilágyságtól kezdve a Temesközig a legkülönbözőbb foglalkozású értelmiségieket tömöríti, és állandó feladatának tekinti ezen országrészek helytörténeti szempontból értékes műemlékeinek, emlékhelyeinek felkutatását, megörökítését, kevésbé ismert jeles személyiségeinek népszerűsítését. A Bizottság Partium néven folyóiratot jelentett meg, s az immár 15. számához érkezett Partiumi Füzetek a legjobb munkáknak nyújt publikációs lehetőséget. A partiumi és bánsági kastélyok, udvarházak, temetők, az Árpád-kori települések és templomok "feltérképezése″, a világháborús emlékművek lajstromba vétele mellett a Bizottság egyik témaköre az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ezen országrészekhez kapcsolódó eseményeinek a feldolgozása. A IV. sarmasági honismereti konferencián elhangzott előadásokat Dukrét Géza nagyváradi tanár kiegészített a pályázatra beérkezett "helytörténészkedő″ középiskolások legjobb dolgozataival. Így állt össze A szabadságharc zászlaja alatt című kötet, szerkesztője Dukrét Géza. - Borbély Gábor mutatta be Aradon Jancsó Árpád Rajtuk taposunk című "füzetét″, amely a Bánság útjairól közölt érdekes adatatokat. A Partiumi Füzetek legfrissebb, 15. száma: Kupán Árpád Mezőtelegdi Iskola története. A munka a magyar oktatás elsorvadásának históriája. /A szabadságharc zászlaja alatt. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

"A 19. század végén és a 20. század elején nagy történeti monográfiák jelentek meg Bihar megyéről, Bunyitay Vince, Borovszky Samu, Jakó Zsigmond tollából. Megjelenésük óta a világ nagyon megváltozott, a történelmi örökség és a hagyományok veszendőben vannak. Ezért 2000-ben megszületett a gondolat, hogy meg kell írni egy hasonló munkát a mai igényeknek megfelelően. Nagy írógárdával összeállítják, és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság gondozásában kiadják Bihar megye honismereti könyvét. Febr. 1-jén tartották az első szerkesztői ülést, és megalakították a szerkesztőbizottságot. Tagjai: Dukrét Géza, dr. Fleisz János, Borbély Gábor, Péter I. Zoltán, Mihálka Zoltán. A könyv megírását 2002. márciusára tervezik, szeretnék, ha az I. kötet: 2003-ra, a II. kötet 2004-re megjelenne. /Honismereti mű Bihar megyéről. = Bihari Napló (Nagyvárad), 2001. márc. 22./"

"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottsága a Bihar megyei Székelyhídra, szept. 21-re összehívta Erdély, Bánság és Partium minden olyan települését, amelyek turul madárral rendelkeznek. Az ismertség egyben védelmet is jelent - véli Dukrét Géza elnök. Ebből az alkalomból jelent meg a Partiumi Füzetek 20. jubileumi kötete is. Elsőként méri föl száz esztendő turul-termését egész Erdélyből, 40 település turulmadarának története bontakozik ki a leírásokból. Székelyhíd 2000-ben - elsőként Biharban -, helyreállította a régi obeliszket. A rendezvényre 25 település küldöttei érkeztek, többen egy-egy régiót képviselve. Borbély Gábor előadásában a turulmadár, az Árpádok totemállatának jelképkörét járta körbe. A különböző korszakokban emelt turulmadaras emlékműveket csoportosította Dukrét Géza tanulmánya. Ilyen emlékművet állítottak az 1896-as millenium emlékére, ezek közül való a dési, a bihari, a zilahi és székelyhídi (csak ez utóbbi áll ma is). Régiek és igen értékesek a fehéregyházi Petőfi emlékmű, a madéfalvi Siculicidium, az első- és második világháború közöttiek közül ritkaságnak számít a nagykárolyi Rákóczi emlékmű. Befejezésül a turulos települések képviselői, a Bihar, Biharszentjános, Székelyhíd, Zilah, Szilágybagos, Sárközújlak, Fehéregyháza, Korond, Kisgalambfalva és Csíkszentmárton turulmadarait kutatók és védelmezők foglalták össze gondolataikat. /Balla Tünde: Turulos települések találkozója az Érmelléken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./ "

"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság a szokásos tavaszi partiumi honismereti találkozóját tartotta Nagyváradon, márc. 22-én. A Kriza János Néprajzi Társaság tagjai a moldvai csángókról tartottak előadásokat. Dukrét Géza elnök köszöntő szavait követően kezdetét vették a felolvasások. Az első részben a PBMEB tagjai, Kupán Árpád, Antal Béla, Nánási Zoltán és Borbély Gábor II. Rákóczi Ferencnek a Partiumhoz kötődő emlékeit idézték fel. Ezt követően Székely Antal, Nagy Aranka, Fábián József és Bessenyei István változatos tematikájú ismertetőket tartott a 20. század emlékezete tematikában. A találkozó második részében a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, dr. Pozsony Ferenc és a társaság fiatal tagjai - Peti Lehel, Kinda István, Nagy Emőke, Ilyés Sándor, Pete Komáromi Sára, Ivácsony Zsuzsa, János Szatmári Ildikó, Fülöp Mónika, Miklós Zoltán és Buzogány Zsuzsa - tartottak előadásokat kutatási témájukról, a moldvai csángók életéről. /Péter I. Zoltán: Honismereti találkozó volt Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./"

"Szent Kinga tiszteletére szentelték fel szept. 6-án a Csíkszeredához tartozó Szécsenyben a korábban a belvárosból lebontott, a csíkszeredaiak által deszkatemplomként ismert egyházi hajlékot. A Csíkszeredához tartozó, az utóbbi időben egyre jobban benépesedő telepnek mindmáig nem volt temploma. Az 1981-ben épült deszkatemplom közelében 2001 őszén tették le a Milleniumi templom alapkövét, az építkezési munkálatok előrehaladtával azonban elkerülhetetlenné vált a deszkatemplom lebontása. Az eredeti elképzelések szerint ezt a múzeumkertben kívánták elhelyezni, ám ott nem sikerült helyet biztosítani számára. A deszkatemplom Borbély Gábor főesperes-plébános idejében épült. "Amikor 1981-ben el akarták venni az egyház kertjét, néhány nap alatt felépítették a templom lábazatát, azzal érvelve, hogy a bérmálás miatt van erre szükség - tájékoztatott Darvas-Kozma József esperes. - Ezután a kommunista hatalom már nem mert hozzányúlni, és végül sikerült teljesen körbedeszkázni. Így szolgálta a híveket idén júliusig." /Balázs Ildikó: Elköltözött hajlék. Újraszentelték a katolikus templomot. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./"

"Idén háromszáz éve, hogy kirobbant a Rákóczi vezette szabadságharc. A megemlékezések azonban nem csupán a hamarosan véget érő esztendőre terjednek ki, ezúttal jubileumi évekről lehet beszélni, hiszen az erdélyi fejedelem vezette több éves küzdelem, zászlaján az Istennel a hazáért és a szabadságért felhívással 1711-ben bukott el.A megemlékezések sorozatát szolgáló kiadványok közt Erdélyben úttörő szerepet vállalt fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság kiadványa: Jubileumi Rákóczi Évek A nagyváradi Dukrét Géza (munkatársai Kupán Árpád és Borbély Gábor) szerkesztette füzet 2011-ig közli az évről évre, a szabadságharc más-más vetületét előtérbe helyező Rákóczi-jubileum eseménynaptárát. Jövőre, például, a szabadságharc és Erdély számtalan vonatkozását elevenítik fel a történelemtől, a zenéig és a drámáig. Ennek kapcsán rendezik meg márciusban a Nagyenyedi Református Kollégium diákjainak hősies helytállásával kapcsolatos vetélkedőt. A vezérlő fejedelem és az államszervezés a vezértéma 2005-ben, majd az ezt követő évben Rákóczi művelődéspolitikája adja a megemlékezések gerincét. A kiadványban megtalálható Rákóczi életének és harcainak kronológiája, önéletírásának részletei, továbbá a kortársak véleménye a nagyságos fejedelemről. /Puskel Péter: Jubileumi Rákóczi Évek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./"

Helytörténeti kiadványok bemutatásával kezdődött a váradi Limes könyvfesztivál utolsó napja. A budapesti Wagner Péter Feneketlen a múltnak kútja /Europrint Kiadó, Nagyvárad/ című könyvéről elmondta: a könyv fiatalkori kutatásának az eredménye, s a széki népi építészettel foglalkozik. A szerző három évvel ezelőtt vette elő az 1970-es évek elején készült anyagot. Új felvételeket készített 2003-ban, hogy felmérje, mi maradt meg az akkori világból. Bemutatták továbbá Borbély Gábor Stark Erzsébettel és Dukrét Gézával egyetemben írott, Bihar megye útikönyve című kiadványának második kötetét (Prolog Kiadó). Ezután Dánielisz Endre beszélt Biharország népi világa (Prolog Kiadó) című könyvéről. Fleisz János bemutatta Egy város átalakulása – Nagyvárad a két világháború között (Literátor Kiadó, Nagyvárad) című kötetét. Ez a könyv a tíz évvel ezelőtt megjelent Város, kinek nem látni mását című kötet folytatása. Ebben 1867-től 1918-ig ismerhették meg Várad történetét, a két világháború közötti időszakról (1919-1940) pedig az Egy város átalakulásában olvashatnak. Végezetül Péter I. Zoltán beszélt a Nagyváradi emlékképek című (Europrint Kiadó), tavaly megjelent könyvéről. /Fried Noémi Lujza: Helytörténeti könyvek matinéja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 22./

Szeptember 1–3-a között tartották a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (PBMEB) idei, XII. honismereti konferenciáját Szilágycsehen, a fél évezredet meghaladó korú református templomban. A bizottság által évente adományozott Fényes Elek-díjat minden évben három PBMEB-tag kaphatja csak meg, valamint egy olyan külső személyiség, aki kimagasló tevékenységével a bizottság alapszabályába foglaltak terén azt kiérdemli. Idén a PBMEB tagjai közül Puskel Péter Aradról, Borbély Gábor Nagyváradról és Kiss Kálmán Túrterebesről kapták meg az oklevelet, valamint a Fényes Elek-bronzplakettet. Az idei külső személyiség Vasas János volt Révről, akit kitüntetettek. Vasas János a révi EKE osztály elnöke, a 2004-ben elhunyt Juhász Viktor áldásos munkájának folytatója. A konferencián értékes előadások hangzottak el a 20. század öröksége: 1956 emlékezete, a jubileumi Rákóczi évek, Bocskai István halálának 400. évfordulója, partiumi és bánsági műemlékek és védelmük témakörökben. Kaphatók voltak az évente 8–10 új kötettel gyarapodó Partiumi Füzetek utolsó számai. Figyelemre méltó, a sorozat 40. számát viselő, Dukrét Géza: A bihari turizmus története című kötete. A konferencia harmadik napjának programja szakmai kirándulás volt. A résztvevők Jakab Rita, a szilágycsehi református templom restaurálási munkálatainak vezetője szakszerű vezetésével, nagybányai műemlékeket látogattak meg. A közgyűlést a szilágycsehi millecentenáriumi kopjafa és az 1848-as szabadságharcos, volt szilágycsehi lelkész, Fábián Dániel emléktáblájának koszorúzása követte. Az évi közgyűlés zárónyilatkozataként egy ajánlás fogalmaztak meg, mely hangsúlyt fektet az iskolában és a szószékről elhangzottak fontosságára, a pusztuló kulturális örökség védelmére. /Tóthpál Tamás: XII. Partiumi Honismereti Konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./

Borbély Gábor pápai prelátus, nyugalmazott esperes magánkezdeményezéséből helyreállított ház-kápolnát szenteltek fel a hét végén Nagygalambfalván. A felszentelést dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Kovács Sándor székelyudvarhelyi főesperes, Potyó Ferenc érseki helynök, Böjte Csaba és Kovács Péter székelykeresztúri plébános koncelebrálásával tartott szentmise keretében tartották. Megáldották az udvaron felállított keresztet, a haranglábat és harangot, valamint az épület falán elhelyezett emléktáblákat. Ezt követően a Keresztfa nevet viselő dombon ökumenikus szertartás keretében megáldották a négy méter magas keresztet. Kányádi Sándor szülőfalujában kevesebb mint félszáz római katolikus él. Az épület falán az egyik emléktábla Árpád-házi Szent Erzsébethez, az új imahely patrónusához fogalmaz fohászt. A másik, a falu neves ferences szülöttje P. László Miklós Polikárp (1849–1910), Erdély ferences tartományfőnöke előtt tiszteleg, akiről Böjte Csaba emlékezett. A harmadik, a falu politikai áldozatainak és a meghurcoltaknak állít emléket. /Molnár Melinda: Nagygalambfalva. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 31./

Borbély Gábor nyugalmazott főesperes az idei somlyói pünkösdi búcsú ünnepi szónoka. IV. Jenő pápa már 1444-ben engedélyezte a búcsút a csíksomlyói templom számára, a pünkösdi búcsúk pedig a hagyomány szerint 440 éve kezdődtek. Ahogy évszázadokon át, a keresztalják idén is elindultak, hogy gyalogosan vagy járművel eljussanak a Szűzanya kegyszobrához imádkozni. /Takács Éva: „Édesanyánk, hozzád jöttünk”. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./

A hagyományos csíksomlyói búcsú csaknem félmillió magyar zarándok részvételével zajlott pünkösdszombaton, május 26-án, a világ minden tájáról érkeztek zarándokok a két Somlyó-hegy közti „Nyeregbe”, ahol évszázadok óta tartják ezt az ünnepet. Az összegyűlteket Jakubinyi György, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye érseke köszöntötte. A Hármashalom-oltárnál kezdődött szertartás ünnepi szónoka Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott főesperes-plébános volt. Beszédében elsősorban a nők, az anyák szerepéről beszélt, külön megemlítve a várandós anyákat, azokat, akik nagyobb gyermeküket rendszeresen viszik templomba, azokat, akik kisebb gyermeküket karjukon hozták el Csíksomlyóra, és azokat is, akik gyermeket szeretnének szülni, de nem adatik meg számukra ez a lehetőség. /Félmillió magyar zarándok a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./ A csíksomlyói búcsún jelen volt Tőkés László EMNT- , Fodor Imre SZNT-elnök, Martonyi János volt magyar külügyminiszter, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is. /Mihály László: Csíksomlyói búcsú: zsibvásár és áhítat. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság székházában tartották az Érmelléki borospincék című rendezvényt. Az érmelléki borpincékről készült kiállítás anyagát Borbély Gábor és Sófalvi István állították össze. A gyűjtemény könyv formájában is napvilágot látott a partiumi Prolog Kiadó gondozásában. A monográfia anyagát Sófalvi István fotózta. A Partiumban működő Prolog Kiadó más kiadványokat is bemutatott, köztük Kovács Rozália Érmihályfalvi temetők története című kötetét. A szerző szerint egy közösség jellemét az is meghatározza, hogy miként gondozza a temetőt. A szerző tárgyalja a csónak alakú fejfákat is, a nyolcvanas évekből való az utolsó ilyen jellegű fejfa. Kovács Rozália még két kötetet hozott magával: A nagycsaládok, fényes idők Érmihályfalván és Barangolás múltban és jelenben. Mindkettő helytörténeti vonatkozású munka. Dánielisz Endre kötetei ugyancsak érdekes néprajzi, helytörténeti munkákat tartalmaznak. A szarutól a fésűig kötete a kisiparosok életformájáról mesél. A Galíciától a Garda-tóig c. könyve világháborús katonatörténeteket, nótákat foglal magába. Bemutatták az 1956 emlékezete Biharban című munkát, továbbá A nagyváradi egészségügy története című, A nagyváradi tudóspüspökök című kötetet. A „Turulmadaras emlékműveink” kötet 50 turulmadaras emlékművet tárgyal, zömében világháborús emlékművekről van szó. A Prolog Kiadó öt éve működik, nagyobbrészt néprajzi témákkal foglalkozó kiadványokat jelentet meg. /Varga Melinda: A borpincéktől a csónak alakú fejfákig. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

Tartalmas konferenciát szervezett a PBMET
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szombaton a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tartotta meg hagyományos tavaszi konferenciáját. Érdekes előadások hangzottak el, szó esett a társaság idei programjairól, valamint a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is döntöttek az egybegyűltek.
A közel negyven jelenlévőt Dukrét Géza, a társaság elnöke köszöntötte. Ezután Kordics Imre tartotta meg A tordai csata című előadását. Mihálka Nándor a Szalárd melletti Adorján-várnál végzett feltárásokról tartott beszámolót. A várat 1240–1250 között építették fel. A tornya nem Árpád-kori, hanem későreneszánszbeli. A feltáráskor faragott köveket találtak és kályhacsempéket. Az előbbi alapján és a történelmi forrásokból az derül ki, hogy volt egy románkori épületegyüttes, amit a 15. század elején gótikus stílus szerint átépítettek, az cserépdarabokból pedig arra lehet következtetni, hogy volt egy reneszánsz, későreneszánszbeli átépítés. Az érdekes előadás után Kovács Rozália beszélt Bernáth Józsefről, a szabadságharc egyik személyiségéről, aki éppen 150 éve halt meg. Asbóth Oszkár repülőmérnökről, a helikopter ötven éve lehunyt feltalálójáról Puskel Péter tartott előadást. Asbóth az Arad megyei Pankotán született az Osztrák-Magyar Monarchiában. Az első helikopter című könyvében írt részletesen az általa végzett kísérletekről. Kétséges mind a mai napig, hogy ő találta-e fel a helikoptert, viszont az bizonyos, hogy kísérleteivel hozzájárult annak későbbi, a mai értelemben vett helikopter megépítéséhez. A szalontai Rozványok családfájáról, illetve Arany Jánosékkal való kapcsolatukról Dánielisz Endre beszélt részletesen. A programban meghirdetett Értarcsai katonaszökevény című értekezés az előadó, Bessenyei István távolmaradása miatt elmaradt.
Az előadások utáni közgyűlésen egyperces néma csenddel emlékeztek a 61 éves korában elhunyt tagtársukra, Borbély Gáborra. A pénzügyi beszámolót követően Velcsov Margit szólalt fel, akinek kezdeményezésére pár évvel ezelőtt Nagycsanádon felavatták Révai Miklós nyelvész emléktábláját. A PBMET programismertetője után a Fényes Elek-díjak odaítéléséről döntöttek. Úgy határoztak, hogy Starmüller Géza, Tácsi Erika, Mihálka Magdolna és Gellért Gyula kapja meg az elismerést. A tartalmas konferencia baráti beszélgetéssel zárult.
Ladányi Norbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elhunyt Borbély Gábor ny. főesperes-plébános
Életének 83. évében szeptember 28-án, szombaton visszatért teremtőjéhez Borbély Gábor, apostoli protonotárius, kanonok, ny. főesperes-plébános.
Búcsúztatása hétfőn 14 órakor nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvarán szentmisével kezdődik, majd utolsó földi útjára kísérik a helyi régi temetőben található családi sírkertbe.
1930. november 20-án született Nagygalambfalván. A székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban tanult, majd a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta. Ekkor Márton Áron püspök már börtönben volt és első tanulmányi év után a teológiát betiltották, a kispapokat munkaszolgálatra vitték. A főpásztor szabadulása után a papnövendékek is visszatérhettek Gyulafehérvárra. A székesegyházban 1957. április 28-án szentelte fel Áron püspök.
Papi szolgálatát segédlelkészként Jobbágyfalván kezdte, majd Brassóba került. 1965. március elsején megvonta az állam lelkipásztori működésének engedélyét, a különböző plébániákra szóló kinevezését is visszautasította. 1966 októberétől Kézdivásárhelyen majd Altorján szolgálta urát és a rábízottakat. 1979-től nyugalomba vonulásáig Csíkszereda római katolikusainak volt a lelki atyja, ugyanakkor ellátta a kerület főesperesi feladatait is.
2000-től hőn szeretett szülőfalujában élt, de a pihenés éveit is tevékenyen töltötte. Bölcsőhelyét úgy is szolgálta, hogy látható jeleket hagyott: magánlakásból saját költségén hozta létre és rendezte be az Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolnát, haranglábat állíttatott, harangot öntetett. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntette a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttatott.
Felejthetetlen prédikáció közül kiemelkedik a 440. csíksomlyói búcsún /2007-ben/ elhangzott beszéde: az édesanyákért és a gyermeket várókért akkor együtt imádkozott vele a világ magyarsága.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok

Búcsú Kordics Imrétől
Már rég tudtuk, hogy közeleg az elkerülhetetlen vég, hisz régóta szenvedett súlyos betegségétől. Mégis mindenkit szíven ütött. Nagyon nehéz elbúcsúzni egy baráttól. De Ő több volt, mint egy jó barát.
Éveken keresztül együtt jártuk Bihar megye településeit, közösen Borbély Gáborral, felmérni épített örökségünket, emlékműveinket, emlékhelyeinket. Imre határozta meg a stílusokat, Gábor végezte a felmérést, én a leírást és összesítést. Nélkülük nem jelenhetett volna meg a könyvem, Épített örökségünk Bihar megyében.
Mindig alaposan felkészülve ment ki terepmunkát végezni. Legelőször Ő ismertette, napilapokon keresztül, épített örökségünk gyöngyszemeit, műemlék templomainkat, kastélyokat, kúriákat. Elkötelezett műemlékvédő volt. Szívén viselte és állandóan nyomon követte műemlékeink és emlékműveink sorsát. Állandóan figyelmeztetett pusztuló értékeinkről, bemutatva fényképeken keresztül. Felhívta a figyelmet még a legapróbb részletekre is, mint egy pusztuló szobor, egy fríz, egy oszlopfő, egy zászlótartó.
Kordics Imre 1953-ban született Nagyváradon. Itt tanult, és itt élte le egész életét. Érdeklődése múltunk pusztuló értékei, már-már feledésbe merülő személyiségei iránt a letűnt század 80-as éveiben körvonalazódott. Az elsők között ismerte fel, hogy a váradolaszi temető pusztulása, nemcsak egy temető felszámolását jelenti, hanem két évszázad (1779–1980) történelme tűnik el. Fényképezőgéppel a szatyrában settenkedett a bokrokkal, cserjékkel benőtt sírhantok, kápolnák között, hogy megörökítse a történeti üzenettel is bíró temetőművészeti értékeket. Az anyag egy része 1998-ban, kötetben is megjelent: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben. Mementó ez a könyv, egyben rekviem is egy temetőért. Talán több is, figyelmeztető: Várad lakosságának két évszázados tükre, alig két évtized alatt semmisült meg! Az utolsó négy évben ugyanezt a kutató és felmérő munkát végezte a Rulikowski temetőben. Ennek anyagát 80 százalékban meg is írta, de már nem tudta befejezni.
Kordics Imre segítségével 1998. március 15-én a Várad-rogériuszi református templom előtti téren új 1848-as emlékhely született, a forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján. 1997-től oszlopos tagja volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak. Óriási helytörténeti kutatómunkát végzett, számos előadást tartott különböző konferenciákon. Írásai a Bihari Naplóban, Erdélyi Naplóban, Harangszóban, Magyar Közéletben, Református Kalendáriumban, Partiumban és a Partiumi Füzetek gyűjteményes összeállításaiban jelentek meg. Figyelemre méltó írásokat közölt az ippi és érkeserűi Fráter családról, kastélyaikról, udvarházaikról, Verebélyi Mazsó Imre regénybe illő katonai karrierjéről, a Hoványi család életéről. Dolgozatait a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által kiírt pályázatokon is díjazták. Rendszeres tagja volt a dolgozatokat elbíráló bizottságnak.
Sokrétű munkássága elismeréséül számos díszoklevelet és díjat kapott. 2005-ben, a helytörténeti munkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben elért kimagasló eredményeiért Fényes Elek-díjban részesítették.
Sajnos, Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között /Partiumi Füzetek/című kötetének megjelenését, amely most van a nyomdában, már nem érhette meg. 2015. január 1-jén, nulla óra 30 perckor, súlyos fájdalmak között, itt hagyott minket. Nagy vesztesség ez a történész és a műemlékvédő társadalomnak, de magyar közösségünknek is. Emlékét megőrizzük. Drága Imre barátom, pihenésed legyen csendes, nyugodjál békében.
Dukrét Géza
Kordics Imre Nagyvárad, 1953. jan. 22. - Nagyvárad, 2015. jan. 1.
erdon.ro

Nagyvárad magyar utcanevei
Nagyvárad - Kedd este nagy érdeklődés közepette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében bemutatták Kordics Imre Nagyvárad fontosabb utcái 1940-1944 című könyvét.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében zajlott esemény A Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat részét képezte. Sajnos a példaértékű emberi nagyságáról, szaktudatásáról és szerénységéről ismert szerzőnek már nem adatott meg, hogy jelen legyen a Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és Biró Rozália szenátor által támogatott könyvének a bemutatóján, pedig egy olyan kötetet tett le az asztalra- mint ahogy a rendhagyó, szomorkás hangulatú bemutatón többször is elhangzott-, mely ott kellene legyen minden olyan váradinak a polcán, aki lokálpatriótának vallja magát.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte az egybegyűlteket, reményének adva hangot, hogy Kordics Imre más kéziratai is megjelenhetnek egyszer majd nyomtatásban. Mielőtt ismertette volna a kiadványt, Dukrét Géza, a PMBET elnöke tisztelgett Kordics Imre emléke előtt. Többek közt felidézte, hogy 1953-ban született Nagyváradon, itt tanult és élte le egész életét. Az 1980-as években kezdett el érdeklődni a pusztulásra ítélt magyar emlékhelyek, műemlékek iránt, az elsők közt felismerve, hogy az olaszi temető felszámolásával két évszázad magyar vonatkozású emlékei tűnnek el. Fényképeket készített, megörökítve a még meglevő értékeket, mely anyagnak egy része 1998-ban megjelent nyomtatásban. 1997-ben lett a Társaság tagja, Dukrét Gézával és Borbély Gáborral közösen óriási helytörténeti kutatómunkát végzett. Neki köszönhető például, hogy 1998. március 15-én a rogériuszi református templomnál új emlékhellyel gazdagodott az 1848-as forradalom emlékezete. Az utóbbi években a Rulikowszki-temető magyar szempontból értékes síremlékeit térképezte fel, a munka 80 százalékával elkészült. Tevékenységét számos díjjal, oklevéllel ismerték el.
Nincs biztosítva
A Patriumi füzetek sorozatban, gazdag fényképanyaggal megjelent kötet előszavát idézve, Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: az utcanevek minden esetben az adott település társadalmi és politikai helyzetét tükrözik. Nemcsak a tájékozódás biztosítására szolgálnak, de emlékek felidézői, hagyományt őriznek, és eszmei értékek hordozói. A rendszer- és hatalomváltások esetén a régi utcanevek kicserélődnek, az új vezetés semmibe veszi a kisebbség nemzeti érzéseit. Hagyományos, praktikus utcanevek tűnnek el, az új rendszernek történelmileg és politikailag megfelelőek kerülnek előtérbe. Várad esetében is a 19. század második fele a hivatalos utcanévadás kora volt, amikor a már meglevő hagyományos és praktikus elnevezések mellett a nemzeti érzés került előtérbe. Ekkor az ismert és megbecsült személyiségek és események neveit használták fel. Az utcák egész sorát nevezték el olyan személyiségekről, akik közismertek és tevékenységük révén helytörténetünk megbecsült alakjai voltak. Városunk esetében a román hatalom két esetben szüntette meg a magyar utcaneveket, a trianoni diktátum és a második világháború után. Az 1989-es fordulatot követő 25 év alatt- minden erőfeszítés dacára- Nagyvárad magyar közösségének nem adatott meg az a lehetőség, hogy teljes mértékben éljen a törvény által biztosított jogával, vagyis ma sincs meg a számarányunknak megfelelő magyar utcaelnevezés.
A következő fejezetben a szerző rövid áttekintést nyújt a város történetéről, fejlődéséről, illetve bemutatja a főbb utcákat, régi elnevezésüket és az időközben bekövetkezett változásokat. Ezt követően az 1940-es névcsere utáni- mely visszaadta a magyarok önbecsülését, erősítette nemzeti öntudatukat- 93 jelentősebb utcanevet ismertet, összefoglalta a névadó személyiségek életét, munkásságát is.
Olvashatunk még a lakók és az utca kapcsolatáról, az elorzott utcanevekről, valamint porladó figurális domborművekről is.
Dukrét Géza úgy fogalmazott: míg a néhány évvel ezelőtt Nagy József Barna tollából megjelent Várad lelke- Nagyváradi magyar utcanevek című kötet csupán egy egyszerű statisztikai adathalmaz, felsorolás volt, a Kordics Imre könyve sokkal több ennél, hiszen bővíti helytörténeti tudásunkat, és az emberekről beszél szívhez szólóan.
A rendezvény végén többen megemlékeztek Kordics Imréről, két versajándékkal közreműködött S. Németh Katalin.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz Anya
Huszonhat évvel ezelőtt 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott, az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek.
Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt.
Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor Sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap, a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában és Csíksomlyón.
A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a Csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karonülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.)
Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta el érdeklődésünkre Darvas-Kozma József.
Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeverte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér.
Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro