Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Boráros Henrik
1 tétel
2009. október 23.
2009 őszén az Égtájak Iroda második alkalommal rendezi meg a Biennále – A külhoni magyarok kulturális fesztiválját Budapesten. Volt a jól bevált „határon túli magyar” kifejezés, ami hosszú ideje – főleg egy immár 20. életévét betöltött kisvárdai színházi fesztivál „epitheton ornans”-aként – beépült a köztudatba, jobb híján ekként jelölve az erdélyi, a partiumi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai, sőt esetenként a kanadai és New-York-i magyar művészeti intézményeket is. A „határainkon túli”, kimondatlanul ugyan, de leginkább a Trianon után elcsatolt területeken élő magyarságot jelölte. Ugyanezen oknál fogva nem nevezhetjük a hasonló eseményeket „Kárpát-medenceinek”, még akkor sem, ha nem külön „anyaországi”, illetve „erdélyi”, „felvidéki” „burgenlandi” stb., hanem valóban Kárpát-medencei magyarságban és annak kulturális egységében gondolkodunk. Ezen ellentmondások feloldására találták ki az illetékesek a „külhoni magyar” kifejezést. Azonban ezzel is legalább annyi a gond, mint a „határon túli”-val. Olyan kül-belhoni művészek is jelentkeztek, mint például Kakuts Ágnes, aki bár Erdélyből Magyarországra települt, most mégis a kolozsvári társulat tagjaként jelentkezik. Azután az 1792-ben alakult, legrégebbi magyar színház – a kolozsvári –, ugyancsak „belhoninak” érezheti magát a magyar kultúra berkeiben, földrajzi helyzetétől és a jelenlegi országhatároktól függetlenül. A Biennále széles körben öleli fel a világ magyarságának kulturális produktumait. Az egész rendezvénysorozat kitalálója, éltetője és hajtómotorja, Goldschmied József, az Égtájak Programiroda igazgatója. Az eseménysorozat központja a Fészek Klub. A megnyitó gálaestre „feltámadt egy legenda”, azaz még élő tagjaiból újra összeállt az 1956 után Németországban, világhírű magyar, menekült zenészekből alakult zenekar, amely a nyolcvanas években Erdélyből emigrált tagokkal bővült, majd a kilencvenes évek elején oszlott fel. A feltámadt „Philharmonia Hungarica” ez alkalommal Vásáry Tamás vezénylete alatt játszik. De bemutatót tartanak a zselizi vegyeskar, a nagybecskereki kamarakórus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a komáromi Jókai Színház, a szabadkai magyar társulat, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, amely rendhagyó módon Budapesten tartotta meg Molière Mizantrópjának premierjét. A kortárs képzőművészetet a Szlovéniában élő Göntér Endre festő, az angliai Cambridge-ben született Márk Bollobás fotóművész, a Prágában élő Farkas Roland és Boráros Henrik, a torontói Kántor István, a Kassán alkotó Bartusz György, a pozsonyi Rónai Péter, a bukaresti Estefán Arnold – és sokan mások, sokfelől – képviselik. Ezek a találkozók késztethetnek arra, hogy ne határon innenben, illetve határon túlban gondolkodjunk, hanem összmagyarságban. /Medgyessy Éva: Magyarnak lenni mit jelent? Gondolatok a „Külhoni magyarok kulturális fesztiválja” kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./