Tolerancianap az Arénában
Alig telt el néhány nap a tolerancia nemzetközi ünnepe óta, amikor Sepsiszentgyörgy főterén nyolcvan gyermek énekelte Beethoven Örömódáját, tegnap újabb eseményen hangsúlyozták, hogy minden ember egyformán fontos. A Sepsi Arénában 2200 háromszéki óvodás és iskolás vett részt a helyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett interkulturális nap programján, amelyre Háromszék húsz településéről érkeztek a résztvevők.
Makkai Péter, a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) programvezetője a megnyitón hangsúlyozta: nem arról szól a tolerancia, hogy hagyjuk a másik embert magunk mellett élni, hanem, hogy felemeljük, ha kell, akkor gondozzuk, elvezetjük Jézushoz, visszük magunkkal előre az életben, ez az igazi krisztusi szeretet – mondotta. Nagy Zoltán, a helyi önkormányzat képviselője azt kérte a gyermekektől, legyenek büszkék anyanyelvükre, kultúrájukra és legyenek kíváncsiak mások kultúrájára is, Sebastian Cucu kormánymegbízott pedig azt mondta, nézzék meg jól a szomszédjukat és barátkozzanak egymással. A Százlábú Néptáncegyüttes méhkeréki román és sóvidéki magyar táncokat mutatott be, a Kincskeresők Néptáncegyüttes Mocsel Antal Rémusz családjával együtt őrkői cigány táncokkal lépett közönség elé. Zenélt a Heveder zenekar. A műsor sztárvendége, Bagdi Bella, a magyarországi Jobb Veled a Világ Alapítvány kezdeményezője a boldogságról és a pozitív gondolkodásról énekelt. A rendezvény résztvevői közül több mint háromszázan a Diakónia Keresztyén Alapítvány és az érintett önkormányzatok támogatásával működő délutáni oktatás kedvezményezettjei, mások pedig olyan községek diákjai, akiket a DKA be szeretne vonni a programba. A tolerancianapot Torma Vera, a délutáni oktatás programvezetője zárta, aki azt kérte a gyermekektől, tartsák nyitva a szemüket és a szívüket, hogy lássák meg egymásban Isten gyermekét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meséskönyv helybeli kincsekről
Még a nyomdafesték illatát is érezni lehetett a friss kiadványon. Írója – a lányos apa – meseruhába öltöztetve hozza közelebb az óvodás korú gyerekekhez a számukra még alig ismert világot, a szűkebb szülőföld kincseit-érdekességeit. Mikóújfaluban telt ház, népes gyereksereg és sok fiatal jelenlétében mutatták be a helybeli tollforgató, Ilyés András Zsolt meséskönyvét (A Bedő-borvíz titka, Gyergyószentmiklós, 2017).
Az ifjú tollforgató szűkebb környezetéről meseszerűen szól, miként Benedek Elek tette az Édes anyaföldem című könyvében. A meseíró természeti és történelmi ismereteit szőtte mesébe: a kötetnek címet adó, százak és ezrek kedvelt ásványvízforrását, az Olt-völgy nagy ajándékát, a kincset érő köveket, melyekből házat épít az Olt menti ember, a falu keletkezését, a település nevét. Az Újfalu fölött egykor tüzet okádó Nagy Murgó-hegy kialudt vulkán titkát a Csodálatos kovácsműhely című kétszakaszosban fedi fel. Egy nyolcsorosban játszi könnyedséggel ismerhetjük meg az újfalusi asszonyok egyedi készítményét, a rakottágat (Dal a rakottágról). A kötet színes illusztrációit a helybeli származású Bujdosó Rita készítette, a borító Szente Csaba János munkája. A mesébe foglalt forrás vizét mindenki megkóstolhatta, ott sorakozott az ünnepi asztalon, s ott állt a borvízzel készített rakottág és palacsinta is, mindenki örömére. Az ünnepibe öltözött gyerekek – Kiss Vencel, Nagy Tünde Mónika és a meseíró kislánya, Ilyés Helga Anita – a meséskönyv egy-egy versikéjét mondták el. A kiadvány sokszorosított, színezetlen illusztrációit egy hosszú asztal mellett népes gyereksereg színezte. Ott láthattuk a meseíró előbbi könyveit is: Ezer egy éjszaka, Debrecen 2012, Hová tűntek a tojások és Elrejtett névjegyek, Marosvásárhely és Csíkszereda, 2014. A Föld gyomrában készülő Bedő-borvíz igazi összetételéről, keletkezéséről, gyógyjavallatairól e sorok írója beszélt. A rendezvényt a helybeli fiatalok egyesülete, az IKÚ (Ifjúsági Klub Újfaluért) szervezte. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kerek, mint a pont
A közös európai közérzet kialakításához kíván hozzájárulni többnyelvű kiadványaival a budapesti Pont Kiadó, azzal pedig, hogy könyvei tematikájával az élet széles skáláját fogja át, tevékenysége olyan kerek, mint a pont – erről beszélt csütörtök este Szávai Géza és Szávai Ilona a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott kiadói esten, ugyanakkor bemutatták legfrissebb köteteiket.
A szerzőpáros szólt az általuk 1994-ben alapított kiadó születéséről, a közös munka öröméről, de a nehézségeket sem rejtették véka alá. A sepsiszentgyörgyi találkozó egy könyves turné része, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Gyergyószentmiklós után érkeztek Háromszékre, ma este Brassóban találkoznak olvasóikkal. Szávai Géza méltatta a Kriterion Kiadó tevékenységét, amely 1989 előtt egyedüliként képviselte a romániai magyar könyvkiadást, és többnyelvű kiadványaival ápolta a nemzetiségek kultúráját. Elmondta, a közel nyolcszáz kötetes Pont Kiadó is ezt teszi, angol, német, francia, lengyel és orosz írásokat és fordításokat is megjelentet. „Aki az egyke jelenséggel foglalkozik bármilyen (tudományos, politikai, közéleti, magánéleti) oldalról közeledjék is feléje, olyan köztes, minden embert érintő területre érkezik, mely területről alig tudunk valamit, holott itt dől el, miként alakul, merre fordul két-három emberöltő, fél évszázad alatt az emberi történelem” – olvasható Szávai Ilona legfrissebb könyvének fülszövegében. Az egyke című kiadvány különös könyv, a Szávai család vall saját egykés tapasztalatáról, mivel kisfiúk újszülöttkori halála után egyetlen lányt neveltek fel. A könyvben új szó születik: Eszter lányuk, aki három gyermek boldog édesanyja, egyedülkének nevezi gyermekkori önmagát. Szávai Ilona szerint kegyes öncsalással hallgat a társadalom az egyke-jelenségről, ezért is tartotta fontosnak feldolgozni ezt a témát. Szávai Géza is új kötetét ismertette, amelybe korai írásaiból is beválogatott. Ebben is vannak gyermektémák, például saját emlékét idézi a címadó novellában: Harmincdekás Pistike színházi ruhája. Noha a Pont Kiadót csak a Szávai házaspár képviselte a találkozón, a munkát csapatban végzik – erről is szóltak, megemlítve, hogy a két évtized alatt hatszáz emberrel dolgoztak együtt. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az akadémia támogatja a székelyföldi románokat
A Román Akadémia szervezeti keretében folytatja munkáját a székelyföldi románok helyzetét kutató Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ. A központot vezető Ioan Lăcătuşu szociológus elmondta: az akadémia elnöki tanácsa a közelmúltban döntött az intézmény bekebelezéséről.
Lăcătuşu kifejtette, az integráció a román identitást ápoló központ újabb győzelme a Kovászna és Hargita megyére kiterjedő ortodox egyházmegye és a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma létrehozása után. Úgy vélte, ez az elmúlt évtizedekben végzett munkájuk elismerését jelenti, ugyanakkor újabb kutatásokra is serkenti a központ munkatársait. A szociológus szerint a központ folytatja a székelyföldi megyék demográfiájának a kutatását, és továbbra is néprajzi, szociológiai, gazdasági, történeti, valamint az együttélésre vonatkozó tanulmányokat készít.
A Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központnak 2000 óta fontos tevékenysége, hogy évről évre megszervezi a marosfői nyári szabadegyetemet, mely a székelyföldi és a Romániával szomszédos országokban élő román közösségek egyik legfontosabb fóruma. Ioan Lăcătuşu a kommunista diktatúra idején költözött Sepsiszentgyörgyre, ahol a város alpolgármestereként tevékenykedett. Több interjúban is a székelyföldi románok elvándorlásának, a régió elmagyarosodásának a veszélyeire figyelmeztetett, és azt a nézetét hangoztatta, hogy a régió demográfiai trendjeit csakis bukaresti kormányzati segítséggel lehet megfordítani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Trianon egyetlen magyarnak sem ok az örömre
A románok és magyarok között a dolgokat valamivel nehezebb lesz megoldani, mint a franciák és a németek között – állítja Lucian Boia történész a News.ro hírügynökségnek adott interjúban.
Közös történelemkönyv kellene
Magda Grădinaru: Lucian Boia úr, újabb könyvet írt, amely a Nagy Egyesülés témáját dolgozza fel. Valójában a könyv nem kimondottan Nagy-Románia alapító aktusáról vagy aktusairól szól, mint inkább arról a tágabban értelmezett történelemről, amelynek ez, ezek részei. Tehát miért született ez a könyv, amely beleillik Nagy-Románia centenáriumába, de inkább centenárium körüli dolgokról beszél?
Lucian Boia: Így hasznosabbnak tartottam. A kontextus kevésbé ismert, és ezért próbáltam közép-európai, kelet-európai, délkelet-európai kontextusba helyezni Nagy-Románia létrehozását, mert a kontinens jelentős részén a Romániát jellemzőkhöz többé-kevésbé hasonlító nemzeti jellegű folyamatok zajlottak. Nemcsak mi hoztunk létre egy nagyobb Romániát, hanem akkor jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Balkánon is ugyanezek a politikai folyamatok zajlottak. A történelmi folyamat egészéről akartam beszélni, hogy minél jobban megértessem a román kérdéskört is.
– Ennek ellenére, mint mondja, Románia hiányzik az európai történetírási vitából, Románia a többiek szemszögéből nézve szinte egyáltalán nem számít a történelemben. Mit tehetne hozzá Románia az első világháborúról szóló európai narratívához?
– Sok helyen felülvizsgálják az első világháború értelmezését, láthatjuk, mit tettek a franciák, a németek, még egy közös történelemtankönyvet is kiadtak, amely többek között az első világháborúra is kitér. Megnéztem, figyelmesen elolvastam ennek a tankönyvnek a szóban forgó fejezetét, és meglepő, hogy mindkét fél nagyjából ugyanazokat az értelmezéseket adja. Még akkor is lenyűgöző, ha ez egy megegyezés eredménye.
– Lehetségesnek tart egyhamar egy ilyenfajta közös, román–magyar tankönyvet?
– Nem, nem tartom lehetségesnek, de ez azt bizonyítja, hogy a románok és a magyarok között a dolgok valamivel nehezebben megoldhatók, mint a franciák és a németek között. Azt hiszem, ennek van egy másik magyarázata is: természetesen a franciák és a németek is mészárolták egymást néhány háború során, de folyamatosan nagyjából azonos történelmi, kulturális, civilizációs szinten voltak, ilyen szempontból nincsenek frusztrációik, a franciák nem érzik magukat alsóbbrendűbbnek a németeknél, és a németek sem a franciáknál. Márpedig köztünk és a magyarok között bonyolultabb a helyzet, mert a románokat oly sok évszázadig uralták a magyarok, most pedig a magyarok érzik úgy, hogy a románok uralkodnak felettük. Ezek nehezebben gyógyuló frusztrációk, ez az igazság, de nem mondhatjuk a végtelenségig ugyanazokat a dolgokat a múltbéli nemzeti konfrontációkról – számunkra is, a magyarok számára is, de minden európai számára a jövő a kulcskérdés, nem a múlt. A magyaroknak természetesen nem tetszik Trianon, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk románokként ne kellene örvendenünk 1918. december 1-jének.
Ki örül, ki emlékezik
– Mégis, ami ezt a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot illeti, továbbra is eltérő, antagonisztikus ország-forgatókönyveink vannak. Mi a centenárium megünneplésére készülünk, Magyarország pedig arra, hogy – ahogy írja – megemlékezzen Trianonról.
– Rendben, ők megemlékeznek. Mit akarunk, kötelezzük őket arra, hogy örüljenek Trianonnak? Ez abszurd! Persze hogy nem tetszik nekik Trianon, persze hogy Magyarország nagyon sokat veszített, többet, mint ha megállapodással jutottak volna új határok kijelölésére. Legyőzött ország volt, és így alakult. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk a mi szempontunkból, románként örülni 1918. december 1-jének, de ugyanakkor megértenünk a magyarokat is, mert Trianon nem ok az örömre egyetlen magyarnak sem, akárhol is él. Ezt annyira nehéz megérteni? És újra elmondom, ebből a holtpontból az egyetlen kiút, ha mindkét oldalon, elmondva elképzelésünket a múltról, a jelenre és főleg a jövőre összpontosítanánk, mert a jövő másfajta lesz, mint a múlt volt. Hagyjuk a dákokat, az a lényeg, hogy a románok az utóbbi évszázadban egységes nemzetnek bizonyultak.
– Ön szerint túllépünk a nemzetállamokon?
– Megtörténik majd ez a túllépés is a nemzetállamokon, azt hiszem, és ki is merem mondani: senki sem annyira ostoba, hogy azt képzelje, ha a történelem még több ezer vagy tízezer évig folytatódik, akkor Románia a végtelenségig létezni fog. Vagy Magyarország, Németország, Franciaország. Végső soron a nemzeti jelenség azért megmarad, nem most fog eltűnni. Ennek ellenére a régi nemzeti projekt fölött megjelent az európai projekt, mely másvalami. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de még egyszer mondom, fel kell hagynunk ezekkel a XIX. századi, nacionalista, ultranacionalista értelmezésekkel. Ezeknek a maguk idejében megvolt a szerepük. Nálunk az ókori Daciához kötött román nemzet olyan vízió volt, mely sokat számított a román állam egyesítési folyamatában. Vagy az egész Vitéz Mihály körüli mitológia. Úgy hiszem, most már nem igazán használ, ellenkezőleg.
– Azt mondja, hogy az első világháború végén megvalósított nemzeti konstrukciók közül Románia bizonyult a legszilárdabbnak. Egy egész évszázadnyi történelem igazolta egységét. Ebben van egy imázs- és geopolitikai tőke is?
– Azért mondtam, mert ez az igazság, nem azért, hogy kedvére tegyek az ultranacionalistáinknak. Végső soron ez az igaz­ság, és ezért mondom: hagyjuk a dákokat, hagyjuk Vitéz Mihályt is, az a lényeg, hogy az utóbbi évszázadnyi történelem során a románok egységes nemzetnek bizonyultak.
– Hasznosította ezt Románia? Előnyt kovácsolhatott volna a régióban ennek az egységnek az alapján, ami – íme – Csehszlovákiának, Jugoszláviának nem sikerült?
– Ezt nem tudom, mert a nemzeti egység csak az egyik aspektus, az is fontos, hogy mit kezdesz a gazdasággal, a társadalommal, a többiekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek közül nem mindegyik működött jól Nagy-Romániában és a mai napig létező Romániában. A szerbek is, a horvátok is, a bosnyákok is, a montenegróiak is szerbül beszélnek, és akkor gyorsan, talán túlságosan is gyorsan eljutottak ehhez a következtetéshez, hogy a nemzet-népek egyetlen nemzetbe gyűjthetők. Márpedig bebizonyosodott, hogy ez nem működött. Természetesen, egy nemzetet egy közös nyelv is jelentős mértékben összeköt, de sokszor más tényezők is közbeszólnak, amelyek még aktívabbaknak is bizonyulhatnak, mint a beszélt nyelv. Itt szó van a kérdéses közösség történelméről általában, a vallásról, a kulturális, civilizációs alapról. – A nemzet francia meghatározása győzött: a nemzet egy mindennapi népszavazás eredménye?
– Ez egy modernebb meghatározás, mint mondjuk, a német, amely szigorúan az etnikumot hangsúlyozza, és a beszélt nyelven keresztül illusztrálja a valamely nemzethez tartozást. Még egyszer: a nyelv nagyon fontos. A másik eset, mely szintén iskolapélda, Csehszlovákia ügye: az első világháború végén hozták létre szintén a csehek és szlovákok kvázi azonossága alapján, holott a szlovák nyilvánvalóan eltér a csehtől, bár nagyon közeli. Létrehoztak egy államot, melyet sokan egyfajta miniatűr Ausztria–Magyarországnak tartottak, mert Csehszlovákiába bekerültek a szudétanémetek, akik – ez érdekes elem – többen voltak, mint a szlovákok; ezenkívül egy földsávot Magyarországtól vettek el, és így tovább. Nos, Lengyelország koherensebbnek bizonyult, csakhogy Lengyelországot egyszerűen odébb tolták Európa térképén, és sok tekintetben eltér a korábbi, a második világháború előtti Lengyelországtól. Ezek közül Románia volt a legtartósabb, még annak ellenére is, hogy elvesztette Észak-Bukovinát, Besszarábiát, a Cadrilatert. Románia egysége esetében a vallás is számított, sokkal inkább, mint a dákok.
Hagyjuk a dákokat
– Mi volt az a többlet Románia esetében, vagy mit tett jól, hogy sikerült megőriznie ezt az egységet? – A nyelv persze nem elég, de mégiscsak az egység egyik eleme. A román nyelv tényleg olyan, melynek mindig is fokozott egységfoka volt. Számított a vallás. A románok nagy többsége ortodox, persze, egy adott pillanatban a görögkatolikus egyház is megjelent, de az külső aspektusában, azzal, ahogy az emberekhez szól, a katolikus dogma mellett megőriz ezt-azt az ortodoxiából. Ez nagyon sokat segített az erdélyi románoknak, hogy ellenálljanak a magyarosítási kísérleteknek, mert a magyarok és a románok nem tartoztak ugyanahhoz az egyházhoz, és ebben az ügyben az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) is minden bizonnyal számított. Végső soron a román nemzet szilárdnak bizonyult. Ebből a térségből eltűnt Jugoszlávia is, Csehszlovákia is, de Románia megmaradt, és számomra rendkívül nevetségesnek tűnik, hogy egyesek, köztük történészek is a múltban mindenfele egységet látnak: a dák egységes nemzet volt, Vitéz Mihály egységről és újra csak egységről álmodozott, létezett egy középkori nemzet. Ugyanazok a személyek, akik akkora ügyet csinálnak a nem is tudom, hány évszázada létezett, sokkal inkább csak fiktív egységből, most, amikor tényleg egységesek vagyunk és rendelkezünk a román nemzet tudatával, azt állítják, hogy veszélyben vagyunk. Tehát a Boirebisztasz korabeli dákok egységesebbek voltak, mint a mai románok. Ez ostobaság. – Nem szereti a nemzeti eszmének ezt a Daciáig történő visszavetítését.
– Nemcsak visszavetítjük Daciáig, de már nem bízunk a román nemzet, a mostani román állam megmaradásában, és mindenféle szétesési meg veszélyelemeket látunk, másrészről pedig egy fiktív egységet csodálunk. Daciában, természetesen, nem volt egység. Ott volt az az egy évvel ezelőtti felháborodás a chişinăui amerikai nagykövet nyilatkozatai miatt...
– Szintén én készítettem a zűrt okozó interjút.
– Csak az igazat akartam mondani, amit az amerikai nagykövet is mondott: Besszarábiának az utóbbi két évszázadban természetesen más történelme volt, pontosan azokban az évszázadokban, amikor kikristályosodtak a nemzetek, tehát a történelem legjelentősebb évszázadaiban intenzív oroszosítási folyamatnak volt kitéve, ma pedig láthatjuk az eredményét. Ha ugyanolyan történelme lett volna, mint Románia többi részének, akkor Románia határain belül lett volna, és most nem beszélnénk besszarábiai esetről, ez egy másik történelem következménye. A könyvben is leírtam, ezek nem botrányos dolgok, ellenkezőleg, nyilvánvaló tények. Dobrudzsának még kevesebb közös történelme volt Romániával, mint Besszarábiának. 1878-ban Dobrudzsában több muzulmán élt, mint román, voltak még bolgárok is, és így tovább. Egyes román politikusok első reakciójukban nem is akarták Dobrudzsát, mert Dobrudzsát az oroszok kínálták Besszarábia déli részéért cserébe, amelyet a krími háború nyomán adtak vissza Moldvának. Végül elfogadták Dobrudzsát, holott egyesek továbbra sem voltak meggyőzve, akkoriban olyasmiket írtak róla, hogy szerencsétlen vidék, ez egy Oszmán Birodalom szélén fekvő és nagyon elmaradott régió volt, ahol a románok rendkívüli dolgokat hajtottak végre. Nem kell feltétlenül a dák ősökre hivatkoznunk, Dobrudzsában nem is voltak dákok, ott géták éltek. De itt van még ez a keveredés is: a géták és a dákok együtt géta-dákok voltak, tehát íme az egység a maga pompájában, de ezt is a modern történészek találták ki. Erdély elhúzott
– Lehet, hogy balkáni szokás ez a mitologizálás. Például az albánok is ezt a fajta diskurzust használják az ősi illírekről.
– Igen, persze, természetesen mindenfelé hasonlóan történik. A magyaroknál is: miért, a magyarok csak az Urál felől érkező törzseket jelentik? Természetesen magyarosítottak az egész térségben. Ez történik minden nemzetben, nem akarom, hogy nagy ügyet csináljunk belőle, a történésznek végső soron az igazság keresése a kötelessége. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz néhány évtized múlva Besszarábiával, de Romániával sem. Természetesen lehetséges, hogy egyszer majd visszatér Romániához, de jelenleg valami más, mint Románia. És hogy még jobban megbotránkoztassam a nacionalistákat, a könyvben röviden azt is leírtam, hogy Moldva és Havasalföld mégiscsak két ország, amelyek földrajzilag is, nyelvileg is, kulturálisan is közel álltak, de nem voltak azonosak, egy kicsit eltérő történelmük volt. A moldvaiak mindig is moldvaiaknak nevezték magukat.
– A mi esetünkben nem a föderalizálásról van szó. De megemlíti, hogy Bukarest – Párizs mintájára – túl sokat vont magához: van a főváros és a többi, a vidék.
– Nincs semmilyen elkülönülési veszély, de nem lehet tudni, hogy mi történik néhány nemzedék múlva, ha a dolgok így, egyenlőtlenül folytatódnak. Jelenleg van egy dinamikus Erdély – nem az egész, mert Székelyföld nincs benne ebben a dinamikában –, és van egy sokkal gyengébb dinamikánk Moldvában. Néha-néha látom, hogy a moldvaiak tüntetnek az autópályák miatt, és természetes lenne, ha létezne egy Moldvát Erdéllyel egyesítő autópálya, és Munténiával is különben. Nem egészséges ez az egyenlőtlen fejlődés. – Mi hiányzik belőlünk, hogy megváltoztassuk a képzelet és a valóság közötti viszonyt, amikor erről a nemzeti egységről beszélünk?
– Az egység mindig képzelt. Ha azt kérdezi, hogy mi a nemzet meghatározása, mikor tekinthető nemzetnek egy közösség, a válaszom a következő: egy közösség akkor nemzet, amikor nemzetnek tekinti magát. Körkörös magyarázat, de számomra ez tűnik az egyetlen helyesnek. Visszatérve Jugoszlávia esetéhez: nemzetnek kellett volna lennie? Talán igen, de nem akartak az lenni. Ha nem terveztek nemzet lenni, akkor nem nemzet. A románok azért képviselnek nemzetet, mert nemzet akarnak lenni.
– Hogyan nézett volna ki Románia, ha – ahogy ön is említi – 1918-ban népszavazást tartottak volna Erdélyben?
– Az eredmény persze elvileg ugyanez lett volna, hiszen a románok abszolút többségben voltak Erdélyben. Itt van egy „ha”. Persze, az lett volna ideális, ha népszavazást tartanak, de nem csak Erdélyben, másrészt: nem tudom, hogy akkoriban mennyire lett volna hiteles a népszavazás, mert a háború éppen csak véget ért, a kérdéses területeket különféle hadseregek tartották megszállás alatt. Ahhoz, hogy egy népszavazás igazán vitathatatlan legyen, azt nyugodt, rendezett, törvényes körülmények között kell tartani. Márpedig egyértelmű, hogy rögtön a háború után ezek a feltételek nem nagyon voltak adottak. Szerencséjük volt a románoknak
– A köztudatban, de nemcsak ott, Bessza­rábia és Erdély között különbség volt, Erdély javára. Főleg, hogy a románok nem számítottak annyira jó háborús végeredményre.
– Egyesek számítottak rá. Mária királyné a végsőkig azt állította, hogy megnyerjük a háborút, vagyis a szövetségesek megnyerik a háborút, és velük együtt mi is, de ő angol volt, és hajthatatlanul hitt Anglia győzelmében. A románok, ha külön nézzük őket, az első világháborúban elvesztették a háborút, nem megnyerték. A szövetségesek szerencsére igen, és ezért mondta Carp, hogy a románoknak akkora szerencséjük van, hogy politikusokra már nincs is szükségük. A románok Erdélyért és Bukovináért léptek be a háborúba, és megkapták Erdélyt, Bukovinát, de Besszarábiát is – ami nem szerepelt az eredeti tervben –, mert az oroszok oldalán léptünk be a háborúba.
– Eleve Erdély mellett döntve és tudva, hogy ezáltal lemondunk Besszarábiáról.
– Igen, bár egyesek, az úgynevezett németbarátok arra hívták fel – helyesen – a figyelmet, hogy Besszarábiát román identitásában nagyobb veszély fenyegeti, mint Erdélyt. Erdélyben a magyaroknak voltak magyarosítási kísérleteik, amelyek nem igazán arattak sikert a románoknál, de Ausztria–Magyarország még ennek ellenére is jogállam volt, míg Oroszország autokrácia volt, Besszarábiában az oroszosítás ténylegesen megtörtént, és a románokra nézve sokkal kellemetlenebb következményei voltak, mint az erdélyi magyarosítás. A román köztudatban Erdély sokkal jobb helyzetben volt, mint Besszarábia, fontos szerepet játszott a modern román nemzet kialakulásának folyamatában, miközben Besszarábiának ebben semmilyen szerepe sem volt, mert orosz urai légmentesen elzárták. A köztudatban, de nem csak ott, létezett egy különbség, Erdély javára.
– A két világháború alatt, míg Besszarábia hozzá tartozott, helyrehozta Románia ezt a – mondjuk úgy – hibáját, hogy az első világháborús döntésével feladta? – Nem nagyon. A besszarábiaiak nem nagyon voltak elégedettek azzal, ahogy a románok bántak velük, ezt pedig később felhasználta a szovjet propaganda, és egyesek ma is felhasználják.
– Miről van szó a centenárium kapcsán? Nekem úgy tűnik, az a helyes, ha innen, a jelenből tekintünk vissza a nulladik pillanat felé, és hogy voltaképpen az elmúlt száz év történetéről van szó.
– Azt hiszem, hogy legalább a megelőző száz évről is beszélnünk kell, de nagyon odafigyelve, hogy ne fordítsuk a feje tetejére a dolgokat, túl messze menve a középkorba vagy az ókorba, ott is egységet látva, ahol nincs. Meg kell néznünk, hogy mi volt a múltban, mert az nem hirtelen, 1918-ban történt meg, nem ébredtek a románok hirtelen arra, hogy „megcsináljuk Nagy-Romániát”, de sokat számított a háború végeredménye is. Arról is beszélnünk kell, hogy mit jelentett a háború, sok magyarázat verseng a történelemben. Természetesen az azóta eltelt évszázadról is beszélnünk kell, mert ez az évszázad próbára tette, hogy amit 1918-ban létrehoztak, az igazán szilárd vagy sem.
Szégyenletes az Akadémia állásfoglalása
– Megemlít még egy kis aspektust Romániával kapcsolatban: bár iszonyatosan sok kisebbségit veszített, és már talán csak egy ilyen, mondjuk úgy, múzeumi multikulturalizmusa maradt, mégis, más országokkal szemben megőrzött valamennyit a kisebbségek által képviselt tőkéből.
– Igen, persze hogy gazdagabb és változatosabb kisebbségi állományunk van, mint Lengyelországnak, Csehországnak. De Románia a történelem során történt számos habozás, irányváltás miatt nem örvend tökéletes hitelességnek. Tény, hogy Romániának még nem sikerült érvényesülnie az európai köztudatban. Ha megnézzük a történelemkönyveket, az európai történelmi összefoglalókat, a románok szinte teljesen hiányoznak. Norman Davies jelentős brit történész Európára vonatkozó művében például szó sem esik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare), sem Vitéz Mihályról, sem a román fejedelemségekről. Románia szinte nem is létezik.
– Mi az oka, hogy nem létezik?
– Nehezen tudom megmagyarázni, de ha magyarázatot keresnénk, akkor azt szintén a románoknál kell tennünk. Lehet, hogy a románok által létrehozott történelem nem volt elég hiteles. Nem a tényleges történelemre, a bemutatott történelemre utalok. Egy olyan ország, mely ma nagyon jelen van a világban, a történetírás szintjén is nagyon jelen lesz. A többi nyugati típusú, katolikus ország is jobban kötődött a Nyugathoz, itt Csehországra, Szlovákiára, de még Magyarországra is utaltam.
– Bukarestben is volt egy felhívás az egységre a Román Akadémia vagy legalábbis egy része felől.
– Ez az egységre szólító felhívás kimondottan szégyenletes. Oda jut az Akadémia, hogy intellektuális intoleranciáról prédikál, sőt, büntetést követel azok ellen, akik nem a megfelelő kifejezésekkel illetik a román nemzeti identitást.
– Az utóbbi évben sokat használták a tüntetéseken a nemzeti jelképeket: a himnuszt, a zászlót. Ez egy – mondjuk úgy – reszemantizálási folyamat volt az ezeket a jelképeket kisajátító kommunizmus után?
– Azt hiszem, hogy ezek olyan identitásjelölő jelképek, melyek nagyon is természetesek és szükségesek egy közösségben.
– Rendben, de ha a történészek egy jelennek megfelelő szempontból alakítják a múltat, akkor kiknek felelnek meg ezek a felbukkanó nacionalista tézisek?
– Azt hiszem, hogy ezek az emberek a ceauşiszta korszakban tanulták a történelmet, és alaposan megtanulták. A román térségnek ez a hibátlan, Boirebisztasztól napjainkig tartó egysége egy ceauşiszta hülyeség.
– Végül is mit kell ünnepelni a centenárium alkalmából?
– Azt kell ünnepelni, hogy Nagy-Románia létrehozása után száz évvel Románia egy történelem által igazolt ország. Másrészről ez után a nemzeti siker után ne képzeljük, hogy nincs már semmi teendőnk a nemzeti tirádákon kívül. Végül is a dolgok inkább attól függnek, ami a szélesebben vett európai keretek között történik, és nem annyira a specifikusan román történelmünktől. Iszonyodva gondolok arra, mi történt volna, ha nem lennénk Európában, hogyan nézne ki Románia. Egyeseket frusztrál, sért, hogy a nyugati nagykövetek túlságosan nyíltan beavatkoznak a román ügyekbe, de ha nem avatkoznának be, akkor ki lennénk téve csodálatos politikai osztályunk kényének-kedvének. Köszönöm, nem, inkább a nyugatiakat választom! Amúgy nincs semmilyen olyan veszély, hogy széteshet Románia. Ezt hangoztatják manapság egyesek, de az a gyanúm, hogy más céljuk van.
– Micsoda?
– Valószínűleg van valamilyen politikai projektjük, és megpróbálják ilyenfajta nacionalizmussal vonzani az embereket, nem létező vagy legalábbis a mai Romániában nem sürgető veszélyeket hangoztatva. Én békén hagynám a nacionalistákat, normális, ha létezik egy nacionalista irányvonal is, de ők is hagyják békén a történelmet: „Hagyjátok csak őseinket krónikák porán pihenni: / Mert a nagy múltból bizonnyal gúnyosan tekintenek ki. / Miért nem jössz te, Ţepeş vajda, hogy kemény markodba fogva / Két csoportra oszd e hordát: őrültekre és gazokra?” (Mihai Eminescu: Harmadik levél, Franyó Zoltán fordítása – a szerk.) Magda Grădinaru / News.ro; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Árpád: Nem csorbulhatnak anyanyelvhasználati jogaink!
Azokon a területeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja az ötven százalékot, a bírák és ügyészek kihelyezésekor, amennyiben két versenyvizsgázó azonos pontszámot ér el, elsőbbséget élvez az, aki ismeri az adott kisebbség nyelvét. „Az RMDSZ módosító-javaslatot dolgozott ki, amely a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényben kiterjesztené ezt az előírást a bírói és ügyészi gyakornokokra is, és mindkét esetben az ötvenszázalékos küszöböt húsz százalékra csökkentené” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei képviselője azt követően, hogy az alsóház szakbizottsága ennek a törvénynek a módosításáról tárgyalt.
A szövetség szakpolitikusa rámutatott: a bizottság tagjai ellenezték a két RMDSZ-es törvényhozó, illetve a kisebbségek képviselőjének kivételével a fent említett javaslatokat. Továbbá, a Mentsük meg Romániát Szövetség (MRSZ) frakciója a jelenlegi törvény fent említett cikkelyének a hatályon kívül helyezését javasolta, melynek értelmében, az ügyészi és bírói helyekre versenyvizsgázó jelentkezők esetében előnyt jelent a kisebbségi nyelv ismerete, ha az adott törvényszék vagy ügyészség területi illendőségében legalább ötvenszázalékos arányban él egy adott kisebbség.
„A román állam képviselői minden lehetőséget megragadva, készséggel ismételik, hogy Románia kisebbségvédelem szempontból mintaállam. Ennek ellenére a kisebbségi jogok bővítése sem egyszerű feladat ma már, de a megszerzett jogok hatályon kívül helyezését is gyakran megkísérlik. Ezért kulcsfontosságú az erdélyi magyar közösség képviselete a törvényalkotásban, a döntéshozás minden szintjén, és ezért van szükség olyan kerettörvényre, amely európai uniós szintű garanciát jelentene kisebbségvédelmi szempontból” – hangsúlyozta Márton Árpád az Európai védelmet jogainknak! kezdeményezésre utalva, majd hozzátette: „Az RMDSZ prioritásként határozta meg a nyelvi jogok bővítését az igazságszolgáltatás terén, ennek szellemében dolgozta ki és iktatta a fent említett két módosító javaslatot. Megengedhetetlen, hogy a magyar közösség jogos törekvéseit zsigerből utasítsák el, és törvénymódosítások útján próbálják a meglévő jogokat is megcsorbítani.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás, nem összefogdosás!
Az a harc lesz a végső, csak összefogni hát, nemzetközivé váálik holnapra a világ – énekeltették 60–70 évvel ezelőtt a hatalomra jutott kommunisták, de nem jött össze az összefogás, viszont összefogdosták, akiket ellenségnek tekintettek, és… megnézhetjük a népirtásokról szóló döbbenetes statisztikákat.
A világ kettészakadt, egyik fele nagyobb selejt lett, mint a másik. A selejtet a cukrász habbal, a kőműves habarccsal, az orvos földdel tünteti el – így a tréfás mondás, de tény: úgy „beorvosoltak” ők a világnak, mint addig senki. Ugyanaz a pénzhatalmi elit karmesterkedett akkor is, amely ma, csak nem voltak még neoliberálisok. Az Egyesült Államokat rég gyarmatosították és őrző-védőjükké, a világ csendőrévé tették, most Európán a sor. Nagy fejlődést mondhatnak magukénak, különösképpen a pénzgazdálkodás terén. A dollárt magánosították, s olyan mechanizmusokat fejlesztettek tökélyre, hogy gyakran évek telnek el, mire észrevesszük, mire megy ki a játék. A föld vagyonának a felét néhány száz család megkaparintotta, s irányítani akarják a világot. Ne szóljuk meg a hétköznapi embert, ha nem érti, valami-e vagy megy valahova, amit lát. Fölöttébb agyafúrt piramisról van szó, milliók nem értik. Sokan realitásnak tekintik a viszonyokat, amelyekbe beleszülettünk, s a megszabott keretek között próbálnak érvényesülni. Pedig nem természetes szükségszerűségből van így, ahogy van. Sőt. Azért jó tudni, mikor kell utcára menni vagy őrtüzet gyújtani, ha szól Rákóczi vagy Petőfi. A tömeggel játszani lehet, de a legvégén soha – a diktátorok is megtanulják, többségük későn. A mechanizmus, a módszerük egyik, viszonylag új, divatos fajtája: az offshore cégbejegyzés. Angol kifejezés, parttól távol fekvőt jelent. Vállalkozás, amely valamely országban „bejegyzésre kerül”, de nem folytat gazdasági tevékenységet. A megszabott átalányadó rendkívül kedvező. Négy kontinens 31 országában legalább 40 ilyen helyszín létezik, köztük apró szigetek, amelyek csak erről híresek. Gyakran alapítványokat működtetnek, szemkiszúrásból, úgy tűnik, mintha a javunkat akarnák, nem vesszük észre, hogy a javainkat forgatják és lóvá tesznek. Olykor még egyes kormányok sem tudják, mitől döglik a légy, vagy ha igen, úgy vélik, jobb élni a lehetőséggel, míg hatalmon vannak, hisz a pénznek anyaállati tulajdonsága is van, fialtatni lehet. Saját zsebre, hisz a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Így olyanokra, mint utak, nyugdíjak, az oktatás fejlesztése vagy az egészségügy emberibbé tétele, nem jut elég, várólistákat vagy elsietett gyógyításokat szülve. (Mivel a helyzet ijesztő és komoly, de nem reménytelen, hadd meséljek el egy régi esetet: Kézdivásárhelyen a kórházban egy beteg farba kapott injekciót. Hirtelen levetette a pizsamáját, és megkérdezte a nővért, lát-e valamit a hátán, aki ijedten mondta, nem lát semmi különöset. Ott nem is láthat, a sebhelyeim mind elöl vannak, nem vagyok gyáva, megfutamodós, hogy a hátamon ejtsenek sebet, ez egy lövés helye – mutatott az oldalán egy forradást –, engem a ló megrúgott, bicskával megszúrtak, a kutya megharapott, de olyan fájdalmat még nem éreztem, mint amit maga okozott azzal a tűvel. Ha siet, álljon meg az ajtóban, szóljon, fordítsuk ki a fenekünket, és dobálja bele a tűket... Persze, ez nem jellemző, nem is tudom, miként történhetett éppen ott, szeretett kisvárosomban.) A migrációról mint módszerről, mint veszélyes fegyverről csak annyit – Jakab Istvánnak dr. Drábik Jánossal folytatott beszélgetéséből is kiderült –: az olvasztótégely gondolata nem friss ötlet. 1912-ből való könyv bizonyítja, jól kidolgozott program, hogy a fehér bőrű lakosságot Európában színes bőrűekkel keverjék, ha a szükség úgy hozza. Könnyebb kordában tartani gyenge identitással rendelkező tömeget, mint erős nemzettudattal rendelkezőt. Németországban több mint ötmillió törököt lehetett integrálni, de asszimilálni nem. Ha a németek összefognának az oroszokkal, a pénzhatalmi elit nem tudná Európát is gyarmatosítani. Európának tiltakoznia kellene, ne bombázzák szét azokat az országokat, ahonnan ide menekülnek az életlehetőségüktől megfosztott emberek. Különben elég furcsa, hogy egy-két dollárból élők tömegei jól öltözötten, mobiltelefonnal felszerelkezve kelnek útra. Valamiről árulkodik. Kadhafi uralkodása idején a líbiaiaknak 16-féle juttatás járt alanyi jogon, melyik ország számolhat be ekkora odafigyelésről? Azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó a kőolajat dollárért adni, csak aranyrudakért. A népe most menekül. Jakab megjegyezte, sokan a zsidókat hibáztatják, pedig a keveredésnek ők is oda lennének dobva. Drábik hangsúlyozta, a zsidók a keveredést mindennél veszélyesebbnek tartják. A beszélgetés végébe egy kis poén is belefért: IQ tekintetében a zsidókat és a japánokat talán csak a magyar előzi meg, ezért történhetett meg Amerikában, hogy azt hitték, Teller Ede és a többi tudós nem is földlakó, hanem égiek, más bolygóról jöttek.
Végül egyetértettek, ilyen magas IQ-val össze kéne fogni, mielőtt nemzetközivé válna holnapra a világ.
Összefogással győzhetők le az összefogdosás nagymesterei. Szurkos András / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatják Sütő András szülőházának felújítását
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2017-ben is folytatta a pusztakamarási Sütő András szülői ház és udvarának, melléképületeinek felújítását. Ebben az évben sikerült rendbe tenni a kerítést, illetve elkészültek az udvarra vezető, igencsak omladozó állapotban levő bejárati hidak. Ugyanakkor folytatódott az udvaron a járda építése. A néhány éve tartó felújítási, állagmegóvási és modernizálási folyamatok még tartanak, de a Sütő-ház és környezete egyre vendégváróbb, méltó a zarándokhellyé válásra. Az idei munkálatok különlegessége, hogy a kerítés felújításakor előkerült egy időkapszula, mely annak építési idejét és az abban segédkező személyek nevét tartalmazza. Ez jelenleg az emlékház kiállítási anyagát gazdagítja. Újabb időkapszula egyelőre nem került elhelyezésre, de az EMKE nem zárja ki ennek lehetőségét a munkálatok teljes bevégzésekor. EMKE Országos Elnökség; Népújság (Marosvásárhely)

Csóka Szilárd-Zsolt festészeti kiállítása
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten foglalkozik a kortárs magyar képzőművészet román közegben történő bemutatásával. A képzőművészet legkülönbözőbb területeit átölelő tárlatok (fotóművészet, grafika, festészet, szobrászat, videoinstalláció) rendszerint az Intézet bukaresti kiállítótereiben valósulnak meg, de kiállításokat szervezünk különböző bukaresti galériákkal együttműködésben, és gyakran más romániai városokban is. Intézetünk fontosnak tartja a szakmai dialógust, így Bukarestben sikeresen valósítottunk meg több kiállítást a bukaresti képzőművészeti egyetemmel, amely lehetővé teszi az egyes alkotók, tanárok, kurátorok és természetesen egyetemi hallgatók közti együttműködést. Minden évben egy-egy fiatal erdélyi magyar képzőművésznek is lehetőséget biztosítunk, hogy kiállítson a Balassi Intézeti bukaresti kiállítótereiben.
Ennek fényében került sor november 22-én, szerdán Csóka Szilárd-Zsolt képzőművész önálló kiállításának megnyitójára. A kiállítást a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet (Gina Patrichi u. 8.) kiállítótereiben láthatja a közönség. Csóka Szilárd-Zsolt a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem festészet szakán végzett, ösztöndíjjal egy tanévet a spanyolországi Cuenca Universidad de Castilla – La Manchán tanult. Egyéni kiállításai voltak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Gödöllőn. Eddig tíz csoportos kiállításon vett részt munkáival.
„Csóka Szilárd-Zsolt munkái a metafizikus festészet és az absztrakt expresszionizmus között helyezkednek el, a művek keletkezési folyamatában pedig nyomokban a gesztusfestészet hatása is érzékelhető. Az alap viszont, amely mindezeket a rétegeket hordozza, a tájkép. Bár a tájkép fogalma nem fedi teljesen az alkotások műfaját, mégis ez a meghatározás áll a legközelebb az igazsághoz – hiszen terek megjelenítéseit tartalmazzák.” (Ungvári-Zrínyi Kata)
A kiállítás december 20-ig tekinthető meg. Népújság (Marosvásárhely)

Színek és fények által megrajzolt gyökereink
Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik.
A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek. Szuszámi Zsuzsa / Népújság (Marosvásárhely)

Közel egy tonna élelmiszer gyűlt a Csikyben
A Csiky Gergely Főgimnáziumban az elmúlt héten zajlott a már hagyományszámba menő Tégy jót, hozz zöldséget! elnevezésű karitatív akció, melynek lényege, hogy a szerényebb körülmények között élőket segítsék a tanulók. A gyűjtési akció november 27-ig, hétfőig még folytatódik, tegnapig (november 24.) viszont már több mint 800 kg élelmiszer gyűlt össze – tájékoztatta a Nyugati Jelent Rogoz Marianna tanárnő, az akció koordinátora.
A gyűjtés november 20-án, hétfőn kezdődött, az adományokat idén is, mint eddig minden alkalommal, a rászorulók megsegítésére ajánlják fel.
A szerdáig összegyűlt több mint 500 kg adományt – melyek a zöldség és gyümölcs mellett lisztet, olajat, májpástétomot, házi készítésű zakuszkát, szárazbabot és egyebeket tartalmaztak – Kisiratosra vitték, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Pio Atya Gyermekotthonba.
A csütörtöktől tovább gyarapodó adományokat hétfőn fogják kiszállítani szintén Kisiratosra, a Máltai Ház idős lakóinak – tudtuk meg Rogoz Mariannától, aki azt is elmondta: ott is, akárcsak a gyermekotthonban, nagyon örültek az adománynak, ugyanis már értesítették az öregotthont a hétfőn érkező csomagokról. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Emberközpontúság a mai magyar tudományosság célkeresztjében
Kolozsváron zajlik a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum
A Protestáns Teológiai Intézet felújított dísztermében nyitották meg tegnap délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) szervezésében és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fővédnöksége alatt, a tizenhatodik alkalommal megrendezett A Magyar Tudomány Erdélyben fórumot. A rendezvénysorozatot, konferenciák és tudománynépszerűsítő előadások formájában, Erdély-szerte tizenhat akció előzte meg Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Érmindszenten és Sepsiszentgyörgyön. A résztvevők hazai és anyaországi neves tudósok, kutatók vagy fiatal szakemberek, akik közösen vallják a rendezvény idei mottójául választott emberközpontú tudomány értékei terjesztésének fontosságát, és a kétoldali szakmai kapcsolatok ápolásának nélkülözhetetlenségét. A tegnapi megnyitót plenáris előadások követték, ma pedig több helyszínen szekcióülések zajlanak.
A megnyitón Sipos Gábor EME-elnök a rendezvény mottójával (Emberközpontú tudomány) összhangban álló plenáris előadásokra hívta fel a figyelmet, amelyek nem annyira a szakemberekhez, hanem az érdeklődőkhöz szólnak. Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke hasonló észrevételt fogalmazott meg, arra emlékeztetve, hogy 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és 2003 óta törvényes előírás a magyar tudomány napjaként megünnepelni, amihez az EME 2002-ben csatlakozott.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Simon Edina konzul köszöntötte a fórumot, kiemelve, hogy „a tudomány megismerhető, rólunk szól”, és társadalmi támogatottságát időnként az elért eredmények felmutatásával kell viszonoznia. A közösség felelőssége pedig abban áll, hogy miként hasznosítja a tudományos értékeket. Dávid László a Sapientia EMTE rektora azt hangsúlyozta, hogy intézménye jó tudású, elkötelezett magyar egyetemi közösséget termelt ki, sok fiatal tehetséget volt képes itthon tartani. Markó Bálint a BBTE rektorhelyettese elmondta: a diákok számára fontos munkájuk eredményeinek ismertetése és elismerése. Csoma Botond képviselő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, aki a politikai szempontból zavarosnak ígérkező jövő év kapcsán egy százfős lista kidolgozását és közzétételét említette meg. A lista azok névsorát tartalmazná, akik romániai magyar irodalmárokként, művészekként, sportolókként, társadalom- és az egzakt tudományok művelőiként életművűkkel tagadhatatlanul hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Őrségváltásra is sor került: nyugalomba vonulása miatt Tarnóczi Mariannt, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken át ápolta az erdélyi tudóskapcsolatokat, virággal és emlékalbummal búcsúztatták, és köszöntötték a helyébe lépő Morvai Tündét.
Bitay Enikő EME-főtitkár ismertette a rendezvénysorozat programját, amelyet a szakmaiság és ismeretterjesztés jellemez. Az összesen 406 szerző 304 előadása utólag kiadványokban is elérhetővé válik. Ezután plenáris előadások hangzottak el az alkalmazott biológiai kutatásokról, a beltéri radonkutatásról és aktuális élelmiszer-előállítási kérdésekről.
A fiatal kutatók és oktatók elismerése a hagyományos gr. Mikó Imre-emlékplakettel az idén a következőknek jutott: Gobesz F. Zsongor (építészet), Szacsvai Kinga (fizika), Mezei Tibor László (orvostudományok). A Visszhang kórus minikoncertje színesített az ünnepséget. Tegnap még nyolc plenáris előadás hangzott el, ma pedig szekcióülésekkel zárul A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórum. Szabadság (Kolozsvár)

Sógor Csaba Nagyenyeden: Másokat is arra biztatunk, hogy vállalják a „keresztszülőséget”
„Ma azért is vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: áldozatkész emberekre van szükségünk. Másokat is arra biztatunk, hogy kapcsolódjanak be egy ilyen programba, mert ezzel sokat tehetnek az erdélyi magyar közösségért, a családokért, a tehetséges fiatalokért” – mondta Sógor Csaba Nagyenyeden, ahol tegnap találkoztak a Bethlen Gábor Kollégium Keresztszülő-programjának támogatói. Az EP-képviselő látogatásáról sajtóközlemény számol be.
A Bethlen Gábor Kollégium 2009-ben indította Keresztszülő-programját. A nagyenyedi oktatás évszázados hagyományának szerves részét képezi a nehéz sorsú diákok anyagi támogatása, ezt a célt szolgálja a „keresztszülők” bevonása is. Az adakozó keresztszülők egy általuk kiválasztott bentlakó diák tanulmányi költségeit fedezik. Az anyagi támogatáson túl a program arra is lehetőséget nyújt, hogy a támogatók és a diákok között személyes kapcsolat alakuljon ki – olvasható az dokumentumban.
A kezdeményezés indulása óta a keresztszülők névsorában kiemelt helyen szerepel Sógor Csaba európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ EP-képviselőjének két „keresztgyermeke” már sikeresen teljesítette tanulmányait, jelenlegi támogatottjai pedig végzős diákok: a Beszterce-Naszód megyei ikertestvérek negyedik éve érkeztek Nagyenyedre, azért, hogy anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat. Sógor Csaba meghívására Brüsszelbe is eljutottak már, ahol közelebbről megismerhették Európa fővárosát és betekinthettek az erdélyi képviselő európai parlamenti tevékenységébe.
„Egyetlen dolog, ami megmarad az életben, az a tudás. Azt mondják, hogy csak a felét fogjátok majd felhasználni annak, amit az iskolában tanultok, de azért érdemes mindent magatokba szívni, mert sosem tudhatjátok, hogy melyik felét. A tudás az, ami bennünket, a világ minden tájára szétszóródott magyarokat összeköt” – üzente Sógor Csaba a nagyenyedi diákoknak.
Elmondta, szívesen vállalta a keresztszülőséget, hiszen diákként ő maga is megtapasztalta, hogy mekkora jelentősége lehet az ilyenfajta segítségnyújtásnak.
Az RMDSZ EP-képviselője kifejtette: a találkozó részeként felavatott emlékmű is jelzi, hogy Nagyenyed sokszor véráldozattal fizetett azért, hogy magyar maradhasson, ma viszont másfajta áldozatra van szükség: támogatásra és segítségnyújtásra azért, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese hivatalosan is bejelentette, hogy a Budapesti Fővárosi Önkormányzat határozatot fogadott el arról: jövő tanévtől 5 éven át legalább 50 diák tanulmányait támogatja.
Szőcs Ildikó, a Kollégium igazgatója a Keresztszülő-program kapcsán köszönetet mondott és oklevelet nyújtott át a támogatóknak. Úgy fogalmazott: az újrakezdés vakmerő reményével indult ez a program, nagyot álmodtak, de bíztak benne, hogy „lesz élet a hamuból”.
„A keresztszülő program nem csak támogatást, hanem egyfajta kitekintést is jelent a diákok számára. Sok-sok érdekes és szép kapcsolat született az elmúlt évek alatt, amelyek új élményeket hoztak a diákok számára” – magyarázta. Az igazgatónő úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság erős végvára a szórvány, amelynek magyar jövője majd ezeken a diákokon is múlik.
A rendezvény részeként a Kollégium udvarán leleplezték és megkoszorúzták a Magyar Mártírok Emlékművét, a karcagi Györfi Sándor szobrászművész alkotását, amelyet Kajtor Márta és Szőcs Gyula szadai építészek állíttattak. Szabadság (Kolozsvár)

Jó lenne odafigyelni a fogarasi szórványmagyarságra is
Beszélgetés Szász Tibor református lelkésszel a közösség gondjairól
A Brassótól 67 kilométerre, Nagyszebentől 76 kilométerre, az Olt bal partján fekvő Fogarason napjainkban meglehetősen megfogyatkozott számú magyar közösség él. Számukra gyakorlatilag csak az egyház jelenti a megmaradás szigetét az őt körülvevő „nagy román tengerben”. Nemrég ott jártunk és betekintést nyerhettünk a fogarasi magyarság életébe, a helyi református lelkésszel, Szász Tiborral folytatott beszélgetésünk pedig megerősítette számunkra mindazt, amit már korábban sejtettünk arról, hogy milyen gondokkal és nehézségekkel is küszködik megmaradásáért ez a közösség. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok gyakorisága jelenti, amely a magyar önazonosságtudat teljes elvesztéséhez vezet, és ugyanilyen elszomorító, hogy az anyanyelv használata sok család esetében immár másodlagossá vált. A helyzetet tovább súlyosbítja a fogarasi magyar tannyelvű oktatás megszűnése, amelyet azóta is az egyház próbál valamelyest pótolni fakultatív magyarórák megszervezésével. Ebben a küzdelemben az elmúlt időszakban nagy segítséget nyújtottak az egyháznak a magyar kormány által meghirdetett, a szórványvidékek megsegítésére irányuló Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai, Bokor Csongor és Hollanda Tímea. (Velük készült interjúnkat lapunk november 18-i számában olvashatták, Szolgálat a végeken, ahol egyre ritkább a magyar szó, 3. old.) A szépen rendbe tett református templom és parókia, a korszerű gyülekezeti terem, a felújított egykori iskola, az ebben kialakított vendégszobák az ide látogatóknak azonban mind azt sugallják, hogy az egykori Fogaras vármegye székhelyén ma is erős, nagyszámú magyar közösséget találunk. Jóllehet a valóság ennél sokkal elkeserítőbb, a település magyar történelmi múltjától nem lehet eltekinteni, hiszen a „nyomok” – a vár, a templom, az iskola – ott állnak, láthatók. Olyan személyiségek kapcsolódnak Fogarashoz, mint Bethlen Gábor és I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelmek, illetve utóbbi felesége, Bornemissza Anna, továbbá Teleki József, Fehér vármegye főispánja és felesége, Árva Bethlen Kata, akinek sírja a református templom mellett található, sírkövét pedig udvari papja, Bod Péter készíttette. De folytathatnánk a sort Mikszáth Kálmánnal (1892 és 1910 között a város képviselője volt), és az 1908 és 1911 között itt tanító Babits Mihállyal, vagy az 1918-ban, mindössze kilenc esztendős korában Fogarasra került Ignácz Rózsa íróval, akinek a város az eszmélés időszakát jelentette. Az inkább borúlátó jövőkép ellenére az egyház és segítői megpróbálnak lehetőségeik szerint mindent megtenni annak érdekében, hogy ez az örökség ne semmisüljön meg, és ha szórványsorsban is, de megmaradjon a kisváros magyarsága.
– Mennyire tehető jelenleg a város magyarságának aránya? Mindez hogyan tükröződik a felekezeti hovatartozás szempontjából? – kérdeztük Szász Tibor református lelkészt.
– Fogaras jelenlegi magyar lakossága körülbelül ezer fő. Felekezeti megoszlás: református 650, római katolikus 200, magyar evangélikus 50, unitárius 100. Nyilván a pontos lélekszámról az adatokat a testvéregyházak esetében nem tudom, de nagyvonalakban ez az általam ismert statisztika. Ezenkívül körülfog bennünket „a nagy román tenger”, hiszen a város lélekszáma papíron 30 ezerre tehető, de ebből körülbelül 10 ezren külföldön dolgoznak, különösen az ifjú és a középnemzedék. Megjegyzem, hogy Fogarason a kilencvenes évek után tíz ortodox templom épült, és csupán hab a tortán a központban levő úgynevezett katedrális, ami természetesen nem az, mert akkor püspöki székhelynek kellene lennie, de így jobban hangzik, mint az egyszerű „biserica”.
Néhány évvel ezelőtt próbáltam elindítani egy ökumenikus mozgalmat városi szinten, ami meg is valósult, és kezdetben szépen működött. Imahéten minden templomban összegyűltünk istentiszteletre, s a szász evangélikus, valamint római katolikus lelkésszel magyarul, németül és románul szóltunk a gyülekezethez. Ez az embereknek tetszett, a pópáknak azonban nem, így öt év után jegeltük az ügyet. Közben megjelent az ortodox egyháznak egy rendelete, miszerint vegyes házasság esetén a másik egyházhoz tartozó félnek, pl. reformátusnak el kell hagynia vallását, és át kell keresztelkednie az ortodoxra. Addig nem volt probléma, ha mindkét egyháznál kívántak esküdni a fiatalok. Ez a törvényük megjelent a helyi román lap, Buna ziua Făgăraş 2015. július 24-i számában is. Attól kezdve nesze neked ökumenizmus, közeledés stb...
– Mit jelent tömb-, illetve szórványvidéken lelkészként dolgozni, hiszen mindkét helyzetet alkalma volt megtapasztalni? Utóbbi többet jelent, mint egyszerű szolgálatot, inkább missziónak tekinthető?
– A tömbmagyarság viszonylag biztonságban érzi magát, hiszen azt tapasztalja, hogy mindenfelől egyfajta védőbástya veszi körül őket. Itt adott az anyanyelv szabad használata, még akkor is, ha ezt próbálják fentről korlátozni, hasonlóképpen az óvodák, iskolák stb. A szórványban viszont egészen más a helyzet. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok jelentik, hiszen a beolvadás hosszabb távon az identitástudat elvesztéséhez vezet. Következésképpen a magyar nyelv – az anyanyelv – másodlagossá válik, olyannyira, hogy végül az anyanyelv gyengül és sorvad el. Elég egy nemzedék is ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Ha a szülők nem fordítanak kellő figyelmet gyermekük nevelésére, vagy nem érdekli őket, hogy ez milyen közegben történik, már megvan „az eredmény”. Ez különösen ott veszélyes, ahol a szülők még otthon is románul beszélnek a gyermekeikkel. És itt próbál segíteni, ha még tud, az egyház.
Szász Tibor: szolgálatunk elsősorban misszió
Vallásórákon szembesültem azzal, hogy a gyermekek nem tudnak magyarul olvasni. Körülbelül öt éve megszűnt a magyar oktatás Fogarason, és a mostani gyermekek már nagy bajban vannak. Ezért hoztam létre a Magyar Közösségi Házat, ahol fakultatív magyarórákat tartunk, de ugyanakkor ide csalogatjuk a város magyarságát is felekezetre való tekintet nélkül különféle rendezvényekre. Szolgálatunk, tehát mindenképpen misszió, és nemcsak a templomi istentiszteletekre korlátozódik, hanem sokirányú és sokoldalú.
– Hogyan próbálják meg összetartani ezt a maroknyi, és egyre jobban fogyatkozó magyar közösséget?
– Heti rendszerességgel tartunk biblia- és vallásórákat két csoportban, de minden egyéb rendezvénynek is helyet adunk. Kéthetente megtartjuk a Babits Önképzőkört meghívott vendégelőadókkal, amelyben segítenek a Petőfi-ösztöndíjasok, ifjúsági táborokat, gyülekezeti kirándulásokat szervezünk, lehetőleg a többségben magyarok lakta vidékekre. Továbbá megtartjuk nemzeti ünnepeinket közösen a magyar történelmi egyházakkal, évente felváltva más templomokban. Külön ki szeretném emelni az idén immár másodszorra, gazdag programmal megszervezett Fogarasi Magyar Napokat, amely kiváló, áldott lehetőségnek bizonyult a közösség számára a találkozásra és kikapcsolódásra rohanó világunkban.
– Sikerül-e együttműködni a helyi önkormányzattal, illetve egyéb intézményekkel, politikai és civil szervezetekkel? Kapnak-e valakitől segítséget?
– Ez csak részben/néha valósul meg, főleg, ha választások vannak. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ megyei szervezete szokott segíteni, de ezek csekély összegek. Más támogatást nem igazán kapunk. A templomunkat megjavítottuk, gyülekezeti termet készítettünk, a régi iskola épületét felújítottuk, amely jelenleg Magyar Közösségi Házként működik, vendégházat létesítettünk stb., mindezt saját erőnkből, Isten segítségével.
– Vajon hova vezethet a jövőben ez az út? Van-e remény arra, hogy Fogaras magyarsága megmaradjon?
– Mindez nagy titok. Csak reménykedni merünk… De jó lenne az odafigyelés a fogarasi szórványra is, hiszen nincs a világ végén, főútvonalon fekszik, és a tömbmagyarságtól alig 100 kilométerre található. Ahogyan a távolabbi, Hunyad megyei szórványközösségre odafigyelnek egyesek, és segítik az ottani magyar közösséget – nem kimondottan egyházi támogatásra gondolok itt –, miért nem történhetne ez meg a mi esetünkben is? Ha ez működne, talán több erőt, reményt nyújtana. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Szilágysomlyóra érkeztek a Szent László-év vándorkiállításai
Szilágysomlyón, a római katolikus közösségi házban pénteken megnyitották a Szent László-év két vándorkiállítását.
Az egyik kiállítás tablói Móser Zoltán fotóin keresztül mutatják be a Kárpát-medence templomaiban megőrzött Szent László-freskókat, a másik, „A hit bajnoka a haza hőse” című kiállítás tablóiról pedig a lovagkirály életét és kultuszát ismerheti meg a közönség. A kiállításmegnyitón Szilágyi Péter helyettes nemzetpolitikai államtitkár örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány támogatásával felújított közösségi házban idézhetik Szent László királyt. Úgy vélte: a kiállítások bemutatása is azt jelzi, hogy „Szilágysomlyó rajta van a magyar nemzet térképén”, és Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségek megerősítésére. Szerinte ezt jelzi az is, hogy a kisvárosban a Petőfi-program ösztöndíjasa gazdagítja a magyar kulturális életet, és az is, hogy az óvodafejlesztési program keretében jövőre a református egyházzal összefogva egy magyar óvoda építésébe kezdenek a városban.
Hozzátette: a 200 millió forintos beruházással megépítendő, gazdagon felszerelt, modern magyar óvodában nyugati körülmények fogják várni a szilágysomlyói gyerekeket. „Ezáltal is megvalósul, hogy Magyarország Kormánya alkotmányunk szavait valóra váltva felelősséget visel a határain kívül élő magyarság sorsáért” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Szilágyi Péter megemlítette: a kisvárosban, ahol mindössze húsz százalék körüli a magyarság aránya, érdemes megmaradni magyarnak, és érdemes részt venni a magyar kulturális és közösségi életben. “Ma mi vagyunk, és a jövőben gyermekeink lesznek Szent László örökségének méltó továbbvivői. Képesek vagyunk és leszünk megvédeni értékeinket, erőssé tenni közösségeinket. Ebben egymásra is számíthatunk, határon innen és túl” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
A szilágysomlyói római katolikus közösségi ház a Szent László-kiállítás 108. állomáshelye. MTI; erdon.ro

Ilyen retorikát használnak egy Dan Tanasă-könyvbemutatón
Hargita és Kovászna megyét a Románia szívében lévő kígyók szigetének nevezte Lazăr Lădariu román publicista azon a marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a magyarellenességéről ismert Dan Tanasă könyvét mutatták be. Az eseményen jelen volt Maros megye prefektusa, Lucian Goga is.
A Zi de zi román napilap számol be arról a könyvbemutatóról, amelyet Marosvásárhelyen tartottak. Jelen volt többek között Lucian Goga prefektus, Dan Tanasă blogger, aki önmagát a Hargita és Kovászna megyei „elnyomott” románok érdekvédőjének nevezi, Lazăr Lădariu publicista, Ioan Pop Sabău a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fórumának elnöke és Dimitrie Poptămaș, a Vasile Netea Alapítvány elnöke. Dan Tanasă könyve, Elfeledve Románia szívében – a szerző bevallása szerint – a Hargita és Kovászna megyében élő, diszkriminált románok ügyeit tárja nyilvánosság elé. Véleménye szerint a történészek, régészek és hivatalos iratok által alátámasztott eseteket nem lehet megkérdőjelezni, bizonyítják, hogy milyen nehéz sorsuk van az említett megyékben élő románoknak. Ioan Pop Sabău arról beszélt, hogy milyen hasznos ez a könyv, amely dokumentumokkal támasztja alá, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő, kisebbségben lévő románok el vannak nyomva. Példaként említette, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának 27 százaléka román, a polgármesteri hivatalban egyetlen román alkalmazott sincs. Szerinte a diszkriminációellenes tanács nem pártatlanul végzi a munkáját, sokszor a bíróságokon derül ki, hogy az általa hozott döntések nem állják meg a helyüket. Lazăr Lădariu szerint Dan Tanasă könyve megerősíti a román nemzeti öntudatot. A könyv is rámutat arra, hogy ha nem tartunk össze, akkor megtörténhet, hogy Románia szívében létrejön a kígyók szigete. Ez a könyv mindannyiunk fájdalmát kiáltja világgá. Simon Virág / Székelyhon.ro

Azt mondja, fel sem tudják fogni, milyen luxusban élnek az itteniekhez képest
Ismét adományokkal érkezett Gyergyószentmiklósra a mosonmagyaróvári Motoros szív a gyermekekért mozgalom irányítója – Elekes Péter Szabolcs, alias Medve Engel ezúttal is a Szent Anna Gyermekvédelmi Központ javára gyűjtött felajánlásokat juttatta célba. A motoroskörökből érkező segítség más forrásból származóval is bővült, ugyanis egy osztrák cég képviselője társult az akcióhoz.
Öt éve már, hogy a Szent Anna-otthon is részesül azokból az adományokból, amelyek a Motoros szív a gyermekekért mozgalom akciói során gyűlnek össze Magyarországon. A legutóbbi gyűjtés túllépett a motoroskörökön, a kezdeményező Medve Engel munkaadója is társult az akcióhoz.
„Idén csatlakozott hozzánk az ausztriai Artlogic cég, amelynél dolgozom. A főnökömnek nagyon tetszik a segítőakciónk ötlete, és úgy döntött, eljön, hogy személyesen is lássa, mi az, amit csinálunk” – mondta el lapunknak Medve Engel.
Sokkolta, amit tapasztalt Meglepődöttségéről számolt be lapunknak az osztrák cég képviselője. Martin Haumer úgy látja, igencsak elmaradottak a gyermekotthon körülményei a 21. századi európai létformához képest. „Nagyon megható, ugyanakkor felfoghatatlan, amit itt tapasztalok. Két ország választ el bennünket, de mintha 50 évvel visszamentünk volna a történelemben. Sokkoló azt látni, hogy alapvető dolgok hiányoznak a gyermekotthonból. Olyasmik, amik a nyugat-európai emberek számára természetesek. Mi fel sem tudjuk fogni, hogy milyen luxusban élünk, milyen lehetőségeink vannak az itteniekhez képest.
– Mint üzletember, családapa, cégtulajdonos szégyellem magam, hogy ilyent kell látnom Európában. Ezt meg lehetne változtatni, ha mindenki kicsit akarná – fogalmazott Martin Haumer. Kifejtette továbbá, hogy mennyire megható számára mindaz, amivel a gyermekotthon vezetői nap mind nap küzdenek. „Nagyon meghatódtam annak láttán, hogy milyen nehézségekkel küzdenek itt az emberek azért, hogy a gyerekeknek fedél legyen a fejük fölött, és hogy megteremtsék számukra a mindennapi betevőt”– mondta.
Tatarozást, korszerűsítést terveznek
A tapasztaltak alapján azonnal megszületett az ötlet: továbbra is segíti a Szent Anna-otthont az osztrák cég, partnere maradva a Motoros szív a gyermekekért mozgalomnak. „Egy nagyobb közös projektben gondolkodunk. Segíteni szeretnénk a ház tatarozását és fűtésrendszerének korszerűsítését” – számolt be a közös tervről Medve Engel. Örömmel nyugtázza, hogy a nyugati tehetősebb réteg egyre nyitottabb a segítségnyújtásra.
– Hála Istennek, egyre többen vannak, akik rádöbbentek arra, hogy milyen jólétben élnek, miközben mások sok mindenben hiányt szenvednek. Egyre jobban kezdtek mellénk állni, és rajtunk keresztül segíteni a nélkülözőknek – mondta. A munkaadójával közösen eltervezettek kapcsán hozzátette, abban reménykednek, hogy cégük ügyfelei és üzlettársai közül többen is hajlandóak lesznek felkarolni a nemes ügyet, és akár anyagiakkal, akár tárgyi vagy fizikai segítségnyújtással támogatni a Szent Anna-otthont. „Ha sikerül, amit elterveztünk, a ház vezetőinek válláról levennénk egy nagy gondot, a gyermekek ellátására pedig több pénz maradna” – összegezte a célt.
Elkél a segítség
Nem légből kapott az ötlet, hogy tatarozásra és a fűtésrendszer korszerűsítésére áldozzanak az adományozók; jelenleg erre van a legnagyobb szükség – erősítette meg László Orsolya, az otthon vezetője. Mint mondta, a tűzifa árának drágulása miatt már idén is gondjaik adódtak, szeretnék, ha bár a meleg víz előállításához nem kellene fát vásárolniuk. Napelemes rendszert szereltetnének.
– Valamit lépni kell, mert 260 lejért hoznak egy méter fát. A telet még kinyűgöljük valahogy, de jó lenne, ha bár nyáron a meleg víz előállítására nem kellene költeni – mondta László Orsolya. A másik gondjuk nemrégiben adódott, és sürgős megoldásra vár: az emeleti részen megszakadtak a vízcsövek, nehézkessé vált ott a tisztálkodás, és a földszint is ázik. „Nagyon jól jön minden segítség, mert ilyen esetekre nincsenek alapjaink” – tette hozzá az otthon vezetője. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Negyedévszázados fennállását ünnepelte az UKKSZ
Vérünkben van a vállalkozás?! És a jótékonyság is? címmel tartott konferenciát szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ). A székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében lebonyolított rendezvényen egyebek közt az is kiderült, hogy az udvarhelyszéki vállalkozók dominálják a Hargita megyei piacot.
„Sorstársak vagyunk, bármelyik felén is üljünk a tárgyalóasztalnak” – fordult a meghívottakhoz Nagy György, az UKKSZ elnöke. Mint mondta, szövetségük jót és rosszat is kapott az elmúlt huszonöt évben, legfőbb céljuk most is a megmaradás és a megerősödés. Ehhez fontosak a támogatások, amelyeket egyebek mellett a magyar államtól, a megyei tanácstól és a kapcsolódó intézményektől, illetve az udvarhelyi polgármesteri hivataltól kapnak. Lényegesnek tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a vállalkozók jótékony oldalát is megismerjék az emberek, így egy ezt szemléltető kisfilmet is bemutattak a jelenlévőknek.
Gálfi Árpád polgármester örömét fejezte ki, amiért a vállalkozók annak idején szövetségbe tömörültek és most is közösen gondolkodva próbálnak fejlődni, erősíteni a térség gazdasági értékét. Ezt a hivatal is segíteni kívánja.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, bármennyire is kiszámíthatatlanok is a román törvények, egymásban bízva, egymáson segítve át lehet vészelni a nehéz helyzeteket. Az UKKSZ-szel való jó együttműködésük megköszönéseként Bíró Barna Botonddal, a megyei önkormányzat alelnökével közösen emléklapot nyújtottak át Nagy Györgynek.
„A vállalkozók mind Magyarországon, mind Romániában a nemzetstratégia legfontosabb művelői, alakítói. Így van ez a kis- és középvállalkozások esetében is. Ez különösképpen igaz Székelyföldre, ahol a nagy beruházások hiányában a kkv szektor az, ami a vállalkozói szférát adja” – vázolta meglátását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, a rendezvény társszervezője. Úgy véli, noha Székelyföld a Kárpát-medence perifériáján található, tenni kell azért, hogy magyarságunkat megőrizve minél inkább felzárkózzunk az ország többi részéhez, bekapcsolódjunk a Kárpát-medencei gazdasági életbe. Ehhez azonban egyebek mellett jó közlekedési infrastruktúrára – az utak mellett egy Cekend-tetői repülőtérre –, egy regionális kórház megépítésére, a közműszolgáltatások fejlesztésére lenne szükség.
Az elmondottak ellenére szép jövőt jósolt a térségnek, mivel az itteni vállalkozók Magyarországon is otthon vannak, így nemzetközi kapcsolatokat ápolnak. A cégvezetőknek a gazdasági autonómia megteremtésére kell törekedniük. Szász ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ha lassan is, de a helyi, illetve az anyaországi tőke is megfelelő stratégiai ágazatok felé irányul. Ez alatt a térségi mezőgazdaságot, az erdőgazdálkodást, az energetikai fejlesztéseket, a kommunális szolgáltatásokat és a turizmust értette. Emellett az infokommunikációs technológiákba, valamit a kutatásfejlesztési innovációs tevékenységekbe való befektetéseket is említette. „Egy prosperáló székelyföldi gazdaság nemcsak a térségi szereplőknek kedvez, hanem a magyar és a román gazdaság egészének” – fogalmazott. Az NSKI elnöke egyébként úgy látja, hogy a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően a gazdasági teljesítmény és a jövedelmek is növekednek térségünkben. Mindemellett nagy kihívásaik vannak a vállalkozóknak egyebek mellett a fiatalok és a szakemberek elvándorlása miatt. Ezt mielőbb meg kell állítani, amit megfelelő bérek biztosításával lehet szavatolni.
Szász kijelentette, a vállalkozóknak gazdasági téren is lokálpatriótaként kell gondolkodniuk. Áldozatokat kell hozniuk a helyi oktatás megszervezése, a kultúrára, az egészségügy, a szociális ellátások és a közszolgáltatások érdekében – véli Szász.
Lepsényi István, a magyar nemzetgazdasági minisztérium államtitkára először a javuló anyaországi helyzetről beszélt, majd a helyi cégvezetőkkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta, akiknek segítséget is ajánlott. Úgy látja, ha fejlesztésekről beszélünk, elengedhetetlen az innováció.
Kereskedelmi térség vagyunk
Az udvarhelyszéki vállalkozók egyértelműen dominálják a Hargita megyei piacot – jelentette ki az általuk végzett kutatást ismertetve Geréb László, a REGA Egyesület elnöke.
Az udvarhelyi vállalkozók több nyereséget termelnek, mint a csíkszeredaiak és a gyergyószentmiklósiak összesen.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy elsősorban kereskedelmi térség vagyunk, az ipari jellegű tevékenységek nagyon visszaestek az elmúlt időszakban. Székelyudvarhely legjobban teljesítő cégei esetében óriási árbevétel-növekedésről lehet beszélni az elmúlt évekre vonatkozóan. Volt, aki megötvenkétszerezte árbevételét. Egy felmérésből az is kiderült, hogy az udvarhelyi vállalkozók többsége saját ügyességének tulajdonítja cége működését. A tulajdonosok szerint a térség nagy hátránya a szűk piac és a kevésbé fizetőképes kereslet. A legnagyobb segítség a munkaerőhiány csökkentésében kellene nekik.
Díjat kaptak
Az ünnepség részeként két vállalkozói díjat adtak át: egyikkel Gálffi Dezsőt, a másikkal pedig Boros Csabát jutalmazták. A konferencia jó hangulatú gálavacsorával végződött. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Átvette Románia a Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságát
Átvette Románia szombaton a Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságát. A ceremóniának az aradi vár adott otthont, az ünnepségen Mihai Fifor védelmi miniszter is jelen volt.
A zászlóalj jövő év március 20-án fogja ünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját. A Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságát szombaton a Radu Golescu ezredesről elnevezett 191-es gyalogos zászlóalj parancsnoka, Claudiu Topor alezredes vette át a hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóalj parancsnokától, Vadász Péter alezredestől.
November 21-e és 25-e között a Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj román katonái részt vettek a Wise Foresight 2017 – HUN gyakorlaton, Hódmezővásárhelyen. A rendszerint évről-évre megrendezett Wise Foresight, azaz Bölcs Előrelátás elnevezésű gyakorlat során Románia és Magyarország katonái közösen bizonyíthatják felkészültségüket. Mihai Fifor román védelmi miniszter az esemény kapcsán úgy nyilatkozott: a gyakorlat nagy jelentőséggel bír a román és a magyar hadsereg közti kapcsolat elmélyítése szempontjából.
„Ma az éves rotáció értelmében átvettük a Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságát, és az ebből az alkalomból felállított egy éves tevékenységi mérleg meglehetősen jó eredményt mutat. Nagyon magas szintű a katonák képzettsége. Gyakorlatilag ebben a pillanatban a zászlóalj tökéletes alkalmas arra, hogy bármilyen típusú küldetést teljesítsen, ha szükség lenne rá” – jelentette ki a védelmi tárca vezetője.
A Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj a magyar honvédség és a román haderő közös szervezésű békefenntartó alakulata, amelyet a Budapesten 1998. március 20-án megkötött szerződés alapján hoztak létre. Ez volt az első vegyes zászlóalj a világon. A 899 katonából álló zászlóalj parancsnokságát felváltva látja el a két fél. A Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj román alakulata, a 191. Radu Golescu ezredes Gyalogos Zászlóalj Aradon fejti ki tevékenységét. www.agerpres.ro; erdon.ro

Alkotmánymódosítást akar, erdélyi nemzeti konzultációt indít az MPP
A Gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak érvényesítését és a Székelyföld mint sajátos státusú önkormányzati régió elismerését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt, amely több határozatot is elfogadott szombaton Marosvásárhelyen az Országos Önkormányzati Tanácsülésén (OÖT).
A 198 fős testület – az OÖT tagja minden helyi, illetve megyei tanácsos, polgármester és alpolgármester – előtt Biró Zsolt pártelnök, parlamenti képviselő a nagy román egyesülés centenáriumának közeledtével éberségre szólította hallgatóságát, hangsúlyozva a polgári párt által kezdeményezett erdélyi magyar nemzeti konzultáció fontosságát.
„A konzultációt két irányba tervezzük: egyrészt a politikai szereplőkkel (az erdélyi magyar politikai pártokkal), illetve az autonómia kérdését felvállaló civil szervezetekkel, (nemzeti tanácsokkal) folytatnánk le, ez szervesen illeszkedik eddigi konszenzuskereső politikánkhoz (nem hiába választottuk idei kongresszusunk mottójául a „Párbeszéd pártján!” jelmondatot); másrészt az erdélyi polgárokat megcélozva folytatnánk a konzultációt. Az erdélyi magyar nemzeti konzultáció célja felmérni száz évvel az első világháborút követően (avagy 100 évvel a Gyulafehérvári nyilatkozatot követően), illetve negyed századdal a Kolozsvári nyilatkozat után, hol tartunk annak a hárompillérű tervnek a megvalósítása terén, ami meggyőződésünk szerint ma számunkra a szülőföldünkön, magyarként való megmaradásunkat garantálhatja” – fogalmazott Biró Zsolt.
A politikus hozzátette, ez a hármas csomag az alkotmánymódosításban, Székelyföldön a területi autonómia biztosításában, Székelyföldön kívül pedig a kulturális autonómia biztosításában ölt testet. Mindezek szellemében az MPP Országos Önkormányzati Tanácsülésén határozatot fogadtak el a Gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak érvényesítése érdekében. Ez egy ötpontos alkotmánymódosító javaslatot is tartalmaz: többek között az áll benne, hogy Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek, illetve a romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.
Az OÖT-ön szintén határozatban foglaltak állást Székelyföld autonómiája kérdésében. Ebben kezdeményezik, hogy Románia a regionális reformfolyamat keretében (a közigazgatási reform során) ismerje el Székelyföldet, mint sajátos státusú önkormányzati régiót, amely a többi régióhoz hasonlóan saját politikai-közigazgatási önkormányzattal rendelkezik, ugyanazon hatáskörök alapján, ugyanakkor azonban többlet hatásköröket is kap, sajátos kulturális-nyelvi karaktere és életmódja védelme érdekében.
Az MPP az őshonos európai közösségek jogainak védelmében indított polgári kezdeményezés tárgyában is határozatot fogadott el: ebben reményüket fejezik ki, hogy az aláírásgyűjtés feltételeinek teljesítését követően az Európai Bizottság támogatni fogja a jogalkotási folyamat megvalósítását, ezért arra kérnek mindenkit, hogy aláírásával támogassa a Minority SafePack polgári kezdeményezést. A közelgő magyarországi választások kapcsán hozott határozatukban a polgári párt képviselői szükségesnek tartják a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és anyagi erőforrásainak összpontosítására irányuló nemzeti integráció politikájának folytatását. kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Kolozsvár cigány népessége II. József korában
Abból az időszakból, amikor Erdély Magyarországtól elválasztva, külön politikai szervezettel és országgyűléssel tartozott a Habsburg Birodalomhoz, jelenleg egyetlen olyan összeírást[1] ismerünk, amelyik kifejezetten azért történt, hogy a Gubernium alá tartozó cigány népességet megszámolják. A Főkormányzóság 1781. január 18-án rendelte el az összeírást, célja a Bécsből, az erdélyi kancelláriától is inspirált szisztematikus letelepítési politika előkészítése volt, amire az elkövetkező években sor is került.
A Gubernium tudni akarta a cigányok számát és tájékozódni akart, hogy beletartoznak-e a társadalmi hierarchiába, ellenőrizhetők és adóztathatók-e. A fiskális cigányokat nem kellett összeírni, róluk rendelkezésre álltak a Fiscusnál a külön kimutatások (Zsupos, 1996). Kolozsváron nem is éltek e kategóriába tartozó cigányok.
A guberniumi összeírást a székely és szász székek, a vármegyék és a városok külön-külön hajtották végre. A helyi hatóságok által felküldött összeírási íveket a Guberniumnál összesítették, címe: Tabella Indicans Numerum et Statum Zingarorum. Megadják helységenként a családfők számát, majd azt, hogy a családok közül mennyi letelepült, vándorló, jobbágy és zsellér. Egy külön tabella taxás helyek adatait tartalmazza ugyanúgy. A taxás helyek: Kolozsvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Vízakna, Abrudbánya, Hátszeg, Vajdahunyad, Illyefalva, Kézdivásárhely, Bereck, Székelyudvarhely, Oláhfalva, Erzsébetváros, Szamosújvár.
A 14 taxás hely közül csak Erzsébetvárosban volt nagyobb a cigányok száma Kolozsvárnál. Vajdahunyadon a családfők száma kevesebb volt, a lélekszám azonban több. Összességében az erdélyi városok közül Brassóban és Nagyszebenben élt a legtöbb cigány. Az összesítés szerint Kolozsváron a cigány családfők száma 75, a lelkek száma pedig 119. Utóbbi a családhoz tartozó férfi és nő családtagokat jelentette. A részletes adatokat tartalmazó helyi adatfelvételből 58 férfi és 61 nő családtag számolható ki (az erre vonatkozó rovat csak számokat tartalmaz).
A lelkek száma nem lehet a cigányok teljes száma, mert ez 75 családra túl kevés. Ha a lelkek és a családfők számát összeadjuk (194), akkor pedig a férfiak száma aránytalanul magas, ami valószínűleg úgy lehet, hogy a feleségek nincsenek beszámolva a nő családtagok közé. A családfők között összeírtak egy katonát és két árvát is, akiknek nem volt családja. Őket leszámítva, a szokott 4,5-es szorzószámmal a cigányok lélekszáma 324 főre tehető. Ha ezt fogadjuk el, akkor az első népszámlálás 13928 fős tényleges népességéhez viszonyítva a cigányok aránya 2,3 % a városban.
1781-ben néhányan feltehetően kimaradtak az összeírásból. Ebben az időben a köztisztasági feladatokat is ellátó hóhérok még a cigányok közül kerültek ki (Kiss, 2001), de nincsenek ott az összeírásban, mint pl. Marosvásárhelyen.
A letelepültségre és vándorlásra vonatkozó adatokat 75 főre számolták az összesítésben. Letelepült (domiciliatus) volt 51 (68 %), vándorló (vagus) pedig 24 családfő (32 %). Avagus ebben az esetben nem csavargót jelent és ez az állapot nem értelmezhető jogon, illetve társadalmon kívüliségként. A rendi társadalomba ők is beletartoztak, ezért van az, hogy a jobbágyok és zsellérek aránya nem azonos a letelepültek és vándorlók arányával. A 75 főből 72 volt jobbágy és 3 zsellér. Azoknak, akik vándorló életmódot folytattak, a nem cigányok között is jelentős volt a száma, az 1791. évi adótabellák szerint 298 fő, 1009 mezőgazdaságból élő adózóból (29,5 %). A cigányok és nem cigányok között a vándorlók aránya majdnem azonos (Csetri, 2001).
A cigányok száma a 18. század utolsó harmadában elérte azt a határt, amikor lélekszámuk abszolúte nem sok ugyan, de az azonos tevékenységet folytatók magas száma miatt, relatíve mégis sokan lesznek. Erre volt válasz, hogy némelyek faluzó életmódot folytattak, vagy akár több száz kilométerre, máshol próbáltak megélhetést keresni. Már két évtizeddel az összeírás előtt, azt vallja magáról 1762-ben a kolozsvári születésű, paráznasággal vádolt Fogarasi Zsigmond, hogy többedmagával jött „szerencsét próbálni” Egerbe (Nagy, 2003).
A foglalkozási és vallási adatokba a katonát és a két árvát nem számították be. Az árvákról azonban megjegyezték, hogy „servat”, vagyis szolgálnak. Így 72 családfőből 36 muzsikus (50 %), 30 kovács (42 %), 1 varga, 2 napszámos, 1 pajzsgyártó, 1 vak, 1 esetben pedig nincs bejegyzés. A családfők 92 %-a kovács és muzsikus. Tekintetbe véve, hogy a városban dolgoztak nem cigányok is kovácsként és zenészként, illetve számolni kell nem hivatásos paraszt muzsikusokkal is, a cigányok megélhetése nem volt biztos az aránytalanság miatt. A téglavetés, amit a 19. század derekán már sok cigány végez a város keleti határában a cigányhurubák [földkunyhók] mellett, a 18. század végén még elő sem fordul.
Vallásilag a római katolikus és református felekezet között oszlottak meg, 80-20 %-os arányban. Azt mondhatjuk, hogy felekezet szempontjából a város többi lakosához hasonlóak, akárcsak jogállásban.
A kolozsvári cigányok kulturális sajátosságairól a források alig nyújtanak információkat, a cigány identitás historikus tényezői csak részlegesen láthatók. A fizikai kinézetről és a nyelvről közvetlen adatok nem nyerhetők. A cigányok családneve többségében magyar, kisebb részben német és román.
A 16. század elején Kolozsváron sátrakban laktak a cigányok, 1585-ben már kalyibákról szólnak a források, a 17. századból több adat is van a cigányhurubákról, azaz földkunyhókról. A későbbi forrásokban a sátor kivételével a házszerű építményekről és a földbe ásott lakásról is hallunk. A hurubára még 1851-ből is van adat. Kiss András kutatásaiból azt is tudjuk, hogy a huruba nem tipikusan cigányok lakhelye, hanem a szegényeké (Kiss, 1990).
A cigányok Kolozsváron is leginkább életmódban és foglalkozási szerkezetben különböztek a lakosság többi részétől. A középkor óta térben is elkülönültek. A 18. század előtt a cigányok a városfalon kívül, a keleti hóstátban és attól délre lakhattak (Kiss, 2014). A Cigánysornak nevezett rész, amely ténylegesen nem utca, a 18. században alakult ki azután, hogy a falak előterében az építkezési tilalmat feloldották. Az 1763-1785. évi katonai térképek négyzet alakú kis telepet mutatnak a Szabók Tornya (Bethlen-bástya) közelében. Az 1734-es térképen ez még nincs. A Cigánysor tehát, ahogy ezt Asztalos Lajos kimutatta, 1734 és 1763 között jött létre (Asztalos, 2012; Gaál, 2006). Részben a már régebb óta a városban élő, meggyarapodott cigányok átköltözésével a csak kevéssel arrébb lévő Külső-Farkas utcából, részben újabbak beköltözésével, ami a cigány népesség növekedéséhez vezetett. A Cigánysor az 1869-es várostérképen is látható.
Az 1781-es összeírás nem tartalmaz adatokat arról, hogy a családok a város mely részén laknak. Más források alapján megállapítható, hogy két helyen is. A cigányok egy része ott, ahol a Cigánysor létrejött és a Külső-Farkas utcában.Laktak cigányok a Hídkapun kívüli külvárosban is. Fogarasi Zsigmond említett vallomásában ezt mondta: „Feleségem vagyon, Szilágyi Boris Szilágyi Gergely másként Grunczi nevű Kolosvarott lakós czigánynak leánya, Kolosváron lehet reá akadni, tsak a hid kapun kivűl a hostyán, Fogarasi Zsigmond apámnak által ellenébe kelletik keresni.” Ez a terület más néven a Hídelve. A Cigánysor néven ismert kis telepet, ahol a polgárosultabb cigányok és az elismertebb zenészek laktak, az 1980-as évek elején számolták fel.A Hídkaput az 1870-es években bontották le, de Hídelvén, a Szamos mentén a Barom vásár, Vágóhíd és Állatvásár tér környékén ma is laknak cigányok, nem kompakt közösségben, ám jelentős számban. Ugyanabban az irányban, a vasúti hídon túl még többen.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a kolozsvári cigányok beletartoztak a város társadalmába, az akkori „hóstátiak” sajátos világába, a helyi népességet kiszolgáló alsó rétegekéhez hasonló pozíciókban. A cigányok egy része az apáról fiúra szálló tanult mesterség megtartása, illetve az abból való megélhetés érdekében földrajzilag mobil volt. A cigány népesség már a 18. században is differenciálódott, a társadalmi és vertikális mobilitás azonban mérsékelt volt, a 19. században a polgárosodással vált erőteljesebbé.
Források és irodalom
Asztalos Lajos: Helytörténet – Kolozsvár – Közelről. Nádas, Békás, Cigánypatak, Gorbó. Szabadság 2012. június 13.
Csetri Elek: Kolozsvár népessége a középkortól a jelenkorig. In: Dáné Tibor Kálmán–Egyed Ákos–Sipos Gábor–Wolf Rudolf (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár, 2001.
Kiss András: Források és adatok a kolozsvári cigányok XVI-XIX. századi történetéhez.Korunk, 1990. 7. sz. 888-896.
Kiss András: Szelleműzés a „hóhér házából” levéltári anyaggal. Korunk, 2001. 9. 59-66.
Kiss András: Más források – más értelmezések. Mentor, 2014.
Nagy Pál: Cigányperek Magyarországon (1758-1787). Szekszárd, 2003. Romológiai Kutatóintézet Közleményei 7. (38. sz. közlés).
Zsupos Zoltán: Az erdélyi sátoros taxás és aranymosó fiskális cigányok a 18. században. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1996. Cigány Néprajzi Tanulmányok 4-5.
Jegyzetek
[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. F 46. Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak, Gubernium Transylvanicum (In Politicis). Nro. 1781/2561, 1781/4868. Nagy Pál / erdelyikronika.net

KISEBBSÉGBEN: Magyar tankönyvek nélkül?
Meredek indítás: de – sajnos - a tények engem igazolnak. Miről van szó? A Tanügyminisztérium honlapja (www.edu.ro) „nyilvános konzultációra” hív a PROIECT METODOLOGIA de evaluare a calității proiectelor de manuale școlare pentru învăţământul preuniversitar – 2017–2023 (szabad fordításban: Tervezet a közoktatás számára írt tankönyv kéziratok értékelésére – 2017–2023).
Miért fontos az ilyen és ilyenszerű anyagokkal foglalkozni? Mert akkor még megelőzhetjük a tűzoltást. Mért én, akárcsak Kelemen Hunor elnök úr (a legutóbbi RMDSZ Kongresszus előtt egy Szilágy megyei megbeszélés alkalmával mondotta), ha iskoláinkról van szó, nem szívesen foglalkozom tűzoltással. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ebből a tervezetből, ha a közzé tett formában válik belőle törvényes előírás,Tűz keletkezhet. De: térjünk a tárgyra.
Amikor az ember egy új tervezetet olvas, igyekszik megkeresni annak pozitív és negatív vonzatait. Sajnos, a fent említett Metodológia Tervezet (a továbbiakban Tervezet) egyedüli pozitívumát abban látom, hogy közvitára bocsátották. Mert így még meg lehet annak az esélye, hogy a hibáit kigyomlálhassák. A negatív vonatkozásokat az alábbiakban részletezem.
I. Országos vonatkozások
Általános, az egész romániai közoktatást érintő észrevétellel/észrevételekkel kezdem. A szabályzó egyik elgondolkodtató, új meghatározója a „manualul de bază” (alaptankönyv) fogalom bevezetése (lásd a 3/2/a cikkelyt). Mit jelent ez a „terminusz technikusz”? A Tervezet szerint azt, hogy a szakbizottságok által elfogadott tankönyvek kéziratait (matematika, földrajz, fizika stb.) a minisztérium tankönyvekkel foglalkozó részlege közzéteszi. Ezekből a kéziratokból az iskolák kiválasztják a nekik leginkább tetszetős változatot. Ebből a kéziratból lesz az (szabad fordításban) „alaptankönyv”. Az emígy szentesített kéziratokat átadják a Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak. A tankönyveket ez a kiadó jelenteti majd meg. Minden ilyen „alap tankönyvet” államilag finanszíroznak, és a tanulók ingyen kapják meg azokat. Eléggé bonyolult, új mechanizmus. Az én olvasatomban pedig elsősorban a romániai alternatív tankönyvek kiiktatását jelernti. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak pedig a piacon monopol helyzetet teremt. Mindezt – a Tervezet készítői szerint – az 1/2011-es tanügyi törvény kiegészített és módosított előírásainak megfelelően. Nézzük, ebben az összefüggésben, mit ír a törvény? A 69-es cikkely alpontjai csak arról beszélnek, hogy a tankönyveket a minisztérium által jóváhagyott tantervek alapján dolgozzák ki. És arról, hogy a kötelező oktatásban a tankönyvek ingyenesek. A tankönyvek kiadásával kapcsolatos kitételt én az 1/2011-es törvényben nem találtam. Lehet, hogy a minisztérium jogászai igen, de tekintsünk el ettől a vonatkozástól, mert könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ennek a Tervezetnek nincs is jogi alapja. Arra, hogy a törvény mit ír elő a nemzeti kisebbségi oktatással kapcsolatosan, még visszatérünk. A Tervezet „érdekesen ködösíti” az alternatív tankönyvekről való lemondást. Nézzük, hogyan? A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak ajándékozott állami finanszírozású tankönyvek újra születésével valójában ez a kiadó, akárcsak 1989 előtt, ismét monopol helyzetbe kerül. Igen ám, de a minisztérium, vagyis végső soron a Kormány szabályzója, a Tervezet, ezt (látszólag) „megoldja”. Szerinte a majdani miniszteri rendelettel jóváhagyott tankönyveket, amelyek nem tartoznak az alaptankönyvek sorába, a tanulók alternatív tankönyvekként használhatják. Abban az esetben, és itt tessék jól figyelni, ha megveszik azokat. Hát nem zseniális? Mint törvényi furfang. De, mint a mindennapok gyakorlata? Hányan fognak pénzt (és nem is keveset) szánni arra, amit egyébképp ingyen megkapnak?
Az általános vonatkozások visszásságainak sorolását még sokáig folytathatnám, de nem teszem, mert igen-igen szakmai részletekbe mennék bele. Egy-két vonatkozás mellett azonban nehezen tudok elmenni. A kéziratokat értékelő szakbizottságok összeállítására például annyi szűrőt alkalmaznak, hogy az már túlzás. Miért? Azt csak a Tervezet „szerzői” tudnák megmondani... Tudjuk, hogy a tankönyveket a tantervek követelmény rendszere alapján írják. Arról viszont mégsem ejtenek szól, hogy akik a tanterveket kidolgozó bizottságok tagjai, azok abban az esetben, ha tankönyvpályázatot készítenek (és a Tervezet értelmében erre van lehetőségük), a verseny során előnyösebb helyzetben lesznek, mint azok, akik csak a versenycsomag megvásárlásakor jutnak a tantervekhez. Másik: az új Tervezet szerint (lásd a 14-es cikkelyt), a tankönyvek kéziratait elbíráló bizottság végzésén túl, a kéziratokat még egy szuper bizottság is jóvá fogja hagyni, amely a Román Tudományos Akadémia, a Neveléstudományi Intézet és a Tanügyminisztérium szakembereiből „verbuválódik”. Hogy miként, arról a Tervezet nem közöl részleteket, pedig erre igen kíváncsiak lettünk volna. Mit tud/tudhat egy ilyen „bizottság” megállapítani, ami túlmutat a szakemberek véleményén? Nem sokat. De a „szerzők”„fölfedeztek” egy eddig még nem létező formát, és ha baj találna lenni, azt villámhárítónak kitűnően föl lehet használni.
II. A magyar iskolák vonatkozásai
Ezek után azt szeretném górcső alá venni, hogy miként rendelkezik a Tervezet a kisebbségi, esetünkben a magyar nyelvű oktatásnak szánt tankönyvekről? Ezek a vonatkozások engem/minket, érthetően, még jobban érdekelnek, mint az országos léptékűek.
Vegyük sorra azokat a fontosabb cikkelyeket, amelyek a mi oktatásunk tankönyveinek elbirálását tartalmazzák. Először a 3/2/a cikkelyben esik erről szó. A bíráló bizottságokban „megkülönböztetett helyeket” („locuri distincte”) biztosítanak a kisebbségek számára. Vagyis nem feledkeznek meg a kisebbségi oktatásról sem, ami pozitívum is lehetne... De hogyan? Kisebbségi bíráló Bizottságok helyett Helyekről beszélnek. Mert, ugye, a bíráló bizottsághoz benyújtanak egy kéziratot. Mondjuk a török, a lengyel vagy a magyar matematika tankönyvét. Az, természetesen, törökül, lengyelül vagy magyarul íródott. Kérdezem, mit kezd ezzel a román bizottság? Valószínüleg odaadja az illetékes kisebbségi tagnak. De amellé az egy ember mellé még társak kellenének, mert több szem többet lát. Ezt a megkülönböztetett helyek biztosítása nem oldja meg. Ezért mondom, hogy minden kisebbségi tannyelvű pályázat elbirálására nem külön hely, hanem külön bizottság szükségeltetnék.
A Tervezet összeállítói érezték/érezhették, hogy a kisebbségi evaluáló esetében nincs minden rendben. Ezért a 8/2-es cikkelyben visszatértek a kisebbségi szakértő szerepére és a fentieket azzal egészítették ki, hogy a fönntartott helyekre kijelölt személyeknek jól kell ismerniök az illető oktatás szaknyelvét, annak sajátos terminológiáját. Hogy ez a kiegészítés mit ad hozzá a fentiekhez, azt döntse el a kedves olvasó.
A Tervezet 15. cikkelye a tankönyv kéziratok fordtásának elbírálásával foglalkozik. Minden tankönyv fordításának értékelésére két szakembert szán, akik a fordítás minőségét hivatottak ellenőrizni. (Vagyis az eredeti tankönyv kéziratok esetében egy, a forításokéban két személy.) Döntésük, a Tervezet szerint, végleges lesz.
A Tervezet 16. cikkelye az úgynevezett sajátos kisebbségi tankönyv kéziratok evaluálásával foglalkozik. Ahhoz, hogy ezt a cikkelyt megértsük, igen kemény szellemi erőfeszítés szükséges. Gyürkőzzünk neki. Először nézzük az érvényben lévő törvénykezést. Az 1/2011-es tanügyi törvény kiegészített és módosított változatának a 45/13-as cikkelye előírja, hogy a minisztérium tankönyveket biztosít a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák számára. Ezek lehetnek „eredeti” tankönyvek”, amelyeket az illető kisebbség nyelvén írtak. Ezeket neveztem én sajátos tankönyveknek. Lehetnek fordítások román nyelvből. Végül lehetnek import könyvek, abban az esetben, ha bizonyos címek nem jelentek meg Romániában a kis példányszám miatt. Az 5671/2012-es miniszteri rendelettel jóváhagyott Metodológia 6. és 7. cikkelyei előírják, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok számára az ú.n. sajátos tantárgyak a kisebbség anyanyelve és irodalma, a történelmi hagyományok tantárgya, a zenei nevelés, valamint a román nyelv és irodalom tanítása. A metodológia arról is rendelkezik, hogy a sajátos tantárgyakat sajátos tantervek és tankönyvek mentén szervezik. A nemzeti kisebbségek vallás tanítási tankönyvei szintén anyanyelven készülnek. Az új Tervezet 16. cikkelye mindezekkel szemben azt írja elő, hogy a sajátos tankönyvek: a történelmi hagyományok tanításának, a zenei műveltség tanításának és a sajátos vallás tanításának tankönyvei. Vagyis az anyanyelv tanításának tankönyveire és a sajátos román nyelv és irodalom tanítására nem ír ki pályázási lehetőséget. Magyarán, a Tervezet megszövegezői szerint, egy kétharmados törvény előírásait egy majdani miniszteri rendelettel elfogadott Metodológia megváltoztatja/megváltoztathatja. Ha mindez így marad, le kell mondanunk az anyanyelv tankönyveiről és a sajátos román tankönyvekről? És akkor még nem beszéltünk a 16-os cikkely 2-es alpontjáról, amely azt írja elő, hogy a sajátos, a kisebbségek nyelvén írott tankönyveket le kell fordítani románra. Nem kivonatosan. Szóról szóra. Erre még a kommunista diktatúra idején sem volt példa. Megjegyzem, hogy törvényes előírás erre nem létezik. Csupán egy volt miniszter 2010-ben elhangzott szóbeli utasításához ragaszkodik mindmáig a Tervezet. Ezzel azt veszélyezteti, hogy néhány év elteltével nem lesznek magyar nyelvű könyvei a diákjainknak. Vagy ha a minisztérium ehhez az aberrációhoz tartja magát, elvárható lenne, hogy biztosítson megfelelő törvénykezési, anyagi és metodológiai feltételeket a fordítások időben történő tető alá hozásához. A törvény arra is jó lenne, hogy a határainkon túl is lássák, miként packázik velünk a Hivatal.
Végül egy fölvetést még engedjen meg az olvasó. Legszívesebben lemondanék róla, de nem tehetem. Kérdezem, hogyan bocsáthatta közvitára a Tervezetet ebben a formájában a „szakminisztérium”? A miniszter. Az országos tankönyvkiadással kapcsolatos „botlások” fölött még szemet húnynék, de nem tehetem, mert azok minket is nehéz helyzetbe hoznak. Ami a Tervezet kisebbségi vonatkozásainak a kidolgozását illeti, erre a Kisebbségi Államtitkárság (lenne) hivatott. Azt még el tudom képzelni, hogy egy frissen fölvett hivatalnok jóhiszeműen törvénybe ütköző cikkelyeket „alkot” vagy, hogy nem veszi észre az ilyen cikkelyeket, de a kisebbségi államtitkár? Két változatra tippelek: vagy látta a tervezetet és nem tudott intézkedni, vagy meg sem mutatták neki. Akkor pedig miért van?
Összegezve. A Tervezet előírásainak a közvitára bocsátott formájában több durva szakmai, törvénykezési hiba található. Magától értetődik, hogy ezeket, ha erre lesz politikai akarat, ki kell javítani. Erre való a közvita. Az a miniszteri rendelet, amellyel a majdani Metodológiát elfogadják, nem tartalmazhat szakmai egyenetlenségeket. Nem véthet az érvényben lévő törvénykezés ellen. Reméljük a legjobbakat. Murvai László / maszol.ro

Kálnoky Tibort, az újjáépítőt díjazták
A XXV. Erdővidéki Közművelődési Napokon gróf Kálnoky Tibort Erdővidék Kultúrájáért díjban részesítették a kistérség „kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért”.
A kitüntetett úgy fogalmazott, az elismerés csak részben tekinthető övének, hiszen a sikereket egyedül nem érhette volna el, többtucatnyi dolgos kezű helyi és messziről érkező szakember közös cselekvésére volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt években elértek megvalósuljanak, ezért a díjat kész megosztani velük.
A miklósvári Kálnoky-kastély palotatermét színültig megtöltő közönséget Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte pénteken este, majd az Erdővidék Kultúrájáért díj tizenhárom esztendővel ezelőtti alapítására tért ki.
Mint mondotta, a díj létrehozásával azt a mondást szerették volna cáfolni, amely szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában: meggyőződésük volt, igenis, Erdővidéket szép számban lakják olyanok, akikre felnézhetünk, munkájuk, kiállásuk és erkölcsi nagyságuk miatt pedig példaképként szolgálhatnak.
Ebbe a sorba jól illeszkedik gróf Kálnoky Tibor is – mondotta Demeter –: az évtizedekkel ezelőtt migrációba kényszerített család ifjú tagja nemcsak hazajött szétnézni, de maradt is, családot alapított, felújított, épített, kapcsolatai révén híres embereket hozott közénk – elég csak Károly walesi hercegre gondolni, akinek rendszeres évi látogatásakor a világ szeme Miklósváron és Zalánpatakon van –, akik révén Erdővidék igazi turisztikai célpont lett a külföld számára is, ráadásul egy sikeresen lebonyolított pályázatnak köszönhetően úgy restaurálta ősei fészkét, hogy az ismét igazi ékévé vált a régiónak.
Tüdős S. Kinga művészettörténész Kálnoky Tibort méltatva a szokványosnak nem mondható életpálya jelentősebb állomásait vette számba. Az elüldözött család sarja már gyermekként világpolgárnak mondhatta magát, hiszen lakott és tanult Németországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban, ősei nyelvét felnőttként Budapesten sajátította el, majd egy vállalat képviselőjeként Bukarestben dolgozott, ám mindezek ellenére, amikor a legtöbben éppen kivándorolni indultak, ő hazatért. Miklósváron régi családtagként, Sepsikőröspatakon némi fenntartással fogadták, de személyiségének és közvetlenségének köszönhetően meglehetősen könnyedén vált a hely emberévé és kezdett munkába.
Éveken keresztül tartó kitartásának köszönhetően jöttek létre a külföldi vendégeket különlegességükkel vonzó vendégházak, nyert támogatást a Norvég Alaptól, általa pedig megújult a miklósvári kastély, s nem utolsósorban hátrányos környezetben élő családokból származó gyermekek számára indított programja.
„Végezetül mit kívánhatunk a kemény munkában és nem a szerencsében bízó embernek, gróf Kálnoky Tibornak, a Máltai Lovagrend diplomatájának, immár az Erdővidék Kultúrájáért díj tulajdonosának? Kívánjuk, hogy németes komolyságával, székelyes konokságával folytassa azt, amihez nagyon ért: életet lehelni a romba dőlt épületekbe, járatlan utakat járhatóvá tenni, lámpást gyújtani a csaknem feledésbe merült falvakban, hadd jöjjenek a nyugalmat, az érintetlen természetet kereső, idegen földi emberek. Csodálják meg a falusi csűrből átlényegült szalont, a szaunával dicsekedő régi parasztházat, a zalánpataki erdők-mezők ritka virágait, a málnási tetőn álló vadlest, az epres csokoládéval édesgetett mackókat, s nem utolsósorban azokat az emberi értékeket, amelyekkel csaknem minden portán találkozhatnak, ha erre járnak” – mondotta a díjazottat laudáló Tüdős S. Kinga.
Kálnoky Tibor feleségének, Annának a szerepét emelte ki, mondván: támogatása nélkül semmire sem ment volna, majd azoknak mondott köszönetet, akik bő húsz évvel ezelőtt befogadták, támogatták és elképzelései megvalósításához hozzájárultak, hosszasan sorolva név szerint is megnevezte őket, majd azt kérte, tekintsék úgy, a közművelődési egyesület elismerését közösen érdemelték ki. A jelen levő érintetteket maga mellé szólította, hogy közös kép készítésével tegyék emlékezetessé az eseményt. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

Nem hagyják magukra a nehéz körülmények között élő sorstársaikat a gyergyószentmiklósiak
Gyergyószentmiklóson immár negyedik alkalommal indították útjára az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért tartós élelmiszer-gyűjtő programot a rászoruló, sokgyerekes vagy egyszülős családok, egyedül élő idősek megsegítéséért.
A jótékonysági program indulásakor, a szentmiklósi lelkület szépségéról beszélt Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, kiemelve, hogy egyre több civil szervezet, intézmény karolja fel a programot, segít a lebonyolításban. Hálás vagyok, hogy együtt megmutatjuk: a szentmiklósi ember méltó nevére. Hogy nem csak együtt, hanem egymásért élünk ebben a városban – mondta.
Aki a fényt adja tovább, nem lesz kevesebb
Idén ft. Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója a védnöke a programnak.
Sajgó Balázs atya Ákos dalából, a Fénybe nézz címűből választotta az adakozás mottóját: A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz!
A nyitóünnepségen ünnepi beszédét egy történettel kezdte: „Mélyen aludt egy ember abban a házban, amelyben tűz ütött ki. Megpróbálták kivinni az ablakon, az ajtón, de nem sikerült, a férfi túlságosan súlyos volt. Már kétségbe estek, amikor valaki azt tanácsolta: ébresszük fel! Úgy gondolom, Ákos, az énekes is hasonló ébresztésre gondolhatott, amikor a Fénybe nézz című dalának első sorait papírra vetette.
Minden adventi szent időszak az ébredésre hívja fel a figyelmet, az emberre, aki vár valakire, valamire, de itt a szent időnek egy másik vetülete mutatkozik meg. Mi gyakrabban hangoztatjuk a mi várakozásunkat, mint azt, hogy valaki vár ránk. Valaki a mi ébredésünkre vár.
A lelkipásztor úgy véli, ha elindul az ébredés folyamata bennünk, akkor fokozatosan feltárul a rejtély: minél inkább ajándékozom, annál inkább visszanyerem önmagamat. Amit önmagamból adok, az lesz igazán az enyém.
Idén négy helyen is fogadják az adományokat
Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is, négy szombaton keresztül várják az adakozni vágyókat a Sláger centerben és az idei év újdonságaként lehetőség van hétköznap is adományozni a szociális osztály székhelyén kihelyezett urnába, továbbá a Bucsin negyedi BB Market, valamint a főtéri Kordiál üzletben is fogadják az adományokat. És szintén a korábbi évekhez hasonlóan az adott hét végén a szociális osztály munkatársai összegyűjtik az adományokat és a civil szervezetekkel közösen eljuttatják a rászoruló családokhoz.
Idén összesen 255 családnak szeretnének élelmiszercsomagot átadni karácsony közeledtével, amely 76 egyedül élő, betegséggel küszködő, időskorúból, 38 nehéz anyagi körülmények között élő egyszülős családból, 58 nehéz anyagi körülmények között élő többgyermekes családból és 83 sérült gyermeket/felnőttet gondozó, anyagi nehézségekkel küzdő családból áll össze.
Az első szombaton összegyűlt
Az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program első szombatján az EKE és a Kolping család fogadták örökbe az adományozó dobozt. Az első gyűjtés eredményei: 271 kg liszt, 233 kg cukor, 163 liter olaj, 69,5 kg laska, 46 kg rizs, 30 csomag kukorica liszt, 9,5 kg gríz, 147 db konzerv, 24 kg édesség, 156 db csokoládé, 7 kg szaloncukor, 114 szett fogkefe, 114 db fogkrém, 9 db színes ceruza, 4 db levespor, 1 borsókonzerv, 2 puding, 3 üveg uborka, 1 üveg méz, 1 csomag lencse. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Újraszentelték Imecsfalva templomát
Krisztus Király ünnepén, az egyházi esztendő jelképes végén tegnap délben a beltérileg teljesen megújult és zsúfolásig telt imecsfalvi római katolikus templomban Tamás József püspök és a környékbeli papság ünnepi szentmisét celebrált és újraszentelte a templomot, amelynek patrónusa Kisboldogasszony. Az eseményen a Szent Gellért Lovagrend is képviseltette magát, a szentmisén közreműködött, annak ünnepi hangulatát emelte a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom énekkara Gergely Gábor kántor vezényletével.
A szentmise kezdetén a püspököt, a papságot, a világi méltóságokat és Imecsfalva katolikus híveit Papp Márton helybeli plébános köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a mai nap nagy öröm számukra, hiszen kettős ünnepnap: Krisztus Király vasárnapja, az egyházi és a Szent László-év vége, ugyanakkor a megújult templombelső újraszentelésének ünnepnapja is. A plébános felkérte Tamás József püspököt, szentelje újra és áldja meg a megújult templomot, illetve mutassa be a szentmiseáldozatot. Az egyházfő, miután köszöntötte a híveket, a politikusokat és a meghívottakat, arról beszélt, hogy Imecsfalván már a 15. században volt templom, és a jelenlegi több mint kétszáz évvel ezelőtt, 1805 és 1808 között épült. Azóta sokszor megújult, akárcsak ebben az esztendőben is. A püspök áldást kért mindazokra, akiknek az anyagi támogatásával sikerült felújítani a templomot. Az egyházfő szentbeszédét három írásjelre – a pontra, a kérdő- és a felkiáltójelre – építette, azok jelentését és fontosságát boncolgatva. A szentmise végén Papp Márton plébános köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik anyagilag is hozzájárultak a templombelső felújításához, külön kiemelve a megyei önkormányzat, a szentkatolnai polgármesteri hivatal és Fejér László Ödön szenátor jelentős segítségét. A felújítási munkálatok 101 098 lejbe kerültek – hangzott el. A plébános azt is elmondta, hogy a hívek is nagy anyagi áldozatot hoztak, hiszen az imecsfalvi egyházközség csupán 244 lelket számlál. A megújult szószék, a főoltár és a két mellékoltár Tódor Előd képzőművész áldozatos munkáját dicséri. A püspöki áldást és elbocsátást követően az ünnepi szentmise a pápai és a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hangoljuk be az istenházát (Kórusfesztivál Sepiszentgyörgyön)
Az alig három hónapja felszentelt sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban először tartottak kórusfesztivált a hétvégén. A rendezvényen négy megyeszékhelyi együttes vett részt.
A XVII. Háromszék Kamarakórus-fesztivál előtt Bancea Gábor tiszteletes arra kérte a négy jelen lévő együttest, hogy hangolják be a templomot Isten ajándékával, az énekkel, zárásként pedig arra biztatta a kórusokat, hogy minél többször térjenek vissza, hiszen a templom is olyan, mint egy hangszer, amelyet időnként be kell hangolni. Az Eufónia Kulturális Egyesület által szervezett, évente megismétlődő fesztiválra ezúttal négy sepsiszentgyörgyi együttes jött el. A rövid, de tartalmas koncertek sorát a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus kezdte, műsorát Orbán György és Kodály Zoltán művei mellett az advent előestje és a karácsony ihlette. A Canticorum női kar – karvezető Szántó Dombora Anna – a nemrég elhunyt Birtalan József zeneszerző népdalfeldolgozásaiból hozott egy csokorra valót. A Laudate kamarakórus zenekari kísérettel előadott művei arattak sikert, Orbán György Szent Kinga himnuszát például annak apropóján énekelték el, hogy a szerző a házigazda Pro Musicának ajánlotta a művet – mondta el Lőfi Gellért karmester. A fesztivált a Szilágyi Zsolt Herbert által vezetett, nemrég 45. évfordulóját ünneplő Vox Humana változatos és színvonalas műsora zárta. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Gulagra hurcoltak emléknapja
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be a Szovjetunióba elhurcoltakért az emléknap alkalmából Budapesten a Magyarok Nagyasszonya-templomban.
Erdő Péter kiemelte: a Gulagra elhurcoltak szenvedéseiről „még a személyes beszámolók alapján is alig tudunk képet alkotni, Jézus azonban mindent tud az emberről, és együtt szenvedett azokkal, akik fogságba kerültek, akiket igazságtalanul elítéltek és akiket ártatlanul elhurcoltak”. A bíboros azért imádkozott, hogy Isten fogadja be országába azokat, akik életüket vesztették, és adjon megbékélést a még élő hozzátartozóknak. Magyarországról 1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára a Szovjetunióba. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltorzított valóság
Olyan Romániában a kisebbségek helyzetének mintaszerű rendezése, mint a beígért nagy jólét: állítják, szajkózzák valóságát, ám saját bőrén mindenki az ellenkezőjét tapasztalja. Egy éve nyerte meg a választásokat a földi Kánaán beköszöntét ígérő koalíció, és rögtön munkához is láttak, hogy megvalósítsák sokat ajnározott kormányprogramjukat.
Emelték a nyugdíjakat, az állami alkalmazottak fizetését, ám a jólét valahogy csak nem akarja megvetni lábát tájainkon, hisz egyensúlyteremtési próbálkozásaik, átgondolatlan reformjaik miatt napról napra válik semmivé mindaz, amit oly nagyvonalúan szétosztogattak. Hígul a lej, nőnek a kamatok, emelkednek az árak, mind mélyebben kell zsebünkbe nyúlnunk a napi megélhetésért. Látványosan úszik el az a kicsivel több, amivel „gazdagítottak”, de egyebet sem hallunk, mint hogy dübörög a gazdaság, Románia Európa és a világ éllovasai közé soroltatott. Elégedett a miniszterelnök, a pártvezérek pedig, ha nem a párhuzamos állammal harcolnak, az eredményekről szónokolnak, ám a nép hálátlan és elégedetlen.
Nincs ez másképpen a kisebbségek helyzetével sem. Elmondhatja Klaus Iohannis államelnök minden nemzetközi fórumon, mily példásan rendezték azt, dicsérhetik önmagukat itthon s a nagyvilágban, ha mi, az érintettek egészen mást érzékelünk a hétköznapokban. Lehetnek törvények, ha azokat nem alkalmazzák – lásd: a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyében már a bíróság is kijelentette, nem diszkriminatív a hiányuk –, ha egyetlen tollvonással felszámolhatnak egy magyar iskolát, ha árulónak neveznek, amiért nem vagyunk hajlandóak december elsejét ünnepelni, terroristának kiáltanának ki, ha felhúznánk egy magyar zászlót. Hosszasan sorolhatóak azok a „vádak”, melyekkel csak az elmúlt hetekben szembesültünk, és a tolerancia, a megértés mintapéldája az is, amint nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a megmaradásunkat szavatoló autonómia iránti igényünket. Politikusok és újságírók összehangolt kórusa tesz arról, hogy minden adandó vagy kreált alkalommal ellenünk hangolja a román közvéleményt, napokig folyhat a magyargyalázás, melynek eredményeképpen évről évre nő a bennünket el nem fogadók aránya, és már nemcsak a városunk utcáin felvonuló szélsőségesek, de a sportesemények szurkolói is kitakarítanának az országból. Ez lenne a magyarság helyzetének oly példaértékű rendezése?
Egy torz ország torz valósága, hogy miközben nap mint nap azt halljuk, egyre jobb nekünk, a holnap miatti aggodalmak fokozódnak bennünk magyarként, polgárként egyaránt. Félünk a gazdaság összeomlásától, az újabb válságtól, és tartanunk kell attól is, mily meglepetések várnak még ránk a majd százéves Románia ünnepén. Politikai kalandorok, nacionalista hangadók játszanak jelenünkkel, jövőnkkel, de bármily meggyőzőek igyekeznek lenni, a nyers valóság előbb-utóbb felfeslik. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Nőszervezete
Az RMDSZ Nőszervezete szombaton, Marosvásárhelyen tartotta tisztújító küldöttgyűlését. További két évre újra Biró Rozália elnöknek szavaztak bizalmat, Hegedüs Csilla lett a szervezet ügyvezető elnöke.
Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd azt hangsúlyozta, a nap legfontosabb üzenete számukra az, hogy a szervezet tagjaival ismét együtt lehetnek, és együtt tervezhetnek tovább.
„Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy november 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Nem hiába választottuk ezt a napot rendezvényünk időpontjának, a továbbiakban is részt kívánunk venni az agresszió elleni harcban” – nyomatékosította.
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke videoüzenetben üdvözölte a küldöttgyűlés tagjait. Köszönetét fejezte ki az RMDSZ Nőszervezetének, hogy az egyik legaktívabb szervezetként van jelen Európában. ,,Arra biztatlak, hogy folytassátok a nők elleni erőszakért a kampányt! Az Európai Néppártnak és az RMDSZ-nek szilárd talajon kell állnia, hogy megbirkózhasson a jövőbeli kihívásokkal. Sok sikert kívánok ehhez!”– hangzott el.
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke üdvözölte a Nőszervezet küldöttgyűlésének tagjait. „A 2017-es év az RMDSZ Maros megyei szervezete számára a megújulásról szólt, a tisztújításokról és az új célok, tervek megfogalmazásáról. Ez igaz a Maros megyei Nőszervezetre is, ahol szintén megújulás van folyamatban. Bízom benne, hogy amint az új csapatok összeállnak, jól együtt tudunk dolgozni. Bizalommal tekintek a Nőszervezetre és a közös munkára is, hiszen eddigi tevékenységem során mindig jól együtt tudtam működni a hölgyekkel. Tegnap a Maros megyei Területi Küldöttek Tanácsának tisztújítóján is három hölgyet választottunk a TKT élére, azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete értékeli a nők munkáját” – mondta a megyei szervezet elnöke.
A köszöntőbeszédek sorában Dorina Grunfeld a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és Maria Precup a Szociáldemokrata Párt (PSD) nőszervezetének képviseletében szólalt fel.
Biró Rozália elnöki beszámolójában a Nőszervezet közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet, majd rövid történeti áttekintést követően úgy fogalmazott, a szervezet negyedik éve a felnőtté válás éve, amikor olyan nagy horderejű témával tudtak foglalkozni, mint a nők elleni erőszak. „Olyan kampányt tudtunk együtt kialakítani, amely mozgalommá nőtte ki magát. Annak a gyermeknek vagy családtagnak, aki erőszakot szenvedett el, segítségre van szüksége. Ki más lehetne ilyen helyzetben megértőbb, mint mi, nők?” – fogalmazott az RMDSZ Nőszervezetének elnöke.
,,Elértük, hogy partnerként tekintsenek ránk. Letettünk dolgokat az asztalra, sikerült megvalósítanunk azt, amit kitűztünk alakulásunkkor. A szavunknak súlya van. Bízom benne, hogy a szervezet életében ez a váltás pozitív lesz. Maradjatok bátrak, lépjetek ki a komfortzónából, mert csak ez visz előre, és ez ad értéket” – tanácsolta a négy évet értékelő videoüzenetében Csóti Emese leköszönő ügyvezető elnök.
Együttműködnek a történelmi magyar egyházak nőszövetségeivel
A küldöttgyűlést megelőzően az RMDSZ Nőszervezetének vezetősége együttműködési megállapodást írt alá a romániai történelmi magyar egyházak nőszövetségeinek képviselőivel, amelyben a felek rögzítik, hogy az elkövetkező időben minél több helyi szintű, önkormányzati, egyházi, civil együttműködés létrejöttét szorgalmazzák. Mindezt a romániai magyar közösség megmaradását, szellemi, lelki és kulturális gyarapodását, gazdasági önállóságát szolgáló tevékenységek, a magyar családok megerősödését, a család szerepének és társadalmi elismertségének növelését, a nők elleni és a családon belüli erőszak felszámolását szolgáló programok, valamint a fiatalok gyermekvállalási szándékát és felelősségét erősítő kezdeményezések által kívánják elérni.
A küldöttgyűlés után a résztvevők a Színház téren gyertyagyújtással emlékeztek meg az erőszakot elszenvedett áldozatokról. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

„Iskolán kívül”
Országos viszonylatban 391.000 gyermek egyáltalán nem jár iskolába. Akik járnak, azok közül tízből nyolc fejezi be az előírások szerinti kötelező tizedik osztályt, és akik továbbra is a rendszerben maradnak, tízből hét zárja le középiskolai vagy szakiskolai tanulmányait – ezeket az adatokat tették közzé az elmúlt héten egy átfogó követéses vizsgálat eredményeként, amelyet az oktatási minisztérium és az UNICEF szakértői közösen végeztek.
Az eredmény lesújtó, hiszen egy romániai nagyváros egész lakosságát teszi ki a közel négyszázezres szám. Az iskolából kimaradók egyáltalán nem vagy csak nagyon kis mértékben tanulnak meg írni-olvasni, és minimális lesz az esélyük, hogy munkahelyet találjanak. Történik mindez egy európai uniós országban, ahol kötelezőnek mondják azokat az előírások, hogy képességeitől, a család anyagi helyzetéttől, az etnikai hovatartozástól és a nemtől függetlenül minden gyermeknek joga van a „minőségi oktatáshoz”. A nemzetközi szakemberek és az oktatási tárca szakértői a felmérésből azt a következtetést vonták le, hogy a jelenség elsődleges oka a kedvezőtlen családi, gazdasági és szociális helyzet. Bár nem mondják ki, korábbi tanulmányokból világosan kiderül, de amúgy köztudott, hogy jobbára roma gyermekekről van szó, különösen az olyan felnőttek között élőkről, akik a mai napig vándorló életmódot folytatnak vagy mélyszegénységben élnek. Az sem titok, hogy abban az esetben, ha a gyermeknevelési segélyt és a magyar állami támogatást nem kötnék az iskolába járáshoz, még magasabb lenne az oktatási rendszerből kiesők aránya. Ha figyelembe vesszük a romatelepeken élő családok anyagi lehetőségeit, kétségtelen, hogy problémát jelent megfelelő módon iskolába küldeni a gyermeket, és sem a szülői elvárás, sem a lakáskörülmények nem teszik lehetővé az otthoni felkészülést. Ennek ellenére, akik hat-hetedik osztályig szerepelnek a statisztikákban, azok tartanak fenn romániai és megyei viszonylatban sok tanintézményt. Kiürülő falvainkból ugyanis külföldre mentek dolgozni a fiatalok, akiknek ma iskolás gyermekei lehetnének, és a kivándorlás ma sem ért véget.
Ahol a roma diákok hatvan, hetven, nyolcvan százalékát teszik ki egy-egy osztálynak, a pozitív példák mellett – hiszen tagadhatatlan, hogy vannak jó képességű, szorgalmas gyermekek közöttük – a többség olyan higiénés, magatartásbeli és egyéb problémákat vet fel, hogy előbb-utóbb a nem roma gyermekeket elviszik a szülők. A városok közeli településekről a városokba, vidéken a szomszédos falvakba, bentlakással rendelkező iskolákba, sőt már az óvodáskorúakat is. A jelenség, ha a nagyobb osztályokból a roma gyermekek is kimaradnak, lemorzsolódnak, hajdan neves vidéki iskoláink bezárásához vezethet.
A nagyon összetett probléma ellenére, amelyben a túlterhelt iskolai programok, az idült tankönyvhiány, az optimális oktatási feltételek hiánya miatt a szaktárcát is felelősség terheli, a tanügyminiszter elsősorban a helyhatóságokra hárítja a megoldást. Marosszentgyörgyön példamutató összefogással ezzel próbálkoznak, várjuk, milyen sikerrel. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)