Információs háború Erdélyért (Beszélgetés Zahorán Csaba történésszel Trianonról és az évfordulós készülődésekről)
Törvényszerű-e az Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulásokat övező román bizalmatlanság? Zahorán Csaba történésszel, a Trianon 100 munkacsoport munkatársával közép-európai mítoszokról is beszélgettünk.
– A közelmúlt egyik visszhangos román–magyar csörtéjéhez vezetett Ioan-Aurel Pop történészprofesszor kijelentése, miszerint a Trianon 100 kutatócsoport a magyar információs hadviselés eszköze. Esélyünk sincs kilépni a magyarok mint örökös irredenták mítoszból?
– Igazából egyfajta félreértés volt ez, amit Ioan-Aurel Pop felénk utólag tisztázott is. Úgy tűnik, nem tudta, hogy a Trianon 100 egy akadémiai kutatócsoport, nem pedig egy kormányzati testület, mint a Romániában létrehozott Centenáriumi Főosztály. A problémát inkább az okozta, hogy Pop szavai különleges kontextusban, egy nemzetbiztonsági-geopolitikai témájú konferencián hangzottak el. A média is sajátosan értelmezte őket, majd Pop eredeti előadásától elszakadva az egész önálló életre kelt. A kutatócsoport működéséről nem is beszélve. A Trianon 100 ugyanis nem egy revizionista propagandát vagy tevékenységet folytató szervezet, nem tervezi aláásni a romániai centenáriumi programokat. Történészekből, irodalomtörténészekből, szociológusokból álló munkacsoport, amely az MTA Történettudományi Intézete keretében működik, a trianoni kérdéskört kutatja. Erről amúgy bárki meggyőződhet, ha ellátogat a www.trianon100.hu honlapra, vagy Facebook-oldalunkra, ám ezt a román nyelvű média többsége szemlátomást elmulasztotta, pedig angol nyelvű tartalmat is kínálunk. Mi tagadás, meglepett bennünket ez a felhajtás, és csak némi fáziskéséssel tudtuk cáfolni a téves állításokat.
– Ezzel együtt beszélhetünk a két fél között viselt információs háborúról?
– Bizonyos értelemben megállja a helyét Pop állítása, miszerint a magyarok és a románok között egyfajta információs háború folyik Erdélyért. Ez azonban nem Trianon után kezdődött, hanem valamikor a 19. században, gyökerei pedig jóval korábbra, a 18. század második felére nyúlnak vissza. És nem „a magyar irredenták” robbantották ki. A nacionalizmus kibontakozásával, a modern nemzetek kialakulásával több területen is egyfajta rivalizálás kezdődött Erdélyért a magyar és román politikai és értelmiségi elitek között. Politikai síkon a román görög katolikus papok, az Erdélyi Iskola tudósai törekedtek az erdélyi románság politikai emancipációjára, vagyis hogy a román eliteket is vegyék be a három erdélyi rendi nemzet, a magyar nemesség, a szászok és a székelyek mellé. Történelmi síkon a románság római eredetével – vagyis őshonosságával – igyekeztek alátámasztani kérésük jogosságát, társadalmi síkon pedig azzal, hogy a románok alkotják a tartomány lakosságának nagyobb részét. A demográfiai érvek megalapozottságához nem férhet kétség, a 18. századtól már kimutatható Erdélyben a román többség. A római–román kontinuitás viszont bizonytalan elméletre épült, amelyet később sokan megkérdőjeleztek és cáfoltak – nem csak magyarok... –, a román értelmiségi és politikai elit mégis fokozatosan erre fűzte fel erdélyi igényeit, ez vált a modern román nemzeti identitás egyik pillérévé. A történelem így elválaszthatatlanul össze¬fonódott a politikával, annak egyik hadszínterévé vált. Hirtelen tétje lett a kérdésnek: ki volt itt előbb?
– Miből fakad e vita?
– A kiegyezés utáni dualista Magyarországon a román vezetők az erdélyi autonómia visszaállítását szerették volna elérni, ahol érvényesülhetett volna számbeli túlsúlyuk. Erről tanúskodik az 1892-es román Memorandum is. A magyar elitek azonban mereven elzárkóztak az autonómiától, hiszen épp az egységes, modern magyar nemzetállamot építették, ezért a vita egyre több területre terjedt ki. A politika mellett a hazai sajtóban, a történetírásban és a különféle szakmai fórumokon, de a nemzetközi nyilvánosság előtt is folyt, bekapcsolódtak külföldi értelmiségiek is. Az első világháború, majd a béketárgyalások alatt a vita propagandajellege értelemszerűen még intenzívebbé vált, igazi információs háború lett belőle. A külföldön ténykedő románok, később a magyarok is igyekeztek megnyerni a nemzetközi közvéleményt saját nemzeti ügyük támogatásának. Bár nem ez volt a döntő, hanem a különféle hatalmi érdekek és alkuk, de ez sem volt elhanyagolható tényező a háborút lezáró rendezésben. Trianon után pedig tulajdonképpen csak új fejezet kezdődött, immár a szerepek felcserélődésével. Innentől kezdve a magyarok törekedtek az új status quo felülvizsgálására, revíziójára, amelyet az egységes, modern román nemzetállamot, Nagy-Romániát építő románok minden szinten elutasítottak. És így ment ez a két világháború közötti korszakban, majd 1940–1944 között is, egészen a második világháborút követő párizsi békeszerződésig, amely a magyar revizionizmusnak is véget vetett. Azóta nem Erdély hovatartozása vagy a határok, hanem az erdélyi magyarok jogai, no meg a történelmi kérdések képezik a viták tárgyát.
– Lucian Boia mítoszrombolását szinte hazaárulásként kezeli a romániai történésztársadalom. De hogyan kezeli Boia munkásságát a magyar történészszakma?
– Magyar nyelvterületen népszerű, egymás után jelennek meg a könyvei, valószínűleg ő a legtöbbet magyarra fordított és legismertebb román történész, emellett azonban Magyarországon elsősorban azért tartják nagyra, mert a Történelem és mítosz a román köztudatban című munkájával demonstrálta: a román történetírás sem olyan reménytelenül egysíkú, mint amilyennek a Ceaușescu-rendszer végén, de még a kilencvenes években is tűnt.
Azzal ugyanis nem igazán lehetett mit kezdeni, nacionalista merevsége és dogmái nem képezhették vita tárgyát. Legalább kiderült, hogy van reális esély a magyar–román párbeszédre a történelemről, mi több, együttműködésre is. Boia erjesztő hatást gyakorolt a román közgondolkodásra is, hozzájárult ahhoz, hogy nyitottabbá, önreflexívebbé váljon, meghaladja korábbi zártságát. Alkalmasabbá tette a román nyilvánosságot a másféle – jelen esetben a magyar – szempontok ismételt bemutatására is. Hosszabb távon akár olyan ügyekben is, mint az autonómia kérdése. De rávilágított azokra az egyetemesen érvényes mechanizmusokra is, amelyek ugyanúgy működnek a magyar vagy más nemzetek történeti tudatában, mint a románban.
– Milyen közös elemek akadnak a közép-európai országok mítoszgyűjteményében?
– A nemzeti mítoszok Boia által is megfogalmazott törvényszerűségei máshol is működnek. Nemrég egy csehországi konferencián megdöbbentően hasonló jelenségekkel találkoztam lengyel–ukrán/litván/fehérorosz vonatkozásban, mint amilyenek a magyar–szomszéd viszonylatban léteznek. Azaz a múlt tendenciózus átértelmezése, gyakran egyenesen kisajátítása, a „másik” kifelejtése vagy átfestése. A nemzeti eredetmítoszok, a dicső múlt és az aranykor, a nemzeti egység vagy a nemzeti tragédiák és szenvedések, a kiválasztottság, a nemzeti hősök, megváltók és árulók mítoszai ugyanúgy jelen vannak a cseh, szlovák, lengyel, ukrán vagy bolgár történeti tudatban. Sokszor keresztezik egymást, ami oda vezet, hogy az egyik nemzet számára hős figura a másik szemében ellenség – magyar–szomszéd vonatkozásban például Kossuth Lajos és az aradi vértanúk, szemben Avram Iancuval, Ľudovít Štúrral vagy Jellasics bánnal.
– Mint ahogy Nagy-Magyarország és Nagy-Románia fogalma is kizárja a másik létét...
– A nemzeti egység, az ideális nemzeti területek nagymértékben fedik egymást, ha egymásra fektetjük az elképzelt „nagy országokat”: a „san stefanói” Bulgáriát és Nagy-Szerbiát vagy a Megali Idea Görögországát, valamint Nagy-Romániát vagy Szlovákiát és a történelmi Magyarországot, továbbá Lengyelországot és Litvániát vagy Ukrajnát. Mivel ezek a területi aspirációk csak egymás rovására érvényesülhettek, az egyik nemzet törekvéseinek maradéktalan megvalósításához vezető események a másik számára gyakran tragikusak. A térség története tele van hasonló kisebb-nagyobb „trianonokkal” és traumatikus következményeikkel. A bolgár nacionalisták számára nehezen megemészthető, hogy Makedónia és a szláv macedónok nem váltak Bulgária és a bolgár nemzet részeivé, hanem idővel létrejött a macedón nemzet, majd az önálló macedón állam. Csakúgy, mint a románoknak a moldáv/moldovai identitás kialakulása, és hogy Besszarábia a Szovjetunió felbomlása után nem igyekszik visszatérni Romániához. A szerb nacionalisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szerb magterületnek tekintett Koszovó is elveszett. Vannak olyan traumák is, amelyek ugyan többé-kevésbé begyógyultak, de nyomaik valamilyen mértékben ma is érezhetők és politikailag is hasznosíthatóak. Ilyen a szlovákok számára az első bécsi döntés, vagyis Dél-Szlovákia magyar többségű területeinek 1938-as elvesztése, a románoknak pedig a második bécsi döntés, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása 1940-ben. Ez a két esemény nagyban elbizonytalanította a két nemzet elitjeit a trianoni rendezés tartósságáról, ami hozzájárult a máig érezhető bizalmatlanság állandósulásához.
– Tovább működik tehát az a román bizalmatlanság, amely minden Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulást övez?
– Legyen az a falurombolás elleni tiltakozás, Erdély háromkötetes története, a székelyföldi autonómia ügye vagy akár egy magyar film Trianonról, egészen túlzó, hisztérikus reakciókat képes kiváltani román részről, ami – magyar szemmel nézve – esetenként aránytalannak, szinte komikusnak is tűnik. Ha viszont megnézzük a dualizmus alatti magyar nyilvánosságot, meglepően hasonló reakciókkal találkozhatunk. Akkor a magyar értelmiségiek háborogtak az erdélyi román igények miatt, és mindenhol román irredentizmust láttak.
ZAHORÁN CSABA
1977-ben született Tatán, gyermekkora jó részét Prágában töltötte. A budapesti Eötvös Loránd Egyetemen végzett történelem szakon, majd fordítóként és tolmácsként dolgozott. A Terra Recognita Alapítvány nevű civil szervezet egyik alapítója, jelenleg elnöke. 2007–2010 között doktori tanulmányokat folytatott az ELTE 19–20. századi kelet-európai történelem PhD-programja keretében, majd egy évig az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott. 2012–2015 között a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa volt, 2016-ban védte meg doktori disszertációját a székelyföldi magyar és román nemzetépítés témájában. 2016 ősze óta a Trianon 100 kutatócsoport tagjaként az MTA BTK TTI munkatársa. Kutatási területei: magyar–román kapcsolatok a 20. században, a közép- és kelet-európai nacionalizmusok története, Trianon az emlékezetpolitikában és a történetírásban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Duray Miklós: Augusztus huszadika, de miért
Minden magyar számára, felekezettől függetlenül, augusztus 20. Szent Istvánnak, azaz Árpád-házi I. Istvánnak, a nagyfejedelemségi korszakot követő első királyunknak a napját jelenti. Annak ellenére, hogy az ezen a napon történt esemény István király politikai utóéletéhez tartozik.
E napon, 1083-ban avatták őt a római keresztény egyház szentjévé Székesfehérvárott. Ez akkor olyan megerősített elismerés volt, amit sem eszmeileg, sem hatalmilag nem lehetett kétségbe vonni – ami László király érdeme is volt, akit később hasonló okokból ugyancsak a szentek sorába iktattak. Sajátos utóélete István szentté avatásának, hogy ugyan a keresztény egyház kettészakadása előtti érdemeit értékelték ezzel, noha már az egyházszakadás után, de 2000-ben mégis a szentjei közé fogadta az ortodox egyház is.
István királyunknak a keresztény egyház megerősítésében szerzett érdemeit értékelő, létén túli megméretéséhez képest sokkal több, képességet próbára tevő és embert kísértő helyzetben kellett talpon maradnia. A nomád állam hagyományait követő országban kellett megteremteni egy teljesen más típusú államszervezet alapjait. De gondoljuk végig örökösének, fiának, Imre hercegnek elvesztését. Ma sem hiszi senki, hogy vaddisznó ölte volna meg. Ő is tudta, hogy nem egy ilyen ügyefogyott esemény áldozata lett a fia, hiszen nem volt pipogya, egyébként a mintegy harminc-negyven kiló súlyú vértet nem tudta volna magán viselni lovaglás közben. A politika akkor is olyan aljas eszközökkel dolgozott, mint ma – Magyarország nagy falat volt, hiszen egyike volt az akkori Európa oly kevés, független államának. Istvánnak halála közeledtével volt oka a kétségbeesésre.
Első, Árpád-házi (Vajk) István, Géza nagyfejedelem fia, aki feltehetően mai naptárunk szerint a Krisztus utáni 1000. esztendő szilveszterén vagy január elsején lett Magyarország királya és 1038. augusztus 15-ének éjszakáján, valamikor az éj fordulóján, lehet, hogy már 16-án adta át lelkét hite szerinti Teremtőjének. Ekkor ajánlotta fel mind a királyságot, mind az országot az Égieknek. Ma már értelmezhető számunkra, hogy az egyik küldetés az eszmét, a másik az örökséget, a területet és az ott élő népet/népeket, a harmadik pedig a hitet jelentette. De felfogható-e számunkra haláltusájában az a szörnyű szorongás, hogy nincs kire hagyni az országot? Az államot talán csak tovább szervezi valaki, de az országot? Azt az országot, ami a késői avarok óta tudatosan készült a megvalósulásra, ami a 907. évi pozsonyi csatában vált történelmi ténnyé, amelyet édesapja, Géza Nagyfejedelem 973-ban a Nyugat részévé nyilvánított, és aminek ő lett az akkori modernitás értelmében az első királya és területének elismert államszervezője, első törvényeinek megalkotója.
Leginkább Intelmei maradtak meg a köztudatban, hiszen valamikor tanították az iskolákban. Legfontosabbak az egyházzal kapcsolatos megállapításai, mert az egyház szervezete és tanult papsága pótolhatta az államszervezet kézenfekvő hiányosságait. Az Intelmeinek 6. fejezete azonban kiutat mutat a hiányosságok pótlására. Hogyan és honnan lehet szerezni tudást, tapasztalatokat, és miként lehet pótolni a hiányzó erőt azoknak a becsatornázásával, akik rendelkeznek ezzel a tapasztalattal és erőforrással. A vendégek és a jövevények hasznot hajtanak, „mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Ritkán vesszük észre, hogyan tesz különbséget a vendégek (jövevények) és külföldiek között. Az előbbiek azok, akiket fogadunk és befogadunk, a másik pedig az idegen, a betolakodó, a hívatlan. A magyar gondolkodásban a mai napig létező ez a határozott különbségtétel. Az összegező utalását az egynyelvű és egyszokású országra azonban gyakran félremagyarázzák. Főleg a Trianon utáni évtizedekben lehetne erre leginkább közhelyes példákat sorolni, amelyek azt sugallják, hogy az 1867 után államilag újraszerveződő, soknyelvű, soknemzetiségű történelmi Magyarország volt az erős, pedig tudjuk, hogy akkor éppen a négyszáz éves kiszolgáltatottsága miatt ez volt a legsebezhetőbb pontja.
Szent István életművét, az állammá szervezett országot a magyarokon és a kort értő elfogulatlan történészeken kívül ma már kevesen értékelik. Emiatt kell emlékeztetni egy különleges – igaz, sikertelen – kezdeményezésre, amire 2007-ben került sor Szlovákia parlamentjében a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Először egy, majd nem sokkal később további két képviselő támogatásával előterjesztettek egy törvényjavaslatot az állami ünnepekről, munkaszüneti napokról és emléknapokról. A javaslat elsősorban az emléknapokra vonatkozott, amely ilyen, törvényileg elismert nappá kívánta nyilváníttatni augusztus 16-át, Szent István halálának a napját, ezzel az indoklással: „I. Szent István, aki Magyarország (Uhorsko) első királya, hasonlóan szorosan kötődik Szlovákiához. Feltételezhető, hogy apjának, Gézának idején a pozsonyi vagy a nyitrai várban volt a székhelye. István, aki a legjelentősebb magyar (uhorsky) királynak tekinthető, vette fel a kereszténységet, megteremtette a magyar (uhorsky) egyházi és állami szervezeti rendszert, rögzítette mind a mai napig Közép-Európa kapcsolódását Nyugathoz és Rómához, s soknyelvű türelmes állami kötelékké építette Magyarországot (Uhorsko)”.
Ne vitassuk a javaslat történelem-szemléleti vagy szakmai hiányosságait, hanem értékeljük a szándékot: szemben a szlovák állampolitikai felfogással és az akadémiai történelemszemlélettel, Árpád-házi Szent Istvánt a szlovák és a szlovákiai közgondolkodás elfogadott részévé kívánta tenni. Ez kb. annyit jelent, mintha közkegyelemmel oldaná fel a megalapozatlan halálos ítéletet. Ezt a szlovák római katolikusok augusztus 20-án sok templomukban gyakorolják. Nyilvánvaló, ha nem tudjuk István születésének napját, halálához inkább a kétségbeesés, mintsem a dicsőség fűzhető, koronázásának pontos időpontja is vitatható, akkor egyetlen nagy lehetőségünk és alkalmunk az ünneplésére a szentté avatás napja. Ez ugyanis, főleg az oka miatt és az ehhez kapcsolódó kimondatlan okok miatt, felülír minden fanyalgást és elutasítást. Bécsi Napló; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Védett terület az EMŰK-ben
Megnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a nyolcvanas-kilencvenes évek erdélyi művészeti életének egyik legmeghatározóbb egyéniségeként méltatta Szabó Zoltán Judókát, aki festőként, tárgyalkotóként, performerként egyaránt jelentőset alkotott.
Legjelentősebb sorozataként az 1984-es, Visszatérő motívum című nagyszabású environment-terve emelhető ki, a land art jellegű szabadtéri installáció a Kárpátok karéját könyvekből megépített, erdőszerű menedékként ábrázolta. Védett területe a későbbiekben számos művének kulcsmotívuma. Ennek a sorozatnak két darabja a ’89-es forradalom előestéjén Szentendrén a MAMŰ csoportos tárlatán szerepelt. Legfontosabb installációinak többsége a kilencvenes években született, számos performance-át a Szent Anna-tónál, az AnnART-on láthattuk. A két éve elhunyt Judóka táblaképein, tárgyaiban kultúrtörténeti jelképek között kutakodott, a kisebbségi lét feszültségeit az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető jelenségekkel asszociálva. A Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap este nyílt tárlatmegnyitót Péter Alpár performance-a egészítette ki.
Albert Levente / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bocz Borbála rajzai Marosvásárhelyen
Egy mindössze tízegynéhány esztendőt átölelő életmű reprezentatív alkotásait mutatja be a marosvásárhelyi Bernády Házban jövő csütörtökön, augusztus 24-én 18 órakor nyíló kiállítás. A kulturális központ nyári szünet utáni első tárlatán egy nagy ígéret, az éle-tének 33. évében elhunyt sepsiszentgyörgyi Bocz Borbála grafikáival találkozhat a vásárhelyi közönség. A művésznő, aki hosszas, súlyos betegsége ellenére nagy odaadással és példás művészi igényességgel igyekezett kiteljesíteni tehetségét, pár nappal első és egyben utolsó egyéni kiállítása előtt, 1988-ban fejezte be földi pályafutását. Brassói tárlatának anyagát rövid ideig szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, majd a következő évben Kolozsváron és Marosvásárhelyen is láthatták az érdeklődők. Aztán már csak kevesen találkozhattak rendkívüli tudásra és érzékenységre valló rajzaival. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) rendezett nagy sikerű emlékkiállítást Bocz Borbála hagyatékából. Az értékes grafikai gyűjtemény válogatott lapjaival ismerkedhetnek meg a vásárhelyi érdeklődők a Bernády Házban. A megnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író ajánlja a nézők figyelmébe a tragikus sorsú alkotó munkásságát és lélekteli fekete-fehér műveit. Népújság (Marosvásárhely)

Méltató szavak Kónya Lászlóról a Múlt és jövő című verseskönyv kapcsán
Ma kevesen ismerik Kónya Lászlót, az erdélyi papköltőt. Most megjelentetett posztumusz kötete1 alkalom arra, hogy beszéljünk róla, mint olyan irodalmi munkásról, aki a verset a papi szolgálat egyik eszközének tekintette.
Kónya László abból a híres nagyenyedi református kollégiumból került a Kolozsvári Református Teológiára, amelynek szellemiségét nemcsak a kollégium nagynevű tanárai alakították ki, hanem a magyar kultúra olyan „felszentelt” személyiségei is, mint Apáczai Csere János filozófus, pedagógus, Áprily Lajos költő, Bod Péter teológus, egyháztörténész, Barabás Miklós arcképfestő, gróf Bethlen Miklós, a Diploma Leopoldinum szerzője, báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, Köteles Sámuel bölcsész, Kőrösi Csoma Sándor orientalista, az első tibeti-angol szótár szerzője, Makkai Sándor költő, református püspök, Mikó Imre történész, Pápai Páriz Ferenc tudós orvos, Szenczi Molnár Albert, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője, Sáska László tudós, Afrika-kutató, Sütő András író és még sokan mások.
A nagyenyedi indíttatás, a református szellemiség végigkísérte Kónya László egész életét, amelynek iránymutató vektorai a hitben való bizakodás, a reményteli küzdelem és a szeretetben való példamutatás voltak. Ezt vitte magával Nagyenyedről, és ezt ápolta, tanította, hirdette, terjesztette. Életbölcsességét így foglalta össze a kötet címadó versében: „Mert leszek én mindörökké,/ Kiről mondják: élt és meghalt,/ Akkor is, ha emlék se lesz/ Rólam többé./ Mert ki hittel élt e földön,/ Élni fog az mindörökké” (Múlt és jövő).
Kónya László lírai munkássága a Makkai–Reményik tengely mentén helyezhető el. Hozzájuk hasonlóan ő is a keresztyénséget szolgálta, a hitet erősítette, a jóság győzelmét hirdette, a tiszta lelkületű életet minden földi jó fölé emelte. „Ami test, az múlandó,/ Ne felejts el, ember,/ De ami örök való,/ A lélek nem vész el./ Vigasztaljon az Ige, Isten örök beszéde:/ A lélek nem vész el” – írja az Ami test, az múlandó című versében. Reményik és Kónya között kettős kötődés alakult ki az évek során: az egyik az egyházi hierarchiában elfoglalt hely, a másik az irodalmi pártfogás. Reményik Sándor, a Pásztortűz főszerkesztője írta az előszót Kónya László első verseskötetéhez, az 1937-ben megjelent Hang és visszhang című kötethez. Reményik egy reményteljes költői hangot ajánl az olvasók figyelmébe, aki „’hajnali szózattal’ hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását” – olvassuk a Múlt és jövő c. kötet életrajzi adalékában.
A Múlt és jövő című kötetben a család által összegyűjtött versek három nagy témakört érintenek. Az egyik az egyházi ünnepekkel foglalkozik, a költőt itt az egyházi ünnepek tartalmának felidézése és köszöntése foglalkoztatja. Erről árulkodnak az ilyen verscímek: Advent, Karácsony, Újév, Konfirmáció, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Új kenyér, Reformáció. Erre egy példa az új kenyér ünnepére írt vers: „Oh, áldott kenyér és ital/ Az Úrnak asztalán,/ Add a napsugárnak/ Lelket is tápláló erejét/ És boldog örök életre/ Vidámító melegét.// Mert napsugár a szeretet,/ Mely lelkünk kenyeréül/ És italául testet érlel,/ A Názáreti Jézust./ Krisztussá lett a keresztfán,/ Örök életünk Ura” (Isten szeretetéről). A másik témakörbe az egyházi élet, a papi szolgálat, a hit és hitvallás sorolható. Intelmek, imák, hódolatok. Az alábbi strófa jól szemlélteti ezt: „Választott nép, mit teszel most, ami méltó?/ Ne feledd, hogy nem Dávid a szabadító!/ Ő is csak úgy, Megtartót vár, mint a szent nép,/ Hirdessük hát: Az Istené a dicsőség!/ Magasztalja urát föld s ég:/ Nincs megtartó, szabadító a földön,/ – Óriás bűnünk legyőzője fentről jön! –” (Dávid és Góliát). A harmadik csoportba a családi versek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az Én és az én házam gyűjtőcím alatt tesz közzé. Ezeknek a verseknek a szereplői az édesanya, a feleség, a gyermekek, a család. „Ha egy kicsit szép s jó/ Lett az én életem,/ Isten után az én/ Jó édesanyámnak,/ Neki köszönhetem” (Édesanyámnak).
Kónya László meg akarja érteni a világot, amelyben él, dolgozik, szeret, gyermekeket nemz, nevel, utat és példát mutat, és tovább akarja adni Nagyenyed szellemiségét. Kónya László pap lett, de lehetett volna „hivatásos” költő is, hisz 1939-ben szerepelt a nagyváradi Istenes énekek c. versantológiában is, amelyet a kor kiváló íróasszonya, Berde Mária szerkesztett. A Kolozsváron 1921–1944 között megjelenő Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratban való szereplés is belépő lehetett volna az irodalomba. (Szerkesztői között találjuk többek mellett Reményik Sándort, Nyirő Józsefet, Tavaszy Sándort, Dsida Jenőt vagy Áprily Lajost. Mind nagy nevek a két háború közötti erdélyi irodalomban.) A Pásztortűz folyóiratot a kritikai és vallásos nemzetszemlélet jellemzi, nos, ezt a szemléletet képviseli Kónya László is. Az 1944 után íródott Kónya-versek is megőrzik ezt az irányt.
Kónya László, a református lelkész, a hűség költője: hűség a hithez, amelyet nap mint nap hirdet, amely átitatja egész személyiségét. Költészete hitvallás, amelyet mély átéléssel, meggyőződéssel, szenvedéllyel vállal és ad tovább. Nem a költészet egén akar csillogni, de a költészetet is a papi munka szolgálatába állítja. A gyülekezethez szól, a paptársakhoz szól, a családhoz szól, s miközben konkrét életterének társait, eseményeit és tárgyait szemléli és értelmezi teológiai tudása és jártassága szerint, az egész lutheri-kálvini közösséget szeretné megszólítani, tanítani. Költészetét nem lajstromozta az irodalmi kánon, de ő nem költőnek készült. Nála a vers „a lelkipásztori szolgálatban az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze […], bizonyságtétel […], a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozhatják” – így összegez a kötet szerkesztője, Lozsádiné Kónya Klára.
A most bemutatott közel 180 oldalas, fényképes illusztrációkat is tartalmazó verseskötet lényegében a családi összefogás példája, a gyermekek, unokák és dédunokák tisztelgése az előd előtt. Nekik köszönhető, hogy a könyv Marosvásárhelyen megjelenhetett.
Albert-Lőrincz Márton
1 Kónya László: Múlt és jövő. Szerkesztette Lozsádiné Kónya Klára, Marosvásárhely. Magánkiadás. Népújság (Marosvásárhely)

Egymásra találtak a székelyek
Közös néptánctanulás Csíkfalván
Az elmúlt napokban néptánctábor zajlott Csíkfalván, ahol a helyi gyerekek a kakasdi és székelykakasdi társaikat fogadták, együtt tanultak és szórakoztak egy héten át.
A magyarországi Kakasd és a nyárádmenti Csíkfalva 2013 óta hivatalosan is testvértelepülések, de együttműködésük korábbi. A két település iskolája és néptáncosai között kialakult kapcsolat elmélyítése céljából tavaly nyáron első alkalommal szerveztek közös néptánctábort Kakasdon, a Tolna megyeiek pedig most viszonozták a látogatást. A napokban gyermekek csatlakoztak Kakasd viszonylag új testvértelepüléséről, a Marosvásárhely mellőli Székelykakasdról is.
Megvalósult álom
Mintegy hatvan gyerek tanult egy héten át Csíkfalván néptáncot, hiszen az elsajátított tudást elutazás előtt előadás keretében mutatták fel az érdeklődő nyárádmentieknek: közösen ropták a nyárádmagyarósi és nyárádselyei táncokat, majd a bukovinai székelyek egykori táncait, a székelykevei fenyegetőst, a bukovinai silladrit és ádámit, valamint a gólyatáncot. Az ezt követő köszönetnyilvánítások rendjén a házigazdák polgármestere, Balogh István elárulta: régi vágya, hogy néptánctábort szervezzen Csíkfalván, de mivel a szomszédos községben minden nyáron van, nem szerettek volna erre „rászervezni”, ám örül, hogy ilyen formában is végül megvalósult az óhaja. Olyan pillanatnak nevezte ezt az eseményt, „amikor azt mondhatjuk: van értelme a testvérkapcsolatoknak”. Bár egyikük sem lehetett jelen, köszönetüket küldték Kakasdra Sebestyén Brigitta tanítónőnek szervezői munkájáért, valamint Sebestyén Lajosnak, aki személyesen 200 ezer forint támogatást szánt a csíkfalviaknak. Ugyanakkor köszönetet mondtak a táncoktatóknak is, a nyárádszeredai Nagy Keresztesi Tamásnak és Chiricuţa-Péterfi Adrienn-nek, valamint a kakasdi Varga Jánosnak és Vargáné Dávid Mónikának kitartó és következetes, fáradságos munkájukért. A búcsúvacsora utáni tábortűznél a gyerekek előadták a hét folyamán költött tábori dalt, hogy milyennek ismerték meg a nem létezőnek hitt csíkfalvi medvét.
Érdeklődésünkre Balogh Tünde csíkfalvi iskolaigazgató elmondta: a többéves községi kapcsolatokat szerették volna az iskolák és gyermekek szintjén is erősíteni, hiszen „bennük van a jövő”, amikor Sebestyén Brigittával erről kezdtek terveket szőni, majd a két iskola közös rajzpályázatot is megvalósított, tavaly pedig Kakasdon megszervezték az első közös néptánctáborukat. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, megerősödtek a tavaly kialakult baráti kapcsolatok, és újak is szövődtek, remélhetőleg hosszú távú kezdeményezésről van szó. Másrészt alkalom ez a tábor közös hagyományaink, kultúránk ápolására, hisz a kakasdiak is székelyek – bár a 18. században Bukovinába menekültek, onnan a 20. században kerülővel kerültek és telepedtek le Magyarországon –, így mondhatni egymásra talált a két székely közösség. Az igazgatónő elmondta: a Bethlen Gábor Alap és Sebestyén Lajos adománya mellett a kollégái (Ács Ilona, Antal Ilka, Marton Erzsébet, Szopos Katalin, Kerekes Katalin), az iskola adminisztratív személyzete és a szülők hozzáállása révén tudhatnak sikeres hetet maguk mögött.
Még maradtak volna
Vargáné Dávid Mónika is nagyszerűnek nevezte az itt töltött napokat, ezt a tavalyi kakasdi tábor alapozta meg, hisz már akkor sokat tanultak a gyerekek, itt pedig elmélyítették ezt a tánctudást, további barátságok is születtek. Az itteni programok nagyon jók voltak, jól beosztották az időt a szervezők, lekötötték a nagyobb gyerekeket is, be tudták őket vonni a játékokba, és a tánctanulás során sem különültek el településenként, hanem együtt dolgoztak és szabadidőben szórakoztak, a pedagógusok pedig ötletes játékokkal rukkoltak elő, amiből ők is fognak otthon hasznosítani – mondta el Mónika, aki a néptáncpedagógus férje mellett oktatói asszisztensi munkát végez ilyen alkalmakkor. Szavaira az általunk megkérdezett két kakasdi kislány is ráerősített: rendkívüli élményekben volt részük, olyannyira, hogy haza sem szeretnének menni, szívesen maradnának még egy hetet – mondta el Balassa Rebeka és Szabó Barbara, akik nagyon sokat tanultak a tánc terén is, de azért is jól érezték magukat, mert tavaly jól összekovácsolódtak a két csapat tagjai, most örömmel látták viszont egymást, nagyon jól szórakoztak, és már csak azt remélik, hogy a jövő nyáron ismét találkozhatnak.
A hét folyamán a délelőttöket néptánctanulással töltötték a gyerekek, délutánonként kézműves-foglalkozások, kirándulás, strandolás és sok-sok közös játék töltötte ki idejüket, estéiket pedig a tábori posta felolvasásával és a tábori induló egy-egy szakaszának megírásával töltötték – tudtuk meg a csíkfalvi szervezőktől.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

V. Ágyai Néptánctalálkozó
2017. szeptember 2-án, szombaton V. alkalommal szervezik meg az Ágyai Néptánctalálkozót. A program 15 órakor a vendégek fogadásával indul. 16 órától népviseleti felvonulás a főutcán, a nagyzerindi fúvószenekar kíséretével, 16.30 órától ünnepi köszöntők a szabadtéri színpadon.
A 17 órakor kezdődő néptáncgálán fellép a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles és Levelecske, a majlátfalvi Százszorszép, a nagyzerindi Ibolya, a kisperegi Napraforgó, a zimándújfalui Kankalin, a tornyai és nagyvarjasi Asszonykórus, az Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja, az aradi Viola, a szapáryligeti Rózsa, a szintyei Moştenitorii, az ágyai Tőzike és Kistőzike.
20 órától a Loga-Ritmus gyermekzenekar, 20.40 órától Hotăran Bernadett Viktória énekel, 21 órától az MM Pódiumszínház lép fel Húzzad csak… –operettek és örökzöld slágerek, 23 órától Csocsesz, az est sztárvendége, 24 órától szabadtéri diszkó Dj Duka közreműködésével.
Támogatók: Arad Megye Tanácsának Kulturális Központja, az RMDSZ megyei és helyi szervezete, Nagyszintye Község Tanácsa. Nyugati Jelen (Arad)

„Személyes történetek, nem számadatok”
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
A második világháború alatt Kolozsvárról elhurcolt zsidókról, emberi sorsokról, viszonyulásokról írt Lőwy Dániel Sárga csillag Kolozsváron című könyvében, a kötet bemutatójára a 8. Kolozsvári Magyar Napok alatt került sor a Koffer kávézóban. A barátságos kis helyiség szűknek bizonyult a rengeteg érdeklődő számára. A szerzővel Rostás-Péter István rádiós újságíró beszélgetett.
– A könyv elkészülése huszonöt évet vett igénybe, az 1990-es évek elején fogtam neki az íráshoz. Az elkészült részeket havonta egészítettem ki új adatokkal, hiteles és megbízható forrásból származó történetekkel. Ez a kötet abban különbözik eddig megjelent könyveimtől, hogy az előbbiekben tematikus összegzés által, több tanúságtételből ragadtam ki egy-egy gondolatot, itt pedig teljes élettörténeteket mutatok be. Interjúalanyaim azt mesélik el, hogyan élték meg azt, amikor zsidó nemzedéktársaikat elvitték a lágerekbe. A szakkönyvek számadatokat közölnek, ám ez a kötet megrendítő eseményeket, személyes történeteket mutat be, amelyek minden résztvevőt mélyen megdöbbentettek – részletezte Lőwy Dániel a könyv keletkezésére vonatkozó kérdésre válaszolva.
A szerző elmondta: interjúalanyait felkavarta a régi, fájdalmas emlékek felidézése, és olyasmi is előfordult, hogy a lágert megjárt személy olyan történeteket mondott el, amelyekről még a közvetlen családnak sem volt tudomása. A könyvben 36 személlyel közöl interjút, közülük 29-en már nincsenek az élők sorában.
A koncentrációs táborból kiszabadult zsidók aztán igyekeztek családot alapítani, gyermekeikkel és unokáikkal szoros kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen „az élet megy tovább, minden túlélhető és feldolgozható” – tette hozzá Lőwy Dániel.
Rostás-Péter István kérdésére, miszerint milyen volt Kolozsvár lakosságának viszonyulása a zsidók elhurcolásához, Lőwy Dániel megjegyezte: „abban a szélsőséges helyzetben vált el a gyöngy a magtól”. Az igaz emberek fájdalommal és szégyenérzéssel viszonyultak a zsidók elhurcolásához, de sajnos, sokan hasznot is húztak ebből.
Az eseményen kiderült: Lőwy Dániel jövőt illető tervei között szerepel, hogy Halmos György zongoraművész családja által Kolozsvár belvárosában működtetett, európai szintű könyvesbolt történetét könyv formájában bemutasssa.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Nyári Téka-táborok: nyelvtanulás, tánc, kézművesség, művészet
Egy edzőtábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot
A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése, illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. A nyár tehát nemcsak a pihenésé, hanem olyan táborok megvalósításának lehetősége, amikor a játék, a tánc és a dal nyelvén neveljük a jövő nemzedéket.
17 éve kezdődött, akkor szervezték meg az első honismereti tábort. Egyik alapötlet, amely azóta is aktuális, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor idején megismerkedhessenek a bentlakási élettel, illetve a válaszúti szórványkollégiumból érkezők az itteni rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal. Idén, június utolsó hetében, 50 helyi és környékbeli gyerek ismerkedett a város és tágabb környezetének értékeivel. Harmadszor táboroznak a helyiekkel a veszprémi Bárczi-iskola speciális nevelésű diákjai is. A hetet néprajzi, történelmi, irodalmi csoportos játékok, kirándulások, kézműveskedés, sportolás, népdal- és néptánctanulás színesítette.
A következő héten a legnépesebb táborunk, a IX. Kézműves tábor lakói népesítették be a Téka Alapítvány székhelyét. Több visszajáró, sok első táborozó, akik közül 89 bennalvó, a többi (106-ig) bejáró. Kilenc műhelyben alkottak, de ki tudja hány tárgyat.
A kilenc műhely közül néhány a megszokott és várt agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, varrás, festés, üvegfestés, ám voltak újak is, mint a fonás körmöcske segítségével, gyékényfonás, illetve a népi gyermekjátékok. Délelőtt és délután egy-egy háromórás alkotási folyamatban vehettek részt a 7–14 éves gyerekek, közte természetesen ebédszünettel. Délután a szamosújvári és széki gyerekek hazamentek, a kolozsvári, décsei bennalvók pedig egy kis szünet után népdaltanuláson vettek részt. Erdély és Dunántúl tájegységeinek dalait sajátíthatták el.
Szórakoztató román nyelvtanulás
A kézműves tábort, a „legfiatalabb” táborunk, a II. román nyelvű kommunikációs bejáró tábor követte. S bár a szórványban levő gyerekekről az az elképzelés, hogy ők kevert nyelvet, illetve főleg a román nyelvet beszélik, létezik egy olyan gyerekcsoport, akik számára a román nyelv tanulása nehézséget okoz, csupán az iskolában használják. Nekik segítenek e táborban, amelynek célja: magyar anyanyelvű gyerekek románul való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése.
A július 10. és 14. közöt szervezett táborban a Téka Alapítvány szervezésében 55, 5–11 év közötti gyerek vett részt 3 román anyanyelvű oktató irányításával. Délelőtt kommunikációs játékokon, délután pedig kézműves foglalkozásokon, szórakoztató és mozgásos játékokon vehettek részt, amelyeket román nyelven irányítottak.
A román tábor és a felnőtt fazekastábor néhány napja párhuzamosan zajlott. A fazekas tábor résztvevői olyan felnőttek voltak, akik év közben havi egy hétvégét e mesterség titkainak megismerésével töltenek. Demeter Irén nyolc éve a tanfolyam és a táborok résztvevője, így ír erről:
„Minden évben van júliusban négy nap, ami a tied, és csakis a tied. Már nyolcadik éve várod ezeket a napokat. Olyan ez, mint egy sátor, ahova bebújhatsz, akár a vihar, akár a napsütés elől, és egészen biztosan tudod, hogy jól fogod érezni magad, hiszen körülvesz, és beborít a békéjével és biztonságával. Ez a csodája a szamosújvári Téka Alapítvány Fazekas Táborának. Olyan kevés dolog van, amiről biztosan tudod, hogy jó lesz számodra. Főleg nekünk, felnőtteknek, akik már kinőttünk az anyaölből. Ott volt még ilyen biztonságos, meleg, szeretetteli és elfogadó, kiszámítható környezet. Itt tudod, hogy mi vár rád: a társaid, akiket már 5-9 éve ismersz, akikkel minden évben egyszer találkozol, és egy hosszú hétvégét együtt töltesz. Akiktől tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy elfogadnak, megértenek, lelkesítenek, inspirálnak, jókedvre derítenek. És vár rád az agyag meg a korongok. Már hónapok óta gyűjtögeted a terveidet, szövögeted álmaidat. A terv az sok, az idő az kevés. A listád jó hosszú, és tudod, hogy nem valósíthatod meg mind, de nem is ez a fontos. Teret engedsz a pillanatnyi hangulatodnak, és odafigyelsz az agyagra, megérzed, hogy mivé szeretne válni a kezed alatt. A fontos az, hogy itt te magad lehetsz. De nem vagy egyedül, nem vagy magányos. Egy közösségnek, a műhelynek tagja vagy, együtt alkottok, hattok egymásra. Együtt gondolkoztok, segítitek egymást. Velük együtt fájlalod csontjaidat. Itt az idő valahogy mindig kevés, a napnak a 24 órája sem lenne elég. Pont ezért akár éjjel 2-ig is fenn vagy, görnyedsz a korong fölött, együtt a hozzád hasonló megszállottakkal. A legfontosabb az alkotás. Lelkedből, fejedből, szívedből, kezeden keresztül megtestesülnek megálmodott edényeid, tárgyaid. Ezek a tárgyak mindig szépek. A lelked mosolyából születtek, és mindenki, aki ránéz, ezt meglátja bennük. Megismer általuk téged. Látja derűdet, látja szépségedet, rajtuk keresztül belelát a lelkedbe. Ablakaid ezek a tárgyak. A négy nap alatt, bármilyen körülmény közül érkeztél, azt érzed, hogy jól vagy, és itt minden segít téged abban, hogy ez így legyen. A mesterei ennek Egri Hajnal, és Balázs-Bécsi Enikő, a táborunk, műhelyünk vezetői, akik mindent megtesznek azért, hogy igazi »wellnesstáborrá« alakuljon ottléted. Ha kell, kiszednek a görnyedtségből, elvisznek a széki tavakhoz, a nádashoz, ahol inspirációt, további feltöltődést kaphatsz, elvisznek közösen pizzázni. És még véget sem ért a tábor, máris várod a következő találkozást.” Ősszel új csapattagokat is várnak az alkotók és természetesen a régiek is folytatják a tervek szövésétől a csodaszép kerámiákig tartó utazásokat.
Összművészet Feketelakon
A negyedik alkalommal megszervezett Feketelaki Összművészeti Tábornak újból sikerült trendet teremtenie. A merőben szórványban élő magyar jelentkezők az idén Makkai Bencével, Bordás Attilával, Márton Evelinnel, Farkas Györggyel, Demeter Rékával és Vajna Botonddal dolgozhattak együtt. A tábor ötletgazdája Debreczeni Orsolya magyartanár.
A Téka Alapítvány és az EMKE szervezésében július 6. és 9. között zajlott a IV. Feketelaki Összművészeti Tábor. Az idei tematika a rend volt, amelyet az irodalom, tánc, film, fotó felől közelítettek meg az előadók. Újdonságnak számított, hogy a műhelymunkák nem határolódtak el élesen, hanem a meghívottak egyszerre dolgoztak a végtermék érdekében.
Első nap Márton Evelin írónő párba (az egyik a rendet a másik a káoszt jelképezve) állította a táborlakókat, akiknek együttesen olyan fiktív figurát kellett életre kelteniük, amelyben a rend és a káosz elemei egyszerre vannak jelen. Ezeket a történeteket később kiértékelték a mentorokkal, és elkezdődhetett a munka: szövegkönyv készült a történetekből. Este a tábor blogjára feltöltött szövegkönyveket másnap a mozgás felől értelmezték újra.
Bordás Attila táncos, koreográfus segítségével a történeteket a mozgás szempontjából is továbbgondolták és Demeter Rékával a szimbolisztikájukat is megbeszélték. A harmadik nap a forgatásé volt. Az eddig fokozatosan épülő történeteket kisfilmmé alakíthatták a táborlakók, ebben Makkai Bence és Farkas György mutatott irányt, úgy, hogy közben a filmezés háttérmunkájába is beavatták a jelenlévőket. Kipróbálhatták, milyen stábnak, rendezőnek, operatőrnek lenni. Sőt még a vágásnál is komoly szerep jutott a táborlakóknak.
Az utolsó nap az utómunkálatoké, a következtetéseké, és persze a búcsúzásé volt. A nyersanyagot visszanézve, mindenki gyönyörködhetett a munkájában. A délután folyamán Vajna Botond szolgáltatta a zenét, aki a DJ szakma rejtelmeibe is beavatta a fiatalokat.
Befejezésképpen a jelenlévők abban egyeztek meg, hogy Márton Evelin Szalamandrák könyvét a következő táborig mindenki kézbe veszi, elolvassa és továbbküldi. Ez a folyamat akkor zárulna le, amikor az Evelin által felajánlott könyv jövőre, a tábor kezdetére visszakerül a szervezőhöz.
A táborban készült kisfilmek augusztusban nyerik el végleges formájukat, remélhetőleg bemutatásra is kerülnek majd különböző rendezvényeken.
Edzőtábor táncoslábúaknak
Ugyancsak Feketelakon szervezték a 21. Feketelaki edzőtábort. Sokan nosztalgiával gondolnak az 1900-as évek végén zajló táborokra, amelyeknek akkor aktív részesei voltak. Szőlősi Kata az idei tábor krónikása: „A Téka Alapítvány idén 21. alkalommal rendezte meg a Kaláka illetve Kiskaláka néptáncsoportnak szóló edzőtábort, amely keretén belül táncismereteinket bővíthettük. Táncos nyarunk első állomása a feketelaki edzőtábor. Csodálatos érzés minden nyáron egy hetet eltölteni Feketelakon és együtt táncolni meg szórakozni. A Kaláka mezőszopori táncokat kezdett el tanulni a hét első felében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, majd a hét második felében az egész éves bonchidai tánctanulás gyümölcseként összeállították Feketelaki Tibor és Székely Melinda irányításával a várva várt koreográfiát. A Kiskaláka a hét folyamán Both Józseffel és Zsuzsával magyarózdi táncokat tanult.
A tánctanulás mellett számos program színesítette a hetet. A reggeli zenés és olykor túl korainak tűnő ébresztés után a lányoknak Puscas Rebeka zumbát tartott, míg ez idő alatt a fiúk szaladni voltak. A reggeli után már kezdődött a délelőtti táncoktatás, amelyre mindig izgatottan mentek a résztvevők, mivel ilyenkor új lépéseket sajátíthattak el. A táncoktatást az ebéd követte, amikor ugyanis finomabbnál finomabb ételek fogadták a táncosokat. A táncoslábúak kedvence a töltött káposzta volt. A pihenőidőt mindenki a maga kedvére tölthette el, ilyenkor a nagy meleget vizeződéssel vagy épp egy fa árnyékában való pihenéssel próbálták átvészelni. Bence és Balázs függőágyai nemcsak a pihenést szolgálták, hanem a szórakozást is, főként azután, hogy a nagy terhelés miatt néhányszor leszakadtak. A délutáni táncoktatás ugyanolyan jókedvűen telt, mint egyébként az egész nap. A vacsora után a közös népdaloktatáson az oktatók a táncanyagokhoz tartozó népdalokat tanították meg, amelyeket az egész napot záró táncházban el is énekelhettek. A táncház volt az, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett és jól érezhette magát. Szombaton délután közös erővel meg persze vidámsággal rendet raktak a táborközpont területén. Este meg a már szokásossá vált tábortűz következett, ilyenkor a lobogó tűz mellett az oktatókkal együtt énekelnek meg beszélgetnek a résztvevők. Miután a tűz leégett fergeteges tánc következett, pihenésként meg szalonnát sütöttek a táncoslábúak. Egy ilyen tábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot, új szerelmek születnek és új táncismeretekkel meg élményekkel várják, hogy ősszel újrakezdhessék a táncpróbákat.
A Téka Szórványkollégium diákjai közül többen nyaraltak az alapítvány és a támogatók jóvoltából, Balatonakaliban 23-an, illetve ötön Kiskunmajsán. A nyár idején elvégezték a szobák felújítását, illetve átalakítását is, hogy szeptemberben a 120 kollégista otthonra leljen.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)

Túlélő képek – Kántor Lajos hiányában
Az először 1989-ben, majd húsz év múlva, 2009-ben immár bővített formában újra kiadott Túlélő képek című Kántor László-kötet köré szervezett találkozót a Kolozsvár Társaság.
Az esemény elgondolója eredetileg a társaság elnöke, Kántor Lajos volt, azonban az irodalomtörténész nemrégiben bekövetkezett halála miatt a házigazda szerepét Balázs Imre József vette át. Az egybegyűlteket Tibori Szabó Zoltán, a rendezvényt befogadó Minerva Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, az est forgatókönyvét Kántor Lajos képzelte el, de sajnos hirtelen halála miatt már nem jutott idő annak részletes megbeszélésére. A fényképekkel, dokumentumokkal illusztrált könyv 34 erdélyi magyar író művét, vallomását tartalmazza, a Noran Libro Kiadó által megjelentetett második kiadásban pedig már az erre való reflektálások is bekerültek, és a képanyag is gazdagodott. Az esten Kántor László is jelen volt, a kötetben szereplő szerzők közül pedig heten jelentek meg a rendezvényen.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Petőfi helyett kreatív írást
Beszélgetés Kukorelly Endrével a Bulgakovban
„Mindenki kéne írjon” – hangsúlyozta többször is Kukorelly Endre csütörtök délután, a Bulgakov Kávéház teraszán megszervezett Álljunk meg egy szóra rendezvénysorozaton. Az est állandó házigazdája, László Noémi kérdezte a József Attila-díjas írót, költőt, újságírót és kritikust, aki úgy vélte, a kortárs gyermekirodalom gügyögés, a nagy irodalmi alkotások mind szörnyetegek, és bevallotta, azért lett író, mert nem értett semmit a Bűn és bűnhődésből.
László Noémi első kérdésére Kukorelly Endre kifejtette: az irodalom művészeti ágazat, nem egzakt tudomány, sajnálja, hogy egyfajta történelemként tanítják az iskolában és nem a kortárs alkotókkal és alkotásokkal foglalkoznak. Véleménye szerint kreatív írást kéne oktatni az irodalomórákon, nem Petőfit.
Kukorelly Endre pont ezzel foglalkozik: kreatív írást oktat. Mint kifejtette, az ázsiai jellegű, zenszerű mester–tanítvány viszonyt kedveli, ahol ő csak „nyakonvágja” tanítványait, hogy azok széthulljanak, majd felébredjenek. Az óráin közösen beszélnek a művekről a diákokkal, együtt „viszik a szöveget ötről hatra”. Szerinte ez az egyetlen járható út, hiszen ő sem tudja a tutit, ő sem okosabb a tanítványainál, minden órán ugyanannyit tanul, mint azok, akik fizetnek neki az okosodásért. Számára az oktatás során csak egy kérdés van: jókor érkezik-e a nyakleves.
„Mindenkiben van potenciál. A tehetséget el kell felejteni. A potenciált pedig mindenkiből ki lehet hozni, csak dolgozni kell rajta” – részletezte oktatási elveit az író.
Kukorelly első „regényét” hatodikos, hetedikes korában kezdte el írni: az Egri csillagok hatására írt ő is török csatákról, vitézekről, ám komolyabban az irodalom a Bűn és bűnhődés elolvasása és meg nem értése után kezdte el érdekelni. Apja ronda A Világirodalom Remekei sorozatában olvasta el Dosztojevszkij regényét, amelyet annyira érdekesnek és izgalmasnak talált, hogy eldöntötte: ő is ezzel fog foglalkozni. „Nem kell feltétlenül megérteni a műveket. Van, amit nem is lehet megérteni, mint egy Bach fugát, vagy Malevics Fekete négyzetét. Ez érzéki dolog” – jegyezte meg.
A beszélgetés során többször visszatért arra, hogy a szocializáció, fejlődés, tanulás, egyfajta burkot hoz létre, butít. Példaként a gyermekrajzokat, a gyerekek mondanivalóját hozta fel. „A gyermekrajz nem ábrázol semmit, szinte azt mondhatni, hogy avantgard alkotás. Aztán a gyermek elkezd szocializálódni, és mi beleneveljük, hogy a rajznak ábrázolnia is kell valamit. A gyereket úgymond betörik” – fejtette ki. Hasonló okok miatt a kortárs gyermekirodalmat sem szereti, számára az egész lebutított gügyögés, az írók, költők nem értik meg, hogy „a gyermek nem hülye, csak kicsi”. A gyerekszáj szerinte igazi költészet, a gyermek mindent elmesél, célok nélkül, ami benne van, ám a szocializáció a gyermekszájat is betömi.
Ezt a szocializációs burkot áttörni az írással lehet, vélte a meghívott. „Mindenki írjon, minimum egy naplót. Bármit lehet bele írni, bármi jó, a lényeg, hogy minden nap kell csinálni.” – mondta. Véleménye szerint az írás az önmegismerés, megértés egyik „királyi” útja.
Kukorelly Endrével augusztus 15-én, kedden is találkozhattak a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szervezett irodalmi esten, ahol Mile Lajos főkonzul beszélgetett az íróval, költővel. Szabadság (Kolozsvár)

Betiltatnák Budapest „beavatkozását” a marosfői román szabadegyetem résztvevői
Határozatot fogadtak el pénteken a marosfői nyári egyetem résztvevői, akik azt kérik, dolgozzanak ki stratégiát arra, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösség megőrizhesse nemzeti identitását.
A nyíltan magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült nyári egyetem résztvevői szorgalmazzák továbbá a három megye román kulturális szervezeteinek finanszírozását, valamint azoknak a tevékenységeknek a betiltását, amelyek szerintük akadályozzák a békés egymás mellett élést. A rendezvény kezdeményezi, hogy a bukaresti államelnöki hivatal és a kormány keretében egy-egy tanácsos foglalkozzék a számbelileg kisebbségben élő román közösségek problémáival.
A határozat kéri ugyanakkor, hogy a decentralizációs törvényt úgy alkossák meg, hogy az megvédje a számbelileg kisebbségben élő románokat a helyi hatóságok „visszaéléseitől”, biztosítsák a románok képviseletét a helyi és központi hatóságokban, továbbá hogy a helyi közigazgatás hivatalos nyelve a román legyen. A határozat kéri, hogy a román hatóságok „határozottan utasítsák el a budapesti kormány beavatkozását Románia belügyeibe”, és tiltsák be, hogy közpénzből finanszírozzanak olyan tevékenységeket, amelyek „a román nép, az alkotmány, a történelmi hagyományok ellen irányulnak”.
A határozat szükségesnek tartja, hogy „kivizsgálják és eltöröljék azon ingatlanok tulajdonjogának a megváltoztatását, amelyek 1920 után a román állam tulajdonát képezték, valamint fogadjanak el egy törvényt, amely korrigálja azon visszaéléséket, amelyekkel egyes ingatlanok, föld- és erdőterületek tulajdonjogát törvénytelenül megváltoztatták”.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a dokumentumot továbbítják az elnöki hivatalnak, a parlamentnek, a kormánynak és a pártoknak. Krónika (Kolozsvár)

Nem csak beszédre van szükség, hanem cselekedetekre! – Szent István ünnep Fehér megyében
A Fehér megyei, Tompaháza községhez tartozó, Lőrincrévén tartották idén, vasárnap augusztus 20-án a Szent István ünnepet. A nagyszámú közönség nem fért be a falu kis református templomába, így a templom előtti téren elhelyezett padokon hallgatták az ökumenikus Istentiszteletet. Gudor Kund Botond, református esperes, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett, miszerint most is szilárdok és rendíthetetlenek kell maradjunk. A szilárdság nem jelent mást, mint fogadalmaink, ígéreteink megtartását. Sajnos sokszor mondjuk ki, hogy „ígérem és akarom” de könnyedén elfelejtjük e két szót s nagyon sok döntés, változás áll e két kis szó betartása mögött. Az esperes úr szerint „aki nem vállalja ígéreteit, eltűnik a történelem színpadjáról.” S valóban úgy van, mivel a történelem során sok ígéret elveszett, s népek sorsai alakultak a fogadalommal ellentétben.
Oláh Zoltán professzor elmondta, hogy egy közösségben fontos a megbocsátás és az összefogás! Példának I. László, Szent László királyt hozta fel, aki átlépett személyes érdekein, s szorgalmazta első keresztény királyunk, István szenté avatását, annak ellenére, hogy nagyapját, Vazult, István király megvakíttatta.
Dimény József, alsófelsőszentmihályi unitárius esperes úr, hangsúlyozta, hogy nem csak beszédekre, hanem cselekedetekre van szükség, mert a cselekedetek határozzák meg életünket, jövőnket s a ránk bízott örökséget meg kell őriznünk és tovább kell adjuk.
Ezek után, Horhát Miklós, a lőrincrévei református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s bemutatta az egyházközség rövid történetét, illetve Holányi Julianna festőművész „Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány-templomokban (2003-2017)” című tusrajz kiállítását.
A templom előtti téren, Dr. Lőrincz Helga a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntőbeszédében, I. István királyt méltatta, s kiemelte, hogy „azt az embert ünnepeljük aki megteremtette a magyar hazát, s ezer éve ezen a környéken magyarul beszélhetünk, magyarul énekelhetünk, s ünnepelhetünk.
Száz éve, azt mondták nekünk, hogy ettől, arrafele is ugyanígy szabadon ünnepelhetünk. Azt ígérték nekünk, hogy igaz, átcsatolnak, de mi maradhatunk, olyanok lehetünk, amilyenek voltunk és most száz év elteltével azt mondják nekünk, hogy ünnepelni kell, mert ha nem, akkor nem tisztelünk. Engem úgy tanítottak, gyermekkorom óta, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, azt kell tisztelni aki megérdemli, hogy tiszteljük és akkor kell ünnepelni, mikor okunk van rá! Nekünk ma okunk van ünnepelni, március 15-én is okunk volt ünnepelni és akárhányszor okunk lesz rá, ünnepelni fogunk, örülni fogunk annak, hogy vagyunk és ígérjük azt, hogy leszünk. Száz év távlatából azt mondhatjuk, hogy megfogyatkozva bár, de itt vagyunk és ígérjük, hogy leszünk, s tesszük azt, amit tennünk kell szeretetben, mosolyogva és együttértésben. Meg kell tanítsuk a fiatal nemzedéket arra, hogy jó itt élni, a mi feladatunk az és a mi kötelességünk, hogy élhetővé, széppé és lakhatóvá tegyük Erdélyt.”
Dr. Demény Piroska, professzor asszony, a Fehér megyei RMDSZ nevében mondott ünnepi beszédében, elmondta, hogy: „e nap, az államalapítóról és a nemzetről szól, s mindarról ami összeköt minket. A lehetőségek kapuja, csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel módot látnak hozzá, álmaik valóráváltásához. Szent Istvánt, és akkor élő magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel, az államalapítás lehetősége más népek számára is adott volt, s akik nem éltek vele, azokat jórészt szétmorzsolta a történelem. Nem kis büszkeség, hogy mi magyarok az államalkotó nemzetek közé tartozunk.(...) Szent Istvánt nem a hadjáratai, nem a csatákban aratott győzelmei tették naggyá, hanem az alkotó tevékenysége, a közigazgatást szervező munkája, teremtő gondoskodása. Ha az ő példáját követjük, idővel elmondhatjuk majd, hogy olyan városban, olyan megyében, olyan településen élünk, ahol csak másképp gondolkodó emberek vannak, ahol közös sorsú párbeszéd eredménye, ahol gáncsoskodás helyett, valódi építés és fejlesztés zajlik, ahol civilnek és pártpolitikusnak egyaránt megvan a becsülete és arról folytatnak eszmecserét, hogy mit és hogyan lehetnek jobban tenni. Teremtsünk békés és szélsőségmentes közéletet, hiszem és bízom benne, hogy egy valódi közösség ezer év távolságából is képes meghallani és meghallgatni Szent István üzenetét!” Az ünnepi beszédek után a helybeli fiatalok szavalatai következtek, majd a rendezők egy kis szeretetvendégségre hívták meg az ünneplő közösséget.
Remélhetőleg, a mai ünnep üzenetét mindenki meghallja nemcsak a szórványban, hanem a Kárpát-medencében s az elkövetkező években, nemcsak beszédeket, ígéreteket fogunk hallani, hanem közösségépítő cselekedetek szemtanúi is lehetünk, hogy egy évszázad múlva is a nemzeti ünnepek alkalmával a magyarság nagyszámban együtt ünnepelhessen.
Érsek Attila / Erdély.ma

Szentmisével és Szent István szatmárnémeti szobrának megkoszorúzásával kezdődött a PMN
A Római Katolikus Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével és azt követő koszorúzással kezdetét vette a XVI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
Államalapító Szent István királyunk napján ünneplő tömeggel telt a szatmárnémeti Székesegyház, ahol reggel kilenc órától Schönberger Jenő püspök mutatott be szentmisét. "Köszönjük meg a jó Istennek első szent királyunkat, egyházmegyénk fővédőszentjét. Hálásak vagyunk, hogy általa példát adott a Krisztus nyomában járó emberre. Olyan király volt, aki a mennyei haza felé vezette népét és ma is oda akarja vezetni az összetartozás, a megbocsátás és a hit útján" - mondta bevezetőjében a püspök.
Homíliájában Szent István példáján elmélkedett tovább. Kiemelte, államalapító királyunk megértette, hogy nincs más lehetőségünk: ha meg akarunk maradni ebben a földi hazában, utat kell, hogy találjunk a mennyei haza felé is. "És nincs senki más, aki nekünk a mennyei haza felé utat mutatna, mint a názáreti Jézus, aki Isten fia volt. Szent István és családja az a ház, amiről Jézus a mai evangéliumban szól - azért nem dőlt össze, mert sziklára, sőt, Istenre épült. Az a mű, amin Szent István dolgozott azért maradhatott meg, mert nem csupán ember, hanem Isten műve. (...) Szent István igazi nagysága abban áll, hogy felismerte és elfogadta, a názáreti Jézus a második isteni személy. Így pedig, amit ő kér, azt nem ember, hanem Isten kéri tőlünk. Ha valaki megmaradó családot, igazi országot, sziklára épült nemzetet akar, akkor vegye kezébe a Szentírást, olvassa nap mint nap, szembesüljön vele, hogy mit is akar tőlünk az Isten. Ezt pedig nem csak megérteni szükséges, hanem meg is kell tenni."
Schönberger Jenő püspök kihangsúlyozta, Európa ma már nem keresztény: "Európa ma nem zár össze, nyitott, mindenki bejöhet anélkül a felismerés nélkül, hogy, amennyiben itt meg akar itt maradni, neki is kereszténnyé kell lennie. Miért? Azért, mert Európa ma már nem keresztény. Szent István királyunk ünnepe és példája bennünket is fel akar rázni - nincs megmaradás szikla nélkül, vagyis krisztusi hit és Krisztusra épített élet nélkül."
A szentmiseáldozat bemutatása után a püspök és asszisztenciája, a közigazgatási elöljárók, a különböző szervezetek-, intézmények- és közösségek képviselői, a vendégek és hívek a Székesegyház bejáratához vonultak, ahol megkoszorúzták Szent István szobrát.
Később az Északi Színház termében mesejátékot láthattak az érdeklődők. A Manna és a Neptun Brigád közös produkcióját leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezhetnénk. Az előadás szervezője az Art Projekt Egyesület, a támogatója pedig az Autonet Import Kft. volt.
A 16. Partiumi Magyar Napok délután is kulturális és szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket: 16 órától családi kerékpáros ügyességi verseny lesz a Református Gimnázium udvarán, majd 17 órától Szőcs Péter történelmi előadására kerül sor a Láncos templom gyülekezeti termében “Szent László emlékezete a középkori Szatmárban” címmel. Este Eszenyi Enikő lép az Északi Színház színpadára, majd 21 órától a Bohém Ragtime Jazz Band koncertje várja a minőségi zene kedvelőit a Dinu Lipatti Filharmóniában.
[Szent István szobra a templom bejáratánál, a falban mélyedő helyen van.] szatmar.ro

Nemzeti konzultációt indítanak Trianonról
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma

Ünnep három napon át a székelyudvarhelyi közösségért
Több ezren vettek részt a székelyudvarhely Szent István-napi rendezvénysorozaton, amelyet megannyi koncert és bemutató tarkított. Egyebek mellett megáldották a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát, de köszöntötték a jubiláló házasokat, valamint az új kenyér megszentelése sem maradt el.
Sófalvi András Hadakozás és önvédelem a középkori és a fejedelemség kori Udvarhelyszéken című könyvének bemutatójával kezdődött pénteken a háromnapos Szent István-napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. Ezután a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát áldotta meg Bekő István református tiszteletes, amely immár a Haberstumpf-villába költözött intézmény udvarát díszíti.
Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója rámutatott, a szobrot, amely a szentegyházi Bodó Levente művész munkáját dicséri, még 1995-ben emelték elődeink a 20. század elején élt rajztanár, etnográfus és közéleti személyiség előtt tisztelegve, aki az udvarhelyi közgyűjteményt is megalapozta. Az egybegyűltek az alkotás restaurálását és az intézmény új székhelyére való átszállítását ünnepelték. Haáz Ferenc Rezső nem volt székely származású, hiszen a Felvidékről költözött Udvarhelyre, de a székely népművészet egyik legkiválóbb ismerője és apostola volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a székelyek megismerjék és megbecsüljék értékeiket. A Jóisten küldte őt hozzánk – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester a múzeum névadójának munkásságát felelevenítve. Bekő István isteni áldásért fohászkodva azt kérte, hogy a magyarság mindig tudja tisztelni, becsülni és értékelni azokat, akik önfeláldozóan tanítják, nevelik, oktatják és példát mutatnak népünknek.
Újkori szablyák címmel nyílt tárlat pénteken a Haáz Rezső Múzeumban, amelyet székelyföldi múzeumok gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatot rendező tanár, Szász Hunor elmondta, a szablya, mint fegyver fejlődését – a 17. század végétől a 20. század elejéig –, valamint a fegyvernemenkénti használatát próbálják szemléltetni. Egyebek mellett osztrák, magyar, kozák és japán fegyverek is megtekinthetők a kiállításon. Az októberig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy a szablyákat úgy mutatják be a látogatóknak, ahogyan azok használva voltak: például a különböző vágásokat szemléltetik.
A tárlat megnyitójáról az udvarra érve egy újabb érdekesség várta az érdeklődőket, a Méhkas Dia Project tagjai a Szentek a street artban című projekciójukat mutatták be, vagyis kézzel festett üveglapokról vetítették ki a Képes Krónika ihlette alkotásokat a múzeum épületének külső falaira.
Ez már a járókelők érdeklődését is felkeltette, többen az intézmény kapuin kívülről lesték, hogy mi történik. A Székesfehérvárról érkező Szepesi Imre, a projekt ötletgazdája lapunknak elmondta, különböző magyar királyokat és királynőket vetítettek a falakra, Szent Istvántól II. Béláig. A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program díjkiosztója is kiemelt része volt a Szent István-napi rendezvénysorozatnak. A házuk tájékát önerőből megszépítők kategóriájában első díjat szerzett Lengyel László Levente, akit Kiss Vivien és Szokol Enikő követtek.
Ők virágokra, illetve dísznövényekre válthatják a jutalomként kapott 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványaikat. Virágos erkélyek és ablakok kategóriájában Kolumbán Attila, Hegyi Ferenc és Kiss Erzsébet lett díjazott. A közösségi tereket, bejáratokat és kerteket is lehetett szépíteni, így két harmadik helyezettet – Benedek Mária, Tamás Andrea – és egy másodikat jutalmaztak. Utóbbit a Függetlenség sugárút 27-es tömbházának lakóközössége tudhatja magáénak. A program külön díjazottja Buzogány Tünde, a szombatfalvi református egyházközség, valamint Gáll Kinga lettek.
A polgármesteri hivatal Szent István-termébe várták vasárnap délután azokat házaspárokat, akik gyémánt, arany vagy ezüst lakodalmukat ünneplik ebben az évben. Már a rendezvény előtt meg is telt a helyiség az ünnepeltekkel, illetve hozzátartozóikkal. Maga Szent István is sokat értekezett a házasságról és a családról, valamint annak a társadalomban betöltött fontos szerepéről, így méltó dolog köszönteni a sok éve együtt élő házasokat – jelentette ki Gálfi Árpád. Idén Bara Gézát és Elzát, Szilágyi Ferencet és Irént, valamint Tribel Józsefet és Vilmát köszöntötték házasságuk 60. évfordulója alkalmából. Ökumenikus istentisztelet részeként idén is megtörtént az új kenyér megszentelése és megáldása.
A polgármesteri hivatal összesen 120 kenyeret kapott támogatásként, amelyeket megáldásuk után a szociális tevékenységet folytató udvarhelyi szervezeteknek továbbítottak.
A Szent István-napokat számos bemutató, állandó vásár és koncertek is tarkították. Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér például a Zséda koncerten, ahol táncolva és énekelve szórakozott a tömeg. Ezenkívül fellépett még az Unless, a One More Minute, a Concordia Vegyeskar, Esze Zsolt és zenekara, Péter Szabó Szilvia és több udvarhelyi kórus.
Középkori hadi bemutatót tartott az Arany Griff Rend, ahol nem csak a fegyvereket lehetett megtekinteni, de párbajokat is imitáltak.
Ezen kívül a tüzes íjazást is szemléltették az esti órákban. A rendezvénysorozat kiegészítő programjaként hétfőn este a Santa Diver, valamint kedden este a Pál Utcai Fiúk koncerteznek a Mokka Kávéház teraszán.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

A zene és tánc egységével hozták közel a ma emberéhez a nagy király alakját
Hatalmas sikernek örvendett a történelmi tényekre, népi énekekre, zsoltárokra, valamint a lovagkirályhoz kapcsolódó legendakörre épült, a csíkszeredai Szabadság téren vasárnap este bemutatott Szent László, légy velünk! rockoratórium és táncjáték. A 30 éves Role zenekar jubileumi eseményeinek egyik legfőbb mozzanataként bemutatott óriásprodukció üzenete rengeteg emberhez jutott el.
A produkció szövegkönyvét a néhai Papp Kincses Emese írta – az előadással az ő emléke előtt is tisztelegtek –, a zenéjét Nagy Tivadar szerezte. Az előadás kivitelezése érdekében a Role zenekarhoz csatlakozott Tóth Larissa és Zaiba Anikó, a balettos lányaikkal, légies táncaikkal, majd bekapcsolódtak a Kelemen Szilveszter és Kósa Gabriella vezette csíkszentkirályi és csíktaplocai néptáncos fiatalok is, akárcsak Gergely Simon Ibolya kórusvezető – a kórus és a zenekar tagjait egyébként erre az alkalomra verbuválták, tanárok, kántorok, diákok, zenészek alkották. A darabot a Németországból hazaérkező Tarjányi Krisztina rendezte. Péter Ernő vezetésével a vonósok is kivették részüket a munkából, de nem hiányozhatott a csíkszentsimoni fúvószenekarból egy kisebb fúvós és dobos társaság sem.
A csíkszeredai Szabadság téren a népes közönség az előadásban 19 kórustagot, 13 vonóst, 40 néptáncost, 15 balettest, valamint a zenekar tagjait hallhatta és láthatta, Szent László szerepében Veress Albert színművész, Mária szerepében pedig Miklós Nóra lépett színpadra. Az előadásban a fénytechnikára is nagy hangsúlyt fektettek az alkotók.
Ahhoz, hogy összeálljanak az óriásprodukció részei, szükség volt két óriásbábra, egy csodaszarvasra és egy kígyóra is, valamint húsz, Ellenség-bábnak elnevezett figurára. A bábokat Albert Zsuzsa és Bakó Klára képzőművész készítette. Szent László koronáját, koronázási kardját és bárdját Bene János kovácsmester alkotta meg. Székelyhon.ro

Előadásoktól a túrákig: gombászkonferencia Bálványosfürdőn
Mintegy száz résztvevővel kezdődött pénteken Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája, amely keddig tart.
Előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket. Szombattól keddig naponta gombásztúrára indultak-indulnak a helybeliek kalauzolásával, gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességeket, hasznos tudnivalókat is megismerhetnek a résztvevők. Kedden átadják a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat. A mostani tábor és konferencia egyben előkészítése a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire), melyre Bálványoson kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk – tájékoztatott Zsigmond Győző egyetemi tanár, a László Kálmán Gombászegyesület elnöke. Háromszék a gombászok körében amiatt is egyedi, hogy itt nő a harapégés vagy harapégte gomba, amely világraszóló helyi érdekességnek számít.
Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba előfordulásáról. Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretű és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (főleg tölgyes) helyeken termő gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csődöt mondott – írja egy tanulmányában Zsigmond Győző.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

A szent korona mása Váradon
Augusztus 20-a ünnepén a nagyvárad-újvárosi református templomban állították ki a magyar szent korona mását.
A vasárnap délelőtti istentiszteleten Sándor Lajos lelkipásztor elmondta: a Szent László Egyesület kezdeményezésére a Szent Korona Lovagrend hozta el Nagyváradra az eredeti ereklye hű másolatát, mely tegnap délután négy óráig volt látható a templomban.
Három fő cselekedet
Az istentisztelet végén a Szent Korona Lovagrend képviselője tartott nagyon rövid ismertetőt, elmondva, hogy Szent Istvánnak három fő cselekedete volt: megszervezte a keresztény magyar királyságot, megírta intelmeit Imre hercegnek, amely tulajdonképpen egy keresztény alapokon nyugvó országvezetési útmutató volt, és ami 1222-ben az aranybullában második írott formában fogalmazódott újra, a harmadik nagy cselekedete pedig az volt, hogy felajánlotta az országot Szűz Máriának. Az elhangzottak után az istentiszteleten résztvevők elvonultak a korona előtt, majd a Szent Korona Rend tagjai részletesebb ismertetőt tartottak az érdeklődőknek a koronáról. erdon.ro

Külhoni Magyarságért Díjat vett át Kolozsváron Horváth Anna, Kató Béla és Tamási Zsolt
Az államalapítás ünnepén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhöni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben.
Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta.
„A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott” – mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni.
„Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak a magyarságért” – szólt a díjazottakról, akiket arról biztosított, hogy nincsenek egyedül a küzdőtéren. Pál apostol üzenetével zárta köszöntőjét, eképpen: „üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.”
Horváth Anna laudációjában elhangzott: a csíkszeredai születésű, jogász és közgazdász végzettségű díjazott egy olyan család leszármazottja, amelyben a köz szolgálatának hagyománya nemzedékről nemzedékre szállt, Nagy Benedek 1956-os elítélt gyermeke. Doktori fokozatot földrajz szakon szerzett. Egyetemi éveiben Magyarország Bukaresti Nagykövetségén fordítóként dolgozott, első munkahelyét a román kormány 1997-ben létrehozott Kisebbségvédelmi Hivatalában szerezte. 2007-ben államtitkárnak nevezték ki, 2012–2016 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a tisztségről 2017-ben lemondott, miután befolyással való űzérkedéssel vádolták. 2015 óta a Kolozsvári RMDSZ elnöke. Munkássága során bebizonyította: a nehezen értelmezhető törvénykezések ellenére sem szabad meghátrálni.
Kató Béla püspök Barátoson született, a teológia elvégzése után ugyanitt teljesített szolgálatot. A laudációban úgy fogalmaztak, a nemzetpolitika ő maga, hiszen hitelesen képviseli mindazt, amit nemzetpolitikának nevezünk. Elhangzott: minden erdélyi városban ott látjuk a püspök úr keze nyomát, de ő maga azt vallja, hogy az épületek semmit sem érnek, ha nincs, aki élettel megtöltse azokat. Lelkészi szolgálatának nagy részét Illyefalván töltötte. A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és az Illyefalvi Gyermekfalu megalapítója. Abban hisz, hogy csak a közösségi élmény tarthatja itthon az erdélyi magyarokat.
Tamási Zsolt József történelem szakon szerzett diplomát, a BBTE és a marosvásárhelyi Sapientia EMTE óraadójaként is dolgozott. 2015 óta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum címzetes tanára és igazgatója, oktatásszervezőként és vallásoktatási módszertanosként is tevékenykedett. 2016-ban a Korrupcióellenes ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, azt kifogásolva, hogy annak ellenére járult hozzá a líceum működéséhez, hogy tudta, az intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az MTA és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagja is volt. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudomány és az oktatás területén” – összegeztek a laudációban.
Tasi Annabella / maszol.ro

Szent László-szobrot avattak Kézdiszentléleken
Szent István-búcsú a Perkőn
A tegnapi kézdiszentléleki Szent István-búcsú fénypontja volt a Szent László-szobor-avatás. A helybeliekkel együtt ünnepelt a három magyarországi testvértelepülés, Budapest XI. kerülete, Szentgál és Alsónyék küldöttsége is. A Perkőn mondott szentbeszédében Tamás József segédpüspök hangsúlyozta: „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette.”
Az egész napos rendezvény szokás szerint a főtéren álló Szent István-szobornál kezdődött, ahol házigazdaként Balogh Tibor, a község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a szép számban megjelent helybelieket, a búcsúra határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a világi és egyházi elöljárókat, valamint a testvértelepülések küldöttségeit. Az ünnepléshez megfelelő hangulatot az egyházi énekkar és Balogh Mónika Beáta énekes teremtette meg. Az elöljáró rövid beszédében országalapító szent királyunk alakját és történelemalakító szerepét méltatta, majd koszorúzás következett. A szent király kőszobrától a tömeg a templom közelében kialakított Szent László parkhoz és -szoborhoz vonult, ahol Balogh Tibor polgármester mondott elsőként ünnepi beszédet. A szobor két oldalán díszőrséget állt a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság négy „vitéze”. „Az idei Szent László-emlékév alkalmat teremtett arra, hogy a községünkben kialakított teret elnevezzük róla, azt egy őt ábrázoló mellszoborral ékesítsük. Köszönet Bartalis Béla kőfaragónak a szobor talapzatáért, Todor Elődnek a szobor elkészítéséért, Venczel Róbertnek a park kivitelezéséért, Gál Bélának pedig a villanyhálózat kiépítéséért, valamint minden kollégámnak, a támogatóknak, akik hozzájárultak a terv kivitelezéséhez” – mondotta a polgármester. Tamás Sándor, a megyei önkormányat elnöke párhuzamot vont a két szent király alakja között. „Szent István országépítő nagy művét László király folytatta. Szent László megerősítette a magyar államot, amelyet megvédett minden külső támadástól és belső ármánytól, a hatalmasságok között reálpolitikát folytatva biztosította országunk függetlenségét. Megvédte a magyarokat a nomád népek pusztításától. Bár pontosan tudjuk, hogy Felvidéken és Székelyföldön azért maradt meg több Szent László-emlék, mert az ország többi részén a törökök leromboltak, földig égettek számtalan templomot, mégis arányaihoz mérten Székelyföldön azért van a legtöbb Szent László-emlék, mert mi, székelyek hű katonái voltunk a határvédő lovagkirálynak, és a mai napig is hiszünk legendás élete útmutatásainak. Hisszük a Szent László-pénzek legendáját, hisszük az általa fakasztott források csodatevő erejét. Pontosan tudjuk, hogy a Képes krónika egyik, a szent királlyal kapcsolatos iniciáléjának kucsmás alakja székely hadvezér, sőt, azt is tudjuk, hogy Grigore Ureche moldvai krónikaíró is írt a székelyek élén vívott, tatárok feletti győzelméről. Tehát méltán vagyunk büszkék királyunkra. Székelyföldön belül, Háromszéken Bibarcfalva, Gelence, Gidófalva, Kilyén, Kökös, a kézdiszentléleki Perkő tetején álló kápolna, Sepsibesenyő, Szacsva őrzi kisebb-nagyobb mértékben falfestményeit, emlékképeit a nagy királynak” – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja szintén a két Árpád-házi szent király alakját méltatta, augusztus 20-át a magyarság legfontosabb ünnepének nevezve. A vezető konzul hitet, kitartást és állhatatosságot kívánt minden magyar érzelmű embernek, Kézdiszentlélek lakóinak, kiemelve, hogy ez az egyetlen felső-háromszéki település, ahol mindkét szent királynak szobrot állítottak. A szobrot Tamás Sándor és Balogh Tibor leplezte le, majd Tamás József segédpüspök áldása után a szoboravatás koszorúzással zárult. Ezt követően indult a búcsújárók körmenete a Perkőre, útközben minden település és a nagyszámú zarándok elvégezte a segédpüspökkel a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben állított emlékjeleknél. Mivel az idei ünnep vasárnapra esett, az előző évekhez viszonyítva a zarándokok száma megkétszereződött. Az ősi kápolna mögötti szabadtéri oltárnál 12 óra után kezdődött a búcsús szentmise, amelynek főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. A nagy meleg ellenére mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid Emil kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. Tamás József szentbeszédé¬ben arra kérte a jelenlevőket, legyenek hűségesek őseink szent hitéhez, nemzetünk gyökeréhez. „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette, ő testesítette meg a történelem folyamán legelőször a keresztény királyok eszményképét, ő volt az első olyan király, aki szentté tudott lenni, és népének olyan atyja, akit azóta is tisztelettel és szeretettel vesznek körül és szentként tiszteltnek” – mondotta a főpap, aki négy nagy emberi bűnt – kevélység, kapzsiság, hazugság és erkölcstelenség – sorolt fel, amelyek a mi életünket, keresztény értékeinket próbálják tönkretenni. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Délután három órától a nyeregben Szent István-napi ünnepség kezdődött, amelynek során a kőszínpadon előadták Az államalapítástól Szent László haláláig című bábelőadást, amelyet néptáncfesztivál és hagyományőrző délután követett. A Szent László királynak szentelt idei első őrtüzet 22 órakor a Perkőn gyújtották meg, majd még huszonhárom háromszéki településen lobbantak fel a lángok.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Elmulasztott (eszme)történeti esemény a hetvenes évekből
(részlet Szász László bemutatás előtt álló kötetéből)
Szerepvivő emberré lettem
– a szerző műhelyvallomása
A kötetem címébe foglalt „Szerepvivő emberré lettem” megfogalmazás nem tőlem: Kálvintól, a reformátorunktól származik, és egy kényszerűségekkel irányított, hazát váltó életút sűrítményét tartalmazza számomra. Aki mindaddig törekedtem magyar irodalmat tanítani, éjszakai íróként publikálni a szülővárosomban, amíg el nem zavartak onnan (innen). Csaknem negyvenévesen kezdtem újra a szellemi munkát az anyahazában, saját köteteim is csak itt (ott) jelentek meg, s nemrég a Károli Gáspár Református Egyetem docenseként „vonultam” nyugdíjba. Mindennek csupán annyi jelentősége van, amennyi talán a könyv első darabjából kiderül: borzasztó nehéz, de nem lehetetlen egyetlen élet alatt két, teljesen különböző irodalmár-életformát felépíteni. Egyet, mely az Erdélyben csaknem elkerülhetetlen „önkéntes szolgálatelvet”, és egy másikat, mely a „professzionális megfelelés” kényszerét valósítja meg.
Annak ellenére, hogy Sütő András életművét teljes gazdagságában feldolgozták, szinte minden sorát elemezték, munkásságának mégis van egy meghatározó területe, mellyel jószerint nem foglalkoztak: drámáinak egyházi fogadtatásával. Ha a korabeli (akár erdélyi, akár magyarországi) irodalmi kritikákat olvassuk újra, az értő elemzésekben észlelhető az a bujkáló tapintat, ahogyan a politikai megtorlástól óvni szeretnék a szerzőt. Az egykori hatalom bírálatára irányuló dramaturgiai gesztusokat afféle összekacsintó „félre/szólással” mindenki érteni vélte; az egyháziak azonban jobbára valós történeti tényeket kértek számon e műveken, némely vallási dogmák művészi kritikáját pedig zokon vették. Nem szükséges magyarázni, miért nem olvashattunk Erdélyben egyetlen sor nyíltszíni bírálatot sem egyháziak tollából, például a Csillag a máglyánról a hetvenes években: vallási kérdésekről szóló vitának nem volt helye Ceauşescu Romániájában. Viták pedig voltak, sőt, szigorú ítéletek is megfogalmazódtak, csakhogy a háttérben, a nyilvánosságtól elzárva. „Rögtön, ahogy megjelent..., a reformáció szent eszméit és erdélyi eredményeit érezték támadva ebben a darabban. A kolozsvári református egyház a teológiai hallgatókat nem engedte a bemutatón megjelenni” – emlékezik vissza évek múltán a szerző, keserűen. És miközben az irodalmi sajtó mindenütt, azonnal és csaknem egyöntetűen remekműként értékeli Kálvin és Szervét tragikus konfliktusának ábrázolását, a magyarországi egyházi lapok jelentős részben lenyűgöző értetlenséggel és agresszivitással fogadják a darabot. Ti. azt kérik számon egy példázatértékű fikciótól, ami az irodalom természetétől teljességgel idegen: a történelem valóságos tényeit; többen Kálvin alakjának meghamisításával, a szervéti szentháromság-tagadó eszmék túlértékelésével vádolják a szerzőt.
Irodalom (mint kitaláció) és valóság viszonya napjainkban is sokak számára feloldhatatlan ellentmondás, ám épp ezért volna szükséges feldolgozni, tényszerűen és elfogulatlanul, Sütő művének egyházi fogadtatását. A legkiválóbb teológusok ugyan még idejében elvégezték a Csillag a máglyán vallástörténeti értékelését is, csak hát ezek az írások jószerint ismeretlenek. Az Európai Protestáns Szabadegyetem még 1980-ban kis füzetet adott ki Bernben az előző évben lezajlott, igencsak építő, tárgyszerű vitáról (Kerekasztal-beszélgetés Sütő András történelmi drámájának német megjelenése alkalmából. Csak tiszta forrásból, 12.).
Ennél is szomorúbb, hogy máig hozzáférhetetlen a dráma legkiválóbb erdélyi vallástörténeti elemzése. Szerzője Juhász István (1915-1984), a maga korának lenyűgözően nagyformátumú, európai értékrendet képviselő tudós teológusa és (nincs rá jobb szó) diplomata egyházpolitikusa. Az történhetett, hogy a pletykaszinten zajló háttérvitákat az igényes egyetemi tanár megsokallta, és – a kemény diktatúra íratlan törvényeivel is szembeszegülve – az erdélyi magyar református oktatás hagyományaihoz visszafordulva, nyílt disputát szervezett a Csillag a máglyán teológiailag is megragadható jelentésárnyalatairól. Kihívó helyszínen és környezetben: a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében, együttműködve a teológushallgatók önképzőkörével. A világi és az egyházi, a magyar, a román és az egyetemes történetben egyaránt otthonosan mozgó professzor elemzése oly sokirányú megközelítésről tanúskodik, hogy módszertanát nem csupán máig időszerűnek, de példamutatónak tekinthetjük. Ha évtizedekkel korábban birtokunkban lett volna ez a szemléleti perspektíva, bizonyára egyetemesebb érzékenységgel közelítünk Sütő András és kortársai életművéhez is. Talán nem szakad végzetesen ketté minden toleranciát mellőzve a Sütő (s általa két-három írástudó-nemzedék) munkásságát firtató közgondolkodás.
Juhász István előadásának egyetlen, rövidített publikációja található a magyarországi Confessio 1979/3-as számában, Kolozsvári disputa a Csillag a máglyánról címmel, magyarázó kopffal: „A prezidens D. dr. Juhász István professzor volt, a respondensek: Bereczki András, Jenei Tamás, Kató Béla, Kovács István hallgatók voltak”. Furcsamód, a professzor kéziratos hagyatékának gondozói a 2016-os tisztelgő Juhász-kiadványból is kihagyták ezt a jelentős írást. Az alább közzétett – nagyon rövid, de remélhetőleg mégis súlyos üzenetet közvetítő – töredéket nem a Confessióból vettem át: az egykori résztvevők jegyzetei alapján rekonstruált részlet. Jakab László Tibor (jelenleg nagyatádi lelkész) juttatta el hozzám, önzetlenül, szellemi életünk jobbításáért, az általa kézzel lejegyzett teljes szöveget. Amikor számítógépre átmásoltam, megőriztem az előadás enyhén archaikus ízű, egyházi nyelvhasználatát, néhány kifejezés és név eredeti, latinos írásmódját.
Röviden: a szöveg töredék mivoltában is érzékelhető, hogy egy erdélyi, elmulasztott eszmetörténeti esemény tanúi vagyunk.
Kötetbemutató holnap, augusztus 22-én 17 órától az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében. A szerző beszélgetőtársa Lázok János, a Művészeti Egyetem tanára.
******
Disputatio
Disputatio: egy tárgy megvizsgálása párbeszéd útján. (…) Ma esti disputációnk irodalom és történelem oldaláról keresi az igazságot. A Calvin és Servet ellentétein felül álló igazságot abban a szabadságban keressük, amelyre egyházaink XX. századi ökumenikus útja mindnyájunkat elindított. (…)
Sütő András drámája szerint Calvin és Servet 1533-ban… barátok voltak, két ellentétes jellemű ifjú. (…) Van-e áthidalás e két ember között, az Isten lényegét kérdező kételkedés és (részletek) az Istenhez forduló imádság között?
Calvin és Servet ellentétét nem lehet az újkori európai történet semmilyen analógiájával magyarázni. (…) A reformátori tant a szabadság egyetemes rendje kiépítésére való törekvés jellemzi, s ennek megfelelően a „szabadság” és „rend” feszültsége határozza meg. A lelkiismereti szabadság Calvin tanítása szerint az egyházi szabadság alapja. A tragikus az, hogy ennek ellenére sem Calvin, sem a reformátorok nem erre a tanra építették koruk egyházának a szabadságát.
(…) Célunk mégis a dráma reformátori tartalmának összefoglalása. Amikor ismételten kifejezzük köszönetünket, nemcsak a mű szépségére, hanem a modern dráma eszközeivel végzett építő munkájára gondolunk.
Arra a kérdésre: miért éppen a Servet és Calvin alakját kellett feleleveníteni – [az író] a reformáció vallomásával felel: „Itt állok, másként nem tehetek”. Újra megszólaltatni azt a példát, mely a reformátorokban szabad szemmel látható: mindhalálig megállni az emberért vállalt legmagasabb célok mellett! – olyan írói vállalkozás, amelyet szeretnünk és becsülnünk kell.
A dráma nem a reformátori szabadság bibliai fundamentumát, hanem annak történeti értékét kéri számon. Hogyan valósította meg a reformáció azt, amit sok európai nép tőle várt: a lelkiismeret szabadságát, a nép szabadságát, a gondolat szabadságát? Válasza nem sűrűsödik egyetlen „Tiborc-monológba”. A szabadság-gondolat kifejezésében részt vesz minden szereplő, sőt maga az olvasó, hallgató is, akinek lelkében tovább élnek a sokszor félig kimondott igék.
Vannak a drámában számunkra olyan elfogadhatatlan pillanatok, amelyek azt az érzést keltik, mintha a szabadságnak egykor Calvin és Servet által közösen vállalt ügyét, miután Genf az inkvizícióhoz hasonult, egyedül Servet vinné tovább. Mivel úgy véljük, nem ez a dráma álláspontja, arra gondolunk, hogy ezek a félreértések – éppen a mű szerkezete és igazsága szerint – elkerülhetők lettek volna. Emlegetésük helyett azonban szeretnénk kiemelni Calvinnak a drámába foglalt olyan szavait, amelyek a reformáció és a szabadság ügyéért vállalt áldozatából fakadtak.
Az egyik az a történeti beszéd, amelyet 1553. szept. 1-én a hatalom nélküli konzisztórium nevében a hatalmat kezében tartó Kistanács előtt mondott, fenntartva a Philibert Berthelier tanácsúr felett kimondott fegyelmező határozatot: „Kezeimet levághatjátok, tagjaimat szétzúzhatjátok, házamat felperzselhetitek, halott gyermekeim csontjait is szétszórhatjátok, de soha semmivel sem fogtok arra kényszeríteni, hogy a szent jegyeket odanyújtsam”. Calvin tiltakozása nem a Kistanács törvényes hatalma ellen irányult, de megvédelmezte a keresztyén gyülekezet belső autonómiáját. Ez volt a genfi példa jelentősége a 16. század egyháztörténetében.
A másik az a szerző által formált Calvin-beszéd, amelyben a reformáció európai mártírjairól szólva felsorolja a Németországban felkoncolt százezer lutheránus parasztot, majd így folytatja: „Nem a reformáció adott fegyvert a kezükbe? Nem a reformáció mondta ki, hogy fejedelmek és minden hatalmasságok Istentől kapott hatalmát fegyverrel kell összetörni, ha letér az igazság útjáról?” E szakasz jelentősége az, hogy nem csak a politikai calvinizmus 16-17. századi útját summázza, hanem belefoglalja annak előzményeként az 1525-ös német parasztforradalmat is. Azt a nagy harcot, amelyet a múlt protestáns történetírása is ki akart tagadni a reformáció közösségéből. Sütő drámájának álláspontja azt az igazságot mondja ki, amelyik az 1975-ös évfordulón megjelent Thomas Münzer-írások feldolgozásával a parasztforradalom vértanú prédikátora theológiájának reformátori jellegét igazolja.
Ennyi gazdag tanúságtétel után kérdezzük: mi az írói állásfoglalás a legsúlyosabb konfliktusban, amelyik a reformáció egyháza szabadsága kérdésében Servet-t és Calvint szembeállította? Azokhoz az olvasókhoz és méltatókhoz csatlakozunk, akik szerint Calvin feleségének a szerepe a kulcs a dráma megértéséhez. Ő is történetietlen, a szerző jegyzete is figyelmeztet, hogy 1553-ban De Bure Idelette már négy éve halott. De a róla szóló feljegyzésekkel egybehangzik az, ahogy őt itt megismerjük. Méltó volt, hogy általa szólaljanak meg a szabadság két szélső pólusát összekötő, a szabadság jövendő útját kifejező igék: „A Megváltó jelent meg előttem. Feltámadásának legelső szavait hallottam: Békesség néktek. Parancsot is mondott: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj, és békélj meg előbb a te atyádfiával. Most már fényesnek látom arcodat, János. Eltűnt arcodról a Káin-bélyeg. A tiedet is fényesnek látom, te szegény Servet Mihály”.
Conclusio
A disputáció célja az igazság: mindkét részről. Úgy gondoljuk, hogy történet és irodalom valóban egy közös pontra mutat. Arra, mely Bethlen Gábor gyülekezeti törvényei óta erdélyi egyháztörténetünknek is legfényesebb csillaga, s ez a tolerancia.
Valljuk, hogy a tolerancia nem közömbösség, hanem az a szeretet, mely a maguk szabadságát a testvér-egyházak és testvér-hitek szabadsága által védelmezi.
A reformáció korának máglyáin – sem ezen az egyen, sem azon a tizenháromezren, amelyről a dráma beszél – nem égett el a szabadság csillaga. Szikráik a tolerancia csillagképében egyesültek.
Dr. Juhász István / Népújság (Marosvásárhely)

Be nem tartott ígéretek
Európa több mint 50 millió lakosával megy szembe Románia kormánya azzal a lépésével, hogy az EU Bíróságán megtámadta az Európai Bizottság azon a határozatát, amellyel a Mentőcsomag a kisebbségek számára (Minority SafePack) európai polgári kezdeményzés bejegyzését rögzítette március 29-én. Az EU hivatalos közlönyéből a napokban derült ki, hogy a Sorin Grindeanu vezette kabinet június 28-án keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, amelyben kéri a határozat semmissé nyilvánítását. Tette ezt annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek megígérte: nem fogja akadályozni a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a törvénybe foglalásáért indult polgári kezdeményezést.
A javaslatcsomagban, amihez az aláírások gyűjtését a FUEN májusi kolozsvári kongresszusán kezdeményezték, az a kérés szerepel, hogy Európa álljon ki az őshonos kisebbségek jogaiért. A kontinens 47 államában ugyanis 340 történelmi kisebbség él, amelyek hozzájárultak a kontinens mai arculatának kialakításához, és továbbra is önazonosságuk megőrzésével kívánnak az unió polgáraiként élni. Helyzetük a nyugat-európai államok többségében rendezett, a volt kommunista országokban korántsem az. Ezen szeretne változtatni a kisebbségi jogvédelem különböző területeire kiterjedő javaslatcsomag, amelyet egymillió európai állampolgárnak kell támogatnia ahhoz, hogy az Európai Bizottság jogszabályt alkosson a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználat, a többség és kisebbség közötti egyenlő bánásmód törvényi szabályozása terén.
Ha Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, ahogy önmagáról állítja, vajon miért volt szükség az ígéret megszegésére, különösen egy olyan kormányfő részéről, aki a többnemzetiségű Temesváron irányította a közügyeket? Ha egy kormány a kisebbségi ügyekben ilyen módon adja meg az alaphangot, mit várhatunk annak minisztereitől, akik be nem tartott ígéretekkel hitegették a szülőket a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében? És folytathatnánk a sort a kormányhivatal helyi képviselőjével, aki a legbuzgóbban ígérte a Marosvásárhelyre látogató pápai nagykövetnek a katolikus iskola helyzetének rendezését, és ennek érdekében a helyhatóságnak nyújtandó segítséget. Az ígéret betartása helyett jogászai többoldalas válaszban utasították el a tanintézmény jogállásának az ideiglenes rendezésére hozott tanácsi határozatot. A számunkra kedvező ígéretek úgy szálltak el a szélben, ahogy a népszerű román közmondás megfogalmazza. Egyben azonban biztosak lehetünk: az ellenünkre tett ígéretek véghezvitele nem szenved csorbát.
Ha az Unió legkevesebb hét tagállamából jövő márciusig összegyűl az egymillió aláírás a mentőcsomag, a Minority SafePack ügyében, az Európai Bizottság megkezdheti a jogalkotást. Ehhez romániai viszonylatban 250.000-en kell támogatnunk a kezdeményezést. Bár többen jelezték, hogy az internetes felületen (jogaink.eu) nem jártak sikerrel, szeptemberben minden helyi RMDSZ-szervezetnél lehetővé válik a papíralapú nyomtatványok aláírása. Éljünk vele!
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Migránsok integrációja
Egyik barátommal vívtunk szópárbajt nemrégen, ő állította, hogy a migráció nem jelent veszélyt Kelet- és Közép-Európára. Hogy azt felfújják, mert…
Szóval sokan állítják, hogy Európa haldoklik, nincs utánpótlás, hogy az Egyesült Államok is a bevándorlásból biztosítja növekvő munkaerő-szükségletét. Kétségtelen, de egy bizonyos: nem olyan nyelvet nem ismerőkkel, szaktudás nélküliekkel, mint akik Európát elárasztották. (Igaz, Hollai Hehs Ottó barátom minapi írásából is nyilvánvaló: az amerikai elnök fontolgatja a bevándorlás drasztikus csökkentését.)
De térjünk vissza Európára. A minap hallottam egy kimutatást, miszerint a Németországba bevándorolt, s azok közül 150 ezer letelepedést nyert migráns közül az utóbbi fél évtizedben (tessék megfogódzkodni!) mindössze ötszázan helyezkedtek el állandó munkahelyen. A többiek továbbra is segélyből élnek. Nem is beszélve arról a mintegy másfél millió, az országban illegálisan tartózkodó személyről, akik táborokban élvezik a mindennapi teljes ellátást. Rájuk ingyen főznek, mosnak, ők tévéznek, használják az áramot, gázt. És őuraságaik még arra sem hajlandóak, hogy összeszedjék maguk után a szemetet, bevessék az ágyaikat. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvet nem akarják megtanulni, így szakképzésre sem járnak.
Barátom azt mondja, majd integrálódnak. Erősen kétlem. Azt hiszem, gyermekeink is nyugdíjasok lesznek, amikor Európa még mindig a migránsok integrációjának kérdésén fog vitatkozni. Inkább az európai országok demográfiai politikáján kellene gyökeresen változtatni.
Ujj János / Nyugati Jelen (Arad)

Augusztus 20: Magyarország nemzeti ünnepe, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepnapja
Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János magyar köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után "újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni". Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban "nemzetünk, otthonunk, személyes életünk", védjék meg "szabadságunk és önállóságunk", és biztosítsák közös nyugodt jövőnk.
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütételén az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2017. augusztus 20-án.
Magyarország soha nem felejti el, hogy mivel tartozik a keleti kereszténységnek, sosem felejti el a kapcsolatot, amely a keleti kereszténységhez köti - mondta Semjén Zsolt vasárnap Budapesten, amikor átadta I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának a Múzeum utca 11. számú épület kulcsait. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország hálával tartozik I. Bartolomaiosz pátriárkának és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak, a most átadott épület pedig "szerény viszonzás", amely lehetőséget ad, hogy az egyház a jövőben is be tudja tölteni szolgálatát Magyarországon. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: egy kormánynak azok a maradandó döntései, amelyek az ország történelmében és kultúrájában gyökereznek. Ilyen döntés volt, hogy Magyarország újra felvette és megerősíti kapcsolatát a keleti kereszténységgel és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátussal, hiszen a magyar nemzet életében mindig jelen volt a Kelet és a Nyugat.
I. Bartolomaiosz megköszönte a "felbecsülhetetlen érétkű, történelmi épületkomplexumot", amelyre az egyháznak "égető szüksége van" "sokrétű pasztorációs, missziós és kulturális feladatai ellátásához".
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei esküt tettek az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren.
MTI

Böjte Csaba: a világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre
A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre - jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ma Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.
Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva "olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát", de mint kiemelte, "igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap".
Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Marius Tabacu zogoraművész, filmes szakember és műfordító, Kása Zoltán egyetemi professzor vehette át szombat délben a magyar államfő, Áder János által augusztus 20-a alkalmából adományozott kitüntetéseket.
Prőhle Gergely, a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a magyar kultúra által teremtett értékközösség fontosságát hangsúlyozta.
Adorjáni Dezső Zoltánt, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét az erdélyi magyar evangélikus egyház, illetve a magyar történelmi egyházak érdekeinek és értékeinek képviselete terén végzett kiemelkedő tevékenysége, odaadó szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Csendes László hegedűművész laudációjában kifejtette: a püspökre a keresztény értékrend hiteles megélése és a hitre alapozott közösségi szerepvállalás a jellemző.
Marius Tabacu zongoristát, műfordítót, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatóját az erdélyi többnemzetiségű kulturális térben közéleti szereplőként, gondolkodóként és műfordítóként a békés együttélést elősegítő intellektuális és művészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntettéki ki. Laudációjában Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója a közért munkálkodó kultúrembernek, példaképnek nevezte Marius Tabacut.
Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) Marosvásárhelyi Kara Matematika-Informatika Tanszékének professzora az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás megszervezésében vállalt jelentős szerepe elismeréseként kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a díjazott sokszínű egyéniségét, az egyetemhez való hűségét, közösségi szerepvállalását emelte ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Csodálatos, bizarr harmóniák Sipos László műveiben
Üvegkoronás királynővel, reneszánsz Madonnával, halas-madaras koronás Krisztussal, bajuszos múzsával, behúzottcipzár-szájú sárgabohóccal, papírcsákós tábornokkal találkozhatnak az érdeklődők Sipos László grafikus, festőművész Arcok – álarcok című tárlatán. A képzőművész kiállítását pénteken, a Barabás Miklós Céh galériájában nyitották meg, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatta, az est házigazdája Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke volt.
Kolozsi Tibor a megnyitón kifejtette: Sipos László igazi reneszánsz beállítottságú alkotó, ezt már akkor megállapította, amikor először járt a műtermében és látta, hogy a képzőművész nemcsak megmossa az összes ecsetét használat után, hanem be is csomagolja azokat, hogy a szálak ne törjenek meg és azok ne porosodjanak. – Ebből is, meg persze a képekből is látszik, hogy nagyon komolyan végzi munkáját –jegyezte meg a céh elnöke.
– Sipos László értékrendet teremtett. Sajátosat, egyénit, összetéveszthetetlent, múló divatoktól függetlent, amelyben a látszólagos összevisszaság sajátos rendezői elveknek engedelmeskedve teremti meg azt az összhangot, amely alkotásainak sava-borsát adja, és életművének egységét biztosítja – jellemezte a művészt Németh Júlia. – Csodálatos, bizarr harmóniákat láthatunk itt, de feltevődik a kérdés, hogy lehet-e egy harmónia bizarr? Lehet, mert Sipos László nem ismer lehetetlent, ha művészetről van szó – hangsúlyozta a műkritikius, aki szerint a képzőművész megalkotta sajátos, a bizarr harmóniák törvénytárát, amely megalkotásához „gondolati és művészi tisztánlátás egyaránt nélkülözhetetlen”. Munkáit algoritmusokhoz is lehetne hasonlítani, hisz Németh Júlia szerint minden alkotáson minden a helyén van és óraműpontossággal működik.
A tárlatmegnyitón a műkritikus külön-külön is elemezte a kiállított portrékat, így az érdeklődők segítségek kaptak a bizarr harmóniák megfejtéséhez, megérthették, hogyan kapcsolódnak egymásba a különböző portréelemek.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)