Határsértőket fogtak el
Húsz szíriai, iráni és iraki határsértőt, köztük hét gyereket fogtak el vasárnap hajnalban a román hatóságok Pécska és Németpereg térségében, miközben a zöldhatáron keresztül próbáltak Magyarországra jutni.
A tornyai határrendőrég és az Aradi csendőrség közös alakulata a magyar határtól húszméternyire tartóztatta fel a csoportot. A vizsgálat során a határsértők azt állították, Nyugat-Európába akartak jutni. A határrendőrök tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indítottak bűnvádi eljárást ellenük. A határsértők közül többen menedéket kértek Romániában, és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának Temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában szállásolták el őket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne temessük az irodalmat!
Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnöke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Fotó, Film, Média Tanszékének tanára, a Farkas utcai Harang című időszakos hitéleti folyóirat felelős szerkesztője. Az Árkoson tartott E-MIL táborban beszélgettünk vele.
– Hogyan fér bele ennyi minden az életedbe?
– Elsősorban költő vagyok, ez segít abban, hogy valamelyest más szerepeket is képes legyek felvállalni, bár ezek nem olyan szerepjátékok, alakmások, mint amilyeneket az irodalomban is sokan használnak, például Kovács András Ferenc vagy Bogdán László, hogy csak a legközelebbieket említsük. Így alakult. Végül is nem állnak olyan nagyon távol e dolgok a verstől, az irodalomtól. A színház, a média és az egyházi tevékenységem is egyértelműen kötődik hozzá, a Helikon és az E-MIL pedig irodalmi szervezőmunka, amit mindig vállalnia kell valakinek. Valahogy belenőttem: addig dolgoztam az idősebbek mellett, amíg egyszer azt mondták, csináljam én tovább. Be szoktam vállalni a kihívásokat.
– A családra is jut időd?
– Ha gyárban dolgoznék, vagy bankszakember lennék, kora reggeltől késő délutánig dolgoznék folyamatosan, így egy kicsit jobban tudom kezelni az időt, képlékenyebb a munkabeosztásom. Megvan a napi nyolc óra munka, néha több is, de ezt úgy osztom, hogy a családra is mAradjon idő. – Mikor írsz?
– Bármikor. Ha írni akarok egy verset, megírom. Kevesebbet írok ugyan, mint az első-második kötet idején, de azért a termékenyebb szerzők közé tartozom. Írtam már verset újság szélére babakocsi tologatása közben, ha a helyzet úgy kívánta, hozzászoktam a szerkesztőségi munka során, hogy zajlik az élet, és közben írni kell, akár kritikát, tanulmányt vagy verset is. Nem zavarnak a körülmények.
– A színház hogyan lett része az életednek?
– Mindig is érdekelt a színház. Az a fajta világlátás, amit a színház képvisel, nagyon hasonlít arra, ami íróként is mozgatja az embert, a különbség csak annyi, hogy a színházban sok ember közösen keresgél, amibe talán még a színikritikus is beletartozik. Egykor több kritikát írtam, ma már inkább csak rovatszerkesztőként foglalkozom e műfajjal. A dráma is érdekel, mint köztes terület, elvégre színháztudomány szakot végeztem, a doktorimat pedig Páskándiból és Sorescuból írtam...
– Egyre gyakrabban hallani, hogy alig olvasnak az emberek, hogy az irodalom népszerűsége csökken. Te mit gondolsz erről?
– Szerintem nincs semmi baj az irodalommal. Nagyon sok jelentős kortárs szerző van, akár erdélyi viszonylatban is, és az emberek igenis, érdeklődnek az irodalom iránt. A Kolozsvári Magyar Napokon három nap alatt háromszáz ember jött el a rendezvényeinkre, és a többi hasonló eseményen is szép számban voltak érdeklődők. Persze, több energiát kell fordítani a népszerűsítésre, mint egykor, de végül is jót tesz a szerzőknek, ha felolvasni járnak, nemcsak az eladott könyvek miatt, hanem azért is, mert így élő kapcsolatot teremthetnek olvasóikkal. Azt gondolom, hogy néminemű lustaság áll az általad említett kijelentések mögött, ne temessük az irodalmat!
– És a könyv terjedésének árt-e a digitális világ térnyerése?
– Konkurenciát jelent, de nem árt különösebben, mert másképp kelti föl a befogadók érdeklődését a könyv, mint a média és a digitális eszközök. Ha esetleg ki is szorulna a könyv az életünkből – amit alig hiszek –, attól még nem kerülne veszélybe az irodalom, mert maga is átváltana a digitális hordozókra, és a világhálón terjedne tovább. Olvasók mindenkor lesznek, ebben biztos vagyok.
– Hogyan értékelnéd az idei árkosi E-MIL tábort?
– Izgalmas volt, jó előadások hangzottak el, az sem zavart senkit, hogy az előadók közül többen is jócskán átlépték az időhatárokat. Új színfoltot jelentettek a zene és irodalom témakörhöz kapcsolódó esti gitárkoncertek, megtörténhet, hogy ezután zenei előadókat is hívunk, függetlenül attól, hogy mi lesz a tábor központi témája. Ez az a rendezvényünk, ahová a legnagyobb számban gyűl össze a tagság, ezért közgyűlést is tartunk, tehát belső szervezeti szempontból sem mellékes a tábor, de ennél fontosabb, hogy más tájegységek íróit, más művészeti ágak jeleseit is vendégül láthatjuk Árkoson. – Jövőre ugyanitt?
– Hacsak nem fognak kőbe vésett eposzok potyogni az égből, valószínűleg igen.
:Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanévkezdés 2016–2017
Ajándék a szórványkollégiumnak
Nagy örömmel vették birtokukba vasárnap a kényelmes, szép szobában levő új szekrényüket a nagysármási szórványotthon visszatérői és újonnan érkezett lakói. A szekrényekbe kényelmesen bepakolhatják ruháikat, cipőiket, egyéb dolgaikat.
A szekrényeket, amelyekkel jelentősen bővült a szobák berendezése, a Marosvásárhelyi Rotary Club Téka három képviselője, Simonffy Katalin, Kiss Sándor és Valkai Ferenc vitte el az elmúlt pénteken Nagysármásra, ahol Balázs Lajos lelkész és családja, valamint helybeliek segédkeztek leemelni a furgonokról és bevinni a bentlakás folyosójára. A későbbiekben asztalosmester segítségére volt szükség, hogy a keskeny lépcsőfeljárón fel tudják vinni a szobákba, ami délután sikerült is.
A bentlakás szekrényekkel való ellátását, ami lehetőséget nyújt a Belső-Mezőség szórványfalvaiból érkező diákoknak, hogy kényelmesebben lakjanak, az elmúlt ősszel vállalta a klub vezetősége. Ez volt az idei év egyik kiemelt célkitűzése a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tehetséges diákjainak kiválósági díjjal való támogatása mellett. Egyébként erre a két célra gyűjtöttek a Rotary Téka Club 11. hagyományos jótékonysági bálján a múlt év őszén a President szálloda Manadas termében. A bálon részt vettek a környező illetve távolabbi romániai megyékben működő klubok képviselői mellett a nyíregyházi és egri küldöttek is. A Művészeti Líceum képzőművész szakos diákjai 15 festményt és öt domborművet ajánlottak fel, amelyre a bál résztvevői licitáltak. Volt borlicit és tombola is. A bálon begyűlt összeg mellett jelentős segítséget nyújtott a szekrények elkészítésében Kiss Sándor vállalkozó, a klub múlt évi elnöke, valamint a Nyulas Bernát vezette maroskeresztúri Fomco-Prodimpex Kft. bútorgyártó részlege, ahol a szekrényeket kivitelezték.
Rotary Téka Club képviselői pénteken 100 fogkrémmel és fogkefével is megajándékozták a bentlakó gyermekeket. Korábban Kelemen László klubtag adományozott számítógépet, laptopot, mikrohullámú sütőt, televíziókészüléket, gyermekjátékokat és -ruhákat a szórványkollégiumnak, Valkai Ferenc, a Tip-Top panzió és vendéglő tulajdonosa élelmiszer- támogatást nyújtott. A bentlakást működtető Kallós Alapítvány, Balázs Lajos református lelkész és a szórványbentlakás lakói nevében köszönet a tanévkezdésre adott sok hasznos ajándékért.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves Marosvásárhely első testvértelepülési kapcsolata
Jubiláló barátság
Augusztus 31-szeptember 4. között látta vendégül a Marosvásárhelyi küldöttséget a ZA-MA Baráti Társaság, s szerveztek pörgős, színes, élménydús programot, mindezt az immár két évtizede tartó testvértelepülési kapcsolat és a második alkalommal sorra került vadpörkölt- és borfesztivál apropóján.
Visszatértek a "vitaminok"
Pénteken, szeptember 2-án vette kezdetét Zalaegerszeg város háromnapos ünnepsége, amelyen megtisztelő szerep jutott a közel 800 kilométerről érkezett küldöttség művészeinek is.
– Zalaegerszeg a köztéri szobrok és alkotások városa. Most egy olyan alkotással bővült, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy a városban fontos a jövő generációjára való odafigyelés, de tárgyi bizonyítéka a húszéves barátságnak is. Ahogyan Farkas Ferenc Piac téri Fiatalok című bronzszobrának két hőse, a lány és a fiú között szerelem látszik kibontakozni, úgy fonódtak a két város lakosai között barátságok, erős szálak – mutatott rá köszöntő avatóbeszédében Balaicz Zoltán polgármester.
A bíróság zsúfolásig megtelt dísztermében a Domahidi kvartett Sok számos esztendők című köszöntő népdala nyitotta meg a hivatalos ünnepséget.
Vígh László országgyűlési képviselő köszöntője szerint összetartozásunk nem 20, hanem 1100 éves. Eperjes Károly színművészt idézte, aki szerint a régi Magyarország formája olyan volt, mint egy kenyér. Erről azonban Trianonban levágták a vitamint tartalmazó héját. "Köszöntöm itt a vitaminokat" – fejezte ki örömét a képviselő.
– A hivatalos kapcsolat 1996. október 22-én jött létre, dr. Gyimesi Endre akkori polgármester, valamint a néhai Fodor Imre polgármester és Orbán Dezső egykori alpolgármester kézjegyével – elevenítette fel a kezdeteket Balaicz Zoltán. Ezt követte 2000-ben a MA-ZA (Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület), majd 2003-ban a ZA-MA (Zalaegerszeg–Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület) megalakulása. "Összeköt bennünket a közös múlt, a keresztény hit, a nemzeti hagyomány, az emberek közötti barátság, a megértés, egymás értékeinek tisztelete. Ezzel magyarázható, hogy ez a kapcsolat erős, kitartó és folyamatosan megújuló" – mondta Balaicz. Nem hagyhatta szó nélkül a 2004. december 5-i, "az akkori politikai élet által beszennyezett népszavazást" sem, melyet követően dr. Gyimesi Endre kezdeményezte, hogy a testvérváros polgárait fogadják jelképesen Egerszeg tiszteletbeli polgáraivá. Ennek eredményeként 2005 novemberében 237 vásárhelyi vehette át a díszpolgárságot bizonyító okiratot. "Egy nemzetet nem az országhatárok, hanem a szeretet, a ragaszkodás, a hűség, az összetartozás egymásba kapaszkodó kis körei tartanak össze, szellemisége tesz naggyá. Ezért csatlakozott Zalaegerszeg is ahhoz a nemzeti szolidaritási mozgalomhoz, melynek keretében székely zászlót tűztünk ki a városházára, kifejezve ezzel együttérzésünket erdélyi magyar-székely testvéreink iránt, s a zászló azóta is ott leng!" – újságolta örömmel a polgármester. De az összetartozásnak más tárgyi bizonyítékai is vannak: míg Egerszegen székely kaput állítottak, addig Vásárhelyen göcseji haranglábat; évente megszervezik a Zala megyei és a határon túli magyar területek fiataljai közötti kapcsolatokat erősítő Kárpát-medencei ifjúsági tábort, s az évtizedek alatt számos erdélyi magyar Zalában talált második otthonra.
A történelem folytatódik
A Zalaegerszegért díjas Cseh Gábor, a MA-ZA elnöke felszólalásából kiderült, a két város közötti kapcsolat az 1980-as évekig nyúlik vissza, s a kezdeti sportkapcsolatok idővel önkormányzati, politikai, kulturális és oktatási intézmények közötti együttműködéssé bővültek. "A jó testvéri kapcsolatot azonban igazán élővé a barátság, az emberi érzések, az emberi kapcsolatok teszik. Ezért alapítottuk 2000-ben a MA-ZA Baráti Kör Egyesületet", mutatott rá a felszólaló. Az azóta épülő szimbolikus hídnak pedig a két évtized történései az alappillérei: számos zalai képzőművész mutatkozott be Vásárhelyen, illetve vásárhelyi Egerszegen, de kitűnő kapcsolat működik a Zalai Táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes között, illetve a Látó és a Pannon Tükör folyóiratok szerkesztősége között. Sportvonalon ifjúsági, serdülő és felnőtt labdarúgók találkoznak különböző tornákon. A barátság tárgyi bizonyítékokkal is rendelkezik: három köztéri alkotást helyeztek el Egerszegen: a Béke téren a vásárhelyi RMDSZ állíttatott kopjafát; a Vizsla parkban a Barátság kapuját; míg Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából a Dózsa-parkban Wass-mellszobrot avattak. Zalaegerszegnek három Pro Urbe-kitüntetettje van: Józsi György, a Zala megyei labdarúgó-szövetség elnöke, dr. Gyimesi Endre és dr. Hóbor Erzsébet, a ZA- MA Baráti Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. "Maros-vásárhely és Zalaegerszeg testvérkapcsolata már történelem. De ez a történelem folytatódik" – fogalmazott az elnök.
A testvértelepülési szerződést aláíró dr. Gyimesi Endre elmondta, Zalaegerszeg volt Vásárhely első magyarországi testvérvárosa. "Örömmel tölt el, hogy országgyűlési képviselőként 2010-ben szavazatommal én is letehettem a voksot a határon túli magyarok teljes jogú állampolgársága mellett", húzta alá felszólalásában az egykori polgármester, aki a nemrég elhunyt Fodor Imrével 20 évig őszinte barátságot ápolt.
Az eseményen jelen levő s a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a testvértelepülési kapcsolatok ápolásáért felelő Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója szerint mi, vásárhelyiek, a gyökerekhez való visszatérés lehetőségét adjuk Zalaegerszegnek. Reményét fejezte ki, hogy ezután a hivatalos kapcsolat is új erőre kap, majd a 400 éves szabad királyi városi rangot jelképező plakettet és jelvényt adott át Balaicz Zoltánnak, dr. Gyimesi Endrének, Orbán Dezsőnek és Cseh Gábornak. Orbán Dezső szerint az egerszegi kapcsolat nemcsak az első, hanem a legértékesebb, legsokszínűbb és leginkább életszerű is. Köszönetképpen Balaicz Zoltán a 20 éves jubileum előtt tisztelgő emléklapot adott át Csegzi Sándornak és Cseh Gábornak, a vásárhelyiek pedig Czirjék Lajos festményével és Duha László fafaragó munkájával kedveskedtek a házigazdáknak. Záró-momentumként a Domahidi lányok az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című, saját feldolgozású népéneket adták elő.
Hármas tárlat a Zsinagógában
A zalaegerszegi vadpörkölt- és borfesztivál részeként az erdélyi tájakat megelevenítő festményekből, az örmény és a magyar népi motívumokat feldolgozó faragványokból, illetve a 20 éves testvérvárosi kapcsolat sajtóvisszhangjának anyagából Jubileum címmel hármas tárlat nyílt pénteken a kiállító- és hangversenyteremmé átalakított zsinagógában. Nemes László Marosvásárhelyi származású, immár 30 éve Egerszegen lakó festőművész méltatásában a szülőföldtől való elszakadás fájdalmát, de a szülőföldjétől 800 kilométerre talált segítő kezek örömét emelte ki.
Három nagy vidék – a Mezőség, Kalotaszeg, a Homoród mente – lenyűgöző falusi tájai elevenednek megCzirjék Lajos 25 festményén. A falu világát megörökítő olajfestmények az ezeken a vidékeken az utóbbi két- három évben szervezett festőtáborok "termései". A munkákat az anyaországi közönség már láthatta Budapesten, Baján, a művész azonban első alkalommal járt most Egerszegen.
A szemközti falon az örmény gyökerekkel is rendelkező Duha László 54 alkotása tekinthető meg. 43 plakett az örmény művészetből vett motívumokat tartalmaz. "Az örmény kódexszél-illusztrációkból megőrzöm a tipikus örmény motívumokat, amelyeket más, az örmény művészetre jellemző elemekkel egészítek ki" – avat be az alkotás titkaiba a szakmáját tekintve egészségügyi asszisztens autodidakta művész. Így elevenedik meg a hárpia, vagyis a női fejet viselő madár, az örök szerelmet szimbolizáló, nyakukat egymásba fonó madarak, az örmények megélhetését jelképező gránátalma, az erőt jelképező stilizált oroszlán, a páva – a büszkeség jelképe, mindezeket nem tudni honnan induló, majd hol végződő indák fonnak körbe.
A tizenegy magyar népi motívumokat feldolgozó plaketten szintén jelen van az életfát jelképező indamotívum. A Maros, Hargita, Kovászna megyei motívumrendszerekből egyénileg összekombinált plaketteken visszaköszön a margaréta, a tulipán, a szegfű, a búzavirág, a nap, a rozetta.
A két tárlatrész között középen, mintegy összekötő kapocsként várja a látogatókat az az összeállítás, amely a testvérvárosi kapcsolat és a baráti társaság két évtizedes tevékenysége során szervezett különböző események plakátjait, valamint a Marosvásárhelyi és zalaegerszegi sajtóban megjelent írásokat öleli fel.
A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta.
Vásárhely címere az első
Mind a 14 testvérváros címerével gazdagodik jövőre a városháza előtti tér, mondta Balaicz Zoltán polgármester, a jubiláló ünnepségsorozat részeként szervezett címeravatón. Zalaegerszeg címere mellett az idén Marosvásárhely címere kapott helyet, s róluk ünnepélyes keretek között leplezték le a magyar, illetve a székely zászlót. "Két város, de egy nagy szív vagyunk. A címer pedig örökre hirdetni fogja barátságunkat" – fogalmazta meg Cseh Gábor.
Színes kavalkád a borutcán
Zalaegerszeg városának vezetői, Marosvásárhely és Barót testvérvárosok delegációi, a helyi méz- és borlovagrendek képviselői, a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület honvédei, fúvósok, mazsorettek, vadászok, erdészek, néptáncosok és népzenészek alkotta színes menet vonult végig pénteken délután Zalaegerszeg borutcává átalakult főutcáján. A II. vadpörköltfesztivált a köszöntőbeszédek elhangzása után a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület díszsortüze nyitotta meg hivatalosan. A másnapi, szombati vadpörköltfőző versenyre 72 csapat iratkozott fel, erről a pénteken megjelent riportban számoltunk be.
Nélküled…
Az ünnepség következő mozzanataként a Domahidi kvartett – Zsuzsa (21), Kata (19), Sára (15) és Anna (10) – a hangversenyteremben lépett fel, felejthetetlenné téve a 20 éves jubileumot. A mezőbergenyei lányok Domenico Gallo-, Mozart- és Bach-műveket adtak elő. Ezután népi alkotásokat játszottak. Az Én Istenem című régi székely himnusz és egy Balassi-feldolgozás után Kata, majd Sára csodálatos hangja töltötte be a termet. A szépszámú hallgatóság valósággal megbabonázva hallgatta a lányok tiszta, szívbe markoló előadását, s azt, amikor a két nappal később 10. életévét betöltő Anna kristálytiszta hangján felcsendült a Nélküled című dal. Nem is próbálta senki sem visszatartani a meghatódottság könnyeit, aztán a ráadásként újra előadott dal éneklésébe már a közönség is bekapcsolódott.
– Nagy élmény volt számunkra ez a fellépés, hiszen most muzsikáltunk, énekeltünk közönség előtt úgy, hogy csak mi töltjük ki az egész estés műsort – osztotta meg élményét Domahidi Zsuzsa.
Nagy Annamária
Népújság (Marosvásárhely)

SegédKezek kalákatábor Aranyosszéken
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), idén az ötödik SegédKezek kalákatábort szervezték meg.
A 2016. augusztus 29. – szeptember 4. között tartott önkéntes munkatábor helyszíne Torda környéki, aranyosszéki települések voltak. A tábori központ helyszíne Várfalva volt. A résztvevők elsősorban rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi helyszíneken (templom, közösségi ház, paplak, temető) kalákáztak. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákának a népszerűsítése.
Az 50 résztvevő (14 és 30 év közötti ifjak) 23 különböző erdélyi településről érkezett Aranyosszékre, ahol kilenc településen összesen 40 családnál, illetve közösségi épületeknél a következő munkaterületeken dolgozott: háztáji takarítás, favágás, gyomlálás, kaszálás, lakások, kapuk és kerítések festése, egyebek. A kalákatábort istentisztelettel zártuk, számba vettük a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.
A kalákatábor előzményei a Kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes kalákatáboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők Székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak. Az elmúlt négy évben újraindított sorozat eddigi helyszínei: Homoród mente (2012, 2013), Erdővidék (2014), Nyikó mente (2015).
A kalákatábor támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, az amerikai egyesült államokbeli Unitárius-Univerzalista Egyesület, a Várfalvi Unitárius Egyházközség, Várfalva Önkormányzati Hivatala, Alsófelsőszentmihály Önkormányzati Hivatala, az érintett unitárius egyházközségek, magánszemélyek. Támogatóinknak ezúton is köszönetet nyilvánítunk!
A rendezvény lezajlását tükröző fényképek a Gondviselés Segélyszervezet honlapján (www.gondviseles.org) és Facebook-felületén láthatók.
A Gondviselés Segélyszervezet és az ODFIE elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Egy példaértékű kezdeményezés nyomában
Kisiratos kincsei, sok település szolgálatára
Amikor az idei Kisiratosi Falunapok megnyitójáról, a könyvbemutatókról írtunk, megígértük: visszatérünk a Kisiratos kincsei címmel elkészült értéktárra, ami Arad megyében egyedülálló kezdeményezés. A kiadványról a szerkesztővel, Czöndör Mihályné Joó Katalinnal beszélgettünk, aki előrebocsátotta: 2015 végén jelent meg a pályázat, aminek részét képezte a külhoni települések értéktárainak magyarországi partnerekkel közösen történő elkészítése. A pályázat feltétele volt a partnertelepülési viszony, aminek jóvoltából a Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken is készülnek értéktárak. Ebben nemcsak egy-egy település, hanem egy egész tájegység értéktárának az elkészítésére is lehetőség nyílik.
– Milyen kritériumok alapján választották ki a jelzett értékeket?
– A nyilvántartásba kerülő, feldolgozandó értékek kiválasztásán már évek óta dolgozunk, tehát van rálátásunk az olyan helyi értékek felismerésére is, amelyekről a falubeliek esetleg nem gondolnák, hogy kulturális értékeket képeznek, hordoznak. Már több magyarországi település értéktárának az elkészítésében is segédkeztünk, amely során a lakosok is elmondhatják, mit tekintenek értékeknek. Ez azért is fontos, mert példának okáért a jelentősebb kisiratosi értékeket tovább lehet javasolni az Erdélyi Értéktárba. Az oda bekerülő értékek iktatásáról azonban egy magasabb fórum dönt. Ha a jelzett érték Erdélyen is túlmutat, a Hungaricum Bizottság elé kerülhet. Kisiratoson is van oda kívánkozó, például Páter Godó Mihály hagyatéka, ami már túlmutat Kisiratoson, ezért tagja lehet az Erdélyi Értéktárnak, de akár Hungaricum is lehet.
– Melyek voltak a kisiratosi értéktár elkészítésének a lépései?
– Tekintve, hogy csakis határon túli partnertelepüléseknek segíthetünk, első lépés volt a 2007-ben megkötött partnertelepülési szerződés, majd 2016. március 8-án Almási Vince kisiratosi és Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármesterek együttműködési megállapodást írtak alá a Kisiratosi Értéktár Projektről. Ezt követően a pusztaszabolcsi munkacsoport a pályázati program és a módszertani anyagok alapján felkészült az értéktár létrehozásának a segítésére. Vagyis meghatároztuk: ki milyen tartalommal, milyen módszerekkel, mikor, hol, kiknek nyújt segítséget és ettől milyen eredmények várhatók. A módszerek közül a műhelymunka kapott kiemelt szerepet, de nagy hangsúlyt kaptak a megbeszélések, előadások, bemutatók, interjúk, illetve az úgynevezett „látó utak” által szerzett tapasztalatok. Kisiratoson megismerkedtünk az ottani munkacsoporttal, átadtuk nekik a módszertani és a segédanyagokat. A munka nálunk folytatódott, ahol a kisiratosiak háromnapos felkészítőn, majd a bizonyos „látó úton” megismerkedhettek nemcsak Pusztaszabolcs, hanem Fejér megye, benne Kiskunfélegyháza, illetve Veszprém nevezetességeivel is. Az értéktári munkafolyamat és gyakorlat, illetve a hungarikum törvény és végrehajtási rendeletének a megismertetése a partnereikkel tájékoztatás útján történt. Ezt követte a gyűjtés módszereinek, az értéklista elkészítésének, az összegyűjtött értékek végrehajtási rendelet szerinti csoportosításának az elvégzése. Ezt követően Kisiratoson, értéklista alapján, értékfeltárás történt, melynek során szakirodalmi anyagot, interjúkat, fényképeket gyűjtöttünk az értékekről, amelyekről értéktárba kerülési indoklásokat készítettünk. Mindezeket értéklapokon dokumentáltunk. Közben a pusztaszabolcsiak kisiratosi értékúton vettek részt, megismerkedni a település értékeivel. Fontos lépés volt a Kisiratosi Értéktár Bizottság létrehozása, a szervezeti működési szabályzat alapján. Ezt követően a kisiratosi munkacsoport további értékek önálló feltárását végezte, a tervnek és a módszertannak, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően. Ennek során a feltárt anyagot a helybeli civilszervezetekkel, a lakossággal és a képviselőkkel szembesítette, illetve további javaslatokat kért. Az elkészült értéklapokat elküldték Pusztaszobolcsra, az ottaniakkal állandó villámposta kapcsolatban voltak. Ott az értéklapokat a Kapcsos Könyvbe foglalták, majd elküldték a Kisiratosi Értéktár Bizottsághoz. A Kisiratos kincsei kiadvány összerakása, a képeslapok tartalmi és formai megjelenésének a megbeszélésére 2016. június 8-án került sor a két csoport közös munkájával.
Kisiratosi értékek
– Melyek azok a kisiratosi értékek, amelyek helyet kaptak az értéktárban?
– Azokat nyolc csoportba soroltuk: I. Agrár- és élelmiszer-gazdaság, ahova az üvegház, a kisiratosi kenyér, Vígh Irénke tortái és a méhészkedés került. A II., Egészség és életmód csoportba a savanyú leves, a Pió atyáról elnevezett gyermekotthon, gyógynövények és házi praktikák, kézimunkák kerültek. A III., Épített környezet csoportba a jellegzetes régi épületek, a kultúrház, az iskolaépület, a halottasház, a templom és a parókia tartozik. IV. csoport: Ipari és műszaki megoldások. V. Kulturális örökség, ahova az 1881. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelt római katolikus templom, a díszpolgárok szellemi öröksége, dr. Almási Béla, a Kisiratosi Tájház, a kisiratosi népi gyermekjátékok, nyelvjárások (Vajda Noémi, Öregapám mesélte; a Páter Godó Mihály jezsuita atyáról elnevezett általános iskola tevékenysége; Péter Godó Mihály jezsuita atya öröksége; a II. világháborúban elesett kisiratosiak emlékműve; a halottak elbúcsúztatása versben, illetve a temetés előtti virrasztás énekes asszonyokkal. Temetéskor a kiharangozás módja; a Nemzetközi Citera-, Népzenei és Néptánctábor; a hagyományos falunapok; a kunhalmok Kisiratos történetében; a tizennyolc évesek ünnepe; a település jelképei; tablógyűjtemény 1952-től; alkotótábor; a Rónasági citerazenekar; a Szalbek Vegyes kórus; népzene és néptánc; anyakönyvek a XIX. századból. A VI. csoport a sportot öleli fel. A VII. csoport a természeti környezet: Kisiratos természeti adottságai, a Rónaság; a kisiratosi gyógyvíz. A VIII. csoport a turizmus és vendéglátás: Kisiratos Kupa, fogathajtó verseny. E hosszú névsor végén szerepel: a Kisiratosi Értéktár Bizottság fenntartja az értéklista változtatásának, bővítésének a jogát. Vagyis, ha új értékek kerülnek felszínre, azokat a Kapcsos Könyvbe foglalják. Ha az összegyűlt anyag megér egy újabb kiadványt, abba foglalják.
Várják az értéktárigénylőket
– Hogyan lehet az értéktár elkészítését kiterjeszteni más Arad megyei vagy bánsági településekre?
– Ahogyan mi mentoráltunk más településeket, úgy a kisiratosiak is segíthetnek e témában más Arad megyei településeket. Azért is tettünk meg mindent a kisiratosi értéktár elkészítéséért, dolgoztunk együtt az általuk kijelölt személyekkel, hogy a közös munka folyamán megtanulják, hogyan kell nyilvántartásba venni, feldolgozni a helybeli értékeket, hogy a továbbiakban ők is segíthessenek más települések értéktárainak az elkészítésében. Őszintén szólva e témában központi szerepet szántunk Kisiratosnak, amelynek a szakemberei segíthetnek más településeknek is az értéktáraik elkészítésében. Tulajdonképpen az értéktárak elkészítésének a szükségessége Lezsák Sándornak és munkatársainak a fejéből pattant ki. Mert nagyon fontos a kulturális értékeinknek az összegyűjtése, valahol történő nyilvántartása, a megőrzés biztonsága érdekében. Az értéktárban szereplő értékeket ugyanis életre lehet kelteni, azok turisztikai vonzatot képezhetnek. Kisiratoson eddig is vigyáztak az értékekre, hiszen a Pro Ki Dor Egyesület eddig is egy sor hagyomány-, illetve értékmentő munkát végzett.
– Kérem, ismertesse e hatalmas munkában részt vett személyek nevét!
– Pusztaszobolcsról a Hagyományőrző Alapítvány munkatársai: Ádámné Farkas Beáta, Mányi Lajosné, Molnár Sándor, Bartókné Piller Magdolna, Fehér Mihályné, Rideg Lászlóné, László Jánosné, Ádám László és jómagam, Czöndör Mihályné Joó Katalin. A kisiratosiak közül Almási Vince – az Értéktár Bizottság elnöke –, Almási Gábor, Benedek Sándor, Korondi Józsa Erika, Németh Anna, Németh Emese, Pataky Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi és Wágner Szabó János dolgozott a Kisiratosi Értéktár összeállításán.
– A pályázat elkészítéséhez szükséges-e az önrész?
– Nem szükséges, sőt előfinanszírozású. Vagyis amikor benyújtottuk a pályázatot, azt elbírálták, majd értesítettek a nyertes voltáról, megtörtént a szerződéskötés és küldték is a pénzt. Ez a pályázat 3 millió forint támogatást kapott, amiből a kiadvány nyomtatási költségei mellett eszközbeszerzési, étkezési, illetve utaztatási költségeket is fedezni lehet. A kisiratosiakat abból a célból vittük el Pusztaszabolcs környéki települések, turisztikai létesítmények megtekintésére, hogy az ottani tapasztalatok alapján maguk is könnyebben felismerhessék az itthoni értékeiket. Éppen ezért ajánlom más Arad megyei, esetleg bánsági vagy partiumi települések értéktárainak az elkészítését, hiszen annak turisztikai vonzata is lehet, nemcsak a települések jobb megismeréséhez, hanem a gazdasági fejlődésükhöz is hozzájárulhat.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Minden délkelet-Európai országnak szembe kell néznie történelmével
„Alig van olyan őshonos kisebbség Európában, amelynek nem kell megküzdenie a népességfogyással. Egyes országok különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül próbálták meg elűzni vagy kiirtani kisebbségeiket, idegennek tekintették a nemzet testének. Most rajtunk van a sor, hogy megállítsuk és visszafordítsuk a XX. század ártó folyamatait”– hangsúlyozta Vincze Loránt Athénban, a Konstantinápolyi Ökumenikus Föderáció által szombaton rendezett kisebbségi jogi konferencián. A FUEN elnökének beszélgetőtársa Petra Rotter, a Kisebbségi Keretegyezmény tanácsadó testületének elnöke és Nikalos Ouzounoglou, az Isztambulból elűzött görögök érdekeit képviselő Föderáció elnöke volt.
Az erdélyi magyarság helyzetét is bemutatva Vincze Loránt elmondta: „Európa délkeleti felében több olyan ország is van, amely nem hajlandó szembenézni saját történelmével és a tényekkel. Törökország a mai napig tagadja az örmény népirtást, a kurdokkal nem hajlandó párbeszédet folytatni és figyelmen kívül hagyja a konstantinápolyi keresztény kisebbség jóvátételt sürgető törekvéseit.” A FUEN elnöke szerint a török kormánynak komolyan kell vennie a Konstantinápolyi Ökumenikus Föderáció visszahonosítási és visszaszolgáltatási kéréseit, illetve minél hamarabb alá kellene írnia az Európai Nyelvi Chartát és a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt.
Vincze Loránt megállapította, hogy Görögország is mostohán bánik a nyugat-trákiai török kisebbségével. Nehezményezte, hogy a FUEN egyik görögországi török szervezetének elnökét két hete a Görögországhoz tartozó Kos szigetén egy éjszakán át fogva tartották, majd kiutasították az országból, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelent a közbiztonságra. A FUEN elnökének véleménye szerint az országok nem hivatkozhatnak kölcsönösségre a területükön élő kisebbségek jogfosztásának igazolására, inkább a jó példákat kellene eltanulniuk egymástól. Arra buzdította a görög és a török kisebbségi szervezeteket, hogy a FUEN ernyője alatt közösen lépjenek fel a problémáik megoldása érdekében. „A két kisebbségi csoport hídszerepet vállalhat a török–görög államközi kapcsolatokban. Törökországnak és Görögországnak is meg kell értenie, hogy a határ túlsó oldalán élő honfitársainak okoz kárt, ha megnehezítik a területükön élő kisebbségek életét” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára az athéni kisebbségi konferencián.
A századfordulón közel kétszázezer görög élt Isztambulban. A török állam több hullámban, különösen az 1960-as években sorozatosan elkövetett visszaélések folytán űzte el őshonos kisebbségét. Mostanra a közösség kevesebb, mint öt százaléka mAradt az egykori Konstantinápolyban, a közösség tagjai elvesztették állampolgárságukat, családi és alapítványi javaikat. Napjainkban nagy részük Görögországban, a többiek a világban szétszóródva élnek. A hétvégén rendezett konferenciát az 1955 szeptemberében végrehajtott görögellenes pogrom évfordulójára időzítették. (RMDSZ)

Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Kocsis Attila Levente dévai iskolaigazgatóval
Indul a tanév!
Küszöbön az új tanév. Milyen újdonságokat hoz? – kérdeztük Kocsis Attila Leventét, a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatóját.
– Az idei tanév érdekesen indul, kezdve azzal, hogy a miniszter úr egy korábbi rendeletben szeptember 15-ét jelölte a hivatalos tanévnyitás napjaként, de már 12-től iskolába kellett volna járni. Ez nem tűnt szerencsés megoldásnak, így a jelenleg érvényben lévő döntés szerint mindenki egységesen szeptember 12-én kezd. A tanítási hetek száma nem változott, mAradt a 36 hét. A nagy változás s egyben előrelépés, hogy Az iskola másként hetet sikerült a decentralizáció szellemében átszervezni, úgy hogy az országosan meghatározott időintervallumokban minden tanintézmény vezetőtanácsa választja ki a megfelelő időpontot, hogy az oktatási menetet se borítsa fel, de felüdülésként hasson diákok, pedagógusok számára egyaránt.
– Konkrétan itt az iskolában, mikorra tervezik a „másként iskolát”?
– Tárgyaltunk már róla, és jó néhány szempont elhangzott, amiket mind jó lenne figyelembe venni. A mi tanintézményünkben az óvoda mellett három oktatási ciklus működik, és a jelek szerint nem lesz könnyű ezeknek a tevékenységét összehangolni, de igyekszünk optimális megoldást találni, hogy lehetőleg minden korosztálynak megfelelő legyen az időpont.
– Ez azt jelenti, hogy szeptember 12-én rendes tanítással és nem másként indul az iskola?
– Igen, tanulással kezdünk és mindenkit szeretettel várunk szeptember 12-én, reggel 9 órára az ünnepélyes tanévnyitóra. Az iskola másként hetet pedig valamikor télidőre tervezzük, de még nincs leszögezve.
– Közvetlenül beszélgetésünk előtt zajlott egy megbeszélés a tanító nénikkel. Minden bizonnyal terítékre került a délutáni foglalkozás kérdése is. Lesz-e az idén erre lehetőség?
– A délutáni program egy nagyon érdekes helyzet, mindenki szeretné, óriási igény van rá, de a jogi keret teljes mértékben hiányzik. 2011-ben kiadott a minisztérium egy olyan metodológiát, ami szerint fel lehetne ezt építeni, de jogilag nem tisztázódtak a dolgok. Mi eleve, az iskolaalapításkor azt szerettük volna, ha a gyermek skandináv példára úgy menne haza az iskolából, hogy a leckéjét megtanulta, és otthon már csak egy rövid ismétlésre van szükség. Jogi keret hiányában azonban főleg azoknak a gyermekeknek biztosítjuk a délutáni foglalkozást, akiknek a szülei későig dolgoznak, és egyszerűen nincs, ki foglalkozzon a gyermekkel. A tanítóink igény szerint ezt bevállalják, önkéntes alapon, de nagyon szeretnénk, ha lenne rá jogi keret, országos szintű szabályozás. Jelenleg arra építünk, hogy a tanító munkaideje is heti 40 óra, mint mindenki másnak, ebből egy részt tesz ki a délelőtti tanítás és a fennmAradt időben besegítenek a szülőknek.
– Hogyan alakul idén a diáklétszám? Hányan iratkoztak előkészítőbe? Gyarapodott-e az ötödikesek, kilencedikesek száma?
– Először általánosan mondanám: a tavalyhoz képest egy picit emelkedett a diáklétszámunk. Ez azért is, mert a tavalyi végzős osztályok kis létszámúak voltak. Az idei előkészítő osztályunkba pedig 26 kisdiákot írattak be. Ötödikben is gyarapodott a létszám. Tudniillik tanintézményünk egy gyűjtő iskola, amely anyanyelven való továbbtanulási lehetőséget biztosít a környékbeli helységek magyar diákjainak, miután az illető településen lezárul az elemi vagy általános iskolai ciklus, és nincs lehetőség a folytatásra. Így Vajdahunyadról, Lupényból, Petrozsényből középiskolába jönnek hozzánk diákok, Szászvárosról, Csernakeresztúrról pedig már ötödiktől. Az idei gyereklétszámunk a beiratkozások, illetve leadott kérvények alapján 530-540 között fog mozogni. Mint említettem, előkészítőben 26 diákunk lesz, egy osztályban. Eredetileg kettőt kérvényeztünk, de mivel ebből 4 kisdiák a csernakeresztúri kihelyezett tagozatunkon tanul majd, Déván csak egy osztály indul. Ötödikbe viszont egy végzős negyedik után 2 osztályunk lesz. Most ősszel igényeltük a második osztályt, lévén hogy várakozásainkon felüli a létszám: 32 diák iratkozott ide. És mArad a két középiskolai osztályunk, a matematika–informatika ezúttal is kisebb létszámmal, de a turizmus kompenzál, összesen 37 kilencedikes diákunk lesz.
– Mi a helyzet az iskolaépülettel? Sikerült-e a nyár folyamán elvégezni a szükséges javításokat?
– A törvény értelmében a fenntartónak kötelessége minden évben anyagi forrást biztosítani, hogy a nyár folyamán a tanintézményekben elvégezhessék a felújítást, javítási munkálatokat, megfelelő körülményeket biztosítva a diákok számára. Sajnos az önkormányzat, minden próbálkozásunk dacára, idén sem támogatott ebben. Mikor ez kiderült, megpróbáltunk minden mást megmozgatni. Kisebb osztályokban viszonylag egyszerű volt, mert ott a szülők, tanító, sőt utóbbiak családtagjai is nagyon példás hozzáállással jöttek, kimeszelték a termeket, amit hálásan köszönünk, mert tényleg szükség volt a segítségre. A festéket igyekeztünk mi biztosítani, mint amúgy a nagyobb osztályok rendbetételét is. Ehhez az anyagi fedezetet saját bevételekből álltuk. Abból a saját bevételből, amit a polgármesteri hivatal már egyszer megfelezett. Mert ugye minden bevételt, amit a szállóvendégeink vagy terembérlés stb. után kapunk, az az önkormányzathoz irányul, és a határozat értelmében 20, illetve 50 százalék közötti részt juttatnak vissza az iskolának. Mi 50%-ot kapunk vissza, ebből próbáltuk fedezni a felújítási költségeket, a munkát pedig mi végeztük – a kapus, a gondnok, az igazgató... Az óvoda, mint minden évben, ezúttal is gyönyörűen megújult, az óvónők, takarítók segítségével minden ragyog, minden átfestve, kimosva, kiporolva. Óriási segítség volt továbbá a Vas megyeiek részéről jött konkrét támogatás. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke annyira szívén viseli a Hunyad megyei magyarok sorsát, hogy több települést is mozgósított, így az Ikervárról, illetve Győrvárról ide látogató polgármesterek felajánlották, hogy az aulát, amit minden diákunk, sőt a helyi magyar közösség is rendszeresen használ, saját munkával, eszközökkel, fogyóanyaggal felújítják. Isten fizesse a jóságukat! Ezenkívül a szülői bizottságnak a 2%-os felajánlásokból befolyt tartalékait költöttük el, mert nagyon nagy szükség volt bútorzatra, elsősorban székekre. A mai székek nem olyanok, mint a nyolcvanas években, hogy kalapáccsal lehetett csak szétverni. Most ha a gyerek egy kicsit izeg-mozog rajta, a csavarok rögtön meglazulnak, a lábak kitörnek. Egyszóval veszélyessé válnak. Ezért 100 új széket rendeltünk, melyeknek a napokban kell megérkezniük, és ezekkel 3-4 osztálytermet fogunk ellátni, az innen kikerülő jobb székekkel pedig lecseréljük a többi teremből leselejtezetteket. Amit még javítani lehet, azt természetesen meg is javítjuk. Még meg kell említenem a soron következő bentlakás-felújítást. A Bethlen Gábor Alap tavaszi kiírásán pályáztunk erre, és 2,2 millió forintot nyertünk. A szerződéskötés még folyamatban van, ezért a felújítási munkálatokra csak az ősz folyamán kerül majd sor. Mindenképp szükség van e befektetésre, mert nyáron csoportokat fogadtunk, a tanév idején pedig 30 és 45 között mozog a bentlakóink száma. Ennek körülbelül felét teszik ki a mi diákjaink, a többiek pedig más dévai középiskolák diákjai (a Hurmuzescu Szakiskolától a Decebal Kollégiumig), akik számára vonzóak az itteni körülmények, a bentlakás, az étkezde, az ellátás.
– Tankönyvekről is beszéljünk egy kicsit. Milyen az idei ellátottság? Kapnak-e a diákok új tankönyveket? Illetve a végzős évfolyamok valóban számíthatnak-e ingyenes tankönyvre?
– Az országos rendelkezések értelmében a XI–XII.-esek valóban ingyen kapnak tankönyvet idén. De tizenkettedik osztály matematikatanáraként elmondhatom, hogy matematikatankönyv egyelőre nincs, nem jelent meg az országosan elfogadott listán sem. Tehát elvileg lesz ingyen tankönyv, de gyakorlatilag nem tudni mikor. Mint minden évben idén is leadtuk a tankönyvigényléseinket. Néhány megérkezett, de sajnos nagyon sok évfolyamnál foghíjas az ellátottság, mert a tankönyvlicitek a korábbi évekhez hasonlóan elhúzódnak. Az előbb említette a harmadikos tanítónő, hogy román tankönyve egyetlenegy sincs. Keressük az áthidaló megoldásokat. Talán a román tagozatos másodikos tankönyv megfelelne nekünk harmadikban, de ez korántsem az ideális megoldás. Sajnos nagyon rosszul állunk tankönyvekkel. Remélem, hogy a szeptemberi hajrában még érkeznek a megrendeléseink alapján könyvek, de úgy érzem, ez egy olyan probléma a hazai tanügyben, amit már nagyon ideje lenne pontra tenni. Az ideális az volna, ha szeptember 12-én, a tanévnyitó napján minden gyermek szépen masnival átkötve vehetné át tankönyveit. Hát ez nem így lesz, sajnos. Azt azonban elmondhatom, hogy a más erdélyi megyékben hagyománnyal rendelkező Iskolatáska programot idén az RMDSZ és az RMPSZ Hunyad megyei szervezetei is felvállalták. De úgy láttuk, hogy hatékonyabb lenne az iskola küszöbét első ízben átlépő kisdiákokat támogatni. Ők még nem hordanak iskolatáskát, ezért nálunk a program neve és tartalma is változik: megyeszerte a magyar előkészítősök padján ott lesz egy gazdag tanévkezdő csomag, jó minőségben kivitelezett munkafüzetekkel, írószerekkel és egy-egy kis játékkal, hogy örömmel induljon az iskolai életük.
– Pedagógusmozgás szempontjából hogy indul a tanév? Történetek-e nyugdíjazások, áthelyezések, jöttek-e új tanárok, tanítók?
– Minden felsorolt folyamatra van példa idén. Nyugdíjba is vonultak kollégák, jött ügyes új tanító nénink is. Áthelyezés is történt, kérésre. De összességében elmondhatom, hogy jelenleg csupán a csernakeresztúri óvodába várunk még kollégát, azon kívül minden katedrán teljes a létszám, minden tantárgyból szakképzett pedagógusok oktatják a diákjainkat, és minden kollégának lefedett a szükséges óraszáma.
– Az idén várható változásokkal indítottuk a beszélgetést. Erre kanyarodnék most vissza, zárásképp. A végzős évfolyamok (nyolcadikosok, tizenkettedikesek) minden bizonnyal már az első hetekben tudni szeretnék, milyenformán kell majd év végén vizsgázniuk. Van-e már konkrét újdonság e téren?
– A vizsgákra vonatkozó metodológiák sajnos rendszeresen tanévkezdés után jelennek meg. Idén sem tudok róla, hogy már lenne hivatalos rendelkezés e téren. Ráadásul az őszi választás nyomán új tárcavezetőnk lesz. Tehát számítani kell a késői változásokra is. Remélhetőleg ezek csak kis mértékben módosítják a jelenlegi rendszert. Olyanról hallani, hogy a nyolcadikosok esetében változik a tanulmányi eredmény és a vizsgajegy aránya a bejutási általános kiszámolásában. De a konkrétumokra még várni kell.
– Köszönöm a tájékoztatást és sikeres tanévet kívánok!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Iskolai szorongásból jelesre vizsgáznak gyermekeink
Sem túlterhelni, sem túlzottan kímélni nem szabad őket
Nem minden gyerek számára jelent felhőtlen örömöt az iskolakezdés – állapítják meg a pszichológusok. Sokan már az első naptól szorongva, az újtól, a változástól, a tanév kihívásaitól tartva lépnek be az osztálytermekbe.
A Kolozsvári iskolákban végzett felmérésekből aggasztó következtetésekre jutottak a szakemberek: a tanulók 60-70 százalékán a generalizált szorongás jelei mutatkoztak. Ráduly-Zörgő Éva pszichológus szerint a szorongás minden gyerekkorosztályra jellemző, kialakulása pedig több tényezőtől függ. A szülők magatartásának nagy szerepe van abban, hogy stresszes, szorongó gyermek indul el otthonról iskolába, vagy sem. A már kialakult szorongást együttműködéssel, rugalmassággal lehet megoldani – közölte a szakember. Például az oktatási rendszernek egyrészt lépést kell tartania a változó világgal, másrészt be kell tartani a fejlődéslélektani és pedagógiai törvényszerűségeket is.
Szabadság (Kolozsvár)

Kezdődik az iskola: Sepsiszentgyörgyön tartották az országos magyar tanévnyitót
Mintegy 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás számára kezdődik meg ma az új tanév. Az RMPSZ Sepsiszentgyörgyön tartotta az országos magyar tanévnyitót, amelyen több felszólaló kiemelte: a nemzet megmAradásának záloga az iskola, a diákok oktatásának minősége.
Népünk és közösségünk jövője attól függ, hogy milyen iskolát működtetünk – hangsúlyozta Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szombaton, a Sepsiszentgyörgyi unitárius templomban szervezett országos magyar tanévnyitó ünnepség keretében tartott áhítatban. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) immár harmadik alkalommal szervezte meg hasonló körülmények között a magyar tanévnyitót – tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templomban, míg 2014 őszén a csíksomlyói kegytemplomban köszöntötték egyházi elöljárók, politikusok és diákszövetségek képviselői az új tanévet.
Ezernégyszáz tanintézetben zajlik magyar oktatás
Hétfőn országszerte tizenhat erdélyi és partiumi megyében, Bukarestben, valamint a Csángóföldön összesen 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás kezdi meg az új, 2016/2017-es tanévet. Király András, az Oktatási Minisztérium RMDSZ-es államtitkára a rendezvényen rámutatott: 1400 tanintézetben zajlik magyar tannyelvű oktatás, köztük olyan iskolákban is, ahová mindössze 7-8 gyermek jár magyar tagozatra, de fontos, hogy nekik is lehetőségük legyen részt venni a magyar nyelvű oktatásban.
Házigazdaként Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a meghívottakat, az unitárius püspökhöz hasonlóan pedig ő is kiemelte: a pedagógusok kezében van, hogy milyen lesz Erdély, milyen kilátásai vannak a magyar közösségnek, ez pedig „hatalmas felelősség, és amit ezért cserébe az állam, a társadalom nyújt, nincs összhangban a felelősség mértékével”.
Ezzel Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke is egyetértett, elismerte, hogy a tanügyben a változások nem mindig olyan irányba haladnak, ahogyan az a pedagógusok számára ideális lenne. Mint kifejtette: az új tantervek lassan készülnek, a tankönyvellátás sok kívánnivalót hagy maga után, a bérek pedig alacsonyak, de szerinte a megtapasztalt nehézségek ellenére látni kell az előrelépéseket, és kihasználni minden lehetőséget, hogy a gyerekek megbízható rendszerben tanulhassanak.
„Senki sem szeret iskolába járni”
Komolyabb bírálatot fogalmazott meg Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) elnöke, aki úgy vélte: a romániai oktatási rendszer legnagyobb hibája nem a zsúfolt tanterv, illetve órarend, nem is az alacsony fizetések, hanem az, hogy „senki nem szeret iskolába járni: a tanár és a diák sem”. Mint rámutatott: a kis bérek miatt a pedagógusok frusztráltak, a tanulók pedig ennek közvetett áldozatai, hiszen senki sem vesz részt szívesen egy feszült tanár óráján, így adva van az ördögi kör. Összegzésként a Makosz elnöke hangsúlyozta: a jövő egyik legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott tanár-diák kapcsolat. Mátyási Katalin, a szövetség elnökségi tagja a diáktanácsok támogatására kérte a pedagógusokat.
Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet: a külhoni magyar fiatalok letéteményesei a határon túli magyarság megmAradásának, ezért a magyar kormány támogatja a határon túli magyar oktatás fejlesztését, figyel arra, hogy a diákság létszáma fenntartható, növelhető legyen. Szerinte ennek egyik fontos eleme a tanár- és óvóképzés biztosítása, tehát a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fenntartása, korszerűsítése, az RMPSZ támogatása, a szakmai intézményhálózat kiépítése, a magyar nyelvű tankönyvek, oktatási segédanyagok, tanulmányi versenyek biztosítása, az anyanyelvápolás, a szórványoktatás pályázati rendszerben történő támogatása.
A helyettes államtitkár átadta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Öllerer Ágnesnek és Dimény Jánosnak, az RMPSZ Bukaresti, illetve erdővidéki elnökének. Az elismerést összesen 82 nyugállományba vonuló pedagógus kapja majd meg egy külön rendezvényen.
Kelemen Hunor az elért eredményekről beszélt
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az erdélyi magyar oktatásban az elmúlt 26 évben elért eredményekre hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „semmit nem kaptunk ajándékba”. A szövetség vezetője rámutatott: a romániai oktatási rendszerben az elmúlt 26 évben folyamatosak voltak a reformok, 2017-ben pedig újabb tanügyi törvény lép hatályba. „A jövő esztendő ebből a szempontból mérföldkő lesz. Nem mindegy, hogy milyen lesz az új oktatási jogszabály, kijavítja-e a rendszer minőségére, a bérezésre vonatkozó hibákat” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ már kidolgozta javaslatát a kezdő tanárok bérezéséről, ennek nyomán kiszámítható pedagógusi karriert lehet majd építeni.
A politikus arról is beszélt, hogy a magyar kormány segítségével sikerült felépíteni az új szamosújvári iskolát, így a Mezőségen szórványközpont működhet, a következő hetekben pedig Nagyváradon létrejön a Pedagógus-továbbképző Központ. Rámutatott: folyamatosan olyan jelzések érkeznek hozzájuk, miszerint szórványban gyakran néhány szülőn múlik, hogy megalakulhatnak-e a kis létszámú osztályok, ezért mindenkit szolidaritásra szólított fel.
Pálfi József, a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora az oktatás különböző szintjei közötti szoros összefüggésről beszélt, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke pedig egy kisfilmet mutatott be Thomas Edison feltaláló életéről, akire az iskolában értelmi fogyatékosként tekintettek, de édesanyja zseniként kezelte, és „neki lett igaza”. Az országos tanévnyitón felszólalt Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, az RMPSZ alelnöke is, aki a pályakezdő pedagógusokat köszöntötte. A szombati rendezvényen összegyűlt perselyadományt a csángó magyar oktatás megsegítésére ajánlották fel.
Bíró Blanka, Hajnal Csilla |
Krónika (Kolozsvár)

Csoma Botond a táblaügyről: a kulturális főváros cím felgyorsítaná a folyamatot
Ostobaság azzal érvelni, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.
A politikus azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy Oana Buzatu, a városháza sajtóreferense lapunk érdeklődésére azt nyilatkozta, az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez. Az RMDSZ önkormányzati frakcióját vezető Csoma Botond emlékeztetett: a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) és az RMDSZ közti helyi és megyei szintű koalíciós szerződésben is rögzítették a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.
„Először is létezik a 2002-es tanácshatározat, amely előírja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, s amelyet azóta sem ültettek gyakorlatba. Másrészt a közigazgatási törvény semmilyen esetben nem tiltja azt, hogy egy nemzeti kisebbség nyelvén kiírják a település nevét, függetlenül az adott etnikum létszámától. Mégis akkor hogyan tudtuk volna ezt belefoglalni a liberálisokkal megkötött szerződésbe? Törvénytelenség mellett köteleztük volna el magunkat?” – fogalmazott Csoma Botond.
A szövetség Kolozsvári politikusa szerint a kincses város komoly hátránnyal indul a többi erdélyi városhoz képest az interetnikus viszony tekintetében. „Ötven-hatvan év kommunizmus után nekünk még jutott 12 év a magyarellenes Gheorghe Funarból, aki polgármestersége alatt gyakorlatilag megmérgezte az etnikumok közti kapcsolatokat. Sokkal több helyrehoznivalónk, megoldandó feladatunk van, mint bármely más erdélyi vagy bánsági városnak” – mondta Csoma Botond.
A politikus szerint az elmúlt években – különösen az elmúlt önkormányzati ciklusban – sikerült sok mindent megoldani e tekintetben, a többnyelvű helységnévtáblák ügye azonban még várat magára. „Úgy érzem, ha Kolozsvár megnyerné az Európai Kulturális Fővárosa címet, az felgyorsítaná ezt a folyamatot is, és gyorsabban megoldódna a kérdés” – vélte az RMDSZ-es önkormányzati frakció vezetője.
Amint arról hétvégi lapszámunkban beszámoltunk, a városháza sajtószóvivője először cáfolta lapunknak a többnyelvűségért síkra szálló Musai–Muszáj akciócsoport azon értesülését, hogy a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat, ám utána a sajtóosztály pontosította az állásfoglalást. A lapunkhoz eljuttatott közleményben már úgy fogalmaznak, nincsenek információ többnyelvű, a város nevét tartalmazó helységnévtáblák elkészítéséről. „Ugyanakkor mivel bírósági per van folyamatban az ügyben, az ítélet kihirdetéséig az intézmény nem kíván további pontosítással élni ezzel kapcsolatban” – áll a pontosításban.
A Musai–Muszáj egyébként nyílt levélben fordult Emil Bochoz, Kolozsvár polgármesteréhez, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű táblák kihelyezését. Rámutattak, hogy a versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű táblákat a város bejáratainál, Nagybányán pedig épp a múlt csütörtökön kerültek ki a háromnyelvű táblák, pedig a magyarság számaránya alig éri el a 10 százalékot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Fáj, ha csitul a halál?
Nem kell óvatosan közelítenünk a területi autonómia fogalmához, nem robban az. 1952 és ’68 között sem robbant, csak elolvadt a román fajgyűlöletben még az is, ami volt benne. Hamarább robban a Marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó, de szerintem inkább szabad szófolyás) nevű lap, s abban az egyik gyutacs, Lazăr Lădariu. Képtelen, szinte hamisíthatatlan képzelményeiből idéznék, s nem csak az alacsony vérnyomásúak kedvéért. Azt mondja őkelme, hogy 1952-ben „néhány magyar és két zsidó kérte” csak a magyar autonómiát Romániában. Továbbá – és itt már derűsebb az ő román történelme! – a szinte világbíró Sztálin „az autonómiát azon román politikusok megbüntetésére rendelte el, akik harcoltak a sztálinizmus ellen”. Hát nem hercig?!
Aki élt akkoriban, emlékezhet, milyen őrjöngve dicsőítették Romániában a kommunizmust. A Román Kommunista Párt megalakulása oltári szentség volt a sztálinista román kommunizmusban. Fiatal egyetemista korunkban mondotta nekünk a Bolyai Tudományegyetem professzora Kolozsváron, Kohn Hillel: miként rendíthette meg a párt megalakulása a földet, hiszen 1924-ben négyen voltunk a tagjai mindössze!
Románia Hitler első csatlósai között volt, megtámadta délről a Sztálin vezette Szovjetuniót, Hitler ígéretei fedezékében. 1944-ben, amikor már biztos volt Hitler legyőzése, titkon átállt Sztálin oldalára a hírhedt augusztus 23-án. Lám, alakul a sztálinizmus ellensége! Lădariu magyar neveket sorol, akik ki akarták űzni a románokat a Magyar Autonóm Tartományból. Érdekes, akik békésen szántottak, iparoskodtak, tanultak és tanítottak magyarokként, azok Brassóföldvárra kerültek, a haláltáborokba, a Regátba a Duna-csatornához, börtönökbe. Ki merészelt szólalni?!
És azt is a mellünkre írja az újságot és a román történelmet megíró Lădariu, hogy „a Magyar Autonóm Tartomány tüske volt Európa szívében”. No, és a többi autonómia Európában, és a sok többi „állam” egymás mellett ugyanott? Nem vitázom, csak iskolakezdés előtt mutogatom a történelemkönyveket és íróját.
Hadd véssem ide és nemcsak figyelemkeltés, de a derű kedvéért is, hogy ez a ládányi Lădariu fölrója minapi cikkében (augusztus 12.), hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla annak idején a román kormányban Koszovó függetlenségére szavazott, az összeomlott tákolmány Jugoszlávia szomszédságában. Lădariu ezt kétségbe ejtő szándékkal említi: hogy létezett ez?! „Ne felejtsük Kalota Köztársaságot, melyet a fasiszta Kós Károly hozott létre…” Lehet köpni és nevetni. Kós, a jeles író, műépítész – fasiszta emitt!
És a jellegzetes politikáról: Hitler után Sztálinhoz (!) fordult Románia 1945-ben (nyílván: a győztesekhez dörgölődzvén a koncért), hogy „Románia szeretné ismét a saját határain belül érezni magát”.
Mármint vissza Észak-Erdélyt. Micsoda ősrégi román határ! Hát nem? És ide még egy csattanó a ládányiból, Lădariutól! „Székelyföld nincs is, Székelyföld a magyar autonómia kozmetikázott változata.”
Napóleon mondotta Talleyrand-ról (1754–1838), kora egyik legnagyobb politikusáról, hogy ő a leghűségesebb áruló. Lădariu újságíró azzal fenyeget bennünket, hogy a románoknak nem szabad felejteniük. Én azt remélem, hogy nem felejtik el azt a rettenetes népirtást, amit elműveltek német segítség nélkül a zsidók ellen, 1940–44 között. (Lásd: Matatias Carp romániai zsidó könyvét: Holokauszt Romániában, 1940–1944.)
Talleyrand mondotta azt is, hogy a Bourbonok semmit se felejtettek, és semmit se tanultak – mármint a saját történetükből. Amúgy nem akarom bántani hírét-nevét az elhunyt Bourbon Anna címzetes román királynénak, aki sosem volt román királyné, hiszen a Román Köztársaság kikiáltása (1947. dec. 30.) és Mihály – már csak exkirály– eltávozása után fél évvel ment férjhez Mihály volt királyhoz. Kegyeletsértés ne essék, én kérem.
Emlékezzék, s tanuljon a román politika, nem árt az. És nem annyira bonyolult, mint külön történelmet összehazudozni piramis magasra. Az autonóm tartományunk idején valamennyit csitult a magyarok irtása, kiüldözése, megöletése. Csitult. Nos, ez fáj MA a gátlástalan cikket és történelmet hazudó Lădariuknak. És még egyszer Talleyrand-ról! Ő volt egyben a lefizethetőség atyamestere, persze, távol Romániától.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Forgatag Zabolán
Szombaton nagyszámú érdeklődő, népi és modern táncok, ízletes étkek, helyi kézműves termékek, este pedig retro buli – nagyjából így foglalható össze a Pro Zabola Egyesület szervezésében immár harmadik alkalommal megrendezett Szent Mihály Havi Forgatag.
A szövetkezet iskola melletti kertjében egymást váltották a fellépők: táncolt a Gyöngyharmat néptáncegyüttes, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta csoportja modern táncot mutatott be. A fürdővárosi Pince Band is fellépett, este pedig a retro zene szólt.
Jelen voltak helyi kézművesek is, többek közt Nagy Zoltán méhész és Nagy Mária szőtteskészítő. Az érdeklődők képes kiállítást nézhettek meg a Háromszéki népi mesterségekről, ezeknek a pannóit dr. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa küldte erre az alkalomra.
Akik pedig ízletes falatokra vágytak, megkóstolhatták a kilenc főzőcsapat által készített finomságokat. Az étkeket zsűri díjazta, de nem volt rangsorolás, mivel „mindenki egyformán finomakat készített”, mondták.
Kérdésünkre Péter Levente, a Pro Zabola Egyesület elnöke elmondta: évről évre nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt, ezért szeretnék, ha ez a hagyomány nem szűnne meg, hanem tovább erősödne a jövőben is.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vállalta a vállalhatatlant
Kulcsár Béla-kiállítás az EMŰK-ben
Élete sors-metaforává vált, mondta barátja, Székely János költő Kulcsár Béláról, aki szobrászként, festőként alkotott – és bukott bele – a közösségi reprezentáció sors-szerepébe. Korai halálának negyvenedik évfordulója alkalmából nagy érdeklődés mellett, rá emlékezve gazdag tárlat nyílt az Erdélyi Művészeti Központban.
Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora a péntek délutáni megnyitón részletesen vázolta azt az életutat, amelynek gazdag terméséből az EMŰK földszinti kiállítótermeiben láthatunk egy stílusokat, műfajokat átfogó, gazdag gyűjteményt. Kulcsár Béla ugyanis szobrászként kezdte Marosvásárhelyen 1956-ban, de a forradalom már első megrendelését kudarcra ítélte, előrevetítve a tragikus véget. A Marosvásárhelyi Református Kollégium fennállásának 400. évfordulójára megrendelt Bolyai Farkas-mellszobrot nem kivitelezhette, de legalább Dózsa György „zsigeri belső feszültségről” árulkodó mellszobrát felállították a szentgyörgyi Olt textilgyár művelődési otthona elé, és az ma is ott van. Ezzel ellentétben a kovásznai kultúrotthon homlokzatára más fiatal művészekkel tervezett, Népi kultúra című alkotása a nagy földrengéskor megrongálódott, illetve a kultúrház lebontásával megsemmisült.
Ahogy Banner Zoltán írta: „noha továbbra is a szabad térbe állított, nagy szobrászi tömeg, a monumentalitás és az ezt hitelesítő nemes anyagok izgatják (Kulcsár Béla) fantáziáját, a hatvanas évek elején egyelőre meg kell elégednie a kisebb méretekkel.” A szelíd modernizmus és klasszicizálás jegyében alkotott kő- és bronzkisszobrai mellett akkoriban kísérletezett a ma természetművészetként katalogizált irányzattal is, ugyanis büdösfürdői nyaralójának udvarán ágakból alkotott monumentális méretű, 4 méteres, de mulandó szobrokat, mint a Diána vagy Szarvas.
Az előbbi megelőlegezte egyik legsikeresebb művét, az Íjásznőt, amelyet először egyméteres bronzszoborként, majd köztéri alkotásként 1967-ben nagyobb méretekben is kivitelezett, de ez utóbbi felállításának, illetve öntésének a bonyodalmai annyira megviselték, hogy 38 évesen infarktust kapott. Ezután – a nehéz fizikai munkától eltiltva – sajátos és bátor festészetnek fogott neki, melyeket markáns, keveretlen színek, valamint a természet világmodellként való megjeleníthetősége jellemez.
A művész 47 éves korában bekövetkező második infarktusát és ezúttal halálát egy, az agyagfalvi emlékműhöz köthető stressz okozta, ami abból adódott, hogy az eredetileg 22 alakosra, bronzba tervezett kompozíciót a megrendelő hatalom „kézi vezérlése” miatt sorozatos kompromisszumokkal, kis költséggel és rövid idő alatt volt kénytelen kivitelezni. Befejeznie nem sikerült, az átdolgozott emlékmű avatóünnepségén Kulcsár Béla neve talán el sem hangzott – mondta Vécsi Nagy Zoltán.
A művész kiállításon jelenlévő özvegye, Kulcsárné Csiszér Mária elmondta, nagy gondban van, mi legyen a nagyobbrészt általa őrzött műgyűjtemény sorsa, mert az intézményekkel nincs túl jó tapasztalata, azt mégis megfontolandónak találta, hogy netalán az EMŰK-be kerüljön. A kiállítás október 2-ig látogatható.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro

Székelyfölddel ismerkedett az amerikai nagykövet
Először járt Hargita megyében Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete. Lenyűgözte a táj és a helyiek, akikkel találkozott. „Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel a problémákról” – mondta. Hozzátette: árgus szemekkel figyelik a kisebbségi jogok betartását.
Hargita megyét látogatta meg hétfőn az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm és felesége. Hétfőn előbb Csíkszeredában járt, majd Székelyudvarhelyen az SZKA képviselőivel találkozott. Közel egy éve nevezték ki nagykövetnek a diplomatát, aki szerint az Amerikai Egyesült Államok Romániát most nagyon pozitív helyzetben látja. „Ha a térséget tekintjük, akkor Románia a stabilitás és a fejlődés szigete lett, összehasonlítva a szomszédaival. A nemzetközi biztonság szempontjából pedig nincs jobb partnerünk ebben a térségben” – mondta Hans Klemm.
A nagykövet szerint a demokratikus értékek vállalása és a demokratikus intézmények erősítése terén sikereket ért el Románia, dicséretesnek tartja az ország korrupció elleni küzdelmeit. A nagykövet úgy látja, gazdasági szempontból nagyon gyors léptékben fejlődik az ország, így mindent összevetve jó irányban halad jelenleg az ország, és reméli, ez így fog folytatódni. „Románia és az Egyesült Államok is fontos választások előtt állnak, így nagykövetként szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a partnerségünk továbbra is szilárd mArad, sőt erősebb lesz az elkövetkezőkben” – beszélt a céljairól.
Ez volt az első, hogy Hargita megyébe látogatott, és le is nyűgözte a látvány, illetve a helyiek, akikkel eddig találkozott. „Székelyföld ezen része igencsak sajátos, főként az etnikai összetétele miatt, valamint a Magyarországgal kapcsolatos múltja, és a magyar nyelv révén is” – mondta, hozzátéve, hogy igyekszik minél többet megtudni Hargita megyéről.
Az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi országjelentésében kitértek a romániai magyar kisebbséget érő hátrányos megkülönböztetésre, például arra, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet különböző intézményekben, a helyhatósági hivatalnokok sok helyen nem beszélik a magyar nyelvet, több város önkormányzata megtagadta a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, illetve több esetben megtiltották a székely zászló kitűzését is. Klemm elmondta, hogy a Bukaresti nagykövetség szorosan együttműködött a jelentés kidolgozásán az amerikai külügyminisztériummal, ennek ellenére nem tudta megmondani, ha a következő jelentésben jobb eredmények lesznek e téren, vagy úgy általában.
„Az Egyesült Államok számára fontos a kisebbségek értékeit tisztelni, ez számunkra is kihívás, és Romániában is népszerűsítjük ezt, valamint a vallási szabadságot, a sajtó szabadságát, a szólásszabadságot. Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel ezekről a problémákról” – fejtette ki.
Mint elmondta, Csíkszeredai látogatása alatt ismerte meg a Romániában élő magyarok kihívásait és gondjait, a szimbólumok használata mellett az oktatás minősége is felmerült. A diplomatát meglepte, hogy gondot okoz a románnyelv-oktatás minősége is a magyar anyanyelvű kisebbségnek. Megtudta ugyanakkor, hogy a térségnek gondot okoz elérni az uniós forrásokat, ennek hiánya pedig rosszul hat a helyi gazdaságra. Az amerikai nagykövet egyelőre nem hallott a Székelyföldi autonómia-törekvésekről Bukarestben, illetve a mostani látogatása alatt – válaszolta érdeklődésünkre, de hozzátette, igyekszik utánanézni a javaslatoknak.
Oroszország generálja a feszültséget és instabilitást
Hans Klemm a globális fenyegetettségről, illetve Románia Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott kapcsolatáról is beszélt. Úgy látja, valóban növekszik a térségben a feszültség, az orosz agresszió miatt. A nagykövet szerint az Egyesült Államok, az Európai Unió és Románia egyaránt Oroszországot okolja a térségben létrejött konfliktusokért és instabilitásért, valamint a nemzetközi határok megszegéséért. Meglátása szerint a Fekete-tengeri térségében a legnagyobb ingatagságot Oroszország generálja, ennek ellenére hangsúlyozta, a Deveselu légi támaszponton telepített rakétaütegek, amelyet az európai NATO-rakétavédelmi rendszerbe is integrálnak, védelmi szerepet nyújtanak, az euro-atlanti térségen kívüli fenyegetésekre, és nem az oroszországiakra vannak irányítva.
A szimbólumhasználatról és a diszkriminációról tájékoztatták
A nagykövet délelőtt Borboly Csabával, Hargita megye Tanácsának elnökével és Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével is találkozott Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a találkozón elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól – áll a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. A közlemény szerint a szimbólumhasználat kapcsán Borboly kiemelte, minden megyének van saját zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert meglátása szerint a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget.
Amerikai sarokkal gazdagodott a Csíkszeredai könyvtár
Az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége klasszikus és kortárs amerikai íróktól származó, angol nyelv tanulásához szükséges, valamint gyermekkönyveket és könyvespolcot ajándékozott a Kájoni János Megyei Könyvtárnak hétfőn.
Az ajándékot Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete adta át. Elmondta, ez az első alkalom, amikor Hargita megyébe látogat, és örömet okoz számára, hogy értékes ajándékot adhat az ittenieknek.
Az ünnepséget követően Hans Klemm kerekasztal-beszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nagykövet kifejtette, korábban Kovászna megyébe is ellátogatott, így lehetősége volt megtapasztalni, hogy Székelyföld különbözik az ország többi részétől, pozitív benyomása van Hargita megyéről. Véleménye szerint a székely büszke, harcos, védelmező nép. Az aktuális problémákra térve az újságírók a kisebbségi kérdésről is érdeklődtek a nagykövettől, aki elmondta, védeni, tisztelni kell a kisebbséget. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban milyen kapcsolat fog kialakulni a megyével, azt válaszolta, hogy a Kájoni János Megyei Könyvtárral kialakult kapcsolat az alapja lehet annak az együttműködésnek, amely a megye kulturális és oktatási fejlődését szolgálja. Az elöljárókkal való találkozás folytatásaként közös terveket alkothatnak a megye gazdasági fejlődése érdekében.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Az élő nyelvhasználatról értekeztek a Sapientián
Nemzetközi nyelvészeti tanácskozást szerveztek a hét végén Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet együttműködésében.
A 19. Élőnyelvi Konferencia – hazai, magyarországi, újvidéki, horvátországi, kárpátalji, finnországi, amerikai, vajdasági – előadói a 21. században tapasztalható nyelvváltozatokról, dialektusokról, kisebbségi nyelvhasználatról, nyelvjárásokról és nyelvi attitűdökről, tájszavakról, kontaktushatásokról, többnyelvűségről, nyelvjáráskutatásokról, a fordításban tapasztalt nyelvjárásokról, idegenszerűségekről értekeztek.
A szervezők közül Sárosi Krisztina, a Sapientia adjunktusa és főállású oktatója elmondta: fontos, hogy Marosvásárhelyen kerül sor kétévente a vándorkonferenciára, ugyanis ez a Kárpát-medence legnagyobb szociolingvisztikai tanácskozása, amely a dialektológiai kutatásokról, kétnyelvűségről, kettős nyelvűségről és nyelvcseréről szól, s mindez minket, erdélyi magyar közösséget is érint.
Az élőnyelvűség, a beszélt nyelv szemszögéből közelítik meg a fő témákat, például a magyarországi román nemzeti kisebbség, vagy a romániai magyarság nyelvhasználatát, a bevándorló kisebbség kétnyelvűségét, nyelvjárásait. A Sapientián is folyik erre vonatkozó kutatás – hívta fel a figyelmet a Sapientia adjunktusa, – elsősorban a sajtóban, az elektronikus médiában használt nyelvet, a professzionális beszélők nyelvhasználatát, illetve a fordításokban tapasztaltakat veszik górcső alá.
A Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutatási Intézet 2009-ben reprezentatív mintán szociológiai és szociolingvisztikai kérdőíves felmérést végzett a romániai magyarok közében Demográfia, rétegződés, nyelvhasználat címmel – ismertette Benő Attila a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről. A megkérdezetteknek ki kellett választaniuk a megadott két mondat közül azt, amelyet természetesebbnek éreztek: Be akartam menni a bankba, de a portás nem engedett be/Be akartam menni a bankba, de a kapus nem engedett be. Magyarországon inkább a portás, míg Erdélyben inkább a kapus a preferált alak – derült ki a kutatásból.
Többnemzetiségű közösségekben a kisebbségi regionális köznyelvek kétirányú fejlődést mutatnak – derült ki Andrić Edit és Halupka Rešetar Szabina előadásából, akik a vajdasági magyar regionális köznyelvben tapasztalható kontaktushatásokat kutatják. Rámutattak arra, hogy egyrészt az anyaországi egyetemes köznyelvben végbemenő változásokat csak bizonyos időeltolódással tudják követni, másrészt hatással van rájuk a társadalmi környezet, a többség nyelvhasználata. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a tanulók tudatában vannak-e annak, miben különbözik a vajdasági magyar nyelv a Magyarországon beszélt köznyelvtől, és hasznosnak tartják-e a kétnyelvűség jelenségét vagy nem. Az eredmények szerint a diákok pozitívan viszonyulnak a helyi nyelvváltozathoz, de a mértéktelen szerb szavak használatát az igényes beszédben helytelennek tartják.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Megnyitotta kapuit a Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában
A tanévkezdés napjára időzítették a Csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ avatási ünnepségét. A Stadion utcai kollégium és lelátó építéséhez tavaly nyáron fogtak hozzá, egy év után költözésre kész, impozáns épület előtt vághattak szalagot a hétfői avatóünnepségen.
Az Futball Klub (FK) Csíkszereda focistái, a kollégium leendő diákjai és azok szülei, hozzátartozói, illetve egyházi és világi vezetők, valamint a magyar kormány képviselői gyűltek össze hétfőn délután, hogy felavassák a Márton Áron Tehetséggondozó Központ. A városi sportpálya mellé épített négyszintes épületben kollégium, étkezde, lelátó, öltözök és egyéb kiszolgáló helyiségek, valamint sportorvosi rendelő kapott helyet. A tehetséggondozó központot a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a magyar állam támogatásával építették, működtetését közösen az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia vállalták.
„Ezt jól kifociztuk magunknak” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt. Mint kifejtette, 2013-ban kötöttek együttműködési megállapodást a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, akkor álmodták meg a kollégium létrehozását is. „Meg kell becsülni a befektetett munkát, és tenni kell azért, hogy minél többen akarjanak a tehetséggondozó központ részesei lenni, és még sikeresebbek lenni” – tette hozzá.
A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz. „Igyekszünk mind stratégiai partnerként, mind biztos támaszként segítséget nyújtani a székelység részére, éppen ezért a magyar kormány fontosnak tartja támogatni a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, anyanyelvének, kultúrájának ápolását és rokoni kapcsolatainak fenntartását” – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a siker kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport életre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának. „Ezúton gratulálunk Székelyföldnek a fejlesztésekhez és kívánom, hogy a Csíkszeredai futballklub vezetőségének kívánsága váljék valóra, és 2019-ben vagy már hamarabb az első osztályú bajnokságot nyerjék meg fiatal tehetségeikkel” – hangsúlyozta Szabó Tünde.
Mészáros Lőrinc, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke ünnepi beszédében kifejtette, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra, és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett a Csíkszeredai klubra a választásuk. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ kapcsán úgy fogalmazott, hogy egy ilyen létesítmény nagyszerű dolog, a fiatalokért épült, amelyért nekik is tenniük kell. „Nem titok az sem, hogy szeretnénk, hogyha a legtehetségesebb gyermekek Magyarországon, a Puskás akadémiánál folytatnák pályafutásukat” – fejezte ki reményét az elnök, aki magánemberként jelentős összeggel támogatta a Márton Áron Tehetséggondozó Központ létrejöttét.
Pro Urbe-díjakat adtak át
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott, később pedig arról beszélt, hogy reméli, innen kerül ki a következő Bölöni László tehetségű labdarúgó. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és egyben az építkezés projektmenedzsere arról beszélt, hogy sokan megkérdőjelezték még a kollégium építésének kezdetén, hogy összefér-e a sport és a tanulás, utalva arra, hogy az épületben kollégium és lelátó is helyet kapott, illetve az FK Csíkszereda focistáinak és a helyi középiskolások diákjainak szolgál egyszerre bentlakásul. „Ezt a kérdést az, aki fiatalon sportolt és tanult, az nem fogja feltenni, a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie” – hangsúlyozta a polgármester. Ünnepi beszéde végén Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a Csíkszeredai labdarúgás fellendítéséért.
Az ünneplő felszólalók sorát Darvas Kozma József, római katolikus esperes követte, aki kiemelte, hogy Márton Áron püspök nevét viseli a központ, a neve kötelez. „Törekedni kell, hogy hitünkben erősek, erkölcsünkben tiszták, identitásunkban, magyarságunkban szilárdak legyünk” – intette óva a kollégium leendő lakóit, akikre a hargitafürdői Pálos rend is felvigyáz majd.
Az avatóünnepség végén Tamás József püspök megáldotta a létesítményt, majd ezt követően ünnepélyesen átvágták a magyar nemzeti színű, valamint a vörös-fekete színű szalagot. Ezután a résztvevők beléphettek az épületbe, és megtekinthették a lelátót is. Az avatóünnepségen a Művészeti Népiskola valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola közös zenekara tartott rövid zenés előadást.
Székelyhon.ro

Hagyományos, mégis modern a Székelyföldi építészet
Mecénásoknak tartja Köllő Miklós építész azon megrendelőket, akik nyitottak a tervezők kortárs megoldásjavaslataira, és akikkel együttműködve nemcsak szakmailag vállalható, hanem építészeti nívódíjra is érdemes épületek születhetnek. Ilyen értelemben kedvező időket él a Larix Stúdió: a csapat több elismerést is kapott az Arhitectura.6 megmérettetésén.
Ez hat megye kétévenként megrendezett építészeti tárlata, több településen is bemutatandó vándorkiállítása. A kiállításra érdemes alkotások kiválasztása után a legjobbak díjazása szeptember másodikán történt meg. A Hargita, Brassó, Kovászna, Maros, Szeben és Vâlcea megyei építészek munkái között jeleskedtek a Hargita megyei tervezőirodák, kiemelten a gyergyószentmiklósi műhely. Egyébként az Arhitectura.6 kiállításának anyaga városnapokon Gyergyószentmiklóson is bemutatásra kerül.
Az eredmények tükrében a régió építészeinek „háziversenyeként” is tekinthető megmérettetésen az utóbbi időszak legjobb tervei kerültek bemutatásra. Nyolcvankét tervből az előválogatás során ötvenhatot válogattak be a kiállítandók közé, ezekből kerültek ki a díjazottak is.
A Larix Stúdió tíz munkával jelentkezett, mindegyik átment a rostán. Díjra jelölték a zetelaki buszmegállót, az ivói vízi fűrészt, restaurálás-épületfeljavítás kategóriában a gyergyószentmiklósi Benedek-kúriát és a remetei, magánkézben lévő, felújított malmot.
A Larix Stúdió két díjat nyert, egyet a gyergyóújfalvi malom restaurálásáért és a zsűri különdíját. Ezt az elismerést általában egy kiváló minőségű terv kapja, olyan, amely valamiért mintaértékű. Ebben az évben másként döntött a zsűri: a Larix Stúdió és a megrendelői az általános tevékenységükért kaptak elismerést, azért a szemléletért, ahogyan a környezetbe beavatkoznak, ahogyan életet generálnak a térben. „Ilyen még nem volt, hogy nem tervért, hanem tevékenységért járjon a zsűri különdíja. Nekünk ez most nagyon jólesett. Bő termés volt az utóbbi két évben, és jól jött a szakmai elismerés is” – fogalmazott Köllő Miklós, a tervezőműhely szakmai vezetője. A zsűri a következőképpen motiválta a rendhagyó döntést: „A Larix Stúdió csapatának – és megrendelőiknek, akikkel ily módon dolgozhattak – egy olyan szakmai tevékenységért, amely tudatosan és koherensen a helyi értékek fennmAradásáért tesz, és amelyben a gesztusok finom eleganciáját mindig a sérülékeny épített örökségre való figyelés kíséri, nyilvánvalóvá téve hogy ennek elherdálása számukra megengedhetetlen."
A tizenkét fős csapat munkájának értékelése mellett Köllő Miklós elmondta, a kiállított munkák megrendelőire is nagyon büszke. „Ezen beküldött munkák megrendelői szinte-szinte mecénásként viselkedtek. Nem bőkezűen szórták a pénzt, a költséghatékonyságot tartották szem előtt, de építészetileg ránk bízták a munkát, nagyvonalúan nyitottak voltak a szakmaiságra.” Hozzátette, fontos elfogadni, hogy van hagyományos és abból kinövő, ökoregionális kortárs építészet, s egy száz évvel ezelőtti világot nem szabad rákényszeríteni görcsösen a mára. Olyan ez, mintha a családtag műtét közben az orvos kezét akarná fogni – jött a hasonlattal az építész, állítva, ha jó az együttműködés a megrendelővel, úgy lehet tervezni, hogy „miközben fogod a ceruzát, muzsikálnak az angyalok.”
Egy korábbi Arhitectura.6 alkalmával az egyik zsűritag fogalmazta meg, hogy az érintett megyék építészei nagy költségvetésű beruházásokon, általában izomból dolgoznak, terveznek, próbálván kézjegyüket hagyni az alkotáson. Ezzel szemben a Székelyföldiekre az jellemző, hogy nagyon kis költségvetésből, nagyon finom húzásokkal alkotnak, igazodva a tájhoz, a környezethez.
Szintén jellemző a Hargita megyei szakemberek elitjére, hogy olyan terveket készítenek, amelyek nem szakadnak el a hagyományoktól, mégis a máról beszélnek. Mert a nosztalgiákon illene túllépni, s szembe kell nézni a lehetőségeinkkel – véli az építész.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

XX. Szent Mihály Napok Négyfaluban
Az idén szeptember 21-25. között kerül sor a XX. Szent Mihály Napok rendezvényre Négyfaluban.
Ez alkalommal egy különlegesebb rendezvénnyel készültek a szervezők – több nap, több helyszín, több kulturális-, hagyományőrző- és közösségépítő program, több zenekar várja majd a látogatókat.
A hagyományos programok mellett, hatalmas koncerttel készülnek a magyarországi Balkán Fanatik, Margaret Island, Varga Miklós és a Band. További meghívottak a Knock Out zenekar, Showdown, Stoneroots és The Crayz Plumbers.
A rendezvény a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub és a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében valósul meg.
erdon.ro

Tanévnyitó a Kölcseyben mindenkinek, ovisoktól posztlicisekig
Javában zajlik az ablakok cseréje a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, csak a tanévnyitó napján pihentek meg a munkások. Az iskolaudvaron tartott ünnepséggel 1127 diák kezdi meg a tanévet az oktatási intézményben. Nem lesz könnyű a feladat, ami rájuk vár: a tavalyi remek eredményeket kell túlszárnyalniuk.
Szatmár megye legnagyobb magyar oktatási központjának udvarán hétfőn reggel 10 órakor kezdődött a tanévnyitó. Ez 1127 diák számára jelenti az új program szerint töltött napok kezdetét, óvodásoktól egészen a posztliceális osztályok tanulóiig.
"Nagyon jó hallani újra a diákzsivajt az udvaron, mindez annak a jele, hogy életre kel az iskola. Veletek, általatok válik az épület többé, mint négy fal szegélyezte üres termek összessége" - köszöntötte az egybegyűlteket Pataki Enikő igazgatónő. Pataki felhívta a figyelmet az iskolában éppen zajló munkálatokra: "Örömmel mondhatjuk el, hogy a tavalyi tanév végén megígért felújítás elkezdődött, köszönet érte mindazoknak, akiknek munkája, törődése mindezt lehetővé tette: anyaországunk kormányának, a szatmári Római Katolikus Püspökségnek, városunk és megyénk új vezetőinek. Mostanáig több mint 200 ablakot cseréltünk ki, javarészt osztálytermekét. Még szombaton és vasárnap is folytak a munkálatok az épületben és folytatódni fognak novemberig".
Az igazgatónő az elmúlt évek eredményei kapcsán elmondta, hogy 339 díjat szereztek az iskola diákjai, 79 első-, 82 második- és 52 harmadik díjat, na meg dícséreteket és különdíjakat. "Ezeket az eredményeket kell továbbvinni, sőt túlszárnyalni, ez a cél" - mondta.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere egy számára új szerepben is részt vett a tanévnyitón. "Álltam már előttetek, mint közigazgatási vezető, vagy mint egykori diák. Most viszont szülőként is jelen vagyok, hiszen a lányom most kezdi az előkészítő osztályt itt a Kölcseyben." A polgármester és Pataki Csaba megyei tanácselnök lobbijának köszönhetően érkezett Szatmárnémetibe a pénz, amiből megkezdődött az épület ablakainak a cseréje. Ezzel kapcsolatban Kereskényi türelmet kért: "Minden modernizálás néha kellemetlenségekkel is jár. Kérem az iskola diákjait és tanárait, hogy legyenek türelmesek és elnézőek, amíg az épületben a munkálatok zajlanak" - mondta Kereskényi.
Az iskola szülői bizottságának elnökeként Zsók Csaba szólalt fel, a tanfelügyelőség nevében Gnándt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes szólt az egybegyűltekhez. Az elballagott diákok üzenetét Farkas Henrietta adta át a diákoknak, az ötödikesek nevében Pataki Édua köszöntötte a legkisebbeket.
Az előkészítősök közül Boitor Tekla szavalt, a nyolcadikos Polacsek Eszter népdalt énekelt, majd a XI. osztályos Mészáros Cynthia szavalt. Az esemény az iskola himnuszának az eléneklésével zárult, majd a diákok osztályaikba vonultak. A XII. A és XII. B tagjai pedig máris oltalmukba vették az előkészítősöket - kézenfogva kísérték osztályaikba Sárosi Melinda és Urbán Tünde diákjait.
szatmar.ro

Kórusok találkoztak Nagykárolyban
Vasárnap délután került megrendezésre a református templomban az idei egyházmegyei kórustalálkozó, melyet a Nagykároly-Belváros Református Egyházkerület szervezett.
A különleges istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit hirdette az igét, majd Tukacs József lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Ezután Geréb Miklós lelkipásztor, egyházmegyei zenei előadó vette át az irányítást és mutatta be a hét kórust. Elsőként belvárosiak kórusát hallhattuk, akiket a szántó-szodorói énekkar követett, utánuk a kaplonyi, majd a szaniszlói énekkar következett. A folytatásban Nagy Norbert teológushallgató orgonajátékát élvezhették a résztvevők, majd Bakó Blanka szavalata következett. A fellépők után a tasnádi kórus mutatkozott be, őket követte a szilágypéri, és utolsóként a kertvárosi református gyülekezet kórusa zárta a sort.
A kórusok három művet szólaltattak meg, ebből egyik szabadon választott, kettő pedig a Magyar Református Énekeskönyv (1996) valamelyik énekének a feldolgozása vagy szabatos, egyszólamú előadása. Egy közösen előadott ének is felcsendült, mégpedig Draskóczy László: Jöjj, élő víz! Című műve. Szakmai szempontból Nagy Judit Noémi zenetanár-karnagy és Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó méltatták majd a kórusokat.
A délután folyamán könyvbemutatóra is sor került, az Énekeljetek, zengedezzetek Néki! című kórusgyűjteményt a szerkesztő, Berkesi Sándor Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy ismertette.
A találkozó eredményhirdetéssel és koszorúzással zárult.
szatmar.ro

Kelemen Hunor: minőségi oktatás kell az erdéyi magyarság megmAradásához - A magyarságnak akkor van jövője Erdély bármelyik részén, ha megteremti fiataljainak a minőségi oktatás feltételeit - hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a Székelyföldi Balánbányán, ahol részt vett a helyi iskola ünnepélyes tanévnyitóján - számolt be a szövetség hírlevele.
Az RMDSZ elnöke az elmúlt 27 év fontos eredményének nevezte a romániai magyar nyelvű oktatás rendszerének újjáépítését a bölcsődétől az egyetemig, hozzátéve, hogy a munkát folytatni kell, az RMDSZ-nek az a dolga, hogy minden olyan erdélyi településen, ahol magyarok laknak, minőségi feltételeket teremtsen az oktatáshoz, fejlődéshez, mindennapokhoz.
Kijelentette: olyanná kell tenni Erdélyt, hogy vonzó legyen a fiatalok számára. "Hogy ne elmenni akarjanak innen, hanem az otthonteremtésen, családalapításon gondolkodjanak. Olyan perspektívákat, célokat, lehetőségeket kell nekik teremtenünk, hogy utána velük közösen tudjuk Erdélyt tovább építeni. Mert az erdélyi magyar fiatalok jövője az erdélyi magyarság jövője. Igaz ez a szórványban, igaz ez a Partiumban, és igaz itt is, a Székelyföldön" - mondta Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor a Csíkszeredai futballakadémia ünnepélyes avatóünnepségén is részt vett. A 200 férőhelyes kollégium épületében 150 helyet a gimnáziumi tanulók, 50-et pedig a székely futballakadémia ifjú tehetségei foglalhatnak el idén ősztől.
"Amit ma itt megvalósulva látunk, nem csak az elhatározásról és az akaratról szól, hanem az összefogásról is. Arról is, hogyan tevődnek egymás mellé, hogyan fonódnak egybe a jó ügyek, a jó törekvések. Hogyan fog össze az egyház, az önkormányzat és a sportklub. Hogyan lesz szállása a tehetséges diákoknak és a jövő székely futball reménységeinek. Ha mindenki jól végzi dolgát, évtized múltán innen kerülnek majd ki az új Bölöni Lászlók is" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Romániában több mint hárommillió diák kezdte meg hétfőn az új tanévet, köztük több mint 160 ezren tanulnak magyarul 1400, magyar tagozattal is rendelkező vagy önálló magyar tannyelvű iskolában.
Balánbánya/Bukarest

SÉRÜLNEK A Kárpát-medenceI MAGYAROK JOGAI
A civil fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy nemzeti jogvédelem nélkül nincs önrendelkezés.
A Kárpát-medencei nemzeti jogvédők fővárosi fórumán a területen élő magyar ügyvédek és jogvédők cseréltek tapasztalatot. Nemzeti jogvédelem nélkül nem megy az önrendelkezés – jutottak konszenzusra a kétnapos szakmai találkozón részt vevő szakemberek. A rendezvényen ott volt Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője, Pákozdi Csaba, a szomszédos államokban élő magyarokért felelős külügyminiszteri biztos munkatársa, valamint Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, jogvédő is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat által rendezett találkozón a résztvevők rámutattak: a nemzeti jogvédő munka mennyire fontos szerepet játszik az elcsatolt magyar területeken élő magyarok önrendelkezésének kivívása szempontjából, és egyedi jogeseteken keresztül ismertették álláspontjukat. Megfogalmazták: a Kárpát-medenceében élő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzeti közösségek tagjainak a nemzetközi egyezményekben is garantált egyéni és közösségi jogai jelentősen sérülnek, ami a fennmAradásukat veszélyezteti és ellenkezik is az európai követelményekkel és normákkal. A jelenlévők hangsúlyozták: sokkal nagyobb erőt kell fordítani az európai normák kikényszerítésére.
Lapunknak Szili Katalin úgy nyilatkozott: azért fogadta el a meghívást, mert civil rendezvényről volt szó, és a feladatához tartozik, hogy a társadalmi, a politikai és a civil szervezetekkel folyamatosan konzultáljon mindarról, ami a konferencián is felmerült. A miniszterelnöki megbízott előadásában szólt arról a kötetről, amelyet Joggal Európában címmel állított össze munkatársaival. Ezzel összefüggésben az autonómia kérdéséről beszélt, valamint összehasonlította a hazai és a nemzetközi szabályozásokat. Azt is elemezte, hogy ebben a témában miként lehet szétválasztani az érzelmi, a jogi és a politikai megközelítést az európai szabályozással kapcsolatban. Kiemelte: az európai népesség 85 százaléka tartozik a többségi társadalomhoz, 10 százalék kisebbség, míg 5 százalék migráns vagy betelepülő. Utóbbiakkal foglalkozik az EU, a kisebbségeket ellenben már az Európa Tanács jogkörébe utalták.
Losonczi Kata
Magyar Idők (Budapest)

A kréta körül: Iskolát igazgatott, közösséget épített (Tevékeny nyugdíjas lesz Dimény János)
A negyvenes éveik elejét taposó, illetve az annál fiatalabb erdővidékiek számára Dimény János maga az „igazgató úr”: a Baróti Szabó Dávid Középiskola napokban nyugalomba vonult igazgatója a kilencvenes évek elejétől huszonöt esztendeig állt a tájegység legjelentősebb tanintézménye élén. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az évek alatt jó tanári közösséget sikerült kovácsolnia, segítségükkel kiemelhette a középszerűségből az erdővidéki alma matert, egykori diákjaik tucatjai nemhogy felsőfokú végzettséget szereztek, de soraikból tudományos kutatók és egyetemi oktatók is kikerültek. A nyugdíjas évek sem telnek majd eseménytelenül, ígérte: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség munkájában vállalna továbbra is feladatot, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítványon belül pedig tehetségápolással foglalkozna.
– Beszélgetésünkre készülve olvastam el az Ezüstgyopár-díj átadása alkalmával volt tanárkollégája, Tatár Zsuzsanna által írt méltatást, amelyben nemcsak Önről, hanem a szintén hosszú ideig tanár-igazgatóként dolgozó édesapjáról és tanítónő édesanyjáról is megemlékezett. Mennyire játszott szerepet a családi példa abban, hogy a pedagógusi pályát választotta? – Szüleim példája annak ellenére nagy hatással volt rám, hogy láttam, a tanárélet nem könnyű. Édesapám a háborúban utásztisztként szolgált, és csak hároméves fogságából hazatérve lett testnevelő-orosz szakos tanár. Alig vette feleségül édesanyámat, s helyezkedett el mindkettejük szülőfalujában, Komollón, máris áthelyezték. 1953-tól Papolcon, majd 1958-tól Ozsdolán laktunk, ahol 1964-ben végeztem el az általános iskolát. Én még gyermekként elhatároztam, hogy magam is testnevelő szakos tanár leszek, és a középiskola után – a Kézdivásárhelyi elméleti líceumban, a mai Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem – a Marosvásárhelyi tanárképző főiskola frissen indított magyar nyelvű testnevelői szakára felvételiztem.
– Időben is meglehetősen nagy utat járt be, amíg gyermekkori álmát megvalósította. Kérem, elevenítse fel ennek állomásait.
– Nem sikerült a felvételim Marosvásárhelyre – csak utólag tudtam meg, azt a csoportot az ASA labdarúgói számára indították. Nem adtam fel, a szakmában, a nagybaconi általános iskolában helyezkedtem el, ahova időközben áthelyezték a szüleimet. Csak fél évet tanítottam, mert kértem, vigyenek el katonának, majd újból felvételiztem – ez alkalommal Nagyváradon próbálkoztam –, de az őszire „megmAradt” egyetlen helyre nem engem vettek fel. Nagybacon következett ismét, majd egy év múlva, 1971-ben Boda János „elcsalt” Barótra, mondván, taníthatok, mellette látogatás nélkülin elvégezhetem az egyetemet. Ez ideig-óráig megfelelt nekem, de 1973-ban úgy döntöttem, nem hagyom magam, s Bukarestbe felvételiztem – ezúttal sikerrel. Az egyetemen jól éreztem magam, a tanáraim is szerettek, marasztaltak, találnak számomra helyet a testnevelés-módszertani tanszéken, de én haza akartam jönni. Évfolyamelsőként választottam a megye egyetlen helyét, Papolcot. Tetszett volna, mert ott gyermekeskedtem, keresztapám is ott lakott, gyerekük nem volt, engem meg sajátjukként szerettek, fogadtak volna szívesen. Már az is el volt rendezve, hogy Zágonban focizhatok, ám két kollégám kedvéért – mert akkor sem ment egyszerűen a címzetes állások betöltése –, illetve menyasszonyom, a szintén testnevelési egyetemen tanuló Olga miatt végül másként döntöttem. – Néhány esztendő múlva intézményvezető lett: miként történtek akkor a kinevezések? – Szerettem tanítani, 1980-ban felajánlották, legyek pionírparancsnok, elvállaltam, mert így felszabadult egy fél állás, s feleségem is munkához juthatott Nagybaconban, nem kellett naponta ingáznia Kisbaconba és Magyarhermányba. A parancsnokságot letudtam azzal, hogy kirándulni vittem a gyermekeket, ám a tisztséggel együtt járt az aligazgatóság is, azaz kénytelen-kelletlen az adminisztrációs munkában is részt kellett vennem. Négy évvel később azt sem kérdezték, akarom-e, egyszerűen kineveztek igazgatónak.
– Majd 1990 után következett Barót...
– Igen. A változás után szerettem volna a szakmai szempontból legkiválóbb helyre, Székelyudvarhelyre a pedagógiai líceumba kerülni. Úgy véltem, sokat tehetnék azért, hogy a jövő nemzedék tanítóival megszerettessem a testnevelést, és jó alapokat biztosítsak számukra, legyen, amit továbbadniuk. Jó szakmai előéletem volt, ismertek is, minden elő volt készítve, ám – mint oly sokszor az életben – a feleségem szava lett a döntő sorsunk alakulásában. Kis zárójel: 1988-ban elhatároztuk, a zöldhatáron keresztül elhagyjuk az országot. Állás lett volna mindkettőnknek, lakásunk is, a csempésszel el volt minden intézve, elmentünk, s minden kedvezően alakult, csak át kellett volna sétálnunk a határ másik oldalára, mégis visszafordultunk, mert Olga meggondolta magát. Megjegyzem, ezt azóta sem bánom! Szóval, nem mentünk Székelyudvarhelyre sem, mert a feleségemet az általános iskola akkori igazgatója, Süketes János meggyőzte, jobb lesz nekünk Baróton, a szüleinkhez közel.
– Időben már nagyon közel járunk a középiskolai igazgatósághoz. Miként került tisztségbe?
– Iskolakezdésre készültem, a tornateremben tettem-vettem, amikor az egyik kolléga azzal jött, hogy tantestületi gyűlést tartanak, s menjek be. El nem tudtam képzelni, mit akarnak, ezért azt mondtam, semmi közöm az ő gyűlésükhöz, én az általános iskolának vagyok a tanára. Harmadszorra már a hozzám közel álló Barabási Ildikót küldték, aki meggyőzött, menjek csak be, mert ha nem, még sokáig ott tartják őket, s már nagyon unja. Ahogy voltam, egy viseletes trikóban beültem az utolsó padba, s tíz perc múlva arra ébredtem, én vagyok az igazgató. Választás volt, de alig négy-öt ellenszavazatot kaptam, a többiek egyként támogattak.
– Milyen feladatok várták, illetve miként fogott munkához?
– Hat év tapasztalatom volt, de azért teljesen más egy községi iskola igazgatójának lenni. Gondolkodtam is, mi legyen első lépésem. Az aligazgatóval, György Jánossal végigjártuk a tantermeket, számba vettük, mi lenne a legsürgősebb tennivaló, s lévén szeptember 13., készülni kezdtem az évnyitóra. Az esemény reggel kilencre volt meghirdetve, de a „diák urak” csak tizenegy környékén voltak hajlandóak megjelenni. A hivatalos ügyintézésben sokat segített az akkor kerületi tanfelügyelőként tevékenykedő Boda János, magam részéről fő feladatomnak azt tartottam, hogy a kilencvenes évek elején beköszöntő nagy szabadságból visszavetessek, s helyette tanulásra, munkára nógassam az ifjúságot. Sokan úgy érezték, nekik jár az, hogy az iskola területén cigarettázzanak vagy hogy az érettségin könyvből másoljanak – lett is visszhangja a szigorításnak! Szerencsém volt, hogy a régi tanárok helyét a Vargyasi és bardoci iskolákból érkező remek pedagógusok vették át – csak néhányukat említsem: Darvas Annamária, Vass Csilla, Bálint Ünige, Csomor Júlia, Bartha Imre és Kiss Aranka –, akik társak voltak, és sokat tettek azért, hogy hírnevet szerezzünk Erdővidéknek.
– Az Ön személyéhez köthető a középiskola névadása is?
– Nem, a névadás még Nagy Rozália nevéhez fűződik. Én is nagyon örvendek, hogy amikor lehetővé vált, hogy nagyjainkról nevezzük el iskolánkat, Baróti Szabó Dávidra esett elődeim választása. Emlékszem a névadó ünnepségre: szép esemény volt. Az iskola hagyományainak megteremtéséből viszont kivettem a részem. A kilencvenes évek elején csak a nagykorúsítási szertartás különböztetett meg a többi tanodától, nagyon szerettem volna, ha a kör bővül. Ebbe a sorba illeszkedett a tehetséges diákokat jutalmazó Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány létrehozása – ez is elődeim érdeme –, az iskolacsengő átköltöztetése és új köntösbe való illesztése, majd 1993-ban a mi műhelyünkből került ki a zirci III. Béla Gimnázium által adományozott anyagokból készült, Csibi Klára, Lukács Enikő és Barabás Sára keze munkáját dicsérő zászló, és külön története van az 1994-ben felavatott Baróti Szabó Dávid-, illetve Gaál Mózes-szobornak. Iskolánk büszkesége a György Benedek által készített székely kapu és az Erdővidék nagyjainak emléket állító kopjafaerdő is. A végzős osztályok kezdtek el tudós elődeink emlékére egy-egy kopjafát állítani, majd arra kértük őket, ne a számukat bővítsék, hanem kis plaketteket helyezzenek el a már meglévőkön. Az elsőre például az Apáczai Csere János-plakett került, amelyet Jecza Pétertől kaptam ajándékba. Ide sorolnám még a Moyses Mártonunk tiszteletére emelt emlékművet is: fontos, hogy fiataljaink tudjanak arról, kik voltak elődeik, kik azok, akiknek erkölcsi példáját is követhetik.
– Térjünk egy kicsit vissza: szívesen meghallgatnánk a szoborállítás történetét!
– Előbb bazaltból képzeltük el, de senki sem akarta vállalni a bajlódást a kemény kővel. Sikerült végül megnyernünk a szentegyházi Bodó Leventét, aki a feladatot nagy kihívásnak tekintette, s terveivel mi is elégedettek voltunk. A Mikóújfaluból hozott szürke és vörös andezit mintadarabok megfelelőnek bizonyultak, már szinte kezdődött is a munka, de hatott könyvelőnk, Boér Piroska érvelése, mely szerint iskolaudvarra nem való kőből készült alkotás – mégiscsak gyerekek rohangálnak, csintalankodnak –, a szobornak bronzból kell készülnie. Bodó Levente megkönnyebbülten sóhajtott fel, mi pedig nekifogtunk az alapanyag beszerzéséhez. Olyan összefogást azóta sem láttam Baróton és Erdővidéken! Minden tanuló összeszedte az otthon fellelhető, beolvasztásra alkalmas fémhulladékot, segítettek a véndiákok is, egy öreg bányász elárulta, az ötvenes években a Technika-telep modernizálásakor a régi elbontásával nem foglalkoztak, egyszerűen betemették, ott pedig rengeteg volt a réz, úgyhogy nekifogtunk ásni. 516,9 kilogramm fémet szedtünk össze, amiből négyszázat a két szoborhoz használtunk fel, mi adtuk a tejgyár falán elhelyezett Beke-emléktábla anyagát, és még másoknak is segítettünk, sőt, ha jól tudom, még most is akad egy kisebb táblára való – jól gazdálkodtunk tehát. Bodó Levente alkotásai 1994-re készültek el, és igazi ékei iskolánknak.
– Huszonöt év távlatából visszatekintve mi a véleménye, jól döntött-e, amikor a kilencvenes évek elején Baróton mAradt?
– Ha a Pedagógiai Líceumban folytatom a munkámat, talán ma másként, más szemléletmód szerint oktatnák tanítóink a testnevelést, ezáltal pedig valahol hatást gyakoroltam volna nemcsak iskolámra, de akár az egész erdélyi magyarságra is. De sokkal kézzelfoghatóbb az, amit Baróton kollégáimmal közösen elértünk. A kilencvenes évek elején sok tekintetben lenézett iskola volt a miénk, ám ezt mára sikerült megváltoztatnunk. Akkor, a kezdetekkor például nem vettek be a magyar középiskolások matematikai tantárgyversenyébe, s arra kényszerítettek, hogy négy hasonlóan perifériára szorított iskolával külön versenyt hozzunk létre. Ma már nincs, miért lenézniük, mert olyan matematikusok kerülnek ki padjainkból, akik a műszaki egyetemeken és akár külföldön a kutatásban is megállják helyük. Évente legalább négyen-öten mennek az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre, fizikusaink és kémikusaink vannak, tanáraink közül sokan itt tanultak, de színészünk, képzőművészünk és irodalmárunk is akad. Örvendek, hogy ezt a munkát végezhettem, s megtiszteltetésnek tartom, hogy Erdővidéket szolgálhattam.
– A nyugdíjas évek csendesek lesznek és pihenéssel telnek, vagy folytatódik az aktív élet, és további feladatokat vállal?
– Szó sincs arról, hogy hátradőlnék. Szeretnék többletmunkát vállalni a Romániai Magyar Pedagógusszövetségben, melynek országos elnökségi tagja is vagyok, illetve a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány tehetséggondozó programját fellendíteni. Sok olyan fiatal van, akik tehetségesek, ám ahhoz, hogy sikeresek legyenek, pártfogás és némi támogatás szükséges – nekik segítenék. – Utódjára, Urák Gyöngyvérre milyen kihívások várnak?
– Örvendek, hogy az aligazgatóasszony vállalta a tisztséget, mert az elmúlt tíz esztendőben, míg helyettesem volt, bizonyította: rátermett és jó szervező. A legnehezebb kihívása az állandó reformmal való megküzdés lesz: az elmúlt huszonöt esztendőben huszonkét miniszter váltotta egymást, s mindegyik meg akarta váltani a világot, reform reformot ért. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a dzsungelben! Meggyőződésem: Urák Gyöngyvérnek van elég ereje és kitartása, hogy sikerüljön mindez.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Csoóri Sándor
Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.
Csoóri Sándor a Székesfehérvárhoz közeli Zámolyban, földműves családban született 1930. február 3-án. Az 1941-ben Hóman Bálint kultuszminisztersége idején felállított Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság segítségével került Pápára középiskolába, 1950-ben érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetének (a későbbi Lenin Intézet) orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakára. Tanulmányait tüdőbetegsége miatt már az első évben félbe kellett szakítania, újságíróként kezdett dolgozni. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be, amikor a Csillag és az Irodalmi Újság egyszerre tizennégy versét tette közzé, amelyeket a társadalmi problémák iránti érzékenység, a Rákosi-korszakot bíráló őszinte hangvétel jellemzett. 1954-ben jelent meg első kötete Felröppen a madár címmel, ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. A politikából egyre inkább kiábrándult, költészetében sajátos módon keveredtek a közéleti és személyes vallomások, kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait. Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el, 1958-tól szabadfoglalkozású íróként, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgjaként dolgozott. A hatvanas években megfigyelés alatt állt, évekig hallgatásra kényszerült. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991–2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató” Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
Életművében jelentős helyet foglal el a szociográfia, esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a metaforikus megközelítést, nem különíthető el bennük a személyesség és a magyarság sorskérdései iránt érzett felelősség. Összegyűjtött versei A jövő szökevénye címmel 2000-ben láttak napvilágot, 2004-ben válogatott verseinek legújabb gyűjteményét Elkártyázott köpeny címmel publikálta. Nyolcvanadik születésnapjára versei alapján Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratorikus „látomást” Szokolay Sándor.
József Attila-díjjal kétszer tüntették ki, 1954 után 1970-ben is. A Kossuth-díjat, amelyet ellenzéki magatartása miatt korábban nem ítéltek neki oda, 1990-ben kapta meg, 2012-ben pedig a Kossuth Nagydíjat vehette át. 1998-ban egyik alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át. Számos más elismerése mellett 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták.
Csoóri Sándor a közösség iránt elkötelezett ember volt, gondolkodása középpontjában pedig a nemzet megmAradása állt – emlékezett az íróra, költőre, a Hitel folyóirat szellemi körének meghatározó személyiségére, főszerkesztőjére Papp Endre, a lap felelős szerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor a Németh László és Juhász Ferenc nevével fémjelzett irodalmi forradalom gyermekének vallotta magát, aki a maga alkotói eszközeivel szállt szembe az 1950-es évek sematizmusával, egyéni önfelszabadítását a nemzet emelkedésével kötve egybe. A magyar irodalom, a magyar költészet és a magyar sors sűrítményének nevezte Csoóri Sándor életművét Ferenczes István Csíkszeredai költő, a Székelyföld irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor egyike volt azoknak a magyarországi költőknek, közéleti személyiségeknek, akik mindig odafigyeltek a határon túli magyar irodalomra és a magyarság sorskérdéseire. E törődés, odafigyelés példájaként említette, hogy amikor 1987-ben a kommunista politikai rendőrség, a Securitate Bukarestbe hurcolta, Csoóri Sándor tájékoztatta a történtekről egy előadás közönségét a Budapesti Petőfi Csarnokban. Ennek köszönhetően a Szabad Európa Rádió is foglalkozni kezdett az ügyével, és minden bizonnyal a nemzetközi figyelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem bántották.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Hagyományőrzés"
Több mint hárommillió gyermek számára szólalt meg a csengő tegnap, azt viszont még mindig nem lehet pontosan tudni, hány pedagógus tart majd órát a következő időszakban. Ugyanis ebben a tanévben az egyetem előtti oktatásban 220 ezer címzetes tanügyi káder és mintegy 70 ezer helyettesítő tanít. Ezek közül hatezer nem rendelkezik szakképesítéssel, ugyanennyi pedig nyugdíjas. A Tanügyminisztérium adatai szerint még így is közel kétezer poszt mAradt betöltetlen, így a következő hetekben – szokás szerint – "lasszóval" fogják majd a tanárokat. A helyzetet akár hagyományosnak is nevezhetnénk, hiszen évről évre felmerül ez a probléma. Miután a kizárólag képzett és a versenyvizsgán átmenő jegyet elért pedagógusok "elfogynak", akárcsak a képzett helyettesítők és nyugalmazott, de még dolgozni akarók, végül szinte mindegy, hogy kik tanítanak, főképp a kisebb településeken.
Ezek mellett az is hagyományszámba megy, hogy tanévkezdéskor soha nincs megfelelő számú és megfelelő minőségű tankönyv, nincsenek olyan programok, amelyek révén csökkenne a korai iskolaelhagyások száma. A tanügyi szakszervezetek szövetsége törvénymódosítás- tervezetet nyújt be a héten, hogy a tankönyveket egyetlen állami nyomdában nyomtassák, úgy, ahogyan a forradalom előtt.
Ami szintén "hagyomány", hogy a hazai oktatási intézmények közül nagyon sok nem rendelkezik egészségügyi és tűzbiztonsági engedéllyel. A tanügyi szakszervezetek szerint több mint 4.000 iskola nem kapta meg az egészségügyi és tűzbiztonsági engedélyt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a központi és helyi hatóságok érdektelenségére, arra, hogy iskolák- óvodák százai "működnek" szinte romos állapotban. Tegyük hozzá, sok helyen villany sincs, az illemhely az udvar sarkában található, és időnként még mindig történnek tragikus balesetek a fedetlenül hagyott pöcegödrök környékén...
Aggasztó, hogy a tanulók száma az utóbbi 26 évben több mint négymillióról hárommillió alá csökkent, ami a születések számának csökkenése mellett azt is mutatja, hogy csődöt mondott mindenfajta oktatási, illetve iskolaelhagyási "stratégia".
Újabb gond, hogy versenyvizsgát szerveznek az igazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére, ami azt is jelenti, hogy év közben pedagógusmozgások lesznek, ami szintén többet árt, mint használ az oktatás hatékonyságának.
Szomorú, de ezek a problémák immár hagyományszámba mennek mifelénk, amint az is, hogy tegnap, akárcsak a korábbi években, a politikusok voltak a tanévnyitó főszereplői. Ők természetesen, a hangzatos szólamok mellett, "elfelejtettek" ezekről a gondokról beszélni.
Világos: "hagyományőrző" országban élünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

200 évvel ezelőtt halt meg Sipos Pál
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)

Kulcsár Béla-emlékkiállítás Sepsiszentgyörgyön
Négy évtizede, 47 éves korában hunyt el Kulcsár Béla képzőművész. Az 1929-ben Marosvásárhelyen született alkotó jelentős életművét felidéző kiállítás nyílt szeptember 9-én az Erdélyi Művészeti Központ Sepsiszentgyörgyi székhelyének földszinti galériájában. A tárlat ünnepélyes megnyitóján a művész szobrászatáról, Erdély több városában látható köztéri alkotásairól, festészetének értékeiről a kiállítás kurátora, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője beszélt. Az október 2-án záruló tárlat anyagát a Marosvásárhelyi közönség is megtekintheti a későbbiekben a Bernády Házban rendezendő kiállításon.
Népújság (Marosvásárhely)