Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bolyki János
1 tétel
2010. október 12.
"Nem külföldnek képeztünk értelmiséget"
Novemberben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola. Igazgatóját, dr. Barabás Lászlót a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa Károli-emlékéremmel tüntette ki. Az emlékérmet Barabás László neves magyarországi személyiségek, Bolyki János professzor, Bagdi Emőke pszichológus, Debreczeni Tibor drámapedagógus társaságában vette át az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
Az oklevél szerint a kitüntetéssel olyan személyek munkáját értékelik, akik kiemelkedő módon segítették az egyetemen folyó oktató- kutató tevékenységet, hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, magyarországi és külföldi elismertségének növeléséhez, jelentős szerepet töltöttek be a tanintézmény társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében.
A huszadik évforduló és a kitüntetés alkalmával a marosvásárhelyi kántortanító-képző és a Károli Gáspár Egyetem fakultásaként működő nagykőrösi főiskola kapcsolatának eredetéről kérdeztük Barabás Lászlót.
– Mivel a megalakulásunkat követően a marosvásárhelyi főiskola engedélyezése késett, gondot jelentett a végzősök diplomájának az elismertetése. Ezt orvosolandó sikerült kiépíteni a református testvéri gyülekezetekre épülő testvériskolai kapcsolatot, majd azt követően 1992-től a nagykőrösi főiskola kihelyezett tagozatává váltunk. Ők elismerték a marosvásárhelyi főiskolán elvégzett három évet, majd egy év levelezői képzés után diákjaink államvizsgázhattak és tanítói oklevelet állítottak ki számukra. A feltétel az volt, hogy a diplomát Erdélyben kell érvényesíteni. Az első oklevél 1994-ből származik, a kapcsolat azóta is fennáll, s a nagykőrösi diplomát itthon honosítják végzettjeink.
– Hogyan lehet a kétféle képzési rendszert közös nevezőre hozni?
– A marosvásárhelyi képzés természetes módon a romániai követelményrendszeren alapul, mind a tananyag szerkezetét, mind a felkészülés legapróbb részleteit illetően. Ezzel párhuzamosan a magyarországi tananyaggal is megismertetjük a hallgatókat. A nagykőrösi főiskolán megvédett szakdolgozatok témája régiónkhoz kötődik, sok iskolatörténetet, egyháztörténetet feldolgozó, néprajzi, pedagógiai-módszertani, zenei témájú dolgozat készült az évek során. A záróvizsga- bizottságok nagyra értékelik a szakdolgozatok színvonalát, diákjaink érettségét, tanítói rátermettségét, anyanyelvi kifejezőkészségét.
– Az elmúlt húsz év során hány végzőse volt a képzőnek?
– Nappali és levelező tagozaton 619-en végeztek, s 95 százalékuk itt, Erdélyben él és keresi a boldogulás útját. Mi nem külföldnek képezünk keresztyén értelmiségieket, hanem a szülőföldünknek, amit iskolánk legnagyobb eredményének tartok.
– A helyzet ismeretében, nagyon hasznosnak bizonyult a levelező tagozat, amely elsősorban félreeső falvakban érettségivel tanító fiataloknak biztosította a diploma megszerzésének lehetőségét.
– 2002-ben indult a levelező tagozat, valóban azzal a céllal, hogy a kicsi falvakban középfokú képesítéssel tanító fiatalokon segítsünk, mivel a bolognai rendszer bevezetésével egyre fontosabbá vált, hogy főiskolai oklevéllel rendelkezzenek. Erdélyi magyar közösségünk érdeke is volt egyben, hogy ezek a tanítók, szórványvidéken például, az iskolák vezetését is elvállalhassák, állásukat megőrizzék. Volt olyan év is, hogy két levelező osztályt kellett indítanunk.
2008-ban indult a levelező kántorképzés, amelyre a gyülekezeti, kántori szolgálathoz közel álló személyek, lelkészfeleségek jelentkeztek, s a hétvégi képzések során eljutottak arra a színvonalra, hogy letehetik a kántori vizsgát. Ezzel a református egyház kántorképzését szolgáljuk, s közösségünkben a zenei oktatást is egyben.
2008-ig a nappali tagozaton kötelező volt a tanító és a kántor szak is. A nagykőrösi főiskola javaslatára az egyházkerület vezetőségével közösen 2008-ban döntöttük el, hogy a nappali tagozaton ne legyen kötelező a kántor szak, de mindenkit biztattunk, hogy "felvegye".
Mivel Romániában összevonták a tanítók és óvodapedagógusok képzését, ezt mi is bevezettük, s így végzettjeink mindkét állást betölthetik.
– Ami, gondolom, azért is fontos, mert az idén először fordult elő, hogy képzett, a versenyvizsgán jól szerepelt tanítók maradtak állás nélkül, az óvodás gyerekek száma pedig növekedőben van.
– Valóban azt tapasztaljuk, hogy Erdély-szerte óvónőként könnyebb lesz elhelyezkedni. Ebből kiindulva vállaltuk fel azoknak a továbbképzését is, akik posztliceális tanulmányokkal, tanítói-óvónői oklevéllel rendelkeznek, s ezt ki kellene egészíteniük.
– Hogyan készül a főiskola a huszadik évfordulóra?
– November 6-7-én tartjuk az ünnepséget, amelyre egy jubileumi kötetet is összeállítottunk. Az évforduló eseményeibe szeretnők bevonni egykori tanárainkat és végzett diákjainkat is, pl. kiállítást rendezünk munkáikból, megmutatkozási lehetőséget biztosítunk zenei és más együtteseiknek. Az évfordulóra készülve úgy érzem, hogy – a személyes vonatkozásokon túlmutatóan – a kitüntetéssel főiskolánk eddigi munkáját, tevékenységét értékelték.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)
Novemberben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola. Igazgatóját, dr. Barabás Lászlót a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa Károli-emlékéremmel tüntette ki. Az emlékérmet Barabás László neves magyarországi személyiségek, Bolyki János professzor, Bagdi Emőke pszichológus, Debreczeni Tibor drámapedagógus társaságában vette át az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
Az oklevél szerint a kitüntetéssel olyan személyek munkáját értékelik, akik kiemelkedő módon segítették az egyetemen folyó oktató- kutató tevékenységet, hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, magyarországi és külföldi elismertségének növeléséhez, jelentős szerepet töltöttek be a tanintézmény társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében.
A huszadik évforduló és a kitüntetés alkalmával a marosvásárhelyi kántortanító-képző és a Károli Gáspár Egyetem fakultásaként működő nagykőrösi főiskola kapcsolatának eredetéről kérdeztük Barabás Lászlót.
– Mivel a megalakulásunkat követően a marosvásárhelyi főiskola engedélyezése késett, gondot jelentett a végzősök diplomájának az elismertetése. Ezt orvosolandó sikerült kiépíteni a református testvéri gyülekezetekre épülő testvériskolai kapcsolatot, majd azt követően 1992-től a nagykőrösi főiskola kihelyezett tagozatává váltunk. Ők elismerték a marosvásárhelyi főiskolán elvégzett három évet, majd egy év levelezői képzés után diákjaink államvizsgázhattak és tanítói oklevelet állítottak ki számukra. A feltétel az volt, hogy a diplomát Erdélyben kell érvényesíteni. Az első oklevél 1994-ből származik, a kapcsolat azóta is fennáll, s a nagykőrösi diplomát itthon honosítják végzettjeink.
– Hogyan lehet a kétféle képzési rendszert közös nevezőre hozni?
– A marosvásárhelyi képzés természetes módon a romániai követelményrendszeren alapul, mind a tananyag szerkezetét, mind a felkészülés legapróbb részleteit illetően. Ezzel párhuzamosan a magyarországi tananyaggal is megismertetjük a hallgatókat. A nagykőrösi főiskolán megvédett szakdolgozatok témája régiónkhoz kötődik, sok iskolatörténetet, egyháztörténetet feldolgozó, néprajzi, pedagógiai-módszertani, zenei témájú dolgozat készült az évek során. A záróvizsga- bizottságok nagyra értékelik a szakdolgozatok színvonalát, diákjaink érettségét, tanítói rátermettségét, anyanyelvi kifejezőkészségét.
– Az elmúlt húsz év során hány végzőse volt a képzőnek?
– Nappali és levelező tagozaton 619-en végeztek, s 95 százalékuk itt, Erdélyben él és keresi a boldogulás útját. Mi nem külföldnek képezünk keresztyén értelmiségieket, hanem a szülőföldünknek, amit iskolánk legnagyobb eredményének tartok.
– A helyzet ismeretében, nagyon hasznosnak bizonyult a levelező tagozat, amely elsősorban félreeső falvakban érettségivel tanító fiataloknak biztosította a diploma megszerzésének lehetőségét.
– 2002-ben indult a levelező tagozat, valóban azzal a céllal, hogy a kicsi falvakban középfokú képesítéssel tanító fiatalokon segítsünk, mivel a bolognai rendszer bevezetésével egyre fontosabbá vált, hogy főiskolai oklevéllel rendelkezzenek. Erdélyi magyar közösségünk érdeke is volt egyben, hogy ezek a tanítók, szórványvidéken például, az iskolák vezetését is elvállalhassák, állásukat megőrizzék. Volt olyan év is, hogy két levelező osztályt kellett indítanunk.
2008-ban indult a levelező kántorképzés, amelyre a gyülekezeti, kántori szolgálathoz közel álló személyek, lelkészfeleségek jelentkeztek, s a hétvégi képzések során eljutottak arra a színvonalra, hogy letehetik a kántori vizsgát. Ezzel a református egyház kántorképzését szolgáljuk, s közösségünkben a zenei oktatást is egyben.
2008-ig a nappali tagozaton kötelező volt a tanító és a kántor szak is. A nagykőrösi főiskola javaslatára az egyházkerület vezetőségével közösen 2008-ban döntöttük el, hogy a nappali tagozaton ne legyen kötelező a kántor szak, de mindenkit biztattunk, hogy "felvegye".
Mivel Romániában összevonták a tanítók és óvodapedagógusok képzését, ezt mi is bevezettük, s így végzettjeink mindkét állást betölthetik.
– Ami, gondolom, azért is fontos, mert az idén először fordult elő, hogy képzett, a versenyvizsgán jól szerepelt tanítók maradtak állás nélkül, az óvodás gyerekek száma pedig növekedőben van.
– Valóban azt tapasztaljuk, hogy Erdély-szerte óvónőként könnyebb lesz elhelyezkedni. Ebből kiindulva vállaltuk fel azoknak a továbbképzését is, akik posztliceális tanulmányokkal, tanítói-óvónői oklevéllel rendelkeznek, s ezt ki kellene egészíteniük.
– Hogyan készül a főiskola a huszadik évfordulóra?
– November 6-7-én tartjuk az ünnepséget, amelyre egy jubileumi kötetet is összeállítottunk. Az évforduló eseményeibe szeretnők bevonni egykori tanárainkat és végzett diákjainkat is, pl. kiállítást rendezünk munkáikból, megmutatkozási lehetőséget biztosítunk zenei és más együtteseiknek. Az évfordulóra készülve úgy érzem, hogy – a személyes vonatkozásokon túlmutatóan – a kitüntetéssel főiskolánk eddigi munkáját, tevékenységét értékelték.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)