Véget ért a VII. Végvári Néptánctábor, a részvevők nem csak a lépéseket tanulták meg, hanem játszani, örvendeni, énekelni is – foglalta össze az egy hét eseményeit Pastean Erika, a tábor egyik fő szervezője. 150-en jöttek el a Temes megyei községbe, ami nemcsak a Végvárért Alapítvány munkatársainak és az oktatóknak jelentett hatalmas feladatot, hanem az ellátást biztosítóknak is. Röszke, a magyarországi testvértelepülés önkormányzata minden évben támogatta a tábort. Idén Gombos András és Boldizsár Tamás, a Szeged Táncegyüttes tagjai foglalkoztak a fiatalokkal. “Ilyen nagy létszámú és ilyen különböző korosztályú társasággal még nem foglalkoztam. Nagy kihívás volt, de legalább akkora élmény is – mondta meghatottan Gombos András. – Az 5-15 éves gyerekek között voltak olyanok, akik először kerültek a magyar néptánc, sőt egyáltalán a magyar szó közelébe.” /(pataky): Véget ért a VII. Végvári Néptánctábor. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./

16. Néptánctábor Végváron
„Könnyű olyan várra építeni, amelyiknek jó alapja van”
A július 13–17. időszakban immár 16-dik alkalommal szerveztek Néptánctábort a Temes megyei Végváron Boldizsár Tamás és Bagi Szilvia szegedi oktatók szakavatott irányításával, a végvári Csűrdöngölő, a Szederinda és a Recefice, valamint a temesvári Eszterlánc néptánccsoportok tagjai sajátították el a mezőségi (haladók), illetve a rábaközi (kezdők) táncrendek alapjait. A helyi kultúrotthonban sorra került pénteki bemutató alkalmával a szülők meggyőződhettek róla: a néptánc-táborban részt vett gyerekek a tánclépések mellett egymás és a népi hagyományok tiszteletét, szeretetét, fegyelmet, tartást, emberséget is tanultak az öt nap alatt szegedi oktatóiktól.
A néptáncbemutató résztvevőit Păștean Erika, a szervező Végvárért Alapítvány elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy immár a 16. táncrendet sajátították el a végvári (és nem csak) gyerekek. „16 esztendővel ezelőtt a szegedi Nagy Albert volt az, aki megálmodta és elindította ezt a bánsági magyar néptáncmozgalmat” – mondta Pășten Erika. – Sajnos, Ő már nem lehet közöttünk, de neki köszönhetjük, hogy azóta négy generáció ismerkedett meg az autentikus folklórral és sajátított el évről évre újabb táncrendet” A kicsik népes csoportja, a Recefice óriási lelkesedéssel, jókedvvel mutatta be a frissen elsajátított rábaközi táncokat. A haladó végvári és temesvári táncosok nagy élvezettel járták a rendkívüli tánctudást és egymásra figyelést igénylő mezőségi táncokat. A kicsik és a nagyok teljesítményét egyaránt nagy tapssal honorálta a végvári kultúrház közönsége.
A szép bemutató után Boldizsár Tamás oktató értékelte a látottakat és a tánctábor tapasztalatait, hangsúlyozva, hogy a rábaközi és a mezőségi táncrenden keresztül a gyerekek megismerkedhettek a nyugat magyarországi, illetve az erdélyi tájegység lakóinak hagyományos életmódjával, lelkivilágával. Boldizsár Tamás nagyon elégedett volt a haladó táncosok teljesítményével, akik mesterien, saját fantáziájukat szabadjára engedve építették fel az oktatóktól kapott „lego kockákból” a hét táncból összeálló gyönyörű mezőségi táncrendet. „Könnyű olyan várra építeni, aminek jó alapja van” – értékelte a haladó táncosok teljesítményét Boldizsár Tamás. A végig növekvő tempójú mezőségi táncrend rendkívül nehéz, lassú tánccal indul, ahol minden rezdülésnek óriási jelentősége van. „A gyors zenére mindenki tud táncolni, a lassú zenére a nagyon jó táncos se tud, csak ha odafigyel – hangsúlyozta Boldizsár Tamás, aki nagyra értékelte, ahogyan a nagyok végig istápolták a kezdő táncosokat, a picik megtanulták a nagyok énekeit és fordítva. „Fontos, hogy a táborban a kicsik látják azt, hogy ők mivé lehetnek, hová tartanak!” – mondta a szegedi oktató.
„Úgy gondolom, hogy a csapatépítés és a szeretet volt a legfőbb célja a hétnek – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bagi Szilvia táncoktató –, gondolok itt egymás szeretetére és arra a szeretetre, amit a tánc iránt érzünk. Ezenkívül fontos számunkra a tisztelet, a becsület, az alkalmazkodás, az életre való nevelés és az is fontos, jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk.”
„Úgy érzem, hogy többet kaptam, mint adtam ebben a tánctáborban – nyilatkozta lapunknak Boldizsár Tamás – az ember azt hiszi, hogy sok dolgot meg kell tanítani és rájön, hogy igazából neki kell sokat tanulnia! A tánc megtanít figyelni a másikra, tiszteletben tartani a másikat és megtanulni azt, amit a másik tud, használni a saját magunk és a mások javára. A táncon keresztül azt lehet elérni, hogy megszerettetjük őket a gyerekekkel, elmegyünk és utána ők saját maguktól csiszolgatják saját kis gyémánt lelküket, mozgásukat és dalaikat.”
Boldizsár Tamás gyönyörűen fogalmazta meg a végvári együttlét lényegét: „A gyerekek szeretik egymást, szeretnek bennünket, mi is szeretünk itt mindenkit és ebben a nagy szerelemben mindig kivirágzik valami csoda, amit néptáncnak népdalnak neveznek!”
A 16. Végvári Néptánctábort a Végvárért Alapítvány szervezte, a Communitas Alapítvány és a Röszkei Önkormányzat, valamint a végvári szülői közösség támogatásával.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Monográfia Bodokról
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)