Emléktáblát avattak a szalacsi iskolában
Húsvétvasárnap emléktáblát avattak a szalacsi iskola földszintjén a budapesti Molnár Béla emlékére, aki a helyiek Béla bácsijává lett, és a falu díszpolgári címét is megkapta évekkel ezelőtt. Az emléktábla civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült.
A Szalacs díszpolgári címével kitüntetett Molnár Béla a valamikori Ikarusz budapesti Művelődési Házának igazgatójaként a sors jóvoltából megismerkedett Szabó Tibor szalacsi származású agrármérnökkel, aki annyit beszélt neki Szalacsról és az itteni vidékről, emberekről, hogy az meggyőzte a nagyvállalat igazgatóját: engedélyezze, hogy a romániai változások után meglátogassa a falut a művelődési ház autóbuszával és egy ottani csapattal. Pár napos szalacsi tartózkodásuk közben bebarangolták a vidéket, beszédbe elegyedtek a híres szalacsi pincesor gazdáival, megismerkedtek a tantestülettel és sok-sok iskolás gyerekkel. A látogatás vége az lett, hogy Molnár Béla elvitte magával a tantestület által kiválasztott, leginkább rászorulónak vélt 40–45 gyereket egy 5–6 napos anyaországi kirándulásra. Sikerült neki varázslatos programokat kitalálni, azokat megvalósítani úgy, hogy gyermekeink semmit nem adtak, csak kaptak.
Élményekkel megrakodva
A mindenki számára tanulságos kirándulást követően az következett volna, hogy a következő esztendőben mi, szalacsiak fogadjunk egy ottani csapatot, de Béla bácsi – már bátran nevezhetjük így, mert ő lett a szalacsiak „Béla bácsija” – azt mondta: még mindig mi következünk. Így ismét ők vitték, ellátták, nyaraltatták, majd épségben és ajándékokkal meg élményekkel megrakodva hazahozták gyermekeinket. Ki tudja, meddig folytatódott volna ez a folyamat, ha Béla bácsit meg nem támadja a gyilkos kór. Hosszas és fájdalmas műtétek sorozata következett, munkaadója beteg-nyugdíjazta, de ő nem adta fel: könyvtárosi, népművelői munkát folytatott, tanított több iskolában is, tevékenyen vezette a gyermelyi nyugdíjasok körét – és Szalacsra látogatott minden falunapon, míg az egyiken díszpolgára lett. Sajnos a kórt nem tudta végleg legyőzni, 2013-ban örökre itthagyott bennünket. Ezen a húsvéton neki állított emléket az a kétmaroknyi ember, akik Bokor Szilárd kezdeményezésére (aki maga is a kiránduló gyerekek között volt egy alkalommal) felavatták a Béla bácsi tiszteletére igazgatói engedéllyel elhelyezett emléktáblát, mely teljesen civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült egy hozzáértő vésnök keze munkája nyomán.
Civil kezdeményezés
Az avatón részt vett Béla bácsi nagyobbik lánya, Kata és pedagógus férje, két volt diák, Jagos Helén és Nagy Tibor megkoszorúzta az emléktáblát, Pitó Lajos római katolikus plébános megszentelte, Szabó Zsolt református lelkész pedig megáldotta és méltatta Béla bácsi tevékenységét. Jelen volt a díszpolgári címet adományozó akkori polgármester, Dávid Károly, és Horváth Béla mostani elöljáró, valamint Vida Attila szintén mostani polgármester, az iskola volt igazgatói közül Rácz Barna és Bokor István, illetve a mostani igazgató, Kiss Edit is. A Dunakesziről jött Bokor Tünde (szintén pedagógus) és fia, Balázs Béla bácsi kedvenc dalát adták elő, egy negyedikes kislány, Boróka pedig Petőfi-verset szavalt. Beszédet mondott Szabó Csongor és Bokor István, mindketten Béla bácsi közeli ismerősei, barátai. Molnár Béla hozzátartozói meghatottan köszönték meg e civil kezdeményezésből létrejött megemlékezést.
A tábla felirata
„A világlátás nagy nevelőiskola, nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiírtja az előítéleteket. Molnár Béla (1936–2013) 1990–1992 között a Budapesti Ikarusz Művelődési Központ igazgatójaként, több mint 100 szalacsi iskolás és pedagógus anyaországi utaztatását és ottlétének finanszírozását szervezte erőn felül teljesítve, szívügyének érezve a szalacsiak sorsát. Készíttették az emlékét őrző egykori diákok és pedagógusok.”
Bokor István
erdon.ro