Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bokor Ágota
4 tétel
2002. május 31.
A Debreceni Zsidó Hitközség immár negyedik alkalommal hívta össze a határon túli testvér–hitközségeket. A tanácskozás alkalmával osztották ki a Debreceni Zsidó Hitközség által alapított és a zsidó–magyar közeledést ösztönző, egyházi és művelődési személyiségeknek odaítélt Tolerancia–díjat. Több neves magyarországi személyiség mellett e kitüntetésben részesült Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke is. /Bokor Ágota: Muzsnay Árpád toleranciadíjban részesült. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 31./
2007. január 31.
Másfél évtizede kezdte el a Budapesten székelő Tamási Áron Alapítvány tevékenységét, 1993-ban pedig Tamási Áronné Bokor Ágota asszony levélben értesítette a székelyudvarhelyi gimnáziumot (amely 1990 óta viselte az író, hajdani diákja nevét), hogy létrehozott egy alapítványt /Tamási Áron Alapítvány Diákja ösztöndíjat/ azzal a céllal, hogy segítsen évente egy-egy rászoruló székely középiskolást a továbbtanulásban. Székelyudvarhelyen 1993. május 28-án, Tamási Áronné Bokor Ágota jelenlétében ismertették az ösztöndíj létestését, a négyszáz éves gimnázium jubileumán szervezett iskolatörténeti tudományos ülésszakon. Sütő András, a kuratórium tiszteletbeli elnöke és a magyar szellemi élet sok jeles személyisége is megjelent. Azóta tizennégy év telt el, s az alapítványi ötszázezer forint alaptőke kamatjából egyre többen részesülnek. /Lőrincz József: Ösztöndíj a cselekvő erdélyi magyar ifjúságért. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. január/
2011. március 22.
Bihor megye lett Biharból
Következetesen románul, Bihor néven említik Bihar megyét azon a magyar nyelvű honlapon, amelyet európai uniós támogatásból hozott létre Nagyvárad, illetve Bihar megye és a szomszédos Hajdú-Bihar önkormányzata. A www.bihar-bihor.eu címen elérhető weboldal a két megye turisztikai látványosságait sorolja fel. A problémára előbb annak a debreceni székhelyű nonprofit vállalatnak a figyelmét hívtuk fel, amely az oldalt készítette, és amelynek telefonszáma ott elérhetőségként szerepel. A telefont felvevő hölgy kérdésünkre azt mondta, a projektnek nem ő a vezetője, de tudomása szerint a partiumi megye megnevezéséért a nagyváradi fél felel.
Bokor Ágotát, a nagyváradi városháza alkalmazottját, aki a honlap és a hozzá tartozó nyomtatott kiadványok szerkesztésében is részt vett, szintén telefonon értük el. Ő azonban azt mondta, több vitájába került, amíg legalább a kiadványok némelyikébe a magyar megnevezés került be. Ugyanakkor Zámbori Tamás, aki a projektet vezette, és aki Bokor Ágota szerint a román elnevezés használata mellett kardoskodott, azóta nem dolgozik a cégnél, azt viszont nem tudtuk kideríteni, ki látja most el a feladatot. Bokor Ágota egyébként azt mondja, a projektvezető érve az volt, hogy a két megye neve túlságosan hasonlít egymásra, ezért jobb – akár magyar szövegkörnyezetben is – a hivatalos román elnevezést megjeleníteni a honlapon.
Közben Biró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével is felvettük a kapcsolatot. Az elöljáró megerősítette a Bokor Ágota által mondottakat: kijelentette, több vitát is folytatott a magyarországi féllel, de sehogy sem sikerült dűlőre jutni velük. Igaz egyébként, hogy a két megye által alkotott eurorégió, amely nagyjából a régi Bihar vármegyének felel meg, hivatalosan a Hajdú-Bihar–Bihor nevet viseli, de a honlapon nemcsak a projekt megnevezésében, hanem az összes menüpontban románul szerepel a megye neve, olyan helyeken is, ahol a magyar szövegkörnyezet miatt ez nagyon zavaró.
Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a magyar nyelvű szöveg szó szerinti fordítása a román eredetinek, a Műemlékek, templomok, kultikus helyek – Bihor megye alcím alatt például az ortodox templomokkal, a görögkeleti egyház helyi történetével kezdődik a felsorolás, ráadásul a fordítás is magyartalan, helytelen, összefüggéstelen. Bokor Ágota érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a turisztikai célpontokról szóló adatokat egy pályázat alapján kiválasztott vállalkozó gyűjtötte össze, és a fordítást is az végezte. A kiadványoknak aztán nem volt szerkesztője, ezért jelenhettek meg benne nyelvileg döcögős mondatok. Bokor Ágota egyébként azt mondta, sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan. Az illetékes amúgy rosszindulattal vádolta meg a Krónikát, amiért felróttuk a hibákat.
Eközben a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Szatmár megyék által alkotott eurorégió esetében nem szokták elkövetni ezt a hibát, tehát nem nevezik a partiumi megyét magyar szövegben Satu Marénak, de az is tény, hogy a Bihar-Bihor probléma mélyebb gyökerű: tapasztalataink szerint ugyanis a legtöbb Hajdú-Bihar megyében szervezett eseményen, konferencián a román földrajzi nevet használják. Ezt egyébként a honlapot kezelő cég dolgozója is megerősítette, amikor – bár nem hivatalosan – azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy ami románul Bihor, az magyarul Bihar.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
Következetesen románul, Bihor néven említik Bihar megyét azon a magyar nyelvű honlapon, amelyet európai uniós támogatásból hozott létre Nagyvárad, illetve Bihar megye és a szomszédos Hajdú-Bihar önkormányzata. A www.bihar-bihor.eu címen elérhető weboldal a két megye turisztikai látványosságait sorolja fel. A problémára előbb annak a debreceni székhelyű nonprofit vállalatnak a figyelmét hívtuk fel, amely az oldalt készítette, és amelynek telefonszáma ott elérhetőségként szerepel. A telefont felvevő hölgy kérdésünkre azt mondta, a projektnek nem ő a vezetője, de tudomása szerint a partiumi megye megnevezéséért a nagyváradi fél felel.
Bokor Ágotát, a nagyváradi városháza alkalmazottját, aki a honlap és a hozzá tartozó nyomtatott kiadványok szerkesztésében is részt vett, szintén telefonon értük el. Ő azonban azt mondta, több vitájába került, amíg legalább a kiadványok némelyikébe a magyar megnevezés került be. Ugyanakkor Zámbori Tamás, aki a projektet vezette, és aki Bokor Ágota szerint a román elnevezés használata mellett kardoskodott, azóta nem dolgozik a cégnél, azt viszont nem tudtuk kideríteni, ki látja most el a feladatot. Bokor Ágota egyébként azt mondja, a projektvezető érve az volt, hogy a két megye neve túlságosan hasonlít egymásra, ezért jobb – akár magyar szövegkörnyezetben is – a hivatalos román elnevezést megjeleníteni a honlapon.
Közben Biró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével is felvettük a kapcsolatot. Az elöljáró megerősítette a Bokor Ágota által mondottakat: kijelentette, több vitát is folytatott a magyarországi féllel, de sehogy sem sikerült dűlőre jutni velük. Igaz egyébként, hogy a két megye által alkotott eurorégió, amely nagyjából a régi Bihar vármegyének felel meg, hivatalosan a Hajdú-Bihar–Bihor nevet viseli, de a honlapon nemcsak a projekt megnevezésében, hanem az összes menüpontban románul szerepel a megye neve, olyan helyeken is, ahol a magyar szövegkörnyezet miatt ez nagyon zavaró.
Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a magyar nyelvű szöveg szó szerinti fordítása a román eredetinek, a Műemlékek, templomok, kultikus helyek – Bihor megye alcím alatt például az ortodox templomokkal, a görögkeleti egyház helyi történetével kezdődik a felsorolás, ráadásul a fordítás is magyartalan, helytelen, összefüggéstelen. Bokor Ágota érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a turisztikai célpontokról szóló adatokat egy pályázat alapján kiválasztott vállalkozó gyűjtötte össze, és a fordítást is az végezte. A kiadványoknak aztán nem volt szerkesztője, ezért jelenhettek meg benne nyelvileg döcögős mondatok. Bokor Ágota egyébként azt mondta, sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan. Az illetékes amúgy rosszindulattal vádolta meg a Krónikát, amiért felróttuk a hibákat.
Eközben a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Szatmár megyék által alkotott eurorégió esetében nem szokták elkövetni ezt a hibát, tehát nem nevezik a partiumi megyét magyar szövegben Satu Marénak, de az is tény, hogy a Bihar-Bihor probléma mélyebb gyökerű: tapasztalataink szerint ugyanis a legtöbb Hajdú-Bihar megyében szervezett eseményen, konferencián a román földrajzi nevet használják. Ezt egyébként a honlapot kezelő cég dolgozója is megerősítette, amikor – bár nem hivatalosan – azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy ami románul Bihor, az magyarul Bihar.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2013. november 30.
Hadnagy Jolán: Új közművelődési létesítmény a Székelyföldön. A Tamási Áron Alkotóházról
Tamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza.
De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként.
Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató.
Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal.
Hadnagy Jolán
Művelődés (Kolozsvár),
Tamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza.
De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként.
Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató.
Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal.
Hadnagy Jolán
Művelődés (Kolozsvár),