Kolozsvári albérlet-mizéria
Interjú Alexandru Boguşsal, a Kolozsvári Albérlők Szövetségének elnökével
Kolozsváron jelenleg több mint 400 000 ember él, amelyből legalább 80 000 albérlő. A kincses városba évente érkező több ezer egyetemista és új életet kezdő fiatal döntő többségének nincs meg a lehetősége, hogy saját lakást vásároljon első kolozsvári évei alatt, így albérletre szorulnak. Az elmúlt években a kolozsvári ingatlan-piac és az albérletek ára olyan csillagászati szintekre emelkedett, amely már egzisztenciális problémaként jelentkezik: már nem a piac szolgál minket, hanem mi szolgáljuk a piacot. Egy szemléletes példa legyen elég a jövedelem/albérletek közötti arány irreális jellegére: míg egy Kolozsvár méretű németországi városban a minimálbérből (1000 euró) élő egyénnek lehetősége van 500 euróért egy kellemes és tökéletes állapotban lévő egyszobás lakást bérelnie (tehát fizetésének 50%), addig Kolozsváron a minimálbérből (1200 RON) egy hasonló vagy még rosszabb minőségű, egyszobás lakás legalább 900-1000 RON-ba kerülne, tehát fizetésének 75-80%-át kell havonta elköltenie lakbérre. Ráadásul az esetek többségében a lakásokat az 1970-es és 80-as évek elavult bútorzatával együtt adják ki, amely otthontalanná teszi a hangulatot. A város talán legnagyobb gazdasági problémájáról, az albérlőket érintő jogokról és kötelezettségekről Alexandru Boguş, a Kolozsvári Albérlők Szövetségének elnöke nyilatkozott lapunknak.
– Szövetségetek alighanem az első olyan kezdeményezés és mozgalom, amely Kolozsvár albérlőit szeretné képviselni és problémáikat, minden nap tapasztalt sérelmeiket a nagyközönség és a politikum elé vinni. Mikor és milyen céllal indult a szervezet és kik a tagjai?
– Valóban az első ilyen jellegű csoportosulást hoztuk létre Kolozsváron, és ha jól tudom, az országban is, bár ehhez hasonló kezdeményezések már voltak a két világháború közötti időszakban is, amikor a lakásárak hasonló méreteket öltöttek és súlyos társadalmi problémává váltak. A Kolozsvári Albérlők Szövetségének egyetlen, jól meghatározott célja van: a kolozsvári albérlők és általában véve az ingatlanpiac egyensúlyának védelme egy olyan Kolozsváron, ahol egyre elviselhetetlenebb méreteket öltenek az ingatlan-árak és albérletek és kevés munkakezdő fiatal tudja megengedni magának ezeket. Jelenlegi törekvésünk még igen egyszerű: minél több olyan lelkes tagot gyűjteni, akiket a téma érint, és tenni akarnak azért, hogy a jelenlegi helyzeten változtassanak. Célunk, hogy egy erős és megkerülhetetlen hangja legyünk a kolozsvári albérlőknek és hogy elindítsunk egy párbeszédet albérletekről és lakásokról, amely jelenleg sajnos igen leegyszerűsített, mintha csak egy neoliberális propagandakönyvből merítkezne: a piac tökéletes, a piac sosem téved, bármilyen beavatkozás a szabad piac folyamataiba egyet jelent a gulággal. Szeretnénk a kolozsváriak figyelmét felhívni arra, hogy ez nem így van, az államnak óriási szerepet kellene vállalnia az albérletek és ingatlanok elszabadult piacában. Szeretnénk továbbá, ha a későbbiekben jogi személyként működne szövetségünk, ahogy – normális esetben – jogi személyként működnek a lakások tulajdonosai is.
– Az eddigi vitáitok során többször felmerült már az is, hogy a kolozsvári ingatlanpiac gondjait nemcsak az adja, hogy túl magasak az albérletek árai, de az is, hogy az esetek többségében a tulajdonos papírok nélkül, mondhatni illegálisan adja ki saját lakását, az albérlők pedig minden gond nélkül elfogadják ezt az ajánlatot, hiszen ez vált uralkodóvá a piacon. Hogyan igyekeztek ezen a jelenségen változtatni?
– Való igaz, hogy egyes becslések szerint a kolozsvári ingatlanpiac és albérletpiac 70%-a feketén zajlik. Ezt leginkább azonban csak állami beavatkozással tudjuk megváltoztatni, hisz az ANAF-nak – ahogy ők ezt már hónapok óta hangsúlyozzák a sajtóban – kötelező lenne ezeket a szerződéseket rendszeresen ellenőrizni és nagyon szigorúan, magas büntetésekkel sújtani azok hiányát. Mivel ezek a tevékenységek az ország gazdaságának szürke mezejébe kerültek, az államnak mindent meg kellene tennie azért, hogy az adózást és a visszaéléseket megállítsa és kellő védelmet adjon az albérlőknek. Hogy egy rövid anekdotával is éljek: sokszor halljuk azt, hogy mi „kommunista” fiatalok nem értjük meg a neoliberális piac mechanizmusait, ugyanakkor az albérlőt nem tekintik kliensnek, szerződési partnernek, hanem olyan személynek, aki „szívességet” tesz a tulajdonosnak, egyféle jobbágyként szolgálja annak érdekeit. Ha létezik fogyasztói jogvédelem, akkor ilyen alapon kell léteznie albérlői jogvédelemnek is, hiszen egy piaci terméket (lakás) fogyasztunk, használunk. Bár törvény létezik erről, sajnos a gyakorlatban nem működik, a disszonanciák pedig nevetséges méreteket öltöttek.
– A változásra szükség van tehát helyi, de országos szinten is. Milyen intézkedéseket terveztek a politikai és jogi intézményekkel történő együttműködés érdekében?
– Helyi szinten tudunk inkább többet tenni az ügyünkért így szeretnénk nyomást gyakorolni a helyi intézményekre – elsősorban a polgármesteri hivatalra és az egyetemekre – az új lakások és bentlakások építése érdekében. Az elmúlt 30 évben nagyon kevés bentlakás, ANL és lakópark épült a fiatalok számára, amely jól jelzi az állami szervek közönyét ebben az ügyben. Az érthető, hogy a lakásárak emelkednek, hiszen az állam nem tesz semmit az új bentlakások érdekében, az ideérkező fiatalok száma pedig évről évre nő.
Nemzeti szinten a lakástörvényt kell megváltoztatni, ahol létezik már tulajdonosok szövetsége, alapítani kell albérlők jogvédelmi szövetségét is. Hogy ez a gyakorlatban hogy működik majd, még kérdéses, de már elindítottunk ilyen jellegű tárgyalásokat a helyi és felsőbb önkormányzati vezetőkkel.
– Előző interjúidban többször említetted az ún. Berlin-modellt, mint követendő példát. Miben áll ez és hogyan lehetne ezt Romániában alkalmazni?
– A Berlin-modell arra vonatkozik, hogy ott van egy évente összeülő bizottság, amelyben aktív szerepet kapnak az ottani albérlők szövetségei is és a gazdasági piac többi szereplőjével, illetve az állami szervekkel együtt határozzák meg, évente mennyivel emelkedne, vagy változnak az ingatlanárak Berlinben. Tehát nem az albérletáraknak adnak egy felső küszöböt, hanem az árak növekedését (például 4%-os növekedés) szabják az albérletárakhoz is. Továbbá nagyon szigorú árkategóriák és szabályozások vannak, amelyek nem teszik lehetővé azt, hogy például Szamosfalván néha ugyanolyan árakkal találkozzunk, mint a Hajnal negyedben. Magyarán, a Berlin-modell lehetőséget teremt egy olyan állami beavatkozásra, amely a piaci visszaéléseket szabályozza és az albérlők alapjogait védelmezi. Ugyanakkor ez a modell nem úgy tekint az albérletre, mint egy piaci árúra, hanem egy olyan jogra, amelyhez minden állampolgárnak hozzáférést kell biztosítani.
– Jelenleg még nem működtök civil szervezetként. Mit tesztek ilyen irányban és hogyan igyekeztek kommunikálni a kolozsvári nagyközönséggel?
– Nem vagyunk és nem is kívánunk civil szervezetként működni. Azt szeretnénk, ha az albérlők szövetségeit elismernék hivatalosan a lakástörvényben. Időközben létrehoztunk egy formanyomtatványt, amellyel tagokat toborzunk. Bár ez csak egy informális jellegű beiratkozást feltételez, lehetőséget teremt, hogy több emberrel tartsuk a kapcsolatot és bővítsük a hozzánk hasonlóan gondolkodó emberek táborát. Az elkövetkezőkben több találkozót is tervezünk és a Berlin-modellről szeretnénk egy rövid filmprojektet létrehozni.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)