XV. KITÁSZ-vándorgyűlés
Jávor Páltól az Aradi újságírás kezdetéig
Arad legreprezentatívabb termében, a városháza dísztermében került sor tegnap tíz órakor a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) jubileumi, XXV. Vándorgyűlésének megnyitójára. (A valamennyi, magyarok is lakta Kárpát-medencei országot és az anyaországot is tömörítő szervezet évente máshol, egyszer Magyarországon, a másik évben egy határon túli országban tartja találkozóit.)
Tegnap Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke üdvözölte a megjelenteket – a nyitóünnepségre Magyarországból, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából 41 küldött jött el –, majd sorra hangzottak el a köszöntők. A KITÁSZ vezetősége nevében dr. Medvigy Endre tiszteletbeli elnök elmondta, hogy Arad immáron másodízben az összejövetel házigazdája, Bognár Levente alpolgármester Aradról adott rövid tájékoztatót, hangsúlyozva, hogy a többnemzetiségű, több vallású városban a magyarságnak kultúrájával kell bizonyítania jelenlétét. Berecz Gábor, a Kölcsey titkára (aki a betegsége miatt távolt mAradt Jankó András elnök helyett szólalt fel) a város XIX. század végi, XX. század eleji fejlődéséről, a Kölcsey Egyesület megalakulásáról és munkásságáról tájékoztatta a jelenlévőket. Kovács Attila Zoltán, a KITÁSZ elnöke egyebek között azt hangsúlyozta: a szervezet léte amolyan „széllel szembeni, kulturális-misszionárius sikertörténet”.
A köszöntők után következő előadások sorát Piroska Katalin nyitotta meg színház témájú előadással, új nézőpontból, a látványosság (színpadkép, effektusok) oldaláról tárgyalva az Aradi színház zenés és drámai előadásait. Földesdy Gabriella színháztörténész (aki már a Kölcsey Egyesület meghívására már tartott előadást Aradon, akkor Herczeg Ferencről) ezúttal az Aradi születésű Jávor Pál film- és színpadi sikereiről beszélt. (Többek között arról, hogy Jávor szerepelt az utolsó magyar némafilmben, de az első hangosfilmben is.) Ujj János Arad megye szakrális köztéri szobrairól értekezett, bemutatva néhányat (Nepomuki Szent János-, Flórián-, a színház előtti és újAradi Szentháromság szobrok stb.) és megemlítve, hogy ezekről vastag könyvet szándékozik írni. Sokunk számára kevéssé ismertnek bizonyult a Csanádi János tanár, néprajzkutató, helytörténész által tárgyalt téma A Kisjenői címerfák alatt címmel az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend) 1933. május 14-i megalakulásáról, annak előzményeiről és céljairól. A délelőtti programot Puskel Péter újságíró, sajtótörténész Aradi újságíró személyiségekről szóló előadása zárta, amely a magyar újságírás Aradi kezdeteitől a II. világháborúig tartó időszakot vette figyelembe.
Az ebédet követően koszorúzásra került sor az Aradi Szabadság-szobornál, majd Erdélyi István, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja az Aradi Ereklyemúzeumot mutatta be az érdeklődőknek, 17 órakor pedig 14 Aradi kortárs képzőművész tárlatának megnyitására került sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

KITÁSZ-díj az Aradi Kölcsey Egyesületnek
A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25., ezúttal Aradon tartott vándorgyűlésének résztvevői tegnap délelőtt hazautaztak a kétnapos, gazdag programú összejövetelről. Arad minden jel szerint jó házigazdájának bizonyult a jubileumi összejövetelnek – ennek elismeréseként a KITÁSZ vezetősége „a több évtizedes egyesületi élet megszervezéséért” szombaton oklevelet is átadott a Kölcsey Egyesületnek.
De ne mAradjunk adósok a pénteki megnyitót követő eseményekkel sem.
Délután a múzeum Klió kiállítótermében mondhatni korszakos jelentőségű tárlat nyílt – nem is annyira a falra került munkák rendkívülisége miatt, hanem azért, mert ez volt Aradon az első olyan képzőművészeti tárlat, amelyen kortárs helybeli magyar képzőművészek munkáit mutatták be, s ilyenformán a látogató átfogó (némi túlzással teljes) képet kaphatott arról, hogy milyen is a XXI. század második évtizedének közepe táján az Aradi magyar képzőművészet. Fekete Károly Kölcsey-alelnök, a kiállítás kurátora többek között Lucian Cociuba, az egyetlen román résztvevő képzőművész alkotásai kapcsán arról tartott érdekes eszmefuttatást, hogy létezik-e, létezhet-e egyáltalán „magyar képzőművészet”, és azzal zárta: természetes és kívánatos, hogy a különböző nemzetiségű művészek gazdagítsák egymást. Bognár Levente alpolgármester egyebek között köszönetet mondott azoknak a civilszervezeteknek, amelyek összefogják a magyarságot, és segítenek megőrizni identitását. Ódry Mária képzőművész a kezdeményezést és a bemutatott munkákat méltatta.
A kiállító művészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, Moré Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Steinhübel Zoltán.
Szombaton délelőtt az RMDSZ Aradi székházában folytatódtak az előadások: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke Virágh Gedeonról, az Aradi vár utolsó 1848–49-es foglyáról értekezett (néhány éve nálunk mutatta be az azóta elhunyt magyarországi Dinyés László képzőművész a Virágh Gedeonról szóló könyvét), Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, gróf Bánfy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsájáról, dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ (Aradon lemondott) tiszteletbeli elnöke Magányos fenyő címmel Tompa László költőről tartott előadást.
A szombat délután kirándulással telt, hogy a távolról érkezett vendégek valamelyes képet kapjanak a megye építészeti, történelmi stb. értékeiről, emlékeiről. A résztvevők felkeresték az Aradi vesztőhelyet, a gáji, az újzimándi és a szentannai római katolikus templomot, Világoson a Bohus-kastélyt, Pankotán Csiky Gergely szülőházát, a máriAradnai kisbazilikát, majd a nap és a jubileumi összejövetel egy kitűnően sikerült (és hosszúra nyúlt), a Jelen Házban megtartott vacsorával zárult.
Mint említettük, az idei szervező Kölcsey Egyesületet kitüntette a szövetség vezetősége. De a „hivatalos elismerésnél” talán fontosabb, hogy a résztvevők jól érezték magukat a tizenhárom vértanú városában és környékén, nemcsak ismeretekben, hanem egyéb élményekben is gazdagabban távoztak egy olyan városból, ahol sokan most jártak először. Mindez kétségtelenül a mindent beleadó szervezők érdeme is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A pénteki MKT-ülés margójára
Fazekasvarsándi és zimándújfalui gondok nyomában
Az elmúlt pénteken, Aradon megszervezetett MKT-ülésnek az egyebek napirendi pontjában többek között, Matekovits Mihály, az Tanügyminisztérium nyugalmazott vezérigazgatója is kifejtette véleményét a közelmúltban lezajlott helyhatósági választások eredményeivel kapcsolatban. Fokozott aggodalmának adott hangot a Fazekasvarsándon kialakult helyzet miatt, miszerint a helybeli magyarság a volt 3-ból, 2 tanácsosi tisztséget elveszített. Mindez annak tudható be, hogy az utóbbi fél évben, a magyarok között a szokásosnál is jobban megnőtt a széthúzás. A fazekasvarsándi fiaskóval összefügg a zimándújfalui választási eredmény, miszerint a községbeli magyarság elveszített 1 tanácsosi helyet, ezért az eddigi alpolgármester, Kocsis József községgazda mandátumát sem újították meg. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: a község biztosítani fogja-e a jövőben is a fazekasvarsándi magyar diákoknak a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába történő ingázását? A felszólaló mindkét kérdésben az RMDSZ Arad megyei vezetőségének a közbenjárását kérte.
Találni kell egy olyan embert…
Az ügyben újra megkerestük Matekovits Mihályt, aki a fazekasvarsándi széthúzás okára vonatkozó kérdésünkre kifejtette: neveket nem akar említeni, mert senkit nem óhajt megbántani. Ha ugyanis a településen meghallgat 5 embert, mindnek van valami igaza. Egy dologban azonban mindnek sántít az érvelése: mindenképp össze kell fogni! Noha maga „Fazekasvarsánd-szakértőnek” számít, mivel ott tanított, aligazgató is volt, ezért sok mindenben próbált nekik segíteni. Egyelőre azonban nem lát megoldást a közösségi gondjaikra, amíg nem kerül egy olyan vezető, aki maga köré tudja gyűjteni az embereket. Abban az emberben lennie kell annyi alázatnak, hogy mindenkinek meghallgassa az igazát, de a sok igazságnak a metszéspontjában meg tudják találni a mindenki számára elfogadható, közösségi igazat is. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a segítők keresésekor nem szid másokat.
Kérdésünkre, miszerint a neve említése nélkül, Fazekasvarsándon ismer-e olyan embert, aki képes a közösségi kapocs szerepére, Matekovits Mihány hozzáfűzte: nem akar neveket említeni, de legjobban Manguciné Gyurkócza Erzsébet nyugalmazott óvónőben bízik, aki helybeli lévén, nagyon sokszor meg tudta találni a falusiakkal az összhangot. Ő viszont nyugdíjba vonult és úgy érzi, az idegeit nem érdemes a széthúzások összefércelésére áldozni, ezért egyik oldalra sem, hanem félreállt. Bognár Leventével azon morfondíroztak, hogy összehívják valahova a helybeli magyarokat, megadva nekik a lehetőséget: mindenki beszélje ki a gondjait, a sérelmeit, csakhogy nincs olyan helyiség, ahol találkozhatnának. Ha a parókiára egyesek nem mennek el, a kultúrház a megszigorított törvény miatt nem kapta meg a működési engedélyt, az iskolában nem szabad közösségi találkozókat szervezni, legfeljebb az ortodox parókia képezhetne egy olyan semleges területet, ahova bármelyik magyar elmehetne… A nehézségek ellenére, semlegesként, Bognár Leventével együtt, megpróbál közvetíteni. Ami a zimándújfalui új helyzetet illeti, nagyon meglepte, hogy egy olyan községben, ahol a magyarságnak ilyen magas a számaránya, mint náluk, nem választottak magyar alpolgármestert.
De térjünk újra vissza Fazekasvarsándra, ahol tavaly Bálint Enikő iskolaigazgatóval és az akkori alpolgármesterrel, Kocsis Józseffel megpróbálták 5-6 család szüleit meggyőzni, hogy az elemi iskolából kikerülő gyermekeiket a zimándújfalui anyanyelvű iskolába írassák. Az ingázáshoz az ottani tanács kisbuszt biztosítana. Végül csupán 2 testvérnek a szülei vállalták, akikkel az akkori alpolgármester úgy egyezett meg, hogy az anya a két gyermekét naponta a saját autójával ingáztatja az iskolába, miközben az ingázási költségeit hónap végén kifizetik. Az új helyzetben viszont nagyon nehéz egy olyan zimándújfalui tisztségviselőt találni, aki a törvényes ingázási költségek megtérítését bevállalhatja. Itt a megyei RMDSZ-nek kellene egyeztetnie az új községi vezetőséggel…
Kocsis József bizakodó
Matekovits Mihály aggodalmaival kapcsolatban, Kocsis József volt zimándújfalui alpolgármestert, jelenlegi községi tanácsost is megkerestük. Az ingáztatásra vonatkozó kérdésünket megtoldottuk a helybeli magyar kulturális rendezvények támogatási lehetőségeire vonatkozóval.
Kocsis József leszögezte: a helybeli kultúrára és a közösségi igények kielégítésére biztosan tudnak majd pénzt szerezni. Tehát amit elkezdtek, annak a folytatásához bizonyára kerül majd pénz is. Az utaztatással kapcsolatban nem akart kellő helyzetfelmérés hiányában nyilatkozni, ahhoz előbb le kell ülni, meg kell beszélni az iskolaigazgatóval. Abban bízik, amennyi pénzre az iskolának szüksége lesz, azt a továbbiakban is biztosítani tudják – nyilatkozta megkeresésünkre Kocsis József községi tanácsos.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.)
– A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én.
– Azt hittem, még nem érted el a 70-et.
– 1943 januárjában születtem.
– Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet.
– Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani.
– Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás.
– Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni.
– Hol születtél?
– Aradon.
– Óvoda?
– Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije.
– Következett az elemi, illetve az általános iskola.
– Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül.
– Kedvenc tanáraid az általános iskolában?
– Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos.
– Következett a középiskola.
– ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt.
– Melyik egyetemre felvételiztél?
– Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát…
– Hogyan teltek egyetemi éveid?
– A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora.
– Milyen szakra jártál?
– Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire.
– Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el?
– Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki.
– Hova helyeztek az államvizsga után?
– Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést.
– Nagy dolog volt ez akkoriban.
– Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt.
„Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk”
– Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával?
– Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam.
– Sikerült a vizsgád?
– Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült.
– Végül megszerezted a doktori címet?
– Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom.
– Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében?
– Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni…
– Hány évig voltál tanácsos?
– Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben.
– Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek?
– Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően.
– Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események?
– A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető.
– És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli.
– Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben.
– Azért vannak pozitív előjelű kivételek.
– A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok.
„Ideköt a szülői ház, az alma materek sora”
– Milyen fontosabb elismerésekben részesültél?
– 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében.
– Erre büszke lehetsz. Meg mi is…
– Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben.
– Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz?
– Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt.
– Mondanál pár szót a Cziszter családról?
– A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.)
– Meghatározó volt életedre a családi környezet?
– Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem.
– Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek.
– Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött.
– Gyerekek?
– Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában.
– Mivel foglalkozik a céged?
– Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt?
– Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett.
„Ambícióm, hogy megtanuljak angolul”
– Lokálpatriótának tartod magad?
– A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak.
– Vannak-e példaképeid?
– Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc.
– Igazi barátaid vannak-e?
– Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani?
– Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást.
– Megvalósulatlan álmaid?
– Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba.
– Terveid?
– Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok.
– Értek-e kudarcok életed során?
– Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek.
– Mondanál erről valami konkrétumot?
– A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is.
– Templomjáró vagy?
– Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat…
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is.
– A zenét szereted?
– Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk.
– Szoktál-e tévét nézni?
– Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket.
– Hogyan élsz mostanában?
– Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt.
– Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat?
– Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra.
– Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben?
– Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak.
– Elárulnál erről valamit?
– Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be.
– Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”?
– Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait.
– Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal?
– Nagyon jó. Ez is empátia kérdése.
– Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal?
– Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyzerindi Művésztelep-szemlén
Lelkünk univerzumának sokszínűsége
A tornyai, illetve a borosjenői élménygyűjtő, feltöltődést szolgáló kirándulásaikról is riportban számoltunk be, legutóbb a nagyzerindi Csáky-villában működő művésztelepet kerestük fel, ahol megismerkedhettünk a különböző kultúrákból érkezett művészek tényleges alkotómunkájával.
Zerinden nem volt üresjárat
Kopriva Attila munkácsi (Ukrajna) festőművész másodszor vesz részt a Nagyzerindi Művésztelep munkálatain. Tavaly, amikor első alkalommal járt itt, kiváló feltételek között dolgozhatott, nagyon jó társaságban, ezért természetesnek tekintette idén is visszatérni. Mert ahova az embert visszavárják, az oda szóló meghívásnak igyekszik eleget tenni. Ezúttal Lutsenko Igorral érkezett, mindketten tagjai a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémiának. Ugyancsak Ukrajnából vannak itt a fiatal, tehetséges művészek, Kryzhanivska Marija és Julija Petrova is, akik nemcsak az ő, hanem a művészeti vezető, Siska-Szabó Hajnalka ismeretségi körébe is tartoznak.
Amikor Nagyzerindre legutóbb megérkezett, megfogták a virágokkal gazdag, ház körüli környezetek, amelyeknek az elrendezése minden faluban más, a kertkultúra mindenhol megadja a saját színét, kompozícióvilágát, amit a művész megfigyel, megcsodál. Kárpátalja síkvidéki településeinek az elrendezése nagyban hasonlít a nagyzerindihez, az ottani hegyvidéki falvaké azonban teljesen más, hiszen maga a hegyvidék adja az építkezési kultúra sokszínűségét, ugyanis ott minden ház másképpen áll, a talajviszonyoknak megfelelően. Nagyon színes világból érkezett, de Nagyzerindben az tetszik, hogy a falunak van egy sajátságos hangulata, ahol mindig kerül festenivaló. Az ember előbb csak szétnéz, keresi az újdonságot, amit mindig meg is talál.
Tavaly inkább virágos tájakat festett. Tekintve, hogy az idei téma, a Lelkünk univerzumaannyira tág, hogy szinte a szabad képzeletre lehet bízni a témaválasztást, idén virágokkal övezett portréja is született, amikor Tornyán egy Dorina nevű hölgyet festett meg, virágos környezetben. Ugyanakkor a lovak, a tyúkok festésének a hangulata, a formája is megfogta, stilizálni próbálta őket különféle hangulati elemekkel.
Kérdésünkre, hogy az ukrajnai művészetet milyen mértékben befolyásolja az ott zajló háború, Kopriva Attila kifejtette: mindenképp befolyásolja, hiszen óriási károkat okoz. Egyrészt szellemi károkat, mivel rengeteg művész kapott behívót, köztük barátai is harcolnak a különböző frontokon, ahol most is folynak a harcok, emberek halnak meg, csakhogy az európai migrációs kérdések erről elterelik a figyelmet.
Az alkotótáborban tervezett festmények száma felőli érdeklődésünkre leszögezte: szám szerint nem tervezett, egy-egy táborban mindenképp szeretne egy jó képet is festeni, de legfontosabb, hogy remekül érzi magát.
Hogy a művésznek mi számít jó festménynek?
Nehéz megmondani, mi a jó festmény vagy mi a művészet, de szerinte az a harmónia, amit a festés során érzékel és a gondolat, a lelki világ, az érzéstapasztalat egyben van, ráadásul abban a kortárs szellem is valamilyen szinten tükröződik. Mindez azonban nagyon relatív, mert sokszor a művész szerint sikerült nagyszerűt alkotnia, csakhogy a közönség nem érti meg, de fordítva is szokott történni.
Kopriva Attila nagyon jól érzi magát Nagyzerinden, szerinte külön köszönet jár azoknak, akik megszervezték a naponta változó, színes programot, amiben nincs üresjárat.
Visszahozni a régi falfelületek hangulatát
Miroljuba Gendova bolgár származású, de az utóbbi időben Budapesten él. Amikor a művésztelepen jártunk, speciális technikával, mindenféle anyagot a képeibe építve dolgozott. Mivel a képei kiemelkednek a felületből, a rusztikum hatását keltik, hiszen alkotásai majdnem háromdimenziósoknak mondhatók. Azokat figurákkal, dekorációkkal gazdagítja. E munka igen összetett, hiszen le kell venni a vászonról, majd kellő formázás után visszaragasztja őket. Munkáival a régi falfelületek hangulatát kívánja visszahozni a tervezett 6-7 alkotáson.
Kiváló alkotóhangulat
Koncz-Münich András és felesége, Judit a fiukkal együtt a Művésztelepre a XXI. kalotaszegi Alkotótáborból érkeztek. A felesége festő, maga keramikus, ezért a tavalyelőtt készített égető kemencét rendbe akarja tenni, hogy a többi munkájával együtt a Kőbe zárt múlt című domborművét is kiégesse. Az nem organikusan gömbölyű, hanem szögletes felületekkel tarkított, kissé szokatlan forma, de ennél kisebb domborműveket is tervez agyagból elkészíteni, illetve kiégetni a záró kiállításig. Mindketten felszabadultan tudnak alkotni a Nagyzerindi Művésztelepen, ahol a művészek nemzetiségi sokszínűsége ellenére kiváló alkotóhangulat honosodott meg.
Értékelő a szervezőkkel
Az idei alkotómunka feltételeiről Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezetővel és Vas Enikő gazdasági szervezővel is elbeszélgettünk. Amint elmondták, idén 6 országból összesen 15 művész vett részt az alkotótábor munkálatain, amelyek a Lelkünk univerzumacím szellemében zajlanak. A téma tág fogalma a művészeknek nagyon tetszett, hiszen ebbe szinte minden belefér. A zerindi és a környékbeli tájak által sugallt impressziók, a művész szubjektív világán átszűrve, mindenkinél másképp jelenik meg a vásznon vagy a formákban. Lényeg, hogy minden művésznek más a lelki univerzuma, amit a szűrőin keresztül tud kép formában megjeleníteni, illetve megfogni, mert mindenkiből más sugárzik vissza.
A Művésztelepen részt vett a bulgáriai Miroljuba Gendova, a lengyelországi Bojarczuk Krzysztof, Bebel-Karankiewicz Beata, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, a szlovákiai Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, az ukrajnai Krizhanivska Marija, Lutsenko Igor, Kopriva Attila, Julia Petrova, a Kolozsvári Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András, a Nagyváradi Bálint Beáta Noémi és az Aradi Siska-Szabó Hajnalka;
alkotásaik a nagyzerindi kultúrotthonban vasárnap 18 órától zárókiállításon kerülnek a közönség elé. Az alkotásokat Siska-Sazbó Hajnalka értékeli, a műsoros esten Hajtmann Ildikó békéscsabai énekművész fog fellépni, ugyanakkor Dénes József nagyazerindi református lelkipásztor legújabb verseskötetének a bemutatójára is sor kerül. A rendkívüli esemény szervezői nagy szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, akiknek vizuális művészi, illetve zenei és irodalmi élményekben is részük lehet. Vagyis itt is szemléltetik lelkünk univerzumának a sokszínűségét.
Köszönet
Mindez nem jöhetett volna létre a támogatók, az Arad megyei Kulturális Központ, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal és Tanács, a Communitas Alapítvány, tovább Csáky Barna Zsombor és Bognár Levente Aradi alpolgármester, Balla Géza, Mészáros Dávid, a Pro Pir Kult Egyesület, Schmak András, számos községbeli magánszemély támogatása nélkül. A Művésztelep idén is a hagyomány szerint működött, vagyis az étkezés a polgármesteri hivatal étkezdéjében, míg a szállás a Csáky-villában állt rendelkezésre. A pályázati közvetítő idén is a Pro Zerind Egyesület volt. A XIV. Nagyzerindi Művésztelep sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak minden támogatónak és közreműködőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Pécs Napja Aradon
Népzene és könnyűzene zamatos borokkal fűszerezve
Az évtizedes hagyományokra épülő testvérvárosi kapcsolat gyümölcseként idén tizenkettedik alkalommal ünnepelt az Aradi városnapokon a baranyai település, Pécs.
Mint eddig minden alkalommal, színes és minden igényt kielégítő kulturális programokkal érkeztek a pécsiek, a tárlatnyitó és gyermekelőadás után este az Eminescu parkban folytatódott a műsor.
Hét óra után nem sokkal Kövesi Mária pécsi önkormányzati képviselő, a Pécsi Kulturális Központ igazgatóhelyettese köszöntötte a kissé foghíjas közönséget, műsorvezető társa a helyiek által már jól ismert és elismert Lovas Zoltán, Aradi színművész volt.
A helyszínen a Radó Pincészet és Belwárd Pincészet borait lehetett kóstolgatni, fehéret, vöröset, rosét, a pécsi standoknál Lehőcz Dóra és Pál Ferenc kézművesek munkáit lehetett megtekinteni, megvásárolni, valamint házi készítésű szappanokat, ajakbalzsamokat, piperecikkeket stb.
Bognár László, a Pécsi Kulturális Bizottság elnöke Călin Bibarţ Aradi alpolgármester, valamint Aradi városi és megyei tanácsosok kíséretében adta át Pécs üdvözletét a házigazdáknak. Bognár Levente, Arad város magyar alpolgármestere egészségügyi állapota miatt nem vehetett részt az eseményen.
„Az értékek megosztása jó dolog, nagy öröm, és Arad esetében ez oda-vissza működik, kölcsönös, tehát kétszeres öröm. Pécs kulturális életéből egy színes darabot hoztunk ma ide Önöknek, kívánom, hogy az est végén értékekkel, élményekkel feltöltve menjenek haza” – mondta Bognár László az egybegyűlteknek.
Felszólalt még Călin Bibarţ Aradi alpolgármester, majd egy 42 éves pécsi zenekar, a Szélkiáltó együttes vonult fel a színpadra. 1974-ben a pécsi Tanárképző Főiskola hallgatói alapították a zenekart, melynek tagjai énekelt verseket adnak elő akusztikus hangszereken, ahogyan magukról mondják: „mesterségünk címere a verséneklés”.
A magyar és világirodalom kortárs és klasszikus költőinek a verseit éneklik felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Műsorukkal Európa számos országában megfordultak már, pályafutásuk során eddig 15 lemezük jelent meg. Aradon színpadra lépett Lakner Tamás, Rozs Tamás és Fenyvesi Béla, akik bő egy órán keresztül szórakoztatták az addigra már népesedő közönséget.
Az ének után következett a néptánc: a Pécstől 25 km-re fekvő komlói Pöndöly Néptáncegyüttes idén ünnepli 20. születésnapját. Feladatuk, hogy szűk környezetük, Baranya hagyományait ápolják.
A közel egyórás szórakoztató műsoruk alatt a talpalávalót a Vörös Rezesbanda szolgáltatta, a táncszámok között Papp Cecília szólista vajdasági lakodalmas népdalokat adott elő. A Pöndöly Néptáncegyüttes művészeti vezetője Németh Csilla, tánckarvezető Kirch Zoltán, asszisztens Podpácz Beáta.
Miután kellőképpen meghozták a hangulatot, előadásuk után a táncosok a közönséget is bevonták a hosszúhetényi táncokba, együtt ropták kicsik-nagyok, ameddig a Color Live Music Band a színpadon hangolt.
Kevéssel fél tíz előtt csapott a húrok közé a pécsi esküvői és party zenekar, akik már az első akkordoknál táncba hívták az Aradiakat. Az arra már újból foghíjassá vált, de annál lelkesebb közönségnek nem kellett sok biztatás, rögtön benépesedett a színpad előtti füves tér, és az utolsó akkordokig a zenekarral együtt énekelt és táncolt néhány pörgős és kitartó bulikedvelő.
A Color Live Music Band a pécsi kultúrát kiegészítve főként a magyar könnyűzenéből hoztak ízelítőt Aradra, de felcsendült még mindenféle populáris, közismert dallam az est folyamán.
A zenekar tagjai – Szentgyörgyváry Beatrix (ének), Horváth Péter (dobok), Horváth Attila (zongora, billentyű), Döbrössi László (gitár) – mindent megtettek a jó hangulatért, amiben egyáltalán nem volt hiány.
A kitartó közönség és a zenészek nagy bánatára 11 órakor be kellett fejezni a bulit, de valószínűleg, aki részt vett az idei Pécs Napján Aradon, nem ment haza élmények nélkül.
A következő közös rendezvény szeptember 19-én lesz, amikor a Pécsi Napokon mutatkozik be majd Arad.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Átadták a díjakat az Aradi Napokon
Meghatottan vették át az elismerést
Az Aradi Napok egyik ünnepi momentumaként pénteken délután a Városháza Ferdinánd Termében adták át a kitüntetéseket azoknak a személyiségeknek, akik munkásságukkal mAradandót alkottak a város életében. Tekintettel arra, hogy lapunk már többször megírta, most külön nem térünk ki az összes díjazottra. A magyarság szempontjából azonban fontos megemlíteni, hogy Cziszter Kálmán volt városi tanácsos Pro Urbe-díjat, Mészár Sándor megyei sport és ifjúsági igazgató, valamint Steinhübel Zoltán képzőművész kiválósági díjat kapott.
Steinhübel Zoltán meghatottan vette át az elismerést, mondván: alkotni csakis lelkesedéssel, szívből lehet, ezt a szellemiséget szeretné átadni azoknak az Aradiaknak, akik rendszeresen látogatják a kiállítótermeket.
Cziszter Kálmán a magyar közösségnek is megköszönte a bizalmat és a kapott támogatást, Szántay-ra utaló „Arad mindenek előtt” idézettel zárva beszédét.
Mészár hiányzott az eseményről.
A ceremónia végén a polgármester fontosnak tartotta megköszönni az orvosi kezelése miatt hiányzó Bognár Levente Aradi alpolgármesternek eddigi együttműködését és a városért tett erőfeszítéseit.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyszabású Szent István-nap Aradon
Az RMDSZ Arad megyei Szervezete augusztus 20-án Szent István király ünnepséget szervezett, amely 17 órától az Arad-belvárosi katolikus templomban ünnepi szentmisével indult államalapító királyunk tiszteletére. A szentleckéből nt. Gyurkózta Aranka börtönlelkész és nt. Józsa Ferenc nyugalmazott református lelkipásztor, az evangéliumból ft. Sándor Tivadar Arad-gáji katolikus plébános olvasott fel, míg a könyörgést Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke olvasta fel a híveknek, köztük az első padsorban helyet foglaló Aradi és megyei elöljáróknak. A gyermekek által az oltárhoz vitt újkenyeret és bort Ns. és ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, Arad-ségai plébános szentelte meg. Ünnepi prédikációjában a főesperes Szent István királyt úgy jellemezte, mint a nemzet őrének szimbóluma, a végső letelepedés, a jövőépítés jelképe, a magánéletben is példamutató férj, a gyermeke nevelésére sokat áldozó apa megtestesítője. Szent István nemzetben gondolkodott, amelyben a nemzetiségek létét értéknek tekintette. A fiához, Imre herceghez írt intelmeiben is felhívta a figyelmet a nemzetiségek megbecsülésének a fontosságára. Nemzetünk megmAradását a kereszténységre való áttérésben és az abban való megerősödésben, az Istenbe vetett feltétlen hitben látta. Miközben rendületlenül építette, erősítette keresztény országát és nemzetét, az Istenben való feltétlen hitre nevelte nagyreményű gyermekét is, akinek az elvesztése hatalmas csapás volt számára, amit alázattal viselt, Isten akaratának tekintette. Éppen ezért, országa és nemzete sorsát Isten kegyelmébe ajánlotta, Szűz Máriára bízta. A Szent István szellemiségében történő nemzetépítés több mint 1000 év távlatából is követendő példa, parancsoló szükséglet.
Az ünnepélyes szertartás végén a papok a Szent István oltárhoz vonultak, ahol a hívekkel közös könyörgést mondtak államalapító királyunkhoz, nemzetünk jövőjéért. A lélekemelő szentmise nemzeti imánk megszólaltatásával zárult.
Ünnepi beszédek, újkenyér megszegése
Az ünnepélyes szentmise résztvevői átvonultak a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, ahol az elkészített asztaloknál fogyasztották a feltálalt sós süteményt, a bort és az ásványvizet.
Ünnepi beszédében Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke Szent Istvánt a végső letelepedés, a gyökérverés, a jövőépítés szimbólumaként állította hallgatósága elé. E szimbólumnak fokozott jelentősége van manapság, amikor Európa-szerte olyan mozgalmak kelnek életre, amelyek a keresztény államiságot és a munkaalapú társadalmat ássák alá. Mi, magyarok soha nem mondhatunk le sem az állam, sem a nép szuverenitásáról, mert a keresztény független állam Szent István öröksége. A forradalmak a meghurcoltaké, a kitaszítottaké, az üldözötteké, a csökönyös újrakezdőké, a hittel teli újjáépítőké, a szabadságukhoz mindenáron ragaszkodóké – mondta délelőtti beszédében Áder János köztársasági elnök. Ünnepeljünk együtt, mert ez a mi ünnepünk! Ünnepeljük keresztény hitünket, a dolgos, szabadságszerető népet, amelyik ugyanilyen áhítattal és hittel ünnepli a verejtékes munkával megtermelt újbúzát és a belőle sütött új kenyeret! Hisszük, hogy az eltelt több mint 1000 keresztény év, és a naponta, a kereszt jelével az asztalunkra kerülő kenyér megtart bennünket a jövőben is, igaz hitben és szabadságban – fejtette ki Fekete Károly.
A továbbiakban hozzáfűzte: a templomban megszentelt újkenyeret Faragó Péter RMDSZ megyei elnök fogja megvágni. A kenyér és a zsömlék a Horvárth Imre nagygazda által termesztett Aradi búzából, Aradi lisztből származik, Kovács András angyalkúti pékmester sütötte, amiért mindnyájuknak köszönet jár. A zsömlékből mindenki hazavihet.
Ünnepi köszöntőjében Faragó Péter RMDSZ megyei elnök minden résztvevőt nagy tisztelettel és szeretettel üdvözölt az RMDSZ Arad megyei szervezetének augusztus 20-i ünnepségén. Köszönetet mondott a minorita plébánosoknak, illetve a lelkészeknek a minorita templomban tartott lélekemlő szentmiséért, majd arról szólt: ma a világ minden táján élő magyarok megemlékeznek Szent Istvánról, akinek a magyarságunkat, a kereszténységünket köszönhetjük. E napon Aradon is nagyon fontos, hogy mi, magyarok találkozhassunk, együtt lehessünk. Azt kívánta az Arad megyei magyarságnak, hogy minden év augusztus 20-án sokan vegyenek részt az ünneplésen, hogy sokan emlékezzünk Szent István örökségére. Miután megköszönte az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, valamint az Aradi Kulturális Központnak a támogatást, átadta Bognár Levente jókívánságait, aki a balestéből még lábadozik. Ezt követően az asztalon lévő megszentelt kenyérre egy nagy késsel keresztet vetett, és ünnepélyesen, a közönség tapsa közepette megszegte. A továbbiakban Czernák Ferenc nagy átéléssel szavalta el Nagy Árpád Simphonia hungarorum című költeményét.
Honfoglalás kori bemutatók
Ezt követően a Marosvásárhelyi Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglalás-kori öltözék, illetve fegyverbemutatója, korabeli történetek ismertetése, íjászbemutató és bajvívás következett, de karikás ostorral is pattogtatni lehetett. A korhű hangulatot a táltosdobok megszólaltatása emelte. Ismertették a férfi és a női öltözékek elemeit, a magyarok páncélzatának, fegyvereinek a fajtáit. A közel egyórás előadás után a nézők bemehettek a jurtába, elbeszélgethettek az öt szereplővel. Mivel mi is megtettük, a témára visszatérünk.
Az idei Szent István-napi ünnepség résztvevői sokáig elbeszélgettek, jó hangulatban együtt voltak. Reméljük, a szép közösségépítő hagyomány hosszú élet elé néz.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A Kölcsey Egyesület különleges kiállítása
A magyarság ismét felmutatta értékeit
„Alig három hónapja 14 Aradi magyar képzőművészt vonultatott fel a legutóbbi tárlatunk, a mostani, különleges 8. kiállítást az akkori alkotók egyike, Steinhübel Zoltán munkásságának szántuk” – mondta a szerda délutáni, a megyei múzem Klió Termében az Aradi Magyar Napok keretében rendezett tárlat megnyitóján Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ megyei szervezete művelődési szakbizottságának elnöke, a kiállítás kurátora. Aki azt is megemlítette: a (kétségkívül nagy sikerű – szerk. megj.) rendezvénysorozat folytatódik, már megvannak a jövő évi elképzelések is erre vonatkozóan.
Bognár Levente, Arad (balesete után) még mindig lábadozó alpolgármestere arról szólt: ez a rendezvény ismét felmutatott értékeinkből, amikor a kortárs Aradi művészet egyik jelesének tárlatát rendezte meg, akit – számos hazai és külföldi, csoportos és egyéni kiállítás résztvevőjét – a város Kiválósági díjra javasolt, s azt át is vehette.
Puskel Péter újságíró, helytörténész, közíró a kiállítást méltatva hangsúlyozta: rendkívüli tárlatról van szó, hiszen egy igen sokoldalú, rengeteg arcát felmutató művész jelentkezik kerámiáival, porcelán munkáival, papírból (!) készült alkotásaival. Egykori egyetemi esztétikatanárát idézte (Aradon is nagyon sokan ismerték valamikor, kiválóan értett a művészetekhez), aki szerint nincs fölöslegesebb dolog egy kiállításon bemutatott alkotásokat megítélni – a nézőre kell bízni, hogy hat-e rájuk, és hogyan a tárlat anyaga. A méltató azonban, e teóriának némileg ellentmondva mégis támpontokat adott a művek megítéléséhez – többek között azt is mondta: a művész egyik alkotását nagyon szívesen látná villájának kertjében. (Ezen számos barátja, de maga is mosolygott, mert honnan lenne, lehetne neki valaha is villája.) De azért az mond valamit, hogy a közönség köréből többször hallottam, a teremben végigsétálva: „ezt nagyon szívesen látnám a lakásomban”. Magam is így vagyok vele. De hát jól mondta Puskel Péter: a mai kor nem igazán kedvez a művészeteknek, olyan értelemben, hogy nincs rá, vagy kicsi a fizetőképes közönség – s ez Steinhübel Zoltán esetében különösen igaz: munkái jelentős részének előállítása, kivitelezése (kerámia, porcelán) igencsak költségigényes, és akkor a művészi értéket még nem is vettük figyelembe. Ha a művésznek nem volna „rendes, polgári” foglalkozása – tanárember –, alkotásaiból aligha tudna megélni. De ez, mondjuk, más lapra tartozó kérdés: a lényeg az, hogy egy értékes művész tegnapelőtt egy igen szép tárlattal állt az Aradi közönség elé. Feltétlenül nézzék meg!
***
Ha széles vásárlóközönség nincs is a ma képzőművészeti alkotásokra, szponzor, támogató szerencsére akad egy-egy ilyen kiállítás megrendezésére: esetünkben Arad megye Kulturális Központjáról, Borbélyné Trattner Melindáról, Fekete Károlyról, Vasile Andrei-Tiberiuról, az Arad Megyei RMDSZ-ről beszélhetünk. Meg az olyan közreműködőkről, munkatársakról (Berecz Gábor, Márkus János, Jankó András), akik nélkül nehezen elképzelhető egy ilyen kiállítás felszerelése, berendezése. És higgyék el, nem párperces munkáról van szó...
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Célegyenesben az Aradi ereklyék Gyulán történő bemutatása
Bognár Levente Aradi alpolgármester szeptember 26-án Gyulán átadta Görgényi Ernő polgármesternek az Aradi Ereklyemúzeum relikviáiról szóló kétkötetes katalógust. A gyulatelevizio.hu portál szerint a katalógust a gyulai polgármester átadja a Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak, így azokat minden érdeklődő megtekintheti a városi közgyűjteményben.
Az ajándékozás apropóját az adta, hogy idén október 7-én nyílik meg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontjában az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseihez, vértanúihoz, eseményeihez kapcsolódó tematikus kiállítás. A március 19-ig megtekinthető tárlat kiállítási anyagait az Arad megyei Múzeum bocsátja a szomszédos város, azaz az Almásy-kastély rendelkezésére.
Mint köztudott, Aradon még tavaly októberben nyílt (több mint negyven év után!) állandó kiállítás a megyei múzeumban az 1848–1849-es Ereklyemúzeum anyagából.
Sólya Emília
Gyűjteményi Katalógus (Aradi Ereklyemúzeum), Szeged, 2012.
/szerk. Kedves Gyula; készült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Complexul Muzeal Arad együttműködésében/
Nyugati Jelen (Arad)

Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Történelmi egyházmegyék sikeres találkozója Aradon
Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Szombaton az arad-belvárosi református templomban 10 órakor kezdődött istentisztelettel indult a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozója. A jelzett egyházmegyének az impériumváltáskor 3 ország, 5 egyházmegyére tagolódott espereseinek, illetve Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének az ünnepélyes bevonulásakor az eredeti egyházmegye zászlaját Venter Miklós, az Aradi Egyházmegye főgondnoka vitte elöl.
Igehirdetésében Ft. Csűry István püspök Ezsdrás könyve VII. része 9-10. verseiből kiindulva az írástudó papról beszélt, aki a babilóniai fogságból szabadulva indult Jeruzsálembe, hogy teljesítse Isten rendeleteit. Örömének adott hangot, amiért ilyen sokan összegyűltek ünnepelni, hogy Isten szeret bennünket. Ebből viszont nekünk is fel kell ismernünk, hogy a modern világban hogyan kell az élethez, a testvéreinkhez, főképpen az Úrhoz viszonyulnunk. Ő ebben az újfajta világban sem hagy magunkra, akárcsak Ezsdrást, az írástudó papot, aki nem talál meghallgatásra. Az Úr azonban nem hagyta magára, akárcsak bennünket, modern világi embereket, akiknek Isten mindig biztosítja a túlélést, a szabadságot, illetve ha fogságba esünk, a szabadulás reménységét. Ne a babilóniai fogságra, hanem mindennapi életünk fogságaira gondoljunk, ahonnan a kiutat Isten előbb vagy utóbb megmutatja. Kerülhetnek utunkba áthághatatlannak tűnő akadályok, szenvedések, megpróbáltatások, az Isten által nekünk szánt célba, mindenképp eljutunk. Ehhez azonban feltétlenül szükséges: hogy soha ne kételkedjünk Istenben, mindig az Ő törvényei szerint éljünk, cselekedjünk, mindig a szívünkben hordozzuk és a testvéreinket, a környezetünket is az istenhívő életre, az egymás iránti önzetlen szeretetre ösztönözzük.
Ünnepi műsor, köszöntések
Kiss Zsuzsanna egyetemista mély átéléssel szavalta el Radnóti Miklós, Nem tudhatom című költeményét, ezt követően nt. Módi József esperes Ézsaiás próféta könyvéből vett igével köszöntötte a maga és a szervezők nevében a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye IV. Találkozójának a résztvevőit, megköszönve ft. Csűry István püspöknek az igei szolgálatot, majd tolmácsolta ft. Halász Béla, a Szerbiai Keresztyén Egyház püspökének az üdvözletét, aki egészségi okok miatt nem tudott jelen lenni. Köszöntötte nt. Katona Gyulát, a Békési Református egyházmegye esperesét; nt. Juhász Andrást, a Csongrádi Egyházmegye esperesét; nt. Fazakas Csabát, a Temesi Egyházmegye esperesét, valamint nt. Kiss Nándort, a Bánáti Református egyházmegye esperesét. Köszöntötte Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagyot, valamint Nagy Szabó Kornélia karnagyot, a főtiszteletű és a nagytiszteletű asszonyokat, lelkipásztor testvéreket, a presbitereket, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte a testvéregyházak képviselőit, nt, Jakab István evangélikus-lutheránus lelkészt; Kulcsár Barnát, a magyar baptista gyülekezet részéről, valamint a katolikus egyház képviselőjét; dr. Hegyi Ádám történészt; Király András oktatási államtitkárt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, aki éppen aznap ünnepelte a születésnapját, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, továbbá a politikai és a civilszervezetek képviselőit. Megköszönte Kiss Zsuzsa szavalatát, köszöntötte Éder Enikő színművészt és Borsos Pál zenészt, zeneszerzőt; Dinnyés József énekes, daltulajdonost.
Az esperes a továbbiakban kifejtette: nagy örömükre szolgál, hogy az idei találkozót az Aradi Egyházmegye szervezhette, amire az arad-belvárosi gyülekezetben kerül sor. Köszönetet mondott a lelkipásztoroknak, a presbitereknek, a nőszövetségi tagoknak a szervezéssel járó áldozatos munkáért. Az Aradi Egyházmegye gyülekezeteinek jelentős része szórványközösség, amelynek tagjai az imaházban gyakorolják anyanyelvű kultúrájukat, egymást bátorítva, Isten segítségével a szebb jövőben bizakodva. A megyében 16 lelkipásztor jó szívvel, élő hittel végzi a lélekmentő szolgálatot. A gyülekezetek lelkesedését jellemzi a jól működő diakóniai szolgálat, illetve az egyházi ingatlanok iránti fokozott gondoskodás. Bemutatkozását azzal zárta, hogy az egyházmegyéről részletes tájékoztatót kaphatnak az alkalommal kiadott füzetecskében. Arad megye lakosságát a békés egymás mellett élés jellemzi, jó kapcsolatokat ápolnak a többi felekezettel.
A továbbiakban kitért az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra, aminek gyászos végét képezi 1849. október 6-a, amikor Aradon kivégezték a 13 hős tábornokot. Az esemény örökre bevéste magát a magyar történelembe. Az utána 71 évvel bekövetkezett trianoni diktátum szinte a kilátástalanságba sodorta a nemzetet, a tény viszont, hogy ma itt, a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozójára kerülhet sor, Isten végtelen jóságát, irántunk megnyilvánuló szeretetét példázza.
A továbbiakban kivetített képekkel alátámasztva nt. Katona Gyula, a Békési Egyházmegye; nt. Juhász András, a Csongrádi Egyházmegye; nt. Fazakas Csaba a Temesi Egyházmegye, nt. Kiss Nándor a szerbiai Bánáti Egyházmegye életét, működési feltételeit ismertette. Helyhiány miatt nem térhetünk ki az esperesek beszámolóinak az ismertetésére, de nt. Fazakas Csaba, a Temesi Egyházmegye esperesének a megjegyzése mindenképp ide kívánkozik: az egyházkerületi elektronikus nyilvántartás miatt tegnap este még a Temesi Egyházmegye espereseként feküdt le, ma reggel viszont temesvár-belvárosi lelkipásztorként ébredt, ugyanis az egyházmegyében megejtett esperes-választást nt. Bódis Ferenc végvári lelkipásztor nyerte, tehát ma már ő az esperes, akinek a munkájára Isten áldását kéri. Megköszöni nt. Módi József esperesnek, amiért a  találkozón még esperesként képviselhette egyházmegyéjét.
A jelen lévő világiak közül Bognár Levente aradi alpolgármester kifejtette: Arad számára nagyon fontosak a református közösségek, akik komoly örökséggel gazdagítják a városi értékeket. Kiemelkedő fontosságú a belvárosi gyülekezet és a több mint 160 éves temploma, de a többi református gyülekezet is építkezett. Az aradi magyarok számára nagyon fontos a református közösségekből kisugárzó megtartó erő. Ehhez kívánt nekik további sok sikert, Isten áldását.
Király András oktatási államtitkár, arad-belvárosi presbiter fontosnak tartotta megjegyezni: a belvárosi egyházközségben született, most is itt él. Csatlakozott az elhangzott igehirdetéshez: nem elég a templomban reformátusnak lenni, itt meghallgatni az igét, hanem az ige szerint kell élnünk, cselekednünk. Ha így teszünk, nem kell fogyásról, szórványosodásról beszélünk. Ehhez viszont a versidézetet is szem előtt kell tartanunk: ne hagyjátok a templomot és az iskolát. Mivel jövőre lesz 500 éves a reformáció, azt szeretné, ha új, megerősödött hittel dolgoznánk nemzetünk megtartásáért.
Nt. Módi József esperes, miután köszönetet mondott Király András lelkesítő szavaiért, gratulált neki és munkatársainak az Arad halad c. hiánypótló kiadvány megalkotásáért.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök hozzászólásában az Aradi Magyar Napok kéthetes rendezvénysorozatnak a felekezetekkel, a civilszervezetekkel közösen történt megszervezését méltatta. Az Aradi Magyar Napok legfontosabb üzenete az értékteremtés kell, hogy legyen: vagyis itt voltunk, vagyunk és lenni is akarunk. Abban a reményben zárta, hogy összefogva meg tudnak felelni e faladatnak, amiben nagy segítség lesz a mai értékteremtő találkozó is.
Ezt követően dr. Hegyi Ádám történész-kutató a Békés-Bánáti Református Egyházmegyéről végzett kutatásairól számolt be. Reményei szerint munkatársaival közösen végzett kutatás eredményei hamarosan kötetben is napvilágot látnak.
A továbbiakban Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, az Aradi Kamaraszínház tagja, Borsos Pál zenész, zeneszerző orgonakíséretével, nagy sikerrel mutatta be a Figyel az Isten című szavalatokkal, énekekkel színezett, a legmélyebb érzelemtől a legmagasabb dinamikáig váltakozó, nemzeti töltetű, istenhívő szellemben összeállított műsorát.
Koszorúzás
Nt. Módi József esperes, programvezető köszöntötte az időközben megérkezett ft. dr. Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét, majd nemzeti imánknak közös megszólaltatásával záruló istentisztelet után a házigazda esperes és a jelzett püspök nyomában mindnyájan kivonultak a Megbékélési Parkba. Ott Ujj János helytörténész tartott rövid előadást a Szabadság-szobor viszontagságos történetéről, illetve Arad történetéről, majd közösen elénekelték a 90. zsoltárt, ft. dr. Fekete Károly püspök áldást mondott a Szabadság-szoborra és a jelen lévő nagy számú hívekre, majd a két huszár tisztelgése közepette az egyházmegyék esperesei és főgondnokai egyenként megkoszorúzták az emlékművet. Az Aradi Egyházmegye koszorúját nt. Módi József esperes és Venter Miklós főgondnok, míg a Temesi Egyházmegye koszorúját nt. Fazakas Csaba leköszönő és nt. Bódis Ferenc megválasztott esperes helyezte el.
Közös ebéd, záró istentisztelet
A hívek átvonultak a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, ahol a felállított asztaloknál a Jelen Ház vendéglőjének a jóvoltából megebédeltek, illetve kedvükre vásárolhattak a nagyzerindi Szénási-házaspár mézeskalácsaiból, a Szellelki Erzsébet által árusított, a Nőszövetség tagjai által hímzett könyvjelzőkből, poháralátétekből, zsoltárborítókból, képeslapokból, a feketegyarmati Ambrus Rozália által készített szőttesekből. Gyertyás falvédőket, felakasztós szatyrokat Bondár Katalin, míg emlékborokat Mészáros László  forgalmazott A vendégek ellátásáért köszönet jár a belvárosi nőszövetség tagjainak, illetve a presbitereknek. A találkozón részt vett egyházi elöljárók és fellépők, valamint a meghívott vendégek a Jelen Ház nagytermében ebédeltek meg.
Ebéd után a templomban 15 órától Dinnyés József daltulajdonos, énekes előadása hangzott el Huszár Gálnak az 1560-ból származó énekeskönyve dalaiból válogatva.
A záró istentiszteleten igét hirdetett ft. dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács Evangéliuma 11. része, 29–32. versei alapján. Áldást mondott nt. Kiss Nándor, a szerbiai Bánáti Egyházmegye esperese, úrvacsorai ágendát nt. Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztor. Az úrvacsora kiszolgálásának a rendjét nt. Baracsi Levente arad-belvárosi lelkipásztor ismertette, a templomban, illetve az imateremben is úrvacsorához lehetett járulni. Ebben tevékenyen részt vett ft. dr. Fekete Károly püspök, illetve az esperesek és az erre kijelölt lelkipásztorok.
A záró istentisztelet végén ünnepélyesen átadták a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye zászlaját a jövő évi szervezőnek, a Bánáti Egyházmegye elöljáróinak.
A záró áldással végződött találkozó mintegy 600 résztvevője lélekben feltöltődve, hitben erősödve, Istenbe vetett bizalommal, a baráti találkozások, a viszontlátás örömével és reményével tért haza. Mert a határok fölött is egymást erősítve, sokkal többet tehetnek a megmaradásunkért.
Balta János Nyugati Jelen (Arad),

A pedagógus szövetség negyedszázados évfordulója
Kiosztották az idei Márki Sándor-díjakat
Az iskolakezdés után valamivel megtartott ünnepség, a Márki Sándor-díjak kiosztása mindig különleges esemény az Arad megyei magyar pedagógusok számára: ekkor adják át ugyanis a pedagógusok munkáját jutalmazó díjakat. S „a nemzet napszámosainak”, ha nem is várják el, mert nem ezért végzik rendkívül fontos, nehéz, gyakorta áldozatokat követelő munkájukat, azért jól esik a „hivatalos” elismerés.
Idén négy Arad megyei pedagógus részesült a kitüntetésben. A kis híján három órás, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében hétfőn délután zajlott ünnepségnek a csúcspontja volt a díjak átnyújtása.
Először is – Vörösmarty Szózata egy versszakának elhangzása után – Pellegrini  Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes – ezúttal a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének elnöki minőségében – üdvözölte a (dísztermet megtöltő) közönséget, pedagógusokat, meghívottakat (köztük Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter megyei RMDSZ-elnököt), akik közül utóbb többen felszólaltak, méltatva egyrészt a kitüntetettek, de általában a pedagógusok áldozatos munkáját.
Ezt megelőzően azonban, a szokásokhoz híven, jó néhány olyan óvónő, tanítónő, tanár szólalt fel, akik idén nyáron különböző nyári táborokban, továbbképzőkön vettek részt itthon és külföldön – többek között a komárnói (Szlovákia) Jókai Mór nyári egyetemen, a szabadkai (Szerbia) anyanyelvi táborban, a mórahalmi (Magyarország) Kaland és álmok táborban, a hazai válaszúti, turnu-severini, ivói, kolozsvári stb. táborokban. Valamennyi ott járt pedagógus röviden és lényegre törően (fotókkal, videókkal, grafikonokkal stb. alátámasztva mondandóját) számolt be tapasztalatairól, s mindannyian egyöntetűen vallották: a továbbképző nagyon hasznos volt, sok olyat tanultak, amit oktató-nevelő munkájuk során felhasználhatnak, s társaikat is arra buzdították, hogy jelentkezzenek hasonló továbbképzésekre.
A legfőbb napirendi pont keretében a Márki Sándor-díjakat adták át. Ezúttal hárman részesültek a kitüntetésben: Kis P. Anikó tanár, az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója (laudációjában Matekovits Mihály, az RMDSZ megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke az Arad megyei iskolaigazgatók korelnökének nevezte a két – kémia-fizika és angol szakos – diplomával is rendelkező, 26 éve iskolaigazgató pedagógust), Straub Judit jelenleg kisiratosi, de sok más iskolában is tevékenykedő, sokfelé megfordult, az iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedő hittantanár (laudációját Kiss Anna ny. pedagógus, az RMPSZ megyei szervezetének régi munkatársa terjesztette elő), és Zsóri Barbara, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános iskola tanítónője (laudációt mondott Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató). Egy életműdíjat is átadott a megyei RMDSZ, mégpedig Király András tanárnak (hat esztendeje immár az oktatásügyi minisztérium államtitkárának), aki mint laudációjában Pellegrini Miklós hangsúlyozta: több mint negyven esztendeje szolgálja a tanügyet tanárként (jó harminc évig tanított), tisztségviselőként (tíz évig volt, például, az Arad megyei RMDSZ elnöke), politikusként (volt az Arad Megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő, államtitkár). Király András felszólalásában kiemelte: a szűkülő feltételek és lehetőségek között is meg kell találni a módját annak, hogy a mai pedagógus közösségi ember legyen, vállalja azt, amit a közösségért meg kell tenni, s egyben reményét fejezte ki, hogy „az utánunk jövők nálunk jobban végzik majd a munkát”.
Mint minden alkalommal a Márki Sándor-díjak odaítélésekor, most is ünnepélyesen búcsúztatták azokat, akiknek idén ősszel már nem csengettek be, mert nyugállományba vonultak: a kisjenői (erdőhegyi) Molnár Erzsébet óvónőt és Pintér Mária (aradi Csikys) tanítónőt, ugyanakkor köszöntötték azokat a fiatal tanerőket, akik tavalytól vagy idéntől foglalták el állásukat különböző megyei tanintézetekben.
A jó hangulatú és kellemes összejövetel szeretetvendégséggel zárult.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

Megemlékezés a Megbékélési parkban
„Szabadság nélkül nincs emberi méltóság”
Nem zavarta meg az eső az aradi Megbékélési parkban a csütörtökön délben összegyűlt megemlékezőket, bár az október 6-i rendezvény záró momentumaiban, a koszorúk elhelyezésekor már csepergett.
A Szabadság-szobor előtti műsort, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, idén is a két (magyar és román) himnusz és az Örömóda lejátszásával kezdték, majd Fekete Károly (a Kölcsey Egyesület alelnöke) felkonferálásával Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt pár szót az egybegyűltekhez. A város vezetője szerint az aradi vértanúk emléke egyesítő erővel bír az itt élőkre nézve. „Ha húsz évvel ezelőtt a 13 tábornokra való emlékezés szétválasztotta a nemzeteket, napjainkban a megemlékezés közelebb hozza őket, hogy együtt ünnepeljék a szabadságot. Arad érezhetően egy szabad város egy szép történelemmel, melyből kiderül, hogyan harcoltak annak idején a szabadságért. (…) Gratulálok, hogy önök ezeket az értékeket megőrzik és ezen értékek által a társadalom tagjai ma együtt lehetnek”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke az egybegyűltek előtt a kollektív emlékezetekben őrzött harcokra utalva, a nemzeti felemelkedés hajtómotorjának és üzemanyagának nevezte a magyar szabadságharcot.„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1848-as szabadságharc és a 13 aradi vértanú emléke életben tartotta, erősítette a magyar nemzet immunrendszerét a legnagyobb kihívások idején is. És azért lehetett ez így, mert egy forradalmat túlerővel, fegyverrel, cselszövéssel, ármánykodással és árulással el lehet tiporni, de a szabadság iránti vágyat, a szabadság szeretetét, az igazságosság és az emberi méltóság természetes óhaját nem tudja elpusztítani semmilyen fegyver, semmilyen tiltás. Ez pedig tanulságul szolgálhat ma is mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy egy nemzeti közösség jogos igényeit és jogait semmibe lehet venni, közigazgatási és igazságszolgáltatási eszközökkel azokat meg lehet tiltani. Minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint a vértanúk emléke a szabadság kultúrájának és feltétel nélküli szeretetének az üdvözítésére kellene buzdítson mindenkit.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa beszédében kihangsúlyozta, hogy Arad a helytállás és a megtestesült szolidaritás, a nemzetek közötti békés együttélés szimbóluma. A miniszteri biztos a régiók közötti összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen „egymásra vagyunk utalva”, „a mai világ kihívásaival szemben csak együtt tudunk sikeres válaszokat adni és kapni”. Ehhez az egymás elfogadása szükséges és nem az egymás feletti uralkodás.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök arra próbálta ráirányítani az egybegyűltek figyelmét, hogy a megemlékezéseken sosem vannak annyian, ahányan lehetnének. „Kiégett volna október 6. szellemisége?” – tette fel a kérdést. „Még a rendszerváltás előtt Önök közül sokan október 6-án kabátjuk alá rejtett szál virággal igyekeztek átsurranni a figyelő szemek előtt a várhídon vagy az újaradi hídon, hogy eljussanak a Vesztőhelyre. Hogy főt hajtsanak, emlékezzenek, fújják gyásznapunk szellemiségének parazsát. Mert annak forrósága sosem lanyhulhat. Ezért arra kérem önöket, hogy miután elhelyezték Szabadság-szobrunkra a kegyelet virágait, vagy egyszerűen csak főt hajtottak kivégzett hőseinknek az emlékére, távozáskor rejtsenek kabátjuk alá egy fuvallatnyi szellemiséget. Vigyék haza, tárják fel a családban, ismerőseik, vagy szomszédjaik, barátaik előtt. Majd hintsék szét a fuvallatot, hogy újabb egy esztendeig tartsa életben a 13 aradi hős vértanú emlékének parazsát. Isten minket úgy segéljen!”
A magyarországi vendégek között köszönthették az aradi házigazdák többek között Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Kiss László ezredest, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének véderő attaséját, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, dr. Szinyei Katalint, dr. Görgényi Ernőt, Gyula testvérváros polgármesterét és még sok más hivatalosságot.
A beszédek után a magyarországi vendégek, az aradi és Arad megyei politikusok, a magyar érdekképviseleti szervezetek, az egyházvezetők, az iskolák és közintézmények képviselői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Az aradi és Arad megyei vezetők közül jelen volt még Bognár Levente aradi alpolgármester, Iustin Cionca megyei önkormányzati elnök, Claudia Boghicevici megyei alelnök, Călin Bibarț alpolgármester stb.
Idén szélsőséges megnyilvánulások nem zavarták meg a megemlékezést.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

Huszonkét éves a „Kézfogások”
Huszonkét éves Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolata, a Kézfogások rendezvénysorozat. Ennek jegyében csütörtök délelőtt az aradi városházán tartott együttes ülést a két város képviselő-testülete, ahol kielemezték az idei közös programokat és a jövő évi tervekről is beszéltek.
A 2016-os együttműködés egyik fő megvalósításának az 1848-as Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményéből rendezett gyulai kiállítást nevezte Bognár Levente aradi alpolgármester. „Ez azért is kuriózum a két város történetében, mert 1849-ben, a fegyverletétel után a tizenhárom aradi vértanútábornokot Gyulán vették fogságba, onnan kerültek aztán az aradi várbörtönbe” – mondta az elöljáró a gyulai Almásy-kastélyban márciusig látható tárlatról.
A testvérvárosi együttműködés 22 éve alatt az önkormányzatoknak alárendelt kulturális, szociális és oktatási intézmények között is jó kapcsolat született, de Kónya István gyulai alpolgármester szerint az a legfontosabb, hogy civil szervezetek között is létrejött az együttműködés. A jövő évi együttműködési tervek kapcsán elhnagzott, hogy sok függ a januárban megjelenő európai uniós pályázati kiírásoktól, de mindenképpen az egészségügy, az ifjúság és a zöldövezetek létesítése terén szeretnének közös programokat lebonyolítani – emelte ki a gyulai alpolgármester.
A tanácskozás után az aradi és gyulai városházi alkalmazottai kispályás futballmeccsen mérték össze erejüket, délután pedig látogatást tettek a Szabadság-szobornál a Román–magyar megbékélés parkjában. A Kézfogások keretében az aradiak hétfőn viszonozzák a gyulaiak látogatását.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

RMDSZ-választási kampányindító Aradon
Annyian vagyunk, ahányan magyarként szavazunk
Ma 17 órától a Jelen Ház zsúfolásig megtelt nagytermében tartotta választási kampányindító rendezvényét az RMDSZ Arad megyei szervezete. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően Fekete Károly műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester mondott köszöntőt, vette számba az RMDSZ-csapat eddigi aradi eredményeit, majd Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház színművésze egy Markó Béla-költeménnyel adta meg a rendezvény alaphangját. Utána Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ismertette a szövetség választási programját, majd Király András, az Arad megyei szenátorjelölt lista vezetője vette számba az erdélyi magyarságra váró legfontosabb teendőket.
Utána Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház művésze szavalta el Márai Sándor Halotti beszéd című költeményét.
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, képviselőjelölt listavezető tartotta meg programbeszédét, aminek lényege, annyian vagyunk, ahányan magyarként élünk, illetve ahányan elmegyünk szavazni, az RMDSZ-re.
A kampányindítót Éder Enikő és Molnos András Csaba nagy sikerű dalestje zárta. Az ügyvezető elnök, illetve a listavezetők beszédeire visszatérünk.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
–  Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön…  És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon.  Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

Főhajtás Tóth Sándor kopjafájánál
December 23-án, immár 26 esztendeje az Aradon mártírhalált halt Tóth Sándor Maros-parti kopjafájánál emlékeznek meg arról a hódmezővársáhelyi gépkocsivezető-vállalkozóról, aki 1989. december 22-én élelmiszerrel, gyógyszerekkel megrakott gépkocsijával érkezett Aradra a román forradalmárok megsegítésére, és aki a december 23-ra forduló éjszakán kapta a halálos lövést a várba vezető híd közvetlen közelében. Hogy a gyilkos golyókat a Parc Szállóba befészkelődött, Temesvárról menekülő szekuritátés főtisztek különítménye, vagy a várat védő katonaság lőtte-e ki, nem tudni biztosan, csak az biztos, hogy a kétgyermekes családapa már csak koporsóban térhetett haza, a romániai forradalom egyetlen külföldi áldozataként.
Kopjafája – amelyet két példányban faragtak ki még 1990 kora tavaszán székelyudvarhelyi mesterek –, halálának színhelyétől néhány tíz méterre áll, párját Hódmezővásáhelyen állították fel.
Pénteken délben a forradalmárok, intézmények képviselői, aradi magyarok vettek részt a koszorúzási ünnepségen. Amelyet szokás szerint Bognár Levente aradi alpolgármester nyitott meg, emlékeztetve arra, hogy 27 évvel ezelőtt az aradiak a forradalmak általános követeléseiért, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért álltak ki a diktatúrával szemben. 1989. december 21–22. rendkívül szép pillanatokként maradnak meg a forradalomban résztvevők emlékezetében, de figyelmeztetett: azokat az eszményeket ma is meg kell őrizni.
Valentin Voicilă, az aradi forradalom vezéralakja – aki valamennyi megemlékezésen, annak idején Tóth Sándor hódmezővásárhelyi temetésén is jelen volt – egy Caragiale-idézetből kiindulva, meleg szavakkal emlékezett meg a harcostársának tekintett mártír nemes tettéről, hangsúlyozva: mint egykoron az aradi főtéren, hadiállapotban, amikor életüket kockáztatták, hiszen, mint másutt is, lőhettek volna rájuk, ma is együtt, teljes és testvéri egyetértésben kell fellépniük románoknak, magyaroknak, németeknek, szerbeknek, cigányoknak az egykori eszmék érvényre juttatásáért. S minthogy a pénteki megemlékezésen fiatalok egy csoportja is jelen volt (a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, a koszorúzás közben, Vékony Zsolt református lelkipásztor gitárkíséretével, az alkalomhoz illő zenét szolgáltattak, karácsonyi dallal fejezve be műsorukat) főleg azokhoz intézve szavait, a szokásosnál részletesebben ismertette a román forradalom aradi eseményeit.
Az aradi román ortodox egyház feje, az immár érseki rangú Timotei Seviciu (a legnagyobb elismeréssel mondom, egy vagy két kivétellel valamennyi, Tóth Sándor emlékére tartott megemlékezésen találkozhattunk vele) a megemlékezés végén románul, ft. Király Árpád marosi főesperes vezetésével magyarul hangzott el a Miatyánk. Tóth Sándor lelki üdvéért, de a mienkért is karácsony, a Megváltó születése előtt.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

A Kamaraszínházban átadták az idei Kölcsey-díjakat
A teljes értékű aradi magyar társadalom megnyilvánulása
Amint azt előzetesen hírül adtuk, vasárnap a Magyar Kultúra Napján, az Aradi Kamaraszínházban szervezte meg a Kölcsey Egyesület azt a hagyományos, nagyszabású ünnepségét, ahol a nemzeti kultúránkban az elmúlt évben vagy időszakban kiemelkedőt alkotott személyeket Kölcsey-díjjal tüntetnek ki.
A nemzeti imánk felcsendülését követően, a nagytermet megtöltő közönséget Fekete Károly, az Egyesület alelnöke, műsorvezető köszöntötte, aki az olaszországi autóbusz-balesetben elhunyt magyar fiatalok tiszteletére, egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket. Ezt követően Józsa Tamás elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményét. A továbbiakban Fekete Károly tekintett vissza nemzeti imánk megszületésének a történetére: 1823. január 24-én fejezte be Kölcsey Ferenc a halhatatlan költeményt, amely Erkel Ferenc zenéjével a népakarat jóvoltából nemzeti imánkká vált. Ezt 1989. után törvény is nemzeti Himnuszként szentesíti.
2003. óta – az RMDSZ és magánszemélyek támogatásával – ezen a napon osztja ki a Kölcsey Egyesület díjait azoknak az aradiaknak és nem aradiaknak, akik sokat tettek magyar nemzeti közösségünk kultúrájáért, haladásáért, megmaradásáért. A díjazottak kiválasztása két kritérium alapján történik: ne legyenek az Egyesület vezetőségi tagjai, illetve aktív politikusok, noha politikai eszközök nélkül nem lehet biztosítani a megmaradásunkat.
A jelen rendezvény nem jöhetett volna létre az aradi önkormányzat és az ott dolgozó képviselőink, továbbá azoknak a képzőművészeknek a támogatása nélkül, akik a díjátadáshoz szükséges műalkotásokat ingyen biztosítják. Az idei ajándékokat Csernyánszky Judit, Steinhübel Zoltán és Simó Margit ajánlotta fel. Fekete Károly kitért az idén várható évfordulókra is, amelyek a figyelmet a magyar kultúrára irányítják: március 2-án lesz Arany János születésének a 200. évfordulója; februárban lesz 150 éve annak, hogy Ferenc József gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, majd júliusban magyar királlyá koronázták; ugyancsak júliusban a magyar országgyűlés szentesítette a kiegyezést, amelynek az 50 éve, a magyar szellemi és anyagi fejlődésében határtalan eredményeket hozott. Tulajdonképpen manapság is ontja a jótékony hatásait. Ugyancsak idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, ami óriási jelentőségű mind nemzeti, mind pedig valláskultúránk számára.
Április végén az Egyesület az Arad Megyei Múzeummal közösen egy olyan kiállítást szervez, ahol nemzeti relikviáinknak 100 darabját lehet majd megtekinteni.
Végszavában tolmácsolta Bognár Levente aradi alpolgármesternek az üdvözletét, aki gyengélkedése miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.
„E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra”
A továbbiakban Jankó Andrást, az Egyesület elnökét kérte szólásra, aki beszédében méltatta a mindenkori Kölcsey-díjjal kitüntetett személyeknek a magyar kultúráért kifejtett munkáját. A sajtóban rendszeresen méltatták a kitüntetettek munkáját, ezért a kitüntetés egyben köztiszteletet is jelent. Annak a reményének adott hangot, hogy minden eddigi kitüntetett büszke a Kölcsey-díjára. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepség megszervezésében, kiemelte Ábrahám Zoltán érem- és szobrászművész nevét, aki évek óta készíti a Kölcse-díj érméit és dobozait. Mivel elfogytak az érmék, elkészített egy szilikon-másolatot, amivel jövőre új érméket lehet önteni. Erre azért volt szükség, mert az érmekészítő, Dinyés László elhunyt, akivel a kapcsolatot aradi barátja, Cziszter Kálmán tartotta, ő fizette ki az eddig készült valamennyi érmét, amiért ugyancsak köszönet jár neki. Jankó beszédét Kodály Zoltántól vett idézettel zártra.
A továbbiakban, a műsorvezető az aradi Vox Angelicus vonósnégyesnek, a Kászoni Annamária énekével gazdagított műsorát emelte ki, ami a díjátadás közben, illetve utána következett.
A jelenlévők köszöntésére kérte fel Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, aki üdvözlő szavait követően a Magyar Kultúra Napjának a világszerte történő megünnepléséről beszélt. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra. Nekünk aradi és Arad megyei magyaroknak nagy előnyünk, hogy évente e napon együtt vagyunk, együtt ünnepelünk olyan személyiségeket, akik az elmúlt években vagy évtizedekben a megyeközpontban, illetve a megyében nemzeti kultúránkban letették a névjegyüket. A tény, hogy vannak olyan személyiségeink, akik a kultúránkban, a hagyományaink ápolásában, a megtartásában maradandót alkotnak, azt támasztja alá: noha egyre kevesebben vagyunk, de vannak céljaink, van közös jövőnk, amiért a közösségünk tagjai megpróbálnak a legtöbbet tenni. Gratulálok a kitüntetetteknek, illetve magam és az érdekvédelmi szervezet nevében köszönetet mondok a Kölcsey Egyesület vezetőségének a mai szép ünnepségért, de az egész évben folyamatosan szervezett programokért is, ahol az aradi és a megyei magyarság összegyűlhet, együtt ünnepelhet, közösen tervezhet.” Miután köszönetet mondott, illetve gratulált a szervezőknek és a kitüntetetteknek egyaránt, mindenkinek jó egészséget kívánt a maga és az érdekvédelmi szervezet nevében.
Laudációk, díjátadások
Fekete Károly az Egyesület vezetősége nevében köszönetet mondott az RMDSZ-nek és az aradi tanácsnak a folyamatos támogatásért, majd felkérte a díjátadásra Jankó András elnököt és Berecz Gábor titkárt.
Az első díjazott, Cziszter Kálmán építészmérnök, városvédő munkájának az értékelésére Ujj János helytörténészt kérték fel, aki előrebocsátotta: Cziszter Kálmánnal négy évig egy osztályba járt, az iskola egyik eminens tanulója volt.
Építészmérnökként a város igen sok házának az épület-gépészeti és statikai terveit készítette el, de nem ezért kapja a kitüntetést, hanem az 1970-es évektől elkezdett közéleti munkájáért. A Művelődés című folyóirat által Nagyváradon szervezett műszaki-tudományos konferenciáról hazajövet Toró Tibor akadémikussal egy személyvonat fülkéjében megbeszélték, hogy az Aradon jól működő Kulturális Tudományos Egyetem mintájára, másfajta tudományos egyetemet indítsanak be, azzal a megjegyzéssel, hogy a román ipart kívánják vele támogatni. Cziszter Kálmán olyan jól megszervezte a jelzett Egyetem előadássorozatát, hogy akkor, amikor 3 magyarnak a találkozója bűnnek számított, a jelzett előadásokon 60-80 érdeklődő is gond nélkül találkozhatott. Cziszter Kálmán olyan előadókat hívott meg, akik azelőtt az anyanyelvükön soha nem szólaltak meg, de kolozsvári és temesvári egyetemi tanárok is megfordultak e rendezvényeken. Cziszter Kálmán tudományos munkát is végez, szakfolyóiratokban is közöl. Maga nagyon büszke, amiért a Szántay Lajosról írt könyvében egy fejezetnek a megírását elvállalta.
Miután gratulált a kitüntetetteknek, Ujj János abban a reményében zárta értékelőjét, hogy ezt egy másik osztálytársának a kitüntetésén is megteheti majd.
Cziszter Kálmán megköszönte a Kölcsey Egyesületnek, amiért egy mérnököt is méltónak talált a kitüntetésre, egy gondolat erejéig visszatért az említett előadás-sorozatra, amely 150 rendezvényt ért meg, számos erdélyi személyiség közreműködésével. Az épített örökségünk védelmében végzett munkájáról kifejtette: az összefüggött azokkal a közéleti feladataival, amelyeket a forradalom után ráosztott az élet. A munkájához nagy segítséget kapott a családja, főként a felesége részéről, továbbá az egykori tanárai és iskolatársaitól, nem utolsó sorban a kollégáitól. Éppen ezért Ujj Jenő, Cristian Miloş, Anghel István és Sándor István építészek nevében is vette át a kitüntetést.
A továbbiakban a Tóthpál Béla elsőhegedű, Miskovits Tibor másodhegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataki Károly gordonka által alkotott Vox Angelicus műsora következett, Kászoni Annamária énekes közreműködésével.
Előtte azonban Kászoni László adott hangot az aradi magyar zenekultúrát méltató szavainak. E rendezvényeken aradiak játszanak, énekelnek aradiaknak, mint egy valódi nagycsaládban. Előbb Brahms VI. magyar táncát adták elő nagy átéléssel, majd Kászoni Annamária kiváló énekkvalitásait megcsillogtatva, Arany János Rabgólya, illetve Petőfi Sándor Tortemetés című megzenésített verseit szólaltatták meg.
A következő laudáció előtt Fekete Károly műsorvezető pontosított: az Egyesületnek az a törekvése, hogy érzékeltesse: az Arad megyei magyarság megfogyatkozva is egy teljes, tökéletes társadalmat képez, amelyben vannak építészeink, tanáraink, képzőművészeink, zenészeink és íróink, tehát nem vagyunk egy, a sebeit nyalogató maradék, amely néphagyományok alapján állít össze néha valamilyen programot. „Mi a szülőföldünkön élni akaró, jövőtervező közösség vagyunk, az is akarunk maradni!”
A következő díjazottakkal kapcsolatban megjegyezte: örvendünk, hogy manapság van egy Kamaraszínházunk, de volt valamikor Nemzeti Színházunk is, aminek a történetét a Piroska házaspár, Katalin és István által összeállított, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Aradi Magyar Színháztörténet I. címmel már megjelent, míg a II. óriási kutatómunkát igénylő kötet már nyomdakész állapotban van, kiadóra vár.
A színpadra kérte a Piroska házaspárt, akiknek a munkáját Réhon József nyugalmazott tanár, közíró méltatta. Azt a kolozsvári Babeș–Bólyai Tudományegyetem elvégzése után, 15 munkahelyen keresztül, kétszer 44 évi pedagógus-szolgálat jellemzi, ami a legbeszédesebb. A Piroska házaspárnak a 18 évi, Arad megyei szolgálata valahogy figyelmen kívül maradt, elmaradt a köszönet, az elismerés. Elsősorban nem ezért ítélték nekik a díjat, hanem azért a kitartó kutatómunkáért, aminek az eredményeit évkönyvekben, folyóiratokban, illetve az aradi magyar színháztörténetről írt kötetükben láthatjuk viszont. Az első kötetnek a bemutatóján azt mondta: a Piroska házaspár színháztörténetének ott kell lennie az aradi olvasóközönség polcain, Márki Sándor kötete mellett. Értékelője végén Réhon József átadta a maga tréfás, de jelképes ajándékait, majd a Kölcsey-díj átadására került sor. A Piroska házaspár tagjai egyenként mondtak köszönetet az elismerésért.
A vasárnapi lélekemelő rendezvényt a Vox Angelicus és Kászoni Annamária magas színvonalú előadásának második része zárta, majd az Egyesület által felajánlott szeretetvendégségen még sokáig, kellemes baráti hangulatban beszélgettek a résztvevők.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

MKT-ülést tartott az aradi RMDSZ
Legfontosabb feladat meghálálni a bizalmat
Amint azt előre jeleztük, pénteken 16 órától a székházában tartotta Megyei Küldöttgyűlését az RMDSZ Arad Megyei Szervezete. A prezídiumban Tóth Piroska titkár és ifj. Zágoni Szabó András alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte a résztvevőket. Miután megállapította az ülés szavazóképességét, ismertette a napirendet, amelynek az első pontja szerint felkérte politikai tájékoztatójának a megtartására Faragó Péter megyei elnököt, parlamenti képviselőt.
A sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni
Az év első összejövetelén az elnök minden résztvevőt köszöntött, jó egészséget, a magyar közösség szempontjából eredményes 2017-es évet kívánt mindnyájuknak. Előrebocsátotta: tájékoztatójának első részében a parlamenti választásokat értékelné, utána viszont azt a kényes helyzetet, ami a kormány beiktatása után született. A választásokkal kapcsolatban kifejtette: a fő cél, az Arad megyei magyarság parlamenti képviseletének a visszaszerzése teljesült: megyei szinten 8%-os, országos szinten 6,5%-os támogatást kapott az RMDSZ. A magyarságot Bukarestben erős frakció képviseli.
Az emberek bizalmának a meghálálása a következő időszaknak a fő feladata. Azt szeretnék, ha a következő 4 évi parlamenti munka haszonélvezői az erdélyi és ezen belül az Arad megyei magyarság lenne. Az RMDSZ legfontosabb célja az elmúlt években, illetve a kampányban megfogalmazott vállalásaiknak a teljesítése lesz. Faragó elsősorban a kisebbségi jogok megszerzését nevezte meg, a nyelvhasználati küszöb csökkentését, a kulturális jogkörök bővítését, egy olyan jogállam kiépítését, amely szavatolja a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, illetve a biztos jövőt a lakosság számára, benne a kisebbségekét is.
Nem titkolt célja a bukaresti részvételnek, hogy a településeink fejlődjenek, olyan központi költségvetési támogatást kapjanak, amely hozzájárul a lakosság és a magyarság mindennapi életének a javulásához.
A választások után hamar világossá vált: a PSD túlnyerte magát, ezért az ALDE-val kényelmes parlamenti többséget képezhet, de a 18 nemzeti kisebbség képviselője is támogatja a kormányt, ezért annak a megalakításához nem volt szükség az RMDSZ támogatására. Az RMDSZ vezetősége is úgy gondolta, nem akar a kormány részese lenni egy olyan ötödik kerékként, amely nem befolyásolhatja a működését. Ugyanakkor azt is érzékeltették, nincs értelme az ellenzékhez csapódni, mert azzal a következő években szinte semmit nem tudnának teljesíteni a kampányban tett ígéretekből, a közösség által megfogalmazott elvárásokból. Éppen ezért kötöttek a kormánypártokkal rövid távú megállapodást, amiben csak annyi van, hogy az olyan esetekben, amelyeket előre megbeszélnek, egyeztetnek egymással, támogatják egymást a parlamentben. Ezt azért kötötték, hogy legyen esély arra, hogy a tavaszi parlamenti szesszióban az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítási kezdeményezések sikeresen átmenjenek. E kérdések alatt a nyelvi jogokat, a visszaszolgáltatásokat, a jogállamiság jobb irányba terelését értik, mindazokat a törvénytervezeteket, amelyek fontosak közösségünk számára. Az egyezség főpróbája a következő hónapokban lesz, amikor a törvénymódosítási javaslataikat benyújtják a parlamentbe. Ezen múlik majd a parlamenti együttműködésnek a folytatása vagy a megszakítása. Az együttműködési megállapodás szerint az RMDSZ frakciója egységesen megszavazta a kormány beiktatását. A megállapodás első próbája a költségvetés volt, amelyre nagyon sokan mondják, hogy túl optimista, teljesíthetetlen. A maga véleménye szerint is túl optimista, mert az állam többletbevételeihez igazítja a felvállalt tetemes kiadástervezetet, ami tartalmazza a minimálbéreknek 200 lejjel való növelését, a nyugdíjpontok emelését, az infrastrukturális beruházásoknak a növelését.
Az RMDSZ kérésére emelték meg a megyei utak fejlesztése céljából a megyei tanácsoknak kiutalt nagyobb pénzösszeget – van pénz az észak-erdélyi, valamint a Lugos–Déva közötti autópálya építésére, befejezésére.
Faragó Péter kérése volt, hogy végre különítsék el a pénzt az Aradon megépíteni tervezett két hídra. Azt mondták, a pénz benne van a költségvetésben. Az egyik hidat idén, a másikat a közeljövőben építik meg. Van pénz a helyi fejlesztésekre, ami a települések fejlesztését szolgálja. Külön dolog, amit a költségvetésbe csak az RMDSZ kért, és kétnapos vita eredményeként lett meg: az egyházi személyzet számának az emelése. 2007. óta nem lehetett emelni az egyházi kiszolgáló személyzetnek a létszámát, amit ezután minden megyében 5%-kal lehet emelni, köztük a magyar vonatkozású egyházi alkalmazottakét is. Az említett okok miatt szavazták meg a költségvetést.
Az elmúlt 10 napban bekövetkezett tüntetéssorozat okaira világítva, előrebocsátotta: a Btk. megváltoztatásában a kormánypártok és az RMDSZ között semmilyen egyeztetés nem volt, ezért ők is a hírek alapján követték a frissen megválasztott kormány által elkövetett baklövéseket. Az RMDSZ évek óta mondja, hogy a törvényeket nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell meghoznia, de ezt mindig csakis az éppen aktuális ellenzék hallja meg. Egy igazi demokráciában a kormány nem hoz törvényerejű rendeleteket egyik napról a másikra, amelyre később törvényként lehessen hivatkozni. Az elmúlt 10 napban is gyakran mondták: a sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni Romániában! Erre csak az EU-csatlakozás előtt volt szükség, amikor voltak olyan dolgok, amelyekre nagyon gyorsan kellett reagálni. Azóta ezekre nincs szükség, mert antidemokratikus, jogállamellenes, a törvényhozásnak a parlamentben kell lezajlania. Az RMDSZ évek óta hangoztatja a büntető törvénykönyv hiányos voltát, hiszen annak több mint 40 cikkelye alkotmányellenes, de senkinek nem volt érdeke változtatni rajta. Éppen ezért, minden parlamenti párt számára a következő időszak legsürgősebb feladata kell hogy legyen a Btk.-nak az Alkotmány szerinti átdolgozása, figyelembe véve a Velencei Bizottság ajánlásait is. Ez nem csak az ország, hanem a magyar közösség érdeke is, hiszen egy közösség akkor van biztonságban, ha az ország jogrendje biztos, kiszámítható. Példának okáért, egyik alkotmányellenesnek ítélt cikkely miatt ül a börtönben 2 éve Nagy Zsolt, de a cikkellyel azóta sem foglalkozott senki. A Btk. módosítása egyáltalán nem lesz könnyű ebben az országban, ahol az érzelmek és az indulatok elszabadultak. Ennek során mindkét oldal a legmesszebb elment, a saját érdekei mentén próbált véleményt alkotni, nyilvánítani. Szinte esély sem volt arra, hogy a felek leüljenek higgadtan átbeszélni a dolgokat. A többi párttal együtt az RMDSZ-nek is egyik legfontosabb feladata megteremteni a jogállamiságot, ahol az emberek nem ülnek ártatlanul börtönben, ahol a törvények egyértelműek és betartják őket, ahol a visszaszolgáltatást nem akadályozzák. Az említettekhez kell megtalálnia az RMDSZ-nek a megfelelő partnereket.
Határozatok
A továbbiakban Péró Tamás ügyvezető elnök számokkal alátámasztva értékelte a 2016-os parlamenti választások eredményeit. Hadnagy Dénes MKT-elnök a rendszeresen megtartott küldöttgyűlésekről, a folyamatos kapcsolattartásról, a szakbizottságok tevékenységéről olvasott fel tájékoztatót. Péró Tamás ügyvezető elnök ismertetője után elfogadták a 2016-os költségvetés végrehajtásáról szóló határozattervezetet. Ugyancsak Péró Tamás ismertetőjében hangzott el az a határozattervezet, amely értelmében az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének helyi és kerületi szervezetei 2017. február 17-ig kötelesek jelezni az Ügyvezető Testülettel a közgyűléseiknek a február 17. és április 30. között megtartandó időpontját. Ugyanakkor február 17-ig a jelzett tagszervezetek kötelesek lezárni a 2016-os pénzügyi évet, illetve a központ felé jelezni a tagsági díjat fizető tagok számát, behajtani a hátralékokat. Ugyancsak Péró Tamás olvasta fel a Megyei Küldöttgyűlésnek az elnök által, 2017. május 20-án 10 órára az Arta moziba történő összehívására szóló határozattervezetét. A jelzett határozattervezeteket megszavazták.
A továbbiakban Hadnagy Dénes ismertette az Alapszabályzat-módosító Bizottság létrehozásának a határozattervezetét. A bizottságba Faragó Pétert, Bölöni Györgyöt, Péró Tamást, Pál Norbertet és Kovács Imrét választották. Ugyancsak Hadnagy Dénes ismertette a Programmódosító Bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetet. A Bizottságba Bognár Leventét, Szabó Mihályt, Hadnagy Dénest, Derzsi Csabát és Farkas Viktóriát választották.
A 10 napirendi pont szerinti Megyei Választási Bizottság megalakításáról szóló határozattervezetet Péró Tamás ismertette. A bizottságba Hadnagy Dénest, Tóth Piroskát és ifj. Zágoni Szabó Andrást választották.
Zárszóként Faragó Péter megyei elnök bejelentette: az RMDSZ következő SZKT-ülését május 13-án Zilahon vagy Besztercén tartják, ahova az Arad megyei SZKT-tagok közé javasolja Kovács Imre nagyperegi polgármestert, akit a közelmúltban Ezüstfenyő-díjjal tüntettek ki.
Oktatási fórum szükséges
Az egyéb napirendi pontban Derzsi Csaba a kulturális rendezvényekre szakosodott civilszervezetek vezetőinek a figyelmét hívta fel a március 1–30. között benyújtható pályázati lehetőségekre. Kovács Imre nagyperegi polgármester megköszönte az Ezüstfenyő-díjat, ami további, még hatékonyabb munkára serkenti.
Hadnagy Dénes a szaktestületek közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Erdélyi István a nagypiacon működő vállalkozóknak, árusoknak az oda tervezett Egyesülési emlékmű miatti tiltakozására hívta fel a figyelmet. A kérdésben Bognár Levente kifejtette: eredetileg az emlékművet a ligeti tó közepére tervezték, de a városi tanács, amelyben az RMDSZ-nek csupán 2 szavazata van, megváltoztatta a határozatot.
Bíró Zoltán az iskolaigazgatók közelmúltban lezajlott vizsgáztatási kálváriájának a felvetésével egy vitafórumnak a témáját szolgáltatta, amihez sokan hozzászóltak. Véleményünk szerint a téma „megér még egy misét”, vagyis Király András oktatási államtitkár és Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő jelenlétében egy oktatási fórum összehívása szükséges.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Aradon vallott könyvéről Borbély László
Leköszönt politikus, de boldog ember
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében 18 órától a Kölcsey Egyesület szervezésében bemutatták A politika színpadán című beszélgető-könyvet, amelyben a politikát végleg elhagyó Borbély László volt környezetvédelmi miniszter Ágoston Hugó kérdéseire válaszol.
Az egybegyűlteket és a vendégeket, Borbély Lászlót és aradi származású feleségét, Melinda asszonyt házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke köszöntötte. Kifejtette: Borbély László minisztert ezúttal nem a költségvetésről, a kormánytámogatásból tervezett programokról, hanem beszélgetőpartnere, Fekete Károly arról fogja faggatni, hogy vásárhelyiként, erdélyi magyarként hogyan vállalt fel a közösségért olyan sokrétű szolgálatot, amelyet nem csak az aradi, de az erdélyi magyarság is megismerhetett. Zárszavaiban örömének adott hangot, amiért az estét együtt tölthetik, mert Borbély László mindig itthon érezte magát Aradon. Nem csak azért, mert Marosvásárhelyt Araddal a Maros összeköti, hasonló hagyományai, kulturális örökségei vannak. Tréfásan megjegyezte: Aradhoz más „infrastruktúra”, a kedves felesége is köti. Melinda asszony osztálytársai tiszteletbeli aradinak fogadták Borbély Lászlót, aki a város és a megye számára államtitkárként, de miniszterként is mindig biztos pontnak, segítőtársnak bizonyult Bukarestben. A rendezvény otthonosságát emeli, hogy éppen abban a középiskolában kerül rá sor, ahol mindnyájan tanultak.
Borbély László beszélgetőpartnere, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, miután ismertette Borbély László eddigi életútját, politikai és társadalmi tisztségeit, egyetemi oktatói tevékenységét, szólásra kérte a vendéget, szeretettel és virágcsokorral köszöntve Melinda asszonyt is.
Borbély László előrebocsátotta: Arad felé jövet nagyon izgult, mert négy város játszott meghatározó szerepet az életében: Marosvásárhely, ahol született és élnek; Brassó, ahol a nagyanyjáéknál vakációzott; Temesvár, ahol négy gyönyörű évet töltött el az egyetemen, illetve megismerte az „infrastruktúráját”, Melindát, illetve Arad, ahol sokszor járt és egyre jobban a szívéhez nőtt. Talán az sem véletlen, hogy a könyvét Aradon, másnap Temesváron, egy hét múlva Brassóban mutatják be. Az Ágoston Hugó által „ráncba szedett” könyv megírása során jött rá: boldog embernek érzi magát, mert ha körülnézünk, kissé másképp néz ki ez a világ, amelyben nem lenne túl sok okunk elégedettségre, boldogságra. Maga azonban, mondta, mindig megoldó típusú ember volt, kihívás volt számára az adódó feladatok végére járni. A bukaresti kollégák is tudták: Borbély Laci egy kellemetlen ember, aki nem engedi magát lerázni, ezért inkább segítsünk megoldani az általa képviselt problémát. Nem szabad az élet által elénk gördített akadályokhoz negatívan viszonyulni! Csak pozitívan kell hozzáállni! Ilyen szempontból úgy érzi, a politikából történt visszavonulással életének lezárult egy szakasza, ezután új dimenzióban tekint a világra, többet foglalkozik az unokáival, többet lehet együtt az „infrastruktúrájával”, vagyis a feleségével. Röviden: boldog embernek érzi magát!
Fekete Károly kérdéseire válaszolva Borbély László betekintést engedett a fiatalkori amatőr színjátszó életébe, az erős aradi kötődésekkel bíró politikus életútja révén a román politika kulisszatitkaiba; az elmúlt 26 év közéleti harcaiba – a Neptun-ügyet is érintve –, kompromisszumaiba.
A beszélgetés szüneteiben a Miscovici Tibor és Miltaller Lajos által biztosított zenei aláfestés nagyban emelte a rendezvény családias, bensőséges hangulatát.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Ünnepi előadás az aradi nagyszínházban
Táncban kifejezett szabadságvágy mesteri szemléltetése
Amint azt előzetesen meghirdettük, március 15-én 18 órától az aradi Ioan Slavici Állami Színházban Itt megkondult az óra címmel ünnepi táncjátékra került sor, ahol a nézőteret megtöltő közönséget Bognár Levente aradi alpolgármester köszöntötte, majd kifejtette: e nap a világ minden táján a magyaroknak az ünnepe, ezért mi is együtt ünnepelünk. 179 éves üzenet visszhangzik bennünk: talpra magyar! 1848-ban Petőfi Sándor és a márciusi ifjak valóban talpra állították a nemzetet, de ma 2017-ben is mindnyájan érezzük, ahol élünk, hogy nem könnyű a magyarnak talpon maradni. Tapasztaltuk, hogy erősen meg kell vetnünk a lábunkat ahhoz, hogy a szülőföldünkön boldogulhassunk, megvédjük közösségi jogainkat. Nemzeti közösségként csak egymást erősítve maradhatunk talpon. Elődeink példájából is tudjuk: a történelem viharait csak úgy élhettük át, ha a szükségben talpra álltunk, egységesen tudtuk felmutatni erőnket, amit a közösségünk érdekében használunk fel. Így volt az I., de a II. világháború után, sőt 1989. után is, amikor a szabadságunk kivívása közös feladattá vált. Már tudjuk, csakis közös erővel tudtuk elérni az önálló magyar középiskolát Aradon, illetve, hogy az oktatási intézményeink ismét vonzóvá váljanak és megújuljanak az egész megyében. Azt is közösen tudtuk elérni, hogy a Szabadság-szobor ismét Aradon állhasson, hogy támogathassuk az egyházainkat, a közművelődési életünknek a támogatással történt felpezsdülését még akkor is, ha nincs kulturális autonómiánk. Jogaink bővítéséért, továbbra is ki kell állnunk, mert közösségünk megmaradásához szükségünk van a mindenkori szabadságra. Ehhez azonban szükségünk van a közösségünk minden tagjára, de utódainkra is, hogy folyton bennünk éljen a szabadságnak az igénye, a szeretete. A vértanúk városában manapság együtt ünnepelhetnek a gyermekek, a szüleik és a nagyszüleik, amiért köszönet az előadás szervezőinek, szereplőinek. Isten áldja nemzetünket, ünnepünket! Zárta ünnepi beszédét Bognár Levente aradi alpolgármester.
Ezt követően, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója köszöntötte a közönséget. Bemutatta a fellépőket, Harsányi Attilát, az Aradi Kamaraszínház és a Miskolci Nemzteti Színház színművészét, Balogh Józsefet, az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Maszk Egyesület művészét, a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták gyermekkórusát Khell Jolán vezetésével, valamint a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttest, amelynek Kisboglárka, Nagyboglárka és Búzavirág tánccsoportjai Engi Márta Ildikó művészeti vezető, Forgács Zsombor, a Nagyvárad Táncegyüttes hivatásos táncosának a közreműködésével viszik színpadra az előadást. Ahhoz mindnyájuknak jó szórakozást kívánt.
Ünnepi műsor
Az ünnepi műsorban a színművészek felváltva olvastak fel Kossuth Lajosnak 1848. március 15-én, a Pozsonyi Országgyűlésben mondott beszédéből, Petőfi és Jókai visszaemlékezéseiből. Az első felolvasást követően a Kispacsirták gyermekkórus, Khell Jolán tanítónő vezetésével népdalokat, forradalmi dalokat énekelt. A továbbiakban a két színművész szemelvényeket olvasott fel az 1848. március 15-i eseményekről a 12 pont megfogalmazásáról és Jókai Mór által történt többszöri felolvasásáról, Petőfi Sándornak előbb a Rajta magyar, majd a Talpra magyarra módosított Nemzeti dalának az egyetemeken történt elszavalásáról. E felolvasások azItt magkondult az óra – 1848 márczius 15.eredeti címet viselő táncjátéknak a részei között folytatódtak. A táncjáték ősbemutatója 2013-ban volt Pécskán. Alapötletét a „Zúgjatok harangok” című történelmi rockopera adta, amelyből részletek is elhangzottak, valamint a Kormorán együttes zenéiből is. Rendező-koreográfus Engi Márta Ildikó a Búzavirág Néptáncegyüttes művészeti vezetője és Forgács Zsombor a Nagyvárad Táncegyőttes hivatásos táncosa. A táncjátékban felléptek a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Kisboglárka, Nagyboglárka és Búzavirág csoportjai. Az előadásmódjuk drámaisága, magával ragadta a közönséget. A táncjáték a tűzmadár, vagyis a szabadságvágynak a minden szívet átható felemelő érzésével indult, a nézővel jól érzékeltette a forradalom és szabadságharc drámai pillanatait, illetve a tragikus véget, hogy a jövő reménységének a sugallatával záruljon. A kiváló produkciót a közönség vastapssal jutalmazta.
Az előadás végén a szervezők, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete sós sütemény és bor melletti állófogadást adott a résztvevők tiszteletére, akik baráti hangulatban még sokáig elbeszélgettek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Feltehetően megtalálták Jávor Pál valódi szülőházát Aradon
Büszkén mutogatták eddig az aradiak Jávor Pál szülőházát a turistáknak, azonban nemrég kiderült, hogy a filmcsillag valójában egy másik házban született. A történetet az alpolgármester göngyölítette fel.
Idén január 31-én volt Jávor Pál, a 20. század eleji ünnepelt magyar filmszínész születésének 115. évfordulója. Az aradiak büszkén emlegetik, hogy a magyar filmjátszás egyik legismertebb alakja Aradon született, és a magyarországi turistáknak előszeretettel mutatták meg ezidáig az idegenvezetők a tősgyökeres aradiak által Rácfertálynak nevezett városrészben lévő szülőházat. A minap azonban kiderült, hogy a mai Grigore Ureche, a volt Kis-Molnár utca 11. szám alatti ingatlan csak a vélt szülőház, ebben valószínűleg csak azután lakott a Jermann Pál Gusztáv néven született gyermek, miután szülei összeházasodtak, és apja a nevére vette (1902-ben Spannenberg néven anyakönyvezték, anyja lánykori neve után).
Erre Bognár Levente aradi alpolgármester jött rá, miután egy szombathelyi küldöttség járt Aradon Jávor Pál aradi gyökereit kutatva. „Mi azt sem tudtuk, hogy Szombathelyen végezte az iskoláit, ezt Feiszt György levéltáros, volt szombathelyi alpolgármester cikkéből tudtam meg, ami a Prémium magazinban jelent meg” – mesélte az elöljáró. „Kikértem az anyakönyvi hivatalból a születési bizonyítványt, és azon egyértelműen látszik, hogy az Alsó-Molnár utca, vagyis a mai Grigore Alexandrescu utca van megadva szülőházként. Ez is ugyanabban a városrészben található, sőt keresztezi is a Kis-Molnár utcát.”
Az alpolgármester meg is mutatta a születési kivonatot, de külön kérése volt, hogy fényképet ne készítsünk róla. Az okmányból az is kiderült, hogy édesanyja nem 17, hanem 19 éves volt a gyerek születésekor, és a foglalkozásnál a „cseléd” státust utólag „magánzóra” változtatták.
Köztudomású, hogy a „kis Pali” szerelemgyerekként született, és az ötvenes éveiben járó tisztviselő édesapja – a születési anyakönyvi kivonat tanúsága szerint – 1905-ben vette a nevére. Ekkor költözhettek a Kis-Molnár utcába, ahol az apa lakott – legalábbis ezt véli Bognár Levente a korabeli hivatalos papírok, levelezések alapján.
Hogy mindez új megvilágításba helyezi Jávor Pál életútját vagy sem, azt a hely- és színháztörténészek hivatottak eldönteni, de Bognár szerint jó, hogy idejében fény derült az eddigi tévedésre, ugyanis szándékuk elhelyezni egy emléktáblát a színészóriás tiszteletére. A Gr. Ureche utcai ingatlan mai tulajdonosa szerencsére ódzkodott ettől, ezért nem kerülhetett rá sor eddig, de az „új” szülőházban lakók nyitottak erre az alpolgármester szerint.
Bognár Levente azt is elmondta, hogy körvonalazódik egy együttműködés Szombathely és Arad között Jávor Pál kapcsán a közösen szeretnék ápolni a színész emlékét, Jávor-napokat is szerveznének, és szeretnék a románsággal is megismertetni, hogy a magyar filmjátszás ilyen nagy alakja Aradon született.
Jávor Pál 1959-ben hunyt el Budapesten.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Értékelő Bognár Levente alpolgármesterrel
Arad költségvetése magyar szempontból
Arad Város Tanácsa elfogadta a megyeközpont idei költségvetését. Annak magyar vonatkozásairól Bognár Levente alpolgármestert, városi tanácsost kérdezzük, aki Szabó Mihály társaságában képviseli ott az RMDSZ-t.
– Hogy néz ki magyar szempontból Arad idei költségvetése?
– Fontos volt számunkra a költségvetés megszületése, hiszen a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik, amikor már tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Az új rendelkezések szerinti fizetésemelések, az adómegvonások egyúttal az aradi költségvetésnek is kisebb kereteket biztosítottak. Ezzel együtt az is fontos volt számunkra, hogy az aradi magyarságnak az eddig biztosított pénzügyi keretek megmaradjanak. Ezek közösségünk identitásának megtartásához minden évben szükségesek voltak. Gondolok itt elsősorban azokra a meghatározó kulturális eseményekre, amelyek a közösségünk számára megtartó erőt jelentenek, ugyanakkor elsőrendű prioritás számunkra az anyanyelvű oktatásnak a támogatása. Az Aradon lévő egyetlen megyei magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény, a Csiky Gergely Főgimnázium számára nagyon fontos, hogy vonzó maradjon a magyar gyermekek és szüleik számára. A Főgimnázium régi épületén elindított korszerűsítés folytatásához szükséges összeget sikerült bevinnünk a költségvetésbe. Köztudott, hogy az elmúlt évben az épület adminisztrálását sikerült a városnak átvennie, ezért sokkal komolyabb beruházásokat is végre lehet rajta hajtani. Ehhez elkészült a tanulmányterv, jelenleg a kivitelezési terveken dolgoznak, ezért ha idén nem is, de jövőre bizonyára elkezdődhetnek a munkálatok.
– Mennyi pénz volt szükséges a korszerűsítéshez?
– A tanulmányterv szerint hozzávetőleg 2 millió lejről lenne szó, amely az alagsorban szigetelési munkálatokat, a padláson szükséges tűzvédelmi szigeteléseket, az épületen szükséges vezetékek cseréjét, illetve a központi fűtésnek a felújítását is feltételezi. A régi ablakokat már sikerült korszerű, hőszigetelőkre cserélni. A munkálatokat szinkronizálni kell az iskolában zajló tevékenységekkel.
– Milyen kulturális eseményekre lesz idén pénz?
– Az általunk összeállított legfontosabb események a március 15-i megemlékezés; a Magyar Majális, ami közösségerősítő rendezvény, a Szent István-napi program, az október 6-ával záruló Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat; ugyanakkor hagyományos báloknak, sőt nótaesteknek a megszervezését is támogatni kívánjuk. Kiemelt fontosságú az aradi magyarság számára az anyanyelvű színjátszás támogatása – a nagyszínházi, illetve a Kamaraszínház előadásaira gondolva összesen 450 ezer lej, míg a magyar felekezeteknek a támogatására is sikerült a városi keret 15%-át megszereznünk. Ilyenkor el kell mondanunk, hogy a 7 római katolikus, a 3 református, az 1 evangélikus-lutheránus, illetve a 2 baptista templom számára összesen 260 ezer lej támogatást sikerült szereznünk.
– Magyar érdekeltségű más létesítményekre jutott-e pénz?
– Továbbra is elsőrendű prioritás számunkra a Megbékélési park, amelyet tavaly sikerült felújítani, idén viszont a környezetének a rendezéséhez biztosítottuk a szükséges pénzkereteket. Reméljük, a bővítést akadályozó telekvitának is sikerül véget vetni. Még tanulmányi szinten van, de Szántay Lajosnak szeretnénk emlékművet emelni a Kultúrpalota környékén vagy akár a lépcsőjén helyet találni. A Kultúrpalota mellett ugyanis a nevéhez fűződik nagyon sok emblematikus aradi épületnek a tervezése, illetve a kivitelezése. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy a Kultúrpalota épületén végzendő szerkezeti módosításhoz szükséges pénzforrás is rendelkezésre álljon, ami biztosítaná egy orgonának az elhelyezését. Annak a beszerzésére határon átívelő pályázati lehetőséget is ki lehetne aknázni. A Kultúrpalota megépítésekor állítólag orgona beszerelése is szerepelt a tervekben, csakhogy az I. világháború, utána az impériumváltás gátolta a terv megvalósítását. Ha sikerülne, orgonahangversenyeket is lehetne szervezni, ami a Kultúrpalota kihasználtságát, programjának a bővülését szolgálná. Jelenleg ugyanis sok olyan művet nem tudnak előadni, amihez orgonakíséret is szükséges. Az aradi magyarság körében végzett közvélemény kutatáskor kiderült, hogy igénylik az egészségügyi ellátásnak a javítását. Az igény a városéval is egyezik, ezért a polgármesterrel és a pártjával együttműködve, a városi kórház osztályainak a jobb felszereléséhez anyagi támogatást sikerült biztosítani. Mindent egybevetve, noha a kormánynak az adócsökkentésekre, illetve a fizetésemelésekre tett ígéretei miatt Arad költségvetési kerete idén kissé beszűkült, az nem fogja gátolni a magyar érdekeltségű intézmények működését, a szokásos kulturális programok lebonyolítását.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A folyton újra- meg újrakezdő társulat – idén tízéves az Aradi Kamaraszínház
Az idén tízéves Aradi Kamaraszínház eredményeit értékelte a Krónikának Tapasztó Ernő, a társulat alapító-igazgatója. Mint fogalmazott, a csapat munkáját összhang és folyamatos újrakezdés jellemzi.
„Idén szeptember 10-én lesz tízéves az Aradi Kamaraszínház, már azt nagy dolognak tartom, hogy létrejött és sikeresen működik" – mondta el a Krónikának Tapasztó Ernő, a teátrum alapító-igazgatója. Úgy fogalmazott, az elmúlt tíz évben komoly sikereket értek el szakmailag, egyes előadásaikat a kezdetektől a mai napig játsszák.
Magyarországi társulatokkal való együttműködés
A társulat által létrehozott produkciók jó része magyarországi színházakkal való együttműködés eredményeképpen született. „Ennek egyszerű oka van, hiszen közel vagyunk a magyar–román határhoz. Ugyanakkor kis költségvetéssel és kis számú személyzettel rendelkező színház vagyunk, a magyarországiakkal való közös munka révén pedig számos helyre eljutnak a produkcióink. Ebben a hónapban például Aradon kívül Tatabányán, Békéscsabán, Szegeden, Győrben is játszottunk és játszunk, tehát 4 előadásunk megy öt helyszínen" – ecsetelte Tapasztó Ernő.
Összesen 13 előadást kínál a jubiláló Aradi Kamaraszínház 2017-ben, a nézők viszontláthatnak ismerős színészeket, társulatokat, számos vidám, zenés produkció került a repertoárba, de helyet kap a klasszikus műfaj is. Tapasztó Ernő azt is elmondta, a csapat tulajdonképpen „vegyes" társaság, például a társulat vezető színésze, Harsányi Attila miskolci, Tege Antal békéscsabai, Éder Enikő Aradon és Temesváron is játszik, a színészgárda együttműködéseképpen pedig nagyon jó előadások születnek. Jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen Tömöry Péter Európa, édes hazám című darabját állítják színpadra, az előadásban Tapasztó Ernő is játszik. Az ősbemutatót április 8-án tartják Székesfehérváron, és 11-én Aradon.
Összhang és direkt kommunikáció
Tapasztó Ernő kiemelte, az Aradi Kamaraszínház nagyon sokat köszönhet a város alpolgármesterének, Bognár Leventének, aki mindig is támogatta a teátrumot, az ő segítsége nélkül nem érhette volna el eredményeit a társulat. „Komoly sikereket értünk el az elmúlt tíz évben, a színházi szakma, a kritikusok egyre elismerőbben nyilatkoznak az előadásainkról. Ami a társulat mozgatórugóját illeti, azt hiszem, egyfajta »őrület«, állandó elégedetlenség és esztétikai barbarizmus az, ami bennünket továbbvisz. Megpróbáljuk magasra rakni a lécet, és mindig át is ugrani" – mondta Tapasztó Ernő. Hozzátette, a csapat nem folytatja, hanem mindig újra- meg újrakezdi a munkát, hiszen a színészek jól ismerik már egymást, a kezdetektől nagyjából ugyanazok játszanak a társulatban, és természetesen akad olyan is, aki belecsöppen és aztán kimarad a munkából.
„Kemény munka folyik nálunk, az is jó, hogy ismerjük a saját korlátainkat, soha nem hazudunk egymásnak, nem szépítjük a dolgokat. Nem vagyunk sem szerények, sem pedig álszerények. Azt hiszem, folyamatos újrakezdés jellemez minket egy állandóan átmeneti állapotban, az előadásaink pedig nem válnak rutinszerűvé. Ahhoz, hogy a produkció megteremtse önmagát, komoly összhangra van szükség, és ez működik nálunk" – mondta az igazgató. Hangsúlyozta, az is lényeges a csapat munkáját illetően, hogy nincs hierarchia, fölé- meg alárendeltség náluk, kiiktatják a mellékszálakat, és a direkt kommunikáció segíti őket abban, hogy jó előadások születhessenek.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Idén is együtt, testvérvárosi szellemben Arad és Pécs
Mozgalmas évnek néz elébe Arad és Pécs testvérváros. A két önkormányzat idén is folytatja évekkel ezelőtt sikeresen megalapozott együttműködését mind az önkormányzatok, mind a civilszervezetek és különböző intézmények szintjén. A 2017-es programot szerdán írták alá Pécsett, Bognár Levente aradi és Őri László pécsi alpolgármester jelenlétében. A két település 2003 óta gazdagítja közös programjait – azóta partnervárosok –, 2008-tól pedig már testvérvárosként is igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a határ két oldalán élő polgárokat.
Bognár Levente a Nyugati Jelennek a dokumentum aláírása után elmondta, idén is folytatódnak azok a közös programok, melyekkel igyekeznek bemutatni a két település kulturális értékeit, szellemi örökségét. Egyik ilyen rendezvény lesz az aradi iskolások számára megrendezett Irány Pécs vetélkedő (ehhez hasonlót már szerveztek Irány Arad néven), a pécsiek vendégszereplése az aradi Ezüst Hóvirág Nemzetközi Táncdal Fesztiválon (Arad), az Aradi Napok keretében sorra kerülő Pécs napja vagy az Arad napja Pécsett. Közös képzőművészeti tárlatok, testvériskolai programok és színházi bemutatók teszik (többek között) színessé, tartalmassá a két város idei együttműködését.
Március 29-én, szerdán az Apáczai ÁMK Művelődési Ház (Pécs) galériájában kiállítás nyílt „Kapcsolatok” címmel Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész munkáiból. A tárlatot a két város alpolgármestere nyitotta meg, a testvérvárosi kiállítás április 18-ig tekinthető meg.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Az aradi tanács és a gyülekezet jóvoltából
Megújult a toronysüveg a templomon
A Mosóczy-telepi református templom toronysüvegén új rézlemez-burkolat ragyog a napsütésben. A felújítás felől nt. Sipos András lelkipásztornál érdeklődtünk, aki elmondta: tavaly Arad Város Tanácsától a gyülekezet, templomjavítás céljára 25 ezer lejnyi támogatást kapott. Az összeghez maguk is hozzátettek mintegy 10 ezer lejt, így tavasszal hozzáfogtak a régi, elavult horganyzott lemeznek a leszereléséhez, majd a toronysüvegre szerelték az új rézlemezt, ami remélhetően sokkal tovább eltart a horganyzott lemeznél. Nt. Sipos András lelkipásztor ezúttal is köszönetet mond Bognár Levente alpolgármesternek, városi tanácsosnak és Szabó Mihály tanácsos kollégájának, amiért kezdeményezték a tanácsnak a támogatás jóváhagyását, ugyanakkor a gyülekezeti tagoknak is, akik komoly áldozatokat hoztak a toronysüveg felújításáért. Nyugati Jelen (Arad)

Egy aradi képzőművész grandiózus vállalkozása
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Arad és a szlovéniai Lendva egyre közelebb egymáshoz
Megszületett a kulturális partnerségi egyezmény Arad és a szlovéniai Lendva település között. A megállapodást május 16-án írták alá a lendvai városházán, ahol Aradot Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester képviselte.
A szlovéniai magyarok Népújság c. hetilapjának beszámolója szerint a dokumentumot az aradi polgármester és Anton Balažek, Lendva Község polgármestere látta el kézjegyével. „Arad és Lendva együttműködési megállapodása tulajdonképpen egy 10 éves kapcsolattartás hozadéka, melyet elsősorban a magyar nemzetiség ápolt” – áll a hetilapban.
A két település közösségét az aradi Szabadság-szobor megalkotója, a lendvai születésű Zala György szobrászművész (1849–1937) tiszteletekapcsolja össze, ebből a meggondolásból szervezik meg a lendvai magyarok évről évre a Zala Görgy-emléknapot, melyen már hagyomány, hogy Arad város is képviseltetik. Az emléknapot idén például Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész egyéni tárlata gazdagította.
Az aradi polgármesteri hivatal sajtóosztályáról kibocsátott közlemény értelmében a két település nemcsak kulturális területen, hanem környezetvédelmi kérdésekben, ugyanakkor az alternatív, megújuló energiaforrások tekintetében is együtt kíván működni. Az aradiak a szlovéniai látogatáson azt is megtudhatták, hogyan próbálják partnereik optimizálni a lakosság energiafelhasználását (pl. geotermikus fűtés).
A két önkormányzat vezetői megegyeztek abban, hogy az elkövetkezőkben a termálvíz-források kiaknázásában, illetve a két közösség örökségének a megőrzésében is segíteni fogják egymást. Az együttműködés kiterjed az Európai Uniós támogatások megpályázására, de az önkormányzat vezetői szeretnék, ha az aradi és a lendvai kulturális intézmények, civilszervezetek és művészi együttesek is közelednének egymáshoz. Szó esett még a két vidék oktatási intézményei közötti cserekapcsolatok megalapozásáról is.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)