Zene és varázslatos mesevilág
Filharmonikusaink péntek esti hangversenye varázslatos mesevilágba kalauzolta a közönséget. Şerban Marcu mitológiai tárgyú szimfonikus költeménye Aktaión és Artemisz legendájából inspirálódott, Alexander von Zemlinsky zenekari fantáziája pedig A kis hableány című Andersen-meséből merítette mondanivalóját. Csajkovszkij Variációk egy rokokó témára című alkotását ugyan nem mese ihlette, de Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész pazar előadásában, a variációkban a zene varázslatos, mesés világa lüktetett.
Şerban Marcu (sz. 1977) Acteon (Aktaión) című szimfonikus költeménye eredetileg egy 14 tagú kamarazene együttesre íródott, nagyzenekari feldolgozása nagyobb kifejezőerővel bír. Alapjául a vadász Aktaión tragikus története szolgál, aki a legenda szerint megleste a meztelenül fürdőző Artemiszt, az istennő pedig haragjában, szarvassá változtatta. Az üldöző vadászból üldözötté vált Aktaiónt végül a saját vadászkutyái marcangolták szét, mert nem ismerték fel gazdájukat. A drámai szimfonikus költeményben a férfias, energikus téma Aktaiónt, a gyöngéd lírai Artemiszt képviseli. A vonósok az erdő mélyének titokzatosságát, a fafúvók a lírai, a rezek és ütősök a mű drámai vonalát erősítik. A szimfonikus költemény középső részének szuggesztív zenei képeiben egyre növekvő zaklatottság, feszültség uralkodik, szinte érezni a veszélyt, amint a vadászkutyák a szarvassá változtatott Aktaiónt üldözik, majd szétszaggatják. A finálé elcsendesülő hangjai a haldokló könnyes búcsúját idézik.
A szatmári születésű, Kanadában élő Andrei Feher világhírességektől tanult, jól felkészült, muzikális karmester. Mozdulataiban nincs semmi túlzás, semmi felesleges. Az est teljes műsorát magabiztosan, precízen, a hangulatok és színek gazdag palettájával vezényelte. Habár a hangverseny minden egyes műsorszáma szerzett élménypillanatokat, mégis az est fénypontjának Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész fantasztikus interpretációját tartom.
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) Variációk egy rokokó témára című gordonkára és zenekarra komponált művében, ahány variáció, annyi szenvedéllyel elmesélt, érzelemdús történet, amelyek mindegyikében ott szunnyad a balettszerűség. Aurélien Pascal meleg tónusú, muzikális előadásában a virtuozitás és a poézis, a magabiztosság és az érzékenység, a szenvedély és az énekszerűség, valamint a „mesélőkedv” harmóniája lenyűgöző volt. Ragyogó előadását a közönség és a zenekar is nagy ovációval fogadta. A ráadásként játszott Rosztropovics-, illetve Duport Etűdcsak újabb bizonyítéka volt annak, hogy a 22 éves csellóművész nem ismer lehetetlent a virtuozitásban, a dinamikai árnyalatok finomságában, sem az érzelmi sokszínűségben.
Alexander von Zemlinsky (1871–1942) A kis hableány című három részes zenekari fantáziája ritkán hallható zenei csemege. Zemlinsky ismerte ugyan a 20. századi törekvéseket, de megmaradt romantikusnak. Zenéjében az egyedi jegyek mellett, Wagner, R. Strauss, Mahler hatások érezhetők. Az első zenekari „tabló” a tenger mélyének sejtelmes világát idézi, azt a „hullámokon túli világot”, amelyben a kis vízi tündér él. Vihar kerekedik, egy hajó veszélybe kerül, és a hullámok lesodorják a herceget. A kis sellő megmenti a herceget, akibe beleszeret. Szerelméért minden áldozatra kész. A második zenekari képben, remélve, hogy szerelme viszonzásra lel, a varázsló „banya” segítségét kéri, változtassa őt érző földi lénnyé. A herceg nem tudja, hogy a vízi tündér mentette ki a tengerből, és egy hasonló szőke hajú, kék szemű hercegnőt vesz feleségül. A harmadik részben beteljesül a varázsló banya jóslata, mivel a herceg más leányba szeretett, a hableány szíve összetörik, megsemmisül. Ezen az estén a kis hableány törékeny alakját, szenvedélyeit, vágyait, bánatát Ana Török meleg tónusú, bensőséges, érzékeny hegedűszólói idézték. Andrei Feher keze alatt a zenekarnak sikerült a fantázia érzelmi hullámzásait, romantikus szárnyalását, ezernyi hangszínét megcsillogtatnia. A mű fináléja magasba emelt, jeléül annak, hogy a mesebeli hableány szelleme tovább él a gyermekek és a gyermekszívű felnőttek jótetteiben. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár)

Lekörözte a márciuska a csíksomlyói búcsút: nincs garancia arra, hogy felterjesztik az UNESCO-listára az erdélyi magyar értéket
Évekbe telhet, míg a csíksomlyói búcsúnak a szellemi világörökségi listára való felvétele ismét napirendre kerülhet az UNESCO illetékes bizottsági ülésén. Az RMDSZ ismét mulasztással vádolja a kulturális minisztériumot.
A parlament UNESCO-bizottsága írásban kérte számon a művelődési minisztériumon, hogy miért nem szerepelt a csíksomlyói pünkösdi búcsú szellemi világörökségi listára történő felterjesztése a világszervezet december 4–9. között Dél-Koreában tartott ülésének napirendjén – mondta el a Krónikának Novák Csaba szenátor.
Lapunk még múlt héten, azt követően kereste meg a parlamenti bizottság RMDSZ-es tagját, hogy a nemrég magyar értékké nyilvánított, százezreket vonzó vallási és kulturális rendezvényt nem találtuk a napirendre tűzött dokumentumok között.
Ellenben szerepelt a Románia által koordinált, Bulgáriával, a Moldovai Köztársasággal és Macedóniával közösen felterjesztett dosszié, melyben március elseje megünneplésének hagyományát (mărţişor) ajánlották a testület figyelmébe, és melyet az el is fogadott.
„A hétfői nap folyamán iktattunk egy kérést, melyben arra kérjük a művelődési minisztériumot, válaszoljon: pontosan milyen stádiumban van, illetve hogyan tekint a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való jelölésére” – mondta lapunknak kedden Novák Csaba.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a parlamenti bizottságnak közvetítő, koordinációs szerepe van, nem dönthet ilyen ügyekben, ellenben kiállhat bizonyos, UNESCO-val kapcsolatos kérdések, problémakörök mellett, illetve kezdeményezhet is. Hozzátette, most a korábban beindított projektek kerültek a nemzetközi testület elé, Csíksomlyó esetében a tavalyi elutasítás után újra kellett volna indítani a jelölési procedúrát.
Hegedüs Csilla: hazudtak
Ezt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke is megerősítette lapunknak, aki Kelemen Hunor minisztersége idején kulturális államtitkárként indítványozta és felügyelte a csíksomlyói búcsú felterjesztését, mely mellett végül a kérdés tavaly decemberi napirendre kerülésekor nem állt ki teljes mellszélességgel az aktuális Cioloş-kormány képviselője. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kivédenék a központosítást – az RMDSZ és az ellenzéki alakulatok is bírálják a büdzsétervezetet
Minden irányból bírálat zúdul a 2018-as állami költségvetésre, ami jelen pillanatban a parlament jóváhagyására vár. Az ellenzék szerint egyenesen az alkotmányba ütközik a kormány derűlátása.
Módosító indítványok özönével próbálná jobbá tenni az ellenzék a 2018-as állami költségvetés tervezetét, amely keddtől a képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottságában kerül napirendre, és a várakozások szerint december 21-én lesz róla végszavazás. Mint Erdei-Dolóczki István, az alsóház pénzügyi bizottságának tagja hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, az RMDSZ elégedetlen a költségvetés-tervezettel, több módosító indítvány benyújtását is fontolgatják annak parlamenti vitája során.
A jól gazdálkodók járnak pórul
Elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány pénz nélkül hagyja az önkormányzatokat, hiszen ha a jövőben a 16 százalékról 10 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó 43 százalékát hagyják helyben, ez akkor is 30-33 százalékos jövedelemkiesést jelent a településeknek. Elsősorban a nagyobb önkormányzatok, a virágzó községek érzik meg ezt a veszteséget, hiszen ez ott lesz jelentős, ahol több vállalkozás is működik, sok alkalmazottat foglalkoztatnak.
„Támogatjuk az adócsökkentést, de elvárjuk, hogy ha a kormány más szakállára csökkenti az adókat, jelöljön meg kiegészítő bevételi forrásokat” – fogalmazta meg a szatmári politikus. Rámutatott, a 6 százalékos adócsökkentésből csak 28 százalék érinti a központi költségvetést, a nagyobb veszteség az önkormányzatoknál csapódik le, a kompenzációs sémák pedig a szegény megyéket és településeket hozzák kedvezőbb helyzetbe.
Továbbá azt is nehezményezik, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek az elmúlt év decemberében volt pénztartalékuk, csak ennek a felét kaphatják meg kiegészítésként. „Próbáljuk kialkudni, hogy ezt a megszorítást vegyék ki a tervezetből” – mondta a képviselő, ám szkeptikus, mert tapasztalataik szerint ritkán enged a pénzügyminisztérium. Kompromisszumos megoldásként azt a változatot is elfogadnák, hogy azokat a megtakarított összegeket ne vegyék figyelembe, melyeknek megvolt a pontos rendeltetése, tehát ha a például pályázati önrészre tették félre a pénzt, amit a következő év február-márciusában kellett kifizetni.
Erdei-Dolóczki szerint a kormány az önkormányzati pénzek központosítására törekszik. Inkább az Országos Helyi Fejlesztési Programokra (PNDL) fektetné a hangsúlyt, például iskolaépítésre, útjavításra indítanának külön programokat. A képviselő elmondta, a költségvetés-tervezetet elküldték minden RMDSZ-es megyei tanácselnöknek és polgármesternek, és várják a módosító javaslataikat, ezeket összesítik, összefésülik, és a parlamenti vita során benyújtják. Beruházásokról kell lemondani Kolozsváron
Kolozsvár költségvetéséből például 28 millió euró esik ki a jövedelemadó csökkentése miatt – kongatta meg a vészharangot hétfői sajtótájékoztatóján Emil Boc, a kincses város polgármestere, aki szerint amennyiben minden a bejelentettek szerint megy tovább, kénytelenek egyes, már tervezett beruházásokról lemondani, hiszen ez a város 2018-as befektetésre szánt költségvetésének a harmadát jelenti.
„Ahogyan a 2018-as évi állami költségvetésnek a parlament elé eljuttatott tervezete kinéz, Kolozsvárt 28 millió eurótól fosztja meg.
Ez a jövedelemadóból Kolozsvárnak visszajáró összegek csökkenését jelenti, ezért abbéli reményünket fejezzük ki, hogy ezt ebben a formában nem fogadják el” – hangsúlyozta ugyanakkor Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere. Közölte egyúttal, hogy pártszínezettől függetlenül megkeresett minden Kolozs megyei honatyát, és arra kérte őket, hogy utasítsák el a parlamentben ezt a javaslatot, és támogassák, hogy a jövedelemadóból ne 43 százalék, hanem 60 százalék járjon vissza az önkormányzatoknak.
Alkotmányellenes derűlátás?
Nem csak ennyi a kifogása a legnagyobb ellenzéki pártnak a szociálliberális kormány költségvetésével szemben. Florin Cîțu, a PNL alelnöke hétfőn egy Facebook-bejegyzésben elemezte ki a 2018-as évi állami költségvetést, megjegyezve, a bevételeket túlértékelték, ami alkotmányellenes. Legalább 8,6 milliárd lejjel túlértékelték a költségvetés bevételeit. A kiadások szerkezete aláaknázza a gazdasági növekedést – nőnek a nem produktív kiadások, miközben lefaragnak a befektetésekkel járó kiadásokból. Ha nem vágnának le a beruházásokra szánt összegekből, túl optimista lenne a költségvetés hiánya. A 2018-as költségvetés szerintem alkotmányellenes. A hiánnyal kapcsolatos európai bizottsági ajánlások figyelmen kívül hagyása miatt kötelezettségszegési eljárás indul majd Románia ellen a 2018-as esztendő első felében” – ezek az ellenzéki szenátor elemzésének a következtetései.
USR: a beruházásokat kockáztatják
A beruházásokra szánt összegekből, illetve adóemelésekkel tudja csak tartani a deficitcélt a Tudose-kabinet a büdzsé tervezete alapján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint is. Claudiu Năsui, az alakulat parlamenti képviselője hétfőn úgy vélekedett, a számok tükrében úgy látják, hogy a 2018-as büdzsé tulajdonképpen a 2017-es költségvetés „meghosszabbítása”. „Félelmeink és várakozásaink azonosak: ha ezzel a költségvetéssel megyünk tovább, azt fogjuk tapasztalni, hogy egy adott ponton lefaragnak a beruházásokra előirányzott összegekből, és talán adó- és illetékemelések is lesznek, ami végzetes hatással lenne Románia gazdaságára” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hangsúlyozta, a Tudose-kabinet túlértékelte a bevételeket és alulértékelte a kiadásokat. „Az áfa fejezeténél szembeszökő a bevételek túlértékelése. Az előrejelzés szerint 16 százalékkal több folyik be, amiből 4,9 milliárd az áfamegosztásnak köszönhetően. Ez a dolog teljesen hihetetlen, hiszen az áfamegosztástól, még annak a legszigorúbb, legkeményebb formájában is csak 2 milliárd lejes hozzájárulást vártak az államkasszába” – hívta fel a figyelmet Năsui. Meglátása szerint ugyanakkor az is megterheli a büdzsét, hogy a szociális kiadások még az ideinél is nagyobbak lesznek, a kormány nem kezeli kellő súllyal azok költségvetésre gyakorolt hatását.
„270 módosító indítványt nyújtottunk be a törvénytervezet szövegével és a mellékletekkel kapcsolatban. Azt szeretnénk, ha kevesebb pénz menne a PNDL-re, arra a programra, amit Dragnea golyóstollának neveznek, és több pénz menne konkrét infrastrukturális, egészségügyi és tanügyi beruházásokra. Javasoljuk, hogy csökkentsék a PNDL-re előirányzott pénzeket, mivel azokat részrehajlóan osztja szét a kormány” – szögezte le az USR politikusa.
Kis előrelépés, de van még tennivaló
Eközben úgy tűnik, hogy eredményesen tárgyalt a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormánnyal, és az önkormányzatokra nem vonatkoznak 2018-ban azok a megszorítások, melyeket a költségvetés-tervezetben a központi és dekoncentrált intézmények esetében léptetnek életbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megkeresésünkre elmondta, megjelent már az a sürgősségi kormányrendelet, amely leszögezi, hogy az önkormányzatokra nem vonatkozik a megszorítás, hogy csak két megüresedett állás után lehet új embert alkalmazni, vagy hogy nem vásárolhatnak autót, bútorzatot.
„Maradjon helyben a pénz!”
A székelyföldi politikus ugyanakkor javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése miatti kiesést pótolják. Szerinte nem az idei szintre kellene kipótolni bevételeiket, hanem azt meg kellene növelni 10 százalékkal. Érvei szerint minden évben nőtt a személyi jövedelemadóból a bevételük, másrészt nőnek a kiadásaik, és egyre több feladatot kell ellátniuk.
„A pozitív jövőkép az, ha tudunk egyről kettőre lépni, nem elégedhetünk meg azzal, ha egy szinten maradunk, mindig egy kicsivel többet kell letenni az asztalra” – fogalmazta meg a polgármester, aki az RMDSZ azon javaslatát támogatja, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban maradjon helyben.
A szövetség már benyújtott egy erre vonatkozó tervezetet, azt nem fogadták el, de Antal szeretné, ha újra próbálkoznának. „Még akkor is ez a változat a kedvezőbb, ha kevesebb pénzzel is jár. Az elv a fontos, maradjon a pénz a helyben, ne Bukarest ossza vissza. Ez átláthatóbbá tenné a költségvetést, és a befektetéseket is” – szögezte le Antal Árpád. Bálint Eszter, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért
Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.
Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal tüntette ki a Román Akadémia földtudományi osztálya dr. Silye Lóránd geológust, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatóját munkájáért, amely behatóan elemzi az egyes, a földgázkutatásban is jelentőséggel bíró dél-erdélyi üledékes kőzettestek képződési körülményeit a parányőslények segítségével. Továbbá az első átfogó őslénytani leírása az Erdélyi-medence déli részén előforduló szarmata (kb. 12 millió éves) fosszilis likacsoshéjúaknak (foraminiferák).
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy a munkám elismerésben részesül. Ezen a szakterületen nem osztanak ki sok kitüntetést, a BBTE minden évben kihirdeti a Kiválóság az Oktatásban és Kiválóság a Kutatásban díjakat, illetve a Román Akadémia értékeli a kutatásainkat. Szerintem ez elég jelentős dolog, hogy az Akadémia felfigyelt egy erdélyi magyar munkájára” – mondta el a Krónika megkeresésére Silye Lóránd egyetemi adjunktus.
Hozzátette, rajta kívül Bende Attila fizikust, a fizikai kutatóintézet munkatársát is díjazzák. „Bár a tanulmány csak 2015-ben jelent meg kötet formájában, a kutatást már 2010-ben befejeztem.
Egy háromfős csapattal bejártuk Dél-Erdélyt – Szeben megyét, Brassó megye nagy részét, Fehér megye egy részét, még Hargita megyében is jártunk. Minden faluban megálltunk, és ahol észrevettük, hogy a kőzetek a felszínen vannak, onnan mintát vettünk, amelyet laboratóriumban feldolgoztunk” – részletezte a geológus.
Hozzátette, ezzel párhuzamosan zajlott egy másik földtani kutatás Krézsek Csaba vezetésével, illetve a doktori dolgozatuk témavezetője, Sorin Filipescu is részt vett a feltárásban.
Silye Lóránd kifejtette, a kutatással azt tudták kideríteni, hogy egy adott földtörténeti időintervallumban milyen üledékek rakódtak le a mai Dél-erdélyi-medencében, és hogy ezeknek körülbelül milyen a kiterjedése. „Ezt gyakorlatilag paleográfiai rekonstrukciónak nevezném, ez volt az alaptéma, és ez onnan válik érdekessé, hogy ezeket az adatokat Krézsek Csaba vezetésével be tudtuk építeni egy cikkbe, amely arról szól, hogy hol vannak olyan homokkőrétegek, potenciális gáztárolók, ahova felgyűlhet a szénhidrogén (kizárólag metán). A különböző geofizikai méréseknek, kutatásoknak az eredményeit 2010-ben egy tanulmányban összesítettük” – fogalmazott a kutató.
A BBTE közleménye azt írta, Silye Lóránd alapkutatása jelentős adatokkal járult hozzá ahhoz, hogy Dél-Erdély földtani fejlődését részletesen feltérképezzék, és ezáltal új utakat nyissanak a dél-erdélyi szénhidrogén-kutatásban.
A Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal a Román Akadémia földtudományi osztálya Románia vagy valamely romániai régió földtanát vizsgáló tudományos munkákat és kutatókat tünteti ki. Ebben az évben a 2015-ben megjelent tanulmányokat díjazták, a díjakat december 15-én adják át Bukarestben a Román Akadémia ünnepi ülésén.
Az őslénytani szempontból legfontosabb egysejtűek
A likacsoshéjú foraminiferák őslénytani és földtani szempontból a legfontosabb egysejtűek. Nevüket nyílásokkal (forámen) áttört vázukról kapták. A foraminiferafajokra általában jellemző, hogy állábaik elágazóak, fonálszerűek vagy hálózatosak, vázuk szilárd, kamrázott és perforált, többnyire kis méretűek, nemzedékváltakozással szaporodnak. A foraminiferafajok, akárcsak a többi gyökérlábúak, állábaik segítségével mozognak és táplálkoznak.
A mai leggyakoribb foraminiferák váza nemcsak a fizikai és kémiai hatásoktól védi az állatot, hanem melegházszerepe is van. Sok foraminifera ugyanis moszatokkal él együtt, és az üvegszerűen átlátszó falon keresztülhatoló fény megkönnyíti a moszat számára az asszimilációt. A foraminiferák általában mikroszkópos kicsinységűek. A legkisebbek átmérője mindössze 0,02 mm. Vannak köztük szabad szemmel könnyen felismerhető nagy foraminiferák is, ezek átmérője elérheti a 110 mm-t. Feltűnő a foraminiferák alakgazdagsága is. Eddig több mint 50 000 foraminiferafajt írtak le. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Látszateljárás az EMNP feljelentése nyomán
Se hang, se kép
Semmi hír arról az eljárásról, amit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője indított a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke ellen. Toró T. Tibor (fotó) még augusztusban tett gyűlöletkeltés vádjával bűnügyi feljelentést Alexandru Cumpănaşu ellen.
Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte azt követően, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette: az erdélyi magyarság nem tudja, és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, és ez az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki. Úgy vélte: bár blöff az egész (az állampolgárságot nem lehet megvonni) a fenyegetés megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre, arról nem is beszélve, hogy ezt követően a román politikusok kifejezett késztetést éreztek arra, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Toró szomorúnak tartotta, hogy Klaus Johannis államfő semmilyen módon nem reagált az azóta is dagadó botrányra.
– Miután megtettem a feljelentést, behívtak a rendőrségre, ahol nyilatkozatot vettek, jegyzőkönyvet írtak, átvették azokat a plusz bizonyítékokat, amiket bevittem, és azt mondták, hogy majd értesítenek a fejleményekről. Egyelőre se hang, se kép – mondta el megkeresésünkre az EMNP ügyvezető elnöke. Toró nem számít arra, hogy „csoda történne karácsony előtt”. Úgy véli, bizonyosan megpróbálják „elásni” a témát, azonban tény, hogy egyelőre arról sem kapott értesítést, hogy az ügyet a bűnügyi nyomozás elindítása nélkül (n.u.p) lezárták volna – az érvényben lévő jogszabály értelmében ugyanis arról is értesíteni kellene a felperest. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendfenntartás vagy megfélemlítés?
Aggodalommal telített felháborodással tölt el, hogy a csendőrség egyre fenyegetőbben érezteti jelenlétét a magyar jellegű vagy a magyarságot valamilyen módon érintő rendezvényeken és azok környékén. Mindezt persze a nemkívánatos események megelőzésére irányuló intézkedésként is lehet magyarázni, erre viszont nem adtunk okot. Éppen ezért megítélésem szerint az ilyen megnyilvánulások célja csak a megfélemlítésünk lehet.
E kijelentés igazolásaként elég, ha csak a magyar országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulóján (november 15.) szervezett történelmi kiállítás előtt és alatt általam észlelteket vesszük alapul. Ezek ugyanis félreérthetetlenül bizonyítják a valódi célt és szándékot, hiszen Sepsiszentgyörgyöt a szó szoros értelmében megszállták a csendőrség alakulatai. Az intézkedés súlyosságát pedig az is növeli, hogy Brassóból vezényelték ide őket.
Ha pedig már itt voltak, nem tétlenkedtek. Már kora délelőtt ellepték az országzászló alapzat makettjének a környékét, fényképezték és filmezték az arra járókat. Ennél is felháborítóbb viszont, hogy jóval a rendezvény megkezdésének időpontja előtt körbezárták a főteret, leigazoltatták az arra tartókat, úti céljuk iránt érdeklődtek, és megpróbálták a részvételről lebeszélni őket. Intézkedéseik csúcspontja pedig az immár történelmi magyar országzászló felvonásának a fizikai megakadályozása volt.
A történtektől nem lehet, de nem is szabad eltekinteni, mert a román csendőrséget nem azért hozták létre, hogy békés járókelőket félemlítsen meg, és tereljen el feltett szándékától, illetve állampolgári jogaik gyakorlásában akadályozza őket. Legalábbis a megszervezését és működését szabályozó 2004/550-es törvény 1. cikkelyének 1. pontja értelmében nem. Ez ugyanis többek között kimondja, hogy a közrendet és biztonságot, valamint az állampolgárok alapvető jogait és szabadságjogait kell, hogy védjék. Vagy talán terrorcselekményként kezelték az engedélyezett történelmi kiállítás megnyitását, amint ezt a helyi csendőralakulat parancsnoka is sejtetni engedte a november 29-én általa tartott sajtótájékoztatón? Ebben az esetben ugyanis a törvény valóban lehetőséget biztosít nekik a megelőzésre és közbelépésre. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyermekekről felnőtteknek
Rossz volt egyedül
Amint arról már beszámoltunk, az általuk alapított budapesti Pont Kiadó legfrissebb termésével november végén Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott a Szávai házaspár. A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében velük folytatott beszélgetésen pedig nemcsak egy-egy általuk írt könyv megismerésével bővült a hallgatóság szellemi kincsestára, hanem egy megrázó lelki élménnyel is. Szávai Ilona és Szávai Géza ugyanis legújabb könyvében fájdalmas, egyénileg és társadalmilag egyaránt megkerülhetetlen témákat feszegetett.
„Most, amikor az egész kortárs világot érintő gazdasági válság nyomán közérzeti, morális és kulturális válságjelenségeket is érzékelünk, még fontosabb feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a magyar gyermekkultúra állapotából fakadóan egész jövőnket érintik.” Ennek a megállapításnak a jogossága, mely Szávai Ilona Az egyke című kötete fülszövegében olvasható, sajnos, kétségbevonhatatlan. Hiszen, amint a cím is sugallja, a magyar nemzettesten belül és általában a nyugati civilizációban általánossá vált egygyermekes családmodell több irányba ható következményeit ma már nem lehet, de nem is szabad az asztal alá seperni. Illetve, ha továbbra is ezzel próbálkozunk, akkor annak ránk nézve tragikus következményei lesznek. Ráadásul a Föld más vidékein, például Kínában és Indiában, de nem csak, túlnépesedéssel küzdenek, ezért amíg nálunk a több gyermek vállalása jelenti a jövőt, ott ennek éppen a fordítottja igaz. Ebből viszont azonnal egy megkerülhetetlen kérdés következik. Hogyan lehet a Földön összeegyeztetni ezt a két, egymással ellentétes társadalmi–erkölcsi–érzelmi elvárást?
Szerzőnknek a téma iránt megnyilvánuló érzékenysége és felelősségtudata személyes okokra vezethető vissza. Gyerekhalállal végződő első szülése után világra jött második gyermekét ugyanis nem követhette egy újabb testvér, ezért egykeként kellett felnőnie. És, hogy ezt miként élte meg az édesanya, édesapa, valamint a legjobban érintett, a magányos kislány, az ebben a könyvben mind-mind le van írva. De nem öncélúan, hanem a kényszerből vagy saját elhatározásból egykét nevelőknek nyújtandó tudati, lelki fogódzóként.
Az immár háromgyermekes Szávai Eszter így vall az általa átéltekről: „Utáltam egyedül lenni. Egyedül gyerekként. Szerettem volna egy fészekben lenni sok más bolyhos csibével, melegben, biztonságban. (…) Hiányzott az akol melege. A közösség. Rossz volt egyedül gyereknek lennem.”
Szávai Géza, a Harmincdekás Pistike színházi ruhája cím alatt megjelent novelláskötetében, melyben a szerző korábbi írásai is megtalálhatók, azonos témával foglalkozik. Minden benne található írás a gyerekek, fiatalok világáról szól. A címadó novella például egy vidéki városkában nehéz körülmények között élő, de a maguk módján mégis boldog fiatal értelmiségi pár mindennapjaiba nyújt betekintést. Egy olyan házasságba, melynek tagjai a megfogant gyereknek a nehézségek ellenére is örülni tudnak. A színházba menés viszont megfelelő öltözet hiányában mindkettőjüknek gondot okoz, míg a férj meg nem fogalmazza, hogy nem a külső a fontos, hanem ami mögötte rejlik, és a megszületendő gyerek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lazac mellől a puliszkáról
Mai napig elmosolyodom, ha eszembe jut János, akivel nemrég ugyanabban a kórházi szobában feküdtem. János dolgos falusi cigány, aki magában hordozza az egyszerű életforma valamennyi szépségét és rútságát. Szeret magazinokat, turisztikai kiadványokat olvasni, és nem érti meg, hogy a fenébe lehet, hogy mindenhol azok laknak a legnagyobb házakban, akik „életükben egy percet sem dolgoztak”: a politikusok, az ügyvédek, a polgármesterek, a doktorok, a papok. Magam is úgy cseperedtem fel, hogy a falu hagyományos értékrendje szerint szegény édesanyám a hivatalos munkahelyén nem dolgozott semmit: hiszen ő csak ült egy számítógép előtt. És azt hiszem, elfogultságról tanúskodna, ha János és a meglátásában osztozók előtt nem vallanám be: valójában magam sem dolgozom semmit, csak sétafikálok, kérdezősködöm és nyomogatom a gombokat. Ilyenek vagyunk mi, újságírók. De mentségünkre szolgáljon: legalább nem lakunk nagy házakban.
Azt hiszem, János visszapottyanna a kórterembe, ha meglátná, micsoda semmittevés folyik Brüsszelben! Meghívottként a minap én is ellátogattam oda – szintén a lábamat lógatni –, és óránként eszembe jutott kórházi szobatársam.
Engedelmével viszont most kilépek a jánosi szemszögből, nem másért, csak mert semmittevőként védenem kell a mundért, és színt kell vallanom: szerintem igenis dolgozik a politikus, az ügyvéd, a polgármester, az orvos, a pap. És olykor-olykor még az újságíró is. Jómagam is dolgozni mentem oda. A brüsszeli üzenetek helyi és regionális szintű átadásáról értekeztünk és részt vettünk egy fontos bizottsági ülésen. Számomra az derült ki, hogy Brüsszelnek nincs elképzelése arról, hogy miképpen lehet elhitetni a holland kertésszel vagy a román bányásszal – vagy akár Jánossal – a brüsszeli döntések rendkívüli fontosságát. Holott nyilvánvaló nemcsak számomra, hanem Jánosnak is, hogy egyebek mellett a terület alapú támogatásokról szóló döntések is Brüsszelben születnek. Abban a hitemben is megerősödtem, hogy ami Brüsszelben nyilvános, az többnyire csak polkorrekt jópofizás: ami a történések veleje, az állófogadásokon történik, miután már lerázták a kérdezősködő újságírót. Mégsem ettől borul nálam az erkölcsi bili. Hanem a mértéktelen pénzszórásért. Csak az oda-vissza repülőjegyem 670 euróba került Kolozsvárról, Lufthansával. A karácsony közeledésével meredeken emelkedő repülőjegyek ellenére fapadossal jelenleg is „csak” 200 euróba kerülne az utam. Igaz, nem kapnék a repülőn szendvicset, nem nyújtóztatnám a lábamat és Charleroi-ból buszoznom kéne, de talán kibírnám. Főleg, ha valamennyi Kolozsvárról induló politikuson, újságírón, meghívott vendégen megspórolnának fejenként mintegy 450 eurót, és ezt valamilyen módon visszapumpálnák a polgárok zsebébe, ekkor ugyanis jóval előbbre lehetnénk. Azzal az érzéssel távoztam Brüsszelből, mintha oda csak azért járnának politikusok és újságírók, hogy élvezzék a luxust és egyenek. És feltevődik bennem a kérdés, hogy nem éppen emiatt megy minden olyan lassan Brüsszelben? Hiszen minél hosszabb a folyamat, annál tovább tart a kényeztetés…
A világ működésének törvényszerűsége, hogy ott van az irányítás, ahol a fényűzés. Amikor egy rendszer ennek ellenkezőjét próbálta igazolni, abból diktatúra lett még nagyobb fényűzéssel és kizsákmányolással. El is fogadom tehát, hogy ez nem lehet másképp. Bármennyire visszásnak tűnik: igenis „természetes”, hogy roskadozó svédasztalok mellett tárgyalnak kohézióról, a szegények felzárkóztatásáról.
A kifogásom csupán az, hogy a mértéktartásra nem figyelünk eléggé. Észre sem vesszük, hogy a kísértés milyen mélyre vezet bennünket. A magam bőrén tapasztalom a gyarlóságot: mérgelődöm a fentiek miatt, közben pedig azzal csendesítem magam, hogy ebből az egész pénzszórásból nekem legalább visszajött valami, amit hónapról hónapra legombol rólam az állam. Igen, szívesen visszamennék még olykor-olykor Brüsszelbe, ilyenkor legalább én is ehetek lazacos szendvicset.
De közben meg-megkarcolja a lelkiismeretemet a kérdés: János vajon megkóstolja valaha a lazacot? Kovács Hont Imre / Hargita Népe (Csíkszereda)

Házasság, frissítve – avagy hogyan ne unjuk meg egymást
A család a forrás, ami a meghatározza a gyermek életét, ezért fontos ápolni, gondozni a házasságot, a párkapcsolatot. Ennek a gyakorlatnak a nyilvánosságra hozatala késztette írásra Kónya Zoltán pszichoterapeutát, akinek legújabb, Házasság, frissítve című könyvét kedd este mutatták be Kolozsváron. A szerzővel Csete Boróka pszichiáter és Sógor Árpád lelkész beszélgetett. Az eseményen az Ábel Kiadó és az Agape Életvédő Alapítvány közös kiadványának illusztrációs munkáját Kónya Eszter ismertette.
2014-ben látott napvilágot Kónya Zoltán korábbi könyve, Lélek az iskolában címmel, amely a gyermekek pszichológiai, illetve viselkedésbeli problémáiról szól. A terapeuta úgy fogalmazott, hogy habár a szülők a legjobbakat nyújtják a gyermeknek, a figyelmük gyakran a saját problémáik felé irányul. Ez a felismerés vezetett az új könyv megírásának ötletéhez, mondta a szakember. Hozzátette, nagyon élvezte a munkát, sokat segített neki, hogy „normális” maradjon, rendezze a gondolatait.
A könyv hét fejezete a házasélet meghatározó jelenségeit foglalja össze: szerelem, kötődés, házimunka, feszültségek, hűtlenség, terápia, házasságunk története. A témák az írói tevékenység közben fogantak meg, a családterapeuta törekedett minél világosabb, érthetőbb struktúra kialakítására. Gyakorlati útmutatók és személyes tapasztalatok is helyet kaptak művében. A szerző a saját életéből származó történeteket véli a legizgalmasabbnak, ezek teszik humorossá, közvetlenebbé az alapvetően pszichológiai vizsgálódást. Terapeuta mivolta azt is megerősítette benne, hogy a konzultációkra járó személyek gyakran csak a metaforákra emlékeznek a találkozások után. Ha történetet kap a kliens, abból többet tanulhat saját helyzetére nézve.
A beszélgetésen a házasságot egy zenés hasonlattal hozta összefüggésbe Kónya Zoltán. Ha egy zeneszámot egyszer meghallgatunk, nem fogjuk megszeretni. Ha többször meghallgatjuk, közelebb kerül a szívünkhöz. Ha pedig túl sokszor hallgatjuk meg, ráununk. Valahogy így működik a házasság is, következtetett a szerző. Vagyis minél komplexebb az ember érdeklődési köre, annál kevesebb az esélye, hogy unalmassá váljon számára az adott helyzet.
A szerző elmondta, egy születésnapjára kapott könyvben olvasta, hogy az ember gondolkodásmódja fragmentális. Ezt az értelmezést igyekezett beépíteni kötetébe azáltal, hogy több kisebb összetevőből állított össze általánosabb képet a házasemberek életéről.
Kónya Eszter az illusztrációk megalkotásáról beszélt a könyvbemutatón. A legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy a felnőtt célközönségnek szóló vizuális támaszban kellett gondolkodnia. Erősebb képi metaforákra volt szükség, a kb. húsz gyors kompozíció eredménye ezt igyekszik kifejezni. A borítóra az Arnolfini házaspár arcképei kerültek fel, mint a házasság szimbolizálói.
Mint kiderült, a könyv a Házasság posztmodern időkben címet viselte volna eredetileg, a szerző lányának ötletére változtatták meg. A „frissítve” kifejezés a modern jelenkor technikai beállítottságára utal. Ahogyan a weboldalakat frissíti a felhasználó, úgy igyekszik megújítani a házasságról alkotott felfogást Kónya Zoltán alkotása. A könyv minden házaspárnak szól, azonban nem nyújt gyógymódot a súlyos problémák ellen, tette hozzá. Gál András / maszol.ro

A román király
Sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök.
A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául.
Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel.
Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura.
Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket.
Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták.
Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.”
Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek.
Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru.
Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat.
Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben.
Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király.
Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese.
Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben.
Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán.
Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni.
Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket.
Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk.
Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják.
Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro

Szégyelljék magukat! – házszabályt módosítottak, hogy mentsék a bőrüket
Tegnap a képviselőház 176 támogató és 88 ellenszavazattal elfogadta a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, habár az ellenzéki alakulatok képviselői tiltakoztak a módosítás ellen, írja az Agerpres.
A módosítás szerint egy adott törvénytervezet összetettsége függvényében az ennek megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat.
Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította. Ha egyetlen módosítást sem fogadnak el, a tervezetet az eredeti formában tekintik elfogadottnak.
A Márton Árpád RMDSZ-es és Eugen Nicolicea szociáldemokrata párti képviselő által felvállalt módosítást a plénumbeli vita előtt néhány órával fogadta el a házszabály-bizottság, négy támogató és három ellenszavazattal. Ugyanez a testület hétfőn elutasított egy lényegileg hasonló javaslatot, miután Márton Árpád nem vállalta fel azt, és tartózkodott a szavazáskor.
Az ellenzéki alakulatok képviselői a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Raluca Turcan szerint ezzel „a PSD–ALDE–RMDSZ-féle kártékony többség véget vet a demokráciának abban az intézményben, amely a szabad vita és véleménynyilvánítás alapja kellene legyen. „Ma a PSD, az ALDE és az RMDSZ megteremtették a keretet arra, hogy egy bűnözői magatartású érdekcsoportosulás kénye-kedve szerint hozzon döntéseket a képviselőházban, hogy mentsék a bőrüket. Szégyelljék magukat!” – mondta felszólalásában Turcan. Kollégája, Gabriel Andronache kifejtette, ezzel a módosítással megfosztották az ellenzéket attól a jogától, hogy szavazhasson saját módosító indítványairól. A liberális képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy alakulata megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon. A Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a módosítás ellen foglalt állást, azt állítva, hogy ennek elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti politikai alku eredménye. Székely Hírmondó; Erdély.ma

Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében szépszámú érdeklődő jelenlétében tartott összejövetel nyitányában Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, ismertette a konferencia létrejöttének előzményeit. Szent László-emlékév lévén, „a csapból is Szent László folyik”, mindenütt konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, mindenféle eseményeket szerveznek, ezek közül többnek is résztvevője volt a három háromszéki előadó, így született az ötlet, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak össze egy rendezvényt. A szervezést az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület vállalta fel, és nulla lejes költségvetéssel valósította meg – ismertette Szekeres Attila. Sántha Attila előadásában irodalomtörténeti forrásokra támaszkodva kereste a választ arra, hogy ki lehetett a Simion Dascălu krónikájában Moldva alapítójaként említett László király – Szent László vagy IV. (Kun) László. Sántha Attila számba vette az epizódhoz tartozó történeteket és motívumokat Küküllei János krónikájában, a Bolgár Krónikában, valamint Roman és Vlahata Gesztájában is, végkövetkeztetése pedig, hogy Szent László lehetett az, aki uralkodása idején megalapította Moldvát.
Jánó Mihály a Szent László-legenda ábrázolásait vette számba Kárpát-medencei templomok falképein. A Szent László magyar lányt elraboló kun vitézzel vívott csatáját ábrázoló ciklus részletessége és gazdagsága okán egyedülálló Európában. Minden ábrázolás más és más, a történet különböző mozzanatait ragadják meg, számos freskón szembetűnő, ahogyan a megrendelő egyház igyekezett a maga tanításaihoz alakítani, krisztianizálta a történetet, hangsúlyozva a keresztény király győzelmét a pogány felett. Sok helyen a legenda nemcsak önmagában jelenik meg, hanem más hitvallók történeteivel együtt, több helyszínen – például Gelencén – szembetűnő, ahogy Szent László alakját és történetét párhuzamba állítják Jézussal, a király arca is a Krisztuséra emlékeztet vagy azzal azonos. Jánó Mihály felhívta a figyelmet a kis falusi templomokban máig megmaradt falképek értékére, Székelyföldön különösen sok ilyen található, és azt is bejelentette: hamarosan elkezdődik a bibarcfalvi templom falképeinek restaurálása. Szekeres Attila István Kerléstől Oroszországig című vetített-képes előadásában a címereken, pénzérméken fellelhető Szent László-ábrázolásokat vette számba. Doboka vármegye (a híres kerlési csata helyszíne) 1748-as címerét említette elsőként, amelyen feltűnik a király alakja, ugyancsak 18. századi Torda vármegye jelképe, amelyen a tordai hasadék, illetve Szent László-pénze is feltűnik – Szent Lászlóhoz köthető elemeket pedig átmentenek a későbbi, 19. századi Torda-Aranyos, illetve Maros-Torda vármegye címerébe is. Ami a pénzérméket illeti, először a Nagy Lajos korabeli dukáton tűnt fel a király alakja a 14. században, majd Mária királynő, a két Ulászló, Mátyás király korabeli pénzérméken is feltűnik, de legitimizációs céllal később a Habsburgok is igénybe vették Szent László alakját. Mi több, a Rettegett Iván orosz cár által veretett pénzen is ott találjuk, ez utóbbira gyakorlatilag rámá­solták Mátyás király pénzérméjét – hívta fel a figyelmet a középkorban történt plágiumesetre a heraldikus, magyarázatot nyújtva előadása címére is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múltat eltörölni nem lehet (Gazda József könyvbemutatója)
A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára.
Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar sarok a magyar óvodáknak
Hogy angyali tettek léteznek, bizonyítja a mai nap: Magyarország óvodafejlesztési programjának részeként a háromszéki magyar óvodák vagy óvodákban működő magyar csoportok Magyar sarok fejlesztőcsomagot vehettek át. Az ajándékozásra az Óvodapedagógusok a gyermekközpontú óvodákban című, tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban zajlott szakmai konferencia előzeteseként került sor.
Ha ajándék, azt illik megköszönni: a magyar sarkokért a sepsiszentgyörgyi Hófehérke és Gulliver óvodák kisgyerekei adtak táncos-mondókás-dalos műsort a hányatott sorsú iskola konferenciatermében nagy számban összegyűlt háromszéki óvónők előtt. Műsoruk után Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese ismertette röviden a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, kiemelve: a magyar sarkok sokoldalú, az ismeretek teljes spektrumának elsajátítására alkalmas felszereléseket tartalmaznak. Vârtic Mayla Júlia, a romániai oktatási minisztérium tanácsosa Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár üzenetét tolmácsolva elmondta, a magyar sarkok az óvodások értelmi és érzelmi fejlődéséhez járulnak hozzá, köszönetét Magyarországnak az ajándékért úgy fogalmazva meg: ez az a ritka alkalom, amikor a kisebbségi lét előnyt jelenthet. Burus-Siklódi Botond, az óvodafejlesztési program erdélyi stratégiai partnerének, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, a program nem csupán a nagy és kis infrastruktúrai fejlesztésekről – óvodaépítéstől és – felújítástól a játszóterek építésén át az oktatási-didaktikai eszközök beszerzéséig – szól, hanem az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséről is, amelyeken való részvételre buzdította az óvónőket. A magyar sarkokról pedig megjegyezte: „elismerés és köszönet a korábban példátlan fejlesztési lehetőségért”. Végezetül Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, a magyar sarkoknak Háromszéken 129 óvoda 4540 óvodása fog örülni, akiket 33 magyar ajkú óvónő oktat 242 csoportban.
A magyar sarkok jelképes átadását követően szakmai konferencia következett, Az óvodapedagógusok didaktikai kultúrájának megújulásáról címmel előadást tartott Szőcs Imola (Kovászna Megyei Tanfelügyelőség), Az óvoda és a család együttműködése a gyermekek fejlesztése érdekében címmel Márton Adél (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), míg Deák Gyula – ezúttal a Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében – a népi hagyományok általi kompetenciafejlesztésről értekezett. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia ismét félrenézett (Csíksomlyói búcsú)
Románia újból elmulasztotta képviselni a csíksomlyói búcsú felvételét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi világörökségi listájára – állapította meg a Krónika napilap a szervezet szellemi világörökség bizottsága december 4. és 9. között Dél-Koreában zajlott ülése kapcsán. A tanácskozás napirendjén ugyanis nem szerepelt a búcsú felvételi javaslata.
A búcsú UNESCO-védelmét a kulturális tárca Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezte, ám a szellemi világörökség bizottsága tavaly decemberben Etiópiában tartott ülésén a Romániát képviselő államtitkár nem kívánta helyben pótolni a dossziéból hiányzó iratot, ezért a bizottság elhalasztotta a döntést. A kulturális tárca egy évvel ezelőtti közleményében tudatta: „a csíksomlyói dosszié kiegészítésre szorul, és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának következő ülésén ismét tárgyalni fognak az előterjesztésről”. A Krónika megszólította Novák Csaba szenátort, a parlament UNESCO-bizottságának tagját, aki szerint a testület írásban kért hétfőn magyarázatot a kultúra és nemzeti identitás minisztériumától arra, miért nem szerepelt a tárca idei felterjesztésében a búcsú. Az RMDSZ-es honatya hangsúlyozta azonban, hogy a parlamenti bizottságnak csak koordinációs szerepe van, nem dönthet a felvételi kérelmek ügyében. A szenátor úgy vélte: a tavalyi sikertelen kísérlet után Romániának újra kellett volna indítania a jelölési procedúrát. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem lép fel a romániai magyar értékek védelmében. „A szakértői kormány képviselője megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék a szellemi világörökségi listára. Akkor Corina Şuteu azt mondta, kiegészítik és újra benyújtják a dossziét, ebből nem lett semmi” – emlékeztetett Hegedüs Csilla, aki a kulturális tárca korábbi államtitkáraként a felterjesztés kidolgozója volt. A kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális világörökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ azonban 2014 decemberében kilépett a Ponta-kormányból, és a javaslat ismét elvesztette a támogatottságát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita és cirkusz a képviselőházban (Igazságügyi törvénycsomag)
Botrányos ülés keretében elfogadta tegnap a képviselőház plénuma az igazságszolgáltatás, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (LIT) megszervezéséről és működéséről szóló törvényeket módosító tervezeteket. Mivel az ülésterem elektronikus szavazórendszere meghibásodott, a tervezeteket szólításos, nyílt szavazással fogadták el. A tervezetek vitáját megelőzően a kormánypártok az RMDSZ támogatásával módosították a házszabályzatot, és ezzel hátrányba hozták az ellenzéket.
Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényt módosító jogszabály többek között előírja, hogy létrehoznak egy új, a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt. Ez a legfőbb ügyészség keretében jön létre, és kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós, hivatali és az igazságszolgáltatás megvalósulása ellen irányuló bűncselekmények kivizsgálása lesz.
Egy másik cikkely értelmében csak azok az ügyészek pályázhatnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség keretében ügyészi tisztségre, „akik ellen nem foganatosítottak fegyelmi büntetéseket, szakmailag felkészültek, erkölcsi magatartásuk kifogástalan, legalább nyolc évet dolgoztak ügyészként vagy bíróként, és sikerrel vették a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi szakosztálya előtt tartott vizsgát”. A tervezet azt is előírja, hogy a bírósági ítéletek indoklását az ítélet kimondásától számított legtöbb 30 napon belül kell megszövegezni, indokolt esetben azonban a határidő meghosszabbítható. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről szóló 2004/317-es törvényt módosító tervezet, amelynek jelentős része az Igazságszolgáltatási Felügyeletre (IF) koncentrál, egyebek mellett előírja: a felügyelet „az LIT keretén belül működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmény”. A hatályban lévő jogszabály szerint az IF-nek hetven tagja van, a módosító javaslat szerint ez „a feladatok ellátásához szükséges létszámmal rendelkezik”, vezetőjét az LIT versenyvizsga alapján nevezi ki, és szintén a bírói tanács hívhatja vissza. Egy másik módosítás értelmében az IF felügyelőit az LIT által szervezett versenyvizsga után a főfelügyelő nevezi ki három évre, amit legfennebb egyszer lehet meghosszabbítani. A vizsgára azok a bírák vagy ügyészek jelentkezhetnek, akik legalább tíz éve dolgoznak az igazságszolgáltatásban legalább törvényszéki vagy megyei ügyészi rangban, és legutóbbi kiértékelésükkor nagyon jó minősítést kaptak.
Súlyos ellenzéki vádak
Az ellenzéki alakulatok képviselői a vita során keményen bírálták a rendeleteket, valamint a megvitatási eljárást. Cătălin Predoiu nemzeti liberális párti képviselő egyrészt azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárással tárgyalja a parlament a tervezeteket, másrészt azt rótta fel, hogy ezeket nem vállalta fel az igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő Stelian Ion is az igazságügyi törvények módosítása kapcsán alkalmazott parlamenti eljárást kifogásolta. Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Pártja (NMP) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy az, ami a parlamentben történik, az ország fejlődését szolgálná, majd bejelentette, hogy alakulata nem vesz részt az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekről szóló szavazáson.
A vádakra reagálva Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő kifejtette, azért kezdeményezték a parlamenti különbizottság létrehozását, amelyet ő vezet, hogy legyen mód nyilvánosan megvitatni az igazságügyi törvények módosításait, és minden érdekelt fél meghallgatásával döntsenek ezekről. Iordache hozzátette, pártja független, minden politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást szeretne. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a módosítások az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését szolgálják. Sebtében átírt házszabály
A törvénycsomag vitáját megelőzően a honatyák 176 támogató, illetve 88 ellenszavazat mellett elfogadtak egy, a kormánypárt részéről érkező, a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. Az ellenzéki alakulatok képviselői hevesen tiltakoztak a módosítás ellen (az NMP honatyái táblákkal, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: Ne szavazzatok, mint Daea juhai; A parlament nem Dragnea birtoka; Le a cenzúrával), amely gyakorlatilag kizárta, hogy a két igazságügyi törvénytervezet esetében a szakbizottság által elutasított ellenzéki javaslatokat esetleg a plénumban újravitassák. A módosítás – amelyet az RMDSZ is támogatott – rövid időn belül meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, s a tervezetek vitáját és a szavazást ennek megfelelően bonyolították le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek /nem/ lehet zászlaja?
Kezembe került egy elég friss Hivatalos Közlöny, a december 6-i, amelyben megjelent öt közigazgatási egység hivatalos, kormány által elfogadott zászlaja. Nagy érdeklődéssel csaptam le rá, és lapoztam, kinek milyen zászlaja van.
Érdeklődésemet az fokozta leginkább, hogy a 2015-ben kiadott zászlótörvény megjelenése után Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa azonnal, a törvényes határidők betartásával elfogadta saját jelképét. Ez nem elég a boldogsághoz, hiszen a végleges döntést a kormánynak kell meghoznia, de ahhoz előbb az iratcsomót el kell juttatni a közigazgatási minisztériumba, amelynek ki kell kérnie az országos címertani bizottság véleményét is. A háromszéki és a megyeszékhelyi önkormányzat annak rendje és módja szerint még akkor leadta az iratcsomót, de még nem jelent meg a zászlók elfogadásáról kormányhatározat. Nos, lapozgattam a Hivatalos Közlönyt, hátha szembeköszönnek az ismerős jelképek. De semmi. Nézem a zászlókat: egyszerűek, mint amilyennek egy zászlónak lennie kell. Egy- vagy kétszínűek, és mindenik közepén ott a község címere. És mindenikre ráírták a község nevét is. Ez már nem tetszik. A törvény megengedi, sőt, a szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy ajánlott ráírni, de tulajdonképpen felesleges. Egyrészt, mert egy jelképnek önállóan kell élnie, mindenféle szöveges magyarázat nélkül, másrészt ott van rajta a címer, amely ugyanazt jelképezi, mint a szöveg, csak éppen képi alakban, jelképrendszer által. A lényeg az, hogy egyszerű zászlókról van szó, a szövegtől eltekintve nincsenek azon fölösleges elemek. No de miért lovagolok ennyire ezen az egyszerűségen? Azért, mert a háromszéki zászlókat nem akaródzik elfogadni a román fővárosban. Pedig azok is ilyen egyszerűek, sőt, még felirat sincs rajtuk. Két szín és a címer. Az a címer, amelyet Románia kormánya még 2007-ben elfogadott, megjelent a Hivatalos Közlönyben. A megyezászló vízszintesen sávozott, kék-arany-kék, a középső széles arany sávban az osztatlan, kék mezejű pajzsban a megye címere látható. A kék a pajzs, az arany a címerben levő nap máza. Sepsiszentgyörgy esetében a pajzs kékkel és arannyal vágott, ezért a zászló lapja ellentétesen, arannyal-kékkel vágott. A legegyszerűbb zászlótani szabálynak megfelelő, ebbe nem lehet belekötni. Gondolja a szakember. De nem így a politikusok! Mert bizony belekötöttek. A minisztériumból érkezett levél szerint a megyezászló sérti a románságot, a városzászló meg azért nem megfelelő, mert nincsenek abban dák elemek!
De hát a most elfogadott öt közigazgatási egység zászlajában sincsenek dák elemek. Pedig mindenik színromán település: a Hunyad megyei Berény és Kőfalu, a Brăila megyei Surdila Greci, a Suceava megyei Suceviţa és a Botoşani megyei Coşula. Korábban sem fogadtak el sokat, mindössze egy-egy Argeş, Brăila és Dâmboviţa megyei közigazgatási egység, valamint a Temes megyei Gyüreg község (ahol mindössze 1,8 százaléknyi magyar él) zászlaját és elsőként a Konstanca megyei Cernavoda jelképét, amely természetesen a híres hidat tartalmazza. Szóval nem látunk dák elemeket. Miért kellene épp nekünk dák elemeket beszerkesztenünk a zászlónkba?! Amikor még csak nem is jellemző, hogy itt lépten-nyomon dák emlékekbe botlanánk.
A székelyföldi zászlókkal mindig is baj volt Romániában. Amíg nem volt zászlótörvény, az önkormányzatok tanácshatározattal fogadtak el helyi zászlót. Nem csak itt, Románia-szerte. Míg a más megyeiek szabadon lenghettek, a háromszékieket, Hargita megyeieket megtámadták a prefektusok, és a román igazságszolgáltatás nekik adott igazat, indoklásul azt hozva föl, hogy jogszabály nem rendelkezik zászlóhasználatról, tehát nem lehet. A valós demokráciákban épp fordítva van, amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ráadásul ott a kettős mérce, hisz „román” megyékben a prefektusoknak meg sem fordult a fejükben, hogy megtámadják a jelképeket.
Most már van zászlótörvény, a háromszékiek azt betartva fogadtak el saját jelképeket, de arra Bukarestnek nem akaródzik rábólintania. Kies országunkban mindenki másnak lehet zászlaja, csak éppen Székelyföldön – mert ugyebár szerintük ilyesmi nem is létezik – nem. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)
A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre.
A kezdetek
Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre:
– 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé.
Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg.
A gyermekek segítenek
– Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet
– A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe:
– Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig.
Háromgenerációs kántori szolgálat
Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek
Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert.
Kis Apostolok, honlap
A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője.
– A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő.
A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar kormány adományai
Ajándék az óvodáknak
Pénteken Szovátára, kedden délután Marosvásárhelyre is megérkezett a magyar kormánynak a megyénkbeli óvodáknak szánt ajándéka. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében minden óvoda, ahol magyar tannyelven is folyik oktatás, egy Magyar saroknak nevezett csomagot kap, ami 35 készségfejlesztő játékot, mesés- és mondókáskönyvet tartalmaz, továbbá egy kis szekrényt, amelynek a polcain a játékok és könyvek elhelyezhetők. A csomag célja a gyermekek értelmi és érzelmi fejlesztése. Szovátán 100 csomagot raktak le Buslig Dalma Mária óvónő irányításával a Teleki Oktatási Központban. Kedden Marosvásárhelyen a 24 tonnás teherautó 112 szekrénykét hozott. Horváth Gabriella, a megyei pedagógusszövetség elnöke, Haller Katalin szaktanfelügyelő és Vincze Csilla, a marosvásárhelyi Fecske óvoda vezetője jól megszervezte a teherautóból a lerakodást. Az óvónők kérésére a szállítócég megbízottjai mellett több mint húsz apuka jelentkezett, marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki óvodás gyermekek szülei, akik hamar végeztek a munkával. A szekrényeknek Körtesi Sándor, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója adott helyet a mentőállomás mellett működő volt 6-os iskola egyik üres osztálytermében, ahonnan ma délutántól átvehetik az óvodák. Az óvodafejlesztési program a benyújtott pályázatok alapján óvodák építését, külső és belső fejlesztéseket, játszóeszközök beszerzését foglalja magában, továbbá az óvónők szakmai továbbképzését is. Népújság (Marosvásárhely)

A polgármesterek aggódnak a jövő évi költségvetés miatt
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL Választottak Ligájának Arad megyei elnöke szót emel a PSD–ALDE-kormány adópolitikája ellen.
Politikai színezettől függetlenül, Arad megye minden lakosa meg fogja sínyleni jövőre a PSD–ALDE-kormány határozatát, miszerint az új adótörvénykönyv révén minden város és község több tízezer euró értékű pénztől fog elesni – vélekedik Antal Péter, a PNL Arad Megyei Választottak Ligájának az elnöke.
Pécska város polgármestere szerint, tárgyalásokat folytatott számos polgármester kollégájával, akik más pártok színeiben nyerték el tisztségüket, de mindannyian aggódnak a településük 2018-as költségvetése miatt.
Az úgynevezett PSD–ALDE-„pénzügyi forradalom” számos PSD-s polgármestertől is kemény kritikát kapott, köztük Gabriela Vrânceanu Firea, Bukarest főpolgármesterétől vagy Mihai Chirica, Jászvásár polgármesterétől, mert a rendelet megnyirbálja a városok költségvetéseinek számottevő részét, amit korszerűsítésre, fejlesztésre lehetett volna fordítani.
Antal Péter rámutat: a határozat azt bizonyítja, hogy a PSD–ALDE vezetői elszakadtak a realitásoktól, a hatalomért vívott harcukban nem veszik figyelembe azoknak az érdekeit, akiket képviselnek, a helyi adminisztrációk véleményét.
A helyzet kezelésének egyetlen megoldása lenne, a polgármesteri hivatalokat megillető személyi jövedelemadó jelenlegi 41,75%-ának 58,60%-ra való emelése, ami kompenzálhatná a jelenlegi adózási törvény elvonásait – zárja nyilatkozatát Antal Péter.
A PSD választási ígéreteiben ugyanis a jelzett illetéknek a 100%-a a helyi költségvetéseket erősítené, mivel helyben termelődött – nyilatkozta a polgármester. Nyugati Jelen (Arad)

Kulisszák mögül a reflektorfénybe
Pro Kultúra díj Kertész Évának
A temesvári Megyeháza új tanácstermében folyó év december 12-én immár XVI. alkalommal adták át a Pro Kultúra Timisiensis-díjakat. A megye kulturális életét kiemelkedő teljesítményükkel gazdagító személyiségeknek járó díjat idén tíz művészember, színházi alkotó, tudományos kutató vehette át, köztük van Kertész Éva, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ügyelője.
Balázs Attila, a temesvári magyar társulat direktora nem fukarkodott a dícsérő szavakkal, amikor Kertész Éva laudatio-ját felolvasta. „Az ügyelő a rendező és a díszlettervező legfontosabb csapattársa, aki az alkotók és a műszaki személyzet munkáját összehangolja, ugyanakkor az „ütköző” szerepét is vállalnia kell, sürgős döntéseket hoz és megoldásokat talál válsághelyzetekben. A jó ügyelő, mint Kertész Éva, mérnök, pszichológus és karmester egy személyben. Vagyis egy tökéletes művész.”
A megtisztelő díj átvétele a kulisszák mögül néhány pillanatra reflektorfénybe állította Kertész Évát, aki az utóbbi húsz évben a temesvári magyar színtársulat sok kiemelkedő sikeréhez hozzájárult, de mindig a háttérben maradt. „A színházi ügyelő olyan, mint a zenekarnak a karmester – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kertész Éva. – Ahogy a zenekarban mindenki a saját kottáját ismeri, gyakorolja és tudja játszani, de kell egy ember, aki ezt összefogja, ezt csinálja az ügyelő a színházi előadások esetében a színpad körül mozgó emberekkel, akik a különböző műszaki és művészi eszköztárakat képviselik – kellék, fény, hang, jelmez, smink, díszítők, ültetők és a színészek természetesen, mindenki, aki a színpad körül mozog.
– Ön ezt a feladatot mérnöki precizitással látja el, hiszen mérnökember.
– Valóban gépészmérnök vagyok, és sokat segít a munkámban pontosság: szeretem, ha a dolgok előre meg vannak tervezve, be vannak pontosan gyakorolva, be vannak állítva. Az ügyelő a bemutatóig kívülről tudja a szöveget, én legalábbis mindig tudom, hogy hol tartunk és arra a pillanatra milyen díszlet, kellék, jelmez, mozgás várható. Ha mindenki óramű pontossággal tudja a dolgát, akkor az én dolgom a legkönnyebb, ha viszont a dolgok nem működnek olajozottan, akkor közbe kell lépni.
– Volt olyan előadás, amikor valami nem működött a terv szerint?
– Általában a vizes előadások a legnehezebbek, amiben sok a rizikófaktor, résen kell lenni, és valahogy meg kell oldani a váratlan helyzetet. A tűzzel is gond lehet, A dzsungel könyvében például voltak égő fáklyák a színpadon és kötéllel volt megoldva a díszítés, egyszer meg is gyúlt a kötél előadás közben! A Fejek Ferdinándban című előadásban a csapóhíd beakadt, nem akart leereszkedni, pedig a színésznő az ének végén éppen ezen a hídon keresztül kellett volna kisétáljon. Ilyenkor sürgősen meg kell oldani a váratlan helyzetet!
– Melyik előadására emlékszik vissza a legszívesebben?
– Máig emlékezetes a számomra az első előadás, amit eleitől a végig ügyeltem, ez volt a Duna-parti randevú. A régi előadások közül emlékezetes maradt a Fejek Ferdinándnak, amit nagyon szerettem és szívesen gondolok rá vissza ár. Vannak előadások, amelyekből mondatok, replikák szállóigévé váltak a családban vagy a műszaki személyzet körében, beleivódtak az életünkbe. Ilyen szállóige lett a családban az alábbi mondat, az egyik gyerekelőadásból: „Siess gyorsan, édes gazdám!”
– Gratulálok a szép díjhoz és további sikeres munkát kívánok!
***
Szintén kedden adták át a Pro Cultura díj ifjúsági változatát azoknak a fiatal alkotóknak, akik kiemelkedő művészeti teljesítményükkel már bizonyítottak, közöttük van Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház társulatának színművésze. Nyugati Jelen (Arad)

Összefogásból születő ajándékok időseknek
Az egymásra figyelés jegyében keresik fel a napokban az egyedül élő dévai időseket a Petőfi-program ösztöndíjasai. Surányi Bettina és Virág Ádám a Szent Ferenc Alapítvány, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius egyházközség, valamint a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségével együtt készítenek karácsonyi csomagot, mellyel bekopognak a magányos idős emberekhez. – Az elmúlt hétvégén hét idős unitárius gyülekezeti tagot kerestünk fel. Mindannyian egyedül élnek, és nagy öröm volt számukra, hogy meglátogattuk őket. Igyekeztünk tartalmas csomagot összeállítani. Nagyfalusi Éva, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa cukrot és lisztet ajánlott fel a csomagokba és a családjában nevelkedő gyermekekkel linzert sütöttek. A Téglás iskola ötödik B osztályának diákjai Kun-Gazda Kinga osztályfőnökkel mézeskalácsot sütöttek, melyeket Fülöp Júlia unitárius ifjúsági lelkész díszített ki. Jómagam szalvétatechnikával díszített tálcát készítettem. Így állt össze a hét csomag, melyet Surányi Bettina, Petőfi-programos társammal, valamint Kosztandi Annamária nevelővel és két alapítványi gyermekkel vittünk el az idős emberekhez – meséli Virág Ádám, miközben Bettinával együtt gyúrják a következő adag mézeskalácsot. – Ebből a Szent Ferenc Alaptívány, az unitárius egyházközség, valamint az iskola munkatársait szeretnénk megajándékozni. De a héten folytatjuk az idős emberek felkeresését is. Hétvégén a római katolikus közösség hat magányos tagjához készülünk elmenni, szintén az alapítványi gyermekek kíséretében. Szándékunkban van felkeresni református időseket is. A most hétvégén kiosztásra kerülő csomagokba az említett összetevők mellé teát, csokoládét és szaloncukrot vásároltunk Bettinával és Nagyfalusi Éva jóvoltából gyümölcs is kerül a finomságok közé. Minden csomag mellé üdvözlőkártyát is adunk. Ezt szintén az ötödikes diákok készítették nagy szeretettel – mutatja a képeslapokat Virág Ádám. Miközben beszélgetünk, össze is áll a mézeskalács-tészta. Péntekig kisülnek a pogácsák és a cukormázas dísz is rákerül, hogy újabb idős emberek, munkatársak arcára, szívébe hozzanak mosolyt, karácsonyi hangulatot. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

A tájképek uralják az Orvosok téli szalonját
Negyvenhetedik alkalommal állították ki orvos-képzőművészek munkáit Kolozsváron, az Orvosok téli szalonjának idén is a Művészeti Múzeum ad otthont. Florin Gherasim kurátor a szerda déli megnyitón elmondta, 34 orvos-képzőművész 57 alkotása látható a múzeum négy termében, olaj-, akril-, tempera-, akvarellfestmények, grafikák és fényképek alkotják a tárlat anyagát.
Gherasim kiemelte, az Orvosok téli szalonja olyan nagy hagyománnyal rendelkező művészeti esemény, amelyet támogatni, bátorítani kell. A kurátor elmondta, a válogatáskor az volt a legnagyobb feladat, hogy az évek során teremtett értékeket, hagyományt tiszteletben tartsa és továbbvigye.
Victor Cubleşan, Kolozs Megye Kulturális Igazgatóságának vezetője kifejtette: számos irányzat, megközelítés körvonalazódik a tárlaton, modern, klasszikus, de akár expresszionista jegyeket is fel lehet fedezni az alkotásokon. Cubleşan bevalotta, meglepte, hogy a tárlat domináns témája a természetbe való menekülés, és a tájképek az uralkodóak.
A kiállítás 2018. január negyedikéig látogatható, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy palota, Főtér 30. szám). Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Képek és emlékek 100 év karácsonyáról
Az Erdélyi Audiovizuális Archívumnak nem az első kiállítása, de tematikájában mégis első és figyelemfelkeltő, ugyanakkor az ünnepekhez közeledve időszerű is a kedden délután megnyitott fotótárlata a Sapientia Tudományegyetem Tordai úti épületében, 100 év karácsonya – kolozsvári kép-történetek a 20. századból címmel. A Sapientia EMTE, az Erdélyi Audiovizuális Archívum, a Korzo Egyesület valamint az Erdélyi Krónika közös szervezésében, már október elején meghirdették kolozsváriak körében a fényképgyűjtést azzal a céllal, hogy az elmúlt 100 évben készült karácsonyi fotókat digitalizálják, ezáltal megőrizzék, és a róluk mesélt kis történetekkel majd kiállítást szervezzenek. A kedd délutáni megnyitón jelen voltak a kurátorok: Blos-Jáni Melinda, Mira Marincaș fotós, Ferenczi Szilárd történész, Újvári Dorottya művészettörténész.
Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum vezetője a megnyitón úgy fogalmazott: szerették volna az archív képeket felhasználni, a személyes történeteket megismerni, és mindezzel hozzájárulni a vizuális kultúra fejlesztéséhez. A fényképeket azonban nem csak felhalmozni szeretnék, hanem kutatni is. A városlakók körében a karácsonyfa állítás, akárcsak a fotográfia, a 19. század második felében terjedt el inkább, a fényképezés pedig főleg a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdve készült egyre több fénykép a családokban az ünnepekről, a közös együttlétekről, és ezeknek a felvételeknek a segítségével tudhatunk meg több mindent egy adott történelmi korról is.
Hiszen a fotográfiák mesélnek korokról, szokásokról, divatról, meg természetesen az emberekről. Ennek a kiállításnak az ötlete a tavaly fogalmazódott meg az Orbán Lajos kiállítás nyomán, amikor a családi házat rekonstruáló részben rájött, milyen sok fénykép készült karácsonykor – mesélte Blos-Jáni Melinda. Úgy gondolta, ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, hiszen mindenkinek vannak emlékei a karácsonyról: hasonló rituáléval bonyolítjuk le, mégis minden évben kicsit másképp telik, mert változnak a történelmi korszakok, az egyéni életek, vagy akár a fotók készítésének módszerei. Mindezt szerették volna felidézni a tárlattal. Az október elején meghirdetett fényképgyűjtési felhívásukra ugyan nem jelentkeztek tömegesen, de annál különlegesebb és érdekesebb felvételeket, valamint az ezekhez kapcsolódó személyes történeteket osztottak meg a lakosok, amelyek mintegy körüljárják a „kolozsváriságot”.
Ferenczi Szilárd történész az Erdélyi Krónika képviseletében elsősorban a történelmi szempontokról beszélt, amelyeket a felvételek megörökítenek és közvetítenek. Újvári Dorottya művészettörténész a Korzo Egyesület képviseletében felidézte egyik tematikus sétájukat, amely az 1989-es decemberi forradalomról illetve annak kolozsvári helyszíneiről szól, és amelyen tapasztalták, hogy az emberek szeretnek emlékezni, és inkább személyesebb módon osztják meg másokkal történeteiket. A családi fényképalbumok kutatása során pedig arról mesélt egy adatközlő, hogy karácsonykor az albumokat elővették, újranézték, és ezáltal mintegy összegyűlt ismét a nagycsalád az asztalhoz – az élők és az eltávozottak is, az emlékezés révén. A kiállítás is egy ilyen alkalom: az együtt ünnepelésé.
A kiállított fényképeket évszámok szerint csoportosították, mindegyikről rövid történet is olvasható.
Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz.,B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között.) Szabadság (Kolozsvár)

„Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az olimpia”
Olimpikonokkal népszerűsítik a sportot az ország iskoláiban
Milyen érzés volt részt venni az olimpián, majd átvenni az érmet? Hogyan fordult figyelme a sport, és ezen belül éppen a súlyemelés felé? – csak úgy záporoztak a kérdések Tasnádi István kolozsvári súlyemelőre, olimpikonra tegnap délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében. A híres sportoló részt vesz az Ifjúsági és Sportminisztérium által meghirdetett országos programban, amelynek keretében olimpikonjaink számolnak be pályafutásukról a gyerekeknek, és természetesen sportszeretetre, sportolásra ösztönzik őket. Kassay Boglárkától, a Kolozs Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) aligazgatójától megtudtuk: a megyei testület novemberben kapcsolódott be az országos mozgalomba, és a tanév végéig igyekeznek minden tanintézetbe eljutni a több mint húsz Kolozs megyei olimpikon egyikével. A cél természetesen a sportolás népszerűsítése, hiszen bárki lehet a jövő olimpikonja.
Közel száz V–VIII. osztályos gyermek vett részt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében tegnap délelőtt azon a találkozón, amelyen Tasnádi István súlyemelő, olimpikon emlékezett vissza pályájára, és buzdította teljesítménysport űzésére a fiatalokat.Előbb Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész Pál apostolt idézte áhítatában, majd Kassay Boglárka, a Kolozs Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság aligazgatója tájékoztatta a gyerekeket az országos kampány lényegéről: a Románia bajnokai az iskolákban és az egyetemeken című program keretében az olimpikonokat segítségül híva próbálják sportolásra buzdítani a fiatalokat. – Ambícióval és sok munkával bármilyen korlátot le tudunk győzni, hiszen mindenkiben egy-egy bajnok rejtőzik – tolmácsolta Marius Alexandru Dunca ifjúsági és sportminiszter üzenetét Kassay Boglárka, majd a Tasnádi Istvánról szóló kisfilm levetítése után az ismert sportoló készséggel válaszolt a gyerekek kérdéseire.
– Amikor 1980-ban életem első olimpiájára mentem, Moszkvába, nagyon meg voltam hatódva. Aztán részt vettem az 1984-es Los Angeles-i olimpián is, ahol ezüstérmes lettem. Felemelő érzés volt jelen lenni az olimpián, hát még érmet nyerni! – elevenítette fel sportolói pályájának csúcsait a húszszoros országos bajnok súlyemelő, Tasnádi István, aki 1976–1984 között több mint 50 országos csúcsot javított. Megtudtuk: azért is fordult érdeklődéssel a sport felé, mivel egyik iskolai tornatanára nem tartotta megfelelőnek erre a pályára, és be akarta bizonyítani, hogy igenis ott a helye. Miután az egyik országos bajnokságon szép eredményt ért el, bekerült a válogatottba, ott pedig a csapattagok egymást ösztönözték. A nagyobb versenyek előtt akár napi nyolc órát is edzett, reggel, délben és délután. Pályafutása során nyolcvan érmet szerzett – a tegnapi beszélgetésen talán nem véletlenül éppen a Los Angeles-i olimpián kapott ezüstérem lógott a nyakában. A 110 kilogrammos kategóriában versenyző sportoló nem változtatott számottevően étrendjén a versenyek előtt, de olyasmi előfordult, hogy egy hét alatt több mint hét kilót fogyott úgy, hogy nem evett kenyeret. Zárszóként az olimpikon arra buzdította a gyerekeket, hogy sportoljanak rendszeresen, és űzzenek teljesítménysportot, majd készségesen osztogatott autogrammot a sorban álló gyerekeknek. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„Ezt nehezen felejtik el az RMDSZ-nek” – Eckstein-Kovács Péter az igazságügyi változásokról, a szövetség szerepéről
Az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosításai a korrupcióellenes ügyészek hatásköreinek megcsonkítását célozzák, az RMDSZ pedig akkor is tartja magát a parlamenti támogatásról a kormánypártokkal kötött megegyezéshez, ha a jogállamot kell közösen csorbítani – vélekedett a Krónikának Eckstein-Kovács Péter jogász, volt RMDSZ-es szenátor és kisebbségügyi miniszter.
– Több ízben is bírálta az RMDSZ-t annak kapcsán, hogy Márton Árpád bizottsági alelnök révén a szövetség aktívan részt vesz az igazságügyi törvények módosításainak kidolgozásán munkálkodó parlamenti különbizottságban. A kormányoldal – és vele az RMDSZ is – ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az „ügyészállam” lebontásán fáradoznak. Hihetőnek tartja, hogy az ügyészek olyannyira elszabadultak, hogy szükség van a megzabolázásukra? Ha nem, mi lehet a valós indok?
– Olyan, hogy ügyészállam, nincs. Rendőrállam már létezett, saját bőrünkön éreztük a pártállami időkben.
Már csak azért sem lehet ügyészállamról beszélni, mert az ügyészek, a nyomozó, az azt ellenőrző és vádemelő intézmény a bírói hatalom ellenőrzése alatt áll a nyomozati szakasztól a jogerős ítéletig, avagy felmentésig. A jogállamiság sarokköve az, hogy senki se állhasson a törvények felett. Ez persze sokaknak, politikusoknak, híres vagy gazdag embereknek nem tetszik. És itt jön be az a hatáskör, amit meg akarnak csonkítani: az ügyészség és különösen a DNA azon joga/gyakorlata, hogy érinthetetlennek tűnő emberek esetében – miniszterek, képviselők, milliomosok, fociguruk, főpapok – is nyomoznak, és bíróság elé küldik őket. Az ügyészek munkájának eredményességét a büntetőügyekben meghozott bírósági ítéletek tükrözik. A DNA eredményességi együtthatója jó ideje 90 százalék körül mozog, ami ha nem is tökéletes, de nagyon jó eredmény.
– Tény, hogy voltak olyan esetek, amelyekben a bíróság darabokra cincálta az ügyészek érvelését. Ön szerint valóban szükséges az ügyészek és bírák felelősségének rögzítése, és kötelezni őket az esetleg okozott kár megtérítésére?
– Az nagyon jó, hogy vannak szétcincált vádiratok, felmentési ítéletek. Ahogy van rossz suszter, akad gyenge vagy akár elfogult ügyész is. Persze nagy a különbség, ami a következményeket illeti, de ismétlem, egy ügyész nem tud 24 órán túl saját hatáskörében fogva tartani vagy letartóztatni senkit. Jelenleg is van jogszabály a bírák és ügyészek anyagi felelősségéről törvénytelen ítéletek vagy eljárások esetében, mégpedig akkor, ha rosszhiszeműen jártak el, vagy ha szarvashibát vétettek. Ami újdonság, az az, hogy ha az államot elmarasztalták, és kártérítésre kötelezték, akkor muszáj azt behajtani a tévesen ítélkező bírón. Eddig is volt rá lehetőség, de nem volt kötelező. Hát nem szeretnék annak a bírónak a bőrében lenni, aki hetente több tíz kereskedelmi ügyben megy be tárgyalni, ahol a per tárgya sok millió lej vagy euró. Egy tévesnek minősített ítélet egy életre ellehetetleníti a bíró és családja egzisztenciáját.
– Az ellenzéki vádak szerint a kormányoldal célja az, hogy a politikum befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást. Ugyanakkor a kormányoldal – és az RMDSZ is – azzal érvel, hogy a módosítások zömét az igazságügyi szakmai szervezetek javaslatára fogadták el. Ezek nyomán – például azzal, hogy az államfő a jövőben nem utasíthatja vissza a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács által javasolt főügyészek kinevezését – épphogy erősödik az igazságügy önállósága, hiszen a politikum immár nem szólhat bele a kinevezésekbe. Az igazságügyi felügyelet – végül elvetett – kivonása a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alól és független intézménnyé tétele elvileg szintén hozzájárulhatott volna az igazságügy függetlenségének megszilárdításához. Vagy mégsem?
– Lehet, sőt biztos, hogy a PSD hangadó jogászpolitikusai, Florin Iordache és Şerban Nicolae nem a szakma csúcsai, de nagy tapasztalattal rendelkező, dörzsölt politikusok. Most az ügyészek jelentették a célpontot. Nosza engedtek a CSM és egy, de nem az egyetlen bírói egyesület képviselője módosító indítványainak, mi több, olyan mentelmi jogot ígértek a bíróknak, mint amilyen a parlamenti képviselőknek van. Hogy a parlamenti képviselők mentelmi jogát kellene korlátozni és nem kiterjeszteni több ezer bíróra, az már nem érdekli a kormánypártokat.
Egymásra akarják uszítani a szakmát, amely eddig konzekvensen elutasította a módosításokat, hogy aztán könnyebben elbánhassanak velük. Az igazságügyi felügyelet kivonása a CSM hatásköréből messze a legveszélyesebb módosítás lett volna a csomagból. Nyilván, hogy a parlamenti többség és kapcsolt részei mondták volna meg, hogy kik azok a „független” emberek, akik majd döntenek bírák, ügyészek karrierjéről, fegyelmi ügyeikről.
Ami a vezető ügyészek kinevezését illeti, vannak pró és kontra érvek az államelnök szerepét illetően ebben a kérdésben. Az az igazság, hogy van egy kis konzervativizmus abban, ahogyan a közvélemény és a sajtó nagyobbik része látja ezt a kérdést. Eddig működött: kérdés, mi lehet mögötte, hogy most Dragneaék meg akarják változtatni. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a piszkos politikától
A csíksomlyói búcsú körüli UNESCO-s hercehurca megkülönböztetett védelem helyett eddig inkább csak a zarándoklat szellemiségéhez méltatlan helyzeteket eredményezett. Hogy miért sült el fordítva? Mert mindegy, mit emelnek be a romániai politikai színtérre: azt óhatatlanul megforgatják az aktuális vagy időtlen csatározások piszkában.
Az RMDSZ bő hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a csíksomlyói búcsút terjesszék fel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének világörökség-listájára. Vitathatatlan, hogy a Kárpát-medence magyarságának egyik legnagyobb vallásos ünnepe nemcsak katolikus, nemcsak erdélyi, nemcsak magyar érték, hanem méltán válhatna a világörökség elismert részévé is.
A felterjesztés természetes lépés, ám az elmúlt évek kudarcsorozata ismeretében felmerül a kérdés, hogy vajon megérte, megéri-e. Hiszen nyugodt szívvel kijelenthetjük: a ma is százezreket megmozgató csíksomlyói búcsú léte, megmaradása nem forog veszélyben, nincs szüksége nemzetközi védelemre (mint például Verespataknak) – az UNESCO-cím odaítélése a székelyföldi zarándoklat esetében magától értetődő, ám csupán jelképes gesztus lenne.
Nyilván tisztában van ezzel az RMDSZ is, amely az elmúlt években nem egyszer a világszervezet küszöbéig vitte az ügyet, ám az utolsó métereken rendre elbukott a kezdeményezés. Ugyanis a felterjesztés idővel – sajnos – a magyarjelkép-üldözés tárgyává dagadt, a magyar érdekképviselet pedig egy éve – sajnos – már kampánytémává tette az ügyet.
Az UNESCO 2016-os közgyűlésén ugyanis az akkori szakértői kormány képviselője – az ígéretek ellenére – gyakorlatilag ellehetetlenítette a búcsú felterjesztésének elfogadását, a jogos magyar felháborodásból pedig Kelemen Hunorék megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni a közelgő parlamenti választások előtt. „Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én” – fogalmazott egy évvel ezelőtt, az UNESCO-döntésre reagálva a szövetség elnöke.
Nos a közösségünk tavaly „megmutatta erejét”, a megizmosodott RMDSZ pedig „ott van”, ráadásul parlamenti együttműködést is kötött a kormánykoalíció tagjaival, ám mindezek ellenére a világszervezet idei, nemrég lezajlott közgyűlésén már fel sem merült a csíksomlyói búcsú ügye. A tavalyi felháborodás idénre egy írásbeli számonkéréssé szelídült, amelyet a parlament UNESCO-bizottsága (ilyen is van) címzett a művelődési minisztériumnak.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökének magyarázata pedig egy év elteltével is jobbára a Cioloș-kormány „hazug” képviselőinek pocskondiázásában merül ki, azzal megspékelve, hogy a sikerre egy újabb kormányra lépés jelentene garanciát – azaz nem elég ott lenni, Hegedüs Csilla szerint kormányozni is kellene. Ez az a pont, amikor nyugodtan kijelenthetjük: ennyit tényleg nem ér meg. A csíksomlyói zarándoklat lelkületétől, szellemiségétől, örökségétől távol állnak a politikai alkuk, pártok, kormányok, éppen ezért nem szabad a végletekig erőltetni egy olyan elismerés kiharcolását, amely gyakorlatilag semmivel sem teszi gazdagabbá a hívek, zarándokok számára a pünkösdszombati ünnepet. És éppen ezért politikai tőkét sem illik kovácsolni belőle. Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Interjú Borboly Csaba megyetanácselnökkel
Sok kár megelőzhető lett volna
A román vízügyi és erdészeti minisztérium 2016-ban 1700 nagyragadozó – 552 barnamedve, 657 farkas, 482 vadmacska – kilövését akarta engedélyezni Romániában. A zöldszervezetek, állatvédők tiltakozásba fogtak, aláírást gyűjtöttek a nagyvadak védelmében.
A kilövési kvótát minden évben a brassói egyetem erdészeti karának a tanulmánya alapján hagyják jóvá. A román akadémia negatívan véleményezte a védett állatfajok kilövésére vonatkozó rendeletet. A Brassói Táblabíróság ügyészsége is vizsgálatot indított a kilövési kvóták megállapítása miatt. Cristiana Pascal-Palmer (volt) környezetvédelmi miniszter pedig visszavonta a kilövésre való rendeletet. A populáció szabályozás céljával történő medvevadászat letiltása nagy felháborodást keltett a vadásztársaságok körében. Heves vita alakult ki a vadászok és természet-, környezetvédők között. Miközben a jelenlegi helyzetnek az első számú kárvallottai az állattartók, a mezőgazdasági területeket művelők.
2017-ben Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter intervenciós kvótát engedélyez medvék és farkasok kilövésére. Azonban ezzel sem a vadásztársaságok sem a környezetvédők nincsenek megelégedve. Közben a községek, települések vezetői is igen érintetté váltak a témában, mert egyre gyakrabban és egyre többször a faluban, lakott övezetben jelennek meg medvék, és nem csak anyagi károkat okoznak, hanem emberek életét is veszélyeztetik. Félelemben, rettegésben tartva az ott élőket, akik egyértelműen az előjáróktól várják a megoldást.
A medve köztémává vált, megosztja a társadalmat, heves indulatokat vált ki emberekből, a nagy vitában egyre többen az országvezetésre, a politikusokra mutogatnak, hogy ők kellene tegyenek valamit, kezükben van a döntés, náluk van a megoldás…
Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, az Európai Unió Régiók Bizottságának a témában felelős raportőrét kerestük meg, és a medvetémáról, a kialakult helyzetről, a fejleményekről, eredményekről és a hogyan továbbról beszélgettünk.
– Mikor volt az a pont, amikor rájött, hogy a medvekérdéssel foglalkoznia kell?
– 2008 áprilisában, az akkori közvetlen megyetanácselnöki tisztségért folyó választási kampányban szembesültem először a kérdéssel. Akkor gyalogosan végigjártam a megye minden települését, és azon belül is a fontosabb utcákat, és az emberekkel szóba álltam. Napi 1–2 községre volt elég az idő. Kőrispatakon szörnyedtem el a legjobban, és Siménfalván, ahol számos gazda arról panaszkodott, hogy a vadkárok miatt visszaszorultak a kis kertjeikbe, és felhagyták a termelést. Megválasztásomat követően már 2009-ben létrehoztunk egy megyei, a vadkárokkal foglalkozó munkacsoportot, és elkezdtünk közösen megoldásokat keresni. Az évek során egyre több ismeretre tettünk szert, egyre részletesebben láttuk a kérdést, ezért hatékonyan tudtunk segíteni olyan kérdésekben, mint a kárfelvétel, de szerveztünk tájékoztató kampányokat, jogszabály-módosítást nyújtottunk be a villanypásztor telepítésére vonatkozóan, miközben folyamatosan kértük a központi kormányzattól a hosszú távú intézkedések bevezetését, mert főleg a medvék esetében látszott, hogy évről évre komolyabb, súlyosabb lesz a helyzet. S ahogy a helyzet súlyossága nőtt, úgy lettünk egyre hangosabbak. Nem az volt a célunk, hogy a medvevadászatnak alapot adjuk, hanem az, hogy Bukarest ne tudja szőnyeg alá seperni a medvekérdést, és a szokásos bukaresti látszat és akkut problémakezelés helyett, hosszú távú, fenntartható megoldásról beszéljünk, s ezt a célunk elértük. Annak ellenére, hogy legtöbbször én kerültem előtérbe a sajtóban, egy nagyon jó csapattal dolgoztam együtt, itt gondolok a megyei tanácsnál lévő 5 munkatársamra, az önkéntesen jelentkező, segítő félszáz bedolgozóra, vagy a Szent István Egyetem vadgazdálkodási tanszékére.
– Miért vált társadalmi kérdéssé a medvegond? Miért nem maradt meg vadgazdálkodás szinten?
– Mert ez Románia. Bukarestben rászoktak arra, hogy cirkusszal lehet a nagyobb bajokat elkendőzni. Így a 2016-os „szakértő” kormány minisztere felkorbácsolta az indulatokat e téren, majd amint azt utólag is elismerték a minisztérium munkatársai, hozott egy érzelmi döntést. Ez az érzelmi döntés lehet jót tett az akkori kormányfő politikai karrierjének, viszont a székely falvak lakóinak csak kárt hozott, és nem csak, mert ugyanilyen helyzet áll fenn Brassó, Szeben, Prahova megyékben is. Ennek köszönhetően lett a medvekérdésből szakmai vita helyett társadalmi vita. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a szakmai érvek helyett a kérdés érzelmi megközelítése kapott inkább teret. Erre rájött az is, hogy egyre inkább kezdett látszani, hogy több 10 millió euró uniós finanszírozást hívtak le Romániában szervezetek és központi állami szervek, különféle tanulmányok, elemzések, tervek készítésére, a nagyvadak ügyére is, de azoknak eredménye újabb vitákhoz vezetett, s a legfontosabb, hogy a sok kutatás során a helyi közösségek véleménye és a helyi valóság mellőzve lett. A lehívott források elég tekintélyes részét kommunikációra költhető összegek képezték, és egy egyenlőtlen harc kezdődött a médiában, ahol a gazdák, földtulajdonosok, vadgazdák már nem rúgtak labdába. Tehát, látni kell, hogy komoly erőforrás áll a status-quo-t megtartani akarók rendelkezésére, hisz a The Guardianig eljutottak, hamis állításokat közölve, így próbálva megakadályozni egy általam készített uniós dokumentum elfogadását a Régiók Bizottságában.
– Mikor volt az első medvével való találkozása?
– Gyerekkoromban, talán 7-es lehettem, édesapám állatorvos, így mindig elkísértem őt, nyáron sokszor jártunk ki az esztenákra. Életem legszebb pillanatai közé tartoznak ezek az élmények, a juhfürdetéstől a frissen készült orda, sajt vagy zsendice kóstolásáig és a természetben való csatangolásokig. Az egyik csomafalvi juhnyáj a parajdi részen legelt, odamentünk, a román pásztor fiával játszottunk az erdőben, amíg a kezelések tartottak, és egyszer előttünk kb. 5–6 méterrel kiszökött egy medve, és ment le a patak felé. Elég nagy ijedtség lett úrrá rajtunk, ma persze mosolygok a történteken, de akkor megtanultam, mit jelent az, hogy a medve nem játék.
– Térjünk vissza a jelenbe, hogyan látja a medvekérdést, hogyan tovább?
– Kell hinnünk abban, hogy a helyzetet lehet okosan rendezni. A medve is egy érték, és az is kell maradjon. El kell érnünk, hogy ne közellenség legyen. Több szinten folyik a munka, a megyében, Bukarestben és Brüsszelben. Ezekről órákat lehet beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni a követett célokat, a felsorolás nem tükröz semmilyen fontossági sorrendet:
1. Megelőzésre kell összpontosítani, hiszen a beavatkozás, azaz – ahogy többen ismerik – az intervenció, csak pillanatnyi megoldás, amely a jelenlegi helyzetet is csak részben kezeli. Megelőzés nélkül újabb és újabb esetek lesznek.
2. Sajnálom, hogy a vadásztársaságok szinte egy hónapig nem hitték el, hogy megszületett az intervenciós rendelet, és kell vele élni a veszélyes egyedek ügyében, így sok helyen sok kár, akár ember elleni támadás is megelőzhető lett volna az ősz folyamán. De persze a minisztériumot továbbra is számon kell kérjük, mert nem mennek a dolgok, csak vontatottan és médiacirkuszok árán.
3. Rendbe kell tenni a jogszabályokat, itt már sok javaslatunk volt, és ezeket újra és újra benyújtjuk. Az, hogy novemberben a szenátus környezetvédelmi bizottsága egy nyílt vitát szervezett a témában, az annak köszönhető, hogy nem hagytuk magunk ígéretekkel elhallgattatni, és olyan intézmények kapcsolódtak be a vitába, amelyek egy éve még nem tartották érdemesnek a témát napirendre tűzni. De ugyanakkor benyújtottunk egy petíciót a nép ügyvédjéhez, hogy vizsgálják meg, hogy hány intézmény és döntéshozó testület nem végzi a dolgát, hiszen az emberi élet és a testi épség semmibe vételét nem lehet elnézni.
4. Brüsszelben sikerült letisztázni, hogy „nem Brüsszel a hibás”, Brüsszel nem tiltott meg semmit, csak a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztériuma nem teszi a dolgát. Ezt fontos tudni! Ellenben Brüsszeltől várják a pénzt a megelőzésre, hiszen ha itt van Európa medvepopulációjának kétharmada, s nekünk kötelességünk erre vigyázni, akkor a kötelezettségből származó költségeket kompenzálni kell. Ezzel Brüsszel egyet is ért, de megfelelő menedzsment és terv nélkül nem fogja biztosítani a forrásokat, és ez a román kormány legnagyobb hiányossága, s ezt akarják eltakarni a „Brüsszel megtiltotta” típusú mondatokkal.
5. A mezőgazdasági minisztériumnál ki kell harcoljuk, hogy indítsák el a Natura 2000-es kompenzációra vonatkozó intézkedést, hiszen Románia szinte az egyetlen ország az Unióban, amely nem hívja le a hektáronként 200–500 eurót jelentő uniós forrást. Egyszerű számítással, egy kétezer hektáros közbirtokossági terület esetében, ami beleesik egy Natura 2000-es övezetbe, csak kétszáz euróval számolva is négyszázezer euró kompenzációt jelentene, amely mellett már megérné a medvét akár „mézzel is etetni” odafent a saját élőhelyén, hogy ne a könnyű táplálékszerzés miatt szokjon rá a kertjeinkre, házainkra, állatainkra.
6. Szemléletváltásra van szükség a vadásztársaságoknál is, összefüggésben a Natura 2000-es területek kompenzációjával, s el kell jutni arra a szintre, hogy egy-egy nagyvad kilövése a bevételek csak kisebbik szeletét képezze. Szerintem az itteni vadásztársulásnak sem felel meg, hogy egy itteni vadász, aki minimálbéren van alkalmazva, „kiszolgálja” és napokon keresztül szinte szolgaként kísérgeti a nyugati „pénzes” kollégáját, míg az elejti az úgymond újratermelődő vadat. Nem vagyok vadász, de a logika erre enged következtetni.
Örvendek és fontosnak tartom, hogy itt van a Szent István Egyetem, ahol vadgazdamérnöki mesteri oktatást is biztosítanak, emellett elindult a beszélgetés, közös pontok keresése a természetvédők és a Natura 2000-es övezetek kezelőivel, tehát sokrétű tevékenységet kell folytatni az egyensúly megteremtése céljából. Persze, a központi kormányzat megfelelő tevékenysége nélkül csak kis eredményeket érhetünk el, de a július 5-ei tüntetés előtti napon is sokan azt mondták, értelmetlen Bukarestbe menni. Én hittem abban, ha valamit akarunk, akkor azt meg kell próbáljuk. És nekünk volt igazunk. Külön köszönöm Tamás Sándor és Péter Ferenc kollégáimnak is, valamint az RMDSZ parlamenti képviseletének, megmutattuk, hogy van összefogás, hogy együtt egy erőt képezünk. S ha akkor sikerült elérni közös céljainkat, akkor máskor is fog, én hiszek ebben az együttműködésben.
– Mit tart az eddigi eredmények közül a legfontosabbnak?
– A legfontosabb eredmény, hogy sikerült megakadályozni azt, hogy legalább a döntéshozó fórumok szintjén ne az érzelmi érvek legyenek hangsúlyban. A másik jelentős eredmény, hogy a minisztérium megértette a menedzsment terv lényegét, már ha másért nem is, csak azért, hogy ne legyen a média kereszttüzében, s ha tartják ígéretük, akkor a hetekben közvitára bocsátják a menedzsment tervet. De ez már legyen a jövő, most már advent van. Ismételten megköszönöm mindenkinek a támogatását, jó szavát, amit az idei évben felénk tolmácsolt, kívánok a Székely Hírmondó olvasóinak áldott karácsonyi ünnepeket, és az új évben mindenkit áldás, öröm és egészség kísérjen! Kelemen László / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Együtt ünnepeltek a Diakónia gondozottai
Az öregség örömei
Hétfőn a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó szolgálata régiós karácsonyi ünnepségre invitálta a város közelségében élő ápoltjait. Tegnap hasonló találkozót szerveztek Kovásznán, ma az erdővidékieknek pedig Baróton.
Az ünnepi, közösségi együttlétre különösen szomjaznak azok, akiknek ebben betegségük, beszűkült mozgásuk miatt ritkán van részük.
A Diakónia területi képviselői által gondoskodott arról, hogy az ünnepségre eljussanak az illyefalvi, gidófalvi, bodoki, árkosi, kőröspataki, rétyi, barátosi idősek, sőt új csatlakozóként az uzoniak is – ebben a községben csak egy féléve működik az otthongondozó szolgálat, de jelen voltak az alapítvány nyugdíjas klubjának tagjai is.
Tóth Anna ágazati igazgató és kálnoki lelkész rövid köszöntője után egy rövid áhítat keretében az Istennel való találkozást váró bibliai öregekről olvasott fel a Lukács evangéliumából, majd a Váradi József-iskola IV. osztályos tanulói adtak elő egy jelenetet, amelyet Babos Csilla tanítónőjükkel gyakoroltak be. A gyerekek kis figyelmességgel is megajándékozták a jelenlévőket, akik ezután egymást szórakoztatták és köszöntötték versekkel, énekekkel. A találkozót szeretetvendégség zárta. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)