Elfogadhatatlan Gyurcsány-terv: az erdélyi magyar pártvezetők elutasítják a szavazati jog megvonását
Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében – azon az alapon, hogy akik sohasem éltek Magyarországon, nem viselik szavazatuk következményét – elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát. A Krónikának nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ, Biró Zsolt, az MPP és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke is elfogadhatatlannak minősítette Gyurcsány Ferenc felvetését.
Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát.
Gyurcsány kedden este egy budapesti fórumon jelentette be hivatalosan: a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
Gyurcsány Ferenc pártja megvonná a kettős állampolgárok szavazati jogát Aláírásgyűjtésbe kezd a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon. A Fidesz szerint a volt kormányfő ismét gyűlöletkampányt indít a magyarok ellen.
Mint mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek.
Ne Sydney-ből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer – jelentette ki. Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, ám az a céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát”. Úgy vélte: 2004 óta folyamatosan tematizálja a közbeszédet és szembeállít magyart magyarral az a kérdés, hogy miként kell együttműködnie a trianoni trauma után a határon belül maradt és a határon kívül rekedt magyarságnak. Miniszterelnökként azt képviselte, hogy a trianoni trauma felszámolható, a többi közt a határok légiesítése révén az új európai közös hazában.
Ezzel szemben – folytatta – azt gyanította, hogy a Fidesz magyarsága semmi más, mint a párt hatalmi törekvései szolgálatába állított eszköz. Azt mondta: a 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz a határon túli magyarok szavazatával szerzett kétharmados többséget.
„Az ehhez szükséges egy mandátum a határon túlról jött” – fűzte hozzá.
Kelemen Hunor: totális tévedés és manipuláció
Az erdélyi magyar pártok elnökei egységesen elutasítják a felvetést. „Gyur­csány Ferenc ismét csak azt bizonyítja, hogy a politikai fantáziája és kreativitása eléggé korlátolt” – kommentálta szerdán a Krónikának nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a DK-elnök javaslatát. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Nemet mondott a szenátus az RMDSZ által szorgalmazott helyben maradó pénzekre
A helyi és megyei önkormányzatok számára magasabb fokú pénzügyi autonómia biztosítását szorgalmazza az RMDSZ, amely továbbra is kiáll amellett, hogy a helyben megtermelt összegek minél nagyobb hányadáról kell helyben rendelkezni.
Ezt annak kapcsán hangsúlyozta a szövetség, hogy a szenátus elutasította az RMDSZ erre vonatkozó törvénytervezetét. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető rámutatott: a személyi jövedelemadó az egyik legnagyobb önkormányzati bevételi forrás, de a központosított rendszerben a megtermelt összeg csak egy része kerül vissza a helyi önkormányzatok költségvetésébe a bukaresti visszaosztás nyomán. Tervezetükben azt javasolták, hogy a jelenlegi 71,5 százalékról 80 százalékra növekedjen a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek aránya.
A 71,5 százalékból egyébként 41,75 százalékot kap a helyi, 11,25 százalékot a megyei önkormányzat, 18,5 százalékot pedig a megyei pénzügyi igazgatóságok osztanak el a megyei és helyi költségvetés számára a törvény által megszabott kritériumok alapján.
Cseke Attila emlékeztetett: tekintettel a kormány azon tervezett intézkedésére, miszerint 2018. január elsejétől 16 százalékról 10 százalékra csökken a személyi jövedelemadó értéke, az eddiginél is kevesebb pénzforráshoz jutnak majd a helyi önkormányzatok.
„Az RMDSZ törvénytervezete erre a helyzetre is megoldást kínált volna” – fogalmazott. Az RMDSZ tervezetének ügyében a képviselőház a döntéshozó kamara.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, amennyiben a kormány 10 százalékra csökkenti január elsejétől a személyi jövedelemadót, akkor a szövetség kötelessége, hogy további lépéseket tegyen azért, hogy a befizetett adók minél nagyobb mértékben a helyi közösségeket illessék meg. Krónika (Kolozsvár)

Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron
Tárlatmegnyitókkal, színes programokkal emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról kedd este a Kolozsvári Magyar Operában.
Könyvbemutatóval, kiállításmegnyitókkal és gálaműsorral ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját a kolozsvári és környékbeli protestáns egyházmegyék, illetve egyházközségek kedd este a Kolozsvári Magyar Operában. Az emeleti előcsarnok zsúfoltságig megtelt, amikor a 500 – 50 – 5 Református templomok Erdélyben című kötet bemutatója elkezdődött. Maksay Ádám építőmérnök elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület régi álma vált valóra az erdélyi református templomok reprezentatív albumának megjelentetésével.
Mint kifejtette, a kötet háromnyelvű és ötven templomot mutat be. A könyv címe pedig a reformáció 500 évére, a bemutatott templomok számára, illetve az idén felszentelt öt új templomra utal.
Weisz Attila, a kötet egyik szerzője elmondta, a templomok leírásakor a legfrissebb művészettörténeti kutatások eredményeit is igyekeztek közérthetően bemutatni. A rendezvény következő programpontjában Keszeg Vilmos néprajzkutató megnyitotta a Protestáns egyházmegyék Kolozs megyében című kiállítást. Mint kifejtette, hat egyházmegye mutatkozik be ezzel a kiállítással, valamennyien igyekeztek összegyűjteni azt, amit maradandónak és értékesnek tartottak. Floriska István, a kolozsvári református egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke rámutatott a múlt és jelen összefonódására: a bemutatott templomok között szerepel 800 éves és a nemrég felszentelt szászfenesi templom is. Szerinte az 500 éves jubileum megfelelő alkalom arra, hogy visszatérjünk a reformáció eredeti értékeihez. Mile Lajos kolozsvári főkonzul szerint a reformáció gyökeresen alakította át az európai társadalmat. Az anyanyelvi kultúra és a nyomtatás tette lehetővé a polgárosodást Nyugat-Európában. A kolozsvári magyar főkonzulátus elhozta a kincses városba a Soli Deo gloria – A magyar reformáció öt évszázada című vándorkiállítást. Szurovszky Katalin konzul elmondta, a tárlat bemutatja a protestantizmus szerepét a társadalom megújulásában. A reformációnak köszönhető többek között a magyar nyelvű igehirdetés elterjedése. A kiállítás továbbá szemlélteti a reformációnak a tudományosságra gyakorolt hatását is.
A kiállításmegnyitókat követően kezdetét vette az ünnepi gála, ahol Bibza Gábor református esperes, az esemény ötletgazdája köszöntötte a jelelevőket. Mint kifejtette, ma is az egyház megújulására van szükség, és ezt a célt szolgálta a gálaest is. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök számára a reformáció nem a múltba fordulást, hanem a bölcsőhöz való visszatérést jelenti. Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila, főtanácsos elmondta, ha ma élne Luther Márton, valószínűleg felszólítaná az ünneplőket, hogy ne feledkezzenek meg a Biblia tanításáról. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi protestáns felekezetek egymásra találásáról beszélt, megemlítve, hogy az évszázadok során nem volt mindig harmonikus a felekezetek együttélése. Egyháza nevében bocsánatot kért az unitáriusoktól a hajdani erőszakos hittérítésekért. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Emléktábla a belényesi református templomfalán
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro

Vissza kell fordítani az egyháztól való eltávolodást
A reformáció nem ért véget
Mintegy másfél ezren gyűltek össze a Sepsi Református Egyházmegye hívó szavára a Sepsi Arénában, hogy együtt ünnepelhessenek a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés-sorozat zárórendezvényén. A közös ima, áhítat és hittétel megtisztulást hozó erejét pedig örömkönnyekben úszó szemek és lelki békét sugárzó arcok bizonyították.
„Térjetek hozzám és én is hozzátok térek” hirdette a reformáció évében egyházmegye-szerte a Malakiás könyvéből vett idézet, mely Incze Zsolt György esperes ünnepi igehirdetésének is alapjául szolgált. Szerinte ugyanis még mindig nem élünk és cselekedünk Isten elvárásai szerint, mert vannak dolgok, melyeket nem jól gondolunk, és nem jól végzünk. Legalábbis ezt jelzik elnéptelenedő félben lévő templomaink és fiataljainknak az egyháztól való eltávolodása. Ezen viszont csak úgy változtathatunk, ha egyházainkon belül újabb reformokat hajtunk végre. Változtatnunk kell például istentiszteleti rendtartásunkon, szokásainkon és hagyományainkon is ahhoz, hogy a templomaink újból benépesedjenek és megteljenek fiatalokkal. Ugyanakkor a bennünk lévő jót erősítenünk kell egymásban, embertársainkban és nemzettársainkban. Ezt pedig leginkább odafigyeléssel, imádsággal és szeretettel lehet megcselekedni.
Ötszáz éve a reformáció megtörtént, elkezdődött, a következő 500 év pedig a mai estével kezdődik. És nekünk kell emberként elkezdenünk, a lelkünkkel, szolgálatunkkal, hitünkkel, szeretetünkkel és Istentől nyert bűnbocsánatunkkal, ha építeni akarjuk Isten országát itt a Földön. Márpedig mi, keresztény emberek, bármelyik felekezethez is tartozzunk, ezt építeni akarjuk – fejezte be bibliai, illetve történelmi példákkal tarkított igehirdetését az esperes.
Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, lelkész–esperes arra figyelmeztetett, hogy az egyházi tanítás legfontosabb üzenete az, hogy Jézus ott áll a középen. Ezt fedezte fel újra, értette meg és tette magáévá 500 évvel ezelőtt Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, és ezzel az üzenettel indította útjára a reformációt. Így sikerült széles tömegeket maga mellé állítani, ugyanis a nép ráérzett tanításainak igazára. És ezek szerint kell nekünk ma is cselekednünk, mert lehetnek fontos részek ugyan az egyházi szertartásban, azonban egy pillanatig sem szabad megfeledkezni arról, hogy a középpontban a Megváltó, Jézus Krisztus áll.
Az elhangzottak után az egyházmegyéből jelen lévő több mint negyven lelkész, hívők százainak szolgáltatta ki az úrvacsorát. A szertartás végeztével a város egyesített kórusának (Cantus Firmus, Pro Musica és szemerjai dalárda) lélekmelengető fellépése következett Jakab Árpád és Sipos Zoltán vezényletével, majd Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András szólt az egybegyűltekhez. Az erdélyi reformátusok a reformáció emlékéve alatt bebizonyították, hogy van pozitív jövőképük, hiszen templomokat, gyülekezeti házakat és esperesi hivatalokat építettek. Harangot szenteltek, egyetemet újítottak fel, bölcsődék és óvodák alapköveit helyezték el és gyerekeket kereszteltek – sorolta megelégedéssel az elöljáró.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntötte az egybegyűlteket és tolmácsolta az intézmény vezetőinek üzenetét. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltásának nevezte a reformációt ünnepi beszédében.
A felemelő rendezvény Virág Nimród szavalatával és himnuszaink eléneklésével ért véget. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mofetták az ember szolgálatában
Könyv a székely értékekről
Székelyföld értékeiről szóló újabb, hiánypótló könyv bemutatóját tartották kedden Baróton, Erdővidék Múzeumában.
A dr. Incze Réka környezetvédelmi szakember, Jánosi Csaba mérnök-geológus, dr. Tatár Márta orvos és Kisgyörgy Zoltán geológus által írt Székelyföldi mofettáskönyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kiadvány, mint a bemutatón elhangzott, részletesen taglalja a felénk majdnem mindenki által ismert mofetták kutatástörténetét, gyógyhatásait, érdekességeit, bemutatja előfordulásuk helyeit Borszéktől Háromszékig.
Az esten a szerzők közül Incze Réka és Jánosi Csaba volt jelen, előbbi a mofetták fizikai-kémiai tulajdonságait, gyógyhatásait részletezte a hallgatóságnak, Jánosi pedig a gázkiömlések egy-egy különlegességére villantott rá. Elmondta, régen sokkal többen használták a mofettákat, mint manapság, az idősebbek előszeretettel vitték oda a fiatalokat, lévén, hogy a gáz segített nekik a szerelemre „gerjedésben”, ugyanakkor az sem volt ritka – avatott be –, hogy a szegénységben élő székely ember a mofettában vessen véget életének.
– Ilyenkor az illető rendesen elbúcsúzott a családjától, kiment a moffettához, és öngyilkos lett. Másnap mentek, és hazahozták a holttestét – részletezte. Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig – Vizi László Tamás új könyvét mutatják be
November 6-án Szatmárnémetibe érkezik Vizi László Tamás, hogy a helyi olvasóközönséggel is megismertesse új könyvét. Az eseményre Csókási-Budaházi Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári fiókjának elnöke, a könyvbemutató szervezője hívja meg a Szatmár.ro olvasóit.
„Egy erdélyi turné keretei között megtartott könyvbemutatóval érkezik városunkba Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára. A könyv címe A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig, és a Trianon köré csoportosuló – revízió, határkérdés, nemzetegyesítés – mindig aktuális problémakörével foglakozik. A nagy érdeklődéssel várt könyv a maga műfajában egyedülálló, hiánypóló vállalkozás. A fülszöveg szerint »kutatói szakszerűséggel vannak leírva azok a rendezési tervek, határmódosítások, ideák, konfliktusok és kényszer-megegyezések, melyek 1920-tól 2010-ig születtek a magyar sebek begyógyítására.« A szerző a nemzetegyesítést a Nemzeti Összetartozás nyilatkozatának nézőpontjából kívánja megközelíteni, egyben a »gyász napját« ennek a szimbólumává tenni.
A kitűnő előadó hírében álló történész, jogász a szatmárnémeti EMNT Árpád (Vasile Lucaciu) u. 18 szám alatti székházában tartja előadását, 2017. november 6-án, hétfőn délután 6 órakor. Főtámogató a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szobor Károli Gáspár emlékére
Az október 26-án, csütörtökön megtartott rendkívüli tanácsülés keretén belül került napirendre egy szobortervezet, mely a nagykárolyi születésű Károli Gáspárnak, a Biblia magyar nyelvre fordítójának állítana emléket.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából tervezett szobor terve hosszas szóváltást eredményezett a helyi tanácsban. Egyes tanácstagoknak a szobor tervezett helye – a Kaffka Margit és a Petőfi Sándor közelében lévő zöldövezet – ellen volt kifogásuk, másoknak maga a szobor ellen. Ilie Ciuta felvetette, hogy szerinte a nyitott bibliát formázó, Sola Scriptura feliratú szobor sértő lehet a többi felekezet számára. Ugyanakkor hasonló megfontolásból a többi felekezet is javaslatokkal állhat majd elő, például olyan személyeknek való szobor állításával, akik románra fordították a bibliát.
Kovács Jenő polgármester válaszában kifejtette, hogy véleménye szerint Károli Gáspár a legfontosabb személy, akit a város adhatott, hiszen ő volt az, aki magyar nyelvre fordította a Bibliát, mely a mai magyar irodalmi nyelv alapja. Így ha valakinek szobrot kell emelni a városban, az ő lenne. Ugyanezen okokból fontos, a hogy a szobor a város központjában legyen, ahol mindenki láthatja.
A tervezetet végül egy tartózkodás mellett elfogadta a döntéshozó testület. Bagosi Andrea / szatmar.ro

Elrománosodott Turul-nemzetség
A Turul-nemzetség által alapított hat partiumi (ma határ menti) faluban eddig két településen avattak turulmadárszobrot, pár napja Érmihályfalván. Riportunkban azt vesszük számba, hogy a többi faluba miért nem fog többé leszállni a magyarság eredetmadara.
Ady, Kazinczy, Kölcsey, Irinyi szülőföldjén már régóta tudják az emberek, hogy a falvak megmaradásának esélye a nagypolitika szeszélyétől függ. A Turul-nemzetség alapította hat település – Pusztaapáti, Györgyegyháza, Tótfalu, Érmihályfalva, Érkenéz, Értarcsa – közül az első kettő kipusztult, Tótfalu pedig beépült Mihályfalvába. Érkenézben a demográfia mai állása szerint már sosem fog leszállni a magyarok eredetmadara, amelyet Értarcsán 2010-ben, Érmihályfalván pedig idén októberben avattak fel.
Kenézben a szlovák eredetű Szlávy családból kikerült egykori koronaőr birtokán zömében román telepesek leszármazottjai eresztettek gyökeret, de a cigány lakosság is szaporán népesíti a falut, lakja be a magyarok által elhagyott portákat. A legtöbb érmelléki kisfalu a megmaradással való küzdelemből mindig győztesen került ki átvészelve a történelem viharait, az ínséges időket, a homok kegyetlen szárazságát. Olykor a szükség és az egymásrautaltság törvényt bontott és összehozta a másajkúakat is. Az összefogás többfelé osztotta a terhet. A közigazgatásilag Kazinczy szülőfalujához, Érsemjénhez tartozó Érkenézt (ma Voivozi), valamint Érvasadot (utóbbi Érkörtvélyessel alkot községet) telepes falvaknak tartják, amelyek státusza igencsak ritka e vidéken. Azonban mindkét település román ajkú lakosai zömében magyarul is beszélnek. Magyar nemeseink a múlt század elején a Mócvidékről telepítettek ide román jobbágyokat, akiket olcsó munkaerőpótlásnak szántak. Ezek a későbbiekben gyökeret vertek az érmelléki homokon. Így lett Érkenéz – a Szlávy nemesi család egykori kedvelt birtoka – zömében ortodox felekezetű település. Érkenéz A korabeli feljegyzések alapján a honfoglaló magyarok Ménmarót kazár fejedelem székhelyét találták e vidéken. Árpád fia nőül vette Ménmarót leányát és vele kapta Biharországot is. Amikor a magyar törzsek és nemzetségek felosztották egymás között a hont, az Érmelléket és annak vidékét a Turul-nemzetség kapta. Érkenézt egy 1279-es oklevél úgy említi, mint Serefil comes (jelentése: nádor, várnagy) birtokát. A falu gyakran cserélt gazdát: 1338-ban a Csanád nemzetségé, 1409-ben a Csákyaké. 1420 körül pedig már három birtokost is említenek az okiratok: a Domahidy, Fugyi és a Nyüvedi családokat. Az 1800-as évek elején került a Szlávyak birtokába. A 20. század első felében mintegy 850 ide telepített román lakossal bírt és 134 portával rendelkezett. Trianon előtt Bihar vármegye érmihályfalvi járásához tartozott.
Turulfészkek
A hat érmelléki Turul-falu első megülői tehát a királyi uradalom népei közül kerültek ki. A telepesek nemzetiségét kutatva azt találjuk, hogy két falunév mutat szláv lakosságra: Kenéz és Tótfalu. Kenéz szláv nyelvű alak, de a szó a magyarok között sem volt ismeretlen, hisz Bihar megye egy másik Kenéz nevű faluja is színmagyar vidéken állt. Itt azonban, mivel Kenéz mellett egy Császló nevű falut is találunk, valószínűleg szlávokra kell gondolnunk. Tótfalu neve ugyan magyar, de éppen a névben rejlő ellentét teszi bizonyossá, hogy szláv lakossággal kell számolni. Beolvadásuk a színmagyar környezetbe gyorsan végbement. A második szláv telepítés feltehetőleg az 1800-as évek elején éppen a Szlávyak révén történt. Az ő nevükhöz fűződik az érmihályfalvi kiskápolna építése is, amelyet 1818-ban emeltek a mintegy negyventagú római katolikus közösségnek. A katolikus hit új gyökerei e történelmi momentumhoz kapcsolódnak, de az osztrák származású Stubenberg grófok idetelepülése is nagyban befolyásolta a katolicizmus újbóli elterjedését. Élet a végeken A temetőkert Kenézben is, mint általában az érmelléki településeken, homokdombon van. Az alatta futó utcákat és az erdőalját cigányok lakják, hatalmas a nyomor. A temetődombon túl, annak mintegy meghosszabbításaként, az egykori Szlávy-romok mutatják a mai demográfiai helyzetet. Minden valószerűtlenül kihalt. Csak a kóbor kutyák csaholása hasít olykor a lepusztult falu csendjébe. Távolabb, a temető alatt szekér baktat, rajta fürtökben lógnak a rajkók. A szekérderékban pár kosár apró krumpli. – Tallózni voltunk – mondják. Arcukon a fajtájukkal járó korai öregedésbe barázdálódik a nyomor.
A zömében román ajkú telepesek kiszorították a falu bejáratának helységtáblájáról az Érkenéz feliratot. Már húszszázaléknyi magyar sincs az egykori Turul-jusson. Újabb cigányokkal rakott szekér közelít. Ők gallyat „tallóztak” az erdőről… Az utcavégi kőkereszten műanyagkoszorúk sürgetik az eljövendő idők istenígéretét. Az ezeréves fű nyomában Az érkenézi aranyhomokon, amely fittyet hányva az országhatárra a Nyírség alá fut, az ezüstperje (Corynephorus Canescens) nyomában járunk. Az alig pár esztendeje elhunyt neves nagyváradi biológus, Marossy Anna évtizedekkel ezelőtt bukkant rá e növényritkaságra. A sovány legelő eddig tulajdonképpen önmagát védte, mert senkinek sem jutott eszébe ott legeltetni. Az érmelléki lápvilág, az Ecsedi-láp, a krasznai és nagykárolyi hátság, illetve a Nyírség egyszerre alakult ki, de az Érmelléken majdnem olyan gazdag élővilágot hozott létre a mocsár, mint amilyen a védett Duna-deltában van. Az apró fűféle egy szubmediterrán faj, amelynek mintegy ezer évvel ezelőtti melegebb korból sikerült fennmaradnia e vidéken. 2000 júniusában öt hektár érkenézi legelőt nyilvánítottak védetté Érkenéz határában (Natura 2000). A pázsitfüvek családjába tartozó ezeréves fű az egyetlen, amely még tanúskodhatna az egykori madaras ősökről, lovaik patanyomairól, Serefil jussáról. Mindenszentek a faluban A homokdombon található sírkertben már gereblyézik a hantokat a hozzátartozók. A zömében ortodox lakosság mintegy száz görög-katolikussal elegyítve átvette a kivilágítás hagyományát a magyaroktól. Meleg októberi nap van, az idős emberek úgy tartják, hosszú őszt jelent. Sokan élvezik a vénasszonyok nyarát a kerítés melletti kispadokon. Két nyelven is köszöntik az idegent. Románul indul a beszélgetés, de csakhamar rátérnek a magyar szóra, úgy folytatják a beszéd fonalát. Idős házaspár dióval, szőlővel kínál, és csakhamar elmondja: pár éve tért vissza a faluba, ahol nyugdíjas éveiket szeretné leélni. Itt születtek. Nem akartak más temetőben nyugodni, csak a kenézi homokban. Felnőtt gyermekeik városon maradtak, messze vannak, nehezen elérhetők. De a kényszer nagyúr. Mert hol is lehetne itt dolgozni, kenyeret keresni? Még mindig jobb, mintha külhonba szakadnának. Onnan már kevés az esély hazatérni, akáclombos temetőben nyugodni – mondja Jani bácsi a kapuban. Kint állunk a portája előtt és panaszkodik a nagypolitikára. – Ki látott már ilyet – kérdezi félig magától, félig tőlem –, hogy a családokat ennyire szétszaggassa a kényszer? A gyerekeket csak néhanap látjuk, az unokák szinte úgy nőnek fel, hogy nem is ismerik a nagyszülőket. Vannak Kenézben olyan családok, ahonnan a fiatalok külhonba mentek szerencsét próbálni és öt év is eltelik olykor, mire hazajönnek vendégségbe. – Az érettségi után máris kint vállalnak munkát. Ezeknek a tíz százaléka sem tér haza. Bele is rokkannak az itthon maradtak. A világot látott generáció már nem elégszik meg a szőlővel és a lágykenyérrel – babrálja Jani bácsi a kenyér belét kérges ujjaival. Jani bácsi betessékel az udvarra is, vessek egy pillantást szerény portájára. – Minden nap eszembe volt a falu, míg a nagyvárosban éltem – meséli tovább élete történetét. – Nem tudtam volna meghalni más helyen. Bármilyen is legyen e falu, nekünk itt van az otthonunk. Mert vannak ugyan házak, amelyek védelmet nyújtanak a világ bármelyik táján, de az otthon Érkenézben van – mondja az egykori vajdahunyadi vasmunkás. Régi idők szellemei Egyetlen kiemelkedő épülete van a falunak, a 18. században épült görögkatolikus templom, amely a főutcán magasodik. Ma még az ortodoxok tartják benne a liturgiát. Vele szemben a görög katolikus imaház ablakai néznek rá szerényen, türelmesen. A feljegyzések szerint mintegy kétszáz évvel ezelőtt több volt a görög katolikus ezen a tájon, sok magyarral is közöttük. A templomot is ez a felekezet építette, jog szerint őket illetné. A falu végén hatalmas romos épület régi patinás idők dicsőségét hirdeti. A falusiak közül kevesen tudják, mi célt szolgált, kié volt. Ez a Szlávy-kastély romjai. Most nevezhetnénk akár a falu szimbólumának is. Csak a szelek és talán a régi idők szellemei lengik be. Olyan, mint Érkenéz. Puszta, kihalt a maga elhagyatott házaival. Az ezeréves fű az egyetlen, amely nem hagyja a maga jussát. Sütő Éva / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A patás ördöggé előléptetett autonómia
A katalán függetlenségi törekvések és a spanyol államhatalom között feszülő ellentétek romániai hullámaira a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke, Salamon Zoltán érzett rá leginkább, amikor egy sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Bukarest elítéli a katalán függetlenségi nyilatkozatot, miközben a románok 1918-ban Gyulafehérváron hasonló egyoldalú nyilatkozat révén szakították el Erdélyt Magyarországtól és csatolták Romániához”. Azon túl, hogy e párhuzam sántít – a románok 1918-ban nem tartottak referendumot, a Gyulafehérváron közfelkiáltással elfogadott nyilatkozat pedig semmit nem ért volna, ha Budapesten nem alakul ki a proletárdiktatúra káosza, és a magyar hadsereg megvédi az ország határait –, alapjában mégis rávilágít arra a torz román közfelfogásra, miszerint a kisebbségeket kollektív jogok nem illetik meg. A katalán példából kiindulva a román politikai elit közveszélyesnek tart mindenféle autonómiaformát, amely az ő felfogásuk szerint előbb-utóbb szeparatizmushoz vezet. Nincs ebben semmi újdonság: a maholnap százéves romániai gyakorlat bizonyítja, hogy a kisebbségek számára az állam által támogatott beolvadás az egyetlen kívánatos, járható út, és minden egyéb önrendelkezési törekvés az egységes és oszthatatlan román nemzetállam ellen elkövetett merényletnek számít. Igazolják ezt az újabb kori román titkosszolgálati jelentések nyilvános passzusai is, amelyek nemzetbiztonsági kockázatnak minősítik az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Innentől fogva pedig sejthetjük, hogy a román államkassza milyen tetemes összegeket fordít az önrendelkezést valló erdélyi magyarok megfigyelésére. A katalán példa mégis elindított valamit Európa kisebbségben élő nemzeti közösségeiben. Ott, ahol a többségi nemzet hallani sem akar közösségi jogokról, előbb-utóbb a többségi társadalom is ráébredhet arra, hogy puskaporos hordón ül, ha nem partner e közösségek autonómiatörekvéseiben. Ennek kapcsán mondta Tőkés László az SZNT marosvásárhelyi fáklyás demonstrációján: „nem azért válnának ki a katalánok, mert autonómiájuk van, hanem azért, mert autonómiájukat lépten-nyomon megcsorbítják”. Az erdélyi és a székelyföldi magyarság még a megcsorbított katalán autonómiától is nagyon távol áll, és a helyzet mai állása szerint e téren ma sem tapasztalunk biztató elmozdulást a jövőre nézve. A román államhatalom akarata ellenére mégis tematizálja az autonómia ügyét, napirenden tartja, folyamatosan beszél róla, és ezzel erősíti az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek szükségességét. Mert igaz az a mondás, hogy amitől valaki fél, az előbb utóbb bekövetkezik. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fontos a forrásokig lemenni
Történelem-filozófiai szakot végzett, művészettörténettel egyik tanárának hatására kezdett foglalkozni. Könyvei, cikkei, tanulmányai hiánypótlók, sokszor rejtett dolgokról rántják le a leplet. Murádin Jenő az erdélyi művészettörténet egyik legbeavatottabb ismerője.
– Tordától néhány kilométerre található községben született értelmiségi szülők legkisebb gyermekeként. Milyenek voltak ezek az évek? – Bátyám hét, nővérem tizenegy évvel nagyobb. Nyolcvan évet töltök, ami nagy időtávlat, és ilyenkor mindig arra koncentrálok, mi az, amire a legrégebbről emlékszem. Talán hihetetlenül hangzik, de a bécsi döntés jut eszembe, pedig az 1940-ben volt, amikor hároméves voltam. Apámék a telepes rádión hallgatták óriási izgalommal a híreket, ugyanis nem tudtuk, mi lesz Aranyosszékkel, ahol szülőfalum is van, amíg ki nem derült, hogy átesik Dél-Erdélybe. Harasztos egyébként zsákfalu, ide csak utak vezettek, innen tovább már nem lehetett menni. Sáros falu, agyagos, nehéz földje van, az eke beletörik. Amire viszont igazán jól emlékszem, az a ’44-es frontátvonulás. Harasztos a bal szárnya volt a Torda ellen irányuló orosz támadásnak, tehát erőteljesen megszállta a katonaság.
– Ennek a megszállásnak milyen következményei voltak?
– Apám elmenekült, mert szeptemberben, amikor a magyar hadsereg Dél-Erdély ellen támadott, kántortanító lévén elénekelte a templomban a Himnuszt. Emiatt neki menekülnie kellett, én ottmaradtam anyámmal. Az asszonyok felmenekültek a padlásokra, mert az oroszoknak kedvenc szórakozásuk volt, hogy a fiatalasszonyokat, lányokat kergették. Láttam, amikor az első hadosztály bevonult, nem is oroszok voltak, hanem hegyes sapkájú, tatár, kirgiz kinézésű közép-ázsiai népség. Aztán jöttek a tankok, a lőszeres kocsik, de a gyerekeket „Ivánék” nem bántották. Az egyik orosz feldobott a levegőbe, cukorkát, csokoládét adott, felültetett egy tankra is, anyámék a padlás ablakából kétségbeesve nézték, mi lesz. De az egyszerű orosz ember nyilván az otthonhagyott családjára gondolt, így hát nem bántottak engem sem.
– Az iskolát is szülőfalujában kezdte?
– Igen, és akkor még palatáblára írtunk, ma már ezt felváltotta a táblagép…Táblakeretben volt, egy gumival rá volt kötve a palavessző. Apám, Murádin Lukács volt a tanító, ő ott volt szolgálatban 30 évig. Az a vidéki tanító volt, aki együtt élt a faluval, kérvényeket fogalmazott, viszonylag jól beszélt románul, bár Harasztoson a románok kiválóan tudtak magyarul. Akkoriban nem volt villany, nem volt aszfalt, a követ, amit ráhordtak a sáros utakra, egy év alatt elnyelte a föld, és kezdhették elölről. Megvolt a falunak a maga varázsa, de semmiféle kényelem nem volt, talán három-négy telepes rádió működött, köztük az apámé. Amíg ott voltam iskolás, feladatom volt többek között a lámpacső törlése, hiszen az mindig kormos lett a petróleumfüsttől. Később bevezették a villanyt, és elsőként Aranyosszéken a gázt. Ma már nem szívesen megyek ki Harasztosra, megváltozott a vidék, megváltoztak az emberek is, más lett az a világ.
– Később hol folytatta tanulmányait?
– A bécsi döntés után László bátyám, aki nyelvész lett, Gyulafehérvárra ment katolikus iskolába, a nővérem pedig Nagyszebenbe, szintén egyházi iskolába. Én Kolozsvárra jöttem a tanítóképzőbe. Azért nem gimnáziumba, mert számtanból katasztrofális voltam, apám, aki számtant is tanított, mindig mondta: te, fiam, csak az egyszeregyig jutsz el. Történész szerettem volna lenni, azt nagyon kedveltem, már gyerekkoromban is rengeteget olvastam, nem volt apámnak olyan könyve, amit végig ne olvastam volna, ha értettem, ha nem. Vagy az iskola nyitott ablaka alatt hallgattam, mit tanít apám, mit kérdez, így aztán, amikor felsőbb osztályokba kerültem, sok mindent tudtam már, vagy legalábbis volt fogalmam róla.
– Bár az volt az álma, mégsem lett a klasszikus értelemben vett történész. Hogyan történt, hogy másfele ment a pályán?
– Ha nem úgy alakulnak a dolgok, biztos történész leszek. A művészettörténet akkoriban még távoli dolog volt. Történelem-filozófia szakra felvételiztem az egyetemen 1958-ban, jól is ment. Azok között a kiválasztottak között voltam, akik Kolozsváron kaphattak állást. Csakhogy az egyetem után három hónapra elvittek katonának, és egy kolléga addig mesterkedett, amíg elfoglalta az állásomat. Constantin Daicoviciu volt az egyetem rektora, tudta, mi történt velem, és megvolt benne az a becsület, hogy hozott Bukarestből egy felmentést, így végül nem kellett elfoglalnom azt szilágysági falut, ahova kihelyeztek. Egy darabig munkanélküli voltam, majd az Igazság című kolozsvári napilaphoz kerültem. Ez az erdélyi sors, hiszen egy magyarországi ember azzal a képességgel nem egy napilapnál köt ki. De itt olyan kevés hely volt a magyarság számára, hogy az ember örvendett, ha álláshoz jutott.
– Milyen volt napilapnál dolgozni azokban az években?
– Szerencsém volt, hiszen művészeti kérdésekkel foglalkoztam. Mindig sajnáltam a mezőgazdasági rovatnál dolgozó kollégákat, hogy semmi nem maradt meg utánuk. Mezőgazdasági kampánycikkeket írtak. Kit érdekel az ilyesmi? A kultúrából mégiscsak marad valami. Az a művészeti élet, ami azokban az években volt, lecsapódik kiállítások, művészpályák bemutatatásának képében. Ugyanakkor jó társaság volt a lapnál. Sokszor az íróasztal alatt hagytam a táskámat, és átmentem a könyvtárba kutatni. Keszthelyi Gyula, a főnököm tudta ezt, de soha egy szót nem szólt. Egyébként Móra Ferencnek igaza volt: mindenkinek használ, aki napilapnál dolgozik, mert megtanulja a fegyelmet. Csak éppen időben abba kell hagyni…
– Mikor kezdett érdeklődni a művészettörténet iránt?
– Az egyetemen Virgil Vătăşianu volt a művészettörténet tanárom, aki olyan izgalmasan és érdekesen adott elő, hogy muszáj volt odafigyelni. Ide tartozik, hogy amikor felkerültem az egyetemre, akkor egyesítették a Bolyai és a Babeş egyetemeket, ami azt jelentette, hogy a tantárgyak egy részét románul, másik részét magyarul tanultuk. Voltak persze soviniszta tanárok, és olyan is, akiről tudtuk, kiválóan beszél magyarul, de az egyetemen nem szólalt meg. Ugyanakkor például David Prodan, aki a román középkori történészeknek igen jelentős alakja volt, azt mondta: beszéljen csak magyarul, úgyis megértem. Ugyanígy Vătăşianu is, akinek otthon magyar szolgálója volt, azzal magyarul beszélt. Daicoviciu annyira jól beszélt magyarul, hogy árnyalt kifejezéseket használt. Volt bennük nacionalizmus, de tudták, mennyit ér és mit jelent a magyar kultúra. Visszatérve, Vătăşianunál nagyon jól vizsgáztam, felmerült az is, hogy maga mellett tart az egyetemen. Ez nem történt meg, munkanélküli lettem, de valamit kellett tennem. Imreh István professzor, aki kedvenc tanárunk volt, ajánlotta, hogy olyasmivel foglakozzam, amivel közlési lehetőséghez is jutok. Így fogtam neki a művészettörténetnek nagy elkötelezettséggel, hiszen e nélkül nem lehet semmit sem művelni. Azt hiszem, nem volt olyan műterem, ahol ne jártam volna. Meg kellett ismerkedni az alkotókkal. És a könyvtározás sem elhanyagolható: soha nem hittem annak a művészettörténésznek vagy műkritikusnak, akit könyvtárban nem láttam soha.
– Könyvei nem csak műelemzésről szólnak...
– Életem fele levéltárban és könyvtárban telt el. Így jött az a felismerés, hogy van az erdélyi művészetnek olyan – viszonylag szűk – pászmája, ami nincs feltárva. Ebből születtek a könyvek – 55 kötetnél tartok –, és azok egy része az én történészi képzettségemet is tükrözi. Nemcsak műelemzésről szólnak a könyveim, hanem környezetrajzról is, hiszen fel kell tárni a körülményeket. Nyilván a műből kell kiindulni, de az, hogy a művek hogyan keletkeztek, különösképpen kisebbségi helyzetben, ahol a sorok között kellett kimondani valamit, ahhoz szükség volt ehhez a környezetrajzra: hogy éltek, miként élték meg azt a korszakot, milyen művek rejtetten, szimbolikusan mit jelentenek, mire kell figyelni. Annak a munkának, amit sok év alatt elvégeztem, az volt a végkövetkeztetése, hogy a magyar kultúra oszthatatlan. Hiába szabdalták szét a Kárpát-medencei térséget, ami itt megmaradt, és a magyarság által itt létrehozott értékek az egyetemes magyarság értékei. Ezt kell feltárni, megmutatni, hogy ez megmaradjon. A kolozsvári botanikus kert egykori aligazgatója, Gergely János egyszer elhívott, nézzük meg, hogy egy bizonyos növénynek milyen színű virágja van sík területen, illetve sziklafalban vagy szakadékban. Kicsit mások voltak, nem egyformák. Ilyen a magyar kultúra is: ugyanaz, de ha egy zordabb, szakadékosabb területen nyílik, akkor annak a virága kicsit más lesz.
– Össze lehet hasonlítani a magyarországi és az erdélyi magyar kultúrát?
– Sosem mondtam vagy írtam le, hogy az erdélyi kultúra vetekszik a magyarországival. Utóbbi sok szempontból magasabb rendű, mert megvoltak az iskolái, akadémiái, könyvtárai, lehetőségei, és a fejlődésben nem gátolták a kisebbségi helyzetből születő gondok. Ugyanakkor nem írható meg a mai magyarországi művészettörténet az esetek jelentős többségében anélkül, hogy ne vegyük figyelembe azt, ami a határon túl történt. Fadrusz János munkássága – aki a Felvidékről jött, és fontos munkái jelentős része Erdélyben vagy Pozsonyban van – nem írható meg csupán abból kiindulva, amit Magyarországon alkotott. Mednyánszky László úgyszintén felvidéki volt, oda kötötték a gyökerei. A kortárs művészetekre ez ma már kevésbé érvényes, bár ha belegondolunk, a marosvásárhelyi avantgárd MAMŰ-csoport tagjai 1989 előtt majdnem mind elmentek Magyarországra. De az ő művészetük sem választható el a szülőföldtől. Munkásságomat azért tartom hozzájárulásnak az egyetemes magyar művészettörténethez, mert ezeket a kapcsolatokat tárja fel.
– Intenzíven foglakozott a nagybányai művésztelep történetével is. Miért érdekelte az erdélyi művészetnek ez a fejezete?
– A nagybányai művésztelep története 1896-tos alakulásától 1918-ig ismert, de hogy utána 1944-ig mi történt, arról Magyarországon szinte senki sem tudott. Ez arra vezethető vissza, hogy Trianon után a telep átesett a határon. 1990 után fedezték fel újra a műkereskedők, és nekünk hatalmas, a kereskedőnek viszonylag kevés pénzért keltek el a nagybányai művek. Sok műtárgy áramlott ki az országból. Ennek az volt az oka, hogy a 90-es marosvásárhelyi pogrom után a fiatalok jelentős része igyekezett minél messzebb kerülni innen, és nyilván nekik pénz kellett a megélhetéshez. A szülők leakasztották a képeket a falról, és eladták műkereskedőknek. Így fosztódott ki ez a terület.
– Manapság is sok szó esik a nagybányai művésztelepről. Milyen körülmények vezettek a megszűnéséhez? Nem lehetne valamilyen formában újraindítani?
– Abban a formájában nem lehet. Thorma Jánosnak, a művésztelep alapítójának nagyszerű diplomáciai érzéke volt. Neki a román városvezetéssel nagyon jó volt a viszonya. II. Károly román király eljött hozzá Pál görög herceggel, és a fél műtermét felvásárolták. Ez hatott a városvezetésre. 1924-ben a szatmári törvényszéken önálló jogi személyiségként védték le a kolóniát, tehát nemigen lehetett hozzányúlni. A 30-as évek második felében a levegőben volt a revízió. Ekkor jött a pusztítás második hulláma, és államosították a festőiskolát. Ziffer Sándort és néhány román embert neveztek ki tanárnak, de nem működött az iskola, gyakorlatilag csődbe került. A bécsi döntés után Mikola András és Krizsán János újraalakította, ez működött 1944-ig. Az 50-es években új műtermek épültek, fiatalok kerültek oda, Tőrös Gábort és Véső Gusztávot kivéve mindannyian románok voltak. Az akkori iskola már nem a késő naturalista, avantgárdba hajló művészetet kedvelte, ugyanis felfedezték a máramarosi és avasi román népművészetet, ez pedig nem volt összetársítható a múlttal. A korszak lezárult, és nem hiszem, hogy valami történik, miután a jelenlegi városvezetés két évvel ezelőtt leromboltatta azt a házat, ahol Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi és Mikola András élt, dolgozott. Nagybánya nagyon fontos volt a magyar művészet történetében, mert tulajdonképpen akkor léptek ki a szabadba a művészek. Ha pedig kilépsz a szabadba, megváltozik a festészet jellege.
– Említette, hogy a művészeket gyakran meglátogatta. Hogyan fogadták otthonukban, műhelyükben?
– Majdnem mindenki jól fogadott. Egy műteremlátogatást mindenki szívesen vett, mert a művész szereti megmutatni a munkáit. Sőt, egy-két kivételtől eltekintve a művészek műtermében idegen képet nem láttam. Ugyanis a művész nem akarja látni, csak önmagát. És mindenki szereti, ha írnak róla. Tele vagyok anekdotákkal, de hosszas lenne elmondani. Aurel Ciupe festőművésznél például többször is jártam, mindig magyarul beszélgettünk. Ő mondta még pályám kezdetén: ide figyeljen, fiam, ha nem jár Avram Iancuval és Mihai Viteazuval karonfogva, semmi esélye sincs. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit román újságíróknak soha. Rengeteg dolgot tudtam meg tőle, főleg a két háború közötti „finomságokról”.
– A megsebzett szobor című kötetében az 1918 után elpusztított magyar emlékművekről ír. Hogyan történhetett meg ilyen barbárság?
– Nemcsak Erdélyben pusztultak magyar emlékművek, hanem az utódállamokban – Szerbiában, Szlovákiában – is ugyanez történt. A kötet egy repertóriuma azoknak az emlékeknek, amelyek 1918 után eltűntek vagy megsérültek. Marosvásárhely összes szobra – így a Bem- és a Kossuth-szobor – megsemmisült. Olyan ez, mint az ősembernél: ha felrajzol vagy elpusztít valamit, akkor az a korszak is eltűnik, kiiktatódik az emlékezetből. Ha nincs Mátyás-szobor Kolozsvár főterén, akkor Mátyás sem létezett – ez a felfogás vezetett a pusztításhoz. Egyébként Mátyás esetében bizonyos szkizofrénia nyilvánult meg, mert például a feleki románság 1919-ben bivalyszekerekkel akarta elhúzni a szobrot. Maga a románság akadályozta meg mondván, hogy Mátyás román származású. Mitikus eredetű gondolat: ha elpusztítom a szobrot vagy a képet, akkor elpusztul a hozzá fűződő emlék is. A régi tanárok, Ciupe és társai, sosem vettek részt ilyesmiben. A fiatalabbakban már más indulatok folytak, de engem soha nem ért inzultus a részükről.
– Mennyire volt ismert az ön munkássága az anyaországban?
– Német származású feleségem, Murádin-Beyer Katalin miatt sokáig nem kaptunk útlevelet, pedig alig beszél németül, és eszünk ágában sem volt kint maradni. Mikor végre kijutottam Magyarországra volt, aki megkérdezte: maga élő személy? Hiszen olvasták munkáimat, de látni nem láttak soha. A kapcsolat, ami a magyarországi művészettörténészekkel kialakult, 1990 utánra vezethető vissza. Ma már hetente felhívnak, ha valami határon túli dolog érdekli őket. A Magyar Művészeti Akadémia nyolc éve tagjává választott, ott még jobban összejöttem azokkal, akiket kevésbé ismertem.
– Több mint félszáz kötet szerzője, szinte megszámlálhatatlan cikket, tanulmányt írt. Sosem fáradt bele a munkába?
– Nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom, nem éreztem tehernek azt a gyűjtő munkát, ami ezzel járt. Rengeteget jegyzeteltem, ezek ma is megvannak. Képkatalógusomból meg tudom mondani, melyik művésznek hol jelentek meg képei. Nem felesleges munka, mert a képek beazonosítását igenis segíti. A számítógép fontos segédeszköz, de nem mondja el az összefüggéseket. Távol áll tőlem, hogy elutasítsak bármilyen technikai újítást, azt viszont látom, hogy hiába kapja meg a fiatal készen, amit keres, az összefüggés nem jön ki a gépből. Aki nem olvas, ahhoz a dolgok rendszerezése nem jut el. Márpedig a fiatalok nagy része sajnos nem olvas. Tanárismerőseim panaszolják, hogy a gyerekek nem tudnak elolvasni egy klasszikust, mert nem értik a szöveget. Úgy vélem, fontos az embernek a forrásokig lemennie, anélkül nehezen tud boldogulni, ha igazán értékeset akar alkotni.
– Mi a titka e termékeny írói tevékenységnek?
– Bátyám azt szokta mondani, „könnyű neked egyik könyvet a másik után írni, amikor feleséged az íróasztalnál a széket a feneked alá tolja, hogy nyugodtan tudjál dolgozni”. Hálás vagyok neki, hogy majdnem minden könyvemben a legnagyobb segítségemre volt.
Murádin Jenő
A művészettörténész, szerkesztő, egyetemi docens 1937. november 23-án született a Kolozs megyei Harasztoson. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen folytatott, 1963-ban szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. A kolozsvári Igazság napilap munkatársa, majd a Napsugár főszerkesztője volt, 1991-től a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán oktatott és kutatott docensi beosztásban. Több száz művészeti és kritikai írásában behatóan foglalkozik a kortárs művészettel. Elsősorban az erdélyi, 1990 után a magyarországi képzőművészeti közéletnek is jeles közreműködője szervezéseivel, kiállítási megnyitó beszédeivel, műkritikáival. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Novemberi orgonakoncert-sorozat indul a kolozsvári Szent Mihály-templomban
Hétfő esténként hét órától orgonakoncert lesz a kolozsvári Szent Mihály-templomban. A barokk orgonákat elsőként a pécsi Balatoni Sándor orgonaművész szólaltatja meg.
Az egyházzene és zenészek védőszentje, Szent Cecília tiszteletére 13. alkalommal szerveznek orgona-koncertsorozatot, közlik a szervezők. A belépés ingyenes, az adományokat az orgona-együttes karbantartására fordítják.
A november 6-án fellépő Balatoni Sándor 1983-ban született Pécsett, zeneszerzői, karvezetői, orgonaművész-diplomát is szerzett. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte. 2014 óta a pécsi Jézus Szíve templom orgonistája és karnagya, emellett a Pannon Filharmonikusok orgonistája, a Pannon Fesztiválkórus korrepetitora, több lemezfelvétel orgonista közreműködője. 2017-ben elnyerte az Európai Kórusszövetség zeneszerzői pályázatának I. díját.
A kolozsvári hangverseny keretében J. S. Bach, Eszterházy Pál, Felix Mendelssohn és Theodore Dubois orgonaműveit adja elő.
A koncertsorozat további fellépői november 13-án Mátyás István és Genoveva dos Santos Bécsből, november 20-án Boldizsár Katalin és Potyó István Kolozsvárról, november 27-én pedig Kovács Szilárd Pécsről. maszol.ro

Elhatárolódik a román újságíró-szervezet a magyarellenes hetilapjától
Elhatárolódik a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesületének (UZPR) vezetőtanácsa az egyesület nevében elindított, Certitudinea (Bizonyosság) című, vadnacionalista hetilaptól. A testület a Maszol korábbi írása nyomán foglalt állást.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az UZPR nem tekinti a lapot a saját kiadványának: az egyesület egy „szakadár” csoportja indította el, az egyesület nevében. E csoport élén Doru Dinu Glăvan, az UZPR volt elnöke áll, akit leváltottak a tisztségéből, nem ismeri el az új vezetőséget, és megtámadta a bíróságon a szeptember 2-i tisztújítás eredményét.
A vezetőtanács tájékoztatása szerint kihasználva azt, hogy a tisztújítás ügyében még nem született jogerős ítélet, Doru Dinu Glăvan az UZPR nevében együttműködési megállapodást kötött a Certitudinea hetilapot kiadó Art Verba Egyesülettel, így jelent meg a fejlécén az újságíró-szervezet neve.
A közlemény emlékeztet, hogy a „sovén, magyarellenes” hetilap főszerkesztője Manea Dumitru maga is az UZPR tagja, akárcsak az Art Verba Egyesület elnöke, Daniela Gîfu. A vezetőtanács fontolgatja annak a lehetőségét, hogy kizárják őket az újságíró-szervezetből.
„Kategorikusan elhatárolódunk a Certitudinea hetilapot elindító tagjaink magyarellenes és felelőtlen tevékenységétől” – szögezi le az állásfoglalás.
Mint korábban írtuk, a Certitudinea hetilap a szellemisége Mihai Eminescu nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat. maszol.ro

Magyarországon 2018 a külhoni magyar családok éve lesz
A külhoni magyar családok éve lesz 2018 – mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes magyar államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A helyettes államtitkár elmondta, a magyar kormány jövőre a családokat helyezi középpontba, és az államtitkárság ehhez csatlakozva a külhoni magyar családoknak szenteli 2018-at. Jövőre minden olyan téma fókuszba kerülhet, ami a családokat érintheti: oktatás, foglalkoztatás, munkahelyteremtés. A helyettes államtitkár elmondta, jövőre pályázatot hirdetnek a hétvégi magyar iskolák működésének, infrastrukturális feltételeinek javítására. A műsorban elhangzott az is, jövő héten csütörtökön és pénteken tartja éves ülését Budapesten a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). MTI; Transindex.ro

Nemzetpolitikai Szeminárium a „magyarság szigetén”
A Csallóköz: ez a hosszúkás alakú természeti táj, Európa legnagyobb szárazföldi szigete és azon belül Dunaszerdahely a Csallóköz központja lett október végén számunkra a magyarság szigete.
Harmadik alkalommal került megrendezésre a kárpát-medencei magyar ifjúságot tömöríteni kívánó értekezlet, melynek célja az anyaországi és határon túli magyar fiatalokat érintő kérdések megvitatása, közös álláspontok kialakítása. A KMKSZ Ifjúsági Szervezet is részt vett az eseményen. A szeminárium fő célja, hogy az anyaországi és külhoni magyar ifjúsági szervezetek – a Magyar Állandó Értekezlet mintájára – megvitassák a jelen kihívásait, problémáit, sikereit és az elérendő célokat. A Fidelitas elnöke, Böröcz László, beszédében hangsúlyozta: a Fidelitas kiemelt figyelmet fordít a nemzetpolitikára, a külhoni szervezetekkel való együttműködésre. Ezt követően a Magyar Közösség Pártja elnöke, Menyhárt József számolt be a novemberi választásokra való felkészülésről és az esélyekről.
Mi a különbség köztünk és a többi nemzetrész között? Tette fel a kérdést Berényi József Nagyszombat megye alelnöke, az MKP egyik alapítója. Nálunk nem alakult ki kárpát-medencei régiókra jellemző egységtudat. Miért? Mert a régi időkben mi maga voltunk a magyar királyság szíve. Ennek a szétdarabolt és sokszínű magyarságnak napjainkban egységes egészé formálása a legnagyobb feladatunk.
Formálni és alapozni a magyar ember pedig borral szokott. Szlovák zárjegy, helyi borász, magyar ízek. Ezzel zárult az első nap.
„A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlen a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.” Ezzel a Wass Albert idézettel vette kezdetett a kárpát-medencei ifjúsági szervezetek konferenciája. Az értekezlet során a részt vevő felek 5 alapvető pontot határoztak meg, melyben együttes kiállást sürgettek.
1.Az első a magyar közösségek jövőjének megőrzése nem lehetséges erős helyi érdekképviselet nélkül, így ezt támogatnunk kell.
2.Nem lehet napjaink demokráciájában erős érdekképviselet megfelelő választói támogatottság nélkül. Ezért minden magyar fiatalt arra buzdítunk, hogy szavazzon
3.A nemzeti kisebbségek védelme nem csak magyar, hanem összeurópai ügy. Támogatnunk kell az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által szorgalmazott kisebbségvédelmi javaslatcsomagot (Minority SafePack). Kiemelt célként pedig az 1 millió aláírás összegyűjtése szerepel.
4.Jogunk van az anyanyelvi oktatáshoz. Minden azt érő támadás ellen egységesen fogunk fellépni. Követeljük a törvénytelen és diszkriminatív ukrán oktatási törvény visszavonását. A marosvásárhelyi líceum és az erdélyi magyar oktatási intézmények ügyeinek a fentiekben említett alapján való rendezését.
5.Támogatjuk a Magyarországot abban, hogy a családok megerősítésében tett intézkedéseit kiterjessze a kárpát-medence többi magyar közössége számára, ezzel segítve a szülőföldön való megmaradást és gyarapodást. KMKSZ ISZ; karpatinfo.net

Édes Munkács, itt vagyunk!
Három év múlva lesz Trianon 100. évfordulója. Nem lesz kellemes. Szomszédaink önfeledten ünnepelnek majd, és ahol lehetőségük adódik rá, bizonyára nem mulasztják el, hogy a velük élő – no meg az anyaországi – magyarok orra alá dörgöljék a tényt: egy évszázada ők győztek, és voltaképpen azóta is azt csinálnak a fennhatóságuk alá került kisebbségekkel, amit csak jólesik nekik. Bemelegítésképpen alkalmunk lesz végignézni jövőre a románok emlékévét: Gyulafehérváron 1918. december 1-jén tartották azt a nagygyűlést, amely deklarálta Erdély elszakadását Magyarországtól, és amelytől a mai Románia létét számítjuk. És amire – emlékezzünk – Medgyessy Péter akkori miniszterelnök 2002-ben Budapesten koccintott Adrian Nastaséval.
Medgyessy tizenöt évvel ezelőtti suta gesztusában mint pezsgőspohárban szálló buborékban sűrűsödik az az önfeladó és tragikus hozzáállás, amely oly sokáig jellemezte viszonyunkat az ország megcsonkításához. Az valahol természetes, hogy a Magyarország hajdani területéből részesülő államok nem igyekeznek megkönnyíteni magyar kisebbségük életét, és változó intenzitással ugyan, de alapvetően az asszimilálásukra törekszenek. Az azonban, ahogy a magyar politika és az anyaországi társadalom nagyon sokáig ehhez a törekvéshez és a határon túli magyarsághoz hozzáállt, korántsem ilyen magától értetődő. Trianonhoz fűződő viszonyunkat még a rendszerváltás után is a közöny határozta meg egyfelől, másfelől pedig az a belénk rögzült félelem, hogy ha csupán felvetjük a kérdést, az egyenlő a sovinizmussal.
Ebben a hozzáállásban a Fidesz 2010-es győzelme hozott alapvető változást. A kormánypárt tagadhatatlan erénye, hogy van politikai bátorsága. Ha valahol, ez a nemzetpolitikában kiválóan megmutatkozott. Első intézkedései egyikeként bevezette a kettős állampolgárságot, jelezve, hogy ezen a területen változások várhatók. Ne feledjük, mindez egy olyan időszak után történt, amelybe belefért a 2004-es kettős állampolgárság elleni kampánytól Sólyom László 2009-es szlovákiai kitiltásáig nagyon sok minden. Ahogy az is – sosem feledem –, hogy amikor Robert Fico átrándult a magyar oldalra Bajnai Gordonnal találkozni, gépfegyveres testőrei mikrobusza nyitott ajtajából fürkészték a tájat, demonstrálva az aktuális erőviszonyokat.
„Magyarország megvétózta a NATO–Ukrajna Bizottság ülését” – adta hírül néhány napja az InfoRádió. Az Origóra hivatkozó tudósítás szerint december 6-ra hívták volna össze a NATO–Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából. A bizottság, szólt a hír, Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja, hogy a nyugati országok Ukrajnát támogatják az Oroszországgal szembeni konfliktusban, ráadásul Ukrajna a NATO tagja akar lenni, így a testület kétségkívül létfontosságú számára. Később valamelyest árnyalódott a kép: mint a Válasz.hu a külügyminisztériumtól megtudta, a NATO nagyköveteinek értekezletén szó volt arról, hogy magas szintű találkozóra kerüljön sor Ukrajnával, ám Magyarország ezen az ülésen egyértelművé tette, hogy mivel az ukrán oktatási törvény szerzett kisebbségi jogokat vesz el, jelenleg nem tud támogatni miniszteri szintű találkozót Ukrajnával. A szövetség a külügyminiszteri találkozó napirendjének egyeztetése során úgy döntött, hogy a partnerek közül Grúziával tart konzultációt a decemberi külügyminiszteri értekezleten. Nem vétóról van tehát szó – de a magyar érdek melletti határozott kiállásról igen.
A magyar külügy az ukrán oktatási törvény elfogadásakor meghirdette, hogy minden fórumon akadályozni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket. És most ezt teszi. Észre kell vennünk: a nemzetpolitika területén paradigmaváltás történt. Ebbe beleférnek olyan komikus és nyilvánvaló belpolitikai szándékot sejtető esetek is, mint az, amikor a magyar kormány beszállt a Csíki sör Heinekennel vívott háborújába – de közös érdekeink markáns, határozott és bátor képviselete is.
Ha egyszer véget ér a Fidesz kormányzása – mert egyszer véget fog érni, hiszen a kormány számos más területen negyedannyira sem teljesít fényesen, és egyébként is, egyszer minden véget ér –, jó lenne, ha ez a nemzetpolitikai minimum érintetlen maradna. Ha természetes lenne, hogy a magyarságot, éljen bárhol, egységként kezeljük. Ha továbbra is nyilvánvaló volna, hogy a határon túli közösségeket, óvodáikat, iskoláikat, intézményeiket anyagilag is támogatjuk. Ne tévedjünk: ez még nagyon messze van az irredentizmustól. A Fidesz az ukrán és határon túli ügyekben folytatott politikájával csupán azt teszi, amit bármelyik más ország magától értetődőn tenne a helyünkben. Ezt is megértük. Közeledve Trianon kerek évfordulójához, épp ideje volt. Wekerle Szabolcs / Magyar Nemzet

Évszázadokra építkezik a nemzetpolitika
„Van remény megerősödnünk a Kárpát-medencében”
Be kell lakni kulturális és gazdasági értelemben térségünket, bevonni a diaszpórát, s rá kell döbbentenünk szomszédainkat, hogy jobb, ha békén hagyják a magyarságot – erről szólt a Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, helyettese, Szilágyi Péter és Grezsa István kormánybiztos részvételével megrendezett kerekasztal-beszélgetés a budapesti Magyarság Házában.
Az élénk sajtóérdeklődés mellett megtartott keddi rendezvényen Grezsa szólalt fel elsőként: a kárpátaljai helyzetet ismertetve közölte, hogy az ukrán fél most mindenáron megegyezést akar láttatni a kirekesztő oktatási törvény kapcsán. Mint fogalmazott: egy ukrán-magyar találkozón „ha ezt a szalvétát aláírnánk, azt is megegyezésként hozná le a kijevi sajtó”. Az ukrán politika kettős: Kijev a magyarok, s Magyarország ellenében próbálja építeni az ukrán nemzettudatot, de Kárpátalja ruszin és ukrán lakossága továbbra is szimpatizál velünk, érzelmi alapon – erős az egykori Monarchia iránti nosztalgia – s racionális, gazdasági alapon is. Jelenleg 13 ezer ukrán tanul magyarul, s csak azért nem többen, mert nincs elég magyar tanár – tette hozzá a kormánybiztos. Potápival együtt felidézték Kárpátalja kormányzójának, Hennagyij Moszkalnak baráti látogatását – aki félig románként különösen átérzi a kisebbségi lét nehézségeit – s azt is, hogy a megyei tanács is kiállt a magyarok és románok jogai mellett.
Kérdésre szóba került Erdély Romániához csatolásának közelgő centenáriuma, s az erre tervezett romániai ünnepségek. Potápi bevallotta, még nem találtak igazi megoldást erre a kérdésre; a világháborút száz évvel később nem nyerhetjük meg, mondta. Ugyanakkor – mint Grezsa hozzátette – a 97 éve zajló információs háborúban jobbak az esélyeink, hogy bebizonyítsuk Trianon igazságtalanságát a világ számára; s a határon túliak mellett is keményen ki kell állnunk, úgy, hogy az egykori kisantant államai is rájöjjenek, jobb a magyarokat békén hagyni. A kisebbségi jogok kapcsán indult Minority SafePack kapcsán – amely igen csehül áll az összegyűlt aláírások tekintetében – Potápi némi önkritikával megjegyezte, most már ideje lennenekiállni a munkának.
Szilágyi Péter röviden ismertette a magyar diaszpóra érdekében indított programokat, a stratégiai fejlesztési irányokat, például az oktatás, hétvégi iskolák, gazdasági kapcsolatok terén, illetve megemlítette a 2011 óta létező, évről évre bővülő Magyar Diaszpóra Tanács jövő heti éves ülését.
Szó esett a Magyar Állandó Értekezlet szintén közelgő üléséről, amely dönt a jövő év tematikájáról – 2018 várhatóan a külhoni magyar családok éve lesz, az államtitkárság emlékéve pedig Hunyadi Mátyás 560 éve történt koronázása köré szerveződik majd Potápi szerint.
Az államtitkár felvázolta a magyar nemzetépítés komplex vízióját: ennek alapja a pozitívabb magyar közgondolkodás, illetve az, hogy végre megindult a magyar expanzió életterünkben, a Kárpát-medencében. Hozzátette: az erre elköltött néhány százmilliárd a jövőnkbe való befektetés, ebből erősítjük meg a magyar intézményeket egészen az óvodáktól kezdve, s erősítjük a magyar tulajdonszerzést, hogy szellemiekben és anyagiakban is megerősödjön a külhoni magyarság – sorolta. Rámutatott: e térségben, bárhogy is darabolták szét, még mindig mi vagyunk a legtöbben, s ha meg akarjuk őrizni pozíciónkat, évtizedekben, évszázadokban kell gondolkodnunk. Veczán Zoltán / Magyar Hírlap

A hatalom szolgálatában – a megvezetett erdélyi magyar elit is elítélte az 56-osokat
Az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom eddig ismeretlen erdélyi vonatkozásairól hangzottak el figyelemre méltó előadások a romániai Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete által, a történések 60. évfordulójára szervezett sepsiszentgyörgyi konferencián.
Ezek egyikét Benkő Levente történész, újságíró tartotta Az erdélyi értelmiségi elit és 1956 címmel. Az alábbiakban ebből szemelgetünk.
Amint azt már a bevezetőjéből megtudhattuk, Hruscsov hatalomra kerülése után a Szovjetunióban, valamint annak csatlós államaiban, így Romániában is enyhülés állt be az addig keményvonalas politikában. Ez viszont – addig példátlan módon – lehetőséget teremtett a proletárdiktatúra visszaéléseinek enyhe bírálatára. Ilyen előzmények után került sor 1956. szeptember 29-én a magyar írók, költők, irodalmi szerkesztők kétnapos értekezletére Kolozsváron, melyen a jelenlévők túlnyomó része felvetette a múltban is felmerült, de eddig asztal alá söpört gondokat. Az itt elhangzott hozzászólások zöme természetes módon a nemzetiségi kérdéskört érintette. Így Szilágyi András egyebek mellett kitért arra, hogy a magyar gyermekeknek kevesebb a továbbtanulási esélye, mint a románoknak, miután a felvételi vizsgákon kötelező a – magyarok számára hátrányos – románnyelv-vizsga. Sérelmezte azt is, hogy az inaslegényeket nem kézügyességük és hozzáértésük, hanem nemzetiségi hovatartozásuk szerint válogatták ki, és helyezték el egyes kolozsvári vállalatoknál. Ugyanakkor szóvá tette, hogy a kolozsvári Orvostudományi, illetve a Mezőgazdasági Intézetben magyar professzorok sokaságát állították félre az utóbbi években, sőt a magyar tagozatot egyszerűen megszüntették. Ebből is látszik tehát, hogy – néhány kivételt leszámítva – megfogalmazták a rendszerrel szembeni elvárásaikat, illetve jobbító szándékukat, azonban mindezt egyénileg tették. A kollektív fellépés és az általuk is gyakorlatilag kiszolgált pártvezetést komoly tárgyalásra kényszerítő, átfogó kezdeményezés azonban ezúttal sem történt.
Éppen ezért az elhangzottak ismeretében szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezzel szemben az október 23-án kitört magyarországi forradalom és szabadságharc kényszerére, a Fazakas János által november 2-án összehívott gyűlésen már a romániai sajtó hazug és gyűlölködő hangnemében ítélték el az anyaországukban történteket.
Balázs Lajos például többek között a következőket mondja: „Nehéz megfelelő szavakat találni az aljasságok méltó elítéléséhez, amelyet a fasiszta keretlegények Budapest utcáin véghezvisznek.” És sajnos, ettől nem különbözik Sütő András felszólalása sem, aki azt is kijelenti, hogy a leghatározottabban, élesebben, a proletárdiktatúra eszközeivel kell lesújtani azokra, akik a polgári demokrácia igényeivel jelentkeznek. Ráadásul mindezt össze is foglalták egy hasonlóan durva hangvételű zárónyilatkozatban, ami a szovjet csapatok Magyarország ellen intézett támadásának hajnalán jelent meg, amikor a Szabad Kossuth Rádió révén Nagy Imre segélykiáltásától visszhangzott a világ.
Bármilyen fájdalmas is tehát, kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy a magyar forradalom és szabadságharc idején és azt követően az erdélyi magyar elit összezárt, és testületileg felsorakozott az eseményeket elítélő és pocskondiázó román kommunista párt mellé – vonta le végezetül következtetését az előadó. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

A küzdelem folytatódik
A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.
A kommunizmussal szembeni ellenállás szükségességének hirdetése, a Szovjetunió elleni nyílt uszítás és a segítségnyújtás nyilvános ígérete után ugyanis magatartásukat jogosan lehet árulásnak nevezni.
Hiszen amint utólag kiderült, nem csak közömbösen szemlélték a piciny ország elkeseredett harcát az őt letiporni szándékozó óriás ellenében, hanem titokban szabad kezet adtak a támadónak.
Tették ezt annak ellenére, hogy a nemzetközi jog idevágó passzusain kívül a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását a Párizsban 1947. február 10-én megkötött békeszerződés is szavatolta. Ennek 22. cikkelye ugyanis kimondja, hogy a Szovjetunió csak addig állomásoztathat haderőt Magyarországon, amíg a szomszédos Ausztria területéről ki nem vonulnak a megszálló angol, amerikai, francia és szovjet csapatok. Ez pedig 1955 őszén bekövetkezett.
Ugyanakkor a Szovjetunió és Magyarország között 1948. II. 18-án aláírt Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés, valamint az 1955-ben megkötött varsói szerződés is leszögezte, hogy „egymás függetlenségét, állami szuverenitását tiszteletben tartják, a másik fél belső ügyeibe nem avatkoznak be.” Lett volna tehát amire hivatkozzanak, de nem tették ezt meg. Így kerülhetett sor Európa szívében egy újabb háborúra, alig egy évtizeddel a II. világégés után. A Szovjetunió fegyveres erői ugyanis 1956. november 4. hajnalán lerohanták Magyarországot. A Forgószél fedőnevű hadműveletben 17 hadosztály 60 ezer katonája vett részt. A Magyarország ellen folytatott háború november 11-én, Csepel elestével ért véget.
A szabadságharcba torkollott magyar forradalmat vérbe fojtották tehát, azonban az mégis győzedelmeskedett, mert olyan sebet ütött a kommunista szörny testén, amit az többé nem tudott kiheverni, és 1989-ben bele is pusztult. Ordas eszméi azonban újabb gazdatestekre leltek, és általuk tovább mérgezik az emberiség tudatát és lelkét. Éppen ezért az ellenük 1956 őszén elkezdett küzdelmet, ha más eszközökkel is, de folytatni kell. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Magyar kulturális fesztivál kezdődik az erdélyi Nagyszebenben
Az Arany János- és a Kodály Zoltán-emlékév keretében számos zenei és irodalmi rendezvénnyel tisztelegnek a költő és a zeneszerző előtt az Ars Hungarica magyar kulturális fesztiválon a dél-erdélyi szórványnak számító Nagyszebenben.
Serfőző Levente, a fesztivált szervező Híd Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az idén tizenkettedik alkalommal szervezik meg november 5. és 12. között a programsorozatot, amely a nagyszebeni önkormányzat által kiemelten támogatott helyi fesztiválok közé tartozik.
Az Ars Hungarica feladata, hogy bemutatkozó platform legyen a városban élő románok és az oda látogató turisták felé. Emellett a szervezők figyelembe veszik a helyi magyar közösség igényeit, és megpróbálnak minél színesebb programsorozatot összeállítani.
Serfőző Levente elmondta: kiemelten odafigyelnek a gyerek és az ifjúsági programokra. Az Ars Hungaricát kulturális fesztiválként határozzák meg, és hosszú távon is ugyanezt az irányt akarják követni.
Az idei fesztiválon fellépnek többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai, koncertet ad a Kájoni Consort régizene-együttes, Palya Bea és zenekara, Koszika és a The HotShots, a Mácsafej Zenekar, a Kozma Orsi Quartet, valamint Falusi Mariann és Sárik Péter. Lesznek könyvbemutatók, színházi és bábelőadások, valamint filmvetítések.
A költségvetés mintegy 70 százaléka az önkormányzattól származik, és több helyi egyesülettel azt remélik, több évre szóló támogatást is sikerül majd elnyerni a jobb tervezhetőség érdekében. A Magyarország által is támogatott programsorozatra a város környékén élő magyarok is el szoktak látogatni.
Serfőző Levente hangsúlyozta, annak ellenére, hogy Nagyszebenben a magyar lakosság létszáma körülbelül 2500 főre tehető, az Ars Hungarica mellett sikerül megszervezni nyáron a magyar napokat is. MTI; Erdély.ma

Magyar polgármester a magyar feliratok ellen
Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.
Szigeti Enikő, a Cemo elnöke az MTI-nek elmondta: amikor a pert elindították, még Dorel Coica szociáldemokrata polgármester vezette Szatmárnémetit, de a per érdemi részére Kereskényi Gábor megválasztása után került sor. Megjegyezte, Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere az MTI-nek elmondta, a kétnyelvű feliratozás élharcosának tekinti magát, de nem fogadhatja el, hogy kívülről kényszerítsék erre. Megemlítette, hogy 2010-ben egy önkormányzati képviselőtársával maga nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a város valamennyi utcájára írják ki magyarul is az utcanevet, ezt azonban akkor a testület elvetette. Úgy vélte azonban, jó lenne, ha legalább nem ártanának azok, akik nem tudnak segíteni a szatmárnémeti problémák megoldásában. „Ha nagyban elvárjuk, hogy az erdélyi vagy romániai magyar közösségnek ne mondja meg se Bukarestből, se Budapestről senki, hogy mi a jó nekünk, ezt jogosan várjuk el kicsiben Szatmárnémetiben is” – jelentette ki az elöljáró, arra utalván, hogy a marosvásárhelyi Cemo kezdett a szatmári utcanevekért pereskedni. Abbéli nézetét is elmondta, hogy semmilyen törvény nem kötelezi a polgármesteri hivatalt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és a bíróság sem kényszerítheti erre, mert az a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét sértené. Hozzátette: a partiumi városban 2004 óta az a gyakorlat alakult ki, hogy fele-fele arányban neveznek el román és magyar személyiségekről utcákat, és a város terjeszkedése miatt létrejövő új utcáknak a nevét románul és magyarul is kiírják. Megjegyezte: az önkormányzati testület októberi ülésén 13 utcát neveztek el, és az egyhangúlag megszavazott határozat szövegében az is szerepel, hogy utcákra kétnyelvű utcanévtáblák kerülnek. Azt is megemlítette: jelenleg nagyszabású utcafelújítási munkálatok zajlanak Szatmárnémetiben, és e folyamat során is „nyitottak a kétnyelvű feliratozásra”. A polgármester úgy vélte: Szatmárnémeti utcáinak jelenleg mintegy tíz százalékán vannak kétnyelvű utcanévtáblák, és a kétnyelvűsítés a jövőben is folytatódni fog.
Az RMDSZ – belátván, hogy gyakran a magyar választottak sem érvényesítik a nyelvhasználatra vonatkozó jogokat – a 2016-os önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak a vállalásáról, hogy hatáskörüknek megfelelően érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. A szövetség éppen a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára hivatkozva próbálta módosítani a helyi közigazgatási törvény nyelvhasználati fejezetét úgy, hogy az az utcanevekre is vonatkozzék. A parlament alsóháza által elvetett törvénymódosítási kezdeményezést jelenleg a felsőház vitatja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi lesz veled, Székely Nemzeti Tanács?
Október 21-e óta újraválasztott elnöke van az Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT). Ha azt vesszük, hogy két jelölt indult a vetélkedőn, előrelépést érzékelhetünk a közvetlen múlthoz viszonyítva, amelyben ott kísért az érdektelenség is.
Ez tulajdonképpen a nemzetünket ölő legszörnyűbb veszedelem: a mi érdektelenségünk, sorsunk iránti közönyünk.
De az is a két jelölt – a marosvásárhelyi Izsák Balázs és a székelykeresztúri Farkas Csaba – szembenállása vagy szembekerülése mögött van, hogy létezik egy eddig lappangó, most minden eddiginél erőteljesebben a nyilvánosságra kerülhetett elégedetlenség is az eddigi vezetés munkáját illetően. Kifejezte ezt a tisztújító gyűlés is, ahol, ha nem is orkánlott, de mindenképpen megnyilvánult ez az elégedetlenség. Ez kiderült az új elnökjelölt bemutatkozó programbeszédéből, egyik-másik küldött szavaiból, gesztusaiból, és a szavazatszámlálás nagyon szoros eredményéből is, a nyertes mindössze 16 szavazatos győzelméből (109/93 volt az arány). És meg a vádaskodásokból is – mert ez is volt –, hogy Marosszék viszonylag több szavazati joggal rendelkező küldöttel vett részt a gyűlésen, mint a többi székek. Bár az is tény, mindenik széknek megadatott a jog, hogy teljes küldöttséggel legyen ott, de voltak, amelyek nem éltek vagy nem tudtak élni a jogukkal, s így alakult ki ez az enyhe aránytalanság. Hogy ezt szabad-e a házigazdák szemére hánynia bárkinek is, megkérdőjelezhető, mert olyan ez, mintha a feladatukat teljesítőket azért marasztalnánk el, hogy teljesítették feladatukat, vagy jogaikkal élőket, hogy éltek jogaikkal.
A választás hát megtörtént, azzal egy periódus lezárult, s egy új időszak vette kezdetét. Új időszak? Reménykedjünk, hogy igen. Pillanatnyilag még a levegőben rezeg az apró érdekek, a – hadd mondjuk ki: jelentéktelennek tűnő – nézetkülönbségek összeütközésének a „zaja”, s ezek a kisszerű ellentétek akadályozzák, lehetetlenné is tehetik a közös munkát. A néhai Vaslady (Margaret Teatcher) egyik választás utáni első szavai jutnak eszembe: a „demokráciának” ez a szakasza (amikor mindenki a maga érdekéért és a másik fél ellen tesz, tehet) lezárult. Elkezdődött vagy el kell kezdődnie a közös ügyért való közös harc, a közös cselekvés korszakának.
Nekünk – bármilyen nézetkülönbségeink is vannak – van egy csodálatos közös ügyünk: népünk, nemzetünk, megmaradásunk ügye, ezért vagyunk, ezért kell hogy legyünk. Minden tisztségviselő ezért vállalta a közös célért való nem kis munkát, mely odaadást, meg nem szűnő erőfeszítést kíván. Székelyföld autonómiáját, s ezzel megmaradásunkat kell kiharcolnunk, biztosítanunk. Ezt az óriási feladatot vállalta fel létrejöttekor a Székely Nemzeti Tanács. A választások ideje alatti megosztottságnak – ami ott természetes volt – véget kellett és kell hát érnie, minden kicsi részerőnket a közös cél érdekébe kell állítanunk. Nem könnyű! S hogy ezt meg tudjuk-e tenni, ezen múlik létünk értelme, s távlatilag jövőnk, a Székelyföld, a székelység, tovább tágítva a kört: a romániai magyarság jövője. Mert a régi mondás – ÖSSZETARTÁSBAN AZ ERŐ – mindenkori igazság, mely ránk is vonatkozik. Aki hiszi a célt, annak az érte való harcot is kell vállalnia. Mindenkinek be kell látnia, hogy itt nem Én vagyok a fontos, hanem az Ügy van mindenekelőtt. Mindenfajta megosztottság káros, s a megosztó szándék BŰN!
De az is igaz, hogy a vezetésnek s a győztes oldalán állóknak az elégedetlenek elégedetlenségéből is le kell vonnia a következtetést, s az ő fontos feladatuk (is) a hibák – amelyeknek egy része felszínre került – orvoslása. Gazda József / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvényfoltozgatás és csapdái
Tartózkodtak az egészségügyi törvénymódosítás megszavazásától
Az új egészségügyi törvénytervezet pozitív és negatív vetületeiről, az RMDSZ új körzeti elnökségéről és az átszervezés folyamatáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön dr. Vass Levente parlamenti képviselő.
Amint felvezetőjében hangsúlyozta, a parlament egészségügyi bizottságának titkári és a marosvásárhelyi RMDSZ elnöki minőségében hívta össze a sajtó képviselőit. Az RMDSZ-frakció tartózkodott a 2006. évi 95-ös törvényt módosító 46-os számú törvénytervezet javaslatainak elfogadásától, mint kifejtette, a javaslatcsomag bizonyos cikkelyei visszaélésekre adhatnak lehetőséget.
Dr. Vass Levente urológus szakorvosként is elemezte a jelenleg érvényben lévő törvényt, amely helyett egy új törvényre lenne szükség, mivel a több mint ezer módosítást „szenvedett” törvénnyel az egészségügyi ellátást csak foltozgatják, ahelyett, hogy érdemlegesen megoldanák az ország egészségügyi ellátását. A parlament egészségügyi bizottságának titkáraként minden egyes pont tárgyalásánál aktívan részt vett és kifejtette véleményét azokkal a javaslatokkal kapcsolatosan, amelyek tovább bonyolítanák az egészségügyi ellátást. A szakember a módosító javaslatok között pozitívumként említette a sürgősségi osztályok egészségügyi minisztériumi finanszírozásának kiterjesztését, melynek nyomán 15–20 %-kal emelkedne az elszámolható költségek mértéke. A módosító javaslat szerint pozitívum, hogy az RMDSZ javaslatára kivették a sürgősségi kórház megnevezést, ezáltal olyan egészségügyi intézmények is részesülhetnek a sürgősségi ellátás költségeinek állami finanszírozásából, amelyek működtetnek ilyen szolgáltatást (a megyei klinika, a dicsőszentmártoni, szászrégeni, udvarhelyi stb. kórházak), megnevezésükben azonban nincs feltüntetve a sürgősségi ellátás. A képviselő elmondása szerint eddig is létezett állami finanszírozás, de bonyolult adminisztratív utat járt be, mire az egészségügyi intézmények részesülhettek belőle.
A nyugdíjkorhatárt is kitolnák
Beláthatatlan következményeket vonhat maga után az említett 46-os törvényjavaslat, amely révén egészségügyi intézmények összeolvadhatnak megtartva eredeti akkreditációjukat. Mint jelezte, az adminisztratív eljárás csökkentése mellett bizonyos osztályok áthelyezése, azok működtetése átláthatatlanná válhat. A magánkórházak létesítéséhez szükséges engedélyeknek a módosító javaslat szerint hat hónapon belüli kiadása ugyancsak kiszámíthatatlan lehet, ugyanakkor nem oldja meg a magán- és közszférában működő egészségügyi intézmények közötti „betegsétáltatást” sem.
Az orvosok nyugdíjazása is változna a tervezet szerint, a 65 éves életkort kitolnák 67 évre. A javaslat olyan településeken életképes, ahol orvoshiány van, az egyetemi központokban azonban, ahol túlkínálat mutatkozik, a fiatalabb generáció háttérbe szorítását eredményezné az a javaslat, amely évente leadott kérésre az egyetemi tanárok nyugdíjazását 70 évről 75 évre módosítaná. A képviselő szerint a törvénymódosításnak ez a cikkelye megkérdőjelezi, hogy vajon „nem-e a hatalom konzerválását célozzák vele.” Az orvoskollégium működésének tervezetét támogatta, mint jelezte, az országban aktív orvosok nyilvántartása is a kollégium feladatkörébe tartozna. A megyei egészségügyi biztosító pénztárak vezetőségének javadalmazására tett javaslatot azonban irreálisnak véli. Mint kifejtette, az egészségügy jelenlegi helyzetében az országos egészségbiztosító főigazgatójának a fizetésemelésén kívül indokolatlan a negyvenkét biztosítóház négyszázhatvan alkalmazottjának tíz százalék fölötti béremelést eszközölni.
Folyik az átszervezés
A marosvásárhelyi RMDSZ elnökeként dr. Vass Levente az átszervezéssel kapcsolatos információkat is nyilvánosságra hozta a sajtó képviselői révén. Mint hangsúlyozta, folytatják a megkezdett átszervezést és reményeik szerint decemberig sikerül befejezni. Amint elmondta, a marosvásárhelyi körzetek elnökeinek megválasztására tett javaslatokat, így kilenc lehetséges körzeti elnök nevét is említette. SZER PÁLOSY PIROSKA / Népújság (Marosvásárhely)

Magyar szórványnapi rendezvények Arad megyében
Az Arad megyei magyar szórványnapi rendezvények sorozata A mi forradalmunk, amely megrengette a világotcímű tárlat megnyitásával indít, november 11-én, szombaton 16 órától az RMDSZ-székházban. Ez Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze, 16 roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen, nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából. A kiállítás meghívottja Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó, aki 56-os versekkel színesíti a megnyitót. Az eseményt támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája.
Szintén november 11-én, szombaton Borossebesen, az Onix panzióban szórvány bál lesz, a hangulatot a Meteor zenekar biztosítja, a bált megelőzően 19 órától Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel Arany János- és Szent László-versekkel szórakoztatja a borossebesi közönséget.
A szentleányfalviak november 12-én, vasárnap 16 órától élvezhetik Arany János balladáit a református imaházban, Tóth Péter Lóránt előadásában.
Nem mondhatom el... címmel november 13-án, hétfőn 11 órától a Csiki Gergely Főgimnáziumban a csikys diákoknak és tanáraiknak Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó és Tóth Péter Lóránt közös produkciójára kerül sor.
Délután 18 órától az Aradi Bábszínházban az aradi közönség ingyenesen tekintheti meg a két neves versmondó előadását.
Az előadás témája Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Arany János, Petőfi Sándor, Utassy József, Faludy György, Kányádi Sándor és Domokos István versei, hiszen úgy érzik az előadók, hogy a nyolcvan-száz éve megélt és megírt szövegek a XXI. század embere számára is időszerűek. A verseket flashmob vetítések színesítik. A közel félszáz bemutatónál tartó versszínházi estet láthatták már Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Szegeden, Gyöngyösön, Budapesten és a Szarvasi Vízi Színházban is.
Szapáryligeten november 18-án, szombaton 20 órától a helyi kultúrotthonban bál lesz, ahol a talpalávalót a Royal Team zenekar húzza.
Végül november 26-án, vasárnap 17 órától Református Szórványnap Lippán.
A reformáció 500. évfordulója alkalmával az Aradi Református Egyházmegye emléktáblát avat a lippai református templomban, a vidék reformátorának, Szegedi Kis Istvánnak. Szegedi Lippán tanult, később a lippai református iskolának tanára is volt. Az egyházmegyei Reformáció 500-as rendezvénysorozat méltó záróakkordja kíván lenni e rendezvény, amelynek a mindössze 20 lelket számláló lippai református gyülekezet ad otthont.
A rendezvény programja:
17 órakor istentisztelet – igét hirdet nt. Módi József az aradi református egyházmegye esperese. Az istentiszteleten ünnepi énekszolgálatok hangzanak el, valamint köszöntések.
18 órakor előadás: Ősz Előd (az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa): Szegedi Kis István és a magyar reformációcímmel.
19 órától a Szegedi Kis István-emléktábla leleplezése, a gyülekezet megáldása.
19.30 órától szeretetvendégség. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)

1956 a Téglásban
Az 1956-os Forradalom és szabadságharc emlékére nyílt kiállítás a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által felkínált kiállítási anyag Virág Ádám Petőfi-ösztöndíjas fiatal révén érkezett Dévára. A tanintézmény előterében kiállított pannókat november 7-ig lehet megtekinteni. Az iskola diáksága osztályfőnöki órákon ismerkedik majd az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével. Pedagógusok kíséretében tekinthetik meg a pannókat, a történelmi eseményekről pedig Virág Ádám tart számukra rövid előadást. Nyugati Jelen (Arad)

Marosvásárhelyi képzősök Fehér és Hunyad megyében
Jövöt nevelni, embert és magyart!
A Marosvásárhelyi Református Kántor- Tanítóképző Főiskola 21 diákja kereste fel a napokban Hunyad és Fehér megye magyarságát, iskoláit, történelmi emlékeit. – Régi hagyomány intézményünkben, hogy tanulmányutakat szervezünk diákjaink számára, hogy megismerjék a vidéket, az itt élő magyarságot, a hagyományokat, történelmi emlékeket, felmérjük anyanyelvünknek az állapotát, és nem utolsósorban ez utak alkalmával fel szoktuk keresni hajdani diákjainkat is – számolt be dr. Barabás László, főiskolai tanár, néprajzkutató.
Idén októberben a dél-erdélyi szórványba látogattak el a képzősök, előbb Nagyenyedet és környékét ismerték meg, majd Dévára érkeztek, ahol a Téglás Gábor Elméleti Líceum fiatal tanítóival találkoztak, órát hallgattak. Ezt követően került sor egy közvetlen hangú szakmai tanácsadásra, melyen Lengyel Izabella dévai tanítónő, zenetanár, a marosvásárhelyi képző hajdani diákja szeretettel osztotta meg szórványbeli pedagógusi tapasztalatait a leendő tanítókkal, kántorokkal. – Itt, szórványvidéken nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm, becsukom magam után az ajtót. Ha lejártak a tanórák jön a délutáni foglalkozás, kóruspróba, dalárda, iskolai ünnepségek szervezése. Református létemre minden kedd délután én viszem az összes kis katolikus tanítványomat hittanórára, mert különben nem érnének el. A pap bácsi kiprédikálta, hogy az én autómnak a kipufogó-csövéből is gyerekek szoktak kiszállni. Aki nem érez erre erőt, elhivatottságot, annak nincs mit keresnie a szórványban. Ezért fontos, hogy tudatosan építsétek magatokban a hivatástudatot, ismerjétek, szeressétek meg ezt a vidéket, tanuljatok szorgalmasan, szívjatok magatokba minél több tudást, értéket, hogy legyen majd mit kamatoztatni – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő. A képzősök ragyogó szemmel, hálásan fogadták a tanácsokat, a személyes élmények megosztását.
Jó érzés volt számunkra megtapasztalni, hogy itt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban milyen komoly hivatástudattal dolgoznak a tanítók. Nagyszerű órákon vehettünk részt és érezni lehet, hogy mindent megtesznek anyanyelvi kultúránk ápolásáért. És ezt nem felsőbb parancsra, hanem belső indíttatásból – fogalmazott a diákokat kísérő főiskolai tanár, dr. Barabás László. Elmondta továbbá, jóleső érzés volt találkozni e vidéken a hajdani diákokkal, akik pompásan végzik feladatukat a dél-erdélyi szórványban. – Nagyenyeden Mester Mária Ágnes és Tövissi Antal tanítókkal találkoztunk a kollégiumban, mindketten hajdani diákjaink, illetve Szabó Zsombor zenetanár és Basa Anna református kántor is nálunk végzett. Hunyad megyében a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi központját vezető és egyben magyar tanítóként dolgozó Menyhárt Ernő szintén nálunk végzett. Déván pedig Lengyel Izabellával találkoztunk, aki csodálatos munkát végez tanítóként, zenetanárként. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkori diákjaink találkozzanak a hajdani végzősökkel, hogy pedagógusélményben, hitélményben, magyarságélményben legyen részük, hiszen ilyenkor kezd kicsirázni lelkükben a vágy, hogy egy-egy közösséghez tartozzanak, hogy az illető kis település tanítói, kántorai legyenek – fogalmazott dr. Barabás László. Elmondta továbbá: tanárként és néprajzkutatóként egyaránt fontosnak tartja, hogy a diákok egyes vidékek hagyományaival és történelmi hagyatékával is megismerkedjenek. Ezért tavasszal székelyföldi, ősszel szórványbeli tanulmányutakat szoktak szervezni. Ezúttal Fehér és Hunyad megye történelmi nevezetességeit keresték fel, többek közt Déva, Vajdahunyad és Illye várát. Megláthatták, megérezhették hát, hogy Fehér és Hunyad megye ugyan szórvány, de nem halott vidék, van magyarság, van élet, aminek továbbvivéséhez a fiatal tanítók, kántorok munkájára is szükség van! A dévai találkozás zárszavaként hangzott el a marosvásárhelyi képző és a tanulmányutak mottója: Áprily Lajosnak, Opitz Márton hajdani nagyenyedi tanárhoz írt versének sorai: ...Mi itt keresztre rendeltetve állunk./ Minket a hüség Krisztus-szege tart./ Égő reménység: árva „húnjaid”-ból / jövöt nevelni, embert és magyart. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

II. Szórvány Gyülekezetközi Találkozó Szentleányfalván
Közös emlékünnep
Október utolsó vasárnapján a legtöbb református gyülekezetben kiszolgáltatják az úri szent vacsorát a reformáció emlékünnepe alkalmával. 2017 kivételes év, hiszen minden gyülekezet, kisebb vagy nagyobb egyházi szervezet igyekszik méltó módon megünnepelni a reformáció 500. évfordulóját.
Ennek kapcsán került sor október 29-én, vasárnap 11 órai kezdettel a szentleányfalvi református templomban a II. Gyülekezetközi Találkozóra, amelyen négy szórványgyülekezet, Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok közösen ünnepelte a jubileumi évfordulót. A júliusban Gyorokon megtartott első találkozó bebizonyította, hogy e négy gyülekezetben nagy igény van a közös együttlétre, ünneplésre. E mostani alkalommal is közel százan gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek.
Az istentisztelet keresztelővel kezdődött, amely a jövő iránti reménységgel töltötte be a jelenlévők szívét. Ezt követően az igehirdetés szolgálata következett, amelyet a négy gyülekezetben szolgáló Vékony Zsolt József lelkipásztor végzett. Az alapige, a nagyon jól ismert tékozló fiú történetének legfontosabb mozzanatáról, a hazatérésről szólt (Lk. 15, 20.). Ennek kapcsán az igehirdető két fontos gondolatot emelt ki: az egyik szorosan kapcsolódik az otthonkeresés és otthonra találás gondolatához. Az ember igazi otthonra az Atyánál találhat. Ezért az Úrhoz való visszatérés, avagy megtérés folyamata fontos része a református ember életének. A második gondolat az istenképről szólt. Nem mindegy, milyen kép él bennünk az Istenről. A bűntető, számon kérő, ítélő istenképeinktől fontos lenne eljutnunk a szerető, minket tárt karokkal hazaváró Istenhez. A szerető Atyával ma is elsősorban a Szentírásban találkozhatunk, hiszen a golgotai kereszthalál is erről a végtelen szeretetről szól. Luther Márton is arra a kérdésére, hogy hol találhatok egy kegyelmes Istent, a Szentírást olvasva találta meg a választ.
Az igehirdetést követően Simó Klára, gyoroki gondnok asszony szavalata következett, majd a szentleányfalvi énekkar szolgált két énekkel, Seres Margit szavalattal. Az ünnepi szolgálatok sorát a szentleányfalvi és zimándközi konfirmandusok és vallásórás gyermekek gitárénekei zárták. Ők is bizonyságot tettek az Úrról az egyik közkedvelt keresztyén ének által: „Nincs más Isten, nincsen más…”
Az istentisztelet után a templomkertben sor került a reformáció fájának az elültetésére, amelyet egy kis emléktáblával is elláttak. A fa elültetése kapcsán a lelkipásztor elmondta a Lutherről szóló klasszikus anekdotát, miszerint a nagy reformátortól egy alkalommal megkérdezték: mit tenne, ha tudná, hogy holnap eljön a világ vége? Luther nagyon egyszerűen ennyit felelt: „Elültetnék egy almafát”. Ennek apropóján a négy gyülekezet is almafát ültetett, ezáltal is kifejezve, hogy közös munkálkodás és a Lélek gyümölcseinek a termése ma is fontos része református keresztyén öntudatunknak.
Az ünnepség közös szeretetvendégséggel zárult a helybéli iskolában, ahol a résztvevők elfogyaszthatták a szentleányfalvi és zimándközi asszonyok finomabbnál finomabb házi süteményeit, beszélgethettek és megoszthatták egymással közös élményeiket. A szeretetvendégség alatt a Brittich Erzsébet által a négy gyülekezet templomairól elkészített linómetszeteket is meg lehetett vásárolni.
Az ünnepség után hálás szívvel állapítottuk meg: Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok gyülekezetei minden elvárást fölülmúlva, méltóan ünnepelték meg a reformáció 500. évfordulóját.
Az említett református gyülekezetek nevében:
Vékony Zsolt József lelkipásztor Nyugati Jelen (Arad)

Gyurcsány ámokfutása
Gyurcsány Ferencet az erdélyi magyar sajtóban szidni olcsó hatásvadászat, tudom. Az egykori magyar miniszterelnök őrzi hirhedtségét és népszerűtlenségét a határon túliak körében, róla írni kimeríti a bulvár fogalmát. Most azonban Gyurcsány maga kiált pofonokért legújabb kezdeményezésével, aminek célja: ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és akik ilyenformán nem viselik szavazatuk következményeit. Elsősorban tanácstalanságomban foglalkozom a dologgal: vajon lehet, hogy Gyurcsány tulajdonképpen szívességet tesz? Mostanig Erdélyben akadozott a magyarországi szavazáshoz szükséges regisztráció, nézzék csak meg, hogy felpörög majd a Gyurcsány-kampány hírének hallatára! Csakazértis!
A könnyített honosítással szerzett állampolgársággal járó szavazati jog körüli hangulatkeltésnek kicsit déjà vu jellege van. A 2005-ös decemberi népszavazás előtt sok a pro és kontra érvek közül már elhangzott, Gyurcsány Ferenc, Magyarország akkori kormányfője, az MSZP–SZDSZ koalíció politikusaival összhangban keményen kampányolt a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése ellen 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatva. Ugyanez a vita megismétlődött 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány előterjesztésére az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta, hogy a határon túli magyarok könnyített úton szerezzék meg (vissza) magyar állampolgárságukat. Akkor kimondatott: nem létezik kétféle állampolgárság, egy, amelyik szavazati joggal jár, és másik, amelyik nem. Hogy akar-e élni a határon túli magyar szavazati jogával, vagy úgy érzi, nincs erkölcsi alapja befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, nos az mindenkinek saját belátására volt és van bízva. Mint tudjuk, a könnyített eljárással szerzett állampolgárság 2014-ben hozta meg először „gyümölcsét”: a határon túli magyar voksok legfennebb 1 százalékot nyomtak a latba. Négy év persze sok idő, a helyzet valamelyest változott, a határon túli magyarok körében a magyar állampolgárok száma tavaszig elérheti az egymilliót, ennek 65 százaléka szavazókorú.
Mint tudjuk, a 800 ezer magyar áttelepülőből nem lett semmi, mint ahogy 2001-ben, a státustörvény elfogadásakor a 25 millió román munkavállaló magyarországi inváziójából sem – ezzel még a Medgyessy-kormány riogatott annó. A szocialisták később beismerték, „túlbecsülték a veszélyt”, legalábbis ami a státustörvény hatásait illeti, 2013-ban pedig Kolozsváron Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök ünnepélyesen bocsánatot kért pártja nevében, amiért elvitatták a határon túliaktól a könnyített honosításhoz való jogot. Úgy tűnt tehát, hogy a közvélemény, de még a berzenkedő magyarországi pártok is napirendre tértek a dolog fölött, beletörődve abba: határon túl – per pillanat – nem nekik áll a zászló.
De nem áll Magyarországon sem – a legújabb felmérések szerint legalábbis, amelyek masszív Fidesz-előnyt jeleznek. Hogy az 5 százalékra taksált Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció mire alapozva, mekkora rokonszenvre számítva indította ezt a kezdeményezést? Elképzelni nem tudom. Már csak azért sem, mert arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki a harmadik világbeli menekültekkel sorsközösséget vállalva oly hevesen támadja a magyar kormányt, bezárkózással, idegengyűlölettel vádolva migrációs politikája miatt. Most meg mitől olyan ideges, ha a (számára legalább annyira idegen) határon túli magyarokról van szó? Túl Gyurcsány Ferenc ámokfutásán: tényleg lehet ma erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarokkal riogatva szavazatokat szerezni odaát? Vagy a Magyarországon felpörgött fenyegetettség-érzetet próbálja kijátszani-kihasználni az MSZP egykori frontembere? Merthogy a félelem, ha szárba szökken, nem ismer határokat…? Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Tudományos napok Kolozsváron
Rangos esemény helyszíne lesz Kolozsvár az elkövetkező napokban: november 2-4 között konferenciát szervez a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, az emberközpontú tudomány idén a központi téma.
A nagyon gazdag és változatos tematikájú, a nem szakember érdeklődését is felkeltő című előadások kimondottan tudománynépszerűsítők, és az előadók között Erdélyből elszármazott neves kutatók is vannak: olyan szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat. Az előadók hat országból érkeznek – olvashatjuk a bizottság weboldalán: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve, hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára. Társszervező a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A Magyar Tudomán Ünnepe Kolozsváron konferenciasorozata már ma elkezdődik, 18,30 órakor, a Reformáció Erdélyben című egyháztörténeti előadással a Farkas utcai templomban. Pénteken az előadások helyszíne a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Aulája, szombaton pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dísztermében hallgathatók az előadások. A részletes program, időpontok a www.kab.ro weboldalon megtalálhatók. Néhány címet említünk az előadásokból: Fizika lepkeszárnyakon. Repülő ékszerek; A genetika menti meg a rákosokat?; Optimális anyagszállítás és az új világok geometriája; Űrtechnologiák alkalmazása katasztrófavédelemben; Történelem a lábunk alatt – új környezettörténeti kutatások Erdélyben; Ősrobbanás, itt és most; Gyorsabb, mint a villám: elektronsugarak fúziós reaktorokban és lézerplazma gyorsítókban.
Előadást tart Biró László Péter fizikus, az MTA levelező tagja, professzor (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Magyarország), Imreh István biológus (Associate professor, Karolinska Institutet, Associate editor, BMC Cancer, Stockholm, Svédország), Vernes András fizikus professzor, főkutató (Austrian Center of Competence for Tribology, Wiener Neustadt, Instititute of Applied Physics, Vienna University of Technology), Balogh Zoltán matematikus professzor (Universität Bern, Mathematisches Institut, Svájc), Némethi András matematikus professzor (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, ELTE, Matematikai Intézet, Geometriai Tanszék, Magyarország), Tóth Bálint az Academia Europea tagja, kutató (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Magyarország, professzor, University of Bristol, Egyesült Királyság), Czárán Lóránt földrajzkutató, Programme Officer, ENSZ, United Nations Office for Outer Space Affairs, UN-SPIDER Programme, Bécs, Ausztria), Benkő Elek történész, igazgató, az MTA levelező tagja (MTA Régészeti Intézet, Budapest, Magyarország), Mócsy Ágnes fizikus professzor (Fellow of the American Physical Society, dokumentumfilm-rendező, Pratt Institute, Brooklyn, Amerikai Egyesült Államok), Tapasztó Levente osztályvezető (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest, Magyarország), Vitos Levente fizikus professzor, laboratóriumi igazgató (KTH, Royal Institute of Technology, Stockholm, Svédország), Fülöp Tünde fizikus professzor (Chalmers University of Technology, Göteborg, Svédország), Gergely Árpád László fizikus professzor (Szegedi Tudományegyetem, Szeged, Magyarország), Nemes-Incze Péter tudományos főkutató (MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest,Magyarország).
A konferencia keretében sor kerül a meghívott előadók és az erdélyi szakemberek közötti szakmai tanácskozásokra. Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medencei civil szervezetek képviselői találkoztak Szamosújváron
Romhányi András, a Civil Akadémia megalapítója, a Magyar Kollégium elnöke a Kárpát medencei civil szervezetek vezetőit hívta össze egy-egy találkozóra az akadémia címén a találkozó-sorozat elindításakor. A tagok magyarok, s bár hét ország állampolgárai, közös céljuk a magyar kultúra továbbadása. Ezért is nagyon könnyen megtalálták a közös hangot, és évek óta találkoznak, mindig más helyszinen. A XVI. Civil Akadémia házigazdája idén Szamosújvár volt, szervezője pedig a szamosújvári Téka Alapítvány és a kolozsvári EMKE.
Szamosújvárra csütörtök este érkeztek a résztvevők, majd pénteken mezőségi kiránduláson vettek részt. Velük tartott Paróczi Ákos, a Téka idei Petőfi ösztöndíjasa is, így ő is megismerhette a tájegységet. Előtte a tavaly átadott Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumba néztek be, ahol a szamosújvári gyerekek mellett a Mezőség öregedő, szórványosodó falvainak gyerekei is tanulnak
Első megállójuk Feketelak volt, ahol megtekintették a templomot Hideg István refomátus lelkész bemutatásában, a tájházat illetve a Téka Alapítvány táborközpontját. Ezután Pusztakamarás felé vették az irányt. Ott Széman Péter mutatta be Sütő András szülőházát, illetve ennek jövőjéről is elbeszélgettek. A buszos utazás közben a Kard és kasza földjén a Tóvidék szépségeit, letűnt korok emlékeit is megtekintették. A széki Sóvirág panzióban elfogyasztott ebéd után meglátogatták a széki templomot, ahol Sallai Márton lelkipásztor mesélt a falu és a templom múltjáról, de a templom felújításának történetét is ismertette. Ugyancsak Széken, a Holland Misi néven ismert holland származású, néptáncot kedvelő úriember tulajdonában álló tájházban Korniss Péter kiállítását is megnézték. Szamosújvárra visszatérve az örmény székesegyházat tekintették meg. A tartamas napot vacsora és Vincze László borkóstolója zárta.
Széman Péter, EMKE-elnök számolt be a szombati nap programjairól. – A finom reggeli után – sajnos két busszal, mert nem találtunk egy olyan nagyobb buszt, amivel együtt mehettünk volna, átkocsikáztunk Válaszútra. Itt az idén felavatott kávézóban Balázs-Bécsi Gyöngyi adott szakszerű eligazítást a Kallós Alapítvány létrejöttéről, tevékenységéről, és arról a rengeteg eredményről, amit elértek a mezőségi szórványoktatás, illetve szakoktatás terén. Megtekintettük a Kallós Zoltán által gyűjtött rendkívül gazdag néprajzi múzeumot, majd sietve indultunk tovább, mert Kolozsváron a Házsongárdi temető nyugati bejáratánál várt ránk idegenvezetőnk, Gergelyné Tőkés Erzsébet. Kezében tartva a főúri kripták kulcsait, sorra látogattuk végig a Házsongárd Alapítvány által felújított kriptákat, a nagy tudósok, 1848-as honvédek, egyházi méltóságok, írók, költők, színészek síremlékeinek egy részét, miközben megismerkedhettük Erdély, Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével – vázolta a programokat az EMKE-elnök.
Ezt követően a temetőből átsétáltak a Heltai Alapítványba, ahol ízletes ebéd elfogyasztása közben felhívták telefonon Pillich Lászlót, az első nem budapesti szervezésű Civil Akadémia szervezőjét és vendéglátóját. Délután rövid sétát tettek a főtéren, Mátyás király szülőházánál és a Farkas utcában, ismerkedve a történelemmel, Deák Árpád történelemtanár, szakavatott idegenvezető segítségével. – A sok ismeretanyag és érdekesség közül, csak párat emelnék ki, például azt, hogy Kacsóh Pongrác a kolozsvári, (a kezdetekkor Apáczai Csere János által vezetett) református kollégiumban tanult, majd ebben az utcában járt a Ferencz József Tudományegyetemre és itt végzett először zenei tanulmányokat. De itt tudhattuk meg azt is, az ékes latin nyelvű feliratnak köszönhetően – hogy itt volt Erdély első egyeteme (főiskolája), amelyet 1582-ben Báthory István fejedelem, lengyel király alapított, vagy, hogy ebben az utcában nyílt meg Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza, illetve, hogy a kolozsvári magyar színház öt évvel idősebb a budapesti Nemzeti Színháznál – elevenítette fel a Farkas utcai séta során elhangzottakat Széman.
A városnézést civil találkozó követte az EMKE Györkös Mányi Albert emlékházában, amely a közművelődési egyesület kulturális tevékenységeket lebonyolító helyszíne, ahol a csapatot az EMKE kulturális referense, Széman Emese Rózsa fogadta. Beszámolt tevékenységéről az Életfa Családsegítő Egyesület (Adorjáni Katalin), valamint az Áldás Népesség Egyesület (Varga Mihály Márton). – A Házsongárd Alapítvány tevékenységéről, magáról a temetőről szóló albummal idegenvezetőnk még a délelőtt folyamán mindenkit megajándékozott, amit ezúton is köszönünk. Az idő rövidsége miatt az EMKE bemutatása igencsak rövidre sikeredett, de remélem, hogy a tartalmasan eltöltött nap után sok élménnyel gazdagodva érkezhettünk vissza Szamosújvárra, ahol csodálatos néptánc bemutató, valamint fenséges vacsora várt – zárta beszámolóját Széman.
Este a Téka Alapítvány munkatársainak illetve önkéntescsapatának egy részével találkoztak. Vacsora előtt fellépett az Ördöngös zenekar és a Kaláka néptáncegyüttes táncosainak egy része, és az est részeként a részvevők összefoglalták tapasztalataikat. Vasárnap Rózsa Sándor sírjának megtekintése után búcsút vettek egymástól.
Sok pozitív üzenetet fogalmaztak meg, jó érzés volt hasonló érdeklődésű és hasonló munkát végző civilektől elismeréseket kapni. Egymás munkájának elismerése, pozitív megerősítése valószínűleg a titka annak, hogy a Civil Akadémia tagjai családias hangulatban találkoznak évente, hogy lélekben megerősöve, szellemileg feltöltődve tovább tudjanak haladni a vállalt feladatok nem mindig egyszerű mindennapjaiban. Romhányi András / Szabadság (Kolozsvár)