1991. ápr. 20-án Horváth Antal, Pál Antal, Salamon József, Duma Ferenc, Bogdán István, Polgár János, Varga János és Salamon Antal moldvai származású katolikus papok levélben fordultak Ioan Robu bukaresti érsekhez, hogy engedélyezze, tarthassanak magyar nyelvű szentmiséket a moldvai csángók körében. Ugyanakkor felhívták a figyelmét arra, hogy a Kelet-Nyugatnak adott interjújában /1991. márc. 7./ helytelenül jelentette ki, hogy a csángók csángó nyelven beszélnek, mivel a csángó nyelvjárás a magyar nyelv egyik dialektusa. Robu 1991. ápr. 29-én kelt válaszlevelében azt próbálta bizonyítani, hogy a magyar misézés irodalmi nyelve tönkre teszi a csángó nyelvjárást, sokan pedig meg sem értik, mert a csángók nem tanultak magyarul az iskolában. Azt állítja, hogy az aláírók neve még nem bizonyíték arra, hogy a csángók magyarok. Hiszen ezek eltorzított nevek. A levélváltással kapcsolatban Kozma Szilárd beszélgetett Horváth Antal csíkszentdomokosi esperessel. Nevük nem eltorzított, hiszen hasonló nevek ezrével fordulnak elő a magyar nyelvterületen, jelentette ki Horváth Antal. Robu levele sértés nemcsak a moldvai csángó papok, számára, hanem mindazoknak, akik nevüket személyiségükkel azonosnak tekintik. Európát bejárta, mondta Horváth Antal, de nem talált olyan helyet, ahol ne misézhetett volna magyarul. Szülei hatvanadik házassági évfordulóján odahaza, a moldvai faluban viszont nem engedték meg ezt, még a szülői házban sem. /Kozma Szilárd: Kinek neve mennyire torz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 3-4./

A református egyházzal az együttműködés a legszorosabb és legtestvéribb, nyilatkozott Tempfli József nagyváradi katolikus megyéspüspök. Váradhegyalján a katolikusok és reformátusok közös templomot építettek, melyet közösen, felváltva használnak. A püspök kitért a moldvai csángók helyzetére is. Robu bukaresti érsek tagadja a magyar szentmise szükségességét. Sok kérés befutott hozzájuk, de Robu ezt tagadja. Bogdán István csángó pap, Tempfli püspök szentelte fel. Bogdán István azt kérte, hogy első miséjét magyarul mondhassa el. Felháborodtak a román papok, végül Bogdán beleegyezett abba, hogy csak az evangéliumot mondja magyarul és egy rövid prédikációt. Amikor elkezdte magyarul olvasni az evangéliumot, két román pap a szentélyben ledobta miseruháját és tüntetően kivonult. Ez hallatlan dolog. Tempfli püspök egyházmegyéjében 15 ezer szlovák katolikus van, akiknek szlovák szentmisét tartanak, a románoknak pedig román nyelvűt. /A Tempfli Józseffel készült interjút a svájci Életünk, az európai magyar katolikusok lapjának 1992. évi februári száma közölte, átvette: Közlöny (A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatója), Nagyvárad, márc., II. évf. 3. sz./

"Tempfli József nagyváradi püspök nyilvánosságra hozta Ion Robu bukaresti érsekhez írt levelét. Ebben ismertette azt, hogy a hívek és a papok kérésének megfelelően kérte a pápát arra, hogy a nagyváradi és a szatmári püspökséget csatolják a gyulafehérvári érsekséghez. Arra hozott példát Robu érseknek, hogy nem biztosítják a csángók részére a magyar nyelvű szentmisét, sőt Bogdán István újmisés miséjén /Magyarfaluban/ a magyar nyelven felolvasott evangélium hallatán a két román pap tiltakozásul kivonult a templomból. Pusztinából 200 személy aláírásával, 1991. aug. 20-i keltezéssel Petru Gherghel püspökhöz írt levelében magyar nyelvű szentmisét kért. Vajon mit válaszolt a püspök, tette fel Tempfli József a kérdést. Biztosítani kell a csángók részére a szentmisét anyanyelven. Nem ért egyet John Bukowsky érsek, pápai nuncius érvelésével, hogy az erdélyi egyházmegyék Gyulafehérvárhoz csatolása most nem időszerű, mert az ortodoxok így is támadják a Szentatyát. "Az ortodoxok sohasem lesznek megelégedve velünk" - írta Tempfli József. /Erdélyi Napló /Nagyvárad/, ápr. 16./"

Jún. 24-én Marosvécsen ünnepélyesen leleplezték Kemény János szobrát, Hunyadi László szobrászművész alkotását. Csiha Kálmán kolozsvári református püspök hirdetett igét a báró Kemény Jánosra emlékezés napján. Kiss Jenő költő, a Helikon írói csoportosulás egyetlen élő tagja és Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN Klub elnöke és Székely József marosvécsi esperes emlékezett az irodalom nagy mecénására, majd Bogdán István kolozsvári színész mondott el részleteket Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményéből, Lászlóffy Csaba legfrissebb szonettjét - Marosvécsi kaland - olvasta fel, végül Kemény János fia, Kemény Miklós szólt az egybegyűltekhez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./ Ugyanerről: 1297. sz. jegyzet.

"Színházi vita Honnan és hová, kolozsvári magyar színház? címmel dec. 8-án vitafórumot rendezett Kolozsváron a Tonic Média Alapítvány kuratóriumának nevében Sebesi Karen Attila. Sebesi Karen Attila elmondta: az utóbbi években aggasztóan megcsappant a színházba járók száma, mindezt pedig a "rossz, káros, arrogáns vezetés, divatos szóval élve: menedzsment váltotta ki, nem pedig a színészek munkája." Szőcs István író, színikritikus a színház szerepét méltatva elmondta: a rendszerváltás előtt a romániai magyar társadalom temetésen, illetve színházban szembesülhetett az anyanyelv hatásával. A hagyományos értékek megtagadását, a szolgálat elvetését, a túlzásba vitt "modernkedést" a hozzászólók közül többen is kifogásolták. Tompa Gábor főrendező-igazgató nem jelent meg a fórumon. Papp Sándor Zsigmond író-újságíró azonban kijelentette: Tompa Gábor színháza értékes, díjak, elismerések sokasága bizonyítja a főrendező hozzáértését. Az esten feltették a kérdést: ha egy színésszel mindössze egyéves időtartamra kötnek szerződést, akkor ki ítélte életfogytiglani igazgatásra a rendezőt? A fórum eredményeképpen született állásfoglalást Sebesi Karen Attila olvasta fel. Az állásfoglalás végleges változatát Csomafáy Ferenc, Molnos Lajos és Szőcs István szerkesztik meg, és tartalmazni fogja a Tompa Gábor leváltására vonatkozó indítványt. Ugyanakkor felvetődött egy színházpártoló baráti társaság megalapításának igénye is, amelynek megvalósítását egy héttagú bizottság (Vadas László, Kovács Katalin, Kós Ferenc, Vekov Károly, Csortán Márton, Balogh Péter, Bogdán István) vállalta magára. /Sándor Boglárka Ágnes: Tovább gyűrűzik a színház-vita. Tompa Gábor leváltását követelik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

Többéves hagyományát folytatva, a Fehér megyei RMDSZ idén augusztus 20-át a boroskrakkói református templomban ünnepli. Beszédet Bakó Botond tanár, a Fehér megyei RMDSZ választmányi tagja mond. Egyházi részről Gál Alajos, a gyulafehérvári Szent István székesegyház plébánosa és Veres Ferenc bethlenszentmiklósi unitárius lelkipásztor beszédét hallgathatják meg az ünneplők. A hegyaljai református templomokról Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tart ismertetőt, melyet Bogdán István kolozsvári színművész ünnepi műsora követ. A boroskrakkói református templomban tartott ünnepség után a borosbenedeki református templom romjait látogatják meg az egybegyűltek. /Takács I. : Szent István-napi ünnepség Boroskrakkón. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./

Hitélet – Bethlen Gábor emléktáblát avatnak Gyulafehérváron
A Kárpát-medencei magyar református egyházak vezetőit tömörítő testület, a Generális Konvent kezdeményezésére Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem emléktábláját avatják fel november 16-án, 11 órakor a Gyulafehérvári Székesegyházban.
Tavaly volt 380 éve, hogy a Gyulafehérvári Székesegyházban eltemették Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet, akinek sírja azonban a történelem viharaiban megsemmisült. Mivel munkássága Magyarország és Erdély szempontjából meghatározó jelentőségű, a Generális Konvent – a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete – május 27-i komáromi ülése úgy határozott, hogy születésének 430. évfordulójához kapcsolódóan 2010. november 16-án emléktábla állításával örökíti meg a fejedelem emlékét.
A november 16-án 11 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdet igét, Bethlen Gábort dr. Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke méltatja, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nevében Msgr. Potyó Ferenc általános érseki helynök mond köszöntőt. Közreműködik a Kolozsvári Református Kollégium és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusa, valamint Bogdán István színművész.
Az emléktábla a székesegyházban lévő Szent Anna kápolnában kap helyet. Itt találhatók többek között a Bocskai István fejedelem és Martinuzzi Fráter György emlékére állított emléktáblák, valamint Izabella királynő és János Zsigmond szarkofágja is.
Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. november 15. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége volt. Nevéhez Erdély felvirágoztatása és aranykora fűződik. A sokoldalú és mélyen vallásos fejedelem 16 évi uralkodása alatt fő célja a Magyar Királyság egységének helyreállítása, a Habsburg és Török Birodalom közé ékelődött Erdély megerősödésének és fennmaradásának biztosítása, valamint a vallás szabadságának megőrzése volt. Több ízben bekapcsolódott az Európában folyó harmincéves háborúba. A sikerei nyomán megkötött békék orvosolták a rendi és vallási sérelmeket, biztosították a vallás szabad gyakorlását a királyi Magyarország lakosai számára is.
Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. 1629-ben rendeletben biztosítja a prédikátorok és azok leszármazottai számára közös nemesi levéllel a nemesi rangot. A más felekezethez tartozókat is becsülte és segítette. Ő állta az első katolikus Bibliát fordító Káldi György jezsuita költségeit, és román nyelvre is az ő jóvoltából készülhetett el az első bibliafordítás. Szabadság (Kolozsvár)

Asszonynépe
Felemelő nemzeti ünnep az elnéptelenedő faluban
A Fehér megyei magyarság kilencedik alkalommal köszöntötte nemzeti ünnepünket egy elnéptelenedett, de erre az alkalomra élettel feltöltött és ünnepi hangulattal megáldott kis településen. Ezúttal a Magyarlapádhoz tartozó Asszonynépén történt ez, ahol a református gyülekezetet egyetlen személy képviseli. Borbándi András magyarlapádi református lelkipásztor szerint az államalapítás után Szent István Gizellának adta ezt a területet, aki elvégezte a telepítést. Asszonymunka volt, Asszonynépe lett a neve. A 19. századból egy fatornyos templomot tartanak számon. Egy Budapesten megtalált 1897-es építési terv szerint kőtemplomot terveztek, amely csak 1920-ban valósult meg. 1911-ben 125 református lelket számláltak, 1922-ben pedig 87-et. A kollektivizálás a 60-as években teljesen szétzilálta a birtokos magyarságot. Szent István ünnepén a több száz ünneplőt egy teljesen felújított templom fogadta, amelyet az egyházközség alapjaiból, a hívek adományaiból, az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával valósítottak meg.
A falu elöregedett. Mintegy száz idős vagy idősödő lakója között egy református lélek lakik, a 86 éves özvegy Solymosi Ferenc. Kérdésemre Feri bácsi azt mondja: „Ebben a faluban én vagyok az egyház”, aztán csendesen zokogni kezd. A pap rendszerint otthon látogatja, de most ő is ott ül a meghívottak között a szép templomban, ahol a beszolgáló református lelkipásztor szerint a legjobb állapotú istenházában a legkisebb lélekszámú gyülekezet található.
A Fehér Megyei RMDSZ ezúttal is mintaszerűen megszervezte a napot. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök a moderátor szerepét is betöltötte. A technikai hátteret László István és Nagy Mária biztosította. Az ünnep a kis templomban kezdődött, miközben megkondultak a harangok, ahonnan szálldogált a por és hullt a törmelék. Az istentiszteletet a nagyszámú ünneplő kihangosítva, a templom előtti téren követte figyelemmel. Ritka, nemzeti gondolatokkal átitatott, ökumenikus prédikációkat hallgathattunk. Igét hirdetett Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor, Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész és T. Bálint Emil balánbányai római katolikus plébános. A kántori szolgálatot Kiss Huba Ernő Nagyváradolaszi református kántor, az enyedi kollégium 15 éve végzett véndiákja látta el.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, aki üdvözlő beszédében a kitartást köszönte meg a Fehér megyei magyaroknak, a csodálatos templomokat és külön köszönet illette a lelkészeket, akik a legkisebb gyülekezeteket is szolgálják. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke történelmi visszatekintést tartott, és kiemelte Szent István máig ható üzeneteit. Rácz Levente elnök a társszervező Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület nevében említette, hogy 2003-tól rendszeresen látogatják a szórvány templomokat, megmutatva, hogy itt valaha életképes közösségek működtek. Dr. Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója ünnepi beszédében többek között a lélekben élő tudatról, a kultúráról és az anyanyelvről beszélt, amely ugyanúgy, mint Szent István korában, a magyar megmaradást szolgálja.
Bogdán István színművész részleteket adott elő Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából. Kilyén Ilka, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és lánya nemzeti hangulatú dalokkal és szavalatokkal ékesítették a szabadtéri előadást, amelyet a magyarlapádiak, ifjak és cserkészek táncműsora követett.
A több száz ember, akik idevándoroltak a környékről, pillanatnyi többséget teremtettek a faluban. Kalács és bor kíséretében igazi ünnepet éltek át. Régi asszonynépi származásúak tértek vissza, és ebéddel várták a rokonságot, pl. a Járaiak vagy a Finnák. Az ünnepi asztal a lelkes és szívélyes vendéglátó Borbándi lelkészpár jóvoltából a lapádi parókián is terítve várta a látogatókat. A nagy találkozások napja volt ez, és most mindannyian újra megtapasztaltuk azt, hogy egy nemzethez tartozunk, és sorsunk az összefogás.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

;;;?Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek Váradon
Az 1956-os forradalmat követő koncepciós per során ártatlanul halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélt 31 áldozatáról emlékeztek meg szerdán a Nagyvárad-Velencén.
A megemlékezés első mozzanataként a velencei református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, ahol Bogdán István érmihályfalvi kanonok-esperes hirdetett igét Curaliuc Demeter római katolikus plébános és Farkas Antal református lelkipásztor közreműködésével. Bogdán István Máté evangéliumának Krisztus elítélésére vonatkozó része kapcsán az összetartás és az egyetemes értékek mellett való közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Az esemény második mozzanataként a maroknyi egybegyűlt emlékező a váradvelencei kultúrházba vonult, ahol az áldozatok leszármazottai, illetve az RMDSZ és a mihályfalvi önkormányzat képviselői megkoszorúzták az érmihályfalvi csoport emléktábláját. Itt Cseke Attila parlamenti képviselő elevenítette fel az ítélethozatal körülményeit, felsorolva azokat a „bűnjeleket”, amelyek alapján a csoport tagjait kemény börtönévekre, hármukat pedig halálbüntetésre ítélték. Ilyenek voltak például bizonyos otthoni házkutatások során előkerült régi levelek vagy valuta. Mint Cseke Attila hangsúlyozta, 1956 a köztudatban Magyarországhoz kapcsolódik, de ’56-nak Erdélyben és Partiumban is súlyos következményei, hősei és áldozatai is voltak mind a magyarság, mind pedig a románság körében. „Ötvenöt évvel az itteni ítélet után arra kell emlékeznünk, amikor ezt a 31 nevet végignézzük, hogy voltak és maradnak mindnyájan becsületes, tisztelettel kiálló magyar közösségi tagok” – tette hozzá Cseke Attila. A megemlékezés a himnusz közös eléneklésével végződött.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Lélekben kell felnőni
Krisztus nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, az egyház ma is őt hirdeti, csak a hozzávezető eszközök lettek mások – vallja Husztig Róbert. A fiatal katolikus papot pályaválasztásáról, érmihályfalvi segédlelkészi tevékenységéről kérdeztük.
– Meghatározható-e valamiképpen annak a hitnek az erőssége, ami a 21. század már-már korlátlan pályaválasztási lehetőségei közül a katolikus teológiára irányít egy fiatalembert? Mikor határozta el, hogy pap lesz?
– Nem tudom, hogy korán vagy későn, de XII. osztályban döntöttem el. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy akkor mondtam ki az igent az egyháznak. Mint ahogy a házasság szentségében történik. És biztos vagyok abban, hogy nekem egy életre szól a kimondott igen. Nagyon nagy hatással volt rám II. János Pál pápa életstílusa, de amikor haldoklott, akkor figyeltem fel arra, mennyire átélte a szentségeket. Úgy érzem, a Jóisten általa hívott engem.
A döntés mégsem volt ennyire egyszerű, mert sportoltam, és addig ökölvívóként képzeltem el az életemet, ráadásul épp szerelmes voltam. Próbáltam harcolni magamban az egyre erősebb hívás ellen, valahogy úgy, ahogy Jákob harcolt az angyallal, és harc közben is látta az ég felé vezető létrát. Elfogadtam a gondolatot, hogy végeredményben a dönteni nem tudás is döntés, amikor pedig rájöttem, hogy hivatásom van, beléptem és kimondtam az igent.
– A családja hogyan fogadta a pályaválasztását?
– Édesanyám örült neki, édesapám, ha még élt volna, nem örült volna. Neki ugyanis nagyon fontos volt a család továbbvitele, ez most a testvéremre hárul.
– Nemcsak az iskolában járt német tagozatra, családi gyökerei közt is vannak német elágazások. Miért választotta mégis Gyulafehérvárt?
– Az elöljáróktól függött, hová megyek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy Gyulafehérváron kezdtem a tanulmányaimat, épp ellenkezőleg, örülök neki. Az ottani papnevelde ugyanis nem nyugatiasodott el, nem szorul háttérbe a lélek pallérozása, márpedig végsősoron ez az elsődleges feladat. A teológia tudomány, meg lehet tanulni, a politikai behatást pedig ki lehet kapcsolni. Egyébként a hat romániai egyházmegye közül négyből Gyulafehérvárra mennek a kispapok, zömük a Székelyföldről.
Természetes, hogy magyarul tanultunk. A bukaresti és jászvásári egyházmegyékből Jászvásárra mennek, ott románul tanulnak. Váradról nem voltunk sokan, a hat évfolyamon összesen heten. Jó volt megismerni a más vidékről jötteket. Arra a kérdésre, hogy a 21. században, hogy is viszonyulunk a papi hivatáshoz: talán ugyanúgy, mint minden hivatásban. Lélekben kell felnőni a 21. századhoz, az orvos sem dolgozik 18. századi módszerekkel és eszközökkel. Krisztus viszont nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, ma is lehet és kell is haladni a technológiával, mégis ugyanazt hirdetjük, mint a középkorban: Jézust. Csak a hozzávezető eszközök lettek mások. A mai papnak ilyen szempontból nehezebb a dolga, nagy kihívást jelent például a Facebook, a Twitter helyes használata.
– Kihívást vagy kísértést?
– Kísértés mindig, mindenütt van. A válasz rá, hogy az ember hogyan éli meg a hivatását. Én Istenre hagyatkozom, az energiámat az emberek szolgálatában használom. A cölibátus nekem elsősorban nem lemondást jelent, hiszen úgysem lehet meg mindenkinek mindene. Mondhatnám azt is, hogy az egyház az én feleségem, de inkább azt mondom, hogy osztatlan szívvel élek, az egyháznak kimondott igennel nemcsak az egyháznak, de mindenkinek felajánlottam a szívem. A fiatal pap keresi a barátokat, nem mindegy, hogy mennyire nyitott, ettől függ ugyanis, hogy öregkorban magányos lesz-e vagy sem. Én nem szeretnék magányos lenni, az emberek közt érzem magam igazán jól. Ferenc pápa azt mondta, az a jó pásztor, aki birkaszagú, aki mindig együtt van a nyájjal.
– Hogyan fogadták Érmihályfalván az új káplánt?
– A városban a reformátusok vannak a legtöbben, 4500–5000 lélek, mintegy 3000 a római katolikus, 1000 körüli az ortodox vallású, görögkeleti, illetve a neoprotestán kevesebb van. Mihályfalva előtt négy hónapig Szentjobbon voltam, ott jó volt a kapcsolat a többi felekezettel, Mihályfalván – egyelőre – nincs együttműködés. Az emberek szeretettel fogadtak, a beilleszkedés nagyon simán ment és a principálisommal, Bogdán István plébános úrral is jól megértjük egymást. Nagyvárad után Mihályfalván van a legtöbb katolikus hívő, azért is van szükség két papra. A fiatalokkal inkább én foglalkozom, nagyon fontos minél előbb megkezdeni a hitoktatást, mert egy életen át lélekformáló hatása van.
A MIHISZÜNK – Mihályfalvi Ifjúsági Szüntelen Közösség – keretében különböző foglalkozásaink vannak, féléve indult, 26-an iratkoztak be, de 18-an járnak rendszeresen. Szombatonként ifjúsági órát tartunk, tulajdonképpen értékeljük a hetet. Megbeszélünk mindent, de van vetítés is, különböző játékok, szóval bizalmas kör. Kimentünk a gálospetri gyermekotthonba, rendszeresen járunk a mihályfalvi idősotthonba, lássák a fiatalok, milyen gondok adódnak a gyerekekkel, idősekkel.
Érdekes volt továbbá a nagykárolyi kirándulásunk, ahol természetesen a Károlyiak kastélyát látogattuk meg. Tizennégy éves kortól harmincötig járnak a MIHISZÜNK-be. A plébános úr, vagy ahogy Mihályfalván hívják, a pap bácsi értékeli ezt a megpezsdülő közösségi életet. Különben is követi a fejlődésemet, figyelmes, igyekszik mindenhol ott lenni. Nagyon nemes lelkű nép a mihályfalvi, és ha probléma adódik, közösen igyekszünk minél előbb megoldani.
– Nem hiányzik Várad, nem tervez „bejövetelt”?
– Bejövetelt csak olyan értelemben, hogy néha bejövök meglátogatni a családomat. Érmihályfalván vagyok otthon, ott jól érzem magam, megtaláltam a helyem, azzal foglalkozom, ami a feladatom.
Krónika (Kolozsvár),

A Hazaváró Édesanya szobrát avatták fel Érmihályfalván
Október 24-én, szombat délután avatták fel Érmihályfalva központjában a közadakozásból emelt Hazaváró Édesanya szobrát. A lakosok az ünnepség után már birtokba is vették a közös fotózkodásra csábító alkotást, melynek lábához hamarosan egy virágcsokor is került.
Még év elején jelentette be Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, hogy helyi szinten 2015-öt “A kő marad”-évnek nyilvánítják, melynek keretében a szülőföld szeretetéről, az otthonmaradásról szóló eseményekre kerül sor. Már akkor elhangzott, hogy az eseménysorozat zárásaként október 24-én szoboravatóra kerül sor, de nem bármilyen megfontolásból kifogásolható személyére, hanem a szülőföld szeretetét szimbolizáló, a gyerekeiért minden áldozatra képes, azokat mindig hazaváró édesanyáéra. A kivitelezés nem terhelte a város költségvetését, arra közadakozást hirdettek (az 500 lejt, avagy annál többet adományozók nevét a szobor mögötti falon, táblákon örökítik meg). Az avató körüli események természetesen az utóbbi hetekben, hónapokban gyorsultak fel, miközben a bankszámlára érkeztek az adományok, a kiszemelt helyszínt (a régi Polgármesteri Hivatal melletti parkot) rendbe tették, nyilvánosságra került a szobor makettje is, melyet helyi képzőművészek elképzelése alapján Deák Árpád nagyváradi szobrászművész öntött formába: egy rengőn (jellegzetes lócán) ülő női alak, aki ölelésre és simogatásra emeli karjait, de a kompozícióhoz tartozik egy, a lóca előtt ülő macska is, mint az otthon meghittségének szimbóluma.
Üdvözlet az Országgyűlésből
Az alkotás pénteken délelőtt került a helyére, és letakarva várta az avatás napját, melynek programja szombat délelőtt a Gödör rendezvényházban kezdődött az elvándorlás visszaszorításának lehetőségeit kereső konferenciával. Délután 3 órakor kezdődött az avató. A várostörténeti ünnepségre egybegyűlteknek Nyakó József polgármester elmondta: több ötlet volt a szoborra, aztán az édesanya alakjának megjelenítésére is, de az ölelésre, simogatásra hívogatóra esett a választás, abban a “divatos” aktív-szobor formában, mely melléülésre, fotózkodásra csábítja az elé állót, ezáltal, a fotó internetes megosztásával mintegy a város reklámozására is. Aki akarja, megláthatja édesanyját a szoborban, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az avató egy új korszak nyitánya is, mert az elmúlt 3 évben a város jórészt adósságait törlesztette, ezentúl következhet az építkezés. A budapesti Országgyűlést a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, Petneházy Attila, a Fidesz politikusa képviselte, aki amellett, hogy a bizottság tagjainak üdvözletét tolmácsolta – civilben színművészi mivoltát (a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja) igazolandó – Rónay György: Betlehem című versét szavalta el. Ezt követően leplezte le a szobrot annak alkotója, Deák Árpád, a szoborállítást adminisztráló Érmihályfalváért Egyesület nevében ifj.Nagy László, illetve a város nevében Todor Maria jegyzőnő és Nyakó József polgármester.
Átvette a város
Ritkán esik meg, hogy Szabó Ödön képviselő beszédét a hallgatóság jelentős része könnyes szemmel kövesse, ez most megtörtént: a népes családból származó és népes család fejeként a politikus édesanyjához, nagymamájához fűződő emlékeiből idézett, azok életbölcsességét, áldozatvállalását emelve ki. Ha fontos valakinek szobrot állítani, az a mindenkori édesanya, ennél szebbet nem lehetett volna kitalálni, gratulált a helyieknek a politikus. Ezek után ifj. Nagy László az általa képviselt egyesület nevében jelképesen – a szobrot ábrázoló bekeretezett fotó által – “átadta” az alkotást a várost képviselő jegyzőnőnek és a polgármesternek. A szoborra előbb Bogdán István helyi plébános mondott áldást, imádkozva azért, hogy mindig tudjuk tisztelni szüleinket, emléküket odaadással ápoljuk. Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese a hit, a remény és a szeretet nevében adta áldását, a következőként fogalmazva: el kell jönnie az időnek, amikor Érmihályfalva, az Érmellék és az egész Kárpát-medence igazi otthonunk lesz békében, szeretetben és egyetértésben. Végezetül a már említett konferencia résztvevői és az avatóünnepség aktív résztvevői álltak a szobor köré egy csoportképre, a Hazaváró Édesanya mellé pedig – a polgármester invitálására – leült Szuhányi Katalin ny. tanárnő, négy gyerekes édesanya,és hat unokás nagymama, mint a helyi édesanyák/nagymamák képviselője.
Ünnepi műsor
Az ünnepség fesztív része után a jelenlévő lakosok is “birtokba vették” a szobrot, készültek a közös fotók, melyek már aznap este ellepték az internetes közösségi oldalt, ezzel mintegy igazolva a kezdeményezők szándékát. A nap zárásaként a Gödör rendezvényházba várták állófogadásra a szoborállítás támogatóit, az abban résztvevőket. A polgármester köszöntője után a Nyíló Akác néptánc- és a Móka színjátszó csoport tagjai (Boros Emőke, Felvinczi Erzsébet, Szabó János) az alkalomhoz illő műsort mutattak be. Mint megtudtuk, a szoborra összesen 150 személy vagy intézmény adakozott több-kevesebb téglajegy vásárlásával. Közülük sorsolta ki a 91 éves Majer Piroska, a város legidősebb lakosa, akinek egészségi állapota megengedte, hogy jelen legyen, azt, aki támogatása viszonzásául megkapja a szobor kicsinyített mását. Ő Crisan Sándor, az 590. számú téglajegy tulajdonosa, aki egyelőre a szobor fotóját kapja meg, a miniatűrt majd a jövő évi Anyák Napján.
Rencz Csaba
erdon.ro

Ahogy akkor, ma is csak magunkra számíthatunk
Több helyszínen is tartottak március 15-én megemlékezést Érmihályfalván és a szokásokhoz híven a Márciusi Ifjak Díjat is átadták.
Már szokásosnak mondható esős időben kezdődött meg a március 15-i megemlékezés Érmihályfalván. Elsőként az Érmellék korabeli országgyűlési képviselőjének és kormánybiztosnak, Bernáthfalvi Bernáth Józsefnek (1801-1860) az emléktáblájánál gyűltek össze az emlékezők, akik előtt Balázsné Kiss Csilla lelkész egyebek mellett arról beszélt: csak rajtunk múlik, hogy tovább él-e a Bernáthok szellemisége, hiszen az igazi márciusi ifjúi lelkület nem hódol be semmilyen hatalomnak, nem válik szolgalelkűvé. Koszorúztak az egyház, a magyar pártok, az általános iskola, az önkormányzat és a vitézi rend képviselői, továbbá Takács Péter kolozsvári konzul. Ezen a helyen jelentette be Kovács Zoltán főgondnok: az egyházközség rövidesen “méltó emlékhelyet” fog létesíteni a templomkertben a Bernáthoknak (családi sírboltjuk a templom alatt van).
Kokárdák fáklyafényben
A református templomban folytatódott az ünnepség, ahol ugyancsak a tiszteletes asszony volt az igehirdető és arról beszélt, hogy a hit az ami megtart és legyőzi a Krisztus nélküli világot. Vendégként Bogdán István tisztelendő mintegy csatlakozott a gondolathoz, kifejtve, hogy feladatunk követni Jézust, akarata szerint cselekedni a jó ügyekért. Közreműködött a római katolikus egyházközség Jubilate Deo kórusa, Balázs Máté és Balázs Borbála diákok, továbbá Takács Péter konzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét. Időközben besötétedett, így érvényesült a Széchenyi téren az a 150 fáklya, melyet a helyi ifjúsági szervezet tagjai gyújtottak, ugyancsak az ERMISZ-tagok osztották szét azt 300 kokárdát, melyeket előzőleg a Szépkor nyugdíjas egyesület és az RMDSZ-Nőszervezet tagjai készítettek. A Petőfi-emléktáblánál Boda Brigitta tanárnő méltatta 1848 jelentőségét, ifj.Sütő Szabolcs diák pedig a Nemzeti dalt mondta el, majd az emléktáblára 19 párt, szervezet, intézmény képviselői tettek koszorút.
…csak mi magunk
Ma nem Haynauval kell megküzdenünk, hanem az érdektelenséggel , mondta már a kultúrházban Nyakó József polgármester rövid köszöntőjében, át is adva a szót Biró Rozália szenátornak. A politikus asszony egyebek mellett feltette a kérdést: hogyan lehetünk ma méltóak nem csak azokhoz, akik életüket adták a szabadságért, de azokhoz is, akik a fiaikat, férjeiket büszkén indították el a csatamezőre? Talán úgy, hogy legyünk bátrak összefogni és kiállni azok mellett, akik embert próbáló feladatot vesznek magukra, amikor a közösségért felelősséget vállalnak. Ahogyan akkoriban sem volt, úgy ma sincs, aki kiálljon értünk helyettünk, csak mi magunk. Nem nemzeti kisebbségként kell meghatározzuk magunkat, hanem mint ugyanolyan magyarjaiként a nemzetnek, akik bárhol élnek a világon, zárta beszédét Biró Rozália. Szavai után a “márciusi legifjabbak” következtek: ifj.Belényesi István és Karsai Kristóf I. C. osztályos diákok huszárverseket mondtak.
Márciusi Ifjak Díj
Március 15-én adják át Érmihályfalván a helyi RMDSZ alapította Márciusi Ifjak Díjat, amit olyan fiatal kap, aki munkájával, életével kiemelkedően képviseli a magyarság ügyét. Az idei jutalmazott Turucz Imola Annamária, aki helyben végzett iskolái, néptáncos és GGG-s múlt után lett debreceni diák, majd az ottani Hittudományi Egyetem teológus hallgatója, legátusként belföldön és Magyarországon is öregbítve szülővárosa hírét. A díjat Nyakó József helyi RMDSZ-elnöktől vette át.
Árva szívem…
Az ünnepség zárásaként a GGG Irodalmi Stúdió és a Nyíló Akác néptánccsoport közös műsorát láthattuk (közreműködött Szabó János, a Móka színjátszó csoport rendezője). Ebben a szabadságharcba vonultak hátramaradt gyerekeinek szemszögéből láthattuk a ’48-’49-es eseményeket. Már az “Árva szívem nagyon fáj…” cím is hűen kifejezi az érzéseket, melyet csak tovább fokoztak a reménykedő gyermeki szavak (“mire felébredek, édesapám talán itthon lesz”), vagy a látvány, ahogyan az apa táncát örökül hagyja cseperedő fiára. Aztán egy-egy szál virág maradt, melyet (jobb esetben) a sírra tehettek… Az ünnepségsorozat a Szózat éneklésével zárult.
Rencz Csaba. erdon.ro

Templomfoglaló, keserű szájízzel
Az érmelléki Mihályfalván a magyar forradalom 60. évfordulóján szervezett RMDSZ-es megemlékezés idén is tartogatott némi rendhagyót, mely újfent megbolygatta a kisváros amúgy is labilis nyugalmát. 
Történt ugyanis, hogy Sass Kálmán mártír lelkész gyülekezete a vasárnap délelőtti igehirdetés után rótta le kegyeletét az 56-os emlékhelyeknél. Viszont a délutánra meghirdetett püspöki igehirdetésen csak a helyi és a megyei pártaktivisták vettek részt. 
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület pár napja újraválasztott püspökét Nyakó József mihályfalvi polgármester kereste fel hivatalában, és hívta meg a vasárnap délutáni megemlékezésre. Csűry Isván igehirdetéséről csak utólag egyeztettek a helyben szolgáló Balázsné Kiss Csilla és Balázs Dénes János lelkipásztorokkal, illetve a presbitériummal (egyháztanáccsal). Nem is annyira a lelkészházaspár megkerülése okozta a visszatetszést, inkább az esemény előző heti beharangozója, amelyet városszerte tulipános szórólapokkal próbáltak népszerűsíteni, és amelyen írva találtatott, hogy „az '56-os forradalom 60. évfordulójára rendezett megemlékezések sorában október 23-án, vasárnap a Bihar megyei és az érmihályfalvi RMDSZ-szervezet a történelmi egyházakkal karöltve tisztelegni fog hőseink és áldozataink emléke előtt”. 
Az ökuménia jegyében a tulipános „röpcédulákat” Bogdán István helybéli római katolikus plébános is osztogattatta ministránsaival a templomajtóban. Az ominózus meghívón szerepelt az is, hogy a párteseményre hivatalosak az „érmihályfalvi csoport” által érintett települések polgármesterei és lelkészei is. 
Visszakanyarodva tehát a vasárnapi megemlékezésekhez, a református gyülekezet és a polgári érzületű mihályfalviak a hagyományokhoz híven vasárnap délelőtt tisztelegtek a kommunista hatalom által meggyilkolt lelkész emléke előtt. Méltóságteljesen, visszafogottan, alakalomhoz illő igehirdetéssel, koszorúkkal emlékezve az 56-os események történelmi jelentőségére, ma is időszerű üzenetére. Balázsné Kiss Csilla az ünneplők figyelmébe ajánlotta a püspöki igehirdetést is, részvételre buzdítva a gyülekezetet és a presbitériumot egyaránt.
Azonban délután a gyülekezet, a presbitérium egy része, valamint Kovács Zoltán főgondnok is hiányzott az istentiszteletről. A megyei és a helyi pártapparátust, valamint azok családtagjait leszámítva „az ökuménia jegyében” alig mintegy huszonöt érmihályfalvi lakos szánta rá magát, hogy Cseke Attila megyei RMDSZ-elnökkel, valamint Szabó Ödön parlamenti képviselővel s ezek udvartartásával osztozzon az emlékezésben.
A meghívott lelkészeket, polgármestereket sem láttuk, kivéve Horváth Béla polgármestert és Szabó Zsolt lelkipásztort Szalacsról.
Idetartozik a tény, miszerint Sass Kálmán unokája, dr. Kiss Enikő a két esztendővel ezelőtti megemlékezésen megkérte azt a pártot, melynek értékrendje annyira sem tisztelte nagyapja emlékét, hogy nevét felvésesse a köztéri emlékműre, tehát az RMDSZ a későbbiekben tartsa magát távol minden olyan megemlékezéstől, amely meggyilkolt nagyapja nevével kapcsolatos. Ennek ellenére vasárnap a helyi és a megyei pártvezérek templomot foglaltak azon a helyen, ahol mindezidáig nem volt lehetőségük semmilyen ideológiai megnyilvánulásra, politikai kampányrendezvényre.  
Hogy Csűry István püspök mennyire látja át a helyzet súlyát, jelentőségét, nem tudni. Viszont a vasárnap délutáni pártaktivistáknak szóló igehirdetés, a távolmaradt gyülekezet, a magukat kimentő meghívottak, mind abba az irányba mutatnak, hogy általa próbált cinikusan békülni a hóhér a halottal – Jókai Annát (Ima Magyarországért) parafrazálva. 
Sütő Éva itthon.ma