Kárp György, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője elmondta, hogy az előző évadban kilenc bemutatójuk volt, beleszámítva a kistermi produkciókat valamint a felolvasó színházi esteket is. Majdnem kétszáz előadásukból otthon 118-at, kiszálláson 75-öt játszottak. Talán az egyetlen színház, amely felvállalja a szórványvidéket is, elmentek Kőhalomra, Dévára és Medgyesre. A marosvásárhelyi fiatal, átalakulóban lévő társulat. Kárp Györgynek kettős feladata van, gazdasági igazgató és társulatvezető. Négy fiatalt tervezett idehozni a frissen végzett évfolyamról. Csak egyet sikerült idecsábítani, Bodolai Balázst, a másik három Magyarországra ment. /Mészely Réka: Bízom a fiatalokban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./

Marosvásárhelyen a Hunyadi László Baráti Köre Társaság (HLBKT) elérte: évente legalább egyszer sokan emlegetik az elhunyt barát, a kiváló színművész, Hunyadi László nevét, aki alig 52 évesen hagyta itt családját, pályatársait. Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának évadzáró előadása (Cseresznyéskert) előtt a HLBKT kiosztja a Hunyadi László díjakat. A két fiatal színészt évről-évre a társulat tagjai választják ki maguk közül – titkos szavazással. Idén ők: Darabont Mikold és Bodolai Balázs. A nyugalmazott színészek közül a társaság kuratóriuma, illetve a színház vezetősége választja ki a jelöltet, idén ő Tamás Ferenc. A műszakiak közül ezúttal Kovács Zoltán fénymestert jutalmazzák, és továbbra is folyósítják a tanulmányi támogatást a művész lányának, Hunyadi Zsuzsának, aki teatrológia-hallgató. Napokon belül jogi személyiség lesz a HLBKT, és akkor pályázhat annak érdekében, hogy jelentősebb összeggel jutalmazzák az arra érdemes kollegákat. Idén július 1-3-a között rendezik meg Mikházán a harmadik Csűrszínházi Napokat. Ennek keretében a Csíki Játékszín mutat be két előadást – ingyen. A faluban pazar motel épült az utóbbi időben, ezt a csíki színi társulat fogja felavatni. /(Máthé Éva): Szép gesztus. Emlékeznek és díjaznak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ Hunyadi László (Kolozsvár, 1951. okt. 30. – Csíkszereda, 2001. okt. 2./

Augusztus 26-án, vasárnap ért véget az ötödik bolyais világtalálkozó Marosvásárhelyen. Az augusztus 24-i ünnepélyes megnyitót és címerleleplezést programok sokasága követte Volt tablókiállítás, emlékezés, a képzőművésszé, gyűjtőkké vált volt diákok tárlatnyitója (címerekkel Novák József, fotókkal Molnár Zoltán, képeslapokkal Csepreghy András, textilmunkákkal Lukács Katalin Judit, természetfotókkal Puskás György jelentkezett), Bolyai-kutatók előadásai is elhangzottak, kerekasztal-beszélgetés és emléktábla-avatás is szerepelt a programban. A Nemzeti Színház nagytermében Kincses Elemér rendező, öregdiák egymás után szólította színpadra öregdiák-társait: színésznőket és színészeket, rendezőket egyaránt. Többek között fellépett Csíky Csengele, Bodolai Balázs, Kilyén Ilka, Szalma Hajnalka, Kárp György, de szólt a közönséghez Kincses Réka, Bocsárdi László és Tompa Gábor is. /Nagy Botond: Véget ért a bolyais világtalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 27./

Születésnap, szikrázó mosolyokkal
Az, aki valamicskével is közelebb áll a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, rég rájöhetett arra, hogy a Tompa Gábor vezette színház irigylésre méltó tradícióval rendelkezik. Köszönhetően Tompa Gábor rendezői elveinek, napjainkban a legmodernebb, világviszonylatban is elfogadott színházi stílust követi. Vagy legalább is követni igyekszik, amit a város közönségének egy része elég nehézkesen ért meg.
Vannak, akik ezt megértik, és vannak, akik gondolkodásuk következtében nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megérteni bizonyos, olyan gesztus és viselkedési, magatartási rendszert, mely ma már valahol a nagyvilágban használatos.
Tompa Gábor ezt a világot, köszönhetően szerencsés sorsának, rendkívül jól ismeri. Szerintem ennek is köszönhető a darabok kiválasztása, színpadra állítása. Mivel tudja, kik is azok a kevesek, akik a különböző színházi nyelvet jól alkalmazzák. Szerencsére mindig az élvonalban levőket sikerül meghívni a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal való együttműködésre. Ez nagyban köszönhető annak a színészi gárdának, amely az intézménnyel szerződéses viszonyban, van.
Jelen pillanatban az ország legjobb társulatát sikerült összeállítani. Nehezen tudnék elképzelni olyan jó rendezőt, aki a művészi gárdával, ne tudna szót érteni a színpadon.
Visky András az intézmény művészeti igazgatója, és az előadás dramaturgja, évadnyitó sajtótájékoztatóján, melyen objektív okokból nem tudtam jelen lenni, elmondta: „A közönség különleges előadásra számíthat, ahol a nézők egy asztalnál vacsoráznak majd a színészekkel” Hozzátette, az előadás a családon belüli erőszak Kelet-Európában tabuként kezelt témáját dolgozza fel.
Robert Woodruff a kortárs amerikai színjátszás egyik legjelentősebb alakja, a San Francisco-i Eureka Theatre Company alapítója, az American Repertory Theater volt igazgatója.
Robert Woodruff, Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Születésnap (Festen) című filmjének adaptációját állította színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Egyúttal követve azt a mostanában mind jobban elterjedő színházi divatot, hogy mozgóképpel, híradószerűen kíséri a színházba látogató nézőket, akik nem biztos, ha látják saját kivetített képüket, továbbra is természetesen mozognak. Vagy legalább is a színházi közönség adta körülményeket kellő rugalmassággal át tudják venni.
Ebben a részben a színészek olyan feladatot kapnak, mely színészi szempontból nem mindennapi, úgy állni szóba a sokszor számukra is ismeretlen személyekkel, mintha már régről ismernék, és közben az úgymond színdarab szövegét is elmondani.
Legyünk őszinték nem mindennapi feladat a rendező számára, hogy a cselekmény többsíkúsága ne essen szét, díszlettervezőnek, aki egyúttal a művészek kosztümjeit is tervezte (Carmencita Brojboiu), a színészeknek sem.
A Születésnap című előadásban szereplő művészek: Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Viola Gábor, Pethő Anikó, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Csutak Réka, Buzási András, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc, Bodolai Balázs, Salat Lehel, Orbán Attila, Kali Andrea, Váta Loránd, Skovrán Tünde, Horváth Zoltán.
A 18 színésznek úgy kell össze dolgoznia, hogy a születésnapi asztalhoz, „meghívott közönséget” is úgy tudja kezelni, hogy azok is partnerei, de résztvevői legyenek egy olyan családi szerencsétlenségnek, mely magában a szűk családi körben is megrázó.
A művészek alakítása még centiméternyi közelségből is lenyűgöző. Rendkívüli színházi élményt jelent mind az, amit megteremt a rendező, a díszlettervező, a zeneszerző: Lászlóffy Zsolt, a koreográfus: Sinkó Ferenc, a rendezőasszisztens: Simón Hanukai, Visky Andrej, az ügyelő: Nagy Yvonne. Megvalósításuk a maguk nemében, megrázóan tükrözi azt a szélsőséges emberi viselkedést, mely bizonyos családokban, bizonyos társadalmakban létezik, és jóformán divatjelenség a „jaj, de jól érzem magam” hazugsága, mert az őszinte bevalláshoz szinte alkalmatlanok vagyunk, még akkor is, ha véletlenül az illető a jóléti társadalom minden meglevő előnyét is élvezi.
A világ másik feléből jöhet az ifjú haza, repülővel, és a reptéri mosdóban borotválkozhat meg, azért, hogy teljesen fitten érkezzen a szülői házba. Ahol valamikor gyermekként olyan kínokat kellett kiállnia, melyek a zsigereiben maradtak fenn évtizedek multával is.
Robert Woodruff Születésnap című előadásával bizonyítja, nem kell az antik világba menni borzalomért, képesek vagyunk a mai napokban is olyan cselekedetekre, melyek megdöbbentik az embert és a társadalmat.
Az előadás nagy előnye, de kiemelt különlegessége, centiméterekre a nézőtől, ott éli át a művész mindazt, amit egyébként a nagy színpadon is átélne. Tükrözvén azokat a belső indulatokat, amelyek uralják őt szerepe előadásának hihetővé tételében. A belső remegéstől rázkódó, szenvedő test, a felfokozott pulzus szám okozta légzés felgyorsulása. Az elfehéredett bőrfelület, melyet az összeszorított kezek okoznak.
Egy család, melynek élete hazugságokra, titkokra, féligazságokra épül, akárcsak a társadalom, melyben élnek. Egyet érezni, és mást mutatni. Hiszen a társadalmi konvenció mást kér tőlünk. Divat minden esetben úgy viselkedni, hogy mások irigyeljenek minket azért a jólétért, melyet sokszor hazudni, kell. Holott belül minden teljesen más, emberibb és állatibb, mint sem sokan gondolnák.
A Születésnap című előadás, Robert Woodruff szerint, a hallgatás falának, törvényének a feltörésében mutatott egyéni tett elképesztő erejét és félelem nélküliségét állítja elénk. Annak a bátorságnak a szépségét, amely az igazság fényét vetíti mind személyes, mind pedig kultúránk életére.
Szerintem az előadás egyik vitatható tényezője az a technikai felszerelés, melyet az előadás alkalmával használtak, mikor a mozgóképeket felvették, és kivetítették. A színpadi világítás és a filmes megvilágítás nem egy és ugyanaz. Többek között ez is eredményezte azokat a képsorokat, melyeket kivetítettek. A ma színháza ilyen szempontból nagyon igényes felszerelést kér. Ez sajnos a látottak alapján nem jött össze.
A valódi művészet pénzt kér. Ezen a téren sajnálatosan országunk nincs az élvonalban. Ennek ellenére a humán anyag és annak szándéka kitűnő.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Az együttlét, az összetartozás élménye
Bolyai-világtalálkozó
Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége.
Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek.
Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg.
Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá.
Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést.
A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt.
Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta.
A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel.
Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal.
Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást.
A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be.
Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre.
Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket.
A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette.
És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját.
A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek.
Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-történet beszélgetések sorozatából
Történelemmé lett életpályák
Marosvásárhely második világháború utáni története igen szegényes lett volna az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nélkül. A város azzal vált ismertté, elismertté, hogy a magyar nyelvű orvosképzés egyik hazai fellegvárát jelentette. A diktatúra évei azonban nem kedveztek a magyar tannyelvű egyetemnek, ahol elkezdődött szerkezetének megváltoztatása és a megszüntetésére irányuló kísérlet. Ezt helyreállítani a rendszerváltás után sem sikerült, ezért politikai csatározások helyszínévé, az erdélyi magyar oktatásért folyó küzdelem szimbólumává vált. Többek között ennek a vívódásnak a története is kirajzolódik az olvasó előtt azokból az interjúkból, amelyeket Bodolai Gyöngyi Hány ember Ön, professzor úr? című kötetébe foglalt, s amelynek a bemutatója csütörtökön este volt a zsúfolásig megtelt marosvásárhelyi Bernády Házban.
A könyvet dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár ismertette, aki már az elején elmondta: örvend annak, hogy a politikai küzdelmek árnyékából kilépve végre pozitívan beszélünk a MOGYE- ről, hiszen a professzorokkal készült interjúkban az oktató- és kutatómunka kerül előtérbe, amely az egyetem alapításától kezdve hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön az orvosképzés Marosvásárhelyen. A 36 interjúalany által a könyv nemcsak a kisebbségi sorsról, a marosvásárhelyiségről szól, hanem világi kitekintés egyben, hiszen több olyan elismert tudományos személyiség is megszólal, akik nem erdélyiek, de valamilyen módon kötődnek Erdélyhez, s szívesen jönnek el Marosvásárhelyre előadást tartani. A többségükben a Népújságban megjelent beszélgetések a lapszerkesztés kötöttsége miatt nem lehettek hosszabbak, de ez a kritérium feszesebbé, lebilincselőbbé tette az írásokat. Nemcsak az oktatói, szakmai életpályák rajzolódnak ki az önvallomásokból, hanem igen színes személyiségekkel ismerkedhetünk meg, akik túl azon, hogy kiváló eredményeket értek el az orvostudomány terén, igen érdekes hobbikkal is foglalkoztak, írtak, szobrászkodtak, festettek, versenyszerűen sportoltak – többen pedig közéleti szerepet is vállaltak kulturális, politikai, illetve más "civil" területeken. A könyv dedikáció is lehet a Kolozsváron 140 éve alakult Ferenc József Tudományegyetemnek, s Ábrám Zoltán szerint beilleszkedik azoknak az erdélyi magyar kiadványoknak a sorába, amelyek nagyjaink, elődeink munkásságát foglalják össze és őrzik meg az utókornak. Ezért kérte a szerzőt, hogy folytassa az interjúkat, hiszen sokan kimaradtak, akik megérdemlik, hogy bekerüljenek a megszólalók sorába.
Bodolai Gyöngyi közvetlen hangnemben – immár nyilvánosan – bevallotta, hogy már kisgyerek korában vonzódást érzett az orvosi szakma iránt. Édesapja autószerelő műhelyét olyan professzorok, orvosok keresték fel, akik olvasmányairól, tanulmányi előmeneteléről érdeklődtek. Részben ezeknek a beszélgetéseknek a hatására döntött az orvosi pálya mellett, de később a sors úgy hozta, hogy magyar–francia szakot végzett, és tanár lett. A Népújság munkatársaként – régi szerelméhez hűen – az egészségügyi szakterületre "ásta be magát", s Makkai János volt főszerkesztő ösztönzésére készült az első beszélgetés egy ideggyógyász professzorral, amely – s ezt is beismerte – tulajdonképpen álinterjú volt. A professzor ugyanis bármiről beszélgetett, csak a témáról, a depresszióról nem. Aztán, hogy mégse maradjon "anyag" nélkül, Bodolai Gyöngyi az egyetemi könyvtárban a professzor kurzusából tájékozódott és állította össze a beszélgetést, amely olyan "jól sikerült", hogy az interjúalany megdicsérte érte. Később született meg az ötlet, hogy időnként elkészüljön egy-egy nagyobb interjú, amely az elismert orvosok életpályáját mutatja be. Aztán a Népújság egészségügyi rovatában egyre többet tudhattunk meg róluk, a betegségekről, a megelőzésről, az egészséges életmódról és olyan emlékekről, amelyek talán nem jutnak ki a családi ház falai mögül, ha nincs a kíváncsiskodó újságíró, aki szóra bírja a professzorokat. Azért is különleges a kötet, mert a rögzített "oral history" már dokumentum, kordokumentum, amely az évek, évtizedek során – kilépve a sajtó néhány napig élő aktuális információtovábbító kereteiből – talán a történelembe kerül. S kell-e nagyobb elégtétel újságíró számára, hogy a mindennapi taposómalomban egy-egy ilyen nagyobb munkába vágjon, amelynek eredménye nemcsak a mának szól? Ezért is érdemes folytatni a kötetet... – tegyük hozzá az Ábrám Zoltán által felvetettekhez.
A könyvbemutatón – amelynek házigazdája a Studium Alapítvány volt, műsorvezetője pedig Dáné Károly, az alapítvány könyvkiadójának vezetője – felszólalt dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke, aki a könyv kapcsán a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, nagyon fontos az a tevékenység, amelyet Bodolai Gyöngyi és vele együtt azok az újságírók végeznek, akik orvosi, gyógyszerészeti témákkal foglalkoznak, hiszen ők azok a tolmácsok, akik a betegek nyelvén, közérthetőbben továbbíthatják mindazt, ami az orvostársadalomban történik, megértetik a betegségek okait, sőt tanácsokat adhatnak és bírálnak, ami mindenképpen szükséges az egészséges társadalomban. Ezért is támogatták a könyv megjelenését, és felkarolják a következő kötet kiadását is, illetve más hasonló jellegű és igényű munkák nyilvánosságra hozatalát.
A könyvbemutatót színesítette Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészé-nek rövid fellépése, aki találóan Hervay Gizella: Tőmondatokban című versét szavalta el. A könyvismertetőt követően a szerző dedikált. Az érdeklődők a kötetet a Bernády Házban vásárolhatják meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Elsősorban az ember érdekel, akihez aztán hozzárendeljük a témát”
Sinkó Ferenc volt az interferenciás Livingroom vendége
Sinkó Ferenc szeret emberek között lenni, mindig is közösségben tudott jól dolgozni. Hisz a pozitív világlátásban – szavajárása, a „ne búsulj, mert jó lesz” szállóigévé vált a környezetében –, ugyanakkor a visszajelzések is nagymértékben motiválják. A színész, koreográfus, rendező 2002 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, tanít a BBTE Színház és Televízió Karán, feleségével, Kelemen Kingával, valamint Jakab Melinda koreográfussal 2004-ben alapította meg a GroundFloor Group Egyesületet. 2006-ban szervezték meg először a Trans-Contact Fesztivált, majd azóta újabb hat alkalommal, lehetőséget teremtve előadóművészeknek és amatőröknek egyaránt, hogy világhírű szakemberek képzésein vegyenek részt.
– Eddig még egyik munkám sem ütközött a másikkal, inkább mindegyik résznek megvolt a helye a puzzle-ben, sőt még a család is belefért. Ez az egyik nagy fejezet az életemből – magyarázta a művész a Livingroom elnevezésű sorozat hétfő esti beszélgetésén, ahol az eddigi két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jó zenével és finom falatokkal várták az érdeklődőket. Előbbiről Farkas Loránd (ének, basszusgitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Ferencz Áron (dob), Menyhárt Tibor (gitár) és Enyed Károly (zongora) gondoskodott, Laczó Júlia és kuktája, Orbán Attila pedig Cézár-salátát készített.
Az apropót, hogy az Interferenciákra időzítették a Sinkó Ferenccel való találkozást, egyrészt a fesztivál témája szolgáltatta: színészi és koreográfusi tevékenysége során folyamatosan kapcsolatba kerül a test történeteivel, ugyanakkor két olyan előadás is szerepel a tizenkét napos rendezvénysorozat programjában, amelyek elkészítésében része volt (színészként a Caravaggio Terminal, rendezőként pedig a Parallel elkészítésében működött közre) – magyarázta bevezetőjében Bodolai Balázs, aki Kántor Melindával közösen faggatta a meghívottat.
Előbb a gyermekkoráról, amelyet legkisebb családtagként a szülők óvó gondoskodása jellemzett. Bánffyhunyadon született, Zilahon nőtt fel, egy ideig tájfutott, majd 5-6 évig cserkészkedett, mint mondja, ez utóbbi volt a legjobb dolog akkortájt az életében, mind a mai napig szívesen gondol vissza arra a közösségre, sok mindent tanult tőlük. Egy ideig román óvodába is járt, adott pillanatban még gesztenyével is megdobálta a magyar tagozatosokat. Később aztán, a cserkészcsapat mókamestereként vicceket mondott a tábortűz körül, máskor szavalóversenyre ment, vagy március 15-i ünnepségek lebonyolításában segédkezett, a színházzal viszont nem nagyon volt kapcsolata gyermekkorában. A színire édesapja biztatására jelentkezett, azelőtt mindössze két előadást látott: a Lear királyt és egy másik produkciót, amikor a nagyváradi társulat Zilahon vendégszerepelt.
A főiskola révén új irányt vett az élete, egyfajta újraszületéssel ért fel megérkezni oda. Hatházi András és Szilágyi Palkó Csaba osztályába járt, ahol jól érezte magát, jó volt hallgatni a tanárokat, figyelni rájuk, s tenni azt, amit tőlük kértek. Az egyetem befejezése után, egy kéthónapos bécsi mesterkurzuson ismerkedett meg a kontakt improvizációval, úgy érzi, sokat fejlődött azáltal, ahogyan ott foglalkoztak velük. Mivel szükségét érezte egy intézményes keret megteremtésének, amely által alkalom nyílik ezen a téren alkotni, a feleségével már hazafelé úton megbeszélték, miről kellene szólnia az egyesületnek; itthon aztán hamarosan létre is hozták a GroundFloor Groupot, egy évre rá pedig már nemzetközi kontakt improvizációs fesztivált szerveztek Trans-Contact címmel.
Sok mindenről szó esik még a beszélgetésen, például, hogy elsősorban a testtudatot fejleszti a kontakt improvizáció, s hogy bécsi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni ennek oktatásával, valósággal lenyűgözte, hogy ennyire emberközpontú ez a táncforma. Ugyanakkor a munkamegosztással kapcsolatban is elárul néhány dolgot: ő inkább ötletekkel, tervekkel járul hozzá az egyesület működéséhez, fejlődéséhez, minden, ami konkrétum, az a feleségének, Kelemen Kingának a hatáskörébe tartozik, akivel ily módon a magánéletben és a munkában is jól kiegészítik egymást.
A GroundFloor Group produkciói közül a Parallelre terelődik aztán a figyelem, amelynek világát Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezők a két szereplő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva alkották meg. – Találkozásokból születnek az ötletek; emberek inspirálnak, többnyire barátok, hozzám közel álló személyek, ez pedig egyfajta biztonságot ad, hogy belevágjak dolgokba. Eddig minden rendezésem nagyon személyes volt, ami összefüggés azzal, hogy elsősorban az ember érdekel, akihez aztán a témát rendeljük. A Parallel is így kezdődött: ránéztem Katára, és mondtam neki, hogy színpadon a helye, majd sokat beszélgettünk – részletezi.
Mint kiderült, januárban a színházban is rendez, Csehov Hattyúdalát viszi színre Keresztes Sándorral. Amikor Tompa Gábor igazgató felkérte, rögtön igent mondott, és az is egyértelmű volt, hogy kivel dolgozna, mint mondja, őt is inspirálja, és példaértékű számára, ahogyan kollégája a fiatalokkal kommunikál.
S hogy Sinkó Ferenc szerint lehet-e tanítani a diákokat a színész mesterségre? Úgy véli, akkor a legjobb, ha motiválják, biztatják őket, hogy haladjanak előre, legyenek nyitottak, és keressék meg a saját útjukat. – Nincs receptem, viszont nagyon is kétirányú ez a dolog: közben én is nyitott vagyok, és megpróbálok minél több ötletet, inspirációt befogadni tőlük, majd ezeket visszafordítani az ő javukra – összegzi.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Magány, szeretethiány, kirekesztettség lírai megközelítésben
Könyvbemutató és kiállítás a Györkös Mányi-emlékházban
Szokatlan költői világ tárul az olvasók elé Cseh Katalin Napraforgók a kertben című kötetében, amely tavaly jelent meg a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában: a szerző révén a kolozsborsai elmegyógyintézetben élő betegek szólalnak meg; hiányérzetük, érzelmeik, pillanatnyi benyomásaik, hangulataik fogalmazódnak meg a versekben, ezáltal pedig sok mindent megtudhat róluk a kívülálló.
Egyebek mellett azt is, hogy a magány, a szeretethiány és a kirekesztettség ellenére nehezen mondanak le vágyaikról, például intenzíven tudnak és akarnak szerelmesek lenni, s törekednek arra is, hogy változtassanak az életükön. Vincze Tímea, Bodolai Balázs, valamint Cseh Katalin felolvasásai által erről is megbizonyosodhattak mindazok, akik szerdán délután betértek az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházába.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár )

Monda és színház kapcsolata
Pénteken lesz a színházi világnap, amelynek alkalmából rendhagyó eseményekre, és több bemutatóra is lehet számítani az erdélyi teátrumokban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ötnapos programsorozata kedden kulisszalátogatással kezdődött. Dimény Áron és Bodolai Balázs, az intézmény színészei vezették körbe az érdeklődőket, megmutatták, hol zajlik mindaz a háttérmunka, mely a színpadi produkció létrejöttéhez szükséges.
Az immár hagyományossá vált asztalitenisz-bajnokság 16 órakor vette kezdetét a Bulgakov kávézó teraszán, ahol a zöld asztalnál a sajtósok és a színház művészei mérték össze tudásukat. Laczó Júlia színész közben különleges bográcsgulyást készített a résztvevőknek.
A miniévad első előadása Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című produkciója volt, ezt a színházmozi első vetítése követte. Az előcsarnokban berendezett különleges, „mozis” térben két, Vlad Mugur által rendezett klasszikus előadást, A Lourcine utcai gyilkosságot és a Székeket nézhették meg az érdeklődők. A vetítésekre sokan voltak kíváncsiak, a fotelek megteltek, és a mozizáshoz elengedhetetlen pattogatott kukorica is elfogyott.
Csütörtök délelőtt a kolozsvári teátrum művészei a kicsiket várják játékdélelőttre, majd a színházmozi után héttől a VIA étteremben várják színházi vacsorára az érdeklődőket, nyolctól pedig A vágy című előadást tűzik műsorra a miniévad keretében.
A Rómeó és Júlia Váradon
Nagyváradon az idei évadban is folytatódik a Színház az iskolában, iskola a színházban címmel meghirdetett program, amelynek eredeti célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz, a magyar- és világirodalom egy-egy meghatározó művéhez, segítve ezáltal a szövegértelmezési készségek fejlődősét, a színházi alkotófolyamatra való rálátást és a színházi eszközökkel történő önkifejezést.
A színház világnapján, pénteken 19 órától ennek a programnak a keretében mutatják be a legújabb produkciót: William Shakespeare Rómeó és Júlia című világhírű drámáját hat nagyváradi iskola, a Partium Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Állami Egyetem hallgatói viszik színpadra. A Szigligeti Társulat színészei közül Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula és Pitz Melinda készítik fel a csapatokat.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is bemutatóval ünnepli a világnapot. Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját péntek este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében.
A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető lesz. Csuja László magyarországi színházi- és filmrendező, az Erdélyi Vándorszínház alapítója; a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája.
A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák. Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, amely egy amerikai stáb írországi filmforgatását meséli el.
„Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz” – áll a produkció ajánlójában.
A státusproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát sem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna.
A megmagyarázhatatlan magarázása
A világnapi üzenetet, amelyet a pénteki előadások előtt a világ számos teátrumában felolvasnak, ezúttal Krzysztof Warlikowski lengyelországi rendező, színházigazgató fogalmazta meg, aki a konvenciók gépies másolása helyett az impulzusok forrását keresésére inti a színházi alkotókat.
„Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. (…)
»A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie« – e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből” – fogalmazott Warlikowski.
Krónika (Kolozsvár)

Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Színházsátor és miniévad a Kolozsvári Magyar Napokon
A kincses városbeli állami magyar színház társulata idén is aktívan vesz részt a 6. Kolozsvári Magyar Napokon.
A nagy népszerűségnek örvendő Színházsátor újra megnyitja kapuit a Farkas utcában, augusztus 20-23. között gyerekeket és felnőtteket egyaránt sokszínű programokkal vár majd.
A gyerekek csütörtök délelőtt a Dzsungelmulatságon A dzsungel könyve musical szereplőivel közösen igazi dzsungellé változtathatják a sátrat – lesz zene, tánc és arcfestés is. Pénteken interaktív felolvasószínházat tartanak: Madách Imre kevésbé ismert Civilizátor című darabját olvassák fel a társulat tagjai, a nézők aktív közreműködésével, Kövesdy István rendezésében. Szombaton pedig Albert Csilla és Dimény Áron olvasnak fel részleteket Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéből.
Szintén szombaton kerül sor a Livingroom beszélgetéssorozat egyéves születésnapjának megünneplésére. Ezúttal Bodolai Balázs ötletgazdát faggatja Balla Szabolcs és Vajna Noémi. A beszélgetést követően kerti partit szerveznek, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a társulat tagjai most is ínycsiklandó főztjeikkel várják a látogatókat. Vasárnap meglepetésekkel teli garázskvíz várja a színházrajongókat, a programok szünetében pedig a látogatók lazító perceket tölthetnek a Szusszanóban, egy színházi újság vagy könyv társaságában.
A Színházsátor programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a színház műsorra tűzi az elmúlt évad kiemelkedő előadásait is, így szerdától vasárnapig összesen hét előadást láthatnak majd a rendezvényre látogatók: szerdán délután 5 órától a #hattyúdal című előadás (rendező: Sinkó Ferenc) lesz látható a Stúdióban, fél 7-től pedig a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadása, a Béres László által rendezett Bernarda Alba háza a Nagyteremben.
Csütörtökön Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című előadása lesz műsoron délután 5-től a Stúdióban, pénteken pedig Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak a nagyteremben. Szombat délelőtt 11-től A dzsungel könyve musical, délután 4-től pedig Bogdán Zsolt „...függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-estje látható.
A miniévadot vasárnap délután 5 órai kezdettel zárja Az öreg hölgy látogatása című, Tompa Gábor által rendezett előadás. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-43198), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)

Jubilált a Livingroom a Farkas utcában
Varga Csilla, Balla Szabolcs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Albert Csilla, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba, Vatány Zsolt, Keresztes Sándor, Pethő Anikó – sorrendben ők voltak a Livingroom elnevezésű beszélgetéssorozat vendégei tavaly szeptember óta, egy-egy előadás után sokszor éjfélbe nyúlóan is meséltek munkájukról, életükről a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában berendezett nappaliban.
Mindent egybevetve eredményesnek bizonyult a kezdeményezés; amellett, hogy a nézők jobban megismerhették a művészeket, bizonyosan sok kellemes pillanatot tartogatott utóbbiak számára is a sorozat, elvégre csapatmunkával valósult meg, néhány csipetnyit mindenki hozzáadott a jó hangulathoz: egyesek kérdeztek, mások zenéltek, és voltak, akik a gasztronómiai kínálatról gondoskodtak.
Nem volt ez másként a Kolozsvári Magyar Napok keretében, szombat délután tartott Livingroom esetében sem, csak éppen a helyszín különbözött a megszokottól. A nappalit a Farkas utcai színházsátorba költöztették, éppen oda, ahol a sorozat egy évvel ezelőtt debütált. Tavaly nyáron Laczkó Vass Róbert volt a vendég, ezúttal pedig, miután egy egész évadon keresztül vendéglátó/házigazda szerepkörben állt helyt, az ötletgazdát, Bodolai Balázst faggatták kollégái, Vajna Noémi és Balla Szabolcs.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Az árnyékkal kezdődik az évad a kolozsvári színházban
A 2014/2015-ös évad utolsó bemutatójával, a Niky Wolcz által rendezett Az árnyék című előadással indítja az új évadot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A nagytermi előadást szeptember 6-án, vasárnap este 7 órától láthatja újra a közönség.
Jevgenyij Svarc, orosz avantgárd drámaíró darabjában a különös, déli országba utazó és azt tanulmányozó Tudós két szerelem közül az arra nem érdemeset választja, és ennek következtében elveszti az árnyékát. A fordulatokban bővelkedő történet végén az igaz szerelemnek köszönhetően bekövetkezik a csoda, ami mindent megold.
Niky Wolcz Temesváron született, jelenleg az Egyesült Államokban élő rendező, színészpedagógus, aki első alkalommal dolgozott a kolozsvári társulattal. Meglátása szerint az előadás felnőtteknek szóló mese, amely politikai allegória is egyben. A közéleti olvasat mellett az identitásvesztés és annak visszaszerzése is központi szerepet játszik az előadásban.
Az árnyékát vesztett tudós szerepét Bodolai Balázs játssza, míg az önálló életre kelő árnyékot Sinkó Ferenc. A további szerepekben: Orbán Attila, Imre Éva, Vindis Andrea, Sigmond Rita, Farkas Loránd, Váta Loránd, Buzási András, Viola Gábor, Kántor Melinda, Laczó Júlia, Ötvös Kinga, Fogarasi Alpár, Marosán Csabát és Árus Péter. Az előadás dramaturgja Vajna Noémi, díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu volt. Koreográfus András Lóránt, rendezőasszisztens Viola Gábor, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense Lőrincz Ilona.
A szeptemberi előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárábanés a www.biletmaster.ro oldalon.
maszol.ro

Bánffy-díj és Livingroom Dimény Áronnal
– Elképesztően jó érzés, amikor megkapod ezt a plakettet, a kollégák állnak melletted, nézed a közönséget, és azt látod, hogy ők is örülnek az örömödnek.
Ez egy olyan pici visszajelzés, amely ideig-óráig vagy a rosszabb pillanataiban megtartja az embert. Viszont nem lehet úgy dolgozni, hogy közben a díjakra készülsz. A munkát meg kell csinálni, ha pedig jön valamiféle visszajelzés, az nagyon megtisztelő – mondta Dimény Áron színművész pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a tizenharmadik Livingroomon. A kitüntetésekhez való viszonyulásáról annak apropóján érdeklődtek kollégái, Bodolai Balázs és Albert Csilla, hogy aznap este, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás után Bánffy Miklós-vándordíjat vehetett át. Az elismerést a 2013/2014-es évadban, Viktor szerepéért ítélte neki a színház művészeti tanácsa.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Bíró József: „azért játszom, mert számomra a játék öröm”
Egy kisebb szerep esetében ugyanúgy izgul, mint egy nagyobbnál, természetesnek tartja, hogy érzi ezt a fajta egészséges izgalmat előadás előtt – elvégre ez lázba hozza, és nem hagyja, hogy hétköznapi munkaként tekintsen arra, amit éppen csinál.
Bíró József nem zárja ki, hogy sok más tevékenységhez hasonlóan a színjátszást is lehet hétköznapi munkaként végezni, így azonban nem érdemes, kizárólag szívvel-lélekkel és teljes odaadással, derült ki a legutóbbi Livingroomon. A szabadúszó színésszel, akit jelenleg többek között Alekszandr Szerebrjakovként (Ványa bácsi), Louségur tábornokként (Viktor, avagy a gyermekuralom) és főkomornyikként (Az öreg hölgy látogatása) láthatunk a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Bodolai Balázs, a sorozat ötletgazdája beszélgetett, ugyanakkor Salat Lehel is jelen volt, aki Miskolcról érkezett haza a mostani alkalomra. Bár vajmi kevés lehetőséget kapott arra, hogy kérdezzen, időnként azért egy-két emléket felelevenített főiskolás korukból; ő mondta például, hogy kollégája „mindig is különös, kissé megfoghatatlan volt, de már diákként olyan karizmával rendelkezett, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni”.
Az est folyamán Bíró József Törőcsik Mari egyik gondolatát idézte, amely számára is amolyan ars poeticaként maradt meg: a színész feladata az, hogy hasson. A megannyi szerep után pedig adott pillanatban saját magától is megkérdezi a színész: ki vagyok én? – Az alkotásról szól ez a szakma, partnere vagyok a rendezőnek. Azáltal, hogy hozzáteszek valamit az ő instrukcióihoz, ötleteihez, tovább épül az alkotói folyamat. A színészmesterség éppen olyan alkotó tevékenység, mint a rendezés, semmivel sem alacsonyabb rendű, a színész nem végrehajtó – magyarázta.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Művészeti programok az Iskola másként héten
Három előadással kedveskednek az operában
Az Iskola másként alternatív oktatási hét keretében kis- és általános iskolásoknak szánt előadásokkal örvendezteti meg fiatal közönségét a Kolozsvári Magyar Opera, derül ki az intézmény közleményéből.
Az operában április 19-én, kedden délelőtt 11 órától – a budapesti Turpinszky Gippert Bélával a címszerepben – Erkel Ferenc Bánk bánját (rendező: Dehel Gábor, karmester: Kulcsár Szabolcs) láthatja a közönség. A másfél órás jelmezes és zenei magyarázatokkal egybekötött rendhagyó leckeelőadást Gombár Annamária rendező tartja (összeállította: Gombár Annamária és Kulcsár Szabolcs).
Április 20-án, szerdán, szintén délelőtt 11 órától Venczel Péter és Moravetz Levente Ali Baba és vAgy negyven rabló című családi musicaljét (r.: Moravetz Levente, karmester: Kulcsár Szabolcs) tekinthetik meg az érdeklődők.
Az intézmény balettkara Szergej Prokofjev Hamupipőkéjét adja elő április 21-én, csütörtökön délelőtt 11 órától (rendező-koreográfus: Rareş Arcadie Cîmpean, karmester Horváth József) a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Az operában ezúttal is lesz kulisszalátogatás, a Fedezd fel magadnak az operát! elnevezésű programra több száz diák jelentkezett.
Színházi műhely a stúdióban
Színházi műhelyt szervez 5–8. és 9–12. osztályos tanulók számára az Iskola másként héten a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A műhelymunka résztvevői a társulat színészei segítségével tapasztalhatják meg azt a folyamatot, amely során egy szöveg jelenetté alakul. A műhely vezetői: Albert Csilla, Árus Péter, Bodolai Balázs, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Dimény Áron, Farkas Loránd, Györgyjakab Enikő, Kántor Melinda, Pethő Anikó, Váta Loránd.
Az egy délelőttös foglalkozás során a résztvevőket 4-5 fős csapatokra osztják; minden csapat kap egy szöveget, majd néhány instrukciót is. A csapaton belül leosztják a szerepeket: a diákok lehetnek színészek, rendezők, díszlet- és jelmezfelelősök, de még fotósok/videósok is, akik majd a folyamatot dokumentálják. A stúdióteremben április 19-én, kedden zajló műhelyek időpontjai: 9–11.30 óra (5–8. osztályosok), 12.30–15 óra (9–12. osztályosok).
Szabadság (Kolozsvár)

Madách Imre: A civilizátor című komédiája a kolozsvári színházban
Kövesdy István rendezésében, felolvasószínházi formában Madách Imre: A civilizátor című komédiáját láthatják az érdeklődők kedden, május 10-én este 8 órai kezdettel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiójában.
„Harminchat éves, kiábrándult férfi írja az önkényuralom Arisztophánész-ihlette, keserű szatíráját, A civilizátort. Ez a komédia Széchenyi István ugyanekkortájt keletkezett Pillantásának színpadi változata is lehetne. Ez is felelet a császári kormány sugallta Rückblickre. Stroom, a császári hivatalnok svábbogarak karától kísérve civilizálja István gazdát és a birodalom tót, rác, oláh, olasz német, magyar polgárait” – írja Nemeskürty István Madách drámájáról.
A drámát felolvassák: Váta Loránd, Keresztes Sándor, Fogarasi Alpár, Bodolai Balázs, Buzási András, Árus Péter, Orbán Attila, Vindis Andrea. Az előadásra 5 lejes egységáron lehet jegyet vásárolni a színház jegypénztárában
maszol.ro

Kolozsvári magyar színésznőt bántalmazott az ukrán rendező
Értesüléseink szerint verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bár kemény jelenet volt”.
Verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Az érintett színésznő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mint mondta, ezt a belső munkafolyamat részének tekinti, amit szeretne mihamarabb elfelejteni. Közölte, rendőrségi feljelentést sem tesz az ügyben.
Carmen Livia Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a Krónikának elmondta, pénteken 21 óra 30 perckor érkezett riasztás az 112-es segélyhívószámon, miszerint agresszió ért egy színésznőt a sétatéri társulat előadása közben. A helyszínre kiérkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő kérdésünkre elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rendőröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket.
Megtudtuk, a rendőrök felkérték a színész kollégákat, tolmácsolják az áldozatnak, hogy adott esetben kérjen törvényszéki orvosi látleletet, de mindenképpen tegyen bűnvádi feljelentést az ügyben. Carmen Jucan rendőrügynök lapunknak elmondta, a rendőrség fizikai bántalmazás esetén csakis az előzetes feljelentés alapján indíthat eljárást. Az előadásban Imre Éva, Sigmond Rita, Bodolai Balázs, Bács Miklós és Kicsid Gizella szerepelt, akik az incidenst követően, a szünet után valamennyien végigjátszották a második felvonást. Az ügy pikantériája, hogy az agresszió áldozatává vált színésznő a Rosmersholmban egy olyan figurát alakít, akit a történet szerint bántalmaznak az egyik jelenetben.
„Túlságosan indulatos a rendező”
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt a pénteki bemutatón, de szerinte nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni. „Valószínűleg összeszólalkoztak és maximum megrázta a színésznőt" – fogalmazott a Krónikának a direktor, hozzátéve, nem esett bántódása senkinek. „Valószínű, hogy egy hevesebb, indulatosabb pillanat volt" – tette hozzá Tompa Gábor, aki ugyan nem volt tanúja az incidensnek, de a szünet után értesült róla, és több embertől is tájékozódott. Felvetésünkre, hogy a rendőrséget is kihívták a helyszínre, úgy vélte, valószínűleg az ügyelő ijedhetett meg a hangoskodás hatására. „Helyesen is, elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt" – fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár „kemény jelenet volt", nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen.
Tompa maga is elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól". Úgy vélte, az, hogy próbafolyamat során is voltak konfliktusok közötte és a színészek között, nem rendkívüli a színházi munkában. „Sok ilyenről tudunk. Olyanról is tudunk, hogy színészek összeverekedtek próbán, de ez egy idegfeszültséggel járó munka, megesik az ilyesmi" – mondta az igazgató-rendező, hozzátéve: a mostani esethez hasonló, „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem".
Kérdésünkre, hogy a történtek után a színház vezetősége kezdeményez-e kivizsgálást az ügyben, elmondta: ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak, megteszik. Úgy vélte, ennek megelőzésére is történhetett a rendőrség értesítése, és mivel az előadás folytatódott, szerencsére az indulatok is lecsillapodtak. „Egyelőre mindenki azt mondja, és ezt azért tudomásul kell vennünk, mivel egyöntetű jelzés a színészek részéről, hogy nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni –, hogy része volt ennek a folyamatnak" – fejtette ki Tompa. Kérdésünkre, hogy a történtek fényében folytatják-e az együttműködést Andrij Zsoldak rendezővel, úgy nyilatkozott, „meglátjuk”.
A bemutatót követő ünnepélyes fogadáson egyébként Tompa Gábor és Visky András művészeti igazgató egyaránt jelen volt, és gratuláltak a rendezőnek – mint mondták, el voltak ragadtatva az előadástól. A színház Facebookján is látható fotók tanúsága szerint Tompa Gábor mosolyogva gratulált a vendégrendezőnek, méltatta munkásságát és a kolozsvári produkciót. Imre Éva, Sigmond Rita és Bács Miklós – a színházi életben szokatlan módon – nem jelent meg az állófogadáson.
Feszültségek a próbafolyamat alatt
Értesüléseink szerint Andrij Zsoldak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat.
Mint a kincses városi bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón nyilatkozta, nem volt egyszerű tető alá hozni az előadást, kezdetben 17 színésszel kezdte a munkát, végül hat színész játszik a produkcióban. Ibsen darabjából erdetileg háromfelvonásos, hatórás előadást készített elő Zsoldak, aztán később kivágták a második részt, így alakult ki a két részből álló négyórás produkció. Értesüléseink szerint a rendező munkamódszeréhez tartozik, hogy feszültséget és konfliktust szít, utolsó pillanatban dönt egy-egy előadás kimenetelét, vagy a produkcióban fellépő színészek kilétét illetően.
A jelek szerint Zsoldak nemcsak a színészek, de a közönség türelmét is próbára teszi – emiatt már konfliktusba került a kolozsvári színház alkalmazottaival tavaly novemberben az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amelynek keretében az Elektra című, általa rendezett produkciót mutatták be a szkopjei színház művészei. Úgy tudjuk, az előadás napján a rendező azt akarta elérni, hogy a kitűzött időponthoz képest egy órával később kezdjék a produkciót, mivel még „igazítani akar rajta”, azonban a szervezők megakadályozták végül ebben.
„Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem ad a színészeinek”
Az Interferenciák fesztiválon Zsoldak az Elektra című előadásról szóló sajtóbeszélgetésen azt mondta, a szkopjei Macedón Nemzeti Színház színészei közül többen kiléptek a projektből, ezt azonban korántsem tartja problémának. „Jóval fontosabb, hogy kettejük döntése legyen az együttműködés, a színészé és a rendezőé, akárcsak a csóknál – ahhoz sem lehet egyoldalúan hozzáállni" – hangoztatta a művész.
A casting során nehezen talált rá a megfelelő címszereplőre, ráadásul a színésznőnek, akit kiválasztott, nemsokára eltört a lába, így új Élektra után kellett nézni. Második körben Darja Rizova mellett döntött, azonban állandó konfliktusban voltak az első hónapban, elmondása szerint úgy viselkedtek, mint két kutya, pár nappal a bemutató előtt lettek csak barátok. Adott ponton azt kérte a színésznőtől, hogy tegyen úgy a próbán, mintha a kutyája lenne, teljes mértékben adja át neki a hatalmat önmaga fölött – írta a Szabadság napilap. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem hagy a színészeinek. Csak semmi improvizáció, minden másodpercet megrendezek” – fűzte hozzá.
Zsoldak 1962-ben született Kijevben, Moszkvában tanult rendezői szakon. Az ukrajnai Harkov Taras drámai színházának igazgatója volt, ahol több olyan előadást rendezett, amelyet számos európai ország színházi fesztiváljain mutattak be. Shakespeare Rómeó és Júlia című művéből készült feldolgozását betiltották Ukrajnában, azóta Berlinben él, de több országban rendez. Jelentős európai szakmai díjak birtokosa, a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az azévi UNITER-gálán pedig a legjobb előadás díját kapta. A Rosmersholmot szerdán 18 órától láthatja újra a közönség a kolozsvári színházban.
Kiss Judit, Pap Melinda, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Ilyen a boksz. És a színház milyen?
Péntek este kiszállt a rendőrség a Kolozsvári Állami Magyar Színházba, mert egy hozzájuk érkezett feljelentés szerint az előadás szünetében Andriy Zholdak rendező bántalmazta az előadásban szereplő egyik színésznőt. Erről szól röviden a Krónika vasárnap esti cikke.
Bővebben arról is, hogy a színház igazgató Tompa Gábor szerint, bár kemény helyzet volt, nem történt igazi bántalmazás, lehet csak megrángatta vagy ilyesmi. Kivizsgálni az ügyet csak akkor fogja a színház, ha a színésznő állítja, hogy bántalmazás történt, illetve „bizonyítható nyomai” is lennének az incidensnek. Olvashatunk még a továbbiakban arról, hogy Tompa szerint a színházi munka idegfeszültséggel jár, és vannak ugyan konfliktusok, de a péntekihez is hasonló „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem”.
Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít, és én most arra gondolok, hogy az a színésznő, akinek most nem írom le a nevét, mert maga sem vállalta (egyelőre legalábbis), vajon mennyire érzi erősnek magát. És hogyan érzik magukat a kollegái, akikkel együtt olyan próbafolyamaton vannak túl, amelyről már a bemutató előtti sajtótájékoztatón is „megrendülten” nyilatkoztak. Zholdakot, amerre jár, rosszhíre kíséri: agresszív, diktatórikus módszerei vannak, kiszámíthatatlan, és büszke arra, hogy nem tekinti partnernek a színészt, csupán eszköznek, amellyel saját elképzeléseit megvalósíthatja. Nos, lehetne vitát nyitni arról, hogy miért jó egy ilyen rendező, vagy arról, hogy amit létrehoz ezekkel a módszerekkel, az miért és mennyire értékes. De nem itt és nem most! A színházigazgató állítja, a kolozsvári színészek „hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni”.
Mindenkit meg lehet kérdezeni... hmmm... hát nem furcsa, hogy mindenkit meg lehet kérdezni, és mégis a cikkben egyetlen színész, egyetlen stábtag sem vállalta, hogy nyilvánosan elmondja tulajdonképpen mi történt? Megkérdezném, hogyan érzik magukat egy olyan helyzetben, ahol a belső munkafolyamat része, hogy a rendező megrángathat egy színésznőt az előadás szünetében. Megkérdezném, hogyan lendíti előre a jellemfejlődésben az embert az, ha megalázzák? Megkérdezném: munka után, ha a színész hazamegy s belenéz fürdőszobája tükrébe, mekkora büszkeség önti el, hogy aznap is túlélte, a rendezője unortodox bánásmódját? Megkérdezném: tényleg hálás a színész, ha bábunak nézik? Tényleg szakmai teljesítmény a kiszolgáltatottság eltűrése?
Mindenkit meglehet kérdezni... ahogyan a NEEEM kampány is teszi egy ideje, és látványosan nem jut előre. Ha a bántalmazásról kell beszélni (és nemcsak a nők bántalmazásáról) meg sem tudunk szólalni. Mert ez olyan megfoghatatlan. Mert akkora szégyen, hogy leginkább az áldozat szégyell róla beszélni ... és mi mindannyian, akik vasárnap este óta elolvastuk ezt a riportot és azóta nem tudjuk, hová tegyük ezt az egészet. Hogyan írjunk kritikát, hogyan szólaltassuk meg a rendezőt, főszereplőt, hogyan beszéljünk az előadásról, ha közben most már tudjuk, hogy a próbafolyamat, a belső kommunikáció már nem csak művészi megközelítésről, rendezői utasításról, alkotómunkáról, hanem egymás fejének leordításáról, nők rángatásáról szól? Emelje fel a kezét, aki nem gondolja kicsit is úgy, hogy jobb lett volna erről az egészről nem tudni! És aztán emelje fel a kezét az is, aki szégyelli magát, mert ezt gondolja ...
Nos, azok számára, akik most cefetül érzik magukat, legyen nagyon világos: nem az a baj, hogy kiderült! Az a baj, hogy megtörtént! És az a baj, hogy akit – a legenyhébb forgatókönyv szerint is – elsodort az indulat, nem kért azonnal bocsánatot. És az a baj, hogy akinek meg kellett volna védenie a színészeit, az megvonta a vállát: számára, amire nincs látható bizonyíték, az meg sem történt.
Tartok tőle, sokan fognak haragudni ezért az írásért is, mert egy nappal tovább tartja szem előtt a botrányt, hogy ez is akadály abban, hogy magáról az előadásról, a produkcióról beszéljünk inkább, amiért Imre Éva, Bodolai Balázs, Kicsid Gizella, Bács Miklós és Sigmond Rita olyan keményen megküzdött, és akik előtt mélyen meghajlok és emelem kalapom. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, s az sem véletlen, hogy a színház honlapján az előadásról ezt olvashatjuk: „Saját bűnössége elől senki nem menekülhet. Tetteink az ajtó mögül leselkednek, a kandalló hamvában bújnak meg, az ablakban tükröződő arcképünkből néznek vissza ránk. Beszélhetünk, vagy hallgathatunk, bűnösségünk tudata úgy akaszkodik ránk, mint valami átázott kabát.”
Őértük remélem, hogy az, akinek kell, ázott kabátjában egyszercsak előáll, bocsánatot kér és leteszi láthatatlan bokszkesztyűit, szemellenzőjét. Őértük remélem, hogy Isabelle Huppert színház világnapi üzenete nem véletlenül ért el Kolozsvárra is: „A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket. Ahogy mi is szeretjük őt.”
Legyen így. Legyen színház. A többi maradjon a ringben.
Albert Antal Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)

Kivizsgáltatnák a kolozsvári színházi incidenst
Nem szabad tolerálni a kolozsvári incidenshez hasonló színházi magatartást – véli Kovács Levente rendező, aki szerint ki kell vizsgálni az ügyet. Az egyetemi professzor a Krónikának elmondta, a válasz nélkül hagyott rendezői önkényesség egyre gyakoribb, ehhez a színészek meghunyászkodása, félelme is hozzájárul. Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke szerint az esetet nem szabad magánügyként, az intézmény belügyeként kezelni.
Semmiképp nem szabad tolerálni a Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki bemutatójának szünetében történtekhez hasonló incidenst, ami elfogadhatatlan és etikátlan – jelentette ki lapunknak Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. A rendező- és színészpedagógus – aki éveken keresztül vezette a színészképzést is biztosító Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatát – úgy véli, a sétatéri teátrum vezetőségének annak ellenére ki kellene vizsgálnia a Krónika által nyilvánosságra hozott ügyet, hogy a sértett fél nem tett panaszt, szerinte a kolozsvári színházat erre hírneve és történelme egyaránt kötelezi.
Mint arról beszámoltunk, verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andriy Zholdak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette az incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni", és mivel az áldozat nem tett panaszt, nem vizsgálják ki az ügyet. Azt is hozzátette, hogy hasonló incidensek a legjobb színházakban is előfordulnak. Tompa tegnap a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek" minősítette a történteket, míg Bodolai Balázs, a darabban szereplő színművész a hírportálnak elmondta: nem érti, a sajtó miért foglalkozik az üggyel, hiszen „nem sérült meg senki".
„Én, ha még szerződésben lenne a rendező, felbontanám a szerződést azon az áron is, hogy az előadás nem születik meg" – szögezte le lapunknak a kolozsvári incidens kapcsán Kovács Levente. Rámutatott, a legendás színházakban – a kolozsváriban különösen – még az 1800-as évektől nagy tradíciója volt az erős etikai bizottságnak, amely különböző módon büntette a hasonló ügyeket. Emlékeztetett, hogy Herepei János színháztörténeti munkája a kolozsvári magyar színház 1813-ban keletkezett etikai kódexét is tartalmazza, melyben szerepel, hogy a késéstől a testi bántalmazásig milyen büntetés jár színésznek, rendezőnek, igazgatónak.
Kovács Levente kifejtette, amennyiben nem 8 napon túl gyógyuló sérülésről van szó, nem kell beavatni a hatóságokat, de nem szabad szó nélkül hagyni az esetet, és színházon belül fel kell állítani egy etikai bizottságot, mely kivizsgálja az ügyet és állást foglal. Vannak színházak, ahol működik szakszervezet, amelyhez hasonló esetekben fordulni lehet, máshol a művészeti tanács, etikai bizottság hozhat elmarasztaló értékelést, megrovást, de társulati tag esetén szankcióra, fizetéslevonásra is javaslatot tehet. A lehetséges eljárási módokat ecsetelve a színházi szakember hozzátette, színházon belül a belső rendszabály és a munkavédelmi törvények alapján lehet adminisztratív vagy morális jellegű döntést hozni ilyen ügyekben, és a színházban utóbbiaknak is van valamilyen fajta súlya és tartalma.
Lereagálatlan rendezői önkény
„Én rendező vagyok és most tulajdonképpen magam ellen is beszélek, de a rendezői önkénynek az utóbbi időben az anyagi követelésektől az életszerű dolgokig nagyon sok nyoma van. Nem tartanak be semmilyen fajta munkahelyi előírást. Régebben volt olyan, hogy egy rendező nem tudta, másnap mit csinál, ma meg reggel bejelenti, hogy tíz óra hosszat fognak próbálni, mert neki ennyi időre van szüksége. Ezek olyan túlkapások, amiket a színházon belül belső rendszabályokkal, íratlan vagy írott törvényekkel szabályozni kell. Ezen a téren azt tapasztalom, hogy nagyon elszabadult az önkényeskedések sora. És ennek valahol gátat kell szabni, és a kolozsvári színházat rangja, történelmi múltja különösen predesztinálná arra, hogy ne hagyjon szó nélkü legy ilyen esetet" – fogalmazott Kovács Levente.
Kérdésünkre elmondta, az esetet akkor is ki kellene vizsgálni, ha a sértett fél nem tett panaszt, hiszen az incidensnek tanúi voltak, és a kollégák is tehetnek feljelentést. Rámutatott, a sértett fél néha félelmében nem mer panaszt tenni. „Különösen, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal színészről van szó, aki lehet, hogy feljelentést tesz és a vezetőség úgy viszonyul, hogy mellőzni fogják, ráfogják, hogy összeférhetetlen. Gyakran így szokták kivédeni az ilyesmit, azt hangoztatva: nem kell az ügyet felfújni. Nagy a színész kiszolgáltatottsága, minden művész bizonyos fajta stresszben éli az életét, fél, hogyha játszik és valami történik, elveszti a bizalmat" – mutatott rá Kovács Levente, hozzátéve, erre volt is példa nemcsak Erdélyben, Kolozsváron is. Kovács Levente szerint a színész meghunyászkodása, félelme, bezárkózása is hozzátartozik ezekhez a helyzetekhez. „Én többet nem hívnám meg a rendezőt, legyen bármekkora név. Jó név, de ilyen még van 150 a világon, akiket meg lehet hívni" – jelentette ki a neves színházi szakember.
Segítséget ajánl a nőszervezet
„Az áldozat elhallgat – vagy éppenséggel elhallgattatják. Nem tesz feljelentést, és az ügy lezárul. A szemtanúk szintén nem akarnak, vagy nem mernek beszélni az ügyről. Millió ilyen eset van, és pontosan a hallgatás a garanciája annak, hogy ez újra elő fog fordulni" – reagált a Krónika által feltárt színházi incidenst ismertető cikkünkre a Facebook közösségi portálon Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, nőszervezetének alelnöke. Kifejtette, arra biztatják az érintett művésznőt, hogy amennyiben bántalmazták, álljon ki, tegyen feljelentést, a nőszervezet minden támogatást, segítséget biztosít számára. „A munkaközösséget, kollégákat pedig arra kérjük, hogy NE legyenek partnerek ennek az esetnek a szőnyeg alá seprésében" – szólt a felhívás.
„Azt kell megértenünk, hogy ez nem magánügy, nem lehet valakinek vagy egy intézménynek a belső ügye. Abban a pillanatban, amikor egy nőt bántalmaznak, legyen szó ráncigálásról, irdatlan ráordibálásról vagy bármilyen fajta bántalmazásról, az mindannyiunknak az ügye" – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Hegedüs Csilla. Kifejtette, az említett segítségnyújtás – akárcsak a többi esetben – abból állna, hogy amennyiben hozzájuk fordul, az érintetettet kapcsolatba hozzák azokkal a civil szervezetekkel, melyek segíteni tudnak, legyen szó jogi tanácsadásról, pszichológusról vagy orvosi segítségről.
Emlékeztetett, hogy az RMDSZ nőszervezete március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával elindította a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat (NEEEM) és kampányt, melyben közéleti szereplők nők és férfiak hívják fel a figyelmet a problémára. Elmondta, a kampány elindítása óta számos áldozat is megkereste őket, de sok pozitív és negatív kritikát, visszajelzést is kaptak, amelyek azt bizonyítják, súlyos társadalmi problémáról van szól. A politikus hangsúlyozta, legfőbb céljuk tudatosítani az erdélyi magyar közösségben: mindannyiunk felelőssége segíteni a bántalmazottaknak. Hegedüs Csilla elmondta, a kampány mellett iskolákban tartanak felvilágosító órákat, Csép Andrea parlamenti képviselő pedig olyan törvénymódosító javaslaton dolgozik, mely felgyorsítaná a bántalmazottaknak való segítségnyújtást.
Felháborodott virtuális közönség
Értesüléseink szerint a hasonló incidensek nem rendkívüliek az erdélyi színházakban. A verbális vagy fizikai bántalmazás különböző fokozatai ráadásul sokszor a legjobb, legtöbbet díjazott előadások kapcsán jelentkeznek, talán épp emiatt is jellemző az ilyen esetek elhallgatása, elhallgattatása. Ezt erősítik meg a Krónika cikke nyomán a Facebook közösségi oldalon megjelent hozzászólások is, melyekből kitűnik: színházi körökben nem számít rendkívülinek a pénteki eset.
„Fizikai és lelki egészség. Fizikai és lelki bántalmazás. Nekem csak az utóbbiban volt részem a színházi közegben, verbális és pszichés bántalmazásban. Sokszor. Nyújtsa fel a kezét, akinek nem volt része ilyenben. Nyújtsa fel a kezét, aki tenni szeretne ez ellen" – írta a színházi világnapra közzétett üzenetében Zsigmond Andrea, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakának oktatója, kritikus, rámutatva: a színházi közeg sokszor veszélyezteti az ember épségét.
Mások a rendezők autoriter magatartását kifogásolták, úgy vélve, hogy az úgynevezett rendezői színháznak már nincs létjogosultsága. „A rendező nem egy művészi piramis csúcsán álló megfellebbezhetetlenség, csupán egy instruktor, aki jól vagy rosszul instruál egy személyzetet – aki jobb esetben Thália papja és papnője, rosszabb esetben egy rakás majom, akinek nincs jobb dolga. Őszintén: örülök ennek a botránynak. Mélységesen örülök, mert átvilágít egy rothadó struktúrát" – olvasható az egyik facebookos hozzászólásban.
„Én dolgoztam abban a színházban. Mindenki fél, kivéve azokat, akik nem félnek, hanem rettegnek. Rosszul voltam minden reggel, amikor be kellett menni" – írta a kolozsvári színház egyik volt alkalmazottja. Mások szerint az incidenst abban a sajátos közegében kell értelmezni: „Valójában sokat lehetne mesélni a színházi megaláztatások kifinomult módszereiről. De ezek nem így festenek... és ezért nem kellene ebből civil ügyet csinálni. Hogy mi az agresszió ebben a sajátos környezetben, az bizalom kérdése. A fizikai kontaktus (érintés, rázás, átölelés stb.) és a szabadszájúság (is), ebben a milliőben mást jelent(-het)."
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek
„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta.
Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni.
Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”.
Alább közöljük a teljes szöveget:
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József
maszol.ro

Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

Aki a humor magántanára volt az élet iskolájában – Bajor Andorra emlékeznek Kolozsváron
A kilencven éve született Bajor Andorra emlékeznek azzal a kolozsvári rendezvénnyel, amelyet a Polis Könyvkiadó és az író családja szervez szombaton 17 órától a Minerva-házban.
A rendezvényen a Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című, Bajor Ella és Dávid Gyula szerkesztette kötetet Balázs Imre József, Bodó Márta, Dávid Gyula és Jakab Gábor mutatja be, az író műveiből Rekita Rozália, Köllő Csongor, Györgyjakab Enikő és Bodolai Balázs színművész olvas fel. Kilencven éve született, s több mint 25 éve annak, hogy földi mivoltában eltávozott közülünk Bajor Andor, akiről Láng Gusztáv egykor azt írta, hogy »életünk iskolájában ő a humor nyilvános és rendes magántanára«. Könyvei ma is sorban jelennek meg határon innen és túl. Nem csak az évforduló, hanem művének töretlen népszerűsége is indokolja, hogy a Polis Könyvkiadó Emlékezet-sorozata ezúttal az ő életét és életművét eleveníti fel, válogatva a kortárs kritikák és az irodalomtörténeti tanulmányok legjavából, kortárs visszaemlékezésekből” – írták közleményükben a szervezők. A kötetbe szervesen épül be két átfogó életinterjú az 1980-as évekből, s több, a cenzúra miatt annak idején közölhetetlen szatíra, paródia és vers, köztük olyanok is, amelyek miatt a szerzőnek, szerkesztőnek meghurcoltatásban volt része.
Bajor Andor író, költő, humorista Nagyváradon született 1927. szeptember 30-án, Debrecenben hunyt el 1991. január 25-én. Középiskoláit szülővárosában végezte, 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. 1953 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként, 1957-től 1962-ig a Napsugár című gyermeklap munkatársaként dolgozott, majd 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1969 és 1987 között a bukaresti Előre című napilap kolozsvári munkatársaként tevékenykedett. Több évtizeden át ő írta az Utunk című irodalmi hetilap szilveszteri Ütünk mellékletét. 1990 és 1991 között a kolozsvári Keresztény Szó című katolikus lap főszerkesztője volt. Szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 1950-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Krónika (Kolozsvár)

Bodolai Balázs kapja a Bánffy Miklós-vándordíjat
Az Amerika című előadásban alakított szerepéért Bodolai Balázsnak ítélte a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti tanácsa a 2015/2016-os évad Bánffy Miklós-vándordíját. A 2015. november 2-án bemutatott, Franz Kafka regény alapján készült Amerika című előadásban Bodolai Balázs Karl Rossmannt alakítja.
Michal Dočekal rendező így nyilatkozott az előadásról: „Karl Rossmann – mi vagyunk. Mi, a kommunista rendszer országaiból huszonöt évvel ezelőtt, akárcsak Karl, nagy lelkesedéssel és várakozással léptük át a szabad világ kapuját, de hamarosan felismertük annak – vagyis az oly nagyon vágyott „Amerikának” – határait, útvesztőit és veszélyeit. Mára elkerülhetetlenné vált a kérdés, hogy az eltelt negyed évszázad alatt megélt kudarcainkat és csalódásainkat nem mi magunk okoztuk-e?”
A díj átadására november 12-én, vasárnap a 19 órától kezdődő Amerika előadást követően kerül sor a kolozsvári színház nagyszínpadára épített stúdiótérben.
A Bánffy Miklós-vándordíjat 1992-ben, a színház megalakulásának 200 éves évfordulóján alapította az intézmény művészeti tanácsa, a testület évente titkos szavazással dönt az előző évad legkiemelkedőbbnek ítélt művészi teljesítményéről. Szabadság (Kolozsvár)