Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bódi László
2 tétel
1999. augusztus 30.
Kibéd a falu első írásos említésének 500. évfordulója alkalmából aug. 28-29-án ünnepséget rendezett. Kibéd azért is maradhatott meg az évszázadok folyamán, mert itt nem hódított az egyke, mint a Küküllő alsó folyásán élő magyarok körében, állapította meg beszédében Székely András balavásári lelkész. Az évfordulóra két kiadvány látott napvilágot (Szellemi örökségünk, KIBÉD 1499-1999, Impress Kiadó, Marosvásárhely 1999, és Péterfy László: Kibéd és egyháza, Infopress Székelyudvarhely, 1999). Ráduly János a 125 éve született Seprődi Jánosra emlékezett, aki azért dolgozott, hogy felmutassa szülőfaluja sajátos értékeit, és hogy azokat egyetemessé emelje. A megjelentek megkoszorúzták az emlékplakettet annak az épületnek a falán, ahol egykor a Seprődi János szülőháza állt. Fellépett a parajdi fúvószenekar. Leleplezték az emlékművet, melyet úgy képeztek ki, hogy egyben alapot kínáljon egy szobornak, amely Kibéd valamelyik híres szülöttét örökíti majd kőbe vagy bronzba. A kibédi származású kolozsvári magyar főkonzul, Bitay Károly megállapíthatta, hogy Kibéd magára talált. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének nevében dr. Kelemen Atilla országgyűlési képviselő köszöntötte az ünneplőket. Az újonnan berendezett tájház udvarán állították fel azt a kopjafát, ifj. Bódi László alkotását, amelyen olvashatók Kibéd nagyjainak nevei. Aug. 29-én az istentisztelet után a sport meg a kikapcsolódás került előtérbe. /Bölöni Domokos: Kibéd értékei. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2016. november 4.
A hősökre emlékeztek Hegyközújlakon
Mindenszentek napja alkalmából Hegyközújlakon is mindenki, aki tehette, kilátogatott a temetőbe, és megemlékezett hozzátartozóiról.
Rendhagyó módon délután öt órakor több mint ötven hegyközújlaki lakos gyülekezett az újlaki református temetőben a felújított 1944-es emlékműnél. Az 50. évforduló alkalmából 1994-ben az akkori református presbitérium kopjafát állíttatott 16 hős emlékére, akiket Hegyközújlakon végeztek ki 1944-ben.
A tragikus események után hetvenkét év elteltével az újlaki presbitériumnak Hegyközpályi község tanácsa támogatásával sikerült felújítania az emlékművet, amelyet halottak napja alkalmával felavattak, így emlékezve meg az ott nyugvókról.
A megemlékezésen Köteles László lelkipásztor hirdette az igét. Prédikációjában elmondta, hogy „most az ő emlékükön keresztül megerősödhetünk, mert ők voltak azok, akik azért küzdöttek, hogy mi most itt lehessünk”. Ezt követően rövid szabad imádságra került sor, majd Somogyi Lajos, a Hegyközújlaki Református Egyházközség gondnoka szólalt fel. A gondnok egy idézettel kezdte beszédét: „Nézz körül egy közösség temetőjében, és meglátod, hogy milyen emberek élnek a településen”. Elmondta, hogy már nincs miért szégyenkezniük, mert sikerült rendbe tenni a temetőt, és az emlékművet is sikerült felújítaniuk, így méltó módon tudtak megemlékezni szeretteikre és az itt nyugvó katonákra is. A tizenhat honvédből egyébként csak egy katona nevét lehet tudni, Csíki Dezsőét, aki hegyközújlaki származású. Bódi László presbiter kutatómunkájának köszönhetően az emlékezők megismerhették az ott nyugvó hősök életének néhány részletét is. Elbeszélésekből kiderítette, hogy régebben Magyarországról évi rendszerességgel látogatták a közös sírt.
A tizenhat honvédet Újlakon a Frigman tanyán végezték ki és ott is temették el őket, majd a későbbiekben temették át a református temetőbe. Egy ma is élő, akkor kilencéves szemtanú elmesélte, hogy egy honvéd megmenekült a sortűztől, és egy jászol mögött bujkált napokig. Egy helybéli talált rá, aki civil ruhát adott neki, így aztán hazamehetett Margittára. Ugyancsak elbeszélésekből derült ki, hogy 1944. október 12-én a Margitta felé visszavonuló egyik magyar hadosztálytól szakadtak el az itt nyugvó honvédek. Hátramaradt velük egy teherautó is tele lőszerrel. Az ő feladatuk – a saját állításuk szerint – lövészárkok ásása volt.
Bódi Lászlónak sikerült hivatalos adatokat is szereznie kutatásai során, de azt csak valószínűsítheti a Magyar Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztálya, hogy a 61. határvadász portyázó osztály 62 eltűnt honvédje közül valók azok, akik 1944. október 12-én tűntek el.
Sajnos a körülmények miatt homály fedi a tömegsírban nyugvó honvédek kilétét, de a kutatást nem zárják le, sőt minden évben megemlékeznek róluk.
Tarsoly Normen
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Mindenszentek napja alkalmából Hegyközújlakon is mindenki, aki tehette, kilátogatott a temetőbe, és megemlékezett hozzátartozóiról.
Rendhagyó módon délután öt órakor több mint ötven hegyközújlaki lakos gyülekezett az újlaki református temetőben a felújított 1944-es emlékműnél. Az 50. évforduló alkalmából 1994-ben az akkori református presbitérium kopjafát állíttatott 16 hős emlékére, akiket Hegyközújlakon végeztek ki 1944-ben.
A tragikus események után hetvenkét év elteltével az újlaki presbitériumnak Hegyközpályi község tanácsa támogatásával sikerült felújítania az emlékművet, amelyet halottak napja alkalmával felavattak, így emlékezve meg az ott nyugvókról.
A megemlékezésen Köteles László lelkipásztor hirdette az igét. Prédikációjában elmondta, hogy „most az ő emlékükön keresztül megerősödhetünk, mert ők voltak azok, akik azért küzdöttek, hogy mi most itt lehessünk”. Ezt követően rövid szabad imádságra került sor, majd Somogyi Lajos, a Hegyközújlaki Református Egyházközség gondnoka szólalt fel. A gondnok egy idézettel kezdte beszédét: „Nézz körül egy közösség temetőjében, és meglátod, hogy milyen emberek élnek a településen”. Elmondta, hogy már nincs miért szégyenkezniük, mert sikerült rendbe tenni a temetőt, és az emlékművet is sikerült felújítaniuk, így méltó módon tudtak megemlékezni szeretteikre és az itt nyugvó katonákra is. A tizenhat honvédből egyébként csak egy katona nevét lehet tudni, Csíki Dezsőét, aki hegyközújlaki származású. Bódi László presbiter kutatómunkájának köszönhetően az emlékezők megismerhették az ott nyugvó hősök életének néhány részletét is. Elbeszélésekből kiderítette, hogy régebben Magyarországról évi rendszerességgel látogatták a közös sírt.
A tizenhat honvédet Újlakon a Frigman tanyán végezték ki és ott is temették el őket, majd a későbbiekben temették át a református temetőbe. Egy ma is élő, akkor kilencéves szemtanú elmesélte, hogy egy honvéd megmenekült a sortűztől, és egy jászol mögött bujkált napokig. Egy helybéli talált rá, aki civil ruhát adott neki, így aztán hazamehetett Margittára. Ugyancsak elbeszélésekből derült ki, hogy 1944. október 12-én a Margitta felé visszavonuló egyik magyar hadosztálytól szakadtak el az itt nyugvó honvédek. Hátramaradt velük egy teherautó is tele lőszerrel. Az ő feladatuk – a saját állításuk szerint – lövészárkok ásása volt.
Bódi Lászlónak sikerült hivatalos adatokat is szereznie kutatásai során, de azt csak valószínűsítheti a Magyar Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztálya, hogy a 61. határvadász portyázó osztály 62 eltűnt honvédje közül valók azok, akik 1944. október 12-én tűntek el.
Sajnos a körülmények miatt homály fedi a tömegsírban nyugvó honvédek kilétét, de a kutatást nem zárják le, sőt minden évben megemlékeznek róluk.
Tarsoly Normen
Reggeli Újság (Nagyvárad)