A jobb kéz és a bal
Mondhatni hihetetlen, milyen kálváriát kell végigjárnia annak, aki öntudatos polgárként idejében akarja kicseréltetni lejáró félben lévő személyi igazolványát. (Kalandos személyazonosságit cserélni a Kalandos utcában, Szabadság, október 21.) Tíz éve, az előző személyi cseréje zökkenőmentes zajlott le. Most azonban…
Az illető hivatal ide-oda küldözgeti, mindenféle iratot kér tőle. Ugyanis a hivatal bugyraiból, mintegy varázsütésre, előkerültek a szóban forgó személy, nevezetesen Major Sándor fogorvos lakcímét igazoló adatokon az utca régi nevei – Kalandos, Aventurioasă, Aventuroasă. Ettől pedig a hivatalnokok agya megbénult. Ez nekik túl sok. Azt sem tudják, hogy a kérvényező tulajdonképpen hol lakik.
Pedig tudniuk kellene. Mert ugye, az egységes, soha fel nem darabolható, oszthatatlan nemzetiben, a történeti folytonosság jegyében, az egyetlen hivatalos nyelv birtokában, kétezer évre visszamenőleg, nekik mindent tudniuk kell.
De akkor mégis miért nem tudják? Valószínűleg azért nem, mert egyetlen hivatalos nyelvükön nem létezik olyan kiadvány, amelyikből kibogozhatnák, hogy…
A szóban forgó utcának az elmúlt több mint száz esztendőben több neve volt. Ez az 1880-as évek elején kezdett kialakulni, mikor Kőváry László a Kőmál, a Fellegvár északi lejtőjén fekvő 50 000 négyzetméternyi földjét a vasúti alkalmazottak részére házhelynek fölparcelláztatta.
A Bácsi (Erzsébet) út tetején jobbra, északra nyíló második, a Kismezői, másképp Kalandos temető mellett, a Kőváry-telep keleti oldalán kialakult, a vasútig ereszkedő utcának a lakosság által adott ún. beszélő neve Felső-Boldog volt.
1893: Felső-Boldog utcza; 1899-ben, az első nagy utcaátkereszteléskor a temető neve alapján, Kalandos lett. 1920-ban a román hatóság ezt tévesen fordította le – Aventurioasă. Az aventurioasă a kalandból való ’kalandor’, ’kalandos’ fordítása, aminek semmi köze a ’hónap első napja’ jelentésű calendaeből való kalandoshoz.
Ez a név a kalandos társulatok nevéből való. Ezek vallásos jellegű világi közösségek voltak. A közös hit ápolása és gyarapítása, a jótékonykodás – egymás kölcsönös istápolása is – és más kegyes célok fogták közösségbe azokat, akik már a földön igyekeztek méltók lenni a túlvilági életre. E közösségek tagjait egyenlőségen alapuló „testvéri” viszony tartotta össze, ezért eredetileg a testvériség (fraternitas, confraternitas, Bruderschaft) elnevezést használták. Maguk közül választották elöljáróikat, gondoskodtak elhunyt tagjaik méltó temetéséről.
E közösségek fejlődésére a céhek kialakulása és megerősödése, majd a hitújítás jelentős hatással volt. A céhek ugyan szakmai érdekvédelmi közösségek voltak, megszilárdulásukhoz azonban hozzájárult az is, hogy a tagok a hit és a kegyes cselekedetek terén is kötelesek voltak a céhen belül buzgólkodni. A kegyes célok azonban soha nem voltak a céhek fő feladatai. Ezért, bár a céheket is illették fraternitas, confraternitas vagy Bruderschaft névvel, a kalandos elnevezést csak a régi vallásos testvériségek örökösei, a kegyes célú testvériségek viselték.
A hitújítás hatására az új hitet valló közösség kalandosai már nem egy-egy oltár vagy védőszent köré csoportosultak, kegyes céljaik közül kimaradt az oltárgondozás, a védőszent tiszteletének ápolása. Így a kalandosokban a kegyes cselekedetek lényegében a halottnak kijáró végtisztességadásban és a „jámbor” életre kötelezett tagok egymás közti egyenetlenségeinek „atyafiságos” elsimításában fejeződtek ki.
Mindezek eredményeként, mivel a céhek maguk gondoskodtak halott tagjaik méltó temetéséről, a kalandosok kiszorultak a városfalon kívüli hóstáti közösségekbe, s miután a XVII. században megkezdődött az addig unitárius városi közösségen belül a kálvinisták megerősödése is, ezek külön kalandos társaságokba tömörültek. Így a XVIII. századtól napjainkig a kolozsvári kalandos társulatok már csak a református hóstáti közösségekben működtek.
A kalandosnak tehát semmi köze a kalandhoz. A szó a középkorból ered. Akkoriban az év napjait a római Julianus-naptár szerint határozták meg. Rendszerint a hónap első napjához, a Calendaehez, márciusban, májusban, júliusban és októberben a hetedik, a többi hónapban az ötödik naphoz, a Nonaehez vagy a hónap derekához, az Idushoz viszonyították. Ünnepélyes kiváltságlevelekben a XV. század végéig a keltezés napját e római naptár szerint határozták meg.
Azoknak a közösségeknek – testvériségeknek – a tagjait, amelyek közösségi összejöveteleiket eredetileg havonta egyszer, a hónap Calendaevel jelzett napján tartották, a rendelkezésünkre álló adatok szerint már 1092-től fratres Calendarumnak, Calendae-testvéreknek kezdték nevezni. E testvériségeket azután a köznép magyarul kalandosoknak mondta. Ezért már a XIV. századi oklevelek, amikor ilyen confraternitast, testvériséget említenek, megjegyzik, hogy ezeket vulgariter, azaz a nép nyelvén, magyarul kalandusnak, kalandasnak vagy kalandosnak mondják.
1940-től az utca neve ismét Kalandos. 1945-től Str. Kalandos utca. Később megjelent tévesen fordított román neve, de megmaradt a magyar is – 1957: Str. Aventuroasă – Kalandos utca. 1964 januárjában azonban, mikor a hatóság minden magyar nevet törölt, ez az utca is új nevet kapott: Str. Mecanicilor (mecanic h fn 1. ’gépész’, 2. ’mozdonyvezető’, 3. ’szerelő’, 4. ’műszerész’).
A házszám változása újabb fejtörést okoz szegény irodistáknak. Nem fér a fejükbe, hogyan lehet ugyanaz az ingatlan egyszer 24, aztán 29. Miféle gyanús műveletet végzett a háztulajdonos? Talán ide-oda tologatta házát? Az utca jobb oldaláról a balra?
Nyilván nem erről van szó. A házakat eredetileg nem utca, hanem tized szerint számozták. A tized a város közigazgatási felosztásának alapja, mai szóval amolyan kerület-féle volt. Így egy tizedhez több utca tartozott. A Belvárosi tizedhez például a Belső-Farkas, a Belső-Király, a Szentegyház stb. utca. Egyetlen házon ez a számozás mind a mai napig látható: a Szentegyház utca ma 20. szám annak idején 491. szám volt.
1869-ben, amint azt a Szabad királyi Kolozsvár város házbirtokosainak névsora, melyet új házszámozás szerint, a régi házszámok használata mellett összeállitott Bodányi Sándor, telekk[önyvi]. térképező főbiztos (Kolozsvárott, 1869.) című munkából megtudjuk, áttértek az utcák szerinti házszámozásra. Magyar szokás szerint az utca baloldalán álló házak páros, a jobboldalán állók páratlan számot kaptak. Így a Kalandos utcaiak is. Nem tudjuk, milyen meggondolás alapján, Kolozsvárt felemás megoldás született. Ugyanis egyes utcákban a baloldaliak lettek a páratlan számúak.
Az első világháború után a román helyhatóság ezen a házszámozáson csak egyes esetekben változtatott. Például, mikor a Wesselényi utcát és a Ferenc József utat Ferdinánd király néven összevonták, a Wesselényi utca számozását – baloldalt a párosak – kiterjesztették a Ferenc József útra is, ahol jobboldalt voltak a párosak.
1941-ben a magyar helyhatóság egységesítette a házszámozást – minden utca jobb oldala lett a páros számú. Így a Kalandos utcában is. Ezért Major Sándor baloldalt álló, addig 24. számú háza akkor 29. szám lett. Amint ez Kolozsvár t(örvény)h(atósági)j(ogu). sz(abad). kir(ályi). város utcáinak névjegyzéke és telkeinek házszámjegyzéke (Felelős kiadó: Kolozsvár Város Mérnöki Hivatala, Kolozsvár, 1942.) című kötetből kiderül. A ház helyrajzi száma ugyanekkor 9237. A magas lovon ülő irodistáknak persze erről fogalma sincs.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)