Árvíz után Nagybaconban
Hivatalos jelentés készült a múlt heti nagybaconi árvíz által okozott kárról: a kiöntő patak hatvan gazdaságban okozott veszteséget, 3,5 hektár veteményes, hét hektár mezőgazdasági terület (főleg krumpli és búza), öt hektár kaszáló és tizennégy hektár legelő ment tönkre. A súgói erdő alatti utat 2,5 kilométeren, az aranyosi erdei utat 760 méteren, a Szárazajta felé vezető 44-es községi utat 1800 méteren rongálta meg a lezúduló víz, az Uzonkafürdőre vezető 47-es községi úton közlekedési-biztonsági felmérést végeztek, minek eredményeképp a nehézforgalmat felfüggesztették. Hét kilométer mezei út is megrongálódott. A gazdák kártérítésre csak akkor számíthatnak, ha biztosítással rendelkeznek, az önkormányzat viszont reménykedhet némi kormánytámogatásban – tudtuk meg Simon András polgármestertől.
A nagybaconiak emlékezetében négy árvíz, az 1959-es, 1960-as, 1975-ös és 1990-es mAradt meg igazán. A múlt heti a legnagyobb és legtöbb keserűséget hozó 1960-ashoz volt hasonlatos – emelte ki Bocskor Zoltán és neje, Sára, akikkel a polgármesteri hivataltól alig kődobásnyira található telkükön találkoztunk. A telket az önkormányzat béreli raktárnak és lerakatnak, de néhány áras részt továbbra is maguk művelnek, így érthető, hogy a múlt kedden este kilenc és tíz óra közt lezúduló esőt követően az idős gazda felszegi otthonából nyomban oda sietett menteni a menthetőt. Az egyórányi eső elég volt ahhoz, hogy jóformán semmi se mAradjon. A krumpli nagyon szép termést ígért, de oda az egész, a csűrben tárolt sárga rendszámú Aro terepjárót vagy két éve nem használták, de már valószínűleg nem is fogják, miután az iszap a motorterét is elöntötte. A kis ház sem úszta meg: az ajtó alatt befolyt a hordalékkal telített lé, a több centiméteres sarat alig lehetett eltávolítani. „Este vacsoráztunk, amikor hallottam, valami nagyon zúg odakint; kinéztem, s láttam, olyan ítéletidő kezdődött, amilyen rég nem volt, s a víz már a kertünkben. Az uram nyomban biciklire ült, s jött, hogy nézze meg, itt lent, a patak mellett milyen a helyzet. Hát már nem volt mit tennie, a víz pedig akkora volt, hogy itt is ragadt egész sokáig” – idézte fel azokat a pillanatokat az asszony.
Az idős házaspár a következő napokban-hetekben a kerítés helyreállításán és a kert rendezésén dolgozik. A kerítés ugyancsak szükséges, mert az állatok és nem jó szándékkal érkező emberek dolgát meg kell nehezíteni; de azt is ki kell találni, a leiszapolt krumpli helyére lehet-e valamit még vetni. Ejsze nem, de megpróbálják.
Két oldalról jött az ár
Az Iskola utcában a baptista templom melletti híd bal oldalán vastagabb és vékonyabb ágakból álló nagyobb kupac éktelenkedve jelzi, itt nemrég valami jelentősebb dolognak kellett történnie. A hídról lepillantva előbb a patakmeder fáin lógó zacskók tucatján akad meg szemünk, kicsit tovább egy jónak tűnő talicska markolata áll ki a vízből.
A hídon túl az első háznál két férfi javítja a kerítést. Nem valami beszédesek, inkább a munkára összpontosítanak, ám egyikük végül megszólal, s elmondja, a víz elöntötte a kertet, és valószínűleg, az állatállományban is kár esik, ha nem tudják idejében a szomszéd felé áthajtani.
Kicsivel odébb az úton termetes férfi magasnyomású vízpumpával mossa az iszapos ülőkét. A sarki ház udvarának vaskapuja nyitva, bent nagy a mozgás. Mihály Csilla azt mondja, nem voltak itthon, de ismerőseik jöttek, s mentettek helyettük. Őket két helyről, az utcáról és a patak felől érkező ár is érintette, jóformán minden, azaz az udvar, a csűr, a nyári konyha és a garázs is víz alá került. Egyedül a magasabban álló házat – bár az utolsó lépcsőfokot is ellepte a víz – nem érte a pusztítás. Több nap takarítás után még mindig vastagon áll az udvaron a szikkadó iszap, sőt, a nyári konyhába belépni is nehéz. Az asszony átvezet a csűrön, s mutatja: kertje a fákig tartott, ám annyi földet elmosott a víz, hogy legalább fél méterrel kurtább lett, s eltűnt a hosszan futó közkert is. „Amit lehetett, kivittünk, s igyekeztünk megmosni. A kutakat kiszivattyúztuk, most úgy-ahogy, tiszta a vizünk, az áradást a garázsban átvészelő autó szétszedve áll a műhelyben, az udvar, ahhoz képest, hogy mi volt, tisztának mondható, de még mindig távol állunk attól, hogy ismét olyan legyen, mint régen. Gondban vagyunk, mert nem tudjuk, mihez kezdjünk a rengeteg szeméttel: nem érkezett még hír arról, a polgármesteri hivatal segít-e legalább egy traktorral, hogy a több teherautóra is elég hulladékot elszállítsuk. Nagyon bízom benne, mellénk állnak” – mondotta Mihály Csilla.
Patakszabályozásra van szükség
A Bartha-szegletnél levő híd lábánál hordalékkal és gyökerestül kitépett vékonyabb fákkal van tele a hely, a szelektív hulladékgyűjtő oldala mintegy szűrőként működött, rácsozatán a félig száradt hulladék szinte méteresen áll. Nem jobb a helyzet tovább sem: a túlsó parton eldőlt öreg fa, a part két oldala hulladékkal tele.
A fűzfalvi hídnál Futató Györggyel találkozunk. Mint mondja, nagyobb kára nem esett, de kertjében szinte semmi sem mAradt, miután átvonult rajta az ár. A kerítés egy része nem tudott ellenállni a nyomásnak, s ledőlt, ám nem sodródott tovább, lábra tudta állítani. Az elmúlt napok a pucolással teltek, de még mindig nem értek a végére. Azt hiányolja, mindent a maguk erejéből kellett megoldaniuk, mert a polgármesteri hivatal bár egy pumpát nem adott, hogy kiszivattyúzzák a vizet. „Mi még megcsináltuk, de legalább az idősebbeket segíteniük kellett volna” – mondotta nem kevés feldúltsággal hangjában. Futató Györgynek véleménye van a patakszabályozásról is: mélyíteni, szélesíteni kell, falait meg kell erősíteni, mert ellenkező esetben ismét megismétlődhet a baj – sok fáradságos munkával megteremtett érték vesz el, ha az illetékesek nem lépnek időben.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma