A Kriza János Néprajzi Társaság és a Megyei Kulturális Központ néprajzi konferenciát rendezett Homoródszentmártonban a népi gyógyászat témakörben szept. 22-24. között. Dr. Pozsony Ferenc és dr. Keszeg Vilmos vázolta a tervezett megbeszélések rendjét. Komáromi Tünde a Kolozsvár környéki (1583-1584) beteg eretnekekről értekezett, Bálint Emese a kora újkori népi gyógyászatról tartott előadást, Mód László a szentesi veszett orvosok 19. századi működéséről beszélt, Grynaeus Tamás a gyógyító egyéniségekhez fűződő hiedelmekről, mondákról, narratívumokról szólt. Olosz Katalin a 17-19. századi kéziratos magyar orvoslókönyvek kolozsvári gyűjteményét ismertette, Keszeg Vilmos a szinkronizáció és egymásutániság jelenségét vizsgálta az igézés gyógyításában, Soós Tímea a rontásvád aktivizálódását elemezte válsághelyzetekben, Bloss Jáni Melinda egy eresztvényi asszony gyógyító tehetségéről számolt be. Szabó Judit a különböző növényeknek és virágoknak a test- és szépségápolásban betöltött szerepéről, Antal Mária a Gyimes-völgyi népi gyógyászatról tartott előadást, Bernádi Ilona a bábáskodásról, Virt István a mágikus eljárásokról értekezett. További előadások hangzottak el: Tamás Irén a magyarszováti, Pataki Tünde a homoródszentmártoni, Czégényi Dóra a szilágysági népi gyógyászatról tartott előadást. /Népi gyógyászati konferencia Homoródszentmártonon. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./

A tavalyi magyar szakos végzősök azt a feladatot kapták, hogy egy kiválasztott szempont alapján irodalmi szemszögből értelmezzék Pálfi György Taxidermia című filmjét. Az írások a Látó novemberi számában jelentek meg. A folyóirat számának bemutatóján a Látó részéről Vida Gábor és Láng Zsolt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemtől pedig Blos-Jáni Melinda és Greguss Zoltán volt jelen. /Ferencz Zsolt: Irodalom és film. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Könyvbemutatók
2016-10-21 du. 17.15
Helyszín: KJNT előadóterme, Kolozsvár, Croitorilor (Mikes) u. 15. sz. Szervező: BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete – Kriza János Néprajzi Társaság – Kolozsvári Akadémiai Bizottság – Néprajzi és Antropológiai Szakbizottság – EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya
Bemutatásra kerülnek:
Blos-Jáni Melinda: A családi filmezés genealógiája. Erdélyi amatőr médiagyakorlatok a fotózástól az új mozgóképfajtákig. Kolozsvár: (Emberek és kontextusok, 13.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2015.
Bemutatja: Vajda András.
Benkő József: Erdély. Sepsiszentgyörgy–Barót: Székely Nemzeti Múzeum – Tortoma Kiadó, 2014.
Bemutatja: Szőcsné Gazda Enikő.
Keszeg Vilmos (szerk.): Folyamatok, szövegek, események. A kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola tanulmányai. (Egyetemi Füzetek, 21.) Egyetemi Műhely – Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2014.
Kerti József – Keszeg Vilmos (szerk.): Szövegek, folyamatok, események. A kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola tanulmányai. (Egyetemi Füzetek, 27.) Egyetemi Műhely – Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2015.
Bemutatja: Keszeg Vilmos kjnt.ro/infoteka

Orbán Lajos Kolozsvárja egykor és most
Az amatőr fotós és filmes két világháború közötti városáról nyílt kiállítás az Erdélyi Audiovizuális Egyesület szervezésében. Premier.
Orbán Lajos két világháború közötti fotóiból és filmjeiből nyílt kiállítás a múlt héten Kolozsváron. Nagyjából 120 fotó és 3 videó látható a Sapientia EMTE Tordai úti épületének előterében kiállítva. Így leírva a tények talán nem izgalmasak, de a kiállítás tényleg ütős. Elmondjuk, miért: - mert Orbán Lajos egy igazán tehetséges fotós volt, még akkor is, ha végül nem ezt a pályát választotta. Orbán fotósként leginkább a két világháború közötti Kolozsváron alkotott, amatőr fotóival számtalan díjat is nyert. A Kováts P. Fiai fotószaküzlet képviselőjeként dolgozott, gyakorlatilag ő volt a beszerzőjük, aki elment Németországba az áruért. Valószínűleg az egyik útján kapott reklám célból a Kodak első (1927-ben megjelent) amatőröknek szánt filmkamerájából, hogy a boltban népszerűsítsék, mint terméket. Az első datálható filmfelvétele 1928-ból van, így nagy valószínűséggel ő volt az első erdélyi polgár, aki amatőr felvételeket készített Kolozsvárról. "Ezen egy cserkészcsapat vonult végig a városon, majd elmentek egy szép kastélynak a parkjába, ahol táboroznak és mutatványokat mutatnak be a közönségnek. A kastélyt sikerült azonosítani. Magyarcsesztvén állt, de már nem létezik, mert lerombolták. A kutatás során azonban kiderült, hogy Magyarcsesztvén csak egyszer táboroztak a cserkészek, 1928-ban. Ez tűnik a legrégebbi felvételnek, a legutolsó pedig 1935 júliusában készült. Hét évig volt nála a kamera" - mesélte az első filmfelvétel azonosításának körülményeit Blos-Jáni Melinda kutató, a Sapientia EMTE tanára. Orbán vegyésznek készült, de végül soha nem lett az belőle, bár a szenvedélye idős koráig megmaradt. Például mindenféle oldatot kevert, amiben a fényképeket áztatta. Öregkorában is próbált amatőr szinten fizikai és kémiai kísérleteket végezni. De szeretett zenélni, szeretett festeni, néha gyerekverseket, újságcikkeket is írt. Pezsgő társasági életet élt, valószínűleg a humora is jó volt, legalábbis erre lehet következtetni a fotós társaság évkönyveiből. Nem olyan hivatalos, öltönyös emberre kell gondolni, amilyennek a régi fotók alapján talán sejtenénk. A fotózással az első világháborúban katonaként kezdett el foglalkozni, a két világháború közötti időszakban 7-8 fényképezőgépe is volt. Nagyon sokat fotózott. "Még mai szemmel is sokat fotózott, akkor is, ha csak a kiállítás két évtizedet felölelő időszakát nézem. Akár mobiltelefonnal is járhatott volna. Nagy mennyiségű kép, látszik, hogy nem egy átlag fényképezőgép-használó volt" - meséli a szenvedélyes fotósról Blos-Jáni. A második világháború után valahogy alábbhagyott a fotós szenvedélye. Az 1940-es években otthagyta a fotós szaküzletet, és elment a Dermata bőrgyárba kereskedőnek. Fényképezőgépeit a szovjet bevonulók kobozták el tőle. Gyakorlatilag a kereskedést folytatta, és nem a fotózást választotta. Az igazán jó képei, vagyis amit a család is akként ismer, mind a két világháború közötti korszakból származnak. A kiállítás is erre a román-magyar Kolozsvárra koncentrál. - mert egy másik Kolozsvár elevenedik meg a szemünk előtt. Amikor még leginkább a stúdiókban készítettek portrékat, amikor még egyáltalán nem volt általános, hogy mindenki fotóz, amikor még népszerűsíteni kellett a fényképezést, bár a szaküzletben már nagyon sok fajta fényképezőgépet árusítottak. A Zeiss, az Agfa, a Kodak és az Ikonta voltak a nagy márkanevek. "Ha végignézzük a Kolozsváron készített képeslapokat, feltűnik, hogy egy-egy fotóműhely, stúdió belóg a képbe. Nagyon gyakori volt a korszakban a stúdióban való portrékészítés. A fényképezőgép viszont csak azok körében volt nagyon népszerű, akik szerettek túrázni, akik szerettek kirándulni. Így például a cserkészek vagy az EKE tagjai. Utóbbiak fotóalbumokat is vezettek szöveggel, a napló és a fotóalbum közti keverékműfaj nagyon népszerű volt a korban, és a Kovács P. Fiai fotószaküzletet meg is keresték, hogy tartson a kirándulóknak kurzust. Cikkeznek is arról, hogy nagyon jó lenne, ha az a sok kiránduló megtanulna fényképezni, mert a sok elmosódott képért nagyon kár" - idézte fel a korszakot a kiállítás összeállítója. A korszakban egyébként nagy kultúrája volt a képeslapoknak. Az 1860-as években kezdenek el képeslapokat küldeni, és az 1890-es évekre már nagyon népszerű, Kolozsvárról is nagyon-nagyon sok maradt fent. Kezdetben grafikákat és metszeteket reprodukáltak, később pedig már inkább fotókat. A fotós szaküzletek is adtak ki képeslapokat. A város látképe a Fellegvárról, illetve a Fő tér a New York Szálló felől volt nagyon népszerű, főleg, miután a Mátyás szoborcsoportot is felavatták. - mert tényleg jól kitalált kiállítás. Erről a Kolozsvárról kapunk egy kis ízelítőt a kiállításon, aminek amúgy a tér a szervező elve. Három részre osztották az anyagot: vannak a Fő térhez kapcsolódó fotók, a Sétatérhez köthető képek, illetve a családi házhoz kapcsolódó szekció. Mindhárom térhez a fotók mellett van rövid videó is. "Azért van így tagolva, mert a képeknek is különböző a ritmusa. A munka, a dinamika helyszíne a Fő tér, a szabadidő és a hobbitevékenységek világa a Sétatér, a családi háznak pedig egy teljesen sajátos, egyéni világa van. Azt szerettem volna, hogyha ne csak képek legyenek keretben a falon, hanem a képekkel való együttélés élményét is hozzák. Orbán Lajos látható a fotószaküzletben, amatőr fotós társaságok tagjaként, különféle fényképezési helyzetekben. Vannak képeslapalbumok, sztereóképek, illetve egy interaktív térkép is, amelyen kis formában el lehet helyezni a kiállítás fotóit, illetve a reprodukcióikat. Az a célunk, hogy próbáljuk elképzelni annak a figurának a helyzetét, aki egy adott útvonalon keresztül mindig bejárja a várost a fényképezőgéppel. A nézőponttal való azonosulásnak ez egy formája, így is megközelíthetjük az ő szubjektumát" - mesélte lelkesen Blos-Jáni. És akkor még nem beszéltünk a képekről, mert azért nem véletlenül tartott fotókurzusokat Orbán, és nem véletlenül választotta az Erdélyi Audiovizuális Egyesület az első kiállítása témájának. Egyébként korábban még soha nem volt Orbán Lajos-kiállítás, néhány munkája már megjelent különböző lapokban, de neki dedikált tárlatot még nem szerveztek. - mert az Erdélyi Audiovizuális Egyesület első megnyilvánulása Az Erdélyi Audiovizuális Egyesületben több embernek a munkája kapcsolódik össze, egyrészt Buglya Sándoré, akit elsősorban az erdélyi filmtörténet érdekel, különös tekintettel Janovics Jenő munkásságára. Ahogy a kiállítás megnyitóján Buglya el is mondta, már régóta szeretnének egy filmmúzeumot, egy helyet, ahol tárolnák és bemutathatnák az erdélyi audiovizuális művészetek kezdeteit. Az egyesület másik két alapítója a Sapientia EMTE másik két tanára, Tóth Orsolya és Blos-Jáni Melinda, akik a téma kutatóiként kapcsolódtak be a munkába. Tóth Orsolyának Kolozsvár 1945 előtti filmes reprezentációi a szakterülete, míg Blos-Jáni Melindának a családi filmek. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum megalapításának az első lépése az idén nyáron bejegyzett egyesület létrehozása, amelynek tehát célja az audiovizuális dokumentumok kutatása, az archív felvételek, az amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Azt szeretnék elérni, hogy a fölöslegessé váló képek, negatívok ne a szemétben végezzék, hanem helytörténeti dokumentumként új otthonra leljenek egy kutatható gyűjteményben. Nemcsak olyan régi képeket és filmeket gyűjtenek, mint az Orbán Lajos munkái, hanem bármit, ami az analóg korszakhoz tartozik. Ebbe pedig a VHS-kazetták korát is beleértik, mert érvelésük szerint már az is elavult forma, a 80-as, 90-es éveknek a társadalmi helyzetéhez tartozik. "És a romániai történelemnek is elég fontos része, mert a forradalmat nagyon sokan videózási eseményként élték meg, úgy érezték, hogy filmezniük kell" - érvel a szakember. Megfelelő tárolásról még nem is lehet nagyon szó szerinte, mert egyszerűen nincs meg hozzá az infrastruktúra. Így egyelőre csak a digitalizálás kivitelezhető. "Viszont úgy is megőrződnek, az is egy archiválási forma. Persze, ha valaki nem akarja tovább tárolni, akkor inkább találunk egy megoldást, minthogy kidobja" - egészíti ki, hozzátéve azt is, hogy a képek mellett azok története is érdekli őket. "A kutatás során nagyon sokszor szembesültünk azzal, hogy vannak anyagok, de nagyon nehéz megnézni őket. Digitalizálni kellene ezeket, de nincs egy hely, illetve nincs ahol ezeket össze lehetne gyűjteni. Az ideális esetet úgy lehetne elképzelni, hogy van egy archívum, ahová besétál a kutató, és címszavak alapján előkeresi az anyagot. Így viszont egy évbe is telhet, amíg megtalálunk egy gyűjteményt, digitalizáljuk, és interjúkkal alátámasztjuk" - indokolta az egyesület létrehozását Blos-Jáni. De az egyesület nemcsak gyűjtéssel foglalkozna, hanem azzal is, hogy kiállítások formájában népszerűsítse ezeket, amelyek a köztéri tapétává vált “régi Kolozsvár” képét frissítenék fel. Minden évben az audiovizuális világnap alkalmával szeretnének egy kiállítást szervezni, a Látható Kolozsvárhoz hasonlót. A Látható Kolozsvár kiállítás november 19-ig látogatható, 10-18 óra között. Csoportok, iskolai osztályok látogatása esetén egyeztetni lehet az irányított tárlatvezetésről. Elérhetőség az archívum-projekt weboldalán. A jelenkori fotókat Mira Marincas irányításával Kacsur Krisztina és Marton Attila készítették.
Gál László
Transindex.ro

Játszva hívja fel a figyelmet Kolozsvár képi örökségére az Erdélyi Audiovizuális Archívum
Mikor lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik kezdeményezője úgy érezte, hogy a diákok kutatómunkája nyomán remek vizuális anyag került felszínre, amely megérdemli a szélesebb körű figyelmet. Így indult a műhelymunka-sorozat, amelynek eredménye a Műemlékek diákszemmel című kiállítás formájában tekinthető meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokon.
A Bocskay-ház folyosóján és egyik termében tulajdonképpen öt kiállítás sorakozik, öt kolozsvári műemlékhez kapcsolódóan: a Marianum, a Mauksch-Hintz-ház, a Státus-paloták, az Óváry-ház és a Sétatér őrei gondolták tovább a védenceikről talált fotóanyagot. A mini-kiállításoknak két része van: a történeti, dokumentumokat felsorakoztató, és a játékos továbbgondolás „mentés másként” alcímmel.
Az RMDSZ középiskolásoknak szóló vetélkedője során sok információ és képanyag felszínre került az örökbefogadott műemléképületekről, a kutatást a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, a Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző hagyatékokban folytatták a diákok Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș vezetésével. A kiállításokon így nagy eséllyel látunk majd számunkra új régi felvételeket a jól ismert kolozsvári épületekről.
A csapatok érdeklődésüknek és képességeignek megfelelően gondoltak tovább néhány fotót: megkeresték az eredeti helyszíneket és újrajátszották a képeket, újrafotózták az eredeti helyszínt és belekomponálták a régi fotót, vagy kollázst találtak ki. „Ennek az volt a célja, hogy tényleg élvezzék, hogy egy képet kell nézzenek és a részleteket is a humor, a kapcsolatok, a kollázs révén jobban észrevegyék” – mondta el Blos-Jáni Melinda a hétfői megnyitón.
„Az éreztem, hogy hiányzik egyfajta kritikus, reflexív viszonyulás a vizuális kultúrához a diákok munkájából, ugyanis hiányzik az oktatásból is a vizuális kultúra” – indokolta a műhelymunka elkezdését Blos-Jáni Melinda. Mint mondta, a Sapientia-EMTE Film, fotó, média tanszékének oktatójaként fontosnak tartotta megismerni, illetve fejleszteni a középiskolás diákok gondolkodását a vizuális kultúráról, ezt összekapcsolni az Erdélyi Audiovizuális Archívum képmentő, képgondozó tevékenységével, illetve az Örökségünk Őrei program összegzését, bemutatását nyújtani.
Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese üdvözölte a „két fantasztikus kezdeményezés”, az Örökségünk Őrei várostörténeti vetélkedő és az egyetem oktatói, Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda és Tóth Orsolya által kezdeményezett Erdélyi Audiovizuális Archívum találkozását.
Az archívumot létrehozó Erdélyi Audiovizuális Egyesület célja az erdélyi audiovizuális örökség kutatása, népszerűsítése, első kiállításuk 2016 októberében Orbán Lajos két világháború közötti Kolozsváron készült fényképeit és filmfelvételeitmutatta be. A mozgóképeket a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával élőzene-kísérettel lehet megnézni szerdán este hét órától a Tranzit Házban.
A legnagyobb teret a Marianum kiállítása tölti be, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjai ugyanis személyes tárgyakat és történeteket is összegyűjtöttek a kolozsvári leányiskola egykori diákjaitól.
A Sátus-palotákat ábrázoló fényképekből az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulói merész kollázsokat találtak ki, ezeken a régi Kolozsvár a mai szupermarket-katalógusokkal találkozik.
A Mauksch-Hintz-házat lakó Hintz Elláról pedig a Báthory István Elméleti Líceum kiállításán kiderül, hogy maga is kivette a részét a korabeli vizuális kultúrából: ugyanahhoz az amatőr fotótársasághoz tartozott, mint a korábban említett Orbán Lajos.
Az Óváry-ház legendás irodalmi szalonjai az Örökségünk Őrei vetélkedő alatt szervezett Slam-esttel mosódik szó szerint egybe a református kollégisták kollázsán.
A Sétateret örökbefogadó csapat pedig egy ’60-as- ’70-es években készült portrésorozat alanyának rejtőzködő és magamutogató attitűdjeit játszotta újra, de egy századeleji sétatéri idillt is.
Ők a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói, ezért bónuszként a Sétatér történetéhez videós kvízt is összeállítottak: a parkban élő madarak nevét kell felismerni jelnyelv alapján. Amint az alábbi fotó bizonyítja, az interakció működött.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Zs. E. / maszol.ro

Értékteremtő értékmentés: fotótárlat
Érdekes és nem mindennapi látásmódba, a szemlélődés tudatos alkalmazásának mikéntjébe avat be a Műemlékek diákszemmel című fotótárlat, amelynek megnyitóját hétfő délután szervezték a Bocskai-házban. A régi és időszerű fényképek emberekről, házakról, terekről, műemlék épületekről nem véletlenszerűen következnek egymás után, hanem tudatosan, sőt céltudatosan elhelyezve végigvezetik a látogatót: történeteken, helyszíneken, érzelmeken, korszakokon. Ez azonban még nem minden, hiszen a fotográfiák úgymond bátor felhasználása kollázs-technikával, valamint a régi felvételek újragondolása, átformálása a mai, modern világba egyfajta játékosságot is éreztet, ösztönöz, hogy a megfigyelésen túl törekedjünk a megértésre és akár gondoljuk tovább a „művet”.
A fotókiállítás tárgyát, témáját egyébként a címe – Műemlékek diákszemmel – is kifejezi: azokról a műemlékekről készült fotók láthatók, amelyeket az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei idei kolozsvári vetélkedőjén részt vett diákok örökbe fogadtak. Ezek az Óváry-ház, a Sétatér, a Státus-paloták, a Mauksch-Hintz-ház és a Mariánum.
A régi, történeti fotók mellett pedig azok „továbbgondolása” is ki van állítva. Például a múlt század elején készült sétatéri felvétel mai változata, vagy a Mariánumban egykor lencsevégre kapott csoportkép „behelyettesítése” mai szereplőkkel. Ettől vált rendhagyóvá, kivételesen mozgalmassá a kiállítás. Sőt egyúttal személyessé is azáltal, hogy az Örökségünk őrei vetélkedő csapatai hogyan „szólítják” meg a tárlatlátogatót: a Sétateret örökbefogadó csapat ugyanis a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai voltak, akik rövid filmfelvételen jelbeszéddel mutatják meg a tárlatlátogatónak a park madarainak nevét.
A kiállítás megnyitóján Blos-Jáni Melinda, a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Fotó-, Filmművészet, Média szakának tanára elmagyarázta a munkafolyamatot, amely végül a tárlathoz vezetett: megfigyelte az Örökségünk őrei vetélkedőn részt vett diákok fotókkal kapcsolatos tevékenységét, és innen jött az ötlet, hogy mindezt bemutassák kiállítás formájában. Egy múzeumpedagógia projekt keretében pedig a diákok tovább kutattak a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző családi hagyatékokban. Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánhelyettese arról beszélt, mennyire fontos a diákok életében egy ilyen projekt, hiszen ezáltal betekintést nyernek a múltba, törekedve annak megőrzésére. Blos-Jáni Melinda arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi Audiovizuális Archívum révén céljuk az értékmentés, ezért várják bárkitől a régi fotókat, felvételeket digitalizálásra.
A kiállítás a magyar napok alatt megtekinthető a Bocskai-ház előterében, 11–18 óra között.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Bánsági fotótörténetek – milyen kincsek lapulnak az Ön padlásán?
A XIX. század első felének egyik nagy felfedezése a fényképezés volt. Pár évtized múlva a gépek és az üveglemezek (később a tekercsfilmek) olcsósága és könnyű kezelhetősége miatt a fotózás széles körben elterjedt. A városokban megjelentek a műtermek és a hivatásos fényképészek, illetve a hatodik művészet után érdeklődők is könnyen beszerezhettek gépeket saját használatra. Aztán megjelentek a különböző fotóklubok, melyek a technikai és esztétikai ismeretek átadása mellett a vitáknak is fórumot biztosítottak. A második világháború után a filmkészítés lett népszerű elsősorban a 16 és 8 mm-es filmek és kamerák elterjedésével. Többek között Aradon, Temesváron és Resicabányán is működtek amatőr fotó- és filmklubok.
A kolozsvári Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében működő Erdélyi Audiovizuális Archívum régi bánsági fényképeket és filmeket keres annak érdekében, hogy megőrizzék, adatolják és közkinccsé tegyék. Nemcsak a hivatásos fényképészek hagyatéka után érdeklődnek, hanem (az amatőr vagy professzionális) csoportok, magánszemélyek kollekcióit is szeretnék feldolgozni. A cél az, hogy az üveglemezre vagy filmtekercsre készült régi képeket megtisztítsák és beszkenneljék. Következik az adatgyűjtés, kutatás és feldolgozás. Az eredeti képeket utána visszaadják, de kérés esetén megfelelő körülmények között tárolni is tudják.
A projekt koordinátora, dr. Blos-Jáni Melinda két érdekesebb példát is elmesélt az utóbbi évekből. Az egyik a kolozsvári Orbán Lajos hagyatéka, aki a két világháború között kedvtelésből fotózott és filmezett. Ezeken a kincses város 80 évvel ezelőtti képe elevenedik meg. Érdekes volt átnézni a Hargita megyei Maroshévíz régi műtermének a hagyatékát is, aki üveglemezre fényképezte a műtermében megfordulókat. A kolozsvári kutatócsoport kezén átmentek családi fényképek, érettségi találkozós albumok, a forradalomkor készült fotók, illetve amatőr és professzionális csoportok képei, filmjei, videói is. A képekből kiállításokat, vetítéseket szerveztek, illetve újságcikkek, tudományos dolgozatok születtek a témában. Idővel egy online képarchívumot is szeretnének indítani.
Az Erdélyi Audiovizuális Archívum a Bánság fotótörténetét szeretné a következő években kutatni, feldolgozni. Amennyiben a padláson, pincében, szekrényben, polcon, ládában vagy albumban régi fotókat őriz, vagy adatokkal tud szolgálni régi bánsági fotósokról, filmesekről, ossza meg velünk!
Temesvári kapcsolattartó: Keresztes Péter, telefonszám 0740-325-927.
Az egyesületről és az általuk szervezett eseményekről itt olvashat: http://film.sapientia.ro/hu/erdelyi-audiovizualis-archivum. Nyugati Jelen (Arad)

Előhívás: amikor a képek ismeretlen életekről is mesélni tudnak
Rendhagyó kiállítás az audiovizuális örökség világnapjára
„Fedezd fel, emlékezz, oszd meg” – jelmondattal buzdította idén az UNESCO az audiovizuális örökség világnapja alkalmából a világszerte működő archívumokat, hívják fel a figyelmet az általuk őrzött értékekre. A felhívásnak maradéktalanul eleget tett a Sapientia EMTE média tanszéke és az Erdélyi Audiovizuális Archívum, az Előhívás című, nem mindennapi kiállításával. A fotó és a film közegéből építkező tárlat bizonyosságául szolgál annak, hogy egy kidobott családi fotógyűjtemény is információkat hordoz, hogy ismeretlen emberek emlékeit őrző fényképeket is értelmezni, sőt azokhoz különböző szálakkal kapcsolódni lehet, és méltó kontextusban örökséggé, a közös emlékezés részeivé válhatnak. Bár a fotók történetét senki nem mesélhette el nekik, a Kerekes Emőke és Balla Zoltán által megalkotott tárlat mégis mesél – két kolozsvári ember életéről.
Az október 27-i világnap kiváló alkalom arra, hogy a figyelem az audiovizuális dokumentumokra, ezek megőrzésének, kutatásának fontosságára irányuljon – hangsúlyozza honlapján közzétett felhívásban az UNESCO. Az emberi életekről, kultúrákról mesélő archívumok felbecsülhetetlen, a kollektív emlékezetet erősítő örökséget képviselnek, a világban élő emberi közösségek kulturális, társadalmi és nyelvi változatosságát tükrözik, segítenek megérteni közös világunkat.Az UNESCO felhívása folytán világszerte foglalkoznak az archív képek és filmek sorsával, felhasználási, kutatási lehetőségeivel; mindenki csatlakozhat a meghirdetett tematika szellemében kidolgozott rendezvényével, feltöltheti honlapjukra annak leírását, mint ahogyan mi is megtesszük – mondta lapunknak Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik alapítója, a Sapientia EMTE média tanszékének oktatója. – Mi egy kicsi archívum vagyunk, egyelőre évente a saját kutatásainkat, a bejövő képanyagokat próbáljuk láthatóvá tenni. Törekszünk arra is, hogy megmutassuk, hol tartunk, mivel foglalkozunk, hogyan gondolkodunk a képekről, jelezve, hogy milyen új megközelítésekkel gazdagodtunk – magyarázta.Az Előhívás cím alatt, a Sapientia EMTE média tanszékén pénteken délután megnyitott kiállítást megtervező és megalkotó művészek egy méltatlan sorsra jutott családi fotógyűjtemény képeivel dolgoztak; a fotó és a film eszközeivel teremtettek kapcsolatot, egyfajta emlékezési szférát olyan emberekkel, akikkel nem lehettek közös emlékeik.A tárlat létrejötte egy nagyon emberi, és nagyon megható szálon indult el: a házaspár, akiknek fényképei a szemétben landoltak, a kiállítás alkotóinak tömbházbeli szomszédjai voltak. „Közvetlen falszomszédaink voltak, de a városi, elidegenedett élet folytán, soha nem találkoztunk. Láttuk, amint a fényképgyűjteményt a lakás új tulajdonosai a hölgy halála után kidobták” – magyarázta a fotóművész, Kerekes Emőke. Elmondta, nagyon meghatotta őket, hogy mennyire erős manapság is a fényképek mágiája: ezek az ember létezésének legfőbb bizonyítékai, mindenekelőtt ezeket dobják ki. Szükségtelen, hasznosíthatatlan dolgoknak tekintették őket, hiszen az apróbb tárgyakat felkínálták a szomszédságnak is…
A fotókat kivették a szemétből, elemezni kezdték, és a képek sok mindent elmeséltek: többek között azt, hogy nem volt gyermekük, és a két ember rendkívül fontos volt egymásnak. „Hosszabb ideje dolgozom archívumokkal, de soha nem találkoztam még ennyire fókuszált anyaggal, amelynek kilencven százaléka arról szól, hogy férj és feleség egymást fényképezi” – mondta a fotóművész. A fényképek valamikor az 1950-es évektől kezdve készültek, nagy részük a házaspárnak a volt szocialista országokban tett útjai, kirándulásai alkalmával. Mindamellett, bárhova mentek, soha nem a helyszín volt a fontos, mindenekelőtt egymást fényképezték – magyarázta Kerekes Emőke. A fotókból azt is leolvasták, hogy a férj feltehetőleg középosztálybeli értelmiségi, mérnök, vagy tanár lehetett, a feleség háztartásbeli. A férj maga is amatőr fotós volt, a sötétkamrai előhívás során alakítgatta, nagyítgatta a képeket. A fotógyűjtemény erről a két emberről, az ő kapcsolatukról szól, és mivel egymást fényképezték, állandóan jelen van a női és a férfi tekintetcsere rajtuk – részletezte a művész. Elmondta, a tárlat fotográfiai anyagában ennek a nagyon erős kapcsolatnak az értelmezésére törekedett, a hangsúlyt a tekintetekre helyezte. Néhány montázsképpel az adott kornak a miliőjét is megpróbálta kiemelni. A másik művész, Balla Zoltán a képek vizualitására, az amatőr fotós férjnek a képalkotási módjára összpontosított A végső mosás című kisfilmjében. Ez a megjelölés egyrészt a fotográfiák mosására, az utolsó vizestálcára utal, de arra is, hogy a két alkotó ezt a fotóarchívumot annak képletes utódaiként magáévá tette, kortárs koncepcióba helyezte. Világszerte létezik és terjed már az arra irányuló mozgalom, hogy az audiovizuális archívumokat használni kell, kutatásra, művészetre, különben elhalnak, elsikkadnak – emelte ki Kerekes Emőke.
Az október 27. és november 12. között, a Sapientia EMTE Tordai út 4. szám alatti, B épületének I. emeletén látogatható kiállítás a média tanszék Intermedialitás a kortárs filmben: a köztesség változó formái című kutatási programjához is kapcsolódik. Amint arról beszámoltunk, az audiovizuális örökség világnapja alkalmából az Erdélyi Audiovizuális Archívum egy közösségi projektet is indított, melynek keretében Kolozsváron vagy kolozsváriakról 2000 előtt készült, a téli ünnepkörhöz kapcsolódó fényképeket és az ezekhez kapcsolódó történeteket gyűjtenek.
Az UNESCO kezdeményezésére 2007-ben ünnepelték először október 27-ét az audiovizuális örökség világnapjaként. A világszervezet szerint, ennek az örökségnek a megőrzése, elérhetőségének biztosítása az emlékezéssel kapcsolatos valamennyi intézménynek, de a nagyközönségnek is alapvető célja kell legyen. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Képek és emlékek 100 év karácsonyáról
Az Erdélyi Audiovizuális Archívumnak nem az első kiállítása, de tematikájában mégis első és figyelemfelkeltő, ugyanakkor az ünnepekhez közeledve időszerű is a kedden délután megnyitott fotótárlata a Sapientia Tudományegyetem Tordai úti épületében, 100 év karácsonya – kolozsvári kép-történetek a 20. századból címmel. A Sapientia EMTE, az Erdélyi Audiovizuális Archívum, a Korzo Egyesület valamint az Erdélyi Krónika közös szervezésében, már október elején meghirdették kolozsváriak körében a fényképgyűjtést azzal a céllal, hogy az elmúlt 100 évben készült karácsonyi fotókat digitalizálják, ezáltal megőrizzék, és a róluk mesélt kis történetekkel majd kiállítást szervezzenek. A kedd délutáni megnyitón jelen voltak a kurátorok: Blos-Jáni Melinda, Mira Marincaș fotós, Ferenczi Szilárd történész, Újvári Dorottya művészettörténész.
Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum vezetője a megnyitón úgy fogalmazott: szerették volna az archív képeket felhasználni, a személyes történeteket megismerni, és mindezzel hozzájárulni a vizuális kultúra fejlesztéséhez. A fényképeket azonban nem csak felhalmozni szeretnék, hanem kutatni is. A városlakók körében a karácsonyfa állítás, akárcsak a fotográfia, a 19. század második felében terjedt el inkább, a fényképezés pedig főleg a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdve készült egyre több fénykép a családokban az ünnepekről, a közös együttlétekről, és ezeknek a felvételeknek a segítségével tudhatunk meg több mindent egy adott történelmi korról is.
Hiszen a fotográfiák mesélnek korokról, szokásokról, divatról, meg természetesen az emberekről. Ennek a kiállításnak az ötlete a tavaly fogalmazódott meg az Orbán Lajos kiállítás nyomán, amikor a családi házat rekonstruáló részben rájött, milyen sok fénykép készült karácsonykor – mesélte Blos-Jáni Melinda. Úgy gondolta, ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, hiszen mindenkinek vannak emlékei a karácsonyról: hasonló rituáléval bonyolítjuk le, mégis minden évben kicsit másképp telik, mert változnak a történelmi korszakok, az egyéni életek, vagy akár a fotók készítésének módszerei. Mindezt szerették volna felidézni a tárlattal. Az október elején meghirdetett fényképgyűjtési felhívásukra ugyan nem jelentkeztek tömegesen, de annál különlegesebb és érdekesebb felvételeket, valamint az ezekhez kapcsolódó személyes történeteket osztottak meg a lakosok, amelyek mintegy körüljárják a „kolozsváriságot”.
Ferenczi Szilárd történész az Erdélyi Krónika képviseletében elsősorban a történelmi szempontokról beszélt, amelyeket a felvételek megörökítenek és közvetítenek. Újvári Dorottya művészettörténész a Korzo Egyesület képviseletében felidézte egyik tematikus sétájukat, amely az 1989-es decemberi forradalomról illetve annak kolozsvári helyszíneiről szól, és amelyen tapasztalták, hogy az emberek szeretnek emlékezni, és inkább személyesebb módon osztják meg másokkal történeteiket. A családi fényképalbumok kutatása során pedig arról mesélt egy adatközlő, hogy karácsonykor az albumokat elővették, újranézték, és ezáltal mintegy összegyűlt ismét a nagycsalád az asztalhoz – az élők és az eltávozottak is, az emlékezés révén. A kiállítás is egy ilyen alkalom: az együtt ünnepelésé.
A kiállított fényképeket évszámok szerint csoportosították, mindegyikről rövid történet is olvasható.
Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz.,B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között.) Szabadság (Kolozsvár)