Október 22-én Bánffyhunyadon, a Kós Károly Kulturális Egyesület, valamint a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET) által szervezett ’56-os emlékünnepségen, a Ravasz László Emlékházban emlékeztek a forradalomra. Ünnepi köszöntőt mondott Szrága Zoltán, az egyesület elnöke, valamint Okos Márton újságíró és András Imre, az MVSZ helyettes régióelnöke. Az ünneplők megilletődve hallgatták a város nagy szülötte, Ravasz László református püspök 1956. november 1-jén elhangzott, A magyar reformátusok szava című rádiószózatának felvételét. Meghívták Wittner Máriát, aki előadást tartott. – 1956. október 23-án este kimentem a Szabad Nép székházához a Blaha Lujza térre – kezdte emlékezését az 56-os halálraítélt –, ahol már hatalmas tömeg volt. Azután a rádióhoz ment, ott volt a rádió ostrománál, egészen a bevételéig. Azután néhányan a Corvin mozihoz mentek, ahol már jó néhányan összegyűltek. Itt találkozott Sticker Katival, vagyis Havrila Bélánéval, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segédkeztek. Wittner Mária később a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett. A harcok során november 4-én Wittner Máriát az Üllői úton aknarepesz találta el, a Péterfy Sándor utcai kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. Miután kihallgatták, elengedték, ekkor Ausztriába szökött, de néhány hét múlva visszajött, és segédmunkásként dolgozott egészen 1957. július 16-i letartóztatásáig. 1958. július 23-án halálra ítélték. Sticker Kati november 4-e után disszidált, de a vőlegénye hazahívta Svájcból azzal, hogy nem lesz semmi bántódása, mert Kádár megígérte. Ennek ellenére kivégezték. Wittner Mária halálos ítéletét 1959. február 24-én életfogytiglan tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult. 2001. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján meghívást kapott, hogy az ’56-os halálraítéltek nevében mondjon ünnepi beszédet az Országházban. /Péntek László: /Naponta várta a halálos ítélet végrehajtását. Wittner Mária 13 évig ült börtönben 56-os szerepe miatt Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ „Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket, a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, akiknek kiszemelt otthonába betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket, a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében, vádoljuk őket, a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket, a 298-as parcella halottainak nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket, a „legdrágább kincs” a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket, a „legfőbb érték” az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe, hosszú évekre. Vádoljuk őket, a megalázott, megkínzott honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket, Mindszenthy bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, és a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket, a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket, történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.” (Elhangzott a Parlamentben a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2001. február 25-én – a szónok Wittner Mária, 52 A 559 számú volt halálraítélt.)

A korábbi napokhoz hasonlóan szeptember 20-án este mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a budapesti Kossuth téri demonstráción. A tüntetők Gyurcsány Ferenc és a kormány leváltását követelték. Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke eltanácsolta a demonstráció résztvevőit attól, hogy a Magyar Rádió épületéhez vagy bármelyik másik közintézményhez vonuljanak. Takács András bejelentette, hogy a tüntetők akarata alapján megalakult a Nemzeti Kerekasztal. Egyes tüntető csoportok éjjel különböző utcákban összecsaptak a rohamrendőrökkel, akik a Blaha Lujza térig szorították a tüntetőket. Hatvankét embert állított elő az éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség. A Kossuth tér szeptember 17-e, vasárnap este óta folyamatosan kormányellenes tüntetések színtere. A téren a Gyurcsány-kormánynak koporsót állítottak. A kormány nem módosít politikáján és a kabinet összetételén – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Napok óta többnyire békés kitüntetések zajlanak Magyarország több nagyobb településén, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Győrött, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Pécsett és máshol. /Kitartanak a Gyurcsány Ferenc lemondásáért tüntetők. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

Minden eddiginél látványosabb rendőri akciók, gumilövedékek, vízágyúzás, rendőrőrsfoglalás, barikádok, Molotov-koktélok, hídostrom jellemezte az október 23-i „ünnepségeket” Budapesten. A mérleg több mint száz sérültből, ugyanennyi őrizetesből, a rendőrség újonnan felállított könnygázgránát-kilövési rekordjából és több mint kétszázmillió forintra becsült anyagi kárból állt. Felerősödtek azok a hangok, miszerint túlkapások árán állították helyre a rendet a főváros utcáin. A Gyurcsány-kormány távozását követelő tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások már délután elkezdődtek, az igazi zűrzavarra azonban akkor került sor, amikor a rendőrcsapatok az Astoria felé kezdték kiszorítani a tüntetőket, ahol éppen feloszlóban volt a Fidesz és a KDNP által szervezett nagygyűlés. Az Astoriához helyi idő szerint este hét körül öt-hatezer tüntetőt szorítottak be a rendőrök, a téren barikádok épültek. Az Astoria térről eközben kiszorították a demonstrálókat a rendőrök, egy részüket a Blaha Lujza tér, a többieket a Ferenciek tere felé. A mellékutcákban folytak az ütközetek. A Ferenciek terén többórás állóháború alakult ki: a rendőrök könnygázgránátokat lőttek, és vízágyúkat vetettek be. Az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez visszavonult demonstrálók egy közeli építkezés anyagaiból barikádot építettek. Éjjel három órára helyreállt a rend. Az éjszakai eseményeket számos szemtanú túlkapásnak tartja. A rendőrök olyan személyeket is bántalmaztak, akik semmiféle ellenállást nem tanúsítottak, a lovasrendőrök válogatás nélkül verték a Fidesz-nagygyűlésről egymás hegyén-hátán menekülő résztvevőket, nem kímélve a kisgyerekes anyákat és az öregeket sem. Számos vélemény szerint a gumilövedékeket sem a szabályoknak megfelelően használták a rendőrök: több tüntető vérző fejjel került kórházba, holott a gumilövedékeket nem szabad fejmagasságban kilőni. A rendőrök nem csak könnygázt, de a rendvédelmi szerveknél október elején használt úgynevezett paprikasprayt is bevetettek. A rendőrök ezenkívül razziát tartottak a környékbeli szórakozóhelyeken, és akinek vizes volt a ruhája, azonnal begyűjtötték. Az incidensekben újságírókat is bántalmaztak, például a Realitatea hírtelevízió tudósítóját. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet szerint a rendfenntartó erők szakszerűtlenül léptek fel. Dénes Balázs, a civil szervezet elnöke szerint az esetek többségében nem a demonstrálók feje fölé lőtték, hanem többször mellmagasságba, telibe találva a lángoló lövedékkel így több tüntetőt is. A videofelvételekből kiderül, hogy a rendőrök köveket dobáltak vissza a tüntetőkre, és néhány képen látható az is, hogy a földön fekvő, már megbilincselt demonstrálókba az arra haladó rendőrök belerúgtak. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány elutasította a vádakat, miszerint a zavargásoknak rendőrségi túlkapásokkal vetettek véget. A főkapitány tagadta, hogy a rendőrök a Fidesz-gyűlés helyszíne, az Astoria felé terelték volna az embereket. A rendőrség szerint nem szándékosan céloztak fejre a rendőrök a könnygázgránátokkal. Megsérült a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője is. A kórházból, ahol a sérüléseit látták el, úgy nyilatkozott: emlékezetkiesése van, nem tudja megmondani, pontosan hol és mi történt vele. Szerinte azonban nem a rendőrség szintjén, hanem „magasabban” keresendők a „rendőri brutalitás” okai. A fejét gumilövedék érte és hátsérülései gumibot ütésétől származnak. Amikor Révész Máriusz tudomást szerzett arról, hogy az Astoriánál könnygázt vetettek be a rendőrök, megpróbált közbelépni. „Aki ezt a helyzetet előidézte, azt kellene felelősségre vonni” – mondta a Fidesz képviselője. /Szemtanúk szerint a hatalmi szervek túlkapások árán állították helyre a rendet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./

A magyar rendőr sokoldalúan, „könnyfakasztóan” kiképzett, fegyelmezett, mindenre elszánt, írta Lászlóffy Csaba. Egy rendbontáson rajtakapott székelyföldi ifjút /a 21 éves küküllőszéplaki B. Mihályt/ személyazonosságába belepillantva „Te büdös oláh!” kiáltással kezdtek verni szeptember 20-án este, a Blaha Lujza téren, ahol ő buszra várt. Ez is része ma az anyaországi idomításnak? /Lászlóffy Csaba: Ez veletek, velünk is történik. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

A Janovics Jenő nevével fémjelzett kolozsvári némafilmes korszak jegyében zárult a 7. Filmtettfeszt a kincses városban. Az 1910-es, 1920-as éveket megidéző plakát- és fotókiállítás várta az érdeklődőket. Janovics Jenő a magyar népi, nemzeti motívumokat, témákat felvállaló filmkészítés mellett tört lándzsát, szemben a budapesti filmstúdiók többségének univerzális, nemzetközi sémákat követő irányával. Janovics honosította meg a magyar mozgókép történetében az irodalomra támaszkodó filmes szemléletmódot, így született meg például a Petőfi-dalciklus vagy a Tetemrehívás filmadaptációja. A némafilmes napon vetítették Janovics Jenő A világrém (1920) és Az utolsó éjszaka (1917), valamint Fekete Mihály A vén bakancsos és fia, a huszár (1917) című restaurált filmjeit. Zágoni Balázs, a Filmtett folyóirat főszerkesztője bejelentette: jövő év elejétől a Filmtett nyomtatott formáját felváltja az internetes megjelenés. Janovics Jenő (1872–1945) színházi és filmrendező, színész, színházigazgató. 1896-ban szerződött a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, 1905 és 1930 között vezette a kolozsvári teátrumot. Erdély Romániához csatolását követően felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a magyar színjátszás ügyének bátor vállalásával és az új intézményi keretek kiépítésével. 1936-ban több régi színésztársával megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A magyar filmkészítés úttörője volt, 1913-ban ő teremtette meg a kolozsvári filmgyártást. 1913 és 1919 között hetvenkét játékfilmet gyártott. Az 1914-ben alapított Prója – Projectograph Janovics –, később Corvin, majd Transsylvania Filmgyár nevével fémjelzett korszakot a kolozsvári filmgyártás aranykoraként tartják számon. Irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor, nála kapta első, nagyobb szabású feladatait Kertész Mihály. A kor legnagyobb színészegyéniségeivel, többek között Blaha Lujzával, Jászai Marival, Szentgyörgyi Istvánnal dolgozott. 1945 júniusában újra átvette a kolozsvári színház igazgatását, a Bánk bán-bemutató előkészületei közben érte a halál. /Papp Attila Zsolt: A „hőskor” lenyomatai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

Engedély nélküli tüntetések zavarták meg október 26-án reggel Budapest több pontján a forgalmat, összesen mintegy hat-hétszáz ember az Erzsébet híd és a Lánchíd forgalmát próbálta leállítani. A rendőrök mindenütt határozottan léptek fel, délelőtt tíz óráig azonban tömegoszlatásra nem került sor. A különböző helyszíneken sok embert előállítottak. A „hídfoglaló akciót” a Jobbik mozgalom korábbi szóvivője, Novák Előd kezdte meg: néhány perccel nyolc óra után bement az Erzsébet híd közepére, ahol dobolni kezdett. Őt több tüntető és számos fotós követte, ekkor leállt a gépkocsik forgalma a hídon mindkét irányban. A rendőrök néhány perc alatt részlegesen helyreállították a forgalmat. Három fiatal kilenc óra körül felmászott a Lánchíd pesti oldalánál lévő pillér tetejére. Rövid időre emiatt teljesen leállt a forgalom. A fiatalokat, miután két tűzoltó lehozta őket a pillér tetejéről, a rendőrök előállították. A Lánchíd forgalmát akadályozta az is, hogy az Erzsébet hídról leszorított tüntetők közül mintegy 50–60 ember ide vonult. Az engedély nélküli tüntetők a rendőrök elől menekülve végighaladtak a Rákóczi úton, majd a Blaha Lujza teret a Keleti pályaudvar irányában elhagyva lassan szétszóródtak. /Engedély nélküli tüntetések zavarták meg Budapest forgalmát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Magyarországon és Romániában aggasztó méreteket ölt a gyerekbűncselekmények száma. Az anyaországi sajtó az elmúlt napokban vezető hírként kezeli annak a 12 éves, román állampolgárságú fiúnak a történetét, aki a budapesti Blaha Lujza téren azért szúrt combon egy nála három évvel idősebb diákot, hogy megszerezze mp3-as lejátszóját. Az áldozatot – aki majdnem elvérzett – jelenleg súlyos sérüléssel kórházban ápolják. Az elkövetőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg körözi, azonban közölték: akár egy újabb késelés esetén sem tehetnek mást, minthogy újra elengedik, mivel a jogszabályok szerint korára való tekintettel nem vehető őrizetbe. A romániai gyerek mintegy fél éve egy hasonló korú fiatalokból álló banda tagjaként tevékenykedik, amely a Blaha Lujza téren és annak környékén követ el bűncselekményeket, jórészt lopásokat, rablásokat. Mindannyian állami gyermekotthonban élnek – kivéve amikor szökésben vannak –, a rendőrség nem zárhatja be őket az intézmény falai közé, és büntetni sem lehet őket 14 éves korukig. Romániában, Galacon életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy 13 éves fiút, akit egy évvel fiatalabb barátja késsel hátba szúrt. Az elkövetőt nem vették őrizetbe, mivel a román jogszabályok szerint a kiskorúak 14 éves korukig nem tartóztathatóak le, 14 és 16 éves korban is csak különleges esetekben. A Brassó megyei Keresztényfalván három, 17, 18 és 19 éves fiatalembert vettek őrizetbe, miután három napig egy tömbház-lakásban fogva tartottak és megerőszakoltak egy 12 éves lányt, akinek úgy sikerült kiszabadulnia, hogy kiugrott a harmadik emeleti lakás ablakán. /Rostás Szabolcs: Bűnözés zsenge korban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház december 21-én mutatja be Kerényi Ferenc A nemzet csalogánya című darabját. Mátyás Zsolt Imre első nagyszínpadi rendezése Blaha Lujzát jeleníti meg. A szerző, Kerényi Ferenc a nemrégiben elhunyt, kétszeres Madách-díjas, irodalom- és színháztörténész. „Az előadás fontos üzenet lehet egy értékválsággal küzdő kor számára, amikor a profizmust, a szakmai hozzáállást teljesen kifordított, eltorzított formában értelmezzük, elfeledkezve a jó értelemben vett hivatástudatról” – vallja a rendező. A fiatal Blaha Lujzát a társulathoz újonnan szerződtetett Szűcs Noémi alakítja, az idősebb Blaháné szerepében Fall Ilona lép színpadra. /Pataki Zoltán: A nemzet csalogánya a temesvári színpadon. Zenés darab Blaha Lujza életéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./

Az Osztrák–Magyar Monarchia az erdélyi fürdők aranykorának is tekinthető. A borszéki híres „savanyú víz” Blaha Lujzát és népes társaságát szinte egy teljes hónapig marasztalta a településen, ahol is „a nemzet csalogánya” köszönete jeléül alapítványt létesített a helyi iskola javára. A Temesvár melletti Buziásfürdőn a „haza bölcsének” díszesen faragott kőpadját fémtáblával jelölték meg az emlékező helybéliek „Deák Ferenc pihenője” felirattal. A fürdőkultúra–fürdőélet művelődéstörténeti vonzatairól írt a Korunk augusztusi száma. /Lapszemle – Korunk / augusztus. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

?Az ajtók (még) nem záródnak
Nyitott kapuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Lassan egyre több helyen nyílnak ki a kapuk, számos – amúgy a nagyközönség előtt zárt – intézmény válik látogathatóvá az év néhány, előre meghatározott napján. Nem képeznek kivételt ez alól a tanügyi intézmények sem, iskolák, avagy felsőfokú oktatással foglalkozók: a múlt hét végén (illetve ezen hét vége felé is) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte-szervezi meg saját "kapuinak" kinyitását. Amúgy ez nem újöntetű dolog, a színi hagyományai közé tartozik már évek óta. Egyrészt az egyetemet népszerűsítendő, másrészt betekintést engedendő az átvitt és konkrét értelemben egyaránt jelen levő színfalak mögé: a diákelőadások elkészülésének, végigjátszásának világába. Olyan produkciókat, illetve jeleneteket tekinthetett meg a mélyen tisztelt, amelyekkel a Stúdió Színház színpadán valószínűleg nem találkozik: a másod- és harmadéves színészhallgatók előadásait, amelyek egyetemi vizsga tárgyát képezik, így nem is a nagyközönségnek, hanem a vizsgáztató grémiumnak készültek.
Szombat délután a másodévesek bemutatkozásával kezdődött a program: az egyetem 26-os termében Csehov-összeállítást láthatott a publikum dr. Farkas Ibolya irányító tanár rendezésében. Az előadást musical követte, az Egy szerelem három éjszakája című darabból láthattunk részleteket, amely egyben tisztelgés is volt Radnóti Miklós emléke előtt. Közreműködött dr. Csíki Csaba docens, Luca Kinga koreográfus és Ila Gábor egyetemi hallgató, korrepetitor. Irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens.
A műsor vasárnap délután a harmadévesek fellépésével folytatódott: a 39-es teremben a játszók, illetve dr. Balási András adjunktus fogadta a közönséget, a produkciót utóbbi rövid bevezető előadása előzte meg. A Szentivánéji álomról, illetve a szerzőről, Shakespeare-ről tartott értekezésében röviden vázolta fel a korabeli színjátszás és drámaszerzés körülményeit, jellegzetességeit, a mű cselekményét, de azt is megtudhattuk, hogy az első, magyar nyelven játszott előadásban Blaha Lujza lépett fel. A vígjátékból Nádas Péter fordításában adtak elő részleteket a játszók (irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens), ám ezzel nem értek véget a nyílt napok.
A hét végén további előadások várhatók mind az egyetemen, mind a Jazz & Blues Clubban, az intézmény várja további közönségét. Amely az eddigi előadások alkalmával is meglehetősen változatosnak bizonyult, hiszen a színi diáksága mellett az idősebb generációk képviselői, illetve más egyetemek diákjai is megtekintették a produkciókat, melyeket – dr. Balási András szavaival – részben az intézmény népszerűsítésének, de inkább a színfalak mögé való betekintés lehetőségének biztosítása okán szervezett az egyetem vezetősége.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

A legszebb esendőség
Könyv a marosvásárhelyi színészképzésről
Hiánypótló kiadvány jelent meg Marosvásárhelyen: olyan, amelyből számos, részben ismert, elfelejtett, avagy a nagyközönséghez már el sem jutott információt, történetet ismerhet meg az olvasó, miközben a kötet helyi vonatkozású – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem UartPress nevű kiadója jelentette meg A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I. című könyvet, az elsőt a Magyar nyelvű színészképzés Marosvásárhelyen alcímű, négykötetesre tervezett sorozatból. Az igen szép kiállítású könyv (borítóját Bartha József tervezte) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet első korszakát vizsgálja a kolozsvári kezdéstől (1946-tól) egészen a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). Szerzői az egyetem tanárai – Albert Mária, Lázok János, Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Csép Zoltán és Balási András. Bemutatójára hétfő délután került sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zsúfolásig telt előcsarnokában.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeinek játéka után, moderátorként Kovács András Ferenc költő vette át a szót, a könyvbemutató beszélgetés formájában zajlott – a moderátor kérdezett, a szerzők-kutatók kollektívája (Kovács Levente igazoltan hiányzott), illetve Gáspárik Attila rektor pedig válaszolt. Mint azt KAF elmondta, a színház mindig válságban volt, ennek ellenére a színház helyzetét a világban biztonságban érzi. – Egy igen alaposan megszerkesztett könyvet tartok a kezemben. Miről szól? Közösségről, vitatkozásokról, a negatív legyőzéséről. A színháznak történetei vannak. Az erdélyi színészképzés '46-ban Kolozsváron indult, majd Marosvásárhelyre költözött, ez nagyjából egybeesik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával. A többi legenda. Az ilyen műhelyeknek nagyon jó, hogy most már történetük van. Történészi munkák is ezek. Hisz a színház mindig is közösségi munka, ugyanakkor a legnagyobb háború. A pillanat marad meg belőle, nála szebb esendőséget nem ismerek. A kutató, szerkesztő, irányító és író kollektíva munkájáról csak jót tudok mondani. Mennyit tudnánk Szabó Lajosról, Kőmíves Nagy Lajosról a legendákon túl, ha ezek a portrék nem lennének? A szöveg- és képmellékletek csodálatosak. Nagyon fontos munkának érzem – mondta a moderátor, majd kérdéseire a szerzők válaszoltak, elsőként Lázok János: – Az anyag kutatása visszája a könyv kialakulásának. Az anyag diktálta önmagát, ugyanakkor egymáshoz is viszonyulnunk kellett, egymás anyagait is meg kellett ismernünk. Ahogy fokozatosan megismertük a feltáruló írásokat, azok egyre alakultak. Ungvári Zrínyi Ildikó elmondta, vannak dolgok, amik kimaradtak, van, ami pótolandó, például a kolozsvári korszak. De igyekeztek ezt is felkutatni, képeket szerezni. – Kőmíves Nagy Lajosban igen érdekes személyiségre bukkantam, ezenkívül sikerült megrajzolni azokat az alapvonalakat, amelyek mentén tovább lehet haladni a következő kötetben. Gáspárik Attila hozzátette, több-bőröndnyi anyag került az egyetem tulajdonába itthonról és külföldről, számos relikvia, például a budapesti, Blaha Lujza téri lerombolt színház függönydarabja. – Szeretnénk erdélyi magyar színházi múzeumot létrehozni és kutatással is foglalkozni. Ezt az egyetem programjába tudatosan szőttük bele.
Albert Mária a főiskola akkori, belső rendszabályáról beszélt. – A szigorú rendszabályzat lefoglalta a hallgatók idejét, én hiszem, hogy ezt be is tartották, hiszen nagyon fontos az időbeosztás. Balási András az intézményesítés periódusáról szólt. – Az az időszak a Székely Színház csúcsperiódusa volt, rengeteg előadással, a kevés, csupán párnapos szabadsággal. '54-ben áthozzák a főiskolát Marosvásárhelyre, a két intézmény között nagyon jó kommunikáció alakult ki, nagyszerű előadásaik voltak. A vizsgaelőadásokat például a Székely Színházban játszották, ezeknek törzsközönségük alakult ki. Holott a díszlet például csak jelzésszerű volt. Az intézménynek a város felé történő kommunikációjára az akkori rektor, Szabó Lajos nagyon odafigyelt, erről is legendák keringenek. Csép Zoltán a vizsgaelőadások kritikai fogadtatását ismertette. – Sok előadásról több írás is született, komoly kritikai munkák, többek közt Polgár István, Nagy Pál, Kemény János, Varró Ilona, Oláh Tibor tollából – mondta a szerző, majd tovább folytatódott a beszélgetés rendezőképzésről, vendégszereplésekről, sztorikról, színészekről, fotókról és azok beszerzéséről, előadásokról, színészéletről, az erről szóló cikkekről, riportokról, hiszen a kötetet korabeli dokumentumokkal, képekkel gazdagon illusztrált fejezet zárja.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Ország(ok)
A világ bármely pontjáról az anyaországunkba (?) érkező látogatót immár a Magyarország felirat üdvözli, alatta a nemzeti lobogó újabb változata, ugyanis a fehér mezőben ott látható a koronás címer. Megszűnt volna a köztársaság? – kérdezheti joggal a kevésbé tájékozott utazó, hiszen eléggé nehezen értelmezhető, hogy miután annyi minden megváltozott szűkebb hazánkban, a köztársasági berendezkedés eléggé időtállónak bizonyult. Hiszen a mára már rossz emlékűnek számító népköztársaság után az egykoron Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök (és volt moszkvai magyar nagykövet az “átkosban”…) által kikiáltott III. Magyar Köztársaság úgy él emlékeinkben, mint a demokratikus államokra jellemző berendezkedés egyik legfőbb ismérve. Márpedig a Magyar Királyság megszűnte óta eltelt közel egy század igazán tekintélyes hosszúságú időszaknak tűnik ebben a rohanó világban.
Sajnos, ilyenkor, óév végén, új év elején, amikor a higgadt mérlegkészítésnek és a reményekkel teli tervezésnek lenne itt az ideje, Budapesten mintha teljesen függetlenítette volna magát a naptártól az éppen regnáló hatalom: gyorshajtásban fogad el olyan törvényeket (minden kétséget kizáróan kétharmados többséggel, vagyis jogszerűen), amelyek részben vagy teljesen behatárolják Magyarország mozgásterét mind gazdasági, mind diplomáciai téren. Nem én mondom (hogy jövök én ehhez?), hanem igencsak mértéktartónak elismert szakmai-politikai tényezők, szervezetek, intézmények. És “mondja” a budapesti utca is, ahol a Blaha Lujza tértől szinte a Duna-partig álló sorban várták az emberek karácsony környékén az ingyen osztott ebédet. Felkavaró volt ezt látni nekem, hiszen kisebb városban töltöttem életem javát, nem is szembesülhettem ilyen brutálisan azzal a kiszolgáltatottsággal, amit itt láthattam. Gyorsan tegyem hozzá: ezek a sorok a volt kormányzás idején is bizonyára nagyon hosszúak voltak, nem volt akkoriban alkalmam itt járni, de azért nagyon ideje volna érzékelni valamit jót is abból, ami az elmúlt másfél év intézkedéseinek az eredménye. Nem vagyok vak és nem lettem kevésbé magyar, de azt, hogy ipari méretekben folyik a törvénykezés, a valós társadalmi párbeszéd mellőzésével vagy formaivá torzításával, hogy a média maholnap csak egy hangszeren játszik és hogy a forint történelmi mélységbe zuhant, minden józanul gondolkodó magyar ember, határon innen és túl, tisztán látja.
És nehogy azt gondolja bárki, hogy a fent leírtak nem keserítenek el, hanem egyenesen örülök a dolgok ilyetén alakulásának! Semmiképpen nem fogalmazódik meg bennem, hogy bezzeg már jó ideje többen mondják-mondjuk, hogy meg kell hallgatni a szakmai véleményeket, meg kell fontolni és nem lesöpörni a bírálatokat! Természetesen nem arra utalok, hogy engem kérdezzenek meg, bár volna (és mindig lesz!) tapasztalatból eredő gondolatom arról, hogy miként történik a közigazgatás átalakítása, hogyan kellett volna már régen megszüntetni azt az összeférhetetlenséget, mely szerint valaki polgármester (vagy megyevezető, helyi képviselő stb.) és egyazon időben parlamenti képviselő is. Persze dupla javadalmazással, közpénzből. A visszaállamosított közszolgáltatásokról és egyéb intézkedésekről is megvan a véleményem. Hiszen mindenki számára világos: a már kipróbált és bűnrossznak bizonyult “megoldásokhoz” nem volna szabad visszatérni.
Közben fél szemmel, de mindig egész lélekkel figyelek “haza” is, itthonról. Azt kell mondanom, hogy ott sem rózsás a helyzet, de amit diplomáciából bizonyítottan működőképesnek látott a mindenkori román hatalom, azt továbbra is következetesen követi: azonnal megígér mindent és annyit teljesít ezekből az ígéretekből, amennyit anélkül lehet, hogy nemzeti érdekeit ne sértse. Jó volna, ha alaposan tanulmányozná a magyar diplomácia is mindazt, amit 1866-tól (I. Hohenzollern Károly) Románia lépett a nemzetközi életben. Persze eddig is lehetett volna tanulni, de a tanulás egyik alapfeltétele az olvasás és az olvasott szöveg megértése.
Ezzel együtt a romániai gazdasági-társadalmi élet is elkeserítő következtetések levonására késztet: a kisebbségi törvényt mai napig nem sikerült elfogadtatni, a köztisztviselők bérezése néhol megalázóan alacsony maradt, a tanügyi törvényt, de akár a helyi közigazgatási törvény (2001. május!) előírásait folytonosan áthágják vagy egyszerűen elszabotálják, közben pedig a magyar közösséget oly mértékben megosztják felelős (?) vezetői, hogy az szinte példa nélküli. Holott kilenc hónap kivételével nyolc éve az RMDSZ kormányzati tényező Romániában! Talán mégsem kellett volna az elmúlt években szinte mindenhez a nevét adnia.
Belátom, nem valami derűs vissza- és előretekintés ez. Ha pedig hozzáteszem, hogy “sikerült” összebonyolítani a helyhatósági és parlamenti választásokat egy kormányzati felelősségvállalással (ami ugyan jogszerű, de attól még teljesen elhibázott döntés, különösen az RMDSZ részéről), a 2012-es évre vonatkozó várakozásaink sem lehetnek rózsaszínűek. Egy pillanatig sem gondolom, hogy mindezt nem rágták csontig már a romániai médiában, de azért megjegyezném: ami a minap a román-magyar hokimeccs kapcsán történt, az jellemző arra, hogy mennyire nem tanultunk semmit. Fiataljaink gondolkodásában (tisztelet a kivételnek) máig egyfajta kényszernek tűnik a román nyelv elsajátítása, a tanultabbak közben angol, francia, német nyelven doktorálnak, mert nem Romániában képzelik el a jövőjüket. A csíkszeredai történet pedig alaposan visszavetette a román–magyar kapcsolatokat, no nem a két ország között, hiszen tudjuk, az a kapcsolat “kegyelmi állapotban van”, hanem a román és a magyar közösség romániai állapotába rondított bele. Én magyarként, ellentétben azokkal, akik oly nagyon vagy csak cinikusan védelmükbe vették a hokisokat, egyáltalán nem vagyok büszke a fiatal sportolók magatartására. Arra meg különösen nem, ahogyan egyes székely fórumozók megnyilvánultak az eset kapcsán, minősíthetetlen szavakkal illetve mindenkit, aki bírálni “merte” a nagy “hőstettet”. A közönség énekelhette bátran és elérzékenyülve a magyar és a székely himnuszt, magam is megtettem, amikor “közönség” voltam, de választott közéleti vezetőként csak ünnepi alkalmakon (március 15, október 6) engedhettem meg magamnak. A sportolók, Románia feliratú mezben, amelyben tisztességgel képviselték HAZÁJUKAT, hiszen legyőzték a magyar válogatottat, ha már nem énekelték a román himnuszt, megértem, de a magyar és székely himnusz éneklésétől el kellett volna tekinteniük.
Elkoptatott közhely, de nem tudok mással előhozakodni: a remény hal meg utoljára. Az a remény, hogy minden józan számítás ellenére a 2012-es év mégsem lesz olyan sötét, mint ahogy azt, szándékaim ellenére, lefestettem. Ezt kívánom valamennyiünknek!
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb békemenet, négyszázezren a Kossuth téren, jobbikos rendbontás (Ötvenhatos rendezvények Budapesten)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján számos megemlékezést tartottak Budapesten. Az október 23-i rendezvények százezreket mozgattak meg, a központi állami ünnepségen, a Kossuth téren a belügyminisztérium közlése szerint mintegy négyszázezren vettek részt. A tárca a rendőrségi létszámbecslések alapján azt írta: a békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan voltak.
Békemenet lengyel részvétellel
A békemenet tegnap kora délután indult a budapesti Széna térről a Kossuth térre. Az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett menetet több ismert közéleti személyiség vezette, köztük a rendezvény egyik szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró. A magyar és lengyel zászlók, valamint a kormányt éltető, biztató táblák alatt álló tömeg az indulás előtt teljesen megtöltötte a Széna teret és környékét. Csizmadia László az MTI tudósítójának elmondta, a mostani menetnek hármas célja van: tisztelgés 1956 és a magyar ifjú forradalmárok előtt, „akik a vérüket hullajtották azért, hogy Magyarországon tíz napig szabadság legyen”. Másrészt tisztelgés Nagy Imre „kommunista vezér” előtt, aki képes volt félredobni „azt a mocskos ideológiát”, és a magyar szuverenitásért kiállni, így lett belőle mártír és hős. „És van még egy üzenetünk: az adósrabszolgaságot nem tűrjük. Tehát üzenjük mindenkinek a világban, a pénzhatalmaknak, hogy Magyarország nem marad adós” – hangsúlyozta Csizmadia László, hozzátéve: a kormánynak szüksége van a támogatásra, „meg kell mutatnunk, hogy egy demokratikusan választott, kétharmados kormány mögül nem álltak még ki az emberek”.
Orbán: ne idegenek kormányozzanak
A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren mintegy négyszázezer ember előtt elmondott beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az 1956-os magyar forradalommal az egész világ jobb lett. A miniszterelnök 1956 ünnepét szentnek nevezte, mert azt megszentelte a magyarok szabadságért hullott vére, majd azt mondta: „itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig”. Az 56 évvel ezelőtti forradalom hősei ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon, ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét, négy évtizeddel később, a rendszerváltáskor pedig ők adtak erőt a szovjetek kiszorításához, a szocialista munkáspárt földre döntéséhez és a szabad világtól elválasztó aknazár és szögesdrót akadályok megsemmisítéséhez – méltatta beszédében a szabadságharcosokat Orbán. 1956. október 23-án – folytatta – a Kossuth Lajos téren történt meg az az addig elképzelhetetlennek tűnő csoda, hogy mindenki, még a párttagok többsége is felfedezte: becsület nélkül nem lehet élni. A miniszterelnök párhuzamot vont a szocializmus bukása és a nyugati világ gazdaságának 2008-ban kitört válsága között, és azt mondta: azért rendült meg mindkettő, mert egyik sem az igazság útján járt. Európa ma a feje búbjáig eladósodott, a saját dogmái kötik gúzsba, a világban jelenleg zajló változással azonban el fog dőlni, „ki gályázik reménytelenül az adósságtengeren, és ki az, aki visszanyerve szabadságát partot ér”, ahogyan az is, hol állandósul a felfordulás, és hol lesz szilárd a jövő – vázolta a miniszterelnök Európa mostani helyzetét, jelezve, hogy szerinte a kontinens még nem döntötte el, hova álljon, Brüsszelben még nem tudják, „a fékre lépjenek, vagy a gázpedálra”. Megítélése szerint Európának meg kellene értenie, hogy nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. A hegy valóban magas, de van út a tetejére – fogalmazott a kormányfő, aki a csüggedőket, a megfáradtakat és a reményvesztetteket arra emlékeztette: 1956 legnagyszerűbb leckéje az volt, hogy a forradalmat javarészben munkások, az akkori bérből és fizetésből élők csinálták. Ők valóban kisemmizettek és jövőtlenek voltak, de nem törődtek bele a kilátástalanságba, hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat, fellázadtak, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát – jelentette ki. „Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint nekik volt, hegyeket tudunk megmozgatni” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor a forradalom emlékére összesereglett magyar ünneplőknek azt kívánta, október 23-a mindig emlékeztesse őket arra, hogy „annyira élünk csak, amennyire Magyarország él”.
Bajnai korszakváltást szorgalmaz
Kormányváltásnál több, rezsimváltás, korszakváltás kell, ehhez pedig széles választói összefogás és a közös célok megtalálása szükséges Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint. A napokban létrejött Haza és Haladás Egyesület vezetője az ugyancsak egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai fővárosi demonstrációján azt hangsúlyozta: az ország egységéhez először a változást akarók egységét kell megteremteni. Ebben – a reménykedő baloldaliak, a csalódott jobboldaliak, a politikailag elárvult szabadelvűek és a zöldek összefogásában – központi szerepet szán az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalomnak, amelynek létrehozásáról a Haza és Haladás, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom döntött. Nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra – mondta Bajnai Gordon, közölve, várják azok csatlakozását, akik nem akarják megtagadni pártkötődésüket, és azokat is, akik nem akarnak párthoz tartozni, ám tenni kívánnak a változásért. Szerinte a három szervezet együttműködésével létrejött az „új politikai közép”. Céljaikként a jogállam helyreállítását, a szolidaritást, a haza és haladás ügyének összebékítését, valamint az európai értékek erősítését nevezte meg. Bajnai azzal kezdte beszédét, hogy nehéz döntés volt visszajönnie „a nézőtérről a színpadra”. Azonban szerinte megint „utcára kell menni a jövőnkért és a jogainkért, politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, civil akar lenni”. „Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként” – mondta. A volt kormányfő szerint sokan vannak, akik 2010-ben a változásra szavaztak, és jó okuk volt rá: véget akartak vetni a korrupciónak, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a teljesületlen ígéretektől. „Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak” – utalt a Fidesz vezette kormányra. Azt mondta, a kormány csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét, és hűbérurai között osztja fel az országot, így az állam mára a korrupció eszközévé vált. Bírálta a szegényeket sújtó társadalompolitikát, a szegények előrejutását nehezítő oktatási reformot, és úgy fogalmazott: a mostani a kudarcok kormánya, mert noha biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért, ehelyett félelmet, kilátástalanságot és szegénységet hozott az országra.
Több ezer jobbikos tüntető
A Jobbik elnöke szerint a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt huszonkét év bőven elegendő volt belőlük”. Vona Gábor erről pártja tegnapi nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren. Az ellenzéki pártvezető – aki a Jobbikot és annak szimpatizánsait a 2006-os politikai generációnak nevezte – azt mondta, az ő generációja nem akar „aljas, áruló és hazug politikai generáció lenni”, mint amilyen a ’89-es. Példaként említette Demszky Gábor, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nevét, amit a tömeg hangos pfújolással fogadott. Vona Gábor szerint ezek a politikusok „eljátszották a politikai lehetőségüket, elhazudták a rendszerváltást, és megalázó feltételekkel betoloncolták az országot az Európai Unióba”. A Jobbik elnöke a nagygyűlésen meghirdette a Független Magyarország programját. A 16 pontos programban szerepel a magyar föld alkotmányos védelme, az egykulcsos adórendszer megszüntetése, a csendőrség felállítása és a halálbüntetés visszaállítása, Magyarország kilépése az Európai Unióból, a privatizáció visszamenőleges felülvizsgálata és a jogtalanul szerzett magánvagyonok elkobzása, a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, valamint „a magyar föld védelmében a Magyarország és Izrael közötti társulási szerződés felmondása”. Szintén a programpontok között van a történelmi jogfolytonosság visszaállítása, az államadósság újratárgyalása, „a szétszabdalt magyarság ügyének nemzetközi fórumok elé vitele”, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, egy új földbirtokrendszer bevezetése, a magyar élelmiszer-önrendelkezés, külgazdasági minisztérium felállítása a magyar termékek keleti piacra juttatása érdekében, európai munkáért európai bérek kifizetése, valamint az „indokolatlan cigány túlszaporodás megállítása”.
A nagygyűlésen Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője arról beszélt: mindenkinek meg kell találnia a maga módját arra, hogy fellázadjon a jelenlegi rendszer ellen, amely „lelki terrorban tartja a társadalmat, és folyamatosan megalázza az embereket”. Szerinte 1956 nem történelem, hanem meggyőződés és világnézet, ezért kell a mai nemzeti radikálisoknak is fellázadniuk és ellenállást tanúsítaniuk.
A több ezer összegyűlt nagy része a beszédek elhangzása után elhagyta a Deák Ferenc teret. Az ott maradt több száz szimpatizáns egy koncertet hallgatott. A koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a Mocskos zsidók!, ÁVH!, Orbán, takarodj!, Gyurcsány, takarodj!, Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon! és Fegyverbe! jelszavakat skandálta. Később a tömeg nagyobbik része a Múzeum körút felé elhagyta a Bródy Sándor utcát, azonban néhány tucat tüntető elindult a Kossuth térre. Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát, és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták. A Szabadság térnél rohamrendőrök igazoltatták a tüntetők egy részét.
A Magyar Becsület Rend első kitüntetettje
Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapta a Magyar Becsület Rend első kitüntetését, amelyet Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében adott át Áder János államfő a Parlamentben tegnap. Orbán Viktor az ünnepségen Magyarország nevében köszönetet mondott Tamás Aladárnénak mindazért, amit a magyar nemzetért tett. A kormányfő felidézte: Tamás Aladárné az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyarországi törvénymódosítást követően, 99 évesen, a lányával együtt a magyar állampolgárság felvétele mellett határozott. Lépése miatt a szlovák állam megfosztotta őt a szlovák állampolgárságától. Több mint egy éve, minden viszontagságot vállalva, egyik élharcosa annak, hogy a magyarságukhoz ragaszkodó felvidéki közösség tagjai a magyar állampolgárságuk felvétele után a szlovák alkotmány rendelkezéseivel összhangban megtarthassák szlovák állampolgárságukat is – mutatott rá a miniszterelnök. Orbán Viktor kitért arra is, hogy idős kora ellenére Tamás Aladárné aktív tagja a rimaszombati közéletnek, tagja az MKP-nak, alapítója és aktív vezetője a Wass Albert Nyugdíjasklubnak. A kormányfő rámutatott: a kitüntetett megélte a XX. század legnehezebb időszakait, és azt, hogy a történelem szeszélyei folytán ötször is változott az állampolgársága úgy, hogy szülőföldjét sosem hagyta el, és mindig magyar maradt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ügyészség megerősítette: álfeljelentő miatt zaklatják a magyar oktatókat
Nem követettek el bűncselekményt azok a tanárok, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóiként egy budapesti díjátadáson vettek részt a múlt év elején.
A helyi bíróság mellett működő ügyészség szerdán közzétett megállapítása megerősíti az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) álláspontját, mely szintén kimondta, hogy sem a Schmitt Pál, akkori köztársasági elnök által kitüntetett tagozatvezető, Szabó Béla, sem az őt elkísérő tizenegy kolléga nem ártotta magát semmiféle korrupciós ügybe amikor az egyetemről egy napot hiányzott. Az ügyészségi okirat arról is beszámol, hogy a magyar pedagógusokat feljelentő, bizonyos Alexandru Popa orvos nem létező személy.
Mindezek ellenére a DNA továbbra is ragaszkodik a személyenkénti 300-300 lejes pénzbírsághoz. Noha az oktatók bepótolták a kurzusaikat, a tanintézmény vezetősége mindannyiukat egynapos bérlevonással sújtotta. „Nem azzal foglalkoztak, hogy miért hiányoztunk, hanem azzal, hogy hol jártunk, kivel találkoztunk, mit csináltunk, milyen rendezvényeken vettünk részt a Budapesten töltött egy nap alatt. Én azt mondom: ha a vezetőség szerint amúgy is igazolatlanul hiányoztunk, akkor legyen mindegy, hogy hol jártunk és mit tettünk" – nyilatkozta korábban lapunknak Szabó Béla.A professzor meggyőződésének adott hangot, miszerint egyikük sem károsította meg az egyetemet, hiszen amikor vizsgaidőszakban, a diákok szombatra vagy vasárnapra kéretik a felmérésüket, egyikük sem mond nemet, és pluszfizetést sem követel aznapra.
Az oktatók ügyvédje, Kincses Előd szerint a MOGYE-vezetők gesztusát mindennek lehet nevezni, csak kollegiálisnak nem. „Nem érték be a fizetéslevonással, a feljelentést is közülük valamelyik tehette, hisz az általuk bemutatott dokumentumokhoz egy egyszerű egyetemi alkalmazottnak sincs hozzáférése, nemhogy egy utcáról érkező orvosnak. Tény, hogy a nacionalista-kommunista beidegződések visszaköszönéséről van szó" – fejtette ki a Krónikának Kincses, aki Szabó Béla mellett Ábrám Zoltánt, Egyed Imrét, Kovács Dezsőt, Sipos Emesét, Szatmáry Szabolcsot és Szilágyi Tibort képviseli az igazságszolgáltatási szervek előtt.
A bíróság – a mindegyre halogatott ítélethozatal előtt – bejelentette, hogy újranyitja a magyar professzorok ügyét, amelynek legközelebbi tárgyalására szeptember 5-én kerül sor.
Aláírásgyűjtés az Országháza előtt A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), Budapesten tüntető aktivistái aláírásgyűjtéssel próbálják meggyőzni Áder János köztársasági elnököt és az Országgyűlést, hogy tűzze napirendre a MOGYE-n folyó törvénytelenségek megszüntetésének vitáját, és követelje Romániától az oktatási törvény betartását. A Kossuth téren tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy az ősszel kezdődő tanévtől a magyar nyelvű oktatást önálló főtanszékekbe szervezzék. A RMOGYKE-nak az első nap 600 aláírást sikerült összegyűjtenie. Ádám Valérián, a szervezet titkára lapunknak továbbá elmondta, hogy az elkövetkezendő napokban kimozdulnak a parlament szomszédságából, figyelemfelkeltő akciójukkal jelen lesznek Vértanuk terén, a Blaha Lujza téren, a Deák Ferenc téren, a Széll Kálmán téren és a Móricz Zsigmond körúton. Az összegyűjtött aláírások egy részét Tusványoson kívánják átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Budapesten gyűjtenek aláírásokat a marosvásárhelyi magyar orvosképzésért
Budapesti helyszíneken gyűjt aláírásokat a következő hetekben a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület, hogy elérje: a magyar Országgyűlés tűzze napirendre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló etnikai diszkrimináció elleni küzdelmet. Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára, az aláírásgyűjtés szervezője az MTI-nek hétfőn elmondta: azt szeretnék, hogy Áder János köztársasági elnök és a magyar parlament is foglalkozzon az üggyel. Az egyesület szerint veszélybe került a MOGYE jövője, Romániában ugyanis jelenleg 13 egyetemen van orvosi képzés, és az állam nem akarja mindegyik intézményt finanszírozni, ezért lesznek olyanok, amelyeket főiskolává minősítenek. Az első lépés már megtörtént, hiszen kategóriákra osztották az egyetemeket, és a MOGYE „másodrangú egyetem" lett, ami azt jelenti, hogy ha nem zárkózik fel, főiskolává minősítik át.
Ádám Valérián hangsúlyozta: Romániában eddig több ígéret is elhangzott a magyar nyelvű oktatás fejlesztésére, de azokat nem tartották be.
A szervezet célja, hogy ősszel törvényes keretek között folytatódjon a magyar nyelvű képzés a MOGYE-n, és ezért fontos, hogy a nyáron minél több támogatót nyerjenek meg az ügynek. Eddig 2600 aláírás gyűlt össze – tette hozzá.
Ádám Valerián elmondta, Budapesten hétfőn 18 óráig a Blaha Lujza téren, kedden a Deák Ferenc téren gyűjtik az aláírásokat, augusztus 10-éig pedig több más fővárosi helyszínen lesznek jelen a RMOGYKE munkatársai.
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a múlt héten vizsgálatot indított a magyar tannyelvű orvosképzés ügyében, mert panaszosok kifogásolták, hogy a MOGYE-n tanuló magyar hallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel. A diszkriminációellenes hatóságnál a RMOGYKE tett panaszt, amihez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is csatlakozott.
A MOGYE-n a magyar tagozat évek óta hiába követeli a magyar gyakorlati képzés újraindítását: az egyetem román többségű szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva a tanügyi törvény előírásai ellenére akadályozza a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását.
MTI
Erdély.ma

Lágerkörülmények a börtönben
Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter szerint Romániában ma olyan körülmények vannak a börtönökben, amelyek sok esetben hasonlítanak a koncentrációs táborokéhoz. Az országban jelenleg 29 ezer személyt tartanak fogva, miközben az európai szabványoknak megfelelő körülményeket csupán 19 ezer fogvatartott számára tudják biztosítani.
Olyan büntetés-végrehajtási intézmények is vannak, amelyek 1780 óta szünet nélkül működnek. Cazanciuc kifejtette: mivel Romániát és Olaszországot ítélte el a legtöbbször a strasbourgi emberi jogi bíróság a börtönökben tapasztalt körülmények miatt, Olaszországgal partnerségben olyan eljárást indítottak, melynek nyomán európai uniós forrásokat lehet igényelni a börtönkörülmények javítására. Mint mondta, a kezdeményezéshez már további kilenc tagállam csatlakozott. (Mediafax)
LESZ-E KOLOZSWOOD? A szeptemberben elfogadott kolozsvári városstratégia nemcsak utak, körgyűrűk, kórházak és iskolák modernizálását tűzte ki célul, hanem hosszasan foglalkozik a kolozsvári filmgyártás újbóli meghonosításának lehetőségeivel is, akár öt éven belül nagy nemzetközi produkciók forgatási helyszíne is lehet a város. Kolozsvár száz évvel ezelőtt mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából fontos központtá nőtte ki magát, a városban működő filmstúdióban 1913 és 1920 között több mint hetven játékfilmet készítettek. Itt kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki Sir Alexander Korda néven vált elismert rendezővé, innen indult Kertész Mihály, aki Michael Curtisként több mint száz hollywoodi filmben szerepelt, itt játszotta egyetlen filmszerepét Blaha Lujza. A „magyar Pathénak” is nevezett Janovics Jenő színházigazgató irányítása alatt a kolozsvári filmgyártás nemzetközi hírnévre tett szert, az itt forgatott filmek terjesztési jogait szívesen vásárolták külföldön is. Ennek a filmes hagyománynak az újraélesztésére törekednek a stratégia kidolgozói. (Transindex)
KUTYÁK A BUSZON. A kolozsvári önkormányzati testület elfogadta azt az új tömegközlekedési szabályzatot, mely lehetővé teszi, hogy a kutyatartók a városi járatokon négylábú kedvenceikkel együtt utazzanak. A tanácstagok szigorú feltételekhez szabták az állatok utaztatását. A nagy- és középtermetű kutyákat kizárólag pórázon és szájkosárral lehet felvinni a buszokra, villamosokra, a kisebb termetű ebeket akár ölben vagy táskában is szállíthatják a gazdik. (Főtér.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi származású ’56-osok a bitófán
Az 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József  a társadalmi igazság elkötelezett híve volt,  sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli.
A Krassó-Szörény megyében született, gyermekkorától árvaságra jutott Szabó János 1942-ben telepedett át Budapestre. A sokáig állástalan gépkocsivezető, meggyőződve a pártbeliek önzéséről (nem segítették álláshoz) polgári pártok tagja lett 1947-ig. Sikertelen Nyugatra szökése után, rövid börtönbüntetését letöltve, 1950-től gépkocsivezető. Mivel a jugoszlávok adták vissza 1949-ben, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1953-ban kémtevékenységgel vádolta meg, és kilenc hónapi kegyetlen vallatás után engedték szabadon. Meggyőződéssel állt be a Széna téri fegyveresek jelentős budai területeket ellenőrző csapatába 1956. október 26-án, majd parancsnokuk lett. Többnyire fiatal forradalmárok rajongtak nagy bajszú vezérükért. Népszerűségét látva, Dudás József meg akarta bízni valamennyi forradalmi fegyveres csoportosulás ellenőrzésével, amit Szabó bácsi nem vállalt. Csoportja november 4-e után is felvette a harcot a Budapestre betörő szovjet csapatokkal. Miután feloszlatta megfogyatkozott és szétvert csapatát, felesége hiába kérte, hogy tűnjön el. Szabó bácsi ebédelt, amikor november 19-én letartóztatták. 
Dudás József mérnök részt vett az erdélyi illegális kommunista párt akcióiban. Több városban élt (Brassó, Kolozsvár) és tevékenykedett. Számos – később vezető – kommunistával ismerkedett meg (Gheorghe Ghorghiu-Dej, Ana Pauker, Mogyorósi Sándor stb.), miután 1933-ban a Temesváron szervezett sztrájk vádlottjaként kilenc év börtönre ítélték. 1939-ben szabadult ki, és a bécsi döntés után Budapestre költözött. Részt vett 1944-ben a németellenes fegyveres ellenállásban, és tagja volt Horthy kormányzó megbízásából a fegyverszüneti tárgyalásokra  a Szovjetunióba menesztett küldöttségnek. A kommunista Románia 1951-ben azzal a váddal kéri ki Magyarországtól, hogy besúgó volt, majd 1954-ben visszamehet, mivel nem tudják rábizonyítani. 1956. október 27-én kapcsolódik be a forradalmi mozgalomba. Lelkesítő beszédet mond előbb a Margit hídnál Veress Péter védelmében, majd másnap, 28-án a Széna téri ellenállókat buzdítja a kitartásra. November 2-án a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházát foglalja el mintegy 200 fős csapatával. Nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt, ezért letartóztatását kezdeményezik. Néhány zavarkeltő megmozdulás után elveszíti tekintélyét emberei előtt, és elhagyják. A megtorlásokat irányító és elrendelő szovjet katonai vezetők Dudás József és Szabó János letartóztatását és fellebbezés lehetősége nélküli halálos ítéletük kimondását követelik a magyar statáriális katonai törvényszéktől. A két hazánkfia  a politikai bosszú első áldozata, mártírja volt.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári filmgyártás múltja, jövője
Filmalkotókról, a kolozsvári filmgyártás múltjáról és jövőjéről szerveztek kerekasztal-beszélgetést kedden a kincses városban.
Zágoni Bálint filmrendezővel, a Filmtett – Erdélyi filmes portál menedzserével és Zágoni Balázs íróval, filmes szakemberrel Katona Zs. József beszélgetett a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron elnevezésű sorozatának legutóbbi kiadásán.
A Zágoni testvérpár elmondta, a kincses városban 1913–1920 között működő, Janovics Jenő alapította filmstúdió a magyar és az egyetemes filmtörténet szempontjából egyaránt fontos műhely volt. Az intézetben létrejött alkotások 94 százaléka megsemmisült, ezért a kolozsvári filmgyárban ez alatt a hét év alatt készült több mint hetven játékfilm közül ma már csak négy tekinthető meg. Zágoni Bálint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismerteti a kolozsvári filmes műhely hétéves működését a Sárga Csikó nyomában című dokumentumfilmben. Az alkotást pár hete mutatták be a Duna World csatornán, és az első nyilvános vetítése a keddi beszélgetés keretében volt. A film rendezője beszámolt arról is, hogy az 1910-es évek derekán a Janovics Jenő színházigazgató által vezetett filmgyár több mint hatvan filmet mutatott be a legismertebb magyar színészek és a legjobb rendezők, operatőrök közreműködésével.
Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.) színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró kolozsvári színigazgatóként fontos szerepet játszott a Hunyadi téri színház építésében, illetve a nyári színkör kőszínházzá alakításában. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként.
Kolozsváron kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később sir Alexander Korda néven Angliában lett elismert rendező, és karrierje első éveiben az erdélyi városban dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtizként, az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre. Itt rendezett Garas Márton, itt játszotta egyetlen filmszerepét Blaha Lujza, Várkonyi Mihály és Berky Lili pedig a stúdió két legtöbbet foglalkoztatott színésze volt.
A kerekasztal-beszélgetésen a Zágoni Balázs által rendezett, Képzelt forradalom, avagy osztrák-magyar Románia című tényfeltáró-dokumentumfilmet is levetítették, az alkotás a román kommunista diktatúra megdöntését ismerteti. A kolozsvári és erdélyi filmgyártás jövőjével kapcsolatban a szakemberek nem túlságosan optimisták: szerintük itt jó képzések vannak, sok a tehetséges rendező, színész, viszont a technikai hiányosságok miatt kevesen maradnak itthon, nagyon sokan például Budapesten építik karrierjüket.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Magyarnak érezte magát, muszáj volt segítenie a magyarokat 1990 márciusában
A magyarországi Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület a marosszentgyörgyi Puczi Bélának akart emléket állítani az 1990-es fekete márciusi szerepvállalásáért. Az emléktáblát a Nyugati pályaudvar épületére helyezték volna el, de a vasúttársaság ezt nem engedélyezte. Az ügyben kedden fordulat történt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla emléktábláját.
Puczi Béla egyike volt azoknak a marosszentgyörgyi romáknak, akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” kiáltással a magyarok segítségére siettek. Ezért Romániában elítélték, és börtönbe zárták. Magyarországra menekült, de itt se jutott neki jobb sors: román cigányként tekintettek rá, menekülttáborban helyezték el, és mire tíz évvel később megkapta az állampolgárságot, tönkrement az élete és az egészsége. Élete végén a Nyugati téren élt hajléktalanként, azzal keresett némi pénzt, hogy a parkolókban a kocsikra vigyázott, amíg 2009-ben meg nem halt. A Roma Büszkeség Napja szervezői már a nyáron felvették a kapcsolatot a MÁV-val azzal kapcsolatban, hogy szeretnének a Nyugatinál emléktáblát állítani, a vasúttársaság pedig a Roma Sajtóközpont szerint nem volt elutasító, noha nem is mondta ki, hogy elhelyezhetik a táblát. Az Örökségvédelmi Hivatalhoz irányították a szervezőket, hogy szerezzék be a szükséges engedélyeket. Eközben a szervezők pénzt gyűjtöttek az emléktáblára, amelyet Kállai András roma származású szobrászművész el is készített. A MÁV-tól három nappal a múlt szombatra tervezett avatás előtt azt a választ kapták, hogy nem tehetik ki Puczi Béla emléktábláját. Az indoklás: emléktáblát – a közforgalom számára megnyitott területekről látható módon – a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, maradandó értéket létrehozó személy, csoport emlékére lehet elhelyezni.
Kézben maradt a tábla
Mint arról az MTI beszámolt, szombaton a Roma Büszkeség menete a Blaha Lujza tértől a Nyugatiig vonult, az eseményt pedig Puczi Béla emléktáblájának kihelyezése és avatása zárta volna, de ehelyett a kezükben tarthatták a szervezők a 40 kilós táblát. A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület ezért Dávid Ilonához, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójához fordul, és arra kérik majd, engedje meg, hogy az emléktábla oda kerülhessen, ahol Puczi Béla az utolsó éveit töltötte. Puczi Béla hajléktalanként halt meg, most családját is a hajlék nélkülivé válás veszélyezteti. A család két 15–20 négyzetméteres helyiségben lakik Marosszentgyörgyön, a Temető utcában. Nagyobb esők idején az utcáról lezúduló víz a rossz szigetelés miatt gyakorlatilag szabadon folyik át a szobán. A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület cementet, téglát, szigetelőanyagot vásárolt, hogy a család házát megjavítsák. Az emléktábla állítására és a lakás javítására – Setét Jenő roma polgárjogi aktivista kezdeményezésére – jelentős összeg gyűlt össze.
Egyébként Puczi Béla 2010-ben kapott posztumusz Petőfi-emléklapot, helytállásért nevű elismerést, amelyet Balog Zoltán, az Országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke adott át özvegyének, Barabás Máriának. A Terror Háza Múzeumban a fekete március hat hősét tüntették ki Petőfi-emléklap a Helytállásért elismeréssel. Ők: Lőrinczi József, Puczi Béla (posztumusz), Sütő József, Szilágyi József, Szilveszteri Kis Péter (posztumusz), Tóth Árpád (posztumusz). A helyi magyar közösség is emléklappal ismerte el helytállását, például a tavalyi marosszentgyörgyi magyar napokon.
Az a „Ne féljetek...”
Puczi így mesélte el – már magyarországi tartózkodás alatt – azt a bizonyos kiáltást, ami híressé vált; érdekes módon akkor nem tulajdonította önmagának. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Az egyik elkiáltotta magát: Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött a románok kiverése a városból. Ő maga így magyarázta részvételét a márciusi véres eseményekben: „Ami minket, a cigányokat illetett, Marosvásárhelyen nem történt volna semmi, ha nem éreztük volna magunkat magyaroknak. Mivelhogy Romániában akkor nem létezett cigány nemzet, mi, a magyar nyelvű cigányok akkor a magyar nemzet mellé álltunk, és próbáltunk segíteni a magyarokon (…) Mi, a cigányok azt tettük, amit jónak láttunk akkor, nem kötelezett minket senki. De úgy éreztük, hogy egy olyan magyar világban – ezt értem Erdélyre – nőttünk fel, hogy magyarnak éreztük magunkat, és kötelességünknek láttuk, hogy az erdélyi magyarságot segítsük. Mert tudtuk, ha az erdélyi magyarság elesik, akkor mi is. Aztán cigányok, mi következtünk volna.”
Balog Zoltán felajánlása
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját – tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közlemény szerint Balog Zoltán a sajtóból értesült arról, hogy civil kezdeményezésre a Nyugati pályaudvar épületén szerettek volna emléktáblát elhelyezni Puczi Bélának, de a MÁV szabályzata ezt nem teszi lehetővé. Balog Zoltán a vasúttársaságot felügyelő miniszterrel való egyeztetés után ajánlotta fel, hogy a Cziffra-palota falán kaphat helyet az emléktábla.
Megérdemelné az emlékezést
Az emléktáblával kapcsolatos hír hallatán több Maros megyei, vásárhelyi és marosszentgyörgyi is elmondta véleményét. Ezek közül idézünk. „Szerintem az emléktáblát Marosvásárhelyen kéne elhelyezni. Mi köze van a MÁV-nak Puczi Bélához (nyugodjon békében). Az emléktáblát nem azért kell kitenni, mert hajléktalan volt, hanem mert marosvásárhelyi hősként emlékezünk rá, tehát Marosvásárhelyen.” (R. B.) „Marosszentgyörgyi volt, ide kéne elhelyezni a táblát” .(E. J.) „Beírta magát Vásárhely történelmébe és a vásárhelyi szívekbe, még akkor is, ha valakik – jobban mondva senkik – megmásítanák a véres márciust. Nagyon sajnálom Béla, de az ember nem azt kapja, amit érdemel, nehéz dolog az elismerés, az érdem. Nyugodj békében!” (S. T.) „Én ismertem személyesen is, egy lakónegyedben laktunk. Én is székely vagyok, és elsők között jött elő 1990 márciusában, ezért tisztelet neki!” (D. A.) „Tényleg hős volt, megérdemelne egy emléktáblát.” (Zs. A.) Bakó Zoltán / szekelyhon.ro

„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám”
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi, Szabó János (Szabó bácsi) Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el.
Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A hírhedt Szoboszlay-perben az eljárás során 57 személyt állítottak bíróság elé, akik közül tízet kivégeztek, Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Alexandru Fîntînarut, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Kónya István Bélát, Ábrahám Árpádot, Orbán Károlyt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Egy jellegzetes kép
Évről évre, amikor a magyar forradalomra emlékezünk, felbukkan egy jellegzetes kép – pufajkás (vattával bélelt kabát, szerk. megj.) fiatal lány néz a fotósra, a fekete-fehér képről nem derül ki, hogy vörös hajú, vállán dobtáras orosz géppisztoly, tekintete nyugodt, se nem hősieskedő, se közömbös, egyszerűen csak néz a lencsébe azzal a tudattal, hogy neki most dolga van a világban. A kép 1956 november 13-án jelent meg a Billed Bladet című dán folyóirat címlapján.
Sem az olvasók, sem a fotós nem tudta: a kislány akkor már halott volt.
A kép bejárta a világot. Jó esetben annyit tudtak róla, hogy Erikának hívják, 15 éves, és a – megjelenésekor már elfojtott – forradalom ügye mellé állt. Abban az időben sok hasonló kép járta be a világot, utcai harcokról, forradalmárokról, halottakról, orosz tankokról és a csodálatos pesti srácokról.
A híressé vált képet dán újságírók készítették. Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen 1956 őszén mindenféle engedély nélkül, hatalmas szerencsével jutottak be Magyarországra. Kis Volkswagenükkel egy vöröskeresztes konvojhoz csatlakoztak, így szinte az elsők között értek Budapestre. A dánokat megdöbbentette, amit láttak. Fotóztak áldozatokat, forradalmárokat, fiatalokat és öregeket is. Ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén és a Köztársaság téren. Eközben találkoztak Erikával is.
„Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mondta el később a fotós, Vagn Hansen. Valamelyest beszélgetni is tudtak, mert Erika egy kicsit tudott dánul. A 40-es évek végén három hónapot Dániában töltött. A Red Barnet nevű egyesület segítségével jutott el a messzi országba, amely szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe a Billed Bladet címlapján megjelent. Mély hatást gyakorolt rá a dán magazin. Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Magyarországra jön és megkeresi a lányt, akinek akkor még senki sem tudta a nevét, és akit maguk közt csak úgy hívtak: a címlaplány. Ötven év telt el így, de végül csakugyan nekiállt a kutatásnak az ekkor már nyugdíjas földrajztudós. És akkor sok minden kiderült.
Kommunista anya, halott apa
A mártírlány 1941-ben született Budapesten. Édesanyja Blumenfeld Noémi (1911–1990), édesapja Szeles (Schlesinger) Sándor (1898–1944) volt, aki vagy koncentrációs táborban, vagy a gettóban halt meg. Érdekes, hogy gépírónő édesanya Romániában, az olténiai Brezoi (Vâlcea megye) településen született. Hogy miként került Magyarországra, arról ma már nem tudni. Egy idősebb testvére, Endre viszont már Gyulafalván, a mai Kommandó település részén, Háromszéken, a mai Kovászna megyében született.
Az anya szinte betegesen kommunista volt, Sztálin halálhíréről értesülve zokogásban tört ki, hisztériás rohamot kapott és elájult.
Mindezek ellenére a 15 éves lány, Szeles Erika Kornélia a forradalom kitörésekor a felkelők oldalára állt. Meggyőződése és egy idősebb barátja vitte a felkelők közé. 1956. november 1. környékén készíthette róla a híres képet a dán fotóriporter. November 1. után a barátok, akik tudtak az orosz egységek Magyarországra való betöréséről, aggódtak Erika biztonságáért, és meggyőzték, hogy még túl fiatal a harchoz. Beleegyezett, hogy letegye a fegyvert, és november 4-e után önkéntes ápolónővérként csatlakozott a Vöröskereszthez.
Egy orosz katona embertelensége
Egy volt szomszéd később, már a nyolcvanas években elmesélte: november 7-én megjelent Erika egy fiúval a budapesti VIII. kerületi, Bezerédi utca 11. szám alatti, II. emeleti 2-es számú lakásban. Akkor is egy dobtáras géppisztoly volt nála. Ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. Az anyukája ordított, sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni. A Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelő csapat tagjaként egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte.
A már említett szomszéd mesélte el a dán földrajztudósnak: majdnem egy egész tár lőszer volt benne, a nyaka környékén érte a sorozat. Keresztbe sorozták, pedig még a vöröskeresztes ruha is rajta volt. Lehet, hogy az orosz kiskatonát még ki is tüntették azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, november 7-én megölt egy magyar „ellenforradalmárt”. Aki mellesleg 15 éves volt...
Édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Henning Schultz a Vagn Hansen által készített tizenkét 56-os fényképének szignált papírkópiáját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kutatás nem volt eredménytelen. Schultz talált egy 1981-es dán cikket, amelyben egy ott élő 56-os menekült, Árki József elmondta, hogy a 15 éves lány vele együtt járt szakácsiskolába. Henning Schultz visszaemlékezései alapján egy portál újságírója végül kiderítette Erika vezetéknevét. Majd a temetőben megtalálta a 15 évesen hős lány sírját is.
Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.
Az azonosítás megtörténte után sokan okoskodtak: szabad volt-e egy 15 éves lányt a felkelők közé fogadni, szabad volt-e fegyvert adni a kezébe, szabad volt-e a harcok közelébe engedni. Mindez csak okoskodás. Különleges idők voltak, különleges emberekkel. Amikor mindenki a lelkiismerete szerint cselekedett. Erika is.
Bakó Zoltán
[A cikk mellett fényképek láthatók, az egyiken Szeles Erika sírfelirata:
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám – 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.] liget.ro