Szabadságvágy diákhangon
Szavalóverseny 1848 emlékére
"Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani" – ez a Babits-idézet adta meg az alaphangját a reformkor és az 1848-as szabadságharc költőinek emlékét idéző szavalóversenynek, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg tehetséggondozó (vokacionális) tanintézetek ésszakközépiskolák diákjai számára a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum.
Péntek délelőtt székely ruhás lányok és fehér inges, nyakkendős fiúk töltötték be a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termét. Amint Fábián Olga főszervezőtől megtudtuk, a megyeközponti tanintézetek – a Művészeti, az Elektromaros, a Pedagógiai Líceum, a Gheorghe Sincai, illetve a Ion Vlasiu szakközépiskolák – diákjai mellett idén először más városokból, Régenből és Szovátáról is érkeztek szavalók. Negyven diák hozta el a meghatározott történelmi korból származó kedvenc költeményét.
– Ez az együttlét nem feltétlenül a versenyről, sokkal inkább arról szól, hogy ünnepélyes keretet adjunk a szép gondolatok megszólaltatásának. A márciusi ifjak lelkesedése, gerincessége, tisztessége ma is érvényes üzenetet hordoz, követendő példának számít. Legyen ez a verseny elsősorban baráti találkozás, jókedvetekből mondjátok a verseket – kérte Fábián Olga az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportlíceum igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel.  "Kossuth Lajos háromszínű lobogója, de sok barna legény esküszik alatta" – énekelte a következő percekben Szőlősi Katalin művészetis diák, majd a reformkorról, a szabadság eszméjének születéséről olvasott fel gondolatokat a sportlíceum két tanulója. A verseny izgalmát oldó műsor kiemelkedő pillanatának számított Csatlós Beáta és Kerekes Eszter művészetis diákok fuvolajátéka – Petőfi két megzenésített versét szólaltatták meg –, illetve Bartha Noémi és Lakó Levente sportiskolás nyárádmenti tánca. Székely Norbert művészetis tanuló, a tavalyi szavalóverseny első díjasa Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című költeményét, azt a verset adta elő, amellyel 2015-ben megnyerte a tehetségpróbát. Ezt követően közös versmondásra sorakoztak fel a sportlíceum diákjai, Petőfi Bizony mondom, hogy győz most a magyar című, Marosvásárhelyen írt versével bátorították a versenybe szállókat.
Nemsokára aztán elindult a versfüzér, egymás után léptek színpadra a szavalók. A legtöbben Petőfit választották – az egyik versenyző énekelve adta elő a közismert Befordultam a konyhára... című verset –, de Vörösmarty Szózata is felcsendült, és Arany Jánostól, Gyulai Páltól is hallhatott lírai alkotást a háromtagú – Tollas Gábor színművész, Nagy Olga és Xantus Piroska magyar szakos tanárnők alkotta – zsűri. A verseny kínálatában versduett és -trió is szerepelt. Jó pár diák erőltetett színpadiasság nélkül, biztos szövegtudással, tisztán hangsúlyozva tette maivá a szabadságvágy költői megnyilvánulásait. A verseny szünetében újabb katonadalok hangzottak el – Gergely Erika volt az egyik tolmácsoló –, Rau Renáta és Szász Norbert pedig néptánccal gazdagította a műsort.
A több mint kétórás verseny természetesen díjazással zárult. A zsűri tetszését leginkább Simonfi Zsuzsannának, a szovátai Domokos Kázmér iskola diákjának szavalata nyerte el, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumból érkezett Babos Panni Emőke és a szászrégeni Lucian Blaga iskolát képviselő Barabás Zalán második díjat kapott, a sportiskolás Lőrincz Mercedesz, Peres Nelly, a Ion Vlasiu iskola diákja, illetve Deák Imola, a régeni Lucian Blaga iskola tanulója harmadik lett. Az értékelőbizottság hét versenyzőt dicséretben részesített.
A díjazottak könyvjutalmát, akárcsak a tavaly, ezúttal is a verseny főtámogatója, az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke, Csorba Árpád István biztosította. Szintén az egyesületi elnök felajánlásával minden csapatból – azaz iskolából – három diák és egy pedagógus a szovátai Teleki Oktatási Központban Érték és ifjúság címmel megrendezésre kerülő hosszú hétvégén vehet részt.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Továbbra is a közösség építésén fáradozik az EMKE
Újabb négy évre választották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökévé Széman Pétert a szervezet április 9-i, szombati tisztújító közgyűlésén. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a küldöttek arról is döntöttek, hogy Muzsnay Árpád eddigi alelnök töltse be mostantól a főtanácsosi tisztséget, ugyanakkor az országos elnökség összetételéről is határoztak. Megszavazták az EMKE Ifjúsági Szervezetének létrehozását és az egyéni tagság visszaállítását, majd a közgyűlés folytatásaként átadták az erdélyi Oscarként is emlegetett kitüntetéseket. EMKE-díjban részesült többek között Bedő Ágnes karnagy, a Guttman Mihály Pedagóguskórus vezetője, Poráczky Rozália, a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese, Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, Bartalis Gabriella színművész és Sarány István újságíró.
Egyik legfontosabb feladatának tartja az 1885. április 12-én megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, hogy alulról, fiatalok irányából érkező kezdeményezés nyomán létrehozza az EMKE Ifjúsági Szervezetét – jelentette be Széman Péter, az egyesület elnöke a szombati közgyűlésen, majd jelezte azt is, hogy a fiatalok mindjárt rendezvénnyel debütálnak: április 15-én immár másodjára szervezik meg a Könyvturi| élőKönyvtár elnevezésű eseményt. Az ifjúsági szervezet megalapítása mellett arra is rábólintottak a közgyűlés résztvevői, hogy lehetővé váljék egyéni tagok felvétele is az EMKE-be, ez irányú igényüket többen is jelezték az elmúlt időszakban.
További terveik között szerepel a közművelődés különböző területein tevékenykedő szakemberek képzése, közösen a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel és a Hagyományok Házával. Többek között az interetnikus környezetben dolgozó, működő civil szervezetek és közművelődési intézmények vezetői, az önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak családvédelemmel és szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársai, valamint az önkormányzatok kultúrával foglalkozó munkatársai is célcsoportjai a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben szervezett képzéseknek, a Hagyományok Házával közösen pedig népművészeti módszertani műhelyeket tartanak (játék és tánc az iskolában, a néphagyomány alkalmazása az óvodában, citerakurzus stb.). Az EMKE további feladatai közé tartozik a Magyar Ház-hálózat építése, amelyet a novemberi IV. Magyar Házak Találkozóján szeretnének folytatni.
Szabadság (Kolozsvár)

Filozófiai témájú kötetek a PKE-n
Kettős könyvbemutatón vehettek részt a nagyváradiak péntek délután a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében a Filozófia Tanszék és a Partium Kiadó közreműködésével, melyen dr. Horváth Gizella egyetemi docens A szép és a semmi és dr. Musca Vasile professzor A kimondható és a kimondhatatlan című köteteiről dr. Balogh Brigitta, a PKE tudományos titkára beszélt.
bemutatásra kerülő, a filozófia területén kalandozó két kötet ismertetésében dr. Balogh Brigitta több találkozási pontról mesélt, amelyek összekötik a két szerzőt: egyrészt a Filozófia Tanszék, amelynek mindketten tanárai, másrészt a címek hasonlósága, amelyek valami pozitívumot helyeznek szembe valami nem meglévővel, és végül a fordító kiléte: Musca tanár úr könyvét ugyanis Horváth Gizella fordította le magyarra születésnapi ajándékként.
A rövid és tartalmas bemutatót követően maguk a szerzők is szót kaptak. Horváth Gizella könyve, amely Balogh méltatása szerint filozófiai igényességgel elemez művészeti alkotásokat, a 20. század művészetéről szól a kanti esztétika tükrében, amely szerint a szépnek nincsenek szabályai. „Szeretek nézni és látni, és megérteni, amit látok. Ez által boldogabbak, gazdagabbak lehetünk.” – mondta a szerző. Musca Vasile a létezés nagy témáival foglalkozó aforizmákat és elmélkedéseket papírra vető könyvének tartalma Balogh megfogalmazásában „önmagunk alakítása, nem csupán külső máz, hanem valós átalakulás, melyben az ember farkasszemet néz a szakadékkal, és ezáltal másképp él, másképp reagál a gyötrelmekre, kihívásokra. Ily módon pedig nem egyéb, mint maga a kultúra.” A magyarul is jól beszélő professzor felelevenítette gyerekkori találkozását az aforizmák világával Lucian Blaga egyik kötetében, majd saját próbálkozásait, és beszélt a német romantikus irodalom és filozófia iránti szenvedélyéről is. „Az igazán nagy dolgok mindig egyszerűek.” – mondta.
Mindkét szerző kifejezte köszönetét az érdeklődésért, a volt és jelenlegi diákok jelenlétéért, és ugyanakkor sajnálatukat afelett, hogy a tanszék tizenhét év működés után megszűnik, hozzátéve, hogy remélhetőleg csupán ideiglenesen. A bemutató dedikálással zárult.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mentor – A háború és béke kérdése az alapvető és legnagyobb perspektíva
Egyed Péter életpárti filozófussal logikáról, kereszténységről, iszlámról
Kávéfilterre írta az adatokat, miközben az interjú ideje alatt segíteni próbált egy bajba jutott páron – lerobbant az autójuk – Egyed Péter filozófus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora. Szívélyes vendéglátásban volt részünk új, kolozsi lakásán. A „bemelegítő” beszélgetés során nagy izgatottsággal mutatta meg személyes tárgyait, könyveit, régi rádióját, amely már esett be fürdőkádba, zuhant le a harmadikról, mégis működik. Kicsit áthallásosan ugyan, de a beszélgetés után talán a filozófiáról is mondhatjuk, hogy igazi túlélő, hiszen mindig megtalálja a megfelelő utakat – slisszol, ahogy Egyed fogalmaz. Nem lehet egykönnyen elhallgattatni.
– Városról vidékre költözött. A megpihenés és az elcsendesedés vágya vezette ide, vagy éppen az elmélyülés igénye és a nyugodt környezetben való munka vonzotta Kolozsra?
– Az egészen pontos történet a következő – konkrétan beszélek mindig, a Kolozsvári emberek ilyenek: ezelőtt két évvel történt, hogy a Kolozsvári lakásunk kilencedik emeletén 30 és fél fok volt. Ezt három-négy napig bírtam, de ötödik nap már nem tudtam elviselni. Ráadásul tavaly kezdődött az Untold fesztivál is. Végül úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy jobb lesz körülnézni, és egy nyári rezidenciát vagy lakást vásárolni valahol. Szerencsénk volt, mert a Kolozsvári lakásunkban kolozsi építőmesterek dolgoztak, akiknek elmondtuk a problémánkat. Nem sokat haboztak, így tavaly novemberben bejöttünk Kolozsra, megnéztünk kilenc házat, és végül a tizediket megvásároltuk. Úgy gondolom, hogy jó vásár volt. Nem a pihenés és kikapcsolódás vágya vitt rá tehát arra, hogy ezt a lakást megvásároljuk, hanem a kényszerítő körülmények.
Ez egy teljesen felszerelt lakás, amit a rokonaink, barátaink számára is hozzáférhetővé teszünk. Egyáltalán nem menekülési útvonal ez számunkra. Kolozsvár és Kolozs között 24 kilométer a távolság, pontosan közlekedő buszjáratokkal, jönnek-mennek az emberek.
Olyan ez a kutatás, mint a filatélia
– Amikor készültem az interjúra, meg kell vallanom őszintén, zavarba jöttem, látva azt a széles témaspektrumot, amivel korábban foglalkozott: a szabadság kérdésétől kezdve a szenvedésen keresztül a kisebbségi jogokig, a jelenlét kérdéséig sok mindent kutatott; író, költő, kritikus, filozófus. Úgy érzem, hiba lenne önkényesen kiragadnom most egyet mindezek közül, ezért inkább azt kérdezem, hogy most mi foglalkoztatja? Milyen témák járnak a fejében?
– Egy befejezetlen tanulmányom jár a fejemben, kísért. Megírtam a tavaly négy nagy, kemény tanulmányt, de volt egy, amelyet nem sikerült megírnom. És ez épp a Kolozsvárhoz rengeteg szállal kötődő Somló Bódogról szól. Emlékhelyét nemrég avatták fel a Kolozsvári evangélikus temetőben. Somló Bódog – németül Felix Somlóként ismert – volt az a híres jogász, jogfilozófus, pedagógus, a Szabadelvű Társaság elnöke, Adynak pártolója és kritikusa, aki a trianoni összeomlást követően lelkiismeretfurdalás miatt az anyja sírján lett öngyilkos Kolozsváron, 1920-ban. Ma is egy megbecsült alakja a német jogi irodalomnak.
Felix Somló kantiánus filozófus volt, rengetegszer hivatkozott Kantra. A rendkívül terjedelmes életművében lábjegyzetszerűen és egészen pontosan citálja Kantot. Olyan ez a kutatás, mint a filatélia, a bélyeggyűjtés. Meg kell nézni a német öt kötetes akadémiai Kant kiadásnak azokat a vonatkozó szövegrészleteit, amelyekre hivatkozik. Viszont ez nem elismert kritikai szempontból, ezért meg kell nézni egy német kritikai kiadást is, ami elismert. Utána összehasonlítani a két német változatot, azt összevetni a két elfogadott magyar Kant fordítással. Közben kiderül, hogy a magyar fordításban mi nem jó, hol van elcsúszás. A végén pedig valahogyan megspekulálni, hogy akkor Félix Somló miért gondolta azt, amit. Nehéz ügy. És továbbra is foglalkoztat. 245 ilyen hivatkozása van csak a híres alapművében, a Juristische Grundlehre-ben, jogi alaptanában.
Annyit tegyek hozzá, hogy nála doktorált Lukács György Kolozsváron. Soha nem tudtuk előkeríteni Lukács György doktori disszertációját. Az is lehet, hogy ott van valahol elásva a Lucian Blaga könyvtár, az Egyetemi Könyvtár valamelyik archívumában.
Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború
– Mit lát a jelenkor legnagyobb kihívásának, és lát-e megoldást erre a kihívásra?
– Az embernek tudatában kell lennie, hogy van egy általános tematikarendszer, amelyben esetleg mi is meghatározunk bizonyos uralkodó tematikát. A politika, a sajtó, egyéb diszkussziók is meghatároznak ilyen témákat, a Facebookon futnak témák és így tovább. Nehezen tudom megtenni, hogy azt mondjam: ennek a korszaknak ez vagy az az uralkodó tematikája.
Azonban a filozófiai gondolkodás szempontjából azt kell mondanom – és ez sem új dolog –, hogy egy általános perspektíva, amelyben gondolkodni lehet, az a háború és a béke. A különböző nyilvánosságokban nagyon sokan nem tudják elfogadni azt a gondolatot, ami a filozófiában mindig is egy alapálláspont volt, hogy az emberiség háborúzik. Tulajdonképpen tehát itt a háború kérdésével kell foglalkozni. Sajnos – ugye azért ez is benne van a nyilvánosságban – a különböző szakértői, katonai, politikai frontokon igyekeznek meghatározni, hogy a hadviselő felek milyen hadviselési módusokkal, eljárásokkal vannak jelen ebben a dologban. Azt kell mondanom, hogy Európa mégiscsak a béke szigete. Ha megnézzük azokat a nyilvántartásokat, amelyek arról szólnak, hogy a világnak hány pontján van háborús tűzfészek, háborús övezet, akkor, ha jól emlékszem, 145 a számuk. Az alapvető és legnagyobb perspektíva a háború és béke kérdése, mindig.
Amikor az emberek ezeket a dolgokat el akarják fedni vagy el akarják hallgatni, akkor szerintem elég sok rosszat tesznek önmaguknak. Például a Francia Köztársaság vezető politikusai, vagy legalábbis közülük egyik-másik kijelentette, hogy háborúban vannak. Hogy ha ezt ilyen módon közelítjük meg, azt is kell tudnunk, hogy ez sokrétű háború. Maguk a katonai szakértők sem tudják egészen pontosan, hogy milyen módon, hány féle alakzatban vívják. Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború…
Amit maguk elé tártam, az egy alapvető filozófiai álláspont. Ezen belül lehet a dolgokat tovább finomítani: hogy a politikusok, a politikák, a helyi politikák mit tesznek, mit csinálnak, hogyan viselkednek, hogyan próbálják a békeállapotot fenntartani. Nem akarok most belemenni a nemzetközi szerződések kérdésébe.
A másik szempont, ami nemcsak engem, hanem a kollégáimat és barátaimat is foglalkoztatja, az a jogi kérdés: a jogszerűség, az európai jog kérdése, a kisebbségi jogok és egyéb összefüggési rendszerek. Minálunk nagyon sokan nem veszik tudomásul, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambuláris meghatározása azt mondja, hogy az európai jogrendnek az alapja az individuális jog. Individuumokként vagyunk tehát benne az európai polgári, politikai és jogi rendszerben. A mi jogérvényesítő, jogkereső álláspontjaink általában a közösségi jogból indulnak ki, a közösségi jog konceptusát kívánják az európai összefüggésekben érvényesíteni, ami alapjában véve egy módszertanilag elhibázott álláspont.
Akkor lehet majd illesztési problémák nélkül a közösségi jogok mellett érvelni, ha az európai chartának a bevezető, preambuláris részében az szerepel, hogy Európa az individuális és a közösségi, vagy egyszerűen a közösségi jogok alapján határozza meg magát. A mi közösség menti érveléseinknek, a politikai, jogi harcnak a problémája elvileg és szerződési szinten is azon bukik el, hogy az európai charta preambulumában az európai polgárt individuumként határozzák meg. Punktum.
A filozófusok istene
– Volt egy másik nagy vita a preambulum kapcsán, miszerint bekerüljön-e vagy sem, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. Ön patrisztikát és transzcendentális fenomenológiát is oktat. Mit gondol erről a vitáról?
– Ez számomra nem filozófiai kérdés. A felvilágosodás óta, Voltaire óta a filozófia Isten és a transzcendencia nélkül határozza meg magát. Az európai szekularizációban a filozófia az a gondolkodástartomány, amelyben az evilági ember önmaga autonómiájával és akaratával determinálja magát. Isten ki van zárva.
Ugyanakkor a filozófia soha nem tudja nélkülözni azt a perspektívát, ami a transzcendencia. Ez a végtelen, az örök, az abszolútum távlata. A keresztény filozófia probléma nélkül azonosította ezt az Istennel, az istenkérdéssel. Ami engem a különböző skolasztikus tudományokban érdekel, leköt és lebilincsel, az a végtelen kérdése, ami azt jelenti, hogy a földi gondjainkat úgy gondoljuk végig, hogy abban Isten a centrum, ő a centralitás. Az európai filozófiában erre vonatkozóan van egy nagy életmű, Schelling életműve, aki arra az álláspontra jutott, hogy egyetlen értelmes gondolat van, és a szabadság gondolata is ebbe tartozik, ami mind Isten felé visz. A híres klasszikus német filozófiában megjelent ismét ez a kérdés.
A másik kérdés a keresztény kultúrkörnek, a keresztény hagyományoknak az ismerete, amire azt kell mondanom, hogy diákjaim – sok hallgatóm van a pszichológián például – ebből a szempontból ismerethiányosak. Nulla a szentírásismeretük. Nekem nagyon nehéz a skolasztikus tantárgyak érvrendszeréből felépíteni valamit, ha semmilyen ismeret nincs ezen a téren. Azt gondolom, hogy amikor az európai politikusok vagy a nyilvánosság mezejében megjelenik a keresztény/keresztyén kérdéskör, akkor ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy nincs ismeret. Nem tudom, hogy mennyire van vallásgyakorlat. A hit kérdésébe ne is menjek bele, mert az végképp nem az én asztalomra tartozik. Hibás az érvelés az európai keresztény hagyományok mellett. Európai keresztény hagyományok akkor vannak, ha azok élők.
A filozófusok logikusok
– Melyik filozófiai iskola érvelését látja a legrelevánsabbnak, amelyik a legjobban beszél a világról?
– A filozófia és a filozófusok logikusok. Ezt nagyon sokan nem értik meg. A szakszerűen művelt filozófia tiszta logika. Hogy ebbe a logikába mit tesznek bele, szinte másodrendű kérdés. Ha a mai filozófiai vitákra nézek, továbbra is rendkívül fontos az egzisztencia, az egzisztenciaanalízis, a személyes lét problémái filozófiai megközelítésben, akár terápiás megközelítésben is. Nálunk, Kolozsváron is rendkívül fontos és intézményesen épült ki a logoterápia és egzisztenciaanalízis, amelyik fontos gondolatrendszerek összefoglalásával, az életértelem-, a szabadság-, a szenvedés-, a boldogság-elképzeléseknek az alapján igyekszik összefoglalni azokat a kérdéseket, amelyek az embert a személyes egzisztenciájában foglalkoztathatják, vagy amelyek esetleg segítséget vagy megoldást jelenthetnek a számára.
A régi meghatározás az volt, hogy a filozófia Minerva baglya, ami mindig éjjel repül. Én ma sokkal inkább azt látom, hogy a filozófia – jassz (szerk. megj.: csavargó) kifejezést kell használnom – slisszol. A filozófia bemegy és megkeresi azokat a helyeket és összefüggéseket, ahol mondanivalója lehet. A tudományokban, a vallásban, akármiben, ahol meggondolkoztathatjuk az embereket arról, hogy használt fogalmaik szempontjából milyen igazság-, valóságértelmezési lehetőségeik vannak.
A kurzusaimban és a szemináriumokon is amellett, hogy a filozófiának van egy ismereti része, sokkal inkább a gondolkodásmódra helyezem a hangsúlyt, ez az, ami a filozófia lényege. Az, hogy: „miért mondja így”, vagy „én ezzel a dologgal nem találkoztam, de rácsodálkozom”, „muszáj kézbevennem, meggondolnom, hogy mit tudok ezzel kezdeni”, mint a gyerekek. Tehát találkozom egy fogalommal, egy valóságösszefüggéssel, és azt megpróbálom elhelyezni a személyes életvilágomban vagy a gondolkodási rendszereimben. Azt hiszem, hogy az élő, eleven filozófia sokkal inkább erről szól.
Elővettem néhány lapot (az asztalra helyezett folyóiratokra mutat), amelyeket külföldi útjaimon szoktam megvásárolni, vagy mások hoznak nekem. Ez a Philosophie magazin, ami a nagy filozófiai kultúráknak, a nagy nemzeti kultúráknak az apportja, hozzájárulása. Egy ilyen kultúra, amilyen a francia vagy a német, az megengedi, sőt egyenesen megkívánja, hogy a filozófiát magazinszerű kiszerelésben árulják az utcasarkokon – ne mondjam, hogy a szexlapok között. Az a fantasztikus, hogy fogy, mint a cukor.
Ezeket a lapokat olvasgatva és tanulmányozgatva, amelyekben a különböző kérdéskörök legnagyobb szakértői szólalnak meg, látja az ember, hogy körülbelül hogyan teremtik meg azt a fajta filozófiai nyilvánosságot, amelyben a tematikákat felhozzák. Itt több lapszám foglalkozik az iszlám kérdésével, elkülönítve mindattól, ami migráció, terrorizmus és így tovább.
Ha ebbe belemegyünk, hadd szóljak két szót, mert elég sokszor megszólítottak engem, néha lehet, hogy avatatlanul. Amit itt látni lehet, a következő módszertani eljárás: megszólaltatnak egy európai szaktekintélyt, valamelyik nagy európai katedráról elővesznek egy „poros” iszlamistát, Korán-tudósok azért vannak, ugyanakkor keresnek egy származásilag arab, mindenképpen az iszlám kultúrkörhöz tartozó szakértőt. Leültetik őket a Korán elé, hogy értelmezzenek egy adott részt. Egy bizonyos helynek az értelmezése az európai szakfilozófus szerint így szól, az arab iszlámtudós szerint úgy szól. Majd jön az összevetés, az összehasonlító perspektíva. Ezekből természetesen az derül ki – én is néhányszor keresztül-kasul olvastam a Koránt is –, hogy valóban a Korán számos olyan helyet tartalmaz, amelyik az erőszakról szól. Az egyiket szoktam is idézni, az egyik szúrának a végét, amit úgy értelmeznek, hogy maga Mohamed szólította fel a négy bérgyilkost az őt szatirikusan ábrázoló zsidó származású költő meggyilkolására. Ilyen konkrét dolgok olvashatók ki belőle. Nyilván a Korán-értelmezésnek nagyon fontos, alapvető kérdései vannak: de ki teszi le nálunk magát a könyvet, az olvasmányt? Jóllehet hozzáférhető Simon Róbert nagyszerű fordításában és hatalmas jegyzetkönyvével. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Korán, és ami a Koránnal kapcsolatos erőszaktematika, kimerítené a kérdéskört. Nem. A mi ószövetségi iratainkban is rendkívül sok erőszak-hely van. Az egyik kedvenc könyvem Ezékiel könyve. Ha az ember végigolvassa, elrémül, hogy mi történik ott.
– Számtalan olvasmány van ön mögött és gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Talán fellengzősnek hangzik, de mégis komolyan kérdezem: mindezek után miben látja az emberi lét lényegét és értelmét?
– Mindig életpárti voltam. A filozófiában ennek óriási hagyománya van. Jóllehet azt szokás tanítani, hogy Szókratész szembesítette az embert a halállal és a végtelen perspektívával. Ezzel szemben a nagy arisztotelészi hagyomány szerint minden az életről szól. Úgy látom, hogy az életnek a forgatagos, szenvedélyes, néhol szenvedtető összefüggéseiben van azonban valami – ahogy maga is mondta –, amit tapasztalatnak nevezünk. És ez a tapasztalat, az élettapasztalat, amit a pszichiátria is nagyon fontosnak tart és használ, felhívja az emberek figyelmét arra, hogy éljenek ezzel. Rendkívüli módon rávilágíthat arra, hogy mi az ember saját személyes élete, annak a buktatói, sikerei. Az élettapasztalat egyáltalán nem kiürült fogalom. Nem old meg mindent, de nagyon érvényes, sokat lehet belőle kamatoztatni.
Itt volt nemrégiben egy kiváló barátnőm Los Angelesből, aki egy nagy regényt írt. Azt mondta, hogy négyéves korában volt a legboldogabb, és azokat a tapasztalatokat, azokat az élményeket, emlékeket próbálja most különböző írói technikákkal visszahozni, bevilágítani. Ez az élettapasztalat egy anyagszerű dolog. Nabokov az, aki az irodalom szempontjából ezt a legjobban tudja kezelni. A regényeiben, főleg a Szólj, emlékezetben van egy olyan elképesztő leírás, regénytechnikai leírás, amelyben még a négyéves kor előtti élményekre is megpróbál visszamenni egy sajátos írói technikával: a fények és az árnyak összefüggésében próbálja meg feltalálni azt, hogy legfiatalabb éveiben a lakásnak melyik sarkában állt, hogyan volt, hogyan feküdt. Persze aztán ezt meg is írja.
A nagy kultúrák luxusa
– Hogyan látja a filozófia helyzetét az oktatásban és a társadalomban?
– Nagyon fontos számunkra, az erdélyi magyar kultúrkörben és általában a filozófia körül dolgozó kollégák számára, hogy mi történik a BBTE-en a filozófusképzésben. Erről azt kell tudni, hogy az emberek, akik az alapképzésre, a tiszta filozófiára szánják el magukat, vagy rendelkeznek, vagy nem egy pályaképpel. A filozófus pályakép nehéz dolog: elhelyezkedni egy filozófus diplomával középiskolában, sajtóban vagy politikában – viszont nézze meg, hogy hány politikusunknak van filozófusi diplomája, mert tanulságos.
Itt van tehát ez a probléma, amit úgy kívánunk kezelni, hogy a filozófiát minor szakként kívánjuk csatlakoztatni más szakokhoz: nyelv, történelem, tudományos szakok és így tovább. Nagyon fontos a mesterképzőnknek a helyzete, ami kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok mesterképző, amelyre főleg a vallástudományok, nyelvszakok felől jönnek igen sokan. Itt keresztkérdések lehetségesek. Ami a legfontosabb, és az én tevékenységemnek is a törzsét képezi, a doktorképzés. Doktorvezető vagyok 16 doktorandusszal, ami többek között bibliográfiai eligazítást, kutatásvezetést, tanulmányírást, szerkesztői műveletet jelent. A tevékenységemnek a karnális, törzs része ez: a tanítás és a doktorképzés.
A filozófia tulajdonképpen mindig a nagy kultúráknak egyféle luxusa, haszontalan és mégis nagyon hasznos luxusa. A filozófia, mint általános stúdium nagyon fontos volt itt mindig. A filozófián keresztül hozták be a nyugat legfontosabb eszméit. Olyan fajta cenzurális viszonyok voltak, amelyek azokat a filozófusokat – Körmöczi Jánost, Sipos Pált, Kötelest –, akik ezeket a dolgokat jól ismerték, nem engedték kibontakozni. Rettenetes volt az osztrák császári cenzúra is. Ezekben a társadalmi rendszerekben és politikai összefüggésekben a filozófiának a helyzete mindig speciális, kényes dolog. Kényes, mert ott van a kritikai gondolkodás. Valahogy a politika mindig zsigerileg érzi, hogy mi a baj a filozófusokkal. A kritikai gondolkodást nem preferálja a dogmatikus politika. Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy a kihívás számunkra, akik ezeket a diszciplínákat tanítjuk. Folyamatosan meg kell teremteni azokat a látható felületeket, amelyek a filozófia alkalmasságát bizonyítják. De ehhez mi kevesen vagyunk. Ha megnézik, tulajdonképpen ma a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kilenc ember csinálja az egészet, ami igazán nem csúcs szám.
Egyed Péter
• 1954-ben született, Kolozsváron
• filozófia és történelem szakon végzett a BBTE-en 1978-ban
• 1999-ben doktorált, szintén a BBTE-en
• 2008 óta a BBTE doktorátusvezető professzora
• Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Rómában volt vendégtanár
• kutatási területei: erdélyi magyar filozófiatörténet, szabadságelméletek, liberalizmus, kisebbségi jogok
• 20 könyv és 500 körüli esszé és tanulmány szerzője
• az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnöke, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja
• egy párizsi székhelyű doktori konzorcium elnökségi tagja
• legutóbbi kitüntetései, elismerései: 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, a Romániai Írók Szövetségének kritikai díját, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Oktatási gondok a szórványban Állami, bentlakásos kollégiumi rendszer kellene
Összesen ötvennyolc magyar diák érettségizett Szászrégen két líceumában (a Petru Maiorban 17-en, míg a Lucian Blagában 24-en humán és 17- en turizmus osztályban). Az idén a négy általános iskolában 66 diák végezte el a VIII. osztályt (a Ceuşianu általános iskolában 22-en, az Augustin Maiorban 15-en, a Petru Maior technológiai szakiskolában 16-an, míg a Florea Bogdan általános iskolában 13-an). A kilátásokról Demeter Mária tanárnővel, az RMDSZ oktatási alelnökével beszélgettünk. A látszat ellenére a helyzet nem annyira rózsás – mondta az aligaz- gatónő, aki kifejtette, hogy sajnos két iskolában már három éve nem indult magyar felkészítő osztály. Az idén két általános iskolában egy-egy osztály lesz összesen, mintegy 45 gyerekkel. Ez sajnos a magyar tagozat leépülését jelzi. Az lenne jó – mondja az oktatási szakértő – , ha kisebb létszámmal ugyan, hiszen ez az oktatás minőségének a javítását is jelentené, de továbbra is sikerülne mind a négy általános iskolában megőrizni a magyar tannyelvű osztályokat. Volt egy olyan elképzelés, hogy Szászrégenben a volt magyar tanítóképző felé irányítsák a gyerekeket, és itt akkor létrejöhetne egy „szászrégeni magyar iskola”, azonban ez azzal is járhat, hogy a másik két iskolában a magyar tanároknak, tanítóknak megszűnne a katedrájuk. Tavaly a Lucian Blaga középiskolában alakították úgy a struktúrát, hogy el akartak szakosztályokat venni. Mindig a csökkentett lét- számú magyar osztályokat érinti az ilyen átalakítás, ezért erre is oda kellene figyelni – mondta Demeter Mária, aki azt is hozzátette, nem titok, hogy súlyos demográfiai leépülés van, a szászrégeni egyháziak elmondták, évente mintegy 60 magyar idős embert temetnek, míg alig 20 keresztelő van. Ezért országos szinten – és ez főleg az RMDSZ-nek kellene az érdeke legyen – szorgalmazni kellene a kollégiumi rendszer kiépítését. A pedagógus- szövetség gyűlésén szó esett arról is, hogy a Szászrégen környéki szórványvidékekről (Felső-Maros mente, Görgény völgye, Mezőség stb.) be kellene vinni a diákokat a városba, azonban ennek a felelősségét és a költségét valaki fel kellene vállalja. Kivitelezhetőbb lenne egy olyan kollégiumi rendszer, amelynek alapján állami támogatással szórványbentlakásokat építhetne a közösség, és fenntartási költségre is lehetne pályázni. Azok az oktatók, akik a létszámcsökkentés miatt állás nélkül maradnának, pályázhatnának bentlakásos, kollégiumi oktatói állásokra, ahol iskola utáni foglalkoztatásban, programok levezetésében vennének részt. Segíthetnék a diákokat abban, hogy a képességeiknek megfelelő szakmát válasszanak, ugyanakkor személyiségfejlesztő tréningeket is tartanának. Ehhez azonban ki kell dolgozni a bentlakásos, kollégiumi rendszer jogi és finanszírozási keretét, hogy hosszú távon is működtethető legyen. És ez azt jelenti, hogy állami fenntartást kell biztosítani. Sajnos Szászrégen és környéke is hamarosan ebbe a helyzetbe jut. A kollégiumi rendszer némiképpen megfékezhetné az elvándorlást, beolvadást, a közösség leépülését. Ha politikusaink nem lépnek, akkor nem egészen egy évtized alatt a Felső-Maros mentén sem lesz már magyar – mondta Demeter Mária. Népújság (Marosvásárhely)