Nemrég ért véget a Lakiteleki Filmszemle, a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók VIII., Radványi Géza emlékezetére megrendezett szemléje. A gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tavaly három díjjal tért haza, az idén két, versenyprogramba beválasztott filmből az Egyik szeme sír, a másik nevet című, Remete hétköznapjait bemutató filmmel nyertek kategória-díjat, és a hozzá járó 200 000 forintot. Az alkotásban, így a sikerben is osztozik Daczó Katalin szerkesztő-rendező, Berszán-Árus György stúdióvezető-operatőr és Elekes Zsolt operatőr, valamint Simon Zoltán vágó. A gyergyószentmiklósi Rex Video Stúdió csapata Zsigmond Attila, Bíró Zoltán és segítőjük, Bajna György is örvendhet, nekik a huszonkilenc tagú zsűri Műhely-díjat adott át 300 000 forint kíséretében. Mindkét csapat ígérte, módot keres arra, hogy a nyertes filmek a tévé képernyőjén át eljussanak a gyergyói házakba is. /Balázs Katalin: Díjat hoztak a gyergyói stúdiók. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./

Augusztus 9-10-én ismét megszervezték a Kisjenői Városnapokat. Változatos műsor volt, Kisjenő-Erdőhegy lakosságának 24%-a magyar, magyar szempontból a harmadik legnépesebb település Arad megyében. Kisjenő 2000 magyarjának a testvértelepülés, a kétegyházi gyermekek táncán kívül semmit nem szántak az ünnepségen. Román műsorok követték egymást. Fájdalmas, hogy a néhány évvel ezelőtt a megye egyik legjobb együttesének számító Bokréta feloszlott, pang az anyanyelvű kultúra. Bíró Zoltán városi tanácsos elmondta: beválasztották a szervezőbizottságba, de egyszer sem kérték ki a véleményét. Az idei program költségvetéséből szeretett volna elkülöníteni kis összeget, amiből szerveztek volna valamilyen különálló magyar eseményt, csakhogy a város vezetősége az ötletet nem támogatta. /Balta János: Kisjenői Városnapok. Magyar nyomkeresés. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./

A balliberális kormány bűnös tehetetlensége, az Európai Unió közömbös magatartása miatt a magyarság újra magára maradt az egyre feszültebb Duna menti hidegháborúban, és áldozata lehet a Kárpát-medencében zajló asszimilációs politikának, magyarellenes provokációknak, az alapvető emberi jogokat sértő rasszista törvényeknek – adta hírül a Nemzeti Fórum Diaszpóra Munkacsoportja, amelyet többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, Bakos István tudományos kutató, a Magyarok Világszövetségének volt főtitkára és Bíró Zoltán irodalomtörténész, a lakiteleki MDF alapító elnöke jegyez.,,Érdemi, történelmi változást, a nemzetgyilkossági kísérlet megakadályozását, a kedvezőtlen hatások csillapítását, megszüntetését, térségünk kívánatos stabilitását csak a választások után megalakuló Országgyűléstől, az új kormány működésétől és a hatékony uniós képviselettől várhatjuk. A diaszpórában élő magyarok most is azzal segíthetik közös nemzetpolitikai törekvéseinket, hogy a történtekről hitelesen tájékoztatnak, és tiltakoznak. ” /Felhívás a világ magyarságához. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./

Oktatási törvény alulnézetből
Sikeres Székelyföld konferencia
Az oktatási törvénytervezet nyújtotta decentralizációs lehetőségeket, az iskolai autonómia kínálta esélyeket, ugyanakkor az esetleges felkészületlenségből, tapasztalatlanságból származó veszélyeket, dilemmákat is számba vették tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Fejlesztési Intézet által szervezett Sikeres Székelyföld konferenciasorozat tanügyről szóló összejövetelének résztvevői.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az államfő által beharangozott drasztikus megszorító intézkedésekre való utalással kezdte beszédét, megjegyezve: nehéz ilyenkor derűlátónak lenni, majd rámutatott, központosított, pazarló, bürokratikus államban élünk, más államok példája pedig azt mutatja, ilyenkor az oktatást kell fejleszteni, az új jogszabály pedig valós decentralizációt teremt, amely Székelyföld képét is megváltoztathatja.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő az iskolai autonómia lehetőségeit vizsgálta előadásában, hangsúlyozva: az országos tendenciával szemben Háromszéken nem csökkent az iskolák száma. Ennek ellenére a gyermeklétszám visszaesése, a középiskolai rendszer túlméretezettsége miatt el kell dönteni, milyen iskolarendszerre van szüksége a jövőben Háromszéknek, Székelyföldnek. Birtalan József, a Hargita megyei önkormányzat megyemenedzsere a székelyföldi megyék együttműködéséről beszélt, Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester a jogszabályhoz fűződő néhány dilemmáját ismertette a konferencia résztvevőivel. Kérdésként vetette fel, mi lesz a leadott vagy már elnyert európai uniós pályázatokkal, ha az iskolák a városi önkormányzattól átkerülnek a megyeihez, potenciális veszélyeket lát a vezetőtanácsok működésében, az iskolai alkalmazások során pedig az ismeretség is szempont lehet — fogalmazta meg aggályait. Bokor Tibor szenátor a jogszabály gyakorlati alkalmazására tért ki, az aggodalmakra válaszolva kifejtette: szerinte a vezetőtanácsokban az igazgatók érvényesíthetik akaratukat, az önkormányzatoknak pedig oktatási irodákat kellene létrehozniuk, és az iskolaszékekbe ugyanazokat a képviselőket kellene küldeniük, hogy jobb rálátásuk legyen a problémákra. A két megye közötti együttműködés lehetséges módjának a szakiskolai képzés összehangolását nevezte, azzal példálózva, hogy a térségnek nincs szüksége két-három gyengén felszerelt mezőgazdasági líceumra, amikor működhetne egy korszerű intézmény is, amely az egész régiót kiszolgálná.
A hozzászólások során egyebek mellett felvetődött még a pedagógusképzés helyzete — elhangzott: folyamatos együttműködésre lenne szükség a tanárjelölt és az iskola között —, az iskolaszékek összetétele — ez egyébként a jogszabály egyik legvitatottabb pontja, az iskolai vezetőtanácsban a szülők és önkormányzatok a tanárokkal egyenlő arányban képviseltetik magukat —, a decentralizációval járó buktatók, pluszköltségek, a szülők felkészültségének kérdése, Biró Zoltán professzor a tudásrégió létrehozását vetette fel, Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a pedagógusok pénzügyi ösztönzését érintette, hangsúlyozva: az oktatási decentralizáció az autonómiatörekvések egyik pontja.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia Gyergyóremetén
A székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét.
A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...”
Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását.
Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult.
A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által.
És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával.
Köllő Zsófia. Erdély.ma

Sapientia: a titokzatos egyetem vége
Beszélgetésre hívtak meg a csíkszeredai Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi karának vezetői több közéleti személyiséget, intézményvezetőket, tehetős üzletembereket. Biró Zoltán és Lányi Szabolcs arra kértek minket, akik jelen voltunk, hogy segítsünk az egyetemnek beilleszkedni a székelyföldi társadalomba annak érdekében, hogy ténylegesen a térség hasznára tudjon válni, tudjon székelyföldi intézményként működni.
A tanácskozáson kiderült néhány olyan dolog, ami valójában addig is szinte evidencia volt azok számára, akik az egyetem sorsán elgondolkodtak. Elsősorban az, hogy jelenleg a Sapientia nem felel meg annak a szerepnek, amire szánták. Vagyis nem tudott térségi intézménnyé válni, elszakadt a társadalomtól, egyre titokzatosabbá vált, és ezért sokat veszített presztízséből, illetve hatékonyságából. Veszített annak ellenére, hogy közben az akkreditációs folyamat sikeresen haladt előre, és technikai felszereltségben sincs hiány. Ennek ellenére, a jelentkezők száma évről évre csökkent, senki sem látott bele a folyamatba, ezért a bizalom helyett a tanintézmény iránti bizalmatlanság nőtt.
A beszélgetésen arra is fény derült, hogy többen azok közül, akik részt vettek az egyetem elindításában, úgy érzik, nem olyan irányba fejlődtek a dolgok, amerre ők szerették volna, és amerre a térségi igények alapján kellett volna elmozduljanak.
A Sapientia egy térségi innovációs központként kellene működjön, ennek ellenére nem tudunk helyi vállalatokkal közös fejlesztési beruházásokról. Az egyetem tudásközpont kellene legyen, de nem érezzük a tudományos munkacsoportok tevékenységének kisugárzását, és a kritikai észrevételek sorát lehetne folytatni.
Ezenkívül az intézménybe belekódolták a menedzsmenti működésképtelenséget is akkor, amikor két dékánt neveztek ki egyetlen helyszínre. A két struktúra képtelen kezelni az adminisztrációs helyzetet, a kinevezett rektorhelyettes, Szép Sándor nem tudta helyreállítani a természetes működés rendjét, intézkedéseit és terveit folyton megkerülték, végül egészségi okokra hivatkozva lemondott.
És ez – még ha igyekeztek is az épület falai között tartani a problémákat – valamiképpen hangulat szintjén kisugárzik az egyetemről.
Ebben a helyzetben fordulópontot jelentett a múlt heti találkozó: a karok egy része elhatározta, hogy az intézményhez kapcsolódó döntések meghozatali folyamatába bevonja a térség elitjét is. Ennek első lépése, hogy a Sapientia kiterítse kártyáit – vagyis a segítségkérés mellett fel kell fedje titkait. Nyilvánosságra kell hozni a hatékonysági mutatókat, az erőforrások felhasználásának eredményeit, az egyes szakokhoz kapcsolódó tudományos műhelyek szakembergárdáját (lássuk, vajon mennyire helyi a tanári kar, illetve ide csupán óraadni járó személyekről van szó). Ha ezeket az információkat kiadja az egyetem, és akkor elkezdődhet beillesztése a társadalomba, igazi székelyföldi intézménnyé alakítása.
A beszélgetés végkicsengése az volt, hogy kivétel nélkül minden meghívott hajlandó segíteni, megelőlegezve a bizalmat, illetve, hogy a Sapientia részéről is őszinte nyitási szándékról van szó. És erre lehet alapozni.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Értekezés a Határon Túli Magyarok Hivataláról
Bálint-Pataki József
Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án „Neve több volt, mint áruvédjegy”– a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről címmel tartott értekezést. Előadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük.
Neve több volt, mint áruvédjegy
(szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményről)
A X. Jakabffy konferencia* szervezőjének tett vállalás szerint az előadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményről, melynek neve – remélem hinni, hogy nemcsak szerintem – több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás előkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelős magyarságtudata tette lehetővé. Olyan kormányhivatalként működött, mely öt egymást követő kormányzat alatt, a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntő mértékben, éppen neki köszönhetően, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelő intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta.
Hogy ezt megtette, abban a felelősség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelősök sokkal szélesebb körben keresendők. E döntés előkészítésében, konok és kitartó következetességgel közreműködtek sokan Magyarországon – egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplője, szereptévesztő szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt– a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erőire gondolok, hisz ez értelemszerűen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthető. Igen, azoknak a szomszédos államokban élő egyes magyar közszereplőknek a felelőssége jut eszembe, akik, – ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nőttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra – a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát.
Több mint jelzésértékűnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentősebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezető: „Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának –n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetője pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna”. (Info Rádió 2006. június 13.) Érdemes, bár kissé keserű visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntető, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetéből, a VMSZ-ből kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és Új Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁÉRT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendőkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy előadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem – bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila „másolás után rohanok” –, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a „Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században” címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon.
I. Az előzményekről:
Csak látszólag kezdem messziről, de fontosak az előzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelőtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvő nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül:
– nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelőssége az egyetemes magyar nemzet iránt; – nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; – nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; – Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye.
Miért gondolom így?
A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés című tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebből származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkő Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Raffay Ernő, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán – viszonylag hamar – bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelősségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer – melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán.
A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erőteljes megjeleníthetőségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon – talán elég erre vonatkozóan idézni Szűrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka –'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyűlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-től HTMH, „A határon túli magyarságért” Alapítvány, melyről még Németh Miklós kormánya döntött 1990. március 29-én, akárcsak ugyanakkor a Duna-táj Intézet felállításáról. Előbbi később közalapítványként Illyés Gyula nevét vette fel, s bár öt éve annak, hogy kivégezték, neve ma is vélhetően sokak számára ismerősen cseng. Belőle nőtt ki az Új Kézfogás Közalapítvány, melyet szintén öt éve ítéltek halálra. Öt éve, amikor sértettek és becsvágyó rögtönzők nemzetpolitikai cunamija bekövetkezett, ítélték kimúlásra az egykori Duna-táj Intézetet is, melyet '90-től amúgy Teleki László Intézetként tartott számon a közvélemény, mint az ország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézetét. Ugyanekkor mondták ki a halálos ítéletet az Apáczai Közalapítványra is, mely a határon túli magyar oktatás érdekében cselekvőket, iskolaalapító pedagógusokat és lelkészeket, szórványkollégiumok megálmodóit és működtetőit segítette.
De akkor nemcsak kimondatott, hanem a stratégiaalkotók kezdeményezni is tudtak. Csak, hogy ne felejtsük: '88 február derekán megjelent egy cikk a mi a teendőről és bő másfél év alatt, korántsem ideálisnak mondható feltételek közepette, – nem felejtendő, hogy az első többpárti választásokra készülő, egyébként is forrongó Magyarországról van szó – egy előzménytelen kormányzati intézmény megszületett és működni kezdett. Ismétlem: amit már nem kellett kitalálni, a rendszerváltó kormánynak csak igazítani kellett egy már létező struktúrán. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság közel egyéves tevékenysége során óriási munkát végzett; egyfelől azzal, hogy felhívta a figyelmet a meglévő problémákra, másfelől pedig rámutatott a továbblépés lehetséges irányaira.
A viszonylag hamar létrejövő és folyamatosan, másfél évtizeden keresztül bővülő intézményrendszernek köszönhetően azokon a területeken is kialakulhatott az együttműködés, ahol '88-ban ilyenre gondolni nem is lehetett. (egyházak, civil szervezetek, média, oktatási intézmények, kisebbségi diplomácia stb.) Ennek fontosabb állomásai ismertek: alkotmányos előírás megjelenítése a határon túli magyarok iránt érzett felelősségvállalásról, a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése, OGy határozat – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a MÁÉRT-ról, határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumi szervezeti egységek létrejötte, tudományos háttérintézmények, közalapítványok, műholdas tévé, egyetemalapítás és -építés, a szomszéd országok kormányaival, valamint a civil társadalmi szerveződéseivel való koordinált kapcsolattartás, a Kárpát-medence magyar közösségeivel élő, napi kapcsolat, nemzeti ünnepeken együttlét és közös ünneplés, a „Magyarország 2000” négy találkozója a világ magyarjainak legjelesebbjeivel (ma már ilyen kivitelezhetetlen, sőt elképzelhetetlen lenne), tudományos konferenciák autonómiákról, a mi gondjainknak a Nyugat részéről történő megérthetőségéről, az önkormányzatok lehetőségeiről, az egyházak szerepvállalásáról a magyarság megtartása érdekében, műhelyviták, kiadványok, szakmai munkacsoportok, háttértanulmányok majd a 92%-al megszavazott Kedvezménytörvény és annak végrehajtása stb.
Az kulcsszavak tehát a szolidaritás, kapcsolattartás, támogatáspolitika, kétoldalú és sokoldalú kisebbségi diplomácia voltak – ezt szolgálta két évig az Antall kormány Határontúli Magyarok Titkársága majd 13 éven keresztül a magyar közigazgatás egyedülálló intézménye, a határon túl élő magyarok önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szerve, a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Ez lenne az egyik olvasat.
Volt aztán egy másik olvasat is a HTMH-t megszüntető, 2006-os fel és leszámolóbiztosok olvasata. Eszerint – mint megfogalmazták saját kutatóintézetük szaknyelvén: a Határon Túli Magyarok Hivatala, a közalapítványok, a MÁÉRT a paternalista gondolkodásnak a szimbólumai, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepei voltak. A múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letéteményesének bizonyult intézményekkel szemben a jövő a megújított struktúrájú, fejlesztésorientált megközelítésű új magyar nemzetpolitikáé. Erről az új, Gyurcsány Ferenc és köre által messzemenően támogatott nemzetpolitikai koncepcióról csak két korabeli értékelést idéznék, és szándékosan nem az akkori kormányt hivatalból bíráló ellenzéki oldalról. Így a szókimondó Tamás Gáspár Miklós: „ Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme” ezzel pedig – mint írja, szintén TGM, és Babitsot hívva segítségül:” a kormány olyan, mint ...„az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet.” Bodor Pál pedig ekképp elmélkedett: „most vén fejjel azon bambulhatok, hogy politikailag az enyéim, épp az enyéim mintha csak zárt kelyhekben főznék ki elképzeléseiket azokról a kérdésekről, amelyek betöltötték életemet. És amelyek szűk körű, belterjes (szektás?) eldöntése életveszélyes lehet a baloldal számára.”
Vérszemet kapva a dózerolás lehetőségétől és manipulálva, és ezzel hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolva a politikailag elfogult ikont, az agg Fejtő Ferencet, a felszámolóbiztosok tovább mentek. Kimondták: a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékenysége kártékonynak bizonyult, '90 óta pedig a kormányzati kapcsolattartás és támogatáspolitika inkább fiaskónak tekinthető, áporodott volt és elvetendő. Ők rádöbbentek, mint hirdették, „hogy az az intézményrendszer, amely a kilencvenes évek elején alakult, a két világháború közötti revíziós politika intézményrendszerének az újraélesztését jelentette... a trianoni határokon kívülre szorult magyar kisebbség támogatására a kilencvenes években létrehozott intézményi struktúra a két világháború közötti magyar revánspolitika revitalizálását jelentette”....Tíz év alatt százmilliárd forintot költöttünk el a határon túli magyarság támogatására... a támogatások elosztása követhetetlen, bürokratikus, sokszor a korrupciótól sem mentes volt... főleg az identitás erősítését célzó programok eredménytelenek voltak.”
A magyar kisebbségpolitika egyik szégyene, hogy ennek a lesajnálásnak és sárdobálásnak a hangoztatója egyébként – minő véletlen – az a kormányzati főfunkcionárius volt, aki egyébként egyedüli túlélője volt az általa bírált intézményrendszernek és aki – hisz kormány-háttérintézményként egy közalapítványt is kisajátíthatott magának – korábbi bőkezű fenntartóiról vélekedett ekképp. De az talán nagyobb szégyen, hogy leszámítva egyetlen politikust, a Horn-kormány egykori politikai államtitkárát, nem akadt Magyarországon senki, aki nyilvánosan fellépett volna e minősítés ellen, sőt a főfunkcionárius tovább végezhette nemzetpolitikai ámokfutását. De nem volt határon túl sem egyetlen tiltakozó hang, egyetlen véleményformáló közéleti szereplő sem, aki annak ellenére, hogy az említettek határainkon túl, 2007. április 26-án, Kolozsváron, egy sokszereplős nyilvános tanácskozáson hangzottak el és kerültek a sajtóba, ezt az útszéli gyalázatos megközelítést, amellyel eddig csak a környező országok nacionalista, szélsőséges politikusainak nyilatkozataiban lehetett találkozni, megcáfolta vagy visszautasította volna. Persze ne feledjem: az is igaz, hogy a HTMH mellett más intézményeket is megszüntetett az akkori kormány azzal az indokkal, hogy kisebb költséggel és racionálisabban működjenek az állami szervek – így számolta fel a hazai kisebbségi hivatalt is. Ahol ezt úgymond indokoltnak találták, ott ez a lépés nem történt meg. Egyebek között, e két bezárt intézmény költségvetésével nagyjából azonos költségigényű Magyar Űrkutatási Iroda önállóként megmaradhatott. Bizonyára valakik számára a csillagok közelebb voltak, mint a határon túli magyarok... Most joggal következhetne a harmadik olvasat is, az újragondolt és újjászervezett Határon Túli Magyarok Hivataláról, melynek visszaállítását követő közel egy esztendős tevékenységéről illene most említést tenni. Minden adott volna ehhez, hiszen a kormányzásra készülő Fidesz 2006-tól három nemzetpolitikai célt nevesítve is megjelölt, mint megvalósítandót: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Jól emlékszem megannyi, 2006 óta gyakran hangoztatott, erre vonatkozó kijelentésre, köztük az alábbi nekrológra különösen: „Nyugodjon hát békében a HTMH? Igen, de csak addig, amíg a nemzet ismét magához nem tér, mert akkor újra neki kell látni, és egy gyökeresen új szemléletű magyarországi közigazgatást kell felépíteni, melynek alapküldetése, hogy a határokkal szétszabdalt, mégis azonos értékeket valló közösséget szolgálja. (Szabó Tibor: Berekesztett nemzetpolitika, Magyar Nemzet, 2006. november 28.) Ma is előttem van az a sokkamerás, 2006 június 20-i sajtótájékoztató, ahol a HTMH Bérc utcai épülete előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szenvedélyes hangon – és egyébként teljes joggal – tiltakozott eme „tékozlás”, a felszámolás ellen kijelentve: a HTMH, „egy rendszerváltó vívmány, melynek létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott 1990-ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat, egy országos hatáskörű szerv megszüntetése – közigazgatási értelemben – a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jelenti” – és ez megengedhetetlen és korrigálásra szorul. Minap újraolvastam, hisz ma is fellelhető a www. miniszterelnok. hu honlapon a kormányzásra készülő Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői beszéde: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves barátaim, az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie, ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti újraegyesítés, állampolgárság kérdése.”(http://orban. hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/) Magam, messzemenően egyetértve a tegnapi Németh Zsolttal „ Aki ismeri a közigazgatást, az tudja: függetlenül a felügyelettől, ha a kormány megszünteti a területnek a megjelenítését önálló, országos hatáskörű közigazgatási egységként, akkor leértékeli” (Magyar Hírlap 2006 június 22) s nemkülönben egyetértve a szintén tegnapi Orbán Viktorral, bevallom: számítottam a bejelentett „felértékelésre”, ennek az, „érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumnak” a Tusnádfürdőn oly lelkesen megtapsolt újraindítására.
A harmadik olvasatomra e tárgyban viszont már nem kerülhet sor.
Kéretik ezért nem engem számon kérni!
II. A Határontúli Magyarok Titkársága és a Határon Túli Magyarok Hivatala:
Az Antall kormánynak, mint láttuk volt mire építenie, amikor 1990 májusában, a kormány hivatalba lépésének napján, a Miniszterelnöki Hivatal keretében megalakult a Határon Túli Magyarok Titkársága. A folyamatosságot jól mutatja, hogy az új HTM Titkárság indulásakor a munkatársakból több az egykori „régi” Tabajdi-féle Titkárságon dolgozók közül kerültek ki, mások pedig az augusztusban, külön országos hatáskörű szervként megalakult Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalában folytatták munkájukat. Ugyanakkor, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket és a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdések súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően kormányszintre emelkedjenek, egy tárca nélküli miniszter felügyelte a két intézményt. A kisebbségi ügyek miniszteriális szintre történő emelésének szándéka, mely végigkísérte a HTMH egész történetét, ekkor tűnt leginkább megvalósíthatónak. Az erre irányuló kezdeményezéseket a bürokrataszemlélet visszaverte, akárcsak az 1998-as Orbán kormány alakítása idején felmerült hasonló javaslatot, melynek kezdeményezéséhez a közigazgatás eleve fenntartásokkal viszonyult, már csak azért is, mert az a határon túliak részéről történt. (Az ilyen típusú fenntartásokról még szólok, hisz a HTMH 15 éves működését végigkísérte a jelenség.)
A felügyelet kérdése kulcskérdés volt, hiszen a HTMH helye és súlya a magyar közigazgatásban alapvetően a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli helyzetének volt függvénye. Miközben a létét meghatározó kormányhatározat alapvetően központi koordináló szerepkört szánt neki, több mint másfél évtizedes fennállása alatt többször hol a Miniszterelnöki Hivatal, hol pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt működött. Ez az ide-oda helyezés, a gyakori változás eredményezte, hogy – természetes módon – nemcsak az eltérő felfogású kormány-programokhoz kellett igazodnia, hanem – természetellenes módon – az amúgy is sok energiát felemésztő közigazgatási együttműködést olykor az alapoktól kezdve újraépíteni. Csak egyetérteni tudok egyik, '98- és 2002 közötti HTMH elnök véleményével: „a HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az elmúlt 15 évben soha nem volt kielégítő. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a MÁÉRT és a Státustörvény valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását.” (Szabó Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet 2007. január 4.)
A másik kulcskérdés az volt, hogy hogyan és kikkel működjön a HTMH?
Az indulásnál kialakított szerkezeti felépítést, amely területi és funkcionális egységeket foglalt magába – bár az egymást követő különböző kormányok alatt bekövetkezett hangsúlyeltolódások és feladatnövekedések természetesen módosításokat hoztak – gyakorlatilag a hivatal mindvégig megőrizte. Már a kialakulásnál érvényesült az a szemlélet – és ehhez, amikor csak lehetett a hivatalvezetés ragaszkodott, – hogy a munkatársak kiválasztásánál ne csak a szakmai felkészültség és elkötelezettség, meg természetesen a határon túli magyar közösségek helyzetének naprakész ismerete legyen feltétel, hanem az adott kisebbség-többség viszonyának is a minél teljesebbkörű ismerete, beleértve a többség nyelvét, kultúráját, mentalitását is. E követelményeknek – hely- és nyelvismeretük révén – értelemszerűen leginkább azok feleltek meg, akiknek anyakönyvi kivonatában születési helyként nem magyarországi település szerepelt, illetve a szomszéd országokban élőkhöz családi vagy baráti kapcsolatok fűztek és akiket – éppen származásuknak, kapcsolataiknak köszönhetően – minek is tagadni: a közigazgatás számos szereplője mindig is fenntartásokkal kezelt. Önmagában az a tény, hogy a magyar közigazgatásban létrejött és működik egy olyan kormányzati intézmény, amelynek ügyfelei nem magyar állampolgárok, eleve kiváltotta a bürokrácia fenntartásait – negyven év nevelése „sikeres” volt. Valójában ez nem is volt meglepő, hisz ha nem sikerült társadalmi szinten elfogadottá tenni a nemzeti szolidaritás eszméjét, a közigazgatás miért lenne képes csodákra? Hiába volt meg a mindenkori, hol erőteljesebb vagy sápadtabb politikai támogatás – ez, mint láttuk, a mindenkori felügyelő államtitkár kormányzaton belüli pozíciójától függött – a hivatal kezdeményezéseinek, de gyakran a munkatársainak is, a klasszikusnak számító tárcasovinizmuson túlmenően is, olyan típusú ellenállásokkal is szembesülnie kellett, mely más közigazgatási együttmunkálkodásban, más köztisztviselői érintkezésben ismeretlen volt. Ráadásul a számukra kötelezően előírt, legmagasabb fokú, nemzetbiztonsági ellenőrzés /átvilágítás megléte sem volt akadály arra, hogy a velük és rajtuk keresztül a kormányzat egy hivatalával szembeni bizalmatlanság és távolságtartás teljesen megszűnjön. (S ha az aktuálpolitikai érdek úgy kívánta, a szolgálatkész és helyezkedő kiszolgálók nem riadtak vissza a zsigeri fenntartások meglovagolásától, de a méltatlan lejárató manőverektől sem, kitalálva és hivatalos fórumokon is megfogalmazva, hogy azok az emberek, akik megannyi éven keresztül elkötelezettséggel és különleges szakmai hozzáértéssel végezték a dolgukat – tulajdonképpen megbízhatatlanok. “Mintha csak megrendelésre született volna a Mucuska-gate-ként elhíresült kém-tragikomédia” – pörölt a világgal Szabó Tibor, egykori hivatali elnök, midőn sajtóban olyan sugallt írások jelentek meg, amelyek kifogásolták, hogy túl sok határon túli magyar dolgozott a hivatalban. (Magyar Nemzet, 2006. november 28.)
És mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert a nehézségek, a gáncsoskodások olykor többleterőt adtak az egykori hivatali munkatársaknak. Érdemesnek tartom, hogy e szubjektív krónikában róluk is szóljak, akiknek köszönhető, hogy a HTMH név, több lett, mint áruvédjegy. Azért is megérdemlik az elismerést legalább itt, hisz a HTMH nemcsak létében volt egyedülálló a hazai adminisztrációban. Utánanéztem: a Határon Túli Magyarok Hivatala volt az az egyedüli olyan kormányzati intézmény a magyar közigazgatásban, amelynek soha, egyetlen alkalmazottja munkáját se gondolta elismerni, akár egy icike-picike oklevelecskével, egyetlen kormányzat sem. És nem azért, mert ne lett volna itt is, mint bárhol máshol, egy valaki, egy nyugdíjba vonuló köztisztviselő, kinek ez ki szokott járni! Egyszerűen arról van itt szó: a HTMH-t a közigazgatás ugyan elviselte, tudomásul vette, de részének, nem akarta elfogadni! E téren üdítő kivétel csak kettő volt és azok is a határon túlról jöttek: 2006 júliusában, az RMDSZ belső parlamentjének, az SZKT-nak ülésén Takács Csaba nyilvánosság előtt köszönte meg a HTMH valamennyi vezetőjének és minden munkatársának 15 esztendő kitűnő munkáját és ugyanezt tette meg, 2006 augusztus 24-én a vajdasági „Magyar Szó” vezércikke is
Nevekkel nyílván nem terhelem önöket, de megítélésüket, és főleg annak az intézménynek „az jó híréért, az szép tisztességéért” remélem sokatmondó lesz, ha elmondom, a teljesség igénye nélkül, hogy a HTMH-n kívül hogyan álltak meg ők a helyükön. Egy valamikori HTMH-ban pályáját kezdő, majd vezetőként is dolgozó munkatárs, ma az egyik legismertebb magyar EP-képviselőnő és szintén a hivatalban kezdte pályáját a brüsszeli bizottsági apparátus két főállású alkalmazottja. Hosszú ideig erősítette a HTMH csapatát Magyarország jelenlegi belgrádi, kisinyovi, moszkvai és helsinki nagykövete meg a brüsszeli EU-s képviseletünk egyik nagyköveti rangú vezetője. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott éveken át a volt azerbajdzsáni, bosznia-hercegovinai, romániai, szerbiai, de még az egykori tanzániai külképviselet-vezető is. Napjaink beregszászi és csíkszeredai főkonzulja is egykori HTMH munkatárs, miközben az is tény, hogy a korábbi csíkszeredai és ungvári főkonzul is valamikori HTMH munkatárs volt. Adott a HTMH eddig a honvédelmi tárcáknak két, a külügyi és kulturális tárcáknak pedig egy-egy helyettes államtitkárt – ezek közül kettő jelenleg van funkcióban. Adott továbbá három ízben is egy-egy igazgatót a pozsonyi magyar kulturális intézet számára, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi kulturális intézetnek. Adott egy kitűnő nemzetközi jogász és ma egyetemi oktató személyében az ENSZ-nek egy országrapportört, kit épp minap neveztek ki a Tom Lantos Intézet kutatási igazgatójának, továbbá két ízben is a kormányfők számára egy-egy politikai főtanácsadót, akik közül az egyik ma a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik vezető munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető tisztségviselőt. Húszat is meghaladja a külügyminisztériumban pályájukat folytató egykori hivatali dolgozó száma, többen közülük ma vagy korábban, vezető beosztásban is szolgáltak/ szolgálnak idehaza vagy külföldön. Tíz évig a HTMH-t erősítette Martonvásár mai polgármestere, a pályakezdésétől hét éven keresztül a jelenlegi óbudai alpolgármester is a hivatal munkatársa volt, de még Zala megyében, Nemessándorházán is szolgál polgármesterként egy valamikori kolléga. Többen egyetemi katedrákon, tudományos intézetekben, az Országgyűlés Hivatalában vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalban kamatoztatják/ kamatoztatták a HTMH-ban szerzett tudást és tapasztalatot. Mások napi és hetilapok, folyóiratok megbecsült szerkesztői vagy külső munkatársai szerzői lettek, esetleg az üzleti életben értek el komoly sikereket – ékesen bizonyítva, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala olyan szellemi potenciállal is rendelkezett, mely nevét többre jogosította fel, minthogy azt egyszerű áruvédjegyként jegyezzék.
Végül is mit tettek ők és őáltaluk a hivatal?
Szolgálták mindenekelőtt az érdekvédelmet, hiszen a hivatal kiemelt feladata volt, hogy a kárpát-medencei magyarok legitim szervezeteivel együttműködve és őket mindig önálló politikai entitással rendelkező partnernek tekintve a szomszédos országok magyar közösségeinek gondjaival, kezdeményezéseik és törekvéseik támogatásával foglalkozzon. Szolgálták mindezt úgy, hogy érvényesüljön az a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elv, miszerint csak a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben. Tartották a kapcsolatot és segítettek idehaza és mindenütt, ahol magyarok éltek és nemcsak a Kárpát-medencében, főleg azt követően máshol is, hogy egy jobb sorsra érdemesült, a világ magyarságát összefogni hivatott világszövetség önmaga karikatúrájává silányult. Még a néha magukat mostohábban kezeltnek tekintett, nyugati magyarok is úgy látták – és hadd hívjam most segítségül a nagyrabecsült bécsi Deák Ernőt: – „legtöbben úgy érezték, hogy a szó szoros értelmében hazajárhattak, amikor betértek a Határon Túli Magyarok Hivatalába, ahonnan a barátságos fogadtatáson és biztató szón túl sohasem jöttek el üres kézzel. Bármennyire jótékonysági intézmény benyomását keltette is az a fajta felkarolás, jobbára senkiben sem tudatosodott ez, mivel a családiasság légkörét érezhette maga körül bárki.” Tették ezt, korántsem csak munkaköri kötelességként és nem 8 órás munkaidőben, szervezéssel, közvetítéssel, értetlenkedők meggyőzésével és érdeklődők tájékoztatásával, elemző munkával és nemzetközi fórumokon való aktív részvétellel, jogsegélyszolgálattal és sajtómunkával, szociológiai és demográfiai elemzésekkel, a magyarság sorsát előtérbe helyező politikai és gazdasági stratégiák kimunkálásával – egyszóval a nemzeti összetartozásba vetett meggyőződéstől vezérelve, mindennel, amivel elősegíthető az élhető szülőföldön való boldogulás.
Részt vállaltak a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében, a kisebbségpolitikai koncepciók kialakításában és érvényesítésében. és közreműködtek a minisztériumok és más állami szervek határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységében. Nemcsak figyelték a törvény-előkészítést, hanem javaslatokat is tettek a jogalkotási programokhoz, aktívan közreműködve a kisebbségben élő magyarokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, nemzetközi egyezmények előkészítésében és javaslatot tettek a költségvetési támogatás súlypontjaira – egyszóval a nemzetpolitika alakításának kezdeményezői és cselekvő elősegítői voltak.
Szolgálták a támogatáspolitikát, hiszen a mindenkori magyar kormányok támogatás-politikai gyakorlatában a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős támogatási rendszer koordinációjának feladata hárult. A hivatal kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (Sapentia-, Horvátországi Újjáépítési-, Délvidéki-, Kárpátaljai-, Lendvai Magyar Ház-, Szabadkai Magyar Ház-, Református Világtalálkozó- és Csángó Alap stb.), a Kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását és a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló ún. Koordinációs Keretet.
Különböző időszakokban váltakozó sikerrel, a különböző szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában való részvétellel a jogszabályokban előírt, de a mindennapokban kiküzdeni kényszerülve, ellátták a koordinációs feladatokat. Ennek eredményessége függött egyrészt attól, hogy az adott időszakban volt-e meghatározott stratégiai cél, aminek érvényt kívánt a kormányzat szerezni, illetve attól, hogy mennyire voltak ehhez partnerei a magyar közigazgatásban, majd egyre markánsabban jelentkezett az, hogy mennyire voltak ehhez partnerek a Magyarországról „becserkészett” határon túli vezéregyéniségek.
Szolgálták a kisebbségi diplomáciát, hiszen a HTMH hatá

Vitafórum Kisjenő-Erdőhegyen
Legyen-e önálló magyar iskola?
Kisjenő-Erdőhegyen közel másfél évtizede dédelgetett álom az önálló magyar nyelvű általános iskola létrehozása, amihez azonban eddig nem volt meg a törvényes keret. 
Tekintve, hogy utóbbi megszületett, szerdán este a helybeli Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó magyar nyelvű iskolai tagozat épületében szakmai fórumot szerveztek, amelyiken az intézményben oktató 14 pedagógus mellett a katolikus plébános és a református lelkipásztor, továbbá a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve aradi vendégek is részt vettek.
A megjelenteket Bognár Levente megyei RMDSZ elnök üdvözölte. Miután az RMPSZ 20. évfordulója alkalmából gratulált a pedagógusoknak, feltárta az új oktatási törvény által az önálló magyar nyelvű iskola létrehozására nyújtott lehetőségeket. Szerinte Kisjenő-Erdőhegyen egy anyanyelvű iskolai központ is létrejöhetne, ahol az általános iskola mellett egy szakiskolai osztályt is be lehetne indítani a középiskolába nem iratkozott körösközi végzősök számára.
Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök, RMDSZ oktatási alelnök kijelentette: ma nem dönteni jöttünk, hanem jövőt tervezni legalább 40-50 évre. Ha az iskolánkat önállósítani akarjuk, azzal nem a román pedagógus-kollégák ellen, hanem a magunk érdekében teszünk. Maga ismeri néhány magyar nyelvű iskolának a románról történt leválását. Tordán és Margittán is nehezen szánták rá magukat, később azonban kiderült: a hosszú távú megmaradáshoz szükséges egyetlen helyes döntést hozták, mert önálló jogi személyiségként az intézmény előtt kitárultak a pályázati, a támogatásfogadó lehetőségek.
Ft. Pántya Elemér katolikus plébános hozzászólásában az önállósodás mellett érvelt. Ezt sürgősen végre kell hajtani, mert a kormányok jönnek, mennek, megváltozhat a törvény, elmulaszthatják a lehetőséget. Ha az egészsége megengedi, a tervei között iskolaépítés is szerepel, hogy a jelenlegi épületnek az ortodox egyház telkén fekvő volta ne gördíthessen akadályt az anyanyelvű oktatás útjába.
Sime Judit tanár szerint az intézmény eddig jól működött, nem érte őket semmiféle hátrányos megkülönböztetés, ezért kár lenne mindezt a bizonytalanért feladni. Az önállósodó iskola a kis létszám miatt nem lenne életképes. Véleményéhez kapcsolódott Bíró Margit tagozatvezető is, aki szerint a 130-as létszámú önálló intézmény hosszú távon nem tudna megmaradni.
Bognár Levente az ellenkezőjének az alátámasztására az új oktatási törvényből idézett, amely szerint nemzeti kisebbségi iskola bármilyen létszámmal működhet, ezért nem szabad kishitűnek lenni, mert ezzel felszámoljuk önmagunkat. 20 év után végre van egy olyan oktatási törvény, amelyik kedvez nekünk, ezért hiba lenne kihasználatlanul hagyni. A továbbiakban kialakult vitában Apáti Adél anyaként, pedagógusként az önállósodás mellett érvelt, amihez a magyar nyelvű napközis csoportóvónője, Molnár Erzsébet is csatlakozott. Eközben Bíró Margit tagozatvezető, Sime Judit, Máthé Erzsébet, Szilasi Ildikó és Csáky Margit pedagógusok aggodalmuknak adtak hangot az önállósodás után nyakukba szakadó gondok, a karbantartó személy hiánya, az alacsony diáklétszám, a segítséghiány, leginkább azonban a csökkenő óraszámok miatti fizetéskiesések miatt. Kissé megnyugodtak Molnár Andrea, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatójának a véleménye után, aki ismertette az önkormányzati, illetve más forrásokból történő támogatási lehetőségeket.
A kételyek végére Pellegríni Miklós főtanfelügyelő-helyettes hozzászólása tett pontot, aki kifejtette: a jelenlegi teljesen bizonytalan állapot, hiszen az erdőhegyi magyar iskola hivatalosan nem létezik, azt a líceumban vagy a tanfelügyelőségen történő vezetőségváltás hátrányos helyzetbe hozhatja, megszüntetheti. A pedagógusok ne aggódjanak a líceumban megtartott óráik miatt, mert azokat a tanfelügyelőség a szétválás után is fenntartja számukra.
Nt. Papp József református lelkipásztor a helyzetre igen találó bibliai idézettel felvezetve fejtette ki az iskola önállósodásának a szükségességét, hiszen vétek lenne egy istenadta lehetőségnek az elmulasztása, az anyanyelvű oktatás jövőjének a megalapozása. A vitában az önállósodás mellett érvelt Mosoni János és Bíró Zoltán városi tanácsos is. Utóbbi az RMDSZ helybeli elnökeként kijelentette: az önállósodást immár harmadszor vitatják, ennek a megragadása nem csak lehetőség, kötelesség is, hiszen egy önálló magyar iskola számára az anyaországból is sokkal könnyebben találnak segítő intézményeket. Legsürgősebb teendőnek tartja a telek tulajdonviszonyának a tisztázását, majd tárgyalások útján, akár telekcserével is történő megnyugtató rendezését.
A közel háromórás, konstruktív szellemben folyt vitát Bognár Levente a kételyek tisztázásának a reményével zárta, megköszönte a részvételt, majd arra kérte a jelenlévőket, döntés előtt aludjanak rá egyet.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kisjenő-Erdőhegy tanácsa jóváhagyta
Tanévkezdéstől önálló magyar nyelvű iskola
Január 28-i lapszámunkban, Legyen-e önálló magyar iskola? címmel a kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó erdőhegyi magyar nyelvű tagozaton megtartott vitafórumról tudósítottunk.
Ahol a pedagógusok, a két magyar lelkész, a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve Aradról Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály oktatási alelnök, illetve Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettes közel három órát vitatkoztak az önálló magyar iskoláról. Az önállósodás mellett, illetve ellene elhangzott hozzászólásokból részleteket közöltünk. Bognár Levente azzal zárta a találkozót, hogy döntés előtt aludjanak rá egyet.
Együttműködést a megmaradásért
Úgy látszik, Bíró Zoltán és Mosoni János városi tanácsosok nem sokat aludtak rá, ugyanis határozattervezetet nyújtottak be a városi tanácshoz a magyar nyelvű tagozat önállósodása céljából. Indoklásaikat 65 gyermekkel rendelkező, 44 szülő aláírásával is alátámasztották. Beadványukat a hétfőn összeült városi tanács megvitatta, majd a 8/2012. február 6-ai határozatával jóváhagyta a kisjenő-erdőhegyi magyar nyelvű iskolát, illetve óvodát magában foglaló, önálló magyar nyelvű intézmény létrehozását.
Amint Bognár Levente megyei RMDSZ elnök elmondta, az első lépést megtették a jogi személyiség megszerzéséhez. Ha az Aradi Prefektúra nem támadja meg a határozatot, a továbbiakban szükséges intézkedések a szakterület, vagyis a tanfelügyelőség, illetve a szakminisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök, városi tanácsos bevallotta: a sikerről nem óhajtotta értesíteni lapunkat, amíg a határozaton nem látta az ülésvezető, illetve a polgármester aláírását is. Mindezt tegnap, a 15 órakor kezdődött tanácsülésen láthatta, amikor is hiteles másolatot kapott a szükséges aláírásokkal rendelkező tanácsi határozatról. Tanácsos kollégája, Mosoni János nevében is elmondta, régi vágyuk teljesül az önálló magyar nyelvű iskola megszületésével. Jól tudják, a munka neheze ezután következik, hiszen az intézménynek erőskezű, pályázatírásban jártas, jó szervezőkészséggel megáldott igazgatóra, vezetőségre, illetve sok támogatóra van szüksége a megmaradáshoz. Az iskola önállósodásához nyújtott eddigi, de a megmaradásához ezután szükséges támogatásokat is megköszönik.
Hogy mikortól válhat önállóvá az erdőhegyi magyar iskola, Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettestől szerettük volna megtudni, mivel a telefonján nem találtuk, Matekovits Mihály oktatási alelnöknél érdeklődtünk. Akit éppen az oktatási szakbizottság ülésén értünk el, ahol ugyancsak az erdőhegyi magyar iskola kérdése volt terítéken. Amint elmondta, a főtanfelügyelő helyettessel megbeszélték a sürgős teendőket, mert igaz ugyan, hogy a tanfelügyelőség határozata értelmében a jogi státus az új tanévkezdéstől lép életbe, de az új struktúra összeállításával, a vezetőtanács, illetve igazgató megválasztásával nem kell addig várni, ezeket egy-két hét alatt végre kell hajtani.
Király András oktatási államtitkártól az önállósodást ellenző pedagógusok aggodalmaira kívántunk választ kapni. Vagyis, hosszú távon életképes lehet-e a 130 diákkal rendelkező iskola a közel 50 fős óvodával együtt?
Meggyőződése, hogy az iskola az óvoda létszámával kiegészülve, önálló intézményként hosszú távon is életképes lehet, és örvend, amiért a még képviselő korában általa is kezdeményezett önállósodás végre megvalósul. Mindenben támogatni fogja az új intézményt, aminek a megmaradása a helyi önkormányzaton is múlik, ezért azzal is jó kapcsolatokat kell ápolni – mondta el érdeklődésünkre Király András.
* * *
Tehát a közmondás szerint „a kocka el van vetve”, most már nincs helye, értelme az évtizedek óta húzódó morfondírozásnak. Kisjenő-Erdőhegyen jelenleg a legégetőbb magyar közérdek az önálló anyanyelvű iskola struktúráinak a kiépítése, a megszilárdítása, a pályázati, támogatási lehetőségek felkutatása, és nem utolsó sorban, az oktatás minőségének a javítása. Mindez azonban nem várható el csupán a megválasztandó igazgatótól, ehhez a pedagógusok, a szülők és a támogatók harmonikus együttműködése szükséges.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Isten segítségével, közösségi összefogással
Gyülekezeti házat avattak Erdőhegyen
Szombaton az erdőhegyi református templomban 10 órakor, az elkészült közösségi ház megáldása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésének alapgondolatát a 23. zsoltár 4. és 6. verseiből merítette, mert a gyülekezeti ház 4 évvel ezelőtt kezdődött tervezésétől, az építkezés elkezdésétől végig az áldozatkész lelkészekkel és az őket segítő hívekkel volt.
A templommal együtt a gyülekezeti ház is Istennek a háza, ahol a közösség- és gyülekezetépítés fontos tevékenysége zajlik, e hajlékot ugyanolyan megkülönböztetett lelkülettel keressük fel, mint a templomot. Ha e közösséget Isten ilyen messzemenően támogatja, azt jelenti, hosszú távú tervei vannak vele. Manapság, amikor nemcsak a világban, hanem a gyülekezetekben, a közösségekben, a nemzetben is válság ütötte fel a fejét, Isten jósága és kegyelme az egyetlen biztos támasz, kivezető út lehet számunkra. Ezekkel a gondolatokkal kérte Isten áldását az új hajlékra, a felépítésében szorgoskodott lelkészekre, hívekre és támogatókra, az itt szervezendő közösségépítő munkára.
Nt. Papp József lelkipásztor régen várt napnak nevezte a szombatit, amikor a közösségi összefogás és az isteni kegyelem jóvoltából egy álom vált valósággá. Isten segedelmével a szív, a hit és az akarat valósította meg, ezért büszke lehet rá Erdőhegy-Kisjenő népe, amelynek fiai a fiataloktól az idősekig kivették részüket a munkából. Tehát a házban egy kicsit mindnyájan benne vannak. Köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint kiemelve ft. Csűry István püspököt, nt. Módi József esperest, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot, lelkész elődjét, nt. Kovács Gyulát, Horváth Levente alprefektust, Bognár Levente aradi alpolgármestert, ay RMDSZ megyei elnök;t, Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert, Iosif Matula EP képviselőt, D-tru Unc igazgatót, valamint a debreceni egyházmegye elöljáróit.
A köszöntöttek közül beszédet mondott egy-egy kiemelt igével a gyülekezeti ház megépítésében tanúsított közösségi összefogást méltatva nt. Módi József esperes; nt. Kovács Gyula, a munkálatokat elkezdő lelkipásztor; a munkálatokat támogató önkormányzat nevében Gheorghe Burdan kisjenői polgármester; a közösséget mindenben támogató Iosif Matula EP képviselő; Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ megyei elnök és Horváth Levente alprefektus. Nt. Papp József és nt. Kovács Gyula a közösségi házépítésben tanúsított kiemelkedő munkájukért emléklapot adott át a presbitereknek, illetve Molnár Csaba tervezőnek, míg a két lelkipásztornak hasonló emléklapot nyújtott át Bíró Zoltán főgondnok. A továbbiakban a templomkórus szolgált énekekkel, illetve Csanádi János nyugalmazott magyartanár, presbiter az alkalomból kiadott, általa szerkesztett emléklap alapján hely- és egyháztörténeti összeállítást olvasott fel, majd az általa mondott felvezetőkkel a Körösmente Irodalmi Kör tagja, Sime Judit szavalta el Olosz Lajosnak a templom megáldása alkalmából írt Ballagás című költeményét, aminek a román fordítását a férje, Sorin olvasta fel. A kórus újabb szolgálata után Szilasi Ildikó elszavalta Reményik Sándor Dobognak a beépített kövek című költeményét. A templom megáldásának a 60. évfordulója alkalmából Adorjáni Nagy Aranka papköltő, illetve Constantin Negulescu románul írt versének Csanádi János adott hangot. A bensőséges, lélekemelő istentisztelet a Szózat, majd a 90. zsoltár megszólaltatásával ért véget. Nt. papp József a jelen lévőket meghívta a közösségi ház megáldására, hivatalos megnyitására, az ott kiállító Vajda Ildikó festményeinek a megtekintésére, illetve a Mihai Veliciu Líceum étkezdéjében sorra kerülő ebédre.
A templomból kivonult tömeg a parókia kertjében épült impozáns közösségi ház elé vonult, ahol Bíró Zoltán főgondnok mondott magyarul és románul ünnepi beszédet. Miután röviden ismertette a tervezés, az építés, illetve a támogatás történetét, megemlítve az időközben elhunyt két presbitert is, annak a reményének adott hangot, hogy az épületből soha nem fog kihalni a magyar szó. Miután ft. Csűry István püspök, majd nt. Módi József esperes is áldást mondott a házra, a munkálatokat kezdő és a befejező lelkész, valamint a főgondnok elvágták a bejárati ajtó előtt kifeszített szalagot, felavatva a közösségi házat. A földszinti nagyteremben összegyűlt embereket süteménnyel, üdítővel, kávéval kínálták, miközben megtekintették Vajda Ildikó 17 olajfestményét és 12 akvarelljét, amelyeket már Aradon, a környező települések rendezvényein, de az anyaországban is megtekinthetett a művészetkedvelő közönség.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Teleki és a revíziós politika
Évtizedek teltek el úgy, hogy a magyarok tudatában a politikai propaganda mélyen elültette azt, hogy a két világháború közötti politika, középpontjában a revízióval, bűnös politika volt a németek oldalán.
A kommunista internacionalizmus és a győztesek logikája szerint a magyar nép, de legalábbis politikusai lettek a múlt század bűnösei. A rendszerváltás folyamán egy illúzió: a határok átjárhatósága, valamint az Európai Unió jegyében minősül okafogyottnak és politikai öngyilkosságnak Trianon revíziójának még a gondolata is, nemhogy nyílt felvetése. Arról van tehát szó, hogy nem a bűnös és ostoba trianoni békediktátum a bűn, hanem annak bármikori felülvizsgálata volna az. Magyar államférfiak a két világháború között nem így gondolkodtak, nem is gondolkodhattak így. Nekik akkor a trianoni katasztrófa következményeivel kellett birkózniuk, és a revíziónak a magyar társadalom zömében, lényegében a nemzet egészében élő követelményét magukévá téve kellett annak lehetőségét keresni. Gróf Teleki Pál e revíziós politikának alighanem legtudatosabb és legfelkészültebb képviselője volt, nemcsak a Területvédő Liga révén, majd a Magyar Revíziós Liga létrehozójaként, hanem a Magyar Élet Pártja elnökeként és külügyminiszterként, miniszterelnökként, azaz politikai tevékenysége egészében.
Teleki nemcsak azt tudta jól, hogy a magyar érdek és a magyar lélek mit követel, de tájékozott európaiként azt is tudhatta, hogy az európai politikai közvélemény már 1921-ben elítélte az egy évvel korábban hozott igazságtalan trianoni döntést. A francia Henri Pozzi írja Századunk bűnösei című könyvében, hogy a francia szenátus 1921. július 11-én a trianoni szerződés végleges jóváhagyását megtagadta, és annak felülvizsgálatát követelte, amit azonban nem teljesítettek. Ezért – írja Pozzi 1935-ben – „Jog szerint tehát ebből az következik, hogy a trianoni szerződést még ma sem szentesítette Franciaország.” Majd folytatja: Nagy-Britannia „határozottan megtagadta, hogy garantálja Közép-európában a »status quót« …A mai angol közvélemény egyhangúan elismeri, hogy a dunai államok minden problémája 15 év óta Magyarország földarabolásából és megnyomorításából ered.” Azután említi az olasz és az amerikai álláspontot, majd hozzáteszi: „Mindenki nyíltan elismeri, hogy a Magyarországon osztozó győztesek makacs ellenállása – amellyel visszautasítanak minden változást az 1920-ban megállapított határokon –, továbbá a rettentő elnyomatás, amelyben a néprajzi kisebbségeknek részük van, olyan helyzetet teremtett Európa szívében, amelyen nem javíthat semmiféle szövetségi rendszer, semmilyen megegyezés vagy diplomáciai elgondolás.” Mintha a mához is szólna.
Teleki első miniszterelnöksége idején arra kényszerült, hogy éppen ő ratifikáltassa a nemzetgyűléssel a békediktátumot, és éppen az ő idején hozták tető alá az első „numerus clausus” törvényt. Második miniszterelnöksége alatt a második, súlyosabb numerus clausust, és kénytelen bizonyos német követeléseket tudomásul venni, egyre nagyobb nyomás alatt. Ugyanakkor sorolhatnánk mindezek ellentételezését a politikájában, köztük a német hadsereg átvonulásának elhárítását, a lengyel, zsidó és más menekültek befogadását, szociális programját, a viszonylagos biztonság megteremtését mindenki számára. Mindezt a csonka Magyarország, a pángermán és pánszláv hatalmi szorongattatás háborús körülményei között, hazai nyilas és kommunista törekvéseket is féken tartva. Ám az igazságtétel, vagyis Trianon szükségszerű revíziója volt a legfontosabb cél. Ezért nem volt más választás, mint a kisebbik rossz politikája, a képtelenségig korlátozott körülmények, a korlátozott demokrácia keretei között, de ez a politika, minden nyűgével, hibájával együtt is hasonlíthatatlanul különb, emberibb és főként magyarabb volt, mint az, ami a háború után következett.
Már csak azért sem mindegy, hogyan ítéljük meg múltunknak ezt a részét, mert nem állíthatjuk, hogy sokkal jobb helyzetben vagyunk ma, mint voltunk akkor. Az elcsatolt területeken az utódállamok vannak birtokon belül, így némi túlzással mondhatjuk, hogy azok nemzettársainkkal ma is azt tesznek, amit akarnak, és az Európai Uniónak szava sincs. Holott éppen az Európai Unió létrehozásával és kiterjesztésével lett volna alkalom és európai erkölcsi kötelesség kimondani az ítéletet a trianoni döntésről, és főképp biztosítani az idegen uralom alá vetett magyarság védelmét és jogainak gyakorlását minden téren. Az európai hatalmak és az unió azonban ugyanannak a bankárkasztnak az észjárását követi, amelyet a trianoni időkben is követett.
Országon belül sem sokkal jobb a helyzet. A magyar nemzeti érdekek balliberális politikai ellenzéke ma nemcsak hangosabb, de hatékonyabb is, mint akkor volt, mert a mi sajátos demokráciánkban gátlástalanabbul képviselhet idegen érdekeket, a korábbinál is jelentékenyebb nemzetközi háttérrel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a szimbolikus tény, hogy miközben egyre inkább szobrokkal folyik a belháború, Teleki Pál szobrának fővárosi felállítását sikerült megakadályozniuk mind a mai napig. Az ő személyében olyan államférfit akarnak kirekeszteni a magyar történelmi tudatból, aki az európai hatalmak alighanem leggyalázatosabb döntésével szemben akart bölcs és méltányos revíziót szétszaggatott nemzete és a megszégyenített Európa számára.
Bíró Zoltán
irodalomtörténész. Magyar Hírlap

Az algyői Móra Ferenc Népszínház
A Kovászna megyei Zágonban az algyői (Szeged mellett) Móra Ferenc Népszínház szeptember 22-én mutatta be Bene Zoltán Bujdosók című drámáját, amely Mikes Kelemen egy rodostói napját jeleníti meg a nézők előtt. A színművet a sepsiszentgyörgyi születésű Kátó Sándor rendezte. Nem ez az első alkalom, amikor Kátó Sándorék színtársulata ellátogat erre a vidékre: hosszú évek óta rendszeresen visszatérő vendégek, akiket a helyiek már ismerősként, bensőséges örömmel fogadnak. Nagy esemény az ilyen színielőadás, hiszen a mai nyereségorientált világunkban kevés színművésznek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy olyan közönség előtt is bemutatkozhasson, amely közönség különben talán sohasem láthatna színielőadást. Hogyan lehetséges ez? Hogyan alakulhatott meg Magyarországon egy olyan színház – az algyői Móra Ferenc Népszínház – amely közönségének döntő része a Kárpát-medence legtávolabbi, legeldugottabb szegleteiben lakik?
A válasz megadásához kissé vissza kell kanyarodnunk az időben. Kátó Sándor színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése után a 1972-ben a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz került, majd négy év után a Temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Abban az időben a romániai magyar színházaknak az volt a legfontosabb feladatuk, hogy a tömb- és a szórványmagyarságot színházi előadásokkal lássák el. A fiatal színész ílymódon keresztbe-kasul bejárta Erdélyt, és ez egész életére meghatározta művészi pályájának irányvonalát. 1977-től filmszerepeket kapott Magyarországon, és tagja lett a Budapesti Nemzeti Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak, de a sikerek dacára is hiányérzete volt: hiányzott a legelhagyatottabb, a legkiszolgáltatottabb közönség, a távoli helyeken, szórványban élő magyarság.
Kátó Sándor 1994-ben a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol már több lehetősége volt a nyelvileg elszigetelt, kis magyar közösségek látogatására. A végső megoldás, az évtizedekig érlelődő álom beteljesülése azonban néhány évvel később következett be: 1998. március 14-én a Szeged melletti Algyőn megalakult a Móra Ferenc Népszínház, amelyet az Algyői Faluház fogadott be. Avatóbeszédet Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke mondott, de ott „bábáskodott" a Népszínház megszületése körül Bíró Zoltán és Pozsgay Imre, Tóth Károly és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület is. A nagy munka immáron elkezdődhetett, és hét év elteltével Bene Zoltán író a következőket írja: "Kátó jeles erdélyi és magyarországi társulatok tagjaként, filmszínészként megtapasztalta a csillogás világát, mégis a vidéki színjátszásra, sőt a vándorszínészetre tette fel életének utóbbi tíz évét. Mikor ennek okáról faggatják, nem egyszer Sík Ferenc szavait idézi: „túl úri ez a világ nekünk”. Ami Kátó Sándor esetében annyit jelent(het), hogy nem tudja, mintegy genetikailag képtelen megtagadni a gyökereit. Ebből táplálkozik, táplálkozhat a szórvány iránti elkötelezettsége is, aminek az algyői Móra Ferenc Népszínház, nemes értelemben véve, egyik eszköze."
Az algyői Móra Ferenc Népszínház hiánypótló szerepet vállal, hiszen a magyar vidék és a határainkon túli, magyarlakta területek színházigényét próbálja kielégíteni művészi fokon. A repertoárban a népszínművek mellett jelentős helyet foglalnak el a magyar történelem egy-egy szeletét bemutató művek, de a Molière-darabok által állított tükörben rácsodálkozhatunk emberi természetünk visszásságaira is.
A Csángó Rádió Guzsalyos műsora azzal a nem titkolt szándékkal kereste fel Kátó Sándor művész urat, hogy gyimesi és moldvai vendégszereplésre invitálja azokat a művészeket, akik már nagy sikerrel járták be Arad, Temesvár, Brassó nagy színpadain kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Románia legkisebb kultúrházait is.
csangoradio.ro
Erdély.ma

Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait
Sára Sándor filmrendezőnek, Péntek János nyelvtudósnak és Jurij Poljakov orosz írónak, kritikusnak ítélték oda idén a Bethlen Gábor-díjat.
Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány díjait pénteken adták át a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lezsák Sándor Országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke a díjátadó előtt felidézte, éppen 110 évvel ezelőtt született Illyés Gyula, aki az ország függő helyzetében a magyarság „egyszemélyes intézménye" volt. Illyés nélkül nem jöhetett volna létre 1979 májusában a Fiatal írók találkozója, és lélekben ott volt 1987-ben a lakitelki sátorban is – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra, hogy az illyési életmű része a Bethlen Gábor Alapítvány is, amely Bakos István kezdeményezésére jött létre az író szellemiségében 30 éve. Sára Sándort Bakos Edit, az Uránia mozi igazgatója „művészt teremtő emberként" jellemezte, legyen szó akár fotóról, játékfilmről vagy dokumentumfilmről.
Operatőrként különleges látványteremtő képességét adta pályatársai alkotásaihoz, 1993-ban pedig „az összmagyarságnak szóló" Duna Televízió meghatározó elnöke lett – szólt a díjazottról. A Péntek Jánost méltató Kiss Jenő nyelvész elmondta, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen tanító nyelvtudós a romániai magyar nyelvtudomány vezető alakja, az erdélyi magyar értelmiség és magyar nyelv ügyének fáradhatatlan munkása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben választott külső tagjainak a sorába.
Jurij Poljakov író, a Lityeraturnaja Gazetta főszerkesztőjének méltatásakor Bíró Zoltán irodalomtörténész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy az alapítvány fennállása óta először orosz írónak ítélték oda a díjat.
Munkái tanúsága szerint értéktudatában és szellemében közel áll az alapítvány szellemiségéhez.
A Társaság az orosz magyar kapcsolatokért nevű társaság elnöke.
Márton Áron-emlékérmet adományoztak Pákh Tibor jogásznak a nemzeti ellenállás jelképes alakjának, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész laudációját Petrik Béla kurátor olvasta fel. Elhangzott, hogy Pákh Tibor ez ideig még nem részesült semmilyen kitüntetésben. Pákh hosszú időn keresztül szinte egyedül képviselte a nemzeti ellenállást.
1960-ban letartóztatták az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés miatt, és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de a nyolcvanas években is számos alkalommal tartóztatták le ellenzéki tevékenysége miatt. Kunckelné Fényes Ildikó fizikus, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke Zika Klára közíró méltatása szerint a díjazott 1945-ben emigrált Németországon keresztül Venezuelába. Egyetemistaként részt vett az 56-os menekültek segítésében, majd a venezuelai magyarság életének oszlopos tagja lett, és jelentős szerepét vállalt Mindszenty bíboros ottani látogatásának szervezésében. Agócs Sándor költő, szerkesztő az Antológia Könyvkiadó vezetője Márton Áron-emlékéremben részesült. Ács Margit író elmondta, hogy rendszerváltó, aktív értelmiségiként 1990-ben Lakitelken nyomdát teremtett, az ő szakmai tudásának köszönhető, hogy néhány év alatt professzionális könyvkiadóvá fejlődött. Szellemileg előkészítette és támogatta a Népfőiskola programját és a népi nemzeti értelmiséget. A Tamási Áron-díjjal kitüntetett Szakolczay Lajos közíró, kritikus az őt laudáló Márkus Béla irodalomtörténész szerint a különböző művészi területek: az irodalom, az opera, a festészet, a szobrászat között egyaránt otthonosan mozog. Munkássága során Szakolczay Lajos az elcsatolt területeken élő és a nyugati magyarságot is igyekezett a „nemzet vérkeringésébe bekötni".
A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túli magyarság anyaországi megismertetésében. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két évvel később hozták létre. MTI
Erdély.ma

Szabadság, igazságosság, méltányosság
A politikai berendezkedés alapgondolata és a kivitelezés gyakran ellentétben áll egymással. Ma is hallani olyan kijelentéseket, hogy a kommunizmus szép elképzelés volt, csak elrontották a gyakorlatba ültetését. Holott erről szó sincs. Ha volt a kommunista ideológiának valamiféle valóságmagja, valamiféle pozitív mondanivalója, akkor az a kapitalizmus kritikája volt. Viszont mindaz, amit köré épített, a dialektikus materializmus, az osztályharcelmélet, a proletárdiktatúra, az osztály nélküli társadalom, a kommunista párt, mint a társadalom élcsapata, a proletár-internacionalizmus mind papírszagú tévképzet, tömeggyilkosságba vezető messianisztikus társadalommérnökség.
Oldalak és gondolatok
Más a helyzet az egyébként oly sokat és joggal bírált angolszász típusú liberál-konzervatív demokráciával. Sokan a liberalizmust és a konzervativizmust egymással szögesen ellentétes elméletekként tartják számon, holott gyökereik a történeti alkotmánnyal rendelkező országokban, mint Nagy Britannia és Magyarország, bizonyos mértékig összefonódnak. A ma már a konzervativizmus apostolaként idézett Edmund Burke nem a tory, hanem a whig párt politikusa volt, de politológus legyen a talpán, aki Széchenyi István vagy Tisza István életművét – amelyben konzervatív és liberális elemek egyaránt megtalálhatók – be tudná sorolni egyik vagy másik „oldalra”. Az a liberál-konzervatív alapgondolat, hogy mindenki szabadsága addig tart, míg nem sérti a másikét, a társadalomelmélet legemberibb, leginkább élhető államrendezkedést ígérő tézise. Levezethető belőle egy olyan állami struktúra és politikai gyakorlat, amely közel optimálisan elegyíti az állami korlátozás és az egyéni szabadság látszólag szembefutó, a valóságban egymást feltételező elvének alkalmazását. Csak az állam biztosíthatja, hogy senki ne terjeszkedhessen saját szabadságának határain túl, és ezt csakis a legitim kényszer monopóliumán keresztül teheti. Állami kényszer nélkül nincs szabadság, csak anarchia. Ami bizony káosz, s nem „hatalom nélküli rend”, mint hirdeti némely, a valóságtól elrugaszkodott széplélek az anarchista társadalomfilozófusoktól a Tankcsapda nevű punkrock zenekarig.
Az utóbbi időben Európában a magát balra soroló politikai tábor egyre közelebb van ahhoz, hogy megszerezze a közvélemény alakításának monopóliumát. A demokrácia és az egyéni szabadság jelszavával törekszik felszámolni a hagyományokat, a nemzeteket, kultiválja a devianciákat, tesz élhetetlenné egyes vidékeket és régiókat a „liberális büntetőjog-politikával”, amely a humanizmus jegyében visszaengedi a társadalomba az antiszociális bűnözőket. A jéghegy csúcsa az a tézis, hogy „a tényleges életfogytiglan embertelen”, ezért alkalmazhatatlan az unióban. Az netán emberi, igazságos és méltányos, hogy lehetőséget adunk többszörös gyilkosoknak újabb gyilkolásra?
Mindez azonban nem jelenti hogy rossz lenne az alapgondolat.
Lopakodó ceauşizmus
Azokban az államokban, ahol a demokráciát importálták, s az nem alakult ki szervesen, mint például a Bukarest hatalma alatt álló területeken, ellenkező irányú túlzásokat tapasztalhatunk. A román közgondolkodásnak soha nem volt alapja a kölcsönös méltányosság, egymás szabadságának kölcsönös tisztelete. Erre vezethető vissza, hogy a román politikusok szemrebbenés nélkül képesek azt állítani, hogy a kisebbségek jogainak érvényesülése sértené a többség jogait, hogy újra és újra olyan javaslatokkal állnak elő, amelyek egyszerre sértik az egyetemes méltányosság elvét, az emberi jogokat és a román alkotmányt. És erre vezethető vissza az is, hogy az éppen kormányzó elit eszközként használja az elvileg politikailag semleges államapparátust saját hatalmi érdekeinek megfelelően, legyen szó a bíróságokról – legismertebb, legkirívóbb a Mikó-ügy, de hosszan lehet sorolni azon eseteket a Batthyaneumtól a temesvári Magyar Házig, amikor a jogos tulajdonosok egyáltalán nem kerülhettek birtokba – vagy a rendőrségről. Bár a rendőrség a kormány irányítása alatt működik, míg a bíróság elvileg a kormánytól független hatalmi ágként, azért vérlázító, hogy rendőröket küldenek egyszerű emberek nyakára azzal az ürüggyel, hogy magyar emberek feljelentése alapján járnak el. Zargatják a békés polgárokat, kihallgatják őket arról, hogy aláírták vagy sem egy politikai párt támogatói ívét. A székely zászlók elleni hadjáratot, a román zászló kitűzésének kierőszakolását színmagyar területeken, a román himnusz iskolákba való napi elénekeltetésének tervezett gyakorlatát elnézve, vagy azt a javaslatot, amely büntetné a területi autonómia követelésének képviseletét és népszerűsítését, azt láthatjuk, hogy a diktátor kivégzése után negyed évszázaddal a közgondolkodás demokratikus deficitjére visszavezethető lopakodó ceauşizmussal van dolgunk.
Jól szeretni
Az állam a maga etnosoviniszta ideológiáját akarja ráerőszakolni más nemzetiségű, más érzésű polgáraira. Nyilvánvaló, attól nem fogja a székely ember jobban szeretni Romániát, ha gyermekei naponta éneklik a román himnuszt, vagy a magyarok által felépített, évszázadokon át megvédett, ma is zömmel magyarok által lakott városokban román zászló leng az állami épületeken. A cél a megalázás: szimbolikus síkon megmutatni nekünk, hogy ki az úr a csellel, fondorlattal általuk megszerzett hazában.
Erre többféle reakció lehetséges magyar oldalról, tapasztalunk is gyakorlatban többféle választ. Van, aki a lassan évszázados megaláztatásba belefáradva fásultan rálegyint, akadnak, akik a Stockholm-szindróma mentén az elnyomókkal azonosulnak. Azt magyarázzák saját véreiknek, hogy nem is olyan rossz itt nekünk, hogy az összmagyar gondolat abszurdum, hogy minden erdélyi magyar román is egy kicsit, hogy legyünk érzés szintjén is lojális állampolgárok, s szurkoljunk a román csapatnak – lásd például Parászka Boróka, Pap Szilárd István vagy Bíró Zoltán politikai publicisztikáit. Vannak, akik kormányról legitimálják e politikát, némi, elektorális okokból kötelező morgás és erőtlen tiltakozás mellett, s persze vannak, akik szerény eszközeikkel felveszik a harcot eme embertelen és demokráciaellenes politikai gyakorlattal.
Nem kétséges, hogy e magatartásformák közül melyik az, amely az egyetemes igazságosság, méltányosság, kölcsönös szabadságtisztelet elvi alapján áll.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Beszélgetés dr. Horváth István Károlyné Margóval, a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnökével
Ötágú síp Nagyvarjason
Dr. Horváth István Károlyné, Margó harmadmagával volt jelen augusztus 16-án, szombaton Nagyvarjason a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviseletében a helybeliek világtalálkozóján. Ez alkalommal készült az alábbi beszélgetés.
Ön az Ötágú Síp képviselője, Szegedről. Hogy kerültek ide, az itteni találkozóra?
A könyv, a Nagyvarjasi harangszó egyik szerzőjétől, Szabó Istvántól és Nagy Istvántól kaptunk meghívást, mert ők a Szögedi nemzet nevű rendezvényeink találkozóin részt vettek eddig is, ismerték, hogy ez micsoda, meghívtuk őket és most visszahívtak bennünket ide, Varjasra. Életemben soha nem voltam itt, mint ahogy a többiek sem.
– Ön szegedi?
– Születésre nézve nem, de nagyon régóta Szegeden élek.
– Mondja el, kérem, hátha valaki még nem tudja, mi az Ötágú Síp?
– Ez egy egyesület, 1995-ben alakult, Biró Zoltán irodalomtörténész volt az első elnökünk. A névvel mindig baj volt, nagyon sokan azt hitték, hogy ez egy zenei egyesület. Hát nem. Az anyaországban nem köztudott, hogy ez mi, bezzeg a határon túl… sokkal többen tudják. Egyszer Illyés Gyulától megkérdezte egy riporter, hogy Magyarország ilyen állapotban, mint amilyenben van, rendelkezik-e egységes kultúrával? Mire Illyés azt mondta: bár bennünket Trianonban ötfelé daraboltak, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen, harmonikusan szólni, mint egy ötágú síp. Aminek a szárai különbözőek, a hangszer mégis egy. Innen vettük a nevünket, és a név mutatja azt is, hogy mit csinálunk, mi a fő profilunk: az elcsatolt területek kulturális életével, kulturális személyiségeivel való kapcsolattartás, őket velünk, saját magunkkal és őket egymással hozzuk kapcsolatba. De nemcsak a kultúrával foglalkozunk, hanem azzal, amivel kell.
– És mi az, amivel kell, a kultúrán kívül? Vagy mi az, amivel lehet?
– Főleg amióta ezt a Szögedi nemzet találkozót csináljuk, azóta egyéni vagy közösségi kérelmeket is közvetítünk. Mondok egy példát. Idén Újkígyóson, a kétszázéves kirajzású Újkígyóson volt a negyedik találkozó, odajöttek hozzánk a majlátiak azzal, hogy nincs elég gyerek, bezárják az iskolát. Összehoztuk őket az óteleki Heinrich József plébánossal, aki ezt a kérdést tavaly náluk megoldotta.
– És Majláthon?
– Nem tudom még, hogy milyen tanácsokat adott nekik, de úgy tudom, hogy az ótelekiek Böjte Csabától kértek gyerekeket. És a létszám összejött, és be lehetett indítani az iskolát. A majhlátiak szakképzést szeretnének, és ez még jobb ötlet. Most nem tudom, hol tartanak: kaptak-e kölcsön gyerekeket, vagy örökbe. De valószínű, hogy a kapcsolatot felvették egymással. Ez például, kultúra, ha akarom, de más is.
– Ez valamivel több a szűkebb értelemben vett kultúránál.
– Igen, de az csak úgy jön össze, ha ezeket a találkozókat mi megszervezzük. Ha nem tudjuk, kinek mi a baja, akkor nem tudunk mit csinálni.
– Az Ötágú síp: civilszervezet. Ez azt jelenti, hogy a tisztségviselőit, tagjait nem fizetik.
– Igen, nonprofit civilszervezet, 1995 óta működik Szegeden. És dehogy fizetik (nevet), mi fizetünk, ha a civilszervezetnek nincs elég pénze. Pályázunk (nem tudom, hol kopogjam le, az esetek többségében nyerünk), de hát ez olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan. Amikor az egyesület bajban van, akkor a tagok segítenek, amikor ők sem tudnak segíteni, egy kicsit kunyerálunk. Volt olyan időszak, amikor majdnem végünk lett, de ezt túléltük.
– Mondana olyan példát, amikor az egyesület konkrétan bizonyos magyar, határon túli egyesületeknek segített, a majláthi példát kivéve?
– Igen, a Délvidéken (amihez Szeged igen közel van, ezért is Hármashatár a kiadványunk neve), Hódegyházán (Jasovo) a falu határában teljesen tönkrement az útszéli kereszt. Mi pályáztunk, nyertünk és állíttattunk oda egy tisztességes, nagyon szép kőkeresztet (nem rajtunk múlt, hogy olyan szép lett), és íme, hosszú távon megvan a szép keresztjük, a régit bevitték a templomkertbe. A másik példa: Petrás Máriával készíttettünk egy domborművet Szent Erzsébetről, és a Szent Erzsébet évforduló évében Mária párjával, Döbrentei Kornél költővel odajött Hódegyházára, és felavattuk.
– A közelebbi vagy a távolabbi jövőben vannak-e konkrét terveik?
– Hogyne. Minden évben rendezünk Balassi Bálint és a Bálint-kardos költők tiszteletére Bálint-napi mulatságot februárban, oda mindig határon túli vendéget hívunk, vendégnek vagy előadóművésznek, a lényeg, hogy rendezvényeinken szerepeljen határon túli valaki. Ez már nagyon régóta megy, a Nándorfejérvári napok, 2006 óta, oda „bedolgozunk”, történészkonferenciákat szervezünk, és nagyon sok vetélkedőt, gyerekeknek. Most, idén még olasz gyerekek is jönnek, meg székelyföldiek, a téma: az első világháború.
– Olaszországi magyar gyerekekről van szó?
– Nem, olasz gyerekekről, számukra olasz nyelven van összeállítva az a bizonyos anyag, amiből felkészülnek és versenyeznek, ugyanaz, mint a magyar gyerekeknek. Erre nagyon kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltunk.
– Bírják szusszal és energiával mindezt?
– Uram, azt mondják, élőlénnyel le lehet kopogtatni… most lekopogtatom magán, hogy igen.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)

Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)
A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén.
A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért.
Bevonni a vállalkozókat
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát.
A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét.
Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VI. Erdőhegyi Magyar Napok
Összefogásban a siker kulcsa
Amint azt előre meghirdettük, szombaton és vasárnap VI. alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napokat, amelyeknek a programja szombaton este az iskola sporttermében filmvetítéssel indult. Vasárnap, az egykori egyházi iskola telkén felállított szabadtéri sátor közelében 10 órakor 7 csapat részvételével indult a bográcsfőző verseny, de az iskolaudvaron sportversenyeket is szerveztek. 13 órakor a szabadtéri színpadról Pusztai Matild tanítónő, műsorvezető üdvözölte a szaporodó közönséget, majd Bíró Zoltán kisjenői RMDSZ-elnök, városi tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, örömének adva hangot, amiért az Erdőhegyi Napok a magyar kultúra hagyományőrző ünnepévé váltak. A szervezési munkáért köszönetet mondott a pedagógusoknak, a szülőknek, illetve a segítőknek, majd mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánt. Sime Judit iskolaigazgató elöljáróban köszönetet mondott a támogatóknak, a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagóguskollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában segítettek. Miután jó szórakozást kívánt, Pusztai Matild ismertette a gyermekprogramok előkészítésén a vakációban is fáradozott pedagógusok, Bíró Margit, Csáki Margit, Gál Éva, Henţ Annamária, Hotăran Zsuzsanna, Molnár Erzsébet, Máté Erzsébet, Szilasi Ildikó, Sime Sorin, valamint Sime Judit igazgató neveit, köszönetet mondva mindnyájuknak. Ugyancsak köszönet jár a pedagógus férjeknek is, akik amellett, hogy sokat segítettek az előkészületekben, megfőzik az iskola pörköltjét is. A programban elsőként a VI. osztályosok akrobata táncának, majd a VIII. osztályosok énekkarának tapsolt a nagyszámúra szaporodott közönség. Érdekes volt látni a VII. osztályosok Így mulattunk régen, így mulatunk ma című előadását, melyen a régi, csoportos tevékenységen alapult szórakozó hagyományoktól a mostani, korszerű eszközök használatával egyéni szórakozássá fajuló időtöltést többször is ruhát, illetve ritmust váltva szemléltettek. Utánuk a III–IV. osztályosok cowboy tánca, majd a IV. osztályosok moderntánca érdemelt ki vastapsot. Az iskolások előadását a Fáy Szeréna Iskolakórus népdalcsokra zárta az iskolások műsorát.
Néptáncgála, színes program
Az induló néptáncgálát az ágyai Tőzike tánccsoport 5 párjának – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára előadott – délalföldi tánca nyitotta meg, aratott sikert. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya tánccsoport 10 párja Kiss-Gál Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára előadott szatmári táncainak tapsolt a közönség. Ezt követően ugyancsak a nagyzerindi, de ezúttal az Ibolya békési szlovák táncai hozták lázba a közönséget. A zerindiek műsorát az ágyai Tőzike által bemutatott szatmári tánc színesítette, majd az ugyancsak nagyzerindi Kisibolya szigetközi tánca érdemelt ki vastapsot. A zerindiek jó formájáról kialakult véleményt az Ibolya szatmári tánca tovább erősítette. A továbbiakban a siomonyifalvi Leveles tánccsoport Péter Adél és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai, illetve rövid szünet után kalotaszegi ruhába átöltözve, lendületes kalotaszegi tánccal kedveskedett.
Utánuk az Erdőhegyi Napokon rendszeresen fellépő Bogdan Veliciu és partnere, a nagyszalontai Kádár Debóra előbb társasági standard táncokkal, majd dél-amerikai táncokkal ragadták magukkal a közönség figyelmét, tetszését. A műsorvezető a szünetekben, a fánksütésre és pörköltfőzésre vonatkozó kérdéseket tett fel, a gyermekek pedig, jó feleteikkel egy-egy kicsi labdát nyerhettek, amelyekből a legtöbbet szerzők indulhattak a Tied a mikrofon című versenyben.
Időközben sor került a délelőtti sportrendezvények díjazására is. A futballtorna győzteseit, Butai Zoltánt és Oláh Andrást várták a színpadra, míg a II. díjat az Erdőhegyi pumák érdemelték ki.
A pörköltfőző verseny eredményét Sime Judit és nt. Pap József lelkipásztor hirdették ki. III. díjat nyert Kelemen Gáspár és csapata, illetve a Szövetség Erdőhegyért csapat. II. díjjal jutalmazták Ozsvár András és Hégely Levente, illetve az Erdőhegyi Általános Iskola csapatának a főztjét. Megosztva, az I. díjat, valamint az érte járó oklevelet Kertai György, illetve Székely Éva és férje, Attila pörköltje érdemelte ki. Ezt követően bő félórán át a székudvari román tánccsoport alföldi román táncokat adott elő.
Utána Hotăran Bernadett három népdalt énekelt Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével. A szintén hagyományos fellépők, a kisjenői Mini Step moderntánc-csoport tagjai többször átöltözve, igen lendületes táncokat adtak elő, míg Alex Mladin is táncdalokkal szórakoztatta közönséget.
A továbbiakban az okányi Fekete Zoltán énekelt magyar nótákat az Ötvös László prímás által vezetett Alföldi cigányzenekar kíséretével, a felesége, Csilla közreműködésével. Jó félórás műsorukon a közönség együtt énekelt velük. 20 óra tájban érkezett meg Faragó Péter RMDSZ megyei elnök, aki Bíró Zoltán kisjenői elnök társaságában a szabadtéri színpadról köszöntötte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért részt vehet a magyar hagyományőrzés e szép rendezvényén. 21 óra tájban lépett a színpadra a nap sztárvendége, Nagy Feró és a Beatrice zenekar, amely fergeteges hangulatot diktált, a beígért 90 percet túlhaladva, majdnem két órán át mulattatta a közönséget. Utána Nagy Feróval lehetett fotókat készíteni, illetve dedikált.
10 perces pazar tűzijáték következett, majd az éjfélig tartó szabadtéri bálon a Roller zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
Köszönet
A nagy sikerű VI. Erdőhegyi Napok szervezői ezúton is köszönetet mondanak a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagógus kollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik összefogva, a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)

1849. október 6-ára emlékeztek Kisjenőben
Az Erdőhegyi Általános Iskola diákjai az elmúlt héten két helyszínen is fejet hajtottak a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. Műsorunkat minden érdeklődő megtekintheti a youtube-on, Sime Ioan Sorin feldolgozásában. Október 6-án az iskola tornatermében mutatták be verses összeállításukat, amelyet Kiss Csilla Annamária és Sime Judit tanárnők segítségével tanultak be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bíró Zoltán városi tanácsos, Csanádi János magyartanár, ft. Groza Dániel plébános, nt. Papp József tiszteletes, valamint az iskola pedagógusai és diákjai.
Október 11-én, vasárnap az istentisztelet után a református templomban emlékezett közösen Kisjenő-Erdőhegy magyarsága a tizenhárom tábornokra. Nt. Papp Józsel tiszteletes úr igehirdetése után, amelyben kitért a megbékélés és az emlékezés fontosságára, a tanulók felsorakoztak az úrasztala köré és előadták műsorukat. Magasztosan csengtek a szavalatok, fájdalmasan zengett az ének. Múltunk előtt tisztelegve, megmaradásunkért, jövőnkért vállvetve kiállva, lelkiekben feltöltődve térhettünk haza. Az Erdőhegyi Iskola közössége köszöni a meghívást és a vendéglátást nt. Papp József lelkipásztornak és az erdőhegyi református gyülekezetnek.
Sime Judit iskolaigazgató
Nyugati Jelen (Arad)

Kitüntetés
A tényszerű esemény: Király Károlynak, az RMDSZ egykori szenátorának, a román szenátus egykori alelnökének, a kommunista diktatúra elleni harc egyik legismertebb romániai magyar személyiségének – Tőkés László javaslatára, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes előterjesztése alapján – Magyarország elnöke, Áder János, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta 85. születésnapja alkalmából. A kitüntetést a magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor nyújtotta át az Országházban, szűk körű, meghitt ünnepség keretében, 2015. november 2-án.
Az ünnepélyes eseményen ismertetett életpálya természetesen nem ismeretlen a Népújság olvasói legtöbbjének, hiszen a magát ez alkalommal is örökös marosvásárhelyinek valló ünnepelt az 1989 forró decemberét megelőző közel két évtizedben Marosvásárhelyen élt és vált a diktatúra elleni harc emblematikus alakjává. A Kisipari Szövetkezetek Maros Megyei Szövetségének elnökeként (1973-1978 között) végzett tevékenysége idején munkatársként kerültem közelebbi kapcsolatba Király Károllyal, aki 1990 januárjában a Nemzeti Megmentési Front Maros megyei tanácsában a gazdasági ügyek intézésével bízott meg. Ez a régóta tartó kapcsolatunk tette lehetővé, hogy családtagjai mellett, feleségemmel egyetemben részt vehettem a kitüntetés átadása alkalmával rendezett ünnepségen.
Nem illik az ünnepelt tiszteletére adott ebéd közben elhangzott beszélgetésről szólni, hiszen azok csak hangsúlyosabbá tették azt a valóban meghitt hangulatot, amelyet az Országházban töltött idő alatt folyamatosan tapasztalhattunk. Mégis kikívánkozik belőlem néhány gondolat, amelyeket az ott elhangzottak ébresztettek bennem.
A kitüntetést átadó Lezsák Sándor elmondta, hogy személyes kapcsolata Király Károllyal és romániai magyar társaival még abból az időből származik, amikor még az is veszélyes vállalkozásnak számított, ha valaki személyesen kereste fel a mostani ünnepeltet Marosvásárhelyen. Éppen ezért hangsúlyozta: számára különös elégtétel, hogy az általa legendásnak tartott Király Károlynak ő adhatta át ezt a magas állami magyar kitüntetést. Talán nem meglepő, hogy ezeknek a szavaknak és a különböző méltatásoknak hallatán furcsa hiányérzetem támadt: miért nem hallottam- olvastam sehol arról, hogy az RMDSZ támogatta volna a kitüntetést, ha már nem kezdeményezte, vagy a 85. születésnap alkalmával legalább egy üdvözletet küldött volna egykori szenátorának? Igaz, olyan véleményt nemegyszer hallottam az elmúlt években, hogy voltak, akik szívesebben koszorúztak volna egy Király Károly-szobornál, malomkeréknyi koszorúval, mintsem hogy érdemeit elismerni kényszerüljenek.
Az ünnepelt nem volt hajlandó senkire rosszat mondani. Elismerte ugyan, hogy nem mindenkivel sikerült szót értenie, de most sem, mint eddigi megnyilatkozásaiban, írásaiban sem, senkit nem vádol, senkire nem neheztel. Számomra, aki annyi évtizede ismerem, ez nem volt meglepő, mégis örömmel nyugtáztam, hogy nem változott: ugyanaz az ember, aki szemtől szemben merte vállalni a véleményét, és magának a diktátornak is közvetlenül megjósolta egy 1987-ben hozzá írt levélben, hogy el fog bukni. A szembeszegülésért elszenvedett viszontagságokról Király Károly húga, Ibolya is beszámolt a Hitel folyóirat 2014 decemberében és 2015 januárjában megjelent írásaiban, de a további részletek, a tanúságtétel megkönnyítése érdekében minden bizonnyal elkészül majd Király Károllyal egy hosszabb életútinterjú, amelyet a Rendszerváltozást Kutató Intézet munkatársai vállaltak az ünnepi beszélgetések során (igazgatója, Bíró Zoltán is jelen volt), Lezsák Sándor külön felkérésére.
Az anekdota szerint egykoron Ferenc József azt mondta, annyi kitüntetést kell adományozni, hogy azokból jusson az arra valóban érdemeseknek is. Az viszont nem anekdota, hogy manapság is szükséges valakiknek a kezdeményezése ahhoz, hogy egy ilyen ünnepségre sor kerülhessen. Külön öröm számunkra, marosvásárhelyiek számára, hogy nem először és bizonyára nem is utoljára, a kezdeti lépéseket Kerényi György – még 2011-ben, a két város baráti körének elnökeként – indította útjára, aki Kecskemétről számtalanszor bizonyította nemcsak ragaszkodását az erdélyi, romániai magyarokhoz, de anyagiakban és szellemiekben is mindig segítőkésznek mutatkozott. Biztos vagyok benne, hogy tiltakozna nevének megemlítése ellen, de hiszem, hogy ez a megjegyzés a legkevesebb ahhoz képest, amit megérdemel. Az elismerés mostani folyamatának kezdeményezője és sikerre küzdője pedig Kincses Előd volt, aki nem mellesleg egyedüliként emlékezett meg írásban a Népújság szeptember 26-i számában Király Károly 85. születésnapjáról. Meg kell említenem – a nemcsak családtagként, hanem Király Károly erkölcsi segítőtársaként is jelen lévő testvér – Király Ibolya készülő könyvét is a korszakról, amelynek kiadásában a jelen lévő vezető személyiségek konkrét segítőkészségüket nyilvánították.
Befejezésként: kérdésre válaszolva, hogy mit tekint a legfontosabbnak hosszú életpályája során, Király Károly a következőket mondta: megköszöni a romániai magyarságnak, hogy képviselhette, megköszöni a magyar kormánynak és a magyar államnak, hogy ilyen elismerésben részesítette. A legfontosabb pedig az, hogy alkalma volt tevőlegesen hozzájárulni a magyarság gondjainak enyhítéséhez és a magyar–román kapcsolatok javításához, ezért nyugodt lelkiismerettel nézhet vissza múltjára.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

A Magyar Szórvány Napja Arad megyében
Közösségerősítő programokat tartott az RMDSZ
Két nap alatt négy helyszínen tartott közösségépítő programokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete – karöltve a helyi szervezőkkel – a Magyar Szórvány Napja alkalmából.
70-80 résztvevő Borossebesen
Borossebesen az Onix étterembe várták az érdeklődőket, a házigazda Mellák István helyi RMDSZ-elnök és Prém Imre református tiszteletes volt, a megyei RMDSZ részéről Faragó Péter elnök és Péró Tamás ügyvezető elnök üdvözölte a jelenlévőket. A 70-80 fős közönség remekül szórakozott a simonyifalvi Leveles néptáncegyüttes előadásán, amire a ráadást az ezt követő vacsora és kötetlen beszélgetés jelentette. A kiváló hangulatú találkozón – amelyre a borosjenői magyarok egy csoportja is eljött Bodnár Lajos református lelkésszel – a résztvevők kifejtették, hogy a borossebesi magyarságnak több hasonló közösségerősítő rendezvényre lenne szüksége.
A kisjenő-erdőhegyi magyarok állva tapsoltak
Szombaton kora este a kisjenői kultúrházban a Tihanyi Vándorszínpad (Bognár Rita és Tihanyi Tóth Csaba) zenés műsorára hívták a helybeli és környékbeli magyarságot. A rendezvényen a megyei RMDSZ-vezetőséget nt. Módi József, a szórvány szakbizottság elnöke képviselte. Bíró Zoltán városi RMDSZ-es tanácsos szerint a művészekkel együtt éneklő, állva tapsoló 150 fős közönség a bizonyíték arra, hogy a kisjenői magyarság igényli a színvonalas szórakoztatást, és ennek a helyi RMDSZ-szervezet – a megyei vezetőség támogatásával – mindig is igyekszik megfelelni.
A Rónasági Szentleányfalván és Vingán
Vasárnap a kisiratosi Rónasági Citerazenekar volt a partner abban, hogy az RMDSZ a szórványtelepülésekre is eljuttathassa a magyar kultúrát. Délután a Szentleányfalvi Általános Iskolában nyújtottak ízelítőt a népi együttes repertoárjából, amit közös nótázás és egy fantasztikus hangulatú fogadás zárt. Este Vingán az újjáalakult helyi RMDSZ-szervezet első rendezvényeként látták vendégül a kisiratosi citerásokat és a megyei RMDSZ-vezetőséget. Curila András munkájának köszönhetően, mintegy 40 vingai magyar vett részt a rendezvényen, ami után a közösségi vezetőkkel beszélgethettek, elmondhatták igényeiket, az érdekképviselettel szembeni elvárásaikat.
Az Arad megyei RMDSZ-szervezet meggyőződése, hogy a magyar nóta, a népdal és a néptánc közösségteremtő erőt jelent, ezért a jövőben folytatni kívánja hasonló közösségi programok szervezését.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

Hálaadó ünnepélyes szentmise Kisjenőn
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Reggel 7 óráig mulattak
A Kisjenői Mezőgépész Szakiskola étkezdéjében megszervezett óévbúcsúztató, újévköszöntő mulatságon valamivel 20 óra után Bíró Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-elnök köszöntötte az ünnepi díszbe öltöztetett teremben megterített asztaloknál helyet foglaló mintegy 230 vendéget. Miután jó szórakozást kívánt mindnyájuknak, vastaps fogadta a bemutatott Meteor együttest, amelynek tagjai nem várattak magukra, azonnal belevágtak a kedvcsinálás közepébe, egymás után játszották a régi, közkedvelt és a legújabb slágereket. A táncoló, mulató vendégek között a Körös-köz szinte minden települése képviseltette magát, de galsai, pankotai és aradi, sőt egy kisiratosi és nagyiratosi társaság is önfeledten mulatott. A kérdésünkre, hogy miért jöttek el ilyen messzire, természetes egyszerűséggel válaszoltak: a Meteor együttesért bárhova elmennek.
Abban a reményben váltak el, hogy a jó kezdet kitart egész évben. Miután a vendégek elfogyasztották a terítéken lévő előételt, 23 óra tájban feltálalták az ízletes tárkonyos levest, majd a sültet is körítéssel, amelyeket házi pálinkával, likőrökkel alapoztak meg, majd a sör, a fehér és vörös bor, az üdítők következtek. Román éjfélkor pezsgővel koccintottak, majd a szabadban együtt megtekintették a pazar tűzijátékot. A folytatódott mulatság egy-egy szünetében Bíró Zoltán fő szervező összesen 40 kisebb-nagyobb tombolanyereményt sorsolt ki, utánuk a harmadik díjat, a fényképtartóval ellátott, mutatós asztali órát, a második díjat, a melegszendvics-sütőt, utoljára a fődíjat, a zöldség- és gyümölcs-centrifugát. Megünnepelték a magyar éjfélt is, amikor újra kivonultak a szabadba, ahol a szervezők egy rövidebb tűzijátékkal lepték meg őket. A mulatás folytatódott, a kedvet példázta, hogy néhányan jelmezt öltöttek, úgy ropták a táncot szakadatlanul. Igazuk volt az iratosiaknak, hogy a Meteor zenekarért érdemes bárhova elmenni, mert senki nem bánta, amiért a kisjenői mulatságot választotta, ahol ráadásul kiváló ellátásban volt részük. Hajnali 4 óra tájban ugyanis a szervezők főtt virslivel, illetve sült kolbásszal emelték a hangulatot, ami egy pillanatra sem lankadt. Reggel 7 óráig táncoltak, nótáztak, önfeledt hangulatban beszélgettek. Mindnyájan elmondhatták: kellemesen zárták az óévet, kiválóan kezdték az újat, és abban a reményben váltak el, hogy a jó kezdet kitart egész évben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadták Kovászna fejlesztési stratégiáját
Elfogadta a város fejlesztési stratégiáját Kovászna helyi tanácsa. A 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó dokumentum már többször terítékre került, a viták során számos kifogást emeltek, hiányosságokat észleltek a városatyák. A román közösség képviselői például azért voltak elégedetlenek, mert úgy látták, a stratégiában nem fektettek kellő hangsúlyt a román értékekre – többek között nem szerepel benne az őt megillető hangsúllyal a dák vár, nem említik épített örökségük egyes elemeit, neves személyiségeik névsora is hiányos.
Számos módosító javaslatot fűztek a stratégia tervezetéhez, ezeket most mind belefoglalták a dokumentumba, így mindenkinek megfelel – mondta a tegnapi tanácsülésen Thiesz János polgármester. A stratégiát egyhangúlag fogadta el a tanács.
Az ülésen jelen volt ifj. Bíró Zoltán, a stratégiát elkészítő csíkszeredai Kommunikációs és Antropológiai Kutatási Központ kutatója is, aki röviden ismertette a dokumentáció főbb ismérveit. Minden település esetében fontos az írott és jóváhagyott fejlesztési stratégia, ez adja az előrelépés alapját. Kovászna esetében a fejlődés a turizmusra alapozható. Ez nagyon változó ágazat, a mai turista nem csupán szállást igényel, érdekes helyekre kíván eljutni, kalandot keres, olyan környezetet, ahová később szívesen visszatér. Ilyen szempontból az idegenforgalom nemcsak lehetőség, hanem kihívás is Kovászna számára. Az utóbbi időszakban elért infrastrukturális fejlesztések jó alapot képeznek az ilyen irányú fejlődésnek – hangsúlyozta. 
Egy stratégia esetében az elvi fontosság mellett a tartalom is rendkívül lényeges. Kovászna fejlesztési stratégiájában ez megfelelően valósult meg, figyelembe veszi a város jellegét, irányt mutat a fejlődésnek – értékelte Gyerő József tanácsag. Kádár Gyula azt hangsúlyozta, fontos, hogy mindenki felvállalja a stratégiát, szükség van arra is, hogy a lakosság körében is minél ismertebb legyen. Követni kell a megvalósítását – hívta fel a figyelmet. A tegnap elfogadott tanácsi határozat értelmében a polgármesteri hivatal és a helyi tanács szakbizottságai évente, minden decemberben tanácsülésen számolnak be majd a stratégia megvalósítása érdekében lezajlott programokról.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalos évkönyvbemutatót tartottak
Hivatalosan szerdán mutatták be a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium hetekkel ezelőtt megjelent 2014–15-ös kiadású évkönyvét.
Az eseményen a tanintézet tanulói mellett jelen volt a könyv néhány szerzője is. „Az új évkönyv már a huszonnegyedik a rendszerváltás utáni sorozatban” – intézte szavait a jelenlévőkhöz Varga László iskolaigazgató. A tanévre való visszapillantás és a tanév krónikája mellett a diákok tudományos tevékenységeiről szóló írások és diákok irodalmi alkotásai is bekerültek a kiadványba, helyet kapnak továbbá különböző interjúk, tanulmányok, beszámolók iskolai tevékenységekről, tanulmányutakról, szakkörökről.
Az évkönyv főszerkesztője Borsodi L. László, szerkesztőtársai Bara Katalin, Kolozsváry Katalin és Orbán Zsolt. Ráduly Margit készítette a borítótervet Dezső László és Tarczali Éva fotóinak felhasználásával. A könyvben szereplő fényképeket Bíró Zoltán, Gyarmati Dénes és Kelemen Csaba András készítette.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Király Károlyról szóló könyvet mutattak be
Megjelent Király Ibolya Emlék-repeszek című könyve testvéréről, Király Károlyról. A kötetet szombat délután mutatták be Budapesten, a Magyarság Házában.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: Király Ibolya könyve segít megérteni, hogyan működött a Ceausescu-rendszer, ez a ma már elképzelhetetlen világ, segít megérteni azt, "hogy mivel éltünk együtt, és min próbáltunk változtatni".
Lezsák Sándor felidézte: számukra, akik a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején fedezték fel a Kárpát-medencét, "legendás név volt" Király Károlyé.
A politikust méltatva kitért arra, hogy nagycsaládból származott, fiatalkorában hatással voltak rá a baloldali eszmék. 1968-ban a Kovászna megyei pártbizottság első titkára lett. Egyre feljebb került, de a "magyarság helyét keresve" a Ceausescu-rendszerben "egyszer csak rádöbbent, hogy cserbenhagyták". Ekkor, 1972-ben fordult szembe pártjával, és haragította magára a román pártvezetést.
Ettől kezdve folyamatosan atrocitások érték, sőt, Ceausescu meg is ölette volna, ha a pártvezetés nem tart a nyugati sajtótól.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat, hogy "megbecsüljük azokat, akik a nemzetért mindig, mindenkor és minden körülmények között kiálltak". Ugyanakkor – követve az ő példájukat – ma is lépéseket kell tenni az Európában élő kisebbségekért.
Rámutatott: a mai, 21. századi Európa lakosságának 85 százaléka tartozik többségi társadalomhoz, 10 százalék – közel 50 millió ember – él kisebbségben, és 5 százalék migráns, bevándorló. A hivatalos európai politika mégis szinte alig foglalkozik a lakossága 10 százalékát kitevő kisebbségben élőkkel.
Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) főigazgatója hangsúlyozta, hogy nem Király Károly az egyetlen, de biztosan a nagyon kevesek közül való, akik hatalmas elszántsággal képesek voltak ekkora fordulatra: Ceausescu köreiből egyszer csak szembefordulni a rendszerrel. Hozzátette: nem egyszerűen politikai szembenállás miatt, hanem egy nemzet, a magyarság érdekében tette ezt.
A Retörki főigazgatója kitért arra, hogy a kötet műfaja nehezen meghatározó, hiszen egyszerre tanulmány, memoár és dokumentumok gyűjteménye. Éppen ezért a kötet egyszerre tudományos és életszerű – tette hozzá.
Király Ilona arról beszélt, hogy könyvében folyamatosan csapong: hol zárójelben írja meg utólagos reflexióit vagy beolvas egy volt barátnak, akiről időközben kiderült, hogy besúgó volt, vagy a naplójából idéz, vagy az előkerült dokumentumokat közli.
Király Ibolya úgy fogalmazott: azoknak az "egyszerű, névtelen embereknek" ajánlja könyvét, akik abban a korban is kiálltak fivére mellett, "amikor az abszurd volt a normális".
A kötet az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg a Retörki Könyvek sorozat 15. tagjaként.
Király Károly 1930-ban született Mezőségen, 18 éves korától a háborút követő ínséges időkben elkötelezte magát a romániai kommunista ifjúsági mozgalom mellett. 1968 és 1972 között az újonnan létrehozott Kovászna megyei pártbizottság első titkára, a megyei néptanács elnöke.
1972-ben lemondott minden magas állami és pártfunkciójáról. 1978 és 1990 között a meggyesfalvi konzervgyár igazgatója, ez idő alatt több tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987-ben Ceausescunak címezve.
1989 december végétől 1990 májusáig a marosvásárhelyi Nemzeti Megmentési Front elnöke, 1990 májusától a román szenátus alelnöke. Még ebben az évben megalakította a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját.
1991-ben a román parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vett részt az új alkotmány megszavazásán, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától. 1993-ban alapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket.
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták Budapesten a Király Károlyról szóló kötetet
MTI - Megjelent Király Ibolya Emlék-repeszek című könyve testvéréről, Király Károly romániai magyar politikusról. A kötetet szombat délután mutatták be Budapesten, a Magyarság Házában.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: Király Ibolya könyve segít megérteni, hogyan működött a Ceaușescu-rendszer, ez a ma már elképzelhetetlen világ, segít megérteni azt, „hogy mivel éltünk együtt, és min próbáltunk változtatni". Lezsák Sándor felidézte: számukra, akik a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején fedezték fel a Kárpát-medencét, „legendás név volt" Király Károlyé.
A politikust méltatva kitért arra, hogy nagycsaládból származott, fiatalkorában hatással voltak rá a baloldali eszmék. 1968-ban a Kovászna megyei párbizottság első titkára lett. Egyre feljebb került, de a „magyarság helyét keresve" a Ceaușescu-rendszerben, „egyszer csak rádöbbent, hogy cserbenhagyták". Ekkor, 1972-ben fordult szembe pártjával, és haragította magára a román pártvezetést. Ettől kezdve folyamatosan atrocitások érték, sőt, Ceaușescu meg is ölette volna, ha a pártvezetés nem tart a nyugati sajtótól.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat, hogy „megbecsüljük azokat, akik a nemzetért mindig, mindenkor és minden körülmények között kiálltak". Ugyanakkor – követve az ő példájukat – ma is lépéseket kell tenni az Európában élő kisebbségekért. Rámutatott: a mai, 21. századi Európa lakosságának 85 százaléka tartozik többségi társadalomhoz, 10 százalék – közel 50 millió ember – él kisebbségben, és 5 százalék migráns, bevándorló. A hivatalos európai politika mégis szinte alig foglalkozik a lakossága 10 százalékát kitevő kisebbségben élőkkel.
Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) főigazgatója hangsúlyozta, hogy nem Király Károly az egyetlen, de biztosan a nagyon kevesek közül való, akik hatalmas elszántsággal képesek voltak ekkora fordulatra: Ceaușescu köreiből egyszer csak szembefordulni a rendszerrel. Hozzátette: nem egyszerűen politikai szembenállás miatt, hanem egy nemzet, a magyarság érdekében tette ezt. A Retörki főigazgatója kitért arra, hogy a kötet műfaja nehezen meghatározó, hiszen egyszerre tanulmány, memoár és dokumentumok gyűjteménye. „Éppen ezért a kötet egyszerre tudományos és életszerű" – tette hozzá.
Király Ilona arról beszélt, hogy könyvében folyamatosan csapong: hol zárójelben írja meg utólagos reflexióit vagy beolvas egy volt barátnak, akiről idő közben kiderült, hogy besúgó volt, vagy a naplójából idéz, vagy az előkerült dokumentumokat közli. Úgy fogalmazott: azoknak az „egyszerű, névtelen embereknek" ajánlja könyvét, akik abban a korban is kiálltak fivére mellett, „amikor az abszurd volt a normális". A kötet az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg a Retörki Könyvek sorozat 15. tagjaként.
Király Károly 1930-ban született Dicsőszentmártonban, 18 éves korától a háborút követő ínséges időkben elkötelezte magát a romániai kommunista ifjúsági mozgalom mellett. 1968 és 1972 között az újonnan létrehozott Kovászna megyei párbizottság első titkára, megyei néptanács elnöke. 1972-ben lemondott minden magas állami és pártfunkciójáról. 1978 és 1990 között a meggyesfalvi konzervgyár igazgatója, ez idő alatt több tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987-ben Ceaușescunak címezve. 1989 december végétől 1990 májusáig a Nemzeti Megmentési Front marosvásárhelyi elnöke, 1990 májusától a román Szenátus alelnöke. Még ebben az évben megalakította a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját.
1991-ben a román parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vett részt az új alkotmány megszavazásán, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától. 1993-ban alapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

A VII. Erdőhegyi Nap sikere
Újra van a városnak magyar néptánccsoportja
Amint azt előzetesen meghirdettük, Kisjenő Város Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, és az RMDSZ Kisjenői Szervezetének a támogatásával, a Szövetség Erdőhegyért Egyesület vasárnap VII. alkalommal szervezte meg az Erdőhegyi Nap rendezvénysorozatot. A régik iskola telkén megszervezett program 9 órakor a regisztrációval, illetve a bográcsfőző-verseny elindításával vette kezdetét. 12 órakor történt a hivatalos megnyitó a szabadtéri színpadon, ahol a műsorvezető, Pusztai Matild, az Erdőhegyi Általános Iskola nevelési igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Ezt követően a színpadra kérte Sime Judit iskolaigazgatót, aki köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a testvérintézmény, a Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusait, akik együtt ünnepelnek a szervezőkkel. A testvériskolai szerződésnek 3 évvel ezelőtt történt aláírása óta számos, közös programot szerveztek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy örüljenek együtt a gyermekek munkájának, amiben kiemelt részük van a helybeli pedagógusoknak, ezért köszönetet mondott mindnyájuknak.
Színes iskolai, illetve néptáncprogram
A továbbiakban újra Pusztai Matild műsorvezető vette át a szót, aki elsőként a Hevesi Laura helyettesítő tanítónő által felkészített, volt előkészítő osztályosok kacsatáncát jelentette be. Utánuk a Csáki Margit tanítónő által betanított, volt II. osztályosok moderntánca, majd a Gál Éva tanítónő által felkészített, volt IV. osztályosok zumbatánca aratott sikert a közönség körében. A volt V. és VI. osztályosok moldvai táncait Kiss Csilla tanárnő, míg a volt VII. osztályosok keringőjét Pusztai Matild tanárnő rendezte színpadra. Ezt követően a Fáy Szeréna iskolakórus énekei következtek, Sime Judit igazgató vezényletével. Az Erdőhegyi Általános Iskolát a diákokból összeállt iskolakórus suli-dala zárta, a szülők és a hozzátartozók hosszan tartó tapsa közepette.
Ezt követően az ágyai Tőzike néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével előadott, dél-alföldi, majd palóc táncainak tapsolhatott az egyre szaporodó közönség. Utánuk a nagyzerindi Kékibolya Menyecskecsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára adta elő lendületes moldvai táncait. Ezt követően a simonyifalvi Leveles 3 párja Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokkal lépett fel.
A továbbiakban szemtanúi lehettünk a program csúcspontját képező nagyzerindi Ibolya tánccsoport fellépésének, amelyen ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével előbb békési szlovák táncot, majd a híres széki rendet mutatták be káprázatos virtuozitással. A legényes táncukban egyszerre négyen úsztak a levegőben. Előadásukat látványos szilágysági táncokkal vezették le. A sikerüket legjobban példázta, hogy a polgármesteri hivatal jelen volt megbízottja ámulatában azt hitte, magyarországi hivatásos táncosok produkcióját láthatta. Utánuk a kisjenői és nadabi kultúrotthon Floarea Crişului tánccsoport Suciu Cristian koreográfiájára Körös menti román táncokat adott elő.
Köszöntők, díjazások
A táncok után Bíró Zoltán fő szervező vette át a mikrofont, aki köszöntötte a közönséget, majd nagy tapsot kért a Szalontai Kútfejek csapatnak, amelynek tagjai nagyon sokat segítettek a szervezésben. Ugyanakkor köszöntötte az ágyai, a nagyzerindi, a szapáryligeti és az erdőhegyi résztvevőket, illetve az Erdőhegyi Íjászokat is, akik idén bevállalták az Erdőhegyi Napnak a szervezését. Annak a reményének adott hangot, hogy Erdőhegyen sokáig fog működni az íjászcsapat, amely hagyományt teremt e sportból. Köszöntötte, majd a színpadra kérte Péró Tamás-megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost, aki két gondolatát kívánta megosztani a hallgatóságával: megköszönte az erdőhegyi meghívást, ahova mindig örömmel jön. Főként akkor, ha évről évre, folyamatosan fejlődik a település, de az Erdőhegyi Nap rendezvénye is. A továbbiakban a decemberben sorra kerülő parlamenti választások fontosságára hívta el a figyelmet. Annak az a fő célja, hogy összefogva, az Arad megyei magyarság újra képviselőt küldhessen a törvényhozásba. Ehhez kívánt erős összefogást, sok sikert, illetve további jó szórakozást. Ezt követően, nt. Pap József református lelkipásztort kérték a színpadra, kiértékelni a bográcsfőző versenyt. A versenyen indult négy csapat tagjai szívüket, lelküket beleadták a főzésbe. III. helyet szerzett holtversenyben a Szalontai Kútfejek és a Hun a csülök csapat. A II. díj odaítélése is holtversenyt hozott a Székely házaspár és csapata, valamint a Szalontai Kútfejek II. főztje között. Egy csipetnyi előnnyel, az Erdőhegyi kalózok, vagyis az iskola csapata nyerte az I. díjat. Minden csapatot a színpadra kértek, ahol átvehették a díjaikat.
Bemutatkozott az erdőhegyi tánccsoport
A díjazás után a program folytatódott, amelyen a nagyszalontai Toldi Tánccsoport hölgyei moldvai, utána a kisebbek kalocsai és rábaközi, majd a felnőttek mezőföldi táncokat mutattak be Tötös Hortenzia koreográfiájára, Struber Éva és Bagi Tünde vezetésével. Fellépésük után Sime Judit iskolaigazgató köszönetet mondott a pedagógus kollégákat a diákok betanításáért, az iskola főzőcsapatának a győzelemért. Ezt követően bemutatta a mögötte felállt csapatot, az Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportját, amely idén alakult meg. A betanításukért köszönetet mondott Szilágyi András koreográfusnak és Kiss Csilla pedagógusnak. Ugyanakkor köszönetet mondott Bíró Zoltán városi tanácsosnak a csoport felkarolásáért, majd sok sikert kívánt nekik az itthoni bemutatkozáshoz. Azon ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével ígéretesen ropták a délalföldi táncot.
Ezt követően, a színpadon Pálfi András testnevelő tanár átadta a kispályás futballbajnokság győzteseinek a kupát. Az utána következett, Tiéd a mikrofon című karaoke-játékon Hotăran Bernadett, Kiss Kitti és Tősér Bianka énekelt a színpadról angol nyelvű slágereket.
Jókedv, kiváló szórakozás
A program szüneteiben megtartott tombolasorsoláson mintegy 50 ajándék, köztük a fődíj, a kenyérsütő berendezés is gazdára talált, a sörsátrak alatt helyet foglaló vendégek kedvükre ehettek, ihattak az árusok jóvoltából, a szervezők minden fellépőt, illetve meghívottat vendégül láttak.
Valamivel 20 óra előtt kezdődött a Meteor együttes egyórás koncertje, ahol a régi és az új slágerek felelevenítésével a mulató közönséget felkészítették a 21 órától fellépett sztárvendég, Fenyő Miklós fergeteges koncertjére. Az egyórás élőkoncertre nem csak a helybeli, hanem a környékbeli, sőt sok Aradi rajongó is kíváncsi volt, csúcsra járt a hangulat. 23 órakor tűzijáték zárta az Erdőhegyi Nap idei programját, amelynek a sikeréért a fő szervező, Bíró Zoltán városi tanácsos ezúttal is köszönetet mond a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, a Gualapack cégnek, az Erdőhegyi Mezőgazdasági Társulásnak és Szabó Zoltán elnöknek, Ianoş Teodor állatorvosnak, a Medlife cégnek, dr. Pálfi Laurának a Royal Bilding Kft.-nek, a Bíró Márta Virágüzletnek, a MOL kisjenői töltőállomásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kettős ünnepség az erdőhegy-kisjenői református templomban
Ha egymásért imádkozunk, minket is megsegít az Úr!
Szombaton kettős ünnepség helyszíne volt az erdőhegy-kisjenői református templom, ahol a 10 órától kezdődött istentiszteleten az Aradi Református Egyházmegye újonnan megválasztott tisztségviselőinek ünnepélyes eskütételére és hivatali beiktatására került sor. Az istentisztelet folytatásaként hálaadó ünnepséget tartottak az egyházközség orgonájának a teljes felújítása alkalmából.
Lelkesíteni a reménytelenségben, csüggedésben
Nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor igehirdetésében Sámuel I. könyve, VII. fejezetének 7–13. vereseiből kiindulva, Izrael népének a náluk jóval nagyobb hadsereggel rendelkező filiszteusok fölötti, Isten segítségével aratott győzelmét állította példaként a hívek elé. Párhuzamot vont az izraelieknek az ellenség fölött aratott győzelme, hazájuknak hosszú időre történt háborítatlansága és a lélekszámban ugyancsak kicsi, Aradi Református Egyházmegye híveinek a pásztorolása, a rájuk bízott templomoknak, egyházi épületeknek a fenntartása, felújítása között, amit ugyancsak Isten segítségével tudtak, tudnak majd a jövőben is végrehajtani.
A továbbiakban kitért az egyházmegye elöljáróinak az elmúlt 6 évben, Isten segítségével kifejtett munkájára. Ha csak egy pillanatra is visszatekintenek az elmúlt időszakra, mindnyájuknak a szívét az Isten iránti köszönet és hála tölti el. Ha csak a gyoroki, 25 lelkes gyülekezetre gondolnak, amelynek tagjai képesek voltak a templomuk felújítására, de akár itt, Kisjenő-Erdőhegyen is számos szép példáját lehetne felhozni az isteni áldásnak, segítségnek. Most, az új mandátum kezdetén is csak Isten határtalan jóságában bizakodva teszik le az esküt az egyházmegye választott elöljárói. Mert Izrael népéhez hasonlóan, a mi népünknek is meg kell tanulnia, hogy Isten nélkül csak ideig-óráig boldogulhat. Isten áldása nélkül előbb vagy utóbb rádöbbenhet, hogy minden addigi munkája értelmetlenné vált. A kevéssel több, mint 5500 nyilvántartott személyt feltételező egyházmegyében megkérdezhetnék: közülük mennyi a gyakorló hívő? A vezetőségre bízott nyájat próbálják a reménytelenségben, a csüggedésben lelkesíteni, Isten útjára téríteni. Hat év után abban a tudatban kell visszaadni Istennek a rájuk bízott nyájat, hogy az fogyatkozik, és még mindig sok közöttünk a közömbös, még mindig sok a bűn, ami Isten és egymás ellen fordítja őket. Éppen ezért aggódva kell azokra a kis gyülekezetekre gondolni, amelyekben manapság még Isten igéje hallatszik, de évtizedek múlva hallatszani fog-e még az ige?
Ezzel együtt, Istenben bizakodva kijelenthetjük: van jövő, és reméljük, a jövőben is lesznek Sámuelek, akiknek a közvetítésével Isten megszólít bennünket, reménnyel tölti el a szívünket. Mert Istenben bizakodva, sokkal erősebbek lehetünk, mint azt a kétségbeesésben gondolnánk. A maga, de az egyházmegye vezetősége nevében is elmondhatja: nagyon sokat jelent a tudat, hogy a hívek érte, értük imádkoznak. Hálás Istennek azért is, amiért az egyházmegyében békésen zajlottak le a választások. Istennek hála mindazért is, ami az egyházmegyében, illetve az erdőhegy-kisjenői gyülekezetben is megvalósult. Az ünnepi istentiszteleten az erdőhegy-kisjenői templom orgonájának a felújításáért adtak hálát, a megújult orgona magasztos hangjaira, még sokáig, sokan énekelve adnak hálát az Úr segítségéért. A Sámueltől vett idézetből viszont az is kiderül, hogy Izrael népe nem elégedett meg a filiszteusok fölött aratott győzelemmel, hanem vissza is foglalta az általuk bitorolt városokat, az ott élő izraeliekkel együtt. Ránk is testvéreink megtalálásának, a közösségbe való visszatérítésének a feladata vár, ami nem kisebb, nem kevesebb feladat a templomok, az orgonák felújításánál. Lelkipásztorokként, felelős presbiterekként vagy gondnokokként sokszor tapasztalják, hogy nem elég a szépen felújított templom, az se jelent túl sokat, ha korszerűsített harangok hívják a híveket az Isten házába, ahol reménységet, boldogságot, illetve bocsánatot nyerhetnek. El kell indulni, meg kell keresni testvéreinket, akiknek el kell mondanunk: nagyon szeretjük őket, keresse és találja meg a helyét közöttünk, Megváltónknak a házában.
– Drága egyházmegyei tisztségviselő társaim, arra vállalkoztunk, Isten arra hivatott minket, hogy lelkeket mentsünk az Úrjézusnak. Imádkozzunk hát azért, hogy az erdőhegy-kisjenői, de egyházmegyénk minden templomában Jézus közösségébe formálódjunk a hozzánk visszatalált testvéreinkkel együtt.
Hiszem, hogy ameddig egymásért fogunk imádkozni, és gyülekezeteink életét Isten színe elé tudjuk vinni, ahol mindnyájunk, sokunk megfáradt lelke gyógyulásra talál, a szolgálatunk során Isten áldását is magunkon érezhetjük – zárta a beszámolónak is szánt igehirdetését nt. Módi József esperes.
Eskütétel
A megválasztott tisztségviselők beiktatása előtt az esperes visszatekintett a 6 évvel ezelőtti eseményre, amikor ugyanebben a templomban tettek fogadalmat Isten előtt. Éppen ezért, az újonnan megválasztott tisztségviselőket megkérte: amikor a nevüket hallják, álljanak az úrasztala elé, illetve köré. Ezt követően felolvasta, hogy a 2016. augusztus 27-én megtartott egyházmegyei választó közgyűlésen, Isten akaratából a következő személyeket választották az egyházmegye élére: Módi József esperes, Venter Miklós főgondnok, Baracsi Levente egyházmegyei főjegyző, Bíró Zoltán presbiteri főjegyző, Papp József lelkészi aljegyző, Kalousek Jaroszláv presbiteri aljegyző, Dénes József számvevői ellenőr, Vékony Zsolt katekétikai és ifjúsági előadó, Tóbiás Tibor György missziói előadó, Bodnár Lajos egyházzenei előadó, Gecse Tamás levéltáros, Czégé Imre egyházmegyei tanácsos, Baracsi Zsuzsanna egyházmegyei tanácsos, Molnár Csaba műszaki előadó és Király Andrea jogtanácsos.
Az esperes mindnyájukat Pál apostolnak a korintus-beliekhez írt I. levele 15. részéből vett idézettel bátorította a következő hatéves szolgálatra. Az eskütétel során, a szívükre tett jobb kézzel mondták el az esperes után az eskü szövegét, majd fogadták az esperes áldását.
Ezt követően nt. Módi József esperes felkérte a megválasztott főgondnokot, Venter Miklóst, hogy igével köszöntse a felesküdött elöljárókat és a híveket.
Köszöntők, orgonakoncert
A továbbiakban nt. Papp József házigazda lelkipásztor köszöntötte a híveket, Isten áldását kérve rájuk, és a felesküdött elöljárókra, név szerint köszöntötte Módi Kinga esperesné asszonyt, Venter Miklós főgondnokot, Molnár Józsefet és feleségét, illetve Molnár Dániel orgonaművészt. Molnár Józsefnek köszönetet mondott az orgona felújításáért, Molnár Dánielnek a zenei szolgálatért. Miután virággal kedveskedett az esperesnének és Molnár Józsefnének, köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert. A város első embere örömének adott hangot, amiért részt vehetett az egyházmegye megválasztott vezetőségének az eskütételén, amelynek Kisjenő-Erdőhegy adhatott otthont. Azért is, amiért a városi tanáccsal együtt, anyagilag támogathatta az orgona felújítási munkálatait. Miután gratulált a tiszta, rendezett templom gondozóinak, végszavában gratulált a megválasztott egyházi vezetőknek, jó egészséget kívánt minden résztvevőnek.
Ezt követően a házigazda lelkipásztor köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost, aki köszönetet mondott a meghívásért, a közös ünneplés lehetőségéért. A meghívást a magyar történelmi egyházak és az érdekvédelmi szervezet közötti jó viszonynak tulajdonította, hiszen az egyházakkal folyamatos kapcsolatban vannak, egymást támogatják. Beszédét abban a reményben zárta, hogy a felhőtlen kapcsolat továbbra is megmarad, közösen próbálják itthon és megtartani a megye magyarságát.
Miután a lelkipásztor röviden ismertette a XIX. század végén, Aradon, Dengl Antal műhelyében épült mechanikus orgona történetét, felújításának főbb mozzanatait, felkérte Molnár Dániel orgonaművészt koncertjének a megtartására. Fél óráig élvezhettük a megújult hangszer csodás hangjait, illetve a művész virtuóz játékát.
A kettős ünnepség nemzeti imánk megszólaltatásával zárult, majd nt. Papp József lelkipásztor a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket az ifjúsági házban megterített ebédre hívta. A kettős esemény megszervezéséért, illetve a vendégek ellátásáért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködő lelkes híveknek egyaránt.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Ezeket a könyveket nem sűrűn veszik meg a boltokban – mégis feltette rá az életét
Az első kötetet 1995-ben adta ki a csíkszeredai Státus Könyvkiadó, nemrégiben pedig a négyszázadik kötet is kijött a kiadó nyomdájából. Az elmúlt huszonkét évet a folyamatos munka, és nem kevés viszontagság jellemezte. Birtók Józsefet, a kiadó igazgatóját kértük meg, hogy elevenítse fel ezt az utat.
Ferencz Imre neve fémjelezte a Státus Kiadó első kötetét. Birtók József ekkor még a Magyar Szónál dolgozott újságíróként, az otthoni számítógépén készítette elő a könyvet – szerkesztette, tördelte – majd keresett egy nyomdát Csíkszeredában, amelyik kiadta. „Hosszú ideig azt gondoltam, hogy Csíkszeredában könnyű könyvet csinálni kiadóként, mert nagyon sok olyan ember volt, akinek szerkesztői tapasztalata volt, olyan emberek, akik megbízhatók, tudtak kezelni egy kéziratot, tudtak rajta dolgozni. Ugyanakkor 1995-ben már hat nyomda működött Csíkszeredában. És azt hittem, hogy végül is konkurencia lesz a nyomdák között, és kiadóként egész jól meg lehet élni egy ilyen piacon, ahol ekkora verseny van. Három év alatt rájöttem, hogy a nyomdászok rettentően okos emberek, jól ismerik a terepet, és mindig épp annyi pénzt kértek tőlem, amennyi volt a zsebemben. Nekem kiadóként a könyvek után pénzem soha nem maradt. Így 1999-ben vásároltam egy nyomdagépet. Alkalmaztam egy egyetemista legénykét, és arra kértem azt, akinek a nyomdájában volt az én gépem is, hogy tanítsák be. Végtelenül jóindulatúak voltak, csak jót tudok mondani arra a hangulatra, ami akkor Csíkszeredában létezett. Így alakult” – emlékezett vissza.
Egy idő után aztán Madéfalván szerelt fel egy saját nyomdát a kiadó. 1995 és 1997 között évente egy-két könyvet adtak ki, publicisztikai írásokat és szépirodalmi köteteket. Ahogy Birtók fogalmazott, ekkor még tanulták a szakmát. Aztán 1999-ben öt könyvet sikerült készíteni – köztük Oláh István verseskötetét és a Kristó Tibor által szerkesztett Kulákkönyvet. „Ez volt az az év, amikor úgy döntöttem, hogy az életemet erre teszem fel. Feladtam az addigi állásomat, és csak a kiadóval kezdtem foglalkozni. A társadalomtudomány volt az a terület, amelyiken elkezdtünk »dolgozni«, de a matematikától a teológián át a zenéig mindenféle területen adtunk ki könyveket. Ezeket nem lehetett csak úgy összelapátolni, mindenféle műhelyeket kellett megkeresnem. És végül is a kiadónak ez lett a lényege, hogy megtanuljunk együtt dolgozni olyan tudományos műhelyekkel, amelyek egy-egy területen megfelelő szakmai teljesítményt nyújtanak” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Olyan műhelyekkel kezdtek együtt dolgozni, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika kara, az egyetem szatmári kihelyezett pedagógia tagozata, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara vagy éppen a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. De a kiadott könyvek szerzői között találunk olyan „egyszemélyes tudományos műhelyeket” is mint Garda Dezső, akinek huszonhárom munkája jelent meg a Státusnál. „Ezek a műhelyek voltak végül is azok, amelyek felvittek minket. Alapvetően mindenkinek jó, ha hosszú ideig együtt tudnak dolgozni emberek. Megismerik egymást, ismerik egymásnak a jó és rossz oldalait, hosszú távon könnyebb harmonizálni bizonyos dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez mindenkinek jó, legalábbis azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb szerzőnk, ha elkezdtünk együtt dolgozni, visszatér hozzánk.”
A Státus Kiadónak az ötvenedik könyve 2002-ben jelent meg, aztán 2005-ben a századik, 2009-ben a kétszázadik, 2012-ben a háromszázadik. Voltak olyan periódusok, amikor évente 45–48 kötetet is kiadtak. Időközben újabb és újabb együttműködések születtek, például a szegedi egyetem filozófia karával indított sorozatuk, a 15. kötetnél járó Lábjegyzetek Platónhoz című, amelyben kortárs filozófiai írásokat jelentetnek meg. Sokrétűen alakult a Sapientia EMTE társadalomtudományi karával és a csíkszeredai KAM-mal való együttműködésük. Ez nem csak annyiban merült ki, hogy egyetemi jegyzeteket adtak ki, oktatási segédkönyveket vagy konferenciaköteteket, hanem az együttműködésből jött létre több magyarországi kapcsolat is, mint például a gödöllői Szent István Egyetemmel vagy a Nemzetközi Gyermekmentő-szolgálattal való közös munka, akikkel több sorozatot is készítettek.
„2009-ben és 2010-ben úgy nézett ki, hogy nagyon jól megy nekünk: sokat dolgoztunk, sok munkánk volt, szép dolgokat csináltunk, úgy éreztük, boldogok vagyunk. Aztán egyszer csak leégett a nyomda. Ma sem tudjuk, hogyan történt, vagy miért, ebben az esetben minden racionalitást el kell felejteni. Földig égett a nyomdánk, buldózerrel takarítottuk el, és az összes addigi munkánkból származó megspórolt pénzünkből építettünk egy újat. Azóta is nyögjük. De felépítettük, újraindultunk és folytatjuk a munkát, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk. Élünk.”
A kiadó igazgatója úgy véli, szerencsések is, mert mivel sokat dolgoznak kutatási, tudományos intézményekkel, bizonyos körökben nagy az érdeklődés a könyveik iránt, illetve az általuk megfelelő helyekre eljuttatott könyvek megtalálják az érdeklődőket. A kiadványaik döntő hányadát nem a könyvesboltokban vásárolják meg.
A négyszázadik
A kiadó négyszázadik kötete a Helyzetek és változások címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia a Domus pályázaton keresztül Domus-ösztöndíjjal éveken keresztül támogatta erdélyi kutatók munkáját. Ezeket a székelyföldi kutatásokat ismertetik azok a tanulmányok, amelyeket Bíró Zoltán és Bodó Juliánna professzorok szerkesztettek kötetbe. „Ez egy lépés az életünkben, mert nagyon reméljük, hogy egyszer még lesz ötszázadik is” – összegzett Birtók József.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro

MKT-ülést tartott az aradi RMDSZ
Legfontosabb feladat meghálálni a bizalmat
Amint azt előre jeleztük, pénteken 16 órától a székházában tartotta Megyei Küldöttgyűlését az RMDSZ Arad Megyei Szervezete. A prezídiumban Tóth Piroska titkár és ifj. Zágoni Szabó András alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte a résztvevőket. Miután megállapította az ülés szavazóképességét, ismertette a napirendet, amelynek az első pontja szerint felkérte politikai tájékoztatójának a megtartására Faragó Péter megyei elnököt, parlamenti képviselőt.
A sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni
Az év első összejövetelén az elnök minden résztvevőt köszöntött, jó egészséget, a magyar közösség szempontjából eredményes 2017-es évet kívánt mindnyájuknak. Előrebocsátotta: tájékoztatójának első részében a parlamenti választásokat értékelné, utána viszont azt a kényes helyzetet, ami a kormány beiktatása után született. A választásokkal kapcsolatban kifejtette: a fő cél, az Arad megyei magyarság parlamenti képviseletének a visszaszerzése teljesült: megyei szinten 8%-os, országos szinten 6,5%-os támogatást kapott az RMDSZ. A magyarságot Bukarestben erős frakció képviseli.
Az emberek bizalmának a meghálálása a következő időszaknak a fő feladata. Azt szeretnék, ha a következő 4 évi parlamenti munka haszonélvezői az erdélyi és ezen belül az Arad megyei magyarság lenne. Az RMDSZ legfontosabb célja az elmúlt években, illetve a kampányban megfogalmazott vállalásaiknak a teljesítése lesz. Faragó elsősorban a kisebbségi jogok megszerzését nevezte meg, a nyelvhasználati küszöb csökkentését, a kulturális jogkörök bővítését, egy olyan jogállam kiépítését, amely szavatolja a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, illetve a biztos jövőt a lakosság számára, benne a kisebbségekét is.
Nem titkolt célja a bukaresti részvételnek, hogy a településeink fejlődjenek, olyan központi költségvetési támogatást kapjanak, amely hozzájárul a lakosság és a magyarság mindennapi életének a javulásához.
A választások után hamar világossá vált: a PSD túlnyerte magát, ezért az ALDE-val kényelmes parlamenti többséget képezhet, de a 18 nemzeti kisebbség képviselője is támogatja a kormányt, ezért annak a megalakításához nem volt szükség az RMDSZ támogatására. Az RMDSZ vezetősége is úgy gondolta, nem akar a kormány részese lenni egy olyan ötödik kerékként, amely nem befolyásolhatja a működését. Ugyanakkor azt is érzékeltették, nincs értelme az ellenzékhez csapódni, mert azzal a következő években szinte semmit nem tudnának teljesíteni a kampányban tett ígéretekből, a közösség által megfogalmazott elvárásokból. Éppen ezért kötöttek a kormánypártokkal rövid távú megállapodást, amiben csak annyi van, hogy az olyan esetekben, amelyeket előre megbeszélnek, egyeztetnek egymással, támogatják egymást a parlamentben. Ezt azért kötötték, hogy legyen esély arra, hogy a tavaszi parlamenti szesszióban az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítási kezdeményezések sikeresen átmenjenek. E kérdések alatt a nyelvi jogokat, a visszaszolgáltatásokat, a jogállamiság jobb irányba terelését értik, mindazokat a törvénytervezeteket, amelyek fontosak közösségünk számára. Az egyezség főpróbája a következő hónapokban lesz, amikor a törvénymódosítási javaslataikat benyújtják a parlamentbe. Ezen múlik majd a parlamenti együttműködésnek a folytatása vagy a megszakítása. Az együttműködési megállapodás szerint az RMDSZ frakciója egységesen megszavazta a kormány beiktatását. A megállapodás első próbája a költségvetés volt, amelyre nagyon sokan mondják, hogy túl optimista, teljesíthetetlen. A maga véleménye szerint is túl optimista, mert az állam többletbevételeihez igazítja a felvállalt tetemes kiadástervezetet, ami tartalmazza a minimálbéreknek 200 lejjel való növelését, a nyugdíjpontok emelését, az infrastrukturális beruházásoknak a növelését.
Az RMDSZ kérésére emelték meg a megyei utak fejlesztése céljából a megyei tanácsoknak kiutalt nagyobb pénzösszeget – van pénz az észak-erdélyi, valamint a Lugos–Déva közötti autópálya építésére, befejezésére.
Faragó Péter kérése volt, hogy végre különítsék el a pénzt az Aradon megépíteni tervezett két hídra. Azt mondták, a pénz benne van a költségvetésben. Az egyik hidat idén, a másikat a közeljövőben építik meg. Van pénz a helyi fejlesztésekre, ami a települések fejlesztését szolgálja. Külön dolog, amit a költségvetésbe csak az RMDSZ kért, és kétnapos vita eredményeként lett meg: az egyházi személyzet számának az emelése. 2007. óta nem lehetett emelni az egyházi kiszolgáló személyzetnek a létszámát, amit ezután minden megyében 5%-kal lehet emelni, köztük a magyar vonatkozású egyházi alkalmazottakét is. Az említett okok miatt szavazták meg a költségvetést.
Az elmúlt 10 napban bekövetkezett tüntetéssorozat okaira világítva, előrebocsátotta: a Btk. megváltoztatásában a kormánypártok és az RMDSZ között semmilyen egyeztetés nem volt, ezért ők is a hírek alapján követték a frissen megválasztott kormány által elkövetett baklövéseket. Az RMDSZ évek óta mondja, hogy a törvényeket nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell meghoznia, de ezt mindig csakis az éppen aktuális ellenzék hallja meg. Egy igazi demokráciában a kormány nem hoz törvényerejű rendeleteket egyik napról a másikra, amelyre később törvényként lehessen hivatkozni. Az elmúlt 10 napban is gyakran mondták: a sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni Romániában! Erre csak az EU-csatlakozás előtt volt szükség, amikor voltak olyan dolgok, amelyekre nagyon gyorsan kellett reagálni. Azóta ezekre nincs szükség, mert antidemokratikus, jogállamellenes, a törvényhozásnak a parlamentben kell lezajlania. Az RMDSZ évek óta hangoztatja a büntető törvénykönyv hiányos voltát, hiszen annak több mint 40 cikkelye alkotmányellenes, de senkinek nem volt érdeke változtatni rajta. Éppen ezért, minden parlamenti párt számára a következő időszak legsürgősebb feladata kell hogy legyen a Btk.-nak az Alkotmány szerinti átdolgozása, figyelembe véve a Velencei Bizottság ajánlásait is. Ez nem csak az ország, hanem a magyar közösség érdeke is, hiszen egy közösség akkor van biztonságban, ha az ország jogrendje biztos, kiszámítható. Példának okáért, egyik alkotmányellenesnek ítélt cikkely miatt ül a börtönben 2 éve Nagy Zsolt, de a cikkellyel azóta sem foglalkozott senki. A Btk. módosítása egyáltalán nem lesz könnyű ebben az országban, ahol az érzelmek és az indulatok elszabadultak. Ennek során mindkét oldal a legmesszebb elment, a saját érdekei mentén próbált véleményt alkotni, nyilvánítani. Szinte esély sem volt arra, hogy a felek leüljenek higgadtan átbeszélni a dolgokat. A többi párttal együtt az RMDSZ-nek is egyik legfontosabb feladata megteremteni a jogállamiságot, ahol az emberek nem ülnek ártatlanul börtönben, ahol a törvények egyértelműek és betartják őket, ahol a visszaszolgáltatást nem akadályozzák. Az említettekhez kell megtalálnia az RMDSZ-nek a megfelelő partnereket.
Határozatok
A továbbiakban Péró Tamás ügyvezető elnök számokkal alátámasztva értékelte a 2016-os parlamenti választások eredményeit. Hadnagy Dénes MKT-elnök a rendszeresen megtartott küldöttgyűlésekről, a folyamatos kapcsolattartásról, a szakbizottságok tevékenységéről olvasott fel tájékoztatót. Péró Tamás ügyvezető elnök ismertetője után elfogadták a 2016-os költségvetés végrehajtásáról szóló határozattervezetet. Ugyancsak Péró Tamás ismertetőjében hangzott el az a határozattervezet, amely értelmében az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének helyi és kerületi szervezetei 2017. február 17-ig kötelesek jelezni az Ügyvezető Testülettel a közgyűléseiknek a február 17. és április 30. között megtartandó időpontját. Ugyanakkor február 17-ig a jelzett tagszervezetek kötelesek lezárni a 2016-os pénzügyi évet, illetve a központ felé jelezni a tagsági díjat fizető tagok számát, behajtani a hátralékokat. Ugyancsak Péró Tamás olvasta fel a Megyei Küldöttgyűlésnek az elnök által, 2017. május 20-án 10 órára az Arta moziba történő összehívására szóló határozattervezetét. A jelzett határozattervezeteket megszavazták.
A továbbiakban Hadnagy Dénes ismertette az Alapszabályzat-módosító Bizottság létrehozásának a határozattervezetét. A bizottságba Faragó Pétert, Bölöni Györgyöt, Péró Tamást, Pál Norbertet és Kovács Imrét választották. Ugyancsak Hadnagy Dénes ismertette a Programmódosító Bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetet. A Bizottságba Bognár Leventét, Szabó Mihályt, Hadnagy Dénest, Derzsi Csabát és Farkas Viktóriát választották.
A 10 napirendi pont szerinti Megyei Választási Bizottság megalakításáról szóló határozattervezetet Péró Tamás ismertette. A bizottságba Hadnagy Dénest, Tóth Piroskát és ifj. Zágoni Szabó Andrást választották.
Zárszóként Faragó Péter megyei elnök bejelentette: az RMDSZ következő SZKT-ülését május 13-án Zilahon vagy Besztercén tartják, ahova az Arad megyei SZKT-tagok közé javasolja Kovács Imre nagyperegi polgármestert, akit a közelmúltban Ezüstfenyő-díjjal tüntettek ki.
Oktatási fórum szükséges
Az egyéb napirendi pontban Derzsi Csaba a kulturális rendezvényekre szakosodott civilszervezetek vezetőinek a figyelmét hívta fel a március 1–30. között benyújtható pályázati lehetőségekre. Kovács Imre nagyperegi polgármester megköszönte az Ezüstfenyő-díjat, ami további, még hatékonyabb munkára serkenti.
Hadnagy Dénes a szaktestületek közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Erdélyi István a nagypiacon működő vállalkozóknak, árusoknak az oda tervezett Egyesülési emlékmű miatti tiltakozására hívta fel a figyelmet. A kérdésben Bognár Levente kifejtette: eredetileg az emlékművet a ligeti tó közepére tervezték, de a városi tanács, amelyben az RMDSZ-nek csupán 2 szavazata van, megváltoztatta a határozatot.
Bíró Zoltán az iskolaigazgatók közelmúltban lezajlott vizsgáztatási kálváriájának a felvetésével egy vitafórumnak a témáját szolgáltatta, amihez sokan hozzászóltak. Véleményünk szerint a téma „megér még egy misét”, vagyis Király András oktatási államtitkár és Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő jelenlétében egy oktatási fórum összehívása szükséges.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)