László Ferenc zenetudósra emlékeztünk
László Ferenc (1937–2010) zenetudós, aki 2010-ben hagyott itt bennünket, komolyzene-kedvelőket, muzsikusokat, pályatársakat, tanítványokat. Sófalvi Emese kolozsvári származású, Székelyföldön élő zenetanár javaslatára szombat délben koszorút helyeztünk el a mindannyiunk által tisztelt és szeretett zenetudós sírjánál, a Házsongádi temetőben, majd délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztálya szervezésében zenetudományi ülésszakra került sor a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvény keretében. Az EME-székházban zajló emlékülésen Almási István népzenekutató, Németh G. István, Biró Viola Budapesten tevékenykedő zenetudósok, Potyó István kolozsvári egyházzenész, Sófalvi Emese zenetanár értekezéseit hallgathattuk meg Angi István zeneesztéta moderálásával. Idén márciusban lett volna 80 éves László Ferenc kolozsvári zenetudós Házsongárdi sírjánál Fazekas Zsolt, a belvárosi református egyházközség lelkésze tartott rövid áhítatot.
– Az évek múltával érezzük, hogy László Ferenc mennyire gazdagította életünket, és milyen gazdag örökséget hagyott ránk. Ez az emlékezés a jövő fele mutat, mert az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha tanulságul szolgál a jelennek és a jövőnek. Élete során László Ferenc állandóan érezte Isten szeretetét, ezért vált meggyőződésévé az az igazság, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van. Példája meghatározó azoknak, akik ismerték – összegzett Fazekas Zsolt lelkipásztor.
Németh G. István erdélyi származású budapesti zenetudóstól megtudhattuk: Budapesten már októberben megemlékeztek László Ferencről. A zenetudós felbecsülhetetlenül gazdag hagyatékát a Budapesti Zenetudományi Intézetben digitalizálják, és a közeljövőben már elérhető lesz. – A teljes állomány digitalizálása után a 14 dobozban tárolt, papír alapú dokumentumok visszakerülnek Kolozsvárra. Az eddig digitalizált hagyaték 333 gigabájt nagyságú, 6 500 mappában 50 000 állományt tartalmaz. A hagyaték magába foglalja László Ferenc teljes, 5000 tételt alkotó levelezését is, amely olyan szakmai egyesületek tevékenységéhez kapcsolódik, amelyeknek László Ferenc a tagja volt – ismertette a számszerű adatokat Németh G. István, aki 1996-ban, a kolozsvári zeneakadémia muzikológus hallgatójaként ismerkedett meg személyesen a zenetudóssal.
– László Ferenc mindenkinek azt mondta, amire szüksége volt. Személyiségéből mindenkinek más-más szelet nyilvánult meg, mindenkinek más olvasata van róla. Hatalmas intellektuális kapacitás fölött rendelkező értelmiségi, tudós, tanár, publicista, médiaszemélyiség volt, akinek a harmonikus személyiség kegyelme is megadatott, mindenkit szeretni próbált – jellemezte az elhunyt zenetudóst Németh G. István.
– Lángeszű tudós volt, nagyszerű fuvolista, kiváló kamarazene tanár, aki hatalmas életművet hagyott maga után. Egyenletesen felívelő pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje, céltudatossága, szívós szorgalma, szilárd keresztyén hite határozta meg. Zenetudósi pályakezdése eltért a szokásostól: lankadatlan önképzéssel sajátított el mindent, ami a tudomány műveléséhez szükséges. Több mint 20 könyvének jórészét Bartóknak szentelte. Vérbeli kutatóként szenvedéllyel, elmélyült búvárkodással mindig új adatokat, értékeket tárt fel, új megvilágításba helyezett köztudomású tényeket, és nem riadt vissza a helyreigazítástól sem. Képzeletgazdagsága, intuíciója, szellemi frissessége, ismeretanyaga hatalmas volt – derült ki Almási István etnomuzikológus előadásából. Ezek az erények mutatkoztak meg zenekritikáiban is, fűzte hozzá az előadó, számon tartotta a hangversenyéletet, az operák tevékenységét. Rendszeresen írt romániai és magyar művelődési folyóiratokba, közíróként több ezer eszszét és cikket jelentetett meg. – Írásaiban sikeresen ötvöződött az igényes szakszerűség és a kifejezés eleganciája. Románul és németül is magas irodalmi színvonalon írt és beszélt. László Ferenc az ideális erdélyi szellemiség egyedülálló megtestesítője, igazi európaiság képviselője volt. Zenei társaságok és fórumok alapítását kezdeményezte. Ő alapította a Román Mozart Társaságot, amelynek 10 évig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, a csíkszeredai régizene fesztivál igazgatója is volt. Több mint 40 éven át kutatta Bartók munkásságát – tudhattuk meg továbbá Almási Istvántól, aki már gyerekkorától ismerte László Ferencet.
– Zenetudósként, Bartók-kutatóként mindig „megtalálta a tűt a szénakazalban”. Bartókról szóló írásai alapirodalom volt számomra, következtetései megkerülhetetlenek – vélekedett Biró Viola zenetudós, a Budapesti Zenetudományi Intézet munkatársa.
Potyó István római katolikus egyházzenész, a Szent Mihály plébánia karnagya és karmestere visszaemlékezett arra, amikor a kolozsvári zeneakadémia mesteri tagozatos hallgatójaként László Ferenc tanítványa volt. Potyó István az ő irányítása alatt kezdte el doktori tanulmányait, amelynek tárgya a 18–19. században Erdélyben komponált misék voltak. A doktori dolgozat témájából vizuális és auditív példát is nyújtott.
– Az itt jelen levő fiatal kutatókat egy ember köti össze, aki már nem él. Lelkesen beszéltünk írásairól, egymást ösztönöztük arra, hogy jobb szakemberek legyünk. Tudományos életünkben fontos helyet foglalt el – fejtette ki Sófalvi Emese zenetanár, majd Mozart Varázsfuvola című operájának, azaz a Tündérsípnak a román akadémia kolozsvári fiókjában levő, Pály Elek által a 19. században lemásolt kéziratát mutatta be. Ebből azt a következtetést vonhattuk le, hogy Tündérsíp néven az opera már az 1820-as és 1830-as években eljutott Kolozsvárra Pály Elek (Lukics Elek néven anyakönyvezték, 1797–1846 között élt) színésznek köszönhetően, aki több erdélyi városban fellépett, végül Kolozsváron hunyt el, és hagyatéka itt maradt.
Az emlékülés zenei részében közreműködött Szallós-Kis Anna fuvolán és Haáz Bence oboán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)