Újabb csalódás kisebbségi ügyben
2011. augusztus 10., 19 óra múlt. Sietve abbahagyom esti teendőimet, leülök a tévé elé, bekapcsolom a készüléket, megtekinteni egyik mindennapi kedvenc adásomat, a Vonalban címűt a hírTV-n. Nagy meglepetésemre a Film+ jelentkezik a szokott helyen.
Gondoltam, megváltoztatták, mint már annyiszor, a csatornákat, újraállítom, -hangolom az összes (hatvan) csatornát, de a Hír tévé sehol. Ekkor már eléggé dühösen, rossz sejtelmektől gyötörve felhívom az RDS-RCS panaszirodáját, ahol egy nagyon udvarias férfihang, miután kis időt kér, leellenőrizendő panaszom igazát, és megérdeklődni, hogy mi történt, sajnálattal jelenti, hogy a hírTV-t a mai naptól csak Digi TV-n lehet fogni, analóg adásban nem.
Ez aztán úgy ért, mint derült égből a villámcsapás.
Volna egy javaslatom az RDS-RCS vezetőségének: máskor, ha változtatást végeznek a csatornákon, jelentsék be legalább 24 órával azelőtt sajtón, rádión vagy elektronikus úton (hisz oly nagy ma már a választék). Ne nézzenek minket, előfizetőket, akiknek a pénzéből fenntartják magukat, egy nagy semminek, amivel azt lehet csinálni, amit akarnak. Először is meg kellene kérdezni tőlünk, mi a véleményünk a programcserékről vagy bármely, minket is érintő változtatásról, és a kiértékelés függvényében hozzák meg a döntéseiket.
Nekem még szerencsém van ez esetben, hisz Digi TV-tulajdonos vagyok, csak jelen pillanatban műszaki hibából az analóg csatornát tudom befogni. De az előfizetők nagyobb hányada nem rendelkezik Digi TV-vel, és sokan nézik (illetve most már csak néznék) a hírTV adásait. Tudom, a filmeket is sokan szeretik, én is, de azokat rengeteg más csatornán is élvezhetjük, legyen az magyar, román, akár német nyelvű. Miért nem lehetett más csatornára tenni a Film+-t, hisz nálam is a hatvan csatornából legalább tízen ismétlődnek már fent levő, főleg román nyelvű csatornák. Elég belőlük egy is, némelyekből még az is sok.
Látszik, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ nagyon el van foglalva a saját kormányon maradásának megóvásával, féltésével. Hogy szavazóbázisával mi történik két szavazás közt, azzal nem nagyon foglalkozik, nem csoda, ha mindenki azt csinál velünk, amit akar. Csak akkor jutunk eszükbe, ha közeledik a megmérettetés órája, a szavazás. De vigyázat, RMDSZ! Nekünk is lesz egy-két szavunk, amikor az urnákhoz járulunk!
Nagyon sajnálom, hogy idáig jutottam, nagyon bíztam a szervezetben, a kezdetektől tagja voltam, tíz évig segítettem hű önkéntesként, amiben csak tudtam és lehetett, de ma már egyáltalán nem hiszem, hogy törődnének velünk, önös érdekeik mindennél előbbre valók. Ez már rég forr bennem, most már ki kellett mondanom. Kár, nagyon kár, hogy így alakult! És ezzel nem vagyok egyedül, mind többen és többen leszünk, akiket óriási csalódás ért, kiábrándultunk önökből, és nagyon meg fogjuk gondolni, hogy hová tesszük, ha egyáltalán tesszük, a pecsétet!
Bíró Miklósné Tompa Enikő, Sepsiszentgyörgy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Védjük megszerzett jogainkat!
Felháborító, ahogy a nacionalista, még halott nagyságainktól is rettegő román politika beleszólt Nyirő József hamvainak hazaszállításába, újratemetését megakadályozva.
De még fájóbb, ahogy némely magyar RMDSZ-vezetők viszonyultak ehhez a székelymagyar ember szá­mára felemelő eseményhez. Frunda György szenátor hozzáállása, megnyilvánulása egyenesen sértő, érthetetlen a „székely írófejedelem” megalázása, elárulása. Hát ilyen ember Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje? Akkor százszor inkább Smaranda Enache asszony, aki mindig kiállt mellettünk a legtűrhetetlenebb helyzetekben is, védve magyar embertársait honfitársai megalázó tettei, kijelentései ellenében.
Május 27-én este az egyik román tévécsatornán hallottam a bemondónő gúnyos megjegyzését, hogy a székelyudvarhelyi Pap-kertben összegyűltek közt sok olyan magyar ember volt, akinek fogalma sincs Nyirő József munkásságáról. Lehet, hogy sok magyar ember önhibáján kívül nem ismeri az író könyveit, nem is ismerheti, hisz az elmúlt, kommunista rendszerben tiltottak voltak művei. Az én fiatal koromban, a 60-as, 70-es években beszélni sem lehetett Róla, nem hogy taníthatták volna. Nekem szerencsém volt: édesapám, aki a dimbes-dombos erdővidéki kis falu, Középajta református lelkésze volt a 40-es években, az úgynevezett kis magyar világban megvásárolhatta Nyirő József, Wass Albert, Márai Sándor műveit, és a tiltott időszakban a padláson elrejtve egy láda mélyén őrizte őket. Amikor értelmes emberekké cseperedtünk kishúgommal együtt, és már titkot is tudtunk tartani, elérkezettnek látta az időt, hogy bevezessen tiltott nagyjaink életébe, munkásságának megismertetésébe. Esténként lekerült egy-egy nagyra becsült, féltve őrzött kincs a padlásról, és mi valósággal faltuk a szívszorító történeteket.
Óriási öröm számomra, hogy habár már őszülő halántékkal, de megérhettem azt az időt, amikor szabadon, félelem nélkül lehet olvasni, terjeszteni, megbeszélni, megosztani a felhalmozott, már-már fojtogató, kitörni készülő tudást eleinte csak közelebbi barátainkkal, később mind több ismerősünkkel, odaadni olvasásra féltett, a sok tudásra szomjas baráti kéztől megrongyolódott kincseinket.
Ezért fáj, hogy még most is, szabadnak hitt világunkban megtörténhetnek ilyen szégyenteljes dolgok némely RMDSZ-es vezetők hallgatólagos, talán tudatos beleegyezésével. Megalkuvó politikájuk oda vezetett, hogy maholnap azt is elveszíthetjük, amit kínkeservesen sikerült kiharcolni (lásd: magyar tagozat megszüntetése a marosvásárhelyi orvosi-gyógyszerészeti tanszéken, a Mikó-kollégium, szeretett alma materem visszaszolgáltatásának pere, melyet szégyenszemre magyar ember kezdeményezett telhetetlen kapzsiságában). Ha nem vigyázunk, újra elveszíthetjük megszerzett jogainkat is.
Vigyázzatok, kérlek, honfitársaim! Nemsokára választunk, nagyon gondoljátok meg, hová ütitek a pecsétet! Tudom, vannak kivételek is, és gondolom, megérjük azt is, amikor a polgár nem a pártot nézi, hanem az embert magát. Nekem is van kiválasztottam, aki nagyon sokat tett városunk szebbé, lakhatóbbá, szerethetőbbé tételéért, és emberséges, szavatartó, az egyszerű ember szavára is figyelő vezető. RMDSZ-es színekben indul, de tiszta szívvel fogom támogatni!
Bíró Miklósné Tompa Enikő, Sepsiszentgyörgy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átvették a Sütő András Emlékház legutóbb rehabilitált épületeit
2016. október 9-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Pusztakamaráson átvette a Sütő András Emlékház legutóbb rehabilitált épületeit.
A nyári konyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, melyet elismerendő a nyári konyha falán az EMKE táblát helyezett el. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki nemcsak munkájával, hanem a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez.
Dr. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, hogy az Egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
EMKE sajtóközlemény erdon.ro

Átvette az EMKE a pusztakamarási Sütő-emlékház rehabilitált épületeit
A Sütő András-emlékház legutóbb rehabilitált épületeit vette át a hét végén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. 
Az egyesület közölte, a nyárikonyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, ezt elismerendő a nyári konyha falán táblát helyezett el az EMKE. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, az egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
Halálának 10. évfordulóján, szeptember utolsó napján emlékeztek az íróra Marosvásárhelyen, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel a sírjánál tartott megemlékezésen, amelyen alig húszan vettek részt. A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma. kronika.ro