Tasnádon nemrég megalakult Bíró Lajos Ökológiai Társaság. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Tasnádon nemrég lezajlott a Bíró Lajos emlékünnepség, melynek keretében emléktáblát lepleztek le. Bíró Lajos /1856-1931/ kiváló természettudós, etnográfus volt, hat éven át végzett gyűjtőmunkát Új Guineában, a pápuák között. Az ünnepségen jelen volt Tőkés László és Tempfli József püspök, a szervezésében részt vett a Bíró Lajos Társaság is. A fő szervező Benedek Zoltán nagykárolyi tanár, aki évtizedek óta kutatja Bíró Lajos hagyatékát. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

"Megjelent a Tasnádi Újság /az RMDSZ havilapja/ második száma. A kiadvány folytatja az első számban megkezdett helytörténeti sorozatot, Bíró Lajos után Keresztesi Sámuel iparművész munkásságát mutatja be. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 16./."

Április 23-án tartotta Nagykárolyban, az RMDSZ-székház Kaffka Margit termében a Bíró Lajos Ökológiai Társaság nagykárolyi fiókszervezete Nagykároly és környéke ökológiai felmérésével kapcsolatos összejövetelét. A felmérésből kiderült, hogy elképesztő a városban felhalmozódott szemétmennyiség helyzetének megoldatlansága, a védettnek tekintett dendrológiai park, a Károlyi-kastélykert állapota. - A középiskolások számára szervezett Kitaibel Pál Nemzetközi Ökológiai Verseny március 20-án Sepsiszentgyörgyön megtartott országos döntőjében az egyik nagykárolyi tanuló jó eredményt ért el, ebben szerepe volt Benedek Zoltán /a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke/ segítségének. /Nagy Ágnes: Ökológiai felmérés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

Benedek Zoltán /Nagykároly/ író a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke, tizenegy könyv szerzője. 1950-ben felállított egy kis meteorológiai állomást és mellette egy domborzati formákat ábrázoló kertecskét. A meteorológiai állomás aztán 25 éven át megszakítás nélkül dolgozott. Természettudományos ismeretterjesztő és kultúrtörténeti cikkei a Művelődésben, a Korunkban, és más lapokban jelentek meg. Könyvei közül a legkedvesebbek számára: A Szilágyságtól Új Guineáig (Bíró Lajos élettörténete az alcíme), Nagykároly története és az Érmellék, amely 40 év kutatási eredményeit foglalja össze. Hasonlóan az egyetemi hallgatóknak szánt Növény és Állatföldrajz szakkönyve. - Szülőfalujából, Mezőméhesből korán elkerült. /Nagy Ágnes: Exkluzív interjú Benedek Zoltán Nagykárolyban élő íróval, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

Tasnádon a közeljövőben mellszobrot állítanak a város nagy szülöttének, Bíró Lajosnak. és dr. Coriolan Sternek. A Bíró Lajos?mellszobrot Nagy Lajos Imre magyarországi szobrászművész készíti el. A szobor felavatására az előzetes terv szerint 2000 áprilisában kerül sor. /Tasnád. Szobor Bíró Lajosnak és dr. Coriolan Sternek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 5./

Tasnádon a volt Cserei udvarház jelenleg múzeumként használatos épülete előtti parkban szept. 16-án szobrot állítanak a város nagy szülöttének, Bíró Lajos természettudósnak. A Petkes József tasnádi születésű, Magyarországon élő festőművész kezdeményezése nyomán, Nagy Lajos Imre magyarországi szobrászművész által elkészített 55 centis (Kovács Albert lázári mester által kifaragott 1,25 méter magas talapzatra helyezett) mellszobrot fogják leleplezni. Ebből az alkalomból szimpóziumot tartanak, ennek keretében ökológiai témájú előadások hangzanak el. Az előadók Tóthfalussy Veress Éva, Stier Izabella és Benedek Zoltán. Ugyanaznap nyílik Petkes József alkotásaiból festészeti, Nagy Lajos Imre gyűjteményéből érmekiállítás. Megnyitóbeszédet tartanak: Demeter Ervin magyarországi miniszter és George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség főtanácsosa. /Boros Ernő: Tasnád: Szombat délután szoboravató. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 14./

Szept. 16-án Tasnádon, a volt Cserei udvarház, jelenlegi városi múzeum épülete előtti parkban felavatták azt a város nagy szülöttéről, Bíró Lajos természettudósról mintázott bronz mellszobrot, amelyet Petkes József tasnádi születésű, Nyíregyházán élő festőművész ösztönzésére Nagy Lajos Imre ismert nyíregyházi szobrászművész térítésmentesen készített el. Jelen volt többek között Demeter Ervin tárca nélküli miniszter, Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, az Erdély Kultúrájáért Alapítványt képviselő Kulcsár Edit, Ilyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Szatmárnémeti alpolgármestere, George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség főtanácsosa, Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere, és Benedek Zoltán, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke. /Boros Ernő: Szoboravatás Tasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ Tasnádon először 1991-ben a református templomban avattak emléktáblát Biró Lajos nevével. A következő tábla Harag György rendező szülőházára került 1993-ban, majd Tasnád szülötte, a közkedvelt író, kabarészerző Nóti Károly emlékét idéző felirat a művelődési otthon falán olvasható 1999-től. Biró Lajos /1856-1931/ természettudós hat évet töltött a pápuák földjén. Madár-, rovar- és ásványtannal, de nem utolsósorban néprajzzal is foglalkozott. Biró Lajos hagyatéka több mint 50 tudományos és ismeretterjesztő cikkben, két könyvben, valamint az Új-guineai utazásaim emlékei című gyűjteményben maradtak fenn. Több mint 2 ezer olyan állatfaj van, amit ő látott és figyelt meg, látta el biológiai jegyzetekkel. A tudományos ülésszakon Benedek Zoltán nagykárolyi nyugalmazott tanár, a Biró Lajos Ökológiai Társaság elnöke és T. Veress Éva tartott előadást. . Ugyanezen a napon a múzeum kiállítóterme Petkes József festőművész és Nagy Lajos Imre szobrászművész munkáinak nyújtott otthont. A tárlatot Demeter Ervin Budapestről érkezett miniszter nyitotta meg. /S. Muzsnay Magda: Biró Lajos-szobrot avattak Tasnádon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

Dec. 2-3-án, tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét Szatmárnémetiben. A temetőben Veres István, a Szatmári Friss Újság főszerkesztője, Gellért Sándor személyes ismerőse mondott beszédet a költő sírjánál. Az idei döntőn huszonkilenc versenyző vett részt, akik a Vajdaságban, Felvidéken, Magyarországon és Erdély megyéiben megrendezett elődöntőknek voltak a győztesei. Az idei versenyt a zsűri az eddigi legszínvonalasabb vetélkedőjének minősítette. Az első vajdasági lány lett /Elor Emina, Palics/, a második Czompa Andrea /Szatmárnémeti/. Valamennyi versenyzőnek díjat adott a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság és a Szatmár Megyei Múzeum Kisebbségi Osztálya. /Elek György: Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny tizenegyszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./

"Márc. 3-án tartotta Szatmárnémetiben, a Scheffler János Pasztorációs Központban idei közgyűlését a Bíró Lajos Ökológiai Társaság szatmárnémeti szervezete. A jelenlévők ismét Komsa József vízügyi szakembert választották meg a szatmárnémeti tagozat elnökhelyettesévé. Tavaly megszervezték az immár hagyományos Föld Napja rendezvénysorozatot. Komsa szeretné, ha a Szatmári Friss Újságban megjelenő Zöld Oldal rovatot a lakosság igazi kommunikációs- és fórum lehetőségnek tartaná. /Közgyűlést tartott a Bíró Lajos Ökológiai Társaság. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./"

"Márc. 2-án került sor Tasnádon a helyi RMDSZ közgyűlésére, melyen megjelent Illyés Gyula megyei RMDSZ-elnök, valamint Erdei D. István parlamenti képviselő. Csizek Tibor távozó elnök ismertette a szövetség kétéves tevékenységét, melynek során a kisváros magyarságának a szövetségbe való felzárkózását hiányolta. Voltak, akik más pártok színeiben megfosztották az RMDSZ-t néhány tanácsosi poszttól. Eredményként említette a Bíró Lajos szoboravatást, valamint a MADISZ megalakulását és a Tasnádi Újság folyóiratot. Illyés Gyula köszönetet mondott a leköszönő elnöknek, aki tizenegy évig volt a szervezet élén. Az új elnököt egy későbbi időpontban fogják megválasztani. /Tisztújító közgyűlés Tasnádon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./"

"A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közvélemény-kutatást végzett, és javaslatokat kért a lakosoktól a múlt rendszerben önkényesen elnevezett utcák neveinek megváltoztatására, illetve az egykori elnevezések újbóli hivatalosítására. Kilenc utca és két tér neve a következőképpen módosul: a Horea ezután Kornis Ferenc utca, a Closcából Attila utca, a Crisanból Eötvös József, a Hargita-tér Kőkereszt-tér, a Jövő utca pedig Bíró Lajos utca lesz. A Hősök utca Ugron Gábor nevét veszi fel, a Vasile Alecsandri Szentjános utca lesz, mint hajdanán. A Cuza Voda utca ezentúl a Wesselényi Miklós utca, a Budai Nagy Antal pedig a Baróti Szabó Dávid névre hallgat. A Szabadság-térnek ezután Városháza-tér a neve, a December 1. utcának a Malom és a Tompa László utca közötti szakasza pedig Sziget utca. /Utcanév-változtatások. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"

"Fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Tasnádon a Bíró Lajos Ökológiai Társaság szept. 29-én ünnepi tudományos ülést, a Bíró Lajos emléktáblánál és szobornál pedig koszorúzást tart. /(Kinál György: Tízéves ökológiai társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"

"Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte szept. 29-én Tasnádon a helyi Bíró Lajos Ökológiai Társaság. Benedek Zoltán, a társaság elnöke, az indulásra emlékezett. Munkásságul egyik jele a Bíró Lajosnak tavaly állított főtéri szobor. Bikfalvi Juliánna alelnök érdeme a diákok ökológiai nevelése. A Civitas szervezet keretében a társaság több mint tíz tudományos előadást tartott. Az ünnepi tudományos ülés keretében több dolgozat hangzott el. /boros: Jubileumi tudományos ülés Tasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 1./"

A Bíró Lajos Ökológiai Társaság 2001-ben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Komsa József, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnökhelyettese kifejtette, hogy egyesületük három jelentősebb kisrégióban működik: a Tasnád, Nagykároly és Szatmárnémeti központú kisrégiókban. Az egyesületi összetartást egyrészt Bíró Lajos (Tasnád, 1856. aug. 29.- Budapest, 1931. szept. 2.) zoológus, utazó és néprajzi gyűjtő ország-világot befogadó szellemisége éltette. A tasnádi közgyűlések és találkozások az összetartozás ünnepségeivé váltak. Szatmárnémetiben erősebb a szakmai háttér. A Túrterebes alatt lévő holtágak Patkólaposnak nevezett részén tavaly kb. 1500 tölgyfát ültettek, a tájrehabilitációs program keretében, egy angol cég támogatásával. Tervezik az iskolai tudományos diákkörök beindítását és a diákok kutatási, innovációs tevékenységének ösztönzését. A másik programjavaslatuk az alapönellátó kistájszerveződés. Ehhez januárban egy kiadványt szerkesztenének. /K. A.: Tízéves múlt a BLÖT – hogyan tovább? Beszélgetés Komsa Józseffel, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnökhelyettesével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 8./

"Márványtáblát állítanak a nemrégiben elhunyt Benedek Zoltán /Mezőméhes, 1927. szept. 11. - Nagykároly, 2002. okt. 12./ nagykárolyi tudománynépszerűsítő írónak. A 15 könyv szerzőjének munkásságát és a közéletben betöltött funkcióit (Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke) vésik rá. Az avatóünnepségre még ebben az évben sor kerül. /Márványtáblát állítanak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./ "

"Máj. 11-én Kossuth-zászlót vett át Tasnád településen a Bíró Lajosról, a neves Új-Guinea-kutatóról elnevezett ökológiai egyesület a Magyarok Világszövetsége képviselőjétől. A díszes zászlórudat Bikfalvy György készítette, akit 1960-ban, 59 társával együtt tizenöttől huszonöt évig terjedő kényszermunkára ítélt a kolozsvári katonai törvényszék. /Sz. Cs.: Kossuth-emlékzászlót vettek át. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./"

"Okt. 8-án Csíkszentdomokoson a vérengzés áldozataira emlékeznek. 1944. okt. 8-án tizenegy székelyt lőtt agyon a gyilkosságairól elhíresült Maniu-gárda a felcsíki településen. A Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj magyarellenes gyilkosságok és fosztogatások sorozatát követte el Észak-Erdélyben. Az első vérfürdőt Szárazajtán rendezték, ahol 1944. szept. 26-án két székelyt lefejeztek, további tizenegyet sortűzzel agyonlőttek a Maniu-gárdisták. A magyarellenes atrocitásaikat tovább folytatva október 8-án Csíkszentdomokoson tizenegy székelyt végeztek ki. A kiszemelt áldozatokat a falu főterére vezették, majd fegyveres őrizettel a Gábor-kertbe hurcolták, és sortűzzel kivégezték őket. Agyonlőtték a 31 éves Albert Pétert, a 39 éves Bács Annát, az 54 éves Bíró Lajost, a 84 éves György Ágnest, a 29 éves Kedves Ferencet, a 31 éves Kósa Jánost, a 27 éves Kurkó Józsefet, az 52 éves Szakács Antalt, a 18 éves Szakács Imrét, a 19 éves Timár Sándort és a 32 éves Zsók Lajost. A mostani megemlékezésen a hozzátartozók és rokonok mellett a község egyházi és világi elöljárói, valamint az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének képviselői vesznek részt. /Benkő Levente: Az áldozatokra emlékeznek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./"

Petkes József akvarelljei láthatók Szatmárnémetiben. Petkes József nem egyike a Szatmáron kiállító külföldi művészeknek, hanem a szó szoros értelmében hazajött. Hazajött, hiszen a Szatmár megyei Tasnádon született, Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban volt rajztanár. Ebben a városban kapcsolódott be jó harmincöt éve a helyi képzőművészek tevékenységébe. Itt volt szakfelügyelő, és itt végzett igen értékes etnográfiai kutatásokat, amelyeket a Szatmári Hírlapban közölt folytatásokban. Családi okok miatt áttelepült ugyan jó húsz éve Magyarországra, de mindvégig erdélyinek érezte magát. Oroszlánrészt vállalt Bíró Lajos szobrának felállításában Tasnádon. Egyéni kiállítást rendezett Szatmárnémetiben, festményekkel támogatta a Rákóczi Kollégium felépítését. /Muhi Sándor: Petkes József akvarelljei. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 10./

A napokban kerül a könyvesboltokba Kiss Bitay Éva biológusnő legújabb kötete Körös-körül a Föld körül /Tinivár Könyvkiadó, Kolozsvár/ címmel. Játékos hangvétele ellenére a könyv tudományos gyűjteménye a Földről való általános ismereteknek, a különböző éghajlati övezetek és élőviláguk jellemzésének. A szerző nem feledkezett meg azokról a magyar utazókról és kutatókról, akik érdemeket szereztek a földrészek feltárásában, az egzotikus élővilág megismerésében. Szó esik a könyvben Teleki Sámuelről, Kittenberger Kálmánról, Széchenyi Zsigmondról és Bíró Lajosról is. /Ajtay Ferenc: Körös-körül a Föld körül. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Hatósági támogatás hiányában megfeneklett a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Közművelődési Társaság és a Bíró Lajos Ökológiai Társaság rákszűrésre irányuló kezdeményezése. A két egyesület a Szatmárnémeti mellett lévő Szatmárudvariban akart kutatásokat folytatni, a községben ugyanis feltűnően gyakoriak a rákos megbetegedések. Az országos statisztikai adatok szerint Szatmár megye vezető helyen áll a daganatos megbetegedések terén, a gyomor-, a tüdő- és a vérrák a leggyakoribb rákbetegség. /Babos Krisztina: Bújócska a rákszűréssel. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./

Új-guineai expedícióra indul Xántus Gábor egy ausztrál filmproducerrel és képzőművésszel egyetemben február 18-án. A kolozsvári operatőr legutóbb Nagyenyedi vándorok címmel készített filmet a fiatalon elhunyt mártír kutató életéről, enyedi emlékeiről. Most az a céljuk, hogy végigjárják Fenichel Sámuel és utódja, Bíró Lajos útját a pápuák földjén. Közben Stephansortban felkutatják a sírját, rendbe hozzák és ott helyben síremléket készítenek. Egy kis enyedi emléket is beépítenének a sírba. A Bethlen Gábor Kollégiumban László László matematika tanár tölgyfa kazettát faragott, amelybe a Fenichel szülőházból származó téglamaradványokat és az udvarról egy kevéske hazai földet, valamint egy szép oklevelet helyeztek el. /Bakó Botond: Nagyenyedtől Új-Guineáig. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

A tasnádi református egyházközség meghívására cserkésztábort szerveztek Tasnádon szeptember 6-12-e között, melyen részt vett a nagyenyedi 121-es számú Bethlen Gábor Cserkészcsapat, a magyarlapádi 135-ös számú báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat, valamint az újjáalakulóban levő tasnádi 50-es számú Bíró Lajos Cserkészcsapat, melynek újraszervezője és csapatvezetője Pakulár István, helyi református lelkész. A táborozást több vállalkozó támogatta. /Nagy Attila: Cserkésztábor Tasnádon. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 16./

Alexander” Károlyinak állítottak szobrot Nagykárolyban
A szobor talapzatán az „Alexander Károlyi” felirat látható, lényegében a magyar főúr aláírása, melyet a szatmári békeszerződésről másoltak le. Lapunk arra vonatkozó érdeklődésére, hogy miért nem Károlyi Sándorként írták a nevét, Bekő Tamás városmenedzser elmondta: a város vezetősége döntött a latin nyelvű verzió mellett, mivel úgy vélték, ha magyarul írták volna a gróf nevét, ki kellett volna írniuk románul és németül is, ezt pedig sokallták.
Szobrot állítottak december 22-én Károlyi Sándornak a nagykárolyi kastélykertben, leleplezését követően pedig megmutatták az érdeklődőknek a felújított Károlyi-kastélyt is. A frissen restaurált épület műszaki átvétele a napokban történt meg. A szobor talapzatán az „Alexander Károlyi” felirat látható, lényegében a magyar főúr aláírása, melyet a szatmári békeszerződésről másoltak le.
Lapunk arra vonatkozó érdeklődésére, hogy miért nem Károlyi Sándorként írták a nevét, Bekő Tamás városmenedzser elmondta: a város vezetősége döntött a latin nyelvű verzió mellett, mivel úgy vélték, ha magyarul írták volna a gróf nevét, ki kellett volna írniuk románul és németül is, ezt pedig sokallták. A szobor egyébként Bíró Lajos magyarországi szobrászművész alkotása, és 3 millió forintba került, melyből egy milliót a magyar kormány állt, kettőt pedig a nagykárolyi önkormányzat fedezett.
A leleplezés előtt Csehi Árpád megyei tanácselnök kifejtette: a felújított nagykárolyi kastélyra nemcsak a helybéliek lehetnek büszkék, hanem az egész megye jelképének számíthat, s jelentős mértékben növelheti a környék turisztikai vonzerejét. Károlyi Sándor történelmi szerepét a nagykárolyi múzeum munkatársa, Hágó Nándor méltatta, aki szerint vannak, akik árulónak tekintik a sokat vitatott személyiséget, sokan viszont a reálpolitikust látják benne.
Nagykároly, illetve a történelmi Szatmár vármegye (melynek főispánja volt) fejlődésére nagy hatással volt: iskolákat alapított, templomokat építtetett, manufaktúrákat hozott létre, támogatta a kisiparosokat, szerzetesrendeket telepített a városba. A szabadságharc idején elnéptelenedett területekre sváb és zsidó lakosságot hozott, összesen 32 települést alapított.
Kovács Jenő polgármester ünnepi beszédében kifejtette: szerinte Károlyi Sándor kiváló helyzetfelismerő képességgel rendelkező, a lehetőségeket kihasználni tudó pragmatikus politikus volt, aki megérdemli, hogy a nagykárolyiak megőrizzék jó emlékezetükben, mivel „nem kizsákmányoló, hanem vezető volt”. A műalkotás készítője, Bíró Lajos magyarországi szobrászművész elmondta: a nyolc éve tartó Rákóczi-ünnepségsorozat méltó befejező eseményének tekinti a nagykárolyi Károlyi-szobor leleplezését, mely számára egy Rákóczi lovas szobor tervezésével kezdődött.
Kovács Jenő köszönetet mondott a kivitelezőknek a nagykárolyi kastélyon végzett munkálatokért, akik „az alapoktól a tetőig” felújították az ingatlant. „Sok hibát lehet találni az épületen, én is több hiányosságot látok, de mindent egybevéve büszke vagyok erre a megvalósításra, és büszkék lehetnek rá a károlyiak is – fejtette ki az elöljáró. – A kivitelezők még dolgozni fognak a hiányosságok helyreállításán, a végső átvételt pedig tavasszal tartjuk majd meg.”
Mint ismeretes, a nagykárolyi és az erdődi önkormányzat közös pályázat keretében körülbelül 5 millió eurót nyert a nagykárolyi Károlyi-kastély és az erdődi várrom restaurálására. A pénz túlnyomó többségét, azaz több mint 4,5 millió eurót Károlyban költötték el. A munkálatokat a Regionális Operatív Program finanszírozásának felhasználásával végezték.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát Börvelyen
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében június 29-én, pénteken Börvelyen.
A Szatmár megyei község általános iskolájának kertjében emelt, Bíró Lajos szobrászművész által készített műalkotást Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Markó Béla, volt RMDSZ- elnök leplezte le.
A Nagykároly közelében lévő települést 107 évvel ezelőtt egy szatmári gyűjtőútja során kereste fel az író; a községet ennek apropóján választotta az ünnepségsorozat helyszínéül a társzervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület.
A helyi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke Móricz Zsigmondra emlékezve felidézte: a 133 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született író 1903 és 1906 között, a Kisfaludy Társaság megbízásából szervezett népdalgyűjtő körútjai alkalmával az akkori Szatmár megye nagyon sok, magyarok által lakott településén megfordult.
A gyűjtőutakat megelőző és az azt követő dokumentálás eredményeként az 1908-ban, Borovszky Samu szerkesztésében megjelent monográfiájában terjedelmes tanulmányt írt Szatmár vármegye népe címmel. A falvakban tett látogatásait később szépírói munkásságában is kamatoztatta: műveiben nyomon követhetők a települések lakóival való megismerkedés élményei - fogalmazott beszédében az egyesület alelnöke, megemlítve, hogy börvelyi látogatásának emlékei a Pipacsok a tengeren című ifjúsági regényében olvashatóak. Börvelyen már a magyar irodalom második személyiségének állítanak szobrot - utalt a már korábban, szintén az iskola kertjében emelt Petőfi-emlékműre Muzsnay Árpád.
„Ez a ragyogó műalkotás kifejezi azt, aki Móricz Zsigmond volt és marad mindannyiunk számára: azt az egy tömbből faragott, kemény embert, aki íróként bármelyik pillanatában képes volt szembenézni a magyar valósággal és képes volt ennek a magyar valóságnak a kritikáját megfogalmazni” - mondta méltatásában Markó Béla. A politikus a szobrokra utalva rendkívüli dolognak nevezte, hogy az egyik oldalon Petőfi Sándor, a másikon pedig Móricz Zsigmond „vigyáz ennek a vidéknek a népére, ahogyan vigyázott eddig is”.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Sróth Ödön, a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke, Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke, valamint a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület képviseletében Fülöp István fideszes országgyűlési képviselő. A beszédek után az emlékezés koszorúit helyezték el a jelenlévők Móricz Zsigmond szobránál.
A börvelyi Móricz-emléknapok eseményei pénteken és szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz-vándorkiállításával és tudományos emléküléssel, valamint a környék településein tett irodalmi kirándulásokkal folytatódnak. Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Mindenfajta egyéb összejövetel megtartása továbbra is tiltásba, hivatalos engedélyezésbe ütközött. Így pl. a marosdécsei földművesek nevében Bíró Lajos esperes intéz hivatalos kérést annak érdekében, hogy a helybeli gazdák az EMGE égisze alatt működő és tevékenykedő gazdakört hozzanak létre, s az ótordai egyház is csak prefektúrai engedéllyel tarthatja meg presbiteri ülését. Íme, a hatósági engedély magyar fordítása: „Torda megyei Prefektúra. Szám: 3689/1938. február 20. 14 lej okmánybélyeg. 2 lej légierők bélyege. P.H. ENGEDÉLY. Mi, Torda megye Prefekturája hivatkozással az Ótordai ref. egyház kérésére, mely által engedélyt kér 1938. február 28-án Tordán sorra kerülő presbiteriumi gyűlés megtartására, a VI. Katonai Hadtest 1 sz. Rendelete alapján engedélyezzük, hogy az Ótordai ref. egyház presbiteriumi gyűlést tarthasson Tordán a dr. Ion Raţiu utcai református elemi iskolában 1938. február 28-án 9-13 óra között. Jelen engedély közöltetik igénylővel valamint a helybeli rendőrséggel, mely hivatva van intézkedéseket foganatosítani a rend és csend biztosítására. Prefektus. Aláírása. P.H., Alprefektus. Aláírása. Az Ó-tordai ref. egyháznak.”
Közben a marosújvári csendőrség nyújtott be feljelentést a helybeli református egyház ellen, mivel a nemzeti zászló a papilak fedélzetén lett kitűzve, és „kopott” állapotban van. A gyulafehérvári törvényszéki tárgyaláson hiába bizonygatta Bucsi Endre lelkész, valamint Szabó András védőügyvédje, hogy a rendőrhatóság tűzette a ház födélzetére, s hiába vitte magával bemutatás végett a még teljesen megfelelő zászlót, a bíróság 500 lej büntetéssel sújtotta az egyházat.
Mindezeknél tragikusabb helyzetről számolt be 1939. április 23-án Sükösd Sándor magyarózdi ref. lelkipásztor, kinek panaszlevelét engedtessék meg a maga teljességében leközölnöm:
„Nagytiszteletű Esperes Úr!
Különös ügyben és jelentéssel keresem fel Nagytiszteletű Esperes Urat, mely csak egy „»azt mondják«-on alapszik, de mégis jelentenem kell, mert komoly és brutális valóságon alapszik.
Arról van szó tudniillik, hogy a csekelaki és a m. bükkösi jegyzők, igen bizalmasan, mint magánemberek és barátaim figyelmeztettek, hogy Czintoson keresztül óvakodjak menni, mert kiszemelt vagyok én is a megverésre az ottani románok részéről! Kiszemelt áldozat Balogh Jenő istvánházi lelkész és a három Szász testvér, Ferenc, József és Dezső! A legelső volt, aki még figyelmeztetés előtt részesült a legbrutálisabb verésben: Benkő Zoltán csekelaki lelkész. Ő f. hó 18-án reggel, szekérrel Czintoson át igyekezve Ludasra, legalább ötven (50) nagy botütést kapott egy reá leső román embertől. De azt hiszem ő már jelentette is Nagytiszteletű Esperes Úrnak a vele történteket.
Nem tudom, volt-é fent nevezettnek valami nem helyeselhető ügye czintosi emberekkel, de azt tudom, hogy nekem nem volt. A legnagyobb tisztelettel köszöntem embereknek, valahányszor a községen átutaztam, több személyes jó emberem, ismerősöm van közöttük, akik nagy örömmel köszöntöttek minden találkozás alkalmával. Két templomuk újonnan építésére híveink között gyűjtést engedélyeztem, sőt híveim adakozásra buzdítottam, úgyhogy gyűjtőik nagy örömmel beszélték: román községben sehol sem kaptak oly nagy összeget, mint a mi református magyar községünkben.
És lám mégis feketelistára kerültem. Tartja magát a szó: papjaikat, vezetőiket kell lehetetleníteni, eltenni láb alól. Papjaikat legelsősorban!
És most nem utazhatom be egy hetipiacra, vasútállomásra, egy hivatalos megjelenésre, nem mozdulhatok ki községemből életveszedelem nélkül.
Van-é valaki, aki ez ellen védelmet tud nyújtani, aki ezt feljegyezze, meghallgassa? Keresztyén papokat agyonveréssel fenyegetnek, mert véletlenül magyar emberek azok a keresztyén papok?!
A mozgósítás óta egyszerű híveink közül többet inzultáltak, sőt vertek meg Czintoson. Most már fennebb vannak. Papjaikat akarják elvégezni.
Nem kicsiny jelentőségű ez az ügy. Fel akarnám hívni reá Főhatóságunk figyelmét. Bírjanak tudással arról, milyen nehéz helyzetben él papságunk s mily sötét jövő vár itt-ott reájuk, ha Főhatóságunk nem tesz lépéseket kellő helyen és eréllyel lelkészeinek személyes biztonsága érdekében.
Magyarózd, 1939. április 23-án. Alázatos szolgája, Sükösd Sándor ref. lelkész.”
A következő napon, április 24-én Balogh Jenő istvánházai ref. lelkész hitelesíti a fenti panaszok áradatát, amikor ezeket közli: „A mozgósítás óta a Czintoson való átmenetel veszedelemmel jár. Több fenyegető izenetet kaptam, de nem tulajdonítottam ezeknek komoly alapot. Húsvét másodnapján az úrvacsora osztásról hazajövet kövekkel fenyegettek meg, egy másik alkalommal a fejem elütésével, de ezek mind nem riasztottak meg. Miután azonban az elmúlt kedden Benkő Zoltán csekelaki kollégámat megverték s miután több czintosi hívem figyelmeztetett a komoly veszedelemre, kénytelen vagyok N. tiszteletednek jelenteni, hogy Czintosra egyelőre istentiszteletet tartani nem mehetek.”
Az alsó-felsődetrehemi református lelkészi hivataltól Jakab György lelkész veti papírra terjedelmes sérelmeit, s igényel jogorvoslást, vagy legalábbis tanácsot súlyos helyzete megoldása céljából. Az ortodox vallásra áttért helybeli állami iskola tanítója sorozatos, de alaptalan feljelentgetései alapján a helyi csendőrőrmester a lelkészt, gondnokot, híveket heteken keresztül zaklatta, magához hívatta, majd a lelkészt letartóztatta, Tordára vitte, de miután fogvatartása nem volt törvényes, a felsőbb parancsnokság szabadon bocsátotta. Ezekután bizonyos helybeli magyar személyeknél hazaárulás, izgatás, rémhírterjesztés címén házkutatást tartottak, természetesen eredménytelenül. Mindezek után folytatásként hadd idézzem a lelkész szavait: „Az istentiszteleteken kívül már a híveimmel érintkezni, őket látogatni sem szabad, mert az már izgatás. Feleségem miért járt szabályszerű útlevéllel Magyarországon, testvére Magyarországról miért járt nálam ugyancsak szabályszerű útlevéllel az 1937 évben, miért látogatott meg az 1938 évben egy németországi ev. lelkész? Ezek a tanító feljelentése alapján főbenjáró bűnök. Ma még súlyosabb kellemetlenség nélkül élünk, de ha, mitől Isten őrizzen, súlyosabb idők következnek, ki fog megvédeni a súlyosabb inzultusok ellen, az állami tanító izgatásai után. Eddig csak a telepesek ablakait törték be s inzultálták, megdobálták, a lelkész lovait verték meg úgy, hogy az egyik megvetett, a másiknak a fejét hasították el kapával…”
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATÁS LAPUNK AUGUSZTUS 25-I SZÁMÁBÓL
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
FOLYTATÁS LAPUNK SZEPTEMBER 22-I SZÁMÁBÓL
Mint ismeretes, 1941 januárjában a vasgárda-zendülés rázkódtatta meg az egész országot. Ennek tartalmáról itt és most nem elmélkedünk. Csupán annyit, hogy e lázadás Erdély-szerte is mélységesen éreztette hatását. Marosújváron például szenvedő alanya volt, többek között Bucsy Endre helybeli református lelkész (1941. január 26-i levele), akit a helyi rendőrség saját lelkészi lakásában „internált” január 22-én délután 5-től este 11-ig. Érdeklődésére, a községi elöljáró csak annyit válaszolt: „Az ön érdekében történt”. Mint írja, amikor másnap, 23-án a községházára ment e fenti ügye tisztázása végett, „egy szódagyári munkás és vasgárdista minden ok nélkül rám támadt, odacsődítette a községházában tartózkodókat – mint agent provocator – kellemetlenségeket szeretett volna okozni. A primár erélyesebb fellépésének köszönhetem, hogy nem lett komoly kimenetele a dolognak.” Majd tovább így folytatja a lelkipásztor az esemény leírását: „A fent jelzett január hó 23-án, egy ismeretlen asszony, mint küldöncz közölte a feleségemmel, hogy valaki jóindulattal azt üzeni: »tiszteletes úrék, mielőbb meneküljenek el, mert ma éjjel (t. i. jan. 23.) megfogják támadni, megverik s esetleg meg is ölik«. Nekem, magamnak azt mondotta egy román férfi magyar felesége: »vigyázzak az Istenért mert megtámadják!« Híre járt annak a tervnek, hogy a magyarokat a zsidókkal együtt összefogdossák és bedobják a bányába… Hála Istennek semmi bántódásunk nem történt. Kellő védelemről gondoskodtam. De nyugtalanok voltunk napokon át.” Utólagos tudósításai további zaklatásáról, fenyegetéséről tanúskodnak.
Befejezésül álljon itt a Nagyenyedi Református Egyházmegye Marosdécsén lakó esperesének, Bíró Lajosnak dr. Nagy Miklós enyedi ügyészhez „szíves intézkedés végett” 1942. VI. 8-án intézett sérelme:
„Folyó hó 4-én hazulról való távollétemben megjelent lakásomon Bordea György marosdécsei jegyző és Bocicor ugyancsak marosdécsei csendőrőrmester s miután engem nem találtak otthon, a jegyzőirodára hívatták a leányomat, akinek tudtára adták, hogy a rádiómat felsőbb rendeletre le kell szereltetnem és nekik átadnom. Miután leányom ennek a rendelkezésnek nem tehetett eleget, aznap este 6 órakor Bocicor őrmester a községi bíróval újból megjelent a lakásomon s rádiómat, akkumulátoromat és a hozzá tartozó elemeket, valamint az általa leszedetett antenna és vezeték drótokat magához vitette anélkül, hogy az eljárásnak magyarázatát adta volna s a hivatkozott rendeletet felmutatta volna. Ugyanakkor a községben levő még egyetlen magyar ember használatában álló rádiót is ugyanilyen módon szereltette le és vitette magához. Ennek a rádió tulajdonosnak a neve Szántó Márton.”
És legvégül idézzük a Kultuszminisztérium „Bizalmas” jelzettel ellátott s az esperesi hivatalokhoz 1942-ben intézett átirata: „Antonescu Marssal Úr rendelkezése szerint van szerencsénk kérni, szíveskedjék elrendelni, hogy azon vizitációk és látogatások alkalmával, melyeket az Állam méltóságai, vagy magas tisztviselők végeznek, ne adassanak többé bankettek és ne tartassanak szónoklatok, mert ezek kedvezőtlen benyomást gyakorolnak a közvéleményre.”
Nos, úgy tűnik, hogy a bankettek és szónoklatok képezték a hatóság legfőbb gondját abban a zűrzavaros, tragédiákkal telített világban. De vajon a felsorolt sérelmek milyen benyomást gyakorolhattak ugyanazon időszakban az erdélyi református hitközösségekre? Amazok orvoslására miért nem adattak ki hasonló körlevelek?
A fenti történésekről levonandó következtetéseket a tisztelt olvasókra bízom!
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Sipos Zoltán
PÁLYÁZAT NÉLKÜL
Három év alatt 2,6 millió eurót toltak be a székelyföldi sajtótrösztbe
Magyarországi, állami nagyvállalatok adományaiból építi romániai vállalkozását a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány.
Az utóbbi három évben bő 800 millió forinttal, mai árfolyamon számolva mintegy 2,6 millió euróval finanszírozta a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány azt az Udvarhelyi Híradó Kft.-t, mely több székelyföldi városban ad ki napilapot, illetve működtet internetes portált.
Korábbi, az EMNP finanszírozásáról szóló anyagunkban már megírtuk, hogy a Szerencsejáték Zrt. bőkezű adományban részesítette a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítványt. Jelen anyagunk annyiban jelent újdonságot, hogy közöljük az alapítvány összes támogatóját, illetve a támogatások kedvezményezettjeit. Az Erdélyben és kisebb mértékben Felvidéken elosztásra kerülő pénz magyarországi, állami tulajdonban levő nagyvállalatoktól, többek között a Magyar Villamos Művek Zrt.-től, a Paksi Atomerőmű Zrt.-től valamint a Szerencsejáték Zrt.-től érkezik – derül ki a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány közhasznúsági jelentéseiből.
Több, kisebb médiaorgánum a támogatottak között
Az utóbbi évek legfőbb támogatottja az Udvarhelyi Híradó Kft.: a pénz mintegy felét ez a vállalkozás kapta. A támogatottak között megtaláljuk még a tavaly indult foter.ro portált kiadó Erdélyi Médiatér Egyesületet, valamint a Háromszék napilap kiadóját, a H-Press Kft.-t. Előbbi 14 millió forintot (45 ezer euró), utóbbi viszont 10 millió forintot (32 ezer euró) kapott.
A támogatottak között szerepel még a Hungarom Média (a Krónika volt tulajdonosa) és a Kalauz SRL (az Erdélyi Napló volt kiadója). Megtalálunk még egy sor felvidéki kiadót, illetve civil szervezetet is a listán.
2010 2011 2012 2013
Udvarhelyi Híradó SRL na 235165 311500 263000
Krónika (Hungarom Média) na 65000 6000 4000
Erdélyi Médiatér Egyesület na 0 0 14471
Kaluz Kft. na 3650 0 0
H-Press Kft. na 6000 0 10000
Pro Civis Polgári Társulás na 0 5846 10654
Danubius Kiadóvállalat na 0 1200 0
Vox Juventae Polgári Társulás na 0 1500 0
Mediaimpress sro na 0 0 39000
Pritom International na 0 0 2500
Összesen (ezer Ft) na 309815 326046 343625
A támogatottak (ezer forintban)
A pénz nagy része saját magánvállalkozására megy
A mellékelt táblázatból azonban kitűnik, az utóbbi három évben a támogatások oroszlánrésze az Udvarhelyi Híradó Kft.-hez került. Magyarországi jogászok szerint legalábbis felveti a törvénytelenség gyanúját az a gyakorlat, hogy egy magyarországi alapítvány saját tulajdonában álló magánvállalkozást támogat.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírja, hogy az alapítványok alapító okiratainak kötelező elemei közt szerepelniük kell a vagyon felhasználásáról szóló kitételeknek.
Határon túli magyar sajtótevékenységet támogat
A Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány 2010-ben lett megalapítva a Magyar Nemzet kiadója, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. kezdeményezésére, célja a „határon túli magyar sajtótevékenység támogatása”.
Az alapítványnak honlapja nincs, és nem tudunk arról, hogy valaha nyilvános pályázatot hirdettek volna a határon túli magyar sajtótermékek számára.
Az egyik beszámolóban mindenesetre az áll, hogy az „Alapítvány alapvető, stratégiai célja a támogatásban résztvevő, illetve megvásárolt lapok illetve internetes honlapok megmaradása, illetve önfenntartóvá válása. Alapítványunk elsősorban a határon túli, magyar nyelven folytatott sajtótevékenységeknek, sajtószervezeteknek, ilyen tevékenységet folytató újságíróknak nyújt támogatást. A támogatási kérelmek elbírálása, illetve a támogatások odaítélése a Kuratórium feladata.” Az alapítvány kuratóriumi elnöke az a Dr. Korda Éva Judit, aki 2005 és 2007 között a Hír TV-t működtető Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. vezérigazgatója volt, székhelye pedig Budapesten, a Bíró Lajos utca 23. alatt található – ugyanott, ahol az egykori Krónika-tulajdonos Hungarom Média Kft. székhelye is volt.
Az alapítvány alapítása (2010.12.11) után mintegy két héttel (2010.12.27) 250 millió forintos (800 ezer euró) adományban részesül a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából. 2011 nyarán aztán 90 százalékos tulajdonrészt szerez az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben (10 százalék tulajdonrész a BAP Agency Kft. birtokában van).
Ugyanebben az évben szerez részesedést a Krónika mögött álló Hungarom Média Kft.-ben, illetve az Erdélyi Naplót kiadó Kalauz Kft.-ben (mindkét cég felszámolás alatt jelenleg). A tulajdonosi részesedést jelentő befektetés könyv szerinti értéke ebben az évben 282 millió forint (900 ezer euró), a beszámoló azonban nem részletezi, hogy egy-egy cég megvásárlására mennyit költöttek.
Jelenleg a Krónikát és az Erdélyi Naplót az Udvarhelyi Híradó Kft. jelenteti meg, négy regionális (Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap, a Gyergyói Hírlap) lap mellett. A kiadóhoz tartozik még a Szekelyhon.ro hírportál is.
A pénzügyminisztérium honlapján közzétett adatok szerint a cég nettó üzleti forgalma 10 millió lej (2,2 millió euró) volt 2013-ban. Nettó profitja 11 ezer lej (2600 euró), adósságállománya 3,7 millió lejre (850 ezer euró) rúgott. Transindex.ro

Csendes jubileum
- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma –
„Hiába él, aki senkinek sem használ.”
(Báthori István)
Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.”
A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták.
Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt.
A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott:
„A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost…
Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat…
Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti.
Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét.
A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét.
A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg.
Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben…
Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.”
Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek.
Máriás József, Művelődés (Kolozsvár)