A tíz éve Marosvásárhelyen történtekről Karácsony Zsigmond, a marosvásárhelyi Népújság fotóriportere megdöbbentő képsorokat mutatott be a Bernády-ház kiállítótermében Egy pogromkísérlet kórképe. Marosvásárhely, 1990. március címmel. A rendezvénysorozat, amelynek része volt a kiállítás megnyitója is, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett Sajtó az első vonalban címet viselte. A MÚRE-rendezvény nyitányaként Gáspár Sándor, az egyesület ügyvezető elnöke Távolságtartás és azonosulás címmel tartotta vitaindítóját, feltéve benne a kérdést, hogy hol a határ a közösségi azonosulás és a tisztázás között. Az esten Schnedarek Ervin eddig be nem mutatott képsorokat vetített a véres eseményekről. /Sarány István: Az első vonalban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 27./ A Sajtó az első vonalban című MÚRE-szemináriumon Mózes Edith kiemelte, hogy 1990 márciusában a helyi magyar sajtó a helyén volt, teljesítette kötelességét. Ideje lenne szakszerűen elemezni, hogy az egyes kiadványoknak milyen szerepe volt az események előkészítésében, lebonyolításában. Cs. Bíró Attila, az ELTE tanára, a Magyar Távirati Iroda vezetőségi tagja kifejtette, hogy az anyaországban a sajtó szabad. Márványi Péter, a Kossuth Rádió Erdélybe kiküldött munkatársa pedig azt állította, hogy Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság. Bemutatták Simon Judit nagyváradi újságíró, a Krónika munkatársának könyvét, címe: Városkép románokkal és magyarokkal. A könyv objektivitását, higgadtságát méltatták. Az események óta most először került olyan kötet az olvasó elé, amelyben mind a magyar, mind a román résztvevők megszólalnak. A Nyílt Társadalom támogatásával kiadott könyv román változata hamarosan szintén megjelenik. /Sajtó az első vonalban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

A múlt hét végén zárult Székelyderzsben az egyhetes unitárius evangéliumi gyermekhét, melyen 49 gyermek vett részt – tájékoztatott Demeter Sándor unitárius lelkész. A felkészítőt Újvárosi Katalin unitárius lelkésznő, valamint Bíró Attila ötödéves papnövendék tartotta. /Fekete B. Zoltán: Evangéliumi gyermekhét. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./

Megyasszai Bíró Attila református lelkészt az elmúlt év szeptemberében nevezték ki Resicabányára. Elmondta, hogy 2005-ben fejezte be a teológiát, ezt követően Nagybányára nevezték ki, most pedig Resicabányára helyezték. Mindenki fél a szórványtól. Ő még soha nem jár erre. A helyi református egyházközségnek 400 fizető tagja van, a családlátogatások alkalmával szeretné pontosan feltérképezni a helyzetet, mivel sok olyan hívet is feltételez, aki nem jár templomba. Vetési László szórványlelkész teológusok közreműködésével, néhány évvel ezelőtt házalással felmérést készített Resicabányán. Az általuk létrehozott adatbázisra szeretne támaszkodni. A lelkész feleségével elvállalta, hogy idén szeptemberben megszervezi a Resicabányai Magyar Hetet. Távlati tervei között szerepel egy minőségi, hosszabbított programmal működő egyházi óvodai csoport beindítása. /Balta János: Visszaszerezni az elcsángált nyájat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkipásztor Krassófüzesen a nemrég meghalt utolsó református lélek egyik fiánál tett látogatása során tudta meg, hogy hová lettek a már régen megszűnt egyházközség értékei. A tönkrement harmónium és az egykori imaház padjai a magyar baptista imaházban találhatók, míg a kegyszerek – úrvacsorai kehely, keresztelő kancsó és tányér – a megboldogult szekrényében voltak megőrzésen s amelyeket a lelkipásztornak átadtak. Ezeket a kegyszereket Resicabányán fogják őrizni és alkalmasint használni is. /Makay Botond: Előkerültek a krassófüzesi kegyszerek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

A minap a Resicabányai Református Egyházközség (Megyasszay Bíró Attila lelkészelnök és Nagy Péter főgondnok, világi elnök) szóbeli panasszal fordult a laphoz. A Templom és Iskola épületének a nagyjavítása során két ajtót rendeltek meg, ahonnan kiszállt az egyik mérnök, hogy a pontos méreteket felvegye. Megyasszay tiszteletes és Nagy Péter főgondnok másnap, a papírformák elintézése végett a vállalatnál járván elutasításban részesültek a Mondo Style vezérigazgatója, Ionel Goana mérnök, vezérigazgató részéről, aki kijelentette, hogy RMDSZ-eseket (értsd: magyarokat) nem hajlandó kiszolgálni. Az egyházközség két vezetője hiába hivatkozott arra, hogy ők az egyháznak és nem az RMDSZ-nek a részéről vannak, a vezérigazgató hajthatatlan maradt. A két egyházi vezető panaszt tesz Seres Péter Albert alprefektusnál is. /Makay Botond: Panasz a Mondo Style vezérigazgatójára. Nacionalista visszautasítás? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./

Hadtörténeti kiállítás Kézdivásárhelyen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki szervezete hadtörténeti kiállítást mutat be tegnaptól szerdáig kézdivásárhelyi székházában (Kálvin Központ, Gábor Áron utca 13/2. szám).
A kiállítás tárgyait, valamint ezek leírását a lemhényi Bene Zoltán és Bíró Attila műgyűjtők biztosították. A tárlat ma és holnap 17–20 óráig látogatható, jelen lesz és mesél a két gyűjtő. Iskolai csoportok jelentkezését is várják. Bene Zoltán és Bíró Attila 2008 óta kutatja az első és második világháborúból származó felszereléseket, használati tárgyakat, iratokat és fényképeket, s mondhatni, rekordidő alatt hihetetlen mennyiségű tárgyat gyűjtött össze. Céljuk emléket állítani mindazoknak, akik vérüket és életüket áldozták a hazáért.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csütörtöktől kezdődik!!! – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
Holnap, június 28-án nyitja meg kapuit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetének negyedik alkalommal tető alá hozott rendezvénye, a Székely Sziget. A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megtartandó, háromnapos fesztivál minden korosztály számára kínál szórakozási lehetőséget.
A tábornyitás csütörtökön 8 órakor lesz. Szőcs Zoltán, a HVIM elnöke elmondta: azért választották Katrosát helyszínül, mert a romos állapotban levő Fortyogóval ellentétben, az erdővel körülölelt táborhelynek, a mesés tájnak igazi székelyszigetes hangulata van.
A sátorozni vágyók már szerdán felköltözhetnek a táborba. A napi jegy ára idén is jutányos, mindössze 19,20 lej vagy 1526 forint. A két összeg egyben „kódolt” üzenet is, az első a trianoni békeszerződés aláírásának évszámát, a másik a mohácsi csatáét rejti. Három napra 50 lejt kell fizetni, a szülői kísérettel érkező, 12 éven aluli gyerekek számára ingyenes a belépés. A sátorhely, a parkolás, a zuhanyzók használata, a programok látogatása ingyenes. A trianoni diktátum által elszakított területekről (Délvidék, Felvidék, Őrvidék, Muravidék és Kárpátalja) érkező magyarok díjmentesen léphetnek a táborba.
Csütörtökön a Gábor Áron-sátorban Szabó Ottó faszobrász, Táskai Margó, a Magyar Nemzeti Gárda országos szervezője, valamint Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium alapítója tart előadást. A rovássátorban a három nap alatt rovásírást sajátíthatnak el az érdeklődők. A gyereksarokban kézműves-foglalkozás és filmvetítés lesz. A harcmezőn ki lehet próbálni az íjászatot, és jurtaállítás is lesz.
20 órától a Kárpátia zenekar lép színpadra, őket István Ildikó népdalénekes és a csíkszeredai Role követi. Pénteken újabb előadások hangzanak el: Salamon Ferenc nyugalmazott tanár, Orbán Ferenc 88 éves volt leventekatona, Kádár Gyula történész, Tyirityán Zsolt, a betyársereg szóvivője és Seprődi József minősített bortermelő, borkóstoló részéről. A kiállítósátorban Bene Zoltán és Bíró Attila régiséggyűjtők hadtörténeti kiállítását, I. és II. világháborús tárgyi emlékeit lehet megtekinteni. A túrázni vágyók 10 órakor esztena-látogatáson is részt vehetnek, ahol orda-, sajt- és túrókóstolás is lesz. Este fellép a kolozsvári Balhé, a magyarországi Palmetta és a Titkolt Ellenállás.
Szombaton 10 órától ismét túrázással indul a nap, egy II. világháborús bunkert látogatnak meg, és leleplezik a 907-es pozsonyi csata emlékére állított emlékplakettet. 11 órakor ökumenikus istentisztelet következik. Szőcs hozzáfűzte: itt meglepetéssel készülnek, amelyről azért nem árulnak el többet, hogy a hatóságok nehogy megakadályozzák az akciót. Az előadók sorát Kovács-Nemes László históriás nyitja, majd Toroczkai László HVIM-elnök, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő értekezik a nemzeti ellenállásról. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, országgyűlési képviselő pedig a Több frontos küzdelem a székely önrendelkezésért címmel tart előadást. Este Bajna-, Transylmania- és Romantikus Erőszak-koncertek zárják a fesztivált. Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Együtt ünnepeltünk
Egy évtizede, hogy a mélyszórványban élő Fehér megyei magyarság legnagyobb nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án, a magyar államalapítás ünnepén egy-egy teljesen elnéptelenedett templomba vagy egy nagyon megfogyatkozott számú gyülekezetbe zarándokol, ahonnan azonban – Babits Mihály szavaival élve – „Az Úr nem ment el...”
Az idén a Gyulafehérvár közelében fekvő Szászsebesen gyűlt össze több száz zarándok, hogy benépesítse a gyönyörűen felújított neogótikus református templomot. Rendezvényünknek rendkívüli jelentőséget adott az a tény is, hogy együtt ünnepelhettünk egy háromszéki küldöttséggel, amelynek tagjai onnan érkeztek hozzánk, ahová – az egykori Sepsiszékbe – a szászok betelepítése előtt a szászsebesi székelyek áttelepültek. Ezt emeli ki az elhangzott beszéd alábbi részlete is: „Olyan ősi erdélyi városban ünneplünk ma, amelynek kövei, a város épített örökségének néhány ékessége és a történelmi emlékezet megőrizte egykori ittlétünket, ahol valamikor a város főutcája a Székely utcája nevet viselte (a németek nyelvén Siculorum Gasse). A hatalmas evangélikus székesegyház helyén feltételezett kis székely templom, a körülötte feltárt XI. századi székely sírok mind azt igazolják, hogy elődeink, a mai Kovászna megye egykori Sepsiszékének székelyei egy része életével és vérével áldozott azért, hogy ma itt egy virágzó település lakói, románok, szászok, magyarok békében élhessenek.” Az ökumenikus istentiszteleten Somogyi László székesfehérvári református lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános társaságában imádkozott Bíró Attila kökösi unitárius lelkész is, aki gyülekezetük zászlaját is elhozta a szászsebesi református templomba. Az ünnepi műsor ékessége volt a vargyasi szavalókör két tagjának fellépése: Katona Kinga Assisi Szent Ferenc énekét, Gánya Ervin Szent István Himnuszát adta elő nagy átéléssel. Ugyancsak tetszést váltott ki az ünneplőkből a kökösi Nagy Levente és Barátai együttes. Valamennyiüknek köszönjük, hogy jelenlétükkel megerősítették bennünk azt hitet, hogy ha nagyon megfogyatkozottan is, de élni akarunk itt, az őseink megszerezte földön. Köszönjük a Kovászna Megyei Tanács önzetlen támogatását, amely lehetővé tette felemelő ünnepségünk létrejöttét. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely sziget családi nap
Elsősorban azért, mert a katrosai táborhelyet nem vehették bérbe, másodsorban a hatóságok állandó zaklatása miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete idén lemondott az V. Székely sziget megszervezéséről, s helyette – úgymond kárpótlásként – Székely sziget családi napot tartottak szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A látogatók a nap folyamán megtekinthették a két lemhényi régiséggyűjtő, Bene Zoltán és Bíró Attila hadtörténeti kiállítását, helyi termelők portékáiból válogathattak, részt vehettek rovásírás-oktatáson, míg a kicsiknek a gyereksarokban kézműves-foglalkozásokat szerveztek. A Határőrség rádióműsor élő adásban hangzott el Szőcs Zoltán, Tóth Bálint, Kiss Zsófia, Szőcs Csongor és Bartos Géza szerkesztésében, majd ifj. Tompó László budapesti irodalomtörténész Székely sors Nyirő József műveiben címmel tartott előadást, Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a nemzeti ellenállásról beszélt. A zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes után a Kárpátia, majd a Romantikus Erőszak nemzetirock-együttes csapott a húrok közé. Napközben a vártnál kevesebben fordultak meg a rendezvény helyszínén, ám estére megtelt rockzenerajongókkal a sportcsarnok.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Communitas-támogatás a Krassó-Szörény megyei magyarságnak
A Communitas Alapítványnak köszönhetően a Resicabányai „Templom és Iskola” Szórvány Egyesület, a Resicabányai Református Egyházközség és annak lelkésze a következő pályázati támogatásokban részesült.
Az Egyesület a Szórvány Szaktestülettől a Resicabányai Magyar Közösségi Ház Infrastrukturális Fejlesztése című pályázatára 1000 RON támogatást kapott, amiből egy szép konyhabútort vásárolt. Ez által egy jól felszerelt konyha lett kialakítva, amit a helyi közösség különböző rendezvényeken fog használni.
A Református Egyházközség az Ifjúsági Szaktestülettől a Gyermek és Ifjúsági Magyar Ház pályázatára 500 RON támogatást kapott, amiből játékokat, fogyóeszközöket szereztek be. A gyerekek, ifjak már használhatták is a szombatonként zajló programokon az érdekes játékokat.
Végül, de nem utolsósorban Megyasszai Bíró Attila, a Resicabányai Református Egyházközség lelkésze 650 RON-kapott a Szórvány Szaktestülettől a szórványgyülekezetekhez való kiszállásaihoz szükséges üzemanyag költségeire, amiből Újmoldova, Boksánbánya, Anina, Oravica és más Krassó Szörény megyei helységekben élő közösségek, emberek felkeresése, lelkigondozása történt.
Köszönet a Communitas Alapítványnak az itt folyó munkák támogatásáért.
Megyasszai Júlia, Nyugati Jelen (Arad)

Unitárius találkozó Árkoson
Október 10–12. között rendezte meg az Árkosi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet a Mindennapok a kommunizmusban témájú köri találkozót, amelyen összegyűlt a felsőrákosi, sepsiszentgyörgyi, vargyasi, kökösi, olthévízi, datki, brassói egylet néhány tagja. A témával összefüggő előadást a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum történelem szakos tanára, Tăraș Silviu tartotta. Ebben egy kis ízelítőt kaphattunk arról a korról, amelyről otthon vagy az iskolai tanórákon nem hallhatunk, vagy csak nagyon keveset.
Az előadást követően kerekasztal-beszélgetésen mondhattuk el, hogy milyen az egyleti élet a településünkön, és ezt hogyan lehetne színesebbé, érdekesebbé és értékesebbé tenni. Arról is szó esett, hogy mi, egyletesek hogyan tudnánk elsősorban segítséget nyújtani egyházunk számára, valamint beszéltünk arról, miként kérhetnénk segítséget az egyháztól, ha szükségünk van rá.
A szombat délután a vetélkedés jegyében telt el, az utolsó közös estet szórakozással zártuk. A vasárnapi istentiszteleti szolgálatot Bíró Attila helyi unitárius lelkész végezte. 
A közös ebéd elfogyasztása után, amikor eljött a búcsú ideje, tudatosult bennünk, hogy részesei lehettünk annak a csodának, amit mi magunk teremtettünk meg, és ezáltal egy kis családdá alakulhattunk. Köszönet az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnek, a Háromszék–Felsőfehéri Egyházkör Esperesi Hivatalának, az árkosi unitárius egyházközségnek, az árkosi nőszövetségnek és nem utolsó sorban szüleinknek a támogatásért, mert nélkülük nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. 
Péter Tünde Izabella, Árkos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma

A Magyar Unitárius Egyház főtanácsi üléséről
A Magyar Unitárius Egyház legfőbb döntéshozó és felügyelő hatósága, a Főtanács július 3-án Kolozsváron ülésezett, tudtuk meg sajtóközleményükből.
Az összesen 119 tagú, világi és lelkészi képviselőkből álló Főtanács ülése a Kolozsvár-belvárosi unitárius templomban istentisztelettel kezdődött, ezután a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében folytatta munkálatait. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, majd tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött.
Az ülés gerincét az elmúlt év egyházkormányzati munkáját összegző jelentések értékelése képezte.
Ünnepi gála keretében a Főtanács elismerő oklevélben részesítette és méltatta a kiemelkedő teljesítményű egyházközségek, intézmények, lelkészek és világi vezetők egyházszolgálatát, köztük az Árkosi Unitárius Egyházközséget és Bíró Attila lelkészt. Elismerő okleveleket adtak át az egyházköri találkozók (Tordai-Hasadéki Találkozó, Marosi Egyházköri Találkozó, Küküllői Egyházköri Találkozó, Firtosi Találkozó, Szejkefürdői Unitárius Találkozó, Olt menti Találkozó, Vadasi Találkozó) mindenkori szervezőinek, köztük a Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkörnek.
Szintén a gálán került sor Az én egyházközségem küldetése című esszépályázat és az egyházi beszédpályázat eredményhirdetésére, valamint az Unitárius–Univerzalista Nemzetközi Tanács (ICUU) megalakulása 20. évfordulójának méltatására.
A főtanácsi vacsorán a Berde-serleggel tartott hagyományos pohárköszöntőt ez alkalommal Farkas Emőd főgondnok mondta.
Márkó László, a Magyar Unitárius Egyház médiareferense
Közlemény
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lélekben ünnepelni
Az esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni.
Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni.
Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel. Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára. Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kál­mán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mi­hály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte).
A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lélekben ünnepelni – Szent István-napi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön
Az esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni.
Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni.
Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel.
Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára.
Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kál­mán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mi­hály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte).
A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karitatív egyházi táborban vizsgálódtak a háromszéki fogyasztóvédők
Tovább folytatja magyarellenes ámokfutását a Kovászna megyei fogyasztóvédelem. Ezúttal az árkosi unitárius egyházi táborban jelent meg a szakhatóság alkalmazottja három rendőr kíséretében, és többek közt a román nyelvű tábori szabályzatot és a konyhai mérleg hiányát kifogásolta pénteken.
Az esetről szerdán sajtótájékoztatón Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, unitárius közügyi igazgató, Biró Attila árkosi és Buzogány- Csoma István szentivánlaborfalvi lekész számolt be, mint fogalmaztak, azért tárják nyilvánosság elé az ügyet, mert azt szeretnék üzenni az egyházi táborok szervezőinek, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, a gyerekek érdekében továbbra is tartsanak hasonló közösségi rendezvényeket.
Az unitárius lelkészek elmondták, hogy egyházközösségeik összefogtak, a múlt héten Árkoson 81 rászoruló gyereket táboroztattak, a rendezvény ingyenes volt, a szülők jelképes adományokkal járultak hozzá. A gyerekek biztonsága és egészsége érdekében minden törvényes előírást betartottak, orvosi igazolást, írásos szülői beleegyezést kértek, mindenki befogadta a tábori szabályzatot, a szakácsnak orvosi bizonylata volt, ételmintákat tettek félre, és engedélyük volt az élelmiszer-biztonsági hatóságtól. A gyerekeknek az árkosi kultúrotthonban biztosítottak szállást, a közösségi ház konyháján főztek, a foglalkozások is ebben a két épületben és a templomban zajlottak. Nem volt semmi panasz, ám utolsó nap – mint fogalmaztak – rájuk törtek rendőri kísérettel a fogyasztóvédők, fenyegetően, tolakodóan léptek fel, megijesztették a gyerekeket.
Kifogásolták az elszállásolási körülményeket, hiányolták a mérleget, amivel az ételt porciózzák, és a román nyelvű tábori szabályzatot. Egyedül a magyar fogyasztóvédő bizonyult segítőkésznek. Kovács István elmondta, tanulmányozta a fogyasztóvédelmi törvényt, abból kiderül, hogy csak gazdasági egységeket ellenőrizhetnek, a közösségi összefogással létrejött, belső egyházi rendezvény ellen nincs jogkörük eljárni. Végül kedden nem kaptak bírságot, Mircea Diacon kitessékelte őket az irodájából.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Gyermekriogató fogyasztóvédelem (Politikai táborellenőrzés)
Túlkapással vádolja a megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjét az unitárius egyház, és panaszt is tesz Mircea Diacon ellen a kormány vallásügyi államtitkárságán – közölte tegnap Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, az egyház közügyigazgatója. Elmondta: a fogyasztóvédelem vezetője rendőri kísérettel jelent meg a vallásórák résztvevőinek szervezett táborban, és jogtalanul, hatáskörét túllépve ellenőrizte a körülményeket. Fellépése nagy riadalmat keltett a gyermekek között, és kiváltotta a szülők, szervezők és az egyházvezetés felháborodását is.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, augusztus utolsó hetében 85 kiskorú táborozott Árkoson – a helybeli, a sepsiszentgyörgyi és a szentivánlaborfalvi unitárius gyülekezet vallásoktatásban részesülő, rászoruló, nehéz helyzetben levő kisebb és nagyobb gyermekei –, akik épp a záró istentiszteletre készültek, amikor váratlanul felbukkant a fogyasztóvédelmi igazgató egy munkatársa és négy rendőr kíséretében. Megtekintette a szállást és a konyhát, ezután kereste fel a tábor vezetőit – ismertette a történteket Kovács István. Kiemelte: a tábor gyakorlatilag ingyenes volt, a szülők csak jelképes hozzájárulást fizettek, támogató cégek és önkéntesek jóvoltából sikerült összehozni. A vendéggyermekek elszállásolását az árkosi egyházközség tulajdonában levő épületben, a művelődési házban oldották meg, földre helyezett tornamatracokon, hálózsákban aludtak, higiénikus mosdó és illemhely természetesen volt. Étkezésre a közösségi házban került sor, adottak a megfelelő feltételek, és minden rendben is volt. A gyermekek és a konyhán dolgozók mindegyike hozott orvosi igazolást arról, hogy egészséges, a szülők írásos beleegyezése is megvolt, az ételekből félretették a mintát, a közegészségügyi és állat-egészségügyi jóváhagyásokat is kikérték, „felelősségünk tudatában igyekeztünk biztonságos körülményeket teremteni” – sorolta a közügyigazgató. – Luxusszállodát nem tud­tunk ajánlani, mert nem nekünk adták a kovásznai Fenyő Szállodát, sőt még azt is elvették, amink volt, de lehetőségeinkhez mérten ezzel is elégedettek voltunk, hiszen szinte a semmiből sikerült ezt a nagy létszámú, jó hangulatú tábort megszervezni. Ebben az emelkedett lelkiállapotban készültünk a táborzáró istentiszteletre, amikor a fogyasztóvédelmi igazgató megérkezett egy munkatársával, négy rendőr kíséretében. Szétnézett, kifogásolta, hogy a gyermekek a földön alusznak, hogy nincs mérlegünk az ételadagokhoz, és nincs román nyelvű szabályzatunk. Kérte a tábori engedélyeket is, vele levő munkatársa közölte, hogy elég, ha bevisszük a székházukba, mert meghívtak magukhoz.
El is mentünk a megszabott időben, szeptember elsején, az igazgató ismét elsorolta a kifogásait, de én közben utánanéztem a törvényeknek, és megtudtam, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságnak csak a gazdasági egységeket van joguk ellenőrizni, az egyházak pedig nem azok, teljesen más jellegű a mi tevékenységünk még az iskolai táboroknál is. Az ételadagok mérését nevetségesnek tartom: az adományozók és önkéntesek jóvoltából gyakorlatilag ingyen kapták a gyermekek a kosztot, nem elvettek tőlük, hanem adtak nekik. A román nyelvű tábori szabályzat hiánya nem tűnt fel senkinek egy magyar nyelvű rendezvényen, de a vallásügyi törvény 16. cikkelye szerint belső köreinkben azt a nyelvet használhatjuk, amit jónak látunk. A 9. cikkely pedig kimondja, hogy a hatóságoknak együtt kell működniük az egyházakkal, támogatniuk kell őket munkájukban.
Hát ez minden volt, csak támogatás nem: úgy nyomták az orrunkba az igazolványukat, mintha drogdílerek lettünk volna, nem erkölcsi nevelést nyújtó személyek. Megijesztették a gyermekeket is – volt, aki sírt, elterjedt a hír, hogy bezárnak engem –, teljesen elrontották azt a derűs, hittel és bizakodással teli légkört, ami a héten kialakult; nem is tudtuk folytatni a programot. Azzal teljesen egyetértek, hogy a gyermekekre oda kell figyelni, de egyáltalán nem az irántuk való aggodalom és gondoskodási vágy vezette a fogyasztóvédelmet: mikor bementünk a székházukba, megkérdeztem, hogy miért jöttek rendőrökkel, Diacon úr azt mondta, ők jelentették a táborunkat. Hát nem volt titok, az újságban és a világhálón is meghirdettük. Kérdeztem azt is, hogy miért nem elég a közegészségügyi, az állat-egészségügyi ellenőrzés, az volt a válasz, hogy „azok mind RMDSZ-esek”. Ezzel talán azt akarta sugallni, hogy nem végzik rendesen a munkájukat, ő pedig túlvállalja magát ennek ellensúlyozására. Engem is hazugnak nevezett, mikor azt mondtam, hogy istentiszteletre indultunk éppen, és mikor kifogyott az érvekből, a rendőrséggel kezdett fenyegetőzni. Végül úgy váltunk el, hogy kitessékelt az irodájából; megbüntetni nem tudott, mert nem volt jogalapja az egész ellenőrzésnek, de még egy jegyzőkönyvet sem írt, hogy tudjuk iktatni.
Mindezek, no meg az igazgató úr stílusa és hozzáállása miatt arra gondolunk, hogy politikai háttere van az egésznek, és ezért nem akarjuk elhallgatni: a püspök úr is állást foglal, hivatalosan panaszt tesz, még a szülők is hozzászólhatnak, mert nagy a felzúdulás. Hiszen ilyen alapon bármilyen magánrendezvényre, egy születésnapra vagy az istentiszteletre is bejöhet a fogyasztóvédelmi igazgató néhány rendőr kíséretében, ellenőrizheti, hogy a Biblia szavatossága nem járt-e le, vagy hogy az úrvacsorát hitelesített mérlegen osztjuk-e...
Kovács István szavait lelkésztársai, a szentivánlaborfalvi és a kézdivásárhelyi gyü­lekezeteket pásztoroló Bu­zogány-Csoma István, valamint a tábor házigazdája, az Árkoson szolgáló Bíró Attila is megerősítette. Leszögezték: nem a bosszúállás szándéka miatt fordultak a nyilvánossághoz, hanem azért, hogy tudtára adják a hasonló helyzetbe kerülőknek: nem kell félni, nem kell visszariadni a gyermekfoglalkoztatásoktól és a táborszervezéstől egy túlbuzgó intézményvezető miatt. Aki egyébként hatásköre túllépése mellett hitelrontást is elkövetett, mert az emberek azt hiszik, hogy lennie kellett valaminek, ha ilyen nagy garral kivonult a hatóság. A lelkészek szerint ez az ellenőrzés nem a gyermekek és nem a fogyasztók védelmét szolgálja, hanem a megfélemlítést, de ezt a célt nem érte el, sőt: az egyház emberei arra buzdítanak: „ne térdeljen meg senki”. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istentiszteletet tartottak, himnuszt énekeltek Sepsiszentgyörgyön
Több százan gyűltek össze a délutáni harangszóra, amellyel kezdetét vette a himnuszügyben hozott kedvező döntés alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgy felújítás alatt levő főterén. A vasárnapi eseményen a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel.
Ámbár az ökumenikus istentiszteleten való részvételre az RMDSZ és MPP háromszéki vezetői buzdították a sepsiszentgyörgyieket, a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával zajlott a hálaadás. Szabó Lajos, plébános hármas hálaadásnak tekintette a vasárnapi istentiszteletet. Mint fogalmazott, egyrészt a gondok levétele miatt, másrészt azért, mert az eseményen oly sokan összegyűltek, harmadrészt azért, mert „akkor és úgy lépett közbe a Gondviselő a székelyek történetébe, amikor azt gondoltuk, hogy nincs már tovább, mindent elvesztettünk”.
„Hordozzuk keresztünket!” – szólított fel Szabó Lajos, aki kifejtette: nem csak a betegség és megöregedés keresztjét kell elviselnie az embernek, hanem azokat is, amelyet az ember saját magának tesz vállára. „Nagyon sokszor mástól kapott keresztet cipeltünk és cipelünk most is (…) mint amikor legszentebb imánkat, ég felé nyúló kezeinket is korlátozni akarják, nehogy énekeljük az Isten áldd meg a magyart!” – mondta Szabó Lajos. A székely szimbólumokat nem büszkeséggel, hanem a történelem hűségével kell lobogtatnunk, de vannak, akik azt akarják, hogy a kereszt nyomjon bele a rögös földbe – foglalta össze gondolatait a plébános aki kitartásra szólította fel a jelenlevőket: „ne legyünk megalkuvó, csüggedő, kételkedő, kereszténységet sutba vető nyöszörgő emberek, merjünk tenni és küzdeni”.
„Szükségét érezzük, hogy az Istenhez imádkozzunk, s imádságainkat ne csak csendes magányunkba fogalmazzuk meg, a lélek mélyeit ne csak őszinte érzésekkel fejezzük ki, hanem szükséges, hogy együtt hangos szóval elmondjuk himnuszénekeink zsoltáros nyelvezetben” – hangoztatta Biró Attila, árkosi unitárius lelkész. „Segíts kiszakadni a köznapi élet azon küszködésekből, azokból a fölösleges csatározásokból, amikor egymással versengünk, és mások tettei, szavai miatt van harag” – imádkozott az unitárius lelkész. Incze Zsolt református esperes úgy fogalmazott a jelenlevők felé fordulva: „szinte hálás vagyok Sebastian Cucu prefektusnak, hogy ezt az egész dolgot így összehozta, mert másképp nem találkoztunk volna ezen a vasárnap délutánon”. Azért énekeljük az Isten áldd meg a magyar! szavakat, mert fellegek vannak felettünk: a rosszindulatnak, a durva nacionalizmusnak, a kizsákmányolni akaró embernek fellege, aki még abban is meg akar gátolni, hogy imát énekeljünk – zárta gondolatait Incze Zsolt. Az eseményen imát mondott még Nagy Adél evangélikus lelkész.
Az ökumenikus istentisztelet végén az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Isten áldja meg a magyart!
A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat.
Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok.
Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos.
A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább.
De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok.
Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk. És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart.
A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyházi éneklés Árkoson
Idén hatodszor szervezték meg a Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör egyházközségeiben működő, többnyire ökumenikus kórusok, dalárdák éves találkozóját. Az immár hagyományosan október végén tartott rendezvény házigazdája ezúttal az Árkosi Unitárius Egyházközség volt.
„Fontos, hogy lehetőség nyíljon másoknak is megmutatni mindazt, amiért egész évben heti rendszerességgel találkozunk, és komoly odaadással tanulunk, gyakorolunk; fontos, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, és a találkozó jeligéje szerint teljes szívvel dicsérjük az Istent” – nyilatkozta lapunknak Bíró Attila árkosi unitárius lelkipásztor a szombaton tartott kórustalálkozó kapcsán, melyre tizenhárom kórus, összesen háromszáznál is több vendég érkezett. Délelőtt 10 órától az árkosi unitárius vártemplomban a helyi lelkipásztor által tartott ünnepi áhítattal kezdődött a rendezvény, majd Erdő B. Vilmos köri felügyelő gondnok és Máthé Árpád árkosi polgármester köszöntő szavai következtek; előbbi a találkozó fontosságát hangsúlyozta, és köszönetet mondott a szervezésért a házigazdáknak, utóbbi az alkalomhoz híven, dalszerzőktől idézett gondolatok nyomán a szeretet erejéről és a magyar szó mellett a magyar dal éltetéséről és továbbadásáról mint megmaradásunk zálogáról beszélt. Ezután következett a kórusok fellépése – maratoni jelleggel, szünet nélkül –, az unitárius vártemplom kora délutánig hangos volt a többszólamú énekszótól. A vargyasi, ürmösi, szentivánlaborfalvi (innen kettő is), sepsiszentgyörgyi, nagyajtai, olthévízi, felsőrákosi, datki, feketehalmi, kökösi, brassói, és árkosi (mely ezúttal gyermekkarral is kiegészült) kórusok többnyire három egyházi és/vagy világi művet mutattak be, utána pedig a Végh Béniám Kultúrotthonban közös vendégség zárta a találkozót.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hozd közel a történelmet
A Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére Hozd közel a történelmet címmel történelmi programot indított útjára iskolánk diákjai részére azzal a céllal, hogy a fiatalság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi eseményeit, felismerje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja környezetében azok eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását. Az emlékhelyek között kiemelkedő szerepet kapott a sósmezői és az Ojtoz-völgyi hősi temető. Célunk a Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása.
E projekt részeként az elmúlt héten a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. Egy részük meglátogatta a Csernáton–Lemhény–Bereck–Ojtoz–Sósmező–Gorzafalva–Ónfalva útvonalon a csernátoni Haszmann Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklyegyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila gyűjtött össze és bocsát az érdeklődők rendelkezésére –, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton emlékművet, valamint az Ónfalvi (Oneşti) I. és II. világháborús emlékművet. Az emlékműveknél elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi katolikus temetőben megkoszorúztuk, a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár, Magyarország volt bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is. Felső-háromszéki utunk során a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel. Diákjainkkal együtt meggyőződésből valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Kinda Eleonóra
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A történelem nyomában
Zarándoklat világháborús emlékhelyekre
Hozd közel a történelmet a címe annak a projektnek, melyet a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke indított útjára Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére, a középiskolások részére azzal a céllal, hogy a diákság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi, korszakformáló eseményeit, felértékelje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja a környezetében eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását.
A projekt keretében a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. A cél Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása. Meglátogattuk a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklye-gyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila – gyűjtött össze, és bocsát az érdeklődők rendelkezésére, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton-emlékművet, valamint az ónfalvi (Onești) I. és II. világháborús emlékművet.
Tiszteletünk jeléül elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi temetőben megkoszorúztuk a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár Magyarország egykori bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is, aki különösen szívügyének tekintette a háromszéki magyarság pártfogását. Felsőháromszéki utunkon a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel.
Ezek a kirándulások nem jöhettek volna létre lelkes támogatóink – a Székely Mikó Kollégium Alapítványa, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, valamint a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – anyagi és eszmei segítsége nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. Meggyőződésből diákjainkkal együtt valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Dr. Kinda Eleonóra, A Székely Mikó Kollégium társadalomtudomány katedrájának irányítója
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A múlt őrzői Lemhényben
Háborús relikviák gyűjtése a szenvedélyük 
Bene Zoltán és Bíró Attila egyedinek mondható szenvedélynek hódol Kézdiszéken: első és második világháborús emlékeket őriznek. Gyűjteményük egy bérelt öreg házban található, amelyben két szoba vonultatja fel a világégések emlékeit. Tank-lánctalptól radioaktív fogkrémig, dögcéduláktól frontról érkezett levelekig mindent tartalmaz a kollekció.
 Zoltánról és Attiláról lapunkban régebb is olvashattak, az ősz folyamán kerestük fel őket ismét, miután megtudtuk, hogy magángyűjteményük új „otthonba” költözött. A két fiatal Háromszéken a vándorkiállítások révén vált ismertté, a székház révén most alkalom nyílt arra is, hogy a helyiek egy része által „ócskavasnak” becézett, lenyűgöző gyűjteményt aprólékosan szemügyre lehessen venni. Egy dolog változatlan: a kalandozások során összegyűjtött tárgyak aprólékosan fel vannak címkézve, és mindezt kiegészítik az amatőr történészek által szolgáltatott sztorik.
Beszélő tárgyak
Az öreg házba lépve „megcsapja a látogatót a történelem szele”, rengeteg kérdést akarok egyszerre feltenni a 31 éves Bene Zoltánnak és kutatótársának, a 26 éves Bíró Attilának, akik egyébként békés civil szakmát űznek a hétköznapokon. Előbbi a Secuiana készruhagyárban, fiatalabb cimborája a lemhényi Toro Impex Kft. húsfeldolgozójában alkalmazott, szabadidejükben kalandoznak. 
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
Elmondásuk szerint a kutatómunkát erősen megnehezíti a lépten-nyomon fellelhető szemét: a detektor jelzi a föld alatt levő fémet, de csak óvatos „kapirgálás” után jönnek rá, hogy amit előzőleg egy formás alumíniumkulacsnak gondoltak, sajnos, csak eldobott sörös doboz. Rengeteg a szemét – mondják keserűen. A „kapirgálás” nem véletlen: amennyiben a korszerű detektor több fém – vas, réz, alumínium stb. – együttes jelenlétét mutatja, okuk van feltételezni, hogy robbanószerkezetet rejt a föld mélye. Eddig három alkalommal kellett a hatóságokat értesíteniük emiatt; rendkívül óvatosak e tekintetben, senkinek sem ajánlják az erdőben talált ismeretlen tárgyak piszkálását, mivel lehet, hogy még mindig működő taposóaknával vagy éppen gránáttal találkoztak – ez leggyakrabban az Ojtoz völgyében eshet meg.
Trágyamerő acélsisak
Kalandozásuk közben eléggé messzire kell elmenniük, mivel a helybeliek az évek során összeguberálták a háztájékon hasznosítható tárgyakat, amit pedig értékesebbnek tartottak, elkótyavetyélték külföldieknek: a szó rosszabbik értelmében történelmének egy részétől takarították meg a vidéket. Érdekes, hogy a leggyakrabban hasznosított tárgy az acélsisak, aminek valóban nagyobb hasznát lehet venni a mindennapokban, mint a háborúban, ahogy az a későbbiekben kiderült. A sisakokat, egy egyszerű fanyéllel ellátva, a pöcegödör vagy a trágyalé merésére használták, de volt, ami kutyaitatóként vagy épp virágcserépként végezte. Lemhényben van olyan porta, ahol nem váltak meg tőle: a tulajdonos évek óta zabmérésre használja, ugyanis annyi takarmány fér bele, amennyi egy lónak pont elég…
A hadszíntéren valójában csak némi önbizalmat adott az egyébként eléggé súlyos sisak – meséli Zoltán –, és hogy mondandóját alátámassza, mutat egy olyan acél fejfedőt, ami „megjárta a hadak útját”. Azon homloktájékon egy apró bemeneti, hátul pedig egy nagyobb kimeneti nyílás látható, srapnel okozhatta. A mászóvasak, csajkák, páncéldarabok mind-mind érdekes történetekkel vannak fűszerezve, megtudjuk például, hogy a német harckocsikat a második világháború folyamán egy zimmerit nevű anyaggal vonták be: ez megakadályozta, hogy a mágneses bombákat rá lehessen tapasztani a tankokra, a Chemische Werke Zimmer AG által gyártott anyag a mai napig nyomokban látszik egy páncélmaradványon. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felcsíki kórustalálkozó hétszáznál több részvevővel
Több mint hétszáz kórustag vett részt a szombati, huszonkettedik alkalommal megszervezett felcsíki egyházi kórustalálkozón Csíkszentdomokoson. A részt vevő húsz kórus negyven egyházi kórúsművet mutatott be az összegyűlteknek.
A zsúfolásig megtelt templomban közös szentmisével kezdődött a találkozó, ezt követően a jelen lévő húsz kórus sorra adta elő a két-két egyházi kórusművet. Felcsendült többek között Liszt Ferenc, Mozart és Bach egy-egy műve is.
A kórustalálkozón énekelt Rákos–Göröcsfalva–Vacsárcsi egyházi kórusa Bíró Attila vezetésével, Csíkszereda kórusa Bakos Mihály Károly, Csíkszentmiklós kórusa Bors-Timár László, Hidegség kórusa Prezsmer Balázs Attila, a gyimesbükki kórus pedig Koncsag László irányításával. A taplocai kórust Péterfi András, a csíkszépvízit Incze Sándor, a csíkmadarasit Bálint Zsolt, a csíksomlyói kegytemplom kórusát Bíró János vezényelte. A gyimesközéplokiakat Balla László, a csíkszenttamásiakat Gábor Csaba, a csíkkarcfalviakat Bálint Zoltán, a csíkszentmihályi és ajnádi kórust Kercsó Zoltán vezette. A dánfalvi kórust Bálint István, a madéfalvit Bíró László, a balánbányait Sebestyén Mónika Éva, a delneit és csíkpálfalvit Antal Ildikó, a gyimesfelsőlokit Póra Attila, a csíkcsicsóit Gombos Csaba, a házigazda Csíkszentdomokos kórusát pedig Fórika Attila kántor, a rendezvény főszervezője vezette.
„Jubileum számunkra a huszonkettedik felcsíki kórustalálkozó. Bár a jubileum szó kerek évfordulót takar, ennek ellenére, mivel 1995-ben Csíkszentdomokoson kezdődött az első kórustalálkozó, mi jubileumnak tartjuk” – fogalmazott a főszervező kántor. Megjegyezte, nagy lelkesedéssel és odaadással készültek a rendezvényre, ebben a község lakossága is nagy segítséget nyújtott. A rendezvény következő állomása Csíkszenttamás lesz – fűzte hozzá Fórika.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Magyar kulturális központot avattak Resicabányán
A bánsági magyar napok rendezvénysorozata keretében magyar kulturális központot avattak fel szombaton délután Resicabánya Govondár (Gavandari) negyedében.
A kulturális, közösségi központnak otthont adó 50 négyzetméteres földszinti kétszobás tömbházlakást a magyar kormány 2015-ben nyújtott támogatásával vásárolta meg és rendezte be a református egyház.
Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkész, a helyi magyar közösségi életet szervező Templom és Iskola Szórványegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az ad jelentőséget a közösségi térnek, hogy Resicabányának abban a tömbháznegyedében van, amelyikben a város magyar lakosainak a többsége is él. Hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székháza is magyar közösségi házként működik, de az a város régi központjában van, hét kilométerre a govondári negyedtől.
A lelkész tájékoztatása szerint a közösség már a hivatalos avató előtt birtokba vette az új központot, hétfőnként csigatésztát készíteni gyűlnek össze az asszonyok, keddenként nótázós délutánt, szerdánként a magyar asszonyok klubját tartják az épületben, és további tevékenységek beindítását tervezik. Hozzátette: a központ fontos szerepet játszhat az asszimilációnak erősen kitett szórványközösség identitástudatának az erősítésében.
A kulturális központ avatóünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára kijelentette: Magyarország számon tartja és nagyra becsüli a szórványban élő resicabányai magyarságot. Ezért támogatta a kulturális központ létrehozását, és ezért küldött a Petőfi Sándor-program keretében Resicabányára is ösztöndíjast a magyar közösségi élet serkentésére. A helyettes államtitkár igyekezett tudatosítani, hogy a gyermekek gazdagabbak lesznek a magyar nyelv megtanulásával, a magyar kultúra értékeinek az elsajátításával.
A 295 ezer lakosú bánsági Krassó-Szörény megye lakosságának alig egy százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A megyében regisztrált 2938 magyar nemzetiségű lakos többsége, 1553 személy a 72 ezer lakosú Resicabányán él. Amint Megyasszai Bíró Attila elmondta, a magyar lakosság többnyire a kommunista iparosítás idején került Resicabányára. A mai nagyszülők generációja még őrzi identitását, a gyermekek generációja - kevés kivétellel - vegyes házasságban él, és a legtöbb családban a mindennapi kommunikáció már román nyelven zajlik, ezért az unokák generációja már alig beszél magyarul. Az egész megyében csupán a református egyház által működtetett resicabányai óvodában tanulnak magyarul a gyermekek.
Gazda Árpád

Újra Születés Hete
A dúlák az anyákra figyelnek
Az Erdélyi Dúlák Egyesülete 2013 óta szervezi a Születés Hete nevű rendezvényét Sepsiszentgyörgyön, az eseménysorozattal a családdá válást szeretnék az ünnepnek megfelelő ranggal felruházni. Sepsiszentgyörgyön, a vasárnapi megnyitón, egy csokor orgonával köszöntötték a jelenlévő nőket.
A megnyitó szabadtéren, a Pedagógusok Háza melletti játszótéren, a Születésfánál zajlott, a jelenlevők ott fogadták Bíró Attila árkosi unitárius lelkész áldását, majd meghallgatták Tóth Abigél, a művészeti líceum diákjának énekét.
A dúlák eddigi rendszeres találkahelyének (a Rézkakas vendéglőben volt) megszűnte miatt az idei rendezvénysorozat kissé rövidre sikeredett, ideiglenes jelleggel a Művészeti és Népiskolában fogadták be őket, ma tehát műhelymunkára, beszélgetésre várják 12 órától az érdeklődőket, a téma A női lét első beavató élménye: a menstruáció, 17 órától pedig ugyanott Gergely Erzsébet Magyarországról Udvarhelyre telepedett bábaasszony tart előadást Párkapcsolatom a múltam tükrében címmel. Minden érdeklődőt várnak, régi és új tagokat egyaránt, erősödjenek közösen az elkövetkező hétköznapokra, úgy, ahogy azt az eddigiekben is tették, a kétheti találkozókon.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tárgyakba vésett lelki múlt (Az árkosi dalárda történetéhez)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Unitárius fiatalok találkoztak Kissolymosban
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) az elmúlt hétvégén Kissolymosban szervezte meg a 40. Unitárius Ifjúsági Konferenciát.
A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervezőcsapat tagjaiként 200 fiatal vett részt. Istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek váltották egymást péntektől vasárnapig.
Mint a konferencia lapunkhoz eljuttatott zárónyilatkozatából kiderül, az 1928–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény az 1928-as Unitárius Ifjúsági Konferenciát idézte fel részletekben, mind előadásokban, mind a hangulat szintjén.
A rendezvény megnyitóján Szabó László szindi unitárius lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte egy előadás VisszatekintŐK címmel, melyen az egykori ODFIE vezetői szólaltak meg, visszaidézve a régi konfereciák történeteit. A szombati nap Kádár Magor előadásával kezdődött, amelyben az egyetemi docens arra kereste a választ, hogy mitől kezd el egy közösség működni?.
Ezt követően Lukács Csaba a külföldi munkavállalás veszélyeiről beszélt a fiataloknak. Ezzel párhuzamosan Ferenczi Enikő Párkapcsolati iránytű című előadásában mesélt a fiataloknak arról, hogy egy párkapcsolatban hogyan kell udvarolni. Szombat délután Rácz Norbert Kolozsvári unitárius lelkész mutatta be az egyház és az ifjúság kapcsolatának szerepét a Mit vár tőlem az unitárius egyház? című előadásában. A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Bíró Attila árkosi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény jubileuma alkalmából kopjafát avattak, a ceremónia keretében Szabó Zsolt teológiai hallgató tartott alkalmi egyházi beszédet.
Krónika (Kolozsvár)

Ötödik kiadását zárta a csernátoni olvasótábor
Otthon a szövegvilágokban
Július 19. és 23. között ötödszörre szervezett olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 5–8. osztályos, Kovászna megyei diákoknak. A múzeumban lezajlott rendezvényen résztvevő diákok a két intézmény által meghirdetett, Azért vagyunk a világon, hogy… című, Tamási Áron életművére alapozó vetélkedőn érdemelték ki a jutalomtáborozást.
A tábornak idén is partnere volt a Magyar Olvasástársaság, amelynek alelnöke, Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, író, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója vezette az olvasótábori tevékenységeket, Tolnai Mária, szintén kaposvári drámapedagógus, egyetemi tanár, valamint Gombosné Szabó Sára könyvtáros, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa közreműködésével. A kézműves-foglalkozásokat a házigazda múzeum munkatársai, D. Haszmann Orsolya (nemezelés) és Haszmann Gabriella (bútorfestés) biztosították a résztvevőknek, hozzájuk csatlakoztak meghívottként a tábor második felében a pécsi Míves Mag Műhely tagjai, Bedő Anikó (agyagozás), Beke Lívia (csuhéfonás) és Minorics Tünde, aki a reformáció 500. évfordulója és a vonatkozó idei emlékév alkalmából készült, baranyai kazettás templommennyezeteket ábrázoló szabadtéri kiállítást mutatta be, interaktív alkotó játékok (színezők, puzzle stb.) révén is. Az immár hagyományossá vált tábori lappal kapcsolatos munkában Dimény H. Árpád, a Székely Hírmondó napilap vezető szerkesztője adott eligazítást és feladatokat a diákoknak. A tábornyitót követő játékos csapatépítő foglalkozást Müller Henrietta, a Kreatúra-táborok szervezője vezette. Az összehangolási tevékenységeket Szonda Szabolcs, a társszervező könyvtár igazgatója látta el, ő volt az író-olvasó találkozók meghívottjainak egyik beszélgetőtársa is.
A tábori napok első felében, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel zajló olvasótábori munka során a diákok többek között Béres Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Örkény István egyes írásait, illetve a Halotti beszéd és könyörgés szövegét értelmezték, részben dramatizálva azokat, illetve a mai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba illeszkedő, magyar és külhoni szerzők által írt könyveket választottak tábori olvasmányként, és élményszerűen mutatták be a tábor végén.
Szerdától szombatig, a délutáni–esti órákban meghívottak érkeztek a táborba, egyfajta összművészeti „körkapcsolás” részeként: Bajka-Barabás Réka nagyszebeni pantomimművész, László Noémi kolozsvári költő, műfordító és Lupescu Kata tizenöt éves kolozsvári író, a Kalózlány. Végső kezdet című, nemrég megjelent kalandregény szerzője.
Fellépett a tizenhét éve egyetemista zenekarként alakult Fűszál együttes is – Fejős Gabriella (hegedű, ének), Lakatos Sándor (gitár, ének), Kisgyörgy Tamás (perkúció, ritmushangszerek), Bíró Attila (basszusgitár), Keresztes Szabolcs (ütőshangszerek) és Nagy Endre (gitár, ének) – Ady Endre, Bözödi György, József Attila, Weöres Sándor és más szerzők megzenésített költeményeivel örvendeztetve meg nemcsak a táborlakókat, hanem a múzeumudvarra szép számban érkezett közönséget.
A rendezvény létrejöttét, fő támogatóként, pályázati úton, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap segítette, támogatóként pedig a sepsiszentgyörgyi Bertis Kft., valamint a bukaresti Valvis Holding járult hozzá ahhoz, hogy a táborlakók jól érezzék magukat.
Sz. SZ. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)