A tizenhármak emléke
Tegnap arra emlékeztünk, hogy 167 esztendeje haltak vértanúhalált Aradon a magyar szabadságharc honvédtábornokai. Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét is ezen a napon végezték ki, nem volt véletlen, hogy a szabadságharc leverését követő osztrák megtorlás éppen az egy évvel korábbi, második bécsi forradalom kitörésének évfordulójára időzítette a vérengzést. Azóta már tudjuk, hogy bár a szabadságharc elbukott, az áldozat nem volt hiábavaló, a nemzet küzdelmének társadalmi vívmányait, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni. És a már haláluk napján mártírrá vált tizenhármak kiállása kellett a későbbi kiegyezést kikényszerítő passzív ellenállás magvainak elvetéséhez is.
Példaadásuk az igaz ügybe vetett megtörhetetlen hit, az összefogás és a hazaszeretet máig élő üzenete. Hiszen a magyar forradalom ügye mellett a kivégzőosztag sortüzéig vagy a hóhér köteléig kitartó tisztek között csak öt volt magyar származású, mellettük három német, két örmény és egy-egy osztrák, szerb és horvát férfi vállalta a halált is a magyar és az egyetemes szabadságért. Az alig két évtizede lezajlott délszláv háborúkra vagy a közelebbi fejleményekre gondolva, vajon hol álltak volna, vagy épp állnának, milyen oldalon ebben a világban? Mert az a haza, amely mellett a végsőkig kitartottak, ma több országba van szétszakítva, ahol a kisebbségi sorban élők még mindig csak amolyan megtűrt, másodrangú polgároknak számítanak, úgy is, hogy a román impérium alatt élőknek szűk százada egészen mást ígértek. Jóhiszemű egymás felé közelítés nélkül kevés az esély a tizenhármak szimbolizálta nemzetiségek közti egyetértésre, ami igencsak elkelne a vén földrész e tájékán ilyen zavaros időkben.
Az öt magyar vértanú pedig vajon hogyan vélekedne egy olyan hazáról, ahol az állítólagos demokraták az egyik legalapvetőbb demokratikus jogtól való tartózkodás mellett álltak ki egy olyan referendum kapcsán, amilyenhez hasonlót a kontinens többi országában is illett volna tartani a vén földrész utóbbi időkbeli egyik legnagyobb kihívásának kérdésében? A néhai tábornokok vélhetően kardot rántanának a hazájukat a brüsszeli harctereken hátba támadó, a hatalomért minden elvet megtagadó utódok láttán. Már ha nem Tamási novellahőseihez hasonlóan húznák ismét magukra a hantot egy ilyen világra ébredve, melyből kiveszett már a nyoma is annak a tartásnak, ami az ő példamutatásukhoz elengedhetetlen volt. Ma a szabadnak csak becézett, közterheket számlálatlanul nyögő, de a törvény előtt az utódállamok polgáraival egyenrangúságot csak néha tapasztaló magyaron nem önkényeskedő császárok, "csak" kalandor politikusok uralkodnak.
Benedek István Népújság (Marosvásárhely)

Nem hosszabbították meg a Sky News riportjában szereplők letartóztatását
Elutasította a Bukaresti Ítélőtábla a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) arra vonatkozó kérését, hogy meghosszabbítsák a Sky News brit televíziócsatorna riportjában szereplő három romániai férfi előzetes letartóztatását.
Az ítélőtábla döntése értelmében Aurelian Mihai Szantót, Pantics Csaba Attilát és Pantics Leventét bírósági felügyelet alá helyezik. A döntés nem végleges, a DIICOT ügyészei megfellebbezhetik azt.
A három férfit augusztus 12-én helyezték vizsgálati fogságba, bűnszervezet létrehozásával, a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megszegésével és hamis információk terjesztésével gyanúsítják őket.
A riportfilmben Aurelian Mihai Szanto a közvetítő szerepét játszotta a brit riporterek és az úgynevezett fegyverkereskedők között, míg Pantics Csaba Attila és Pantics Levente maszkban jelenik meg, és az eladásra kínált fegyvereket mutatja be.
A DIICOT a brit televíziócsatorna három munkatársa ellen is bűnvádi eljárást indított, valótlan információk terjesztése és félrevezetés miatt.
Az ügyészek szerint 2016 júliusának elején a román állampolgárságú, de évek óta Angliában élő Aurelian Szantót egy régebbi ismerőse, a Sky Newsnál dolgozó brit újságíró azzal az ajánlattal kereste fel, hogy dolgozzon fordítóként a televí- ziócsatornának. A brit riporter elmondása szerint a fegyverkereskedelemről készült dokumentumfilmet forgatni, és arra kérte Szantót, hogy találjon olyan személyeket, akik hajlandók lőfegyverek bemutatására.
Szanto ugyan kijelentette, hogy katonai fegyvereket nem, csak egy romániai barátja által törvényesen birtokolt vadász-fegyvereket tud bemutatni, az újságíró így is beleegyezett. Szanto így felkereste barátját, Pantics Csaba Attilát, aki unokatestvérével, Pantics Leventével mutatta be a fegyvereket.
Az ügyészek úgy tudják, hogy Aurelian Szanto 2.000 eurót kapott az ‘oknyomozói munkáért’, aminek felét szétosztotta Pantics Attila és Pantics Levente között.
A forgatásra július 29-én több brit riporter landolt a marosvásárhelyi reptéren, őket egy kimondottan erre az alkalomra bérelt autóval Szanto várta.
A forgatás részleteinek tervezésekor Szanto kérte, hogy a ‘fegyverkereskedők’ szerepét játszó személyek viselhessenek maszkot.
Ugyanekkor szögezték le, hogy az úgynevezett csempészek között milyen párbeszédnek kell elhangzania, és milyen árakat kérjenek a kínált fegyverekért.
Szintén a riporterek kérése volt, hogy a forgatás elhagyatott, erdős területen történjen, a ‘csempészek’ autóján ne legyen rendszámtábla, a fegyvereket pedig takarják le egy pokróccal. Mivel az újságírók AK típusú katonai fegyvert akartak filmezni, Pantics Csaba Attila elkérte egy barátja gyűjteményéből annak UM Sadu 7,62X39-es típusú fegyverét, amelyet legálisan birtokolt ugyan tulajdonosa, de arra nem volt engedélye, hogy kivigye a lakásból vagy más személynek kölcsönadja.
A forgatásra július 31-én került sor, Marosvásárhely közelében. A házkutatások során az ügyészek megtalálták a Pantics Attila és Pantics Levente által viselt maszkokat. A riporterek kérésére a filmezés helyszínén Aurelian Szanto is maszkot, sapkát és dzsekit öltött, amit a britek kölcsönöztek neki. Amikor leforgatták az előre elkészített párbeszédeket, a brit riporterek nyomatékosan kérték a szereplőket, hogy románul beszéljenek, noha magyar anyanyelvűek – állítják még a DIICOT ügyészei. Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezés a Megbékélési parkban
„Szabadság nélkül nincs emberi méltóság”
Nem zavarta meg az eső az aradi Megbékélési parkban a csütörtökön délben összegyűlt megemlékezőket, bár az október 6-i rendezvény záró momentumaiban, a koszorúk elhelyezésekor már csepergett.
A Szabadság-szobor előtti műsort, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, idén is a két (magyar és román) himnusz és az Örömóda lejátszásával kezdték, majd Fekete Károly (a Kölcsey Egyesület alelnöke) felkonferálásával Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt pár szót az egybegyűltekhez. A város vezetője szerint az aradi vértanúk emléke egyesítő erővel bír az itt élőkre nézve. „Ha húsz évvel ezelőtt a 13 tábornokra való emlékezés szétválasztotta a nemzeteket, napjainkban a megemlékezés közelebb hozza őket, hogy együtt ünnepeljék a szabadságot. Arad érezhetően egy szabad város egy szép történelemmel, melyből kiderül, hogyan harcoltak annak idején a szabadságért. (…) Gratulálok, hogy önök ezeket az értékeket megőrzik és ezen értékek által a társadalom tagjai ma együtt lehetnek”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke az egybegyűltek előtt a kollektív emlékezetekben őrzött harcokra utalva, a nemzeti felemelkedés hajtómotorjának és üzemanyagának nevezte a magyar szabadságharcot.„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1848-as szabadságharc és a 13 aradi vértanú emléke életben tartotta, erősítette a magyar nemzet immunrendszerét a legnagyobb kihívások idején is. És azért lehetett ez így, mert egy forradalmat túlerővel, fegyverrel, cselszövéssel, ármánykodással és árulással el lehet tiporni, de a szabadság iránti vágyat, a szabadság szeretetét, az igazságosság és az emberi méltóság természetes óhaját nem tudja elpusztítani semmilyen fegyver, semmilyen tiltás. Ez pedig tanulságul szolgálhat ma is mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy egy nemzeti közösség jogos igényeit és jogait semmibe lehet venni, közigazgatási és igazságszolgáltatási eszközökkel azokat meg lehet tiltani. Minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint a vértanúk emléke a szabadság kultúrájának és feltétel nélküli szeretetének az üdvözítésére kellene buzdítson mindenkit.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa beszédében kihangsúlyozta, hogy Arad a helytállás és a megtestesült szolidaritás, a nemzetek közötti békés együttélés szimbóluma. A miniszteri biztos a régiók közötti összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen „egymásra vagyunk utalva”, „a mai világ kihívásaival szemben csak együtt tudunk sikeres válaszokat adni és kapni”. Ehhez az egymás elfogadása szükséges és nem az egymás feletti uralkodás.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök arra próbálta ráirányítani az egybegyűltek figyelmét, hogy a megemlékezéseken sosem vannak annyian, ahányan lehetnének. „Kiégett volna október 6. szellemisége?” – tette fel a kérdést. „Még a rendszerváltás előtt Önök közül sokan október 6-án kabátjuk alá rejtett szál virággal igyekeztek átsurranni a figyelő szemek előtt a várhídon vagy az újaradi hídon, hogy eljussanak a Vesztőhelyre. Hogy főt hajtsanak, emlékezzenek, fújják gyásznapunk szellemiségének parazsát. Mert annak forrósága sosem lanyhulhat. Ezért arra kérem önöket, hogy miután elhelyezték Szabadság-szobrunkra a kegyelet virágait, vagy egyszerűen csak főt hajtottak kivégzett hőseinknek az emlékére, távozáskor rejtsenek kabátjuk alá egy fuvallatnyi szellemiséget. Vigyék haza, tárják fel a családban, ismerőseik, vagy szomszédjaik, barátaik előtt. Majd hintsék szét a fuvallatot, hogy újabb egy esztendeig tartsa életben a 13 aradi hős vértanú emlékének parazsát. Isten minket úgy segéljen!”
A magyarországi vendégek között köszönthették az aradi házigazdák többek között Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Kiss László ezredest, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének véderő attaséját, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, dr. Szinyei Katalint, dr. Görgényi Ernőt, Gyula testvérváros polgármesterét és még sok más hivatalosságot.
A beszédek után a magyarországi vendégek, az aradi és Arad megyei politikusok, a magyar érdekképviseleti szervezetek, az egyházvezetők, az iskolák és közintézmények képviselői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Az aradi és Arad megyei vezetők közül jelen volt még Bognár Levente aradi alpolgármester, Iustin Cionca megyei önkormányzati elnök, Claudia Boghicevici megyei alelnök, Călin Bibarț alpolgármester stb.
Idén szélsőséges megnyilvánulások nem zavarták meg a megemlékezést.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

„Köszönjük meg, hogy ilyen példaképeink lehetnek”
A szabadságnak ára
Szemerkélő esőben került sor az aradi vesztőhelyen tegnap délután a megemlékezésre. Az az 1990-es évek legelején történt ünnepség jutott eszembe, amikor – a mostaninál sokkal sűrűbb esőben – a teret megtöltő aradiak az első szabad október hatodikák egyikét ünnepelték esernyőik alatt. Tegnap távolról sem voltak annyian, mint húszegynéhány éve, meglepően sokan voltak viszont az anyaországiak, de szlovákiaiak is – köztük számos diák.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ Megyei Szervezete kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg a nap jelentőségét, a 13 vértanú hősiességének mai kihatásait méltatva. Az egyházak képviseletében nt. Módi József református esperes mondott beszédet, többek között kijelentve: a szabadságnak ára van, amelyet a vértanúk megfizettek – ma az a kérdés, hogy a kor embere hajlandó-e megfizetni a szabadság árát. Illendő mindenesetre megköszönnünk, hogy ilyen példaképeink lehetnek.
A három nyelven elhangzott Miatyánk után a koszorúzás következett. Elsőként a Knézich és Damjanics család leszármazottai helyezték el a kegyelet virágait a 13 vértanú emlékoszlopánál, majd az RMDSZ Országos Szervezete, a bukaresti magyar nagykövetség, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Megyei Szervezete, a magyar külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a kolozsvári magyar főkonzulátus, az aradi Szabadság-szobor Egyesület, nagyon sok aradi és Arad megyei RMDSZ- és civilszervezet, egyház, iskola koszorúzott. És rengeteg anyaországi megye, város, vitézi rend, iskola, pedagógusszövetség – a kecskeméti diákok, például 240 kilométert kerékpárral tettek meg Aradig, hogy a megemlékezésen részt vehessenek, s a vértanúk örök nyughelyére tehessék koszorújukat.
-r –a Nyugati Jelen (Arad)

Szobrot kapott Kiss Ernő honvéd tábornok a vajdasági Eleméren
Mellszobrot állítottak a vajdasági Eleméren csütörtökön Kiss Ernő honvédtábornoknak, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 167 évvel ezelőtt Aradon kivégzett vértanújának.
A délvidéki központi megemlékezést minden évben a közép-bánsági Eleméren tartják, ezen a településen nyugszik ugyanis Kiss Ernő. 
A megemlékezés ezúttal is a 4300 fős település templomában tartott szentmisével kezdődött. Itt havonta csak egyszer tartanak katolikus misét, a helyi magyar lakosság száma ugyanis két százalék alatt van. Kiss Ernő mellszobra a templomkertben kapott helyet. A vértanúnak eddig nem volt szobra a Vajdaságban. Kiss Ernőnek ugyan 1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek, ám azt 1918-ban, az első világháború után a szerbek összetörték. A szobor feje azonban megmaradt, így arról mintázták a mostani emlékművet. A templom felújítását és a szoborállítást a magyar kormány támogatta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke ünnepi beszédét követően az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az emléknap üzenete nem más, mint hogy sok helyről jövő, különféle emberek is tudnak olyan közös értéket, közös erőt találni, amely a magyarságban, a magyar szabadságszeretetben hozza össze őket. Ez a közös akarat a jövő szempontjából is meghatározó – szögezte le. „Az aradi vértanúk egy közös akaratért tudtak harcolni, és ez a közös erő a múlt vasárnap, a kvótareferendum alkalmával is megfogalmazódott a Kárpát-medence és a világ magyarságában”, amikor nemmel szavazott a népszavazáson – tette hozzá az MNT elnöke.
Kishegyesen a szabadságharc utolsó győztes csatájára emlékeztek, amelyet 1849. július 14-én vívott a magyar sereg, amikor visszaszorította Jellasics horvát bán csapatait. A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez vagy a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. A rendezvények már szerdán megkezdődtek. 
Nagybecskereken a Lázár Vilmos emlékére állított domborműnél rendezték meg a Légy híve rendületlenül című hangversenyt. Lázár Vilmost a domborműnek otthont adó székesegyházban keresztelték meg. 
Zomborban, Schweidel József szülővárosában a Szent Rókus temetőben koszorúzták meg az 1848–1849-es emlékobeliszket, majd a Magyar Polgári Kaszinóban megkoszorúzták a 220 éve született honvédtábornok emléktábláját.
Törökbecsén Leiningen-Westerburg Károlyra emlékeztek a katolikus templom kertjében hét éve felállított mellszobornál. 
Csütörtök délután Adán megkoszorúzzák Damjanich János domborművét. A helyi magyar közösségnek az emlékmű öt évvel ezelőtti felállításakor komoly harcot kellett vívnia azért, hogy megmaradhasson az emlékmű, ugyanis szerb kezdeményezésre el akarták távolítani. A szerbek a szerb születésű Damjanichot árulónak tartják, amiért a magyar szabadságért harcolt velük szemben. (MTI) Nyugati Jelen (Arad) 

Kelemen: vissza kell adni a parlament „súlyát”
Fontos, hogy Romániának politikai kormánya legyen a parlamenti választások után – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön Aradon. A szövetségi elnök szerint a jelenlegi törvényhozói testület semmiféleképpen nem gyakorol ellenőrzést a kormány felett.
Úgy vélekedett, ha egy kormánynak nincs politikai támogatottsága, ahogyan ez jelen esetében is történik, akkor nem tud eredményesen dolgozni. Hozzátette: a parlament jelenleg nem a törvényhozással foglalkozik, hanem többnyire a kormány által kiadott rendeletekkel. „Úgy vélem, parlamentáris demokráciában a kormánynak a parlament ellenőrzése alatt kell állnia, akárcsak a vezető intézményeknek” – mondta Kelemen Hunor, hangsúlyozva: vissza kell adni a parlamentnek az őt megillető súlyát, ami egyrészt a politikum, másrészt pedig a választók feladata, „másképp nehéz lesz jogállamról és demokratikus döntésekről beszélni”. Szabadság (Kolozsvár)

Indul a ZUG.zone harmadik évada
A Váróterem Projekt független színházi társulat 2014-ben nyitotta meg a ZUG.zone-t, amely az elmúlt két évben Kolozsvár kulturális életének fontos helyszínévé vált, olvasható a társulat közleményében.
A ZUG-ban a kortárs művészi kísérleteknek helyet adó programok mellett, a Váróterem Projekt tevékenységét is nyomon követhetik az érdeklődők, az évadot például a frissen díjazott, OccupyYourself című előadással nyitják. Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Tamás András alezredes emlékoszlopánál a történelmi háttérről
Tamás Andrásnak, az 1848–49-es szabadságharc csíkszéki nemzetőr alezredesének, mártírjának jelképes sírhelye a kolozsvári magyarok kiemelkedő jelentőségű emlékhelye lett.
Amikor e helyen évenként megállunk, Tamás András szerepe és mártírhalála mellett gondolunk az 1848-as szabadságharcra, annak hőseire. Arra, hogy akkor a magyarság Európa legnagyobb szabadságharcát vívta, melyben bizonyosan minden magyar család áldozatot hozott. És arról sem szoktunk megfeledkezni, hogy a nagy szabadságharcban együtt volt Magyarország és Erdély, s ebben a Székelyföld. Ezért emlékezhetünk egyszerre, október 6-án, az aradi tizenháromra, Batthyány Lajos miniszterelnökre és a székely vértanúkra. Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgés forradalmi hőseink emléke előtt
Az aradi vértanúkra emlékező nemzeti gyásznap jegyében tegnap délután a Házsongárdi temetőben az RMDSZ és a Pro Juventute Egyesület szervezésében koszorúzást tartottak a forradalom és szabadságharc leverése után megtorlásként az osztrákok által 1849. október 18-án Szamosfalván Sándor László kormánybiztossal együtt kivégzett Tamás András honvéd alezredes emlékművénél.
A vértanú tiszteletére Egyed Ákos akadémikus a történész szemével villantotta fel az akkori politikai körülményeket (ünnepi beszédét lapunk harmadik oldalán közöljük). Rajta kívül felszólalt Geréd Imre az RMDSZ belmonostori szervezetének elnöke, Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Albertné Simon Edina konzul, Enyedi Tamás megyei tanácsos, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke.
(Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)

Leadta az aláírásokat Kolozs megye
Összesen 18 728 aláírást adott le az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap délben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén, hogy a szövetség jelöltjei indulhassanak a decemberi parlamenti választásokon. A szervezet tegnapi közleményében köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak valamilyen formában ahhoz, hogy az aláírások összegyűljenek, elsősorban a fiataloknak, akik segítettek az aláírások gyűjtésében. „Az összegyűlt aláírások bizonyítják, hogy bár kevesebben vagyunk, mégis összefogunk egy-egy cél elérése érdekében” – szögezik le.
Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői listájának listavezetői Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a szenátori lista élén pedig László Attila szenátor áll. A közleményben hangsúlyozzák: olyan parlamenti képviseletre van szükségünk, amellyel bizonyítjuk, hogy megkerülhetetlenek vagyunk.
Kolozs megyének 1996-ig három, 2012-ig kettő, ezt követően azonban már csak egy képviselője és egy szenátora maradt a törvényhozásban. Jó részvétellel a Kolozs megyei magyar parlamenti képviselet visszanyerheti 20 évvel ezelőtti erejét. Szabadság (Kolozsvár)

Lőrincze Lajos emlékezete
„Mindnyájan tudjuk, hogy életünk véges: de amikor nyelvünk és kultúránk egyetemes fennmaradásáért küzdünk, úgy cselekszünk – s kell cselekednünk, – mintha örökké élnénk.”
Eme hitben élt és alkotott, ez a vezérelv irányította a nyelvművelő Lőrincze Lajos tevékenységét. Az 1993-ban, hetvennyolcadik életévében elhunyt Lőrincze Lajosét, akinek vasárnaponkénti rádiós percei, a határokon átívelő Édes anyanyelvünk nemzedékek hosszú sorának szolgált elmaradhatatlan szellemi táplálékáu Szabadság (Kolozsvár),l.

„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség.  A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Taulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Krónika (Kolozsvár)

Kvótanépszavazás: mérleget vont az EMNT
Erdélyből összesen több mint 55 ezer érvényes levélszavazatt küldtek be az október 2-ai kvótanépszavazásra regisztrált magyar állampolgárok, ezeknek mintegy kétharmadát az Erdélyi Nemzeti Tanács gyűjtötte be és adta le a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátuson – közölte Tiboldi László, az EMNT alelnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján. 
Mint részletezte, szám szerint 38 566 levélszavazatot gyűjtött össze az EMNT. Hozzáfűzte: a Nemzeti Választási Iroda által közzétett adatok szerint a világ minden tájáról összesen mintegy 154 ezer levélszavazat érkezett be, a Romániában leadott érvényes szavazatok száma pedig meghaladja az 55 ezret.
Péter Kata, a kvótanépszavazás partiumi és közép-erdélyi lebonyolításáért felelős EMNT-megbízott arról számolt be, hogy a két régióból származó 11 618 levélszavazatot összesen 115 településről gyűjtötték be, míg a Székelyföldön 166 településről vették át a szavazatokat az EMNT és a Néppárt munkatársai és önkéntesei. A demokrácia-központok összesítése szerint Székelyföldön 26 948, Közép-Erdélyben 3 161, a Partiumban 8 457 levélszavazatot gyűjtöttek be. A legtöbb voksot Székelyudvarhelyen adták le (8 552), majd Marosvásárhely (7 517), Sepsiszentgyörgy (4 884), Nagyvárad (4 182) és Szatmárnémeti (2 367) következett.
Tiboldi László elmondta: a határon túli szavazatok mintegy 15 százaléka bizonyult érvénytelennek, de a Magyarországon tudatosan érvénytelenül voksolókkal ellentétben ez az azonosító nyilatkozatok kitöltésekor elkövetett formai hibáknak tudható be. Hozzátette: a korábbi levélszavazás tapasztalatai szerint a legtöbb hiba a szavazó anyja nevének a beírásánál történik. A magyar okmányok ugyanis az anya leánykori nevét kérik, a román közigazgatás viszont a gyerek születésekor bejegyzett nevet tartja számon. Hozzáfűzte: javasolni fogják az NVI-nek, hogy egyszerűsítsék le a külhoni magyarok azonosításához szükséges formanyomtatványt. Példaként a Moldovai Köztársaság-beli román kettős állampolgárokat említette, akiktől lényegesen kevesebb adatott kér a román állam az azonosításukhoz.
Tiboldi László emlékeztetett: az EMNT által működtetett irodahálózat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önkénteseivel közösen nyújtott segítséget az erdélyi magyaroknak a népszavazáson való részvételhez. Egyrészt abban segítettek, hogy a szavazók helyesen töltsék ki a levélszavazatot érvényesítő nyilatkozatot, másrészt pedig összegyűjtötték, és elvitték Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusára a levélszavazatokat. Újságírói kérdésre ugyanakkor úgy nyilatkozott: a többi civil szervezet munkája kívánnivalót hagyott maga után, ezek ugyanis csak a kommunikációs kampányból vették ki a részüket.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 

Törvényszék: el kell távolítani az adomány székely zászlót
A Kovászna megyei törvényszék csütörtöki ítéletével arra kötelezi a Kovászna Megyei Tanácsot, hogy távolítsa el a székely zászlót a gyűlésteremből – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A törvényszék helyet adott a Kovászna megyei prefektúra keresetének, amely a közigazgatási bíróságon támadta meg a Kovászna Megyei Tanács határozatát, miszerint a Magyar Polgári Párttól elfogadott székely zászlót kitűzte a gyűlésterembe.
Az intézmény honlapján közzétett ítélet szerint a Kovászna Megyei Törvényszék „megsemmisíti a Kovászna Megyei Tanács határozatát az adomány elfogadásáról, megsemmisíti az adományozó levelet, (...) és arra kötelezi a megyei tanács elnökét, hogy távolítsa el a gyűlésteremből Székelyföld kék-arany zászlóját”. Az ítélet ellen 15 napos határidővel lehet fellebbezni.
„A hivatalosan el nem ismert zászlókat, amilyen a székely zászló is, nem lehet közintézményekre, sem ezek irodáiba kitűzni, amit több vonatkozó jogarős ítélet is igazol” – nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt az Agerpres hírügynökségnek Sebastian Cucu prefektus.
A székely zászlót februárban adományozta a megyei tanácsnak Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke. Kulcsár-Terza többször is felháborítónak nevezte a prefektúra tiltását és értetlenségét fejtette ki amiatt, hogy a magyar közösséget jelképező székely zászló nem kaphat helyet Románia és az Európai Unió zászlója mellett. Krónika (Kolozsvár)

Támogatást kapott a Téka Alapítvány
A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány több mint 11 millió forinttal támogatja az új mezőségi szórvány-iskolaközpont taneszközeinek fejlesztését.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a pályázó Téka Alapítvány és a PADOC Alapítvány közös célja, hogy a szórványmagyar-közösségekből származó diákok szülőföldjükön használható, versenyképes tudást szerezzenek. A Mezőségi Magyar Oktatási Központ 2016 őszén kezdte meg működését Szamosújváron. A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány bruttó 11 355 739 forintnyi támogatása hozzájárul a magas színvonalú, jól felszerelt oktatás biztosításához – olvasható a közleményben.
A támogatásból megvásárolhatják a szükséges korszerű oktatástechnikai eszközöket, a magyar nyelvű oktatási segédanyagokat és a nyelvi fejlesztést elősegítő taneszközöket, továbbá a támogatás hozzájárul az intézmény oktatóinak képzéséhez is. A Mezőségi Szórványoktatási Program hosszú távon finanszírozza a mezőségi szórványközösség anyanyelven történő oktatását. A programot a kilencvenes évek végén indította el a Kallós Zoltán Alapítvány, a Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott hozzá. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés összefoglalta a Csűrynek tulajdonított jelentéseket
Brosúrát jelentetett meg Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azokból a jelentésekből, amelyeket állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újabb mandátumra pályázó püspöke adott egykor a kommunista politikai rendőrségnek.
A nyomtatványt Tőkés László pénteki, nagyváradi sajtótájékoztatóján mutatta be az újságíróknak. Az immár fénymásolatban is tartalmazza azokat a besúgói jelentéseket, amelyek az EP-képviselő szerint „egyértelműen bizonyítják Csűry István, alias Kiss, alias Roșescu, alias Chiș Geza kollaboránsi múltját". A Kiss, Roșescu, illetve Chiș Geza fedőnéven adott jelentéseket lelkészek megfigyelési dossziéiban találta Molnár János szegedi egyháztörténész, aki ezek szerzőjeként Csűry István egykori szalárdi lelkészt azonosította. A jelentések többnyire partiumi református lelkészekről tartalmaznak terhelő információkat.
A közzétett dokumentumok némelyikét kézzel írták. Tőkés László az MTI kérdésére kijelentette: grafológiai vizsgálattal lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a jelentéseket Csűry István írta. A brosúra Csűry István 2009-es püspökké választása előtt adott nyilatkozatát is tartalmazza, amelyikben a lelkész kijelentette, hogy nem volt a román titkosszolgálat munkatársa, és amennyiben bármikor kiderülne, hogy nyilatkozata nem fedi a valóságot, „azonnal és készséggel lemond" a jelöltségről vagy az elnyert tisztségről.
Tőkés László a sajtótájékoztatón elmondta: a nyomtatványt az egyházkerület lelkészeinek és világi vezetőinek, valamint több közéleti szereplőnek is eljuttatta. Hozzátette: szükségét látja a közélet megtisztulásának, és szerinte az egyházat a rovott múltú vezetőktől, az RMDSZ pedig a korrupt politikusoktól kell megtisztítani. Arra kérte az RMDSZ vezetőségét, hogy változtassa meg a Bihar megyei képviselő- és szenátorjelöltek listáját, amelyen általa korruptnak vélt politikusok szerepelnek befutó helyeken. Példaként említette, hogy a Fazakas László lelkészt – aki korábban szintén a királyhágómelléki püspöki székre pályázott, és rövid ideig az RMDSZ parlamenti képviselője is volt – lemondatta az RMDSZ, amikor fény derült az ügynökmúltjára, és a lelkész a püspökjelöltségtől is elállt.
Tőkés László már korábban és több rendben is közölt Csűry István állítólagos ügynökmúltjára utaló feljegyzéseket. A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna. A KREK püspöke idén júniusban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is. A nagyváradi székhelyű egyházkerület október 21-én tartja tisztújító közgyűlését, a püspöki tisztségre Csűry István az egyedüli jelölt. kronika.ro

Lélekerősítő emlékezés
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett honvédtisztekre emlékeztünk a tegnap, és nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a világ minden táján, ahol magyar szív dobog. Gyászoló lélekkel, de hálás szívvel tisztelegtünk valós, vagy jelképes sírjaik előtt, hiszen a mi szabadságunkért is küzdöttek, legdrágább kincsüket, az életüket adván érte.
Óhatatlanul belénk nyilall a kérdés: vajon mi is képesek lennénk így cselekedni? Hitetlennek nevelt, félretájékoztatott, hazugságokkal traktált és éppen ezért kiégett lelkületű, tudathasadásos, valamint értékrend nélküli világunkban erre a válasz ugyanis nem olyan egyértelmű, mint amilyen egykor volt. És a körülöttünk zajló eseményeket követve erre nap mint nap rádöbbenhetünk. Ezért történhet meg napjainkban, hogy egyesek közülünk védekezés helyett tárt karokkal várják az újkori hódítókat. Hogy még végveszélyben is egymásnak feszülnek, mert képtelenek nemzetben gondolkodni. Hogy a rajtuk úrrá lett kényelemtől és elhatalmasodott közömbösségtől megbénítva, saját egyéni sorsukról sem tudnak dönteni. Hogy öntudatos közösségből fásult tömeggé, ide-oda terelhető birkanyájjá váltak. Hogy pénzért vagy hatalomért bármire kaphatók. 
Fájdalmas megállapítások, de szükségesek, mert ha jövőt akarunk magunknak kovácsolni, akkor ezekkel is szembesülnünk kell. Ugyanakkor a biztató jeleket sem hagyhatjuk észrevétlenül, hiszen azért ilyeneket is észlelhetünk. Közöttük azt is, hogy az anyaországi népszavazáson több mint hárommillió nemzettársunk mondott nemet a kényszerbetelepítésre. És ez a tény már önmagában is megnyugtató, hiszen ennyi öntudatos magyarral már a hazát meg lehet tartani vagy védeni, ha kell. Önfeláldozó hőseink példája pedig csak erősíti ezt az elszántságot bennünk, így nem csak felemelő, hanem lélekerősítő is az emlékezés. Ennek tudatában kérjük a Mindenség Urát, hogy hallgassa meg Kiss Ernő, 1949. október 6-án kivégzett honvéd altábornagy utolsó óhaját: „Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük.” 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kétnapos régizene-találkozó
Táncházat és reneszánsz játszóházat tartanak 
Ma és holnap tartják Baróton a VI. Erdővidéki Régizene-Találkozót a helyi Kájoni Consort régizene-együttes szervezésében.
A rendezvény ma 17 órakor a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel Termében reneszánsz táncházzal kezdődik, melyet az olaszteleki Cygnini régizene- és táncegyüttes vezet. Szombaton 11 órától reneszánsz játszóházzal folytatódik a találkozó, helyszíne a baróti Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épülete. Ezt követően a régi muzsika kedvelőit meghívják szombaton 17 órára az olaszteleki Daniel-kastélyba, ahol fellép a Riverenza régizene-együttes (Székelyudvarhely), a Canticum énekegyüttes (Sepsiszentgyörgy), a Cygnini ének- és táncegyüttes (Olasztelek), valamint a Kájoni Consort régizene-együttes (Barót), továbbá Lőrinczi György lantos (Marosvásárhely). Az előadás lantbemutatóval és közös beszélgetéssel folytatódik. 
A Kájoni Consort régizene-együttes 1988 decemberében alakult, a reneszánsz és a kora-barokk énekes és hangszeres zenéjének terjesztését vállalva fel. A jelenleg kilenctagú együttes vezetője Gyulai György Éva zenetanár.
(böjte) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tánc, dal és mese
Évadnyitó gyerektáncház 
Huszonegyedik évadát nyitotta meg kedden a Benkő Éva vezette gyerektáncház. A tipegőket, óvodásokat és kisiskolásokat az őszhöz kapcsolódó gyerekjátékokkal, mesével várták Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban. Az élő zenét ezúttal is a Folker együttes biztosította.
Az őszhöz, a szürethez, a természet változásához kapcsolódó dalokkal, táncokkal és mesével köszöntötték a gyerekeket az évadnyitó táncházban.
– Táncos mesébe foglaljuk az évszakok váltakozását, énekelünk, táncolunk, s közben moldvai és felcsíki tánclépésekkel ismerkedünk. A gyerektáncházat elsősorban óvodásoknak hirdetjük meg, de a szülők karon ülő babákat, tipegőket is elhoznak, és együtt kapcsolódnak be a táncba, ami egy pluszt ad a gyerek–szülő kapcsolatnak. Az itt tanult mondókákat, játékokat otthon is lehet alkalmazni – magyarázta Benkő Éva.
A népi gyerekjátékok, az éneklés, táncolás fejleszti a gyerekek mozgását, ritmusérzékét, de igazából a táncházak fő célja a mulatság, a közös élményszerzés és szórakozás. Ezért arra törekednek, hogy minden résztvevő kellemes élményekkel térjen haza.
A Míves Házban a kézműves foglalkozások is megkezdődtek, a gyerekeket keddenként, a táncház után agyagozásra, csütörtökön nemezelésre és szövésre várják. A nagyobbak bekapacsolódhatnak a bőrművesség, továbbá a fazekas-, és a tűzzománc-tanfolyamokba is.
Némethi Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vári Attila erdélyi szászokról szóló regényét mutatták be Marosvásárhelyen
Vári Attila Szomorú hold című új regényében egy erdélyi szász zsákfalu egykori lakóiról, illetve a háborúból oda visszamenekülő és negyven évig bujkáló férfiról ír. A Mentor Könyvek kiadó gondozásában megjelent kötetet Káli Király István szerkesztő mutatta be csütörtök este a Bernády Házban a szerző jelenlétében.
A szerkesztő elmondta, egyik közös útjuk során, amikor Sepsiszentgyörgyről Brassóba tartottak, Vári Attila kérte, hogy térjenek Prázsmár felé, ahol a szászok történetéről, annak egy jellegzetes momentumáról beszélt neki. Megmutatta az Alapi-szárnynak nevezett építményt, amely a prázsmári várhoz tapadt és amelyet azért építettek az egykori városlakók, hogy ott tárgyaljanak Apafi Mihállyal. Ugyanis az erdélyi fejedelmeket a szászok nem engedték be várfalaikon belül, inkább külön épületet húztak, ha tárgyalniuk kellett valamelyikükkel.
Vári Attila Erdély tájainak jó ismerője, a Székelyföldön, illetve a vele szomszédos – egykor szászok lakta – Királyföldön nincs is olyan település, ahol ne járt volna és amelynek történelmét ne ismerné. A legújabb regényében azoknak a szászoknak, annak a szász életstílusnak állít mementót, akik ma már nem léteznek, arra a világra emlékezik, amely a szászok kitelepedésével végleg megszűnt. Ám mindez nem csak a történetért lehet érdekes, ha nem mert az erdélyi magyar falvakra is hasonló sors vár a dolgok állása szerint, mondta el Káli Király István.
„A történet rendkívül egyszerű” – fogalmazott Vári Attila a regényéről – „négy generációról van szó”: a fiatal, Budapesten élő újságíró elindul Erdélybe, hogy nagyapja elbeszélése nyomán megkeresse azt a szász falut, ahol az, mint a németül jól beszélő fiú, összebarátkozott egy vele egykorú szász gyerekkel, és így közeli kapcsolatba került annak családjával, majd az egész közösséggel.
A nagyapa történeteiből kikerekedik egy ma már nem létező közösség belső élete, annak szokásaival, szigorú törvényeivel, amelyek által 800 éven át fennmaradhatott. A nagyapa is és szász barátja is 16 évesen katonai oktatásban részesül, az egyik a levente-képzőben, a másik a Hitlerjugendben.
Mindketten kikerülnek a frontra, majd hadifogságba esnek, egymástól alig negyven kilométerre, anélkül, hogy ezt tudnák. A német katona megszökik és visszatér a falujába, ahol negyven évig a szülőháza padlásán bújkál, ahol a vele sorsközösséget vállaló szolgálólány halála után feladja magát a román hatóságoknál.
Az újságíró keresi a házat, a templomot, a kis patakot és sehogy sem találja mindazt, amit olyan pontosan, részletesen elmesélt neki a nagyapja. Kiderül, hogy a taxis, akit megkért, vigye a megnevezett faluba, becsapta és máshová vitte.
A szerző azt is elmondta, a regény alapötletét egy újsághír adta. Valóban megtörtént, hogy egy székelyföldi katonaszökevény negyven évig élt szülőháza padlásán, amely akkor derült ki, amikor az őt gondozó édesanyja meghalt.
Antal Erika maszol.ro

Marosvásárhely Bethlen Gábor korában – elkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat
Marosvásárhely szabad királyi város fennállásának 400. évfordulója alkalmából jubileumi rendezvénysorozatot szervez a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Ennek jegyében történelmi előadásokat, ifjúsági vetélkedőket, fotókiállítást rendeznek október és november folyamán, illetve egy zárórendezvény is lesz decemberben.
A jubileumi rendezvénysorozat első előadására csütörtök este került sor a vármúzeumban, ahol Bethlen Gábor és Marosvásárhely kapcsolata volt a téma. Sebestyén Mihály történész azokra a hétköznapi eseményekre világított rá, amelyek Bethlen kiváltságlevele nyomán következtek be a városban. A 49 évet élt fejedelem hétszer látogatta meg Marosvásárhelyt. Mikor idelátogatott vagy a város legelőkelőbb kőházában, a Köpeczi házban szállt meg, vagy a Nagy-Szabó János-féle házban. A mai plébánia épülete akkoriban a városbíró háza volt.
Bethlen korában a város ritkán „katonáskodott”, ugyanis a fejedelem fontosabbnak tartotta, hogy inkább a hadi készültséghez szükséges eszközöket – csizmát, fegyvert, lószerszámot, ruhaneműt – készíttesse el a helyi mesteremberekkel, minthogy hadba szólítsa őket. Ez a városnak is egyfajta gazdasági fellendülést jelentett, mint ahogy az is, hogy az eléje terjesztett céhszabályokat átnézette kancelláriájával és jóváhagyását adta, így ezek a testületek privilegizált céhekké váltak, olykor kereskedelmi előjoggal is rendelkeztek. Ez nagyban segítette a város fejlődését, a termelés hatékonyságát és a kereskedelmi élet élénkülését.
Sebestény Mihály felhívta a figyelmet, hogy Bethlen Gábor engedélyezte, hogy a városi tanács fogadjon be idegen kereskedőket, például örményeket, akik a nagybani, vagyis a távolsági kereskedelemben voltak érdekeltek. Bethlen Gábor másik nagy erénye a kultúra támogatása volt. Elsősorban arról az anyagi támogatásról volt szó, amit országgyűlési határozattal folyamatosan adott a városnak, arra serkentve a nemeseket is, hogy a fejedelem példáját kövessék és a birtokaikon beszedett dézsma (tized) egy részét a Scola particula, a későbbi Református Kollégium javára fordítsák.
A bor-dézsmából származó italt a kollégium diákjai „elkorcsmálták”, azaz eladták korcsmáknak, csapszékeknek, a bevételből könyveket vásároltak, így gyarapították a kollégium könyvtárát. Bethlen Gábor továbbá rektort küldött a kollégiumnak, akit a saját végzettjeiből válaszott ki, azokból a diákokból, akik az általa szerzett külföldi ösztöndíjak kedvezményezettjei voltak és Heidelbergben, Genfben, Bázelben tanulhattak.
A bor, amit Bethlen a várostól rendelt a táborába, egyrészt serkentő eszköz volt a harcosok számára, másrészt érzéstelenítés hiányában a sebesültet leitatták, a harctéri sebészek csak ezt követően fogtak hozzá a műtéthez. Marosvásárhely azért is nyerte el a szabad királyi városi rangot, mert abban a korban a székelyföldi városok közül a legdinamikusabban fejlődött – mondta az előadó.
A jubileumi sorozat következő rendezvényén Rákóczi Ferenc korát ismerteti Tamási Zsolt, majd a Teleki és a Toldalagi családról lesz előadás, a barokk korról, a barokk építészetről, a 20. századi városiasodásról, Bernády György koráról esik szó, ugyanakkor Marosvásárhely története a két világháború között, az ötven év ipari fejlődése is szerepel az előadások között.
Az ifjúsági vetélkedőn Marosvásárhely történelméhez kapcsolódó kérdésekre kell választ adniuk a diákoknak, a fotókiállítás pedig a régi Vásárhelyt és a jelenkorit mutatja be, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között – mondta érdeklődésünkre Náznán B. Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke.
Antal Erika maszol.ro

Nem állít jelöltlistákat az EMNP a választásokon
Nem állít jelöltlistákat a december 11-i országos parlamenti választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – döntött a szervezet országos választmánya pénteken Kolozsváron tartott ülésén.
Az EMNP határozata szerint a megyei szervezetek, a központi vezetés egyetértésével, független képviselőket támogathatnak.
A Transindex szerint már eldőlt, hogy melyek azok a megyék, ahol a párt függetlenként induló jelölteket támogat.
Szilágyi Zsolt EMNP-elnök az MTI-nek elmondta: belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két - egymással versenyző - pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt.
A politikus hozzátette, hogy az alternatív küszöb azoknak a pártoknak is biztosítja a parlamenti bejutást, amelyek négy megyében legalább húsz százalékos szavazatarányt érnek el, de szerinte ezt is a RMDSZ kedvéért iktatták a törvénybe, és az RMDSZ-re méretezték. Úgy vélte: két alakulat az alternatív küszöböt sem teljesítheti.

Végleges adat: Erdélyből 60 ezren szavaztak a kvótareferendumon
A Nemzeti Választási Bizottság péntek délután az NVI szavazatszámlálásának ellenőrzése után állította ki az eredmények jegyzőkönyvét. E szerint a levélben szavazók névjegyzékben lévő választópolgárok száma  274 627 volt a kvótareferendumon.
Az NVI-hez összesen 154 ezer levélszavazat érkezett, ebből 130 356 volt érvényes. Az érvényes levélszavazatok 99,23 százaléka volt "nem", és 0,77 százaléka "igen" voks.
A legtöbb érvényes levélszavazati irat, 59 791 Erdélyből érkezett. Korábban megkerestük az ügyben az NVI-t, de nem kaptunk adatot arról, hogy a névjegyzékben szereplő 274 627 választópolgár közül hány erdélyi. Csak azt tudni, hogy október 3-ig, tehát a referendum utáni napig 139 211-en regisztráltak Romániából, de aki ezt szeptember 17-e után tette meg, nem szavazhatott, és a névjegyzékbe sem került be. Egyes becslések szerint 120 ezer lehet a névjegyzékben szereplő romániai magyar állampolgárok száma.
Az NVI csütörtök este közölte: a Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezetett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en "igen"-nel, 3 361 415-en "nem"-mel.
Cs. P. T./MTI maszol.ro maszol.ro

Magyari Tivadart indítja a diaszpórában képviselőjelöltnek az RMDSZ
Magyari Tivadar lesz az RMDSZ képviselőjelöltje a diaszpórában - tudtuk meg Kovács Péter kampányfőnöktől. "Az RMDSZ minden egyes megyében és a külföldi körzetben tejes lista indítására törekszik. Teljesen természetes, hogy mindenhol van jelöltünk, mert minden megyében szoktunk szavazatot kapni, illetve, ha teljes listát indítunk, akkor a kampányban a műsoridő beosztása szempontjából, illetve az urnabiztosok nevesítése szempontjából is nagyobb előnyt élvezünk" - mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke. 
Mivel a külföldi körzetből történő mandátumszerzés esélye nem nulla, de nem is túl nagy, igyekeztek olyan személyt indítani, akit a szélesebb nyilvánosság is ismer. 
"Azért esett a választás Magyari Tivadarra, mert olyan jelöltet kerestünk, aki elsősorban nem a politikai tevékenysége miatt ismert. Magyari Tivadar a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, és az sem mellékes, hogy rendszeresen publikál a Transindexen. Népszerű szerzői-írói tevékenysége miatt, aki olvasta írásait, az alig várja, hogy a következő is megjelenjen" - mondta a kampányfőnök. 
Felvetésünkre, hogy akárcsak a korábbi választási rendszerben, most sem kiszámítható, hogy mennyi külföldi szavazat elegendő ennek a mandátumnak a megszerzéséhez, Kovács elmondta, az RMDSZ azzal számol, hogy Magyari nem jut be a parlamentbe. (hírszerk.) Transindex.ro

195 csapat jelentkezett a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátékára
A szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szeptember közepén meghirdetett olvasójátékára, és október 11-én kezdődik a könyvvásár főtámogatásával a Mélykvíz néven meghirdetett kocsmakvíz is. 
Az Olvasd el és játssz velünk! olvasójátékra 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény a szervezők szerint. A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban iratkoztak fel Hargita és Kovászna megyei csapatok is. 
„Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanakkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga.  Az október végén szervezett elődöntő nyertes csapatai a döntőben a könyves szemlén újra találkoznak. 
A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul október 11-én a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított kocsmai vetélkedő december 13-ig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban. 
A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook-oldalára írt üzenetben. 
A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében.  Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.” 
A november 10. és 13. között megrendezett könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd. (közlemény) Transindex.ro

Vitaindító: Átlátszó Erdély, avagy az oknyomozó újságírás tévútjai
A  felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az  Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött. 
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak  vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről. 
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is. 
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen. 
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani  pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is. 
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.  
Czajlik Katalin Székelyhon.ro

Jubileumi koncertet tart a Barozda zenekar Csíkszeredában
Fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepli a Barozda zenekar, ebből az alkalomból az Én is vótam mikor vótam címmel koncerteznek szombaton 19 órától a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Simó Józsefet, a zenekar egyik alapítóját kértük meg, elevenítse fel olvasóinknak az elmúlt évtizedeket.
– Hogyan alakult meg ezelőtt negyven évvel a Barozda zenekar?
– 1976 őszén Pávai Istvánnal együtt a kolozsvári zenekonzervatóriumból friss végzettként Csíkszeredába kerültünk. Itt a zeneiskolában találkoztunk a gyimesi születésű Bokor Imrével, aki zenetanárként tevékenykedett. Kiderült róla, hogy Zerkula Jánosnál tanult gyerekkorában hegedülni. Mivel Kolozsváron a tanáraink irányítása alatt kapcsolatba kerültünk az élő, hiteles népzenével, így az érdeklődésünk már fel volt csigázva, és már ott próbálkoztunk valamilyen népzenei zenekar felállításával. Amikor Csíkszeredába kerültünk, akkor egyből felmerült a lehetősége annak, hogy tudunk egy népi bandát alapítani, és elkezdeni művelni a hiteles népzenét abban a formában, ahogy azt még mindig lehetett gyűjteni, hallani, megfigyelni. Mivel Bokor Imre is ráharapott, ez el is indult. Nem sokkal később találkoztunk Györfi Erzsikével, akit valamilyen vetélkedőn ismertünk meg diáklány korában, és megkérdeztük, hogy nincs-e kedve eredeti népzenével foglalkozni, természetesen igent mondott, és akkor már el is indult a zenekar. Erre felfigyelt Demény Piroska, a Kolozsvári Rádió egyik szerkesztője, ő is sokat járt falura, gyűjtött különböző tájegységeken. Amikor meghallotta, hogy mi mivel foglalkozunk, és mennyire új dolog ez, hogy városi fiatalok azt a zenélt próbálják elsajátítani és művelni, amit akkor még csak falun lehetett megtalálni, rögtön eljött, riportot készített, a rádiók elkezdték a zenéinket sugározni, tehát egyfajta figyelem terelődött erre a dologra. Én egy év tanítás után az Ifjúsági Klub igazgatója lettem, és a kultúrtevékenységek felelőse is. A fiataloknak kellett szervezzek különböző tevékenységeket, volt színjátszócsportunk, tánccsoportunk, énekkar és rockzenekarunk, és falusi mintára elkezdtük szervezni a táncházakat is.
– Miként bontakozott ki ebből a táncházmozgalom?
– A cél az volt, hogy elindítsuk a városi fiatalság körében az ilyenfajta kultúrának a megismerését, és lehetőleg a gyakorlatát is. Tehát ismerjék meg, szeressék meg és éljenek vele. Mi magunk is ezt próbáltuk csinálni. Az Ifjúsági Klubban kedden esténként hét órától volt a táncház, mi zenéltünk. A kezdetekkor nem volt ez túlságosan népszerű, de egy páran elkezdtek rendszeresen járni. Egy idő után sikerült meggyőzni a csíkszeredai gimnázium tanárai közül néhányat, akik aztán a bentlakó diákokat egy időben szervezetten hozták a táncházba, ami nagy szó volt akkor, mert hiszen ezt a tevékenységet nem nézte jó szemmel mindenki. Szerencsénk volt, mert a klub a városi és megyei KISZ szervezethez tartozott, és az akkori vezetőség ráérzett ennek a fontosságára, jelentőségére, szépségére, és támogatta. Ez nagyon sokat jelentett az elején, és sokat jelentett ez később is, amikor az akkori hatalom részéről óriási kérdőjelek vetítődtek erre a tevékenységre. Alakult egy táncházas mag, amelyik aztán hűségesen követte és segítette a tevékenységünket. Átmentünk Udvarhelyre, ott is próbáltuk elindítani, segítettünk az akkor még frissen erre a tevékenységre ráharapó fiataloknak, jártunk Kézdivásárhelyen, Brassóban. Próbáltuk ezt az egészet egy tömegalapú tevékenységgé kifejleszteni. Ebben nagy szerepe volt aztán az akkori televízió magyar adásának, akik szintén megérezték ennek a fajta kultúrának, tevékenységnek a jelentőségét. Indítottak is egy Kaláka néven futó sorozatot, aminek a lényege az volt, hogy erdélyi magyar,  vidékeket bejárni, megismerni, és felmutatni az ott lévő magyar népi kultúrát. Így aztán lassan-lassan a táncházmozgalom kibontakozott, kivirágzott. Kolozsváron szintén elindították ezt a tevékenységet, és lassan-lassan Erdély több pontján megalakultak kis csoportok, akik ezt művelték. Mi megpróbáltunk mindenhová eljutni Erdélyben, hogy ezt beindítsuk, segítsünk ott ahol kell. Ez egyfajta nemzeti kulturális mozgalom lett, anélkül, hogy ezt valaki valaha propagálta, kijelentette volna. Ez automatikusan beivódott mindenkibe, aki kapcsolatba került ezzel a fajta zenével.
– Az akkori hatalom milyen módszerekkel próbálta gáncsolni a tevékenységüket?
– Nekünk soha semmilyen gondolatunk nem volt arról, hogy bármilyen forradalmat vagy akármit is indítsunk, vagy bárkinek is a kárára, vagy ellenére tegyünk ezzel a tevékenységgel. Mi csak a magunk szórakoztatására, művelésére, saját nemzetünk épülésére szántuk ezt a dolgot. Minden más csak kitaláció volt a hatalom részéről. 1983-tól egyre érezhetőbb volt a megfigyelés, a lehallgatás, a követés, a számonkérés. Egy idő után kitiltottak minket más megyékből, tehát nem tudtunk koncertezni ott, vagy más kulturális tevékenységeket folytatni. A Hargita táncegyüttes kapcsán még eljutottunk Erdély különböző vidékeire, mi az együttest mint zenekar kísértük. De volt, hogy az egyik szatmári turné után nyolcezer lejre – négy havi fizetésnek felelt meg akkor – büntettek meg, mert nem játszottunk elég román muzsikát. Voltak személyes zaklatások is, például leszedtek a vonatról, átvizsgáltak, amikor mentem Magyarországra, vagy bementek a lakásomba, átkutatták. Többször felhívattak kihallgatásra az akkori belügyiesekhez. Ha valamilyen programot be akartunk mutatni, akkor Bukarestbe kellett benyújtani a javasolt programunkat, és ott kellett azt jóváhagyják. Ezután pedig kiszállt egy bukaresti bizottság, behívattak, kihallgattak. Kérdezték, hogy mi ez a Barozda név, tán határt jelent, és mit akarunk mi ezzel? És hogy Kájonit miért nem Căianunak hívjuk? Ehhez hasonló kérdések sorozatát szegezték nekünk, a vége pedig az lett, hogy a tevékenységünket letiltották. Ugyanakkor 1980-ban volt egy Kájoni emlékhangverseny, aminek kapcsán kipattant az ötlet, hogy ebből akár egy régizene fesztivált is lehetne csinálni. Ezt tett is követte, így indult el a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, melynek minden évben részei, zenei szakértői, rendezői voltunk. Ezt is '83-ban két-három nappal a kezdés előtt betiltották. Aztán a forradalom után újra meg lehetett szervezni.
– Mi történt a zenekar tagjaival?
– Miután minket is és a fesztivált is letiltottak, egyértelmű jelzést kaptunk arra, hogy nemkívánatos személyek vagyunk. Ennek az lett az eredménye, hogy amikor beadtuk az útlevelekre a kérvényt, egy hónap leforgása alatt mindannyian megkaptuk. Akkor amikor nehezen lehetett útlevélhez jutni, közülünk mindenki kimehetett külföldre, amit aztán meg is tett a társaság. A szerencsétlenségben is az volt a szerencsénk, hogy a zenekar magja mind Svédországba került, ahol aztán mintha mi sem történt volna, folytattuk azt, amit addig is, csak nyilván más körülmények között. Ha tudnám, visszatekerném az idő kerekét, vagy ha vissza tudnám tekerni, és látnám, hogy még három év és megpukkasztják a diktátorunkat, akkor kibírtuk volna talán még a jég hátán is. Ha akkor tudjuk, hogy három év múlva ekkora változás áll be, akkor valószínűleg senki se mozdul. Szerencsésnek mondhatjuk még akkor is magunkat abban, hogy egy helyre kerültünk, mi meg tudtuk őrizni kultúránkat, nyelvünket, a gyerekeinket tovább tudtuk a magyar kultúrában nevelni, az unokáinkat megpróbáljuk ugyanebbe a szellemben nevelni.  Hiányérzetünk a táj miatt volt, a földrajzi hovatartozás miatt, tevékenységben tovább műveltük a táncházzenét, magyarok maradtunk, ugyan más feladatunk lett. Nyugaton terjesztettük, népszerűsítettük az eredeti magyar népzenét, kultúrát. Ez is egy nemes feladat.
– Mivel készülnek a jubileumi ünnepségre?
– Negyven év sok idő, sok társunk különböző okok miatt nem tud részt venni az ünnepi koncertünkön. A nagyja megmaradt a társaságnak, ott lesz Györfi Erzsike, Toró Lajos, jómagam, Pap István Gázsa, és a folyamatosság jegyében a fiam, aki közben felnőtt Svédországban, és észrevétlenül elleste a táncházzenét, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián járt népzene szakra, és most vele folytatjuk. A koncerten megpróbálunk visszatekinteni az elmúlt negyven évre mind zenében, mind aktív emlékekben. Szeretnénk találkozni a régi közönségünkkel, jól érezni magunkat, újra megszólaltatni azokat a dallamokat, énekeket, dalokat, amelyeket annyi éven keresztül énekeltünk a táncházasokkal, vendégeinkkel, közönségünkkel.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Nem csak szakembereknek írt szakkönyvet Dósa Zoltán
Dósa Zoltán pszichológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara székelyudvarhelyi tanszékvezetőjének legújabb, immár hetedik kötetét mutatták be szerda délután a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében. A szerző szerint laikusokhoz és szakemberekhez egyaránt szól a Biopóker, mely a megtévesztés különféle eszközeit szemlélteti az állat- és növényvilágon keresztül a teremtés koronájáig.
A telt házas, jó hangulatú bemutatón a szerzővel Asztalos Ágnes újságíró beszélgetett. Szerinte a hetedik könyv az előzők kvintesszenciája: amellett hogy szakkönyv a javából, olyan „dósazolis”, sztorizós is egy kicsit, könnyen olvasható, fogyasztható azok számára, akik szembe mernek nézni a blöffel.
„Az emberi kultúra mindenhol és minden időben elbír az őszinte kommunikáció mellett némi megtévesztő kommunikációt is” – vallja Dósa Zoltán. Bevallása szerint már tíz éve tervezi a könyv megírását, azóta gyűjti az olvasott és hallott, érdekesnek vélt történeteket, melyek közül némelyek forrására nem emlékszik már. A doktori cím megszerzése óta izgatja a megtévesztő viselkedés kutatása, hiszen véleménye szerint nagyon kevés szakirodalom jelent meg a témáról.
Az élővilág minden szintjén megtalálható a megtévesztő viselkedés, a mikroorganizmusoktól a fejlettebb fajokig. Még a táncoslegyek is blöffölnek annak érdekében, hogy átörökítsék genetikai állományukat. A könyvben érdekes példákon keresztül mutatja be a manipulációt, a történetekben akár magára is ismerhet az olvasó, és tanulságosak is lehetnek számára.
A fejezeteket nem kell feltétlenül sorban olvasni, önállóan is megállják helyüket, hiszen az emberi viselkedés egy-egy szeletén keresztül mutatják be a blöfföt: sportban, divatban, párkapcsolatban, oktatásban, háborúban.
„Alig-alig érdekel a divat, azonban annyira érdekes a szociológiája, hogy fontosnak láttam foglalkozni vele” – magyarázta Dósa. Gyakorlatilag a huszadik század forradalmasította a divatot. Korábban az alsóbb rétegek megpróbálták utánozni az arisztokráciát, akkor alakult ki a sznobizmus. Manapság azonban annyira gyorsan változik a divat, hogy már nem gazdaságos sznobnak lenni, sőt vannak olyan státusjavak, amelyeket egyszerűen nem éri meg leutánozni.
„Minden nő, aki erre az alkalomra kisminkelte magát, blöfföl” – pirított a hölgyekre. A férfiaknak vannak nagyon őszinte jelzéseik: Udvarhelyen azok, akik a város utcáin négykerék-meghajtású terepjáróval közlekednek, azt mutatják, hogy jól szituáltak, megengedhetik ezt maguknak, és erre a nők buknak – véli a szerző. Ezzel szemben ők sokkal többet manipulálnak ruházatukkal, sminkjükkel, magas sarkú cipőjükkel. Meggyőződése, hogy egy párkapcsolatban mindig a nő választ, mivel sokkal nagyobb áldozatot vállal, hiszen az utódgondozás szinte teljesen őt terheli.
Az ember egyik legfontosabb tevékenysége, hogy őrizze egójának épségét, hiszen mindenkinek az a jó, ha az nem sérül. Önmegtévesztéssel védekezünk, nem akarjuk észrevenni, ha becsapnak, ugyanakkor kegyes hazugsággal éljük mindennapjainkat: „Jaj, de örülök, hogy látlak! Na, vajon?” – tette fel a kérdést a szerző.
A megtévesztő viselkedés gyermekkorban elég hosszas fejlődés eredménye, általában akkor kezdődik, amikor a gyerek rájön arra, hogy a jó szándék nem mindig a mennybe vezet, vezethet a pokolba is. Körülbelül négyéves korukban kezdik megérteni, hogy más ember ugyanarról a dologról másképp gondolkodik: ezzel kezdetét veszi mások manipulációja. A megtévesztésnek van egy vékony, tanítható része is, azonban sajnos az iskola nem tanít meg arra, hogyan vegyük észre az erre utaló jeleket.
„A Biopóker olvasóinak nem ígérem, hogy jobban kiszűrik a csalókat vagy jobb csalók lesznek, csupán annyiban segíthet, hogy az elég súlyos könyv fegyverként is használható” – viccelődött egy moderátori kérdésre válaszolva. Miért Biopóker? A pókerben minden megengedett, sőt az nyer, aki jobban blöfföl. Az élővilág minden szintjén működik a blöff – válaszolta meg a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdést.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro |

Romániai múltfeltárás jeltelen sírból
Megdöbbentő egyéni sorstragédiákra és a vörös uralom által alkalmazott brutális módszerekre egyaránt fény derül a kommunizmus bűntetteit kutató romániai intézet munkatársainak jóvoltából. Szakértőknek sikerült feltárniuk egy, a diktatúra idején tárgyalás nélkül agyonlőtt, kuláknak bélyegzett személy földi maradványait.
Eredményes múltfeltáró tevékenység fűződik Romániában a kommunizmus bűneit vizsgáló és a román száműzöttek emlékét ápoló intézet (IICCMER) nevéhez. A közvetlenül a bukaresti miniszterelnöki hivatalnak alárendelt, 11 éve létrehozott szervezet munkatársainak újabb, a kommunista elnyomó hatalom által évtizedekkel ezelőtt kivégzett személy hamvait sikerült azonosítaniuk. A diktatúra elnyomógépezeteként működő titkosszolgálat, a Securitate neve alapján szekusvadászoknak is nevezett szakértők hosszas kutatómunka után azonosították, majd exhumálták egy hatvan évvel ezelőtt agyonlőtt antikommunista ellenálló földi maradványait.
Traian Pomról van szó, akit harmadmagával együtt végeztek ki a román karhatalom emberei a múlt század közepén, az Erdélyi-érchegységben tevékenykedő, Nemzeti Védelmi Front elnevezésű ellenállócsoporttal fennálló kapcsolatai miatt. A 40-es évek végén a hegyekben bujkáló román partizánok abban reménykedtek, hogy fegyveres konfliktus robban ki a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, ami a kommunizmus végét jelentheti. A szervezet tagjai engedetlenségre buzdították a lakosságot, felszólítva őket, hogy ne lépjenek be a kommunista termelőszövetkezetekbe. Ám a román titkosszolgálatnak és milíciának sikerült felszámolnia a csoportosulást, három, kuláknak nyilvánított parasztgazdát pedig 1950. augusztus 16-án bírósági ítélet nélkül agyonlőttek a Fehér megyei Bisztra környékén. Holttestükre az „Aki azt cselekszi, amit én, járjon úgy, mint én” feliratot aggatták, közszemlére tették, majd a rokonaikkal jelöletlen sírba ásatták. Bár a hozzátartozók nem kapták meg az áldozatok halotti bizonyítványát, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet régészekből és történészekből álló csapata hosszas kutatás és egykori szemtanúk leszármazottainak leírása alapján feltárta Pom földi maradványait, így még élő lánya és unokái megadhatták neki a végtisztességet. Érdekesség, hogy korabeli dokumentumok alapján az IICCMER kiderítette azt is: a 66 évvel ezelőtt akciózó halálbrigádot a Securitate Kovács Mihály őrnagy által vezetett tordai kirendeltsége koordinálta.
Rostás Szabolcs (Kolozsvár) mno.hu

Băsescu indulna
„Pártelnökként kötelességem indulni a parlamenti választásokon, ez az elnök erkölcsi kötelessége” – nyilatkozta Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt elnöke egy interjúban, hozzátéve, hogy indulásának legnagyobb akadálya az lenne, ha letartóztatnák, egyes politikusok ugyanis ezt híresztelik.
 Mint mondta, szerinte nem tett olyat, amivel erre okot adna, Elena Udreának azonban azt tanácsolja, ne induljon, mert fennáll a kockázata az újabb dossziék megjelentetésének. „Emlékeztettem, hogyan bántak vele a választási kampányban – fotók jelentek meg róla, letartóztatták a férjét –, tehát szerintem kockázatot vállal, ha versenybe száll” – fejtette ki Băsescu, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Udrea tavaly óta nem tagja a pártnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)