Miként, milyen formában lehetne megvalósítani a határon túli magyarság anyaországi képviseletét? - tette fel a kérdést a Magyar Nemzet munkatársa, Botlik József, négyen válaszoltak. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom elnöke a kétkamarás parlament híve. A második kamarában ülnének a magyarországi kisebbségek képviselői, továbbá a Magyarország határain kívül élő, de a Szent Korona által reprezentált területeken élő magyarság képviselői. Egy elképzelés szerint a határon túli magyarok képviseletére konzultatív tanácsot kellene felállítani, ez a parlament mellett működne. A kormány struktúrájához viszont nem egy tanácsnak, hanem a határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumnak kellene kapcsolódnia. Szőcs Géza szerint évszázados hagyományai vannak a felsőháznak. A kisebbségi magyarok képviselői nem döntései, hanem konzultatív, esetleg vétójoggal rendelkeznének az őket érdeklő kérdésekben. Egyetért a második kamara felállításával. Bihari Mihály politológus elvileg egyetért a második kamara felállításával. Aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy ez kamara vagy felsőház legyen. Inkább konzultatív tanácsot lát célszerűnek, amelynek mellérendelt közjogi státusa lenne a parlament mellett, ez több lenne, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/. Funkciója hasonló lenne a Zsidó Világkongresszushoz. Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese nem tartja megfelelőnek a felsőházat. A kétkamarás parlament - szerinte - feltehetően előidézné a magyarok tömeges méretű Magyarországra költözését. /Magyar Nemzet, aug. 5./

"Az Erdélyi Napló budapesti tudósítója, Németh Tünde beszélgetett Bencsik Andrással, a Demokrata hetilap főszerkesztőjével, a Nemzeti Charta mozgalom egyik elindítójával. Bencsik András kifejtette, hogy az MDF-korszakban merült fel az összmagyarságban gondolkodó nemzeti stratégia kidolgozásának szükségessége. Az úgynevezett Demokratikus Charta a nemzeti stratégiára irányuló törekvéseket demokráciaellenesnek nyilvánította. "Hatalomra kerülésük után kiderült, hogy eszük ágában sincs a demokrácia játékszabályait betartani." A "nemzet alapvető intézményeit sorvasztják el". Nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti érdekek védelmében szellemi mozgalmat kell szervezni, ez volt a Nemzeti Charta létrejöttének célja. A Nemzeti Charta támogatja, hogy a Szent Koronát visszahelyezzék méltóságába. Bihari Mihály baloldali politikus is azt nyilatkozta, hogy az új magyar alkotmányban központi helyet kaphatna a Szent Korona. Bencsik Borbély Imre teóriájára hivatkozik, a paradigmaváltásra, az információ jelentőségére. - Van egy szellemi elit, amelynek tagjai nem sorolhatók be pártformációkba, köztük van Borbély Imre, Gidai Erzsébet, Kocsis István, Pokol Béla és még sokan a Demokrata lap szellemi holdudvarából. Bencsik nem számított arra, hogy a Nemzeti Charta előadásai telt ház előtt zajlanak. - Bencsik bízik abban, hogy az Internet segít a nyilvánosság kérdésében. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14./"

"Ápr. 17-én a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának küldöttsége, amely április 16-19. között négynapos látogatást tesz Romániában, ellátogatott az RMDSZ bukaresti székházába. A Szekeres Imre frakcióvezető, pártalelnök vezette küldöttséget, melynek tagjai voltak Baráth Etele és Bihari Mihály országgyűlési képviselők, az RMDSZ parlamenti csoportjának nevében Varga Attila képviselőházi frakcióvezető, Szabó Károly szenátusi frakcióvezető-helyettes, Asztalos Ferenc és Kovács Csaba, a képviselőházi frakció alelnökei, továbbá Ráduly Róbert, a frakció titkára fogadták. A létrejött megbeszélésen időszerű bel- és külpolitikai kérdésekben folyt eszmecsere. A magyarországi vendégek beszámoltak romániai látogatásuk eddigi tapasztalatairól, vezető romániai politikusokkal, szenátorokkal és képviselőkkel lezajlott találkozóik tanulságairól, és szakmai támogatást ajánlottak fel az RMDSZ kormányzati feladatokat vállalt tisztségviselői, szakemberei számára. A találkozón jelen volt Virág Imre, a bukaresti Magyar Nagykövetség I. titkára, valamint Szatmári Tibor, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 18., 1011. sz./ Az MSZP parlamenti küldöttsége ápr. 17-én tárgyalt Victor Ciorbea miniszterelnökkel és Emil Constantinescu államelnökkel. /MTI/"

"Szinte mindegyik lap beszámol a Szekeres Imre által vezetett MSZP-küldöttség kolozsvári látogatásáról. Az Adevarul "A magyarországi honatyák kérik, hogy a román tisztviselők tanuljanak magyarul" címmel számol be az eseményről. A lap megemlíti, hogy Szekeres Imre kijelentette, a Bolyai Tudományegyetem újralétesítése az alapszerződés teljesítésének fő szempontját képezi. A lap idézi az MSZP-s politikust, miszerint a kolozsvári magyar egyetem fontos szereppel fog bírni a romániai magyarság jövőjében. Elmondta, hogy biztosításokat kapott Ciorbea miniszterelnöktől, hogy néhány héten belül módosítják a tanügyi törvényt, beiktatva abba a minden szintű magyar nyelvű oktatásra vonatkozó előírást is. Szekeres Imre kijelentette, "szeretnénk, ha a kolozsvári magyar konzulátusa május végén nyílna meg, mivel Göncz Árpád akkor látogat Romániába, így ez egy kiváló alkalom lenne". Bihari Mihály országgyűlési képviselő a kétnyelvű feliratoknak és a magyar nyelvnek a közigazgatásba és az igazságszolgáltatásba való bevezetése mellett foglalt állást. A lap megjegyzi, "akárcsak az RMDSZ jelenlegi vezetése, Bihari Mihály is szorgalmazta, hogy amennyiben egy kisebbség létszáma egy helységben meghaladja a 10%-ot, akkor be lehet vezetni a kétnyelvű feliratokat, valamint azt, hogy a köztisztviselők ismerjék a magyar nyelvet". "Aláhúzta, hogy szükséges a helyi kisebbségi önkormányzatok bevezetése, mivel ezúton megoldódnak a nemzeti kisebbségek problémái". A Ziua is ismerteti Bihari Mihály kijelentéseit. Az Evenimentul Zilei megemlíti, hogy az MSZP küldöttsége felajánlotta, hogy az RMDSZ szakembereinek szakmai és tanácsadási támogatást nyújt főleg privatizációs kérdésekben. A lap megemlíti, hogy az MSZP-küldöttség Bukarestben és Kolozsváron találkozott az RMDSZ vezető politikusaival. A lap idézi Markó Bélát a szövetség elnökét, miszerint az amerikai közigazgatás politikai támogatását kérte Románia NATO-csatlakozása érdekében. A lap egy másik cikkben úgy véli, hogy Szekeres Imre biztos tényként kezelte a magyar konzulátus májusi felavatását. A lap úgy tudja, a magyar politikus kijelentette, hogy a Ciorbea miniszterelnökkel folytatott találkozón ígéretet kapott arra, hogy "a tanügyi törvény módosítása be fog következni az 1997-98-as tanév kezdetéig. Az Evenimentul Zilei szerint Szekeres Imre érzékeltette, hogy a magyar egyetemet csak a Babes-Bolyai szétválasztásával lehet megtenni. A Cronica Romana, Romania Libera, Mesagerul Transilvan és az Adevarul de Cluj Május végén nyitják meg a magyar konzulátust címmel tájékoztat az MSZP-s politikusok látogatásáról. A Mesagerul Transilvan egy másik cikkének címe Kihasználva a Ciorbea-kormány kompromisszumait, Magyarország minden áron külön magyar egyetemet akar Kolozsváron. A lap ismerteti az MSZP alelnökének kijelentését, miszerint "a Ciorbea által előterjesztett megoldás, mely magyar tagozatoknak a Babes-Bolyai Egyetem keretén belül való létesítésére vonatkozik, nem végleges". A lap ugyanakkor megemlíti, hogy Magyarország támogatása a Bolyai Egyetem létrehozása terén magyarországi egyetemi oktatók "

"Miként, milyen formában lehetne megvalósítani a határon túli magyarság anyaországi képviseletét? - tette fel a kérdést a Magyar Nemzet munkatársa, Botlik József. Négyen válaszoltak. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom elnöke a kétkamarás parlament híve. A második kamarában ülnének a magyarországi kisebbségek képviselői, továbbá a Magyarország határain kívül élő, de a Szent Korona által reprezentált területeken élő magyarság képviselői. Egy elképzelés szerint a határon túli magyarok képviseletére konzultatív tanácsot kellene felállítani, ez a parlament mellett működne. A kormány struktúrájához viszont nem egy tanácsnak, hanem a határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumnak kellene kapcsolódnia. Szőcs Géza szerint évszázados hagyományai vannak a felsőháznak. A kisebbségi magyarok képviselői nem döntései, hanem konzultatív, esetleg vétójoggal rendelkeznének az őket érdeklő kérdésekben. Egyetért a második kamara felállításával. Bihari Mihály politológus elvileg egyetért a második kamara felállításával. Aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy ez kamara vagy felsőház legyen. Inkább konzultatív tanácsot lát célszerűnek, amelynek mellérendelt közjogi státusa lenne a parlament mellett, ez több lenne, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/. Funkciója hasonló lenne a Zsidó Világkongresszushoz. Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese nem tartja megfelelőnek a felsőházat. A kétkamarás parlament - szerinte - feltehetően előidézné a magyarok tömeges méretű Magyarországra költözését. /Magyar Nemzet, aug. 5./"

Október 23-án az öt közjogi méltóság koszorúzott Budapesten az Ötvenhatosok terén az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművénél: Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Utánuk két ötvenhatos elítélt, majd a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök két unokája koszorúzott. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről mintegy 60 személy próbálta füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal megzavarni a rendezvényt. Az október 22-e esti heves összecsapásokat követően, 23-ra helyreállt a rend a magyar fővárosban, de a készültség jelei még észlelhetők voltak, mindenfelé civil rendőrautók és járőrautók cirkáltak, ha csoportosulást láttak, igazoltattak. A tüntetők és a rendőrök előző délutáni, illetve éjszakai ütközete nyomán összesen öt sérültet, egy rendőrt, három újságírót és egy tüntetőt szállítottak kórházba. A rendőrök több személyt előállítottak, Egy fiatalembert több forrás szerint „a rendőrök irányából” lábon lőttek, a helyszínen egy orvos ellátta a sebét, majd a MÁV-kórházba szállították. A rendőr-főkapitányság azt állítja, nem használtak lőfegyvert. /Keddre helyreállt a rend a magyar fővárosban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

REFORMHANGULAT Bulvársajtó a rendszerváltás hajnalán
A „legvidámabb barakk” látszatának fenntartása arra ösztökélte a hatalmat, hogy létrehozza a bulvársajtót is, ami egyfajta szelepként működött a korabeli társadalomban.
A Kádár-korszakban a sajtót az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya, illetve végső soron az azt felügyelő, a hatalom legfelsőbb köréből kikerülő, ezért a területért felelős KB-titkár irányította, kellő pressziót gyakorolva egy-egy újságra az ideológiailag megfelelő tartalmú cikkek megjelentetése érdekében. A lapok élére olyan megbíztató elvtársakat neveztek ki főszerkesztőknek, helyetteseiknek valamint rovatvezetőknek, akik maguktól is tudták, mely cikkek jelenhetnek meg a pártállam elvárásainak megfelelően, melyeket kell fazonírozni, és melyeket kell sutba dobni, mert azok kiverik a biztosítékot a pártvezetésnél.
Az öncenzúra ilyetén módon többé-kevésbé jól működött,
és csak szélsőséges esetekben kellett belenyúlni a média rendszerébe, legtöbbször akkor, amikor egy orgánum vezetője elvetette a sulykot és olyan írásokat is megjelentetett, amelyek a hatalom tyúkszemére léptek. (Ilyen volt a Tiszatáj-ügy 1986-ban egy Nagy Gáspár vers miatt vagy a Mozgó Világ főszerkesztőjének elmozdítása 1983-ban, ami miatt az egész szerkesztőség lemondott, a lap 1983. decemberi számát pedig betiltották.)
A „legvidámabb barakk” látszatának fenntartása viszont arra ösztökélte a hatalmat, hogy létrehozza a korabeli bulvársajtót is, ami – a kabaré műfajához vagy a jólfésült könnyűzenei előadókhoz hasonlóan – egyfajta szelepként működött a korabeli társadalomban. Így jöhetett létre az Esti Hírlap, amely végigkísérte a Kádár-korszak történetét, és néha egyedüli lapként vállalta fel a kényes ügyek ismertetését.
A lapok tehát mindvégig a párttól, illetve valamely pártállami szervtől függtek a Kádár-rendszerben, azonban már a változások szelét jelezte az, hogy a párt Agitációs és Propaganda Osztálya nem gördített akadályt a Reform címmel megjelenő, önmagát az első független, demokratikus hírmagazinnak nevező hetilap megalapítása elé. 1988. szeptember 23-án indultak 29 forintos árral, ami azért érdekes, mert ők hirdették magukról először azt, hogy üzleti vállalkozásként üzemeltek és profitot kellett termelniük a piacon való megmaradásuk érdekében, mert – ahogy fogalmaztak első számukban – nem voltak „a veszteségeket lezserül lenyelő mecénásaik”.
Utóbbiak alatt egyértelműen a pártállam szereplőit érthetjük, és ez valóban újdonságot jelentett az akkori közéletben. A Reformot ugyan hetilapként indították, de a kezdet kezdetén még nem sikerült ezt az ütemezést tartaniuk, e mögött talán a hatalom részéről megnyilvánuló hezitálást láthatjuk, mert még a Kádár-rendszer végvonaglása körüli időkben sem volt mindegy a párt számára, milyen képet fest róluk a sajtó. Igaz, írásbeli nyomát egyelőre nem lehet felfedezni annak, hogy akadályozták volna a lap rendszeres megjelenését.
Másrészt a kezdeti hektikus megjelenést a függetlenség kivívásával járó nehézségek is okozhatták. A gyakorlatilag mindvégig 48 oldalas, a VII. kerület Majakovszkij utcában (ma: Király utca) székelő lap 1988. szeptember 23. és szeptember 30. után a harmadik számát csak november 3-án jelentette meg, a negyedik szám pedig november 11-én látott napvilágot, innentől kezdve azonban már beállt a heti megjelenés rendje. Újdonság volt az is, hogy a nemzeti érzés megjelenítése kézzelfogható formát öltött a lapban: az oldalak alján nemzetiszínű trikolór húzódott. Ugyanakkor a címlapon jól megfért egymással Berecz János sajtópolitikáért felelős KB-titkár és Cicciolina.
Tőke Péter főszerkesztő bevezető köszöntőjéből kiderül, hogy kezdetben nem teljesen tudott elszakadni a pártállamtól a lap, a tulajdonosi körben ugyanis a Magyar Hitel Bank Rt., a Magyar Televízió, a Rubik Alapítvány és a Magyar Gazdasági Kamara mellett a Hazafias Népfront és az MSZMP KB két vállalata, a Kossuth Könyvkiadó és Hírlapkiadó Vállalat is megtalálható volt. A főszerkesztő optimista hangot ütött meg, mivel több évtizednyi hallgatás után jelenhetett meg független lap.
Úgy fogalmazott: „A Reform hetilap – a magyar újságírás legjobb hagyományait követve – önálló arculat kialakítására törekszik, és arra vállalkozik, hogy a ma emberét foglalkoztató kérdéseket minél több oldalról mutassa be, ütköztetve a véleményeket és teret adva a társadalomban zajló vitáknak”. Reményei szerint az újság „a maga szerény eszközeivel hozzájárulhat a társadalmi nyilvánosság kiszélesítéséhez és a közélet tisztaságának előmozdításához.”
A Reformban volt aktuálpolitika bőven,
az első „szupersztár-interjút” pedig maga a főszerkesztő készítette az első számban Berecz Jánossal és Pozsgay Imrével. Mivel ez volt az első tabudöntögető cikk nagy nyilvánosság előtt a kommunista politikusokról (a szamizdatok nagyon szűk körben terjedtek csak, és azok is leginkább a rendszer egészéről mutattak be eszmefuttatásokat), ráadásul interjú formájában mutatott rá az egyes hatalmi résztvevők – jelen esetben a Kádár-utódnak is kikiáltott Berecz János és a reformkommunista Pozsgay Imre – közötti ellentétekre, érdemes feleleveníteni, mit és hogyan jelenített meg a szerző.
A hangvétel szokatlan volt, a felütése a cikknek pedig különösen, mert a felcím – a Politikai Bizottság két tagja a reformokról – után a cím igazán „ütős” volt, ami így hangzott: Igaz-e a szóbeszéd, hogy Önök nincsenek jó viszonyban egymással? Persze ezt azonnal cáfolta az első mondatban Pozsgay, aki hangsúlyozta ideológiai együvé tartozásukat, noha nem tagadta, hogy voltak vitáik, de azoknál szerinte mindig erősebb volt közöttük az egyetértés és az együttműködés.
A Reform első számában a válságról és a reálbér csökkenéséről már nyíltan beszélt Pozsgay, a tulajdonviszonyok reformját pedig sürgette. Szerinte a reformokat visszatartotta a hatalmon lévők ragaszkodása a hatalomhoz, sokan pedig bálványozták a szocializmust, miközben Pozsgay ezt helytelenítette: „A despotizmus és az önkény alapjain létesült politikai intézményeket tehát meg kell változtatni. Meg kell tenni ezt azért is, mert a szocializmust is lejáratta az emberek szemében, az öntisztuláshoz feltétlenül fontos ennek az elavult modellnek a megváltoztatása.”
Pozsgay az akkoriban meglepően őszintének ható mondataiban úgy látta, az oligarchisztikus hatalom alattvalói státuszban, „infantilizálva” tartotta a társadalmat, amelynek többsége azonban a reformokat sürgette, ezért is nyilatkozhatta azt, hogy „sok minden elromlott, lesz mit rendbe hozni”. (Az oligarchia kifejezést egyébként előszeretettel használta saját keményvonalas párttársainak jellemzésére, sőt, amikor 1989. január 28-án a Kossuth Rádió 168 óra című műsorában 1956-ot „népfölkelésnek” minősítette, egyúttal azt is mondta, hogy egy oligarchisztikus hatalom ellen tört ki a forradalom.) Nyíltan kijelentette, hogy „az embereknek primitív a politikai kultúrája”, ezért a lázadásra való hajlam egy ideig szerinte erősebb lesz az addigiaknál. (Ez nem következett be végül, igaz, a kommunisták 1988 végén nem tudhatták mi vár még rájuk. Mindenesetre a magukat emberek haláláért sárosnak érzők körében valóságos fellélegzést jelenthetett az, hogy 1989-ben eltörölték a halálbüntetést.)
Pozsgay következetesen népben, nemzetben gondolkodó politikusnak vallotta magát, és utalt a PB-ben való súrlódásokra is. Az MDF-fel való együttműködésben látott fantáziát, és ahogy az MDF, úgy a párt is átalakulófélben volt megítélése szerint. Akkor már a parlament előtt lévő egyesülési törvényről is beszélt, mint ami elősegíthette a reformfolyamatokat, egyebek mellett a párttá alakulást.
Berecz Jánosnak az őszinte hangnem jegyében felvetette a riporter, hogy a párton belül képviselt keményebb álláspontjáért a magyar Ligacsovként tartották számon, amire ő úgy reagált, hogy csak a párt érdekében tette azt, hogy „keménykedett”, egyébként pedig tagadta, hogy szervezett formában létezett volna a párton belül keményvonalas csapat. A szocializmus és a műszaki haladás melletti kiállásán túl a pártszervezetek megújulásának szükségességéről is beszélt, de azt, hogy ezt hogyan hajtják végre az egyes pártszervezetek, nyitva hagyta. Berecz meglepően őszintén megemlítette azt is, hogy az önálló gondolkodás nem volt jellemző a pártban, mindenki „felülről” várta az utasításokat. Felvetődött az anarchia kezelésének kérdése is, ebben a kemény kéz politikáját javasolta, és nem értett egyet azzal a budapesti nagyüzemi párttitkárral, aki inkább félreállt, semmint, hogy kezelte volna a helyi szinten jelentkező problémákat.
Az is szóba került, hogy a párt lemondott volna néhány lapról, de ezt Berecz úgy válaszolta meg, hogy a lapgazdák személyét, intézményét kellett tisztázni, ugyanakkor a nem a párthoz tartozó lapokkal is kívántak foglalkozni. Mint mondta, versenyhelyzetet akartak fenntartani a lapok között, erre példaként a pozícióvesztést elszenvedni látszó Népszabadságot és az előretörő Magyar Hírlapot hozta fel, ám Berecz azt állította, hogy meg kellett erősíteni a Népszabadságnál a mozgalmi jellegét, ezért a KB vitáiról szóló tudósítások tekintetében a legfelsőbb pártvezetés a Népszabadságot helyezte előnybe a többi lappal szemben. Közölte: ki is adták az ukázt, hogy a Népszabadság vitatkozzon minden olyan megnyilvánulással, ami eltért a párt hivatalos álláspontjától, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a pártnak már nem feltétlenül volt egységes álláspontja, és a hatalmi törésvonalak mentén ezek is változhattak időről időre.
Berecz némileg anakronisztikus módon rámutatott: el kellett érni, hogy megtiszteltetésnek vegye a párt lapjában szereplő ellenzéki megszólaló is, hogy bármilyen politikai vagy közéleti vitában részt vehetett. Leszögezte: a párt belső reformja még nem bontakozott ki, noha az 1988. májusi pártértekezlet elindította a reformfolyamatot minden párttag számára látható módon a „Fordulat, reform, megújulás” hármas jelszavának meghirdetésével, ám ezek – és ezt indirekt módon a cikkben is elismerte Berecz – nem voltak mindenki számára elfogadottak a párton belül. Hangsúlyozta: nem vonulnak ki a munkahelyekről, a területi politikai életben aktívan részt vesznek, „nem hagyják cserben” a különböző társadalmi szervezeteket, az állami intézményekben is aktívan ott lesznek, és „politikai erővel hatnak”.
A reformhangulatnak megfelelően arra is kitért, hogy 1988 végén már nem a KB volt a legfontosabb szervezet a pártban, hanem az alapszervezetek, mert a társadalom széles rétegei számára ők jelenítették meg a politikát. Abban még hezitált, hogy milyen legyen a párt hozzáállása az újonnan alakult társadalmi szervezetekhez (Bihari Mihály ugyanebben a Reform-számban követelte: népszavazás döntsön a többpártrendszerről), tehát itt jelentős eltérés mutatható ki Pozsgay és Berecz álláspontja között. A kettejük közötti feszültségre utalva elmondta: ugyanabban az iskolában (értsd: a kommunista párt iskolájában) nevelkedtek, együtt jártak ismerőseik esküvőire, születésnapjaira, de ennek ellenére, ha mindenben egyet értettek volna, akkor „egyikükre nem lett volna szükség”. Az első Reform megjelenésével immáron visszavonhatatlanul megindult a rendszerváltás a sajtó világában is, az addig a színfalak mögött zajló, az állampárton belüli viták pedig a széles nyilvánosság elé kerültek.
Csatári Bence
történész, újságíró, jelenleg a Médiatámogató és Vagyonkezelő Alap munkatársa. Történelem-földrajz szakon végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen 1996-ban, emellett diplomázott a Sola Scriptura Teológiai Főiskola bibliaoktató szakán, illetve abszolválta a József Attila Szabadegyetem újságíró tagozatát is.
PhD fokozatát 2008-ban szerezte meg az ELTE-n, disszertációjának címe: A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája. E témában számos publikációja jelent meg történelmi folyóiratokban, a Múltkor című magazinban pedig sorozata van. Több történelmi témájú kötet társszerzője, a Hír TV Retrográd című műsorában pedig rendszeresen szerepel könnyűzenei szakértőként. Transindex.ro