"Ötvenéves a marosvásárhelyi állami levéltár, hivatalos nevén: Románia Országos Levéltára Marosvásárhelyi Igazgatósága. Ebből az alkalomból okt. 31-én Szovátán tudományos ülésszakot tartottak Levéltárak a tudomány és a kultúra szolgálatában címmel, bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, nagybányai, brassói, sepsiszentgyörgyi, aradi, zilahi, galaci és besztercei levéltárosok, történészek részvételével. Az előadások után levéltárosok könyveit mutatták be, többek közt a Pál-Antal Sándor közlésében megjelent Marosszék és Marosvásárhely 1848-1849 című korabeli iratokat, jegyzőkönyveket, lajstromokat tartalmazó vaskos kötetet. 1950-ben, amikor bevezették a szovjet típusú tartományi közigazgatást, minden tartományi központban létrehoztak levéltári hivatalokat, ekkor alakult meg a marosvásárhelyi levéltár is, továbbá fiókintézeteket indítottak Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Szászrégenben. 1968-tól lett a Maros Megyei Állami Levéltár a Központi Levéltár fiókhivatala. 1996-ban az új levéltári törvény értelmében a volt megyei fióklevéltárak átalakultak megyei igazgatóságokká. - Pál-Antal Sándor egyik elődjéről, Derzsi Biás Istvánról, a Teleki család levéltárosáról emlékezett meg előadásában, aki tudományos szinten dolgozott a századelőn, rövidebb lélegzetű írásokat közölt a Bolyaiakról, és fontosabbak genealógiai kutatásai. /(lokodi): Levéltárosok tudományos ülésszaka Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./"

Marosvásárhely régi települést egy 1316-ból való írásos dokumentum Forum Siculorum (a székelyek vásárhelye) néven említi. A város történetéről, múltjáról a XX. század elejéig csak Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (1870) és Koncz József: A marosvásárhelyi Ref. Kollégium története (1896) című munkákban találunk utalásokat. Így került sor arra, hogy 1902-ben a polgármesterré választott dr. Bernády György szerződést kötött dr. Dékányi Kálmánnal, Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal a város történetének megírására, de az első világháború kitörése következtében a terv meghiúsult. Kelemen Lajos kutatásai alapján elkészült várostörténeti munkája, aminek ma is jelentős hézagpótló szerepe van. Kelemen Lajos (1877-1963) Marosvásárhelyen született és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Osztálytársa és jó barátja volt ifj. Nemes Ödönnek, akinek rajztanár édesapja lelkesen másolta Marosvásárhely és környékének középkori falfestményeit, amit a fiúk nagy érdeklődéssel szemléltek. Kelemen Lajos 1893-ban, V. gimnazista korában osztálytársával már tudományos kíváncsisággal szemlélte a vártemplomi kápolna régi, málladozó falképeit, majd 1894-ben elkísérték az idősebb Nemes Ödönt Gógánváraljára, Ádámosra, 1896-ban Nyárádszentlászlóra és Nagyölyvesre a templomokban még létező falképek lemásolására. Ezek a kirándulások hozzájárultak, hogy Kelemen Lajos Orbán Balázs életművének folytatója kívánjon lenni, s e célból 1896-ban beiratkozzon a kolozsvári tudományegyetem történelem–földrajz szakára. A vásárhelyi indítás meghatározta Kelemen Lajos érdeklődését a középkori építészet, iparművészet emlékeinek a felkutatásában. Már II. éves korában a festett mennyezetű pusztuló régi templomokról, a kolozsvári falfestményekről publikált a helyi hírlapokban. Aggodalommal írt 1903-ban az erdélyi műemlékek sorsáról s azok intézményes megvédésének, valamint a közvélemény kialakításának a szükségességéről. Kiállott a templomok eredeti formában való restaurálása mellett. Műemlékvédelmi harca során megnőtt a tekintélye, s így az egyházak sok esetben kérték a tanácsát. Elévületlen érdeme, hogy felismerte a falusi templomok, vidéki kúriák és kastélyok művészettörténeti jelentőségét és küzdött azok sorsáért, mert abban a magyar nemzeti tudat ébrentartását látta. A különböző lapokban megjelent írásait könyv alakban csak halála után, 1977-ben adták ki Szabó T. Attila bevezető tanulmányával /Művészettörténeti tanulmányok/. 1982-ben B. Nagy Margit gondozásában további kiadatlan munkái válnak hozzáférhetővé /Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet/ Ebben két önálló fejezetben Marosvásárhely, Kolozsvár és környékének múltját és műalkotásait mutatja be. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Kiegészítés a Marosvásárhelyi Városi, majd Tartományi, mai Maros Megyei Könyvtár 100 éves történetéhez (2. rész)
Már 54. éve örömmel tölt el, hogy annak idején dr. Bernády György városépítő polgármester könyvtárnak is helyett adott a palota építésekor, és az akkori legmodernebb szinten építette, rendeztette be azt. A szervezéssel is törődve dr. Molnár Gábor személyében kiválasztotta a legmegfelelőbb, nagy műveltségű, könyvet szerető és ismerő embert a könyvtár beindítására. Mivel az évfordulós ünnepségen e két jeles férfiúnak csak a neve hangzott el, az utánuk következő könyvtárigazgatóknak és beosztottaknak azonban még a neve sem, a múlt héten kezdődött sorozattal szeretném pótolni a hiányt. A következőkben a kezdetektől 2010. december 31-ig elhunytak életrajzi adatait mutatjuk be a készülő Maros megyei életrajzi lexikon (MMÉL) adatai alapján.
Az igazgatók
Alsócsernátoni Molnár Gábor (1858. nov. 22–1940. dec. 18.)
Jogász, szolgabíró, történész volt, mielőtt a könyvtár élére került volna. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, Kolozsváron volt egyetemen joggyakornok, majd átlépett a vármegye szolgálatába, ahol aljegyzőként, szolgabíróként működött. Később Maros-Torda megye főispánjának, báró Bánffy Zoltánnak lett a titkára, 1890–1908 között a marosi felsőjárás főszolgabírója, 1910-11-ben a Marosvásárhelyen felállított jegyzőtanfolyam első igazgatója. Kiváló várostörténész. A mv.-i Kultúrpalotában létesített Városi Könyvtár (a mai Maros Megyei Könyvtár) első kinevezett könyvtárosa, majd 1913. szept. 1-től 1935. ápr. 1-jei nyugdíjazásáig az igazgatója. Vezetésével 1913. november 15-én kezdte meg működését a könyvtár, de a világháború kitörése miatt az ünnepélyes felavatás elmaradt.
Molnár Gábor 1913-ban Budapesten könyvtártudományi szakképesítésben is részesült. Működése idején jelentős mennyiségű és értékű könyv- és folyóiratadománya gazdagította a könyvtár állományát. Kiadta Petri Nagy György marosvásárhelyi polgár naplója c. munkáját, amelynek kéziratát ilencfalvi Szász Péter, a kollégium preceptora előszóval ellátva, kivonatosan lemásolva hagyta az utókorra. Sokat közölt: helytörténeti, könyvtártudományi és könyvtártörténeti tanulmányokat, színészeti, irodalomtörténeti és közgazdasági cikkeket a Kolozsvár, Évkönyv a mv.- i Székely Társaság 100. összejövetele alkalmával, Vásárhelyi Napló, Maros- Vásárhely [A Kulturház könyvtára, 1912. aug. 15.; 1912. szept. 1.], Székely Lapok, Székely Napló, Ellenőr, Maros-Vásárhely szab. királyi város hivatalos közlönye, Ellenőr, Székely Ellenzék, Napló, Iskolai Ünnepeink, Tükör, Székelyföld című lapokban, s levelezője volt a budapesti Magyar Hírlapnak és a Pesti Hírlapnak is. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és több más társadalmi egyesületnek. Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal egy marosvásárhelyi monográfia kiadását tervezték, de ez nem valósult meg.
Filimon Aurel Vasile (1891. márc. 4–1946. márc. 6)
Tanár, régész, archeológus, könyvtár- és múzeumigazgató. Felesége Ritz Erzsébet leánya F. Veronica. Besztercén és a dévai tanítóképzőben végezte iskoláit. 1910–13 között Felsővisón tanító, ahol etnográfiai gyűjtéssel, irodalmi szövegek és tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A szövegek egy részét Budapesten az Etnographia c. folyóiratban tette közzé. A budapesti egyetemen történelmi, filológiai és természettudományi előadásokat hallgatott, kapcsolatba került a folklórkutató Sebestyén Károllyal, az orientalista Vámbéry Árminnal, a történész Hamper Józseffel. Budapesti tartózkodása idején a Magyar Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályának munkatársa (1913), s a M. Néprajzi Társaság, a Királyi M. Természettudományi Társulat, a Magyarhoni Földtani Társulat is tagjai közé választotta. Előadásokat hallgatott a berlini egyetemen is. Bukarestben Al. Tzigara-Samurcas professzor tanársegédje, majd a Román Néprajzi Múzeum titkára (1914–17). Mint az osztrák–magyar hadsereg katonaszökevényét letartóztatták, s a szebeni, majd a kolozsvári börtönben töltötte le büntetését. 1918- ban került Marosvásárhelyre, ahol 1921-ben alapítója és szervezője a történelmi, régészeti és néprajzi múzeumnak. A Kultúrpalotában működő Városi Könyvtár könyvtárosa 15 éven át (1921–36). Mint Molnár Gábor igazgató munkatársa, érintkezésbe lépett az MTA-val, a M. Kir. Külügyminisztériummal és szépszámú magyar nyelvű könyvállományt sikerült szereznie a Városi Könyvtár számára (1931), majd Bukarestben válogatott és hozott a könyvtárnak nagy mennyiségű magyar nyelvű hírlapot, folyóiratot és könyvet. Sikerült 4200 kötet hírlapot és folyóiratot beköttetnie, megmentve ezeket a szétszóródástól. 1936–1940 között a Városi Könyvtár igazgatója, s 1922- től a Maros-Torda vármegyei Román Történelmi és Régészeti Társaság elnöke. 1922-ben kezdeményezte a Történelmi, Archeológiai és Etnográfiai Társaság megalakítását. Kinevezték a társaság titkárának. 1924-ben a Kultúrpalotában archeológiai-történelmi, egyházművészeti és néprajzi állandó kiállítást rendezett be. Több ásatáson vett részt, Marosfelfaluban bronzleleteket talált (1924). Még kutatott Maroskeresztúron Ferenczi Sándor kolozsvári régésszel (1927–28), s Szováta, Déda, Mezőkapus, Mezőkecsed, Nyárádkarácson, Maroslekence, Erdőszentgyörgy, Mezőbánd területén. Munkája nyomán 1935- ben megalakult a román Régészeti és Néprajzi Múzeum Marosvásárhelyen. Déváról és Kv.-ról kapott kiállítási tárgyakat. Népművészeti kiállításokon vett részt Bukarestben (1933, 1936). 1940-ben oda is költözött. Részt vett a román népművészeti vándorkiállítás megszervezésében. A kiállítást Bécsben, Stuttgartban, Kölnben, Frankfurt am Mainban, Velencében mutatták be (1941–43). A bukaresti bombázás után, 1944-ben a Hunyad megyei Nagyrápoltba költözött. Tudományos megfigyeléseit, kutatásainak eredményeit az Anuarul Institutului de Istorie Nationala, Arta si tehnica grafica, Boabe de grâu, Credinta, Etnografie, Convorbiri literare, Daco-Romania, Dacia, Revista de preistorie si antichitati nationale, Glasul Muresului, Etnographia, Volk und Schrift közölte. Népköltési gyűjteménye jelentős. A Királyi M. Természettudományi Társulat valamint a Magyarhoni Földtani Társulat tagja volt. Mv.-en utca viseli a nevét.
(Folytatjuk)
Fülöp Mária
Népújság (Marosvásárhely)

A Teleki család archívumát ismertető kiállítás nyílt a Teleki Tékában
A Teleki – Bolyai Könyvtár időszakos kiállító termében új tárlatot nyitottak péntek este: a Maros megyei könyvtár, a Teleki Téka és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében a Teleki család levéltárának egy keresztmetszete látható.
A  kiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, leveleket, fényképeket, képeslapokat, jogi iratokat, tulajdonleveleket, meghívókat, adományleveleket, végrendeletek fotómásolatait tartalmazó pannókat tekinthetnek meg. A kiállításmegnyitón Kovács György, a Teleki Téka megbízott vezetője köszöntötte a vendégeket, meghívottakat, a Teleki család tagjait. Arról beszélt, hogy rendhagyó a tárlat, más mint ahhoz a közönség szokott.
„Reméljük, vándorkiállítás lesz belőle, már kulturális intézményekhez is eljut” – hangsúlyozta. Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója a két intézmény – a könyvtár és a Magyar Országos Levéltár – közötti, határokon átnyúló együttműködésének jelentőségét emelte ki.
A személyiség és a történelem viszonyát boncolgatta Balogh Béni, a Magyar Országos Levéltár tudományos titkára, aki a Teleki családból Teleki Mihály alakját emelte ki és mutatta be több leírás alapján. A kancellárt Cserei Mihály negatívan ítélte meg, Bethlen Miklós éppen ellenkezőleg, úgy vélekedett róla, hogy nagy veszteség érte az országot a halálával. Trócsányi Zsoltnak sikerült Teleki arcképéről eltüntetni a sátáni vonásokat – mondta Balogh, aki felolvasott egy részletet Teleki Mihály utolsó, feleségéhez, Veér Judithoz Törcsváron írt leveléből is.
Éppen száz éve annak, hogy 1916-ban a Teleki család úgy döntött, hogy a Marosvásárhelyen őrzött családi archívumot Magyarországra menekíti. A most megnyílt tárlatnak ez a száz éves évforduló adta az egyik apropóját – mondta Weisz Szidónia, a tárlat ötletgazdája és kurátora. A témaválasztás másik aktualitása abban rejlik, hogy még mindig sokan keresik – laikusok és tudományos kutatók  – a Teleki-gyűjteményt a Tékában. A harmadik motivációja a kiállításnak az volt, hogy a hatalmas gyűjtemény még mindig kútfő és erőforrás a történelem kutatói számára.
A kiállított pannókon az archívum története olvasható, a somkeréki Erdélyi család levéltáráról, a Teleki család levéltárosairól – Farkaslaki idős Hincs Miklós, Nagysolymosi Koncz József és Dersi ifjú Biás István – személyéről olvashatunk, valamint az irattípusokról. A tárlókban azok a dokumentumokat, kiadványokat állították ki, amelyeket a Teleki – Bolyai Könyvtár őriz. maszol.ro