„Egységben tartani a nemzetet"
Hagyományok Háza-napok Sepsiszentgyörgyön
Agócs Gergely előadásain, az ízesen előadott meséivel valósággal elbódította a jelen lévő pedagógusokat, de a koncerten is aktívan részt vett
Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért mottóval zajlott Sepsiszentgyörgyön – első alkalommal – a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tevékenysége, melynek keretében számos szakmai előadásra, rendhagyó zeneórákra, módszertani bemutatókra került sor, de gyermekfoglalkozások, éjfélbe nyúló táncházak, élőzenés gyerektáncház, kiállítás is színesítette a programkínálatot.
– Érdemes úgy tekinteni a néphagyományra, mint „kulturális génbankra”. Jóllehet letűnt, megszűnt életmódról van szó, mégis találhatunk benne olyan kulturális mintákat, amelyeknek a mai (vagy egy későbbi) korban helye lehet – mondja dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Közművelődési és Oktatási Osztályának vezetője.
Nagy volt az érdeklődés a több helyszínen – Székely Nemzeti Múzeumban, Míves Házban, a Háromszék Táncstúdiójában, Hostel Sörkertben, Tamási Áron Színházban – zajló esemény iránt, az elődadók szinte minden alkalommal telt ház előtt magyaráztak, a hallgatók, résztvevők pedig az előbb említett „kulturális génbank” kincseit iparkodtak kifürkészni, felfedezni, netán a már adott „letéteket” tudásuk szerint gyarapítani.
Remek fogadtatás
A budapesti székhelyű Hagyományok Háza 2001-ben alakult, idén ünnepli 15. születésnapját: hogy a külhoni magyarsággal jobban kapcsolatba kerüljenek, egy programsorozatot hoztak létre, amellyel idén, egynapos komáromi tartózkodás után Háromszékre is ellátogattak.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban pénteken a Parapács zenekar (a Felszállott a páva első évadának győztes csapata) lemezbemutató koncertjével rajtoltak a napok. A felvidéki muzsikát a közönség vastapssal jutalmazta. A koncerten közreműködött dr. Agócs Gergely és Kubinyi Júlia is.
– Szombaton módszertani napok zajlottak. Az érdeklődők többsége Háromszékről érkezett, ám megkerestek Hargita megyéből, a szórványból is. Nagyon jó a fogadtatás, sokan jelezték, hogy nagy szükség van a hasonló programokra. Tudjuk, hogy itt is nagyon jó táncosok, népzenészek, kézművesek vannak, akik szintén a maguk útját járják: igazából a Hagyományok Háza-napok egyfajta eszme- és tapasztalatcsere, ahol mi is tanulunk, továbbá kapcsolatokat építünk ki, ezáltal is közelebb kerülünk egymáshoz. Már van felkérésünk, hogy jövőre Székelyudvarhelyre, illetve Nagyváradra vigyük el ezt a programot – részletezte érdeklődésünkre Varga Máté közművelődési referens.
Egységben tartani a nemzetet
Dr. Agócs Gergely kérdéseinkre kifejtette, Háromszéken hihetetlenül élénk az érdeklődés a foglalkozások iránt.
– Sajnos, ez nem így van Felvidéken, ahol alig bírjuk rá a pedagógusokat, hogy egy-egy ilyen előadásra eljöjjenek. A mi módszertani eredményeinkhez képest fáziseltolódást látunk Erdély esetében is: egy kissé le volt maradva. A Fölszállott a páva is bebizonyította, vannak műhelyek, ahol nagyon szép munka zajlik a hagyományos kultúrával való kapcsolatban, de mindig kiderül, hogy azok a műhelyek valami személyi szálakon kötődnek a magyarországi fejleményekhez, a magyarországi táncház-mozgalom módszertani eredményeihez.
Azt mondja, Erdélyben sokkal nehezebb kiépíteni ennek az intézményi hátterét, illetve nehéz átültetni ezeket az eredményeket: ez lehet a fáziseltolódás oka. Pont ezért érzi kötelességüknek felvállalni ezen eredmények terjesztésének misszióját a határon túli magyarok irányába is, „hiszen csak így tudjuk egységben tartani a nemzetet”.
– A felvidéki helyzetet jobban ismerem, és elmondhatom, ott szervezetten lehetetlenség népzenét tanulni magyar nyelven, az intézményi háttere ennek teljes mértékben hiányzik. Ehhez képest Erdélyben sokkal jobb a helyzet. Nem mindegy, hogy milyen módszerekkel próbáljuk átadni a hagyományról megismerhető tudást. Mi, magyarok azért vagyunk egyes népekhez képest előnyben, mert felismertük, milyen hihetetlen erővel bír az, ha valakinek nemcsak a nemzeti identitását hangsúlyozzák – komolyabb fogódzók és tartalmak nélkül –, hanem a nemzeti identitást a saját családi, közösségi, regionális identitásának folyományaként sikerül kiépíteni minden egyes egyénben. Ezt természetesen a gyermekeknél kell elkezdeni, ezért örülünk, hogy a sepsiszentgyörgyi foglalkozásokra ennyi pedagógus eljött – összegezett dr. Agócs.
– Olyan háromszéki alkotókkal találkozhattam, akikkel már nyári táborokban megismerkedtem, netán olyanokkal, akik továbbképzésre jöttek ki Magyarországra, illetve vannak, akikről tudjuk, hogy magyarországi oktatót hívtak meg ide, és azóta például hímző-kört vezetnek (fölvették a tudást és továbbadják) – magyarázza Péter Szidónia kézműves szakelőadó.
Szombaton bútorfestők, szövők, számos hímző, gyöngyfűzők, de kovács, bőrdíszműves is felkereste előadásaikat. Szeretnék, ha a Hagyományok Háza kihozhatná Erdélybe a minősítést, ha a zsűrizés mindenképpen itt is megvalósulna.
– Keressük is azokat a szervezeteket, akik helyszínt tudnak itt biztosítani, a pluszanyagiak vállalásával is, hogy a szakértőinket ide elhozhassuk. Másrészt szeretnénk a képzéseinket idehozni, hiszen alkalmasnak találjuk, hogy az erdélyi pedagógusok, közművelődésben dolgozó szakemberek részt vegyenek a játszóházi, akár a szakmás tanfolyamainkon.
A programsorozat vasárnap módszertani bemutatónappal folytatódott.
Közreműködtek a Heveder, a Parapács és a Folker zenekarok.
A Hagyományok Háza-napokon előadtak, foglalkozásokat vezettek: dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, dr. Agócs Gergely néprajzkutató, dr. Nagy Gabriella népmese-szakelőadó, Berta Alexandra népzenei szakelőadó, Babinecz Sándor néptáncpedagógus, Péter Szidónia kézműves szakelőadó, Illés Vanda, a Népi Iparművészeti Osztály vezetője, Szerényi Béla népzenész, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, Vojtonovszki Sándor népzenész, Kelemen László főigazgató, Legeza Márta oktatási előadó, Csiki Lóránt és Csiki Virág kézművesek, Szerényi Andrea gyermektáncoktató, ifj. Szerényi Béla népzenész.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szórvány a szórvánnyal, ha találkozik: egy a nyelv, egy a kultúra Kalotaszegen és Kárpátalján
A Hagyományok Háza, Pál István „Szalonna” és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén negyedik alkalommal szervezte meg a kárpátaljai Beregszászban a népi mesterképzést zenészek, táncosok, együttes vezetők és énekesek számára. És bár a képzést kárpátaljai zenészek és táncosok számára hirdették meg, a határon túlról – többek között Zsobokról – is érkeztek szép számban résztvevők.
Pál Lajos és felesége, Pál Katalin kárpátaljai zenepedagógusok hosszú évek óta fáradoznak azon, hogy a fiatalok megismerhessék azt a magyar kultúrkincset, amelyet nagyapáik örökítettek rájuk, hiszen ők tudták: saját kultúránkat ismernünk és becsülnünk kell! Fiúk, Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője és a képzés fő szervezője szerint, négy éve ennek a képzésnek a létrejöttével régi vágya vált valóra, hiszen egy olyan tanfolyamot akart elindítani, amelyen nemcsak egy nyári tábor ideje alatt tanulhatnak a résztvevők.
A résztvevők énektudásukat Pál Eszter, tánctudásukat Kiss Balázs és Farkas Fanni táncoktatók mellett fejleszthették, míg Pál István és Gombai Tamás a hegedű, Karacs Gyula a brácsa, Doór Róbert a nagybőgő, Gera Attila a klarinét és tárogató, továbbá Berta Alexandra a citera muzsikát tanítja majd a meg a népzenészekkel. A képzés oktatói anyagát az erdélyi, magyarpalatkai muzsika és tánc képezi, a képzés havonta egyszer kerül megrendezésre. Felemelő érzés volt azt a közel 250 résztvevőt látni, akik fontosnak érzik kultúrájuk megtartását, hagyományaik ápolását, és időt, energiát nem sajnálva fontosnak tartották, hogy rászánják hétvégéjüket egy ilyen jellegű képzésre.
Mivel minden évben résztvevője vagyok ennek a képzésnek, fontosnak tartottam, hogy ez a folytonosság ne szakadjon meg, és csatlakozva a Viski Bicskások Népi Együttes zenésztársaimhoz, részt vegyek a soron következő képzésen is. De mivel most nem Kárpátalján tartózkodom, gondoltam, hasznos és érdekes lehet a Zsoboki Néptáncegyüttes tagjai számára is, ha belekóstolnak abba, hogyan tanítják Kárpátalján a Hagyományok Háza profi oktatói a mezőségi táncokat. A bürokrácia különböző rostáin átbukdácsolva – amit az útlevelek és különböző meghatalmazások formájában gördített elénk a román és az ukrán törvénykezés –, végül egy párnak sikerült elintéznie a szükséges okiratokat. Felkértem mentoromat is, Ruzsa Erzsébetet, hogy tartson velünk erre a nagy kalandra, amit ő szívesen fogadott el. Volt ennek az utazásnak egy magyar–magyar, szórvány–szórvány kapcsolatot erősítő szándéka is, amely véleményem szerint megérte a fáradságot és a közel 250 kilométeres utazást – az ukrán utakon uralkodó kátyútenger ellenére is –, hiszen kalotaszegi és kárpátaljai magyar szembesülhetett vele, hogy bár egy határ választja el őket egymástól és az anyaországtól, mégis egy a nyelv, egy a zene, egy a kultúra. És ami a legfontosabb: egy a gyökér, a kötelék is, amit viszont erősíteni kell, mert ha nem vigyázunk rá, elvehetik tőlünk.
BECSKE ADRIENN
Szabadság (Kolozsvár)