Tábort szervezett a KÖZIFI (Középajtai Ifjúsági Egyesület) augusztus 22–23-án a helybeli fiatalok részére a falu mellett, Nagypallón. A szervezet Communitas-pályázat útján nyert pénzösszegből tudta megszervezni az ingyenes rendezvényt, melynek célja a középajtai fiatalok összehívása és a közösségi életben való részvétel népszerűsítése volt. Az esti tábortűz mellett közös éneklést a helybeli lelkész, Berszán István kísérte gitáron. /Berszán Réka: KÖZIFI-találkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

A hagyományokhoz híven idén októberben is sor került az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjainak kiosztására Székelyudvarhelyen, a városháza dísztermében. Október 25-én az ünnepségen telt ház előtt vehetett át EMIA-díjat a korondi Páll Lajos költő, festő és Szilágyi István író Kolozsvárról. Varga Borbála költőnek ítélték oda az alapítvány Debüt-díját. Hídverő-díjjal jutalmazta az alapítvány kuratóriuma Márkus Béla debreceni irodalomkritikust, egyetemi tanárt magas színvonalú műveiért. Életmű-díjat ebben az évben nem adtak át, köszöntötték viszont a hetvenéves írókat és költőket. Gálfalvi Zsolt írói, szerkesztői, irodalomszervezői munkásságát közelgő hetvenötödik születésnapja alkalmából Pomogáts Béla irodalomtudós méltatta. Cseke Péter egyetemi tanár értékelte ki az alapítvány által kiírt szociográfiai riportpályázatot, melynek végeredménye, a rendkívül erős mezőnynek is köszönhetően, megosztott második díj lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos magiszteri hallgatói közül Berszán Rékát Középajtáról, Dénes Emesét Varságról írt riportjáért tüntette ki a kuratórium. Zörgő Noémi és Ferencz Zsolt a Művelődés különdíjában részesült, az oklevelet és a díjat a lap főszerkesztője, Szabó Zsolt nyújtotta át. A közönség külön örömére az ünnepélyen bemutatkoztak az újonnan megalakult Udvarhelyi Székely Filharmonikusok. /R. Kiss Kornélia: Díjkiosztó gála Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Markó Béla fenntartja, hogy az erdélyi magyar közösség nem tud örülni december elsején a román nemzeti ünnepnek. Ezt Markó, az RMDSZ szövetségi elnöke azután hangoztatta, hogy több román politikus és a sajtó ellenségesen fogadta a kampányzáró beszédét. Hangsúlyozta, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Gyulafehérvári Kiáltványban tett ígéretek ellenére a romániai magyar közösség egy sor jogától esett el. „Ilyen például az autonómia, az önigazgatás saját választott képviselők révén és még számtalan kötelezettség, amelyeket nem tartottak tiszteletben. Ellenkezőleg: a román államhatalom beolvasztási politikát gyakorolt, sok esetben elnyomta a magyar kisebbséget”, fejtette ki a politikus. A szövetségi elnök hozzátette, fenntartja kijelentését, miszerint Romániában hetven éves agóniát jelentett az 1918–1989 közötti időszak a magyar közösség számára. „Csak 1989 után, amikor bekapcsolódtunk az ország politikai életébe, próbálkozhattunk az elnyomás megszüntetésével, és sikerült lassanként visszaszerezni jogainkat” – mondta az RMDSZ elnöke. /Szávuj Attila: Markó Béla nem visszakozik. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./ Daniel Buda kolozsvári PD-L elnök szerint Markó Béla ezen kijelentésével meg akarta ingatni a román állam egységét, és nem szabadna „román földre tennie a lábát”, amíg megkérdőjelezi az egységes román nemzeti államot. /Berszán Réka: Markó: December elseje a jogfosztás napja. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Elégedetlenségét fejezte ki a Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom amiatt, hogy a „Boldog Új Évet” feliratú díszkivilágítások csak román nyelven olvashatóak, holott 2007-ben a fényfeliratok kétnyelvűek voltak. A mozgalom emiatt nyílt levélben fordult Marosvásárhely polgármesteréhez, kiemelve, hogy a polgármesteri hivatal ezzel megszegi a közigazgatási törvény előírásait, mely szerint kötelező kétnyelvű feliratot használni minden olyan helyiségben, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere válaszul azt ajánlotta a Civil Elkötelezettség Mozgalom tagjainak, figyelmesebben nézzenek szét a városban, a magyar nyelvű fényfeliratok ugyanis fel vannak szerelve, csak a tavalyival ellentétben nem a román feliratok mellé helyezték azokat. /Berszán Réka: Magyar nyelvű jókívánságokat követelnek Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

A református egység ereje
Kelemen Hunor: apránként foglaljuk vissza a tereket
Több mint 3 ezren vettek részt tegnap a Sepsiszentgyörgyön megrendezett VII. Magyar Református Világtalálkozón, amely keretében leleplezték Kálvin János reformátor egészalakos szobrát a vártemplom alatti Kálvin téren. Az egész napos rendezvény számos programot foglalt magába, minden korosztályt megszólított.
– Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 500 esztendő alatt a reformátusság megmutatta, hogy élni akaró közösség, amely építkezett, jövőt álmodott, a református Székely Mikó Kollégiumot megalapította, és századokon át nevelte, ápolta felnövekvő generációit – jelentette ki megnyitó beszédében ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Ma sem szeretnénk egyebet tenni, azt szeretnénk, hogy a világ reformátusai ránk figyeljenek: ez a nép élni akar, ez a közösség meg szeretne maradni, és mindazok, akik falakat építenek, számoljanak azzal, hogy a hit által lebontjuk azokat.
Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar–magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása. Beszédet tartott ft. Bogárdi Szabó István Duna melléki református püspök is. „Ahol hitben, szeretetben találkozunk, mindig az a világ közepe, ez a keresztyénségnek és egyben a mi református meggyőződésünknek a nagy titka” – fogalmazott.
Utolsóként a Kárpát-medencei reformátusság nevében ft. Fazekas László, a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke szólt a közönséghez. „Május 24-én, Debrecenben a református egységfesztiválon elhangzott: miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel. Úgy gondolom, ez mindenképpen ide is tartozik, hiszen a Kárpát-medence számunkra az a tér, ahol a magyarság a keresztyénség talaját megtalálva nemzetté lett – hangsúlyozta.
A 240 cm magas, Bocskai Vince szovátai képzőművész által alkotott, egészalakos Kálvin-szobrot Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke, Kató Béla református püspök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le. Kelemen Hunor kulturális miniszter köszöntőjében elmondta, az elmúlt 25 évben, amikor köztéri szobrokat állítottak, többnyire a magyar történelemből választottak olyan személyiségeket, akiknek a gondolataik, a munkájuk, örökségük, mindaz, amit képviseltek, él a jelenben, és azt akarják, hogy éljen a jövőben is.
– Lépésről lépésre foglaljuk vissza a tereket és hozzuk el a történelemből azokat az értékeket, amelyek meghatározták az elmúlt ezer évet. Ebből a sorból látszólag kilóghat Kálvin János szobrának leleplezése, de nem így van, hiszen ő azokkal az eszmékkel alkotott, melyek a magyar történelmet is meghatározták – mondta a miniszter.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszédében felhívta a figyelmet: „könnyebb országhatárokat mozgatni, mint kulturális és civilizációs határokat, éppen ezért nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak Romániában a mai napig támadásoknak vannak kitéve, és hogy olyan ügyek borzolják a kedélyeket, mint a Székely Mikó Kollégiumé.”
Berszán Réka

Középajta a művészet nyelvén
Véget ért az 5. nemzetközi alkotótábor az erdővidéki településen
Hogy miért pont Középajta? Miért ne?” – hangzott el az 5. alkalommal megrendezett Értjük egymást! - Rozumieme si! - Ne înțelegem! mottójú alkotótábor záró kiállításán szombaton, ahol három országból érkező képzőművészek mutatták be az elmúlt hét „termését”. A felvidéki Rovás Polgári Társulás és a középajtai Benkő József Közösségfejlesztési Egyesület közös eseményén 28 képzőművész vett részt Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből.
A képzőművészek egy hetet töltöttek Középajtán, a helybéli családok vendégszeretetét élvezve, a közös alkotás mellett kirándulásokon vettek részt, ellátogattak a Bákó megyei Lábnyikba, ahol csángó gyerekek számára tartottak foglalkozásokat, látogatást tettek Gyimesbükkön, a Békás-szorosnál, a Szent Anna-tónál, a Transzfogarason és Brassóban
A középajtai kultúrotthon egy hétre műteremmé avanzsált, ahová bárki ellátogathatott, aki kíváncsi volt az alkotási folyamatra, a készülő festmények és szobrok egy-egy fázisát kísérhette figyelemmel. A középajtai épületek, emberek és környezet nem egy képzőművészt megihlettek, a kész alkotásokon felfedezhető egy-egy motívum, amelyet egyértelműen az erdővidéki település hordoz magán.
– A középajtai esemény egy háromállomásos sorozat része, a tábor Tihanyban, majd Kassán folytatódik. Az öt év alatt annyira népszerűvé vált, hogy ha növelni lehetne a befogadóképességet, akár három busznyi ember is részt venne a programban – mondta el Szabó Ottó képzőművész, a felvidéki Rovás elnöke. – A tábor nem amatőr alkotókat, hanem profi képzőművészeket tömörít, célunk pedig olyan színvonalra emelni az eseménysorozatot, mint például a nagybányai művésztelep, ahol kifejlődött a magyar képzőművészet. Minden jel azt mutatja, hogy jó úton haladunk – tette hozzá.
A képzőművészek kísérői között volt dr. Czövek Éva neurológus, Havasi Péter újságíró, a Kassai Figyelő főszerkesztője, és Gergely-Papp Adrianna, a magyar többségű, Kassa melletti Debrőd település polgármestere is.
– Sajnos, sok közös vonást fedeztem fel az erdélyi települések és a felvidéki magyarlakta vidék sorsában, hiszen Szlovákiáról sem mondható el, hogy támogatná a kis falvak fejlődését. Nagyon nehéz beruházásokat véghezvinni, és nem látok reményt arra, hogy a jövőben ez másképp lesz. Éppen ezért minden lehetőséget kihasználok arra, hogy felhívjam a figyelmet: fektessünk nagyobb hangsúlyt a kis településekre, hiszen ezek nélkül elszegényedik a kultúránk – hangsúlyozta a polgármesternő.
Eva Tkáčiková szlovák anyanyelvű képzőművész is része volt a csapatnak, a magyarokkal való kapcsolatáról így vallott:
– Amíg nem találkoztam a Rovás csoporttal, nem sokat tudtam a magyarságról, de ma már azt is tudom, hogy a rovás név a régi székely írásmódot jelenti, és azt is felfedeztem, hogy az itteni emberek tehetséges fafaragók, sehol nem találkoztam még ilyen gyönyörű kapukkal. Az itteniek kultúráján kívül a konyhájuk is fenomenális, számomra a magyar szinonimája mindig is a gulyás volt. Ez az étel számos összetevőből áll, amelyeket ha összekeverünk, csodálatos ízt kapunk. Ez a művésztelep, amelyen részt vettünk, egy csodálatos gulyás volt számomra, ez a sokféle ember, aki Középajtán összegyűlt, egy csodálatos „ízkombinációt” eredményezett.
– Örülök, hogy egy tervből már öt éve működő tábort sikerült teremtenünk, amelyhez nagymértékben hozzájárul évről évre a helyiek vendégszeretete, az itteni táj és a falusi hétköznapokba való betekintés is. A képzőművészek és a helyiek között már barátságok is kialakultak, és reméljük, ez hosszú ideig fennmarad, csakúgy, mint a tábor – szögezte le Berszán István házigazda, középajtai református lelkész.
Az esemény főtámogatója a Communitas Alapítvány volt, valamint helybéli vállalkozók, magánszemélyek is hozzájárultak ahhoz, hogy a vendégek semmiben ne szenvedjenek hiányt.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ahol a gyülekezet szolgál
Rendhagyó szórványtalálkozó Oroszfaluban
Több mint kétszázan gyűltek össze vasárnap az oroszfalvi református templomban, az idén már nyolcadik alkalommal megszervezett szórványtalálkozóra. A Berecki Református Missziói Egyházközséghez tartozó 15 település küldöttsége mellett más felekezetűek, egy vendég egyházközség képviselői és dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus is részt vett a szertartáson.
– Mivel a gyülekezetünkhöz nagyon sok település tartozik, arra biztatjuk híveinket, hogy vállaljanak szolgálatokat. Egy istentisztelet keretében 25 féle szolgálati ágat azonosítottunk, amelyben laikusok – nem felszentelt papok – szolgálhatnak. Ennek jegyében zajlott a mai istentisztelet is, amikor csak az úrvacsorai szolgálatot végezte lelkész, a prédikáció helyett pedig dr. Pálhegyi Ferenc pszichológust hallgathatták a résztvevők, aki az életét meghatározó igerész alapján tett bizonyságtételt a gyülekezet előtt – mondta el Raff Róbert, a szórványgyülekezet lelkésze.
A templomi szolgálatot követően az ünnepség a Vadrózsák vendéglőben folytatódott, ahol az ebéd mellett a helyi Ike Klub és a bitai fiatalok dalai csendültek fel. Az ünnepségen szót kért az oroszfalvi Rancz Pál is, aki megköszönte a közösségnek, hogy anyagilag és lelkileg is támogatták szívbillentyűműtétje során.
A református hívők mellett az eseményen részt vettek a kézdivásárhelyi baptisták, a péceli pünkösdista szervezet, a lemhényi adventista gyülekezet presbitere, valamint a mikóújfalusi református gyülekezet egy csoportja, akik éppen egy kézdiszéki kirándulásról „tévedtek be” az ünnepségre. A begyűlt 741 lejes perselypénzt egy beteg kisfiú megsegítésére adományozták.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyház a sátorban
Tízéves a Keskeny Út fesztiválmissziós csoport
A Keskeny Út nevű ökumenikus csoport 2005-ben arra vállalkozott, hogy missziós munkát végez Erdélyben, különböző ifjúsági fesztiválokon. Tagjai az ország minden részéről becserkészett egyetemisták, valamint papok és lelkészek. A missziós munka elindulásának 10. évfordulóján Bardócz Csaba és Ruszka Sándor református lelkészekkel beszélgettünk.
A csoport célja történelmi egyházaink (katolikus, református, unitárius és evangélikus egyház) valódi értékeinek képviselete a diákok, egyetemisták, fiatalok által látogatott fesztiválokon. A krisztusi megváltás és szabadítás üzenetét hirdetik a fiatalok nyelvén, nyitott elfogadással a betérő fiatalok értékeire, különös hangsúlyt fektetve a személyes, lelkigondozói beszélgetésekre.
íz évvel ezelőtt a kolozsvári Református Teológián látták vendégül a Közös Pont Ifjúsági Missziót, amely hasonló tevékenységet folytat Magyarországon, előadásuk hatására született meg az ötlet a missziós munka elkezdésére Erdélyben. Hamarosan összeállt egy csapat, amelynek egy része korábban is végzett hasonló tevékenységet a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) keretében, nemsokára Tusványoson felállították az első Keskeny Út-sátrat, és elindult a missziós munka az önkéntesek, a magyarországi tapasztalatcserék és az egyházak összefogásának köszönhetően.
Újfajta párbeszéd
– Miért pont Keskeny Út?
– A magyarországi Közös pontosok azért kapták nevüket, mert nekik az a céljuk, hogy a fesztiválozókkal megtaláljanak egy közös pontot a keresztyének és a fiatalok értékeiben. Nálunk, Erdélyben más a helyzet, és azt gondoltam, bátran kimondhatjuk, hogy mit szeretnénk: a mi célunk ugyanis az, hogy azokat az értékeket képviseljük, amelyeket a Szentírásban keskeny útnak neveznek, tehát mi tudatosan felvállaljuk hitünket, az egyházakat, amelyeket képviselünk, és ezt próbáljuk a fesztiválokon megjeleníteni, közvetlen módon – meséli Bardócz Csaba.
Ruszka Sándor még teológusként került kapcsolatba a missziós csapattal. Elmondása szerint nem volt nehéz összehangolódni, hiszen akkor éppen tagja volt egy zenekarnak, amely abban az évben a Tusványos színpadán is fellépett megzenésített verseivel, a Keskeny Út programjain való részvételt pedig azonnal elvállalta, mert abszolút pozitívumnak tart minden olyan aktivitást, amely kicsit is eltér a hagyományos egyházi megszólítási módtól.
– Úgy gondolom, a tradicionális egyházi módszerek már nem elégségesek a fiatalok megszólítására, folyamatosan újabb kommunikációs csatornákat kell keresni, én pedig híve vagyok az alternatív tevékenységeknek, nem véletlenül dolgozom fiatalokkal ma is – fejtette ki Ruszka.
Nem csak Tusványoson
Mindannyiuk számára kellemes meglepetést okozott a kezdeti nagyszámú érdeklődés, hiszen már az első évtől kezdve a Tusványoson napi 50–60 látogató vett részt a programokon.
– Nem csak azok látogatták a sátrat, akik amúgy is egyházközeli életmódot folytattak, hanem kerültek érdeklődők, akik az egyházi, a keresztyén élet megismerését keresték – magyarázta Ruszka, aki azóta már lelkészként, családos emberként, két kisgyerekkel sátorozva rendszeres munkatársa, előadója lett a Keskeny Út-sátornak.
Mivel fesztiválmissziós csoportként határozták meg magukat, a szóba jöhető helyszínként Tusványos mellett a Félsziget fesztivál és az EMI-tábor kínálta magát. Adminisztratív szempontból a Félsziget bizonyult a legnehezebbnek, nehéz volt a Keskeny Út működését besorolni. Eleinte a Civil Faluban kaptak helyet, ahol nem sikerült minden programot lebonyolítani, később a sátortáborban volt a stabil helyszínük.
– Amellett, hogy a mező közepén nehéz akár egy hirdetőtáblát is elhelyezni, a fesztiválozókat is sokkal nehezebben sikerült megszólítani. A Láthatatlan színház programunk sikeresnek bizonyult, egyébként valódi marketingfogásokat vetettünk be a figyelem felkeltésére. Egy hirdetőtáblára kiírtuk, hogy drogról itt!, a -ról ragot azonban alig láthatóan tüntettük fel. Mondanom sem kell, hogy megnőtt a sátorba betérők száma, ami számunkra elég volt ahhoz, hogy szóba elegyedjünk az érdeklődőkkel – emlékszik vissza Csaba.
Sátánizmus és rockzene
Konkrét statisztikája nincs a Keskeny Út működésének, de már az első évben A sátánizmus és a rockzene című előadás több mint száz érdeklődőt vonzott. Több fesztiválon is előfordult az, hogy amikor más helyszíneken kevésbé népszerű programok zajlottak, a Keskeny Út zsúfolásig telt résztvevőkkel.
– Számunkra nem prioritás látogatottsági rekordokat megdönteni, sokkal fontosabb egy adott téma kivesézése, az érdeklődők figyelmének felkeltése. A Bonus Pastor Alapítvány tagjai például, akik az alkoholizmusból való kigyógyulásról készültek előadást tartani, a második mondatuk után nem folytathatták beszédüket, a közönség ugyanis rögtön kérdésekkel bombázta őket. A lényeg tehát nem az, hogy előadóink elmondják azt a szöveget, amellyel készültek, hanem az, hogy a résztvevők érdeklődését felkeltsék, a sokszor tabunak tartott témákat nyíltan megbeszéljék, és ezeken keresztül hirdessék a keresztyén értékeket – összegezte Csaba.
A közönség fesztiválon azonban nem mindig hajlandó egy áhítatot, egy előadást csendben végighallgatni, egy ilyen esetre emlékszik vissza Ruszka Sándor:
Keresztelnek is, ha kell!
– Egyik alkalommal a hitről készültem előadást tartani, amikor azonban kezdődött volna az áhítat, begyűlt egy tizenöt fős, félmeztelen, zajos csapat, sörrel a kezükben, hangoskodtak, zavarták az előadást, ami egy lelkész számára ismeretlen helyzet, hiszen a templomban senki nem szól vissza, a fiúk azonban már a harmadik mondatomnál kötekedni kezdtek. Odáig fajult a dolog, hogy egy adott ponton teljesen el kellett felejtsem, amivel készültem, és válaszolnom kellett a fiúk viselkedésére. A végére aztán rendkívül érdekes beszélgetés alakult ki, nagyon sok kérdéssel. Akkor értettem meg, hogy ezeknek a fiúknak igazából nagyon sérült az egyházzal való kapcsolatuk, ami indulásból negatív viszonyulást eredményezett az előadás iránt. A legérdekesebb a történetben az, hogy ez a csapat azóta a Keskeny Út stabil gyülekezetévé vált, minden évben rendszeres látogatói a programjainknak, sőt, egyikük – a fesztiválmisszió életében először – meg is keresztelkedett Tusványoson.
Az előadásokra jellemző, hogy általában nem hagyományos, teológiai vonatkozásúak, hanem az életből vett témákat vetnek fel, például a stresszről, a párkapcsolatokról, a félelemről, az internetről, amelyek egzisztenciálisan érintik az embereket. Azzal pedig, hogy az előadók keresztyén emberek, akaratuk ellenére is egy olyan értékrendet képviselnek, amelyet a Keskeny Út missziója is hirdet.
Tusványoson és az EMI-táborban idén is találkozhatunk a Keskeny Út missziós csoporttal, a szervezők reményei szerint, amíg fesztiválok vannak Erdélyben, addig az ők munkájuk sem ér véget.
Berszán Réka
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vándormadarak
Így, nyár derekán, a világ megfordulni látszik, a háromszéki falvak és városok kezdenek újra feltelni saját kirepült gólyáikkal, bár ezek a vándormadarak csak egy hétre maradnak, amíg a szabadság tart, s amíg a főnök engedi, mert menni kell vissza igát húzni, madárként messze idegenben.
Azok, akik a fészket őrzik, maradnak itthon a piros kávéval meg a sokmogyorós csokival, és soha nem mondják azt, itt is lehet kapni már ilyent, inkább elteszik, nehezebb időkre, hiszen ez még mindig nem az, lehetne rosszabb is.
Szóval a nagy invázió, családegyesülés és gyorsütemben lezavart lagzik, keresztelők, szülinapok és évfordulók után ismét kiürülnek a háromszéki falvak, és az ünneplésből nem konfettik és üres tortástálak maradnak hátra, hanem félig befejezett házak, le nem vakolt falak, és egyéb otthonok, amelyek várják, hogy egyszer, valaha élettel telnek meg, ha gazdájuk végre hazatér a nagy vándorútjáról.
Bizony, jól jön ez a nyári látogatás a kiskereskedőknek is, a hazatérők legalább pénzük egy részét itthon költik el, sok lyukat betöm ez akkor, amikor év közben fúj a szél az utcákon, üresek a kocsmaasztalok, és munkaerőt, mint olyant, már csak sci-fiben lát az ember.
És ki ezért a hibás? Mindenki. Az állam, aki kilopja a szemünket, a mindenféle vezetés, aki nem képes a gazdaságot fellendíteni, a szülő, aki nem adott egyenesen jól működő vállalkozást gyereke kezébe, és a munkás, aki évek óta ringatja magát abban, hogy még pár hónap, és elég pénzt gyűjt ahhoz, hogy végleg hazaköltözzön.
És a pénz, meg a főnökök, meg a házépítés és a kölcsön… Ezek futnak le fejünkben nap mint nap, ezért áldozunk éveket fel úgy, hogy közben nem ott, nem úgy és nem olyan életet élünk, amilyent szeretnénk. Kivész belőlünk az otthon, a szociális élet és közösség fogalma, csak gyűjtünk, fizetünk, felkelünk és lefekszünk, híreket olvasunk és meggyőzzük magunkat, hogy ez így van jól. Talán egyszer majd sikerül hazaköltözni. Ha lesz hova.
Berszán Réka
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)