Borvízfürdőink kézikönyve
Székelyföld fürdői címmel a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület kiadásában Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva jelentetett meg egy igényes kötetet. Székelyföld borvízfürdőinek olvasmányos kataszterét veheti kézbe az olvasó, 94 település 172 fürdőjének eléggé részletes leírását.
Kézikönyvként is nyugton hasznosítható, érdemes a kötet alapján elindulni és „felfedezni” a környékbeli forrásokat, sok beteg találhat gyógyírt reumájára, érrendszeri problémáira, és ami a legfontosabb, hogy legtöbb fürdő és mofetta használata ingyenes.
Földtani elemzés
Nagy vonalakban az előszóban megtalálható a földtörténeti, geológiai folyamatok elemzése, amelyek e természeti kincs kialakulását lehetővé tették. Székelyföldön több típusú kőzetből összetevődő hegyvonulatok találhatók, melyek sokféle ásványi összetételű borvíz kialakulását eredményezték. Egyik ilyen fővonulat a kristályos öv: Besztecei-havasok–Gyergyói-havasok–Nagyhagymás–Naskalat–Pogányhavas, amelyekre telepednek a triász-jura kori mészkőszirtek: Nagyhagymás–Öcsém–Terkő. Ebben a kristályos-mezozóos kőzetösszletekben helyezkedik el a két fontos fürdőtelepülés, Borszék és Maroshévíz, de itt található még a Csíkrákosi Bogátfürdő is.
Egy következő fontos hegytípus, amelynek a flis vagy úgynevezett kárpáti homokkő a fő alkotóeleme. Ilyenek a Csíki-havasok, a Bodoki-hegység, a Baróti-hegység és a Háromszéki-havasok. Ebben a zónában alakultak a Kászonok borvízfürdői, a csíkbánfalvi Adorjánfürdő, a csíklázárfalvi Nyírfürdő stb. Székelyföld nyugati részén az üledékes kőzetekből felépült hegyek az uralkodók, itt a legfontosabb ásványi kincset a kősó jelenti. Ebben a térségben találhatók Szováta, Parajd, Korond stb. sóstavai, sósfürdői.
E térség legfontosabb hegyvonulata a több mind 150 km hosszú Kelemen–Görgény–Hargita vulkáni vonulat, amely a szén-dioxid-tartalmú mofetták, ásványvizek (savanyúvizek) hazáját hozta létre. Itt található Székelyföld fürdőinek nagyobb hányada.
A borvíz a népi gyógyászat egyik legfontosabb eleme
A székelységben a borvizet nemcsak ivókúrára, hanem fürdőkúrára is használják – írják a kötet szerzői. A könyvben a sámánokat is megemlítik, akik hevített kővel melegítették fel a borvizet, és ebben fürdették meg a beteg embereket, főként a reumát gyógyították vele.
A szerzők utalnak az írott forrásokra, miszerint a középkori Magyarországon a fürdőzési, tisztálkodási szokások jóval elterjedtebbek, mint az akkori nyugat-európai országokban. Nem véletlen, hogy II. Endre király a lánya hozományaként egy ezüst fürdőkádat küld Thüringiába. Már akkoriban is ismerték a borvizek hatékonyságát.
Az ásványvizek csodatévő hatásairól a népi gyógyászat tudott a legtöbbet. Érdekes, ahol több borvízforrás tört felszínre, ott általában az egyiket Szemvízforrásnak nevezik, mivel a hályogot kezelték vele. A hiedelem úgy tartotta, hogy a borvízbe mártott kendőt, amellyel a beteg szemet megtörölték, ott kell hagyni a helyszínen, hogy a betegség is ott maradjon
A borvízfürdők története
Természetesen nem lehet 215 oldal terjedelemben nagyon részletesen elemezni 172 borvízfürdőt, mégis ez a kötet eléggé alaposan áttekinti a székelyföldi ásványvizes fürdők múltját és jelenét. Zepeczaner Jenő és Boér Hunor történészekhez fordultak a szerzők segítségért, és a témához kötődő szakirodalmat kellő bőséggel idézik. Nagyon alaposan követik a fürdők mai sorsát is, mindenikhez személyesen is elmentek, az írott anyagot sok fotóval illusztrálják, talán a fénykép az, amely a jelenlegi állapotokról a legtöbbet el tud árulni.
A borvízfürdők első virágkorukat a dualizmus korában élik, ekkor négy nagyobb fürdőtelep emelkedett ki a parasztfürdők sorából: Borszék, Előpatak, Tusnádfürdő és Szováta. Ami szintén fontos, hogy ekkor jelentek meg először a nagyon hasznos fürdőkalauzok. Az első világégést követően lassan elhanyagolódtak a fürdők, a kicsi magyar világban elkészült a felújítási tervük, de a kivitelezést már megakadályozta a második világháború. A kommunizmusban legtöbb helyen elhanyagolták a régi épületeket, fürdőhelyeket, viszont néhol új kezelőközpontokat, hatalmas szállókat építettek, amelyek viszont nem illeszkedtek a környezetükbe. 1989 után, ahogy a szerzők írják: „a magánosítás egy évtizedre visszavetette a fürdők fejlődését”.
Újabb fellendülés a 2000-es évek elején indult meg, a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka több népi feredőt hozott rendbe, tájépítészeket bevonva olyan bensőséges hangulatú fürdőket teremtettek, mint a lázárfalvi Nyírfürdő, a tusnádi Nádasfürdő stb., de a Borvizek útja uniós projekt keretében is felújításra került némelyikük. Sajnos ezek a fürdők nincsenek értékelve, sokuknál még mindig hiányzik a borvíz megfelelő elemzése, hiányoznak a különböző kúrákat javalló receptek is. Az utóbbi hiányolható ebből a kötetből is.
Ahogy a könyvből kitűnik, a felújított népi feredők nincsenek karbantartva. Említettük a a tusnádi Nádasfürdőt, amelyet még 2002-ben készítettek el, és azóta megint használhatatlanná vált. Szóval elkezdődött a fürdők felújítása, de sokat kell még tenni, hogy mindegyik fürdő megfelelőképpen legyen karbantartva és kihasználva.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Székelyföld fürdői
Három csíkszeredai szerző köteteként tavaly decemberben jelent meg a Székelyföld fürdői című könyv, mely átfogó szemlélete okán egyszerre hasznos és hiánypótló, hiszen nem lehet eleget beszélni erről a témáról. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva tartalmas, igényes kivitelezésű kiadványt nyújt át az olvasónak, mintegy biztatásként is: keljen útra, s keressen fel minél többet a bemutatott aprócska csodák közül.
A szerzők 94 település 172 fürdőjét ismertetik – az országos érdekeltségűektől a lábmosókig –, azokat pedig a történelmi székely székek – Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Kászonszék és Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék) – s azon belül települések szerint írják le. Könyvüket 2013-ban adta ki a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva geológusként nyúl a témához, nem először, nevükhöz már több hasonló könyv, illetve szakdolgozat kötődik. Így a kötet egészére jellemző a földtani háttér alapos, precíz bemutatása, ugyanakkor a történeti hátteret is lényegre törően kezelik. Előszavukban rögzítik, hogy ha a székelyföldi fürdőket szemlézzük, „valóságos időutazást teszünk”: „A legegyszerűbb földbe mélyített »kecskeferedőtől«, büdösgödörtől a modern élményfürdőig mindenféle fürdő megtalálható ezen a kis területen. Olyan hagyományok élnek a székelyek körében, amelyek szorosan kapcsolódnak a korábban itt élt népek szokásaihoz. Feljegyezték, hogy nemrég még a hideg borvízfürdőkbe (tusnádi Nádasfürdő, csíkszentsimoni Aladári fürdő) vagy a gyógyforrások vizével megtöltött kádakba vasvillával tűzben felhevített köveket dobáltak, hogy elviselhetőbbé tegyék a víz hőmérsékletét, vagy hogy gőzével gyógyítsanak. Hasonlóan gyógyítottak a szkíták sámánjai is.” Rávilágítanak a nagyobb, ismertebb fürdőink tündöklésére és bukására (Borszék, Előpatak, Tusnád stb.), de a „parasztfürdők” sorsa sem sokkal szerencsésebb, mert a kommunizmusban, majd 1989 után Borszéken, Tusnádon, Szovátán, Előpatakon, Málnásfürdőn, Bálványosfürdőn nagy értékű villák, fürdőházak tűntek el örökre. Kiemelik, a rendszerváltás után tíz évig nem történt változás, fellendülés csak a 2000-es évek elején indult, egyrészt uniós pályázatokkal. A borvíz útja programmal lehetőség nyílt a nagy múltú, ám romos fürdők felújítására, a 2001-ben Csíklázárfalván kitalált székelyföldi fürdőépítő kaláka pedig „receptszerű” lehetőséget teremtett kis népi fürdők, gyógyhelyek újjáépítéséhez. Kalákában újították fel 2001-ben a csíklázárfalvi Nyírfürdőt, 2002-ben a tusnádi Nádasfürdőt, 2003-ban a csíkkozmási Sószékfürdőt, 2004-ben a kászonújfalvi Sóskútfürdőt, 2005-ben a csíkszentkirályi Borsárost, 2006-ban a csíksomlyói Barátok feredejét és a csobotfalvi Kerekeger fürdőt, 2007-ben a csíkszenttamási Szent Anna fürdőt és a homoródkarácsonyfalvi Dungófürdőt, 2008-ban a gyergyócsomafalvi Felsőnyírkerti fürdőt, 2009-ben a borszéki Tündérkert fürdőt. 2011-ben Háromszéken is elkezdődött a kalákázás, felújították az oltszemi Sütei feredőt, 2012-ben a csernátoni Csókást és Malomferedőt, 2013-ban pedig a kisbaconi feredőt. A fotókkal jól illusztrált könyv erőssége egységes jellege, szerzői belefoglalták az összes székelyföldi fürdőt, pontos kép rajzolódik így ki az olvasóban – a lehetséges turistában – erről a ritka hagyatékról. A leírásokat böngészve szembetűnő, hogy a közel kétszáz fürdő neve önmagában is igazi nyelvi csemege, már az olvasás is szavatolja a kalandozás élményét a feredők világában. Legjobb persze, ha látjuk ezeket a helyi különlegességeket, környezetükkel együtt.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Népi fürdők őszies színfoltjai (Rejtőzködő Székelyföld)
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött el a Székelyföldi fürdőépítő kaláka Csíklázárfalván, amelynek eredményeként évente egy-egy új népi fürdőt teremtettek előbb Hargita megyében, majd Háromszéken. Amolyan Székelyföldi sajátosságok, kis ékszerdobozok jöttek a világra, amelyek – hasonlóan számos más értéktárgyunkhoz – nem hivalkodóak, inkább szemérmesen rejtőzködőek, s melyeket, ha valaki látni akar, hát meg kell keresnie. A 2001-ben elindított mozgalom szépen példázza az összefogásban rejlő lehetőséget, miközben az elmúlt másfél évtized alatt éppen az összefogás fogalma vált elhasznált szlogenné, amely inkább a közös erő hiányára, mintsem létezésére utal. Másfél évtized után a népi fürdők mai állapota nem feltétlenül rózsás. Rápillantva háromra az első hullámban építettek közül – Nyírfürdő, Sóskútfürdő és Sószékfürdő –, felemás az élmény, látni szépet is, de csúnyát is. Szubjektív vázlatunk egy Csomád környéki útvonalra villant, amely autóval kényelmesen bejárható egy nap alatt. A térségben különleges helyszínek sorakoznak, megannyi, szemnek és léleknek egyaránt kedves.
Lázárfalvi nyitány
Szép, őszi napon egyszerűen jó Csíkkozmásról Lázárfalva felé kanyarodni, a Csomád vulkáni kúpja felé tartani, majd átsuhanni a jellegzetes, végállomásszerű településen. Az út egészen a falu határában lévő Nyírfürdőig visz, a helybéliek azt mondják, a gólyafészkes villanyoszlopnál kell jobbra térni. Az első Székelyföldi fürdőépítő kaláka alkalmával, 2001-ben újjáépített Nyírfürdő ma is meglepően jó állapotban várja látogatóit, ez ellenben néhány más népi fürdő esetében már nem mondható el, például a tőszomszédságában lévő, 2002-ben felújított tusnádi Nádasfürdőt a téma ismerői már kevésbé javasolják megtekintésre, rögzítvén, hogy az szinte teljesen elpusztult. És ez nem egyedi példa. A 2001. augusztus 4-én kezdődött lázárfalvi kalákához egy különös fürdőzési történet is kapcsolódik, miként Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva 2013-ban megjelent, Székelyföld fürdői című könyvében olvasható: „Ábrahám Lajos polgármester (közigazgatásilag Lázárfalva Csíkkozmás községhez tartozik, szerk. megj.), aki nem hitte, hogy egy hét alatt elkészül a fürdő, a következő könnyelmű fogadást tette: – Ha elkészül a medence, akkor ruhástul megfürdöm. Augusztus 12-én a polgármester ruhástul megfürdött.”
Aligha múlhatott ezen a csobbanáson, hogy maga a fürdő jól tartósítottá vált, a konzerválás kulcsa vélhetően a lázárfalviak törődésében keresendő, abban, hogy kis fürdőjüket magukénak érzik, s tesznek is azért, hogy jó állapotban mAradjon meg. Megéri, mert tágas, szellős, egyszerűen jó levegőjű hely. Nyírfürdő kissé magasabban fekszik a falunál, így a jó kilátás biztosított: a közelben a Csíki-havasok, távolabb pedig a Hargita szürkéskék vonulata. Erős a büdösgödör, azaz a mofetta szaga, de a mintegy két méter széles, négy méter hosszú medence vize is határozottan bugyog. A fából épített fürdő és környéke rendezett, nyírfák ölelik. Borvízforrás, lábáztató, öltöző, illemhely is található, tőszomszédságában később vendégház és fedett, asztalos rész is épült. Az utóbbi épület hasonmása megtalálható Sószékfürdőn is, ám egyik helyszínen sem derül ki, valójában mi a rendeltetése, egy tábla csupán annyit jelez, hogy a létesítmény Hargita megye Tanácsának támogatásával jött létre, illetve az is olvasható: „Építjük Székelyföldet”. Az viszont már nem derül ki, hogy a házat ki, milyen feltételek mellett lakhatja, használhatja.
Lázárfalva tehát közel, a mofettával szemben lévő oldalra kilépve szépen látszanak a házak, de alapvetően csend honol. Megnyugtató itt lenni, aki békességet keres, jó eséllyel talál, aki társasággal nézelődne, beszélgetne, falatozna, jó helyen jár. És persze fürödni is lehet, a víz nem piszkos, csak immár nyilvánvalóan hideg, a medence körüli faburkolat viszont aránylag ép, nem is korhad. Amikor nincs tömeg, ricsaj, Nyírfürdő a nyugalom szigete. A nyírfák miatt kicsit lengyeles, kicsit oroszos, ám valójában ízig-vérig székely.
Lugas helyett posványos
A fürdőlátogatás a Nyergestető irányába folytatható, a történelmi emlékhelyen túlhaladva, majd a Kászonok felé ereszkedve, az út bal oldalán fák közé rejtve húzódik a jobb időket látott kászonújfalusi Sóskútfürdő. Állapota siralmas, a nyár közepe óta csak a termetes kereszt körüli fű lett kisebb, a fürdő állapota továbbra is lehangoló. Megkopott, megfakult, megrogyott minden, a bejárat is lomboktól, gaztól takart.
A Kászonújfalu szomszédságában lévő, évekkel ezelőtt üde és hangulatos fürdőt a kalákázók 2004-ben varázsolták az út mellé, lehetővé téve a mindenkori vándornak, hogy pihenjen, szusszanjon egyet emberi, meghitt környezetben. Persze, aki több órára vagy akár egy egész napra érkezett, az is barátságos, egyedi környezetbe került. Hiszen ez is szellős, jó kilátást biztosító hely, ám az egykori lugas mára bozóttá és gyommá változott, a fák között elhelyezett asztalok rozzantak, nem a látogatók, hanem falevelek pihenőhelye. Az egész inkább út menti vécé jellegű, mintsem fürdő: szemetes, a padmAradványok alig használhatók, a medence körüli faszerkezet korhadt, a lábáztató már alig látszik a növényzettől, s a felirata szerint a cukorbaj kúrálására javallott forrásra pedig egy jókora fa dőlt. Hónapok, de lehet, évek óta így van. A jókora asztalnak, padoknak otthont adó fedett rész padlója foghíjas, a mennyezeti gerendákra az erre járók bicskával vésték be keresztnevüket, a primitív pusztítás nyomait.
Posványos, otthontalan hely. Romlása megállíthatatlannak tűnik.
Fűzkápolna a pusztában
A Sóskútfürdőről lehangolódottan visszafordulót a Nyergestetőn túl, Csíkkozmás előtt Sószékfürdő fogadja. Hármas kereszt jelzi a letérőt, s földút vezet a sík, nedves területen lévő fürdőig. Sószékfürdő 2003-ban öltötte magára mai gúnyáját, melyet aránylag jó állapotban őriz. A vendégház semmiféle életnyomot nem mutat, ám mellette fedett, hosszú asztal padokkal, rendezetten. A ház itt is később került a fürdő területére.
Az persze kevésbé valószínű, hogy a derék csíkkozmásiak a tenger helyett inkább fürdőjüket részesítenék előnyben, ám ha mégis, akkor ez a lokálpatrióták fellegvára. Persze, nem jut mindenkinek tengerpart, ezért értékelendő a sós Sószékfürdő, amely érdekes, izgalmas hely az ingoványos, lápos mezőben. Fapalló vezet az ötszögű, fényben úszó kis fürdőhöz, majd az árnyékos Fűzkápolnához, ez az egyedüli fedett hely a fürdő területén, benne kis padok, fapadlóból, sugarasan kialakított járdával, amely helyenként szétesőfélben. A középen lévő, rovásírásos kőtömb körül le lehet ülni, s a szakrális tér egyediségét a fűzfák összefonódása, a lombok oltalmazó ereje adja. Meditációra alkalmas hely, a fűzfalevelek közötti réseken pedig távolabbi hegyek, dombok sejlenek. Csend, béke, szellő, fuvallat. A bensőségesség érzetét csak a romlás, a pusztulás apróbb, itt is érzékelhető jelei csorbítják: korhad a fa, ingatag az ösvény, s már maga az ötszögű fürdő is javításra szorul. Ám délután napfény költözik a kis medence köré, s aki leül padjára, ellenfényben láthatja a háttérben őrködő Csomád tömbjét. Megismételhetetlen kép.
Pár méterrel odébb három sószék kínálja magát, vagyis sós vízbe épített székek. Érdekes szerkezet, csak a fürdővíz füves, mohás, apró élőlények hemzsegnek benne. Nem lehet nagyon kívánt így az ülőfürdő, de a sószékek látványa, akár kissé magasabbról, a közeli meredélyről, csipkebogyós ágak szövetén át, megragadó. A fürdő szélén egy kis, mélyedésszerű szentély, kőből kialakított grotta imát mondókra vár.
A szomszédos dombon eközben számosan és serényen szedik a pityókát. * Három aprócska székely fürdő tehát: Sóskútfürdő a gazdátlanság jelképe, ha kisebb mértékben ugyan, de Sószékfürdő birodalmába is beköltözött az erózió, Nyírfürdő pedig hű mArad önmagához. Három helyszín, három sors. Tündöklés és bukás. Nem csak építeni nehéz, talán még nehezebb gondját viselni mindannak, amit összefogással sikerült feltámasztani, majd odaajándékozni egy-egy kisközösségnek. Melynek tagjai tehetségük és tudásuk szerint bánnak vele.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy földtani fórum hozadéka
Ritka az a tudomány és mesterség, amelynek olyan siralmas múltat és jelent nyújtott századunk, mint a geológiának, annak elméleti, de még inkább gyakorlati művelőinek. Alig lendült életbe nemcsak Erdélyben, hanem az ország más vidékein is a sokoldalú földtani kutatás, nemzedékek sora begyakorolta magát az alkalmazott földtan hasznos szépségeibe, egyre több és újabb feltárt hasznosítható ásványikincs-telepekben hagyott jóvá körvonalazott ipari tartalékokat az országos tartalékmegállapító bizottság, az 1989 után végbement gazdasági-pénzügyi, kutató- és kitermelőipari változások miatt alaposan leapadt e tudomány művelőinek létszáma, a gazdasági tevékenység más területeire került egy sereg kiváló és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember.
Kutatók aggodalma
Tévedés ne essék, nem a földtani kutatás és gyakorlat diktatúrabeli helyzetét sírja vissza a hazai geológustársadalom, hanem azon aggodalmát fejezi ki jelenleg is, hogy lelassult természeti kincseink kutatási-feltárási rendszere, s kérdezik, meddig lehet még masszívan importálni minden olyan nyersanyagot, amelyre szüksége van ennek az országnak. Az 1989 után lepergett negyedszázad alatt vajmi keveset lépett előre az a tudományág, amelynek hivatása, hogy megállapítsa, rögzítse a szükséges és belföldön is ismert ipari nyersanyagok gazdaságos kitermelhetőségének szigorú hazai normáit, hiszen jól tudja és főleg érzi mindenki, hogy a behozott félnyers, avagy nyersanyag ára mindnyájunk vásárlóerejét, életszínvonalát nehezíti és teszi próbára. Anélkül, hogy ennek a kérdéskörnek az apró bugyraiba belekeverednénk – ugyanis jócskán dolgoznak egyfajta kényszerből erdélyi és székely geológusok távol családjaiktól más kontinensen is –, elmondhatjuk, hogy semmiképpen sem a természeti kincsek feltárásának és kinyerésének a dolga képezte az október végén Kovásznán megtartott XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó tárgyát, de közvetett módon érintette azokat az elképzeléseket és jó szándékú kezdeményezéseket, amelyek elősegíthetik egy újabb hazai hasznos kutatóprogram kibontakozását. Tizennyolc érdekes és hasznos előadás és bemutató hangzott el a borvizek városában, amelyek tartalma, rövidített változata nyomtatásban is megjelent, így bármikor hasznos lehet e tudományág művelői és az érdeklődők számára. A találkozó Kovászna város, a városi művelődési ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a gyergyószentmiklósi Geo-Tech Kft. támogatása révén jöhetett létre. Hogy létezik egyáltalán székelyföldi geológusközösség, arra az is bizonyíték, hogy a magyarországi kollégákkal együtt 101 személy vett részt a találkozón. Bemelegítőként egész napos tanulmányi úton ismerkedtek Kovászna várossal és Csomakőrössel, a környék ismert és immár híres ásványlelőhelyeivel a Mész-patak (Hankó-völgy) arzénásványos előfordulásaival, a Horgász-patak völgyének kovásznai „gyémántjaival”, a Tündérvölggyel, a Dr. Benedek Géza Szívkórház mofettájával és a Rétyi Nyírrel. S mert a Székelyföld kincseinek egykori jeles kutatójára is emlékeztek, emléktáblával jelöltük meg a geológus és közéleti személyiség Bányai János (1886–1971) kézdivásárhelyi, Kanta utca 13. szám alatti szülőházát.
Az emlékezés felette szükséges voltáról
Dr. Komlóssy György bauxitkutató geológus a találkozó egyik idősebb résztvevője egy friss, még nyomdafesték-illatú, 120 oldalra terjedő, igen olvasmányos kötetével ajándékozott meg, amely ebben az évben jelent meg Budapesten Szemezgetések egy geológus életútjából címmel. Az ismerkedés villámgyorsan ment, szülei erdélyi gyökerekkel bírtak, édesapja szilágysági, édesanyja pedig a ditrói Puskás famíliából való volt. Műszaki értelmiségiként köszöntötte a nála jóval fiatalabb nemzedéket, rávillantva arra, hogy a megváltozott idők révén, lám, szabad a találkozás, szabad a szakmai vita, szabad a földkutató nemzedékek határokon átívelő ölelkezése-barátkozása. Gyurka bátyánk a székelyföldi találkozók rendszeres résztvevője, köszöntése amolyan megnyitóféle is volt, de mindnyájan tudtuk, hogy sokoldalú és gyakorlott geológus. Többnyire bauxitkutatás és szemlézésügyben beutazta az egész világot. Földinkre, a Kézdivásárhelyen született Bányai Jánosra e sorok írója és Jánosi Csaba csíki hidrogeológus emlékezett a tudós családi hagyatékénak fényképfelvételeit szemléltető poszterrel, amelyet Berszán József Hargita megyei geológus és Jánosi Csanád állított össze. Nem célunk részletezni Bányai János sokoldalú kutatásainak eredményeit (megtette ezt már e sorok írója a Földtani Közlöny 1973-as számában megjelent emlékezetében), nevét utca és szakközépiskola őrzi a székely anyavárosban, hagyatékát a Haáz Rezső Múzeum, egy részét pedig a szejkefürdői Borvízmúzeum. Porai ott pihennek a székelyudvarhelyi református temetőben, temetésén e sorok írója mondott beszédet az akkori erdélyi geológusnemzedék nevében.
Só, metán, tektonika
A kovásznai fórumnak a só, a metán és a tektonika volt fő témája. Erdély a só hazája. Így történt, hogy a csíki gyökerekkel rendelkező Unger Zoltán előadását hallgatva (Nyugat-magyarországi Egyetem, Földtani Tanszék) kiderült, hogy nem is igazából tudjuk, miből keletkezett a Föld geológiai idejében az a mérhetetlen mennyiségű só-tartalék.
Czellecz Boglárka és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem geográfus kollégái „tisztába tették” az Erdélyi-medence nyugati peremének sós vizes előfordulásait, dr. Wanek Ferenc kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár a középkori sóbányászat egy alig ismert Kolozsvár környéki kitermelőhelyéről értekezett helynévanyag segítségével, bizonyítva azt, hogy a helynévkutatás is segítheti olykor a földtudomány művelőjét. Közelebb kerültünk megyénkhez, ugyanis Sóki Erzsébet, Gyila Sándor és Csige István, a Debreceni Egyetem, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és az MTA Atomki Környezetfizikai Tanszékének hármas szerzőcsoportja a kovásznai szén-dioxidos száraz gázfürdőkben a radon aktivitáskoncentráció térbeli eloszlását és időbeli műszeres változását vizsgálta, összehasonlították a természetes magánmofetták mélységi eredetű gázainak útját, áramlását a furatból táplált tündérvölgyi mofettával, ahol a betegek teste körül olyan mélységi eredetű gázok kavarognak, amelyek számos egészségügyi panasz enyhítésére alkalmasak. Bebizonyosodott, hogy a radon természetes eredetű nyomjelzője a mofettagázok mozgásának.
Földtani kutatás elképzelhetetlen őslénytani eredmények értékelése nélkül, s itt is nyilvánvalóvá vált, hogy felette részleteire bomlott, diverzifikálódott a paleontológia is. Érdekes paleolimnológiai (tó-fejlődéstörténeti) megállapításokra jutott a Szegedi Tudományegyetem és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régész kutatócsoportja a negyedidőszak végén kialakult tőzegrétegek paleoökológiai vizsgálata során. Kiderült, hogy a Homoródok mente már az Árpád-korban is lakott volt. Az elemzéseket a régészeti emlékekkel összevetve megrajzolták a terület környezettörténeti változásait. A vegyes összetételű kutatócsoportot az erdélyi kötődésű dr. Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója irányítja. A paleontológiánál maradva újdonság és szenzáció volt számunkra, hogy hazai geológusok, szpeológusok fatörzslenyomatokra bukkantak a Kelemen- és Görgényi-havasok vulkanikus kőzeteiben (!), Fazakas Attila székelyudvarhelyi geomorfológus a vonalas erózió térbeli és időbeli alakulását rögzítette a Keleti-Kárpátok belső vulkanikus vonulatában körvonalazva a hegysor mai képének kialakulását. Felette hasznos jelenünkben az a tanulmány, amelyet Zólya László geológus, Hargita megye tanácsának projektmenedzsere és Péter Elek nyugalmazott geológus állított össze A talajvizek és ásványvizek védelme korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésével címmel. Ennek és csakis ennek a rendszernek a szigorú alkalmazása biztosíthatja mind az ivóvíz, mind a mélyben levő ásványvizek minőségét.
Borvízmúzeumot Kovászna megyének
Régebben megfogalmazódott óhaj, hogy Kovászna megyében is menteni/kiállítani és őrizni kellene mindent, ami az ásványvizekkel kapcsolatos tárgyi vagy más jellegű emlék, különös tekintettel a nagyon gazdag fürdőtörténeti dokumentumokra. Albert Zoltán, Papucs András és e sorok írója erről szóló írott javaslatait megküldtük a megyevezetésnek, döntés azonban azóta sem született. Az egykori kovásznai szénsavpalackozó épülete mellett felvetődött egy Sugásfürdőn létesíthető múzeum lehetősége, amelynek létjogosultságát Sepsiszentgyörgy vonzásköre igazolná, avagy a borvizeiről ma is híres Bibarcfalva, ahol az 1882-ben alakult Borhegyi-palackozó eléggé megviselt épületét bérmentesen felajánlotta a helybeli közbirtokosság. Egy negyedik változat Málnásfürdő, ahol a Borpatak völgyében fekvő tömbházlakás alsó szintjén lehetne berendezni egy állandó jellegű kiállítást, avagy egyelőre ideiglenesen legalább összegyűjteni ott a veszendő tárgyi anyagot. Tekintettel arra, hogy a kovásznai egykori szénsav-palackozó üzem jelen pillanatban eladó, a témakört ismertető Papucs András a Háromszéki Borvízmúzeum létesítését Kovásznán látja megvalósíthatónak, ennek azonban az a feltétele, hogy a fürdőváros tekintse ezt fontosnak, és biztosítsa a szükséges területet. Kovászna országos jelentőségű fürdőváros, ahol évente közel 40 ezer turista és gyógykezelésre érkező személy fordul meg – hangsúlyozta –, tehát mindenképpen fontos lenne egy nemzetközi szempontból is figyelemre méltó kiállítás létrehozatala. Nem versenyezni szeretnénk a szomszédos Hargita megyével, ahol három borvízmúzeum működik, hanem kiállítani-megőrizni, s így kiegészíteni Székelyföld ilyen jellegű kincsanyagát.
Hasznos és mifelénk is megvalósítható tevékenységről számolt be Gherdán Katalin, a Pásztói Múzeum munkatársa, amelynek neve a Gyűjthető múlt közönségprogram, s amelynek részeként évente akció indult az év ásványa, kőzete és ősmaradványa témával. A vetélkedőbe be lehet vonni az iskolákat is, ugyanis középiskoláinkban hosszú idő óta megszűnt a földtan oktatása, a fiatalság általános műveltsége szempontjából hasznosnak bizonyulna mifelénk is egy ilyen program.
A Kovásznán megtartott kétnapos székelyföldi geológustalálkozót egyhangúlag hasznosnak, igényesnek ítélték az értékelők, s bejelentették, hogy a fórum XIX. találkozóját 2017-ben Borszékre hívják össze.
Kisgyörgy Zoltán
XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó - Szerkesztette Papucs András (Sikló Egyesület, Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)