Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat
Kisebbségi szeminárium a Bernády Házban
Pénteken a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében került sor a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat című kisebbségi szemináriumra, amelyet az alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervez.
Az előző évi szemináriumsorozat célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium témája a regionalizmus és a régiók nemzetiségi jellemzői, illetve ezen belül a transzszilvanizmus és a nemzeti közösségek volt.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Gabriel Andreescu egyetemi tanár, politológus, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Amet Aledin államtitkár (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Pîrvulescu Cristian egyetemi tanár, a Pro Democratia elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Sigmirean Cornel történész, egyetemi tanár, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, Novák Zoltán történész, Borbély László képviselő, az alapítvány elnöke és a hazai nemzeti kisebbségek, illetve kisebbségi szervezetek képviselői.
Markó Béla a nemzetállam fogalmára és elvére, a nemzetállami törekvések egyre erősödő tendenciájára figyelmeztetett, majd miután felidézte a rendszerváltás utáni időszak kisebbségi vonatkozású eseményeit, rámutatott, hogy bár nem képezi sem hazai, sem európai szinten közbeszéd tárgyát, a transzszilvanizmus témája mindig időszerű. Arról is beszélt, hogy a 2018-ban sorra kerülő, a román nemzetállam létrejötte századik évfordulójának előkészületeiből nem derül ki, hogy mi lehet a tartalma ennek az évfordulónak, és a komoly elemzés szándéka sem, ami a román–magyar együttélést jelenti.
Amet Aledin tatár nemzetiségűként az anyanyelv, a vallás és a nemzeti hagyományok, illetve a nemzeti identitás megőrzésének és egy közös kisebbségi törvény fontosságáról beszélt. Gabriel Andreescu szerint a román hatalom és politikum a transzszilvanizmust Székelyfölddel és az autonómia úgymond veszélyével mossa össze, és ez a folyamatosan visszatérő téma maximális nemzeti feszültséget kreál.
Vincze Lóránt európai szempontból közelítette meg a kisebbségvédelem problematikáját, Cristian Pîrvulescu az illiberalizmus térnyerésének veszélyeire hívta fel a figyelmet, Cornel Sigmirean a román nemzettudat erdélyi vonatkozásairól beszélt.
Smaranda Enache a Népújságnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy szóljon a transzszilvanizmus politikai dimenziójáról is, megemlített minden olyan kezdeményezést, ami az utóbbi 25 évben történt Romániában, főleg a civil társadalom részéről, a magyar közösség részéről a regionalizáció témájában. "Elég kellemetlen megállapítani, hogy nem sikerült kimozdítani a holtpontról a regionalizációs folyamatokat, és hogy a transzszilvanizmusról, a regionalizációról szóló diskurzus mindig válságban volt, mert a szecesszióval hozták kapcsolatba. A délszláv válság idején, de most is, amikor a geopolitikai helyzet nagyon nehéz, és Oroszországnak új ambíciói vannak, az Európai Unió pedig nem talál megoldásokat, a regionalizációról beszélni nehéz, mert a nemzetállamok az autoritárius utat szeretnék újra követni." Horváth István statisztikai adatokkal próbálta érzékeltetni, Novák Zoltán történelmi szempontból elemezte a transzszilvanizmus fogalmát.
Borbély László a tanácskozást követően kijelentette, folytatni kívánják a szemináriumsorozatot, azt tervezi, hogy a regionalizmus, transzszilvanizmus témájába bevonja a többi történelmi régió – Moldova, Havasalföld, Bukovina, Partium stb. – képviselőit, "hátha tovább tudunk lépni". A Bernády Alapítványon keresztül megpróbál egy olyan keretet biztosítani ennek, ami nemcsak évi egy szemináriumot jelentene, hanem sokkal több megbeszélést, amelybe be kell vonni a többi régiót is, ahová mindenki "jönne a saját hozzáadott értékével, amivel egy kicsit átalakíthatnánk a közbeszédet". Véleménye szerint nem többnapos szemináriumokra lenne szükség, "ahol lenne időnk ebben a rohanó társadalomban egymás szemébe nézni, megismerni egymás értékeit, és a székely zászló nem keltene senkiben gyanút, hogy itt valaki valami rosszat akar".
A Népújság felvetésére, hogy ezeken a szemináriumokon mindig olyan személyiségek vesznek részt, akik egyet akarnak, egyetértenek, ugyanazokat vagy hasonló demokratikus elveket vallanak, viszont azokat, akik ellenzik ezeket az elveket, még nem láttuk ezeken a rendezvényeken, Borbély kijelentette: – Ez így van, nyitni kellene a politikum felé, csak persze most megint kampány előtt vagyunk. Be kell vonni a politikumot, ezért is szeretnénk kiadni ennek és a két előző szemináriumnak az anyagát egyelőre román nyelven, és ezt próbálnánk szórni, hogy olvassák el, és értsék meg, hogy miről van szó. Utána bevonni lépésről lépésre a politikumot, ami nem lesz egyszerű dolog, mert, amint látjuk, nem csak Romániában lelhető fel az intolerancia, a másság elutasítása.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tóth Erzsébet-népdalvetélkedő és gyermek-Gyöngykoszorú-találkozó
Izgalomtól kipirult arcok, csillogó szemek, a napsütésben ragyogó hajfonatok, nyárádmenti, vécsi vagy vidám paniti, csittszentiváni székely ruhás kislányok, kisfiúk, megilletődöttség és sok-sok népdal – nagyon röviden így írhatnám le az EMKE Maros megyei szervezete által megvalósított, Tóth Erzsébetről elnevezett népdalversenyt.
Sok iskola képviseltette magát: a harasztkeréki, ákosfalvi, székelyvajai, göcsi, a körtvélyfájai, az erdőcsinádi, a nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály, a nyárádszeredai Deák Farkas, a mezőpaniti Kádár Márton, a marosvécsi Kemény János, a dicsői Traian, a nyárádtői l. Rebreanu, a segesvári A. Mosora, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas, Római Katolikus és Művészeti Líceum, a Dr. Bernády György, az Európa, a Cosbuc, a Dacia általános iskolák, amelyeket a román tükörfordítás szerint gimnáziumnak nevezünk.
Ötvenöt tanuló versenyzett három korcsoportban. A szervezők mindenkitől 5 népdalt kértek. 55X5=275 dal. Ha az ismétlődéseket kizárjuk, elmondhatjuk, hogy a szombati esemény 200 magyar népdal és sok jókedvvel énekelő, csengő hangú kis énekes vetélkedője volt. Elhangzottak szép pentatonok, régi és új stílusú népdalok. Amíg a bírálóbizottságok döntést hoztak, a játék öröme verte fel a Diakóniai Központ udvarának a csendjét. A játékmester segítségével együtt indult a sok gyermek "medvevadászatra".
A vetélkedő szellemisége, színvonala méltó volt névadója, Tóth Erzsébet hajdani népdalénekes nevéhez és azokhoz az értékekhez, amit ő képviselt.
Ezzel a tevékenységgel egy időben zajlott Csittszentivánon a gyermek-Gyöngykoszorú-találkozó, melynek nagy sikere volt. Összesen mintegy százhúsz gyermek vett részt rajta és mutatta be csoportonként játékát, táncát. Eljöttek a csittszentivániak, madarasiak, bándiak, a jeddi és körtvélyfájai citerások. Miután a szebbnél szebb viseletbe öltözött fiatalok felvonultak Csittszentiván főutcáján, kezdetét vette a bemutatkozás a Tollas Jenő kultúrotthonban. A gyermekek nagy érdeklődéssel figyelték egymás táncát, a lépéseket. Élvezettel hallgatták a citeraegyüttesek muzsikáját. Nagy sikert arattak Szöllősy Katalin népdalai, amit kobozzal kísért. A kis énekesek szívet-fület gyönyörködtető népdalokat énekeltek. A tánctanulást Fazakas János irányította. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Paniti Polgármesteri Hivatal nyújtott segítséget az EMKE Maros megyei szervezetének a tevékenységek gördülékeny lebonyolításában.
Ajándékcsomag, édesség és könyv, kitűző, részvételi oklevél és finom ebéd volt a jutalma azoknak, akik szeptember 24-én délelőtt részt vettek a gyermek-Gyöngykoszorú-találkozón.
Kiss Julianna Népújság (Marosvásárhely)

Borbély László: negyed évszázad kevés előrelépéssel
Nem túl derűlátó következtetésekkel zárult a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat címmel Marosvásárhelyen megszervezett szeminárium. 
A pénteki kerekasztal-beszélgetés azoknak a szemináriumoknak volt a folytatása, amelyeket a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány már több mint tizenöt éve szervez Marosvásárhelyen. A civil társadalom és a politikum képviselői arra keresték a választ, hogy mit értünk transzszilvanizmus alatt, hogyan tudjuk ezt egy közösség vagy egy bizonyos régió tekintetében meghatározni, illetve ez milyen stádiumban van most Romániában, mit jelent a transzszilván szellem.
„Nem állunk jól, ami a decentralizációt, a demokráciát, az emberi jogokat, az interetnikus párbeszédeket illeti” – foglalta össze a szeminárium következtetéseit Borbély László. A civil társadalmak képviselőinek markáns véleménye van a regionalizmusról, ez a szeminárium lehetőséget adott arra, hogy ki is fejtsék azt. „Aggasztó a konklúzió: 26 év után nagyon kevés előrelépés történt Romániában, ami a decentralizációt illeti, sőt csak bonyolítják a helyi adminisztrációt ahelyett, hogy csökkentenék a bürokráciát” – vonta le a következtetést Borbély László a rendezvény végén tartott sajtótájékoztatón. Megjegyezte, talán jövőre érdekesebb lenne más régiók képviselőit is meghívni a beszélgetésre, például egy bukovinait, egy partiumit, egy máramarosit, akik a regionálisan felépített Romániát képviselnék, amely ma létezik, csak egyesek nem fogadják el – magyarázta.
„Románia történelme azt bizonyítja, hogy egy regionális alapokra épített országban élünk. A régiót be kell vonni a döntéshozatalba, ugyanis erős regionális öntudattal, kultúrával, vallási hagyományokkal rendelkeznek, ami csak gazdagítja az országot” – fejtette ki Borbély László. Hozzátette, a szemináriumról hiányoztak a döntéshozó politikusok, akiket be kell vonni a decentralizációs folyamatokba, hiszen a következő években ők fognak dönteni Románia berendezkedéséről, legyen szó regionalizmusról vagy kisebbségi jogokról – nyilatkozta Borbély. A román többségnek szembe kell néznie a gyulafehérvári kiáltványban rögzített, kisebbségi közösségeknek tett ígéreteivel, választ kell ezekre hamarosan adnia, alkotmányt és regionalizációs törvényt kell módosítania – mondta a Bernády- alapítvány elnöke.
Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely Bethlen Gábor korában – elkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat
Marosvásárhely szabad királyi város fennállásának 400. évfordulója alkalmából jubileumi rendezvénysorozatot szervez a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Ennek jegyében történelmi előadásokat, ifjúsági vetélkedőket, fotókiállítást rendeznek október és november folyamán, illetve egy zárórendezvény is lesz decemberben.
A jubileumi rendezvénysorozat első előadására csütörtök este került sor a vármúzeumban, ahol Bethlen Gábor és Marosvásárhely kapcsolata volt a téma. Sebestyén Mihály történész azokra a hétköznapi eseményekre világított rá, amelyek Bethlen kiváltságlevele nyomán következtek be a városban. A 49 évet élt fejedelem hétszer látogatta meg Marosvásárhelyt. Mikor idelátogatott vagy a város legelőkelőbb kőházában, a Köpeczi házban szállt meg, vagy a Nagy-Szabó János-féle házban. A mai plébánia épülete akkoriban a városbíró háza volt.
Bethlen korában a város ritkán „katonáskodott”, ugyanis a fejedelem fontosabbnak tartotta, hogy inkább a hadi készültséghez szükséges eszközöket – csizmát, fegyvert, lószerszámot, ruhaneműt – készíttesse el a helyi mesteremberekkel, minthogy hadba szólítsa őket. Ez a városnak is egyfajta gazdasági fellendülést jelentett, mint ahogy az is, hogy az eléje terjesztett céhszabályokat átnézette kancelláriájával és jóváhagyását adta, így ezek a testületek privilegizált céhekké váltak, olykor kereskedelmi előjoggal is rendelkeztek. Ez nagyban segítette a város fejlődését, a termelés hatékonyságát és a kereskedelmi élet élénkülését.
Sebestény Mihály felhívta a figyelmet, hogy Bethlen Gábor engedélyezte, hogy a városi tanács fogadjon be idegen kereskedőket, például örményeket, akik a nagybani, vagyis a távolsági kereskedelemben voltak érdekeltek. Bethlen Gábor másik nagy erénye a kultúra támogatása volt. Elsősorban arról az anyagi támogatásról volt szó, amit országgyűlési határozattal folyamatosan adott a városnak, arra serkentve a nemeseket is, hogy a fejedelem példáját kövessék és a birtokaikon beszedett dézsma (tized) egy részét a Scola particula, a későbbi Református Kollégium javára fordítsák.
A bor-dézsmából származó italt a kollégium diákjai „elkorcsmálták”, azaz eladták korcsmáknak, csapszékeknek, a bevételből könyveket vásároltak, így gyarapították a kollégium könyvtárát. Bethlen Gábor továbbá rektort küldött a kollégiumnak, akit a saját végzettjeiből válaszott ki, azokból a diákokból, akik az általa szerzett külföldi ösztöndíjak kedvezményezettjei voltak és Heidelbergben, Genfben, Bázelben tanulhattak.
A bor, amit Bethlen a várostól rendelt a táborába, egyrészt serkentő eszköz volt a harcosok számára, másrészt érzéstelenítés hiányában a sebesültet leitatták, a harctéri sebészek csak ezt követően fogtak hozzá a műtéthez. Marosvásárhely azért is nyerte el a szabad királyi városi rangot, mert abban a korban a székelyföldi városok közül a legdinamikusabban fejlődött – mondta az előadó.
A jubileumi sorozat következő rendezvényén Rákóczi Ferenc korát ismerteti Tamási Zsolt, majd a Teleki és a Toldalagi családról lesz előadás, a barokk korról, a barokk építészetről, a 20. századi városiasodásról, Bernády György koráról esik szó, ugyanakkor Marosvásárhely története a két világháború között, az ötven év ipari fejlődése is szerepel az előadások között.
Az ifjúsági vetélkedőn Marosvásárhely történelméhez kapcsolódó kérdésekre kell választ adniuk a diákoknak, a fotókiállítás pedig a régi Vásárhelyt és a jelenkorit mutatja be, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között – mondta érdeklődésünkre Náznán B. Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke.
Antal Erika maszol.ro

500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)

Bernády György mindenkié
Vásárhelyiek ünnepe
Bernády György emlékének ápolói, üzenetének továbbvivői gyülekeztek péntek délelőtt a marosvásárhelyi református temetőben a városépítő polgármester nyughelyénél.
A Bernády Napok hagyományos mozzanatának számító koszorúzáson a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a város életében fontos szerepet játszó civil szervezetek, egyesületek mellett évről évre diákcsapatok is részt vesznek. Idén a Bolyai líceumból, a Református Kollégiumból és a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett gyermekek vettek részt az ünnepi momentumon, amelyet dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának főkonzulja is megtisztelt jelenlétével.
Az egybegyűlteket Borbély László, a hajdani polgármester nevét viselő alapítvány elnöke köszöntötte.
– Ez mindig egy olyan pillanat, amikor elgondolkozhatunk azon, mi végre vagyunk ezen a világon, mi a teendőnk – mondta Borbély László, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19. alkalommal zajló rendezvénysorozat egyik legfontosabb célkitűzése átadni az új nemzedékeknek a Bernády-féle üzenetet, ezért is annyira örvendetes, hogy fiatalok is részt vesznek a polgármester emléke előtt tisztelgő rendezvényeken. A jelenlevők közösen mondták el a Miatyánkot, majd elkezdődött a koszorúzás.
Az ünnepség a továbbiakban a Bernády-szobornál folytatódott.
– Büszkék lehetünk arra, amit sok száz éve felépített ez a közösség. Fontos, hogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket – hallhattuk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökétől az 1994 októberében felavatott szobornál.
– Talán csak a könyves-gyertyás tüntetésen láthattunk akkora tömeget Vásárhelyen, mint a szobor avatásánál – idézte fel Borbély László a 22 évvel ezelőtti pillanatot, amelyre – az ünnepségen ezúttal is részt vett – Balogh József (Cubi) öntőmester nélkül nem kerülhetett volna sor.
Balogh Cubi több száz kiló bronzból öntötte Bernády György szobrát. Az emberek kis szobrocskáikat ajánlották fel a cél érdekében – tette hozzá Borbély László, majd azt is elárulta, hogy számára ez a legkedvesebb szobor Marosvásárhelyen.
Az alapítvány elnöke a Bernády Napok csütörtöki nyitómozzanatára, a premiernek számító sportvetélkedőre is kitért, amely nemcsak tematikájában, forgatókönyvében számított újdonságnak, hanem abban is, hogy román diákok is részt vettek benne.
– Bernády szerette a sportot, az ő idejében már volt teniszélet Vásárhelyen, futballoztak. Ezért is jó, hogy sor kerülhetett erre a sportdélutánra. Az első díjat egy vegyes, magyar és román gyermekekből álló csapat vitte el. Ez is jelzi, hogy Bernády nemcsak a magyaroké, Bernády mindenkié. Jó lenne, ha ezt a jelenlegi városvezetés is megértené, és nem az ünnepség előtt egy nappal helyezné el koszorúját a szobornál – hangsúlyozta Borbély László.
Sportdélután Bernády szellemében
A Szász Albert Sportlíceum tornatermében csütörtök délután zajlott rendhagyó diákvetélkedő főszervezői Vita Csaba, a Pedagógiai Líceum tanára és – a Bernády Napok vetélkedőjéért évről évre felelő – Simon György magyar szakos tanár voltak, munkájukat további 20 személy segítette. A versenyre 12 öttagú, egy-egy pótjátékossal is rendelkező csapat nevezett be, tudásukat, ügyességüket kétszáz szurkoló követte.
Az elméleti próbák során egyebek mellett arra kellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy melyik sportegyesület alakult Bernády polgármestersége idején, és melyik utcában volt az egykori Tornakert. A gyakorlati próbák alatt minifociban és kosárlabdában mérték össze erejüket a játékosok.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Gálfalvi György kapta a Bernády-emlékplakettet
Gálfalvi György író, szerkesztő vette át a péntek este a 19. Bernády Napok gálaestjén az egykori városépítő polgármesterről elnevezett emlékplakettet.
Évről évre sikerül olyan rendezvényeket szervezni a Bernády Napok alkalmából, amelyek iránt nagy az érdeklődés – mondta Nagy Miklós Kund a péntek esti ünnepi rendezvényen, ahol kisorsolták Kedei Zoltán festményét, átadták a Bernády-emléklpakettet, majd Szilágyi Enikő, Marosvásárhelyről elszármazott, Párizsban élő színművész lépett színpadra Edith Piaf sanzonestjével.
25 éves a Bernády György Közművelődési Alapítvány, mondta el Borbély László, az alapítvány elnöke. Az intézmény megalakulása óta népszerűsíti és ápolja Bernády hagyatékát, szellemiségét, de még mindig sok minden van, amit el kell mondani róla. Halála után ugyanis nagyon keveset beszéltek róla, még 1940-44 között is, a második világháború után, a szocialista érában pedig szinte egyáltalán nem emlegették a nevét, kivételnek számított Marosi Barna, az egyetlen, aki könyvet is írt Bernády Györgyről. Pedig polgármesteri programja, városfejlesztési tervei máig modernek és aktuálisak. Ivóvízhálózatot, szennyvízcsatornát hozott létre, infrastruktúrát, korszerű intézményeket, bevezettette a földgázt, iskolákat építtetett, felvállalta a közegészségügyi gondok megoldását, állami gyermekmenhely létesítését kezdeményezte, illetve segélyalapot az elhagyott gyerekek támogatására, külön pavilon építését a fertőző betegségben szenvedők elhelyezésére. A városrendezés és az építkezések mellett a kultúra terén is jelentős megvalósításokat ért el Bernády György, aki többször is azt hangsúlyozta, hogy „a város civilizációs fokmérője a közművelődés állapota”.
Mint minden évben, ez alkalommal is átadták a Bernády-emékplakettet, amelynek kitüntetettjéről a Bernády Alapítány kuratóriuma dönt. Az idén Gálfalvi György író, szerkesztő, irodalomszervező vehette át a Gyarmathy János szobrászművész alkotta plakettet, amelyet minden alkalommal Balogh József, közismert nevén „Cubi” műhelyében öntenek bronzba.
Gálfalvi György a magyarság legkövetkezetesebb szószólója, a Látó szerkesztője, majd főszerkesztő helyettese, illetve főszerkesztője volt, aki 121 Látó-esten mutatta be a Kárpát-medence magyar irodalmának legjelentősebb képviselőit – méltatta a díjazottat Nagy Miklós Kund.
Gálfalvi rövid köszönőbeszédében elmondta, azért is örvend a díjnak, mert igazolását érzi annak, hogy nem élt hiába, ahogy szerkesztőtársai, barátai sem, akikkel együtt próbálták előbbre tolni az irodalom szekerét. „Az ellenállásnak mindig értelme van és arról ne mondjunk le” – figyelmeztetett, majd hozzátette, hogy „őrizzük meg a humorunkat, mert vannak helyzetek, amelyek eltűréséhez a nevetés ad erőt. Nem csak a múlt évtizedekben volt erre szükség, de az elkövetkezendőkben is szükség lesz rá” – hangsúlyozta.
A gálaest meghívottját, Szilágyi Enikő színművészt jól ismerik a marosvásárhelyiek. A rendszerváltás előtt hagyta el az országot, hollandiai, belgiumi, magyarországi színpadokon lépett fel nagy sikerrel, 2004 óta Párizsban él. A Kultúrpalota nagyszínpadán Edith Piaf sanzonestjét adta elő, Alceo Basseo olasz zongoraművész kíséretében.
Antal Erika maszol.ro

Véget értek az idei Bernády Napok
Gálfalvi György Bernády-díjas!
Csütörtök este, igen szép számú közönség jelenlétében, hivatalosan is véget értek az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett Bernády Napok. A városépítő polgármester emlékét és életművét a közemlékezetben fenntartó és megőrző, a nevét viselő Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett eseménysorozat lassan jubileumi évéhez ér – a diákvetélkedőknek hála, az eltelt évtizedek alatt számos fiatal szerzett tudomást Bernády Györgyről és a korabeli Marosvásárhelyről.
A csütörtöki gálaesten és koncerten Nagy Miklós Kund, a szervező alapítvány alelnöke, az est ceremóniamestere lépett elsőként a Kultúrpalota nagytermének színpadára.
– Az önök jelenléte is bizonyíték arra, hogy alapítványunknak sikerült olyan rendezvényeket teremtenie, amelyekre a közönség kíváncsi. Minden évben igyekszünk újítani, más- és más programpontokat, vetélkedőket összeállítani. Az idei diákvetélkedőn a sportiskolában mintegy kétszáz gyerek versenyzett, kosarazott, focizott és számot adott arról, hogy milyen volt a sportélet Bernády korában Marosvásárhelyen – mert ez volt az idei vetélkedő tematikája. Sokan támogatnak minket, közöttük például a képzőművészeink, akiknek köszönhetően át tudjuk adni a Bernády-emlékplakettet, és évenként egy-egy műtárgyat is kisorsolhatunk. Az idei emlékplakett is Hunyadi László szobrászművész munkája, amit Balogh József öntött ki. A kisorsolandó kép pedig Kedei Zoltán munkája – mondta Nagy Miklós Kund, majd Borbély László, az alapítvány elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
– A 19. Bernády Napokat ünnepeljük, jövőre húszéves lesz a rendezvénysorozatunk. Mikor elindultunk ezen az úton, elgondolkodtunk azon, hogy az elkövetkező esztendők során mit is tudnánk majd elmondani Bernády Györgyről. Idén huszonöt éve létezik az alapítvány, és rájöttünk, hogy ennyi idő elteltével is mennyi mindent kellene még elmondani róla és az akkori Marosvásárhelyről. Mikor fellapoztam a Bernády, a városépítő című könyvet, rádöbbentem, hogy halála után milyen keveset beszéltek róla, még 1940 és 1945 között is. A kommunizmusban pedig a cenzúra miatt nem lehetett emlékét felidézni, az egyetlen könyv, ami róla megjelent 1974-ben, a Marosi Barna könyve volt. Nagyszerű polgármester volt, aki a fenntartható fejlődés ma annyira divatos fogalma szerint munkálkodott és tökéletesen elképzelte, hogy hogyan kellene kinézzen egy modern városként Marosvásárhely. 100 év elteltével is büszke lehetne bárki, a mai polgármesterek, aki így képzelné el városa jövőjét. Ha most lenne egy olyan kritikus tömeg, olyan politikusok, akik úgy gondolkodnának, mint ő, akkor beszélhetnénk manapság is fenntartható fejlődésről, kevesebb háborúról. Erre kellene törekednünk – hogy a bizalom, az egymásra való odafigyelés legyen jelen a mindennapjainkban. Legyünk büszkék arra, hogy Bernády György nem csak a miénk, de nagyon a miénk – és mondjuk el a jövő generációinak, hogy mit vitt végbe Marosvásárhelyen.
A Bernády Napok története során idén 18. alkalommal osztja ki az alapítvány a Bernády-díjat és a vele járó emlékplakettet, jellemzően olyan marosvásárhelyi személyiségnek, aki sokat tett a városért, annak köz-, illetve kulturális életéért. Az idén a díjat a méltán népszerű és köztiszteletnek örvendő Gálfalvi György, az Igaz Szó, majd a Látó szépirodalmi folyóirat egykori szerkesztője, majd főszerkesztője vehette át. Az írót és szerkesztőt Nagy Miklós Kund méltatta, aki elmondta, az idén 75 éves Gálfalvi György élete legokosabb lépésének azt tartotta, hogy hazajött Marosvásárhelyre.
– Itt tudott a legkövetkezetesebben kitartani elvei mellett, itt tudta a legkonokabbul mondani a magáét, itt jutott olyan fórumhoz, amelyről a leghatásosabban próbálta elősegíteni, hogy valóban azzá legyünk, akik lehetnénk. Gálfalvi György így vált a magyarság egyik legkövetkezetesebb szószólójává, akinek egyik legfontosabb jellemzője erőteljes és hamisítatlan vásárhelyisége – mondta beszédében a méltató.
– Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy köszönöm a kitüntetést – válaszolta rögtönzött beszédében a kitüntetett. – Az utóbbi két évtizedben kaptam ugyan díjakat, Marosvásárhelyen azonban nem. Az utolsó, itt kapott díjam átvételének dátuma 1957. szeptember 15- ére esik – az akkor 400 éves Bolyai középiskola jubileumi ünnepségén kaptam, egy szörnyű elbeszélő költeményemért. De nem csak azért örvendek ennek a díjnak, mert szülővárosomtól kaptam. Életem legokosabb döntése volt, hogy visszatértem ide. Mestereimtől azt tanultam meg, hogy életünk céladomány és nem magántulajdon. Eszerint próbáltam meg élni és időnként hasznosnak érezni magamat. Azért is örvendek, mert ez által a díj által valamelyest igazolást is érzek, hogy talán nem éltünk hiába sem én, sem barátaim, szerkesztőtársaim. Ahogy a régi rómaiak mondták: jó dicséretre méltó férfiaktól dicséretet kapni. Régóta figyelem a Bernády Alapítvány kuratóriumának működését, és olyasmit érzek, mint amikor a háborúba visszahívott obsitos katonáknak összevillan a szemük, és megpróbálnak a csata sorsán fordítani. Az ellenállásnak mindig értelme van, és erről ne mondjunk le! Ezt a rögeszmémet nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Másik rögeszmém, hogy őrizzük meg a humorunkat, mert a kacagásra való képesség ugyan sírnivalóan sovány vigasz, de vannak helyzetek, amelyek elbírásához a keservesen jóízű röhögések segítettek. A múltunk nem csak mögöttünk van, egy ágyban alszunk vele, és előttünk is állhat. Bálint György azt írta, hogy bízva bízni kissé nehéz és nem mindig sikerül, küzdeni viszont olyan természetes, mint lélegzetet venni. Küzdeni még bizakodás nélkül is lehet. Ha dolgozunk, akkor szívós, következetes munkával közelebb kerülünk a céljainkhoz. Köszönöm szépen a bizalmat – mondta a Bernády-díjas Gálfalvi György, majd tombolahúzás és koncert következett. Kedei Zoltán alkotását a fiatal Lakatos Mihály nyerte meg, majd kezdetét vette a koncert, az est második felvonása: a 27 éve először Marosvásárhelyre visszatérő és Szilágyi Enikő művésznő műsora.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Kórusművek csendültek fel az emlékezés jegyében
Szombaton és vasárnap ünnepelte 25 éves fennállását a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ), névadójára és létrehozójára is emlékezve.
Szombaton délben a csíkfalvi iskola előtt álló emlékmű megkoszorúzásával, egy perc néma főhajtással és kedvenc népdala – A csitári hegyek alatt – eléneklésével emlékeztek az erdélyi kórusok Nagy Ferenc egykori csíkfalvi zenetanárra, karnagyra, a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség megalapítójára.
A kommunista diktatúra megszűnése után Nagy Ferenc újraindította az 1970-es években elfojtott nyárádmenti kórusmozgalmat, és a Nyárádmenti Kórusszövetség égisze alatt egyesítette az éneklőket, amely 1994-ben felvette a Seprődi János nevet. De Nagy Ferenc ennél többet kívánt, a szövetség csakhamar nemzetközivé vált: nyolc ország magyarlakta településeinek karéneklését fogta össze. Hogy ez létrejöhetett, azt bizonyítja, hogy nemcsak egy ember, hanem egy nemzet álmát váltotta valóra – méltatta a Búzaházán született és 1998-ban Csíkfalván elhunyt karnagy életpályáját az általa létrehozott szövetség elnöke, Márton Zsolt, valamint titkára, Nyilas Szabolcs.
Halálának ötödik évfordulóján a közösség kopjafás emlékművet emelt Nagy Ferenc számára, és minden év november közepén előtte tisztelegnek a karéneklők. Az emlékmű megálmodója, Szakács-Mátyási Endre is Nagy Ferencet méltatta, aki az otthoni mindennapi gondokat hátrahagyva üres zsebbel és nagy lelkesedéssel járta a Kárpát-medencét, szervezte a kórusszövetséget. „Ez a szövetség olyan amatőr kórusok uniója, amely a közös éneklés révén szebbé teszi életünket, csiszolja emberi karakterünket, kaput nyit más éneklő kórusok kölcsönös megismerésére, megőrzi az utókornak a népdal hagyományát, a kórusmuzsikát művészi szintre emeli” – véli Nyilas Szabolcs, míg Márton Zsolt a névadó Seprődi Jánost méltatta a jubileum kapcsán.
A karéneklés gyöngyszemeit hozták
A kettős ünnepet kétnapos műsorral tisztelték meg a megjelent karéneklők. Szombaton a jobbágyfalvi művelődési házban öt kórus lépett színpadra, Marosvásárhelyről a Bernády György Kamarakórus, a Cserealji Vegyeskar, a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar és a gegesi református vegyeskar, míg vasárnap délután a nyárádszeredai unitárius templomban a szovátai Intermezzo Kamarakórus, a helyi Bocskai István Dalkör női kara és a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes előadásait élvezhették az érdeklődők. Egyházi énekek, spirituálé, Seprődi gyűjtötte és nyárádmenti nép- és bordalok ugyanúgy felhangzottak a közönség nagy örömére, mint Mozart, Verdi, von Weber, Handel, Giardini, Seprődi, Kodály, Halmos egy-egy gyöngyszeme.
Az évfordulóra egybegyűlt kórusok számára örömünnep volt a hétvégi esemény, a sok köszöntő és jókívánság sorából a sepsiszentgyörgyi férfidalárda tagja, Fazakas Géza szavait emelnénk ki: „Az elmúlt huszonöt évi munkátok, és e mai közös együtt éneklés is erősíti öntudatunkat, ápolja anyanyelvünket, dallamvilágunkat, nemzeti kultúránkat, amely megmaradásunk záloga. Kívánjuk, hogy még sokáig énekeljetek, hogy a jövő nemzedék is ugyanilyen felelősséggel adja tovább e szép hagyományt az utódainknak.”
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Bartók Béla marosvásárhelyi kötődései
Ziegler Márta-emlékplakettet avattak
Csütörtökön délután a Maros Megyei Tanács és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényén megkoszorúzták a zeneszerző köztéri szobrát, felavatták első feleségének emlékplakettjét a Kultúrpalotában, és egy emlékhangversenyre is sor került. A rendezvényt felkarolta Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a csíkszeredai főkonzulátus. Kora délután sajnos csupán alig egytucatnyi érdeklődő gyűlt össze a zeneszerző mellszobra előtt a nevét viselő utcában, hogy az ünnepi rendezvény első lépéseként koszorút helyezzenek el a talapzatra. Az alig néhány perces megemlékezésen Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója beszélt Bartók Béláról, akinek élete, munkássága Marosvásárhelyhez is kötődik, s aki, mint elhangzott, szimbólummá vált a zenei életben, hiszen tiszta forrásból merítkezett, és egyformán felhasználta a magyar, a román és más nemzetek népzenéjét zeneműveinek megalkotásában.
A rendezvény 18 órától a Kultúrpalotában folytatódott, ahol a második szinten – ahova korábban már elhelyeztek egy Bartók-emlékplakettet –, ezúttal a zeneszerző első felesége, Ziegler Márta portréját, Hunyadi László alkotását avatták fel. A kezdeményező Csíky Boldizsár zeneszerző volt, aki sokat kutatta a marosvásárhelyi Ziegler Márta és Bartók kapcsolatát. A plakett leleplezése előtt Csíky Boldizsár elmondta: Bartók Béla egyrészt a korabeli bécsi zeneszerzők – többek között Strauss – munkáiból ihletődött, majd a népzene felé is fordult, s ebben nagy szerepe volt a marosvásárhelyi Ziegler Mártának, első feleségének, akivel 13 évig élt együtt. Márta nemcsak feleség volt, aki a háztartást vezette, hanem komoly zenei képzettségű szakemberként segítette Bartók Bélát a gyűjtőmunkában. A legutóbbi kutatások bizonyítják, hogy Márta kiment falvakra, és felkutatta azokat az adatszolgáltatókat, akiket érdemesnek tartott arra, hogy éneküket Bartók Béla gyűjtőmunkája során rögzítse, és csak ezt követően került sor a tulajdonképpeni felvételekre. És volt olyan is, ahol megmondta, hogy nem érdemes gyűjteni, mert nincs autentikus közlő. Bartók Béla elfogadta Márta tanácsait. Mi több, az asszony a nehéz és igen kényes műszert, a fonográfot is cipelte, működtette, miközben rögzítették a felvételeket. Bartók Bélának a Ziegler Mártával töltött időszak igen hasznos volt és alkotói gazdagság jellemezte, hiszen ekkor komponálta többek között A csodálatos mandarint, A kékszakállú herceget vagy A fából faragott királyfit, amelyeket ma a legismertebb Bartók-zeneművekként említenek. És ekkor lépett fel kétszer is a zeneszerző a marosvásárhelyi Kultúrpalotában – mondta többek között Csíky Boldizsár, majd hozzátette: azért kezdeményezte a rendezvényt, hogy bekerüljön a köztudatba az, hogy volt egy ilyen marosvásárhelyi asszony, akinek élet-útja a nagy zeneszerzőhöz kötődik, nem is akárhogy, hiszen együttlétüknek köszönhetően születtek meg a magyar kultúra örökségét képező zeneművek. Hunyadi László szobrászművész alkotásáról röviden azt mondta, örül annak, hogy egyre több, általa készített személyiség plakettje (többek között a dr. Bernády Györgyé) is a Kultúrpalotába kerül. A szobrász azon igyekezett, hogy Ziegler Márta portréja tükrözze személyiségét, emberségét s mindazt, amit talán Bartók Béla életében is jelentett. Ezt követően az emlékplakettet Ziegler Márta leszármazottja jelenlétében leplezték le. A 19 órakor kezdődő ünnepi hangversenyen Bartók-zeneműveket játszott a filharmónia Alexandre Myrat francia karmester vezényletével és ifj. Csíky Boldizsár (zongora), valamint Aurel Marc (oboa) közreműködésével. Azt megelőzően Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja szólalt fel, aki korábban mind Bartók Béla köztéri szobrát, mind Ziegler Márta plakettjét megkoszorúzta a magyar kormány nevében. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát” – ezzel a bartóki idézettel kezdte beszédét a főkonzul, majd kifejtette: Bartók egész életművét, életét ez a hitvallás vezérelte, mielőtt végleg elhagyta volna hazáját. A két világháború között többször is gondolt a Nyugatra való kivándorlásra, mégsem tudta rászánni magát. Inkább Kelet felé, a Kárpát-medence népdalkincsének tiszta forrása felé fordult. S ez volt élete legszebb időszaka is. „Mindenfajta politikai felhang nélkül elmondhatjuk, hogy Bartók Bélának George Enescuval való barátsága arra figyelmeztet, hogy a békés együttélés egyik alapvető feltétele egymás értékeinek elismerése, megbecsülése és tiszteletben tartása” – mondta a főkonzul, kiemelve, hogy Bartók élete, zeneművei is ezt igazolják. Azt is megtudtuk, hogy a koncertre Kocsis Zoltán zongoraművészt, karmestert is meghívták, sajnos a közönség már csak a nagy művész emlékének adózhatott egyperces néma csenddel. A koncert első felében a magyarországi külügyminisztérium közbenjárásának köszönhetően a közönség vetített képeken a Bartók Béláról szóló Mikrokozmosz című fotó- és dokumentumkiállítás anyagát láthatta.
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)

Fotóművészet és iskolaügy
A 19. század kezdetére kalauzolt el a Kemény Zsigmond Társaság keddi ülésének két előadója. Csíky Boldizsár meghívottja, Bálint Zsigmond fotóművész a fényképészet fejlődésének történetét áttekintve jutott el a mába, dr. Tamási Zsolt József tanár, egyháztörténész a felekezeti iskolákkal párhuzamosan megalakuló községi, állami iskolák történetét tekintette át. 
Bálint Zsigmond fotóművész, akinek az erdélyi népi élet alapos dokumentációját köszönhetjük, elmondta, hogy a Gyimesekből összegyűlt anyagból egy újabb albumot szeretne kiadni. Az előadó 110 éves fényképekkel szemléltette, hogy az 1900-as évek kezdetén, amikor a polgárosodó társadalom képviselőiben felmerült az igény, hogy portréjukat megörökíttessék, mennyire szép, hatásos portrékat készítettek Marosvásárhely neves fényképészei, Csonka Géza vagy a Janovits testvérek. A fokozatosan fejlődő fotográfia történetében a nagy robbanást a digitális fényképezőgép feltalálása jelentette. Ezzel a technikával készülnek ma már Bálint Zsigmond emlékezetes felvételei is, a hivatásként felvállalt szociofotográfia terén, az erdélyi falvak lakóit, szokásvilágát, épített örökségét és természeti szépségeit  megörökítve. Bár mindenik területen otthon van, ahogy a két bemutatott kép is igazolta, szívéhez, lelkéhez a legközelebb az emberek megörökítése áll, ahogy megélik a mindennapokat, dolgoznak, pihennek, ünnepelnek vagy unokáik buksiján elpihen a tekintetük. A képek krónikása évtizedek óta járja a falvakat, hogy a hajdan virágzó,  mára már eltűnőben levő világ emlékeit megörökítse. Jellegzetes portréiból valóságos életutak olvashatók ki, feltárul énjük, egyéniségük, és szinte halljuk, ahogy megnyílnak az őszinte beszélgetésre is kapható fotóművész előtt. A találkozásra, beszélgetésre nyújtanak lehetőséget az alkotótáborok, amelyek helyszínén már ismerik, és  szívesen látják portájukon a helybéliek. Ezt szemléltette a két kiállított kép is, az erdőcsinádi idős házaspárról és a pürkereci dédapáról és dédunokájáról. 
A fotográfia területéről az oktatás világába kalauzolta a hallgatóságot dr. Tamási Zsolt József tanár, kutató, egyháztörténész, aki Csíky Boldizsár kérdésére elmondta, hogy a sok terület közül, amivel foglalkozik, legszívesebben általános iskolai gyermekeket tanít.
Előadásában  az 1900-as kezdetétől indult, s ezúttal az úgynevezett községi, állami népiskolák megszervezésének és elterjedésének kezdetéről beszélt. A témával korábbi iskolája, a 7-es Számú Általános Iskola megalapításának századik évfordulója kapcsán kezdett foglalkozni, s a kutatómunka során sok érdekes adatra bukkant.
A modern polgári közoktatási rendszert Magyarországon az 1868. évi 38. törvénycikk alapozta meg, amely a felekezeti oktatást tiszteletben tartva megteremtette a lehetőséget a felekezet nélküli állami népiskolák megszervezésére. Az eredmény látványos volt, hiszen 1870–1910 között háromezerrel nőtt a községi elemi iskolák száma, az egy tanítóra jutó tanköteles gyermekeké pedig 91-ről 74-re csökkent. A kormány tervet dolgozott ki népiskolák építésére, számuk a századforduló környékén gyarapodott a leglátványosabban. 
Ekkor épül ki a marosvásárhelyi állami iskolák hálózata is, amelynek programját Hartly János tanító, iskolaigazgató készítette elő. Az érvelés szerint a marosvásárhelyi községi iskolák egészségtelen, sötét, penészes bérelt helyiségekben működtek, amelyeket pedagógiai és közegészségügyi szempontból is régen be kellett volna zárni. Hartly János 1897-ben a dicsőszentmártoni állami elemi és polgári iskola mintájára terjeszti be a Régi Baromvásár utcai iskola (ma a szemészeti klinikával szemben levő 16-os óvoda) épületének tervrajzát a polgármesteri hivatalhoz. Az épületben az esti órákban kereskedő- és iparostanoncok oktatását tervezi. Abban az évben a 17.000 lakosú Marosvásárhely 3.228 tanköteles korú diákjából 661 nem járt iskolába, ennek ellenére az iskolaépítési program nem valósult meg. A Régi Baromvásár utcai épület 1902-ben, dr. Bernády György polgármestersége idején készül el. Ebben az időszakban egy községi elemi leány-, két elemi és egy polgári fiúiskolája van a városnak. A fenntartási nehézségek miatt az úgynevezett községi iskolák működtetését 1904-ben a várostól átveszi az állam, érintetlenül hagyva a felekezeti népiskolákat. A városi közgyűlés döntése értelmében a következő években építendő iskolák is állami tulajdonba és használatba kerülnek. Bernády György nagyszabású építkezési tervei segítségével kerül sor a Jókai Mór (Eminescu) utcai elemi fiúiskola (ma katonai levéltár), a Szent György téri leányiskola (ma a Petru Maior Egyetem használja) és a Sándor János (Dózsa György) utcai állami elemi leányiskola építésére, így 1906-ra minden városrésznek, körzetnek fiú- és lányiskolája is van. Ezeknek a tannyelve a magyar, mivel a város etnikai összetétele nem tette szükségessé a nemzetiségi oktatást. Bár állami iskolákként működtek, a tantárgyak között az első helyen a hit és erkölcstan állt. Nagy hangsúlyt fektettek a folyékony olvasásra, a tartalom tárgyalására, a nyelvtanra, a helyesírásra, a szépírásra és a női kézimunkára is, ahogy az iskolák felszereléséről is gondoskodott az állam. 
A továbbiakban az előadó a két impériumváltást követő átalakulásokat vette számba, amelyek során alapvetően megváltozott a nemzeti kisebbséggé váló magyarság oktatásügyi helyzete.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Maros megyében egy magyar osztállyal több indul jövőtől
Maros megyében egy osztállyal több kilencedik indul a 2017-2018-as tanévben – mondta a Maszolnak Illés Ildikó.
A főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta, idén nincs akkora létszámcsökkenés, mint például a tavaly, alig hatvan gyermekkel van kevesebb. A román tagozatokon mintegy négyszázzal csökkent a diákok száma, ami azzal jár, hogy ősztől tizenhárommal kevesebb 9. osztály indul.
„A statisztikák alapján állandóságot látok, azt, hogy van és lesz elég gyerek a megye iskoláiban. Az eloszlással lesznek gondok inkább, hiszen kiéleződni látszik a helyzet az olyan vidéki városokban, mint Szászrégen, Dicsőszentmárton vagy Ludas, ahol valami okból kifolyólag kevesebb a gyerek” – mondta Illés Ildikó.
Melyek a menő iskolák?
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, vagy a Bernády György Általános Iskola a legkeresettebb, ahogy a művészeti líceum vagy a református gimnázium is nagy népszerűségnek örvend. De ez nem jelenti azt, hogy minden gyereknek a Bolyai vagy a református gimnázium lehet a legmegfelelőbb – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes, hiszen vannak olyan gyerekek, akik egy kevésbé népszerű iskolában egy megfelelő pedagógus mellett jobban ki tudnak teljesedni. Ahogy az sem lenne jó, ha minden magyar szülő a Bolyaiba járatná a gyerekét, mert akkor a kisebb, a lakónegyedekben működő iskolák magyar osztályait esetleg a megszűnés lehetősége fenyegetné – mondta.
Míg évekkel-évtizedekkel ezelőtt egy divathullám folytán sok magyar szülő román osztályba íratta gyerekét, ez ma már nem jellemző – mondta Illés Ildikó. „Elszigetelt esetek vannak, de kevés” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tavaly Dicsőszentmártonban egy magyar osztályt nem sikerült elindítani a szakiskolában gyerekhiány miatt, de inkább azért, mert nem volt érdeklődés az illető szakma iránt. „Igyekezünk úgy összeállítani a beiskolázási tervet, hogy minden gyerek anyanyelvén tanulhasson” – nyomatékosította a főtanfelügyelő-helyettes. 
Antal Erika
maszol.ro

Száz magyar előkészítő osztály Marosszéken
Csütörtökön zárult az előkészítő osztályokba való beiratkozások első szakasza, és már elkezdődött az összesítés meg a helyleosztás.
Március 24–30. között tartják az előkészítő osztályokba való iratkozás második szakaszát. Fotó: Pál Árpád. Az előkészítőbe való beiratkozás során elsőbbséget élveznek az adott körzethez tartozó gyerekek, ezt követően a fennmaradó helyekre az iskolák felvehetnek más diákokat is – magyarázta lapunknak Fejes Réka, a Maros megyei magyar kisiskolás osztályokért felelős szaktanfelügyelő. Azt is megtudtuk, Maros megyében száz magyar előkészítő osztály indulhat ősztől. Az iratkozás második szakaszát március 24–30. között tartják, amikor az első szakaszból kimaradt gyermekeket is beírathatják szüleik azokba az osztályokba, ahol nem teltek be a helyek. „Maros megyében összesen száz magyar előkészítő osztály van betervezve ősztől, és valószínű, hogy el is indulnak ezek, akárcsak az elmúlt tanévben” – mondta el a magyar szaktanfelügyelő. A megye legtöbb általános iskolájában egy-egy magyar előkészítő indul szeptembertől, kivéve a Bernády György Általános Iskolát és a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, ahol kettő indul ősztől. Az utóbbiban viszont az elmúlt tanévben hármat indítottak, tehát csökkent a magyar előkészítő osztályok száma a kövesdombi iskolában – tette hozzá Fejes Réka. A felvett gyermekek névjegyzékét és az üresen maradt helyek számát március 22–23-án teszik közzé a tanintézetekben és a tanfelügyelőség honlapján. A beiskolázott gyerekek végleges névsorát április 6-án függesztik ki. Április 7–13. között rendezik az addig megoldatlan helyzeteket. Újabb határozattervezet a beiskolázási tervről A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok csütörtökön egy újabb határozattervezet nyújtottak be az iskolahálózattal kapcsolatban. Mint Csiki Zsolt frakcióelnök a csütörtöki rendkívüli ülést követően elmondta, az iskolahálózatra vonatkozó tervezetet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is szerepel, az összes RMDSZ-es tanácsos aláírta. A határozattervezet összeállításakor figyelembe vették a prefektúra javaslatait, és remélik, hogy a tervezet felkerül a márciusi soros tanácsülés napirendjére, így már március 30-án szavazni tudnak róla.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Szakaszzárás a „nulladikban”
Lezárult az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. Megyénkben száz, ebből Marosvásárhelyen 20 „nulladik” osztály indul. A százban sajnos benne vannak az összevont osztályok is, hiszen sok vidéki településen csak egy fél- vagy negyedosztálynyi gyermek kezdi az iskolát az új tanévben.
Megyeközpontunkban a kövesdombi Liviu Rebreanu, a Dr. Bernády György, a Nicolae Bălcescu, a meggyesfalvi Serafim Duicu és a Romulus Guga iskolákban, valamint az említett tanintézményekhez csatolt központokban indul két-két osztály. A Bălcescu iskolában a Waldorf-osztállyal egészül ki a keret, a volt 1-esben a Rozmaring központba, a Gugában a hidegvölgyi Szivárvány Házba járó gyermekekből áll a második speciális osztály.
Az érdeklődés a tanintézetek iránt az idén sem egyenletes. Míg a központi iskolákat megrohanták a szülők, és sokan azt is vállalták, hogy a választott iskola körzetébe kérjenek ideiglenes lakhelyet, a városnegyedi iskolákban a beiratkozás első szakasza után maradtak még helyek az újraelosztás időszakára is (április 24–30. között). Néhol az iskola neve, fekvése volt a vonzó, másutt a tanítónőre „utaztak” a szülők – mondhatjuk a szlengből vett kifejezéssel. Ahol az alsó tagozatos pedagógus nagy népszerűségre tett szert, ott méhkaptárrá vált az iskola. Akinek egyszer vagy többször rossz hírét keltették a diákokkal való bánásmód miatt, legyen bármennyire is képzett, igényes tanító, attól menekülnek még azok is, akiknek a szomszédságában van az iskola. Ilyen kellemetlen helyzet alakult ki az idén az egyébként jó hírű Európa Általános Iskolában, amelynek előkészítő osztályába a szakos tanfelügyelőnő tájékoztatása szerint mindössze hat gyermeket írattak be. Hasonló okok miatt nincsen jelenleg ötödik osztály a katolikus iskolában, mert annak idején még az Unireában működő tanítónőről kialakult vélemény riasztotta el a szülőket. Az idén a Dr. Bernády György iskola iránt a legnagyobb az érdeklődés, ahova 80 gyermek dossziéját adták be, de most már eldöntött tény, hogy két osztály indul 60 kisiskolással. A Református Kollégium előkészítő osztályának 28 helyére 47-en iratkoztak fel, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba 39-en, akik közül 37 családnak állítólag az iskola körzetében van a lakhelye. Ezzel szemben várják az előkészítősöket a Dacia, a Coşbuc, a 7-es számú és a Bălcescu iskolákba, valamint egy-két helyre más városnegyedi tanintézménybe is.
A Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét illetően semmi sem változott, az előkészítő osztályokba a beiratkozásra való tiltás továbbra is érvényben van, bár a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár szerint lévén „vokacionális” iskoláról szó, még szeptemberben is lehet iratkozni, ha addig végre elismerik, hogy törvényesen működik az intézmény. Sajnos a 2017–18-as tanévre vonatkozó keretszámokról március 16-án elfogadott kormányhatározatban a miniszteri és kormányfői ígéretek ellenére sem szerepel a katolikus iskola, azzal a megjegyzéssel, hogy utólag is ki lehet egészíteni a keretszámokat. Bár így lenne, de ebben az egyre inkább összeesküvésnek bizonyuló szövevényben, amelyet a marosvásárhelyi magyar oktatás reményteljesen induló egysége ellen szőttek, egyre nehezebb bizakodónak lenni. Az igazunkról, a reményről mégsem mondhatunk le!
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták a hat éves kolozsvári Magyar Történeti Intézet első évkönyvét
Ezután rendszeresen évkönyvet jelentet meg a 2011-ben alakult kolozsvári Magyar Történeti Intézet, Erdélyi Évszázadok címmel. Az első kiadvány főként az erdélyi fürdőéletről szóló tanulmányokat tartalmaz, a következő a migráció-intergráció témakörre összepontosít majd.
Az első évkönyv szerdai bemutatóján dr. Ovidiu Ghitta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának dékánja gratulált a kezdeményezőknek, kiemelte, hogy fontos lépés ez a fiatal, mindössze hat éves intézet életében és üdvözölte, hogy a kiadványban elismert történészek és pályakezdők közös fórumon publikálhatnak.
A kötetet Romsics Ignác akadémikus ismertette. Elmondta, hogy az évkönyv súlypontját képező témáról, a fürdőéletről 2014-ben konferenciát is szervezett az intézet.
A kötetben az erdélyi történészek mellett két magyarországi kutató tanulmánya is olvasható. Kósa László akadémikus, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének oktatója, a fürdőélet szakavatott kutatója nyitja meg az évkönyv tematikus részét szövegével, amely a 18. század végétől az államszocializmus időszakáig tekinti át az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőéletét. Várkonyi Gábor pedig a kora újkori Magyarország testkultúrájáról ír: a 16-17. századi arisztokrácia életéhez hozzátartozott a fürdés, bár nem kiépített medencékben, hanem gödrökben történt, legfeljebb pokrócot terítettek az aljára, hogy ne kelljen sárban tapicskolniuk.
Burkhardt Britta a mai Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye területén feltárt római kori katonai fürdőkről ír, Fehér Andrea a 18. századi erdélyi emlékiratokból kirajzolódó fürdőkultúrát ismerteti, mint írja „A fürdők üdítő hatással voltak az amúgy melankóliára és hipochondriára hajlamos erdélyi nemesség hangulatára, ugyanis tökéletes alkalmat biztosítottak a társas elmélkedésre.” Ferencz-Mátéfi Kriszta Tusnádfürdő történetére összpontosít, Imecs-Magdó Eszter az állami beruházással a 20. század elején kiépült szecessziós Vízaknáról ír, Zepeczáner Jenő pedig a székelyföldi dualizmus kori fürdők gazdaságos működtetését vizsgálja.
Az évkönyvben több rovat szerepel, a Műhelyben fiatal doktoranduszok mutatkoznak be, ebben a számban Fodor János a marosvásárhelyi „városépítő” polgármester, Bernády György kultuszáról ír, Markaly Aranka pedig a 16-17. századi csíkszéki nemességről.
Az Arcél című rovat két jelentős 20. századi történészre emlékezik, Szabó Csaba az erdélyi magyar ókortudomány máig egyetlen nemzetközileg is elismert művelőjéről, Bodor Andrásról, Lupescu Makó Mária pedig Jakó Zsigmond kolozsvári történész professzorról írt pályaképet.
30 évvel ezelőtt, amikor egyetlen magyar diákja volt a kolozsvári történelem szaknak, senki sem mert volna Magyar Történeti Intézetről álmodni, kezdte köszöntő beszédét Rüsz-Fogarasi Enikő, a BBTE Történelem és Filozófia karának dékánhelyettese, az évkönyv főszerkesztője.
Elárulta, hogy az első, művelődéstörténeti számmal az intézet keretében működő kulturális turizmus szakra szerették volna felhívni a figyelmet, a következő, migráció és integráció témájú kötet pedig a magyar nyelvű nemzetközi kapcsolatok képzésre hívná fel a figyelmet. Ugyanígy szeretnének évkönyvet szentelni a kevésbé jól működő könyvtár szaknak is, mondta a dékánhelyettes, majd hozzátette, hogy reméli, hogy ennek a képzésnek nem csak múltja, hanem jövője is lesz.
maszol.ro

Iskolanapok Bernády emlékére
A kötődést erősíteni
Első alkalommal szervez névadója emlékére háromnapos rendezvénysorozatot a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola. A városépítő polgármester születésnapján, április 10-én kezdődő és 12-én záruló eseményről Kupán Edit, a tanintézet igazgatója tájékoztatott.
A Bernády-napok programsorozatába mind a magyar, mind a román tagozatot bevonták a szervezők. A hivatalos megnyitóra április 10-én, hétfőn déli 12 órakor kerül sor az iskola udvarán. Azért nem a korábbi órákban, hogy az országos tudásfelmérőt író másodikosok is részt vehessenek az ünnepségen. A megnyitó után az alsó tagozatokon a tanítók vetítéssel gazdagított bemutatókat tartanak diákjaiknak Bernády Györgyről, illetve az iskola történetéről. A felső tagozatosok vetélkedővel egybekötött városnéző sétára indulnak. Kedden a 0–4. osztályokban rajzverseny zajlik Az én iskolám címmel. A kisdiákok alkotásait déli 12 órakor értékelik ki és díjazzák, majd a legjobb munkákat ki is állítják. Az 5–8.-osok számára kedden az Arany János-emlékév jegyében költészet napi foglalkozásokat tartanak, ekkor egyebek mellett versolvasásra kerül sor. Szerdán az alsó tagozatosok meglátogatják a városközpont nevezetesebb épületeit, a Kultúrpalotát, a Cifra Palotaként ismert Közigazgatási Palotát, a Bernády-szobrot. Egyes osztályok a Bernády nevéhez kötődő épületekről plakátot is készítenek. A felső tagozatos magyar diákok szerdán csapatjátékokon vesznek részt az iskola udvarán, a román diákok pedig általános műveltségi versenyen mérik össze Bernády Györggyel kapcsolatos ismereteiket.
Bernády-emléksarok
– Hogyan született a Bernády-napok megszervezésének ötlete? – kérdeztük az intézményvezetőt.
– Az iskolanapok minden tanintézet életében kiemelt fontosságúak, olyankor ugyanis a napi rutinból kilépve gazdagodhatnak új élményekkel, tapasztalatokkal a diákok. A Bernády-napok elsődleges célja az, hogy minden korosztály ismerje meg iskolája névadóját, illetve azt a kort, amelyben élt. Ez a diákok iskolához, illetve a városhoz való kötődését, az összetartozás érzését erősíti.
– Hogyan bővülhetne a következő években a Bernády-napok programsorozata?
– A mostani megnyitón majd népdalok is elhangzanak, az elkövetkezőkben azonban szeretnénk még több teret adni a hagyományőrző tevékenységeknek az iskolanapokon. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban az Iskola másként héten lenne a legideálisabb megszervezni ezt a rendezvénysorozatot, akkor ugyanis a tanórák nem jelentenének időkorlátot a programok lebonyolításában.
– Milyen további tervei vannak a Bernády-kultusz ápolását illetően?
– Együttműködési szerződést kötöttünk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal. Egy Bernády-emléksarkot szeretnénk kialakítani valahol az iskolában, talán éppen a főbejáratnál, és az alapítvány illetékesei megígérték, hogy segítenek ebben. Úgy tervezem, hogy az új tanévre elkészül az emléksarok.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Kiszállni vagy belülről keresni a megoldást?
Merre tarthat a MOGYE?
Újra elmaradt a nagykövetekkel szervezett találkozás
Miután úgy tűnt, hogy a legfelsőbb politikai és egyetemi körökben is feladták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karát alkotó főintézmények létrehozásáért folytatott küzdelmet, Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetője 200 napon át tüntetett Marosvásárhelyen és Bukarestben a tanügyminisztérium, majd több ország nagykövetsége előtt. Ennek eredményeként kétszer kapott ígéretet arra, hogy a nagykövetek meghallgatják a MOGYE vezetőinek szempontjait, és felterjesztik az államelnöknek és az illetékes fórumoknak. Azonban a múlt hétre kitűzött legutóbbi megbeszélést is le kellett mondani, mert az egyetem vezetői a már többször kifejtett szempontok miatt nem tekintik partnernek, nem óhajtanak együttműködni Ádám Valeriánnal. Ezért a tervezettnél szűkebb körben zajlott le május 10-én a IV. tanácskozás, amelyet az RMOGYKE a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről szervezett. Bár két magyarországi felsőfokú intézmény, a budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudomány karai egy-egy dékánhelyettessel képviseltették magukat, helyi szinten az ígéretek ellenére kevés aktív egyetemi oktató tett eleget a felhívásnak. Rajtuk kívül az RMOGYKE-ben részt vevő nyugalmazott professzorok, orvosok, a diákszövetség képviselője, a tüntetésben részt vevő személyek, lelkész, a tanácskozást támogató vállalkozó volt jelen a megbeszélésen.
Egyesülni készül a MOGYE a Petru Maior egyetemmel
Nagyvonalakban két vélemény körvonalazódott. Többen kifejezték felháborodásukat amiatt, hogy az elmúlt napokban a MOGYE román többségű szenátusa zöld utat adott a tárgyalások megkezdésére a Petru Maior Egyetem vezetőségével a két felsőfokú intézmény egyesítéséről. Ennek kapcsán merült fel a kétség, hogy a kizárólag román tannyelvű Petru Maior Egyetemmel való egyesülés nyomán immár a legcsekélyebb esély sem marad arra, hogy a magyar tagozat önállósága valósággá váljék. Kérdéses, hogy az új szerkezetben megmarad-e a multikulturalitásra utaló jelző. Ettől azonban, bár sok hallgatót nyert volna, a Petru Maior Egyetem vezetősége az elmúlt évek során következetesen elzárkózott, ezért nehéz elhinni, hogy az egyesülés után bevállalja. A negatív feltételezések ellenére a multikulturalitás megőrzésére kellene törekedni akkor is, ha megvalósul az egyesülés, hiszen a Petru Maior Egyetem elődje is magyar, illetve kétnyelvű felsőfokú intézmény volt.
A süllyedő hajóból ki kell szállni!
Idejét múlta az egyetem ügyét feszegetni, hiszen a feudális módon kormányzó vezetőség a csőd felé viszi az intézményt, amelyet a szomszédos megyeközpontokban alakult új egyetemek sorra leköröznek, és a MOGYE egyre lennebb csúszik az egyetemek közötti ranglistán, ezért a süllyedő hajóról le kellene szállni. A román többségű szenátus minden magyar kezdeményezést elvet, a magyar oktatók egy része állítólag „eladta a lelkét”, és az új állásokra nem azokat a tehetséges fiatal jelentkezőket veszik fel, akiket a magyar tanárok támogatnak, hanem magyar csengésű névvel vizsgázó, a magyar nyelvet valamennyire ismerő román jelölteknek van előnyük. A politikum pedig már nem akar vagy nem tud segíteni. Ezért a felszólalók közül többen is azt a véleményt hangoztatták, hogy a Sapientia keretében magyar állami támogatással egy új magyar tannyelvű orvosi egyetemet kellene létrehozni, hasonlóképpen egy magánkórházat is.
Az is elhangzott, hogy számba kellene venni azokat az erdélyi származású oktatókat, akik hajlandóak lennének Erdélyben is tanítani, és ennek érdekében honosítanák a diplomájukat.
A létezőt nem szabad feladni
A beszélgetés során kialakult a másik vélemény is, miszerint ami megvan, azt nem szabad feladni abban az épületben, ami Bernády György polgármestersége idején épült. Kérdés ugyanis, hogy a magyar állam hajlandó lesz-e, tudja-e vállalni az új egyetem és kórház alapításához szükséges nagyon magas költségeket, miközben a határ közelében levő magyarországi egyetemek Aradról, Szatmárról is verbuválnak már hallgatókat. Ahhoz, hogy egy újonnan létesített egyetemet elfogadjanak, legkevesebb kilenc évre van szükség. Az első évfolyam után ugyanis még háromnak kell végeznie, amíg akkreditálhatják az új intézményt, ami a hallgatók számára kilenc év bizonytalanságot jelentene.
Ezenkívül tudni kell, hogy a magyar oktatók létszáma az elmúlt 11 év alatt nem nőtt, és gond van az utánpótlással is. Azok közül, akik bekerültek gyakornoknak vagy tanársegédnek, néhányan a jobb megélhetés reményében klinikai állást vállaltak, vagy külföldre távoztak.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a kétharmados többségű szenátus mindent meg tud szavazni a magyar kisebbség ellenében. Sajnos a törvényeket, amelyekre hivatkozunk, az igazságszolgáltatás szervei úgy értelmezik, hogy a többségnek kedvezzenek, ezért a magyar fél eddig minden pert elveszített, és a bíróságok a román vezetőségnek adtak igazat.
Színvonalas diákélet
Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy évente több mint száz magyar hallgató, a végzős erdélyi diákok közül a legjobbak, sikeresen felvételiznek az egyetemre, ahol még magyarul hallgatják az előadásokat. Ha sokat szidjuk, ha lemondunk az egyetemről, őket riaszthatjuk el attól, hogy Marosvásárhelyen tanuljanak, ahol rendkívül jól szervezett, színvonalas diákélet zajlik. Bár a gyakorlati órákat román nyelven tartják, és közismert, hogy a gyakorlati oktatást vezető román káderek nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar diákokkal, a diákszövetségi élet szervezettsége miatt végzéskor mégis úgy érzik, hogy jó volt a MOGYE-n hallgatónak lenni.
A magyar egyetemek pedig azzal segíthetnének a leginkább, ha a magyar oktatókat és az egyetemi pályára készülő hallgatókat bevonnák a tudományos kutatásba, hogy előrehaladásuk ne ütközzön akadályokba. Nagy reményeket fűztek ezen a téren ahhoz a dicséretes kezdeményezéshez a Semmelweis Egyetem részéről, hogy a MOGYE néhány oktatójának kutatási ösztöndíjat ítéltek meg. Közben eltelt egy év, de az ígéret anyagi vonzata nem valósult meg, az előrelépés feltételei pedig jövőtől annyira megszigorodnak, hogy évekre lehetetlenné válik az előlépésük. A korábbi nagyvonalú, segítőkész professzorokat, akik számára fontos volt az erdélyi magyar egyetem támogatása, egy olyan új nemzedék követi, akik komoly egyetemi központokban vettek részt képzésben, kapcsolódtak be a kutatásba, és nekik már egészen más a hozzáállásuk – hangzott el többek között.
A válasz értelmében Magyarországon sem fényes a helyzet, harc folyik az egyetemeken, amelyeknek a megbecsülése devalválódott, és egyre inkább az önfenntartást, a pénzalapok megteremtését várják el tőlük. Ennek ellenére megígérték a segítséget a tudományos munka, a kutatás és az oktatás terén mindkét intézmény részéről.
Nem kell pesszimistán nézni a jövőt
Ki kell használni minden lehetőséget, amit a törvény egyértelműen lehetővé tesz, a magyar főtanszékek megalapítását is, akár azzal a feltétellel, hogy a gyakorlat nyelve kezdetben román legyen, amíg nem sikerül magyar oktatókkal minden állást betölteni. Nem azt kell nézni, hogy mit nem tettek meg, hanem egy pontos platformot kell kidolgozni a lehetséges tennivalókról, amelyek ismeretében a magyarországi partnerek is segíteni tudnak abban, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű képzés színvonalát emeljék.
Csak akkor lehet jó stratégiát kidolgozni, ha egyetértés van az egyetem ügyében érdekelt személyek között. Nemzetközi összefogással el lehetne érni a román oktatási törvény diszkrimináció nélküli alkalmazásának az előmozdítását is – érvelt a tanácskozás szervezője.
„Azért gyűltünk össze, hogy a jövőbe nézzünk, és ne a jelen szennyét tárgyaljuk”, hangzott el a válasz a személyeskedő bevezető mondatokra. „Az értelem nem ismer lezárt helyzeteket”, így hát arra kellene törekedni, hogy megtartsuk, ami a miénk. Ha ezenkívül mindenki havi egy lejjel támogatná a magyar egyetem ügyét, akkor egyik vagy másik formában nem maradna el az elképzelt folytatás sem – érvelt az eseményt támogató vállalkozó.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi felebarátainkért
Miközben a világ magyarsága Csíksomlyóra, a zarándoklat méltóságára figyel, érdemes újra Marosvásárhelyre pillantani. Mert ami az egykori székely fővárosban történik, több, mint ünneprontás.
Mert a marosvásárhelyi római katolikus iskola ellehetetlenítési, felszámolási kísérlete, illetve a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák ellen indított újabb hadjárat nem csupán annyit tart, mint egy pünkösdi királyság, hanem az egy módszeres, jól kigondolt, következetesen végrehajtott nemzetiségi megalázás. Hiszen Marosvásárhelyen nem csupán az ott élőket, hanem az egész erdélyi magyarságot folyamatosan megalázzák az évszázados asszimilációs törekvések jegyében. És mindez precedensértékű, mert ma hadjáratot indítanak egy felekezeti iskola ellen Marosvásárhelyen, holnap pedig ugyanezt teszik máshol, egy másik történelmi egyházzal, egy másik kisebbségi intézménnyel. Most persze látszólag minden érintett rendezni kívánja a Római Katolikus Teológiai Líceum mesterségesen és jól irányzottan összekuszált ügyét, még a Szentszék romániai apostoli nunciusa is bekapcsolódott a tárgyalásokba – eredménytelenül –, még a felek közötti párbeszédkészség is erősödik, ám ennek ellenére mégsem körvonalazódik az az egyértelmű és tiszta akarat, amely lezárni kívánná ezt a méltánytalan helyzetet. S mintha ez az iskolaügy nem lenne elég, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak nem akadt fontosabb dolga, hirtelen elkezdte leszereltetni a magyar, illetve kétnyelvű utcanévtáblákat. Állítólag a prefektúra utasítására, de ennél fontosabb az üzenet a vásárhelyi magyarságnak: csupán megtűrt polgárai Bernády György városának. Most már nem is csak az a kérdés, min múlott, hogy a tavalyi önkormányzati választások során újra nem sikerült magyar polgármestert választani. Ennél mélyebbre kell ásni, s meg kellene tárgyilagosan vizsgálni, bő negyedszázaddal a rendszerváltás után miként juthatott ide Marosvásárhely. S ha maguk a vásárhelyiek úgy érzik, elfogadhatatlan, ami a városukban történik, önhibájukon kívül rossz a közérzetük, és többet érdemelnének, nem tévednek. Magukra maradtak, cserbenhagyták őket. És ha eddig a politikusok nem tudták vagy nem akarták életben tartani az egykori magyar várost, ma legalább azoknak az elkötelezett civil szervezeteknek kellene erőteljesen szurkolni, mi több, segítséget nyújtani, amelyeknek polgárai még hisznek abban, hogy Marosvásárhely nem veszett el végérvényesen. És ha már pünkösd és zarándoklat, ez a jó alkalom arra, hogy százak, ezrek, netán tízezrek bár gondolatban bátorítsák bajban lévő marosvásárhelyi felebarátaikat, mindazokat, akik az ottani katolikus iskoláért, a város magyarságáért próbálnak cselekedni. Mi több, szükséges lenne a templomokban, illetve Csíksomlyón megfogalmazható, határozott tiltakozás is, hiszen a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye nem csupán a város gondja, hanem az egyház és a nemzet ügye is.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Indoklást kérnek a kétnyelvű táblák leszerelésére
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete kedd reggel iktatja a Maros megyei prefektúrán azt a kérvényt, amelyben pontos indoklást kér a Dózsa György utcai kétnyelvű táblák leszerelésére.
Vass Levente, a szervezet elnöke arról értesített, hogy miután a múlt héten magyarázatot kért a polgármestertől, illetve a prefektustól, péntek este átiratot kapott a prefektúráról, amelyben egy korábbi átiratra és egy 2001-es törvénycikkelyre hivatkozva utasították a városházát, hogy három napon belül szereljék le a táblákat. Vass Levente elmondta, kérvényt fogalmaztak, amelyet kedd reggel nyújtanak be a kormányhivatalhoz, hogy megtudják, mit tartalmaz a prefektus által megjelölt iratszám. Amennyiben nem értenek egyet vele, megfellebbezik, ám ha szükséges, akkor egy új önkormányzati határozatot készítenek elő és nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Múlt szerdán a Dózsa György utcában, a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola falán levő utcanévtáblák közül eltávolították a magyar – Dózsa György – megnevezéseket, csak a román – Strada Gheorghe Doja – elnevezést hagyták meg. A valós kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeken a magyar személyiségek neveit is magyar nyelven tüntették fel, még 2014-ben helyezték ki a Dózsa György utcába, valamint a Mátyás király térre és a Liszt Ferenc utcába.
Antal Erika Székelyhon.ro

Marosvásárhelyi „módra”: egyre szövevényesebb az utcanévtáblaügy
Jogi eljárást kezdeményezett a Cemo annak nyomán, hogy Marosvásárhely egyik utcájában folyamatban van a magyar utcanévtáblák leszerelése. Az intézkedést kezdeményező prefektúra törvényekre, bírósági ítéletre hivatkozik.
Jogi és hatósági eljárást kezdeményezett a többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) a Maros megyei prefektúra ellen, amelynek utasítására a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai a napokban nekiláttak leszerelni a magyar utcanévtáblákat a Dózsa György utcában. A Cemo közleménye szerint az ügyben indított perben várhatóan szeptemberben lesz az első tárgyalás a közigazgatási bíróságon. Ezzel párhuzamosan egyébként folyamatban van a civil szervezet által ugyancsak a vásárhelyi kétnyelvű táblák ügyében, még három évvel ezelőtt indított eljárás lezárása: a legfelsőbb bíróság előreláthatóan novemberben hoz ítéletet.
Az RMDSZ helyi szervezet eközben kedden írásban megfogalmazott kérdésekkel fordult a prefektúrához, illetve Lucian Goga kormánymegbízotthoz, akitől azt szeretnék megtudni, hogy miért és mire hivatkozva utasított a táblák leszerelésére. Vass Levente, a szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: amennyiben az RMDSZ kifogásolja majd a prefektúra válaszát, fellebbeznek, ha pedig szükséges, egy új tanácshatározatot készítenek elő, és nyújtanak be az önkormányzathoz. Vass Levente egyébként már azt követően magyarázatot próbált kérni Dorin Florea polgármestertől és Lucian Goga prefektustól, hogy múlt szerdán elkezdték leszerelni a magyar táblákat, de az elöljáróval nem sikerült beszélnie, a kormánymegbízott pedig semmitmondó átiratot küldött.
Lapcsaládunknak nyilatkozva Vass Levente elgondolkodtatónak tartotta, hogy a prefektus szeme csak a Dózsa György néven akadt meg, Goga ugyanis nem kérte a többi kétnyelvű tábla eltávolítását. A Vass Levente által az MTI-nek eljuttatott, május 29-én keltezett prefektusi átirat másolata szerint a Maros megyei kormányhivatal a közigazgatási törvényre és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György út magyar utcanévtábláit. Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: Goga tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Kifejtette: a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására. Florian Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: a pünkösdre való tekintettel megszakították a táblaleszerelési akciót, azonban kénytelen folytatni a műveletet, a napokban el kell távolítaniuk az utcából az összes Dózsa György-feliratot. Ennek okára Moldovan nem tudott magyarázatot adni, mindössze annyit mondott: erre utasította őket a prefektus. Nem kérte, hanem utasított, és szankciókkal fenyegetőzött.
Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy ezt a városháza álláspontját részletező peranyagok is alátámasztják. „A válasziratokban, peranyagokban – amelyeket a város polgármestere és magyar nemzetiségű jegyezője is aláírt – az áll, hogy Marosvásárhelyen nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák, mert ezek kihelyezését tiltják a hatályban lévő törvények” – olvasható közleményükben.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra is kitért: az elmúlt huszonöt évben ugyan mindegyik marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt és RMDSZ-es tanácsos beépítette kampányába a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, ám a jelek szerint csak kampánycéllal, hisz az ígéreteket „soha nem valósították meg”. A CEMO közleményére reagálva Vass Levente lapcsaládunknak úgy nyilatkozott, ő nem sajtóháborút, hanem együttműködést szeretne a közös célért harcoló civilekkel.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

Bernády György apja, a mintául szolgáló gyógyszerész
„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt.
Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni.
Besztercéről Pestre távozott
Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait.
Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt.
Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta.
Visszatérés Erdélybe
Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született.
Társadalmi megbecsülés
Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is.
A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen
A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök.
Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka.
Fodor János / liget.ro

Pillanatképek, visszaemlékezések – Szabó Éva Erzsébet könyve*
Vásárhelyi villanypózna
Ajánlás és elöljáró beszéd az alant leírtakhoz
Elmondok itt most belőlük egy keveset, s kérve kérem a múltat, hagyjon itt magából néhány töredéket, pár színfoltot, hadd gyönyörködjünk benne, s álmodozzunk, álmodjuk magunkat vissza, ha csak egy rövidke, kevés kis időre, csak annyira csupán, míg tart a tollnak ereje, s a megfáradt szívnek végső, utolsó dobbanása.
Nem voltunk nagy város. Talán egy közepesnek is alig mondható, poros, sáros, ám megyei központ a Görgényi- és Gyergyói-havasok aljában, lágyan ívelő, lankás hegyoldalakkal körülvéve, melyek, mint védőpajzs, húzódnak körbe a város peremén. Szűk, girbe-görbe, keskeny sikátorai, apróbb mellékutcái rendre belekapcsolódnak a várost átszelő, széles és nagy úttestekbe, hogy aztán eljussanak a nagy kiterjedésű központba, a Rózsák terére. Ősi templomát, a református Várbeli templomot már maga II. József osztrák császár és király is látta és jól ismerte. Nem egy alkalommal látogatott el a hétbástyás várudvar ódon falai között meghúzódó, általuk épített kaszárnyákhoz s katonai létesítményekhez, kultúrát s szellemi felemelkedést hagyva maga mögött.
Történelmi hely vagyunk, hisz ennek a templomnak falai között kiáltották ki II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. A sok rombolás, kegyetlen garázdálkodás dacára a város megmaradt, hiába akarták sokan oly sokszor megsemmisíteni, nem tudták elpusztítani.
A két világháború közti időszakban Dr. Bernády Györgynek, a széles látókörű és nagy tudású embernek sikerült minden tekintetben átalakítani a város arculatát. Felrázta lagymatag mivoltából: életlendületet, programot s munkalehetőséget biztosított a lakosság részére. Ő volt az az ember, aki európai szintű kultúrát, rangot és civilizációt hozott magával. Megemlítésre méltónak tartom megvalósításaiból az egész város csatornázását, a vízvezeték s teljes hálózati rendszerének bekötését, utcák, közterek rendbe tételét, a Maros gátjának felépítését, a turbina és közüzemi központ létesítését. Rengeteget tett a kultúráért, közegészségért, egyszóval a felemelkedésért. Zeneiskolát, konzervatóriumot létesített, hol a zongora szakon többek között Erkel Ferenc unokája, Erkel Sarolta, Sárika néni tanár és zongoraművész oktatott. Kultúrközpont lett a Bolyaiak városa, Székely-Marosvásárhely.
Bernády György polgármester áldott keze munkájának nyoma örökre beleivódott a város házainak falaiba, pityókaköves utcáiba, a gát s annak áramot hajtó motorjába, vizének morajába, s a városszéli vámházak pléhlobogós bódéiba.
Én ennek a városnak vagyok a szülöttje, itt éltem le életemet, azonban néminemű okok miatt ott kellett hagyjam. Most, ahova kerültem, ott csak vagyok, valahogy elvagyok. De hagyjuk a keservet, az elmúltért való prünnyögést. Inkább kotorjunk ki valami kedvesebbet, hangulatosabbat belőle.
Családom általam szeretett minden kedves tagjának, valamint a tisztelt olvasónak ajándékozom ezen emlékképeket. Olvasgassák, olvasgassátok, s ha jónak találjátok, kössetek barátságot a bennük leírt főbb- vagy mellékszereplőkkel. Tartsatok velük, rágódjatok, vagy szórakozzatok rajtuk kedvetek szerint. De egyet, egy nagyon fontosat ne hagyjatok számításon kívül. Mégpedig azt, hogy vessen néhanapján mindenki egy szempillantást az általa eddig megtett életútra. Legyen elég bátorsága szembenézni önmagával, lelkiismeretével, mert nem árt elgondolkozni egy s más dolgon, ha egyébként nem is, csupán a jövőre való tanulság-okulás végett. Soha ne engedje senki szívében elkopni a szép, a nemes, egymás iránti tisztelet és megbecsülés magasztos érzését. Maradjon örök útitársatok az időtálló és mindig hűséges visszaemlékezés.
Felhők, könnyed, kis bodorfelhők, miket én itt papírra vetettem, s hogy mit is szeretnék elérni velük? Egyet, egyetlenegy valamit, de nagyon nagyot, mit megfizetni sokszor még pénzzel sem lehet: egy mosolyt az arcon, egy jóízű nevetést. Egy őszintét, de ha többre nem is futja, még egy tiszteletteljes vigyorral is megelégszem, mert akkor tudom, hogy a nyájas olvasó valamit csak megszívlelt belőle.
És még egyet, mielőtt még elfelejteném: ha jól odafigyelünk, szinte halljuk az elmentek hangját. Együtt vagyunk, holtak és élők, mint jelen és jövő. Jó tanácsokat osztogatnak, utat mutatnak, mely bizonyára fontos és hasznos lesz az előttünk álló időre. Nem kérkednek, nem hivalkodnak, ám halkan izengetnek valamit, egy megszívlelendőt, egy fontosat.
Ezen gondolatokkal zárom soraimat és igen nagy bizakodással indítom útjára szerény s lélekből jött irományomat, reménykedve, hogy tollamnak s hátamnak koptatása nem volt éppen felesleges és hiábavaló.
Szabó Éva Erzsébet
*
Szabó Éva Erzsébet: Vásárhelyi villanypózna /Under-ground Kiadó, Budapest/
A kötet a napokban jelent meg az under-groundkiado.hu gondozásában. Szerkesztette Balázs Ildikó, a szerző lánya. Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
Református levéltárak Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Református Egyházközség „nagylevéltára” A Marosvásárhelyi Református Egyházközség számára fontosnak tartott levelek megőrzésének igénye már a reformációt követő évtizedekben megmutatkozott. Ebből az időből származik ugyanis a levéltár legrégibb irata: János Zsigmond fejedelemnek a papi illetmények megfizetésére vonatkozó, 1567. január 16-i rendelkezése. Az írott források és az egyház által megszerzett jogok bizonyítékainak megőrzése a 17-18. század folyamán nemcsak tovább élt, hanem el is mélyült, amelyet a gondosan őrzött iratok folyamatossága is alátámaszt. A rendelkezésre álló forrásokban az archívum mint őrzőhely csak a 18. század második felében jelent meg, térbeli elhelyezéséről pedig egy 1829-ből származó jelentés tájékoztat. A referátumot Hegedűs Lajos lelkész és Kibédi Péterfi József tanácsos akkor állította össze, amikor a presbitérium megbízásából az egyházközség tulajdonában lévő levéltár és klenódiumok számára biztonságos helyet keresett. Eszerint a levéltár az ún. Kis köz melletti papi szállás felső emeletén egy kis szobában volt elhelyezve, nem biztonságos körülmények között. A levéltárra vonatkozó korai feljegyzésekből nem tűnik ki, hogy az iratokat valamiféle rendszerben őrizték volna, és készítettek-e hozzájuk segédletet. A levéltárban elhelyezett levelek nyilvántartásba vételéről is csak 1811-ből találunk adatokat. Az egyház főgondnoka I. Székely Márton, Koltsár Mihály és Minzer György presbitereket kérte fel ekkor az eklézsia leveleinek lajstromozására. Munkájuk eredményét nem ismerjük. A „M(aros)vá- sárhellyi Reformata Sz(ent) Ekklésia leveleiről” 1823 novemberében összeállított első ismert segédlet már időrendbe szedte a levéltárban őrzött közel száz iratot, illetve az anyagban keletkezett hiá- nyokat is feltüntette. Az újabb levéltárrendezést 1825 és 1828 között Soós György végezte el, amelynek során az iratokat megszámozta és egy mutatókönyvbe bevezette. Fáradságos munkáját a presbitérium 40 véka tiszta és ugyanannyi elegy búzával honorálta. Az ilyenformán rendezett levéltárat Hegedűs Lajos papi szállására költöztették, de az elkövetkező években fokozatosan elhanyagolták. 1846-ban Albert János lelkész és Keresztes Zsigmond presbiter a teljes levéltári állományt átfésülte, és részletes jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A levéltár azonban ennél komolyabb beavatkozást igényelt. 1856 júniusában Péterfi Károly a presbitériumtól egy bizottság felállítását kérte, amely a levéltárban őrzött leveleket szétválogassa. A presbitérium 1857 januárjában Péterfi Károly és Antal Ferenc jegyző mellé Szathmári József városi levéltárnokot és Vadadi Fülep Lajos esküdtet nevezte ki, akiket ezzel egy időben a presbiterek sorába is felvettek. A megbízottak két hónap alatt végezték el feladatukat. Munkájuk során az iratok iktatását napirendre hozták, a feleslegesnek ítélt tételeket kiválogatták és – a presbitérium jóváhagyásával – megsemmisítették. Ugyanakkor felkérték a jegyzőt, hogy egy olyan indexet (névmutatót) állítson össze, amelyből kitűnjön, hogy „beadattak-e azok a levelek, amelyeket a tanács a levéltárnak keze alá a Repertoriumba iktatás végett, megtartani határozott”. Ezenkívül a tanácsülési jegyzőkönyveket mutatóval kellett ellássa, illetve arra is felhatalmazták, hogy a levéltárból kivett iratokat a kivevőktől visszaszerezze. A jegyzőkönyvek indexeinek elkészí- tését a jegyző hamar megunhatta, mert belőlük csak három készült el. A következő években a presbitérium az iratok kivételére vonatkozóan némi szigorítást vezetett be, de az anyagrendezésére továbbra sem fordított kellő figyelmet. A levéltár 1862-ben megint olyan állapotban volt, hogy Gáti Gábor levéltárnoki ellenőr, miután többször is rávilágított a rendszertelenségre, lemondott. A presbitérium 1863 májusában döntött a levéltár rendbetétele mellett. Erre a feladatra Ditső Lajos pénztárnokot és Farkas Elek jegyzőt kérte fel, akik igen lelkiismeretes és alapos munkát végeztek. Az iratokat 1863. február 1-jével bezárólag lajstromozták, a szekrények fiókjait megszámozták, hogy pontosan ki tűnjön, milyen sorszámú levelek találhatók bennük. A jegyzőkönyveket évszámok szerint rendezték, és egy teljesen új, sokkal praktikusabb indexet állítottak össze. Ezt Péterfi József esperes és Petri Ádám tanácsos vizsgálta felül. A presbitérium elé terjesztett jelentésükben az elvégzett munkáról igen elismerően szóltak: tisztának, igen jónak és célszerűnek mondták. Ugyanakkor – további rendszertelenség elkerülés végett – egy állandó levéltárnok alkalmazását is javasolták. 1874-ben, az épületben található füstelvezető cső megrepedése miatt a levéltár kis híján tönkrement, majd a Szent György utcában 1876- ban keletkezett tűzvészkor kellett a papi lakból sebtében kimenteni. A zsákokba, illetve ládákba beledobált iratokat az egyház által korábban megvásárolt Makariás-ház boltíves szobájába szállították át. Sajnálatos, de ez esetben érthető módon, az eddig fennállt rend megbomlott. Végleges tisztázását valószínű, hogy Ditső Lajos 1888-ban végezte el. Az iratok számára az egyházköség Mátyus István helyi asztalosmestertől 16 forintért egy levélszekrényt is vásárolt. A Makariás-házban 1896-ban tűzeset volt, és a presbitérium által elfogadott átépí- tési javaslat a levéltárról már nem rendelkezett. A Vártemplomba történő áthelyezését Vass Tamás lelkész és dr. Bernády György főgondok nem tartotta célszerűnek, így az iratokat az időközben bérbe adott boltíves helyiségből az épület bal szárnyának utolsó szobájába helyezték át. Vass Tamásnak a levéltár szakszerű rendezésére irányuló javaslatát (100 forintot kért, hogy azzal megfelelő segéderőt fogadhasson) a presbitérium elvetette, így a levéltár rendezését az 1900-as évek elején a Tóthfalusi József lelkész vezette presbiteri bizottság végezte el. Az akkori lehetőségekhez mérten modern szekrényekbe elhelyezett iratokat 1587-től 1902-ig tartalom szerint, 1914-ig pedig idő rendi sorrendbe rendezték. Utóbbiakat fascikulusba (vastag boríték) kötötték és külön fiókba helyezték el, azonban elmulasztották a felfektetett katalógusba bevezetni őket. Tóthfalusi lelkészsége alatt szívén viselte a levéltár sorsát, hiszen azt megfelelően őrizte és rendben tartotta. 1937-ben, amikor hivatalát Adorjáni Gábornak átadta, a történelmi értékű levéltár súlyos állapotára az átadási-átvételi bizottság figyelmét is felhívta. Tette ezt azért – mint azt az utódjához 1938. április 14-én írt leveléből olvashatjuk –, mert amikor előzetes tudta és hozzájárulása nélkül a levéltárat 1936- ban a Makariás-házból a Teleki-ház alagsorába, egy nedves, szűk, alig hozzáférhető helyiségbe költöztették, ez a történelmi értékéhez képest nem méltó helyre került. A négy szekrénybe elhelyezett, 5331-es sorszámot elért iratokon a költözés után alig négy-öt hónapra már meglátszott a nedves környezet okozta károsodás. Tóthfalusi még ekkor is hajlandó lett volna az anyagot tovább gondozni, de a presbitérium Farczádi Eleket kérte fel a levéltárosi feladatok elvégzésére. Ez a kezdeményezés azonban a történelmi események gyors váltakozása miatt abbamaradt. Az új hatalmi berendezkedés idején, 1941-ben megkezdett Vártemplom-felújítási munkálatok során újra felmerült a levéltár elhelyezésének kérdése. A tervezet értelmében a felújított kápolna első és második emeletén alakították volna ki a levéltárat, illetve az egyházi múzeumot. Emellett a presbitérium 1943-ban a levéltári anyag rendezését is napirendre tűzte. A főgondnok javaslatára, 120 pengő havi díj ellenében Sipos Béla nyugalmazott irodaigazgatót kérte fel a munka elvégzésére, aki pár hónap próbaszolgálat után teljesen megfelelő, képzett és szakértő munkaerőnek bizonyult. További tevékenységéről nem maradt fenn adat, de jó szándékkal feltételezzük, hogy megbízatásának eleget tett. A levéltár tervbe vett áthelyezése azonban nem valósult meg. A háborúnak és az azt követő politikai rendszernek az egyházközség életére gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt a sokat hányódott levéltár 1959-ben a Vargák bástyájának alagsorába került át, ahol szakszerű rendezésen is átesett. Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi vidéki levéltára A szaklevéltárak működésének lehetőségét a 353/1957. évi román levéltári dekrétum teremtette meg, amely lehetővé tette, hogy a román állami levéltárak azonos szabályai szerint az egyházak történelmi értékű iratanyagaikat saját hatáskörükben őrizhessék. A törvény adta lehetőséggel élve az Erdélyi Református Egyházkerület 1959-ben egy saját levéltárszabályzatot dolgozott ki, amely már egy gyűjtőlevéltárhálózatot is magába foglalt. A tervbe vett kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi központok a környező egyházmegyék, illetve egyházközségek történelmi értékű iratanyagainak gyűjtőhelyéül szolgáltak volna. Kerethiány miatt később csak a kolozsvári központi és a marosvásárhelyi vidéki gyűjtő- levéltár kezdhette meg működését 1959-ben, illetve 1961-ben. Utóbbi a Marosvásárhelyi Ref. Egyházközség régi levéltárán kívül a Marosi, a Görgényi és a Bekecsaljai egyházmegyék iratait foglalta volna magába. A számottevő iratanyag megfelelő befogadóképességgel rendelkező és célszerű helyiségeket igényelt volna. A városi Néptanács építészeti és városrendezési ügyosztálya a levéltár részére – az alapvető levéltári előírásokat is figyelmen kívül hagyva – az 1958-1959-ben felújított Teleki-ház két alagsori termét utalta ki. Ez a döntés később számos irat pusztulását eredmé- nyezte. A kiutalt helyiségek rendbetételének, illetve az iratok rendszerezésének kimerítő és idő- igényes munkáját a Püspöki Hivatal által levéltárossá kinevezett Nagy Béla Ádám nyugalmazott lelkipásztor és Gáll Sándor egyházmegyei levéltáros végezte. Minden erőfeszítésük ellenére a levéltárat csak 1963-ban sikerült a Teleki-házba átköltöztetni. A hatvanas évek második felétől a levéltárosok munkájának nagyobb részét az Értekezleti Szakkönyvtár rendezése és szakszerű csoportosítása, a válóperek leltározása és lajstromozása, a Mátyus-alap, illetve az egyházmegyei közigazgatási iratok rendezése foglalta le. Az 1965. év folyamán a Bekecsaljai egyházmegye tíz egyházközségének 1927– 1950 között termelt iratanyagát szállították be a levéltárba, amely közül hetet még abban az évben fel is dolgoztak. A levéltárosok tevékenységét tudományos munkatársként dr. Farczády Elek is segítette. Az iratrendezés mellett némi anyaggyarapításra is sor került. 1971 októberében vették át megőrzésre a Marosi egyházmegye 1950-től 1964-ig terjedő iratanyagát, amelynek rendezését az újonnan alkalmazott Farkas Árpádra bízták. 1973 júniusában az új levéltáros felfektette a Kutatók jelenléti naplóját, amelyből kitűnik, hogy a Gyűjtőlevéltár a mostoha körülmények ellenére, évente több alkalommal négy-hat kutatót is fogadott. 1977- től Bartha Gyöngyvér látta el a levéltárosi feladatokat, aki Sipos Gábor főlevéltáros felügyelete alatt többek között a Marosi, a Görgényi, a Bekecsaljai, illetve a Ludasi egyházmegyék feldolgozatlan anyagának leltározását és lajstromozását végezte el. A levéltár 1987 szeptemberében a Teleki-ház keleti szárnyának emeleti helyiségeibe került. A nagy raktárhelyiség polcait 1989. június elején szerelték fel, amelyekre az egyházmegyék időközben palliumba kötött, kötegelt iratait helyezték el. Ezekre került fel ugyanakkor a Marosi egyházmegye 1962-1988 között, a Görgényi egyházmegye 1962-1968 között termelt és június 12-én átvett iratanyaga is. A rendszerváltozás utáni a levéltár egy új, de annál ellentmondásosabb időszakba lépett. Míg a kutatási és anyaggyarapítási lehetőségek terén jelentős előrelépés történt, addig az állagmegóvás a ’70-es évekbeli állapotokat idézett. A levéltár állapotának javulását a Teleki-házból a Makariás-házba történő átköltöztetése csak részben segítette elő. A történelmi értéket képviselő iratanyag megőrzése a fenntartó részéről ennél több odafigyelést és anyagi áldozatot igényel!
Ötvös József ny. lelkipásztor
Berekméri Árpád Róbert levéltáros / Népújság (Marosvásárhely)

Shakespeare-től Sütőig
Kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada!
Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière.
– Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila.
Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a
Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak.
Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező.
Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat.
Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját.
A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben.
Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben.
A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé.
A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej).
Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Várja a képzőművészek jelentkezését az EMME
Viszonylatok címmel hirdeti meg következő kiállításának témáját az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME).
Az ötszáz éves reformációra, Arany János születésének 200., valamint Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára emlékező tárlatot két helyszínen rendezik majd meg: november 7-én a kolozsvári Reményik Sándor Galériában tartanak megnyitót, majd december 7-én a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Egyesület székházának galériájában.
A szervezők várják az alkotásokat, amelyek bármilyen technikában készülhetnek, de lehetőleg ne haladják meg az 50x70 cm-es formátumot. Sorozatban kivitelezett művek esetében két alkotásnál több is beküldhető.
A kiállításrendezésben, valamint a dokumentáció összeállításában segítséget jelentene, ha az elérhetőséget (lakcím, mobilszám, email), valamint a tárlatra szánt alkotások adatait (repró, cím, technika, méret) legkésőbb 2017. október 24-ig elküldik a résztvevők a következő email-címre:csszgeza@yahoo.com.
A munkák leadási határideje: 2017. október 31. Cím: Liceul Teoretic Apáczai Csere János Elméleti Líceum / str. I.C. Brătianu/Király utca26. szám. Kolozsvár / Cluj-Napoca/ telefon: 0264-597251, e-mail: csszgeza@yahoo.com, telefon: 0745113396. Szabadság (Kolozsvár)

Egy megszűnt közösség nyomában
Rendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók.
Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését.
A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető.
Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta.
A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro

Nyolcvanezer euróból gazdagítanák a múzeumi képtár állományát
Műkincs-akciót szervez, illetve gyűjtést hirdet, hogy újabb műalkotásokat vásárolhasson a Maros Megyei Múzeum. Ennek érdekében november 2-án egy aukciós eseményt szerveznek, illetve a november 7-ei palotabálon is gyűjtenek.
Soós Zoltántól, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk, a nemzetközi műkincspiacon tájékozódva három olyan műalkotást foglaltak le, amelyet még az idén szeretnének megvásárolni. Nicolae Tonitza, Hegedűs László és Albrecht Dürer műveiről van szó, ezekért összesen nyolcvanezer eurót fizetnek, és az intézmény képtárának a gyűjteményét gazdagítják majd.
Ezt az összeget részben a Maros megyei önkormányzat állja, ugyanakkor aukciót és gyűjtést is szerveznek, s a befolyt összegek alapján határozzák meg, hogy az önkormányzatnak pontosan mennyit kell a műkincsekre áldoznia – tájékoztatott az igazgató.
Három művész, három műalkotás
A 17. századból származó Dürer-metszet a korban sajátos technikával készült, Szent Jeromost ábrázolja. Hegedűs László Herkulest ábrázoló műve a magyar klasszikus gyűjteményt gyarapítja majd. Nicolae Tonitza (1886–1940) Odaia Copiilor című festménye a román modern művészeti galériába kerül. Mindhárom alkotás eredetiségét szakemberek ellenőrizték. A Kultúrpalotában látható Magyar Klasszikusok Képtár műalkotásainak nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban Bernády György közbenjárására a budapesti Szépművészeti Múzeumtól. Ezeket az 1920-as hatalomváltást követően az eredeti tulajdonos már nem kapta vissza, a tulajdonjogot pedig nemrég tisztázták, a képtárban őrzött műalkotások végérvényesen Marosvásárhelyen maradnak, a múzeum tulajdonát képezik. Bordi András festőművész, a képtár egykori igazgatója volt az, aki nem engedte, hogy a második világháború alatt „kimenekítsék” a képtárat, megmentve ezáltal a gyűjteményt a megsemmisüléstől, hiszen az a vonat, amely például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyait is szállította, bombatalálat áldozatává vált. A három műalkotás megvásárlásáról a továbbiakban tájékoztat a múzeum vezetősége – mondta érdeklődésünkre Soós Zoltán, hozzátéve, hogy az intézményt fenntartó megyei önkormányzat partner a műtárgyak, illetve múzeumi tárgyak vásárlásában. Mint korábban írtunk róla, a megyei múzeum feltett szándéka, hogy folyamatosan gazdagítsa az állományát, újabb és újabb műtárgyakat vásároljon. Antal Erika / Székelyhon.ro

Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsorán
A 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította.
Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével.
A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter.
Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa.
Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid.
Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.
A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely)

Egyhetesre nőtt Bernády Napok
25 év a városépítő szellemében
Negyedszázada született meg Marosvásárhelyen a városépítő polgármester nevét viselő, a megye magyarságának kulturális jólétét, gazdagodását szolgáló Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Húsz évvel ezelőtt, 1998 októberében szervezte meg először az alapítvány a Bernády Napokat, amelyre azóta is minden ősszel sor kerül. Borbély László kuratóriumi elnököt a kétszeresen kerek évforduló kapcsán az elmúlt 25 évről, majd a jövő héten zajló rendezvénysorozatról kérdeztük.
– Ön szerint mit jelent a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az általa működtetett központ, a Bernády Ház a marosvásárhelyiek számára?
– Divatos szóval egy „brand” lettünk Marosvásárhelyen. Sokan ismerik az alapítványt, nyomon követik a munkánkat, eljárnak az általunk szervezett rendezvényekre. Sikerült a Bernády Házba szoktatnunk a vásárhelyieket, évente közel tízezer látogatója van az egykori Baross, ma Horea utcai épületnek. Bizonyos rendezvények – irodalmi estek, előadások, vitaműsorok, képzőművészeti és népművészeti kiállítások – telt házas közönséget vonzanak ide. Az elmúlt években mintegy kétszáz eseménynek – vendégrendezvényeknek, illetve saját műsoroknak – adott otthont a Bernády Ház.
– Mi volt az elsődleges céljuk, üzenetük ezeknek az együttléteknek?
– Az alapítvány kétévente megújuló kuratóriuma folyamatosan igyekezett gazdagítani a kulturális kínálatot, szélesíteni az identitáserősítő, közérzetjavító rendezvények választékát, ötvözni a hagyományt és a modernet.
– Milyen lépésekre volt szükség ahhoz, hogy a közművelődési központ az irodalom- és művészetbarátok igazi hajlékává váljon?
– Az ingatlan megvásárlása és átalakítása után 1994 novemberében nyitotta meg kapuit a Bernády Ház. Pár év elteltével egyértelművé vált, hogy kinőtte kereteit, az alapítvány kuratóriuma ekkor határozott a tetőtér beépítéséről. Komoly összefogás révén sikerült ezt az elképzelést valóra váltani. Az átépítés idején, 2001 júliusától 2002 októberéig a háznak szüneteltetnie kellett tevékenységét, a helyhez nem kötött kezdeményezéseit viszont folytatta. A munkálatok befejezése után lényegesen nagyobb kiállítófelülettel és befogadóképességgel tölthette be hivatását a központ. A tetőtér főleg kamarakiállítások, fotótárlatok számára alkalmas, az egymásba nyitható földszinti termek pedig a legváltozatosabb rendezvények megszervezésére kínálnak kedvező feltételeket. A Bernády Galéria néven ismertté vált helyszínen két-három hetente váltják egymást a kiállítások. Fennállása óta 411 – a földszinti galériában 259, a tetőtériben 152 – tárlatot látott vendégül a ház. A kiállítások zárásakor a művészek egy-egy alkotásukkal gyarapítják az alapítvány műgyűjteményét, amely időről időre szintén a nagyközönség elé kerül.
– Könyves rendezvényeknek is gyakori színhelye a Bernády Ház, ilyenkor, úgy tudom, a szerzők is adományoznak műveikből. De az alapítványnak saját kiadványai is vannak.
– 25 év alatt 26 kiadványt, Márosvásárhely fekete márciusáról pedig egy DVD-t is megjelentettünk.
– Az alapítvány örökségápolásáról szobrok, emléktáblák, emlékszoba is tanúskodik. Bizonyára nem könnyű rangsorolni, mégis érdekelne, mit tekint az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósításának?
– A kilencvenes évek elején a Bernády-kultusz jegyében kezdtük munkánkat, és most is ez a fő mozgatórugónk. Fontos mozzanatnak éreztük a Bocskay Vince alkotta Bernády-szobor felállítását 1994-ben, majd négy évre rá a hajdani polgármester mellszobrának, Hunyadi László munkájának leleplezését a Kultúrpalotában. De szintén kiemelten fontos volt a Bernády, a városépítő című monográfia megjelentetése 2015-ben. Mindig megdöbbent, mennyire elfelejtette a város építőjét, aki már a kordokumentumokban sem volt jelen, és akinek örökségével a kommunizmus évtizedeiben egyedül Marosi Barna foglalkozott. Ezért volt létfontosságú a rendszerváltás után felidézni, minden nemzedéknek, különösen pedig a fiataloknak továbbadni a rendkívüli szellemi hagyatékot.
– Ez a fő törekvése a Bernády Napoknak is. Mire számíthat idén a rendezvénysorozat közönsége?
– Évről évre igyekszünk minden korosztályt és társadalmi réteget megszólítani, így lesz ez most is. A legnagyobb újdonság az, hogy – a huszadik évfordulóhoz illően – nem pár napos, hanem egész hetes lesz a rendezvény. Október 23-án, hétfőn 14 órakor az V–VIII. osztályos diákok sportvetélkedőjével kezdődik a Szász Adalbert Sportlíceumban, ezt követően 17 órakor a Bernády Házban megnyílik Gyarmathy János szobrászművész kiállítása. 24-én, kedden 16 órakor a középiskolás sportiskolások vetélkednek tanintézetükben. Mindig igyekszünk a kor nyelvén szólni, újítani, ezért 20 órától slam poetryvel folytatjuk a rendezvénysorozatot a G Caféban. 26-án, csütörtökön 18 órakor Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg a Bernády Házban, 27-én, pénteken pedig ugyanebben az időpontban, ugyanitt Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című könyvét mutatjuk be. Az elmúlt évek hagyománya szerint 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor a református temetőben megkoszorúzzuk Bernády György sírját, 10.30-kor pedig a polgármester köztéri szobrát. A gálaest 18 órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ekkor kerül átadásra a Bernády-emlékplakett, majd ünnepi zongorajáték, Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp előadása zárja a Bernády Napokat. Egészen különleges estre számíthat a nagyérdemű, tudomásom szerint ugyanis ritkán lépett együtt közönség elé a Ránki család.
– A korábbi években a Bernády Házban lehetett előzetesen helyjegyeket igényelni a gálaestre.
– Így van ez most is. Mától mindennap délelőtt 10 órától 18 óráig vehetik át az érdeklődők a jegyeket, amelyekért természetesen nem kell fizetni. A helyjegyekkel együtt tombolajegy is jár a kedves közönségnek. A sorsolásra a gálaesten kerül sor, a szerencsés nyertes Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész egyik alkotásával gazdagodhat. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)