Őszi szonáta – Beszélgetés Farkas Ibolya színművésznővel
A cím láttán sok embernek Ingmar Bergman számos nemzetközi elismeréssel, díjjal jutalmazott filmje, az 1978-ban készült Őszi szonáta jut az eszébe. A forgatókönyvből színpadi produkció lesz, a Soproni Petőfi Színház mutatja be a rövidesen kezdődő új évadban. Az igazgató-rendező, Pataki András állítja színpadra a darabot, az egyik főszerepre Farkas Ibolya marosvásárhelyi művésznőt kérte fel. Ebből az alkalomból kerestük fel otthonában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának örökös tagját.
– Úgy képzelem, hogy évről évre az új évad közeledtével akaratlanul is egyfajta várakozás, energiákat mozgósító izgalom kezd úrrá lenni a színészeken. Valami hasonlót érez ön is most, hogy itt ez az újabb szép feladat?
– Ami a kérdés első felét illeti, esetemben nem érvényes, mert sajnos a vásárhelyi színház számomra egyre távolabbi. Mind kevésbé van jelen az életemben. Nem igazán törődik azzal, hogy foglalkoztat engem vagy sem, így engem sem foglalkoztat, hogy játszom-e ebben a társulatban. Másképp volt, amikor még aktív színésznő voltam. Ez pedig most megint egy teljesen más, nagyon jóleső érzés, a szakmai hiúságomat, önérzetemet, megbecsülésemet jelző feladat. Két éve tudom, hogy sor kerül rá. Nem meglepetésként ért, mióta felmerült, foglalkoztat ez a lehetőség. Soha nem voltam biztos benne, hogy valóban eljátsszuk valamikor, de most eljött a pillanat, konkrét feladattá vált. Nagyon örülök neki, izgalmas dolognak és nagy kihívásnak tartom.
– Mi benne a legnagyobb kihívás?
– Talán az, hogy nem itthon próbálok, hanem külföldön, egy más társulatban, magamra hagyva.
– De nem teljesen ismeretlen helyen.
– Nem, mert Sopronban már előadtam a Börtönnaplót, az ottani közönség egy része már ismer. Ismerős a leendő közvetlen partnerem is a soproni társulatból. Pataki Andrással, a színház igazgatójával és az előadás rendezőjével pedig nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Tulajdonképpen ennek köszönhetem a meghívást. Ő itt végezte a rendező szakot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen néhány évvel ezelőtt. Sok előadásban látott, bízik a színészi képességeimben.
– Azért is különleges ez a feladat, mert a darab a legendás Ingmar Bergman nevéhez fűződik, sokan emlékeznek nagy sikerű filmjére, az Őszi szonátára, a forgatókönyvét Oscar-díjra jelölték, abból készült a mostani színpadi változat. A filmben szereplő nagyszerű színészek, Ingrid Bergman, Liv Ullmann alakítását sem felejtettük el. Izgalmas lehet egy ilyen feladatnak a részese lenni.
– Így van. Ingmar Bergman különben is az egyik kedvenc filmrendezőm, mindig csodáltam az alkotásait. Amikor a színművészeti egyetemen elkezdtem tanítani, az első évfolyamommal már a második évben Bergman forgatókönyveihez nyúltam, és onnan választottam jeleneteket. Sokan meg is lepődtek, hogy diákokkal próbálom megszólaltatni Bergmant?! Én viszont hatalmas lehetőséget láttam benne, pontosan azért, mert a mélylélektan kemény ismerője. És a leendő színészek számára nagyon fontos, hogy olyan lelki mélységekkel ismerkedjenek meg, amilyenek a Bergman-filmekben tapasztalhatók. Azóta is többször foglalkoztunk vele a főiskolán, próbálkoztunk jelenetekkel vizsgaelőadásokra. Most végre egy régi vágyam válik valóra, és örülök, hogy ha nem is filmdrámában, de színpadon alakíthatom az egyik különleges drámai egyéniséget. Az Őszi szonáta regényként nem jelent meg, forgatókönyvként írta meg Ingmar Bergman, nyilvánvaló, hogy a színpadi változat nem lehet olyan, mint a film, annak a sajátosságait a színpad nem tudja követni, nem is szabad ilyesmivel próbálkozni. A dramaturg által feldolgozott variánssal még nem találkoztam, de a lényeg nem változhat. A színpadi helyzetek, a dialógusok nyilván másképp alakulnak, alig várom, hogy megismerjem a színművet, és belekezdjünk a munkába.
– Hangsúlyozta a szerző és munkáinak mélylélektanát. Úgy tűnik, mintha erre a darabra lett volna egyfajta felkészülés Az ajtó, Szabó Magda műve és az abban játszott kiváló főszerep. – Pontosan. Én nagyon szeretem ezeket a bonyolult, összetett jellemeket, amilyen Emerenc is volt, és amilyen ez a híres zongoraművésznő, Charlotte a filmben. Ingrid Bergman alakította nagyszerűen, ez volt a két híres Bergman egyetlen közös munkája. A másik főszerepet a filmes produkcióban Liv Ulmann játszotta. Anya és lánya közötti nagyon furcsa, különleges kapcsolat boncolgatása a dráma, vergődés amiatt, hogy nem képesek a szeretet kinyilvánítására. Ez mély sebeket okoz mindkettőjüknek, sokéves szünet után ki kell beszélniük magukból mindazt, ami a szeretetteljes, normális anya–lány viszony akadálya. A filmregény elején ellenszenvesnek tűnhet Charlotte, de aztán a továbbiakban, amikor kiderül, hogy ő is legalább annyira sérült lelkileg, mint a lánya, ez változik, rokonszenves, szeretetre vágyó és arra méltó személyiségként teljesedik ki. A színpadi változatban sem lehet másképp.
– Mennyiben nehezíti a feladatát az, hogy a soproni előadásukban nem összeforrott csapat játszik, minden színész máshonnan érkezik?
– Ez különleges dolog, csak a lányomat játszó soproni kolléganőt ismerem, de őt sem láttam soha színpadon. Mindkét szerep rendkívül igényes, hatalmas női szerep, nagyon fontos, hogy milyen kapcsolatot tudunk teremteni egymással. Remélem, hogy a közös munka eredményes lesz, és sikerül egymásnak olyan labdákat adnunk, hogy a másik is vissza tudja ütni. Majdnem két hónapos a próbafolyamat, augusztus 26-án kezdjük, és október közepén lesz a bemutató. Bérletes előadásaink lesznek Sopronban, majd Budapesten a Magyar Színházban is játsszuk ugyancsak bérletben, előadjuk Zentán is, onnan érkezik az egyik férfi kolléga, a másik komáromi színész. És úgy értesültem, hogy a bécsi közönségnek is bemutatjuk majd. Pataki András azt is közölte, hogy jövőre is műsoron marad egy másik soproni helyszínen.
– Vásárhely kimaradt a felsorolásból, pedig jó lenne itt is látni az előadást. Talán valamikor ez is összejön. Azt viszont tudom, hogy elutazása előtt van még egy kedves feladata.
– Igen, nagyon kedves számomra ez a feladat. Pillanatnyilag talán jobban is foglalkoztat, mint az egész soproni kirándulásom. Végre teljesül vágyaim netovábbja: Kolozsváron is eljátszhatom a Börtönnapló című előadásomat, és nem is akármilyen körülmények között. A sokadik érettségi találkozóm alkalmával merült fel, hogy ezt az előadásomat bemutatom a volt osztálytársnőimnek, és a volt iskolánk jelenlegi igazgatója, aki egyik szervezője a Kolozsvári Magyar Napoknak, kapva kapott az alkalmon, beiktatták a Börtönnaplót a nagy rendezvény programjába. Augusztus 23-án, vasárnap délután 5 órakor adom elő az Apáczai Csere János Iskola dísztermében.
– Tényleg eseményekben gazdag hetei következnek, sok sikert kívánok, művésznő!
– Köszönöm, jól jön az ilyesmi, mert ahhoz, hogy a szellemi és fizikai képességeimet megőrizzem, a színházra nagy szükségem van. Az ember nem lehet proféta a saját hazájában, de öröm, hogy vannak még színházak, ahol néha eszükbe jutok.
N.M.K.
Népújság
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)