Széllyes Sándorra emlékeztek Mikházán
A Csűrszínházi Napok záróakkordjaként a népdal csendült fel Mikházán: kilenc mikrotérség énekesei hozták el kincseiket a második alkalommal megrendezett Széllyes Sándor népdalvetélkedőre.
A sokak által ismert Széllyes Sándor egykori mókamesterre, népdalénekesre emlékezve Mikházára sereglettek az énekesek, hisz az emlékezést nem is tudják másutt elképzelni, mint ahonnan Sándor bácsi elindult meghódítani a világot: Kínától Kanadáig is eljutott és székely kultúránk igazi nagykövete volt. Emlékére immár második alkalommal szervezett népdalvetélkedő megnyitóján Barabási Attila, a szervező Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta: fontos, hogy a néptánc, népzene, népdal része legyen az életünknek, megerősítse nemzeti létünket, továbbá alkalmat kell teremteni az éneklésre. Csíky Csaba, a hétvégi verseny zsűrijének elnöke kifejtette: a tavalyi megmérettetés folytatásaként egyfajta anyanyelvi vetélkedő ez, és akkor, amikor egyes népek népdalaikat keresik, nekünk csak éltetni kell a mieinket.
Megnyíltak a kincsesbányák
A vetélkedőre a Kis- és Nagy Küküllő, a Nyárád, a Maros alsó és felső folyásától és a Székely-Mezőségről egyaránt érkeztek a népdalénekesek, és már az első dal Kodály nyárádmenti gyűjtéséből csendült fel. Ezután tizennyolcan adtak munkát a Csíky Csaba, Kásler Magda, Kacsó Ildikó, Török Viola, Kilyén Ilka alkotta zsűrinek, a közel három órás műsort pedig a marosvásárhelyi Napsugár néptáncegyüttes fellépései gazdagították. A gyerekek korcsoportjában Aszalos Hilda és Veress Kincső dicséretben részesült, a legjobbaknak pedig Gálfalvi Evelin, Berekméri Réka és Lénárt Imelda bizonyult. A felnőttek között Aszalos Erika, Pál Imola és Baróti Debora nyerte el leginkább a pontozók tetszését, Veress Orsolya dicséretet érdemelt. A többi énekes a szép helyezésért kapott oklevelet.
A második osztályos csittszentiványi Gálfalvi Evelin számára jó érzés volt a legjobbak között lenni, és nem is kellett sokat készülnie, hiszen sok népdalt ismer, amelyeket Bartha Ilona tanítónővel közösen tanulnak, énekelnek. A nyárádszeredai Aszalos Erika első alkalommal jelentkezett be a vetélkedőre ismerősei biztatására, mivel nagyon szeret énekelni. Lánykora óta nem énekelt színpadon, ezért izgult, de egyben jó érzés is volt lányával együtt közönség elé lépni, hiszen együtt készültek, sokat tanultak egymástól – árulta el portálunknak.
Folytatnák és kiterjesztenék
A verseny végén Csíky Csaba kifejtette: a mikházi azoknak a a népdalvetélkedőknek a sorába tartozik, ahol az „aranybányáknak” nyílik lehetőségük továbbadniuk örökölt kincseiket. Jövőre viszont három korcsoportba osztják majd az énekeseket, hogy a gyerekek főleg gyerekdalt énekeljenek, ne pedig felnőtt behatásra olyan népdalokat, amelyek még nem állnak egészen közel hozzájuk. Vajda György kezdetben újságíróként kapcsolódott be a csűrszínházi munkába. Amikor az intézmény felvette Széllyes Sándor nevét, akkor született az ötlet, hogy az épület élővé váljon azáltal, hogy Sándor bácsit „megidézik” itt. Az Artecotur elnöke szerint elérték céljukat, hiszen jónéhány tehetséges fiatal előtt nyílt meg itt a lehetőség. Kásler Magda népdalénekes szerint minden fellépő a maga nemében egyedi, ezért igen nehéz rangsorolni, és éppen ezért a zsűri nem is ezt akarja, hanem jó tanácsokat adni, és van aki a tavalyi énekesek közül meg is fogadta azokat.
A Csűrszínházi Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc érdemesnek és szükségesnek tartja a verseny folytatását, elsősorban a gyerekekért, mert ez olyan lehetőség, amely egyeseknek akár a jövőjét is jelentheti: az itt szerzett díj lendületet, kedvet ad nekik, hogy ezt érdemes csinálni. Barabási Attilától megtudtuk: Maros megye jól áll a néptánc tekintetében, de a népdal kissé háttérbe szorult, ezért ilyen alkalmak révén is fel kell zárkóztatni. Bár az idén egyelőre nem sikerült, jövőre a versenyt mindenképp ki szeretnék terjeszteni a Székelyföldre és a szórványra, hiszen Széllyes Sándort egész Erdély ismerte, szerette.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Szent István király szobránál ünnepeltek a marossárpatakiak
Az előző évekhez hasonlóan, a történelmi szoborparkban szervezett ünnepségen, Marossárpatakon idén is megemlékeztek államalapító királyunkról, Szent Istvánról.
A vasárnap délelőtti istentiszteletet követően a gyülekezeti tagok a közeli Szent István-szobor elé vonultak át, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, valamint rövid kultúrműsort mutattak be. Ezúttal sem hiányoztak a rendezvényről a helyi hagyományőrző Mátyás-huszárok, akik teljes felszerelésben, lóháton érkeztek az ünnepségre.
lőször Mózes Sándor tanár, műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: örvendetes, hogy a marossárpatakiaknak lehetőségük van egy meghitt környezetben ünnepelni. „Történelmi szoborparkunk, államalapító királyunk, Szent István kőmása egy olyan helyszín, amilyennel a Kárpát-medencében csak nagyon kevés település büszkélkedhet” – jelentette ki a műsorvezető. Kozma Barna polgármester a nap jelentőségéről, nemzeti identitásunk ápolásának és megőrzésének fontosságáról beszélt, Berekméri Edmond Szent István érdemeit foglalta össze. „Mi, szervezők, úgy gondoljuk, hogy nemzeti ünnepeinket méltó módon meg kell ünnepelni minden kicsi közösségben, hiszen ezáltal évről évre erősíthetjük nemzeti identitásunkat” – hangsúlyozta Kozma Barna polgármester.
A Marossárpatakért Egyesület és a helyi RMDSZ szervezet helyezett el koszorút Miholcsa József Szent István király szobránál. Ezt követően a Hol vagy István király c. dalt énekelte Berekméri Réka és Fülöp Szonja, alkalomhoz illő, hazafias verset mondott Kozma Zsuzsanna. A Székely János nevét viselő helyi hagyományőrző ifjúsági néptánccsoport marossárpataki táncokat mutatott be, majd a himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
Berekméri Edmond, Székelyhon.ro

Megszervezték az amatőr néptáncegyüttesek év végi találkozóját
Zsúfolásig telt szombaton a Maros Művészegyüttes terme, amely nyolcadik alkalommal adott otthont a Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozónak.
Az 1991-ben indult Gyöngykoszorú-mozgalom túl van a századik találkozón, egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Most tizenhét amatőr néptánccsoport lépett fel.
A találkozó Kilyén Ilka színművésznőnek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szavalatával kezdődött, majd Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója szólt a közönséghez. „A néptánc, a népviselet, a népdal, a népzene, a hagyományaink olyan kincsei, amelyeket örököltünk, meg kell őriznünk, és tovább kell örökítenünk. Ha táncolunk, népdalainkat énekeljük, népviseletbe öltözünk, megtartjuk szokásainkat, akkor erősek vagyunk, ezt nem tudja elvenni tőlünk senki”.
Az igazgató megköszönte a szülőknek, hogy felismerték a táncban rejlő értékeket, és gyerekeiket taníttatják, egyszersmind az oktatók és csoportvezetők munkáját is méltatta. A találkozó keretében megemlékeztek a Gyöngykoszorú-mozgalom megálmodóiról, a Szabó házaspárról, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei  elnöke szólalt fel. „Ezek a kincsek olyan értékhordozók, amelyek megtanítanak minket igaz, becsületes, tiszta szívű, jó magyar embernek lenni” – fogalmazott Brassai. Kecskés Csaba unitárius lelkész áldása után a Napsugár néptáncegyüttes tánca kezdte a délutánig tartó ünnepséget.
Barabási Attila Csaba érdeklődésünkre elmondta: a Szabó házaspár ötlete volt az is, hogy az év végi találkozókat Marosvásárhelyen szervezzék. „Amikor a betegeskedő Gyuri bácsi már nem volt az EMKE elnöke, a többi településen továbbra is zajlottak a néptánctalálkozók, viszont az évzáró vásárhelyi találkozók megszervezése elmaradt. Amikor 2007-ben vezetőként az együtteshez kerültem, úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a városba a Gyöngykoszorú-mozgalmat. A közönség túlnőtte a terem befogadóképességét, és a találkozót vissza kellene vinni arra a helyszínre, ahova Szabó Gyuri bácsi és Éva néni elképzelte, a Kultúrpalotába” – mondta az igazgató.
A szombati találkozón fellépett a marosvásárhelyi Napsugár és a Csillagfény, a segesvári Kikerics néptáncegyüttes, a vajdaszentiványi Takács Mihály hagyományőrző néptánccsoport, a magyarói Csurgó, a marosludasi Hajdina, a nyárádszeredai Bekecs, a szabédi Fürgelábak, az erdőcsinádi Árvácska néptáncegyüttes, a mezőbándi Csipkebogyó Táncegyüttes, az erdőszentgyörgyi Százfonat néptáncegyüttes, a gernyeszegi Szőlőfürt néptánccsoport, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, a disznajói, kibédi, holtmarosi néptánccsoport és a sóváradi Szuszékdöngetők.
Felléptek a II. Széllyes Sándor Népdalvetélkedő nyertesei is: Gálfalvi Evelyn Rebeka, Berekméri Réka Beáta, Aszalos Erika, Páll Imola Gabriella. A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete és a Folk Dancing and Musik Egyesület által szervezett találkozó táncházzal ért véget.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Emlékünnepség és kopjafaavatás Sáromberkén
Október 29-én a sáromberki ravatalozó termében az erdélyi vitézi rendek, hagyományőrző huszárok, valamint helyi lakosok tisztelegtek néhai Mózes Károly emléke előtt, aki 1969-ben a kommunizmus áldozata lett.
A vitézi rendek (Udvarhelyszék, Marosszék, Szováta-Sóvidékszék és Régenszék) ünnepélyes bevonulását követően Porkoláb Levente helyi református lelkipásztor rövid áhítata, majd ünnepi beszéde következett. A lelkész elmondta, hogy Mózes Károly a legnehezebb időkben is hazafias eszméket táplált, egy olyan csoportnak volt tagja, amely a magyar közösség javát kívánta szolgálni. "A fiatalember életével fizetett, mert érezve a rendszer kegyetlenségét, bűneit, volt bátorsága tiltakozni. Mózes Károly mert nagyot gondolni, mert magyarnak lenni, hős volt, akire méltán emlékezünk a mai napon" – hangsúlyozta a tiszteletes, aki beszédében megemlékezett Nagy Géza politikai elítéltről is, aki több mint három évtizeden át volt Sáromberke református lelkipásztora.
A Török-csoport tagja volt
Az emlékünnepség főszervezője, vitéz Vayda Domokos lelkész, Régenszék székkapitánya részletesen beszélt a 27 éves korában elhunyt fiatalember életútjáról. A jelenlevők megtudhatták, hogy Mózes Károly a 7 elemi osztály elvégzése után háromévi faipari szakképzésben részesült Marosvásárhelyen, ahol bútorasztalosi oklevelet szerzett. Ezt követően a galócási fafeldolgozó üzemben dolgozott, ahol kapcsolatban került Török Józseffel, akinek vezetése és irányítása alatt egy 40 fős csoport szerveződött. A Török-csoport a ’60-as évek közepén fejtette ki kommunistaellenes tevékenységét, soraiból 12 személyt, köztük Mózes Károlyt, 1965 őszén letartóztattak és bíróság elé állítottak. A vádirat szerint kapcsolatot tartottak fenn olyan ellenséges és kalandvágyó magyar állampolgárokkal, akik 1956-ban részt vettek az ellenforradalomban, és akiknek sugallatára felforgató tevékenységet folytattak az ország szocialista rendszere ellen és a román állam területi megcsonkítása érdekében. Károlyt négy évre ítélték, 1968-ban szabadult. Visszatért galócási munkahelyére, de rövid idő után, múltja miatt, menesztették állásából. Később segédmunkásként dolgozott Marosvásárhelyen, de alkalmazása rövid ideig tartott, politikai okokból felbontották munkaszerződését, ellehetetlenítve megélhetését, tönkretéve jövőjét. Vayda Domokos elmondta: a sáromberki férfi tisztázatlan körülmények között halt meg 1969 márciusában. Testi bántalmazást, verést követően vonat gázolta halálra, ismeretlen körülmények között. "Köszönetképpen áldozatos tettéért, magyarságának megvallásáért, önfeláldozó bátorságáért a Történelmi Vitézi Rend a sáromberki Mózes Károly egykori politikai foglyot, a kommunizmus áldozatát 2015. május 9-én post mortem vitézzé avatta és a vitézi rend tagjainak sorába felvette" –tájékoztatta a jelenlévőket Vayda Domokos.
Post mortem vitézi oklevél a családnak
Ezt követően vitéz Máthé Lóránt és vitéz Lázár Elemér törzskapitányok a post mortem vitézzé avatás oklevelét nyújtották át ifj. Mózes Domokosnak, a család képviselőjének, a következő szavak kíséretében: "Ma egy olyan ember emléke előtt tisztelgünk és hajtunk fejet, aki a vörös terror áldozata lett. Nem sikerült megtörni kiállását, szellemét a legkegyetlenebb módszerekkel sem, ezért eltették láb alól. Mózes Károly nemes példakép számunkra, az utókor az, amely emlékét éltetni tudja" – tisztelgett a kommunizmus áldozatának emléke előtt vitéz Máthé Lóránt.
Az emlékünnepségen jelen volt a Török-csoport egykori vezetője, Török József, a volt politikai foglyok országos szövetsége sepsiszéki elnöke is, aki elérzékenyülve, könnyes szemmel szólt egykori barátjáról, sorstársáról. "A hatvanas évek elején ismertem meg Karcsit. Karakán ember volt, becsületes, szavahihető, jó barát. A munkahelyen mindenről tárgyaltunk, együtt szidtuk a kommunizmust, az akkori rendszert, a tét az volt, hogy megakadályozzuk a Magyar Autonóm Tartomány felszámolását. Azon töprengtünk, hogy mit tehetünk az itt élő magyarság érdekében" – emlékezett vissza Török.
Díszes kopjafát avattak
A kommunizmus sáromberki áldozatának sírjánál vitéz Vayda Domokos ny. lelkipásztor vitéz Török Józsefet és vitéz Lázár Elemért, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzskapitányát kérte fel a díszes kopjafa leleplezésére. A vitézi rendek, a marossárpataki Mátyás- huszárok, a Mózes család, sáromberki lakosok a tiszteletteljes emlékezés jeléül koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el a 46 évvel ezelőtt elhunyt fiatalember sírhantján. Megható pillanat volt az egykori áldozat két rabtársának, Török Józsefnek és Zakariás Dezsőnek a temetői találkozása azzal a sáromberki fegyőrrel, Laczkó Imrével, aki a börtönévek ideje alatt emberségből jelesre vizsgázott. A rendezvényen Berekméri Réka alkalomhoz illő dalokat énekelt, sáromberki fiatalok szavaltak. A szervezők nem feledkeztek meg a magyar és a székely himnusz elénekléséről sem. Az emlékünnepség szeretetvendégséggel zárult.
Történelmi Vitézi Rend
A vitézi tetteket Magyarország királyai Szent István óta nemességgel és földbirtokkal jutalmazták. Az első világháború ismét időszerűvé tette a vitézi magatartás jutalmazását, ezért Horthy Miklós kormányzó 1920-ban a Vitézi Rend megalapításával újjáélesztette a hagyományokat. A második világháború után, 1945-ben a Vitézi Rend tevékenységét a magyar kormány betiltotta, a Nyugatra került tagok azonban továbbra is életben tartották a szervezetet, amelyet 1962-ben felvettek a nemzetközi lovagrendek sorába. A rendszerváltás után a Vitézi Rend újra megkezdhette működését Magyarországon is. Romániában a Történelmi Vitézi Rend – mint jogilag elismert és bejegyzett egyesület – egész Erdély területén működik, jól megszervezett, hierarchikus felépítéssel.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóra
Sáromberke és a Telekiek
Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott.
A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt.
A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak.
Sáromberkének két nagy utazója van
A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész.
A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia.
A kötet méltatása
A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos.
A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár.
A szerző vallomása
Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen.
A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg.
A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg.
Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

Újra emlékünnepség és huszárbál volt Marossárpatakon
Október 29-én, szombaton tizenegyedik alkalommal szerveztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon. A rendezvény programja hasonló volt az elmúlt évekbeli "menetrendhez", idén is megemlékeztek az 1848 októberében vívott marossárpataki csatáról, aztán a helyi sportcsarnokban táncmulatsággal folytatódott a huszárok újabb találkozója.
A megjelent huszárcsapatok, meghívott vendégek néhány helyi hagyományőrző jelenlétében, a település történelmi szoborparkjában, megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc első győztes csatájáról, amely Marossárpatak határában zajlott 168 évvel ezelőtt. Elsőként Miholcsa József h.ő. huszár alezredes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány tartott történelmi ismertetőt a sárpataki ütközetről. "A marossárpatakiak nagyon büszkék arra, hogy a szabadságharc első győztes csatáját településük közelében vívták. A csata történetének különböző változatait olvastuk fel eddig, de a lényeg ugyanaz: 1848. október 31-én a Beczman ezredes vezette dandár Marossárpataknál szétverte Urban főleg népfelkelőkből álló hadát, akik így nem érhették el Marosvásárhelyt. Idén egy történész kordokumentált leírását hallgattuk meg" – tájékoztatotta az egybegyűlteket Miholcsa József hagyományőrző alezredes, a Mátyás- huszárok vezetője. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szabadságharc első ütközete Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urban serege ellen két irányból indított támadást, és fényes győzelmet aratott. Ezt követően a levert szabadságharcra emlékeztető Sebesült huszár szobornál koszorúztak az eseményen megjelent huszárcsapatok, majd a székely himusz közös eléneklésére került sor.
Állófogadás, vetített képes beszámoló, ünnepélyes megnyitó
Az emlékünnepséget követően a huszárok nótaszóval vonultak át a bál helyszínére, a közeli sportcsarnokba. Itt megkóstolhatták a marossárpataki Antalfi Zoltán és a nyárádszentsimoni Csipán Csaba messze földön híres szilvapálinkáját, amit hagymával díszített zsíros kenyérrel lehetett elnyomtatni. Az érdeklődők megtekinthették az előző huszárbálokról készült vetített képes beszámolót, amit helyenként Miholcsa József kommentált. Este nyolc órától került sor a bál ünnepélyes megnyitójára. Miholcsa József h.ő. huszár alezredes ünnepi beszédét követően Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány olvasta fel a bál védnökének, a Castellum Alapítvány elnökének üzenetét, majd a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport lépett közönség elé ünnepi műsorával. A sárpataki tánc után Berekméri Réka, a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum tanulója két huszárdalt énekelt. Közben a terem is benépesült, több mint másfél száz vendég táncolhatott és nótázhatott jókedvvel a rendezvényen. A huszárbált többek között megtisztelték jelenlétükkel dr. Vass Levente és Bíró Zsolt képviselőjelöltek, Csíki Zsolt marosvásárhelyi városi tanácsos, de magyarországi vendégek is voltak a táncmulatságon.
Az ízletes vacsora felszolgálása után (a körtvélyfáji Fehér Ló vendéglőben készült a finom pörkölt) a Mátyás- huszárok sikeres huszártánca következett. Kopogott a csizma sarka, csattogott a kard, csengett a huszárnóta. A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas produkciót.
Hajnalig tartott a táncmulatság
Idén sem maradt el a bálkirálynő megválasztása, amelyre éjfélkor került sor. A szervezők kérésének megfelelelően csak a díszmagyarba vagy népviseletbe öltözött lányokra szavazhatott az öt férfitagból álló zsűri. A bálkirálynő címet Mátyás Izabella kapta, az udvarhölgyei Makkai Orsolya és Berekméri Réka lettek.
Az ünnepélyes huszáravatáson négy olyan fiatal huszár tett fogadalmat és lett a hagyomány- őrző csapat tagja, akik egyéves próbaidő alatt bizonyságot tettek ló- és hazaszeretetükről. A huszárhagyományoknak megfelelően, a bajtársak kardlappal fenekelték el az újoncokat, jó tanácsokkal látták el őket. Értékes nyeremények találtak gazdára: népművészeti tárgyakat, finom italokat, gyümölcsökkel teli kosarakat, berámázott huszárképeket, kis háziállatokat vihettek haza a szerencsésebbek. A hajnali kóstolót követően reggelig tartott a tánc, a nótázás.
Az idei huszárbál szervezője a marossárpataki 15. Mátyás huszárcsapat volt, de a rendezvény egyik főtámogatójaként említhetjük a Marossárpatakért Egyesületet és a helyi önkormányzatot is. A talpalávalót népzenészek húzzák, besegített Csekme Attila billentyűs, a falu kántora.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Kökényes-gálaműsor… leánykérővel
November utolsó szombatján a dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban került sor a Kökényes néptáncegyüttes év végi gálaműsorára. A Kökényes múltjáról és jelenéről, a múlt szombati rendezvényről Varró Huba táncoktatóval beszélgettünk.
– Mióta működik, próbál és tart előadást a dicsőszentmártoni Kökényes?
– Tizenhárom évvel ezelőtt kezdte el a próbákat a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amelynek már a legelején több mint 30 tagja volt. Közülük kerültek ki azok a tánckedvelő ifjak, akik 2006-tól Kökényes néven lépnek színpadra, és csoportjai napjainkban már Maros megye legjobb néptáncegyüttesei között van nyilvántartva. A hagyományőrző csoport sok erdélyi és külföldi néptáncfesztiválon lépett fel az elmúlt időben, és számos elismerést aratott. A Kökényes négy korosztályos csoportjában jelenleg több mint 120 gyerek és fiatal táncol. Évente két alkalommal nemzetközi rangú néptáncfesztivál házigazdái vagyunk, a Vízmelléki hagyományőrzők találkozóját, illetve a Kiöntött a Kis-Küküllő néptánctalálkozót 2007 óta szervezzük meg rendszeresen. Év végén gálaműsorra hívjuk közönségünket, táncházi produkciót vagy hagyományos folklórműsort bemutatva.
– Arra kérlek, említsünk meg néhány nevet azok közül, akik az elmúlt évek során fontos szerepet játszottak az együttes éle-tében…
– Az együttes vezetői Fodor Sándor József és Gagyi Zoltán, akik nagyon sokat talpaltak az elmúlt évek során a Kökényes érdekében. Oroszlánrészük volt abban, hogy 2010 elején, az ALKISZ ifjúsági szervezet jóvoltából korszerűen felszerelt edzőteremhez jutottunk, ahol havonta rendszeresen van felnőtt-táncház. A kiszállásokhoz a városi önkormányzat szokott járművet biztosítani, a ruhákat önkormányzati támogatásból, illetve pályázatok révén szereztük be. A feltételek egyre jobbak, idén tizedik alkalommal vehettek részt táncosaink saját szervezésű, egyhetes tánctáborban. A kisebbek rendszerint Magyarón mélyítik el tánctudásukat, a nagyobbak a magyarországi Fertő-tó partján vernek tábort évről évre. A táncoktatásban Vásárhelyi Mónika segítette munkámat az évek során. Újabban segítségünkre van a tánctanításban Bugnár Zsolt és Kovács Melinda, akik egykor tanítványaim voltak.
– Kik léptek fel a múlt szombati, idei gálaműsoron?
– A Gyöngyszemek című előadás – az elmúlt évekhez hasonlóan – nemcsak rólunk, a Kökényesről szólt. A gálaműsor díszvendége volt a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport és a Debreceni Egyetem Hortobágy néptáncegyüttese. Mindkét tánccsoporttal már hosszú ideje kapcsolatot tartunk fenn. A debreceniekkel kölcsönösen látogatjuk egymást, a sárpatakiak tánctudását mindig nagyra értékeltem. Szívesen tettem eleget Módi Attila és Cozma Ferenc néptáncosok meghívásának, s vettem részt különböző tánctalálkozókon, faluünnepségeken. Aztán megismertem egy kedves és szép leányt a településen, s azóta még szorosabb kapcsolat fűz oda. Szeptembertől, együttműködve a marossárpataki önkormányzattal, az iskolában táncoktatást indítottunk, amely nagy sikernek örvend.
– Úgy hallottam, a szombati néptáncműsorokat követően leánykérés is történt a színpadon…
– Úgy gondoltam, hogy a gálaműsor kiváló alkalom arra, hogy bebizonyítsam a Tímeához való ragaszkodásomat, és megkérjem a kezét. Mindketten imádjuk a néptáncot, ő a marossárpataki hagyományőrző tánccsoport tagja, ezért az előadás idejére terveztem be a leánykérőt. Azt hiszem, nemcsak a nagyközönséget leptem meg ezzel, hanem barátaimat és szerelmemet is, mivel kevesen tudtak a dologról…
– Sok boldogságot kívánok! Úgy értesültem, a gálaműsor keretében népdalénekeseknek is tapsolhatott a közönség…
– A Fölszállott a páva két győztes szólistája tisztelt meg jelenlétével: Vrencsán Anita és Vaszi Levente, illetve mikrofonhoz lépett a marossárpataki Berekméri Réka is, akik színesebbé, élvezetesebbé tették a néptáncműsort. Továbbá el szeretném mondani, hogy jólesett néhány politikusunk megtisztelő jelenléte. A közönség soraiban ült Novák Csaba Zoltán szenátor, dr. Vass Levente parlamenti képviselő, illetve Kozma Mónika, a megyei tanács elnökének tanácsadója. A gálaműsort Katalin-napi bál követte, amelyet a vámosgálfalvi kultúrotthonban tartottunk. A zenét itt is, akárcsak a dicsőszentmártoni színpadon, az Üver zenekar szolgáltatta. Róluk tudni kell, hogy az együttes tagjai több hangszeren játszanak, ami több lehetőséget kínál, ezzel is megnyitva a lehetőségek kapuját a közönség előtt. A néptánc és a népzene ünnepe a hajnali órákban ért véget. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely)