Két évtized krónikája
Legyen minden kántor-tanító Erdélyben Isten drága ezüst kürtje. Kürtfúvó nemzedék, amely az Isten üzenetét juttatja el a mi pusztában vándorló népünkhöz, hogy eljussunk egyszer az ígéret földjére. (Dr. Csiha Kálmán)
Nem kis kiváltság évezredek határán iskolát alapítani, fenntartani, és az induló nemzedékeknek utat mutatni – véli Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes. – A húszéves visszatekintés egyben igazolás is – fontos volt, mert él, mert szükség volt rá, mert fogalommá vált, és él tovább, mert még vagyunk.
– Népünk, nemzetiségünk gyermekeiért, a jövő generáció neveléséért érzett felelősségünk tudatában, az 1990/91-es iskolai évtől egyházi összefogással egy érettségi utáni hároméves ökumenikus kántortanító főiskolát szerveztünk az 500 éves marosvásárhelyi református Vártemplom mellett – jelentette be a jó hírt 1990. november 15-én Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor.
– Létrehozását az tette szükségessé – írja dr. Barabás László –, hogy a romániai változások után Erdély-szerte nagy hiány mutatkozott magyar tanítókban, keresztyén értelmiségiekben (csak Maros megyében több mint 180 magyar tanítóra lett volna szükség), gyülekezeteinkben pedig képzett kántorokban, énekvezérekben. – Akik ma ezt a pályát választják, sohasem feledkezhetnek meg a hajdani kántor-tanítók, a régi "mesterek" példáiról. Azokról, akik valóban hű pásztorai, mindenesei tudtak lenni egy-egy kis gyülekezetnek – olvassuk Nagy Pálnak a tízéves évfordulóra készült méltatásában.
A Vártemplomban ünnepelte a kántor- tanítóképző főiskola 2010. november 6-án és 7-én, szombat-vasárnap, működésének 20. évfordulóját. A közösség a közelmúltba tekintve a jövőre is gondolt, és mintegy hagyományt teremtve jelentette meg krónikáját, a Mentor Kiadó gondozásában. A két évtizedes intézményépítő munkára visszatekintő, a küzdelmes hétköznapokat és emlékezetes ünnepeket fölidéző jubileumi kötet címe: Iskola a magasban, iskola a mélyben. Szerkesztője Barabás László, kiadja az MKTF, összeállításában közreműködtek: Kicsi Noémi, Berekméri Csilla, Kerekes Tímea.
– Ne várjunk külső segítséget, nézzük önmagunknak az erejét, hitét, reménységét, ősöknek a példaadását, e vártemplomoknak az üzenetét. És akkor hiszem, hogy mi is ott vagyunk, és ott leszünk mindig azok között, akik szántanak, mert reménységük van arra, hogy aratni is fognak – vélekedett 2000 decemberében Nagy László unitárius lelkész, esperes.
Testvéri segítség mégis érkezett, mégpedig Nagykőrösről. 1992-ben jött létre a testvériskolai kapcsolat az akkor éppen újjáalakult és önállósodott, államilag elismert hasonló típusú tanintézménnyel, a Duna melléki és nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskolával, amely jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Az MKTF ennek a kihelyezett tagozata. A kapcsolat több mint gyümölcsöző!
Az elmúlt húsz évben (pontosabban 1994-től 2010-zel bezárólag) a főiskolán 619-en végeztek, megszerezve a tanítói, és legtöbbjük a kántori oklevelet is. A húszéves évforduló küszöbén 150 nappalis és levelező szakos diák és közel 40 tanár, lelkész, orgonaoktató, a pedagógiai gyakorlatot segítő tanítónő, óvónő tartozott a főiskola hatósugarába. Fülöp G. Dénes alapító lelkész gondjaiban hordozta a képző sorsát, szívügyének tekintette fennmaradását. 2005-ben bekövetkezett halálával nagy veszteség érte az intézetet. A kuratóriumi elnöki tisztséget azóta Ötvös József lelkipásztor-esperes tölti be, vezetésével a Vártemplomi Egyházközség a helyi fenntartó patrónus. Az egyházközség az MKTF és a Calepinus népfőiskola használatába adta a régi parókia épületét, az intézet itt működik, és tanteremként használja az egyházközség diakóniai központjának földszinti termeit és az egykori leányiskola épületének néhány helyiségét is.
– Tanárként, közművelődésünk szellemi munkásaként, néprajzkutatóként az elmúlt két évtizedben sok erdélyi településen megfordultam. Iskolában, osztálytermekben, templomban, falutalálkozókon, kórustalálkozókon, táncházban és tájházavatókon, és felsorolni is nehéz lenne még, hányféle helyen: ismerős arcokkal találkoztam. Ők a mi végzett diákjaink, a "kántortanítósok". Úgy tapasztalom: legtöbbjük büszkén viseli ezt a nevet. Lassan ők lesznek a tanítók és anyanyelvi kultúránk szellemi munkásainak derékhada – vallja az iskola szíve és motorja: dr. Barabás László.
A főiskolán az ezredfordulóig 244-en végeztek, legtöbbjük visszatért szülővidékére, ott tanítanak, ahonnan jöttek: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó, Szeben, Hunyad, Arad, Szilágy, Szatmár megyékben. A fiatal kántortanítók közel fele szórványvidéken tanít. A négyszáz oldalas könyv külön-külön foglalkozik az első és a második évtized eseményeivel, dr. Barabás László tollából; továbbá ünnepi istentiszteleti tanévnyitó és ballagási beszédek (a szerzők: dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Tőkés Elek, Nagy László, dr. Nagy István, dr. Pap Géza, dr. Bustya Dezső, dr. Szőcs Ferenc, Ötvös József), valamint sajtótudósítások, méltatások sorjáznak. A Tanítóképzés és a Kántori szolgálat című tömbök taglalják a szakmai kérdéseket, dr. Szenczi Árpád, Mester Mihály, Piet Boot, dr. Gasparics Gyula, dr. Pletl Rita, Makkai Kinga, illetve dr. Benkő András, Ferencz István, dr. Csíky Csaba, dr. Péter Éva, dr. Bögözi Molnár Erzsébet Tünde szerzőségével. A harmadik fejezet a Faluról falura, templomtól templomig, lélektől lélekig (Néprajzi táborok, 1993–2005) címet viseli, és a nyári egyházszolgálati és népismereti táborok, tanulmányutak, a szórványokban tett látogatások tapasztalatait, élménybeszámolóit tömöríti. A kiadvány dokumentáris értékét növeli a Vivat academia, vivant professores cím alatt olvasható negyedik rész, a főiskola tanári névsoraival 1990–2000 és 2000–2010 között, illetve a 20. évfordulón, tanári kislexikonnal. Következik az Évfolyamok, csoportképek, vallomások című összeállítás a főiskola eddigi végzettjeinek, valamint a jelenlegi diákok névsoraival, majd a pontos statisztika: összesített létszám a végzett kántortanítókról, s végül a főiskolán készült szakdolgozatok tematika szerinti jegyzéke. Közben pedig szemünket gyönyörködteti a sok, zömmel színes fotó, a két évtized hálaadó, emelkedett hangulatú történéseinek megannyi értékes képi dokumentuma. Népújság (Marosvásárhely)

Tanulmányúton a küküllőmenti szórványvidéken
A Kántor-Tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárt helyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, táborokat szervezünk. Az idén a húsvét előtti tanulmányúton a székelyföldi tömbmagyar vidékekkel, nyelvjárással, népművészettel, történelemmel ismerkedtek diákjaink. Az elmúlt napokban újabb, adventi népismereti és egyházszolgálati tanulmányútra került sor. A mostani tanulmányút célja a dél-erdélyi – Dicsőszentmárton, Medgyes és Balázsfalva környéki – szórványmagyarság megismerése-megismertetése és a szolgáló életre való felkészítés-felkészülés volt.
A háromnapos tanulmányút során felkerestük a balázstelki, alsókarácsonfalvi és búzásbocsárdi református, a szőkefalvi és türi római katolikus gyülekezeteket. A református templomokban igét hirdetett Gál József tagozatvezető lelkész és Berekméri Csilla lelkész tanárnő, a türi római katolikus templomban kántori szolgálatot végeztek római katolikus diákjaink. Ezenkívül felkerestük az Árpád-kori dicsőszentmártoni unitárius templomot, a küküllővári és bonyhai református templomot, a medgyesi evangélikus (szász) templomot, az erzsébetvárosi örmény katolikus templomot és az egykori dicsőszentmártoni zsinagógát, amelyet most magyar kulturális központként használnak.
Projektvezetőként rövid előadásokban ismertettem a felkeresett vidékek (Kis-Küküllő mente, Szászföld, Balázsfalva környéke) helytörténetét, néprajzi sajátosságait, épített örökségét, a "kas- télyok földjét" (a bonyhai és bethlenszentmiklósi Bethlen-kastély, a héderfájai, felújítás alatt álló Barlabássy-kastély). A helyi felkért lelkipásztorok és más értelmiségiek bevonásával, konkrét adatok segítségével érzékletes kép bontakozott ki e vidékek fogyó magyarságáról, etnikai visszaszorulásunkról, az anyanyelv helyzetéről, a felekezeti viszonyokról és végső soron a magyar megmaradás esélyeiről. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Küküllők alsó folyása mentén megállíthatatlan a magyar lelkek fogyása; egyrészt a születések aránya miatt (pl. Bonyhán, a községközpontban 2011-ben egyetlen magyar gyermek sem született, három román és negyven roma újszülöttel gyarapodott a település), másrészt az önkéntes nyelvi és felekezeti identitásváltás miatt.
Épített örökségünk, az egykori kastélyok állapota vegyes érzésekkel töltött el. Héderfáján Barlabássy Lénárd egykori erdélyi alvajda kastélyát nemrégen visszaváltotta az egyik leszármazott, és elkezdte korhű felújítását, amelynek eredményei máris látszanak; a szomszédos bonyhai Bethlen-kastélyt az örökösök az erdélyi református egyházkerületnek adományozták, de nagyobb összefogásra, európai segítségre lenne szükség, hogy elnyerje méltó rendeltetését; a küküllővári Haller-kastély jó állapotban van ugyan (magánkézben), csak éppen nem látogatható; legszomorúbb a Bethlen Miklós erdélyi kancellár építette európai rangú reneszánsz kastély sorsa, amely, ha továbbra sem törődünk vele, hamarosan összeomlik.
A részt vevő főiskolai hallgatók érdeklődéssel és nagy beleéléssel vettek részt a nem mindennapi testi-lelki erőpróbát jelentő tanulmányúton. Szemmel láthatóan megérintette őket a látott-hallott valóság. Egyházi énekekből és versekből álló adventi műsort mutattunk be a felkeresett települések gyülekezeti alkalmain, amelyben az adventi várakozás motívumát harmonikusan egészítette ki a "templom és iskola", az anyanyelven megvallható hit és a magyar kultúra megőrzésének gondolata.
A templom és iskola közül Balázstelkén, Türben, Küküllőváron és lassan másutt is már csak az előbbi a magyar nyelv hajléka. Magyar óvoda és iskola hiányában a lelkészekre és papnékra hárul az anyanyelvi műveltség átadásának gondja is. Iskolát és ifjúsági termet építenek a templom mellé Búzásbocsárdon Boros László tiszteletes úrék, Türben Kémenes Lóránt római katolikus lelkész megálmodta és megvalósította a templom melletti "magyar házat". Jól tudják, ahol nincs magyar iskola, ott elsorvad az anyanyelv, és az identitásváltás hamarosan bekövetkezik.
Az anyanyelvi oktatás magas színvonalú művelésének élményében volt részünk Dicsőszentmártonban a Traian Általános Iskola előkészítő és első osztályában, és diákjaink megismerkedhettek a magyar tagozat tanítónőivel: Pál Irénnel és Molnár Margittal, valamint Fodor Sándor József aligazgatóval, aki Molnár Margittal együtt főiskolánk egykori végzettje. Jó volt tapasztalni, hogy a magyar pedagógusok kiváló szakmai munkája nagy megbecsülésnek örvend az egész városban.
De nemcsak Dicsőszentmártonban találkoztunk főiskolánk egykori végzettjeivel. A tanulmányút egyik bevallott célja éppen az volt, hogy egykori végzettjeinket saját munkakörükben, szolgálatuk közben keressük fel. Balázstelkén Kiss Erika tiszteletes asszony játszott az orgonán, aki Károli-okleveles református kántor, Medgyesen is főiskolánk végzettje, Vinczi Eszter a református gyülekezet kántora, Vámosgálfalván Szabó Gyula a gyülekezeti kántorság mellett két kórusnak is karnagya, a Türben szolgáló Kémenes Lóránt lelkész káplánkorában főiskolánk tanára volt, Búzásbocsárdon az Aranypáva díjas népdalénekes, Boros Erzsébet tiszteletes asszony a falu magyar óvónőjeként is végzi szolgálatát, Bethlenszentmiklóson Csiszér Noémi óvónő a falu történeti- néprajzi értékeiről és iskolai felhasználásukról írt szakdolgozatot, Küküllőváron pedig Barabási Anna tiszteletes asszony jelenleg levelezős kántor szakos diákunk. Jóleső érzéssel vehettük számba, hogy e dél-erdélyi végvárakban "példamutató vitézek" szolgálnak. Ezzel még nem soroltuk fel azokat, akik jelenleg tagozatunk diákjai erről a vidékről, ők is vannak vagy hatan.
Végül, a tanulmányúttal az is volt a célunk, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, minél többen ismerjék meg főiskolánk, egyetemünk képzési kínálatát: Dicsőszentmártonban népes középiskolás diáktábornak ajánlottuk egyetemünk szakjait.
A tanulmányút azzal zárul, hogy az előző évekhez hasonlóan úti beszámoló elkészítésére kértük a részt vevő diákokat, a legjobbakat díjazzuk, és a főiskola honlapján megjelentetjük.
Dr. Barabás László programvezető
Népújság (Marosvásárhely)