Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Beregi Oszkár
4 tétel
2013. szeptember 28.
Szatmári ünnep rokonokkal és vitéz lélekkel
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is.
Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne.
Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet.
121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált.
Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul.
Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével.
A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is.
Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne.
Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet.
121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált.
Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul.
Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével.
A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. október 2.
Megjelent a 2016-os Jelen Évkönyv!
Bartókkal invitálva olvasásra, zenehallgatásra…
Az Aradi Magyar Napok keretében szerda délután került sor a Nyugati Jelen 2016-os évkönyvének a bemutatója. A rendezvényre a Jelen Ház nagytermében került sor, amely meg is telt érdeklődőkkel. A könyvbemutatót Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és Jámbor Gyula szerkesztő tartották.
Bognár Levente, a város alpolgármestere is jelen volt, aki szerint egy ilyen színes és tartalmas kiadvány bemutatása igen fontos a közösség életében. „A Jelen Házban már találkoztunk az éppen zajló Aradi Magyar Napok első napján is. Ez egy olyan kiadvány, amely színt hoz a közösség életébe, egy olyan kaleidoszkóp, amely immár hagyományosan kitárulkozik az olvasó előtt. Fontos, hogy egyfajta tükröt is tartson elénk az értékeinkről, amiről tulajdonképpen ez a rendezvénysorozat is szól. Számunkra, az aradi magyarság számára meghatározó október hatodika, amely nemes örökség – a vértanúk emlékének megőrzése –, és ehhez kapcsolódnak azok az események, amelyek közösségünk jelenéről szólnak. De olykor visszatekintünk a múltra is, amelyet meg kell őriznünk, és át kell adnunk a következő generációnak. Ez is egy ilyen alkalom.”
Bege Magdolna beavatta a közönséget az évkönyv elkészítésének rejtelmeibe. Kiderült, hogy már május–június környékén elkezdik gyűjteni az anyagot és dolgozni rajta, szeptemberre pedig már majdnem kész. Ami minden évben gondot okoz, az a borító: mi legyen rajta? Idén azért esett éppen a nagyszentmiklósi Bartók-szoborra a választás, mert olyan, mintha szólítaná a szemlélőt, hogy üljön mellé, és hallgassa vele a fonográfot. Az olvasót pedig arra invitálja, hogy vegye kézbe a könyvet, nézze meg, lapozzon bele.
Miket olvashatunk az évkönyvben?
A számos szerző tollából származó írások között a legnagyobb meglepetés talán éppen Jámbor Gyula írása, aki eltért a megszokott témaköröktől, és valami teljesen más területen keresett anyagot: jóvoltából a tetoválások világába nyerhetünk betekintést. Saját bevallása szerint sose fordult meg a fejében, hogy magának is készíttessen tetoválást. Mindössze azért választotta ezt a témát, mert megkésve az anyag leadásával, rögtönzött. Jegyzetet már amúgy is akart írni erről, most pedig kínálkozott az alkalom.
Puskel Péter egy aradi rejtélyről sem tudott, amikor tavaly az idei évkönyvben megjelent első résznek – a most bemutatottban már a második részt olvasható – megírásnak. „Bizonyára itt is akadnak olyan dolgok, amiket még senki sem kutatott fel” – mondta a szerző. Kuriózumok, rejtélyek, szóbeszédek című írásában vicces és érdekes történeteket tudhatunk meg pl. az aradi sörről: mikor nyílt meg az újaradi sörgyár, kik voltak a tulajdonosai, milyen söröket gyártottak stb. De az is kiderül, hogy mi is volt a „nustu” regiment.
Piroska Katalint arról kérdezték, hogy mennyi időbe került összehozni a viszonylag terjedelmes írást, de nem tudott pontos választ adni. Maga a „papírra vetés” néhány napot, de az adatgyűjtés sokkal hosszasabb folyamat, amit nem lehet pontosan kiszámolni. Beregi Oszkár élete nagyon színes, kalandos és misztikus: csupa anekdota, csupa pletyka. Külföldi, híres művésznők rajongtak a kiemelkedő színészért. 11 osztrák, 11 amerikai és 2 német filmben játszott. „Ő volt az örök Rómeó”, ahogy a szerző is fogalmaz. A rengeteg irigylésre méltó történet mind megtalálható az évkönyvben.
Réhon Józsefnek két írása jelent meg: Energiagondok – lehetőségek, akadályok és 120 éves az újkori olimpiai mozgalom – 1896–2016. Az Energiagondok nem tudományos írás, azoknak szól, akiket „saját rezsiköltségük rendezésén túl is érdekelnek a ma és a jövő energiafogyasztásának gondjai”. A sportról annyit mondott, hogy mindent néz, „még a magyar focit is”. Számára megtiszteltetés a Jelen Évkönyvbe írni, hiszen úgy tartja, hogy inkább kalendárium, mint szimpla évkönyv. A kalendárium szó a latinból ered, jelentése „összehívás”. Az évkönyv pedig összehívja az olvasókat.
Piroska István Fakuló fotográfiák című írása elfeledett vagy nagyon keveset emlegetett aradiakról szól. Fekete Tivadar indított cikksorozatot az Aradi Közlönyben ezzel a címmel, 1922-ben. Érdemes azonban napjainkban is foglalkozni ezekkel a személyekkel. Sőt, a személyeken túl kering legenda egy bizonyos „díszpolgárok könyvéről” is, amit eddig nem sikerült megtalálnia, csak utalások vannak rá. Annyit azonban tudni, hogy a mindenkori polgármester őrizte.
Juhász Béla írása kapcsolódik a fizikához. Tudományos és hétköznapi szóhasználatot keverve próbálta meg olyan nyelven népszerűsíteni a fizikát, hogy azt mindenki megértse. Mindezt egy férfi és egy nő „csendes, langyos nyár”esti találkáinak kerettörténetébe szőve. A leírások között adatokat találhatunk a világegyetemről és a kutatás történetéről, valamint annak jelen állásáról. Ebből olvasott fel nekünk a szerző.
Sajnos még így is akadtak olyanok, akik nem szólaltak fel a bemutatón, hiszen viszonylag kevés idő állt rendelkezésre. Viszont volt tombola is: három szerencsés vásárló egy-egy üveg vörös bort vihetett haza.
És ajándékok még vannak: a nyereményjátékra mindenki benevez, aki évkönyvet vásárol! Az első oldal alsó sarkában található egy sorszám. A 2016 februárjában rendezendő sorsoláson derül ki, hogy ki viheti el az értékes nyereményeket: táblagép, féléves előfizetés, 50 lejes utalvány a Jelen Ház éttermébe, borok és könyvek várják, hogy gazdára találjanak!
Aradi könyvesboltunkban már megvásárolható az évkönyv, hamarosan dévai és temesvári szerkesztőségünkben, valamint lapkihordóinknál is elérhető lesz.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Bartókkal invitálva olvasásra, zenehallgatásra…
Az Aradi Magyar Napok keretében szerda délután került sor a Nyugati Jelen 2016-os évkönyvének a bemutatója. A rendezvényre a Jelen Ház nagytermében került sor, amely meg is telt érdeklődőkkel. A könyvbemutatót Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és Jámbor Gyula szerkesztő tartották.
Bognár Levente, a város alpolgármestere is jelen volt, aki szerint egy ilyen színes és tartalmas kiadvány bemutatása igen fontos a közösség életében. „A Jelen Házban már találkoztunk az éppen zajló Aradi Magyar Napok első napján is. Ez egy olyan kiadvány, amely színt hoz a közösség életébe, egy olyan kaleidoszkóp, amely immár hagyományosan kitárulkozik az olvasó előtt. Fontos, hogy egyfajta tükröt is tartson elénk az értékeinkről, amiről tulajdonképpen ez a rendezvénysorozat is szól. Számunkra, az aradi magyarság számára meghatározó október hatodika, amely nemes örökség – a vértanúk emlékének megőrzése –, és ehhez kapcsolódnak azok az események, amelyek közösségünk jelenéről szólnak. De olykor visszatekintünk a múltra is, amelyet meg kell őriznünk, és át kell adnunk a következő generációnak. Ez is egy ilyen alkalom.”
Bege Magdolna beavatta a közönséget az évkönyv elkészítésének rejtelmeibe. Kiderült, hogy már május–június környékén elkezdik gyűjteni az anyagot és dolgozni rajta, szeptemberre pedig már majdnem kész. Ami minden évben gondot okoz, az a borító: mi legyen rajta? Idén azért esett éppen a nagyszentmiklósi Bartók-szoborra a választás, mert olyan, mintha szólítaná a szemlélőt, hogy üljön mellé, és hallgassa vele a fonográfot. Az olvasót pedig arra invitálja, hogy vegye kézbe a könyvet, nézze meg, lapozzon bele.
Miket olvashatunk az évkönyvben?
A számos szerző tollából származó írások között a legnagyobb meglepetés talán éppen Jámbor Gyula írása, aki eltért a megszokott témaköröktől, és valami teljesen más területen keresett anyagot: jóvoltából a tetoválások világába nyerhetünk betekintést. Saját bevallása szerint sose fordult meg a fejében, hogy magának is készíttessen tetoválást. Mindössze azért választotta ezt a témát, mert megkésve az anyag leadásával, rögtönzött. Jegyzetet már amúgy is akart írni erről, most pedig kínálkozott az alkalom.
Puskel Péter egy aradi rejtélyről sem tudott, amikor tavaly az idei évkönyvben megjelent első résznek – a most bemutatottban már a második részt olvasható – megírásnak. „Bizonyára itt is akadnak olyan dolgok, amiket még senki sem kutatott fel” – mondta a szerző. Kuriózumok, rejtélyek, szóbeszédek című írásában vicces és érdekes történeteket tudhatunk meg pl. az aradi sörről: mikor nyílt meg az újaradi sörgyár, kik voltak a tulajdonosai, milyen söröket gyártottak stb. De az is kiderül, hogy mi is volt a „nustu” regiment.
Piroska Katalint arról kérdezték, hogy mennyi időbe került összehozni a viszonylag terjedelmes írást, de nem tudott pontos választ adni. Maga a „papírra vetés” néhány napot, de az adatgyűjtés sokkal hosszasabb folyamat, amit nem lehet pontosan kiszámolni. Beregi Oszkár élete nagyon színes, kalandos és misztikus: csupa anekdota, csupa pletyka. Külföldi, híres művésznők rajongtak a kiemelkedő színészért. 11 osztrák, 11 amerikai és 2 német filmben játszott. „Ő volt az örök Rómeó”, ahogy a szerző is fogalmaz. A rengeteg irigylésre méltó történet mind megtalálható az évkönyvben.
Réhon Józsefnek két írása jelent meg: Energiagondok – lehetőségek, akadályok és 120 éves az újkori olimpiai mozgalom – 1896–2016. Az Energiagondok nem tudományos írás, azoknak szól, akiket „saját rezsiköltségük rendezésén túl is érdekelnek a ma és a jövő energiafogyasztásának gondjai”. A sportról annyit mondott, hogy mindent néz, „még a magyar focit is”. Számára megtiszteltetés a Jelen Évkönyvbe írni, hiszen úgy tartja, hogy inkább kalendárium, mint szimpla évkönyv. A kalendárium szó a latinból ered, jelentése „összehívás”. Az évkönyv pedig összehívja az olvasókat.
Piroska István Fakuló fotográfiák című írása elfeledett vagy nagyon keveset emlegetett aradiakról szól. Fekete Tivadar indított cikksorozatot az Aradi Közlönyben ezzel a címmel, 1922-ben. Érdemes azonban napjainkban is foglalkozni ezekkel a személyekkel. Sőt, a személyeken túl kering legenda egy bizonyos „díszpolgárok könyvéről” is, amit eddig nem sikerült megtalálnia, csak utalások vannak rá. Annyit azonban tudni, hogy a mindenkori polgármester őrizte.
Juhász Béla írása kapcsolódik a fizikához. Tudományos és hétköznapi szóhasználatot keverve próbálta meg olyan nyelven népszerűsíteni a fizikát, hogy azt mindenki megértse. Mindezt egy férfi és egy nő „csendes, langyos nyár”esti találkáinak kerettörténetébe szőve. A leírások között adatokat találhatunk a világegyetemről és a kutatás történetéről, valamint annak jelen állásáról. Ebből olvasott fel nekünk a szerző.
Sajnos még így is akadtak olyanok, akik nem szólaltak fel a bemutatón, hiszen viszonylag kevés idő állt rendelkezésre. Viszont volt tombola is: három szerencsés vásárló egy-egy üveg vörös bort vihetett haza.
És ajándékok még vannak: a nyereményjátékra mindenki benevez, aki évkönyvet vásárol! Az első oldal alsó sarkában található egy sorszám. A 2016 februárjában rendezendő sorsoláson derül ki, hogy ki viheti el az értékes nyereményeket: táblagép, féléves előfizetés, 50 lejes utalvány a Jelen Ház éttermébe, borok és könyvek várják, hogy gazdára találjanak!
Aradi könyvesboltunkban már megvásárolható az évkönyv, hamarosan dévai és temesvári szerkesztőségünkben, valamint lapkihordóinknál is elérhető lesz.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 25.
A magyar film története Marosvásárhelyen
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K'Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indít Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaira építő vetítéssorozatát eddig Bukarestben és Székelyudvarhelyen indította el. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását vetíti le Marosvásárhelyen is, minden hónap utolsó vasárnapján.
A magyar film története ezelőtt 120 évvel kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a budapesti Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumiere-filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében magyar filmtörténeti sorozatunkban – a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve – minden hónapban bemutatunk egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében.
Januárban Bukarestben, majd áprilisban Székelyudvarhelyen indítottuk útjára a sorozatot, most Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetemen folytatjuk magyar filmtörténeti sorozatunkat. Május 29- én, vasárnap este 7 órától az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indul a sorozat. Az alkotásokat – az egykori korszakot megidézve – Trózner Szabolcs zongora improvizációja fogja kísérni.
A Mire megvénülünk című film Jókai Mór nagy sikerű, azonos című regényének első filmes adaptációja: egy balsorstól üldözött úri család története a reformkor és a szabadságharc idején. A film az egyik első magyar filmműhelyben, az Uher filmgyárban készült, melyet az ismert budapesti fényképész, Uher Ödön alapított 1912-ben, miután dániai és németországi utazása során megismerkedett a filmkészítés fortélyaival. A családi fényképészműhely hagyományainak köszönhetően az Uher-filmek a kor legszebben fotografált magyar filmjei voltak. Fontos megemlíteni, hogy az egyik első magyar filmalkotás, melyben időnként már a kamera is megmozdul. A szereplők között pedig a korszak erdélyi magyar színészei is szerepet kaptak: Beregi Oszkár, aki 1895-ben Kolozsvárra szerződött, de játszott Temesváron és Aradon is; Fenyő Emil, aki 1909–1910-ben, majd 1911–1912-ben Nagyváradon volt színész, de közben szerepet kapott Szabadkán és Pozsonyban is; Poór Lili, a kolozsvári színház örökös tagja, Janovics Jenő felesége, aki a második világháború után a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára is volt. Szintén Kolozsváron volt színész Szerémy Zoltán. Beness Ilona 1919-től a nagyváradi Szigligeti Színház, 1928-tól a kolozsvári Magyar Színház tagja volt, 1942-ben örökös tag címmel is kitüntették, 1945-től 1966-ig, nyugdíjazásáig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze volt. Étsy Emília 1910-től 1914-ig Nagyváradon, majd Temesváron játszott.
Az utolsó éjszaka című film a némafilmkorszak kiemelkedő melodrámája, 1917-ben Kolozsváron, a Janovics Jenő által alapított Transylvania filmgyárban készült. A történetben egy sikeres kabarészínésznő a háború kirobbanásakor visszatér hazájába, de családját nem találja, így a fővárosi színházhoz szerződik, ahol minden este lelkesen megtapsolja egy titkos imádója. Filmtörténeti vetítéssorozatunkban ezzel a filmmel az erdélyi filmgyártás megteremtői, a kolozsvári színészek, s elsősorban Janovics Jenő emléke előtt tisztelgünk.
A vetítések helyszíne a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem lesz (Köteles Sámuel u. 6.), az első alkalomra május 29-én, vasárnap 19 órától kerül sor. A filmeket román felirattal vetítjük. A belépés díjtalan.
Kósa András László igazgató
Népújság (Marosvásárhely)
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K'Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indít Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaira építő vetítéssorozatát eddig Bukarestben és Székelyudvarhelyen indította el. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását vetíti le Marosvásárhelyen is, minden hónap utolsó vasárnapján.
A magyar film története ezelőtt 120 évvel kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a budapesti Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumiere-filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében magyar filmtörténeti sorozatunkban – a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve – minden hónapban bemutatunk egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében.
Januárban Bukarestben, majd áprilisban Székelyudvarhelyen indítottuk útjára a sorozatot, most Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetemen folytatjuk magyar filmtörténeti sorozatunkat. Május 29- én, vasárnap este 7 órától az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indul a sorozat. Az alkotásokat – az egykori korszakot megidézve – Trózner Szabolcs zongora improvizációja fogja kísérni.
A Mire megvénülünk című film Jókai Mór nagy sikerű, azonos című regényének első filmes adaptációja: egy balsorstól üldözött úri család története a reformkor és a szabadságharc idején. A film az egyik első magyar filmműhelyben, az Uher filmgyárban készült, melyet az ismert budapesti fényképész, Uher Ödön alapított 1912-ben, miután dániai és németországi utazása során megismerkedett a filmkészítés fortélyaival. A családi fényképészműhely hagyományainak köszönhetően az Uher-filmek a kor legszebben fotografált magyar filmjei voltak. Fontos megemlíteni, hogy az egyik első magyar filmalkotás, melyben időnként már a kamera is megmozdul. A szereplők között pedig a korszak erdélyi magyar színészei is szerepet kaptak: Beregi Oszkár, aki 1895-ben Kolozsvárra szerződött, de játszott Temesváron és Aradon is; Fenyő Emil, aki 1909–1910-ben, majd 1911–1912-ben Nagyváradon volt színész, de közben szerepet kapott Szabadkán és Pozsonyban is; Poór Lili, a kolozsvári színház örökös tagja, Janovics Jenő felesége, aki a második világháború után a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára is volt. Szintén Kolozsváron volt színész Szerémy Zoltán. Beness Ilona 1919-től a nagyváradi Szigligeti Színház, 1928-tól a kolozsvári Magyar Színház tagja volt, 1942-ben örökös tag címmel is kitüntették, 1945-től 1966-ig, nyugdíjazásáig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze volt. Étsy Emília 1910-től 1914-ig Nagyváradon, majd Temesváron játszott.
Az utolsó éjszaka című film a némafilmkorszak kiemelkedő melodrámája, 1917-ben Kolozsváron, a Janovics Jenő által alapított Transylvania filmgyárban készült. A történetben egy sikeres kabarészínésznő a háború kirobbanásakor visszatér hazájába, de családját nem találja, így a fővárosi színházhoz szerződik, ahol minden este lelkesen megtapsolja egy titkos imádója. Filmtörténeti vetítéssorozatunkban ezzel a filmmel az erdélyi filmgyártás megteremtői, a kolozsvári színészek, s elsősorban Janovics Jenő emléke előtt tisztelgünk.
A vetítések helyszíne a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem lesz (Köteles Sámuel u. 6.), az első alkalomra május 29-én, vasárnap 19 órától kerül sor. A filmeket román felirattal vetítjük. A belépés díjtalan.
Kósa András László igazgató
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 15.
A magyar film története Marosvásárhelyen
Filmtörténeti vetítéssorozat a Művészeti Egyetemen—másodjára
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K'Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indított Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását mutatja be.
A magyar filmtörténeti sorozat Marosvásárhelyen az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indult, melyeket Trózner Szabolcs dzsesszzongorista élő improvizációval kísért, izgalmas, a filmek korát idéző hangulatot varázsolva a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadótermébe.
Június 19-én, vasárnap este 7 órától a második vetítésre kerül sor, mely alkalommal a világhírű Korda Sándor (sir Alexander Korda) 1918-ban készült némafilmjét, Az arany embert vetítik.
Jókai Mór (1825-1904) népszerű romantikus regényéből, Az arany emberből az elmúlt közel száz év alatt három mozifilmváltozat is készült, melyek fontos szerepet töltenek be a magyar filmtörténetben. A legelsőt, az 1918-as némafilmet Korda Sándor (1893-1956) rendezte, akinek magyarországi filmes korszakából ez az egyetlen, vetíthető állapotban fennmaradt játékfilmje, amelyet a nyolcvanas évek elején egy német archívumban találtak meg. Korda Sándor bécsi és hollywoodi kitérők után Angliában állapodott meg, ahol a brit filmipar meghatározó alakjává nőtte ki magát. Mind rendezőként, mind producerként emlékezetes sikerek fűződnek a nevéhez. Az angol filmművészet érdekében végzett tevékenységéért a királynő lovaggá ütötte. Ötéves magyarországi rendezői pályafutása alatt nem kevesebb, mint huszonhét filmet rendezett, ám ezekből csupán Az arany ember maradt fenn vetíthető állapotban. Korda alkotásának legnagyobb érdeme, hogy a jövő felé mutat, és módszereivel egyértelműen a hangosfilmet előlegezi meg. Nem csupán azzal, hogy a műtermekből kimegy a való világba, hanem azzal is, hogy például flashbacket alkalmaz, illetve a színészek játékstílusa is többnyire mentes a némafilmes túlzásoktól: valójában mintha hangosfilmjelenetek peregnének a néző szeme előtt – hang nélkül.
A filmben Tímár Mihály szerepét (idősebb) Beregi Oszkár játszotta, aki nem csupán jó megjelenésű, hanem kifejezetten tehetséges színész is volt. Noha külseje nem igazán felelt meg Jókai leírásának, kisugárzása mégis oly erős volt, hogy a későbbi filmváltozatok főszereplőit is inkább a Beregihez, semmint a regénybeli Tímárhoz való hasonlatosság alapján választották ki. Athalie-t Berky Lili személyesítette meg, Kristyán Tódort az aradi születésű Rajnay Gábor, míg a filmbeli Teréz mamát S. Fáy Szeréna, aki 1899-1900-ben a kolozsvári színház színművésze volt. A Brazovicsot megformáló Horváth Jenő vérbeli színpadi színész volt, aki mindössze ötször állt a kamerák elé: első és utolsó filmjét egyaránt Korda rendezte, az utolsó épp Az arany ember volt.
A film korát megelőző különlegessége, hogy a regényben szereplő eredeti helyszíneken forgatták. Noha a Senki szigete a valóságban nem létezett, volt valós modellje. Jókai a regényhez írt Utóhangokban azt írta, hogy Frivaldszky Imre természettudóstól (1799-1870) értesült egy dunai szigetről, amely tudomása szerint az 1860-as években hivatalosan nem tartozott se Magyarországhoz, se Törökországhoz. A korabeli magyar térképeken Új-Orsova néven szerepelt Ada Kaleh szigete, amely az Al- Dunán helyezkedett el, Orsova és a Vaskapu-szoros között. Törökök és muszlimok lakták, akik adómentességet élveztek, és felmentést kaptak a hadkötelezettség alól is. Dohány-, szőlő- és rózsatermesztéssel foglalkoztak. A magyar, a szerb és a román határ közelsége miatt azonban egy kevésbé tisztességes, de igen jövedelmező foglalkozást is űztek: csempészkedtek. Korda ezen az al-dunai Ada Kaleh (akkor még álló) szigeten forgatta az itt zajló jeleneteket.
Az arany ember a Corvin Filmgyár (a Hunnia elődje) égisze alatt készült. A film felújítása és digitalizálása az Európai Unió Média Programjának Lumière Alapítványa támogatásával valósult meg.
A filmet román felirattal vetítik. A belépés díjtalan.
Népújság (Marosvásárhely)
Filmtörténeti vetítéssorozat a Művészeti Egyetemen—másodjára
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K'Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indított Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását mutatja be.
A magyar filmtörténeti sorozat Marosvásárhelyen az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indult, melyeket Trózner Szabolcs dzsesszzongorista élő improvizációval kísért, izgalmas, a filmek korát idéző hangulatot varázsolva a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadótermébe.
Június 19-én, vasárnap este 7 órától a második vetítésre kerül sor, mely alkalommal a világhírű Korda Sándor (sir Alexander Korda) 1918-ban készült némafilmjét, Az arany embert vetítik.
Jókai Mór (1825-1904) népszerű romantikus regényéből, Az arany emberből az elmúlt közel száz év alatt három mozifilmváltozat is készült, melyek fontos szerepet töltenek be a magyar filmtörténetben. A legelsőt, az 1918-as némafilmet Korda Sándor (1893-1956) rendezte, akinek magyarországi filmes korszakából ez az egyetlen, vetíthető állapotban fennmaradt játékfilmje, amelyet a nyolcvanas évek elején egy német archívumban találtak meg. Korda Sándor bécsi és hollywoodi kitérők után Angliában állapodott meg, ahol a brit filmipar meghatározó alakjává nőtte ki magát. Mind rendezőként, mind producerként emlékezetes sikerek fűződnek a nevéhez. Az angol filmművészet érdekében végzett tevékenységéért a királynő lovaggá ütötte. Ötéves magyarországi rendezői pályafutása alatt nem kevesebb, mint huszonhét filmet rendezett, ám ezekből csupán Az arany ember maradt fenn vetíthető állapotban. Korda alkotásának legnagyobb érdeme, hogy a jövő felé mutat, és módszereivel egyértelműen a hangosfilmet előlegezi meg. Nem csupán azzal, hogy a műtermekből kimegy a való világba, hanem azzal is, hogy például flashbacket alkalmaz, illetve a színészek játékstílusa is többnyire mentes a némafilmes túlzásoktól: valójában mintha hangosfilmjelenetek peregnének a néző szeme előtt – hang nélkül.
A filmben Tímár Mihály szerepét (idősebb) Beregi Oszkár játszotta, aki nem csupán jó megjelenésű, hanem kifejezetten tehetséges színész is volt. Noha külseje nem igazán felelt meg Jókai leírásának, kisugárzása mégis oly erős volt, hogy a későbbi filmváltozatok főszereplőit is inkább a Beregihez, semmint a regénybeli Tímárhoz való hasonlatosság alapján választották ki. Athalie-t Berky Lili személyesítette meg, Kristyán Tódort az aradi születésű Rajnay Gábor, míg a filmbeli Teréz mamát S. Fáy Szeréna, aki 1899-1900-ben a kolozsvári színház színművésze volt. A Brazovicsot megformáló Horváth Jenő vérbeli színpadi színész volt, aki mindössze ötször állt a kamerák elé: első és utolsó filmjét egyaránt Korda rendezte, az utolsó épp Az arany ember volt.
A film korát megelőző különlegessége, hogy a regényben szereplő eredeti helyszíneken forgatták. Noha a Senki szigete a valóságban nem létezett, volt valós modellje. Jókai a regényhez írt Utóhangokban azt írta, hogy Frivaldszky Imre természettudóstól (1799-1870) értesült egy dunai szigetről, amely tudomása szerint az 1860-as években hivatalosan nem tartozott se Magyarországhoz, se Törökországhoz. A korabeli magyar térképeken Új-Orsova néven szerepelt Ada Kaleh szigete, amely az Al- Dunán helyezkedett el, Orsova és a Vaskapu-szoros között. Törökök és muszlimok lakták, akik adómentességet élveztek, és felmentést kaptak a hadkötelezettség alól is. Dohány-, szőlő- és rózsatermesztéssel foglalkoztak. A magyar, a szerb és a román határ közelsége miatt azonban egy kevésbé tisztességes, de igen jövedelmező foglalkozást is űztek: csempészkedtek. Korda ezen az al-dunai Ada Kaleh (akkor még álló) szigeten forgatta az itt zajló jeleneteket.
Az arany ember a Corvin Filmgyár (a Hunnia elődje) égisze alatt készült. A film felújítása és digitalizálása az Európai Unió Média Programjának Lumière Alapítványa támogatásával valósult meg.
A filmet román felirattal vetítik. A belépés díjtalan.
Népújság (Marosvásárhely)