Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Jobbágytelki tánctábor
Határon túli "figurázás"
A jobbágytelki tánctábort szervező Folk Center Alapítvány vezetői a lelkünkre kötötték, ne reklámozzuk előrerendezvényüket, mert annyi a visszatérő vendég, az érdeklődő, hogy szinte magától értetődő: július 10–16. között néptánctábor tartatik Jobbágytelkén! A tizennyolcadik – kimondani is hosszú, számolni, az eseményeket feleleveníteni pedig már szinte történelem.
Az idén is 233-an neveztek be az egy hétig – reggeltől estig és estétől reggelig – tartó tánctáborba. Fele a résztvevőknek rendszeresen visszatérő vendég Magyarországról, Erdély különböző tájairól, és mindig van egy két "egzotikusabb" vendég is, idén például egy finnországi és egy japán résztvevő. Az idén is nemcsak a jobbágytelki, nyárádmenti "figura" elsajátítása volt a fő cél, hanem amolyan "vendégritmusként" megjelentek a vajdaszentiványi, mezőpaniti, sőt a magyarói (fickói) táncok is, amelyeket sok éve szakosodott oktatók tanítottak kezdő és haladó szinten, sőt a gyerekeknek is volt külön oktatás. S nem csoda, hiszen a tánctábor lassan olyan lett, mint egy nagy családi találkozó, azé a családé, ahol szeretik a hagyományőrzést, a néptáncot mint önkifejezési formát, a népi életmódot, ami valahol a gyökereknél összeköt bennünket, a miénk, sajátos itt, Kelet-Európa talán legkeletibb szegletében. S mint mindig, a szervezők gondoskodnak arról is, hogy a tábor ne csak a táncról szóljon. Van külön gyerekfoglalkozás, az idén pedig a búza, illetve a szalma útjával ismerkedhettek meg a táborozók. Szó volt a hagyományos aratásról, cséplésről és a házi kenyér készítéséről. Másrészt pedig az érdeklődők végigkövethették azt is, hogy miként lesz a szélben hajlongó szalmaszálból kalap, s azt is elárulták a helybéliek, hogy nőknek és férfiaknak mikor, hol és milyen szalmakalapot illik hordani.
Ezenkívül, mint minden évben, idén is volt népdaloktatás. Kásler Magda, a Magyar Néprajzi Múzeum kutatója a Marosvásárhelyi Pávai István gondozásában megjelent Jagamas János-féle gyűjtésben összefoglalt magyarói népdalokat tolmácsolta a nagyszámú érdeklődőnek. Néprajzi előadásokat tartott dr. Barabás László, Bereczki Éva, Kádár Elemér. Zenélt Csiszár Aladár és népi zenekara, valamint az Öves együttes. Természetesen megemlékeztek Balla Anti bácsiról is, aki a jobbágytelki tánccsoportot alapította és lelkes mozgatórugója volt a környék hagyományőrző mozgalmának.
Amint két programpont között a főszervezőkkel felszusszantunk a folkkocsmában, a jelenről azonnal a jövőre ugrott beszélgetésünk fonala. Mert ez így szokott lenni, alighogy elhangzik az utolsó akkord, máris a következő tábort szervezik. Ez már magától működik.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Telt ház Dicsőszentmártonban
A Kökényes évbúcsúztatója
Karácsony harmadnapján zsúfolásig telt a dicsőszentmártoni művelődési ház, ahol újra a helyi Kökényes Néptáncegyüttes évzáró műsorának tapsolhattak. A nyolcadik alkalommal megtartott évbúcsúztató idén A bor útja címet kapta.
Fodor Sándor József, az együttes vezetője elmondta, a hagyományos évzáró műsorban a teljes Kis-Küküllő mente tánctárát – Enyedtől Balavásárig – feldolgozták. Amint hangsúlyozta, minden évben „omlik a nép erre az elő- adásra”. Következetesen karácsony harmadnapján tartják, amely még ünnep, de már nem annyira a családi együttléthez kötött, így van idejük az embereknek előadásra is időt szakítani. Mivel hagyományt teremtettünk az évzáró elő- adásokkal, a dicsőszentmártoni közösség és a környékbeli települések lakossága is várja ezt a dátumot, függetlenül attól, hogy milyen napra esik. Mint kérdésünkre elmondta, minden évben más-más tematikája van az előadásuknak, a tavalyit például Karácsonyi vásárok címmel illették, és e témakörre építették fel a néptáncegyüttes műsorát. Az előadás első részében bemutatkozott a Kökényes Néptáncegyüttes mind a négy korcsoportja. A 4–6 évesekből álló Morzsa Kökényes népi gyermekjátékokat és elő- készítő táncokat, a 6–10 éveseket tömörítő Apró Kökényes a nyárádselyei „istványozást” és nyárádmenti táncokat, a 10–16 évesekből álló Kis Kökényes német és kalotaszegi táncokat, a 18–24 évesekből álló Nagy Kökényes tagjai keménytelki táncokat mutattak be. A második részben A bor útja tematikus táncösszeállítással a küküllőmenti táncokat hármas egységbe rendszerezve dolgoztak fel román, magyar és cigány táncokat. „A küküllőmenti borrégió északnyugati része egybeesik a Maros, valamint a Nagy- és Kis-Küküllő vidékéhez tartozó Alsó-Vízmellékkel, Kutasfölddel és az Erdély-hegyaljával, Enyed vidékével, ami számunkra a néprajz-, népzene- és néptánckutatás szempontjából is fontos. A bortermelés, borfogyasztás ugyanis meghatározó szerepet játszott e néprajzi tájegység településeinek életében, így néptáncaiban is” – hangsúlyozta az együttesvezető. A Communitas Alapítvány által támogatott évzáró elő- adás zenéjét a marosvásárhelyi Üver zenekar biztosította, koreográfus Varró Huba, koreográfusasszisztensek: Bugnár Zsolt, Ramasz László, Kósa Ruben volt, dramaturg: Bereczki Éva, meghívott vendégek: Seprődi József és Székely Varga Béla, a Népszínház egykori tagjai, akik aktívan közreműködtek a borparódia jelenetében, a fény- és hangeffektust pedig Tóth László és Koppány István biztosította. A műsor a hármas egységet nemcsak a vidék földrajzában és az itt élő nemzetiségek táncában jeleníti meg, hanem a víz-bor-vér, isten-pap-ember, menny-föld-pincék szimbolisztikájában is. Az előadás bizonyítéka annak, hogy a bor, a zene és a tánc a mámor érzésével minden idők emberét magával ragadta – fejtette ki az együttesvezető.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely)