A nyugati disznó
Külföldön szerzett benyomásokról útleírásokat, útikönyveket szokás írni. Többnyire az illető ország egzotikumát tárva az olvasó elé, turistacsalogató, szép dolgokra híva fel a figyelmet. A csíkszeredai Farkas Attila könyve más. Ő személyes tapasztalatai alapján arról mond el érdekes – és hasznavehető  – dolgokat, hogy milyen külföldiként dolgozni idegen országokban.
A téma időszerű és fájó. Már nem is évek, de évtizedek óta. Úgy néz ki, még sokáig az is marad. A kilencvenes évek elején sokan hitték, hogy a piacgazdasággal Romániában is automatikusan beköszönt a nyugati fogyasztói társadalom jóléte. Két-három év, és olyanok leszünk, mint Franciaország, még három-négy év, és ott tartunk, ahol Németország. Mennyivel reálisabb lett volna Guatemala vagy Honduras szintjével számolni. Akár mulatságos is lehetne, ha nem lenne sanyarú. Így sokaknak maradt és marad a külföldi munkavállalás. Főleg a fiatalok számára.  Farkas Attila többször, több országban is kipróbálta, milyen vendégmunkásként dolgozni. Még egyetemistaévei vakációi alatt háromszor is dolgozott négy-négy hónapot az Egyesült Államokban, aztán következett két év Kanadában, majd kilenc hónap Angliában. Bőségesen lett összehasonlítási alapja, nem csak elméleti szinten ismeri a témát. Konkrét helyzetek, esetek tucatjait sorolja fel, amelyek valamiben mind különböznek egymástól. Nemcsak a vele történtekről ír, számos általa megismert kelet-európai (és nemcsak) fiatal vendégmunkás sztorija is szóba kerül. Aki idegenben szeretne munkát vállalni, az akár kézikönyvként, részletes használati utasításként is olvashatja a könyvet. Aki meg nem, annak izgalmas olvasmány, betekintés a nyugati világ filmeken kevésbé mutatkozó élethelyzeteibe.
A nyugati pénzszerzési lehetőségekről sokáig legendák keringtek. Ahogy minél többen próbálták ki, ezek a legendák kezdtek veszíteni varázsukból. Lehet, hogy ott több pénzt keresnek az emberek – de semmivel sem boldogabbak. Farkas Attila inkább taszító, mint vonzó dolgokat tapasztalt meg. Nyugaton nagyobbak a lehetőségek, de az nem azonos a boldogsággal. Az elszalasztott lehetőségek frusztrálhatnak is. Aztán ott van a folytonos rohanás, az egymásra figyelés hiánya. Nyugaton dolgozni nem megoldás, hanem csak esély, amivel vagy tud élni a keleti munkavállaló, vagy nem. A megkeresett pénzt vagy félre tudja tenni értelmes célokra, vagy hiába gürcölt. Az odahaza észre sem vett apróságok idegenben nagy jelentőséget kaphatnak: „Nem könnyű úgy hazajönni, hogy itthon a külföldi béred tíz-húsz százalékát viszed haza, és itthon ez szinte csak a megélhetésedre elég. Persze, ezek csak számok. Mert nem vesszük figyelembe azt, hogy itthon a zöldségeknek, a paradicsomnak íze van, a csirke igazi, és habár a tej zsíros, mi így szeretjük. Ez Nyugaton nem mondható el, hiába a legjobb recept, a legjobb szakács, valahogy a végeredmény nem olyan. Itthonról nézve ez nem érték, de ha elmegyünk, és hirtelen hiányozni fog az igazi íz mindennapi ételeinkből, akkor felnyílik a szemünk. Ha olyan bioételeken akarunk élni, ami itthon szinte természetes, akkor az már egy igencsak előkelő életvitelt feltételez odakint.”
„Ha kapsz malacot a faludban, ne menj disznóért a szomszéd faluba” – int egy erdővidéki mondás. De mit tehet az emberfia, ha mákszemnyi malacka sem röfög a környéken? Mégiscsak nekivág a nagyvilágnak, kézre kerítendő a legendásan zsíros, mitikus nyugati disznót. Amelyiknek jobb füléből márkás autócsoda, bal füléből privát lakás lóg fülbevalóként, fenekéből pedig folyamatosan potyog a dollár, euró, font sterling. Csak kiderülhet, azokért a fülbigyuszokért hosszú évekig-évtizedekig kell szurtos kondásnak lenni, a disznóból sem potyog folyton a lóvé, időnként székrekedése van, a belőle készült flekken pedig gyakran ízetlen vagy keserű.
Mégis hasznos szert tenni külföldi tapasztalatokra. A középkorban sem lehetett mesterré a segéd egy céhen belül, amíg meg nem járta magát külhonban, hogy idegen technikákat, addig nem ismert fogásokat lessen el. Farkas Attila a székelyudvarhelyi világjáró Berecz Edgárt idézi: „A világjárás úgy kezdődött, hogy én is megfogadtam Orbán Balázsnak vagy Tamási Áronnak a tanácsait. Ők annak idején azt mondták, hogy menjünk külföldre, nézzünk világot, ismerjünk meg dolgokat. Jöjjünk haza, és itt próbáljuk hasznosítani a tanultakat. Próbáljuk a mi kultúránk mellé pászítani, hogy a kettő párhuzamosan haladjon. Ne alá nyomja a miénket, hanem szépen egyenesen, párhuzamosan menjenek egymás mellett…”
Nincs értelme a sopánkodásnak. Az üres zsebű fiatal megtalálhatja számítását, ha okosan él a nyugati munkavállalás lehetőségével. Ha kész célokkal és tervekkel megy ki. Ha közben végig tartja a kapcsolatot az itthoniakkal (internet, telefon), nehogy az megszakadjon. Ha a külföldön ledolgozott idő után a megkeresett pénzzel végleg hazatér és ésszel használja fel itthon. A könyv alcíme (Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád) nem véletlenül teszi helyére az esetleg félreérthető, ironikus főcímet (Az a csodálatos külföld).
Molnár Vilmos
Farkas Attila: Az a csodálatos külföld – Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád. Csíkszereda, 2015, Szerzői kiadás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)