Báró elvtárs
Ezt a – képzelőerőt megmozgató, a közép- és kelet-európai kommunista berendezkedésre is utaló – címet választotta a közelmúltban magyarul is megjelent könyvének Jaap Scholten Budapesten élő holland író.
könyv alcíme: Utazás az erdélyi arisztokrácia letűnő világában (Corvina Kiadó Budapest, 2014). A művet a kiadó izgalmas, megrendítő és felkavaró riportokat tartalmazó dokumentarista munkának tartja. Megkapta Hollandiában a történelmi témájú alkotásoknak járó kitüntető díjat (Libris Geschidenis Prijs).
A szerző a ’89-es fordulat után, a diktátor-pár kivégzését követő napokban Bukarestbe utazott, hogy meglátogassa a Hollandia nagyköveteként ott dolgozó nagybátyját. Majd Erdéllyel kezdett ismerkedni. Sok mindent látott-hallott ismétlődő ideutazásai alkalmával, 2006-ban pedig már azért jött az általa igen megkedvelt Erdélyországba, hogy riportot készítsen a törvénytelen erdőirtásokról. Akkor hallott először az erdélyi birtokos nemesség, illetve az arisztokrácia 1949-es kitelepítéséről, vagyonának teljes elkobzásáról és a családok kényszerlakhelyre, munkatáborokba hurcolásáról.
A fiatal holland író búvárkodásba kezdett, igyekezett az Erdélyről/Romániáról szóló ismereteit gyarapítani személyes kapcsolatai révén is, mi több: hogy még otthonosabban, szakszerűbben mozoghasson a kisemmizési témában, Budapesten elvégezte a Közép-Európai Egyetem társadalom-antropológia szakát. Felismerte Erdély sokszínűségét, úgy vélte, van hasonlóság szülőföldünk és Hollandia közt.
Majd megtudta, hogy a 80-as években a román diktátor áruba bocsátotta az erdélyi németeket és zsidókat, valamint azt is, hogy 1947-ben mind Magyarországon, mind Romániában törvény által eltörölték a történelmi réteget, a birtokos nemességet. Megtiltották a családi nemesi/főnemesi címerek, a címek és rangok, a birtokra utaló nemesi előnevek használatát.
A szerzőtől sógornője megkérdezte, miért érdekli oly nagyon őt az erdélyi történelmi családok helyzete, miért akar könyvet írni róluk? A többféle válaszból ezúttal csupán egyet-kettőt említek: mert az erdélyi birtokos nemesség és annak felső rétege, az arisztokrácia népközelben élt, értéket, kultúrát teremtett, ez a réteg volt az iskola- és templomépítő, mégis 1945 után drámai sorsban volt része, kisemmizte, szolgasorba taszította őket a kommunizmus.
Erről eddig nagyon keveset írtak és Nyugat-Európában szinte senki sem ismeri múlt századi sorsukat és történetüket – sorolta a szerző, majd a legvégén azt a tulajdonságukat említette, amely mindannyiukat összeköti: az állhatatosság.
Jaap Scholten a mintegy hatvan interjú alapján készült történeteket három részben írja le: az első a kommunizmus előtti időkről szól, a második az 1945–1989 közöttiről, a harmadik a ’89 utániról. Szó esik ezekben a fejezetekben egyebek mellett a Nyugatra távozásról, az ittmaradásról, visszatérésről, újrakezdésről. A történetekben igen gazdag, jól dokumentált munkában hiteles személyek, történészek, más értelmiségiek szólalnak meg, rávilágítanak a Szekuritáté és a pártvezetők disznóságaira.
Olvashatunk például a hírhedt Duna-csatornáról, a jilavai és szamosújvári iszonyatos börtönviszonyokról, a kollektivizálás menetéről vagy akár a KGB vigyázó szemeiről. Aztán tátva marad a naivabb ember szája, amikor a bukaresti vagy budapesti újgazdagokról kezd olvasni, szép számmal van köztük volt szekus és ávós.
Egyetemi tanár mondja a könyvben, hogyan kaparintották meg az elkobzott vagyonokat ezek az emberek, ’89 után pedig gyarapították. De nem érzik magukat biztonságban – mondja a professzor –, ezért hordják a készpénzzel megpakolt nagy sporttáskákat Lichtensteinba. Egy olasz bankár pedig arról beszél, hogy a most vagyonos románok körében a világ legtermészetesebb dolga, hogy cégeiket beviszik egy külföldi holdingba, amelynek Hollandiában, Cipruson vagy Máltán van a székhelye.
Arra is volt példa Bukarestben, hogy egy 16 éves kamasz a szülei hitelkártyájával és jóváhagyásával Maseratikat és Lamborghiniket vásárolt... (Kezd most már oszlani előttem a homály, miért nincs pénz az 1949. március 2-a éjszakáján kisemmizett és évtizedeken át üldözött földbirtokosok kártérítésére, de a szántóföld is elfogyott a törvényes 50 hektár visszaméréséhez, emellett az erdő is vészesen fogy a volt tulajdonosok elől. De csak előlük! Kell-e vajon csodálkoznunk, miért késik a volt politikai foglyoknak és elhurcoltaknak a tavaly év vége felé megígért méltányosabb anyagi megbecsülés postázása? Talán a miniszterelnök tudna erre válaszolni.)
Azt mondja a szerző a magyar kiadáshoz írt előszóban, hogy az olvasó a Bánffy, Bethlen, Haller, Kálnoky, Mikes és Teleki család gazdag történetét tartja a kezében. Ez csak részben fedi a valót, ugyanis a velük rokoni kapcsolatban álló más főnemesi és köznemesi történelmi családokról is bőven szó esik a könyvben.
Talán ezért beszél az író egy helyen DO-arisztokráciáról (D. O. = domiciliu obligatoriu, azaz: kényszerlakhely; személyi igazolványukban a fénykép fölött díszelgett a megbélyegző D. O.). Néhány név felsorolása után azt mondja egy helyen a könyvben Scholten: amennyire meg tudtam ítélni, ezektől az emberektől idegen a képmutatás, iszonyú erő halmozódott fel bennük, talpig becsületesek, és erkölcsileg kikezdhetetlenek. Ez pedig nem semmi! – ahogy mondani szoktuk a mai nyelvi divat szerint.
Sok mindenről lehetne és kellene még írni Jaap Scholten könyvének apropóján. A terjedelmi korlátok azonban még csak néhány megjegyzést engednek: az irodalomjegyzék, időrendi áttekintés, fogalomtár, a térképek és fényképek igencsak előnyére válnak a vaskosabb kötetnek. A gördülékeny szöveg a szerző és fordító (Bérczes Tibor) kifinomult stílusérzékét dicséri. Végezetül: találkoztam azzal a könyvben említett „birtokáról kiebrudalt nemes”-sel, aki egy elhagyatott sepsiszentgyörgyi kávézóban beszélt az írónak és tolmácsának a kitelepítés éjszakájáról, és azt mondta: a Báró elvtárs remek könyv, Jaap Scholtennek gratulálok!
Jaap Scholten: Báró elvtárs – Utazás az erdélyi arisztokrácia letűnő világában, Corvina Kiadó Budapest, 2014
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)